Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
Miért drágul sokkal jobban Magyarországon az élelmiszer...
  2022-11-29 22:30:30, kedd
 
 








MIÉRT DRÁGUL SOKKAL JOBBAN MAGYARORSZÁGON AZ ÉLELMISZER, MINT BÁRHOL MÁSHOL?


Miért drágul sokkal jobban Magyarországon az élelmiszer, mint bárhol máshol?

Sokat olvashatunk a romló cserearányokról, a forint devizapiaci mélyrepüléséről, a szektorális különadók és az ársapkák piactorzító hatásairól.

Én egy kicsit máshol, a reálgazdaságban kerestem - és találtam - további okokat.

A magyar élelmiszer-kiskereskedelemben a külföldi többségi tulajdon részaránya 2021-ben a KSH adatai szerint 67% volt. Ez - az élelmiszer-kiskereskedelem - a gazdaság egyik olyan szektora, amelyben nemhogy növelni nem sikerült a hazai tulajdont, de csökkent 2010 óta. Annak ellenére, hogy a kormányzat - nem kevés hazai és külföldi kritikát bezsebelve e törekvéséért cserébe - vállaltan támogatni igyekszik a gazdaságban a hazai tulajdon térnyerését.

Magyarországon a rendszerváltozáskor három nagy élelmiszer-lánc volt: a Csemege, az ÁFÉSZ és a Közért.

A rendszerváltozást követően a nagy élelmiszerláncokat privatizálták (eladták a nyugati láncoknak), plusz megjelentek az “éjjelnappalik", a kisebb - rendszerint családi tulajdonban lévő - boltok. Ezzel párhuzamosan megjelentek a nagy nyugati mallok: Tesco, Auchan, Metro. A hirtelen bekövetkezett mennyiségi növekedést követően a kilencvenes évek közepén - a Bokros-csomag hatására bekövetkezett kereslet-szűkölés miatt is - egy konszolidáció (csökkent a boltok száma és alapterülete), majd a kétezres évektől egy fokozott piaci koncentráció (a kicsik eltűnése a nagyok rovására) volt megfigyelhető.

Ma a piacot nagyobbrészt a külföldi multik uralják - az élelmiszer-házhozszállításban szinte kizárólagosan.

Ide úgy jutottunk, hogy a külföldi nagy cégek a hazaiaknál jóval hamarabb rájöttek - és megfelelő tőkével meg is tudták valósítani az ötletet -, hogy a piacot úgy tudják hatalmuk alá keríteni, ha a teljes ellátási láncot a kezükbe veszik. Ezért a kétezres évektől vettek (vagy építettek) vágóhidat, malmot, csomagolóüzemet, tésztasütödét, stb., annak érdekében, hogy a kínálati vertikumot minél szélesebben saját, vagy - ahol a vétel nem volt megoldható, vagy nyereséges, ott - bérgyártásban készülő termékekkel tudják lefedni.

Ez a tevékenységük mára odáig terjedt, hogy gyakorlatilag az alapanyag-felvásárlásig nyúlik a befolyásuk.

A hazai kereskedelmi láncok részben későn kapcsoltak, részben pedig hiányzott mögülük a tőke, valamint azok a Nyugatról átvett, korszerű (legalábbis a haszon maximalizálásához elengedhetetlenül szükséges) piaci ismeretek, amelyek a multiknál házon belül megvoltak.
A piaci viszonyokat ezért mára nem csak a kiskereskedelem, de a termelői felvásárlási árak befolyásolásában is - meghatározó módon - dominálják.

Ez azt jelenti, hogy alacsonyan tudják tartani a felvásárlási árakat, míg - megfelelő hazai konkurencia nélkül - bármeddig emelhetik az árakat. Az áremelés mértéke nem a konkurenciától való félelem függvénye - azaz nem emelek bizonyos mértéknél többet, mert a vevőm átpártol a szemben lévő bolthoz -, hanem a vásárlóerőé - azaz, hogy meddig lesz elég pénzük az embereknek megfizetni a megemelt árakat. És mivel az élelmiszer - az energiához hasonlóan - alapvető szükséglet, itt is a végletekig el lehet menni.

A napokban jött szembe az interneten egy fotomontázs arról, hogy a felvidéki Tescoban pont feleannyiba kerül a tészta, mint az itthoniban. Egy másik, szintén egy hasonló megerősítése egy Angliában élő, de az elmúlt napokban idehaza tartózkodó hölgy ismerősöm személyesen szintén
ezt említette, hogy megrőkönyödve tapasztalta, hogy idehaza a Tescó jóval drágább, mint Angliában.

Hiszem is meg nem is, mégis én úgy látom, hogy a legnagyobb hiba az árrendszerünkben keresendő. amikor is még a rendszerváltozás előtti utolsó évben, az akkori Németh Miklós kormány megszüntette a hatósági árat és a maximált árat és bevezette a szabad árat a magyar termékforgalmazásban és ezzel az un "piaci árak" bevezetésével szabad utat engedett az árfelhajtó manipulációknak. Még a 89-es években, mint árszakértő végeztünk előzetes számitásokat a gyártókkal közösen, sajnos a szabad ár bevezetése számításaink szerint 30 - 50% árnövekményt jelentett. Persze ez senkit sem érdekelt akkor, a nagyobb "harács" reménye az érdekelteknek valószínűleg sokkal szimpatikusabb volt!

Nem vagyok benne biztos, hogy jól gondolom, de valahogy úgy érzem, ezen a területen a fogyasztóvédelemnek, ha ilyen van még egyáltalán Magyarországon, lenne sok-sok tennivalója.







 
 
0 komment , kategória:  Életmód   
Tánczos Katalin: Az én miatyánkom
  2022-11-29 22:00:02, kedd
 
 







Tánczos Katalin: AZ ÉN MIATYÁNKOM


Tánczos Katalin, a hajléktalan költőnő megrázó imája: Az én Miatyánkom.







Dr. Eöry Ajándok: ,,a büszke magyar hajléktalan"

Tánczos Katalin, mint ,,titok, idegenség", néhány plédbe burkolózott egy padon a Daubner cukrászda előtt azon a novemberi éjszakán, amikor először találkoztunk, 1999-ben. Kegyetlenül rosszul volt azon a hideg novemberi éjszakán. Ilyenkor el szoktuk érni, hogy a kiszolgáltatott beteg belássa, inkább kórházban a helye. Ő azonban nem akart kórházat. Kitartott a padon másnap vagy harmadnap megírta a Menekülésem című versét, amelybe név szerint is belefoglalt. Mi persze nem tudtunk semmit akkor költői munkásságáról, szokás szerint fáradtan, tettük félre azt a Fedél nélküli újságot, amit köszönetként tőle kaptunk. Pedig az újságban ott volt az egyik verse, talán éppen Az én Miatyánkom. Emlékszem, a döbbenet és a segíteni akarás elsöprő hatása alá kerültem, mikor másnap elolvastam.







Dr. Eöry Ajándok: ,,a büszke magyar hajléktalan"

[Sok megpróbáltatás után] jött a versek összegyűjtésének nehéz időszaka. Idő közben felbukkant Az én Miatyánkom az interneten is, Dr. Papp Lajos szívsebész professzornak tulajdonítva a szerzőséget, aki ezt mindig tagadta, de így a mű kikényszerítette e verseskötet megjelenését. A Kairosz Kiadó e feladatot örömmel vállalta. A kötetből kiderül az, ami ide kívánkozik még: büszke magyar hajléktalannal van dolgunk. A hajléktalanság nem jelenti a magyarság feladását. Sőt a magyar sokszor önként is ,,bevállalta" a szegénységet mint áldozatot, ha kisemmizték kiforgatták. Ez történt Tánczos Katalin esetében is.








TÁNCZOS KATALIN: AZ ÉN MIATYÁNKOM


Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor, kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe:
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: Mi atyánk, Ki vagy a menyekben.

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, Lélek, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a ,,nagyvilág"
Mikor elnyomásban szenved az ,,igazság"
Mikor a ,,Pokol" szabadul a Földre,
Népek homlokára ,,Káin" bélyege van sütve.
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Ó, Lélek, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg a homlokod,
S mond: Uram! Legyen meg a Te akaratod!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a gazdagság milliót költ, hogy éljen,
Ó, Lélek, nem csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellen támadsz,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg Őt
Ó, Lélek, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, s bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak
Ó, Lélek, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek

Mikor a nagyhatalmak a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol csak egymást gyilkolják!
Azt kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem! MIATYÁNK!
Ó, Lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a Rossz, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől! Ments meg a Gonosztól

ÁMEN.


UTÓHANG

S akkor szólt a Mester, kemény szelíden:
Távozz, Sátán! Szűnj vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti, kicsinyhitűek?
Bízzatok! Hiszen Én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!�
Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,
S a végső időkig Veletek maradok!

AMEN







SlidePlayer

Link



Tánczos Katalin - Az én miatyánkom - Videó

Link



Tánczos Katalin: Miatyánk - előadja: Dévai Nagy Kamilla

Link




































 
 
0 komment , kategória:  Tánczos Katalin  
Advent
  2022-11-27 19:00:44, vasárnap
 
 













ADVENT




Amikor azt hallja, már csak 4 hét van karácsonyig, rögtön a lázas készülődés és a karácsonyi ajándékok vásárlása jut eszébe. Az advent jelentése azonban eredetileg egészen más.

Az advent valódi jelentése - a várakozás, a nyugalom, az elmélkedés, az adakozás és megnyugvás időszaka. Az advent a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól számított időszak. A legtöbb ember számára ez a rohanás, az ajándékok beszerzésének, a takarítás, a kalácssütés és a készülődés időszaka. Nem szabad megfeledkeznünk azonban az advent valódi, fő küldetéséről.

Amikor várakozunk, sosem magunkra gondolunk közben, hanem arra, akit várunk. Törekedjünk ezért rendületlen arra, hogy az adventi időszakban létrejöjjön maga a találkozás ember és az ő Istene között!







Alszol? Ember! Ébredj gyorsan,
De ne csak ébredj, kelj föl nyomban!
Vagy nem tudod tán mi történik?
Eljő újra a Megváltó.
Ne légy hát rest, mert az időt nem tudhatod,
Talán már holnap megláthatod.


Az advent szó latin eredetű. Az "adventus" jelentése "eljövetel" és a Megváltó eljövetelére utal. Advent tehát a keresztények számára a Megváltó eljövetelére levő várakozás jegyében és a karácsonyra történő lelki felkészülés jegyében telik. Korábban advent alatt szokás volt böjtöt tartani, miután karácsony estéjén naplemente után kezdődött az ünnepi karácsonyi időszak.

Az advent az egyházi, vagyis a liturgikus év első időszaka és 4 hétig tart. A negyedik adventi vasárnapot december 25-én Jézus Krisztus születésének ünnepe követi. Az első adventi vasárnap lehet a november 27. és december 3. közötti napok valamelyike, így az utolsó vasárnap akár december 24.-re is eshet.

Az advent története

Feljegyzésekből tudomásunk van már az 5. században Ravenne-ben és a 6. században Rómában tartott adventi istentiszteletekről. Sok helyen gyakran eltérő volt a vasárnapok száma, mivel a karácsony előtti advent 4, illetve 6 hétig is tartott. Végül VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Minden adventi vasárnapnak, az első kivételével, megvolt a maga népies elnevezése: bronz-, ezüst- és aranyvasárnap. Az adventi időszakhoz számtalan hagyomány és szokás kapcsolódik.

Az ünnepi várakozás jelképe az adventi koszorú. Ezen kívül a gyerekek adventi naptárral szokták számolgatni a karácsonyig hátralevő napokat. Az utcai fényeket és a lakóházak díszkivilágítását advent első napján szokták beüzemelni.

Advent jellegzetes szimbóluma az adventi koszorú, melyen 4 gyertya van. Minden héten egy gyertyával többet gyújtunk meg rajta. Három gyertya kék, vagy lila színű, egy pedig rózsaszínű. A lila szín jelképezi a bűnbánatot és a megtérést, a rózsaszínű gyertya az öröm és a boldogság szimbóluma.

Az első adventi vasárnapon az első lila gyertyát gyújtják meg, mely tulajdonképpen Jézus Krisztus megszületését jövendölő próféták emlékének gyertyája.
A második adventi vasárnapon a második lila gyertyát, az ún. betlehemi gyertyát gyújtják meg, mely a szeretetet és Jézus jászolát jelképezi.
A harmadik adventi vasárnapon a rózsaszínű, az ún. pásztorgyertyát gyújtjuk meg, mely az örömet és a böjti időszak végét jelképezi.
A negyedik adventi vasárnapon az utolsó lila gyertyát, az ún. angyali gyertyát gyújtják meg, mely a békesség és nyugalom szimbóluma.







ADVENT


Valaki jön - de te nem veszed észre!
Valaki közeledik hozzád - de te bezárkózol!
Valaki kopog nálad - de te átalszod látogatását!
Valaki belép hozzád - de te házon kívül vagy!
Valaki nálad lakik - de te kidobod őt!
Valaki feltárulkozik - de te a szavába vágsz!
Valaki vár rád - de te hátat fordítasz neki!
Valaki segítséget kér - de te megkeményíted szívedet!
Valaki ajándékot ad neked - de te elásod azt!
Valaki végtelenül ráér - de veled sosem lehet beszélni.
Valaki nyugalmat hoz - de te szétszórt vagy!
Valaki jön - de te csak magadat látod!
Amíg csak jön - mindig megváltozhatsz!

Forrás: Publik-Forum Extra, Barmherzigkeit,







ADVENTI CSENDBEN


Adventi csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok, Uram, eléd.
Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég;
Adventi csend van.
Köröttem mély a sötét.

Adventi csend van...
Készül-e, mond, a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád nem ég?
Adventi csend van...
Krisztus vár éretted még.

Almási Mihályné










ADVENTI HÍRNÖK, FRISS FENYŐÁG
Dallam: H. Rohr
Szöveg: M. Fresch nyomán Hamar István


1. Adventi hírnök, friss fenyőág.
Lobog az első gyertyaláng!
Karácsonyt várva lázban a föld,
Isteni gyermeket köszönt.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

2. Adventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már két kis gyertyaláng!
Ha zörget Jézus, jól figyelj ám,
Betér a szívünk ajtaján!


Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

3. Adventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már három gyertyaláng!
Múlnak az évek, életünk száll,
De utunk végén Jézus vár!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

4. Adventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már négy kis gyertyaláng!
Azt mondta Jézus: visszajön még,
Újjá lesz akkor föld és ég!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

Adventi hírnök - Videó

Link

Link







Advent, advent,
egy kis gyertya ég.
Először egy, aztán kettő,
majd három, és négy.
És a kis Krisztus megszületett!
És a kis Krisztus megszületett!







ADVENTI GYERTYÁK

Meggyulladt az első gyertyám
Ádvent első vasárnapján.
Hosszú percekig néztem a lángját,
Eszembe juttatta az Úr Jézus jászlát.
Ott jártam gondolatban én is,
Hallottam róla, de meglepett mégis.
Az a kép, amit itt láttam,
Nem volt olyan, mint vártam.

Meggyulladt a második gyertyám
Ádvent második vasárnapján.
Hosszú percekig néztem a fényét,
Eszembe juttatta a csillag tündöklését.
Messze-messze elmentem,
Hogy láthassam végre Mesterem.
Csillag fénye hosszan vezetett,
Siettem, hogy megleljem a gyermeket.

Meggyulladt a harmadik gyertyám
Ádvent harmadik vasárnapján.
Megéreztem kellemes melegét,
Eszembe juttatta az Isten szeretetét.
Az Isten elküldte a Megváltót.
Mégsem nyitottak Neki ajtót.
Az Isten lealázta hozzánk magát,
Elküldte egyetlen szeretett Fiát.

Meggyulladt a negyedik gyertyám
Ádvent negyedik vasárnapján.
S ahogy a gyertya szélén folyt le a viasz,
Eszembe jutott az egyetlen vigasz.
Hogy nekem is megszületett a Megváltó,
Szívemen nyitva van neki az ajtó.
Ádventkor született meg nekem,
Most már Uram és Mesterem.







ADVENT ANGYALAI







AZ ELSŐ VASÁRNAP ANGYALA


Négy héttel karácsony előtt jelenik meg az első adventi angyal. Egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt







A MÁSODIK VASÁRNAP ANGYALA

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra. 







A HARMADIK VASÁRNAP ANGYALA

Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, és elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, és hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívében.







A NEGYEDIK VASÁRNAP ANGYALA

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, és közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, és jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.







Albert Ferenc: ADVENT KOSZORÚJA


Dér didereg alvó fákon,
fehér éjben advent kopog;
gyarló lelkünk készen álljon,
s az áldás is ránk találjon,
színes gyertyák fénye lobog.
Fenyőgyanta friss illata
tölti be a meleg otthont;
világol egy lila gyertya,
embereknek hitet adva,
Krisztusunk megváltást hozzon.
Kopog a második vasárnap;
egy pár lila gyertya fénylik;
reményt nyújtva a családnak,
kik csak Messiásra várnak;
s fények kúsznak magas égig.
Lobban három gyertya lángja,
egy rózsaszín, s öröm e hír.
Dicsértessék Szűz Mária,
néhány nap és áldott álma:
jászlában a Kisded felsír.
Ünnep előtt vasárnapon
lángoljon négy gyertya fénye,
fényük szeretetet ontson!
Áldott legyen a karácsony,
s a Megváltó születése!







Aranyosi Ervin: ADVENT - ELSŐ GYERTYA


Advent első vasárnapján
felgyullad egy gyertya fénye.
Melegítse át szívedet,
legyen fénylő eredménye.

Kezdődik a csodavárás,
ahogy egykor Jézust várták:
szeretettel, bizalommal,
a tűz lángját körül állták.



A megváltó tiszta fényt hoz,
szeretetet, ami éltet.
Felemel a puszta földről,
Isten fiává fogad téged.

Szeretettel tárd ki lelked,
öleld át a nagyvilágot,
kívánd azt, hogy minden ember
itt a Földön, legyen áldott!







Ágh Tihamér: ADVENTKOR


Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródzó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás.







Babits Mihály: ADVENTI KÖD (részlet)


...És lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?


És lesz-e még
lángja elég
hevítni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?





Benkő Gabriella: A NÉGY GYERTYA


December reszket az éjben,
 Fehér hó, a sötétségben.
 A négy gyertya gyújtva, készen,
 Karácsonykor ünnep lészen.
 
 Én vagyok a béke lángja,
 Szól az egyik, s meg is bánja.
 Béke úgy sincs. Miért égjek?
 Elaludt, csak füstje kéklett.

 Másik így szól és meglobban.
 hit a lelkekben alig van.
 nem kell a hit lángja többet
 Elhagyhatjuk ezt a földet.

Most a harmadik gyertyácska
Szólt csendesen, önmagába.
A szeretet lángja vagyok,
Hideg földön most meghalok.

Csak az utolsó kis gyertya,
Lángja remeg, fel nem adja,
A remény sugara vagyok
Soha, soha meg nem halok.

Aztán áthajolt kecsesen,
Lángjával lobbantott hiten.
Majd a szeretethez fordult,
S titokban könnye kicsordult.

Meggyújtotta annak lángját,
S a fény vitte angyal szárnyát,
megérintve béke csonkját,
Lángra lobbantva a gyertyát.

Minden karácsonykor súgja,
Ez az égő kicsi gyertya:
Én a remény lángja vagyok,
Soha, soha meg nem halok.







Bedő Gábor: CSENDES AZ ADVENT


Csendes az Advent, várakozunk,
Csendes az Advent, vágyakozunk,
Kicsit elmerülünk, kicsit belülről nézzük magunk,
Kik is vagyunk mi, lényünkből másnak mit adhatunk,
Mert bizony adni kell, adni folyton,
Minden jótett csillaggá válik az égbolton,
Aztán este gyönyörködik bennük,


Emlékezni, elmélkedni, jótettünk ragyog bennük,
Csendes az Advent, gyülekeznek az égen a csillagok,
Így szép az Advent:
Te adhatsz,
Ő adhat,
Mi adhatunk,
Mindannyian, bizony mindannyian:
Valakinek Angyala Vagyunk.







Benkő Gabriella: A NÉGY GYERTYA


December reszket az éjben,
Fehér hó, a sötétségben.
A négy gyertya gyújtva, készen,
Karácsonykor ünnep lészen.

Én vagyok a béke lángja,
Szól az egyik, s meg is bánja.
Béke úgy sincs. Miért égjek?
Elaludt, csak füstje kéklett.

Másik így szól és meglobban.
hit a lelkekben alig van.
nem kell a hit lángja többet
Elhagyhatjuk ezt a földet.

Most a harmadik gyertyácska
Szólt csendesen, önmagába.
A szeretet lángja vagyok,
Hideg földön most meghalok.

Csak az utolsó kis gyertya,
Lángja remeg, fel nem adja,
A remény sugara vagyok
Soha, soha meg nem halok.

Aztán áthajolt kecsesen,
Lángjával lobbantott hiten.
Majd a szeretethez fordult,
S titokban könnye kicsordult.

Meggyújtotta annak lángját,
S a fény vitte angyal szárnyát,
megérintve béke csonkját,
Lángra lobbantva a gyertyát.

Minden karácsonykor súgja,
Ez az égő kicsi gyertya:
Én a remény lángja vagyok,
Soha, soha meg nem halok.







Csata Ernő: ADVENT


Jöjj el, várva várt
lelkek vigasza,
szeretni vágyás,
konok szívekbe
irgalom, megbocsátás.
Jöjj el közénk,
magasztos égi áldás,
ajkakon viruló
örömkiáltás.
Sűrű ködbe burkolt,
gyűlölet,
sötét vakság,
ne kisérts,
most
a gyertyaláng
értünk, bennünk,
velünk lobog,
amíg,
millió szív
a nagy csodáért
dobog.







Demján Irén: ADVENT


Dér-csipkés hajnalok
harangkondulása.
Surrangó lépések nesze.
Áhított születés gyermeki
Csodája.
Lelkekben szeretet tüze.

Ó, jöjj el, várunk
Ünnepek-ünnepe...







Dömötör Ilona: ADVENTI ESTÉN


A sárra köd terül, vékonyka fátyol.
Sötétkék égen aranyhold világol.
A köd nem ér az égig.

A szívre gond borul, aggasztó, könnyes.
A kézhez bűn tapad, bomlasztó, szennyes.
A lélek az ég felé tör.







Dsida Jenő: KÖZELEG AZ EMBERFIA


Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ô az.
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
a petroleumbányák frakkos császárai
s könnyel a szemükben letérdelnek elé.
Mert Ô lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
az örök épitők acélos vidámsága.
Ô megmutatja minden vándornak az útat,
minden töprengőnek az igazságot, minden
haldoklónak az életet. Ô megmagyarázza
nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.
Ô nem ad országot nekünk, hanem otthont,
nem ad fegyvert, hanem kenyeret.
Ma még sirunk,
mert a mosolygás nem én vagyok.
Ma még sötét
van, mert nem jöttem világosságnak,
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
Eljön Ô, minden bizonnyal eljön.







Fejes Ádám: ADVENTI ÖRVENDEZÉS


Utaidat vágyva kerestem,
S utaid megtaláltak engem.
Csodáidat látni akartam,
S ámulok rajtuk szakadatlan.

Titkaidat bogoztam egyre,
S most, mint gyermek az egyszeregyre,
úgy nézek rájuk, dicsekedvén,
ujjong szívem kegyelmed kedvén;
mert szereteted egyszerűség,


irgalmasságod csupa hűség,
s egy értelme van a keresztnek:
hogy megkerestek és szeretnek!
Hát hirdetem, hogy útja száz van
minden szívhez a nagyvilágban,
keresni kell és rátalálni ma,
akinek Ő a vágya álma;
kinek batyuja az a ,,nincsen",
megtalálja a gazdag Isten.







Filipszky Baran Ilona: ADVENTI KÖSZÖNTŐ


Harmatozzatok ti Égi magasok.
Mindenki lelkét, tisztára mossátok!
Legyen minden ember, szíve hófehér,
Így majd a szeretet mindenkit elér.

Földön az emberek békében élhetnek,
A tiszta lelkek hozzád igyekeznek.
Én édes Istenem, legyél mindig velünk,
Így a Szent lelked, mindig érezhetjük.

Add Uram békédet és tiszta szívedet,
Hogy az emberek közt szeretet legyen.
Hogyha reánk nézel, örömöd leljed,
Minden ember boldogan élhessen.

A szeretet szárnyán repülni veled,
Így a mi életünk boldogabb lehet.
Te hozzád Istenem, én felsóhajtok,
Imádkozom, és nyugalmat kapok.

Adventnek ünnepén téged köszöntelek,
Szűzanyám, hogy fiad megszülessen.
A szép zöld fenyőfák ontják illatukat,
Az emberek várják, megváltójukat.







Guti Tünde: ADVENT


Nekem mit jelent az advent?
Nem a gyertyák fényét,
hanem messiási díszben
Jézus visszatértét.

Nekem mit jelent az advent?
Nem meleg kalácsot,
hanem égi szeretettel
érkező világot.

Nekem mit jelent az advent?
Szívben várakozást.
Lelkem vágyik látni Jézust,
boldog találkozást.

Nekem mit jelent az advent?
Minden teljesedik!
Mit próféták megígértek,
Krisztus megjelenik!

Nekem mit jelent az advent?
Nem a versfaragást,
de az Úr jelenlétében
csendes megmaradást.

S neked mit jelent az advent?
Illatos koszorút?
Látsz-e gyertyafényen túlra?
Várod-e a Fiút?







Haluszka Margit: A MEZŐK IS PRÉDIKÁLNAK


November végi fáradt, szürke tájon -
az elmúlásnak síró dala kél.
Fönt mozdulatlan felhőóriások;
ólomlepellel közeleg a tél.

Lelkem, szívem száz marok szorítja,
sóhaj rezdül át egész lényemen:
bútól s gondtól kavaró életemben
ó adj egy biztató jelt, Istenem!

s a jelre várva nézem, egyre nézem
a hervadást mint lassú temetést,
s meglátom hirtelen a messze nyúló,
zölden zsendülő őszi új vetést.

S az Isten szól a fűszálon keresztül:
,, Miért gyötörnek régi s új sebek?
Ádventi zöld van minden szürkeségben,
miért nem látod, s miért nem keresed?"

Megértem, amit a mező üzent most,
s míg elnézem a zsenge, új vetést:
megköszönöm szívem mélyén a néma
s oly sokatmondó igehirdetést!







Jószay Magdolna: ADVENT


Pelyhedzik a friss hó, ezüstös fák, új tél
tisztít, hűsít, frissít, új álmokat ígér.
Megváltó születik, közeleg a szent éj,
Emberszívekbe költözik a remény.

Éveink fogynak, ám szívünk fiatal...
Ahogy roppan a hó, lelkünkben szól a dal.
Remény és tisztaság, élet és jóság,
Hozd mindezt el nekem, fényes úr-angyal!










Juhászné Bérces Anikó: ADVENTI FÉNYEK


Advent első vasárnapján
fellobban egy gyertyaláng,
REMÉNY-t hoz a szürkeségbe,
mikor fénye ránk talál.

Három társa lángra várva
az adventi koszorún,
bennük rejlő fény-üzenet
átsugárzik a borún.

Hét nap múlva párban lobog,
kis fáklyaként világít,
s erőre kap lelkekben az
égiektől táplált HIT.

ÖRÖM-ünnep közelg` hozzánk,
hirdeti a harmadik,
lélek húrján zenét sugall,
óda hangja hallatszik.

Gyertya-kvartett fény tündököl,
küszöbön a karácsony,
legfontosabb, hogy SZERETET
áradjon a világon.










Juhász Gyula: KARÁCSONY FELÉ


Szép Tündérország támad föl szívemben 
                              Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, 
                             S ne csak így decemberben.







Juhász Gyula: RORATE


A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,
A ministráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifjú pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!







Karácsonyi Lászlóné: ADVENTI GYERTYA


Árva volt a gyertya,
Aprócska kis fáklya,
Fohászkodva röppent
Fölfelé a lángja.

Fellobbant a párja,
Táncot lejt nevetve,
Most már ketten néznek
A fényes egekbe.

A tündöklő csillag
Glóriát sző rájuk,
Száll-száll a magasba,
Szentséges imájuk.

Száll a boldogságért
S hogy béke legyen végre,
Dícsősség költözzék
Mindenki szívébe!







Kassák Lajos: ADVENT IDEJÉN


Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét tán ezredszer,
Hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.

