Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Az ölelésről - Versek, idézetek
  2020-12-30 15:45:38, szerda
 
 







AZ ÖLELÉSRŐL



VERSEK, IDÉZETEK


A világon a legjobb dolog szeretni és szeretve lenni. Ezt különféle módokon is ki tudjuk fejezni, egy puszival, egy kedves szóval vagy egy öleléssel. Az ölelés jótékony hatása már bizonyított tény, ugyanis csökkenti a stressz hormont, megnyugtat és a magas koleszterinszintre is hatással lehet.

Mikor öleltél meg valakit utoljára? Ha olyan régen, hogy már nem is emlékszel rá, akkor keress egy olyan embert, akit szeretsz, és azonnal zárd a karjaidba! Az ölelés ugyanis az a csodaszer, ami semmibe sem kerül, mégis szinte mindenre gyógyír.

Most nagyobb szükségünk van rá, mint valaha. /Az is/ Igaz, mindeközben a koronavírus-biztos ölelés egyelőre még nem megoldott.

A mostani időszakban, amikor a másfél méteres távolságtartás javasolt, és maszkkal védjük magunkat, lehet, hogy kissé lázadó dolognak tűnhet az ölelés fontosságáról írni. Ennek ellenére az egyik legfontosabb dolog az ember életében és semmiképp nem szorulhat háttérbe az emberi érintés hatalma, melyet jó adni és jó kapni.

Öleljük meg szeretteinket, férjünket feleségünket, gyermekeinket, szüleinket, nagyszüleinket, barátainkat vagy kollégáinkat.

Öleljük meg egymást /most virtuálisan/, ha elköszönünk vagy búcsúzunk, legyen egy ölelés a boldogság vagy válság pillanataiban. Élvezzük az együtt töltött időt szeretteinkkel.

Mi hiányzik nekünk a legjobban most a koronavírus-járvány idején? Természetes, hogy most legtöbben a tágabb családjukat és a velük való fizikai közelséget, az ölelést, a puszikat hiányolják. Mert azelőtt szinte észre se vettük, milyen fontosak ezek az ölelések, érintések, puszik - de a hiányuk megmutatta, milyen értékesek is számunkra. Hiába a telefon, a skype - az nem ugyanaz. S hiába a kijárási korlátozás eltörlése sok helyen, attól a veszély nem múlt el, továbbra is vigyáznunk kell idős szeretteinkre. Különösen most, karácsonykor, amikor minden évben összeölelkeznek a családok, szülők, nagymamák, nagypapák és gyermekeik, unokáik.

Idén most ezt nem szabad, és értük, miattuk nem öleljük meg őket, mint korábban. Bár sokan mindennap láthatják az unokáikat kellő távolságból, érintés nélkül ez nem ugyanaz.



Ölelés

Link



Az ölelés...

Link



Az ölelés ereje

Link



Ingyen ölelés

Link








Ady Endre: ELFOGYNI AZ ÖLELÉSBEN




Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, víg halott.
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.







Aki szeret, szeresd! S öleld meg naponta!
Mert könnyen meglehet, hogy megöleli más.
És akkor - hidd el! - nem ő a hibás.

Jobbágy Károly: Tanítás c. vers










Aranyosi Ervin: DAL AZ ÖLELÉSRŐL


Ölelj egy másik lelket önmagadhoz!
Hagyd, hogy az érzés boldoggá tegye!
Érezd, hogy lelked közel ér a naphoz,
s így érint meg éltető melege.

Olvadjon össze lelked és a lelke.
Legyen csodás e nagy találkozás!
Legyen az élet így megünnepelve,
közös az érzés, ám tovább adva más!

Add hát tovább a lélek ölelését,
éhes szívekbe küldj szeretetet!
Kezdd el e boldog, érző mag vetését!
A szer-ETET az, mely lelkeket etet!







Aranyosi Ervin: EGY ÖLELÉS


Egy ölelés, az magával ragad,
Az ölelésben jól érzed magad.
Feltöltődsz, mint egy lemerült elem,
s a jó érzés lesz úrrá lelkeden.

Az ölelésben lélektársra lelsz,
és az is boldog, akit átölelsz,
A lelketek álmokkal megtelik,
és így maradnál akár estelig.

Hisz eggyé válni olyan nagyszerű,
van benne béke, álom és derű.
Egy ölelést oly könnyű adni rád,
megélhetővé válik a világ.

S lám feléledhet tőle a remény,
és ellágyul a szív, mikor kemény.
És hitet ad, hogy élni érdemes,
egy ölelésért szívünk is repes.

Ne legyen hát nap, mikor kihagyod,
hisz boldoggá tesz kicsit és nagyot.
Ölelj bátran, s enged csak hatni rád,
mert öleléstől szebb lesz a világ.







Aranyosi Ervin: GONDOLATOK AZ ÖLELÉSRŐL


Az ölelés körül vesz, biztonságot ad!
ebben a kis körben jól érzed magad.
Többet ér egy szónál, érzést közvetít,
s minden kihűlt lelket jól át melegít!

Az ölelés megnyugtat, szívet karbantart,
ne felejtsd hát ölelésre használni a kart!
Egy boldog ölelésben két szív összeér,
a szeretet vizében, egy szép érzést cserél.

Burokból születtünk, az ölelés burok,
és ígéret, ha mennék, ha útnak indulok,
ígéret: - E körbe visszatérek én,
amíg ölelés vár, mindig van remény.



Az ölelés mélyén ott a szeretet,
egy csodás emléket adok teneked,
elkísér, ha elmész, végig utadon,
azt, hogy visszavárlak, így is tudatom!

Az ölelés elmondja: - Fontos vagy nekem,
amíg átölellek, eggyé válsz velem.
Megszabadít gondtól, bánatból felold,
talpra áll a lélek, amely verve volt.

Az ölelés fontos, szinte lételem,
szeretettel tölti meg az életem.
Nem vagyok magányos, van ki átölel,
szívem a karodban boldog társra lel.







Aranyosi Ervin: GYÓGYÍTÓ ÉRINTÉS


Az ölelés nélkül mind, mind megbetegszünk,
s minden érintéssel gyógyulhat a testünk.
Nem a kórokozók betegítenek meg,
a betegségekről a bántások tehetnek!
Egyetlen gyógy-szerrel élhetsz sok-sok évig,
ha szeretet kísér életeden végig.
Amikor képes vagy naponta ölelni,
amikor meg tudod önmagadat lelni.
Szeretet, ölelés gyógyítja a lelket,
s annak gyógyulását követi a tested.
Ettől a csodától nem szabad elzárni,
isteni valónktól nem szabad elválni!
Naponta szükség van az érintkezésre,
ölelésre, csókra és kedves beszédre!
Akitől megvonják, nélküle elsorvad,
lelked a vezérlő, nem csak anyagból vagy!
Ám a szeretetet nem elég csak adni,
akkor lehetsz élő, ha képes vagy fogadni!
Önzés, nagyravágyás, a szeretet hiánya,
- rossz a hajtóerő és az út iránya!
Mind a hatalmasok pont ettől szenvednek,
nem járják az útját az isteni rendnek.
Nekünk ezért nem kell a nyomukban járni,
tőlük útmutatást, a gyógyulást várni!
A megoldás ott van mindenki kezében,
szeretet vizében, boldog ölelésben,
az érintkezésben, a kapcsolatokban,
csak rá kéne lelnünk, hogy élhetnénk jobban!
Nem attól vagy ember, hogy két lábra álltál,
hanem hogy van lelked, és érzővé váltál!
Hiszem, a gondolat felépít sok falat,
és ameddig köztünk ez a fal megmarad,
amíg nem bontjuk le és szív nélkül élünk,
folyton megbetegszünk, sorvadozik énünk!
S hiszem, szeretnünk kell újra megtanulni,
ebbe a csodába gyakran ellazulni!
Be engedni a fényt, hagyni kiragyogni,
szeretet erejét a felszínre hozni!
Ez képes mozgatni az egész világot,
s csak akkor működik, ha szeretettel áldott!







Aranyosi Ervin: GYÓGYÍTSUNK ÉRZÉSSEL!


Szétszakított lelkek
ölelésre vágynak.
Úgy kell a melegség
a fázós világnak!

Kell, hogy visszakapják
az erőt, a hitet,
elszakított lelkük
csak ez mentheti meg!

Hiszen a félelem
lelkeket betegít,
azon csak szeretet,
és az öröm segít!

Mosoly és nevetés
hová menekültek?
Fények takarásba,
árnyékba kerültek.

A mi teljességünk
fél-elemmé vedlett,
szeretetlen lélek
betegít meg testet.

Az érintés nélkül
fuldoklik a lelkünk,
s nincs, ami segítsen
önmagunkra lelnünk.

Az érintés gyógyít,
az ölelés szintén,
egészséges öröm
van a lélek szintjén.

Össze kell, hogy rakjuk
fél-ő lelkeinket,
s hiszem, hogy az Isten
is megsegít minket!

Öleljünk, szeressünk
ez lenne a lényeg,
legyünk egészséges,
teljes létű lények!

Gyógyítsuk érzéssel
az egész világot,
s legyen teljességünk
Istentől megáldott!







Aranyosi Ervin: MÉG EGY DAL AZ ÖLELÉSRŐL


Tudod, egy ölelésben fény burok vesz körül,
egymáshoz ér két lélek és jólesőn örül.
A külvilág zajától távol kerül a szív,
egymást megünnepelni, egy nagy körtáncba hív.

Tudod, az ölelésben két világ egyesül,
a béke szép galambja a vállatokra ül.
Mindaz, mi fájt a létben, halványul, megkopik.
s érzed a szíved mélyén a szeretet lakik.

Ezért az ölelés egy magasztos pillanat,
ahol a lélekben tüske, véletlenül sem marad.
Mert győz a megbocsájtás, s a hála átitat,
ez ima Istenünkhöz, egy néma áhítat...







Aranyosi Ervin: AZ ÖLELÉS GYÓGY-SZER!


Az ölelés gyógy-szer a szívbetegségre,
s mikor átölelnek, úgy érzed, hogy: - végre!
Mikor társad ölel, körül is határol,
közel húz magához, hogy ne legyél távol.
Ilyenkor a szívek nagyon közel érnek,
mámoros ritmust is adnak át a vérnek.
Az egész testeden szét fut az üzenet:
Legyél nagyon boldog, mert valaki szeret!
csak kérlek, légy szabad velem!







Aranyosi Ervin: ÖLELÉSRE VÁGYOM


Így mutatom neked,
ölelésre vágyom!
Két karodba zárva,
legjobb a világon.
Mikor összebújunk,
szívünk együtt dobban.
A boldogság ott van
ebben a titokban...







Desperado: ÖLELJ ÁT

Dalszöveg


Emlékszem kék volt az ég
Beragyogta szemed tüzét
Karomba bújtál be épp
Lágy hajad úgy hullott rám
Mint partra a végtelen óceán
Nem tudtam még mi vár rám
Jöjj, ölelj át és engedd kérlek
Hogy elvesszek szemed tüzében
Átéljem hogy csókol ajkad
Hadd érezzem te is ezt akartad
Ölelj át és engedd kérlek
Hogy elvesszek szemed tüzében
Ha átéltem ahogy ajkad csókol
Tudnám, hogy neked is ennyire jó volt
Ölelj át, gyere
Ná-ná ná-ná ná-ná
Bújj ide hozzám hát, gyere
Ná-ná ná-ná ná-ná

Desperado: Ölelj át _ Videó

Link








"Egyetlen érintés felér 10 000 szóval...

Harold Bloomfield



"Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent, csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset! Egy forró csók, mely tüzes a vágytól! Érzem örökre hozzád láncol!"







Egy ölelés átmelegít,
nem számít a nagy hideg.
Nem kell hozzá sokat tenni,
csak kitárni a szíved.
A szeretet onnan árad,
s nem számít a jég, s a fagy.
Szíved összes melegével
állandóan védve vagy!

/Téli ölelés/







Egy ölelésnek hatalmas értéke van. Segít abban, hogy szavak nélkül tudasd a másikkal mit érzel iránta. Ha rossz napod van, ha ideges vagy, egy ölelés segít megnyugodni. Érezteti, hogy biztonságban vagy. Egy ölelés segít kibékülni, segít jobban, sokkal jobban szeretni. Egy ölelés lehet fájdalmas, boldog, lehet tiltott, vagy éppen titkos. De felesleges soha.."







"Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk."

Paulo Coelho: Alef







"Egy őszinte ölelés millió szép szónál többet ér."







"Az érintés - a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása, amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat! Az érintés megváltoztatja a fizikai és érzelmi állapotunkat és érzékenyebbé teszi az embereket a szeretetre! Az érintés meggyógyítja a testet és felmelegíti a szívet... Ha ölelésre tárod karjaidat, azzal a szíved is kitárod."

Adam J. Jackson: Az érintés ereje







"Ha barátod vagyok - érints meg. Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés. Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz. Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül. Lehet, hogy az érintésed minden, amit kapok."







Korda György: GYÖNGÉDEN ÖLELJ ÁT...


Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem,
hadd mondom halkan el, ne hallja senki sem.
A nagyvilág te vagy nekem,
karodba bújva már a célhoz érkezem.

Hószagú szél, fújja hajunk,
szerelmesem, ketten vagyunk.
Nem érhet engem semmi rossz, ha átölelsz,
nem várok választ mástól, hogyha te felelsz.
Hazatalált kóbor szívem,
gyöngéden ölelj át és ringass szerelem.

Hószagú szél, fújja hajunk,
szerelmesem, ketten vagyunk.
Nem érhet engem semmi rossz, ha átölelsz,
nem várok választ mástól, hogyha te felelsz.
Hazatalált kóbor szívem,
gyöngéden ölelj át és ringass szerelem!







"A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek".

Müller Péter: Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről







Mészárosová Melinda: 2021 ÉVE...

Szeretet


Legyen mindig egy kar,
ami ha kell, betakar.
Legyen az a kar
arra is jó, ha fáj,
ha jó szorosan öleljen,
gyógyítson érintése,
legyen egész újévben


e karokban a gyengédség,
a szeretet, mert ha ölelni
tud a bűvös kar, nincs
semmi, ami a szívedbe mar!
Szeretet öleljen körül,
egészség fonjon át,
s újévben szebb lesz a világ







Mészárosová Melinda: ÖLELÉS


Karodban az erő,
nálam nyerő, mert
minden ölelésed
s annak szorítása
az életünknek
bársony borítása!










"Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten maradáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz!"

Virginia Satir amerikai író







"Néha csak egy ölelésre van szükségünk, hogy jobban érezzük magunkat."







Nox: SZÁZSZOR ÖLELJ MÉG!

Dalszöveg


Szívem táján újra nyár van,
Csupa virág hét határban-,
Legszebb szálját hajamba fűztem,
Lássák, van már szerelmem!
Álmomban így kívántam-,
Egyedül én mindig fáztam
Érted égek gyönyörű tűzben,
Minden könnyet feledtem.
Százszor ölelj még!
Csókkal bezárt titok lennék
Százszor szeress még!
Mást hogy szeretnék?!
Százszor ölelj még!
Édes-csodás bűnbe esnék
Százszor szeress még!
Mást hogy szeretnék?!
Szívem táján újra nyár van

NOX: Százszor ölelj még!

Link















"Az ölelés ideális ajándék. Mindenkire illik a mérete, és senki se ellenzi, ha tovább adják."

Hugo Ball német író


"Az ölelés két embert gyógyít meg, azt aki kapja és azt, aki adja!"

