Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
Kocsis Dániel versei
  2020-07-31 20:30:28, péntek
 
 








KOCSIS DÁNIEL VERSEI




Kocsis Dániel (1989. április 9. - )







AGÓNIA
. . . . . .





Haldoklom... Az életem nem tart örökké.
Eltávozom... Nem jövök vissza soha többé.
Fáj... Az élet eddig mindig csak bántott.
Vérzek... Elhagyom eme elfajzott világot.
Még élek... Nem sokáig úgyis vége lesz.
Ordítok... A fájdalom belülről tönkretesz.
Barátok... Kik azok voltak tőlük búcsúzok.
A Halál... Eljön értem és örökre elmúlok.







FÁJDALOM...




Az én sorsom a fájdalom,
Nincs szívemnek nyugalom.
Lelkemben nagy vihar dúl,
A fájdalmam lassan elvadul.

A szerelmem irántad egy méreg,
Lassan felemészt engem végleg.
Csókod íze számon megmaradt,
Hiányodtól szívem majd megszakad.

A fájdalom átjárja egész testem,
De hol a legjobban fáj az a szívem és lelkem.
Miért tetted ezt velem, miért?
A lelkem tettem ki a boldogságodért.

Életem megpróbálom nélküled élni,
Azt nem hiszem hogy fog sikerülni.
A fájdalom hatalmas mit okoztál,
De a szívem még mindig odahúz hozzád.







JÓBARÁTOK


Ha segítség kell, bajban vagyok rájuk mindig számíthatok,
Örülök hogy itt vagytok nekem drága jóbarátok.
Szívembe zárlak titeket nem titkolom az érzelmeket,
Olyan jó ti veletek, hétvégén utunk mindig a boldogságba vezet.

Olyan sok segítséget adtatok nekem e nehéz időm alatt,
Most én következek hogy egy nagy mosoly legyen orrotok alatt.
Drága barátaim nagyon szeretlek benneteket nem tagadhatom,
Mindent mit adtatok olyan sok hogy soha vissza nem adhatom.

Az a sok boldog, felhőtlen, kellemes együtt töltött óra,
Mindig feldobott, segítettetek és nem futottam zátonyra.
Bár sokszor voltak rossz, hűvös, borús pillanatok,
Bocsánatot kérek többet rosszat nem csinálok.

Együtt lenni veletek örömet hoz, becsüllek bennetek,
Ha bármit meg kell oldani én hozzátok, ti hozzám jöhettek.
Házam kapuja mindig tárva van várlak benneteket,
Ha esetleg erre járnátok ide mindig nyugodtan benézhettek.

Nem vagyok a szavak embere, sem tökéletes ez igaz,
De a barátokkal töltött időm elfeledteti ez is igaz.
Máté Péter - Azért vannak a jóbarátokjától jött az ihlet,
Dala nagyon a szívemhez nőtt...jóbarátok köszönök nektek mindent.










RÓZSASZÁL A KERTEMBEN




Nyílnak tavasszal kertemben a virágok,
Leülök a padra és azokat csodálom.
A virágok száma ott oly végtelen,
Mégis az egyiken megakad a szemem...

Fekete rózsa nyílik szépsége káprázatos,
Az a varázs mellyel elbűvöl oly csodálatos.
Rózsa, rózsa fekete rózsa maradj kertem része,
Ha elhervadnál akkor elveszne lelkem egy része.

Rózsaszál én gondodat viselem míg élek,
Nem hagylak magadra bármi történjen.
Öntözlek, gondozlak mindig gondozni foglak,
Kertem szépségét a te ragyogásod adja oda.







SZERELMES VÁMPIROK


Lassan lenyugszik a nap a messzi Erdélyben,
Ha megtörténik bál lesz a vámpírok kertjében.
A táj telis-tele eme teremtményekkel,
Soha nem öregszenek haladván az élettel.

Sok a vámpír szépen lassan gyülekeznek,
Hamarosan elegen lesznek és ünnepelnek.
Megtalálható köztük elég sokféle,
Malkvian, Nosferatu és Tremere.

Az összejövetel kezdetét is veszi,
Aki ember és odamegy az rosszul teszi.
Az asztalnál egy tremere nőstény sírdogál,
Pár nélkül jött pedig ez egy páros bál.

Szegény párának oly fiatalon romokban az élete,
Pedig ő semmi olyat nem tett hogy ez legyen az érdeme.
Párja a gonosz, szívtelen vámpírgróf elhagyta,
A lány érzéseit ezzel a föld alá tiporta.

Miközben ő ott egymagában sírdogál az asztalnál,
Táncra perdül az összes mulató vámpírpár,
Azonban nem csak ő van itt pártalanul, egyedül,
Vele szembe nem is oly messze egy tremere hím ül.

Ő is magányos és pártalanul érkezett a bálba,
Csak nézi a lányt és ott ül egymagába.
A fiú a lányt nem oly rég ismeri még,
De egy ideje úgy érzi feláldozná érte az életét.

Míg a szívtelen vámpírgróf párja volt ez a tremere,
A fiú egy idő után ő sem tudja hogy... szerelmes lett bele.
Érzelmeit titkolja azóta is, nem vallotta be neki,
Más vámpírokkal próbálta őt végleg elfeledni.

Az elmúlás nem következett be érzése iránta változatlan,
Nem is fognak elmúlni talán csak az eljövendő kárhozattal.
Tiszta szívből szereti, a lány meg még csak nem is tudja,
Agóniába volt a fiú emiatt nem túl távoli múltban.

Erőt vesz magán feláll a székről, elindul a lány felé,
Megpróbálja mintha: Most sikerülni fog! - ezt érezné.
Odalép hozzá, táncolni hívja és odanyújtja neki a kezét,
Felnéz rá a lány könnyes szemmel és megfogja a kezét.

Vámpírkeringőn az újdonsült pár táncolni kezd,
Számunkra igazán csak most kezdődik el ez az est.
A lány úszik a boldogságtól az arcára van írva,
Számára olyan ez a gesztus mint egy költői líra.

Zene elhallgat, tánc megszakad asztalhoz ülnek,
A férfiak próbálnak örömet szerezni kedvesüknek.
Ajándékokkal lepik meg életük egyetlen értelmét,
Sehogy sem lehet mérni a nőknek mostani örömét.

A mi párunknál a fiú is így tesz, így illendő,
A zsebe mélyéről előbukkan egy gyűrűn lévő drágakő.
Az ujjára húzza a gyönyörű párjának az ékszert,
A lány érzi hogy magának mindig is ilyen párt képzelt.

A bál lassan a végéhez ér tudják a párok ezt,
Igazán jól telt minden vámpírpárnak ez az est.
A mi párunk is lassan távozna, nyugovóra térne,
De a fiú nem tud mozdulni a lány kapaszkodik beléje.

Szemében látja hogy a lány valamit érez iránta,
A fiú próbálja tovább benntartani érzéseit, hiába.
Bevallja mit érez ami eddig nem ment neki,
A lánynak azonnal megerednek a könnyei...

Átöleli a fiút szorosan el sem engedi magától elkezd sírni,
A sírása lassan abbamarad és a fiú fejét a szájához emeli.
Én is szeretlek - mondta és egy csókot adott neki,
Vadul smárolnak és rájönnek: Megint, boldogok megint!

Rátaláltak egymásra annyi szenvedést kibírva,
Szorosan ölelik egymást ott az Erdélyi kastélyban.
Jó látni hogy egymásra találtak a bálban végre,
Együtt is maradnak míg életüknek nem lesz vége.








VALLOMÁS EGY LÁNYNAK


Szeretlek életem egyetlen szerelme,
Nélküled életemnek semmi értelme.
Hibáim ugyan vannak nem tagadom,
De ha újra itt lennél az életem is odaadom.

Szerelmem irántad nem akármilyen,
Én szeretlek örökre legyél bármilyen.
Mikor együtt voltunk rájöttem arra,
Ha te itt vagy nem vágyom a halálra.

Tűzben ég szívem, érzelmeim égnek,
Már az is jól esett hogy lehettem veled.
Ne hagyj magamra ebben a nagy világban,
Nem tudnék élni így egyedül, homályban.

Hozzád nem voltam méltó soha mégis,
Úgy szerettél engem ahogy téged én is.
Boldog napok voltak míg veled lehettem,
Hogy elhagytál azt magamnak köszönhetem.

Szeretlek továbbra is míg világ a világ,
Szívem mindig is odahúz majd hozzád.
És ha senki nem fog egyszer szeretni téged,
Én akkor is szeretni foglak és ott leszek neked.







VÉRZŐ LÉLEK


A lelkem vérzik minden nap,
Semmi jót nem hoz nekem a holnap.
A szenvedés oly hosszú és keserű,
Mintha lelkembe szúródott volna egy tű.

19 éve vérzik a lelkem megállíthatatlanul,
Az élet a képembe röhög pofátlanul.
Szenvedésem oly végtelen...
És lassan elmúlik az életem.

Lelkemnek nincsen nyugta soha,
Az ígérteknek bedőlök én ostoba.
Vértócsa gyűlik lelkem alatt,
Még soha nem voltam ennyire magam alatt.

És ha eljön értem a halál.
Nem kell félnie...otthon talál.
Kaszája a fejem fölé magasodik,
Lesújt vele...és egy fiú eltűnik.







VISZONZATLAN ÉRZELEM


Viszonzatlan érzelem,
Ez jellemzi életem.
A lelkemet kiteszem,
Hiába adom mindenem.

A szerelem nem talált meg eddig,
Vagy ha közel is volt elsuhant, ennyi.
Életem lassan véget ér,
Így jártam, de ez most mit sem ér.

Mondják sokan a remény örökké él,
De az ember élete gyorsan véget ér.
Kit a szerelem nem talál meg,
Az elveszett és a lelke soha nem gyógyul meg.

Viszonzatlan érzelem,
Ezzel leírtam egész életem.
Ha jön a vég a barátoktól elbúcsúzok,
Nem fognak hiányolni engem...lassan elmúlok.











 
 
0 komment , kategória:  Kocsis Dániel   
Kereszti Hajnalka szerelmes versei
  2020-07-30 21:00:15, csütörtök
 
 







KERESZTI HAJNALKA VERSEI









AKARLAK


Kívánlak, érezni akarlak magamon,
Ha kéred, hogy Tiéd legyek hagyhatom, hisz hagyni akarom.
Simuljon forró testünk egymáshoz, és...
Élvezet közben súgd fülembe: ,,Többet akarok még!"

Nyelved járja át testem rejtett, s titkos helyeit,
Vigyük fel egymást a csúcsra, s élvezzünk mennyeit.
Kérj bármit, megkapsz mindent, amit akarsz,
S ha rám bízod Magad, Neked akkor nagyon klassz!

Forró, felhevült testtel egymásba fonódunk,
Csak mi tudhatjuk, merre is kóborlunk.
Finom sóhajok, gyengéd érintések; élvezeteket halmozunk,
De mi most nem csak simán malmozunk.

Óvatosan magadévá teszel, s vigyázol rám,
Nézek Rád csillogó szemekkel, némán.
Most már én kérlek, könyörgök: ,,Akarom még!",
Nekem még jobban kellesz, ennyi nem elég.

Akarlak, csak a Tiéd akarok lenni,
S Veled együtt élvezettel elmenni.
Karmolni, markolni tested a gyönyörtől,
Soha ki nem szakadni a közös körökből.







CSAK ENNYI...


Csak ölelni, puszilni, csókolni,
Csak simogatni, nézni és bókolni.
Vágyom rá, hogy Mindenednek hívj már,
Vágyom rá, hogy igazán szeress, vágyom RÁD!

Csak lenni Veled, mint SOHA, egyszer sem,
Csak lenni Melletted oly szorosan, hogy elképzelhetetlen.
Érezni, hogy el nem engedsz már,
Nem érezni, mi rég oly nagyon fájt.

Csak mondani, megoldani, ha baj van,
Csak szeretni még erősebben Egymást a bajban.
Kérni Fentről, hogy kapjunk erőt, szeretet,
Kérni a Másiktól, hogy szeresse a Szerelmedet.

Csak érezni Egymás közelségét, érintését,
Csak Szívedben remélni, nem érjük el SOHA a végét.
Csak együtt nevetni, sírni, csak Veled merhetek,
Csak ennyi az egész: NAGYON SZERETLEK!!!







HAJNALI VÁGY


Holnap jössz s én álmatlan várlak,
Hisz már mindenhol csak Téged látlak.
Keresnélek, de nem talállak,
S te most is késel, hiába várlak.

Az est közeleg, s óhajt sóhajt ajkam:
Fejem a válladra, kezem a kezedbe rakjam.
Mosolyod elűzi minden egyes gondom,
Csókolj meg, ölelj! Egyre csak ezt mondom.

Nincs mi így kelljen, ennyire akarjam:
Testemmel izzó tested a fénytől eltakarjam.
Szemed cinkosul kacsint, s vágyat ébreszt,
Kezed vad kalandra hív, kell, hogy érezd.

Hol jár a kezem? Csak a tested szeretem?
Látom csodás kebled, de a lelked nem lelem.
Keresd, hisz ez lenne a fontos, a titkos belső,
Szeress egészen, kutass lelkemben: ez az első.







KERESEK VALAKIT


Keresek Valakit, aki tudja, mit akar,
Aki tudja, hogy a szerelem mit takar.
Valakit, aki kedves szavaival vigasztal,
Egy embert, ki maga mellett marasztal.

Keresek Valakit, aki élvezi az életet,
Aki élvezi, s kedveli a végzetet.
Valakit, aki szavaival megnevettet,
Egy embert, ki a maga szívével megszerethet.

Keresek Valakit, aki mondja, ha baj van,
Aki szívéből mondja, hogy: "szeretlek!", halkan.
Valakit, aki felnéz rám, s megragad,
Egy embert, kinek lélegzete látva engem elakad.

Keresek Valakit, aki jól gondolja mit kell tennie,
Aki jól gondolja, hogy a bajban is velem kell lennie.
Valakit, aki mikor szükség van rá velem lehet,
Egy embert, ki velem együtt sír vagy nevet.

Keresek Valakit, aki keres egy lányt,
Aki keres egyet, s nem Isten tudja hányt.
Valakit, aki szeretetre vágyik, nem másra,
Egy embert, kivel szerelemmel nézhetünk egymásra.







MEGSZAKAD


Megszakad a szívem, ha Rád gondolok,
Hisz más embert én szeretni nem tudok.
Nem látok a gondolataidba, lelkedbe,
S Miattad vagyok most rossz kedvemben.

Gondold csak végig, mit tehettem volna még,
Szíved megdobbantotta szívemet már rég.
Nem tud érdekelni, mit gondolnak mások,
Csak azt érzem mindig: nélküled fázok.

Megszakad a szívem, ha Rád gondolok,
Hisz más embert én szeretni nem tudok.
Éjjel-nappal, reggel-este kutatlak, kereslek,
Álmomban hallhatom csak Tőled: "Szeretlek!"







TE VAGY KI KELL


Elhiszem, tudom, s csak éreznem kell,
Szívemnek lelkemnek Te vagy ki kell.
Álmomban is csak Te vagy kit kereslek,
Tudd, hidd, s érezd, hogy szeretlek.

Rád gondolok reggel, délben, s este is,
S ha mellettem lennél, még jobb lenne ez is.
Nem kutatom a hibákat, gondokat, inkább lenyelem,
Hogy megint együtt lehetünk ez Kegyelem.

Bármivel megbántalak, rosszat okozok Neked,
Bocsáss meg kérlek, s hadd legyek Veled.
Veled, ki mindig elűzi rossz kedvem, bánatom,
S Ki még akkor is velem van, ha álmodom.







