Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Mindenkinek.....
  2016-06-10 17:02:12, péntek
 
  Kettőt csöngettek. Ismerte jól ezt a kettős, rövid berregést. Csak Janó, öreg barátja lehetett. Félretolta az írógépet, amelyen a vasárnapi igehirdetését kalapálta. Amíg megnyomta a kapunyitó-gombot, sóhajnyi fohásszal türelmet kért Gazdájától, hogy hatodszor is végig tudja hallgatni barátja gázolásának történetét s hogy végre valami gyógyító szót mondhasson neki, különben a zárt osztályra kerül.
Valóban Janó nyitott be. Fehér haja csapzottan lógott homlokába. Még görnyedtebb és sápadtabb volt, mint legutóbb. Borostás arcán még mélyebbek lettek a meg-megvonagló ráncok. Tétován köszönt, ledobta magát az öreg fotelba. Egyik kezével lefogta a másikat, hogy ne reszkessen.
Ő is leült vele szemben. Beásta magát díványa sarkába. Tudta, Janó most is kényszeres aprólékossággal mond el majd mindent. - Már kezdte is, hogy negyvennel se ment, előtte rozoga Zil, mögötte egy Skoda, amikor az autóút melletti kocsmából kidülöngélt a svájcisapkás, overallos férfi - és neki a délutáni csúcsforgalomban az autóútnak, hogy átevickéljen rajta.
Egy csattanás, zökkenés -, fékezett, de a Skoda meglökte. Rá a földre zuhant emberre. Csődület, rendőrség, mentők, vallatás, jegyzőkönyvezés. És következtek Janó kínosan aprólékos részletei. Már a sorrendjüket is ismerte: ki, mikor, kinek, mit mondott. Aztán jött a tárgyalás menete - ugyanígy. Majd, hogy végül fölmentették.
Pontosan szóról szóra; ma hatodszor hallgatta végig.
Valahányszor elérkezett a felmentő ítéletig, következtek - a de há-k. Minden alkalommal valami más: ha fél perccel hamarébb fékez; ha a Skoda nem löki meg; ha tíz perccel később indul; ha aznap el sem indul; ha a fia kölcsönkéri az autót; ha egyáltalán nem is vesz gépkocsit...
Ő most is, mint mindig, elkérte barátjától a bírósági végzést, amit az szüntelen magánál hordott, és újra és újra felolvasott neki. Különös nyomatékkal az indoklást és végül hangosan tagoltan: ,,...bizonyítást nyert, az áldozat egyértelmű hibájából, a halálos gázolás vádja alól X. Y-t felmentem. Az eljárást ellene megszüntetem. Dátum, aláírás, pecsét." S mindig hozzátette, amit még tudott.
Janó mindahányszor figyelmesen végighallgatta. Bólogatott, igazat adott neki, aztán azt mondta: de ha... és valami újabb lehetetlen lehetőséggel tovább gyötörte magát. Most is, mikor visszaadta neki a felolvasott végzést, belekezdett volna, de ő sajátos, belső kényszerítésre, szavába vágott:
- Janó, te vasárnap úrvacsorát vettél?
Janó értelmetlenül meredt rá, mint aki nem érti, mit kérdeznek tőle. Ő megismételte:
- Vasárnap úrvacsoráztál, ugye?
Barátja tétován bólintott, aztán hozzátette:
- Hiszen láttál. Kezedből vettem a kenyeret.
- Janókám, előtte nem hallottad az első kérdésben: Bűneid bocsánatára?
- Hallottam - jött a válasz zavart hallgatás után.
- És azt felelted rá: Hiszem és vallom... Janó, azt felelted?
- Azt feleltem -, majd megismételte - igen, azt feleltem.
- Janó, utána hirdettem - jól értsd, én csak hirdettem - bűneid bocsánatát, amit Isten meg is adott neked, nekem, mindenkinek, aki őszinte bűnbánattal állt ott, mint te is. Azután mit tettél?
- Vettem a szent jegyeket.
- És azután?
- Énekeltem, imádkoztam, fogadtam az áldást, mint a többiek.
- És azután?
- Kimentem a templomból.
- Janó, te visszajöttél!
- Miért jöttem volna vissza?
- Lopni.
Janó lelkészbarátja arcába meredt:
- Hogy mondhatsz ilyet?
- Többet loptál, mintha az ezüst kelyhet vitted volna el.
- Jó szóért jöttem és sértegetsz?
- Csak kérdezlek, Janó, és azt állítom, hogy visszajöttél és visszaloptad bűneidet az Istentől, amiket kezébe tettél. Visszaloptad, hazavitted és ma ismét idehoztad. Idehoztad, vagy nem hoztad, Janó? Azt is, amit el sem akartál követni - a gázolást. Csak azt, az igaziakat nem? Sőt, megfellebbezted önmagadhoz Isten kegyelmes felmentő ítéletét. Ő megbocsátott - te nem! Tudod mi ez?
- Mi? - kérdezte nagyon halkan öreg barátja.
- Te mondd ki!
- Hitetlenség? Gőg? Mind a kettő?
- Az, Janó.
Annak elfutotta szemét a könny. Felállt. A lelkész is. Sokáig tartották egymást átölelve. Majd barátja kifordult a szobából és elment. Ő az ablakhoz lépett. A hűvös üveghez szorította homlokát. Még látta Janót elmenni a házuk előtt. Egyenesen, felemelt fejjel.
Mint régen.
(Forrás: Gyökössy Endre: Mai példázatok.)		  
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
Ibolya története.
  2016-06-10 16:47:12, péntek
 