Most visszaröpülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra.
Látom amint kályha mellett
Nagymamám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba
Idd meg! Nem fogsz fázni majd!
Átmelegedett testem valóban
S én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt a meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a jó
a testem és lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya így advent idején
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra
ami a konyhát járta át,
mikor sült a mézes
és a lágyan foszló mákos kalács.


Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett
csilingelt egy üvegpohár szélén.
Itt az angyalka! Megjelent!

Futottunk mind a fenyő köré
ámultunk örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést gyerekeimnek
minden karácsonykor átadom.
Már sokszor töltöttük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe
ahogy átöleli a gyermekét.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz
ha gyertya fényben rá emlékezünk.
S tudom onnan fentről ő is nézi.
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből,
áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.







Kiss István Mihály: ADVENT


Távoli csillag
úgy csalogat,
ihleti verssé
kis dalomat.

Várakozásnak
terhe alatt
álmodozásban
múlik a nap.

Bűn kötelékben
senyved a nép,
botladoz egyre
lába, ha lép.

Napkelet útján
kis csapat áll,
csillaga fénye
messzire száll.



Távoli ország
hű fiait
inti az úton,
hívja a hit.

Kis csapat indul,
csillan a fény,
kisbaba mellett
hő ima kél.

Mária térdén
fekszik a ded,
lába elé majd
omlik a hegy.

Bús szivek éjén
gyúlt a vigasz,
Golgota fénye
járja be azt







Kovács András: ADVENT


meggyötörten állni
a decemberi
fagyos ködben

csodát várni
a csillagtalan
néma csöndben

titkot lesni
a lélek ablakára karcolt
jégvirágban

eltűnődni
zúzmarás hajnalok
szívet melengető homályában

próféciák nyomán
hitre cserélni
a kételyt

csillagjelet
látni a legsötétebb
éjben

és hinni

hinni
a szívekben születő
Fényben







Nagy Zsuzsanna: ADVENT


Méla télben fekete varjúraj
Zengi fel a mattfehér eget,
Meggyötört fák zúzmarás karjukkal
Karmolják a szürke felleget.

Városunk felett a néhány komor
Torony furcsa árnya lengedez,
Piros sziluett az utcasoron:
Valaki csoszogva lépeget.

Ünnepi hangulat a szívünkbe,
Cukorka csillan a kezünkben,
Szomorú szemünkbe öröm tolul.

Lassú léptünk szaporává válva,
Lelkünkben a tél muzsikája
Adventi harangokkal megkondul.








Péter Erika: ADVENT - gyermekvers


András után vasárnap
új dísze van a háznak.
A karácsonyt várva várod,
advent kincsét megtalálod.

Fagyöngyből vagy lisztgyurmából
készül, s kalács fonatú,
fenyőágból, szalmaszálból
gyönyörű a koszorú.

Advent neve: készülődés,
kezdődhet a sütés-főzés.
Karácsonyra minden ragyog.
Fényesebbek a csillagok.







Pilinszky János: ÁDVENT


"Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy ,,meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és ,,jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi ,,meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár."







Rainer Maria Rilke: ÁDVENT


Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye, -
szelet fog, - készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

(Fodor András fordítása)







Rónay György: ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA


Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!







Simola Teréz Csilla: ADVENT

Első angyal

Az égből leszáll az angyal,
Hozzánk szól csengő, szép hanggal.
Figyelj az angyal szavára,
Szívedben legyen alázat.

Égszínkék ruhájú angyal.
Elbűvölően szép arccal.
Ez már az első vasárnap,
Adventnek csendes havában.







Szabó Kila Margit: ADVENTI REMÉNY


Advent van, itt a titokzatos várakozás.
A kegyelem napjainak áldása csodás.
Ködös esti fények édes csöndje ölel át.
Jön a tiszta lélek, ölelés, megbocsátás.

Jöjj hit, jöjj szeretet, jöjj áldás, szív reménye!
Örök békesség, csoda szálljon a szívünkbe!
Hajnal szárnyán igaz, buzgó fohász fakad
Üdvös imánk vigaszt, reménységet akar.

Szunnyadó nemzetünk bűnben hervadó virág
Segíts minket Messiás, szebb lesz a világ!
Mécsesek gyúlnak, és száll a hálaima.
Béke, hit, remény, szeretet! Jön Isten Fia!







Szabó Kila Margit: ADVENTI VÁRAKOZÁS


Fényesen tündöklik Názáretnek hajnala,
Ragyog felettünk hitünk diadala.
Az Úr Jézusunknak eljövetelét várjuk.
Tiszta szívvel, szeretettel fogadjuk.

Mennyből a földre leszállott az Úr Angyala,
S megfogantatott Istennek Szent Fia.
A szeretet csillaga fényesen szikrázik.
Kis Jézuska jászolya már világít.

Advent a béke, epedés, ima, szeretet,
Mely a Kis Jézuska jászolyához vezet.
Ilyenkor adventi koszorút fonunk
Négy színes gyertyáját teszünk rá, és meggyújtjuk.

Jelképe: a béke, hit, szeretet, és remény,
Karácsonyig a négy szüntelenül ég.
Szeretet csillaga fényes, ragyog már.
Advent ünnep után, karácsony szent napja vár.






Szoby Zsolt: ADVENTI GYERTYAFÉNY


Adventi gyertyák ragyognak fénylő csillagként;
egy, kettő, három, négy,
hajad lágy selymén táncol a lobogó fény.
Csitt! Ne szólj, csak ülj ide mellém,
hiszen most szívünk beszél;
kezedet fogva a szeretet árad szét.
Kérlek, ne szólj - csak ölelj, míg e láng ég!
S ha kialszik mind a négy,
szenteste gyúl helyettük ünnepi fény...
És nem kell, csupán egyetlen ajándék,
mit szívem karácsonyon úgy remél:
láthassam szemedben csillogni még,
sokáig e szépséges, adventi gyertyafényt.







Ürögdi Ferenc: ADVENTI CSENDBEN


Advent! Csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok Uram eléd.

Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég,
Adventi csend van
Körülöttem mély a sötét.

Adventi csend van
Készül-e mondd a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e a hited?

Adventi csendben
Szunnyadsz tán?
Lámpád sem ég?
Adventi csend van
Ébredj! Jön a remény!










Ürögdi Ferenc: MINDEN ADVENT


Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
 
Minden advent vígalom:
Isten Úr a viharon!
 
Minden advent alkalom
győzhetsz saját magadon!
 
Minden advent ítélet:
így kellene - s így élek!
 
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
 
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!
 
Minden advent szeretet:
Betlehembe vezetett.
 
Köszönd meg hát a csodát:
 a világ karácsonyát!







ZAY IGNÁC: EZ KARÁCSONY HAVA MÁR

Ez Karácsony hava már,
az időknek nagy kereke duhog
s ím a lélek kapuján át
angyalszárny suhog.

Fenyőillat és béke-
a csodára várunk itt benn,
gyermekként remélve
hozzánk hajol hófehérbe

S küld az Úr jeleket,
ragyog, mint ama csillag!
szívetekhez elvezet

a mindent legyőző szeretet,
és lábatok elé rak
tömjént, mirhát, aranyat







A négy gyertya története / Az Adventi gyertyák meséje -Videó

Link



Advent I. vasárnapja - Videó

Link


Kassák Lajos: Advent vant - Videó

Link


Adventi hírnök - Videó

Link


Csákány Marianna - Advent - Videó

Link












 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Wellness-szállodában megemelték a saját fizetésüket a pedagó
  2022-11-26 18:30:52, szombat
 
 




WELNESS-SZÁLLODÁBAN MEGEMELTÉK A SAJÁT FIZETÉSÜKET A PEDAGÓGUS-SZAKSZERVEZETEK VEZETŐI, MAJD ÉNEKLÉSSEL, TÁNCCAL ÜNNEPELTÉK - VIDEÓ Origo2022.11.26. 09:57


Október utolsó előtti hétvégéjén a Hajdúszoboszlón található Aqua Palace szállodában tartotta meg XXXIV. kongresszusát a tanártüntetések egyik fő szervezője, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - tudta meg a Metropol.

Talán a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel, egy wellnesshotelt találtak erre a legjobb helyszínnek. Döntéshozatal közben így bármikor igénybe tudták venni a wellnessközpont kényeztető szolgáltatásait: a szauna- és a wellnessparkot, valamint az éttermek sokaságát. Aztán még mielőtt a kormánynak címzett követeléseiket megszavazták volna két termálvizes fürdőzés között, szakítottak időt arra is, hogy a saját fizetésüket felemeljék.

Az élményfürdőhöz csatlakozó Hungaro Spa Hotel termálszállodában, ahol a szakszervezet vezetői nem spóroltak a tagok pénzén, a szakszervezet közös kasszájából átlag 50 ezer forintot fizettek a szobákért.

Fontos volt számukra, hogy a saját maguknak megszavazott fizetésemelés és a kormánynak szóló követelések megfogalmazása közben bármikor igénybe vehessék a fürdő és az élményközpont kínálta lehetőségeket.

A Metropol információi szerint a szakszervezet vezetői SZIGORÚ TITOKTARTÁST KÉRTEK EGYMÁSTÓL a tekintetben, hogy a fizetésemelések megszavazása, valamint a sztrájkkövetelések megfogalmazására egy wellness-szállodában kerüljön sorra.

Nyilvánvalóan ők maguk is érezték, hogyha mindez kiderül, az meglehetősen kínos helyzetbe hozza őket. A történetnek sajátos bájt ad, hogy mindeközben a PSZ utcára vezényelte tüntetni tagjait és szimpatizánsait Budapesten.

A Metropol megszerzett egy videót, amin jól látható, hogy a szakszervezet vezetői a wellnessközpont egyik teraszán még egy közös táncot is lejtettek, szelfiket készítettek mielőtt magukat alaposan "'kivelneszezve" elindultak volna a demonstrációra.

Miénk itt ez a hely!
- énekelték, kart karba öltve a wellness-szálló teraszán.

A videót itt nézheti meg! Link



Link


Ilyen volt a 80-as években iskolába járni

Link










 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Versek az öszről: NOVEMBER
  2022-11-21 21:00:34, hétfő
 
 










VERSEK AZ ŐSZRŐL: NOVEMBER







ADY ENDRE: HALOTTAK NAPJÁN


Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk! --
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk -- --
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

1899 november 1







Ady Endre - HERVADÁSKOR


Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor
Tinálatok, lent a kertben
Ránk hullott a falevél.
Az öreg fa hervadt lombja
Mintha nékünk szólott volna,
Mintha minket intett volna:
Vigyázzatok, jön a tél!

Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Visszasír a lelkem hozzád,
Szép szerelmem, kedvesem.
Mintha ott a kertben lennék.


Száll a levél, száll az emlék,
Szálló levél, szálló emlék
Körülrepdes csendesen...

Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Tinálatok, lent a kertben
Most is hull a falevél.
Most is hervadt a fa lombja,
De most mintha sírva szólna:
Úgy-e, úgy-e nem hittétek,
Rövid a nyár, itt a tél...







Arany János: ŐSZBE CSAVARODOTT A TERMÉSZET FEJE


Őszbe csavarodott a természet feje,
dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.







Aranyosi Ervin: NOVEMBER


Puha avar takaróval
az ősz szép ágyat vetett.
Ha épp most az erdőben jársz,
ez fogja fel léptedet.
Szél anyó, ha úgy találja,
nem sima a lepedő,
felkap pár tucat levelet,
s a nyomukba ered ő.

Aztán szépen elsimítja.
Ott alszik a sok bogár,
és a később kikelő mag,
a telet ott várja már.
Azt hiszed, hogy szemetel csak?
Mire jó a sok levél?
Ám a természet az tudja:
- Tavasz és nyár bennük él.

Az frissíti fel a földet,
tápanyaggal lesz teli,
az elmúlók sok tudása,
a születőt élteti.
Ha jön a tél, betakarja,
szórva rá puha havat.
Némi faggyal tartósítja,
s jégvirágot is arat.

A napfény is egyre csökken,
fázik mind-mind, aki él.
Bújjatok hát ágyatokba,
közeledik már a tél!
Szép álmokat, hogy tavasszal
minden szebb és jobb legyen!
Megújuljon a világunk,
a körforgás így megyen.

A világ elcsendesedik,
belesápad, ami zöld,
önmagába néz a világ,
szenderegni kezd a Föld.







Balássy László: NOVEMBERI GONDOLATOK


Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csöndesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben.
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs,
erecske, mely folyammá szélesül,
s a parttalan tengerrel egyesül...
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl mécsen, hunyt lángon messze túl,
hol minden ér végső mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen,
időtlen évek tájai felett
virrasztva őriz tekinteted.







Csanádi Imre: SÁRSOKALLÓ


Sár, sár,
őszi sár -
falu, város, de sivár.
Sár, sár,
fülig csak -
csizma, cipő, cuppoghat.
Fekete gally vizet hullat,
puszta határ esőn fullad.
Varjú kornyikálja: kár!
fölszárad-e ennyi sár?
Sok idő még fűbújásig,
szegény madár csontig fázik.
Kár, kár, kár,
sár, őszi sár.







Frenyó Krisztina: MEZTELEN NOVEMBER

Reményvers


Deresre váltott a rozsdaszínű ősz,
csendben, észrevétlenül vetkezett,
bíborvörös és fáradt, sárga köntöséről
oly gyorsan megfeledkezett.

Viharos szélnek adta dús haját,
most meztelenül kopaszak a fák,
csöppnyi vigaszként a fagyos elmúlásban
itt telelnek a keményen makacs zöldfenyők,
és míg a lombhullatók pőrén maradtak,
ágaik alatt a rügyből díszes,
pikkelyes tobozka nőtt.







Gárdonyi Géza: NOVEMBER


A kertemben járok, és szomoru vagyok,
szomoru, mint a fák, s a hervadt virágok,
Az egész föld olyan árva, oly elhagyott,
mintha megunta vón Isten e világot.
Megunta, itt hagyta. Elköltözött innen.
Feljebb egy más égben lakik már az Isten.

Megérzi az ember, mikor nem is látja,
hogy valaki jött, és immár mögötte van,
pedig nincsen nesze, sem árnyékmozgása,
s megfordulunk rája.
Így éreztem Istent mindig, hogy velünk van.

Éreztem, mikor a holt föld kebeléből
a zöldelő élet miriádja kélt föl:

almafám rózsaszín virágba öltözött,
s fehér üde szegfűm illatot lélegzett;
fiatal ákácfám két ablakom között nőtt,
nőtt, lombosodott, széjjelterjesz-
kedett;
kék pohárkáit a hajnalka kitárta
s mézét a zümmögő méheknek kínálta;
szőlőm sátort emelt a zöldelő dombon; -
virág volt a földön, gyümölcs volt a lombon.