VÁGYAK


Forró, finom, szerető ölelésekkel kényeztetnélek,
Ajkaim mézédes csókjával mérgezhetnélek.
Karjaim minden erejével markolhatnálak,
Sötétben szemeimmel jól láthatnálak.

Nyelvem testedre nagy kalandokra vihetném,
Kezemmel lényed rejtett zónáit keresném.
Szívem dobogását együtt hallgatnánk,
Fogammal ajkadat érzékien harapnám.

Testem, lelkem, mindenem Tiéd lenne,
S ez sok éven át így mehetne.
Ez az mit igazán szeretnék,
Ez minden rejtett vágyam: Te és én!







YOU ARE


You're so sweet
You're so kind,
You're so sugar,
You're my Babe.

You're my angel,
You're my heart,
You're my love,
You're my Everything.

If you left me, I'd go after You,
If you lie me, I'd forgive You,
If you fell asleep, I'd be with You,
If you don't love me, FOREVER I'll love You!






. . . . . . . .




 
 
0 komment , kategória:  Kereszti Hajnalka  
Kerekes László versei
  2020-07-29 20:30:12, szerda
 
 








KEREKES LÁSZLÓ VERSEI




Aki Kazincbarcikát ma is városának tekinti

Link








NAPTOLVAJ


Egy tollvonás kiszántja
Mélyéről a százéves bánatot
Egy pillantás kitárja
Sarkig a szívbe szorult ablakot
Csak emeld arcod
Az öledbe hulló
Végtelen felé
Csak lásd a távolt,
A lelkedbe búvó
Jeltelen zenét
Te az életed hordod:
Hamvából is - az elszökött Napot
S tenger kékjévé oldod
A szürkévé gyávult pillanatot.







NE FÉLJ


Hagyd játszani
Elcsendesült gondolataid
Legalább az álmok ujjait
Ne szorítsd ökölbe...

Miért akarsz a hideg betonon
Elszánt tömegben vonulni?
Miért nem mersz hunyt szemmel
Ringatózni a Vágy-öbölben?

Félsz. Tudom.
Mondanod sem kell.
Látom a csonkának vélt,
Vérző, félig-eltemetett lelket...

Mintha ólommal béleltek volna
Úgy vánszorogsz át
Az egyforma napok
Kőzuhatagai között

De vár Rád egy kavargó perc
És repülsz, a Felhő magas, de Tiéd
Minden álom megtart, ha hiszel
Itt egy álom, vedd el; ne félj!







RINGATÓ


Kis levél vagy szívem kinyújtott tenyerén
S én felhő-álmod megtalált dallama
Nézzük a reményt Te meg én
És ránkhajol hársfáknak illata

Símulva fekszel ujjaim hegyén
S én lágyan feloldalak
Mágikus erdők aranyló mélyén
Jöttél, mert oly nagyon hívtalak

Kezem ringató bástyái szélén
Nem ordít Rád vihar-süket éj
Sebző tévutak illanó végén
Egymásba olvadunk, mint az újjászületés.







SZERETNI ÚGY...


Szeretni úgy... hogyan is?

Gyöngéd léleksimítással,
ha kell, arctalanul
helyem mindig megtalálva
ha kell, láthatatlanul

Szeretni úgy... mikor is?

Időnek előtte és utána,
ha új Tunguz-meteor jő
szívem végsőkig kitárva:
ha fűszál helyén végre virág nő

Szeretni úgy... kellene...

Szeretni úgy... vágyódni




Arcodra derűt rajzolni,
ha hívsz, sohasem hiába
kezeden át sugározni
besurranni imádba

Szeretni úgy... végtelen

Átrepülve gyönge árnyékomon
a Kedvesért lázasan epedve...
zárt körömből még csak álmélkodom
csillagokon elmerengve

Szeretni úgy... érteni!

Monoton "én"-ből kilépni
kicsiny világod nem meglopni
hulló harmatod felinni
illatodban feloldódni

Szeretni úgy... hogyan is?







SZÉP ÁLLAT...


Szép állat az oroszlán,
kinn lakik a szavannán.
Vigyázz rája,
nagy a szája,
ő az állatok királya.







Szép állat a kecske,
kicsit öregecske.
Van négy lába,
és szakálla,
fel ne szurkon a szarvára.







Szép állat a kutya,
okos és nem buta.
Farka forog,
elől morog,
de a szíve érted dobog!







VÁGYVERS


Legyek tűzes Nap, ha fázol
útjelző, ha tétovázol
legyek felhő, mely eltakar
ha a világ sokat akar.

Legyek a föld, melyre könnyed
hullajtod, ha most úgy könnyebb
legyek hang, melyet kiejtesz
Holdas éjen elrejthetsz.

Legyek álmod és megfejthetsz
legyek rózsa, és szerethetsz
legyek az út, és elviszlek
legyél igaz és elhiszlek.











 
 
0 komment , kategória:  Kerekes László  
Keller Boglárka versei
  2020-07-28 21:00:12, kedd
 
 







KELLER BOGLÁRKA VERSEI









AKKOR IS, HA NEM HAGYOM


Nem tudhatok semmit, azt se hogy létezem,
Mondhatok bármit, elnyeli a végtelen.
Tehetek bármit, nem történik semmi sem,
Lehetek bárhol, nem ér el két kezem.
Akarhatok nagyon, megtörik az akarat,
Akkor is, ha nem hagyom, elmúlik a pillanat.

Ígérhetek bármit, hinni akkor szabad,
Ha szemembe néztél, s nincs több kérdő szavad.
Nem vagyok és nem is leszek tökéletes soha,
De vannak percek, miket soha nem adnék oda.







EGYÜTT A HAJNALBAN


Pszt! Fekszem az ágyamon,
S gondolatok sokasága fut át egyszerre agyamon.
Itt most minden sötét, s kihunyt,
Gondolataim űznek belőlem egyedül csak gúnyt.
Mint vak látomás, csalogató délibáb, úgy kerülsz most elém,
Ó igen, gyere kedvesem, feküdj most ide mellém!

Te vagy az egyedüli fény a sötétségben,
Társam lehetsz a sötét éjben.
Gyere ide, s elmondom mennyire szeretlek,
Mindenhol csak Téged kereslek,
Fáj minden perc, mikor nem vagy velem,
Nélküled üres lenne az életem.

Most is gondolatban Veled vagyok,
Mert nélküled máskülönben megfagyok.
Gyere hát, bújj mellém, testeddel melegíts,
Most egy boldogabb világba engem segíts!
Ne szólj semmit, csak ölelj át és szeress mindig nagyon,
Űzd el a sötétséget e gyönyörű szép hajnalon!







ÉGVE LÁNGOLVA, LÁNGOLVA ÉGNI


Sok gondolat foglalkoztat engem ma este,
Egyik közülük: Miért születtem én ebbe a testbe?
Miért nem születtem más tájra,
Hol nem jut élelem millió éhező szájra?
Sok kínja van az emberiségnek,
Talán nincs is annyi csillaga az égnek.
Miért nem vagyok állat vagy növény?
Bár akkor nem kellene sebeimre oly sok gyógyszer, vény,
Mégsem lennék érző lény.
S egyáltalán, miért születtem erre a világra,
Miért itt lobbant lelkem lángra?
Mit s kit keresek én itt,
Miféle szél az, ami erre vitt, hozott,
Égen s földön át hordozott?
Nem a szél volt az, hanem az Isten,
Kinek célja, hogy az emberekbe szeretetet hintsen,
Mindenkit a jóra intsen,
Mert tökéletes ember sajnos nincsen.
Kérlek Isten, adj nekem jelet,
Mutasd meg, merre van a mesés Kelet,
Hol a Nap kel fel, s izzó sugarában a porszemek lángolnak, mégsem égnek el!
Mikor a lélek belészállt a picinyke testbe,
Világosság költözött a sötét estbe,
Mert a test múlandó, halandó anyag,
A lélek viszont örök érték, mely sohasem lehet hanyag.
Egybefonódott test és lélek,
S ez így lesz mindig, ameddig csak élek.
Sötét éjben viszont a tűz is jobban látszik,
Hív, csalogat mindent s mindenkit, ki vele szívesen játszik.
Először lobog, csak aztán ég el,
S hamuja sok drága port ölel fel.
A hamu biztosan nem ég el!







ÉRTETLENSÉG


Minden egyes pillanatot megélsz,
Egyedüli jót csak a holnaptól remélsz,
De pont a holnap az, amitől igazán félsz,
Mert nem tudod, végül hova is érsz.
Kísérnek hangok és fények,
S amit a fejedhez vágnak, az lesz a tények.
Sok okos ember vesz körül,
Ki ha a frankót megmondja, igazán csak akkor örül.
Nincs bennük irgalom,
De van belőlük egy halom.
Mindenhol ott vannak, utadba állnak,
A gőgtől az egekbe szállnak,
Pedig azt mondják, a földön járnak,
Hogy te is ezt tedd, arra várnak.
Létedet elfojtják, megvetnek, lenéznek, gyűlölnek téged,
S úgy érzed, ha köztük kell élned véged,
Ami hajt még, az a véred,
Mi mindig tanácsot ad, ha kéred.
Valahogy úgy érzed, állandóan igazságtalanság ér,
Elkövetetlen bűnöd is elégtételt kér.
Ott állsz az út szélén, porban, sárban,
Vigyázz, el ne vessz a hatalmas árban!
Te csak állj mindig keményen,
De mindig magasan, sohase mélyen,
Hogy a lelked éljen!







HOMÁLY


Bizonytalan homály födte el réges-rég szememet,
Nem látok semmit, csak a szerelmemet,
Hozzá vezet az összes fény,
Mert ő számomra a legigazabb lény.
Vele lenni mindig élmény,
Hogy szeretjük egymást, az tény,
Mindig szeretni fogsz, él bennem a remény,
S ha így lesz, hatalmas nyeremény.
De addig is mellettem maradj,
Csókot, álmot, érzést és világot nekem adj!







HOZZÁD


Képed, ha nézem, elmerengek némán,
Két gyönyörű szemed miért nézett pont énrám?
Mért engem dicsér a szád,
Mért nálam leled otthonod, hazád?
Mért hallja meg füled a szóm,
Mért akarsz lenni támaszom, vigasztalóm?
Mért én élvezhetem a közelséged,
Mért én lehetek, ki átölel téged?
Veled az élet mesés és édes;
Adni, mit te adsz, senki más nem képes.
Mert oly sok minden vagy te nekem,
Annyi mindent jelent, hogy fogod a kezem,
S én fogom a kezed!







NAGYOK


Piciny, sötét szobákban éltem életem napjait,
Mikor még nem ismertem a világ nagyjait.
Piciny voltam én is,
S bár volt körülöttem millió sokat látott vén is,
Tudatlan voltam mégis.
Kérdeztem sokat,
Gyakran lealáztam másokat,
De sohasem voltam másolat.
Másolat az csupán,
Kit egyszerre ezer dolog vágott kupán,
S ha nemes is volt belül,
A gonoszság az, mi most lelkében megül.
Hisz ahogy ráébredt a cudar világra,
Úgy került be rögtön az alvilágba.
De nemes emberből a jót teljesen kiirtani nem lehet,
Ilyet földi ember akárhogy is próbál, nem tehet.
Hidd el, van sok nagy,
Ki eltapossa azt, aki valójában te vagy.
Mert akit két szemeddel a tükörben látsz, az ugyan te leszel,
A tányérodból is te eszel,
Mert a nagy ember csak a lelkedből vesz el,
Más ember klón-majma leszel.
Ezt csinálják a nagyok,
Ők a földi angyalok.
Maguk a tökély,
Csupa hatalomvágy és kéj.
Üres agyukat azzal próbálják betömni,
Hogy másokat próbálnak betörni,
Fáról a rügyet letörni.
Nem csinálnak semmit, életük buli csupán,
Őket bezzeg nem vágja semmi kupán.
Ha a Földbe csapna egy aszteroida,
Ők akkor is csak azt kérdeznék: Hol van Florida?
Gondolkodni nem szoktak,
Anyatejből bölcsességet nem szoptak.
Miket beszélek? Hisz én sem anyatejből szoptam bölcsességet,
Mindig is bennem volt a tűz, ami éget,
Éltemnek mégsem vet véget.
Mikor már ismertem a világ nagyjait,
Dobozba gyűjtöttem lelkem darabjainak élő hamvait,
Értékes port
Ebből írtam ezt a pár sort,
Mikor a szél idesodort.
Ide, hol most vagyok,
Hol vannak tisztán látók s vakok.
Tovább én már okosodni nem akarok,
Hiszen vannak felém nyújtott ölelő karok.
Eleget kaptam a világból,
Most kérek a le nem szakított rügyből és virágból!







PUHA PAPLAN


Minden percben Veled élek,
Veled együtt porrá égek,
Veled éjszakám, Veled nappalom,
Idebenn őrizlek, Te vagy puha paplanom.
Betakarsz, hogyha fázom,
Lelkemet teljes egészében Rád ruházom.

Nem vagyok én semmi más,
Csak egy múló látomás,
Egy csepp a szikrázó tengerből, s mint mikor a tenger elnyeli a szikrát,
Úgy mondom majd én is egy szép napon: Te gyarló világ, viszlát!
Akkor majd nem marad semmi ebből a világból, csak az örök szeretet,
Kicsiny paplanom, hozz hát örökre meleget!







TÁVLATOKBAN


Testem erőtlen, lépteim semmivé válnak,
Csak akkor jutok valahová, ha tudom hogy várnak.
Kimerített a nagy semmi,
Ha melletted vagyok, csak akkor nem vagyok senki.
Kereslek mindenhol, de sehol sem talállak,
Nem adom meg magam a halálnak!
Csak kóválygok időtlen,
Most is csak fekszem, ágyamra kidőlten.
Szemem előtt mindig ott lebeg a cél,
Fegyverem a szívem, kemény acél.
Nem törheti át erős vas, sem más fegyver,
Mert az örökké érted ver.











 
 
0 komment , kategória:  Keller Boglárka  
Katona Andrea versei
  2020-07-25 20:30:33, szombat
 
 







KATONA ANDREA VERSEI




Katona Andrea ( Gyöngyös 1983. augusztus 1. - )










ANYA LETTEM




Édes drága kisbabám,
én annyira vártalak...
Sosem feledem el,
mikor megláttam az arcodat!

Ha más kezébe vett Téged,
elfogott a félelem,
örökké fogni akarlak,
s legyél mindig énvelem!

Kis idő múlva
jött az első mosolyka,
megkönnyeztem, nem tagadom,
mintha más ilyet nem tudna.

Köszönök Neked mindent,
amire ráébredtem Veled!
Nem tudtam, hogy szívemben
elfér ennyi szeretet!!!

Amíg csak lehet és akarod,
segítek és ott leszek,
bár felülmúlni nem lehet
ezt a sok boldog percet!

Életet adtam Neked,
s az enyém lett új élet,
mert az életemnél is jobban
Szeretlek Téged!







ARANYHARANG CSAK A FÁJDALOM


Fájdalom szüli az életet.
Ő színezi ki a képeket.
Szárnyakat rajzol a szavakra.
Mindig másmilyen az alakja.

Színtiszta vizével átitat.
Perzselő kezével simogat.
Füstjéből művészet születik.
S minden szív átmelegedik.

A csillaghoz sötét éjjel kell,
hogy meglássuk magunkban, amit kell.
Minden öröm után bánat kell,
másképp nem ismerjük fel!

Aranyharang csak a fájdalom,
utat mutat, ha úgy akarom,
míg fülemben ott cseng a hangja,
tudom, az élet, ki megkongatja!

Csak még legyen... ki meghallgatja!
Csak a halál... ki elnémítja!