M. G.







Oláh Péterné: ÖLELÉS


Ölelnélek két kezemmel,
Nem tehetem, csak a szememmel,
Pedig kezem szabad,
De megölelni most nem szabad.
Ki nem szereti az ölelést,
Nem érzi ezt a fájó érzést,
Kezem remeg, szemem könnyes,
Most könnyeimmel szeretgetlek,
Ereimben a vér lüktet, szívem hideg,
Lelkem sajog, bánatom arcomra csorog,
Hiányzik minden ölelés, mit tehettem
Volna nem is oly rég, a világot ki bünteti,
Az ölelést ki fogja majd visszaadni,
Azt a sokat, mit most el fogunk veszíteni,
S vele halhat a szeretet, mert egy ölelés
Mindent elárul kifejez, én ölelni szeretnék
Fáradt és picinyke kezeket...







"Az ölelés arra jó, hogy tudasd másokkal: szereted őket, anélkül, hogy egyetlen szót is mondanál."







Az ölelés az egyik legcsendesebb, és legszebb módja annak, hogy kifejezzük:
"Fontos vagy nekem"...







"Az ölelés, egy néma vallomás, hogy mennyit jelent számunkra a másik..."







"Az ölelés oldja a stresszt, növeli az összetartozás érzését, csillapítja a fájdalmat."

Gretchen Rubin: Boldogságterv










ÖLELJ, SZERESS KORTALANUL


Az ölelés, tudod,
nem köt a korhoz.
A megfáradt szív is,
örömöt hordoz.

Lenni kell álomnak,
lenni kell oknak,
- legyen céljuk
a fáradt karoknak!

Ölelés, és mosoly?
- Várja a lélek!
Érzi, - még itt vagyok,
- érzi, hogy - élek!

Szeretet parazsát
ne hagyd kihűlni!
A lélek fájdalmát
arcodra ülni.

Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
- Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!







"Semmi más nem kell most, csak egy ölelés. Ez a gesztus, ami egyidős az emberiséggel, ami sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk. Légy szíves, tedd meg ezt most - kérem."

Paulo Coelho







Soha ne becsüld le egyetlen Ölelés értékét sem!







Szilágyi Anita: ÖLELJ, ÖLELJ, TE SZERELEM


Ölelj engem körbe, Te szerelem,
Szoríts, szoríts, el ne engedj engem,
Pezsdítsd fel, melegítsd át vérem,
Kellesz nekem, Te zsivány szerelem,

Ölelj engem körbe, Te szerelem,
Bújj belém, enyém légy egészen,
Mosolyt csak Te csalsz arcomra,
Fénycsillagokat szórhatsz pilláimra,

Ölelj engem körbe, Te szerelem,
Remeteségemből oldozd ki szívem,
Veled édes az összes bűnhődésem,
Kötetlen minden elszenvedett vereségem,

Ölelj engem körbe, Te szerelem,
Jó szorosan szoríts engem,
Ajkaimat harapdáld lángrózsává,
Szenvedélyesen fonj körbe égő glóriával.







Tamás Gábor: GYÖNGÉDEN ÖLELJ ÁT

Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem!
Hadd mondom halkan el, ne hallja senkisem.
A nagyvilág te vagy nekem,
Karodba bújva már a célhoz érkezem.

Hószagú szél, fújja hajunk,
Szerelmesem, ketten vagyunk.
Nem érhet engem semmi rossz, ha átölelsz.
Nem várok választ mástól, hogyha te felelsz.
Hazatalált kóbor szívem,
Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem!

Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem!
Hadd mondom halkan el, ne hallja senkisem.
A nagyvilág te vagy nekem,
Karodba bújva már a célhoz érkezem.

Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem!
Hadd mondom halkan el, ne hallja senkisem.
A nagyvilág te vagy nekem,
Karodba bújva már a célhoz érkezem.

Hószagú szél, fújja hajunk,
Szerelmesem, ketten vagyunk.
Nem érhet engem semmi rossz, ha átölelsz.
Nem várok választ mástól, hogyha te felelsz.
Hazatalált kóbor szívem,
Gyöngéden ölelj át, és ringass szerelem!







Tamás Gábor: ÖLELJ, ÖLELJ

DALSZÖVEG


Tegnap még nem ismertelek,
Nem volt öröm, nem volt remény.
Kívántalak, öleltelek,
Álmaimban kigyúlt a fény.
Váratlanul megláttalak,
Szerelemre lobbant szívem.
Nincs irgalom, nincs kegyelem,
Enyém leszel, hiszem.

Ölelj, ölelj, csókold a szám,
Nem kell a csend, sem a magány.
Ölelj, ölelj, szoríts nagyon,
Az éjszakát Neked adom.
Ölelj, ölelj, csókold a szám,
Nem kell a csend sem a magány.

Ölelj, ölelj, szoríts nagyon,
Az éjszakát Neked adom.
Megyek hozzád, nem vársz tudom,
Szívem vérem lüktet vadul.
Hajnali szél tépi arcom,
De én megyek hívatlanul.
Ölelj, ölelj, csókold a szám,
Nem kell a csend, sem a magány.
Ölelj, ölelj, szoríts nagyon,
Az éjszakát Neked adom.

Tamás Gábor: Jőjj, ölelj át ...! - Videó
/Gyönyörű szép dal nagyon kellemes hallgatni ezt a szép számot, ez a dal átölel! A videó gyönyörű!/

Link








Tihanyi Tóth Kinga: ÚGY SZERETNÉM


Úgy szeretném megölelni,
akiket szeretek!
Én mindig megpróbáltam,
amit lehetett.
De néha kicsorbul a hegy,
olykor kiömlik a tinta,
olyan az egész,
mint egy óriás hinta,
kapkodom a fejem,
nem találom helyem,
néha még a naprendszer is
nagyon szűkös nekem.
Adni akartam,
"jó lenni", helytállni,
nem mindig sikerül,
a sorba be kell állni...
Szeretném megölelni,
akiket szeretek,
tudom, hogy nagyon keveset
vagyok veletek.
És szeretném megölelni,
akiket bántottam,
ha máshogy nem lehet,
akkor az álmomban.
Sajnálom, hogyha
ártottam.
Ma már talán én is
más vagyok,
csak az fontos nekem,
hogyha adhatok.







Ma már adtál vagy kaptál Ölelést???

Ölelésben gazdag napokat kívánok!!!








 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Simon István versei
  2020-12-28 15:45:27, hétfő
 
 







SIMON ISTVÁN VERSEI




Simon István (Bazsi, 1926. szeptember 16. - Sümeg, 1975. július 7.)[4] magyar költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár.

A fényes szelek nemzedékével érkezett az irodalmi életbe. Pályakezdő versei a falusi élet idilli képei. A forradalom utáni időszak lírai önelszámolásra késztette. Az 1960-as, 1970-es években az életképszerű jelenetezést gondolati igényesség váltotta fel, az elmúlástudat problémái foglalkoztatták.


"S én mindig a világ gyógyszerét,
azt a csodás verset keresem,
melytől megszelídülne a lét,
ha bűvös sorait pengetem,
azt, amelyért Homérosz óta
ezrek állnak más csatasorba."
Simon István










AZT A DALT KERESEM


Ecset volt először az álmom,
hogy uralmam alá hajtsalak
titokzatos tér a világon,
ezer forma s formátlan alak,
fű, fa, föld és homorú égbolt.
Hiába - az ecset kevés volt.
S költő lettem, ellenedre, sors,
és hallottam, átkod mennydörög:
"Merészségedért szörnyen lakolsz,
büntetésül szívedet örök
éhségre, szomjra kárhoztatom -
menj csak, rágódj az örök dalon!"
S róttam, írtam a verset, a dalt,
s mindig azt hittem: az utolsó
az igazi, - melyben hó szakadt,
vagy táj volt, vagy béres-koporsó.
Mert vers lett nekem a fű, fa, föld,
és az éhség mindjobban gyötört.
Iskola vagy kapálás után
papírnak estem láztól égve.
Öt érzékem, mint öt hű kutyám,
szimatolt fel a mindenségre,
s ha kész lett újra egy: keserves
búval hajoltam le e vershez.
Mert csak törmeléke lett annak,
amit bennem te, költő, áhítsz.
Éreztem, bonyolult hatalmak
szemével néz rám a virág is,
s a testvériesülés örök
vágya sír az emberek között.
S én mindig a világ gyógyszerét,
azt a csodás verset keresem,
melytől megszelídülne a lét,
ha bűvös sorait pengetem,
azt, amelyért Homérosz óta
ezrek állnak már csatasorba.
Remegve és űzve azért hajt
az olthatatlan örök éhség.
Írtam, elsírtam egy marék dalt
eleddig is, de végül mindég
csak hajtogattam: nem, nem ez ő,
majd a másik, a következő.
Amit holnap írok, és holnap
úgy érzem, amit holnapután.
Gyűlnek a versek, és ritkulnak
a hajszálak már a koponyán,
s minden reggel bízván kelek fel,
hogy én mégis megírom egyszer.
Lehet, hogy épp az utolsó
lenne majd, s azt el kell hogy vigyem.
Lelakatolja a koporsó,
s nem olvashatja már senki sem.
De bennem volt, hisz égetett, gyötört -
milyen kár, hogy elnyeli a föld!







CSENDES NYÁRI ÉNEK
. . . . . . .




Szép most a nyár.
A virág virít kinn a dombon,
... üldögélek és merengek
száraz fűz dorongon.

engem perzsel itt minden
sugara a napnak.
Furulyázó kukoricák
búsan pislogatnak.

Bánatomat, ami nagy,
elfújom a szélnek,
csengő-bongó harangocskák
mind rólam mesélnek.

Sütkérezek a nyári nap
rekkenő hevében...
Ezer szirmú dalvirágok
szállnak el a légben.

Hűs, borongós, bús világ
a szívemre lépett,
engem paskolsz én pedig most
kikacaglak élet...!







CSILLAGOT LÁTTAM


Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.

Mert az életem annyi botlás,
és mennyi álmom a romhalmaz:
a könnyed kellett, amíg hallgatsz,
egy tiszta csillag, hogy azon láss
és légy irgalmas.

Kis csepp, a harmaté ha ennyi,
ám benne fájdalmad a tenger,
mégis tűrted, hogy hideg szemmel
ne ítéld azt, akit szereteni
akarsz, mert ember.

S éreztem, megszorítva formás
kezedet - mellyel letörölted -
hogy olyan kapocs rajta a könnyed,
mint ami kicsi hegyi forrást
óceánokkal összeköthet.







DECEMBER


Megérkezett a nagy vándor,
haja fehér, mint a hó.
Elfáradt már - indulj bátor
új év: frissebb utazó!







DECEMBERI KÖDBEN


Reggel nem látszanak a fák,
olyan sűrű a köd.
S köd fekszi meg az éjszakák,
csillagot a vidék fölött.

Mintha a világűrben járnék,
lábamnál a tejút remeg.
Elmaradt hű kutyám, az árnyék,
szemem se tudja, hol megyek.

Csak szívem tud eligazodni,
a szív mindig hazatalál,
ahogy a lég milliónyi
útján a költöző madár.







DIÓHÉJBAN
Párácska


Az élet felén túl vagyok már
emberi számítás szerint
de se jobb, se rosszabb másoknál
nem vagyok, s ha hitted, ne hidd.

Talán csak zártabb, bonyolultabb,
mint maga is e nemzedék;
sebét hordja egy háborúnak
és mindent még, amit megélt.

S ha gyógyul a seb, már keményebb
a hegedés, mi rajta van.
S mit hogyan formál a természet
az sose lehet céltalan.

Nézd csak, az egyik fa gyümölcse
alig is ád tennivalót,
de kéz kell ahhoz, hogy feltörje
a páncélba bújt diót.







ÉGZENGÉSBEN


Nézd, villám; a villám gyönyörű szép
cikázása, s az éjféli ütést

tornyok helyett elkongó döreje,
a lapuló táj megrezdül bele;
ragyog a villám, suttyan, úgy szeli
keresztül-kasul az éj dzsungeli
fülledtségét, mint kaszahegy hajol
ki a föléje sodort rend alól;
hallani, ahogy fűmagként pereg
az eső, mert a zápor megeredt;

és csap a villám, csapdos fényesen,
nem tudom róla levenni szemem,
mintha valami tiltott, ördögi

kéjjel tűrném, hogy vonzza és löki,
reszketteti és gyönyörködteti
bennem azt, ami még ősemberi,
amit éreznek tán a gyerekek,

ha babrálgatják a fegyvereket,

s legyűrhetetlen szenvedély miatt
kockázatot vállaló férfiak

és mind, akik a vak véletlenek
esélyével néznek farkasszemet;

ez a borzongás tarthat fogva most,

hogy túléltem, hogy nem belém csapott,
föllélegezve várom már az új

ragyogását és hallom, elgurul

a hangja, el, a semmibe zuhan,

s átérzem, de ezt már szomorúan,
hogy így vész el, mert amire leírnám,
hanggá foszlik csak távolba halón
az is, ami a tündökletes villám
mása: a legfénylőbb gondolatom.



. . . .


. . .




FALEVELEK A FÖLDÖN




Megrázza magát, nézd, a sok fa,
hullik le a száraz levél,
s mint távoli, arany vitorla,
úgy lebeg, ha fújja a szél.

Pirosan ellepi a földet,
vastag, fekete sárra hullt.
S tőle lett már színpompás szőnyeg
fasorok oldalán az út.

Szántáson magányos diófa,
alatta kerek tócsa vér.
S a deret rózsaszínné oldja
a hulló, száguldó levél.

Kopog az ősz arany esője,
kalapom tetején pereg.
Úszik a folyón is előre
a levél, a kivénhedett.

Rázza magát, nézem, a sok fa,
mintha akarva ejtené
öregségét, hogy rőt vitorla
vigye az enyészet felé.

De ág-karjukat égre tartják -
mint naphoz esdeklő kezek,
kérnek vissza már, fiatalság,
tavasz, virágzás, tégedet.







FÁK SIRATÁSA


Hol a madarak fészkelni szerettek,
s dallal verték fel a gerincet, völgyet:
vágják az erdőt, mit a dér lepett meg,
a tiszta fagyban a fák hanyattdőlnek.

Hanyattdőlnek, és rá a felkavart nép,
fűrész szétmetszi, aki éri, vágja.
Ki bánja? Nemrég egy letört rossz gallyért
cellákat rótt ki a vármegyeháza.

Magyarázzák is most az erdőőrnek,
amíg kutyája csörgeti a cserjést:
,,Miénk most minden!" - egész nap pörölnek
halálraszántan a villogó fejszék.

S meghal az erdő mehet a madárhad
más országokba, és a téli újhold
talán hófedte koronát se láthat,
csak az oldalon ezer vérző tuskót,

zsongó tölgyesnek havas temetőjét,
dúlt csapáit a felkavart napoknak.
Ó, birtokodra fejszével törő nép,
ne feledd el, hogy te maradsz itt holnap.

Hogy jövő is lesz - ki gondol ma rája?
Csak mámor van, ha a magunkét vágjuk.
Szerencsétlen nép őstragédiája -
tán koporsónak se lesz holnap fájuk.







FEBRUÁRI SZIVÁRVÁNY


Suhints a lovadra Lackó
repülj Csillag kicsi ló
kattog a szikrázó patkó
villám kaszál villogó

Elér Sümegig gyors zápor
pokrócot a kasra fel
Vendel kőszobra elázol
a várromon eső legel

De csak egy perc még annyi se
s de világos a világ
lányok látszanak messzire
lengő kezük hóvirág

Február végi szivárvány
alá szalad - nézd Laci -
a tél és tavasz határán
jegenyés úton a kocsi

s ívét a hétszín szalagnak
ragyogtatja kerekén
szalad a Csillag
trap-trap-trap -

és dől a fény
és dől a fény.



. .








HÓEMBERÉPÍTŐ . . . . .




Hóember,hóember,
Nézd,milyen jó ember.
Pocakos kacagás,
csöppet sem vacogás...







HÓVIRÁGOK


Erdőszélen látszik a hó még,
ezt nem tudták elvinni a
láthatatlan, aranyos kordék,
itt kell hát elsorvadnia.

