Regisztráció  Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
Péter - Pál napja az aratás kezdete
  2017-06-29 20:01:02, csütörtök
 
 










JÚNIUS 29: PÉTER - PÁL NAPJA AZ ARATÁS KEZDETE


A magyarok úgy tartják, hogy e napon a ,,búza töve megszakad", és ilyenkor kezdődik az aratás.

A teljes mondás úgy tartja, hogy a búza Szent György napján szökik szárba, májusban kihányja a fejét, Szent Vid napján abbahagyja a növekedést és Péter-Pál napján megszakad a töve.

Ez mai nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy április végén hosszú szárat ereszt, májusban megindul a kalászfejlődés, június közepén már nem fejlődik tovább, így utána lehet aratni.

A hagyományok szerint június 29-éhez, azaz Péter Pál Napjához kapcsolják az aratás hivatalos kezdetét. Elődeink életének egyik legfontosabb eseményéből a család legfiatalabb és legidősebb tagja is kivette a részét.

Péter-Pál napját még a nagyvárosi köztudat is az aratás kezdőnapjaként tartja számon.





Isten éltesse a Pétereket és a Pálokat névnapjukon!







Aratás

Link



Ahogy elődeink arattak

Link








Ady Endre: ÉNEK ARATÁS ELŐTT


Hamu alatt parázsló harag,
Ökölbe szorult, rázó kezek,
Irgalmatlan, dühös kiáltás,
Közeleg az ünnepetek.

Aratásra készülő mezők,
Torkon-akadt, gyűlölő szavak,
Kaszák, mik kiegyenesedtek,
Ünnep készül, piros, szabad.



Indul a vén, magyar tespedés,
Pattan a feszült, ostoba húr,
Nagy gőgök félve összebujnak
S a tisztes, nagy csönd meglapul.

Magyar ünnep lesz az aratás,
Aratni búzát, vért, fejet:
Nő a dühösök szent szektája,
Aratás lesz, ne féljetek.







Benedek Elek: ARATÁSKOR


Megérett a búza, sárgul a kalásza
Piroslik a szeme, kész az aratásra.
Dűl a kalásztenger, a kalongyák gyűlnek,
Aratók danája hangzik mindenünnet.

Amerre én járok, mindenütt aratnak,
Izzad a szegény nép, tüzében a napnak.


Arcát a tüzes nap perzseli keményen,
Bánja is a jó nép, dolgozik serényen.

Peng a kasza, sarló, csendül hegy, völgy, róna,
Nincs az a muzsika, amely szebben szólna:
Még a pacsirta is elhallgat dalával,
A levegő-égben némán lebeg, szárnyal.







József Attila: ARATÁS ELŐTT


A bús biborkirályfi, naplemente
Búcsúcsókjától ég a dús kalász.
Néhány vidám tücsök már dúdorász
S ugy ing a földön csendes este enyhe,

Mint vén öreg huszáron lóg a mente,
Kit nem ölel a nyárestéli láz.
De itt a búza s rozs méhébe száz


Apróság vár a fényre, napra, csendbe.

És várnak egyre mind a virradatra,
Mikor az égből napsugár pereg.
A duzzadt tábla jó, acélos fajta

S hajnalba jönnek barna emberek,
A válluk széles, nagy kasza van rajta...
... Szellő fuvall, a tábla megremeg.







MI KÖZE EGYMÁSHOZ PÉTERNEK ÉS PÁLNAK?


Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola kiemelt helyen szerepelnek a naptárban és békében megférnek egymással.

Június 29-e kettejük igazi névünnepe, már csak azért is, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki 67-ben Rómában.

Szent Péter, az első pápa eredeti neve Simon volt. Jézus adta neki a Péter nevet. Krisztus halála után ő került a keresztény vallás, az új vallás élére.

Péter a halászok védőszentje, hiszen maga is halász volt, mielőtt Jézus tanítványai közé állt.
A halászok régen ezen a napon tartották a céhgyűlést, a legény- és a mesteravatást.
A lakatosok is patrónusuknak tekintették, mivel ábrázolásain a mennyország kulcsát tartja a kezében.

Szent Pál a keresztények ellensége volt, mígnem Damaszkuszba menvén megtért, s megkeresztelkedett. (Ennek ünnepe a Pál fordulása: január 25.) Az ő attribútuma a kard.







Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja. Június 29-e kettejük igazi névünnepe, nem a januári Pál- és a februári Péter-nap. Már csak azért is, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában. Pétert keresztre feszítették - saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere -, Pált lefejezték; mint római polgárt e tisztes halálmód megillette. A két apostol sírja fölé épült a vatikáni Szent Péter-bazilika és a falakon kívüli Szent Pál-bazilika.

Péter-Pál napja Szent Péter, az apostolfejedelem és Szent Pál, a népek apostolának közös ünnepe. Vértanúhaláluk emléknapja az aratás kezdetét is jelzi.

Péter-Pál a magyar kalendáriumban jeles nap: az aratás kezdetének egyik leggyakoribb időpontja. A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy ezen a napon hasad meg a búza töve, jelezvén, hogy aratható a búza, s kezdődhet az aratás. A teljes mondás úgy tartja, hogy a búza Szent György napján szökik szárba, májusban kihányja a fejét, Szent Vid napján abbahagyja a növekedést és Péter-Pál napján megszakad a töve.

A népi hagyomány szerint június 29-e Péter, Pál napja az aratás kezdete. Sok a munka a földeken, nagy ünneplést nem tartanak ilyenkor. Szent Iván napján történik a kalászszemle. A gazdák szerint a búza ebben az időben kezdi hányni a kalászát, a töve megszakad, megáll a növekedésben. Megérik a vágásra. A munka végeztével következik az aratóünnep, amely a középkorban is szokás volt, ám érdekes megemlíteni, hogy 1901-ben agrárminiszteri rendelet is előírta az aratási mulatságok megrendezését.

Az idő múlásával felcserélődött a betakarítás és az ünneplés sorrendje: az aratóünnep manapság nem a nagy munka végén, hanem a kezdetén, a Péter-Pál nap közelében kerül megrendezésre országszerte.










Kellemes és családias hangulat, remek nyári idő, idilli környezet. Volt főzés, sport, tombola, vetélkedő, zene és természetesen tánc és a nyári folyadékveszteség pótlására szükséges ellátás! A menü: marhalábszár pörkölt és csülkös bableves, sok-sok édes és sós süteménnyel kiegészítve.

Így lehetne talán néhány szóban összesűríteni mindazt, ami a mai napi juniális rendezvényünkön történt. A környezet hibátlan, a szép Duna parti Csónakház régi emlékeinket idézte. Az időjárás is kedvező volt, még a Duna partok csúcsragadozói, a szúnyogok is elkerülték a környezetet. Ha nem lett volna a kora esti órákban egy váratlan, hirtelen jött nyári zápor, talán még most is ott lennénk!

Nem voltak különösebb sztárvendégek, de nem is kellett ide Májkeldzsekszon, hogy jól érezzük magunkat mind a százan. Egy fiatal és nagyon tehetséges zenész szolgáltatta az egész napi hangulatos zenét, nem véletlen hát, hogy a hőség ellenére sokan táncra is perdültek.

Lényeg a lényeg, jó volt, remek volt, mindenki jól érezte magát. Az alábbi képek mindent elmondanak!

Ime egy kis képes ízelítő:























 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Kincses Zoltán
  2017-06-28 21:30:20, szerda
 
 







KINCSES ZOLTÁN


Kincses Zoltán (Gyula, 1972. október 28 - ) egykori szeghalmi magyar tanár, több regény, vers és egy forgatókönyv szerzője, író, filmforgatóköny író, a ,,Nimród király - avagy Egy nemzet születése" című epikus, verses mű szerzője. Írói munkássága 2007-ben indult. Ekkor írta első két regényét, és a Bakkermann című film forgatókönyvét, amely 2008-ban került a mozikba Szőke András rendezésében. A munka mellett azóta is ír. Elkészült egy újabb regénye, számtalan verse, egy színdarab és egy nagyeposz

Nimród királyról, a magyar nép őséről írt eposzt. Mint mondta, ez egy háromrészes sorozat első fejezete. Bár verseket is költ, forgatókönyv, dalszöveg és színdarab is fűződik a nevéhez, főleg regényeket ír, melyek közül már több is megjelent és a közeljövőben újabbak is megjelennek.



Életem...

Link



"Megénekelte" a magyarok ősének történetét

Link



Válaszút - szinmű

Link








ANYÁK NAPJÁRA


Mikor hegyes szirtek között eltéved a lépted,
S az élet minden percét csak tehernek érzed,
Nézz csak bátran vissza, honnan indult lábad,
S meglátod mögötted az édesanyádat.

Ott állt ő mindig is kezeit tördelve,
Botlásaid látva szeme könnyel telve.
Veled fájt a szíve, ha gondok gyötörtek,
S veled örült ő is minden sikerednek.

Árnyékba húzódva tekintete rajtad,
Hisz, most aki te vagy, mindazt tőle kaptad.
Mikor a forgószél jövőd elragadta,
Ráncos kezeivel beletúrt hajadba.

Bár aggódott ő is, téged megvigasztalt,
Szíve melegével terít neked asztalt.
Forró leves mellé kitette a lelkét,
Párolt kelkáposztán Szeretet a feltét.

Ott volt ő melletted, ha bántott az élet,
S mikor jól ment sorod, csendben hátralépett.
Köszönd meg hát neki minden egyes perced,
Örömöd, bánatod, kínod és szerelmed.

Mert ezt bizony mindet csak ajándékba kaptad,
S akkor lehetsz boldog, ha mindezt visszaadtad.
Nem vár köszönetet, mégis tedd meg érte
Isten szeretetét nagykanállal mérve.







DAL AZ ÁLOMRÓL


Álmomban messze jártam,
Egy ismeretlen szép világban,
És egy csodaszép világban megláttam szerelmemet.
Álmomban megtaláltam,
Szótlanul megcsodáltam,
S elérni megpróbáltam egyetlen szerelmemet.

Álmomban messze tájon,
Szemem egy kék virágon,
Egy karcsú kék leányon megláttam az életet.
Álmomban lepkeszárnyon,
Sziromról sziromra szálljon,
Egy kék szirmon megálljon a repdeső képzelet.

Álom, álom, megcsodálom,
Pompás tárházadat, kéklő virágodat.
Álom, álom, megcsodálom,
Pompás tárházadat, kéklő virágodat.







HARSÁNYI SZÁMADÓ RIGMUS


Szép jó estét adjon Isten,
Érezzék jól maguk minden.
Ez az est a múlatságé,
De előbb a számadásé.
Számot vetünk arról itten,
Amink van, és amink nincsen.
A jószágból miből hány van,
Azét is, ki maradt ágyban,
S nincsen velünk itt a bálon,
De osztozott a jószágon.
Hagyománya lesz már ennek,
Mint egykor az egyszeregynek.
A számadás fontos munka,
Mint ahogyan volt a múltba.
Ezzel zárjuk le az évet,
Ha a marhák mind bejöttek.
A marhán most csak azt értem,
Minek négy lába van éppen.
Mert abból is van másfajta,
De azoknak nincsen pajta.
Negyvenkettő volt a tehén,
Tán még szarv is volt a fején.
A borjú volt fele annyi,
Nem túl sok, azt meg kell hagyni.
De huszonegy is lehet jó szám,
Hogyha éppen játszol kártyán.
Borjúban ez bizony kevés,
Ebből nem lesz pörköltevés.
De adjunk hozzá vagy húsz hízót,
A marhákat s nem a disznót.
Ezen kívül ott a gulya,
Máté Jóska annak ura.
Van közöttük jó pár szürke,
Rendezett az, s nem egy csürhe.
S ott van még a másik gulya,
De nem harsányi annak ura.
Ezzel együtt jön ki pontban,
Hány marha van itt Harsányban.
Tovább mondom, csak négylábú,
A számadás ezirányú.
Másfajtából hogy most hány van?
Nézzük meg úgy éjféltájban.
De most inkább nézzük sorra,
Hogy falunkban hány a birka.
A kitétel most is fent áll,
Négylábú itt minden példány.
Hatszázötven az anyajuh,
Fényes azon minden gyapjú.
Volt aközött idős s jerke,
A fél határt lelegelte.
Húsz kost hagytak meg hozzájuk,
Ő utánuk béget szájuk.
Nőstény mellé kell a hím is,
Attól dobban meg a szív is.
Ló vagy birka, s egyéb jószág
Fennáll mindre az igazság.
Ember bizony asszony nélkül,
Minden szellőtől megrémül.
De térjünk vissza a juhokhoz,
A jerkékhez s a kosokhoz.
Egy kosra jut egész hárem.
Körülbelül haminchárem.
Nem is kevés, ha azt nézzük,
Hétszáz bárány lett a vétkük.
Ugorjunk most a lovakra,
Ha akad még itt csikósgazda.
Hol volt egykor egész ménes,
Nyolc ló maradt, szinte rémes.
Egynek se lett most utódja,
Csikó nélkül áll a pajta.
Utoljára jön a sertés,
De számukra ez nem sértés.
Huszonöt volt abból koca,
És kettőszáz azok fia.
Adjunk hozzá úgy száz hízót,
S meg is számoltuk a disznót.
Azaz várjunk talán mégsem,
A sertéstelep ebben nincsen.
Ott van Zoli, Bodrogközy
Hogy hány a jószág, ő majd közli.
Persze volt még aprójószág,
Komoly számot az is kiád.
Sok jó leves lett azokból,
Ne folytassuk, kár a szóból.
Inkább együnk, s igyunk rája,
Nehéz év volt ennek ára.
Ragadjunk meg most poharunk,
Éltessük, hogy együtt vagyunk.
Számadásnak az a vége,
Szalag kerül a bot végre,
Kik gazdák közt a legnagyobb,
Az nyeri most el e jogot.
Máté József önhöz jöttem,
Ezt a pántlit kösse itten.
Fel ide a bot hegyére,
Szalag lesz itt minden évre.
Hogyha aztán megkötötte,
Tegyen pontot az egészre,
Szóljon hozzánk néhány jó szót,
Hadd ihassuk már a jó bort.
Köszönjük a jó szavakat,
Emeljük föl a poharat,
De mielőtt jön az étek,
S használnánk a terítéket,
Adjunk helyet még a szónak,
A megyétől jövő úrnak.
Alispán ő fenn Csabában,
S tisztes vendég itt a bálban.
Máté Pál jön majd még egyszer,
Ő itten a polgármester.
Ő is emelkedik szóra,
Aztán feküdjünk a torra.
Együnk, igyunk amíg látunk,
Amíg mozog majd a szájunk.
Nem sajnálják azt a gazdák,
Az asztalra azért rakták.