CSAK EGY ÉLET


Bágyadt, szürke szemeit mereszti az este,
bilincsbe ver minket néma sóhajunk.
Szerelmes szívünk rég tényleg ezt kereste,
mikor egymás ujjára gyűrűket húztunk?

Csendesen suhanunk egymás mellett,
tesszük a dolgunk, ugyanaz a nap.
Ha rám néznél és mosolyognánk egyet,
még boldog is lehetne ez a pillanat...

Na, nem. Nekünk már több kell, ennyi nem elég.
Gyermeki boldogság a bolondozás!
Fejünkben zörget ezer feladat,
s csak a halál alóla a feloldozás!

Fontosabb dolog is van, mint egymás boldogsága,
majd ez meg azután, ha még idő marad!!!
S a végén:
két száraz száj suttogja rekedten
az ősz homlok alatt:

Én mindig szerettelek, csak az idő elszaladt!!!







CSAK ENNYI


Rólad szólt újra az álmom,
égig ért a boldogságom,
még a kezemet is fogtad,
nevettem magamon és rajtad.

Játszottunk mint két kisgyerek,
békével teltek a vérerek,
nem vallottad be, de tudtam,


és puha ajkaid elfogadtam.

De ma majd ha látlak megint,
gondolatom vissza-vissza tekint,
nem árulhatom el a mi titkunkat,
és két idegen leszünk napra-nap.







FÁJDALOM


Fájdalom szüli az életet,
ő színezi ki a képeket,
szárnyakat rajzol a szavakra,
mindig másmilyen az alakja.

Színtiszta vizével átitat,
perzselő kezével símogat,


füstjéből művészet születik,
és minden szív átmelegedik.

A csillaghoz sötét éjjel kell,
hogy meglássuk magunkban amit kell,
minden örömhöz bánat kell,
másképp nem ismerjük fel.







HAZASZERETET


Kedves hazám, városom,
akármerre járok én,
szívem csak Tiéd marad,
hitem Beléd temetém.

Arcod tépte száz szomszéd,
leharapta ezer nép,
ha hegyen, ha pusztán járok,
nekem akkor is Te vagy szép.

Drága hazám, városom,
türelemmel neveltél,
poraim Neked szánom,
lelkem benned tovább él!

Áldott hazám, városom,
hűségem halálig tart,
akkor is, ha most és mindig
gazdag remény csábít majd!

Haza vagy, igaz Otthon,
érzem, mikor meglátlak,
tévedt útról hazatérve
könnyek között csodállak!

A Te földed levegője legyen
utolsó lélegzet,
melyet orromon kifújok,
ha eljön az utolsó jegyzet!

Szívemnek hű dobbanása
tovább dalol szeleidben,
édes álmom örök csendként
szétpatakzik ereidben!







SZERENCSE


A szerencse csak szó,
Amit akkor használunk,
Ha nem értjük mi a Jó,
Vagy nincs kit hibáztatunk.

De a szerencse mi vagyunk,
Mert ha mi akarunk,
Nem a szerencse harcol,
Hanem mi magunk.

Ne várd a szerencsét,
Mert nem is létezik,
Ki évekig erre vár,
Maga ellen vétkezik.

Hisz fölös a remény,
Ha nincs mögötte senki,
Az élet kemény,
De jobbá lehet tenni.








 
 
0 komment , kategória:  Katona Bálint & Andrea  
Kaszás Zoltán versei
  2020-07-24 20:00:20, péntek
 
 








KASZÁS ZOLTÁN VERSEI




Kaszás Zoltán ( Debrecen 1997. június 25 - )



. . . .




ANGYAL SZÁRNYAK NÉLKÜL





Tiszta úrnő a nevének jelentése,
de mégse szól hozzá semmiféle mise.
Az égből pottyant ide szárnyak nélkül,
de mégis a mosolya az,
ami miatt szívem megélénkül.

Róla ábrándozok napokat, s nem várok mást,
csak a vele való találkozásokat.
Éjt nappallá téve bókokat regélek,
mert tetszenek neki ezek a rímek.

Nincs még egy oly` intelligens hölgy,
kit megtalálni vélek, mert ő az egyetlen lélek,
akiért én még meghalni sem félek.

Nem adom fel, hisz szüksége van rám,
a mosolya az egyetlen, mi boldogít talán.

Ki másra várna e feladat, ha nem rám?







ÁBRÁNDOK
. . . . . . .




Hideg, téli napokon,
mikor nem vár rám itthon senki sem,
csak a csend és az unalom...
Ábrándokat festek Én.

Ábrándokat egy világról,
hol nem állnak köztünk korlátok,
nincs nyomorúság, nincs érték,
nincs idő, nincs fájdalom.

A világról, ahol minden tökéletes,
szinte már mesébe illően.
Ahol veled együtt ülhetek le a kandalló elé...
Egy helyen... ahol nem laksz messze.

Mert távol vagy tőlem, akár a csillagok,
melyek fénye már nem tükrözik a holnapot.
Te vagy az, kit kerestem az évek folyamán,
mégis itt hagytál egyedül a napkorong alján.

Szilárd képet festesz a jelenedről,
elzárkózol mindentől és mindenkitől.
Tiéd volt a holnap, ami Rád várt.
Te voltál a remény... az álmaim manifesztációja.

Elvett tőlem az idő keze,
és nem találsz vissza azóta se,
mert ott vagy egy másik világban.
Ahol nem barátod senki se...

Csak mentem az úton teljesen egyedül...
Hátra nem nézek már, a szívem megkövül.
Magányomat nem osztom meg senkivel,
a szememben üresség ül.

Haladok a korral, közeleg az elmúlás.
Csak lesz egyszer talán egy útitárs?
Nem számít már, meddig tart az utazás,
hisz Te mással vagy... nem rám vársz.

Lépteim nyomán elrothad a föld,
a lelkem sötét, de a szemem még zöld.
Elátkozva vándorlok a Föld nevű bolygón,
nincsen már holnap, mi jóra fordul.

Várományos vagyok egy világra,
de amerre nézek, mindenfelé homály van.
Körbevesz az üresség, a nihilizmus szavai;
Mi hát a boldogság, ha nem a némaság magjai?

Nem jön holnap fény nélkül,
de mondj el nekem egy dolgot,
mert van, amit nem tudok...
- Mit ér a hajnal sötétség nélkül?







ÁPRILISI BŰNÖSÖK


Áprilisi bűnösök, ezek vagyunk mi.
Reménytelen élet vár reánk e honban.
Utálva várva a holnapot, mely vigasztalan.
Lehet, eddig tartott a szavam szabadsága.
Ó, ti szerencsétlen, megvezetett nép.
Ki fog megmenteni titeket újra?

És ki fog majd hazavárni, ha nem lesz?
Senki, hisz minden oly` üres.

Áprilisi bűnösök, ezek vagyunk mi.
Telve elvakult gyűlölettel.
Kedvetekre van a lánc és a béklyó.
Oly sötét a nap, mely rátok ér.
Zárva tart minden ajtót és ablakot.
Olyanok lettetek, mint a senkik.
Tehetetlen, barbár népség.
Ti mind, kik ellene vagytok a jövőnek.
Azoknak, kik miattatok majd nyomorban élnek.
Kegyvesztett talpnyalók és hamis alakok.







BOLDOGTALANSÁG


Boldogtalanság az,
mikor az éjjeli órákban
hallgatod az eső csengését,
és körbeölel a komor fal.

Boldogtalanság az,
mikor reggel hatkor
nyöszörögve kelsz ki az ágyból,
és csak az jár a fejedben,
hogy már megint elrepül egy napnyi időd
a semmire.

Boldogtalanság az,
mikor bármi, amiben régen örömödet lelted,
nem ad már jókedvet és szórakozást.

Boldogtalanság az,
mikor a szerelemben
és szexualitásában sem találsz
semmilyen kielégülést és megnyugvást.

Boldogtalanság az,
mikor a szürke hétköznapokat
egy csokor szerencsétlen
idiótával kell együtt töltened,
várva a nap végét, álmodva egy szebb jövőről.

Boldogtalanság az,
mikor az esti órákban
tekerve az instagramot azt látod,
hogy más hogy éli az életet
önfeledt gazdagságban,
ami neked nem adatott meg.

Boldogtalanság az,
mikor a küzdelmek,
amiket megvívsz nap nap után,
semmit nem érnek,
és nem vezetnek semmivel előrébb.

Boldogtalanság az,
mikor segítséget kérsz,
válaszban reménykedve,
de mindenki csak néz...
csak hallgat.

Boldogtalanság az,
mikor az ország amiben élsz,
kétszínű gerinctelen alakokkal van tele,
és vagy te, a jó, egyedül.

Boldogtalanság az,
mikor teljes odaadással
mindent megteszel egy ügyért,
és mégis mást választanak helyetted.

Boldogtalanság az,
mikor úgy tűnik, hogy végre kezd jóra fordulni minden,
de aztán megint történik valami,
ami ismét lerombol minden eddigi felépített hidat.

Boldogtalanság az,
mikor írom ezen sorokat,
és tudom, hogy akik majd elolvassák ezt,
azok között se lelnék mentőkézre.

Boldogtalanság az,
mikor hazaérvén ugyanaz
a pénztelenség és nyomor fogad,
ami az egész eddigi életemet körbefonta.

Boldogtalanság az,
mikor a karácsony már nem a meghitt
és mesebeli nap,
mint azt gyerekkorodban átélted.

Boldogtalanság az,
mikor a halandó lét által nyújtott
semmi földi jóban nem találod meg az örömöt...

És boldogtalanság az...
mikor e sorok végére érek, ismét elalszok majd,
hogy azután tovább folytatódjon ez a kör,
amiből senki nem akar kihúzni,
mert nem érdeke, hogy segítsen.







FEKETE VALENTIN
. . . . . . . .




Fekete Valentin e nap,
mert nem vár ma rám senki sem,
csak a templom, meg a pap.

Meggyóntam a bűneimet,
mindent, mit elkövettem,
és egy Facebookos beszélgetés által,
de szerelembe estem.

Sokat beszélt, sokat szólt,
szépet, kedveset, imádni valót.

Ketten láttunk jövőképet,
együtt terveztünk napot, holnapot,
karriert, mindent, amit két ember
az életben elérni vélhet.

Azt mondta nem egyszer, hogy szeret,
mégis mással találkozgat a hátam mögött,
és a neki küldött szíveimen nevet...

Könnyeimet adtam oly sokszor,
mégse kellek én neki mindennap,
csak alkalomadtán,
mint az alkohol.

Összetöri lelkem,
megsért, büntet, elátkoz,
mégis én vagyok az,
aki a bocsánatáért esdekelve
esténként imádkoz.

A szerelem forró
szenvedéllyel teli,
és soha nem ér véget.
Lehet, ez a földi pokol,
ami tüzes, és emiatt éget.

Elárulnak engem minden méteren,
és csak áltattok a jóval,
majd vár rám a verem.

Eldobtok és elszöktök,
láncra verve megöltök,
a temetésemre talán eljöttök,
majd megcsaltok még egyszer,
és eltűntök.







HIÁNYZOL!
. . .




Most is csak ülök itthon, s hallgatok,
Hallgatom a magányt, és az alkonyt.
Hallgatok, s közben folyton merengek,
Mily jó lenne bárhol, de melletted.

Hiányzol, érzem üres belül a szívem,
És fáj, fáj a nagy pusztaság, s félek.
Félek sosem leszel velem, s elveszek,
Az álmokban, a vágyakban, a reményben.

Mert nekem már csak ezek maradtak mára,
Álmok, vágyak, remények, ezre meg száza.
S csak milliónyi kicsi könnycsepp arcomon,
Mit letagadok, ha véletlen hallják hangomon.

Mert hiányzol, s szívem most is érted eped,
Számára gyémánt a te két gyönyörű szemed.
S hiányzik neki a pillantás, az érintés,
Azt akarja itt legyél velem, s örökké!







IMA


Minden este folyamán csak Rád gondolok.
Te vagy a Nap, és Te vagy a Hold.

Te vagy az álom, ami este altat,
Te vagy a fény, ami ébren tart.
Te vagy a tűz a jeges napokon,
Te vagy az élet, mi éltet utamon.

Érte imádkozom minden este az éghez:
Istenem, vigyázz a lelkére, és segítsd őt meg.

Vigyázz rá napközben, hogy baja ne essen,
vigyázd a mosolyát, amit el ne temessen.

Vigyázz a boldogságára,
hogy az őt ne borotvapengén át találja,
és ne bántsa az élet, hisz már így is fájlalja.

Figyelj rá fentről olyan szemmel,
ami nekem nincsen,
hisz messze vagyok most is
láncra verve, bilincsben.

Ne engedd, hogy fájdalma
esténként könnyekben kiteljesedjen,
mert ő életem Holdja, kinek párja nincsen.

Átkozd el az életem, amiért őt megsértettem,
adj nekem még egy esélyt,
hogy a bűneimet porba hintsem.

Kérlek, Uram, vezess el hozzá a távoli Pécsre,
és adj kulcsot a lelkéhez,
mert az nekem már nincsen...

Eldobott magától a Párom, kit szeretek,
de soha fel nem adom, bármit is veszítek.

Feláldozok mindent, hogy tudja, szeretem,
hisz csak Ő számít nekem...
Ő az Életem.







A JÖVENDÖLÉS


Mert az idő az egyetlen igazi érték

Mindannyian álmodunk.
Mindig mást, mindig másként.
Valaki jót, valaki rosszat, melyből felébred,
valaki virraszt, mert nem jön rá az álom.

És vagyok én.
Én, aki mindannyiszor
egy csepp rettegéssel fekszik le,
mert nem tudja, mi vár rá az éjjel.

Nem kívánom senkinek mindazt,
mely állandó rendszerességgel gyötör.
Akár béke, akár harc dúl bennem.
Azt... hogy valahányszor lefekszik,
attól kelljen félnie:
- Újra meg fog történni.

E történet, mely beleégett az elmémbe,
legyen szó hónapokról, évekről,
mindig ugyanolyan éles,
mint a frissen élezett kés,
melyet használsz az asztalnál.

(...el kell mondanod nekik... közeledik...)

Mert ahányszor csak átéled a fájdalmat,
mindig rossz felkelni belőle,
mert lassan úgy érzed,
az lesz a valóság,
és ez az álom, amiben élek.

(...a prófécia... a jövendölés...)

Az álom, melyben élem az életem
boldogságban, legyen az jövő
vagy a jelen, mindig átfordul
egy pusztító katasztrófába.

(...meg fogtok halni... mind...)

A pillanat... mikor tudod,
hogy perceid vannak hátra,
Tudod, hogy nincs már idő.
Tudod, hogy nem tehetsz semmit.
Tudod, hogy itt a vége.

- Mind el fogunk hamvadni.

Mert valahányszor elér a végzet,
mindannyiszor tűz által pusztul el a világ.
Felperzseli a Földet.
Eléget mindent, ami élő.

És valahányszor átélem újra
és újra és újra.
Állok a mezőn a távolba meredve.
Mindig látom, ahogy közeledik a tűzfal,
mert amihez hozzáér, eltűnik.

Aztán elér engem is.
Érzem, ahogy elégek ordítás közepette,
és megszűnök létezni.
Majd lebegek a fekete semmiben.

...egy távoli hangot hallok.
...elindulok felé.
...egy szuszogás.
...egy tv hangja.
...ott fekszem az ágyamban.
...élek?

Majd hirtelen felébredek
furcsa érzéssel övezve,
mely átjárja testemet.
Mintha máshonnan tértem volna vissza.
Élek?

Akár egy Képlet.
Mely megoldhatatlan,
de üzenetét hordozza.
A sorsunk meg van írva.
És senkit sem érdekel.

2019. június 26., A Képlet utalás a filmre







KÉRLEK, ÍRJ HÁT!