S éreztem, hogy Isten itt van, itt e tájon,
mikor a nap fölkelt az aranyos ágyon,
és felhőfátyolát arcáról levetve,
meleget sugárzott minden elevenre.
A rigóm énekelt, galambom kacagott,
az egész mindenség életre támadott:
pillangók röpködtek, bogarak szállongtak,
bársonyos poszméhek éneket brummogtak;
érett a gabona, piroslott az alma.
A föld volt az Isten kedves birodalma.

Elment.
És nyomába rabló, dúló szelek
jöttek,
s kifosztották a szép természetet.
Elvitték a fáknak zöldelő lombjait,
eltiporták kertem kedves virágait:
szagos szépfűimet a porba metélték,
kerítésemről a hajnalkát letépték,
összerongyolták a lugasom palástját,
koldussá csufiták a jó kis ákácfát,
s elrabolták kertem szép drágaságait,
el napraforgóim arany-tányérait.
Fecskémet elűzték. Rigómat se látom.
Vajjon hol jár ez a sárga kis barátom?
Nyári reggeleken ablakomhoz állva,
de sokszor hallgattam vidám trillájára,
s láttam is a lomb közt, ahogy el-elbujva,
rám kandikált, s akkor versét nekem fujta.

S hol van virágaim sok apró vendége:
a bogarak tarka-barka nemzetsége,
kik zümmögve, dongva kerengtek,
játszottak:
le-letelepedtek, mézport lakmároztak;
izenetet hordtak virágtól virágnak,
kertből a mezőnek, hegyről a rónának.
Milyen úri nép volt, mindegyiken látszott:
némelyik zöldarany-páncélban pompázott,
másik kiráfyveres bársonyban, posztóban,
s kinek öv, kinek gomb díszképp a derekán
ki meg gyönge, finom fátyoltakaróban,
mint az oltár elé öltözködött leány.
Hol vannak? Meghaltak. Elvesztek szegények.
Megölték az egész bogárnemzetséget.
Itt-ott, hogy az ember az avarban járdal,
látni őket fekve, széjjelesett szárn5onyat.

Pusztulás és halál. Ez most a föld képe.
A nap is búsan jön reggel föl az égre,
s hogy kibontakozik szürke köpenyéből,
ablakomra csordul a könny a szeméből.
S mégis ő az, kinek maradt még reménye,
hogy csak meleg kell és az ő áldott fénye,
és minden föltámad,
mit Isten lezúzott a "Ne legyen!" szókkal, -
mint az anya, aki nem hisz a halálnak,
s holtra vált gyermekét melengeti csókkal.

Még legkedvesebb tán az a csöndes óra,
mikor a nap korán elszáll nyugovóra,
s aláereszkedik fátyola az éjnek,
s elhalkul az élet.
Ilyenkor magam is kályhám mellé ülök,
és gondolattalan gondokba merülök;
egybeolvadok az árnyékkal, meleggel,
a kályhámból ömlő langyos lehelettel,
s úgy érzem, más élő nincs is a szobába,
csak ez a sarokban guggoló vaskályha,
meg az égő lámpa.

El-elnézem olykor időtlen hosszasan
a vágtató csikóst a kályhám oldalán,
ahogy a mély árkon szilajon átrohan,
és sohasem ér túl a rámakarikán.
Valami boszorkány, - hátul vagy előtte, -
beleűvölte itt őt a levegőbe.

És én egyre várom, álmodozva várom,
hogy egyszercsak mozdul és elvágtat tovább
hajtja a vascsikós vasból való lovát,
és csak üres helye marad a kályhámon.

De im nemcsak magam húzódtam e zugba:
két légy is ül itten előttem a falon.
Csendesen megülnek egymás mellé bujva
nem tartanak attól, hogy őket zavarom.
Két kis légy. Honnan jött? Itt rejtőztek
nálam,
s fázlódtak a szoba valamely zugában;
aztán megérezték a föléledt kályhát,
s tartja most mindegyik melegnek a hátát.
Máskor tán kedvetlen szemmel nézném őket,
de most, hogy elűzzem, nem volna rá lelkem
Nézem, hogy nyujtóznak és melengetőznek,
s ők is néznek talán nagyálmosan engem.
Néznek, és magukban áldják a jó kályhát.
Összedörzsöli egy a hátulsó lábát.
Majd csendesen ülnek, s nem mozdulnak
többet:
átadják magukat a langyos melegnek.
Künn a falevél húll, hulldogál az ágról.
Gondolkoznak ők is a mulandóságról...








Fülöp Ági: DERES ŐSSZEL


Szeretlek ó, Szülőföldem
Székelyföld és csodás Erdély
Kis falumban ott játszottam
Erdő, mező, virágos rét.

Zúg a patak a Hargitán
Távolból is hallom hangját
Áldott szívű székely népnek
Elsíratom búját, baját.

Vérző szívem, tiszta lelkem
Honvágy dalát eléneklem
Könnyes szemmel imádkozom
Egek Ura védjen, áldjon.

Deres ősszel, hideg télen
Madárdallal nyári éjen
Öröm, bánat, hit, kitartás
Székelyföldön összetartás.

Emlékeim sárgult lapján
Sok szép élmény sorozatán
Nálad hagytam Szülőföldem,
Az örömöt és hulló könnyem.

Haza vágyom, húz a szívem
Erdő, mező, patak, fenyves
Átölel a csend s nyugalom
Megpihen a Sorsfájdalom.







G. Ferenczi Hanna: NOVEMBER


Ne higgyetek a fénynek,
a langyos déli szélnek,
ne higgyetek, ti fák!

Aludjatok el halkan,
a párálló avarban
félig nyílt ibolyák.

Rügyek, csak vissza, vissza!
az ég akármily tiszta,
most játszik álnokul.

Hiába zöld a pázsit,
Már a november jár itt,
S mire bealkonyul -

Köd gyűjt vámot a tájról,
s a tétovázó fákról
- mint szédült, vak szeszély -

leszaggat minden éket,
és szétdúl minden szépet
a novemberi éj.







Jékely Zoltán: NOVEMBER CSODÁJA


Csodát kínálsz, hitetlen vén november:
lám, nyílik még a sarkantyú virága!
Megszagolom, édes-keserű szender
fog el s mint anyját fellelő kis árva,
beledőlök egy régesrégi nyárba.







Juhász Ferenc: A KERTEKRE LESZÁLLT A DÉR


A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél,
rozsdásra váltak a rétek,
üres a madárfészek.

Lassú, nehéz esők jönnek,
és megcsapkodják a földet,
s ha a hűs felhők elfogynak,
a sárban barmok tocsognak.

Nézd, ez az ősz. De jön a tél.
Hulló tollától a föld fehér.
Hártyás a víz, ez már a jég.
Kék füst száll, csöndes a vidék.







Juhász Gyula: CONSOLATIO


"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként".







Juhász Gyula - NOVEMBER


Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme, odavan.

Nem is tudtam, hogy ő valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!







Juhász Magda - ITT A NOVEMBER


Hideg a reggel,
ázik a táj,
emberre, állatra
rossz idő jár.

Itt a november,
fütyül a szél,
vadludak sírnak,
szitál a dér.

Károg a holló:
- Búsulni kár,
jövőre eljő majd
újra a nyár.







Kamarás Klára: ŐSZI LEVÉL


Ez már egy másik ősz... a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló szép levelek
tarka varázsa?
Elmúltak... mint az idő
lásd, együtt süllyedtek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat...
Fázós köd fekszik a tájon...
Vágyom utánad...







Kányádi Sándor: A FÁK ÉS VÉNEK


Megvénültek, akár az őszi fák,
s nincs egy levélnyi remény
a tavaszra.
Indulnának, de az őszi fény
padon marasztja.

Irigy sóhajjal néznek
a sétáló után a fák,
pedig azok csak csoszognak szegények;
hány tavaszt adnának érte, ha legalább
bár egyet léphetnének.

Lefelé néz a fa,
s alóla egy öreg
föl a fára.
És milyen egyformán remeg
a kéz a térden
s a lehajló fa lombtalan ága.

- Könnyű neki - mondja a vénember -,
sohasem fáradt,
nincsen szüksége botra.
- Könnyű neki - mondja az öreg fa -,
botja is van, ha meg elfárad,
leül egy padra.










Kányádi Sándor: NOVEMBER


Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak.







Kányádi Sándor: NOVEMBERI SZÉL


Lefonnyadt rég az áfonya,
deres a medve lábnyoma.
Lecsupaszult a málnavész.
Minden toboz a földre néz.
Hályogod szemmel pillogat
olykor néhányat még a nap.
Se cirpelés, se csipogás,
hallgat minden kis muzsikás.
Csak a szél, csak a szél,
egyedül ő zenél.

Ág se moccanhat nélküle,
minden kis hang az ő műve.
A medve helyett ő morog.
Övé minden csőr és torok,
ő játszik minden furulyán,
harsonán, dobon, pikulán.
Táncoltat erdőt, bokrokat,
lebbent az égre fodrokat,
s annak, ki ellene szegül,
annak a hátán hegedül.







Kányádi Sándor: NOVEMBER VERSELŐ


Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régtől nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud November,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák s a varjak.







Kányádi Sándor: ŐSZUTÓ


Vacog a Küküllő,
éjjel-nappal fázik,
lábujjhegyen lépked
fűzfától fűzfáig.

Úgy kihűlt a medre,
égeti a talpát.
A felhők is hol ki -,
hol meg betakarják.

Jó volna egy tartós
eső biztatólag
a megridegedett,
soványka folyónak.

Örülne a gát is,
fölgyűlt a postája.
A Maros a füzek
levelét rég várja.

És ha megjön a tél,
vet azonnal véget
mindenféle őszi
levelezgetésnek.







Kisfaludy Károly: FOGY MÁR A NAP MELEGE


Fogy már a nap melege,
Kertünkben a czinege,
Csipős szél fuj a mezőn,
Farkas kullog az erdőn.

Hadd fújjon a csípős szél,
Galambom attól nem fél,
Reá veszi bundáját
S felkeresi Rózsáját.

S ha galambom betoppan,
Szivem oly nagyot dobban!
Pergő rokkám megakad,
S fonalam is elszakad.

S ha nyájasan mellém ül.
Mi nem néz ki szemébül!
Szép szemek, barna szemek,
Öröm nézni belétek.

És ha a mécs elalszik,
Ajkaimhoz lopódzik,
Megcsókol, én haragszom,
S a csókot - visszaadom.







Kovács Barbara: LEVÉL A SZÉLBEN


Egy kis huncut szélgyerek,
falevelet kergetett.

Össze-vissza kavarta,
feldobálta magasra.

Rászórta a fejemre,
leráztam én nevetve.

Feldobáltam fel az égbe,
kapaszkodjon meg a szélbe.







Kun Magdolna: ŐSZ


Lassan jégkristályba zárulnak az őszi levélálmok.
A platánfa kérgét magához öleli a rőt vörös avar
S míg a deres tél elringatja a kegyvesztett világot,
A lángszerelmű nyári varázs már hópelyhet takar.

Én csak akkor érzem igazán a derűs melegséget,
Mikor átölel karod, és hozzád bújok csendben,
Mert abban a halhatatlanná vált kedves pillanatban,
Óceánt szel erejével a szabadszárnyú szellem.

Én csak akkor vagyok boldog, ha szorítod a kezem,
És nyomaidban lépdelve egy felé visz utunk,
Mert bármilyen ingoványos láp köröttem az élet,
Együtt a mély szakadékból is a csillagokhoz jutunk.







Magyar Petra: NOVEMBERI ESTE


Novemberi este volt,
Még az eső is megeredt.
A szürkeség búsan dalolt,
Megittam mérgedet, mérgedet.

Lázas egy este volt,
Megjelenik előttem képed,
Inged félig hanyagul kigombolt,
S én égtem érted, érted.

Szemed enyém volt,
Fényét soha el nem feledem,
Minden vád tépett, okolt,
Amiért arcodat keresem, keresem.

A levegő is édes volt,
De nem érezte más, csak én,
Lágy dallamon táncolt a Hold,
Ködben kerestelek még, még.

Nem feledem a képet,
Ahogy a ködben áztál, áztál,
Azon az andalító helyen,
Ahol vártál, ahol vártál - rám.







Paul Verlaine: ŐSZI CHANSON
 

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
 
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
 
Óh, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

Ford.: Tóth Árpád







Pilinszky János: ŐSZI VÁZLAT


A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
 
Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
 
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.










Radnóti Miklós: NOVEMBER


Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis őszi bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.







Rónay György:SZÁRSZÓI NAPLÓ


1.

Zúg zúg zúg
harmadnapja zúg a szél
lombot szaggatva harsog
felhőket hajszol záporokkal
vad habokkal
veri a partot
szél szél
szél
véget sosem ér

2.

Hull hull hull
hull hull hull
csöppre csöpp az ablakon
csorog az eresz a házamon
harmadnapja hallgatom
unalom unalom
pocsolyák az udvaron
sűrű sár az utakon
s mint a függöny vastagon
hull hull hull
hull hull hull
hull hull hull

3.

Vonat megy füstje lomha
fekete zászló
utána percekig csupa csípős
kőszénszag Szárszó
este hat óra hét
túl a hegyek feketék
hideg a szél zord a víz
rossz idő lesz holnap is.







Sárközi György: NOVEMBER


Több már a fák alján a lomb,
mint fönt a görbe ágakon.
Mintha bíbor-arany ruhájuk
ledobnák haldokló királyok
s állnának csontra-bőrre vált
tagokkal, várván a halált.

A nap felhők között úszik,
tengerentúlra utazik,
kivándorol, menekül innen,
hol lassan veszni indul minden,
keres magának jobb hazát,
odacsempészi aranyát.

Ősz vicsorog rám, messzeküld.
"Meghalsz, ha el nem menekülsz!"
Csikorgó szelek noszogatnak,
bekopognak, remeg az ablak.
De én csak állok, mint a fák,
kopaszon várom a halált.







Seress Rezső: VÉGE A VILÁGNAK - Részlet


Ősz van és peregnek
a sárgult levelek,
Meghalt a földön az
emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel
zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem
vár és nem remél...