HONFOGLALÁS


Mikor az ősi vér a vérrel összeforrt,
Fejük fölött akkor egy sólyom felrikolt,
S reá százan s ezren ekképp kiáltanak,
A hazatérésre végre eljött a pillanat.
Várnak majd folyók, s vár a hegytető,
Hetedhét ország és végtelen mező.
Hol a fák között millió dalt susog a szél,
S hol a rónaság tüzes álmokról mesél.
Egyszerre indul meg Ménrót minden fia,
A gerinc mögött az már ott Hunnia.
A ló lába megcsúszik, de nem téveszt irányt,
Indul megkeresni Attila királyt.
Turul nemzetsége hazafelé siet,
Nyaktörő szirteken megy a hosszú menet.
Átvágnak mély völgyön s meredélyeken,
Csörgő patakon és zengő bérceken,
S les rájuk az úton számtalan veszély,
De kitart a bátorság, s kitart a szenvedély.
Nem lassít a láb, s nem áll meg a sereg,
Megmásszák mindnyájan az utolsó hegyet.
A csúcsról letekint a nép és a hős vezér,
Szemükből könny csorog, de senki nem beszél.
Gyermeke kezét némán szorítja egy anya,
Mindkettő tudja, hogy lesz már otthona.
A porban térdre hull egy apóka, ősz öreg,
Megifjult szívében most újra fiatal gyerek.
Rég megtért őseit látja vágtatni ott alant,
Felréved benne számtalan elmesélt kaland.
Mit a tüzek fényénél nagyatyja elmondott neki,
És amiről beszélt a táltosok varázsos éneki.
Gyermekem, térj haza, lelked szabad csak ott lehet,
Hol Ménrót két fia egykor szarvast kergetett,
Hol avar, hun, székely és számtalan magyar
Évezredek óta csak egy dolgot akar.
Békében élni ott, és nemzeni ifjakat,
Ha ezt megkapja, nem feszít íjakat.
Hiszen nem szorítja őket a Kárpátok gyűrűje,
Mert megfér ott mindenki, kinek együtt dobog szive.
Nem akar magának az rabszolgát s gyarmatot,
Ki ajakán érezte a bihari harmatot,
Ki az Alföldön érezte a kenyér zamatát,
Ki látta hömpölyögni már a szőke Tiszát.
Ki átkelt gyalogszerrel a Balaton jegén,
S aki átvágott holdfényben a Hanság vizén.
Az ősz öreg felkelt, de csillogott szeme,
És markolta a földet, mit felemelt keze.
Ebben fog pihenni, és aludni nemsoká,
Innen ő nem megy már, nem megy már sehová.
Szétnézett merengve, nézte a nemzetet,
A vezért, a véneket s a sok játszó gyermeket,
E sok pajkos fiú és huncut szemű leány,
Erős nemzetté lesz, s a sorsa sem talány.
Ezredévekig fog élni majd e földeken,
Talán túl mindenen, túl az emberi életen.
Magyar föld volt mindig, és magyar is marad,
Míg a fényes Nap keletről nyugatra halad.







HÚSVÉT ELŐTT


Boldogtalan ember, egy percre állítsd meg utad,
Fékezd tekinteted, mely messze távolba kutat,
Lassítsd le lépteid, és tárd ki kebledet,
És ölelj meg mindenkit, ki biztosan szeret,
Majd lépj tovább egy aprót, csupán egy rövidet,
S zárd szívedbe akkor minden ellenségedet.
Lehetsz te akár bűnös vagy bűntelen,
Rád is kisugárzik az isteni kegyelem,
Mert egykor egy férfi - a nevét ismered -,
Ezredévek előtt éretted szenvedett.
Felvitte keresztjét a hosszú Golgotán,
Könnyes szemekkel a világ hajnalán.
Megmászta mint Sziszüphosz a maga hegyét,
Míg a száraz fa feltörte kérges tenyerét,
A hátán csíkokban az ostornak nyoma,
Jelezve, hogy az ember olykor mily ostoba.
A fejébe nyomtak tövisből koronát,
S szögekkel verték át reszketeg corpusát.
Csak a tekintete maradt tiszta és gondtalan,
Mert tudta, a rá kimért sorsnak itt és most vége van.
Megtette azt, amit tenni csak lehetett,


Szívéből ezer helyt gyúlt lángra szeretet,
Mint megannyi pásztortűz mélysötét éjszakán,
Apró fények égnek mindenhol nyomdokán.
Most rajtunk a sor, hogy kövessük lépteit,
Csökkentsük a világ felsebzett kínjait.
Mert bizony van dolgunk millió s számtalan,
Míg felénk nyújtja kezét ezernyi hontalan,
Míg az utcákon éhezik anya és gyermeke,
S míg felsebzi a földet az önzés fegyvere.
Boldogtalan ember, egy percre állítsd meg utad,
Ne legyen benned többé már indulat.
Tárd ki kebledet, és lassítsd lépteid,
Gyarapítsd már te is a szeretet híveit.
Húsvét előtt hallgasd, mert itt az üzenet:
Szeresd felebarátodat, s majd a világ is szeret.







KARÁCSONY


Már elfeledtük, miért sós a tenger,
Már elfeledtük, mit is ér az ember,
Már elfeledtük, e földön miért vagyunk,
Hogy egymásért élünk és egymásért halunk.
Ekkor a sötétből egy csillag érkezett,
És egy jászol tövében felsírt a Szeretet.

Már nem tudtuk, a világnak mivel tartozunk,
Már nem tudtuk, kinek mit s miért adunk,
Már nem tudtuk, az élet mit sem ér,
Ha összetört szívünk többé nem remél.
Ekkor a sötétből egy csillag érkezett,
És egy jászol tövében felsírt a Szeretet.

Még nem tudtuk, a megbocsátás erő, a harc gyengeség,
Még nem tudtuk, mit sem ér a kevély büszkeség,
Még nem tudtuk, hogy az élet csodaszép,
Mikor megfoghatjuk egymásnak kezét.
Ekkor a sötétből egy csillag érkezett,
És egy jászol tövében felsírt a Szeretet.







KERECSENY, KARÁCSONY


Ilyenkor, télidőn, napforduló táján,
Egy csillag megpihen fenn a sólyom szárnyán.
Mind ezt ünnepelték rég a szkíta vének,
A turulmadárról szólt a táltos ének.

Kerecseny, Karácsony zengték fel az ifjak,
S csendben lepihentek mind a harcos íjak.
Két évezred óta másról szól a fáma,
Fénnyel elérkezett a Szeretet Királya,
Betlehemi csillag mutatta az útját,
Glória övezte töviskoronáját.

Karácsony, Kerecseny zengjük mind azóta,
Turulról s Jézusról szól a dicső nóta.
Keresztény királyok jöttek sorról sorra,
Hun Attila vére, s Álmos minden sarja.

Krisztusban vették fel mind a keresztséget,
S Isten mezejére terelték a népet.
Karácsony, Kerecseny énekeljük együtt,
Kettős lett a hitük, s kettős a keresztjük.

Sok víz folyt azóta át a Duna medrén,
Egy egész nemzetség függ mások keresztjén.
Turult a fészkéről messze elzavarták,
S istentelenségük a nyakunkba varrták.

Karácsony, Kerecseny, Krisztus és a sólyom,
Nehéz szívvel kell most tirólatok szólnom.
Kerecseny a turul, s Jézus a Karácsony,
Hitetlenség ül most fenn a fenyőágon,
Könnyezik a gyertya, nem ragyog a csillag,
Hamis torkú hangok hamis szókat szólnak.

Kerecseny, Karácsony, hozzánk vissza gyertek,
Hogy újra virágozzanak fel szívünkben a kertek.

De messze fenn az égen egy új szikra lobban,
Új tüzek ébrednek sok hideg sarokban,
Összeül a család, felgyúlnak a gyertyák,
Bár szegény az asztal, de szeretetből rakják.

Karácsony, Kerecseny, Kerecseny, Karácsony,
Krisztus fénye lobban fenn a fenyőágon.

Dios te bendiga

Link








KÉK HERCEGNŐ DALA


Feljött a Nap, és nem jöttél felém,
Jól tudtam én, hogy nem vagy már enyém,
Kívántalak, de nincsen már remény,
Kívántalak, de nincsen már remény.

Eljött az éj, és hiába vártam én,
Száraz tenyér, de szemem tűzben ég.
Tested szagát bőrömön érzem még,
Szíved kemény, de legyen már elég.

Kékhercegnő még egyszer kérlek én,
Kék hegyeken át repülj még felém,
Kékhercegnő még egyszer kérlek én,
Nem tudlak már soha elfeledni én.










KRISZTUS A KERESZTEN


Kitárt karjával ég és föld között
rám néz, még itt van... élet és halál között.
Még szólni akar, szeme még keres,
nevemen szólít, azt suttogja: szeress!

Értem függ a fán, ujjai tárva,
nem lehet többé a szívem bezárva.
Igen, jól látom, Ő felém tekint.
Kezét szög tartja, csak szemével int.

Jézus, Megváltó megbízást ad,
szemével üzen: folytasd munkámat.


Legyél jószívű, legyél irgalmas,
hagyd el a rosszat, mindenkit meghallgass

Te légy a lábam, szívem és kezem,
hogyha vállalod, becsukhatom szemem.

Kitárt karjával ég és föld között
Rám vár, még itt van élet és halál között.
Még szólni akar, szeme még keres,
Nevemen szólít, jöjj és engem kövess!








A MÉLYSÉG BAJNOKA


Lángol Erdélyország, lángolnak a végek,
Sikolyok és holtak jelzik Mezid béget.
Futnak is előle messzi Hunyadvárba,
Hátha menedéket ottan is találnak.

Retteg már mindenki, féltik ők az éltük,
Mikor jön a török falujukba értük.
Magyarok, székelyek, szászok és oláhok,
Miért nem menekültök, és mondd kire vártok?

Jankó vajdát várják a lángoló végek,
Ő verheti csak meg a török Mezid béget.
Benne reménykedik minden falu s város,
Ő az egy reményük a hős Hunyadi János.







NIMRÓD KIRÁLY - nemzeti eposz - befejező rész


...Epilógus

1.

Boldogtalan ember, állj meg most egy szóra,
Emlékezzünk együtt a hősi Nimródra,
A Biblia szerint ő az első király,
A tisztelet neki mindenképpen kijár.
Ő volt szülőatyja Hunornak, s Magornak,
Kik voltak ősei mindenik magyarnak.
Büszke nemzetség kelt szép Enéh méhéből,
Nagy hatalmat kaptak az Isten kezéből.

2.

Nimród a vadászat első példaképe,
Szépen illik az íj öles két kezébe.
Fiai átvették apjuk hagyományát,
S megtanulták tőle, minden tudományát.
Csodaszarvast űztek erdőnek mélyére,
Így jutottak fel ők Kárpátok bércére.
Így találtak hazát kóborló népüknek,
Ezért állítunk most emléket nevüknek.

3.

Szép Enéh és Nimród emlékszünk mi rátok,
Előttünk példaként örökké ott álltok.
Több ezer esztendő telt már el azóta,
Mégis szól rólatok számtalan sok nóta.
Nimród az Istennek egy nagy tornyot emelt,
Amire a Nap is mosolyogva felelt.
Bábel volt a neve annak a toronynak,
Az egység jelképe ma is még sokaknak.

4.

Amikor leomlott évszázadok múlva,
Az összes népeket háborúság dúlta,
A sok nemzet között azóta sincs béke,
Gyere vissza Nimród, gyere közénk végre.
Öldöklés, pusztítás azóta a részünk,
Patakokban folyik szerteszét a vérünk.
Mindazt a Földanya zokogva felissza,
Így lesz ez mindaddig, amíg nem térsz vissza.

5.

És Enéh, szép anyánk, te is gyere vele,
Te leszel Nimródnak, a szíve és szeme.
Akkor békesség lesz szerte a világban,
Ha érdemes hinni, hinni a csodákban.
Láttunk már eleget a sok szenvedésből,
Lett véres aratás a könnyes vetésből.
Nimród és szép Enéh, most kérünk bennetek,
Vessétek le reánk vigyázó szemetek.