Messze vezetett az út, lámpás sem volt nálam.
Sötétségben bolyongván csak a nyomát találtam.
Óvatosan léptem, hogy le ne térjek az útról,
mégis elvesztettem, és egy árnyék lett a múltból.

Hat esztendeje már, de még mindig keresem.
Azóta összetörtek már, és nem is kevesen.
De egy részem még mindig csakis felé kiált,
megyek előre fény nélkül... hátha talán Ő lát.

Minden eshetőséget megragadtam már,
de szótlanul figyel, egy levéllel se vár.
Egy senki vagyok neki, de ez el nem tántorít,
a szótlansága csak ösztönöz s bátorít.

Egy életen át írok neki, hátha végre meglát...
- Hölgyem, kérlek írj hát!
Mindent feláldoztam már másokért,
mégsem értem el semmit.
Kérlek, írj nekem, ne úgy, mint a senkik.

Nem voltam hozzád rossz, hogy ezt érdemeljem,
kérlek, adj nekem egy lehetőséget,
hogy a múltam benyomását elfeledtessem!
Csak beszélni szeretnék...
Te nem?







KOROKON ÁT SÉTÁLTAM


Sétálok este az utca közepén,
A házak fala mentén megtörik a fény.
Letekint rám az égbolt tengere,
És nem látom az utam... Mégis merre?

Mentem hát az ösvényen a távoli fény felé,
Magányos utamon követett a szél.
Hangokat hozott a múlt szavaival,
- Mi nálad ez az érzelmi vihar?

Az út végére érvén megvilágosodám,
Amióta élek, nincs is nekem hazám.
Elárult az élet, amit eddig éltem,
De már teljesen mindegy,
Hisz a végére értem.

Külföldön vagyok, egy idegen világban,
Szavukat sem értem néhol,
Mindenütt homály van.

A svájci hegyekben sétálgattam télen,
De hiába vártam, a jeti nem jött értem.
Bezárkózott mélyen a hegyek gyomrába,
Szakadékba esett, én meg pofára.

Sankt Gallen-ből mentem el-el, messzire,
A jachtom már várt rám Monaco-ban,
Na meg a munka, a pénz íze.

Napok, hónapok teltek el az életben,
Sokszor visszagondoltam
A régi világra, amiben éltem,
- Ha nekem sikerült... nekik miért nem?

Korokon át sétáltam, elnézve népeket,
Egyedül haladtam, a lelkem már beteg.
Magányommal utazva szórtam a pénzem,
Hisz az életnek más értelme
Ezen a Földön nincsen.

Megannyi személynek adtam jót és sokat,
Vissza nem kértem, csak folytattam az utat.
Elfeledtek engem valahányan vagytok,
De nem számít ez, hisz porból vagytok,
És azok is maradtok.







MI AZ ÉRTELME?


Ezt kérdezem folyton nap nap után
nézve, ahogy az idő csak telik...
Most hétfőn lettem 21...
Azt "Montag" páran, boldog szülinapot.
De én csak azt látom, hogy leéltem ismét egy évet,
egy napot.

Ismét itt a nyár, és örülnöm kellene,
de nyomorban élek megint,
mint megannyit ezelőtt... nélküle.
Látom, hogy nem boldog, mégis örül...
átlátok rajtad, ne játszd meg...

Megannyi napon keresztül rátok tekintek.
Elemzek, gondolkodok minduntalan,
amennyire e korlátolt test engedi.

Mi az élet értelme?

Mindőtök mást regél, mégse ér semmit.
Örültök, hisztek, éltek, dolgoztok,
majd meghaltok...
- Mondd el nekem, hogy ebben mi a logika?
Válaszolok helyetted: semmi.

Ne akarj boldog lenni és elérni mindent...
Ne hagyj hátra senkit, aki sirat,
mert fáj neki majd az üresség,
amit hátrahagysz...
Ne legyen családod,
mert elátkozod őket az élet súlyával,
és hogy végig kell majd nézniük,
ahogy meghal mindenki, akit ismernek.
Ne legyen vagyonod, mert mit sem ér,
hisz közeleg az elmúlás...
Ne csinálj semmit, mert a vége mindennek eljő`.

Átkozd a napot hogy egy ilyen nyomorult,
korlátolt világban élsz, ahol semmit sem érhetsz el,
mert nincs rá idő...

Gyűlöld az életet, mert kevesebb mint 100 év,
és minden, ami voltál és lehettél volna:
A gondolataid, a szereteted, az álmaid,
a jóakaratod, a léted...
mind el fognak tűnni a testeddel együtt
az ürességben.

Nem érzel majd fájdalmat,
nem is tudsz majd magadról...
egyszerűen csak megszűnik minden,
ami valaha voltál...

- Mi az élet értelme? Ezt kérdezem tőletek.
Mégsem tud egyikőtök se választ adni rá.
Hisz ha valamiben mind hasonlítunk,
az, az hogy ugyanolyan halandó sorstársként
menetelünk a temető és a vég felé,
mint a többi szerencsétlen,
aki boldog-boldogtalanként tengeti a napjait,
és "halad előre".







NE MENJ...




Itt vagy közel, mégis oly` távol,
fényed halvány, még pislákol.
Elvesztem számodra a sorok között,
vártam a leveled, ami nem jött...

Megannyi megosztott perccel később
fájó lelkemre ismét sötétség jött.
Érted kiált... mégsem hallod,
másért remélsz, és ezt kapod.

Eme bolond, ki érted él,
csak rád gondol, és más útra tér,
nem számít neked,
mert a neve nem bibliai vér.

Elrontotta érted jobban a lelkét,
ami így is tüskéken feszít.
Fájnak a hiányzó darabok,
de ezt te még megkapod.

Neki adom a maradék jókedvemet,
a mosolyáért örömmel megszenvedek.
Önzetlenségből folyik a kezem vére,
éles az ajtó tartóéle.

Nyitva hagyom neki,
még ha bele is halok.
Ő a fontos, ki sír esténként,
mert érte küldtek az angyalok.

Nem számít az önző boldogságom.
Az övé fontosabb, érte nem bánom...
Könnyeimet halkan a párnámba temetem,
az ő lelke, ami fontos nekem.

Eltűnök a homályban, szíve felderül.
Vigyázni fogok rá, amíg a testem kihűl.
Álmaimban őt látom a Hold fényében,
csillagokban úszik, míg én vérben.

A szeme a fény az alagút végén,
követem, mint egy utolsó remény.
Eljő a homály, és elbújik előlem,
- Kérlek, ne mondj le rólam,
fontos vagy nekem...







NEM LEHET AZ ENYÉM...


Nem lehet az enyém, és ez fáj,
Szinte ordít szívemben a magány.
Tombol a fagy, meghal bent az élet.
S sajnos sejtem, ezt te is érted.

Érted te is, mennyit szenvedek,
De csak éled életed nélkülem.
Pedig úgy átölelnélek kedvesen,
S nem eresztenélek el, soha-sohasem.

De nem kaphatlak meg, s ez fáj,
Érzem szívembe megjött a halál.
Elfagyott a remény, akár a faág,
Megjött a tél, s vele a halál.

Hidegebbek lettek kint a nappalok,
Hisz bent már elmúltak a hajnalok.
Csak a hideg téli est tombol odabent,
Valaki segítsen! Meghaltam idebent!







SZERELEM A VÉGTELENBEN


Szeretlek, de ezt már nem mondom,
Arcom elfordítom, ha könnyem ontom.
Nem mutatom se a vért, se a kínokat,
Hagy higgyék az emberek: "Ő is mulat!"

De közben szívemben a vér megdermed,
S lelkemben a világ hullik a porba le.
És eközben a szívem csak ketté hasad,
De küzd tovább törve, míg valami akad.

Legyőzte a szerelem, nem volt elég erős,
Azt hittem felejthetek, de rájöttem késő.
Megfertőzte már az agyamat az érzés,
S láncok fogja lett a boldogság érzés.

De néha, mikor pillanatra érintem arcodat,
A boldogság, a börtöne ajtaján kopogtat,
Nem akar mást, csak talán átkarolni engem,
Hogy tényleg érezzem, mit jelent, mit tettem.

De a láncok vissz*rántják a sötétbe,
Ahogy kezem már nem érint meg téged.
S újra rám tör az éjszaka komor álma,
De szívem nem adja fel... Nincs akadálya.









 
 
0 komment , kategória:  Kaszás Zoltán   
Üzenem a Momentumnak, amig élünk, szavazunk!
  2020-07-23 08:45:50, csütörtök
 
 




ÜZENEM A MOMENTUMNAK: AMÍG ÉLÜNK, SZAVAZUNK!


Őrizzen meg bennünket a Jóisten vagy a sors, ha a maguk kezébe kerül ennek a nemzetnek a jövője!

Nem vagyok naprakész a magyar politikai életben szereplők névsorával. Számomra új név a Kádár Barnabásé, ezért utánanéztem az interneten. Ez a jövőkutató, adatelemző, CEU-t járt fiatalember azt ajánlja, hogy mi, idősek, ne menjünk el szavazni, bízzuk a jövőt rájuk, ha már az unokáink úgy is ellenünk szavaznak. Ezen az indítványon kívül most már azt is tudom, hogy Kádár Barnabás a Momentum nevű új ifjúgárda alapító tagja.

Róluk viszont már tudok néhány dolgot. Elsősorban azt, hogy nekik nem kellett az olimpia Budapesten, és tettek is ellene. Nagy ünnepség volt náluk, amikor összegyűlt a 260 ezer aláírás és a kormány lemondta az olimpiát.

Azt is tudom, hogy az ő szótárukban nem szerepel a hazafi vagy a patrióta szó, hanem csak a populista. Ami idős társaságunkban viszont szerepel, a patrióta szó, méghozzá abban az értelemben, ahogy azt Illyés Gyula megfogalmazta a Herder-díj átvételekor mondott beszédében: ,,A nacionalista jogot sért, a patrióta jogot véd."

De milyen jogot véd a patrióta? Az önazonossághoz, a haza szuverenitásához, integritásához és megmaradásához való jogot. És ezt nem populizmusnak, hanem, uram bocsá', hazafiságnak hívják. És ezeket a jogokat bocsátja naponta áruba az Európai Egyesült Államok bűvöletében a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna, másokkal egyetemben. Ezért kampányoltak szlovák pártnak Szlovákiában és román pártnak Erdélyben, az ottani magyar pártok ellenében, és ezért tesznek keresztbe annak a nagy többségnek, amely felhatalmazta a magyar kormányt a nemzeti érdek képviseletére.

Mi az még, amit maguk, momentumosok, az olimpia ellehetetlenítésén kívül produkáltak?

Füstbombákat robbantottak, és bemaszatolták a köztársasági elnök székhelyéül szolgáló palotát. Fenyegetőztek jól bevált bolsevik módon, hogyha maguk győznek, menekülhetnek a fideszesek. Őrizzen meg bennünket a Jóisten vagy a sors, ha a maguk kezébe kerül ennek a nemzetnek a jövője! Vannak más fiatalok is ebben az országban. Egyetlen dolgot ajánlok maguknak: olvassák Petőfit, Aranyt, Adyt, József Attilát, Radnótit, Szabó Lőrincet, Kányádi Sándort meg a többieket, és meglátják, hogy milyen csodálatosan szép magyarnak lenni.


Ötéves csúcson a kormányfő támogatottsága

Link



Orbán Viktor nem feltartott kézzel ment Brüsszelbe, hanem keményen harcolt Magyarországért az EU-csúcson. A bátor kiállás meghozta gyümölcsét: Magyarország jelentős mennyiségű plusz pénzhez jut.
A győzelmet még a nemzetközi baloldali lapok is kénytelenek elismerni.











 
 
0 komment , kategória:  Média  
Jagos István Róbert versei
  2020-07-21 22:00:29, kedd
 
 







JAGOS ISTVÁN VERSEI




Jagos István Róbert (Orosháza, 1974. március 26. - 2018. február 10.) magyar költő, 15 éves volt, amikor megírta első versét. Zaklatott gyermekévei alatt többször került nevelőintézetbe. 24 éves korában abbahagyta a verselést. Egy lelki traumát követően 2007-ben kezdett újra írni. Haláláig Szegeden élt. Két fiúgyermeket hagyott árván.Több verse szól az elhagyatottságról, illetve a magányról. Online portálokon és folyóiratokban publikált. Több verseskötet, antológia szerkesztője.







AJTÓK


Születtem, akinek születnem kellett.
Származásom majdnem magyar.
Szüleimtől biz ennyire tellett
Még sincs bennem semmi fanyar

Hiszem, hitem tesz azzá, ami vagyok.
Napokat kolduló emberi lény.
Ha tehetem, inkább adok sem mint kapok
és átölellek, akár pontot a tér.

És szemedbe nézve keresem titkom
És vénámban az egyszerű szót
És egyszer talán sikerül kinyitnom
A lelkembe korhadt összes ajtót







BELSŐ ZAJ



Nem koldulom én mások jóindulatát.
Én is csak akkor adok, ha a szív is úgy akarja.
Tintám színe olykor vörös mint a vér
s a finom lelkű urakat bizony felkavarja .
Fogják fejüket, inastól remeg a kéz .
Sárga fogak mélyednek aszalódott vén ajkakba.
Ördögöt rajzoltam a ház falára:
Lassacskán bealkonyul az agg varjaknak

Nosza, hát haljon meg a nap!
Majd én tüzet gyújtok.
Máglyára vetett soraim fényt mutatnak majd
az égen, mint csillagok fénylenek,
s mennyei zene lesz a belső zaj.







BENNED VÉTKEZEM


Érzem éríntésed
Öledben dobbanok
Halkan de kéjesen
Belém mar sóhajod
Véredtől szomjazom
Csókodtól éhezem
Felfaló pillantás
Tebenned vétkezem...

...ne ébressz fel.







BRÜSSZEL 2016


mennyi szégyent és szennyet
takarhatnak el a mécsesek
a bamba arccal való utcárakivolnulások
az ürességben kongó éjjelszavak
a felhők mögötti napról való énekek

sorban állunk ajtóink előtt
már saját otthonunknál is kopogunk
s a kilincset lenyomni egyfajta félsz
ha nem a kellő szereppel tesszük

rácsaink mögül üvöltjük a szépet
releváns rendeltetés közepette
mint aki tudja mi zajlik szívekben fejekben
csak az ok-okozat megértése hiányzik még

hol és mikor?
miért és mitől?
fegyverválaszok dörögnek
minden gyilkos kérdés előtt

és nem lesz Igaz
csak tényekké vált halottak
merednek holt-szemmel az égre

odafent kong a menny
isten
melyik?
épp egy sikátorban térdepel
feloldozásért







A CSEND


Csendnek születtem.
Renegát csendnek,
akinek a zaj a minden,
akinek hangja az Isten,
akit csendkeresztre
csendben feszítettek,
akiből mindenkinek elege lett.

Csendben megyek el.
Csendben jövök vissza.
A csendben ott lesz
minden zajom összevissza.
Káosz leszek, ős zörej.
Gyűlölettel még
te sem felejthetsz el,
jó anyám!

Csendben szültél.
Csendben temettelek el.
Tanúm a föld és az ég.
Csendben csendül
majd a gyengeség,
amint a feltámadás
után jön az újabb halál.

A csend hazudik,
ó, jó anyám.







CSENDES BALKON


Tévúton ébredt a fáradt alkony
Az idő változást pereg
Elmúló remény e csendes balkon
Hol az ember néha elmereng
Szél borzol bizonytalanságot
Hajamba túrja érveit
Szememben időz zord magányom:
Így folynak el ifjú éveim







AZ EGYIK FIAMNAK


majd eldöntitek holnap
melyiktök tart igényt panaszaimra
régi öleléseimre
a meséimre
anyátok iránti vágyaimra
a gyengeségeimre
az őrületemre
a szégyenérzetemre
az örökségetekre

egyikőtök mindenképp szeresse
majd a másikat!