Simon Emil: HÓNAPOK - Részlet


November ködöket varázsol a hegyre,
hogy csupa jég arcát mielőlünk fedje.
Deres hajnalokon didereg a csillag,
kútba esett a nap, soha meg nem virrad.







Sulyok Gizella: VACOG A FÁK KORMOS ÁGA


Szél rázza az ősz gubancát
tüske tépi kopott rongyát

Bíbor hull a horpadt tájra
vacog a fák kormos ága

Lúdbőröznek szürke vizek
fázik a dal indul délnek

Rőt szakállú hegy fejére
hósipkát fúj tél tündére







Szabó Lőrinc: NOVEMBER


Az ősz legutolsó virágait
szedem. November siratja magát.
Sárban gázolok a dúlt réten át,
s mintegy válaszként bennem is esik.
S ez így lesz most már mindig, mindig így.
Most lettem öreg, céltalan a vágy.
Gördűlne elém az egész világ,
nem jutnék benne, csak a sírodig.
Apró csillagok, kék s arany szemek,
szerények, fakók, ismeretlenek
gyűlnek csokromba, szerényebbeket
már te se kívánhatnál. Gondolatban,
míg szedtem, te kísértél, szép halottam,
s most árván nézem őket: kinek adjam?







Szabó Lőrinc: PANNON ŐSZ - Részlet


Ősz van, a régi, a tavalyi ősz,
s e furcsa ősz egészen megbűvölt.
Tetszik nekem. Szétnézek, látom a
roppant hervadást, de nem keserít,
és nem bánom, hol végzem utamat...

...Ősz van... Nem az ősz: az benne a fontos,
hogy van!... A szél könnyelmű suttogása
ős legendákra tanítja az erdő
figyelmes bokrait és századok
óta köztünk kísértő szellemek
fájdalmát-örömét mesélgeti...







Szalai Borbála: MESEVILÁG


Fehér lett a kert, az udvar,
fehér lett a
nagyvilág!
Mesebeli kristályoktól
mesések a
kerti fák.

Csakhogy nem hó hullott rájuk,
nem is dér és
nem dara...
Mesés kertbe mesés fákat
varázsolt a
zúzmara.







Tarbay Ede: ŐSZ-ANYÓ


Kontyos-kendős Ősz-anyó
söpröget a kertben,
vörös-arany falevél
ripeg-ropog, zörren.
Reggel-este ruhát mos,
csupa gőz az erdő,
mosókonyha a világ,
a völgy mosóteknő.







Tóth Enikő Enci: NOVEMBERI VERS


Fátyolos ég, köd szitál,
lépdel a tél, még kivár,
vizes fényben rozsdafolt,
fák mögött csak szél dalol,
az avar fáradt, hideg,
lehullanak kis hitek,
a természet kincsei
élő Föld bilincsei!

Szürke téren, utakon
ballagna az unalom,
ám lassan a csipkedér
fehérsége újra él,
s zúzmarák fényén a jel,
fentről angyal énekel,
Advent hírét szórja szét,
csodavárás örömét...







Vasvári István: TÉL ELŐTT


Ködöt fúva jön a tél,
kocog hegyek tetején;
ezüst csillan lábnyomán,
csupa zengés lesz a táj.

Halld csak erdő, suttogó,
késő dértől ragyogó,
rókát, medvét pártfogó,
nemsokára hull a hó.

Füttyös széltől lengenek
jegenyék és tölgyesek,
minden bokor perdülő;
nótát zümmög az idő.







Vámosi Nóra: ŐSZ


Napsütés és őszi szellő,
Víg kacaj, mi messzezengő.
Tarka-barka színek árja,
Ifjú lelkem megcsodálja.

Őszi fények, égi álmok,
Szép remények, színes táncok.
Szeptemberi édes mámor,
Örömkönnyek szempillámon.

Alma, szőlő, körte íze,
Szilva, barack, földi kincsek.
Arany mezők, hűs források,
Lombkoronák, fénysugárzók.
 
Ó, Te Ősz, Te szép, Te drága!
Benned csendes szívem vágya.
Ez vagy nekem: színes, édes,
Bőséghozó, árnyas-fényes.







Várnai Zseni: NOVEMBERI NAPSÜTÉS

 
Délben mégis győzött a nap sugárka,
az ősz ködét átfúrta, mint a dárda
s a szürke ködmön fénylő díszt kapott
magára tűzte ékül a napot.
 
S míg a fénygömb ott tündökölt az égen
én földi porszem megigézve néztem,
olyan volt mint egy óriási mosoly
s szerte foszlott tőle a ködgomoly.
 
Így harcol ő a köddel és sötéttel,
s mikor a föld elfordul tőle éjjel,
ő akkor is ott virraszt őrhelyén,


s rést vág az egek sötét függönyén.
 
Ó, jól tudom,hogy nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,
belőle árad minden, ami élet:
a kezdettől változó őstenyészet.
 
Tudom,de mindig újra meg csodálom,
mikor áttör a ködlő láthatáron,
tavaszidőn dicsfényben tündökölve,
s ősszel,mikor búcsúzva néz a földre.







Veress Miklós ŐSZI DOROMB


Egymagamban hallgatom,
kopogtat az ablakon:
szél zúg, dudorászik,
a harang is fázik.

Nagy toronyban didereg,
csengése is kipereg,
s hogyha eső csepereg,
mélyébe pók kuporog.

Kinn meg borzong a berek,
ha a szél zúg, zizereg;
odafönn a dombon
játssza egy dorombon:

Havat hordok hétfőn,
ködöt hordok kedden,
csütörtökön elröpítem,
akit megszerettem.







Wass Albert: ŐSZI HANGULAT


Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután.

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket.

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázs-intésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér.

Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet.

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más:
hogy ezután is lehet élni,
hogy tréfa csak az elmúlás.

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet.


Wass Albert: Őszi hangulat /Pánsíp - Gondolsz-e majd rám/

Link



Wass Albert: Őszi hangulat /Zene: Richard Clayderman - What a wonderful world

Link



Őszi hangulat.Wass Albert

Link








Weöres Sándor: DUNA MELLETT


Duna mellett kopár fa,
rászállott a madárka,
rászállott a madárka,
vízre hajló ágára.

Kettőnket te madárka,
csak elbír a kopár fa,
ráülünk az ágára,
fütyülünk a világra.







Csodaszép ősz - Good by!

Link



Guns N' Roses - November Rain // Egyveleg





Link



Vivaldi: Négy évszak - Ősz





Link



Vivaldi - Autumn /Őszutó/





Link



Dsida Jenő - Ősz /Zene: St. Martin - Kell, hogy várj/





Link



Wass Albert - Őszi Dal





Link



Wass Albert: nekünk mi marad?





Link



Záray Márta - Olyan voltam én mint a falevél





Link


Gyönyörűséges őszünk / Áprily Lajos sorai - Bach zenéje





Link



Erdély ősszel





Link



Az ősz színei
/Őszi képek, a Secret Garden csodás zenéjére/






Link


Őszi hangulat





Link


Autumn Mood - Őszi hangulat.- ( St Martin & Andy Williams )





Link



Szép őszi táj - csodálatos képek
/Nézz jobbra és nézz balra, le a lábaid elé is, de mindig - és főleg felfelé!!!/





Link


Lake of tears - Otherwheres (Őszi képek)





Link














 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Kuruc mondák
  2022-11-19 21:00:02, szombat
 
 







KURUC MONDÁK









ZRINYI ILONA GRÓFNŐ LEVELE FIÁHOZ, II. RÁKÓCZI FERENCHEZ - 1703


Édes Fiam!

Férjem-uram magához hív engem. Rettentő nagy út áll előttem, de azért sietve sietek uramhoz és hűséges férjemhez. Kötelességem hozza ezt magával. Semmi sem esik nekem olyan súlyosan, mint tőled elszakadni, mert te nekem bánatot sohasem okoztál. Csak tanulj szorgalmasan, és rajta légy, hogy a dicsőség koronáját elnyerjed! Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír. A földi javak elveszhetnek, de aki becsületét vesztette, mindenét elvesztette.

Becsüld az embereket! Aki másokat megbecsül, magamagát becsüli.

Anyai áldásommal minden jót kívánok neked. Bárhová vet a sors, maradok mindenütt és mindenkor a te forrón szerető anyád:

Zrínyi Ilona

/1699-ben elkísérte férjét a török száműzetésbe. Nikomédiában halt meg, 1703-ban. Koponyáját fia maradványaival együtt, 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra/







TOKAJI FERENC FELKELÉSE - Tarcali népmonda nyomán


Addig rabolták, fosztogatták, kínozták a német zsoldosok a hegyaljai falvak népét, míg itt is, ott is lázadozni kezdtek a parasztok. Sokan elszöktek hazulról, és az erdőkben bolyongtak, mások kaszát-kapát ragadtak, és szembeszálltak a zsoldosokkal.

Ekkor Tokaji Ferenc szervezni kezdte a felkelést, bejárta Tarcal Tokaj, Olaszliszka házait, felkereste a bujdosók erdei szállásait és mindenütt arról beszélt, hogy közös erővel kell a zsoldosok ellen fellépni.
Tokaji Ferenc azt tapasztalta, hogy mindenütt szívesen hallgatják s még meg is toldják a szavait. Ekkor nyilvánosan is fellépett: a tarcali piactéren kezdett szónokolni.

- Ide hallgassanak, emberek! Ne tűrjék tovább a német garázdálkodását! Mi már fegyvert ragadtunk, jöjjenek velünk, mert úgy elkergetjük közös erővel a németet, mintha itt se lett volna!

Megállnak az emberek a piacon, hallgatják Tokajit, és kezdenek helyeselni:

- Úgy van, jól mondja. Miénk az ország, és kipusztít belőle I német. Fegyverre, emberek!

Csakhogy ott volt a tarcali bíró is, az meg azt mondta:

- Hallod-e, Tokaji Ferenc! Hagyj fel az izgatással, s ebből a községből tüstént menj el, mert rútul jársz!

De Tokaji nem ijedt meg tőle. Kivette zsebéből a pisztolyát, és a bírót abban a helyben agyonlőtte.







A TARCALI VÁSÁR - Tarcali népmonda nyomán


A tokaji várat a labancok, a szerencsit a kurucok tartották megszállva, ketten kétfelől szorongatták Tarcal népét.

A labancok különös gonddal ügyeltek a tarcali szüretre, és azon a címen, hogy a rendbontást akarják meggátolni, kifosz­tották a szüretelőket.

Hát még a vásár! A tarcali vásár nem eshetett meg a labancok dézsmálása nélkül. Történt egyszer, hogy a német labancok lejöttek a várból, a tarcali vásár egy részét bekerítették, és kezdték a vásárosokat zálogolni és fosztogatni. De ekkor megjárták.

Egy Tarcali nevű katonaviselt ember előre készült erre a lá­togatásra, és társaival együtt már várta a labancokat. Amikor a zálogolás, a dézsmálás elkezdődött, Tarcali elkiáltotta magát: - Hurrá a labancokra!

De hogy a nagy sokadalomban a labancot jobban megismer­jék, Tarcali azt is hozzátette:

- Magyarok! Le a kalappal!

Ezt a vezényszót a német nem értette, a magyarok pedig mind hajadonfővel álltak, most már ki lehetett adni a jelszót:

- Üsd a kalapot!

Ütötték is, ahogy bírták. A kalap pedig a labanc fején volt, hát ott ütötték. Meg is emlegették a tokaji labancok a tarcali vásárt!







RÁKÓCZI HAZATÉR - Thaly Kálmán nyomán


Messze idegenben, a prágai jezsuitáknál nevelkedett Rákóczi, és a bécsi udvar mindent megtett, hogy hazájától elidegenítse. pataki Amikor tizennyolc esztendős korában hazatért, először sárospataki várában szállt meg. Már Sárospatakon tapasztalta, hogy a magyar népet kegyetlenül sanyargatja az idegen zsoldos ka­tona, de még ennél is többet látott, amikor Szerencsre, Munkácsra ment.

Mit látott, mit tapasztalt Rákóczi?

A zsoldos büntetlenül verhette, kínozhatta a magyar jobbá­gyot; ha az panaszt tett, halállal lakolt. De hiába fordult a pa­raszt, a jobbágy a vármegyéhez is, mert azokat a megyei urakat, akik a nép pártját fogták, az idegenek elnevezték rebelliseknek, lázadóknak, és őket is törvény elé állították. Ott pedig olyan igazság volt, hogy egy német vallomása többet nyomott a latban, mint az összes magyar tanúk egybehangzó állítása.

Rákóczi igazságérzetét felháborították a törvénytelenségek, a megtorlatlan rablások és kegyetlenkedések. Amikor pedig a ma­gyar nép sok gondját, baját, szenvedését napról napra látta, egyre azon töprengett, milyen módon szolgáltathatna igazságot ennek a saját hazájában kegyetlenül üldözött népnek, az ő népének.

De kivel oszthatná meg az érzéseit? A magyar urak elhúzód­tak tőle, nem bíztak benne, mert idegenben nevelkedett, viselete is olyan volt, mint a bécsi uraké.

Végre egy vadászaton Rákóczi találkozott Bercsényi Miklóssal, a felső-magyarországi megyék fő hadbiztosával. Bercsényi­nek éppen az volt a hivatala, hogy a polgári lakosság és a katonaság vitás ügyeit rendezze; sokszor szolgáltatott igazságot az üldözötteknek, még többször érezte, tapasztalta, hogy gyenge ott az igazság, ahol fegyveres áll szemben a fegyvertelennel.

Éppen ilyen szövetséges, ilyen barát kellett Rákóczinak: mintha a sors állította volna őket egymás mellé, mindig összetartottak a közös célokért együtt harcoltak, és még a bujdosásban is közös volt a sorsuk. Együtt készítették elő a szabadságharcot: XIV. Lajos francia királlyal kerestek szövetséget.

De a bécsi udvarnak mindig ügyes kémei, besúgói voltak, Rákóczit is feljelentették, és a császár a bécsújhelyi börtönbe záratta. Abba a börtönbe, amelyből anyai nagyapját, Zrínyi Pétert vérpadra hurcolták.

Hiába követelte Rákóczi, hogy ügyét magyar bíróság elé utalják, őt is hasonló végzet fenyegette, mint a többi magyar rebellist, mert bécsi bíróság készült ítélkezni felette.

Álruhában, kalandos úton Rákóczi elszökött a bécsújhelyi börtönből, és Lengyelországba menekült. Barátja, Bercsényi Miklós már ott várt rá, mert az elfogatás elől sikerült egérutat vennie.