EGY NEMZET SZÜLETÉSE
Nimród király avagy Egy nemzet születése

Link








NŐNAPRA


Mint egy virággal telehintett ezerszín mező,
Oly csoda egyenkint minden egyes nő.
Van köztük rózsa, jázmin és liliom,
Viola, kökörcsin s bimbó a cédruson.
Gyönyörű mindenik, mit ember szeme lát,
Csak győzd megtalálni a fű közt az ibolyát.
Mert keresni érdemes, mivel ha rálelsz legott,
Meglátsz a szemében gyúlni egy csillagot.
Az a csillag vezet majd egy életen át,
Mint ahogy eddig is minden ember fiát.
Legyen a nő gyermek, anya vagy nagymama,
Az ő szíve mindig a szeretet hona.


Ezért köszöntelek fel most én is tégedet,
Kívánva neked boldog és szép életet,
Mert szeretném köszönni éltem minden nyarát,
Hűs telét, őszét és virágzó tavaszát,
Melyet beragyogva adtál örömet,
Mosolyt, barátságot, simogató kezet,
Kacagást, szerelmet s anyai ölelést,
Nekem és másoknak, mi cseppet sem kevés.
Nők, világ csodái, mit mondjak rólatok?
Inkább kívánok szép napot és még szebb holnapot.







TOLDI aktualizálva - részletek


Aljas idők III.

Őszbecsavarodott a természet feje,
Eltávozik tőlünk Apró Piros veje.
Lemondott ő gyorsan mindenféle posztról,
Kivéve csak talán az elrablott vagyonról...

Eddig volt a kordon, és most jön a Gordon.
Nem lesz nekünk hely már csak az ezüst Holdon.
Bár azzal is vigyázzunk, mert itt a "színesfémes",
Begyűjtheti Veres János ...







TÖVISKIRÁLY


Az égen egymással harcolnak sötét fellegek,
Most ébredtem rá, hogy egyszer én is elmegyek,
Csak az tudhatja mindezt, ki hosszú úton jár,
Hogy nem hagytál magunkra, te Töviskirály.

Homlokodba köptek véres permetet,
Olyanok, kiket mindig csak gyűlölet vezet,
S te mosolyogva tűrted, mit fröcsög a száj,
Mert nem hagytál magunkra, te Töviskirály.

Harminc ezüstért falták húsod, s drága véred,
Ki szöget vert beléd, azzal lett testvéred,
Megbocsátni kell, s szeretni muszáj,
Mert nem hagytál magunkra, te Töviskirály.

Mikor szomjúhoztam, nekem inni adtál,
Betegágyam felett óvó szemmel álltál,
S mikor támad köztünk számtalan viszály,
Te nem hagytál el minket, te Töviskirály.

Sarus lábad alatt már homok nem ropog,
Elhagytad érettünk e küzdőcsarnokot,
Hajónk szabadon száguldhat, mint féktelen sirály,
Mert nem hagytál el minket, te Töviskirály.

És ha egyszer majd, tényleg elmegyek,
Tévelygő lábam majd tehozzád vezet,
Te akkor mosolyogsz, s azt mondod: Állj!
Utad véget ért, mert itt a Töviskirály.







VALAKI CSENDBEN MEGÉRKEZETT


Elmúlt egy esztendő, s átadta helyét,
Csendben s lopva távozott,
Keserű mosollyal az ajtóban még megrázta fejét.
Nem szólt egy szót sem, mint kit titkos bűn nyomaszt,
Zsákjában elvitte magával a sok elfojtott panaszt.
A szeme sarkában összegyűlt sok nehéz redő,
A lelke hideg, gazdátlan, elhagyott temető.
Mire észbe kaptunk, őt már elnyelte a köd s a homály,
Kihívta őt a világ s sok ismeretlen táj.
A tűzhely tövében már az Újév pihent,
Nem sokkal vidámabb, mint aki nemrég kiment.
Fiatalabb ő, erősebb, duzzad benne sok szikrázó remény,
S a kandalló tüzében felgyúlt egy költemény.
Miközben a lángokra új fákat pakolt,
A szája sarkában megláttam egy mosolyt.
Mint aki tud valamit, de még nem árulja el,
A csendes somolyra sok táncoló láng felel.
Ő rám nézett, majd újra lehajolt,
Majd a lángok közé egy új rönköt pakolt.
Most már nem úgy ült, mint egy elhagyott ékezet,
Mint aki zordon időkben váratlan érkezett,
Hanem mint lángokból támadt elszánt akarat,
Ahogy egyik kezével szítja a parazsat.
A másikkal int felém, hogy mellé üljek én,
S egy aranyfény suhant át fátyolos szemén.
Nem szólt ő egy szót sem, csak lágyan átkarolt,
És akkor ott közöttünk mély béke honolt.
Ahogy vállamon éreztem megnyugtató kezét,
Mint a szendergő vulkán, ha felnyitja szemét,
Új hit éledt bennem, új erő és akarat,


Még most sem találok rá igazán szavakat.
Ránéztem, s láttam, hogy ő más, mint elődje volt,
Fáradt tagjaimba egy szempillantás alatt új erőt csiholt.
Melegség járt át, s valami mély szeretet,
S láttam felgyulladni sok apró tüzeket,
Melyek egymásra találnak, felszökő lángokat,
Lendülő kezeket, s nevető arcokat,
Békét, boldogságot, bársonyos tavaszt,
Táncoló lányokat, mely ajkamra dalt fakaszt.
Ő volt az, az Újév, ki elhozta ezt nekem,
Miközben a tűz mellett megfogta kezem.
Tudtam, valaki csendben megérkezett,
Ki fel tud támasztani országot, nemzetet,
Ki felolvasztja bennünk a kínt, mely ráfagyott,
Ki a régi földbe ültet majd nevetve új magot.
Szívem kigyúlt, valaki megérkezett,
S halkan dúdolni kezdtem egy új éneket.

Szeghalom, 2009. január 1.







ZULIMA DALA

Dalszöveg


Szemem búsan könnybe lábad,
Messzi táj, szülőhonom,
Szeretve nézek utánad,
Mindig rád vágyakozom,
Mindig rád vágyakozom.

Kardpengés atyánk, fivérünk,
Megváltok örökre tőlünk,
Mi pedig lettünk rabok,
Mi pedig lettünk rabok.

Itt él a szívem az árva,
Hol az égbolt idegen,
A remény sápadt sugára,
Most sem hunyt ki teljesen,
Most sem hunyt ki teljesen.

Lehet-e, hogy visszamenjek?
Szememből hullnak a könnyek,
Végül megszakad szívem,
Végül megszakad szívem.

Bár sétálhatnék mirtusz
És éjfürtű cédrus között,
Ahol boldog táncra indulsz
Víg nővéreid között,
Víg nővéreid között.

Jó szeretteid sorában,
Ékesen, díszes ruhában,
Leányokkal, mint azelőtt,
Leányokkal, mint azelőtt.

Ez csupán csalóka álom,
Hazám réges-rég oda,
Kidőltek a fák azóta,
Üszkös az ó palota,
Üszkös az ó palota.

Jött, ahogy a tenger árad,
Rémítő vérre, sóvár had,
S lőn az Éden gyilkosa,
S lőn az Éden gyilkosa.








 
 
0 komment , kategória:  Kincses Zoltán  
Wass Albert: Erdők könyve
  2017-06-28 17:30:32, szerda
 
 







Wass Albert: ERDŐK KÖNYVE

Amit az apa gyermekének mond


Igen, elvesztettük az otthonunkat, fiam. Elvesztettünk mindent - ahogy azt manapság mondani szokták. Mégis, nézd? Szép a világ.

Susognak a fák, harmat csillog a fűszálak hegyén, pillangók vannak, és virágok vannak. Tudd meg, hogy a sárgarigó egyetlen füttyével megszépíthet ezer csúnya rontást ezen a világon.

Nézd a világot, és figyeld meg jól! Figyelj a fákra és a madarakra! Őzre, pillangóra, virágra. Ne törődj sokat az emberekkel, és ne hallgass oda, ha cifra jelszavakkal hozzád szólanak! Az emberek csak rontani tudják a világot.

Haszontalanságokat ne gyűjts soha! Bélyeget, gyufaskatulyát, pénzt, vagyont. Csak a szépet gyűjtsd meg magadban. A szépet, amit szemeddel látsz, füleddel hallhatsz, orroddal érzékelhetsz, és ujjaid hegyével megtapinthatsz. Meg amit gondolsz olyankor, azokat gyűjtsed!

Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

Egyszer egy fiatal tiszt állt a tábornoka előtt. Kemény, szigorú hangon beszélt a tábornok. Tervekről, parancsokról, háborúról. Szavai mögött tankok dübörögtek, bombák robbantak, géppuskák zakatoltak. Az ablak nyitva volt, s alatta egy barackfa virágzott. Rózsaszín volt és csodaszép. Ezt a barackfát nézte a fiatal tiszt, amíg a tábornok beszélt. A tábornok hirtelen elhallgatott.

- Mit néz? - kérdezte ingerülten.

- A barackfát, tábornok úr - felelte a fiatal tiszt -,
most virágzik.



A fiatal tisztet megbüntették akkor. De ma, ha visszagondol a múltra, csak azt bánja, hogy nem figyelt még jobban a barackfára, ott, hajdan, a tábornok szobájában, amíg a tábornok beszélt. Mert a tábornok már régen nincs sehol, és amiket mondott: elfoszlott, mint a sűrű, rossz szagú köd. Csak annyi maradt meg abból a napból, hogy szép volt a barackfa nagyon, ahogy ott állt, tömötten, rózsaszínűen, puhán és mosolyogva.

És a fiatal tisztnek egyebe sem maradt, csak a virágzó barackfa színének és illatának emléke abból az időből.

Ez a fiatal tiszt a te apád volt fiam.







 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Szent László
  2017-06-27 21:00:27, kedd
 
 







SZENT LÁSZLÓ




I. Szent László (1046. június 27. - Nyitra, 1095. július 29.) magyar király 1077-től, horvát király 1091-től haláláig. I. Béla király és Richeza királyné másodszülött fia.

László 1046. június 27-én, 971 éve született a Lengyel Királyságban. Életének első éveit lengyel földön töltötte, ahonnan 1048 táján tért haza apja családjával. 1057 vagy 1058-ban részt vett I. András király fiának, az akkor még gyermek Salamon hercegnek a megkoronázásán, amelyhez atyja és bátyja mellett ő is a beleegyezését adta. 1077-ben választották az ország uralkodójává, hatalomra jutása után azonnal hozzáfogott a rendteremtéshez, a törvénykezésen keresztül megszilárdította a trónját, s helyreállította az ország belső rendjét. Nevéhez fűződik a magántulajdon védelmének megszilárdítása, Dalmácia és Horvátország elfoglalása (1091) és az első magyar szentek avatása. Őt magát 1192-ben avatták szentté.

László idején élte első virágkorát a Magyar Királyság. Uralkodása alatt az addig trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban törvényeivel nyugalmat és rendet teremtett.

Szent László, a lovagkirály

A források szerint László erős, hatalmas termetű férfi volt, aki ,,a többi ember közül vállal kimagaslott". Nagy testi erejét még ötvenéves kora körül is megőrizte. A harcban való jártassága, a csatákban mutatott személyes bátorsága következtében a középkorban fokozatosan vált nagyon népszerűvé. a kialakuló magyar lovagi kultúra és életmód őt tekintette példaképének.

A népét győzelemre segítő László kultusza tovább élt a későbbi korokban is. A nehéz háborús időkben a nép László királytól várt és remélt segedelmet; a magyar katonák László nevét kiáltozva rohantak a törökre. Testi és lelki képességei miatt a katolikus egyház csodatévő harcos szentet is tisztel benne amellett, hogy személyében a magyar történelem sikeres országépítő uralkodójára tekintünk, aki kemény kézzel szilárdította meg a legyengült államot, másrészt pedig a német terjeszkedéstől, a pápai hűbértől és a keleti nomád népek pusztításaitól egyaránt megvédte országát és biztosította a független magyar állami létet. Minden időkre eszményképévé vált az erényekben dús és a tetteiben évszázadokra előre cselekedni tudó országvezetőnek.

A magyar kormány 2017-et Szent László-emlékévvé nyilvánította. I. László történelmi érdeme a magyar királyság önálló létének egyértelmű biztosítása volt, kultuszát a másik lovagkirály, Nagy Lajos teremtette meg.








Dr. Diószegi György Antal: Dicsőséges magyar lovagkirályunkra emlékezve


Szent László király a XI. századtól a magyar lovageszményt testesítette meg: ennek öröksége a magyar katonai hagyományban mindig is meghatározó volt. Lovagkirályunk máig ható egyetemes jelentősége tekintetében fontos kiemelten hangsúlyoznom, hogy Magyarországon a lovagi eszmevilág a lovasíjász műveltségű magyar vitézi hagyományból táplálkozott. Keresztény lovagkirályi minősége a Magyar Szent Koronán is ábrázolt katonaszentek, Szent György és Szent Demeter Magyarországon is meglévő tisztelete is komoly hatást jelentett: ezen gyökerek révén alakult ki az egyetemes kereszténység történetében kiemelkedő jelentőségű azon magyar hitvallás, mely szerint ,,Magyarország a kereszténység védőpajzsa!". A vitézi bátorság és a keresztény király eszményrendszere jegyében lett Szent László a magyar katonák védőszentje!