EGYSZER, HA MEGHALOK...


Egyszer, ha meghalok,
vers leszek.
Szavak, szótagok,
rendszerben
megszerkesztett
érzéki mondatok.
Feltörő indulat,
mely szívedben fészkel,
megszokott gondolat,
kopott ékszer,
ami fényesen ragyog,
ha másban nem, benned.
Egyszer, ha meghalok,
- Írj! -
Ezt kell majd tenned.







EGYSZER MAJD LENT MARADOK


Egyszer majd lent maradok én is -
kövekkel és földdel fedve
férgek lakomájaként,
de addig még van néhány hajnalom,
hogy kakassal kukorékoljak
s villamosként csengessek,
vagy gépként zúgjak
ipartelepek fölött
hajtva a napot gondolatostorral,
hogy ebbe a dagonyába Isten,
csak hágni költözött.

Sáros dúvadként, ahogy én is,
törünk köveket egymás hátán.
Ribancnak öltözött anyám
angyali hangja hány slejmet
s Urunk száján habcsókra lel.

Én is leltem életemben -
kínt, korbácsot, árulást.
(Hátamból hasított szíj fogva tart.)
S mint őrült, veszett kölyök,
fogatlanul a teremtő kézbe kényszermar.
Szopom, szívom a kérges bőrt.
Szőr lepte meddő rés a lét.
Karmaim vájom sárba, hájba
- megsárgult csonton
kiszáradt méhlepény.

Egyszer majd lent maradok végleg,
de most ások és világot égetek.
Ajkadba harapva dúdolok,
atyám, üszkös halotti éneket.







DEPRAVATIONE


Csak pár emelet, semmi több.
'sten félrenézése csupán.
Szakadt tapéták mindenütt,
minden ajtó mögött halál.

Habarcs mögül bomlik az félsz.
Szagokat izzadó falak
között is nyugovóra térsz,
ahogy a fejletlen szavak.

Romló szájban szakadnak el
csillanó kényes idegek.
Én azbeszt vagyok, te panel
s a liftek is túl hidegek.

Vállamra valami ráült.
Valami zord balsejtelem.
Anyámra apám ma ráhűlt,
nem tudom, eddig éltek-e.

Tonnákat nyomnak a szavak,
a ki nem mondhatatlanok.
Tested fagyos, már nem ragad.
Elmentek a halhatatlanok.







ELRINGATOTT


Magányom temeti az őszt.
Rám terül egy ócska nagykabát.
Barátnak fogadtam egykor -
Ő az egyetlen lelki társ.

Óv a hidegtől, a széltől,
hogy ha fázom, ottan legbelül.
Magamra karolom a kedvest,
s velem együtt elszenderül.

Dér-lepel őrzi az álmom,
régi cipőmön átfut a szél.
Fejem felett egy vén akác,
elhullott gyermekről mesél.

Azt is mondta ismer engem,
csak valahogy már más vagyok.
Felemelt kérges tenyerével
és csendesen elringatott.







EPISZTOLA JÓNÁS TAMÁSHOZ


Vajon mi lehet veled jó barát?
Én toprongyosom jó Jónás Tamás.
Szíved hasadásán beférek e- még,
lesz -e még borunk és szikkadt kenyér,
miként fiaid, isszák -e még szavad?
Minthogy az ember boldog, ha szabad.
A boldogság valóban kék madár?
Vagy talán éles szögesdróthatár.
Ahogy a gyermek gödröt ás.
Úgy teszel te is jó Jónás Tamás.

Egyszer mondtad: lesz idő - s tanítasz.
A vers olykor nem több mint csonkvigasz.
Szerető, nő, barát, néha férfi.
Lesz olyan 'ki tán sohasem érti
a mibenlét nem a leirt szavak
reménysége, és nem is színdarab.
Ma egy csöves, ki lát és inni kér.
Sörödért cserébe megkér: mesélj
olyan igaz't, mint senki más.
Mesélj nekem is jó Jónás Tamás!

Meséld el hogyan higgyek, reméljek,
torkomban rekedt összes eléggel,
tályogos szívem minden levével.
Mi lesz velem ha te is elégel,
ahogy minden, ha belülről koppan,
mint gyermeki zokszó emberi roncsban.
S amikor az az ajtó kitárul,
emberi gonddal lesz ki kiárul.
Hát Valaki legyen, vagy senki más.
Add kezed jó Jónás Tamás!







FEKETE ÁLOM


Meg-megvillanó fekete álom,
ha kell, a szívembe zárom
emléked törött darabjait,
s bennem ragyognak majd,
amíg élek és utam tart,
mint égboltom csillagai.







HALLGATAGABB A KŐNÉL


Hallgatagabb vagy a kőnél.
Amit egykor lenyeltél,
most visszafelé jön.
Fogaid helyett fakó íny
szab korlátot a szónak.
Szemedben elszakadt diák
keresnek fényt, fehér falakat.
Ujjaid még emlékeznek rám,
de mozdulatlanságuk gödröt
ás minden egyes pillanatnak.
Ma még itt leszek
ha szólni, látni, érinteni akarnál.
Ma még gépeken tartom magam,
de holnap már hallgatagabb leszek a kőnél.







HONTALANUL


Piciny falu, piciny népe
Él messze e hazától,
Kárpátoknak lábainál
Nem messze a Tiszától.

Elszakadva éli, féli
Mindennapos életét,
Idegenként szülőföldjén
Minden nap egy szenvedés.

Által nézve zöld határon
Könnyekbe fúl a szem,
Átrepülvén zöldhatáron
Madárkaként csendesen.

Madárkaként csendesen
Egy fűzfa ágon megpihen,
De a szíve visszahúzza
Még akkor is ha megreped.

Piciny falu, piciny népe
Él messze e hazától,
Vágyakozva, álmodozva
Nem messze a Tiszától.







HUSZONÖT ÉVE


huszonöt éve azt hittem még
a vaníliás karika az pilótakeksz
és milyen büszke voltam magamra
hogy megvehettem a saját pénzemből.
kiwit még csak messziről láttam
ahogy a matók lány kiskanállal belezi ki
a másik asztalnál.
az egyiknél meg kisfröccsös poharak
álltak glédában és legyek lepték a szájukat
ahogy minden mást azokban
a rendszerváltásos időkben.
néztük ahogy a cigányok bekulcsozzák
a pókergépeket és próbáltunk
mosolyogni három cent kevertért.
az olcsó bort olcsóbb szavakkal
hígítottuk hogy álmainkat színesebbé tegyük
és hogy bátrabban véssük bele szerelmeinket
a mára már elfáradt padokba.

huszonöt éve azt hittem még
valami nagyon nagynak a részese vagyok.
zászlóra cseréltem a függönyöm
zászlóra cseréltem a pólóm
zászlóra cseréltem a szívem
és köpködtem az eget
amiért nem húzhatom be az x-et
valamelyik szavazófülkében.
helyette kaparós sorjegyekből
nyert pénzből barackpálinkát vettem
és átkarolva a lányt dúdoltam
hogy egyszer elhagyom a várost
ami magába fogadott
amit magamba fogadtam
az összes szürkeségével.

huszonöt éve azt hittem még
nekem nem lesznek gyerekeim
és a gyerekkorom örökké tart majd
és hogy a legnagyobb szerelem az
ha befonja hajamat a lány.

falakra írtam a nevemet
sárkányt és eddát a bőrömbe
és nagymamám nevét a kérelmekre.

ma már csak szövegeket írok
régi korokról
padokról
szerelmekről
barátok dalairól
a máról
az asszonyról
a gyerekeimről.

és ha úgy hozza kedvem
iszom egy fröccsöt
a szomszédos krimóban.







IDŐVEL OTT LESZEK MAJD


Sokat gondolkodtam,
Jó-e, ha megírom az igazat.
Bele az arcok tengerébe,
vagy burkoljam, mint oly sokan,
tiszta leplek mögé?
Döntöttem:
vállalom magam,
mint hős, balga szerencsétlen,
s így kívül maradok néhány
isten körén.

Nem baj, ha büdöset lehel tollam szája.
Se az, ha tetvesként
mondok áment egy füstös sarokban,
némberre várva.
Egy biztos:
leplet, másokat nem mocskolok.
Magamban meg kárt tenni nem tudok,
hisz ott vagyok, ahol már nincsen út.
- Idővel az leszek,
hol mindez összefut.







ÍGY FOLYNAK EL


Kezeim közt folynak el
Az idő homokszemei.
- arctalan napok, hónapok -
Mennydörgő dühöm közepette
Töröm, zúzom, harapom,
A megmaradt perceket,
Szemem előtt semmivé váló,
Egykor reményteljes terveket.
Félbe hagyott verseket...

Ujjaim közt folynak el
Az utolsó gondolatok.
- titkos álmaim, vágyaim -
Megsárgult, gyűrött papiroson,
Tinta-tenger habjain
Merül alá a mélybe
Az utolsó nap alkonyatán
Az elmúlást idéző éjben.
Mint szavaim a szélben...







JELEK


A karomon viselem a jeleket
Azokét akiket örökké szeretek,
És szeretni is fogom halálomig,
Száz évig vagy csak holnaputánig.
De ameddig itt vagyok, s ha jönnek rám szebb napok,
Addig harcolok értük míg bele nem pusztulok.







JÓ LENNE MEGPIHENNI


jó lenne megpihenni
majd másnap útra kelni
múltamat elfeledni
egy asszonyt megszeretni
gyermekem felnevelni
embernek megfelelni
hazámnak tisztelegni
hidd el testvér élni
csak így érdemes







KÖLTŐ VAGY


Kellett neked Te mindenek tudója!
Haláltánc-játék. A minden kínnak
okozója az az utolsó szándék, hogy
megértsék végre kínjaid. Öreg vagy
- már majdnem negyven. “Bel`szerveid"
egymásra folyva lüktetik gyerekkori
dallamod. Csak az agy idomtalan - még
él. Bolond igéket suttog az összevarrt
szájnak. De ott a fék - a vég.
Nincs ki értse a zajt. A kattogó vonatok
rendjét. A sikolyok halmazának tágulását.
Megmaradt fogaid lélek-őrlését. Gyomrod
vérének zuhatagát, erek pattanását...
Költő vagy: szenvedj!
Írj szépet. Majd tapsok emelnek magad fölé.
Légy szépfiú dámák karjai közt.
Barát: büszkeség magunknak.
De a reggel még asztalon talál,
szétszívott “dekkek", mint párnák
- nyálad a kifolyt sörre cseppen. Lám
csóválják is fejüket korlátolt hitek prófétái.
Halj meg!
A költő szoborként ideális ikon. Szíved,
mint betűhalmazok gyűlnek polcokon. Nem kérsz,
nem beszélsz. Nincs tántorgó “józanész".
Csak rideg bronz-szemek, elképzelt vérerek
- évfordulókon néhány hervadó virág.
Nesze neked Világ!







LATYAKOS HÓBAN - ÁGYÉKOM FÖLÖTT


latyakos hóban sántít a ,,viszlát"
haragos bőrönd lábnyomában jár
valaha én is ott jártam tisztán
kabátujjban ördögangyal fogvacogva hált

zavaros vízben fullad az ,,érted"
pocsolyaszagú sápadt indián
valaha én is voltam a ,,mértnem?"
a sarkon ott feledett tarka művirág
arcomról a bőrt te is lehúznád
lelket lesnél hús-inak között
s lehelve az életem kiszívnád
mint ringó dallam ágyékom fölött

latyakos hóban sántít a ,,viszlát"
bokáján láncon kúszó skorpió
ringatózik lopott lélekhintán
elrágódik csendben kihűlt lélekporción
arcomról a bőrt te is lehúznád
lelket lesnél hús-inak között
s lehelve az életem kiszívnád
mint ringó dallam ágyékom fölött







LEHUNYT SZEMMEL


Légy boldog bárkivel...
Belőlem csak képek maradnak tán.
Szabályos, ollóvágta, megsárgult,
Gyűrött papírfoszlány.
Benned halványulok.
Az idő jól dolgozik.
Te is már csak bujkálsz
Lelkem titkos zegzugain.
Átlátszón, mint üveg,
S törésekké vált repedések
Vágják, sebzik a szívet.
Ez így van jól.
Romokra majd új várat húzunk
Jó erős falakkal, tanulva
A ki nem mondott hibákból,
Szélmalomharc vitákból.
Azért egy szoba neked is épül ott.
Kicsiny és poros lesz.
Lakat őrzi majd ajtaját.
Időnkét kinyitom,
S majd úgy teszek
Mintha nem is hallanám a jelen hangjait.
Lehunyt szemmel ölelem majd
Múltam csillagait...

Ég veled.







LÉGY MINDEN


Légy a csend szavaim között.
Angyal, ki éjjel könnyel öntözött.
Sóhaj, páradús reggelen,
a csók elernyedt testemen.
Remény, ha keserű száj ontja szennyét;
otthon, mely a Mindenségtől megvéd.
Láz: forró, perzselő.
Nő, anya, tiltott szeretőm.







MAGZATI PÓZ


Újabban magzati pózban alszom.
Burok nélküli koporsóm az éj.
Bántást kapart torkomra a szomj.
Belepte nyaram a csontosodó tél.

Akut reszketésem törvényszerű.
Tetszhalottá váló pehely-álmok
olvadnak semmivé oly egyszerűn,
mint a papírra rótt versek, számok.

Csak te maradtál ki virraszt énrám.
Tenyeredben elidőz sóhajom.
A homlokomon megcsillanó máz
gyöngyözi, hogy még élek, még vagyok.







MENEKÜLJ, FUSS!


Szakadjon szét mindenségünk
és vissza se nézve éld kiszáradt
szemű tétovaságod. Menekülj, fuss
ezüst tükreid elől s talán egyszer majd
önmagad megtalálod.
Nem festék az mi rejt és nem is
a vérvörös rúzsnyom.
Láthatatlan dögpalást leplez
számtalan kis titkot.
Szánom az időt, amit neked adtam,
melyet gyermekemtől vettem el.
Poklod ajtaján bekopogva
évek alatt senyvedtem el.
Azt hittem velem haltál,
sápadtságod erre vallt.
Pedig akkorra te halott voltál,
holt virág, mely többé ki nem hajt.
Mennyi verset írtam hozzád
és mennyi érzést leheltem beléd!
Kezedbe tollat adva kerestük
együtt az elbújtatott szenvedélyt.
Hittük rátaláltunk, szép volt, óh, milyen szép!
De véres glóriád nem láthattam,
eltakarta valami csalfa fény.
Zsarnok leszek és követelem
- hát így szakadjon szét!
Minden aranyszálú, egykor ékes lélek-kötelék.
Menekülj, fuss, matt tükreid elől.
Belőlük én pillantok rád
(úgyis)
mélyen legbelül.







MÉG NÉHA FÉLEK


Amikor gyerek fejjel
meséket hittem,
s két kezemmel
kantákat vittem,
nem gondoltam
milyen egy érzés,
mikor anyám okozza
a legnagyobb vérzést
szívemben és számban egyaránt.
Nekem ezt hozta titkon a mikulás.

Torkon ragadott
a részeg élet.
Anyám képében
jött a végzet.
Apám meg messze
valami kínpadon,
motyogta magában:
Egyedül vagyok.
Én is és akkor mi van?
Adtam én is,
amit nekem adtak.
Pofont, élcet
és akkor mi van?

Magamból csak annyit adhatok
amit ősök, belém raktatok.