Villog a roskadt hó - és minden,
érzem, mégis tavaszba lát.
Nézd, itt fönn az avas gerincen
kis zöld száron fehér palást.

Egy, kettő...aztán egyre több jön,
tódul a hóvirág elénk.
Nézem őket a sáros földön,
mint valami szép tüneményt.

Kis Prometheuszok a sziklán,
elhozták mégis a tüzet.
Velük - bár tépi őket hitvány
keselyű szél - tavasz üzent.

Éjjel a telihold fagyot hoz,
nappal hideg az égi kék...
Ide szegődtetek a sorshoz?
Nem kérdezem meg, hogy miért.

Később tavasz ragyogna rátok,
hol minden gaz s virág kikel,
de ti tudjátok, hóvirágok:
valakinek kezdeni kell.







KENYÉR


A kenyeret a konyhaasztalon
nézem tűnődve, most sült ki, hevül,
mint a nyári, alföldi kúnhalom,
ha süti a nap véghetetlenül.

Vetés volt, kalász, majd nemrég pedig
izzadt vele a földmíves.
Megy a nyár, szántják a tarlót, szelíd
esőkből holnap hideg őszi lesz.

De ő itt marad- ősi alakja
a Miatyánkból, amelyben élt,
kilépett, hogy testét önként megadja
a hajdan őt-síró szegényekért.







KÉSŐ ŐSZ
.




Aranyszegélyű fellegek
között szállnak a vadludak.
Alkonyul, - látni sem lehet
őket, csak hangjukat
hallani.
Nincsen már hegedűs tücsök,
csak kósza eső van, ami
csipeg-csöpög a fű között.
Ezüstös dér, vagy ropogó
hóharmat lesz reggelre itt.


A vetésekre takaró,
bizony az kell kikeletig.
A fának ködszakálla van,
Meglengetik a szelek,
s így hajtogatja hasztalan,
hogy esik, szédül lefele
utolsó
ágrólszakadt levele.







MÉCSVIRÁG


Szőlőhegyen
a kaszálón
bőven terem
a virágom.

Nem is virág
talán mégse,
inkább a fák
örökmécse.

Zöldfehéren
szemle húnyva
olyan délben
mint egy urna.

Zárt födéllel
olyan ősi -
még az éjjel
hamvát őrzi.

Vagy mintha így
takargatná
lángját, amíg
süt a nap rá.

Bólog, alszik,
milyen kedves,
idehajlik
a kezemhez.

Darázs is dong,
száll körüle,
keresi, hogy
hol a füle.

Tán azt hiszi,
halványzöldre
mázolt kicsi
parasztbögre,

nappal szirma
a fedője,
csillag ihat
csak belőle.



. .




MIRZA




Ahogy első gazdája hívta,
mi is csak így becéztük: Mirza.
Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó,
mit magával hozott a kiscsikó,
mikor egy tavaszi vásár után
udvarunkba vezette apám.

Mirza, Mirza... mint rejtelmes talány
csendült a szó nagyanya ajakán.
Sehogy se akart békülni vele,
aztán ráhagyta: ,,Egye a fene
ezt a bolondos, furcsa szót."
S így hívta ő is a kiscsikót,

kinek deszkából tákolt kaloda
volt istállónkban külön otthona.
Nappal persze ficánkolt nagyon,
játszott a tyúkokkal az udvaron.
Nyihított, dobbantott, majd megszaladt,
űzte a búgó szarvasbogarat.

Nagyanyát leste: ölbe fát ha vitt,
hát elkísérte a konyhába is.
Meglátta és kiáltott sikítva:


,,Hej, de megijesztettél, te Mirza!"
S ráveregetve a kampós nyakra,
kockacukorral kicsalogatta.

Vasárnap, ha ballagott misére,
lányok között a csikó kísérte.
Kert alól, ha paprikát hozott,
mögötte Mirza ugrándozott
s selymes füvön, petrencék között,
így szerzett nagyanyának örömöt.

Örömöt, kedvet... Aztán egy napon
ebédnél így szólt apám: eladom,
sok az adó, lassan a sírba visz,
és télire majd kell a csizma is.
Ült némán a megrémült család,
mindenki letette a kanalát.

S kinek neve talány maradt, titok,
elvezették a kedves kiscsikót.
Áthajolva a pudvás kapufán,
nézte a távozót még nagyanyám,
és halkan suttogta, szepegte sírva,
mint legszebb szót a földön: Mirza, Mirza.



. . . . .




MODERN CSALÁDI KÖR




Négyen vannak: férj, feleség
és két gyerek, a két kicsi.

Reggel ötkor kész az ebéd,
Az apa magával viszi.

Az asszony hétre megy (Közért-
alkalmazott, gyerekeit.

fölpakolja - egy bölcsödét
keres meg és egy napközit.

Kifárasztja a villamos,
elég gond a család, gyerek.

Hányszor késő éjszaka mos,
Mégis megy - kell a kereset.

És dolgoznak; jár a fűrész,
a férj bútorasztalos,

ő pénztáros; ragyog a pénz
kezében, s összead, szoroz.

Olykor, ha kevés a vevő,
gondolatban szépet mível:

eljátszik homokkeverő,
totyogó gyerekeivel.

Férje, míg tűnődve megáll
s elszív egy görbe kosutot,

egyszerre észreveszi, már
a városon végigfutott,

zöld-tetejű, zord-homlokú
paloták, bankházak fölött.

S így, amíg csahol a gyalu,
kasszába hulló pénz csörög:

valahol - vajh, ki tudja , hol,
ki sejti, meddig és mitől? -

nagy ívben, láthatatlanul
húzódik a családi kör.







A NAPOK JÖNNEK


A napok jönnek megszokottan,
Én is csak maradok a régi.
Felettem suhannak az évek
S nem tudok többé visszanézni.

Lelkemből elszálltak a vágyak.
Éltem egyhangú, szürke lett.
A tavaszba nézek merengőn,
S érzem, hogy jön a kikelet.

Egy porszem vagyok a végtelenben...
Titkon várom, hogy mi lesz még.
Az élet száll, múlnak az álmok
És mindjobban fáj az emlék.










NEM ELÉG


Nem elég, sohasem elég
a kenyér, melyet megszegel,
a megszerzett kis eleség
sejtjeid mélyén olvad el.
Az életünk tengernyi vágy,
ezért nem áll meg a világ.

Harc és goromba küszködés
minden napunk és éjszakánk.
Ha gép búg, zenél a fűrész,
a jövő beszél s ha a láng
szívünkből reszketve kicsap -
a szerelem szól: élni csak!

Ha megyünk, előttünk a cél
az is halad, nem érjük el.
Mint parazsat lánggá a szél,
a vágy bennünket úgy tüzel.
Az ész mindig többet kívánt:
a teljes nagy harmóniát,

rendet a létbe, igazi
megnyugvást, magyarázatot.
Hogy ne legyen - ha ajkai
kékek már - rémes a halott;
s vesszen a kín, könny, rejtelem,
e bolygón csak a fény legyen.

Ezért fejti el a szuvas
csontok millióit a föld,
ezért állott máglyára az
s bitó alá, ki többre tört.
Hunyó fények reszkettetik
a táj korhadó keresztjeit.

ezért kínlódtak, égtek el
lángoló, drága szellemek.
Hallom szinte, hogy énekel
a színek és tárgyak felett
Milton vakon és Beethoven
melódiát költ siketen.

Mennyi harc volt, hős barikád -
az időben ind messze tűnt.
És körülöttünk a világ
csak maradt az ellenfelünk.
S amíg lobog a gondolat,
a nagy ellenfél gond marad.

A nem-elég szent himnusza
a gyötrő, ösztönző varázs,
mert félőn érezzük, hogy a
létben a legnagyobb csalás
az ember, aki tudja: él
és megkérdezheti - miért?

Elhullhat az állat, a fű,
pereg a levél lefele,
de él bennünk a gyönyörű
végtelenség ígérete,
s kutatjuk, követjük tovább
a boldogság lába-nyomát.

Szabadság, rend, harmónia
váltsd föl a néma szenvedést,
mit e súlyos bolygó fia
úgy hordott, mint szívében kést
és kiáltotta részleges
örömében az élethez:

nem elég, nem, nem, sohasem,
amíg mindenből több lehet
s a földön, szikrázó egen
valami ellen törhetek,
míg a mindenség kerekén
valami még nem az enyém.

Elröppent annyi ezer év,
a tanulsága megmaradt:
a példa, a logika, érv,
küzdelem, vágy és akarat;
minden fegyver az emberé,
tör vele az ellen felé.

s bár szeme ferdén megtörik
a végtelen konvex ívén,
nem hátrál, vív és küszködik -
s ha testében az oxigén
már végsőt sercenve leég,
azt kiáltja: nem volt elég!







A NÉGY KENYÉR


Fehér volt a hajnal, havas volt
a háztető, s a kapuba'
talán a kék fagyott ugatta
vicsorgó foggal a kutya.

Anyám már állt a teknő mellett,
a lámpa fénye sárga volt.
A kockás párna alól néztem,
ahogy a liszt fölé hajolt.

A szitát figyeltem kezében,
s a véka mintha aranyos
lett volna a ritka fénytől.
A liszt se búza volt, csak rozs.

Láttam, ahogy a vizet önti,
s bugyborékol a kiskovász.
Majd dagaszt, és a fakanállal
a teknő alján kaparász.

Néztem, hogy formálgatja csöndben
a gömbölyű négy kenyeret.
Teknő fölé hajló alakja
a falra árnyékot vetett.

Fagyos hajnalom, ott a párna
izzadtszagú csücske alatt
figyeltem titokban anyámra,
míg fölszakadt a virradat,

és ki kellett az ágyból kelni,
azon kelt meg a négy kenyér.
Tél volt akkor - e téli reggel
emléke mindig elkisér...







ŐSZ FELÉ
. . . . . . . . . .




Korán alkonyul, ősz lesz újra.
Csatáit a nyár rég lefújta.
Jön október szín-légiója,
s megverten susog a diófa.

Már a tücsök utolsó tust húz,
megkezdődik a tarka cirkusz,
s vén, hűvös napok úsznak lassan
velem, hol vérben, hol aranyban.

S rázendít az eső is végre -
táncol majd millió kezével,
tar mezőkön tótágast állva,
az ég végtelen óceánja...







SZAVAKBÓL ÉLET


Szavakból is a létező világ
egy-egy látható darabja kiált
felém már egyre tüntetőbben:
kiindulhatnál kezdésül belőlem!
S tolakodón a többi jön vele,
gyerekkorom ringató bölcseje
kis fiókái, egész fészekalja
csicsijjától a férfigyötrelem
vércséjéig mind - s a szó összerakva
még nem a lét, sorokba öntve sem.

Köztük sebnél is sajgóbb hézagok;
s csak úgy szünnek meg, ha mind én vagyok.
Hogy egybeálljon a dirib-darab,
már vérem s velőm a kötőanyag.
A szenvedéllyel vív az értelem
s nem kontyosával hősi Dugovics
kel-hull naponta, csak én énvelem;
s közben a vérem, ha nem csurog is,
elfogy lassan; a gond egy életen
keresztül szívja észrevétlen,
mint áldozata torkán a menyét -

s mivel nem látni nyílt sebet, se vért,
fejfámra írják: ettől eddig élt.







SZAVAK VETÉLKEDÉSE


Szavak hű pásztora, versbe
hajszolom mindig a jelzőt,
hogy Máriát úgy kifejezze,
mint zöld szín nyáron az erdőt.

De mi állna szőke hajára,
amelynek illata is van?
Népiesen persze a hársfa,
ha sárgáll a kék júliusban.

Pitypang és hársfa! A kettő
együtt is vajmi kevés lesz.
S hol van a fény, elegendő,
mértéknek hozni szeméhez?

Keze a téli havas fák
havánál messze fehérebb.
Színek, a sok-sok vetélytárs,
metaforák, jelzők és képek

hullnak, mint télen a hó száll
s hiába, tengerre szállong.
Egy van csak - s nincs is a szónál,
hogy szeretem, szebb és találóbb..







SZÁLL A ROSTA


Két tenyere között a rosta
szállt-röpködött, ahogy pofozta,
nem tartotta egyik tenyér se,
csak a kettő között verődve,
mint a szél hátán lengő vércse,
kapaszkodott a levegőbe;
az egyik tenyér megtaszítva
lökte el, a másik meg vissza,
ütemesen csattant, ütött
a kéregsárga, finom rostra,
s lendülettel szinte, a rosta,
magától szállt ég s föld között.

Hallom még, mint a lövés csattan,
a gépágyúé sorozatban -
csattogott, mint a megvadult dob
az őserdőben ahogy huppog,
mikor rá a néger tenyér üt,
s fölverte hangjával a szérüt;
a szálló porban anyám ott állt
és egész délután csak rostált
a kupacból, amit hagyott
a cséplőgép - a jó magot
ocsútól, portól tisztogatta;
a szomszédban is dobolt a rosta.

Nekem olyan volt, mintha játék
lenne, csak labdáztak anyámék.
Néztem a kerek kéregrostát,
a nyárvégi fényben ahogy szállt
ide-oda oly sebesen,
hogy ritmust fogott a fejem,
s asszonyok, ti csak elkezdtétek,
és folytatták az ellentétek,
mert mire fölocsúdtam volna,
óh, mama, addigra mi lett:
tétován írtam le a porba
két összetorlódó rimet.

S rostaként verődöm azóta
két nagy tenyér között csapódva,
nem is fognak, el sem eresztnek,
foglya vagyok a lendületnek,
le se esek és el se szállok.
csak megrostálom a világot,
s érzem, míg rajtam átporoz:
fele jó, fele már poros,
s közben meg fülemmel azt hallom,
hogy csattog rostájuk dobhangon,
s úgy néznek utána anyámék,
mintha el kezük közül szállnék.

Száll a rosta, repül a rosta,
hiszen ez minden rosta sorsa,
amíg valami ki nem oltja
a két tenyér közt a delejt;
de úgy hulljak végül a porba,
mikor a lendület elejt
s körém a megállt idő dermed,
hogy megadja azt a kegyelmet,
ha téli pihenőre térek,
tiszta szívvel mondjak bucsút:
a jó szemet hagytam vetésnek
és madaraknak az ocsút.







VÁROK RÁD
. . . . . . . . . . . . . . .




Várok rád tereken, utcán,
a megbeszélt helyeken.
Kezemben szál cigarettám
ragyog és ég melegen,
elhamvad, s újra kinyílik,
mint éveken át a virágok.
A megbeszélt helyeken mindig
állok és várok.

Tudom, hogy vár minden a földön:
rétek esőt, fényt a kalászok,
őzek a nyárt; sárga bőröndöm
álma a szép utazások;
a gyerek várja, hogy felnő,
a felnőtt a holnapokat,
öreg a sírt, nép a derengő
új századokat.

Mégis - legyen példa akármi -
haragszom, hogyha te késel;
bosszant, hogy állni kell, várni,
s fogadkozom persze elégszer.
Így, harcban a zajjal, a csenddel,
szívemben mély zene zúg:
“Mire képes néha az ember,
hogy várni így tud."

Elhúznak a felhők; a percek
futnak csattos karomon.
De jössz - a sétány, hallom, mint perceg,
jössz a kavicsos sárga úton.
Tündér... már itt vagy, a vállam
érinti kezed szelíden,
s megtöltöd, mint fémet az áram,
egyszerre szívem.

Pironkodsz, mentegetődzöl:
fodrász, szabó, közlekedés...
Most kellene teljes erőmből
szólni, hogy bánt az egész.
De oly szép vagy, s szép ez a reggel,
a város és benne az út,
hogy én csodálnám, ha lenne még ember,
ki ennyi szépért, jóért türelemmel
várni se tud.







VIRÁGZÓ CSERESZNYEFÁK


Mandula-utcán az éjjel
láttam egy nyíló kicsi fát,
épp rásütött a Hold,
fehérlett rajta a virág.
Azt hittem, hogy mandulafa,
pedig cseresznye volt.