1703 tavaszán Rákóczi éppen egy vadászatról tért haza, ami­kor jelentették neki, hogy két magyar parasztember járja a várost, minden házba bekopogtatnak, és Rákóczi Ferencet keresik.
Amikor végre megtalálták, sírva borultak a lábához. Szakadozott beszéddel, sírva mondták el panaszukat, de elmondták azt is : csak Rákócziban bíznak, egyedül ő válthatja meg a szenvedő magyar népet.
Végre megnyugodtak a követek, akkor egy baltát kértek, az­zal kettéhasították kézbeli botjukat. Ezekben a botokban hozták el Rákóczi jobbágyainak siralmas leveleit. Mennyi szomorúság, keserűség és mennyi remény volt ezekben a levelekben!

A jobbágyok megírták, hogy az egész magyar nép olyan, mint a pásztor nélkül való nyáj, ide-oda kóborog, de ha a falvakban gyűlést tartanak, mindig Rákócziról tárgyalnak, mindenki tőle vár segedelmet. Az idő pedig megérett, mert a szenvedéseket tovább tűrni nem lehet. Megérett azért is, mert a császárnak más háborúságai támadtak, Magyarországról sok katonáját kivonta; most jött el az alkalom a támadásra.

A követek szava, a levelek tartalma megindította Rákóczit, de ő mindig megfontoltan, okosan cselekedett, most sem akart semmit elhamarkodni. A követeket kedvező válasszal küldte viszsza Magyarországra, de melléjük adta hűséges lovászát is, hogy híreket hozzon hazulról, kémlelje ki a németek állásait, a csapa­tok létszámát.

Amikor a lovász visszatért, és jelentette, hogy a helyzet ked­vező, Rákóczi felkelésének tervét mindenütt lelkesedéssel fo­gadják, akkor már nem lehetett késlekedni.

Rákóczi nyílt parancsot és zászlókat küldött haza, aztán maga is útra kelt, hogy élére álljon a nép szabadságharcának. Amikor az ország határára érkezett, bizony kicsiny sereggel találkozott, csak ötszáz puskás és ugyanannyi botokkal, bal­tákkal felfegyverkezett ember várta. De hamar híre futott érke­zésének, és nemsokára Bereg és Ung vármegye népe csak úgy tódult a zászlaja alá. 1704-ben már az egész ország Rákóczi zászlaja alatt állott, s ez büszkén hirdette a jelszót: ,,Pro patria et libertate" - A hazáért és a szabadságért.







RÁKÓCZI FOGSÁGA - Dunántúli népmonda nyomán


Sokan elárulták Rákóczit, mert olyan becsületes volt, hogy nem ismerte a hamisságot. Elárulta az a francia tiszt is, akire titkos leveleit bízta, s amikor a bécsi kormány a titok birtokába jutott, Rákóczit elfogatta.

Kocsin vitték Rákóczit Bécsújhely felé, és ahol a kocsi elhaladt, kigyűlt a nép az utcára, és levett kalappal állt, így köszöntötte a rabot. Amikor a kocsi Győrbe érkezett, ott éppen hetivásárt tartottak. A vásárosok mind az útra özonlöttek, levették a kalapjukat, úgy álltak sorfalat Rákóczinak.

A Győr és Abda közti hidat katonák őrizték. Amikor meglátták, hogy a kocsiban Rákóczit viszik, egy frissen fogott pontyot ajándékoztak a fogolynak.

Rákóczi megjutalmazta a katonákat, de a pontyot visszadobta Dunába, és azt mondta:

- Eredj, örülj a szabadságnak - bár a gondviselés hozzám is olyan kegyes lenne, mint ért tehozzád, és visszaadná szabadságomat.







ESZE TAMÁS, A TALPASOK VEZÉRE - Szabolcs-Szatmár megyei népmondák nyomán


Tarpán, a falu Kandia nevű részében lakott Esze Tamás, Rákóczi jobbágya. Hogy a családja sorsán könnyítsen, sót vásárolt, ökrös szekéren fuvarozta mindenfelé, azzal kereskedett. Ahogy az országot járta, mindenütt csak nyomorúságot látott, panaszt hallott: a föld népe nem élhetett az idegen zsoldosok rablásai, a tisztviselők dézsmálásai miatt.

Egyszer a sóhivatalnokok belékötüttek, el akarták kobozni tőle a sót, amit drága pénzen vásárolt. Megharagszik Esze Tamás, közéjük vág, hát a sóhivatalnokok csak úgy ugráltak ki az ablakon előle.
Most már látta Esze Tamás, hogy itt csak ököllel lehet igaz­ságot tenni. No, ha úgy, hát úgy. Amikor az urak nem akartak a tarpai népnek legelőt adni, felment a községházára, és követelni kezdte. Hiszen követelhette, mégsem adták meg. No, ha nem: Esze Tamás az urak nyáját a legelőről elkergette, a népét meg odahajtotta. Ezt már a pandúrok nem tűrhették: el akarták fogni.

Ekkor Esze Tamás elbujdosott hazulról, a beregi erdőbe ment; sokan éltek már ott, akiket a katonák üldöztek. A bujdosók összebeszéltek, küldöttséget indítottak Rákóczi­hoz Lengyelországba, és arra kérték, szabadítsa fel a magyar jobbágyságot, bontsa ki a szabadság zászlóját.

Amikor Rákóczi megérkezett Lengyelországból, Esze Tamás ott várta csapatával a határszélen. Rákóczi akkor szép beszédet mondott, dicsérte a tarpai job­bágyokat, akik mellette fegyvert kötöttek, és Esze Tamást ki­nevezte ezredesnek. Gyalogosezredet bízott rá, ezért nevezték Esze Tamást a talpasok vezérének.

Sok csatában vitézkedett Esze Tamás, bátran harcoltak a tal­pasok, amíg ő vezette a sereget. De az úri tiszteknek sehogy se tetszett a jobbágyból lett ezredes: a harcon magára hagyták, az ezredétől minden felszerelést megvontak, sőt a jobbágy katonákat visszakövetelték tőle, mert kellett a munkáskéz a földesúri bir­tokon. Ebben nem engedett a nemesség, hiába adott Rákóczi Ferenc jó példát! Hiába szabadította fel a maga jobbágyait, ma­gát Esze Tamást is, az urak egyre azt követelték, hogy a jobbágy térjen vissza a kasza, a kapa mellé, vagy ha vissza nem tér, ak­kor dolgozzon helyette a család.

Rákóczi elrendelte, hogy felmenti minden teher alól az olyan jobbágycsaládot, amelyik katonát ad, de hiába rendelte el, az urak a földesúri jogról nem mondtak le. Írta is Esze Tamás, nagy keserűséggel Rákóczinak:

,,Az ország főrendei nem akarják a haza szolgálatában való munkálkodását a jobbágynak, hanem kinek-kinek csak a job­bágyfogdosásra van gondja."

Amikor Esze Tamás a sereggel Nyitrán táborozott, egy vasár­napon a kurucok istentiszteletre mentek. De nem együtt mentek, hanem a katolikusok is, a reformátusok is a maguk templo­mába. Istentisztelet után a két csapat egymással összeszólalkozott: olyan vitatkozás támadt, hogy csak úgy zúgott, zengett a környék. A vitából verekedés, aztán lövöldözés támadt.

Meghallja ezt Esze Tamás, fut ki a sátrából, kezdi a verekedő­ket szidni, taszigálja, szétlökdösi őket.
Amíg ő így erősködik, a többi tiszt seregbontó ágyút hozat oda, és a verekedők közé lövet. Miért tették? Tudták-e, hogy Esze Tamás ott áll középen, és békíti a verekedőket? Senki sem tudhatja. De az ágyúgolyó belészánt a tömegbe, pusztítja a ve­rekedőket, elpusztítja Esze Tamást is.

Sírva szedték össze a holtakat a kurucok, de még akkor sír­tak igazán, amikor Esze Tamás holttestét megtalálták.

Közös sírt ástak, azt kővel megjelölték, s mikor mindent el­rendeztek, a talpasok ezt mondták:

- Bár mi mind meghaltunk volna, csak az ezredes úr maradt volna élve!







A NAGYENYEDI FŰZFÁK - Kőváry László nyomán

Nagyenyed közelében, a Tövis felé vezető út két oldalán egy-egy hatalmas fűzfa állott. Ezek a fák a nagyenyedi diákok hősiessé­gének emlékét őrizték.

Amikor 1704-ben a labancok erős sereggel és több ágyú­val Nagyenyedet megtámadták, a polgárság felfegyverkezett, fegyvert ragadtak a diákok is, és bátran szembeszálltak az el­lenséggel.

Ugyan milyen fegyvere volt a diákságnak? A diáknak diákfegyver jár, ők bizony a híres gerundiummal verekedtek. Az pedig olyan súlyos bot, mint a gerenda, és olyan nehéz, mint az a latin igenév, amitől sok diáknak megfájult a feje.

A diákok gerundiummal, a parasztok, a kézművesek kaszával kopjával, karddal rohantak a támadó labancokra, azok meg úgy megijedtek a nem várt támadástól, hogy az első összecsapás után elfutottak.

Dicsőséges volt ez a küzdetem, de nagy volt a veszteség is: harminc nagyenyedi diák indult harcba a városért, a kollégiumért, és csak kettő maradt közülük életben.

A csata után a két diák hálát adott Istennek, hogy megtartotta őket, majd közös akarattal a gerundiumot leszúrták a földbe a tövisi út mellett. A két gerundium fűzfából volt, és szépen meg­fogant: koronás szép fűzfa nőtt belőlük.

Amikor Jókai Mór arra járt, még látta az egyiket.







AZ ÓNODI VÉRES NAP - Rákóczi Ferenc emlékiratai nyomán


A vármegyék derék vezetői, akik megfogadták, hogy a harcot a szabadság elnyeréséig bátran folytatják, híven kitartottak Rákóczi mellett, mégis akadt néhány vármegye, amely megelégelte a há­ború költségeit, pusztításait és fáradalmait.

A felvidéki Turóc vármegye nemesei körlevelet írtak a többi vármegyéknek, ebben a levélben Rákóczit megrágalmazták, a kuruc hadjárat költségeit felhánytorgatták. Amikor ezt Rákóczi megtudta, országgyűlést hirdetett, és összehívta a rendeket Ónodra.

Megjelent az országgyűlésen Rakovszky alispán és Okolicsányi jegyző is, ők képviselték Turóc vármegyét.

Rákóczi pedig nyíltan felszólította Turóc vármegye küldötteit, mondják el élőszóval mindazt, amit a körlevélben panaszoltak. Hiszen ha csak panaszkodni kell! Az urak elmondták, mi ten­ger kárt tesznek a kuruc hadak, amikor egy-egy vármegyén keresztülhaladnak, elpanaszolják azt is, hogy Rákóczi rézpénze, a libertás semmit sem ér: az iparos, a kereskedő el sem fogadja. Még a piacosok is eldugják, amivel kereskednek, ha meglátják, hogy valaki rézpénzzel akarna fizetni. És folyik, folyik a panasz az urak szájából, pedig Turóc vármegye nem is esik a hadak útjába.

Bercsényi hallani se tudja az ilyesmit, már erősen feszeng a székén, többször a kardjára is csap haragjában. A fejedelem csi­títja, visszatartja, mert még rárohanna a panaszkodó urakra. Amikor Turóc megye követei befejezik a panaszkodást, meg­szólal a fejedelem.

Szemére veti Turóc megye nemeseinek, hogy sérelmekről be­szélnek, holott ők maguk fogadták meg: minden áldozatot meg­hoznak a szabadság kivívásáért. Különben is, becsületébe gá­zoltak a fejedelemnek, ezért ő nyilvánosan, az ország színe előtt elégtételt követel tőlük.

A fejedelem szavait mély csend követte. Senki sem szólalt fel, egyetlen megyei követ sem adott elégtételt a fejedelemnek. Rákóczi csak várt, várt, a csend már elviselhetetlen volt. Nem szólt a fejedelem sem, csak a lelke háborgott. Hát ezért áldozta fel családját, jövőjét, vagyonát, mindenét?!

Amikor senki egy szót sem szólt mellette, végre nagy keserű­ségében mégis ő kezdett beszélni:

- Édes nemzetem! Hát ezt érdemeltem hazám ügye mellett való sok szíves fáradságom után'?! Életemet, véremet, mindenemet ér­ted szenteltem föl. Feleségemet, gyermekeimet, szerencsémet meg­vetettem, sőt; ami több, hozzád való szerelmökért s virágzó sza­badságodnak helyrehozataláért édes eleim is, kockára vetvén mindenöket, véröket, hitöket feláldozták. S rólam most azt hi­szik, hogy hazám kárával kincseket gyűjtök... Készebb vagyok megvonni magamat az ország egyik szögletében; mint hogy a várt köszönet helyett zsarnoknak mondjanak. Nem tűröm, nem szenvedem el! Magammal koporsómba viszem! ... Édes hazám, ne szenvedd rajtam ezt a gyalázatot!
Ezekkel a szavakkal felállt, és nagy keserűséggel távozni ké­szült.

Ebben a pillanatban Bercsényi Miklós felugrott, szemére ve­tette a jelenlevőknek, hogy távozni engedik szabadítójukat, ahe­lyett hogy igazságot szolgáltatnának neki. Így kiáltott rájuk:

- Tűritek a rágalmazók szavát?! Nem! Nem!... Inkább hal­janak meg ezek a gazok!

Kardot rántott, és kardjának lapjával Rakovszky alispán vállára sújtott. Ekkor Károlyi Sándor, aki Bercsényi mellett állott, úgy vágta fejbe kardjával az alispánt, hogy az holtan rogyott össze.

Szörnyű verekedés támadt, a fejedelem csak nagy nehezen te­remthetett rendet. Ő maga védte meg az egyik turóci ügyvédet, pedig az beszélt ellene leghevesebben.







SAJT ÉS SZABADSÁG - Tóth Béla nyomán


Amikor Rákóczi békefeltételeket ajánlott a császárnak, Bercsényi Miklósra bízta a tárgyalásokat. Bercsényi közvetítők útján tár­gyalt, a közvetítést Anglia és Hollandia követe vállalta el.

A holland követ úgy találta, hogy a kurucok az adott körül­mények között túlságosan sokat követelnek. Alkudozni kezdett Bercsényi Miklóssal. Csakhogy Bercsényi indulatos, szókimondó diplomata volt, s amikor látta, hogy a hollandus alkuszik, gőgösen így szólt:

- Nem alkuszunk tovább, hollandus uram, mert mi szabadsá­got, nem sajtot keresünk!