  A férjem a negyvenes évei végére annyira feledékeny lett, hogy megkeserítette mindennapjainkat, és akadályozta a munkában is. Öt perc alatt megvolt a diagnózis: a teszt szerint a férjem tünetei korai demenciára (szellemi leépülésre) utaltak. Ekkor leszázalékolták, majd véglegesnek minősítették az állapotát. Az itthoni kórház demencia ambulanciáján nem találták elég elbutultnak ahhoz, hogy a betegsége lassításához szükséges gyógyszert megkaphassa, pedig akkor még lett volna mit megmenteni.

Később kritikusra fordult a helyzet, elkerülhetetlenné vált a férjem pszichiátriai osztályon való elhelyezése és gyógykezelése. Orvosa soha nem bánt velünk elutasítóan, látta, hogy ez egy egész család betegsége, pontosabban állapota, türelmes volt, és a férjem legvadabb üldöztetéses, meglopásos téveszméit is képes volt komolyan végighallgatni. Így, visszanézve, sokszor nem mi működtünk együtt vele, hanem Ő velünk. Ha valamit nem a javaslata szerint tettünk, akkor is fogadott bennünket, és kereste tovább a megoldásokat. Hívhattuk telefonon, felvette, ha nem tehette, visszahívott. Teltek az évek, és a férjem gondozásában elfáradt a lelkem, pánikbeteg, majd depressziós lettem. Három év után a férjem elveszítette érdeklődését a külvilág felé, már nem tudott olvasni, számolni, órát felismerni, nem nézett tévét, nem találta a megfelelő szavakat a gondolatai kifejezéséhez, nem aludt, félelmek, téveszmék gyötörték.

Novemberben mindketten a pszichiátriai osztályra kerültünk. Én hamarabb felépültem, a férjem egyensúlyának visszaállítása viszont keményebb dió volt. De a főorvos úrnak sikerült megtalálni azt a kombinációt, ami az ő számára a legmegfelelőbbnek bizonyult: ma már nem ül az arcán bamba kifejezés, nincs egyensúlyzavara, mozgáskoordinációs panasza, éjszaka jórészt alszik. Sajnos a szellemi funkciók nem javultak, valószínűleg nem is fognak, és csak remélhetem, hogy a viszonylagos egyensúlyi helyzet sokáig megmarad. Nagy támogatást jelentettek a doktor józan érvei annak eldöntésében és elfogadásában, hogy hol és hogyan történjen a férjem további ápolása. Lelkileg és fizikálisan belerokkantam, az eszem tudja/ta, a szívem nem akarja/ta elfogadni ezt a tényt.

A házassági fogadalmam megszegésének érzem a férjem bentlakásos intézményi elhelyezését, mégis ezt kellett választanom. Igyekszem minden nap látogatni. Megteremtünk számára minden lehetséges komfortot, ami a bentlakásos intézmény keretein belül lehetséges, és mégis, amikor elköszönök tőle, látom a szemén a kimondani nem tudott kérdést: ,,Miért nem viszel magaddal?"



Ibolya

D.Tóth Kriszta hivatalos oldaláról		  
 
0 komment , kategória:  mások tollából  
Mindenkinek....
  2016-06-10 16:45:37, péntek
 