Szent László király értékvilága

Fontos görög vonatkozás, hogy a Képes Krónika szerint az ,,óbudai keleti szertartású prépostságot Szent István kezdte építeni és Szent László fejezte be". Az óbudai templomot Szent László király azért fejezte be, hogy beválthassa Szent István királynak azt a fogadalmát, hogy valamennyi egyházat, amelyet ő alapított, minden évben legalább háromszor meglátogat. Szent István intelmei szerint nem lehet a latinokat görög módra kormányozni, és a görögöket latin módra: ,,Hiszen melyik görög kormányozhatná a latinokat görög szokások szerint, vagy melyik latin kormányozhatná a görögöket latinszokások szerint? Semelyik. Ezért az én gyakorlatomat kövesd, hogy a tieid között kiválónak, az idegenek között pedig dicséretére méltónak tartsanak."

Ennek a Magyar Szent Korona-tannak a jegyében járt el Szent László király is, amikor ,,Erdélyben a székelyeket határőrré" tette: biztosította ,,ősi szokásaikat" és ,,szabadalmakkal" látta el őket a katonai szolgálatuk ellenértékeként. A nemzetközi színtér tekintetében pedig az kiemelendő, hogy Szent László leánya, Piroska görög császárné, majd pedig a görög egyház szentje lett.

Lovagkirályunk csatatéri vitézsége közismert! A fekete kunok más néven úzok nomád török nép voltak: 1086-ban törtek be az erdélyi hágókon. A felettük aratott magyar győzelem Kerlésnél igen jelenős volt. A kerlési csata előzményeiről a Képes Krónika ezt rögzítette: a ,,kunok a Meszes kapu felső vidéke felől, áttörve a gyepűket, betörtek Magyarországra, és a Nyírség egész területét egész Bihar városáig kegyetlenül kifosztották", ezért ,,Salamon király és Géza herceg a fivérével, Lászlóval együtt seregüket összegyűjtve, roppant sietséggel siettek, s mielőtt még a kunok áthágtak volna a hegyeken, a Meszes kapun átkeltek Doboka városába". A kerlési győzelem után a magyarok ,,himnuszokkal és imákkal áldották az Istent, aki győzelmet adott nekik".







Hóman Bálint: SZENT LÁSZLÓ


A nagy emberek nem mindig nagy alakjai a történelemnek. Zsenialitás, bölcsesség, műveltség, hősiesség mind oly tulajdonságok, melyek az embert - mint egyént - naggyá tehetik, de nem emelik a nagy történeti alakok sorába. Sokan teljesen kétségbe vonják az egyének döntő szerepét a történelemben, ezért kétszeresen fontos annak megállapítása, mik a történeti nagyság kritériumai. A nagy ember azáltal lesz a történelem nagy alakjává, ha működése a felállítandó kritériumoknak, feltételeknek megfelel. Ilyen szükséges feltételek koruk szellemének megértése, a korszerű haladás követelményeinek helyes felismerése és az adott viszonyok teljes kihasználása. Az emberiség mindig halad. Az emberi élet megnyilvánulásai, a társadalmi, jogi, gazdasági felfogások folytonosan változnak és fejlődnek. Egy ember - bármily nagy hatalom vagy tehetség legyen is birtokában - a kor áramlataival szembehelyezkedve csak káros történeti szerephez juthat. Viszont megértve a kor szellemét s a megfelelő haladás kívánalmait, mélyreható változásokat idézhet elő az emberiség vagy egy nemzet történetében. A közfelfogás többnyire megfelel a korszellemnek, de azért korszellem és közfelfogás nem azonos fogalmak. A nagyság gyakorta éppen abban nyilvánul, hogyha valaki a kortársaktól meg nem értve ismeri fel kora követelményeit. A történelem nagy reformátorai nem mindig népszerűek. Ha a hatalom birtokukban van, a nép konzervatív része zúgolódik ellenük, ha a népből emelkednek fel, a hatalom tör rájuk. Jézus Krisztust a hatalom megfeszítette, pedig az emberiség korszerű haladása csak a krisztusi tanok alapján volt lehetséges. Szent Istvánt a magyarság nagy tömege, Nagy Ottót a német feudális urak, VII. Gergelyt a főpapok nagy része zsarnoknak, elnyomónak tartotta, pedig ők koruk szellemét teljesen megértve fogtak reformjaik kiviteléhez.

A történeti nagyság e föltételeinek teljesítésével jár az eredményes működés. Eredménynek kell tekintenünk minden változást, mely az emberiség vagy egy nemzet történetében gazdasági, politikai, jogi, társadalmi vagy kulturális téren az addigi állapothoz viszonyítva haladást jelent. Az eredmény tartós vagy múló volta a nagyságot nem érinti. Az utóbbi csak annak következménye, hogyha a közfelfogás és korszellem nem fedik egymást. Ilyenkor az újító halála után rendesen visszahatás következik be. A konzervatív néprétegeken többnyire győz a korszellem. Előfordul azonban - más szerencsétlen körülmények, külső hatások következtében - az is, hogy a nagy alkotások megsemmisülnek. Szomorú példa erre a 16. századi magyar történelem, mely elsöpörte a két Hunyadi működésének eredményeit.

Természetes, hogy mind e feltételek csak akkor vezethetnek eredményre, ha az illető egyénnek vezető szerepe van a nemzet vagy az emberiség életében. A vezető szerep ismét kétféle lehet, vagy pozitív hatalmon nyugvó, vagy a tömegre, a kortársakra gyakorolt irányító hatásban nyilvánuló. Az utóbbihoz nagyobb zsenialitás és energia, az előbbihez nagyobb bölcsesség és fegyelmezettség szükséges.

Nagy történeti alak az a vezető szerepet vivő ember, aki kora szellemét és követelményeit megértve, helyzetét kihasználva, oly eredményes működést fejt ki, mellyel az emberiség vagy nemzete haladását elősegíti.

A magyar történetírás mind ez ideig adósunk Szent László életrajzával s működésének, történelmi szerepének helyes méltatásával. Akár mint hős és hadvezér, akár mint törvényhozó vagy egyházalapító - ami a 11. században a nyugati kultúra terjesztésével azonos - jeles királyaink közé tartozik. Középkori forrásaink főként hősiességét, vallásosságát, a modern írók emellett a keresztény egyházi és magyar nemzeti felfogásnak saját személyében első egyesítőjét, a nemzeti keresztény művelődés előharcosát tisztelik Lászlóban.

(1910)







Wass Albert: SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY (1077-1095)


Árpád-házi László, magyarok királya nem csak testi erejével, szálfa termetével tűnt ki kortársai közül, de tudásával, művészi érzékével és lelki jóságával is. Isten kegyeltje volt. Nevéhez csodák főződnek és a mondák végtelen sora. Az ő kívánságára avatták szentté István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt. Halála után szentté avatták őt magát is. Egy alkalommal László király és serege napokig nem leltek vizet a sziklás, kietlen karszti tájon. Szomjúság gyötörte a hadat, az emberek kiszáradt torokkal, elgyöngülve vánszorogtak, és a végpusztulás árnyéka nehezedett reájok. Végül is aléltan megállt a menet a sziklás, száraz pusztaság közepén, az emberek eldőltek, halálukra vártak.

László király félrevonult a katonáitól, s térdre borulva hosszasan imádkozott Istenhez segítségért. Majd lábra állt megint, megmarkolta súlyos harci dárdáját, s minden erejét összeszedve beleütötte a fegyver acél hegyét a sziklába.

- Isten nevében vizet fakassz! - kiáltotta.

Abban a pillanatban, ahol a dárda hegye a sziklára ütött, tiszta vizű, bugyogó forrás eredt, gazdagon öntve Isten áldását az elcsigázott emberek számára.

Egy másik alkalommal betegség tizedelte seregét. Hulltak az emberek, akár a legyek. A királyi sereg tábora haláltáborrá változott. László király sátrában imádkozott, majd fogta íját, kiment a tábor szélére, s nyilát kilőtte a mező irányába. Az őszi napfényben csillogva szállt a királyi nyílvessző, majd széles ívben földet ért megint, egy jelentéktelennek tetsző, kis növényke levelét szúrva keresztül. A király parancsára zsákokba gyűjtötték annak a növénynek a leveleit, amennyit csak leltek belőle a környékbeli mezőkön, megfőzték vízben, s a vizét megitatták a betegekkel. A járvány azonnal megszűnt. Ezt a kis növényt a nép ma is Szent László füvének nevezi.

Kelet felől a kunok nyugtalanították abban az időben a megtelepedett magyarokat. Újra meg újra betörtek a keleti gyepűn, és hiába mért rájok a királyi sereg véres vereséget Cserhalomnál, továbbra is portyázták Erdély földjét, dúlták, rabolták a népet. László király többször is kiverte őket az országból.

Egy ilyen alkalommal a fosztogató kunok, hogy életüket mentsék, kiszórták futás közben a rabolt arany tallérokat, arra számítva, hogy kapzsiságukban a királyi vitézek abbahagyják az üldözést, és rávetik magukat az aranypénzre. De László király imája kaviccsá változtatta nyomban az aranyat, és a menekülő kunokat egytől egyig fogságba ejtették vitézei. Erdélynek azon a részén ma is találni lehet kis, lapos, kerek, sima kavicsokat, amit a nép kun talléroknak nevez.

Egy másik alkalommal az erdélyi KERLÉS község közelében csapott le László király a fosztogató kunokra, akik nyomban futásnak eredtek a közeli hegyek felé. Üldözés közben a király megpillantott egy kun lovast, aki sikoltozó magyar leányt cipelt magával a nyeregben. A király üldözőbe vette a leányrablót, de nehéz páncélos lova hamar fáradni kezdett, és látni lehetett, hogy nem bírta a versenyt a könnyűlábú kun lóval.

- Szép húgom! - kiáltott oda a király a leánynak. - Százszorta jobb a halál, mint a rabszolgaság! Rántsd le a gonoszt magaddal együtt a lóról, s a többit bízd az Úr-Istenre!

A leány megfogadta a tanácsot, s megkapaszkodva elrablójába, oldalra vetette magát egész súlyával. A ló kiszaladt alóluk, s mindketten a földre zuhantak. Leugorva lováról, a király párviadalban megölte a kunt, és megmentette a szépséges hajadont.

Egyszer Torda közelében, kunokat üldözve megint, László király elszakadt csapatától és egymagában kergetett a dombokon át egy menekülő portyát. Azok azonban hamar észrevették, hogy csak egy magányos lovas üldözi őket, és szembe fordultak vele. Mikor felismerték benne a magyarok királyát, nyomban üldözőbe vették, hogy élve kerítsék kézre. Már majdnem el is érték célukat, amikor a menekülő László király hangosan felkiáltott:

- Isten, segíts!

Abban a pillanatban megremegett az üldöző kunok alatt a föld, hatalmas dördüléssel megnyílt a hegy, és mélységes szakadék támadt üldözött és üldözők között, melyen ló nem ugorhatott át, s melynek meredek falait ember nem mászhatta meg. László király megmenekült. Így keletkezett a nevezetes TORDAI HASADÉK. Szikláin ma Erdély legszebb vadvirágai nőnek, s lent a mélyben, ahova csak délidőben süt be a napfény, sűrű páfrányok rengetegében kicsike csermely csobog. Néha csontokat mos ki viharok után a szakadék aljából. A királyt üldöző kunoknak és lovaiknak a csontjait, akik halálukat lelték a földindulásban. Halála után Nagyváradon temették el Árpád-házi Lászlót, s a róla elnevezett templom előtt, ahol bebalzsamozott teste nyugszik, lovas szobrot
állított emlékezetére a nemzet.

Erről a szoborról mondják, hogy amikor a törökök ellen harcolt Nagyvárad alatt egy maroknyi magyar sereg, s már a törökök javára fordult a csata sorsa, egyszerre csak megjelent valahonnan hatalmas lovon egy sisakos, páncélos óriás, és mázsás buzogányával, rettenetes kardjával rávetette magát a pogányra. Tucatjával kaszabolta le a törököt. Lepattant róla a nyílvessző, megcsorbult rajta a kard, s még az ágyúgolyó sem tehetett kárt benne.

Esze nélkül menekült előle az ellenség, százával adta meg magát. Mikor a győzelmes magyar sereg bevonult Nagyváradra, döbbenve látták, hogy a templom előtt Szent László érc-lovát hab takarta tetőtől talpig. Rohantak a városi urak a templomba, s lám, a szent király testét is izzadtság borította az üvegbúra alatt. Az éjjeli őr pedig eskü alatt vallotta, hogy a templom előtt a szobor alapzata egész éjszaka üresen állt, a szobor nem volt sehol.

Nagy híre és dicsősége volt László királynak az egész világ előtt. A középkori lovag mintaképeként tisztelték mindenütt. Mikor Európa lovagrendei összefogtak, hogy visszafoglalják a szent földet a pogánytól, és a pápa meghirdette az első keresztes hadjáratot, László királynak ajánlották fel a fővezérséget, amit ő el is fogadott. De mielőtt a keresztes hadak egybegyűltek volna, meghalt László király és ez az oka annak, hogy nem az ő vezérlete alatt indult el a szent föld felszabadítására az első keresztes hadjárat.

Az első világháború után az Erdélybe becsődülő és az őslakó magyarságot gyilkoló oláhok megcsúfolták Nagyváradon a szent király szobrát is. De a feljegyzések szerint mindazok, akik kezet emeltek a szoborra, különös és titokzatos halállal haltak meg, rendre és egyenként, s tíz év
teltével már egyetlenegy sem volt közülök életben.