Azért, nem csak
verést kaptam.
Néha az öledbe,
fejemet hajtva
szipogtam át az éjszakát,
mint kisgyerek,
ki megnyugvást talál.
Pedig már felnőttként
írom soraim.
Egykor volt
fű és kokain.
Nagyon sok dolog az életben.
Tártam az ajtót szélesre,
hogy jobban kilássak
magamon.
Volt úgy hogy megyek,
de döntöttem: Maradok.
Mert amíg hiányzok másnak,
fiamnak, társnak,
a világnak ezzel, igenis tartozom.

Láttál már engem meggyötörten.
Nem szégyen az ha összetörtem
minden álmom
és a számon reszketve
tör ki a szó: Sajnálom.
Mert a lényeg
hogy belátom hibám
és ha vitát szül, vádlottá válva
sem teszek lakatot a számra.
Kimondom hát még egyszer:
Sajnálom.

Az igazamért, viszont
harcolok bátran,
még ha éles szálka
is vagyok más szemében.
Mindig belenézek
mindenki szemébe,
mert nem tudhatom
mi rejtőzhet a zakó mellényzsebében.
Talán kés, talán revolver.
Álltam szembe velük nem egyszer.
A reszkető kéz bizonytalan.
Amikor nem számítasz rá,
meghúzza a ravaszt.

Manapság már lenyugodva élek,
de vannak napok
amikor félek
tőled, az italtól,
attól a homályos alaktól,
aki a tükörből
mosolyog rám,
miközben pár
sort vetve
nyomot hagy
a papír legalján.

Még néha félek.







MONDD A FOLYÓNAK


Mondd a folyónak
Ne folyjon
Mondd meg a nyelvnek
Ne szóljon.
Mondd meg a Napnak
Ne süssön
A harcosnak meg
Ne küzdjön
Mondd az esőnek
Ne essen
Síró embernek
Nevessen
Mondd a madárnak
Ne szálljon
Mond meg a szívnek
Ne fájjon
Mondd a gyermeknek
Ne féljen
Mondd a koldusnak
Ne kérjen
Mondd meg a vaknak
Vezessen
S nekem azt
Ne szeressem.







MONOLÓG


Mint gyermek, ki unatkozik:
agyagból játékot csinálsz,
majd rálehelsz - akár a hit,
engedelemmel él tovább.

Eret festesz agyaghúsba,
és csontot rágsz a bőr alá,
mellkasába fészkelődve
elsuttogsz tán minden szabályt.

Mondják, jóra teremtetted,
Uram, azt a maréknyi húst.
Mégis, ha úgy dobban kedve,
kerékbe tör, karóba húz.

Mert olyan az, mint a gyermek.
Hol sír, hol neveti magát.
Szakadékba löki - ha kell -
játékát vagy épp önmagát.

Sárból lettem egykor én is.
Ma a bitang - Engedetlen.
Akit egykor karodra tettél,
s lettem élve élhetetlen.

Vajon melyikünknek dobog
jobban? Válasz nincs - nem felelsz.
Rajtad áll, hogy ha jő a nap,
letaszítasz vagy felemelsz.

(látod?)
Különös dolog ez a szív,
miként a bordák mögött ül.
Amíg a tiéd tajtékzik,
addig az enyém szelídül.







MOST MÁR CSAK ÖLEDBEN...


Ugye érzed? Már Nem engedlek el.

Most már csak öledben
Pihenni szeretnék.
Álmodni a lehetetlent.
Álmodni azt, hogy
Talán szeretsz még.

Érezni szívednek
Minden dobbanását.
Elmerülni szemeidben,
Elmerülni úgy,
Ahogy senki más.

Átélni álmaid
Gyermeki énemmel.
Karjaimmal körbefonlak,
Ugye érzed? Már
Nem engedlek el.







NEMSOKÁRA...


Nemsokára elmegyek,
Itt hagyom az életet,
Elhagyok egy gyermeket,
A boldognak tünt éveket,
Elhagyom az asszonyom,
Mert elviselni nem tudom,
Hogy nem szeret már úgy mint rég,
Szíve már egy darab jég.
Nemsokára indulok,
Pedig élni nem volt rossz dolog,
De nehéz súly van vállamon,
Úgy hívják, hogy FÁJDALOM.
Ha nem leszek, hát nem leszek,
Így lesz jobb az élete,
Boldog lehet nélkülem,
Ez lett hát a végzetem.







A PALACK


Kérész életem,
mint egy ingoványba
ragadt palackposta,
amiben ott az üzenet:
Segítsetek!

Meggondolatlan szavak áradata,
melyek kicsúsztak számon
a hallgatni akarás terhe
mellett, a gyöngyöző homlok
kifejezéstelen ráncain
keresztül merül alá
a tettek által megírt
felemás, egyben szélsőségek
mentén andalgó, bűzös
csatorna romjai alá.
(s a palack csak lebeg...)

A lét. Belső világom jajszava,
a szűnni nem akaró,
viasztestben megformált,
átgyúrt, megemészthetetlen
gondolataim halmaza, melyet
egy dugó tart vissza a végső
kitöréstől, és attól hogy elárassza
e sokak által oly kedvelt,
mégis semmibe vett világot.
(s a palack csak lebeg...)

Kérész életem,
mint egy ingoványba
ragadt palackposta,
amiben ott az üzenet:
Segítsetek!
(s a palack már nem lebeg.)







TAGADJ MEG HÁT!


Tagadj meg hát,
ha ettől önmagad lehetsz!
Éld életed,
titkold el, még mindig szeretsz!
Kövezz meg hát!
Bűnöm halma egekig ér,
szúrj most belém
az évtizedes bűnökért!

...s ha látod majd testem
a porban, rogyottan,
ne nyújtsd felém kezed.
Lépj át rajtam nyugodtan.
Mint az olyan állaton szokás,
amely már nem hoz hasznot,
- vágóhídra jó lesz tán -
nem húzza az igát.







TE VAGY...


Te vagy a gyógyszerem,
Te vagy a mérgem.
Te vagy a múltam, a jövőképem.
Te vagy az árnyék,
Te vagy a napfény,
Lelkem mélyén a hatalmas szentély.
Tiéd az éjjelem,
Tiéd a vágyam,
Egy hazug ember igaz álma.
Tiéd az életem s a halálom,
Szeretetem és szomorúságom.







TE VOLTÁL...


Te voltál az, akiben mindig is bíztam,
Akiben láttam még a jót.
Aki a szemembe vágta kertelés nélkül,
Mi a rossz és mi a jó.
De mára már te is hazug lettél,
És fagyosak lettek azóta az esték,
És tudom, már gyilkos lehet minden szó.

Te voltál az, aki felemelt az égig,
Hogy újra meglássam a fényt.
Aki kézen fogott és megmutatta nekem,
Mi az igazi szenvedély.
De mára már te is hazug lettél,
És fagyosak lettek azóta az esték,
És tudom, már gyilkos lehet minden szó.

Én vagyok az, aki szeretett téged,
Aki mindig is hitt neked,
És most lehajtott fejjel, megrogyott testtel,
Te általad szenvedek.
Mára már tudom, hogy hazug lettél
Kihasználod az embert, ha gyengébb.
És tudom, már gyilkos lehet minden szó.







TÉGED A LEGJOBBAN...


Változtam.
Már nélküled is álmodtam.
Álmodtam,
Hogy te érted áldoztam.
Áldoztam.
Néhány csatát elbuktam.
Elbuktam.
Az isteneket átkoztam.
Átkoztam,
De legfőképp önmagam.
Önmagam
Börtönében kárhoztam.
Kárhoztam,
De téged még mindig a legjobban.
A legjobban
Neked kell tudnod, hogy változtam.







TUDOD


az elhagyás
csak egy böjt
a testnek
mielőtt
belemelegszenek
izmokba
rostos haragok
tapintásom
épp elég lesz
ahhoz
hogy eltörjem
csuklód
vagy amidet
akarod
mert hát
az elhagyás
oda-vissza
BDSM és fétis
babám
szeress ha
még van mivel
szeress mindent
mi fáj







TŰZ ÉS JÉG


Két dologból csak az egyiket választhatod,
Ha a tűznél maradsz, a jeget eldobhatod,
Mit ér a tűz, ami mindent elemészt,
Mit ér az élet, ha nem vagy senkié,
Mit ér az élet, ha nem vagyok senkié,
Jeges tájon, a sivár semmiség.
Az égő tűz ellen nem harcolhatok,
Holnapra talán semmivé olvadok.







UTAZÁS


Csörtetve jöttél. Nem restellve semmit,
felnyitva mellkasom, dúdoltad halkan
egy majdani királyságom hangjait.
Megnyaltad szívem úgy, ahogy senki más.
Térdre rogytál velem, majd alám feküdvén
emeltél egyre csak feljebb.
Házakat, városokat láttam,
majd folyókat és marcona hegyeket.
Végül sötétben engedted el kezem
és úgy mentél el lábujjhegyen,
ahogy a dalok halnak el
egy-egy betegedő szájban.







VOLTAM... LESZEK


Voltam már állat,
Voltam már ember.
Voltam már fáradt,
Voltam ezerszer.
Elindultam mégis az úton.
Zsákutcába a szívem húzott.
Leszek egy ember,
Leszek egy állat.
Leszek egy őrült,
Ki lohol utánad.
Szerelmet kérek, érted élek,
Alig várom hogy befogadj végre.
Leszek az urad
Leszek a szolgád.
A vágy folyóján
Leszek a sodrás.
Szívedet az enyémhez zárom
Hisz te vagy a minden, te vagy az álom.


Szép estét, jó éjszakát!





 
 
0 komment , kategória:  Jagos István  
Elekes Tímea Izabella versei
  2020-07-19 20:00:32, vasárnap
 
 





ELEKES TÍMEA IZABELLA VERSEI




Elekes Tímea Izabella, Sepsiszentgyörgy (1982.07.09 - ), 2002-ben Budapestre költözött, 13 évesen kezdte a versírást /gyerekversek/, 15 évesen írta az első novellát. 2009 óta folyamatosan jelennek meg versei és novellái antológiákban, újságokban, magazinokban!


"Úgy gondolom, ha az ember boldog, szereti azt, amit csinál.
Az én esetemben az írás, ezért, ha azt látom, hogy az olvasók elégedettek,
szívesen olvassák a verseimet, azt sikerélménynek könyvelem el."

A szerző



Link

Link







ANYA A MINDEN!


Te vagy a fény,
az árnyék.
Te vagy a levegő,
az éltető erő.

Ha vidám vagyok,
Rád mosolygok.
Ha netán félek,
Hozzád bújok.

Rólad álmodom, ha
szemem lecsukom.
Puha felhőkön illatod
magamba szívom.

Öledbe lecsúszva
szomjamat oltom.
Te vagy a Minden,
Anya, füledbe súgom.







ANYA, APA, SZERESSETEK!


Anya, apa, szeress engem.
Kicsi vagyok és védtelen.
Nem kértem én az életet,
De köszönöm, hogy élhetek.

Anya, apa, ne dobjatok el.
Pici vagyok, de ver a szívem.
Más szülő mindent megtenne,
Hogy kisbabát tarthasson ölében.

Anya, apa, kérve - kérlek.
Gondoljátok át még egyszer.
Jó baba leszek, megígérem.
Csak szeressetek, ennyit kérek!







APÁHOZ


Játssz velem többet, apa, úgy kérlek,
Annyira hiányzol, nem vagy itt mellettem.
Mindig anya takargat be, reggel, délben, este,
Annyit mond csak, holnap majd több időd lesz.

Nem azért sírok, kérlek hidd el nekem,
Mert idegesíteni, bosszantani szeretnélek.
Csupán fáj a pocim meg a fogínyem,
Kár, hogy nem látod, reggel nevetgélek.

Anyának is hiányzol, érted folyik a könnye,
Magányosnak látom, miután lefektet engem.
Ez a szebbnél szebb játék mit sem ér nekem,
Azt kérem szeress, légy többet anyával és velem.







AZT BESZÉLIK


Azt beszélik szép a nyár.
Fényesen süt a napsugár.
Fán csicsereg sok kis madár.

Ismerem a telet én.
Olyankor fehér a rét.
Azt gondolom, ebből elég.

Várom azt a nyarat már.
Járkálni tudjak mezítláb.
Eljön már, csak kissé soká.

Kicsi vagyok nagyon még.
De már tudom miből elég.
Úgy vacogok, ha fúj a szél.







BOLDOG VAGYOK - DALOLOK




A nyári szél fuvallatában
Felcsendül halk muzsikaszó.
Azt suttogja - hiányzom.

Hajnali fény simogatja arcom,
Összes terhet leveszi vállamról.
Utamra enged - szabadon.

Dalolj szám, hadd szóljon,
Boldogságom ily' módon hozod.
Boldog vagyok - dalolok.







CSÁBÍT AZ ÁGY...


Rám köszönt az est
Oly üres minden.
Szívem dobbanását
Nem hallja senki sem...

Fázós éjszakán
Reszketnek a fák.
Szívem remeg,
Rohannék hozzád.



Hívogatlak téged,
Csábit az ágy.
Simogató kezem
Ismét rád talál.

Hallgatom lélegzeted
Gyorsuló szívverésedet.
Lüktető érzések
Felhevült testünkben...







CSILLAGOK


Kinézek az ablakon, rám ragyognak a csillagok,
Sötétedik, de én nem bánom,
Újra eljön ő, akit úgy várok!

Kitárom az ajtót, lépj be bátran,
Hiszen egész nap csak erre vártam,
Átölellek és suttogom, hogy imádlak!

Ragyognak a csillagok, a Hold is boldogan dalol,
Szeretlek, ezt te is tudod,
Ha nem vagy velem, nagyon hiányzol!







EGY GYEREK KÉRÉSE


Anya, fogd a kezem, kérlek.
Kicsi vagyok. Egyedül félek.
Ígérem, sokat mosolygok ébren,
Csak játsz velem, amikor kérem.

Anya, ölelj át szorosan, kérlek.
Kapcsolj lámpát. Sötétben félek.
A jó kedvem nem ér véget,
Csak olvass mesét, amikor kérem.







EMLÉKEMBEN MÉG ÉLSZ


Álmomban kopogás nélkül jöttél
(engedélyt soha nem kértél)
Emlékeimben még ott élsz,
Vajon számit-e ez még,
Vagy elfeledtél már rég?...

Lehajtott fejjel bámulom én


(ébredést követő eredmény)
Emlékezek, még van remény,
Vajon hiú ábránd-kép,
Vagy fel sem ébredtem még...







ÉDENKERT


Csodák vannak, léteznek.
Néha kétes, de elhiszem.
Reményem sem tűnik el,
Hitem sem szégyenít meg.
Hiszek egy szebb jövőben,
Ámbár nem földi élet,
Ott pihenünk végleg meg,
Otthonunk lesz az Édenkert.







ÉDES HAZÁMRÓL


Édes hazám, rád emlékezek,
Sokat változtál, mint egy ember.
Új köntöst húztál, régit levetted.
Léptem nyomát így felismered?!

Játszótér zaját nem feledem.
Hírül adták más lett minden...
Kocsik sorát számolják meg,
Régi fűszál meghalt régen.

Minden álmomban ,,otthon" vagyok,
Édes hazámban, mámor-ittasan.
Friss emlékek, soha nem múlnak.
Emlékszem én minden zeg-zugra!







ÉREZTEM HASONLÓAN...


Hajnal pirkadt.
Fénysugár áradt
Meleg szobába
Nevemet súgtad
(fülembe búgta)
"Beléd zúgtam"
Vágytam sovárogva
Édes csókodra.
Nagy bánatomra
Másnak adtad...