A holland követ pedig, aki éppenséggel nem szégyellte a sajt­kereskedést, ami hazájának gazdagságot hozott, így felelt:

- Ha szabadságot kerestek, ne értéktelen rézpénzt adjatok a katonáknak, hanem vágjátok le a sok arany- és ezüstgombot a mentékről, abból veressetek pénzt, azzal fizessétek a vitézeket, majd jobb kedvvel, bátrabban harcolnak. Lám, Hollandia is ki­vívta a szabadságát, de a vezetői nem arany- és ezüstgombos, hanem ólomgombos mentében jártak.







KURUC-E VAGY LABANC? - Teremi népmonda nyomán


A Rákóczi-szabadságharc idején egy cseh kereskedő jött Magyar­országra. Útközben egy kuruc csapattal találkozott.Megkérdik tőle a katonák:

- Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc?

A jámbor cseh nem tudta, kikkel áll szemben, és azt mondta nekik: - Labanc!

Erre a kurucok jól elverték.

Továbbment a cseh kereskedő, és most egy csapat labanccal találkozott.

A labancok is azt kérdezték:

- Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc?

Most sem tudta, kivel áll szemben, eszébe jutott az előbbi csa­pat, hát azt mondta:

Kuruc!

Erre a labancok is jól elverték, aztán végül elengedték, az útjára. Ahogy továbbment, megint találkozott egy csapat kuruccal.Ezek is megkérdezték:

- Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc?

Ezeknek már ezt felelte:

- Ne is kérdezzetek, csak üssetek!







KURUCLAPOS - Nagyszalontai népmonda nyomán

Hosszú ideig a török birtokában volt Gyula vára, és amikor visszavették, idegen katonaságot, német őrséget helyeztek el benne.

A kurucok megtámadták, de az őrség erősebb volt: a kuruc sereget visszaszorította. A visszavonuló kuruc sereg Nagyszalontán akart megpihenni, de a szalontaiak könyörögtek nekik:

Az Istenért, csak be ne jöjjenek Szalontára, mert ha a német megtudja, mindenestül elpusztít minket.
Mit tehettek a kurucok? A szalontaiak kárát nem akarták, ezért megállapodtak velük, hogy nem mennek be Szalontára, hanem egy szomszédos mezőn szállnak meg.

Úgy is történt. A kurucok megszálltak, a szalontaiak pedig nagy titokban ellátták őket enni- és innivalóval. Azóta azt a helyet, ahol a kurucok megpihentek, Kuruclaposnak hívják.










BERCSÉNYI MIKLÓS RÉZÁGYÚJA - Thaly Kálmán nyomán


Két bástya hat földsánc, két gömbölyű bástya védelmezte Érsekújvár várát, emellett a Nyitra mocsarai is megnehezítették az ostromát. Pedig a kurucok mindenképpen el akarták foglalni, mert ez a vár uralkodott a Vág és a Garam folyó egész környékén.

Annyira fontosnak tartotta a fejedelem a vár elfoglalását hogy, Bottyán János tábornokkal együtt maga irányította az ostromot. Végül éjszakai támadással foglalták el a hajdúk a várat, és nemsokára maga a fejedelem is belovagolt a piactérre.

Bottyán tábornok Ilosvay Imrét tette meg kapitánynak; öt­száz gyalogost és háromszáz lovast adott mellé.

1705-ben Bercsényi Miklós a várat kijavíttatta, és maga is ide költözött:. Annyira megkedvelte a környéket, hogy mindig csinosítgatta, parkot, sétautat csináltatott.

A vár bástyájára rézágyút állíttatott. Ez az ágyú Rákóczi pénzéből, a rézből vert libertásból készült; erről szól a felirata is. Ezt a verses feliratot latin nyelven maga Bercsényi költötte, római versmértékben:

Nummus eram patriae, nervus belli atque moneta
Nunc libertatis vindico iura boans
.
(A haza pénze valék, harc eszköze és emelője,
Most a szabadságnak dörgve vivom jogait.)







SZEPES VÁRA - Rákóczi Ferenc emlékiratai nyomán


Magas sziklákon áll Szepes vára, erősen védelmezi a természet, védelmezi a labanc is, hiába ostromolja a kuruc, semmiképpen se tudja bevenni. Már-már úgy látszott, hogy sikertelen marad az ostrom, ami­kor egy ember véghez vitte, amit az egész sereg nem tudott megtenni: megszerezte Szepes várát a kurucoknak.

Csáky Mihály uram nem volt labanc, de beszorult a várba, amikor a kurucok váratlanul körülzárták a várat. Hű szolgája, Trencsényi Mátyás meg éppenséggel a kurucokkal érzett, és gaz­dájával együtt a várban élt. Amikor Trencsényi Mátyás látta, hogy a kurucok újra meg újra hiába próbálkoznak a vár megvételével, gondolt egy na­gyot: ,,Megszerzem én ezt a várat a fejedelemnek!"

De hogy fogjon a dologhoz? Társaiban nem bízott, a néme­tekkel nem is tárgyalt; egyedül akarta véghez vinni a vár megszer­zését.

Először a visszavonulásról gondoskodott. Sok kötelet szerzett, abból hágcsót készített, és ezt felerősítette a sziklára. A hágcsót lebocsátotta a mélybe, ezen akart mene­külni. Ezután jó1 felszerelte magát, megerősítette a szívét, és felkeres­te a parancsnokot. Amikor a parancsnokkal szemben állt, hirtelen sót hintett a szemébe, azzal elvakította, aztán kardot rántott, és súlyosan meg­sebesítette. A parancsnok kiáltozni kezdett, futott mindjárt a felesége, fu­tottak hozzá a katonák, s akkor látták, hogy súlyosan megsebesült.

De Trencsényi Mátyás akkor mar messze járt. Odafutott a hágcsóhoz, és azon leereszkedett, nemsokára a kurucok táborában volt.

A parancsnok súlyos sebét a várban kezelni nem tudták, mert orvosuk nem volt. A labancok nem tehettek mást, a várat feladták, csak a sza­bad elvonulást kötötték ki. Ezt a kurucok megadták, és Szepes várát birtokba vették. Így szerezte meg Trencsenyi Mátyás a várat, és megszerezte Rákóczi Ferenc kitüntetését is.







JÓLTEVŐ BOTTYÁN JÁNOS GENERÁLIS - Móricz Pál nyomán


Ahogy a tölgyfa kimagaslik az erdőből, úgy emelkedett ki Bottyán tábornok a kuruc vitézek sorából. Ő volt a híres ,,rajta generális", aki vakmerő rohammal mindig győzött, és akinek testét a golyó nem fogta.

Bottyán generálist a szegény nép Jóltevő Jánosnak nevezte, mert megszabadította a zsaroló, kegyetlenkedő labanctól, a ma­ga katonáit pedig rabolni nem engedte.

Eleinte még labancpárton volt, Ocskay Lászlóval párbajt ví­vott, és amikor megsebesült, Zólyom várába vitték. Bercsényi nem hagyta nyugodni: ostrom alá vette a várat; ágyúkat hozatott, és a rozoga falakat lövette keményen. Bottyán tábornoknak ezer gondja volt: kínozta a sebe, gyenge volt a vár őrsége, a falakat meg már csak az imádság tartotta. Kétnapi ágyúzás után jelt adott Bercsényinek: tárgyalni akar, Bercsényi bizonyosra vette, hogy Bottyán tábornok feladja a vá­rat. Hiszen semmi reménye nem lehet arra, hogy a kurucok ellen megvédje. Annál jobban elcsodálkozott, amikor ilyen üzenet érkezett hozzá Bottyán tábornoktól:

Tisztelteti az öreg Bottyán a főgenerális urat! Beteg a sebe miatt. Valami jóféle bor meggyógyítaná, de a várban már csak, hitvány lőre maradt. Szívesen venné, ha a főgenerális úr egy akó jó bort beküldene neki - aztán tetszés szerint lövöldözheti a várat.

Bercsényinek tetszett a tréfa: egy akó helyett egész nagy hordó tokaji bort küldött Bottyán tábornoknak, és ezt üzente:

- Annyit küldök, hogy még a köznémet is hadd igyék belőle!

Végül Bottyán tábornok mégis feladta a várat, elvonult onnan, de katonáinak nagy része felcsapott kurucnak. Talán Ber­csényi tokaji bora is tüzelte őket. Később maga az öreg vezér is követte példájukat, és Rákóczi egyik legjobb tábornoka lett.







VAK BOTTYÁN LAKOMÁJA -Thaly Kálmán nyomán


Sokat portyáztak, kalandoztak a kurucok, hol itt, hol ott tűntek fel, s a német csak csodálkozott: ugyan honnan kerültek ezek ide? Ez a hadviselés nem volt szabályos, de gyakran eredményes­nek mutatkozott; így volt akkor is, amikor Bottyán tábornok őrmestere, Bornemisza János portyára indult.

Bornemisza őrmester társaival meghúzódott a Pozsony-nagyszombati út mellett, és jó leshelyről figyelte az utat, onnan várta a jó szerencsét. Sokáig várni nem kellett: fényes hintó érkezett az írton, s mellette húsz-huszonöt vasas német. No, ez nagy úr lehet, ha ennyien kísérik!

Amikor a hintó közelükbe érkezik, Bornemisza jelt ad a legényeknek, egyszerre kiugrálnak, rárohannak a kísérő vasasokra, és kezdik szabni őket. Ketten a hintós lovak istrángját vágják el, a többiek azalatt végeznek a németekkel, csak ötöt hagynak életben, a többit mind levágják.
Ki utazik ilyen kísérettel? Ki ül a hintóban? Nem lehet tudni, az ajtót nem nyitják meg. No, ha nem, Végh János odaugrat, hogy az ajtót kinyissa. Ahogy kinyitja, egy fényes ruhájú német tiszt rálő a pisztolyá­ból. Abban a pillanatban Végh János felüti a pisztoly csövét, így a golyó nem a mellét találja hanem a kalpagját fúrja ke­resztül.

Megharagszik erre Végh János, megragadja a német tisztet, és kirántja a hintóból. A többiek a hintót felkutatják, és megtalálják benne a császári sereg hadipénztárát. Ki lehet ez itt nagy úr? Kezdik vallatni az öt megmaradt kísérőt, de egyik sem mondja meg a fogoly nevét.

Megharagszik erre Végh János, ám nem tudja megbocsátani, hogy a tiszt majdnem lelőtte, és úgy pofon vágja a tisztet, hogy csak úgy csattan. Erre elsápad az egyik kísérő, a gróf inasa, és megvallja, hogy ez a fényes ruhájú tiszt úr maga gróf Starhemberg Guido, a császári hadak főgenerálisa.

- Ha már elfogtuk, elvisszük Bottyán generálisnak - mondja Bornemisza János, pedig a kuruc generális most éppen Nyitrán táborozik; és végig a labanc vonalakon kell a főtisztet átvinni. De amit Bornemisza feltett magában, annak meg kellett lenni.

A kurucok Starhemberg alá könnyű magyar lovat adnak, a hadipénztárt magukhoz veszik, azzal elindulnak. Starhemberg mellett egy kuruc lovagol hegyes tőrrel, a másik oldalon Borne­misza felvont karabéllyal. Azt is tudtára adják: ha megmukkan, halál fia.

Ahogy haladnak, Vizkelet községen vezet át az útjuk. Ott egy császári hadnagy állomásozik, csak ötven katonája van, és ép­pen vígan mulatozik. Ezt onnan tudják a kurucok, hogy egy lányt borért küldött, viszi is neki a boroskancsót.

- Megállj, húgom - azt mondja neki az őrmester -, az én ne­vem Bornemisza, de nem vagyok én azért bornemissza! Hoci azt a kancsót!

Jót ivott belőle, adott a többieknek is, ettől úgy felbátorodtak, hogy egy füst alatt ezeket a németeket is le akarták vágni. Meg is tették volna, ha a falusiak nem könyörögnek: ne tegyék, az Istenért, mert a községen áll bosszút a német. Erdőkön, mocsarakon, úttalan, utakon át haladtak az előkelő fogollyal; az sem gondolta a bécsi szalonban, hogy ilyen utazás­ban lesz része!

Amikor a Vág folyó partjára érkeztek, ott már erősen nyomukban volt a német. Hamar szereztek egy halászbárkát, és átkeltek a folyón, de a bárka kicsi volt, kétszer kellett vele fordulni. Amikor visszatértek a csónakkal, már ötszáz német nyüzsgött a parton. Ekkor Bornemisza János kardot szegezett Starhemberg szívének, és arra kényszerítette, tiltsa meg a katonáknak az ok­talan lövöldözést, mert őt pusztítják el, ha a kurucokra lőnek. Mit tehetett a tábornok? Parancsot adott a katonáknak, hogy ne lőjenek.

Így a csónak sértetlenül megérkezett a túlsó partra. Itt újra kezdődött a vad lovaglás: sűrű nádasokon, mocsarakon, teker­vényes utakon át, olykor derékig vízben lovagoltak Nyitra felé.
Bottyán tábornok nagyon megörült, amikor megtudta, hogy a császári hadak főgenerálisa az ő fogságába esett. Mindjárt gyorsfutárt küldött Rákóczi fejedelemhez, aki ekkor Kassán székelt.

Ezután fényes lakomát rendezett a kuruc generális, Starhem­berg tiszteletére, ahogy a katonai illendőség kívánta. Csakhogy azt már az ő szíve diktálta, hogy erre a lakomaíra meghívja - Bornemisza János őrmestert és minden katonáját: a kuruc tisz­tek, altisztek és közlegények együtt étkeztek a császári sereg fő­generálisával.







VAK BOTTYÁN TESTÉT NEM FOGJA A FEGYVER -Thaly Kálmán nyomán


Szentül hitték a kurucok, hogy Vak Bottyán tábornok testét nem fogja a fegyver, őt sem karddal, sem golyóval megsebesíteni nem lehet. Amikor Vak Bottyán fülébe ezek a hírek eljutottak, mint jó katona nagyon megörült, mert bízott benne, hogy ezzel is nö­velheti a kurucok bátorságát. Most már csak, azon töprengett, miképpen titkolja el a sebeket, mert bizony mindig az elsők között harcolt, kapott is sebet eleget.