Magyar Irodalmi Lap

Link








DR. KARÁCSON IMRE: SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY ÉLETE /1895/

Link



Szent László-emlékév

Link



Megáldották a felújított agyagosszergényi templomot a Szent László-búcsún

Link






















 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Az idők szava
  2017-06-26 22:45:19, hétfő
 
 




AZ IDŐK SZAVA
2017-06-25

,,O tempora, o mores!"

Cicero


Olvasom a sajtóban, hogy Fekete-Győr András, a romkocsmák géniusza, pártalapító és minden libsik legújabb wunderwafféja, felhívást tett közzé, hogy mindenki vegyen részt az éves buzifelvonuláson, mely a keresztségben a szittya hangzású ,,Budapest Pride" nevet kapta.

Akik meghallgatják szavát nem panaszkodhatnak majd, hiszen rendkívül neves és színes társaságban találhatják magukat, tanúbizonyságot téve arról, hogy összenő, ami összetartozik. Tavaly például ott volt maga Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a feleségével, továbbá mások mellett Mécs Imre és Fodor Gábor, Bauer Tamás, Szél Bernadett, Kunhalmi Ágnes és Lendvai Ildikó is.

Az idén, hogy teljes legyen az ellenzéki egység, akár a cuki Vona Gáborra is számíthatunk, vele kapcsolatban már semmi sem lep meg bennünket.

Ezen kívül az USA magyarországi nagykövete is táncot lejtett. E tánc önfeledtségét, illetve spontaneitását némileg beárnyékolta a félbuzinak öltözött, kopasz biztonságiak jelenléte. Ők nem táncoltak, mert féltek, hogy kiesik a géppisztoly a bőrtangából. Így mulat egy amerikai úrnő, száműzve, in partibus infidelium, egy kicsiny balkáni országba, ám a példamutatásról ott sem megfeledkezve. Persze bizonyára megérdemelte, mert ha több pénzt hajt fel az Obama-kampányra, akkor nagyobb országba küldik. Kapitalizmus van, így megy ez.

ÉS HÁT NAGYOBB ORSZÁG, NAGYOBB BUZIFELVONULÁS.

Túltéve magunkat a jeles esemény közszórakoztatási vonatkozásain megpróbálunk némi politikai konzekvenciákat levonni a felvonuláson való részvételből, illetve az arra való felhívásból.

A felhívásban elhangzik, hogy a Momentum tagok nem egyenként, hanem mint politikai közösség vesz részt, tehát tekinthetjük ezt politikai hitvallásnak is. Voltak már erre utaló megnyilvánulások korábban is, egy régebbi a Neue Zürcher Zeitungnak adott nyilatkozatában a mi Andrisunk azt találta mondani, hogy ,,Az azonos nemű párok házasságának lehetőségét teljesen természetesebbnek tartom annál, mint hogy Magyarország védi a határait". Mondjuk itt nem vette észre, hogy ahol nem védik a határokat, ott nemsokára a buzikat sem kell védeni. Ezt a nyilatkozatot azonban a libsi média eltüntette, nem esett róla szó, ami azt mutatja, hogy még az átlag libsi újságíróba is sokkal több politikai érzék szorult, mint az egész Momentumba.

AMI AZÉRT - LÁSSUK BE - NAGYON NAGY SZÓ.

Politikai szempontból ugyanis az a helyzet, hogy - szélsőségesen elfogult szervezetek felmérése szerint is - a teljes lakosság 36 százaléka támogatja, 56 százaléka viszont ellenzi az azonos ivarszervekkel rendelkezők egybekelését.

Zárójel. Nézzék el nekem a körülményes ,,azonos ivarszervekkel rendelkezők" kifejezést. De mióta felfedezték a társadalmi nem fogalmát, azóta gyakorlatilag megállapíthatatlan, hogy egyáltalán léteznek-e ,,azonos neműek". Nem is beszélve ama nehézségről, hogy az ilyen ,,nem" szabadon és bármikor megváltoztatható. Könnyen lehet, hogy eredetileg két nő kelt egybe ám holnap már egy fikusz és egy lepényhal örök boldogságát szemlélhetjük esetükben. A velünk született ivarszerveink megváltoztatása ugyan lehetséges ám roppant költséges és főleg fájdalmas eljárás, így remélhetően viszonylag kevesen merészkednek odáig. Zárójel bezárva.

Tehát ott tartottunk, hogy a magyarok többsége ellenzi a dolgot. Ez nyilván így van a választópolgárok körében is. Mármost amíg ún. demokrácia van, addig politikai hatalom megszerzéséhez a választók többségének szavazata kell. Aki pedig így elkötelezi magát ebben a kérdésben, az nem számíthat a szavazatok többségére. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy eme bonyolult, sokrétű összefüggés messze meghaladja a Momentum egyesített IQ-ját - mely egyébként maligánfoknak is kevés - de gondoltuk valahol a háttérben csak meghúzódik valami agytröszt.

ÚGY LÁTSZIK NEM, VAGY ANNAK TAGJAIT IS MAGUK KÖZÜL VÁLASZTOTTÁK.

Nekünk, meggyőződéses fasisztáknak, persze tulajdonképpen jó hír, hogy a vidám menetben egymás fenekét simogató politikusok nem veszik észre, hogy tulajdonképpen egymás politikai konkurensei, és ugyanarra a nem túl népes választói csoportra vetik ki a hálójukat. ,,Sosem zavarjuk az ellenséget abban, hogy hibát kövessen el." - mondotta Napóleon, és mi hallgatunk rá.

Külön megragadta a figyelmemet az indoklás, melyet a fékezhetetlen agyvelejű András fűzött a bejelentéshez. Szerinte nekik ez alap. Azért, mert 2017-et írunk, ők pedig abban nőttek fel, hogy a ,,szerelemnek nincs színe, nincs nemzetisége, nincs neme" (Mondjuk ez utóbbi kijelentéséért még megfeddhetik a genderisták, de az már az ő baja) ,,Ez arról szól, érti-e valaki a 21. századot." Tehát - érvelése szerint - a kor maga, melyben élünk, jellegénél fogva buzi és egy ilyen századot, csak a buzik érthetnek meg. Új, nagyszerű kor kezdődik.

Mi pedig elkezdhetjük a hetero büszkeség menetét szervezni. Talán még nem késő.


Link



Ne engedélyezzék a "Budapest Pride" nevű LMBTQ felvonulást és semmilyen egyéb homoszexuális propagandát Magyarországon! - PETICIÓ
/Tizennégyezren írták alá már a homoszexuális propaganda elleni petícíót!. Segítsen, hogy elérjünk 20 000 aláírást!!!/

Link








Fekete-Győr elárulta a Momentum valódi filozófiáját

Most már mindenki tisztán láthat.


Érdemes elolvasni a Momentum Gyere a Pride-ra felhívásának a szövegét:

,,Mi abban nőttünk fel, hogy a szerelemnek nincs színe, nincs nemzetisége, nincs neme. Szerintünk ez nem konzervatív vagy liberális kérdés, ez nem egy jobboldali vagy baloldali téma. Ez arról szól, hogy valaki hajlandó-e felismerni, hogy a világ változik. Hogy a környezetünk változik. Ez arról szól, hogy valaki érti-e a 21. századot. És nem, ez nem egy generációs dolog, hiszen még a 80 éves Ferenc pápa is jobban érti ezt, mint egyes politikusaink. Felmerülhet a kérdés, hogy ha ez nekünk nem téma, akkor miért kell mégis elmenni erre a felvonulásra. Azért, hogy ráirányítsuk a kormány figyelmét arra, hogy az, amit ők a családról gondolnak, az idejét múlt, múlt századi és kirekesztő"

Most már mindent értünk.

Mi a polgári oldalon a Momentum értékrendje szerint:

- Nem értjük a 21. századot.
- Nem látjuk, hogy a világ változik.
- A családról alkotott képünk avitt, idejét múlt, múlt századi és természetesen kirekesztő.

Köszönjük Fekete-Győr Andrásnak, hogy felnyitotta a mi szemünk mellett a magyar választókét is.

Link












 
 
0 komment , kategória:  Média  
Kaffka Margit
  2017-06-25 17:00:23, vasárnap
 
 







KAFFKA MARGIT


Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10.- Budapest, 1918. december 1.) író, költő.

Ady Endre a ,,nagyon-nagy író-asszony"-nak nevezte a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját.

Mindmáig ő a legnagyobb magyar író-költő asszony: a Nyugat nagy nemzedékének első vonulatába tartozik, legjobb regényei a lélektani epika nagyszerű hazai példái. Ha csak verseket írt volna, emléke úgy marad fenn, mint a Nyugat első nemzedékének egyéni hangú költője, talán a legkitűnőbb magyar költőnő.








Kaffka Margit összes költeménye

Link








AUGUSZTUS




Szőke búza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, buzába,
Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.
Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló
Picike cipellő, - szűkráncú viganó!
Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!
Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,
Maga talán olyan - falubeli legény?
Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.
Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!
Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."

Szőke buzaföldön lemenőben a nap,
Szőke lány hajárul lekerül a kalap.
Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,
Pipacsbokrétának hullong a levele,
Rebben a fürjmadár nád megett, sás alatt...
Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.
Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:
- De belenéztél a kisasszony szemébe!
Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!
Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?
Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!
Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"

Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,
Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,
Szemügyre vesz minden útszéli virágot,
- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!
Több kárt tenne benne fiókmadár lába -"
- És indul utána, - és lép a nyomába.


Útszéli virágot tapossa azér' is, -
Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!
- A kisasszony szava mesemondás, álom:
- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,
De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!
Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."

Megeste az utat sírószemű harmat,
A legény is csendes, a leány is hallgat,
Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,
Valami bús nóta szól a faluvégen, - -
Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:
- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?
Lám, van aki varrja, - lám, van aki szőjje!
Szépséges, hűséges barna szeretője!" -
Csere Jóska szeme odatéved lesbe:
- "Hej, azt a virágot vajon kinek szedte?
Van akinek adja! Van akit szeressen!
Sok cifra uraság azon a nagy Pesten."







CSEND




Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga, -
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
- E csöndet ismerem.







EGY HAJNAL


Úgy emlékszem a fagyos éjszakákra!
A lámpám kormos, fűtetlen a kályha;
A furcsa kis terem: könyv, csésze, lombik...
Agyamba' lázasan fonódik bomlok
Száz új kötés, száz lenge kapcsolat...
Lényeget sejtve a külső alatt,
(Óh, az a hit, mi egyszer bennem élt!
Óh, az a vágy, mi akkor ösztökélt!)
Vágyba keresve, hittel megidézve
A lét örökegy, titkos szívverése,
A nagy törvény. Csak nyúlni kell feléje,
Csak forma kell, hogy emberész fölérje...

Már oly közel! Csak a s z ó t megtaláljam!
Megnyílt az út, érzem, hogy nő a szárnyam,
Érzem a sajgó, idegen gyönyört...
Ez a repülés! Elhagyám a kört!
... Amikor - hajh! - mint ablak üvegén
Fogoly legyecske ütközik, szegény,
Úgy csattan, úgy zúzódik szét a szárny
A Végtelen alig sejtett falán.
A mozdulatlan, néma kőkerub,
Amely kezdettül őrzi a kaput,
Megéledt. Kardja lángot szór felém...
Egy illetéstől visszahulltam én.
Itt voltam újra. Könyvek, lombikok
S az ismeretlen, gőgös, nagy titok.

Ám egyszer - épen márciusba' volt -
Rámhajnalodott, mint eddig soha.
Még főm a könyvre álmodón hajolt
S már bíborszínű volt a kis szoba.
Valami könnyű, léha, kósza szél
Rántotta fel az ócska ablakot,
Előttem szétzilálva lap, levél
S már hebehurgyán szívembe csapott.
Óh, Istenem! Távol, méntás mezők
Száz illatos koboldja tört reám, -
Kérők, ígérők, sejtők, sürgetők,
S reszketve, várva, félve hallgatám.
Óh, mennyi szín, mit soh'se láttam eddig!
Ez ismeretlen élet mind a földé?
Mely rámborul, mámorba ejtve siklik
A töprengés dohos redői közé.

No, lám! Ah, a fellegek!
S mind e csoda máról-holnapra ébredt?
Vagy épp ilyen volt tegnap? Nem lehet!
Egyedül az én üdvösségem végett,
Hogy megismerjem, ami ősi, rejtett
Értelem él sugárba', színben, dalban;
Titkok, amiket csak tudatlan sejt meg
És szók, amiket úgy kell súgni, halkan.
Hogy megtudjam: lélekzeni mily édes,
Halk, gyöngéd szókat szívni bé vele
S engedelmesen símulva a léthez,
Köszöntöttelek Téged, aki éltetsz! ...
S ez volt az Élet első reggele.







EPILÓGUS


Hogy ott jártam az ismerős vidéken,
Csüggedt, szomorú ember fogadott.
És mondta halkan, sóhajos beszédben:
- Édes vigasztalásom elhagyott,
Kis Rózsi elment, kis Rózsi halott...

Árnyék borult szavától a szívemre,
S árnyék húzódik át völgyen, hegyen.
Nemrég e tájék, - ért kalászok rendje,
Ösvény, csalit, - mind kedves volt nekem.
Tán most is - azt a napfényt keresem?

Mi történt? Egy édes gyerekkacajjal
Van csak kevesebb madárdal a földön,
Mindössze: üresen talál a hajnal
Egy kicsi nyoszolyát, - ezen tűnődöm,
Csüggedt, szomorú szívvel tépelődöm.