Magasba nyúló házfalak között,
fényes ablak alatt
lebegtette a szél.
Megálltam, néztem egy kicsit,
míg elsuhant a gépkocsi
az utca véginél.

Jólesett látni ezt a fát,
millió zsibongó virág
tündöklő seregét.
S egyszerre lassú, halk kopaj
susogó hullámaival jött
kúszott közelébb.

Két holdfénybe burkolt alak
épp a cseresznyefa alatt
állt meg s összebújt;


s a csillagos fehér szirom
ott petyegett a vállukon,
ahogy libegve hullt.

Gyönyörű kép. A költő,
ha a boldogság hű piktora,
álljon meg, fesse le.
Két önfeledt, szép fiatal,
kiket virággal betakart
a tavasz éjjele,

a ringó fát, a fa alatt
testen a karnyi kapcsokat,
míg egymást ölelik.
Virágszóró cseresznyefa:
ő ringatja majd a tavasz
első gyümölcseit.

Holdfényben ballagtam tovább
s a szívemből a számon át
hullt ki pár tiszta szó:
hogy szorosan így álljanak
negyven év múlva is,
ha majd fejökre hull a hó.







FORDÍTÁSOK


Lermontov: ÖNMAGAMHOZ


Kínoz a vágy, hogy elhitessem
Magammal: nem is szeretem.
Igy mérném, ami mérhetetlen,
Mert parttalan a szerelem.

A pillanat, mely hatalmából
Kivett, csak azt mutatta meg,
Hogy lelkeink égőn sugárzó
Vágyát legyőznünk nem lehet.

Hogy láncom elszakíthatatlan,
S percnyi nyugalmam sem örök:
Csak a beröppent cherub hangja
Az alvó démonok fölött.









 
 
0 komment , kategória:  Simon Ágnes & István   
Thalis Silvenier versei
  2020-12-26 19:45:22, szombat
 
 







THALIS SILVENIER




Thalis Silvenier 1977-ben született egy dél-alföldi régióban fekvő városban. 2000 óta olvasható néhány magyar nyelvű munkája az interneten







ÁLMODJ SZÉPEKET
. . . . .




Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a képzelet-határon,
Van egy egészen picinyke ország.
A hely, ahol az álmokat írják.

Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.

Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan a homlokodra lépked,
És arcod simogatja. Ugye érzed?

Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És a füledbe súgja: Álmodj szépeket!

Álmodj szépeket! - Videó


Link







CSAK NÉZLEK . . . . . . .




Most itt vagy velem s én csak nézlek.
S - mint már ezerszer - hálát adok az égnek,
Hogy annyi üres éjjel, néma nap után
Hozzád vezetett, s boldogság köszöntött reám.

Most csak nézlek, nézlek Téged.
Érzem illatod, s már nem félek,
Hogy egyedül vagyok. Végre élek.
Dobban e szív és lángol e lélek.

Csak nézlek Téged. Oly gyönyörű vagy.
Megérdemellek? Valóság ez vagy
Csak csalfa álom, egy őrült tréfa?
Az életem ábrándos játéka?

Nem tudom. De nem is számít.
Akarom s élvezem minden percét
Az időnek, mikor Veled lehetek!
S most itt vagy hát, és én csak nézlek.

Apró kezeid érintését vágyom.
Szorosan hozzád bújni a vetett ágyon
Bőröd illatát magamba szívni,
És csak ölelni, forrón ölelni.







HAIKU


Cseresznyeszirmok -
tavaszi szélben szállva
megtaláltalak.



. .




HOZZÁD SZÁLL ÁLMOM




Ágyamon fekszem lehunyt szemekkel,
Rólad ábrándozom, mikor jő a reggel;
S lelkem az álmot napfénybe fonva,
Tehozzád küldi a horizonton túlra.

Szívem mélyének egyetlen vágya,
Szerelmem tüzében ragyogóvá válva,
Csillogó szálat rajzol az égre,
Ahogy repül feléd a kékséget szelve.

Ablakod előtt bebocsátást kér,
S az első napsugárral, mi ajkadhoz ér,
Gyöngéden átadja üzenetem:
Forró szenvedéllyel vágyom rád szüntelen.







KÍVÁNCSISÁG
. . . . . . . . . . . . . . .




Mi, emberek olyan kíváncsiak vagyunk,
Mindig valami "idegen" után kutatunk.
Megpróbáljuk a világot kiismerni,
De önmagunk titkait nem tudjuk feltárni.

Nem tudjuk: kik vagyunk és honnan indultunk?
Azt sem: miért élünk, hová tartunk, mért halunk?
Nem ismerjük azt, ami bennünk lakozik,
Így vakok maradunk a végső pillanatig.







LIN-CSI APÁT TANÍTÁSA


A szavak csak rabigák;
bennük falak közé szorul a világ.
A szavak nem maguk a dolgok;
aki ezt nem érti, sosem lesz boldog.

Ha az Úton sok a beszéd
a vándor elveszíti eszét
nem érti meg az Egészet.
Nem jut el céljáig, eltéved.






. . . .




NEKED ADOM LELKEM


Csendes az éj, az égen ezer csillag.
A Hold égi útján felfelé ballag.
Telt arca fentről a Földre mosolyog,
Benéz az ablakon, szeme ránk ragyog.

Hűvös az éj, gyere, bújj ide mellém!
Én vigyázom álmod ezen az estén.
Csendes már minden, a nappal véget ért,
Helyét az estnek adta, aludni tért.

Bújj ide hozzám, és hunyd le a szemed.
Felejts el mindent, én fogom a kezed!
S ha hallod majd a csengettyűk dallamát,
Feltárom előtted lelkem kapuját.

Valahol messze egy manó útra kel,
S az Éjtündér most, csak nekünk énekel.
Hallgasd csak, kedves, milyen szép ez a hang,
Hallod már Te is, hogy cseng a kis harang?

Hát hunyd le szemed, és Te is láthatod
Az előttünk nyíló, mesés világot,
Ahol ezer csoda és varázslat vár,
Szoríts magadhoz! Gyere, induljunk már!

Nézd csak, ez az a hely, ahol minden más.
Itt nincs rossz, nincs harag, semmi rohanás.
Ez egy sziget, a Vágyak Birodalma:
Lelkemnek mélye, az álmok világa.

Ez az a hely, amit magamban hordok.
Ha Rád gondolok, mindig itt vagyok,
Együtt Veled; mert Rólad szól az álmom.
Náladnál fontosabb nincs e világon!

Senki más nem látja, nem ismerheti,
Álmaim kapuját fel nem törheti.
Mások előtt e helyet zárva tartom,
És a kulcsát most Tenéked átadom.

Lesz majd egy hang, mely mindent megmutat.
Segít neked, hogy megtaláld az utat,
Ami elvezet Téged a lelkemhez.
Csak gondolj rám, és szoríts a szívedhez!

Mert Te vagy az, kiről annyit álmodtam!
E mesés világot Neked alkottam.







ŐSZ


Őszbe fordult idő:
szomorú, színtelen.
Hideg, köd és eső
együtt jár szüntelen.

Álomba merül a
meggyötört természet,
hogy új erőt gyűjtsön
mire jő a kikelet.

Én is szeretnék már
csendben elaludni,
s az álmaim között
nyugalmat találni.








TAO




Prológ:
- Hiszen Ég és Föld örök, s bennük a mindenség
Alkotni, adni s tovaszállni. Ez az igazi bölcsesség! -

Ne nézzetek rám titkon, figyelve,
Belső lényem külsőmről ítélve.
Hagyjatok végre szabadon élnem!
Ne akarjátok, hogy én is azt tegyem,
Amit ti: az árral sodródva,
Rohanva előre az örök halálba.

Ne nézzetek rám, gondolatim lesve,
Mert sohasem láthattok bele e testbe.
Szellemem szabad s az is lesz örökre,
Senki és semmi nem zárhatja börtönbe!
S majd halálom után, ha újjászülettem,
Ugyanígy folytatom, míg be nem fejezem

Azt, mit elkezdtem egykor - oly régen,
Mikor még milliárd csillag volt ezen az égen,
S az emberek tudták, ők a jövőnek élnek.
Szemük mélyén olthatatlan tüzek égtek,
Mely tüzekből később született egy világ,
Szobrok, versek, képek - örökéltű csodák.



Élt akkor egy ifjú, ki rálelt az Útra,
S azon elindulva talált sok-sok társra,
Akik követték szabadon s boldogan.
Ki mit keresett, tudta, hogy merre van.
Vele voltam én is, büszkén követtem,
És ma is az ő tana kíséri életem.

S azzal, hogy ezt most nyíltan bevallom,
Megvetéstek magam ellen kihívom.
Mert kevés ma már az, ki megérti szavam,
Kinek az Ős-tan máig lelkében van.
Aki velem együtt egykor a Bölcset követte,
És az igaz útról soha nem tért le.

Hát ne nézzetek engem, hisz úgysem értetek.
Bármit is mondanék, a végén csak nevettek.
Ne kérjetek semmit! Se négy sort, se mást.
Amíg nem értitek e néma vallomást:
A mindent tudó vágytalan, a világon egy célja van:
A bölcsességet elnyerni, s így az igaz útra találni.

Hát ne nézzetek rám, gondolatim lesve,
Mert soha nem láthattok bele e testbe.
Szellemem megújul időről időre,
Jövendő korokban újjászületve.
Alkotok, adok s majd vár a végtelen.
Az időt nem számolom. Van ezer életem.










 
 
0 komment , kategória:  Thalis Silvenier   
Adj helyet a jónak
  2020-12-23 20:00:28, szerda
 
 







ADJ HELYET A JÓNAK









A MAG


Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat.
Ezt mondta nekik:

- Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit.

A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta:

- Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek, öntöznétek ezt a magot, és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató.

Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett.
Jim mindig megvizsgálta a kapott magot, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott.

Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.

Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt. Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt.

Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit.
Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban.

- Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek - mondta a vezérigazgató - Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak.

Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre. Jim megrémült. Azt gondolta: A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!

Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a maggal. Jim elmondta a történetét. A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette:

- Ime az új vezérigazgatótok! Jimnek hívják.

Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a mag.

- Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató? - mormogták a többiek.

A vezérigazgató akkor azt mondta:

- Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből.
Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben a tőlem kapott mag van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!


Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok.
Ha jóságot vettek el, barátokat arattok.
Ha alázatot vettek el, nagyszerűséget arattok.
Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok.
Ha megfontoltságot vettek el, reményteli kilátást arattok.
Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok.
Ha megbocsátást vettek el, megbékélést arattok.
Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma,
mert ez határozza meg, mit fogtok később learatni.
Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek.
Az ember nagyságát szeretetében lehet lemérni.


"Ne hallgass arra, amit az emberek mondanak, nyugodtan végezd kötelességedet. Isten nem az embereket fogja megkérdezni, mikor ítéletet gyakorol feletted."







A SORS ÚTJAI - RÁCSODÁLKOZÁS


Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.

- Apa nézd, azok ott hátul a fák!

Az apja elmosolyodott. Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését.

Ismét kiáltás...

- Apa nézd a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!

A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni:

- Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz? ...kérdezték az apját.

Az idős ember mosolyogva válaszolt:

- A kórházból jövünk. A fiam vakon született és csak pár nap telt el a műtét óta. Ma van az első napja, hogy láthatja a világot körülötte.

Tanulság:
Minden embernek megvan a maga története. Ne ítélkezzünk felettük, ne bántsuk őket, mert nem tudhatjuk, hogy mit éltek át, vagy mi történt velük. Az igazság néha megdöbbentő is lehet!

Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán - Videó

Link








SZŐLŐFÜRT


Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a ferences kolostor kapujában. Amikor a portás kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt.

Drága kapus barát, ez itt a szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam neked ajándékba!

- Drága kapus barát, ez itt a szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam neked ajándékba!

- Köszönöm! Máris viszem az gvárdiánnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.

- Nem. Én neked hoztam.

- Nekem? Én nem érdemlem meg a természetnek ily gyönyörû ajándékát.

- Amikor kopogtattam, Te mindig szívesen nyitottál ajtót nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.

A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelőtt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az gvárdiánnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az gvárdiánnak is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta: “Neki adom a szőlőt. Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal."

De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott: “A szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi." És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.

- Ez a tied. Mivel te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos mûvével.

A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak.

Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is. Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.

- Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked.

A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Forrásával. Ez a szeretet körforgása.







NE HAMARKODJ EL SEMMIT!


A második világháború Don-kanyari rémségeiről sok levél számolt be, dokumentumok és emlékek bizonyítják a magyar katonák kiszolgáltatott helyzetét. Antal, a harcok közepette, lefagyott lábujjakkal került hadifogságba és mire hazaindulhatott, kereken tíz esztendő telt el.

Antal állapota siralmas volt, idegrendszere tönkrement. Haza sem mert rögtön menni, öregapjához tért be először, aki messze lakván fia családjától, nem tudott róluk semmit. Amikor Antal bevonult, tízéves fiát hagyta hátra feleségével, így meg volt győződve róla, hogy őt azok már rég elsiratták. Tudta, hogy rokkantan nem képes dolgozni, de nem is akart tovább élni. Hozott magával egy pisztolyt, mert azt akarta, itthon temessék el. Öregapja nyugodtan végighallgatta zavaros gondolatait az öngyilkosságról. Csak annyit mondott:

- Ne hamarkodjál el fiam soha semmit. Fáradt vagy, aludj rá egyet, mielőtt őrültségeket teszel.

Antal lefeküdt. Reggel azzal ébredt, hogy mielőtt meghal, megnézi a házat, amit otthagyott, benéz az ablakon, aztán végez magával. Elutazott a falujába, bement az utcába és mivel már sötétedett, megállt az ablaknál, hogy megnézze, ki lakik most az ő házában. Felismerte a feleségét, aki vacsoránál ült egy férfival, aki háttal volt az ablaknak.

Antal nem hitte, hogy benne még - ilyen nyomorult testi állapotban - valaha is gyilkos indulat támadhat, de ösztönösen pisztolya után nyúlt a felismerése, hogy a feleségének szeretője van.

Hirtelen öregapja szavai csendültek meg benne. Hogy a fülében-e, vagy égi hang volt, nem tudta, de ezt hallotta:

,,Ne hamarkodjál el soha semmit!"

Antal megfordult és elment a vendégfogadóba, ami ugyanott volt, ahol régen.

Másnap reggel újra elment a házhoz, de most nem az ablakhoz állt, hanem az ajtón ment be. A felesége zokogva borult a nyakába, nem tudott szólni, csak sírni! A másik szobából kilépett az a férfi, akit este látott. Dermedten nézte zokogó anyját, aztán felkiáltott:

- Édesapám! - és odament hozzá ölelésre.

Apja csak most ismert férfivá érett fiára.

Borzadva gondolt a tegnap esti önmagára, de nem szólt semmit, csak átölelte családját és hálaimába kezdett.

Ismeretlen szerző





 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Próza  
Karácsony ünnepe
  2020-12-21 21:00:57, hétfő
 
 







KARÁCSONY ÜNNEPE . . . .




Karácsony a kereszténység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett.


A karácsony előzményei

Amióta az emberiség földműveléssel, állattartással foglalkozik a napfénynek, a meleg tavaszi és nyári hónapoknak óriási szerepük van az emberi társadalmak életében. Az emberek táplálékukat a meleg időszakokban tudták megtermelni, ilyenkor bőség és jólét jellemezte a közösség életét, szemben a hideg téli napokkal, amikor az éhezés, a hideg és a sötét kerítette hatalmába az embereket.
Érthető tehát, ha az ókori népek hálaadó, köszöntő rítusokkal ünnepelték a téli napfordulót, amely időponttól kezdve a nappalok egyre hosszabbodnak, átvitt értelemben a fény győzedelmeskedik a sötét éjszaka felett. Ezeknek a rítusoknak az is a szerepük volt, hogy az elcsigázott emberekbe reménységet, hitet öntsenek, hogy könnyebben viseljék azt az időt, ami a tavasz beköszöntéig hátravan.