  Kettőt csöngettek. Ismerte jól ezt a kettős, rövid berregést. Csak Janó, öreg barátja lehetett. Félretolta az írógépet, amelyen a vasárnapi igehirdetését kalapálta. Amíg megnyomta a kapunyitó-gombot, sóhajnyi fohásszal türelmet kért Gazdájától, hogy hatodszor is végig tudja hallgatni barátja gázolásának történetét s hogy végre valami gyógyító szót mondhasson neki, különben a zárt osztályra kerül.
Valóban Janó nyitott be. Fehér haja csapzottan lógott homlokába. Még görnyedtebb és sápadtabb volt, mint legutóbb. Borostás arcán még mélyebbek lettek a meg-megvonagló ráncok. Tétován köszönt, ledobta magát az öreg fotelba. Egyik kezével lefogta a másikat, hogy ne reszkessen.
Ő is leült vele szemben. Beásta magát díványa sarkába. Tudta, Janó most is kényszeres aprólékossággal mond el majd mindent. - Már kezdte is, hogy negyvennel se ment, előtte rozoga Zil, mögötte egy Skoda, amikor az autóút melletti kocsmából kidülöngélt a svájcisapkás, overallos férfi - és neki a délutáni csúcsforgalomban az autóútnak, hogy átevickéljen rajta.
Egy csattanás, zökkenés -, fékezett, de a Skoda meglökte. Rá a földre zuhant emberre. Csődület, rendőrség, mentők, vallatás, jegyzőkönyvezés. És következtek Janó kínosan aprólékos részletei. Már a sorrendjüket is ismerte: ki, mikor, kinek, mit mondott. Aztán jött a tárgyalás menete - ugyanígy. Majd, hogy végül fölmentették.
Pontosan szóról szóra; ma hatodszor hallgatta végig.
Valahányszor elérkezett a felmentő ítéletig, következtek - a de há-k. Minden alkalommal valami más: ha fél perccel hamarébb fékez; ha a Skoda nem löki meg; ha tíz perccel később indul; ha aznap el sem indul; ha a fia kölcsönkéri az autót; ha egyáltalán nem is vesz gépkocsit...
Ő most is, mint mindig, elkérte barátjától a bírósági végzést, amit az szüntelen magánál hordott, és újra és újra felolvasott neki. Különös nyomatékkal az indoklást és végül hangosan tagoltan: ,,...bizonyítást nyert, az áldozat egyértelmű hibájából, a halálos gázolás vádja alól X. Y-t felmentem. Az eljárást ellene megszüntetem. Dátum, aláírás, pecsét." S mindig hozzátette, amit még tudott.
Janó mindahányszor figyelmesen végighallgatta. Bólogatott, igazat adott neki, aztán azt mondta: de ha... és valami újabb lehetetlen lehetőséggel tovább gyötörte magát. Most is, mikor visszaadta neki a felolvasott végzést, belekezdett volna, de ő sajátos, belső kényszerítésre, szavába vágott:
- Janó, te vasárnap úrvacsorát vettél?
Janó értelmetlenül meredt rá, mint aki nem érti, mit kérdeznek tőle. Ő megismételte:
- Vasárnap úrvacsoráztál, ugye?
Barátja tétován bólintott, aztán hozzátette:
- Hiszen láttál. Kezedből vettem a kenyeret.
- Janókám, előtte nem hallottad az első kérdésben: Bűneid bocsánatára?
- Hallottam - jött a válasz zavart hallgatás után.
- És azt felelted rá: Hiszem és vallom... Janó, azt felelted?
- Azt feleltem -, majd megismételte - igen, azt feleltem.
- Janó, utána hirdettem - jól értsd, én csak hirdettem - bűneid bocsánatát, amit Isten meg is adott neked, nekem, mindenkinek, aki őszinte bűnbánattal állt ott, mint te is. Azután mit tettél?
- Vettem a szent jegyeket.
- És azután?
- Énekeltem, imádkoztam, fogadtam az áldást, mint a többiek.
- És azután?
- Kimentem a templomból.
- Janó, te visszajöttél!
- Miért jöttem volna vissza?
- Lopni.
Janó lelkészbarátja arcába meredt:
- Hogy mondhatsz ilyet?
- Többet loptál, mintha az ezüst kelyhet vitted volna el.
- Jó szóért jöttem és sértegetsz?
- Csak kérdezlek, Janó, és azt állítom, hogy visszajöttél és visszaloptad bűneidet az Istentől, amiket kezébe tettél. Visszaloptad, hazavitted és ma ismét idehoztad. Idehoztad, vagy nem hoztad, Janó? Azt is, amit el sem akartál követni - a gázolást. Csak azt, az igaziakat nem? Sőt, megfellebbezted önmagadhoz Isten kegyelmes felmentő ítéletét. Ő megbocsátott - te nem! Tudod mi ez?
- Mi? - kérdezte nagyon halkan öreg barátja.
- Te mondd ki!
- Hitetlenség? Gőg? Mind a kettő?
- Az, Janó.
Annak elfutotta szemét a könny. Felállt. A lelkész is. Sokáig tartották egymást átölelve. Majd barátja kifordult a szobából és elment. Ő az ablakhoz lépett. A hűvös üveghez szorította homlokát. Még látta Janót elmenni a házuk előtt. Egyenesen, felemelt fejjel.
Mint régen.
(Forrás: Gyökössy Endre: Mai példázatok.)		  
 
0 komment , kategória:  Lelkipásztori elmélkedés  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2016.05 2016. Június 2016.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 66 db bejegyzés
e év: 935 db bejegyzés
Összes: 8747 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 283
  • e Hét: 8928
  • e Hónap: 15300
  • e Év: 66091
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.