Egy nyoszolyát, amelyen annyi estve
Hallgattam a lélekzeted neszét,
Bársonypilláid rebbenésit lesve,
Kék vízi-lányrul mondtam a mesét,
- Aranyhaját, hogy oldja, bontja szét...

Mindössze csak egy mese maradt félbe,
S visszakerült, - onnan küldték az égbül,
Elolvasatlan, rózsaszín levélke,
Sorsod. - Csak elaludtál mese nélkül.
Anyácska hívott! Ki veheti vétkül?

De itt azóta lomha, szürke árnyék
Feküszik végig völgyen és hegyen.
Mit is keresnék még itt? - Mire várnék?
Csak el, - tovább! Oly nehéz a szívem!
S az árnyékot hiába kergetem.

1903







ESTE


Sürgette a férfi: "Ugy-e jösz te velem?
A nagy csodaváros kapuja kitárva,
ketten suhanunk át utcán, tereken...
Majd ránkborul, tudod, az este bűbája,
majd hull az eső, halk, üde, tavaszi, lágy,
és ingerel, szédít, pihenni se hágy,
száz törtszínű fény libeg a vizes úton,
suttogva, zsibongva jő nagy sokaság.
Az illatos ködben ezer kusza vágy,
az alkotás üdve is megszáll, ó, tudom,
csak te velem jöjj!"

Felelt az asszony: "Én megyek, igen!
Szükséged van rám, és szeretlek, érted?
Egy kis szobánk lesz az emeleten...
Majd gyorsfőzőn csinálom az ebédet.
Aztán meséket mondok halkan, lágyan,
ha kályhatűz lobog az esthomályban.
Égő fejedre úgy símul kezem;
az én ujjamba' gyógyító bübáj van,
halk zsibbadás beszédem dallamában...
Te majd a terveidről fogsz nekem
suttogni csendesen."







FÁRADT EMBEREK


Van egy leány, - csak a mesébe él, -
Mondják, - nem is különb a többinél.
Elszállt fölötte édes, röpke mult,
Siratni vágyott, - kacagni tanult...
Ám akik szánakozni jobb szeretnek,
Sehogysem tetszik a jó embereknek,
Fürkészik arcát reggel, - látni vágynak
Könnyek nyomát, virrasztott éjszakákat,
S a vigalomba ha elfárad estve,
Föléhajolnak az álmára lesve,
Összesúgnak a bölcs, jó nénikék:
"- Hajh, a régit, - most is szereti még!"

S van egy ember. Mesevilágba jár,
Nagy álmodó, de jobb százannyinál,
Szemébe néz csak, - aztán mitse kérdez,
Kézenfogja és nem nyúl a szívéhez,
Elmúlt szerelmet sohsem emleget,
Kímélve, félve kerül egy nevet,
- Nagynéha kérdi meg: - "Nyugodt egészen?
Hisz tudtam én: meg fog gyógyulni szépen, -
Hisz mondtam én, hogy el fog múlni, lássa,
A beteges, az ideges varázsa, -
Rámfigyel? Ő rá gondol? Úgy-e nem?!"
- Súgja a lány: - "A régit szeretem!"







FÉNYBEN?




Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.

Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.

De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen, -
Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen...

1901







HÍRADÁS

Fenn húnyik a csillag,
Fenn ébred a hajnal,
Tollászkodik sebten
Sokszáz pici angyal.

Omlása-bomlása
Rózsafellegeknek...
Rózsafellegekbül
Pihe-ágyat vetnek.

Bontják, teregetik
Széltibe, hosszába,
Itt is, ott is leszakadoz
Halovány foszlánya.

És hullong és szálldos
A hajnali légbe,
Úgy csapódik szép leányok
Álmodó szemébe.

És ihol, valahol
Egy virágos ablak
Orgonavirági
Összebólogatnak.

S egy súgja a másnak:
- Csak halkan, csak lágyan,
Fehér lányszobába
Fehérhabos ágyban
Pihegő leánynak.

Ma vagyon az első
Szép hajnali álma,
Igézetes, édes
Szerelemről való
Boldog álmodása.

1902







KERTBEN


Valamiért ez a sok rózsa
Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendes intenek.

Csitul a szellő, - lábhegyen csak
Kímélve, búsan közeleg, -
A legyintését féltve, óva,
Zajtalanul összefogózva,

Fogják fel néma levelek,
- Megilletődött őrszemek, -
Mik szegett fővel, sorra állnak
Ablakánál a kerti háznak...

Ott benn, - elgyötrött némaságnak
Kél hosszú, panaszos jaja,
Halkan, kísértőn, - mintha távol
Árnyak völgyéből hallszana,

Majd vergődő sikolyra válik,
Mint a lélekharang szava - - -
Ott benn, - virágos kerti házban
Rettentő, fagyos elmúlás van

Az élet oda van, - oda.
A virágoknak asszonya,
Küzködve most haldoklik éppen
Egy férfi szívében.







LEÁNYKÉRÉS




Fehérzimankós téli éjszaka
Éjféli miséről mentünk haza,
S járt legelül, csuda hallgatagon,
A jegyző úrral Mária hugom.

A férfi szólt az erdő szélinél:
- Hallotta-é, kisasszony, mit beszél
Kettőnkről együtt a falu? - Tudom!
Sietve mondta Mária hugom.

A rozsvetés dűlőjin szólt megint:
- A szóbeszéd igaz lehetne mind,
Ha jönne vélem, - mindig egy úton...
- Igen! - felelte Mária hugom.

Mégegyszer szólt a szérüskert megett:
- Édes kis madaram! Fáradt lehet!
Adja a karját! - S ment hallgatagon,
Hozzásimulva Mária hugom.

1902







LITÁNIA


Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta,
Mikor szívünkbe írta?

Én puha, fehér párnám,
Min nem nyughattam eddig.
Lelkem szép muzsikája,
Mit nem hallottam eddig.

Bölcsességgel irott könyv,
Mostanig nem tanultam.
Én friss-jó egészségem;
Mily soká beteg voltam!

Én reggeli harangszóm,
Szép napos délutánom,
Szelíd, esteli lámpám,
Sűrű csillagos éjem.

Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó, teli korsóm,
Friss; hajnali harangszóm,
Csendes, nyugalmas álmom,
Napfényes délutánom!

"Szerelem" - ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem: - olcsó szó ez!
Szerelem! - így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám.
- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent, komoly, nagy,
Pajtásom, kedvesem vagy!

Hittel és emberséggel
Első te, kit vállallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék,
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta







NEM HISZEK


Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
- És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

1901







PETIKE JÁR


Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

1903







POGÁNY IMÁDSÁG

.
Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, - beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.
.
Vitorlatépetten, tajtékos árban
Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!
Szörnyű, - hogy itt zátonyra jutva várjam,
Míg rámfut a repkény, besző a pók.
.
Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem
A csillogó s a gyilkos napokat, -
Abbul szűrjétek az életek éltét,
Szikrázzon, égjen minden pillanat!
.
A sok, közönytül terhes, lomha évet
Vegyétek vissza! Másnak engedem.
Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,
Vagy villámfényes ünnepet nekem!







PRIMAVÉRA


Csak halkan járj, halkan.
A fűszálakra vigyázzunk!
- Megérzi a sok gyökér lenn.
Vigyázva járjunk, - halkan!

Hogy néznek e fiatal fák,
Mert a kezemet megfogtad!
Nem, nem is mireánk néznek,
- Tán bölcsek e fiatal fák?

Én nem megyek tovább innét!
- A tó szeme most kinyílott,
Reggel van, árny van, a tó mély...
Én nem tudok elmenni innét.

Te várj meg engem a parton...
A tóba lenn egy mese-rét van.
Ha feljövök - ezer év múlva, -
Légy te a parton!

1905







RÜGYEK


Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, -
Itt benn vár, - pihen.
- Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!


Fészket rak, hogyha párra talál.
- És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
- Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan - nagyranő.
- Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, - reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!







SZERELEMDAL




Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle szőhetne a len,
Nem volna egy virág se szebb
A réteken.

Oly gyöngéd kis lábad nyoma,
Mint lepkeszárnyon lehelet.
Nesztelen úgy suhansz tova,
Mint égen a karcsú felleg.

Hangod oly édes, tiszta, mint
A fülemile-dal a csalítban.
- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing,
Úgy suttogsz halkan.

Szépek az ifjú barackfák,
Virágos virágaik dísze,
De sugárzóbb a te pompád:


Bár hajad éjfekete.

Te vagy a virágok virága,
Madárdal, tavasz és felleg.
Csak messziről áhítlak vágyva,
Tudom, sohse ölellek.

Mégis, - ha nézlek,
Nem bánok madárt, lepkéket.
Hogyha meglátlak,
Felejtem a tavaszt, a fákat,
A virágot, földet, eget:
És nem irigylem
A boldog isteneket.







SZERETTELEK


Szerettelek téged
Hajnalhasadáskor, -
Harmatos hajnalon,
Rózsapiruláskor,
El is feledtelek
Első kakasszóra,
Mindennap feledlek, -
Máig is temetlek
Azóta, azóta
Meggyászoltalak én,
Pillangós ruhába
Sirattalak minden
Hangos kacagásba, -
Pénteken pirosba,
Szombaton fehérbe, -
Ma is gyászollak tán,
Virágvasárnapján,
Rózsapiruláskor,
Talpig feketébe.







TALÁLKOZÁS


Az asszony víg, dalos volt, - kacaja,
Mint hajnalidőn gerlice szava,
Felhangzott szüntelen.
A férfi nézte és ámulva szólt:
- Lám! Azelőtt ilyen szép sose volt, -
Én így nem ismerem!

Továbbment. S hogy talált egy szőke lányra,
Leült mellé és súgva magyarázta,
Hogy "mi a szerelem?"
Mikor füléhez hajlott mosolyogva,
Az asszony ránézett, féltőn, titokba:
- Igy sose bánt velem!

Nemrég, - szerelmük végső idejébe, -
Hogy együtt ültek, csendben, tépelődve
Magányos estvelen, - - -
Egyik se tudta még, hogy mi a gyásza, -
Akartak még, - s már nem tudtak egymásra
Rámosolyogni sem.

1902







TÁRSASÁGBAN




- "Jó estét asszonyom! A bálon
Hiányzott, mondhatom!"
- "Nem gondoltam, hogy itt találom,
De - örülök nagyon!"

- "Egy zugból oly régóta nézem.
A férje nincsen itt?"
- "Az uram? Igen - a vidéken
Valahol utazik!

De... holnap délre visszavárom!"
- "Ki hitte valaha...
Hogy megszépült a lagunákon!"
- "Milyen gyerek maga!"

- "Az öreg urat láttam tegnap,
Haragszik még reám?"
- "Dehogy! Mióta férjhez adtak,
Jobbkedvű az apám!"

- "És mióta nem jártam arra
Mi újság a tanyán?"
- "Ottkinn? Csak a lugastól balra
Kidőlt a körtefám."

- "A virágos? hisz nincs egy éve,
Hogy ott ültem veled!"
- "Valami titkos betegsége
Már akkor lehetett."

1902







TEMETÉS


Vörhenyes foltok messze fönn a lejtőn,
A szakadékba' halvány ködcsikok.
Üzenetkép száll a haraszt: A dér jön!
A lankadt szárnyú hír szól: Itt suhog
A völgyben, jönni fog!...
És halkan, mint a zörrenő levélnesz,
Ahogy riad a néma fák alól,
S a reszkető fehér nádasban elvesz,
Úgy jön felém a kór,
A gyilkos, lassú kór.

Pihés mag érett rendre száz virágon,
Tobozgyümölcs zörren a gally hegyén.
Én Istenem! Nem volt fiam, se lányom,
Takaros házam enyhe völgyben én
Föl sem építhetém...
Hiába! Lám, a sárba szertezüllve
Letiprott korcs magvak szemetje hull,
S bár hő igéret élni, élni szülte, -
Veszendő létük a hűs anyaölre
Panasztalan borul.

Hát jöjj, halál! Hószínű, lenge fátylon,
Mutasd a titkok mélységét nekem!
Ne legyen soha égő vajudásom,
Ne legyen kínos, iszonyú sebem,
Álmatlan fekhelyem.
Komolyan, némán, fövegét levetve
Virrasszon egy két hallgatag barát...
Csak meddő jajszót, szennyes könyeket ne!
A két hideg kezem tegyék keresztbe,
S mormoljanak halk, elcsukló imát.

1905







A TE SZÍNED ELŐTT


Az én két fáradt asszonykezem
Hogy milyen lágy, amikor simogat,
Mily enyhén tárul, amikor ad,
Terajtad ösmerte meg.
- Köszönöm neked a két kezemet!

Szemem, a bágyadt, bús tükröző
(Áldott csoda ez!) sorsodba nézett,
És megtanulta, hogy tiszta szövétnek,
Betlehemcsillag, égi vezér...
- Áldjon meg Isten a két szememér!

Mindig azt hittem: rút vagyok,
Csak durva vágyra hangoló,
Szívet bájolni nem tudó.
- Te megszerettél, - s rámigézted
Ezt a halk, esteli szépséget.

Oly csúnya volt, mit eddig éltem;
Kevert, pocsékló, fél, törött!...
- Most a multam is rendbejött,
Ahogy tenéked elmeséltem. -
Mert láttad sorsom: megszerettem.

Nemes, szent csordultig-hited
Aranykelyhét felém kínáltad,
Szerelmed grálborát ajánltad.
Most már, míg élek, szent leszek!
Felmagasztaltál; fent leszek;
Mindig "te színed előtt" járva...
Ó hála, hála, hála, hála!