Az ókori Rómában a december 17 - 24. közötti időszakban tartották a Szaturnália ünepeket. Szaturnusz a földművelés, a paraszti munkák istene a római hitvilágban. Az emberek nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepelték Szaturnuszt, szokásban volt a szolgák megajándékozása, és bizonyos munkák tiltva voltak. A házaikat örökzöld borostyánágakkal díszítették. A naptárreformig a Római Birodalomban az új év kezdete is ekkorra esett.

A mai értelemben vett, keresztény karácsonyról a IV. század óta emlékezünk meg, eredetileg december 25-e Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája, más szóval karácsony böjtje vagy Szenteste, 26-a pedig az ünnep második napja.










December 24.

Karácsony vigíliája


Hagyományosan ezen a napon állítjuk fel a karácsonyfát és ezen az estén ajándékozzák meg egymást a családtagok Magyarországon. Az ajándékozás szokásának eredete bizonyos elméletek szerint a Napkeleti Bölcsek történetére vezethető vissza, akik a csecsemő Jézusnak ajándékokkal hódoltak Betlehemben. Karácsony megünneplése a kereszténység terjedésével az egész világon elterjedt, bár vannak természetesen különbségek az egyes országok szokásai között.

A karácsonyban épp az a szép, a megejtő, hogy nem változik, hogy ugyanaz mindig. Háborúban és békében, egészségben és járványhelyzetben, gyerekként és felnőttként, itthon és a távolban, jó- és balsorsban, mindig a gyermek Jézus, a Megváltó születését ünnepeljük.













Karácsony csodája




A karácsony éj varázslatát valószínűleg mindnyájan ismerjük. Bár napjainkra az ajándékozás rendkívül fontos momentuma lett az ünnepnek, mégis a karácsony éj misztikuma, csodája nem múlt el. Ez az ünnep, melynek valódi tartalma a legelevenebben él ma is. Karácsony este minden elcsendesedik, a közlekedés leáll, és ha olyan szerencsénk van, hogy hó is esett, a csend még teljesebb. Míg advent a reményteli várakozás ideje, a Szenteste maga a megvalósult és beteljesedett csoda, a Megváltó születésének napja. A képzőművészetben, a zenében talán a legtöbbször feldolgozott téma.







Jézus születésének története

Anyja, Mária, Józsefnek a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. József a judeai Betlehembe ment Máriával, mert Augusztusz császár rendelete szerint összeírás volt. Ott tartózkodásuk alatt jött el a szülés ideje, de mivel szállást nem kaptak, Mária egy jászolban hozta világra gyermekét. A pásztoroknak , akik a pusztán legeltették a nyájat, megjelent az Úr angyala, és tudatta velük, hogy megszületett a Megváltó. A pásztorok meg is találták Betlehemben Máriát és a Kisdedet, hódolatukat fejezték ki az Isten fiának. (Más változatban a Napkeleti bölcsek kaptak jelet Jézus születéséről, ők keresték fel a kisdedet, és ajándékokat vittek neki.)







Karácsonyfa állítás


A karácsonyfa előzménye a pogány hagyományokban a termőág, zöldág házba vitele, illetve a ház és a ház környékének örökzöld ágakkal díszítése. A szokást ismerték a kelták, náluk a fagyöngy, a magyal és egyéb örökzöldek játszották a főszerepet. Magyarországon a zöldág általában rozmaring ágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága. A gerendára függesztették fel, aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették. A diónak rontást űző erőt tulajdonítottak, a gyümölcs a bőség, egészség jelképe, a szalma pedig a betlehemi jászolra emlékeztet. A karácsonyi ág később fejlődött kis fácskává, amit szintén a házba vittek, és különféle módon díszítettek. Feljegyzések szerint az első hagyományosnak mondható karácsonyfát freiburgi pékinasok állították a város kórházában a XV. században. Átvitt jelentése a hagyományosan pirossal ékesített fenyőnek az életfa, a természet évről-évre megújulása, körforgása. A fán látható girland (vagy boa!) a paradicsomi rosszra csábító kígyót jelképezi, az alma a tudás fájáról szakasztott gyümölcsre emlékeztet (ennek mintájára alakultak ki később a piros, arannyal díszített üveggömbök), a gyertyák pedig a fény, a nap, keresztény felfogás szerint Jézus szimbólumai.

A manapság megszokott díszes, üveggömbökkel, szaloncukorral felállított fa német protestáns hatásra terjedt el bécsi közvetítéssel, kezdetben az arisztokrácia és a városi polgárság körében. A feljegyzések szerint először Brunswick Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. magyar paraszti életben a mai értelemben vett karácsonyfa állítás szokása, házilag főzött szaloncukorral, a fa alá helyezett betlehemmel csak a XX. században terjedt el. A szegény paraszti családokban a II. világháború végéig megmaradt a zöldág állítás szokása, sőt volt ahol a jó szaporulat reményében az istállóba is vittek belőle. A karácsonyfát hagyományosan Vízkeresztkor (január 6.) bontják le.







Karácsonyi ünnepi vacsora

A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabonamagvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.
A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.

A paraszti étkezési szokások alapjai ma is megtalálhatók karácsonyi étrendünkben. Gyakoriak a halból készült ételek, de angolszász befolyásra elterjedt a pulyka is. A borleves egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része, a mákosguba viszont a paraszti hagyományból ered, csakúgy, mint az elmaradhatatlan beigli (a diós, mákos kalács).










Karácsonyi népszokások

Regölés


A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki ( a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő...) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: " Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."


Betlehemezés

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" ( a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű misztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés...) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát...), hogy egészségesek maradjanak.

A karácsonyi ünnepkör népszokásai a palócoknál. Olvassa el itt!





Link








Más népek karácsonyi szokásai


Anglia

Nagy Britanniában Christmas, azaz Karácsony az év legfontosabb ünnepe. Az utcák, terek fényárban úsznak, turistalátványosság a Harrods áruház kirakata, amelyet több ezer világító gömbbel díszítenek. A Trafalgar Square- en megcsodálható a hatalmas, díszes fenyőfa, mely a norvég nép ajándéka a briteknek, II. világháborús segítségükért.
A Christmas Eve (24-e) munkanap, de rövidebb, általában ilyenkor tartják a nagy munkahelyi évbúcsúztató partikat. Ezen az estén otthon barátokat fogadnak, isznak egy jót, pl. behűtött citromlikőrt, sherryt, a gyerekek pedig készülnek a másnapra, amikor a Father Christmas (tképp. a Mikulás, szó szerint Karácsony Apó) telerakja ajándékkal a stocking-ot. Ez a zoknira emlékeztető képződmény az utóbbi években nálunk is kapható, bár Magyarországon december 6-án játszik fontos szerepet. Father Christmas egyébként a kéményen keresztül érkezik, hagyományosan egyenesen a kandallóba pottyan. A gyerekek ajándékkérő leveleket írnak neki, amit a kandalló tüzébe dobnak, hogy így jusson el az Északi- sarkra. Katolikus hatásra egyébként Angliában is elterjedt az éjféli mise, de az igazán vallásos anglikánok inkább a másnap reggeli protestáns istentiszteletet látogatják.
December 25-e a Christmas Day, ez az ajándékozás napja (reggel bontják ki a csomagokat), ilyenkor jön össze a család is, és ekkor eszik a hagyományos karácsonyi ebédet, a Christmas dinner-t. A karácsonyi ebéd sült, töltött pulykából vagy valamilyen szárnyasból sült krumplival, kelbimbóval, Christmas pudingból, aprósüteményből áll. A pudingot brandyvel flambírozva tálalják. A pudingba kerülő, alkoholba áztatott gyümölcsöket már hónapokkal karácsony előtt elkészítik, és így érlelik. Elmaradhatatlan eseménye még ennek a napnak a királynő hagyományos karácsonyi beszéde, melyet a televízió közvetít, s mely az angolok szerint meglehetősen unalmas, mégis mindenki megnézi.
A családi körben eltöltött karácsony, illetve a faállítás szokása Viktória királynő idején (XIX. század közepe) terjedt el a britteknél német mintára. Ezzel (na meg az angolok hagyomány-imádatával) magyarázható, hogy a viktoriánus figuráknak, mintáknak, díszeknek nagy a keresletje manapság is.
December 26-a a Boxing Day, Karácsony másnapja, ilyenkor hagyományosan a személyzetet ajándékozták meg. Neve arra utal, hogy ezen a napon nyitották fel a templomi perselyt, tartalmát a szegények között osztották szét.

Finnország

A finneknél a karácsony december 23-án kezdődik, még nem ünnepléssel, hanem munkával. Este miután a gyerekek lefeküdtek, a szülők előkészítik a másnapi ételeket, rendet, tisztaságot varázsolnak mindenhová.
24-én reggelinél a család körbeüli az asztalt. Hagyományosan fahéjas tejberizs a reggeli, amelybe egy szem mandulát rejtenek. Aki ezt megtalálja, nagyon szerencsés lesz a jövő évben, ha fiatal lány az illető, akkor közeli férjhezmenetelre számíthat.
A finnek természetközelisége és mély humánuma mutatkozik meg abban a szép szokásban, hogy karácsony napján megvendégelik a velük élő háziállatokat, illetve megetetik a fészkelő madarakat. A karácsonyi vacsorára ők is nagy gonddal készülődnek. Miközben a gyerekek türelmetlenkednek, a felnőttek glöggöt (fűszeres forralt bor) isznak, amelyben mazsola és mandula is rejtőzik. Régi hagyomány szerint 24-én délben Turkuban, Finnország korábbi fővárosában kihirdetik a karácsonyi békét, amit a rádió is közvetít. Természetesen ezen a napon sem hagyják ki a szaunát.
A karácsonyi vacsora tradicionális északi ételekből áll: A heringet üvegfúvó módra általában rozskenyérben sült sonka követi, sült krumplikásával. Mézes, gyömbéres süteményekkel zárják az étkezést. Finnországban az asztalt éjszakára nem szedik le, hogy a karácsonyi manók is jóllakhassanak, ha épp arra járnak. Karácsony első napja szigorúan a családé, ilyenkor nem illik szomszédolni, de még telefonálni sem. A rokonlátogatásokra, barátok köszöntésére 25-én kerítenek sort.


Görögország

Görögországban a Karácsony 12 napot felölelő folyamatos ünnep. A december 25-től január 6-ig terjedő időszakot Dodekameronak nevezik (jelentése 12 nap). Ebben benne foglaltatik mindhárom ünnep, a karácsony, az új év és a Vízkereszt.
A görögöknél a karácsonyi ünnepkörhöz nagyon sok legenda, mese, babona kötődik. Azt tartják, a Föld mélyén gonosz manók élnek - nevük kalikandzarosz - akik azzal foglalatoskodnak év közben, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék. Karácsonykor azonban felhagynak ezzel a bosszantó foglalatossággal, hogy a földre jöjjenek, most már az embereket bosszantani. A házban aztán szörnyű ramazurit csapnak, törnek - zúznak, eleszik az emberek elől az ennivalót. Ezért távol kell őket tartani a háztól, és mivel a tűztől nagyon félnek, a házi tűzhelyben a láng soha nem aludhat ki. Vízkeresztkor aztán a pap által megszentelt víz bűvös ereje visszaűzi óket oda ahonnan jöttek, a Föld gyomrába.

A karácsonyi ünnepkör népszokásai a görögöknél is arra szolgálnak, hogy az eljövendő évre bő termést, egészséget, gazdagságot hozzanak a családoknak. A manók elűzésére szolgáló tűz hamuja varázserővel bír, ebből a földekre szórnak, bő termés reményében. Ekkor sütik a vaszilopitát, egy kenyér félét, amibe fémpénzt rejtenek, aki megtalálja, szerencsés lesz. A kenyeret szépen fel is díszítik, Krétán még kenyérhímző aszzonyok is vannak, akik tésztából cifra rajzokat kanyarítanak a kenyérre. Szokás a kenyeret felszeletelni úgy, hogy minden családtagnak jusson egy szelet belőle, és ezt az asztalnál ülve, közösen elfogyasztani.

A fiatal lányok karácsony reggelén a patakhoz mennek vízért, ebből iszik az egész család. Bizonyos vidékeken a forrást " meg is etetik", azaz ételeket tesznek a partjára.
Fontos, hogy karácsonykor az egész család, de még a házi állatok is jó és bőséges táplálékot kapjanak. A görögöknél a szerencsét hozó bűvös gyümölcs a gránátalma, mely a jólétet szimbolizálja.
A bőségvarázsló, adománygyűjtő népszokások közül a legfontosabb Görögországban a kalanda. Énekesek járnak házról-házra, egészséget, szerencsét kívánnak a háziaknak, cserébe sonkát, vajat, bort kapnak.

Olaszország

Olaszországban a karácsonyi időszakban gyakran rendeznek dudás fesztiválokat. Különösen a déli tartományokban kedvelt ez a szokás, amikor a "zampognarik", a hegyi pásztor dudások leereszkednek a hegyekből és dudaszóval köszöntik a közelgő ünnepet, Jézus születésének napját. A karácsony is erről kapta nevét "Natale", azaz születés. Nagyon kedveltek Olaszországban a betlehemi jászol különféle ábrázolásai. Nápolyban és a déli régiókban az emberek 24-én éjjel templomról templomra járnak, csak hogy láthassák a kis Jézust. A karácsony esti vacsora az olaszoknál hagyományosan hal, amelyből többféle is kerül az asztalra. Rómában például az angolna a legkedveltebb. A vacsorát mindig a híres "panettone", a karácsonyi kalács zárja.
Olaszországban a mi Mikulás-napunknak megfelelő ünnep január 6-ra, azaz vízkereszt napjára esik. Az ajándékokat az olasz gyerekek nem a cipőjükbe, hanem zokniba, harisnyába vagy ezt utánzó színes zacskóba kapják. A Mikulás olasz kollégája a rossz gyerekeknek nem virgácsot, hanem széndarabkákat hoz. Persze ez a gyakorlatban sohasem fordul elő, hiszen rossz gyerek nincs. Van azonban "szén" cukorból, ezt már találnak a harisnyákban.
Az ajándékokat egy jóságos boszorkány a kötényéből osztogatja, a neve Befana, és bizony asszonyság. A gyerekek előző este tejeskávét és süteményt készítenek a szobába, hogy Befana jól lakhasson, ha arra jár. Ezt általában a szülők szokták suttyomban elfogyasztani. Január 6-án reggelre pedig megjönnek az ajándékok is, amelyek általában finom csoki és karamella.

Lengyelország

Lengyelországban a karácsony elsősorban keresztény (katolikus) ünnep, de természetesen családi jellege is igen erős.
Egy nagyon szép szokással kezdődik a karácsonyi ünnepkör a lengyeleknél. 24-én este az eget kémlelik kicsik és nagyok, arra várva, hogy meglássák az első csillagot. Ez Lengyelországban a Betlehemi csillagot jelképezi, melyet ők Gwiazdkának neveznek. Aki először észreveszi a legelső csillagot, ezt kiáltja, ekkor a családtagok köszöntik karácsony ünnepét és egymást.

A karácsonyi böjt szellemében karácsony vigiliáján, azaz 24-én éjfélig nem esznek húst. Az ünnepi asztal alá szalmát és szénát terítenek, arra emlékeztetve, hogy a kis Jézus jászolban született. Érdekes babona, hogy a karácsonyi asztalnál páros számú embernek kell ülni, ellenkező esetben szerencsétlen lesz valaki közülük. A hagyományos ételek közül nagyon kedvelt a céklaleves, a mákos kalács és a hal. Készítenek erre az alkalomra kompótot is 12 féle gyümölcsből, megemlékezve Jézus 12 apostoláról (tanítványáról). Ha befejezték a vacsorát még maradnak az asztalnál a házigazda jelére várva, hogy egyszerre álljanak fel, ugyanis aki először kel fel az asztaltól, az fog a jövő évben a legelőbb meghalni, tartja a babona.
Karácsonyfát a lengyelek is állítanak természetesen, a népművészetben gyakorta mogyoróval, almával, papír- vagy tojáshéj díszekkel ékesítik.