Halkan virradt.
Bezsongva vártam
Szívembe zártam
Zokogva láttam
(valaki mással)
Csókolt szájad
Valakit titokban.
Fejem fordítottam
Magamban ordítottam
- Rajtakaptalak.

Néztem holtan
(régen kacéran)
Álltam szótlan
Hallgattam szódra
Fülembe visszhang
"Várlak ottan"
Néztem csodálkozva
Magam csititottam
Tévedés biztosan
- Megbocsájtottam.

Hógolyó roppan
Ablakomon koppan
Szívem dobban
Egyre hangosabban
Szembe kandalómmal
Tele fájdalommal
(kezembe korsómmal)
Nézem padlómat
Szomorú belátással
- Éreztem hasonlóan...







HALDOKLÓ VIRÁGSZIROM


Árnyék a szíveken,
Rég járt már kikelet.
Szerelem szigete
Magány léte lett.

Fiatal virágszirom
Hajladozó ágakon,
Föld fölé hajol,
Úgy csókolja homlokon.

Valamikor érni kezdett,
Valaha volt élet benne.
Nyílni talán nem fog sose,
Éretlenül hull a földre! (...)







HA MAJD EGYSZER


Ha majd egyszer nagy leszek,
Letörlöm a könnyedet.
Egy bohócot felbérelek,
Aki felvidít, ha keseregsz.

Ha majd egyszer nagy leszek,
Adok puszit nem egyet.
Mesélek sok viccet neked,
Könnyed folyjon jó kedvedben.







HOL A SZERELEM?


Nyári napsütésben
Követem lépted...
Súrú erdőben
Megpihenek.

Tova tüntek
Régi percek,
Zord időben
Elrejtőztek...

Simogató kezed
Kerüli testem,
Rég feledtem
Mikor szerettek...







IGAZSÁGOT SZOLGÁLVA...


Féljetek ti
Gyáva emberek.
Bólogassatok
Akkor is,
Amikor nem kell.
Méltóságotok
Rég elveszett.
Igazságokra
Mondtok nemet.

Csak mert féltek...

Küzdök én,
Amíg lehet.
Ostorozzatok
Akkor is,
Amikor nem érdemlem.
Méltóságomat
Őrzöm, amíg élek.
Hazugsággal
Börtönözhetitek

Én nem...

Nem félek...







LÁTNI FOGLAK...


Látni foglak
Megannyi év után.
Százszor fogadtam
Nem haragszom már...

Azt hallottam
Hasonlítok rád.
Ráncos homlokodban
Magam látom tán...

Tárt karokkal
Vársz majd rám?
Csukott ajtókkal
Küldesz tovább?

Kérdés - válasz.
Álom csupán.
Sebem zeg - zuga
Tépem. Fáj.







LÁZAD ÉNÜNK...


Lázad testünk,
Lángol szívünk
Lelkünk rezdül
Zenénk csendül
És mi zengünk...

Kiabálva keresünk
Némán kérhetünk
Némán léphetünk
Lázad énünk
Megfékezhetetlenül...







LÉGY


Zim - züm
Zümmögő légy.
Méssz el innen,
Ne zümmögjél.

Zim - züm
Idegesítő légy.
Ide - oda repdes,
Hallgatom zümmögését.

Zim- züm
Zümmögő légy.
Repülj rétre,
Ott zümmögjél.







MAGÁNYOMBAN...
(búcsú apámtól)


Magam vagyok.
Kong a ház fala.
Gubbaszt a hold.
Semmi lárma.

Ülök, olvasok.
Imakönyvet lapozva,
Terád gondolok.
Fájó érzések mardosnak.

Szomorú napokon,
Gondolatom kutat.
Üres padon
Májusi eső ringat.

Magam vagyok.
Sírok halkan.
Búcsút mondok,
Eltűnök nyomtalan.

(Veled vagyok,
Csak láthatatlan.
Imát mondok
Gyászosan...)







MÁR ÚGYSEM FÁJ


Már nem fáj hogy nem vagy mellettem,
És régóta nem fogod két kezem,
Az élet annál többet rejt nekem,
Most én alakítom az életem,
A sors akarta tudom, hogy így legyen!

Már nem fáj hogy csak emlék vagy és képzelet,
Más van melletted, akit tán jobban szerethetsz,
Boldog élet vár rám így is, én hiszem,
Nem nyomja bánat már az én lelkem,
Megtaláltam helyem, és jót kívánok neked!

Már nem fáj, hogy ami szép volt elmúlt régen,
És nem vagy mellettem, hogy szerethesselek.
Jobb, ha nem is látjuk egymást sohasem,
Könnyebb feledni én úgy érzem,
Hát élj boldogul nélkülem, kedvesem!







MEGANNYI JÁTÉK




Mennyi mackó, mennyi báb,
Megszámolni se bírom már.
Kiságyamban baba bujkál,
Néha hozzá ér a lábujkám.

Gőzmozdony csak pöfékel,
Mire dédike is köhécsel.
Autó megy elemmel.
Néha meg - meg emelem.

Triciklivel megyek járdán,
Lovashinta cipel hátán.
Papa szemüvege párás,
Hahótázok ennek láttán.







NEHÉZ SZAVAK


Nehéz szavak
Súlya alatt
Rettegek.

Könnyes szemmel
Várva reggelt
Reszketek.

Tiltva testem
Minden része
Előled.

Megcsalt régen
Minden lélek
Félek.

Nem remélek
Azt érzem
Vége.







ÖRÖK SZERELEM


1

Én még mindig szeretlek téged
Pontosan úgy, mint régen
Te visszautasítottad a szerelmem
Neked csakis más kellett

2

Én vállaltam a szerelmünket
Megőriztem magam tisztán neked
De te eldobtad a testem, lelkem
Érzéseimet elvesztettem.

3

Már ideje hogy elmúljon a bánat
Legyen már vége a szorongásnak.
Felolvad szívemben a bánat még
Mint Napsütésben a fagyos jég.

4

Mikor láthatlak újra szerelmem?
Oly nehéz az élet nélküled!
Szükségem van a szerelmedre.
Kérlek szeress nagyon engem!

5

Mondd, mi voltam én neked?
Lehullott levél a fáról,
Mely idővel elszáradt?
Nézted undorodva, majd eltapostad...

6

Vagy egy gyönyörű rózsa,
Mely ha vizet kap, életre kel,
Vagy kis virágbimbó, mely éretlen,
Vagy egy kis szirom, melyet a szél fúj el.

7

Hadd legyek piros rózsád,
Gyönyörű és illatozó,
Mely soha nem hervad el.
Minden este a csókodtól életre kel.

8

Hadd legyek melletted örökre,
Rossz emléket feledve, törölve,
Mondd, hogy szeretsz, kellek neked,
De ha nem így érzel, mondd, ne játssz velem!







REMÉLVE...


Hulló esőben
olvad könnyem
Múló erőben
omlok össze.
Némán tekintek
fel az égre
Istent kérem,
legyen énvelem.
Vezesse léptem,
járjak fényben.

Egyedül ülök,
csend ölel.
Hiú ábránd,
mélabú követ.
Monoton hangok,
utcai fények,
Ringató álom
könnyeiben élek...
Boldogságot hozó
jövőt remélek.







SZABADON ENGEDLEK




Menj, repülj, szállj szabadon,
Mint sok más lepke a világon.
Felejtsd el minden bánatod,
Melyet én rád zúditok...

Élj boldogan, éld a gyönyört,
Elfeleded mind, mi gyötört.
Más világot álmodtunk meg,
Tudtuk, ez nem szerelem...

S szivembe loptad magad rég,
Nyitott könyv marad még.
Lelkemben sétálhatsz bármikor,
Ismered minden gondolatom...

Nehéz szívvel nyitok ajtót,
Az élet nagy ólomkövet dob.
Menj, repülj, szállj szabadon,
Szerelem nélkül, lényed imádom...







SZERETLEK


Véletlenül találkoztunk, vagy a sors akarta talán,
Nem tudom, de a szívem elraboltad már.
Kérlek, szeress és ölelj át, te kellesz nekem igazán,
Nincs a világon, akit ennyire szerettem talán!

Fogd a két kezem, most tudod, csak rád vágyom már,
Érzem a bőröd illatát, nézem a hajad csillogását,
Testem ég a vágytól, csakis te kellesz nekem már,
Ne taszíts el magadtól, inkább szeress, mint senki mást!

Várom a percet amikor átölelhetlek, érezhetem a tested,
Testem heves, forró lángban ég, nekem te vagy az egyetlen.
Kérlek maradj velem mindörökre, és ne hagyj el sose!
Súgd azt, hogy kellek és velem maradsz örökre!

A tavaszi szellő is azt suttogja, minden virág bimbója,-
Szép a szerelem és minden kinyílt tavaszi rózsa,
Legyél enyém, és boldoggá teszlek újra meg újra,
Nézd a fán, minden madárka ezt dalolja!







TE VAGY A MINDEN!


Fátyolos tekintetem
Rád emelem.
Féltő kezem
Téged ölel.

Leszáll az est,
Nem vagy velem.
Hiányzol nekem,
Te vagy a minden.

Te vagy a barát,
A társ, az életem.
Nélküled elveszek
Nem létezem...







ÜVÖLT A LELKEM


Üvölt a lelkem,
Ha szomorú szíved.
Arcodon látom
Könnyed lepereg.

Üvölt a lelkem,
Ha tükörbe nézek.
Lehulló könnyemet
Nem számolom már meg.

Üvölt a lelkem,
Kihűlt testem.
Kezem jéghideg,
Nem melegíti szerelmed.

Üvölt a lelkem,
Benned elvesztem...
Bimbózó szerelem helyett
Magány égeti sebeinket...







VÉGSŐ VALLOMÁS


Rám zuhan az éjszaka,
Megbújok sötét leple alatt.
Üvöltöző csendet hallgatom,
Csukott szemmel rád gondolok...

Te voltál a végzetem,
Hittem szerelmünkben.
Gyönyörű emlékek
Szemem előtt lebegnek...

Olyan, mint egy álom,
Mely sokszor elvarázsol.
Senkit nem szerettem ennyire,
Te voltál a múlt... talán jelen...







VÉNÜLŐ ÉNEM


Vének lettetek, és értetek élek.
Reszkető kezetek engem keresnek.
Remegő ajkatokkal hívtok engem.
Legnagyobb ajándék vagytok nekem!

Szemeitek tükrében látom a múltat,
Milyen emléket hordoztok magatokkal.
Magamat is vélem látni néhányatokban.
Köszönöm, hogy vagytok! Szeretetet hoztam!










 
 
0 komment , kategória:  Elekes Tímea Izabella  
Ismeretlen szerzők versei
  2020-07-18 19:00:05, szombat
 
 







SZÁMOMRA ISMERETLEN SZERZŐK VERSEI









BIZALOM


A bizalom nem csak egy szó,
mit kimondani is nehéz.
A bizalom egy törékeny kincs,
mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út,
melyen mi is végigmegyünk,
S hogy nehéz lesz-e járni rajta,
attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj,
mit másoktól kaphatunk,
S bizony e ritka kincsért sokszor
nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út
egy másik ember szívébe.
S csak akkor tudjuk mennyit ér,
ha már mindennek vége.

A bizalom egy fájdalmas érzés,
mert bízni csak szeretve tudunk,
S a szeretetben a legszebb az,
ha a másiktól bizalmat kapunk.







BOLDOGSÁG, SZERELEM


Amíg élek kergetem?
Markolom, nem engedem,
mégis, üres tenyerem.

Kell nekem!

Lopakodik, átölel.
Körül vesz, mint egy lepel.
Lágy ölében ringat el.

Kell nekem!

Az egekig felemelt,
puha felhőn ott felejt.
És, ha később le is ejt,

Kell nekem!

Fogd meg jól a két kezem!
S, többé már nem kergetem.
Mégis, itt van mellettem.

Kell nekem!

Kellesz nekem...







CSAK EGY MIATYÁNKOT


Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Amikor lelkünket bú és bánat nyomja.
Hitünk szárnyán szálljon fohászunk az égbe,
Az örök szent Isten trónja elébe.

Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Amikor testünket betegség kínozza.
Epedve, sóhajtva, láztól égő ajkunk,
Óh, hatalmas Isten könyörülj mirajtunk.

Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Ha betegség, bánat mind jóra fordulna.
A lelkünk mélyéből fakadjon a hála,


Ő hozzá ki mennynek és földnek alkotója.

Örömünk, bánatunk mind Istentől vagyon,
Ő tudja mit, miért, Ő tart minket számon.
Életünk hajója háborgó tengerén,
Ha Ő koronázza békességbe mégyen.

És ha életünk végórája jönne,
Bátorítást mástól ne várjunk csak Tőle.
Nyíljon akkor ajkunk még egyszer imára,
S csak Miatyánkot mondjunk utoljára.
Ámen.







EZT JELENTED NEKEM...


Ezt jelented nekem:
Szem fénye sötét éjszakában,
szív hangja csönd udvarában,
mosoly a kín kapujában.
Ezt jelented nekem.
Vízcseppek cserepes ajkakon,
hűs kéz gyöngyöző homlokon,
Nap fénye fagyos csúcsokon.

Ezt jelented nekem.







FOHÁSZ


Egyetlen a lelkem, várja őt az ég,
Megmenteni időm, ki tudja lesz-e még?
Oly rövid az élet, oly biztos a halál.
Az utolsó óra vajon hogyan talál?

Megváltó Jézusom, - Add szent kegyelmedet,
Hogy én megmenthessem egyetlen lelkemet.
Nehéz a keresztem, Megváltó Jézusom,
Azt amit rám mértél, szívesen hordozom.

Szívemből szeretlek, ha meg is látogatsz,
Elédbe térdelek, bármilyen csapást is adsz.
Te Krisztus vagy Ura, mégis össze rogytál,
Én ezerszer kisebb, a porszem poránál.

Viszem keresztemet, csak adj erőt hozzá,
a Neked úgy tetszik, váljék áldásoddá.
Minden bűneimet bocsásd meg a földön,
Hogy a másvilágon engem ne gyötörjön.
Légy irgalmas hozzánk Mennynek-földnek Ura!
Könyörögj érettünk Istennek Szent Anyja!
Ámen.







HARAG


Tudtam,hogy nem lehet, mégis kellettél nekem.
Megkaptam a boldogságot, s hogy szeretsz, elhitetted velem.
Mindenem te voltál,mit veszíteni lehet,
átkot szórtak rám, mégis fogtam a kezed.
Még mindig érzem az illatod...
s látlak éjjel, ha ragyognak a csillagok.
Távol voltam,és mégiscsak hozzád közel
de te eldobtál, neked már nem ez a játék kell.
Behunytam a szemem, s hittem minden szavad
bíztam benned, de nem lett volna szabad.
Boldoggá tettél,repültem veled.
Te voltál, ki adhat egy igazi életet.
Mégsem vagy itt, nem fogod a kezem
magányt hagytál, s fel nem száradó könnyeket.
Ezt akartad, pedig mindent megadhattam volna neked,
s cserébe nem kértem mást "csak" a szerelmedet.
Éget a mosolyod, levetkőztet a szemed,
hallgatom a hangod,s nem látok mást, csak fájó emlékeket.
Ki vagy te, ki mindenkit így tönkretesz?
Üres a szíved, mert magad vagy, többé senki sem szeret.
Feltéped a rég fájó sebeket,
s nem gyógyítod, hagyod hogy elvérezzenek.
Meglátlak, s újra kisüt a nap..
de szívemben felhők gyűlnek, s harag.
Azt mondtad, tőled sok az amit kívánok
s valóban semmi, mit tőled most várhatok.
Rám néztél, és szerettél minden éjjelen..
pedig tudtad, soha nem leszel boldog velem.
Kifacsartál,eldobtál, egyedül vagyok..
nem tudok szeretni, érzem már elpusztulok.
Elvettél mindent, mi számított nekem
csak könnyeket hagytál, nincs többé életem.
Lezárt fejezet, mely végén minden sor nyitott.
Soha nem hallhatod, mikor majd szívem újra dobog.
Azt mondtad erős vagyok, s nem fáj nekem..
kibírom,csak mert láttad, már más fogja a kezem
Hazudtál újra, de nem hittem neked,
tudtam,újra összetöröd a lelkemet.
Nem maradt utánad semmi, csak az üres fájdalom..
de az emlék az enyém,azt vissza nem adom.