TE TUDOD MÁR?


Búcsúzni fáj nagyon, én mégis hagyom,
mert minden sóhaj, lelkemből szabadult
rabmadár, a kalitka ajtaja már régóta
nyitva áll, csak én nem tudtam, milyen
messze tudlak gondolatban, a szívem még
mindig nem enyém - azt, nálad hagytam.
Nem kérdezek és nem várok válaszokat,
nem sírok vissza el nem csókolt csókokat,
temetni mentem emlékedet messzire, mert
miattad hazudtam igazat magamnak is,
hogy lehet szeretni - szeretni lehet, ennyire.
Nevetve sírtam és sírva nevettem, lépteid
nyomát kerestem, arcomon csurgott az
esőverte könnyem, nem tudom mi tart,
miért élek ebben a hihetetlen szerelemben.
Te mindig tudtad, merre járok, hol nyílnak
még a városban a virágok, s ha leültem egy
árnyas fa rejtette padra, sikoltott bennem
a vágy, hogy mellettem ülj - egy pillanatra.
Belül hallottam a hangodat, Veled ébredtem


minden reggel, lélegzetem a lélegzeteddel,
álom volt csupán, képzelet játszotta tünemény,
egy kósza, egy leheletnyi, egy halk-remény.
A Te szemeddel néztem és láttam, az ölelésedre
vágytam, éreztem az ősz illatát, kísértem a folyót,
ahogy a hidak szelik át, lelkemet veszni nem
hagyhattam, válaszokat kerestem önmagamban.
Csak azt tudom, nem maradhatok - többé
a szerelemből sem adhatok - gyűjtöttem
erőt felejteni, s hogy meddig lesz elég? -
ezt most, senki nem tudja megmondani.

Te tudod már, hogyan kell - nem szeretni?







TERZINÁK


Követlek, mint a nap fényét az árny,
Mint bús Echo Nárcist sirván követte;
Szivem vére hull kis lábad nyomán.

S mint Afrodité szent léptén, megette
Biborrá vált a rózsa, melyre hágott,
Mikor szerelmes szép ifját kereste.

Úgy fátyolozza gyász e szép világot, -
Hol én futok fehér lábad nyomán, -
Reménytelen, - mint fény után az árny.







TÓ - MESE


Zsombék fenekén, hínár sűrűjén
Ott alszik a mélyben a vízilegény.
Ott szélbe se hallani habsuhogást,
Csak néha, ijedve, ha zizzen a nád.
Míg fenn van a nap,
Nem csobban a hab,
Oly félve suhan, mert könnyű az álma
Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába --
S megvetve az ágya van ifjú szívekbül,
Megtépett, elkínzott leányszívekből.

Mert néha sóhajtva feljön a habbul,
Lányszívre vadászni a parton elindul,
Szép, ifjú alakba bolyong az erdőn,
Van, hogy a faluba, fonóba is eljön,
És hogyha lát
Tüzesszemű lányt,
Megrontja, megejti a víziember
Örvénylő, zivataros szerelemmel.
És hogyha ölelte, kitépi szívét,
Elhozza, lehozza a mélybe szívét.

De egyszer a parton, hogy lopózva megyen,
Ott ült kövön a csudaszép idegen.
A szeme acéltükör, a karja fehér,
A könyje omolt... és nem tudta miér'...
Mégis kacagott
És nézte a habot,
Még futni se indult, -- amíg közel ért,
Elvárta, bevárta a vízilegényt.
Az félve ölelte, kereste szívét
S nem lelte, -- seholse találta szívét.

Oh mondd te! Ki vette a szívedet el?
Vagy tán nem is volt neked sohse? Felelj!
Szólj, merre keressem a szívedet?
A világ végére is érte megyek,
Szólj, meglelem én!
Te szép, te szegény!
Csak jőjj te le hozzám, ott van szív elég,
Mind neked adnám. De maradj! Hova mégy?
És indul a lány keresni szívét,
A messzehagyottat, az árva szívét...

S azóta a mélyben, hínár sűrűjén,
Gyöngyházpalotában a vízilegény
Nem alhatik, ah olyan szörnyű az álma
Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába.
Feljön a habbul,
Sóhajtva elindul
És bolygva az erdőn mindszerte kiált,
Keresi az acélszemű, hókarú lányt,
Mert annak sohase látta szívét,
Elvette előtte -- más a szívét.







UTAZÁS


Jer, csöpp matrózom! Építünk hajót!
Kis nyírfakérget bordának te hozz,
Én sássziromból tűzök lobogót,
Árbóckosárnak jó egy makktoboz,
Rúd lesz a pimpó szára, és a vad
Réti füvekből szigonykötelünk.
A szél is kedvez. Csillog a patak.
Dördüljön ágyu most! - Isten velünk!
Csak rajta! Oldd! Vigyázz! Hahó, hahó,
... Már indul a hajó!
Kicsiny hajó, ezüsthajó.

Messzesuhant. Hajlong színén a habnak,
Virágos partok közt repül, repül...
Mögötte erdők, rónák elmaradnak,
Idegen habok árján - egyedül.
És ím, a tenger kék ölét kitárja,
Fehér sirályok repdesik körül,
A távol part aranygyümölcse várja,
Ott lomha sziklán karcsú templom ül.
Márvány hidak, száz oszlop... csillogó,
Köszönti mind. Honnan jössz, kis hajó,
Aranyhajócska, ezüsthajó...

Eltűnt? - Ne sírj! Majd nagyranősz fiam.
Építeni fogsz. Lesz még hajód neked!
Küzdeni fogsz lángolón, dacosan.
A két karodba lesz csupán hited,
És szólni fogsz az ismeretlen népnek,
Tűz lesz a szavad, hit, szenvedelem, -
Távol partok lakói összenéznek:
"Ki szólt? Ez Ige ismerős nekem!"
Honnan jöttél, titkos hatalmú szó?
Mint a kincsekkel megrakott hajó,
Zengő hajó, csodás aranyhajó.

Így futja be, lásd, a föld kerekét
Ezer meg egy ezüst-aranyhajó.
Áldott szívekből pazarolva szét
Nagy útra kél a gondolat s a szó.
- Ó, hány van siket pusztába kiáltva,
Hány elindul s partot nem talál, -
Sok összesímul a vad tengerárba,
Köszönti egymást s többé el se' vál.
- Az élet vad vizén találkozó
Kicsiny hajó meg nagy hajó,
Ezüst-arany hajó.








VÁGYAK


Úgy-e, most jól áll a hajam megint!
És úgy-e, jól van szabva a ruhám?
Színes szalag, - csokorba szedve mind, -
Ilyen a szívem is, - könnyű, vidám.
El innen csak! Sokadalomba vágyom,
Ahol repkednek balga kacajok,
Futószerelmek szállnak tüzes szárnyon. -


Nagy, halálos jókedvet adjatok!
Mulatni akarok!

És mégis, mégis, - e homályos zúgban,
Csillapító csendben jobb volna tán, -
Itt csak valami néma, tompa bú van
És béketűrő, mélységes magány - -
Jobb volna itt maradni minden este
S az éjszakán, míg jön a virradat
- Behúnyni a szemem és várni egyre
Az idő, az idő míg elhalad
És betemeti azt a holt nyarat.

1902






VÁNDOR ÉNEK


Amerre járok, nő virág elég: -
Csak szaggatom, - te jutsz eszembe még.
A legszebb rózsát küldeném neked,
Hiába, - messze vagy te, nem lehet, -
Míg odaérne, elhervadna rég!
Van egy galambom, - a szárnya fehér, -
Azt küldeném el a válaszodér',
Sebes a röpte, - csakhogy - tudom én,



Ott van a fészke erdők peremén,
Ott elmarad, - nyomodba sohse ér.
És a szívemben - édes emberem,
A nóta is már hasztalan terem.
Ha záporok szele vinné, - - - de lásd,
Elszéled az messze völgyeken át,
Szívem dalát rábízni nem merem.







VIHAR ELŐTT


Eredj hát, hogy ne lássalak soha!
Fellegbúvó csillag majd elvezet.
Hogy villámlik! Zivatar lesz az éjjel!
Ne várnál mégis?... Nem, nem! Csak eredj!
Míg nálam itt időztél, más tanyákon
Mulasztottál más, édes perceket,
Szegényebb lettél. Kergesd hát, utólérd!
Csak vissza ne nézz! Csalj meg, elfeledj!

Egy szót se mond! Köszöntöm azt az asszonyt!
Pejkó, nyugodj! - Mit akar ez az állat?
Hozzám nyerít? Szoktasd el a kezemtől!
Mér tudna jobban emlékezni nálad?
Ez dörgés! Menten elered a zápor,
És hogy jutsz át, ha a patak megárad?...
Az ablakom majd utadra világol,
Csak menj!... Ne hidd, hogy meghalok utánad!

1901







Theodor Storm: ÉRZEM, HOGY ILLAN AZ ÉLET...


Lásd, nagyon is érzem, hogy illan az élet,
Búcsúzni készülök. Napjaim oly futók.
Mily hamar itt van az utolsó ének!
Mily hamar itt van utolszor a csók!

Még váró és félő remegésem
Erővel csügg ifjú ajakadon!
- Te adod az utolsó csókot nékem,
És utolsó rózsámat neked adom.

A csodakelyhet utolszor te nyújtod át,
Ifjúságod borával töltöd poharamat;
Így köszöntöd reám az élet búcsuját; -
Lement napom utolsó fény-káprázata vagy!

Utolsó csillagom áll most az égen.
- Nézd, lábaid elé borulva kérlek;
Ne vond el szívedet még, üdvösségem!
Te vagy az utolsó boldogság; - érezd!

Hagyd, hogy még egyszer keblemen át
Borzongjon e játék; gyönyör, fájdalom!
Mielőtt meglátom a nagy éjszakát,
És beléhull csillagom.

Ford: Kaffka Margit


























 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit   
EU támogatási lehetőségek kisgazdáknak
  2017-06-24 23:00:19, szombat
 
 




EU TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK KISGAZDÁKNAK


Az Agrárkamara elnöke által ajánlott alábbi kézikönyv innen tölthető le, bízom benne, hogy lesznek olyan gazdák, akik haszonnal olvassák, ötletekhez jutnak belőle.


A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM (2014-2020) BEMUTATÁSA





Link





 
 
0 komment , kategória:  Kertünk - házunk - otthonunk  
130 éve született Karinthy Frigyes
  2017-06-24 20:45:32, szombat
 
 







130 ÉVE SZÜLETETT KARINTHY FRIGYES


Egy ember, aki a humorban soha nem ismert tréfát, akiről Kosztolányi azt nyilatkozta: "Ez a marha volt köztünk az egyetlen zseni." Aki a nőkről tudta, hogy nagyon is érdekli őket az etika, legalábbis a kozm-etika. Ő Karinthy Frigyes. A legnagyobb. Nos, éppen 130 éve született, és élt, mert tudta: "Születni és meghalni lehet egy nap alatt - de élni nem."


Karinthy Frigyes (Budapest, 1887. június 25. - Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító, a múlt századi magyar irodalom egyik legeredetibb alakja. Családnevük eredetileg Kohn volt, amit 1874-ben édesapja magyarosított Karinthira.

Sokrétű életművet hagyott maga után, kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet. Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista.

Budapesti kispolgári család fia volt; érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyiket sem fejezte be, de szerzett magának annyi ismeretet, hogy idővel írótársai között ő tudott legtöbbet a modern természettudományról, s a maga korában ama kevesekhez tartozott, akiknél nem vált ketté az irodalmi-művészeti-történelmi műveltség meg a matematikai, természettudományi műveltség.

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az Így írtok tit, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó Tanár úr kéremet. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb.

Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezeknek kisebb része a lírai jellegű (pl. a Lecke, a Kudarc, az Ősz) - többségük szabadvers: hosszú, központozás nélküli gondolatkitörés.


KARINTHY FRIGYES: A MAGYAR IRODALOM ARCKÉPCSARNOKA

Link



Karinthy Frigyes összes költeménye

Link



Karinthy Frigyes novellái

Link



Karinthy Frigyes: Így írtok ti (válogatás)

Link














Karinthy Frigyes: ELŐSZÓ


Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,


Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.


Karinthy Frigyes - Előszó /Latinovits Zoltán/

Link








Idézetek

Link



Forrás nélküli idézetek:

Sokan halnak meg manapság, akik azelőtt soha.

Ha hinni akarom, hogy a művészet tükörképe az életnek, hinnem kell, hogy az élet is művész. Történeteit megszerkeszti, történeteivel célja van...

A dolgok azáltal lesznek, hogy nevet adunk nekik, s így lehetségesnek tartjuk őket. Minden, amit lehetségesnek tartunk, meg is történik. A valóságot az emberi képzelet teremti.

Csak ott vagyok gyöngéd, ahol tudják, hogy nem vagyok gyönge.

Kifogytam minden mondanivalómból. Hát kénytelen voltam megmondani az igazat.

Egy nő mindent megér, csak az árát nem.

A hisztéria veszedelmes betegség - csak a nők kaphatják meg, és csak a férfiak halnak bele.

A jó tulajdonságokat szeretjük. A rossz tulajdonságokba szerelmesek vagyunk.


Humor:

Lelkiismeretes humorista humorban nem ismer tréfát.

Mire olyan szerény ez a fiatalember?

Szeretnék egy kicsit nevetni is. És nem tudok nevetni, ha röhögtetnek.