Karácsonykor énekesek járnak házról-házra, szerencsét kívánva a háziaknak, akik megvendégelik őket. Az éjféli misére együtt megy a család. Nagy a hagyománya a templomokban a betlehemi jászol, a szopka ábrázolásának.


Írország

Az írek karácsonya hagyományosan ötvözi az ír katolikus szokásokat, a kelta pogány valamint az anglikán protestáns hagyományokat. Az írek lakásaikat az ünnep közeledtével gondosan feldíszítik. Az ablakba örökzöldekkel ékesített gyertyákat állítanak, általában hármat. A gyertyák a szent családnak mutatják az utat az éjszakában, a hármas szám pedig a szentháromságra (atya, fiú, szentlélek ) utal. Az asztalra karácsony előestéjén kenyeret, tejet készítenek, az ajtót pedig nem zárják be. Ezzel fejezik ki vendégszeretetüket. Mária, József a kisdeddel bármikor betérhetnek, ha elfáradtak és megéheztek a hosszú úton.
A gyerekek nagy izgalommal forgatják az adventi naptárakat, a felnőttek pedig szorgosan készülődnek a karácsonyi vacsorára. Fenyőfát az írek is állítanak, annál is inkább mert a téli napéjegyenlőség alkalmával szakrális szerepet játszó örökzöldeket a kelták terjesztették el. A gyerekeknek Írországban is Christmas Father hozza az ajándékot karácsony éjjelén a zoknijukba. Az írek katolikus szokás szerint éjféli misére is mennek.
A karácsonyi vacsora angol beütéseket mutat. Az asztalra általában pulyka, sonka, áfonya szósz és lángoló, brandyvel bolondított plum puding kerül.
25-én István napján aztán kezdetét veszik a nagy utcai népünnepélyek. Ilyenkor az emberek, főleg a fiatalok maskarába öltöznek, és különféle tradicionális szereplőkkel vidám jeleneteket adnak elő.











 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Takács Dezső versei
  2020-12-17 21:30:23, csütörtök
 
 







TAKÁCS DEZSŐ VERSEI


Takács Dezső író, költő bemutatása

Link



,,Az én mesém"

Link








DRÓTSZAMÁR


Arcomba mart
a tolvaj idő, aztán
futott, nevetett.
Míg langyos véremből
lassan felemeltek,
az ősz sírt felettem
gyümölcse-verten,
az arany nyár odalett.
Nem volt tenyeremben.
Tudok járni, hagyjatok! -
mondtam zavartan,
mert pár perc hiányzott.
Próbáltam visszatenni
a kerékpárláncot.
Látom, az Úr
lepillant, legyint.
Na, vén bolond.
Jössz eggyel megint.







EGY ÉG ALATT


Szikes, fehér folt a sárban.
Zöldül a pocsolya, nyár van.
Harangszó csendül,
áhítat ballag utána,
repce virága nézi magát,
fésüli felhő haját,
billeg a szélben.
Maradni kéne, örökre,
így, észrevétlen.
A láthatár befogad.
Fehér folt, a repce,
s te, magad.







ELMÚLÁS HAVA


Írhatnék verset az őszről,
hogy a szél fákkal flörtöl,
hajlong a fenyő,
zörög a rozsdás bádogtető,

toboz hull alá kopogva,
s mint hazug szavak,
apró sárga virágok
ülik meg a rét lágy ölét,
hol patkány hever aléltan,
mire ezt leírtam
legyek szállnak a dögre,
szárnyukkal emelik
el örökre,
ebből a világból.







EZT MÉG ELMONDOM


Mostanában jól
megnézek mindent.
Mint aki készül valahová.
Csodás, de egyszerű dolgokat.
Mintha ott sivár vidék lenne,
és szükségem lehet majd
ilyen emlékekre.
Jó érzés.
Az ember ül, néz, bólogat.
Tükörnek ajánlja magát,
hogy lássa az ég az eget,


a kő a követ, a fa a fát.
Egy a lényeg,
cifrázni nem szabad.
Ha hullámot vet a lélek,
vagy eltorzítod arcodat.
hamis kép jön vissza.
S még egy:
Ha felvállaltad,
légy tiszta, nyílt, fényes.
Ami fontos, az leleményes.
Utat talál.







ÉJJEL


eső után, ha felszakad a felhő,
mint illat lebeg felettünk a múlt.
Bürök szagát, repcevirág porát
hordja a nomád pusztai szél,
mély sebek szakadnak,
rekeszek fedele pattan,
halkan csitítja halommá szelídült
romjait a város.







HA VOLNA MÉG


Reményem
már csak gyertyaláng,
riadtan repdeső.
Rubin szemével
néz le rám,
az elszökött idő.

Márvánnyá térdelt
téglapadlón billen,
aláhulló könnyem
fekete gyöngy.
Szakadt füzér harangoz
áldozatomhoz,
kinn gőg vakít,
benn kín feszít.
Így takarja szégyenét
a balga,
,,bár meg se tettem volna"-
nyüszíti hangtalan.

Belátom,
nincs bocsánat.
A boltozódó
félhomálynak
egyre megy,
tovább lépsz,
vagy leülsz a porba.
Hát kelj fel,
és járj!
Nem lehetsz szolga!







HETVEN FELÉ


Lassan araszol a víz,
lenn meredek a part,
fenn, szárnyak.
Zölden fénylik a háta
a napban
egy rózsabogárnak.

Szürke az ég lenn,
feljebb kék,
s ahogy szállnak a szélben
a nyárfapihék,
úgy futnak az évek,
nincs menedéked más,
csak az élet,
bár nem hiszed már el
a régi meséket,
gyúlnak és hunynak
benned a fények.
Tiszta, metsző álomkeringő
ami maradt.
Fel, fel megint,
aztán vissza.
Keresed magad.







HONTALAN


Orvul támadtak ránk,
nem volt rajtam nadrág,
bocskor se.

Rögtön késért nyúltam,
langyos permet surrant
ingemre.

Hányan jöttek sorban
én már nem számoltam,
velem volt az Isten,
asszonyom mögöttem,
visz a ló.

Végtelen a puszta.
Göcsörtös öreg fa
száraz ágán madár,
esténként haza jár.
Hozzám másképp szólnak,
máshol harangoznak
minden nap, ezután.







IDEGEN A SZÉL


Lettél volna ördögszekér,
gyökérhagyott, rőt-szikár,
sodorna minden idegen szél
mi éppen arra jár.
Gerinced rejtekén zihál,
mint haló parázs
hatol beléd a nyár,
aztán az ősz zenél,
kóró bogán levélsíp feszül.
Minden fuvallat mi menekül,
számum, hóra, főn,
téged liheg körül,
s végül látod:
Selyemvirágok helyett
fényes döglegyek ülik
az elhagyott lövölde bádogfalát,
látod az utca végén beforduló halált,
s házad opálüveg szemét,
a gyöngyként legördülő párát,
és féled az elhaló reményt,
hogy maradhatsz, megmaradhatsz,
aminek ide születtél.







IDŐZŰR


Veszteglő vonatokra várok,
csóktalan olvad a drága homály.
Vagonunk üvegére ráfagyott a pára,
félve nézek a lányra,
szép szemén a furcsa fény könny is lehet.
Lelkemre száradt régi lehelettel
zsebkendőm, a gyűrött fényezne időt,
szerelvény döccen, rozsdás síp vet hátra
fél századon túlról visszaszédülőt.







JEGENYÉK


Viharban érkeztem,
vaksötét éjszaka,
hajlongó jegenyék,
átázott föld szaga,
és anyám volt ott még meg a bába
mikor belesírtam ebbe a világba,
a Sztálin utca nyolcban,
alig hallhatóan.
A tér, melybe majd belenőttem
később jött létre.
Nem kárhoztatom magam érte,
hogy szűk lett, sekélyes,
hogy örökre leragadtam
a bomló levélszagú parton,
a víz rohan én meg sokat alszom,
összefut a való meg az álom,
de cseppet sem bánom, hogy
keveset ismerek ebből a világból,
mert láttam, amint lábujjhegyen áll a nyár
míg felszáll s visszahull a madár,
meglendül az ág a szélben,
míg elmentem és visszatértem.







LÁTÓMEZŐ
. . . .




Fény és árnyék.
Szemed legel.
Eperfasor,
patakmeder,

fölötte híd,
ház, arc,
ablakkeret,
lenn a téren
gyereksereg,
virágok, fű,
öledben kezed,
és lejjebb a pad.

Emeld fel
arcodat!
Úgy nézz
erre a világra,
mintha most
látnád utoljár







LENNÉK ÉN


Lennék én porszem
Kabátod ujján
Elszáradt kóró
Kertednek alján
Napfény, vagy harmat,
S fürdő vized is
Elárvult gyermek
Kinek semmije sincs
Megsárgult papír,
Ha írni akarsz
Ágyad melegében


Hófehér damaszt
Távoli, halk nesz
Mit hozzád visz a szél
Kopogtató vándor
Ha egyedül lennél
Pókfonál a réten
Csak hozzád érhetnék
Hallhatnám hangodat
Melléd bújhatnék







SZÜRKÜLETBEN




Egy lámpavas, egy téli táj,
törött pohár a zongorán.
Homályos kép, fakó keret,
egy kisgyerek épp rám nevet.

Bágyadt a fény, borzas madár.
A kisfiú nyarakra vár.
Virágos ág feje felett.
Én volnék ő? Az nem lehet.

Borzas madár most messze száll.
Hamis akkord a zongorán.
Csalóka hang, ki érti meg?
A hó még hull, a húr remeg.






TAVASZI EKLOGA


Csatornaparton
fehér menyasszony
ölelné hitvesét,
pihen a szél az alkonyatban,
tövises karja mozdulatlan,
lenn az ég véres-kék.

Illatfelhő leng a réten,
dűlőn állok, onnan nézem,
kismadár merre száll.
Párja hívja, éjszakára
kökénybokor fátyla várja.
Indulok, megy a nyáj.







ÚGY SIMULJ




Úgy simulj hozzám,
mint régi kabát,
sikoltsuk együtt
a fejsze dalát,
gyógyulj a nyélre
tenyerem kérge,
fázós lelkem
készül a télre,
villan a penge,
pontosan látom
hol van az ellen,
ki a barátom,
tüzelőm vágom,
mért menekülsz?







VAKABLAK


Képek.
Magamról, magamnak.
Spalettás vakablak
polcán cserépedények.
Lábujjhegyen jár
a nyárvégi délután,
óvatos madár az elme,
önmagában lépked körbe,
válogat, nem dalol.
Alszol.
Leng a léha hintaszék.
Jó emlék, rossz emlék.
Rossz emlék, jó emlék.







 
 
0 komment , kategória:  Takács Dezső   
Kis Rea versei
  2020-12-16 22:15:18, szerda
 
 







KIS REA VERSEI


Csendes percek

Link








ALÁZAT . . . . . . .




ahol a lélek
meghajlik
és nincs már magyarázat
csak csend.







HAZAVISZEL URAM


Uram, mindhiába keresnélek
már nem tudlak
elfáradt bennem a lélek
összekuszálódtak előttem az utak
sárba tiporva kínlódnak az érzések.

Szövevényes ösvényeken
bolyongtam és eltévedtem
pofonütöttek, megaláztak
csendben szíven szúrtak
az igazak velem így bántak,
leütötték csillagaim
vígaszt-adó
kis hunyorgó
apró lámpásaim.

S én ma sötét eged alatt
összetörten ülök és várlak
talán meghallod imámat
talán ma megtalálsz
felemelsz
és hazaviszel Uram.










HEGYEK




Uram, egyedül nem megy.
Terhem gránit-szikla hegy.
Látod: a súly alatt
egy összetört élet
görnyed, szenved.

Nincsenek már könnyek.
Túlcsordult tömlőt tart kezed,
és megpihen rajtam
áldott, szelíd szemed,
kereszten túllátó tekinteted.

És a jövőmet látod.
Melyben nincsenek hegyek.










KEGYELEM
. . . . .




Homokba írtál egykor Jézus,
és adtak volna szádba ezer szót
szilaj gyilkosok
te mégsem mondtad:
Megérdemli.
Tegyétek csak vad farizeusok!

Én álltam ott:
bűnös vádlott
szerencsétlen asszony
megszégyenült, odahurcolt.

Akkor egy-egy kézből a kő kihullt
a tömeg fejet lehajtva elvonult
és csend lett körülöttem, mély,
mikor arcod felémfordult.

Az az óra nem tűnt el nyomtalan
mert lelkemben szavad örök pecsétté vált;
de jaj, most a kövek hullanak
s alig látlak
azok záporán át
csak újra hallom
én, az elgyötört asszony
mit ajkad egykor megformált,
és kő helyett felém szállt
és csak nekem szólt, csak nekem:
"Kegyelem."

Ma, amikor megállítod majd az utolsó vádló kezet
azt hiszem, csend lesz, újra mély csend lesz...
Te rámtekintesz
és én tisztán látlak újra Jézus
mert bűneimtől szabad leszek!







KINCSED VAGYOK


Kallódunk a nagyvilágban
levegő-óceánban
lebegünk
s homokszemnyi létünk
a szél fújja tovább...
S mondhatnánk:
Uram, mit ér az neked,
ha egy porszem
ebben
a rengetegben
felajánlja
számodra
önként önmagát?

Mit tehetsz egy porszemmel?
Léte oly kicsi, s bár oly csodás
de mára már eltorzult ez az alkotás.

Te mégis tenyeredbe veszed
csendben szemléled
majd megtisztítod,
átformálod.

S én, a porszem
ámulva látom hát
magamon az isteni csodát:
hogy a lebegő homokszem
nálad kikötött
s te kincsként őrzöd
megtisztítva
egy örökléten át.







LÉLEK-LÁNGOK


Azt mondtad: Elmegyek,
hogy helyet
készítsek nektek.
és azóta hozzád megy
minden
áldott lélek,
akinek
lángját idelent
elfújod
és odaát
gyújtod meg.







MEGLÁTOGATTÁL


Meglátogattál.
Sarkig tártam ajtóm
s üres szívembe
betért a kegyelem.
Fénye átjárt
és gazdaggá tette
kincstelen
koldus életem.







NEHÉZ UTAK
. . . . .




Te megígérted: ott leszel velem
mikor át kell majd kelnem
a gyors sodrású folyóvizeken
a gyötrő-tikkasztó lángtengeren,

és az elsodró, mély örvényeken
keresztüljutok majd győztesen
igaz, könnyekkel a szememben
mert széttépett az élet
ronggyá szakadt a szívem,
de rólad valamit mégis megértve
akinek útja
vérzőn, sebesen
haldokolva
a Golgotán át vezetett
a mennybe,
és mégis eljöttél értem.







ÚRVACSORA


A gyülekezet
vacsorára készül
Uram, veled.
Milyen átható
a bor illata!
Ahogy készítem
szívem
az úrvacsorára,
az a gondolatom:
Bárcsak
Úr Jézus, a te véred
"miként illat
a termet"
egészen átjárna!















 
 
0 komment , kategória:  KisJenő,József,Judit,Irma,Rea   
Nyilt levél a TVN részére 7.
  2020-12-16 21:00:56, szerda
 
  NYÍLT LEVÉL A TVN RÉSZÉRE! - 7.