HIÁNYZOL


Gyűlölöm a napot,
mert érinthet téged.
Gyűlölöm a holdat,
mert veled lehet éjjel.
Gyűlölöm a vizet,
mert ajkadhoz érhet.
Elmondani nem lehet,
úgy szeretlek téged.







HIÁNYZOL


Hiányzol, mint testnek a vér,
Szinte éget és fáj,hogy nem vagy enyém.
Hozzád repülnék, mint egy gondolat,
Hiányzik minden, ami te vagy.
Szeretlek!







HOLDVILÁGOS ÉJSZAKA


Holdvilágos éjszakán tested
Testemen ég lelkünk egybe ér
A nyugalom tengerén Szeretsz?
Kérdem én és te lágyan,
Fülembe súgod
Mindig van remény.







KAGYLÓCSKÁM BIZSEREG


Kagylócskám bizsereg, csak ha jól ráverek,
Úgy tudok nyugalmat találni.
Az én kagylócskámnak kéne már egy gazda,
A hosszú böjtölés már nagyon zavarja,
S ha sokat áll, barna folt üthet ki rajta;
Szeretne már szolgálatba állni.
Az én kis kagylócskám tájéka bozótos,
Széltében-hosszában mindene bozontos,
Akár egy dúlt ördög, éppolyan loboncos,
Jól el kéne már a baját látni.
Csitt, lányom, tégy szépen lakatot a szádra,
A te kagylócskád meg várjon a sorára,


Ha eljön az idő a nagy megnyugvásra,
Lesz, aki meg fogja csupálni.
Anyám, hogy hallgassak én az ilyen szóra?
Nézd, mekkora már a mellem dombja,
Kagylócskám háta meg valóságos boglya,
Ugyan mire kellene még várni?
Akadnak szép számmal nálam is kisebbek,
Akik rég házasok, fiakat nevelnek,
Én meg az ökröket bámulva kesergek,
Hogy a ménkű jönne már beléjük vágni!







MERT LÉTEZEL...


Más lett a nappal
és más lett az éj.
Más hangok hívnak
és más dal kísér.

Más vágyak gyúlnak
és más vagyok már.
Más utakon járok,
hiszen megváltottál.

Már remélek újra,
a hitem visszatér.
Már áramlik ereimben
újra az alvadt vér.

Már ébren álmodom
igaz álmokat.


Már merem látni
a csillagokat.

... mert a ködből hirtelen
a napfénybe értem.
... mert volt, aki megállt,
és lehajolt értem.

... mert újra szerető
szemekbe nézhetek.
... mert érinteni vélem
bársonyos kezed.

... mert ... mert ...
... és miért még? ...
- kérdezel -
... mert létezel!







MINDIG KÉK AZ ÉG...


A szép jövőt álmodja minden férfi és nő
Nem veszi észre, hogy közben telik az idő
Szépnek álmodja és hiszi a valóságban
De sokszor az álmok mind valótlanná válnak
Álmodják, hogy minden rózsás és csodaszép
De ébredéskor mind ez csak szappanbuborék
De amíg él az ember..... mindig csak remél
Mert ez a vágy - érzés a szívébe örökké él
Benne él a vágy, amely sokszor mint a vulkán
Kitör, mindent elsöpör a forró tűz,az izzó láng
De később ez már csak szunnyadó parázs
Mert elmúlik a szép érzés, elmúlik a varázs
Az élet szép, de Te csak álmodd tovább....
De tudnod kell, sokszor fájni fog a valóság
Te csak bátran evezz az élet vad tengerén
Amíg csak élsz, amíg a vágyad benned él!

Ne sírj, ha az élet fáj,
ha a bánat szívedbe vág.
Ne sírj, ha érnek csalódások,
s szerte foszlanak a legszebb álmok.
Titkold el szíved szenvedését,
vesd el a sors gúnyos nevetését.
Két szemed úgyis hiába könnyes,
sírni lehet, de nem érdemes.
Soha ne feledd el,
hogy a rohanó felhők közt
mindig kék az ég!







MÚLNAK AZ ÉVEK


Múlnak az évek, jönnek a gondok,
Talán ráncosabb már a homlok.
De úgy érzed, a lélek még fiatal, s bohó,
Az ember azonban nem lehet mindig mohó.
Változunk. Ahogy a nappal is éjbe vált egyszer,
Vagy ahogy a Föld megfordul ezerszer.
És hidd el, mégis ugyanazok maradunk legbelül,
A lélekben dúló vihar is egyszer elül.
De sebezhetőek vagyunk. Sérülékenyek és érzők,
Sokszor a velünk történteket is csak kívülről nézők.
Átélünk, túlélünk és megélünk dolgokat,
S közben kompromisszumokat kötünk, túl sokat.
És mégis élvezzük az ÉLETET, magát,
Megnyerjük a reménytelennek tűnő csatát.
Meggyőzzük azt, akiről azt hittük, nem lehet,
Az ember úgy érzi, többet már nem tehet.
Múlnak az évek, tűnnek a gondok,
Simábbnak tűnik már a homlok.
Ha barátaid, s szeretteid most veled vannak,
Megbocsáthatsz minden hibát magadnak!







NE ADD FEL!


Ha elromlik minden, mint megesik néha,
Ha utad csak hegyre föl vezet a célba,
Ha kevés, mit kapsz, de sokkal tartozol,
Nevetnél bár, de sóhajtozol,
Ha úgy érzed, a sok gond leterhel,
Pihenj, ha kell - de soha ne add fel.

Az élet furcsa dolgokra képes,
Ilyesmit párszor mindenki érez,
Számos hiba épp azért történik,
Mert feladtuk, s nem tartottunk ki végig.
Ne add fel hát, ha lassan is haladsz,
A siker talán már csupán egy arasz.



A cél sokszor nem oly távoli,
Mint tétova ember balgán képzeli,
Sokszor a küzdő nem várja meg,
Hogy megnyerje a serleget,
És túl késő, mire belenyilall,
Hogy mily közel volt a diadal.

A siker a kudarcnak fordítottja -
Kétség fellegének ezüst árnyalatja -
És nem tudjuk, mily közel a siker,
Tán orrunk előtt van, de nem hisszük el;
Küzdj hát tovább, ha ér sok csapás -
Ha húz még az ág is, harcolj tovább!







NE HIGGY


Ne higgy annak ki rád nevet
Ki esküvel fogadja hogy szeret.
Még annak se ki könnyet ejt,
Mert ki könnyen sír könnyen felejt.
Ki szemedbe néz rád némán
s tisztán, az szeret téged igazán!







NEKED


Szemed festi kékre az eget,
kicsi szívem csak érted repes.
Gyógyír vagy számos sebemre,
Neked írtam eme versemet.

Gyönyörű hajad, mint illatos tulipán,
ragyogó szemed, akár a legszebb óceán.
Selymes ajkad, egy vörös rózsaszál,
mosolyodnál szebbet nem látott a világ.



Süt a nap, közeleg a május,
késő este állítok be fástul.
Feltámad a szél, szavakat súg,
Eltűnök, mire a nap felvirul.

Sosem voltam jó költő,
Mindig csak egy zsörtölődő.
Érted mégis bárhonnan kitörök,
Ezt épp a buszon körmölöm.

Régóta kínoz engem a magány,
De sorsom szerencsére rád talált
Nélküled nincs meg az a varázs,
nem tudom, szeretsz-e, ez itt a talány.







NEM TUDTÁL SZÍVBŐL...


"Nem tudtál szívből szeretni,
S most én megpróbállak feledni.
Szerettelek igazán, hogy mennyire, azt te nem tudhatod,
Elhoztad szívembe a felkelő napot, majd szerelmed alábbhagyott.
Még mindig szeretlek téged, de érzem
Soha nem fogsz úgy szeretni mint én téged.
Még fájnak az emlékek, és fáj a szív,
Üres a szó, mely téged hív.
Egy lány, egy érzés, lassan vége már,
Már nem várom hogy újra eljöjjön a nyár...
Meleg szellő cirógatja testem,
Hideg szél fúj a szívemben.
Együtt vagyunk, mégsem vagy velem,
Szerelmem irántad reménytelen.
Már nem várok és nem remélek semmit,
Nem futok olyan után ki mást hív.
Szeretném remélni hogy egyszer majd rámtalál
Kinél szerelmem ugyanolyan viszonzásra talál.
Veled vagyok, bár tudom reménytelen,
De nehezen tudom elképzelni nélküled az életem.
Szeretném hinni, hinni hogy változhatsz,
És szerelmünkre újból beköszönt a tavasz.
De most sem hívsz és nem nézel felém,
Számunkra már tényleg nincs több remény.
Most jöhetne hát a búcsú, nem lesz folytatás,
De naiv kis szívem még csodára vár.
Várom a hajnalt, és figyelem az eget,
Valahol lehet, hogy te is ugyanezt teszed..."










NYUGDÍJASHOZ


Elmúltak a munkaévek, lezárult egy korszak,
kerüld el a tétlenséget, mert unalmat hozhat!

Önmagaddal mit kezdhetnél, ezen töröd fejed,
hisz te már nyugdíjas lettél és senki se keres.

Gyorsan múljon ez a szünet, mi erőt vesz rajtad,
a nyugdíjas egyesület örül minden tagnak.

Azzal foglald el magadat, mit legjobban szeretsz,
a nyugdíjas társaiddal szorosan fogj kezet!

Életünk még lehet vidám, ezért tartsunk össze,
tudjuk, milyen zord a világ - együtt sokkal könnyebb.

Találkozzunk, szórakozzunk, oly rövid az élet,
hisz amíg sokat dolgoztunk, elmúltak az évek.

Szakíts időt önmagadra, mert megérdemled,
kérlek legyél aktív tagja az egyesületnek!

Gyermekeink útra keltek, ez itt egy új család,
mindenkit Isten éltessen s érezze jól magát!







RAJZOLJ


Rajzolj nekem egy házat, amiben én is legyek benne.
Ahogyan éppen az ágyamon, részegen fekve
Azt álmodom, ahogy éppen rajzolsz nekem egy házat.
Hogy bármilyen legyen a lelkem, belül mégse fázzak.

Rajzolj nekem egy házat, amilyet álmomban is láttam.
De akárhol kerestem, sehol se találtam.
Akárkinek meséltem, nem tudta lerajzolni.
Gondoltam tudni fogod, hogy mit szeretnék, hát neked fogok szólni.

Rajzolj nekem egy házat, és hagyd hogy éljek benne.
Kívülről úgy nézzen ki, ahogy én, mintha minden rendben lenne.
Rajzolj nekem egy házat, és hagyj benne haldokolni.
Csak ezt a pár vonalat a világodból hagyd nekem birtokolni.

Rajzolj nekem egy házat, amit sokan megcsodálnak,
de soha nem mer senki bejönni, már az ajtónál megállnak.
Mondjuk, igazuk van, az én házamba ne jöjjön be senki,
aki azt, ami igazán belül van, nem akarja ismerni.

Rajzolj nekem egy házat, pontosan amilyet akartam.
Aztán radírozd ki azonnal, hogyha majd meghaltam.
Hogyha a világon már semmiért nem lesz majd itt lenni,
ha a házba amit te rajzoltál, már te sem tudsz bejönni.










A SZEMEK


Felnézek rád és látom két csillogó szemed,
hozzád bújok és érzem hevesen dobogó szíved.
Minden perc egy örökké valóság veled,
ha forrón csókolsz és simogat kezed.
Mikor ölelésed csak engem vár,
mikor karod erősen magába zár.
Szívem csak egyet kíván,
veled lenni egy életen át!







SZERELMES VERS


Szívem dobog
Csak az boldog
Ezt én nem érzem
Csak remélem
Hogy megtalálom
Ki a párom
Aki nincsen
Hiszen a kincsem
A szerető szívem
De kit szeressen egyedül
Ha nincs itt legbelül
Csak üres hely
Számodra.







SZERETLEK


Szeretem a szemed,
Mely rám nézve felcsillan,
Szeretem az ajkad,
Mely ajkamhoz érve szívemet lángra lobbantja,
Szeretlek kedvesem
Tiszta szívemből,
S belehalnék ha kikéne tépni téged szerelmes szívemből!







TE LÉGY AZ ŐRZŐM...


"Te légy az őrzőm, Te légy a kincsem,
Te légy a csendem, szó ami nincsen.
Te légy a párom, álmodd az álmom,
Te vezess által az égi varázson.

Szóljon a hangod, törjed a csendem,
vesszen az éjjel szürke szívemben.
Csengjen az ének, járjad a táncod,
lelkembe oltva égjen a lángod. "







TESTED VONZÁSÁBAN...


Napfény tükrében tündöklik álmodozó arcom,
Hogyha két kezed simítása szelíden érinti.
S harmatcseppként fénylik lassan hulló könnyem,
Mikor testem tested vonzásában a vágyat megleli.
Csókod íze ajkamon rózsaillatot áraszt.
Tűzvörös szirmokban rejtesz, mikor szeretsz,
Mert minden vadon nőtt virág tündérkertté válik,
Mikor felparázslik szememben lángsugarú szemed.
Ha tehetném,
Felhőkben bújtatnálak, hogy senki meg ne lásson.
Hajam lótuszvirággal díszíteném egyedül csak neked,
S a világ kincsét is odaadom ezért a szerelemért,
Mert olyan, de olyan jó érzés megfogni a kezed.
Szeretsz? Ugye szeretsz?
Olyan áhítattal, ahogy én suttogom éjszakánként
Ezerszer is kimondva szívben fogant neved.
Féltve őrzött titkaimban majd belerejtelek.
S te maradsz utolsó lélekölelésem, mely benned
Éleszt lángot és benned lobbant tüzet.







TUDNÁD MENNYIRE...


Tudnád, mennyire hiányzol
mennyire vágyom,
finom érintésed ha nem vagy velem,
könny nélkül zokogok és addig,
míg meg nem érkezel,
csak várlak és egyre hagyom,
hogy komor csendjével átfonjon bánatom
s ha megjössz,
felélednek a vadvirágos vágyak
leperegnek szívemről,
a sötétszínű árnyak
melegíts fel csókjaiddal,
mikor dermedt lelkem sóvárog utánad,
s madárszárnyként rebben
fogd meg kezedben reszkető tenyerem
hadd simuljak hozzád,
egyetlen menedékem.







ÚGY SZERETNÉLEK...




Úgy szeretnélek, oly boldoggá tenni,
S minél több időt temelletted lenni!
Mert ha te boldog vagy, még boldogabb vagyok,
Temelletted én, az is maradok!

Jó veled ezt én nem tagadom,
De miért kéne tagadni? Nem is akarom!
Szívem lángra gyúl, lángja magasra tör,
Melletted a bánat többé nem gyötör!

Szeretlek én téged, mint még senki mást,
Karod átölel, mint egy védő palást.
S ha te boldog vagy, még boldogabb vagyok,
S melletted én az is maradok!










 
 
0 komment , kategória:  Ismeretlen szerzők  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
2020.06 2020. Július 2020.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 23 db bejegyzés
e év: 276 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 455
  • e Hét: 1951
  • e Hónap: 19095
  • e Év: 156467
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.