A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a diktatúrában az egyik ember legyőzi, megalázza és kizsákmányolja a másikat. A demokráciában a másik ember teszi ugyanezt az egyikkel.

Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.

Jobb egy mentő ötlet, mint öt mentő egylet.

Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.



Karinthy Frigyes - Tanár úr kérem 01 - Reggel hétkor

Link



Karinthy - Egy férj naplójából

Link



Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc sírja. Kerepesi temető 41-1-35. Borsos Miklós alkotása.









 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Wass Albert: Hagyaték
  2017-06-23 22:15:37, péntek
 
 







Wass Albert: HAGYATÉK (részletek a könyvből)


" ... Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát! Az Úristen népe és nemzete vagyunk! Elhagyta-e az úr valaha is azokat, akik őbenne bíztak, akik az ő törvényei szerint éltek, akik az ő parancsolatait követték? Soha! Az Úr nem hagyta el az ő magyarjait! A magyarok hagyták el az Urat! Térjetek vissza hozzá, s Ő megvédelmez benneteket, magosra emel, de tudjátok is ezt, lássátok magatok előtt a boldogságos szép jövendőt, amit az Úr számotokra készített, lássátok, magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul a lélek s a lélekkel együtt pusztul a nép.
- Tiszteld a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más isteneid ne legyenek! Minden bajodnak Ő az orvosa és minden harcodban az Ő pajzsa védelmez és az Ő ereje győzedelmeskedik benned!
- Az Úr erejében, szeretetében és védelmében sohase kételkedj. Minden erőd Tőle való és minden cselekedeted Őt kell szolgálja.
- Tiszteld Őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és hazát.
- Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert csak a hűségeseket védelmezi az Úr.
- Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat, és légy jóindulattal másokkal szemben is.
- Légy becsületes, tisztességes és igaz, mert csak így nyered el az Úr szeretetét.
- Soha el ne feledd, egy pillanatra sem, hogy saját képére alkotott az Úr. Ameddig őt tükrözöd tettedben és gondolataidban, az Ő ereje lakozik benned. Ha elhagyod Őt, Ő is elhagy téged.
- Ha nem csak hiszed, de tudod is az Istent, az Isten ereje benned van, és hegyeket tudsz mozgatni vele!"







"- ...Azt hiszitek, hogy az Úr akarata nélkül ki tudtalak volna menteni a románok kezéből? Hé! Ki vagyok én? Vénember. Isten nélkül senki se vagyok. De Istennel, Isten oldalán? Világot hódíthatok, ha Ő úgy rendeli. Az ő rendelése pedig az - emelte föl a hangját, hogy megtelt vele a kunyhó -, hogy emberelje meg magát végre a magyar! Térjen vissza Urához, ki idehozta az ígéret földjére, hazát adott neki, szépséges országot, hatalmat és dicsőséget, népek élére emelte, népek és nemzetek védelmezőjévé tette, pajzsán tartotta, magosan mindaddig, míg önzés és kapzsi hiúság egymás ellen nem fordította magyart a magyarral és idegen tanácsadók sima nyelvére hallgatva meg nem szegték az Úr törvényét, mely kimondja: szeresd a te magyar testvéredet, mint önmagadat, s fegyvert ellene ne emelj, rosszat ellene ne cselekedj, se tettben se szóban. Aki e törvény ellen vét, annak nyelve kivágassék, karja megbénuljon s utak árka legyen szálláshelye, mondá az Úr. De aki megtartja törvényeimet, annak szerető édesatyja vagyok, az meghallja lelkében az én szavamat, s minden tettével gondolataimat végzi. Annak hatalmat adok a világ felett, amit az ő számára teremtetten volt... Na. Ez az Úr törvénye - fejezte be az öreg -, s akinek esze van, él vele..."

Wass Albert: Hagyaték







"Én csak egyike vagyok azoknak, kik őrzik még mindég a szent hagyatékot, amit őseik hagytak volt reánk sok száz esztendeje annak, régi időkből, mikor még az Úr nemzete voltunk. Őrizzük, egyre csak őrizzük az Úr védelméhez visszavezető kicsinyke ösvény titkát, mely olyan ma már ebben a nagy megbolydult világban, mint elmohásodott vadcsapás havas erdő sűrűjében, amit csak a lélek láthat meg, nem a szem. Mert egyszer még elébb vagy utóbb, de minden bizonnyal el jő az idő, amikor fölébred a völgyek magyarjaiban a lélek, s keresni fogják az igaz utat, mely pusztulásból győzelembe, nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor nagyon régen magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk"...

Wass Albert: Hagyaték







"Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszűrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen."

Wass Albert: Hagyaték







"...rámutatott az öreg a kis forrás mellett álló magos nyírfára s azt mondta:
- Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, az igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökeret. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a
gyökérre. Isten ültette a magyar gyökeret ebbe a földbe s Isten gondját is viseli, ha hagyod. Bízd gondodat az Úrra. Ő a te gondviselőd. ..
- Lássátok az Úr dicsőségét - dorgálta a kishitűeket -, lássatok a jövendőbe!"

Wass Albert: Hagyaték - részlet







WASS ALBERT - HAGYATÉK - a teljes könyv

Link



Wass Albert A hagyaték (Szeleczky Zita) - Videó

Link



WASS ALBERT - HAGYATÉK - részlet Előadó: Csabai János - MIHI

Link











 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
EGYSZERŰEN TRAGÉDIA…
  2017-06-23 22:00:22, péntek
 
 




EGYSZERŰEN TRAGÉDIA...


Talán a Brexit majd ezen is változtat, bár nincsenek illúzióim. Tragédia, mivé lett a Nyugat, mivé lettek a nyugati társadalmak. Igen, ezredszer is el kell mondani, ezredszer is le kell írni: ha ma egy marslakónak meg kellene mutatni, mi is az az Európa, a mi derék marslakónkat nem lehetne máshová vinni, mint Prágába, Pozsonyba, Krakkóba, Varsóba, Kassára, Zágrábba, Dubrovnikba, Egerbe, Kőszegre, Budapestre, a Balaton mellé, ,,le" a Délvidékre, ,,fel" a Felvidékre, talán még Burgenlandba, a Tátrába, Erdélybe és vége is.

Olvassák ezt itt alább, és gondolkodjanak. És ennek tükrében ítéljék meg, mit jelent a ,,liberális" társadalom, s hogy miért kell bármi áron megvédeni magunkat ettől az önpusztító, rettenetes, beteg és rothadó iszonyattól, és mindazoktól, akik ezt képviselik, akik ezt akarják ránk erőltetni.


"A kereszténység romjain épül a muzulmán London"

Csaknem ötszáz templom zárt be a brit fővárosban 2001 óta, sokat közülük muszlimok vásároltak fel és alakítottak át mecsetté. A legnépszerűbb fiúnév ott már a Mohamed, a saría bíróságok szaporodnak, miközben a muzulmánok harmada nem tekinti magát a brit kultúra részének.

Az amerikai Gatestone Institute arról számolt be vasárnapi publikációjában, hogy Londonban rohamtempóban zárják be a keresztény templomokat, miközben majdnem ugyanennyi mecsetet fel is húznak.

Az egyik ottani muszlim hitszónok úgy jellemezte a jelenséget, hogy ,,London már muzulmánabb, mint sok iszlám ország együttvéve". Wole Soyinka Nobel-díjas nigériai író szerint a brit főváros már az iszlamisták ,,pöcegödre", egy ottani újságíró pedig csak szimplán Londonisztánnak hívja a várost.

A westminsteri terrortámadás után, London muzulmán polgármestere, Sadiq Khan azt mondta: a terroristák nem tűrik a multikulturalizmust, a Gatestone szerint épp az ellenkezője igaz: maga a multikulturalizmus az, ami táplálni tudja a terroristákat. ,,Londonisztán a 423 mecsetjével az angol kereszténység romjaira épül" - írják.

A Hyatt United Church nevű templomot például egy egyiptomi közösség vette meg korábban azzal a céllal, hogy mecsetté alakítsák át. A londoni Szent Péter templom pedig ma már Medina mecsetként ismeretes. A mai Brick Lane úti mecset pedig korábban egy metodista közösségé volt.

Nem csak templomokat alakítanak át a helyi muzulmánok, hanem az ott élőket is. Egy felmérés szerint az utóbbi időben megduplázódott az iszlámra áttértek száma, sokan pedig gyakran már az új vallásuk felvételekor a radikális nézetekkel szimpatizálnak.


Üresen konganak a templomok, teltház a mecsetben

A Daily Mail összehasonlító fotókat tett közzé két, egymáshoz közel eső belvárosi templom és mecset gyülekezetét vizsgálva. A keresztény, több mint 1200 ember befogadására is képes Szent György templomban tíznél is alig többen jelentek meg szentmisét hallgatni, miközben tőle nem messze egy 100 férőhelyes mecsetben már nem fértek el az emberek, az utcára kellett kivonulniuk, hogy imádkozhassanak.

Birminghamben, a második legnagyobb brit városban egy minaret ,,uralja az eget". Tavaly októberben pedig már 25 ezernél járt az a petíció a brit kormány oldalán, amiben azt akarják elérni, hogy naponta háromszor (!) engedélyezzék, hogy például hangosbeszélő megafonnal hívhassák imára a muzulmán hívőket.

A Gatestone Institute szerint, ha a jelenlegi trendek tovább folytatódnak, a kereszténység csak emlék marad Angliában, a jövő vallása pedig az iszlám lesz.


Pár év és kevesebben lesznek az aktív keresztények

Számítások szerint az Egyesült Királyságban 2020-ra nagyjából 687 ezer muszlim jár majd imákra rendszeresen, miközben a keresztényeknél a misét látogatók száma 679 ezer lesz. Ceri Peach, az Oxfordi Egyetem munkatársa szerint az angol városok új kulturális felépítése már kialakulóban van, a keresztény államvallás pedig erősen visszaszorul majd.

Miközben a muszlimok több mint fele 25 év alatti, a keresztény templomba járók negyede 65 év feletti. Keith Porteous Wood, a Nemzeti Szekuláris Közösség vezetője szerint 20 éven belül már kevesebben lesznek a vallásukat valamilyen szinten gyakorló keresztények.

2001 óta ötszáz londoni templom alakult át valamilyen privát ingatlanná, miközben a magukat anglikán vallásúnak vallók aránya 21 százalékról 17 százalékra esett - ez körülbelül 1,7 millió embert jelent. Ezzel párhuzamosan a muzulmánok száma több mint egymillióval emelkedett.


Mohamed a leggyakoribb gyereknév

Egy 2015-ös kutatás szerint Angliában és Wales-ben is a leggyakoribb név, amit a kisfiú újszülötteknek adnak, az a Mohamed és annak variációi.

Manchesternek 15,8, Birminghamnek 21,8, Bradfordnak pedig 24,7 százaléka muzulmán. Bradfordban és Liverpoolban a gyerekek fele muszlim.


Radikálisok kezén van a mecsetek nagy része

Innes Bowen író szerint az 1700 brit mecsetből mindössze kettő olyan van, amelyik ,,követi az iszlám modern értelmezését", az Egyesült Államokban ugyanez a szám 56 százalék. A radikális vahabiták tartják kontroll alatt 6 százalékukat, miközben a szunnita-fundamentalista Deobandi mozgalom a 45 százalékát.

A Knowledge Center kutatása szerint az Egyesült Királyság muszlimjainak harmada nem érzi magát a brit kultúra részének. Londonban pedig ,,hivatalosan" 100 saría bíróság működik, amelyek ténykedése nehezen összeegyeztethető az emberi jogok európai értelmezésével.


A canterbury érsek is méltatta a saríát

A brit kulturális közegben ráadásul egyre többen hajlanak meg a fundamentalista iszlám törekvések előtt. Rowan Williams, canterbury korábbi érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága és Lord Nicholas Addison Phillips, aki a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt 2009 és 2012 között, azt is javasolta évekkel ezelőtt, hogy a brit jogrendszernek át kellene emelnie bizonyos elemeit a saríának, például a válások terén. Sir James Munby az ország egyik legbefolyásosabb bírája korábban pedig azt mondta, a kereszténységnek immár semmilyen befolyása nincsen az ítélkezésre.

Az egyetemeken is megjelent már a változás. Nagy kritikákat váltott ki, hogy egyes vallási csoportok szeparálhatják a férfiakat és a nőket bizonyos eseményeken: a Queen Mary University of Londonon például külön bejáraton kellett bemenniük a nőknek egy rendezvényre, nem kérdezhettek, de még csak a kezüket sem emelhették fel. Az ottani Iszlám Közösség pedig szervezett egy gálát a London School of Economicsra, ahol a férfiakat és a nőket egy 7 méteres panel választotta el egymástól.

Közben Simon Collis, a Szaúd-Arábiába delegált brit nagykövet tavaly áttért az iszlámra, azóta megjárta a mekkai zarándoklatot és ma már Haji Collisként él."

Nem tehetek róla, de ilyen hírek olvasása közben a kortársak szerint a ,,Legnagyobb élő magyar", gróf Apponyi Albert prófétai szavai jutnak eszembe, melyeket négy nyelven mondott - a trianoni Magyar Delegáció vezetőjeként - amikor átvette a békediktátumot:


"Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját."

(gróf Apponyi Albert - Trianon)


Link









 
 
0 komment , kategória:  Tragédiák - katasztrófák  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2017.05 2017. Június 2017.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 391 db bejegyzés
Összes: 3724 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1104
  • e Hét: 5445
  • e Hónap: 37953
  • e Év: 719173
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.