T. TVN!


Néhány perce e-mailban az alábbi Üzenetet küldtem a TVN részére:



,,Korábban már több ízben jeleztem az oldalamon tapasztalt mind gyakrabban előforduló törléseket. Olyan blogbejegyzések kerülnek törlésre az Archivumomból - több hónapos v. éves ottlét után, amik sem tartalmilag, sem egyéb vonatkozásban nem indokolják ezek törlését:


Idézetek birodalma:
/Csak néhány közülük - igazán csak néhány - ezúttal csak az egyik: Idézetek kategóriából néhány nagyobb blogbejegyzésemből, amik elkészítése érthetően időigényesebb - csak úgy fűnyirószerűen ezek is/:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=2034&n=menusgabor&blog_kateg oria=Id%E9zetek%20birodalma

2019.04.17: Fókuszban a nő 1. TÖRÖLVE
2019.04.27: Fókuszban a nő 2. TÖRÖLVE
2019.04.30: Fókuszban a nő 3. TÖRÖLVE
2019.05.21: Feledhetetlen gondolatok TÖRÖLVE

Sajnos az Archivumban a törlések folytatódtak, ezúttal csak néhány nagyobb blogbejegyzés törlését említem, amik törlése jóval fájdalmasabbak, mivel terjedelmük miatt a bejegyzések elkészítése is jóval több időt vesz igénybe. Feltehetően sok más is törölve lehetett, ami azért is nem érthető, mert sem tartalmilag, sem egyéb vonatkozásban nem indokolják ezek törlését. Nagyon meg tudnám köszönni, ha a TVN megmondaná, hogy ezek - amik a Neten sok helyen ott vannak - itt a TVN-en minek köszönhetik törlésüket?

Az a szinte mindennapos jelzésük pedig, hogy un "Adathalász blokkolása történt a részükről, már kezd komikussá válni. Az adathalász rendszeresen ugyan úgy kisérletezik az oldalam feltörésével és az adataim megszerzésével, blokkolják, de hónapok óta szinte nem történik semmi!!! Létezik-e egyáltalán a probléma, vagy csak egy elterelő művelet? "Valaki" valóban jár az oldalamon... és pont az én bejegyzéseimet törölné?

Utoljára 2020.06.19-i keltű e mailemben és ugyanazon keltű Nyilt levél a TVN részére 6 Blogbejegyzésemben is jeleztem a problémát. Az e-mail másolatát mellékelem, mivel a blogbejegyzésem ugyancsak TÖRLÉSRE került itt a TVN részéről! Sajnos a törlések olyan nagy mérvűek, a mellékelt e-mail szerint 40-66%-ok közöttiek, ami mellett sem a TVN, sem én a jövőben már nem mehetek el szótlanul.

A probléma megoldása mellett kértem a törölt bejegyzések visszaállítását is. Korábban már néhány esetben erre sor került, de természetesen - korábbi gyakorlatuknak megfelelően - még csak választ sem kaptam jelzett észrevételeimre. Állitólag ezek nem állíthatók már vissza, ami persze nem igaz, mert többször volt már rá példa:


Talán a korábbi törlések miatt legutóbb visszaállított blogbejegyzésem:
2018.12.12: Idézetek


Kérem a probléma mielőbbi megoldását és a törölt bejegyzések visszaállítását! Sajnos a TVN funkcióim, közvetlen elérhetőség, Súgó rendszer stb továbbra sem működik!


Jelen e-mailt azonos tartalommal a TVN-re a blogbejegyzéseimbe is felteszem, mivel e-mailjaim is általában rendszeresen válaszolatlanul maradnak!"


Üdvözlettel.

Menus Gábor





MELLÉLET: 2020.06.19-1 e mail - azonos a TÖRÖLT


"Már korábban jeleztem azt a problémámat, hogy régebbi bejegyzéseimből az utóbbi időben szinte fűnyirószerűen rengeteg bejegyzés törlésre került az Archívumomból. Köztük olyan bejegyzések, melyeknek törlése teljesen érthetetlen. Köztük olyanok, mint karácsonyi bejegyzések és más hasonló bejegyzések is törlésre kerültek. Ráadásul olyan nagyobb terjedelmű bejegyzések is, amelyekbe érthetően jóval több befektetett időm is van.És ezek egy Törlőgomb megnyomásával pillanatok alatt törlődhetnek! Biztos nem az "adathalász törölte" ezeket sem, ahogy azt tegnap blogbejegyzésem kapcsán a TVN lereagálta.

Jeleztem, hogy ezek listáját elküldöm a TVN részére. A töröltek összeállítása előzetes igéretem alapján néhány blogkategóriámban részben megtörtént, sajnos az eredmény rosszabb, mint amire számítottam. Sőt nagyon elszomorító! Az eredményt alábbiak szerint megküldöm a TVN részére, kérve visszaállításukat. Igaz hiába kérem most ezek visszaállítását, kérésem továbbra is eredménytelen lenne, eddig mindössze 1 blogbejegyzésem visszaállítása történt a 10 év alatt.
De ha törölni tud a TVN, akkor vissza is lehet állítani.

Mivel általában nagyobb terjedelmű bejegyzéseket készítek, igy ezekbe a befektetett munka is többszöröse a hagyományosnak! Teljességre nem törekedtem, mert 10 év az mégis 10 év, de az alábbi blogkategóriák törlései mindennél jobban beszélnek:


TÖRLÉSEK:

Bölcsességek és gondolatok:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1460&n=menus gabor&blog_kategoria=B%F6lcsess%E9gek%20%E9s%20gondolatok.


2010.06.19: Búcsú a józan észtől TÖRÖLVE
2010.06.20: Gondolatok nő és férfi viszonyáról TÖRÖLVE
2010.06.23: Apró bölcseletek TÖRÖLVE
2010.06.23: Aforizmák, idézetek TÖRÖLVE
2010.06.29: Egy csokornyi inyencfalat TÖRÖLVE
2010.06.29: Néhány világmegváltó mondás TÖRÖLVE
2010.06.29: Arany igazságok TÖRÖLVE
2010.06.29: Gondolatok... TÖRÖLVE
2010.06.29: Gondolatok... - ADY-TÓL ROWLENG-IG TÖRÖLVE
2010.07.22: Nők - férfiak ELTÜNT
2010.07.22: Nők ELTÜNT
2010.07.22: Ahogy idősödöm.. TÖRÖLVE
2010.07.22: Idézetek szeretetről... ELTÜNT!
2010.07.24: Férfi szabályok TÖRÖLVE
2010.07.24: Érdekességek Törölve
2010.08.14: Idézetek a szerelemről I. ELTÜNT
2010.08.21: Idézetek Churchill ELTÜNT
2010.08.30: Nemes Gondolatok TÖRÖLVE
2010.12.27: ...kicsit másképp TÖRÖLVE
2011.02.22: Korondi templomkert felirat TÖRÖLVE
2011.03.03: Szólások TÖRÖLVE
2011.03.06: Nőkről szóló idézetek ELTÜNT
2011.03.19: Férfiak - Nők TÖRÖLVE
2011.06.22: Kedvenc idézetek Törölve
2011.10.23: Megfontolandó gondolatok TÖRÖLVE
2012.06.08: Két farkas TÖRÖLVE
2012.11.05: Egy gondolat bánt engemet... TÖRÖLVE
2013.08.02: A szerelemről... TÖRÖLVE
2013.08.31: Vicces bölcsességek TÖRÖLVE
2014.03.03: Önismeret - Idézetek TÖRöLVE
2014.03.26: A Szeretet himnusza TÖRÖLVE
2015.01.31: A fiatalság mércéje TÖRÖLVE

A blogkategóriában a 2010.08.30.ig 43 bejegyzésből 18 db., 2015.01.31-ig 111 bejegyzésból tehát 32 db blogbejegyzés került törlésre. Ez a blogbejegyzések 42 %-a, ill. 38%-a!!!


Életmód:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1463&n=menusgabor&blog_kateg oria=%C9letm%F3d

2010.05.29: A divat elmult 100 éve TÖRÖLVE
2010.06.19: Honnan tudod,hogy 2011-ben élsz? TÖRÖLVE
2010.06.23: Unatkozó nyugdíjas házaspár TÖRÖLVE
2010.07.24: Ahogy a rendőr látja a filmeket TÖRÖLVE
2010.08.02: Tudod mi a szerelem? TÖRÖLVE
2010.08.15: Egy kis mosoly TÖRÖLVE
2010.11.27: Hogyan néz ki egy 145 kilós nő TÖRÖLVE
2010.12.09: A mostani modern női ideál TÖRÖLVE

A blogkategóriában 2010.ben 15 db bejegyzésből 8 db bejegyzés került törlésre, ez már 53%


Idézetek birodalma
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=2034&n=menusgabor&blog_kateg oria=Id%E9zetek%20birodalma
2015.05.01: Magány TÖRÖLVE
2015.05.03: Idézetek É. TÖRÖLVE
2015.05.11: Nem érdekel, miből élsz TÖRÖLVE
2015.05.16: Idézetek TÖRÖLVE
2015.05.20: Idézetek a szerelemről TÖRÖLVE
2015.05.22: Idézetek a szerelemről TÖRÖLVE
2015.07.27: Képes idézetek TÖRÖLVE
2015.07.30: Képes idézetek TÖRÖLVE
2015.08.14: Képes idézetek TÖRÖLVE
2015.08.19: Képes idézetek TÖRÖLVE
2015.09.01: Szerelmes idézetek angolul TÖRÖLVE
2015.09.03: Idézetek - az életről TÖRÖLVE
2015.11.08: A szerelemről TÖRÖLVE

A blogkategóriában a 2015 végéig felvitt 32 db bejegyzésből 13 került törlésre, sajnos ez is közel 41 %.


Karácsony - Újév
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1516&n=menusgabor&blog_kateg oria=Kar%E1csony%20-%20%DAj%E9v
2010.12.05: Mikulásnapra TÖRÖLVE
2010.12.19: Karácsonyi Angyalok TÖRÖLVE
2010.12.19: Karácsonyi versek _ TÖRÖLVE
2010.12.19: Reményik Sándor: Magyar Karácsony TÖRÖLVE
2010.12.30: Szilveszter napján TÖRÖLVE
2010.12.31: B U É K - 2 0 1 1 TÖRÖLVE
2011.01.01: B.U.É.K. - 2 0 1 1 TÖRÖLVE
2011.12.01: Böjte Csaba adventi fohásza TÖRÖLVE
2011.12.06: Mikulás - Képekben, zenében, versben TÖRÖLVE
2011.12.21: Mit adnék Karácsonyra Neked... TÖRÖLVE
2011.12.25: Karácsony ünnepére - dec.25-26 TÖRÖLVE
2011.12.29: Búcsú az Óévtől TÖRÖLVE
2011.12.29: Ó év - Új év TÖRÖLVE
2011.12.31: B U É K - 2 0 1 2 TÖRÖLVe
2012.12.30: Szilveszter napján TÖRÖLVE
2012.12.30: B U É K 2 0 1 3 - B U É K Magyarország TÖRÖLVE
2012.12.31: Búcsú az Óévtől TÖRÖLVE

A blogkategóriában 2011.12.31-ig 21 db bejegyzésből 14 db, 2012.12.31-ig 32 db bejegyzésből 17 db blogbejegyzés került törlésre. Ez a blogbejegyzések 66%-a, ill. 53 %-a. Talán ez tünik a legérthetetlenebbnek.

Többi blogkategóriámat részletesebben nem vizsgáltam, de törlések ott is történtek, mint azok korábbi jelzéseim alapján néhány esetben jeleztem a TVN-nek."

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Remenyik Sándor: Idézetek
  2020-12-13 19:16:01, vasárnap
 
 










Remenyik Sándor: IDÉZETEK




Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. aug. 30. - 1941. okt. 24. Kolozsvár) költő, szerkesztő. A két világháború közötti *erdélyi magyar líra kiemelkedő egyénisége.

125 éve született Reményik Sándor Kolozsváron, és 51 éves korában ugyanitt halt meg. A Házsongárdi temetőben nyugszik. Sírkövén ez áll: "Egy lángot adok, ápold, add tovább." Temetésekor Bánffy Miklós mondta a sírnál:

,,mindenütt ott lesz, és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar."

Az 1990-es évekig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után - jórészt politikai megfontolásokból - évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Reményik Sándor istenkereső lélek volt. Hit és kétség, remény és kétségbeesés küzdött benne, ismerte és átélte a magány, a kivetettség mélységét és a kegyelem, a rátalálás, az ima magasságát.

,,Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rám ragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő."



IDÉZETEK

Link












Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet -
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több, mint az élet!

Remenyik Sándor: ADD A KEZED










Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.

Remenyik Sándor: AKAROM







Akit szeretsz, annak
Egész lelket áldozz.

Remenyik Sándor: MIKOR ÜNNEPET ÜL







Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.

Remenyik Sándor: KEGYELEM







A boldogság oly egyszerű dolog.
Ma még.
Csak ne nézném a holnapot.

Remenyik Sándor: A BOLDOGSÁG







Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!...

Remenyik Sándor: A GONDOLAT SZABAD







Bölcsek leszünk, szentek leszünk,
Hogy gyermekeink lelkéhez közel,
Mindíg közel legyünk.
Nem leszünk semmi más:
Hitben, hűségben, tisztaságban
Egymásnak folytonos példaadás.

És esküszünk
Mindenre, ami szent nekünk:
így, iskolátlanul
Egymásból olyan nemzedéket nevelünk,
Hogy mind az idők végezetéig

Remenyik Sándor: HA NEM LESZ TÖBBÉ ISKOLÁNK







...Csak most, hogy lélekzetünk nehezül,
Csak most, hogy szívünk verése kihagy,
Csak most, hogy napunk megfogyatkozott,
Most tudjuk: Haza, Szabadság, mi vagy!

Mint akinek eltűnt a kedvese,
Ki addig mindennapos volt neki --
Csókolva szélhantolta lábnyomát,
Eszmél, mily végtelenül szereti!

Remenyik Sándor: HAZA, SZABADSÁG...







Egy fecske nem tavasz,
Egy fűszál nem mező,
Egy vízcsepp nem patak,
Egy sír nem temető.

Remenyik Sándor: EGY SÍR NEM TEMETŐ







Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

Remenyik Sándor: GYŰRŰT KÉSZÍTTETEK...













Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém

Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn...

Remenyik Sándor: EREDJ, HA TUDSZ!







Egy lángot adok,
ápold,
add tovább.

Remenyik Sándor: ÖRÖKTŰZ







Egy zászlót vittek fegyvertelenül,
Komolyan, búsan --
És énekeltek rendületlenül.
És jött a sortűz, jött a puskatus,
Villant a szurony éle
És hullt a vér, a drága honfi vér
Az utca holt kövére.
A zászlót megragadták vad kezek.
Azután csend lőn, temetői csend,
Csak az órán a homokszem pereg.

Remenyik Sándor: 1919 JANUÁR 24







...E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!

Remenyik Sándor: HÁROM SZÍN







Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.

Remenyik Sándor: AKAROM







...Elkéstetek, elkéstetek vele,
Az Igével, ki élet kenyere.
- Gyermekkoromból egy jelenet - látom:
Apácák jönnek halkan, mint az álom
S előttük nagynéném az ajtót zárja,
Hallik puritán hangja, kiáltása:
Pápista célokra mi nem adunk:
Protestánsok vagyunk!
Ím, ez volt a ti theológiátok:
Keveset hisztek, sokat protestáltok,
A császár ellen, a pápista ellen,
Mindegy, mindegy csak protestálni kelljen.

Remenyik Sándor: ELKÉSTETEK







Először a Dicsőség hullott le,
Aztán a Hatalom,
Aztán a Korona.
A kettős-kereszt s a Hármas-halom;
Aztán a Szabadság,
Azután a Hit,
Aztán a Remény, --
Nyomán a lefutott csillagzatoknak
Maradt a Csend.
S a Sötétség az égbolt peremén,

Remenyik Sándor: HULLÓ CSILLAGOK







Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul gondolattanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába.

Remenyik Sándor: KEGYELEM







Engem az Isten önmagammal vert meg:
Tűzostort font a gondolataimból
S minden idegszálamból kancsukát,
Hogy verje, verje, verje és gyötörje,
És méltón meggyötörni mégse tudja
A lelkem soha, soha önmagát.
Engem az Isten önmagammal vert meg,
Tűzostort font a gondolataimból
S minden idegszálamból kancsukát.

Remenyik Sándor: AMIKÉNT MI IS MEGBOCSÁTUNK







...E sebek és e fájdalom örök,
Ettől vonaglik minden magyar rög,
Ettől vérez, ki majd nyomunkba hág,
Ettől nem gyógyulnak az unokák!...

Amíg élünk, ettől fájunk, égünk,
Sírban ettől nem lesz pihenésünk,
Ettől szorul a kezünk ökölbe,
Ettől sír a gyermek anyaölbe.

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Versailles-ig lobogjon az üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje:
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!

Remenyik Sándor: NEM NYUGSZUNK BELE!







Erős férfi ha nem lehettem már,
Ha rombadőltek mind az élettervek,
Lennék legalább újra kisfiú,


Mindent előlről kezdő tiszta gyermek!

Remenyik Sándor: VERSEK










Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyobb nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
(...)
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, -
Szeretni akarok.

Remenyik Sándor: ÉS A SZÍVEM IS ELHAGYOTT ENGEM







Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma...

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed,
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok,
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

Remenyik Sándor: TÜNDÉRFOK







Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő.

Bár ostromolták roppant rendszerek,
Rajta minden hatalmuk megtörött,
A megoldások sora végtelen
S reménytelen - mert a csomó örök.

Remenyik Sándor: CSOMÓ C. vers







Én a szívemet szétszakítottam:
Ahány darabja, annyifele van.



Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
És csorbát nem szenved a szeretet.

Remenyik Sándor: ÉN A SZÍVEMET...







Az én gyökerem is ott van,
ahol azé a kis fáé,
ott van - ezer éve - van ott,
ősapámé, ősanyámé.

Szinte hallom, hogy mit suttog,
nekem az a csonka fácska,
s panaszára mit felelget,
sajgó szívem dobbanása.

S, amint ráhull egyre könnyem,


a kis fenyő meg-meg rezzen,
s hirtelen egy szörnyű erőt,
érzek meg a két kezemben.

A szeretet Szent ünnepén,
lángba borul imádságom,
verd meg Isten, azt ki oka,
hogy ilyen a Szent karácsony.

Reményik Sándor: MAGYAR KARÁCSONY







Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni.

Reményik Sándor: GYÓGYÍTS MEG










Én nem futok.
Nincs mért. Nem kápráztat a pálma-ág.
Útszélen; árokparton,
A versenyen kívül
Szedem a novemberi ibolyát.
Én nem futok,
Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
A Janus-arcú dicsőségtől,
Rendezgetem csokorba ibolyámat,
Ha valakit tarlómra fúj a szél,
A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
Más virág híján, mutatom neki
Novemberben kinyílott ibolyámat.
Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
Én nem futok.
Én nem akarok senkit utolérni.
Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
Vágyom a virágomat kicserélni.

Remenyik Sándor: VERSENYEN KÍVÜL







És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk...
Néked ajánlom égő szívemet...

Remenyik Sándor: KARÁCSONYKOR







És nekünk ez elég.
A vezérünk Te vagy.
Mint verseid, a "rongyos katonák",
Akiknek éhség, s igazság a bére:
Álljuk seregparádéd sorfalát.

Remenyik Sándor: PETŐFIHEZ







Fájdalmam szörnyű kiáltó szavát
Az éjnek adom át, a hangtalannak:
Ország nincs már... !

De magyarok még vannak.

Remenyik Sándor: ÚJ SZÖVETSÉG







Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Remenyik Sándor: VÉGRENDELET







Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal -
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé -
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel -
Nem csodálkozva már - és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet...
Védd ezt a talpalatnyi telkedet,
Cserépkancsódat és tűzhelyedet,
Utolsó darab száraz kenyered!
De azt aztán foggal, tíz körömmel.
Démoni dühvel és őrült örömmel -
Ahogy lehet...

Remenyik Sándor: AHOGY LEHET /Erdély nemzeti dala/







Hadd mosolyogjak én
Azon is, ami fáj
Azon is, ami e
Világban vaksötét.

Remenyik Sándor: VÍZVÁLASZTÓ







Hadd nézzelek ma: tán utolszor látlak -
Szerető, forró, könnyes irigységgel -
Egy percig még - azután elbocsátlak.

Remenyik Sándor: TALÁLKOZÁS







Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybe fagyott bánata.

Remenyik Sándor: FAGYÖNGYÖK







Halálos hűség symbolumaként
Eltettem -- s a szívem fölött hordom:
Hogy itt, az idegenné lett hazában,
Hontalanul is -- magyar sors a sorsom.

1920 június 7

Remenyik Sándor: BÚZAVIRÁG A MAGYAR HATÁRRÓL







Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség éjjelén,
Ó csak ne legyen sorsom bús közöny...

Remenyik Sándor: A KARÁCSONYFA ÉNEKEL










Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Remenyik Sándor: EREDJ, HA TUDSZ







Haza? Hová??
Hová indul ez a vonat?
Hol van még otthonom?
Hol vár egy meleg hangulat?
Nem hely az otthon
S nem hely a haza -
De lélek s álom
S varázs a régi arcokon
S bűbáj az őszi fákon.
De letépve mindenről a varázs
S a bűbáj mindenről letépve,
Tekintsek bár a földre le,
Vagy fel az őszi égre.
Honvágy sír bennem, mérhetetlen
Honvágy - nem hely után.
A lelkemet vesztettem el - -
Azért nincsen hazám.

Remenyik Sándor: HOVÁ?







Hát fontos volt nekem
A szemed, szád, az arcod, alakod?
Mi volt nekem?

Csak drága ráadás volt
A lelkedhez minden mozdulatod.

Remenyik Sándor: KÉT MOZDULAT







Hiába pazaroltad meleged.
Mert adni, adni csak annak lehet,
Ki elfogadni bírja lelkedet.

Remenyik Sándor: NAPSUGÁR POGÁNY TEMPLOMBAN







Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.

Remenyik Sándor: CSAK ÍGY...







A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Remenyik Sándor: VÉGRENDELET







Homokba írtam minden mondatom,
Zápor elmossa: ne fájjon nagyon,
Letörli a szél: ne fájjon nagyon,
Homokba írtam minden mondatom.

Remenyik Sándor: HOMOKBA ÍRTAM







Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Remenyik Sándor: EREDJ, HA TUDSZ...







Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem.

Remenyik Sándor: NE ITÉLJ







Jó volna már örök dolgokra nézni
És feledni a földi kínt s a bajt...

De nem lehet... Mert mind a földi kín
Az én szívemben izzik, háborog,
Nem lehet, mert a szent repkény alól
Pogányul fölmerednek a romok,
S mert hiába eleve-rendelés,
A tűz csak éget és csak fáj a harc
S a lángok tengeréből hasztalan
Bontakozik dicsőn az istenarc.

Remenyik Sándor: JÓ VOLNA MÁR...







Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És - nincs tovább.

Remenyik Sándor: MINDENNAPI KENYÉR







Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy soha! s mindörökké !
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.

Remenyik Sándor: KESERŰ SZÍVVEL







Kezét-lábát a gyilkosok levágták
És otthagyták a vadon közepén,
S szóltak hozzá: nosza, munkára fel!
S szóltak gúnnyal: most járj, ha tudsz, legény!
És tovább álltak a sötét haramják.

Remenyik Sándor: A CSONKA TEST







Kicsi fehér templomotokba
Most minden erok tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Remenyik Sándor: TEMPLOM ÉS ISKOLA










Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Remenyik Sándor: AKAROM







Lelkem tavába kövek hullanak,
A fájdalomnak nehéz kövei,
A felviharzó tompa csobbanást
Sok apró hullámgyűrű követi.

Remenyik Sándor: KÖVEK







A lélek él,
Testvéreim,
És hitet nem cserél.


Remenyik Sándor: A LÉLEK ÉL







A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több, mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén
Szomorún zendül egyetlen igém:
"Hogy születhetik újjá, aki vén?"...

Remenyik Sándor: PÜNKÖSDI SZOMORÚSÁG







Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Mért öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása,
Mi lesz, ha lesz hamvadása?

Remenyik Sándor: ELPÁRTOLT LILIOMSZÁL







...Magyarok, kiknek nincsen vértetek,
A csillagokra gyakran nézzetek!

Egy csillagra nézünk mi mind, merőn,
Keleten, délen, völgyben, bérctetőn.

És érezze, ki rokonához vágyik:
Ezer mérföldről azt nézi a másik.

Ha elvész, összeomlik itt a hon:
Találkozunk azon a csillagon.

Remenyik Sándor: MAGYAROK, MINDENÜTT...







Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Segítsetek rajtunk, mert elveszünk!
A szívünk úgy ég, mint a kriptaláng,
És kongó siralomház kebelünk...

Remenyik Sándor: SEGÍTSETEK!







Magyarország teste
Darabokra esve, --
A kardodat pajtás
Törd el, itt az este.
Gallérodról, pajtás,
A csillagot tépd le,
Csillag úgy se jő már
Több a magyar égre.
Csákód mellé tűzzél
Egy síri virágot,
Úgy sirasd, úgy átkozd
Ezt a rongy világot.

Remenyik Sándor: BUJDOSÓ VITÉZEK







Már megtanulok én is síkra szállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszírt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.

Ó, de belül fáj keménynek lenni!

Remenyik Sándor: SZIKLÁK







...Megbarnítson majd perzselő heved,
S hazámtól, fámtól eltépjen az ősz?
Mit akarsz velem, örök napmeleg?

Reményik Sándor: EGY RÜGY A NAPHOZ










Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő leng utána...

Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK







A mi életünk sóhajoknak hídja,
De elszánt léptünk alatt kong a híd,
Lenn ásítnak az ólomkamarák
És rajtunk senki, semmi sem segít.

Remenyik Sándor: SÓHAJOK HÍDJA










Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott,
Egyszer csak könnyebb lett a terhem,
Valaki értem imádkozott.


Remenyik Sándor: VALAKI ÉRTEM IMÁDKOZOTT













Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.

Remenyik Sándor: SZIVÁRVÁNY







...Mindent felírunk: mindent, ami érték:
Gazdag aranyát és szegény fillérjét.

Egy jó szót tőlük megtanulunk végre,
S majd: ,,Cine mintye" -- megfizetünk érte!

Remenyik Sándor: MINDENT FELÍRUNK!













Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófedelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!

Remenyik Sándor: MINDHALÁLIG










Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
(...)
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek.

Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK







Most átkot mondok!
Ez a föld a mienk.
Ki nyomunkba hág itt völgyön-hegyen:
Megátkozott legyen!

Ezer éve mi vagyunk itt urak
Isteni, ősi jusson:
Honszerző vér jogán!
Hogy ez a föld bitang kezekre jusson,
Az nem lehet,
Nincs Isten, aki megengedje azt.

Remenyik Sándor: ÁTOK







Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh`se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba...!


Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!

Remenyik Sándor: NAGY MAGYAR TÉLBEN







Nem a mi dolgunk igazságot tenni
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.

Remenyik Sándor: MIÉRT HALLGATOTT ÉL VÉGVÁRI?







Nem bírtam, nem mertem és nem akartam
A két karomba zárni.
Féltettem összhangját a szíveinknek,
Féltettem őt az élet vad kezétől,
S féltettem kényes, önző magamat.
Elengedtem hát, hogy megőrizhessem,
Mint pók a fonalat -:
Helyette - róla szőtt álmaimat!

Remenyik Sándor: ÁLMODSZ-E RÓLA?







Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Remenyik Sándor: CSENDES CSODÁK







Nevessek a világ
Játékai felett,
De ez a nevetés
Legyen egy ölelés,
Amellyel mindenkit
Magamhoz ölelek.

Remenyik Sándor: VÍZVÁLASZTÓ







...néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Remenyik Sándor: ÚGY FÁJ MÁR MINDEN...







Ő nem sok embert szeretett.
A szíve mély, de zárt világ volt:
Különös kőfallal kerített,
Mély futó-árokkal határolt.
S hogy őt szeretik: alig hitte:
Őt, önmagáért, semmi másért,
A szívébe zárt mély világért.

Remenyik Sándor: NEM SOKAT SZERETETT







Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!

Remenyik Sándor: A GONDOLAT SZABAD







S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.

Remenyik Sándor: KEGYELEM







S az erdő semmit sem csinál.
E mozdulat elég neki.
Ahogy hozzádermedten állok:
Alakom` szoborrá teszi.

S "Magány szobrá"-nak nevezi.

Remenyik Sándor: A MAGÁNY SZOBRA







Sok kis hajó közt, nagy hajó közt
Láttam egy ladikot:
Lélekvesztőt, egy-embernek valót.
Ily lélekvesztőn indultam el én
Az élet tengerére.
Mert nem adott az Isten más hajót.

Remenyik Sándor: LÉLEKVESZTŐ










Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj,
Hogy eltemettük: róla nem tudunk,
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK







Száz hajszáleren szívódik belém,
És száz ösvényen felé kúszom én,
És száz formában kísért engemet,
Mint langy szellő, mint Számum-lehelet;
Alakoskodik, rejtőzik, tagad,
Míg egyszer egy órában kifakad:
Szeretlek népem mindhalálig!

Remenyik Sándor: MINDHALÁLIG







Szívembe boldog, könnyű, tiszta csend.
A szavam gáttalanul száll és cseng.

S belül hang nélkül így esedezem:
Ne találkozzunk többé sohasem.

Remenyik Sándor: TÖBBÉ SOHASEM







Szól a censor: Vetó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér! --
S az üres lapon gyúlnak lángbetűk,
Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér...

Szól a censor: Ez férfi munka volt,
Ma nem olvasta senki e lapot! --
S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram.
Látatlanul mindenki olvasott!

Remenyik Sándor: Szól a cenzor







Talán nem is akarok semmi mást
Csak egy multból jövő símogatást.

Remenyik Sándor: KIMONDHATATLAN










Te ne kérdezz, csak menj az utadon,
Az agyad bármi kábult,
A gyöngeséged, tétovázó vágyad
Egy hanggal el ne áruld.

Magadba higgy és menj az utadon,
Mint kit nem döbbent titkok árnya,
Gyáva, ki minden mondata után
Megtorpan kérdőjellé válva.

Remenyik Sándor: TANÁCS







Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Remenyik Sándor: TEMPLOM ÉS ISKOLA




-





Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Remenyik Sándor: ÚGY FÁJ MÁR MINDEN







Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.

Remenyik Sándor: A MENEKÜLŐ







Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Remenyik Sándor: BÉKE







Virrasztottunk mi tetszhalottat már,
Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,
Ha kiszaggattak: új gyökeret vertünk.
Mi tudjuk, mit jelent: balszél ha fúj.
Nem tagadom: jöhet még zord idő,
Sok mindent nem lehet majd merni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak a szívünk fog verni.

De magyarul fog verni!

1918 október

Remenyik Sándor: ERDÉLY MAGYARJAIHOZ







Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

Remenyik Sándor: VISZONTLÁTÁSRA










 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor   
Remenyik Sándor: Mi Mindig Búcsúzunk
  2020-12-12 19:00:51, szombat
 
 




Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK


Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.







Remenyik Sándor - Mi Mindig Búcsúzunk Slideshare

Link


Reményik Sándor - Mi mindig búcsúzunk /Zene:Time To Say Goodbye .../

Link






































 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor   
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2020.11 2020. December 2021.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 19 db bejegyzés
e év: 276 db bejegyzés
Összes: 4548 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 757
  • e Hét: 2823
  • e Hónap: 11651
  • e Év: 91080
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2023 TVN.HU Kft.