Egyszer kémszemlére lovagolt, és Paks mellett összecsapott az ellenséggel. Ebben az összecsapásban a tábornok két sebet is kapott. Az arcát kardvágás érte, combját pedig olyan puskalövés ta­lálta, hogy holtáig sántikált tőle. Amikor a kurucok meglátták, hogy a tábornok úr sántikálva jár a táborban, megkérdezték tőle:

 - Mi történt a lábával, tábornok úr? Csak nem sebesült meg kegyelmed?

Vak Bottyán pedig úgy felelt erre, ahogy illett:

 - Sebesült bizony a kutya! Jól tudjátok, hogy az én testemet a fegyver nem fogja. Hanem a Duna-hídnál jártam az ásók között, ott egy szilánk lehasadt, és erősen megütötte a combomat. Attól sántikálok.

Azt mondja erre az egyik kuruc vitéz a másiknak:

- Ugye; mondtam, komám, hogy Vak Bottyán tábornok úr testét nem fogja a fegyver? Éljen a tábornok úr!







A FEJEDELEM DAJKÁJA - Mezőladányi népmonda nyomán


Rákóczi kímélte a föld népét, erősen megtiltotta a kurucoknak a rablást, de amikor az élelem elfogyott, mégis el kellett venni a szegények szarvasmarháját is. Erre a sorsra jutott a fejedelem öreg dajkája is: a kuruc katonák elhajtották egyetlen tehénkéjét.

A szegény öregasszony elindult, hogy felkeresse Rákóczi Fe­rencet, akit ő nevelt. El is érkezett gyalog Sárospatakra. Amikor az öregasszony a vár kapujához érkezik, azt kérdi tőle az őr:

- Mit akar maga, mama?

- Szeretnék a fejedelemmel beszélni.

- Most nem lehet - mondja az őr -, jöjjön holnap.

 Így ment ez három napon keresztül. A harmadik napon más őr állt a vár kapujában. Ennek odaadta a szegény asszony az utolsó krajcárját is, csak hogy Rákóczihoz bejuthasson.

Belépett a főkapun; bent már ajtót nyitottak neki, s hát egy­szerre ott állt a fejedelem előtt! Illedelmesen állt, de egy tiszt rá­kiáltott:

-Boruljon le a fejedelem előtt!

Azt mondja erre az öreg dajka: -Én boruljak le a Ferikém előtt, amikor én neveltem?

­Rákóczi erre a szóra figyelmes lett.

- Jöjjön közelebb, néném - mondta az öregasszonynak.

Az öregasszony előlépett, és elővett egy kis csomagot. Felbon­totta, hát egy kis dolmány volt benne.

- Megismered, Ferikém? Ez az a dolmány, amit még kicsi korodban hordtál. Megőriztem eddig, és most elhoztam neked. Itt van, tessék!

Rákóczi most már tudta, hogy ez az öregasszony az ő nevelő dajkája. Odament hozzá, és azt mondta:

- Köszönöm, nevelő dajkám, hogy megtartotta, és elhozta nekem. Van-e valami kívánsága?

- Jaj, édes fiam - már megbocsásson -, keresem a fiaimat. Kurucok, kuruc katonák, de sehol se találom őket. Meg aztán az egyetlen tehénkémet elhajtották a katonák.

- Ne legyen gondja, kedves dajkám, megkeresem a fiait! Meg­térítem a kárát is.

A fejedelem mindjárt intézkedett, hogy az öregasszony fiainak szabadságot adjanak, és az öregasszonynak szép birtokot ado­mányozott. Ekkor az öregasszony térdre borult, és megcsókolta a fejedelem köntösét. De Rákóczi felemelte, homlokon csókolta, és így búcsúzott tőle:

- Isten megáldja!







A TÁLTOS - Szamosszegi és tiszakóródi népmonda nyomán -


Rákóczi fejedelem igazi táltos lovon járt úgy is hívták a lovát, hogy Táltos. Szénfekete ló volt, csak a bal hátsó lábán viselt fehér jegyet. Ez a Táltos cukron, búzán élt, más egyebet nem is evett. De igazi táltos volt: értette a fejedelem szavát, és még tanácsot is, adott neki! Ő tanácsolta Rákóczinak, hogy visszájáról patkol­tassa meg, mert akkor az ellenség soha el nem megy a nyomán: a patkó állása, szerint éppen az ellenkező irányban üldözi.

Ha veszedelem volt, a Táltos nyerített és kapált, amikor pedig a fejedelem felült a hátára, úgy repült, hogy a lába nem érte a földet, de még a felhők közé is felszállt a fejedelemmel. Amikor labanc sereg közeledett, kiverte a lábával, hogy hány ezred katonaság jön.

Egyszer Rákóczi elvesztette a csatát, és a labancok üldözőbe vették. Akkor a táltos ló a fejedelmet egy rejtekhelyre vitte, maga pedig lefeküdt a döglött lovak közé, és a fejét a mellette fekvő ló nyaka alá dugta. Amikor a labancok jól elhaladtak, Táltos felállt, Rákóczi pe­dig előjött rejtekhelyéről, felpattant rá, és a kurucok után vág­tatott.







RÁKÓCZI KINCSEI - Nagyecsedi és nyírbátori népmonda nyomán


Tenger sok ezüst, arany, gyémánt csillogott-villogott Rákóczi kincseskamrájában, csillogott-villogott még a patkó is a lova lábán, mert az is aranyból volt. Annyi volt a földbirtoka, hogy keresztülmehetett az egész-országon, mindenütt a saját földjén járt.

Amikor Rákóczi az országot elhagyta, és Lengyelországba, ment, minden aranyát téglába verette, és az ecsedi vár falába berakatta. Az ezüstöt rudakba verette, és magával vitte. Az ezüstrudakat hajón szállította, az meg a vár környékén az Ecsedi-lápba belesüllyedt.

Mások azt tartják, hogy a fejedelem minden kincsét abba a hosszú pincébe rejtették, amely Nagykárolytól Ecsedig húzódik. Nagy hírű pince ez: itt rejtőzött egykor maga a fejedelem is, ezért hívják még ma is Rákóczi-pincének.




-


RÁKÓCZI ÖRÖKSÉGE - Beregdaróci népmonda nyomán


Egyszer Rákóczi Ferenchez beállított egy öreg parasztember. Fel volt tarisznyázva alaposan.
Amikor a fejedelem leültette, az öregember elővette a tarisznyáját, és kirakott belőle egy rakás pogácsát. Ahogy kirakta, azt mondta Rákóczinak, hogy törjön ketté egy pogácsát.

Rákóczi megfogadta a szavát, kettétört egy pogácsát, s hát elállt a szeme-szája! A pogácsából csengő aranyak hullottak az asztalra.

Az öregember azt mondta:

- Azért raktam az aranyat pogácsába, mert féltem, hogy ki­rabolnak az úton. Ötven aranynak kell lenni egy-egy pogácsá­ban. Ezt a fenséged nagyapja bízta rám, hát most elhoztam hiány­talanul, mert szükség lesz erre nemsokára.

Az öreg ravaszul mosolygott. Rákóczi jutalmul neki akart adni egy pogácsát, de az öreg­ember nem fogadta el. Akkor a gyémántköves óráját ajándékozta ­neki.







RÁKÓCZI KINCSTÁROSA - Vásárosnaményi népmonda nyomán


Rákóczi minden kincsét a Vöröstoronyban tartotta. Egyszer megparancsolta a kincstárosának, hogy hozzon neki ezer aranyat. De ugyan hogy hozza el, amikor a környék tele van rablókkal, még azoknál is rosszabb labancokkal?

A kincstáros keresett egy kis ládikót, azzal felment a Vöröstoronyba, a ládikát félig megtöltötte arannyal, az arany tetejébe földet szórt, és rózsát ültetett bele. Így már elvihette az ezer aranyat a sok országos rabtó között is. Amikor Rákóczi ezt meglátta, azt mondta rá:

- No; látom, hogy ezt a kisebbik fejével gondolta ki!

Ezt pedig azért mondta, mert a kincstárosnak a fején egy kis: gömb nőtt egy kardvágástól. Ebben a kisebbik fejben rejtőzött a kincstáros ravaszsága.







BEZERÉDY IMRE PÁRVIADALA - Thaly Kálmán nyomán


Rákóczi tisztjei személyes bátorságukkal is példát mutattak a kurucoknak, páros viaskodásban éppen úgy megállták a helyü­ket, mint a sereg vezetésében.

Híres vívó volt Bezerédj Imre is, sok ellenfelét legyőzte már, amikor egy rác kapitány párviadalra szólította. Fertő-Szent-Miklós és Szerdahely között, egy korlátokkal kö­rülvett réten folyt a párviadal. A két vívó lóháton vágtatott egymás felé, és karddal keményen összecsaptak. A rác kapitány kivédte Bezerédj kardcsapását, és visszavágott. Amikor Bezerédj hárított, markolatban eltört a kardja.
Most már biztosra vette a győzelmet a rác kapitány: erős csa­pást mért Bezerédjre. De Bezerédj jeles lovas volt, könnyű pari­páját a korlát mellett olyan ügyesen forgatta, hogy a rác nem tudta megvágni. Forgolódás közben a korlátnak ahhoz a részéhez talált köze­ledni, ahol kívülről a fegyverhordozója nézte az ura küzdelmét. A derék fegyverhordozó kapott az alkalmon, és odaszólt Beze­rédjnek:

- Vitézlő uram! Odaakasztottam ám a fokost a nyeregkápára!

Meghallja ezt Bezerédj, leoldja a fokost, jobbjába kapja az ősi fegyvert, és úgy nyakszirten vágja a rác kapitányt, hogy mindjárt lefordult a lováról.

Bezerédj utódai Ménfőn őrizték azt az ezüstfokost, amellyel a hagyomány szerint a vitéz a rác kapitányt levágta.







BEZERÉDI IMRE ELBÚCSÚZIK AZ ÉLETTŐL - Regéci népmonda nyomán

Híres vitéz, jeles hadvezér volt Bezerédj Imre, párviadalban, had­vezetésben nem volt párja. A fejedelem nagyon szerette, mert egyszer az ő szeme láttára negyvenkét osztrák tisztet győzött le. Hinni sem akarta a fejedelem, amikor hírül hozták:

- Bezerédi árulásra készül!

Mégiscsak hinni kellett, mert Bezerédj felesége jelentette fel az urát, neki elárulta a tervét. Bezerédj Imre a haditörvényszék elé került, az meg hazaárulás miatt halálra ítélte.

Rákóczi sírt, amikor az ítéletet kimondták, de ez ellen ő sem tehetett: az árulónak ez a büntetése. Sárospatakon volt a siralomház, oda vitték Bezerédjt kivégzés előtt. Megkérdezték tőle, mi a végső kívánsága. Bezerédy egy tükröt kért. Kérdezik tőle a volt tiszttársai:

- Ugyan minek az a tükör?

- Azt akarom megnézni, most is olyan bátor vagyok-e, mint amikor az osztrákokkal verekedtem.

Aztán megkérte a tisz­teket, hallgassák meg búcsúversét:

El kell menni, meg, kell halni,
Bevégeztem az életem.
Bűnös valék; itt a halál,
Tovább már nincs kegyelem.

Nem is volt: másnap a hóhér kivégezte.










HOLLÓ-KŐ - Mednyánszky Alajos nyomán


Kár, kár; kár! - károgják a hollók, amikor százával repülnek a magas sziklára, amelyet róluk Holló-kőnek neveznek. Mind azt károgják: Kár vala Ocskay Lászlónak, ilyen nagy vitéznek lenni árulónak...

A Kárpátokban, a Holló-kő tövében állt Szomolány vára, amely a Rákóczi-szabadságharc idején a császáriak birtokában volt. A kurucok mindenáron e1 akarták foglalni, Bercsényi a vakmerőségéről híres Ocskay Lászlót küldte ki a vár elfoglalására. De mit ér a vakmerőség, amikor várat kell ostromolni? Ocskaynak csak lovasai voltak, se gyalogság, se ágyú, mit lehet itt tenni? Nem kérdezte ezt Ocskay, hanem ostromlétrákat ácsoltatott, és éjjel támadott: meglepte a védőket.
Merész volt a vállalkozás, de talán sikerrel jár, ha az első ostromlétra el nem törik. De mikor eltört, és sok vitéz lezuhant a mélybe, a vár védői is felriadtak, és megrohanták azt a kis csa­patot, amely feljutott a várba.

Hiába küzdöttek a kurucok, győzött a túlerő, mind foglyul estek. Hogy megörült a vár parancsnoka, amikor a foglyok között felismerte Ocskayt, Rákóczi villámát! Annyira megbecsülte, hogy azt mondta neki:

- Ha becsületszavát adja kegyelmed, hogy szökéssel nem próbálkozik, szabadon járhat a várban s a környéken.

De számítás is volt ebben: a parancsnok Ocskayt el akarta tántorítani Rákóczitól, árulásra, átállásra kívánta buzdítani. Segítette ebben gyönyörű szép lánya, akivel Ocskay egyre többször találkozott. Végül megszerették egymást, s amikor Rákóczi ki­cserélte Ocskayt egy magas rangú császári tisztért; Ocskay feleségül kérte a szép Ilkát. De a parancsnok azt mondta neki:

- Ön bátor katona, és én örömmel látnám családomban. De mivel ellensége az én uramnak, a császárnak, nem adhatom ön­nek a lányomat. De hagyja el Rákóczi zászlóját, kérje a császár őfelsége kegyelmét, s akkor megkaphatja az én atyai áldáso­mat is.

Ocskay tiltakozott, a szép Ilka sírva fakadt, de hiába, a vár­parancsnok nem engedett. Ezután a két szerelmes titokban találkozott a Holló-kő tövében, aztán elbúcsúztak egymástól, és Ocskay visszatért a kuruc táborba.

Nemsokára újra megjelenik Ocskay a vár alatt, és levélben felszólítja a parancsnokot: adja fel Szomolány várát. De a levél mellett üzenet is volt: Ocskay azt üzente Ilkának, hogy éjfélkor várja a Holló-kő alatt.

Csakhogy éjfélkor Ilka helyett az apja jelenik meg, és a vár­parancsnok újra felszólítja Ocskayt: lépjen át a császár szolgála­tába. Ocskay ismét tiltakozik, nem akarja Rákóczit elárulni, de a várparancsnok szavait fontolgatni kezdi, s amikor legközelebb Ilka is megjelenik a találkozón - enged a parancsnoknak.

Ezután megkötik a szégyenletes alkut: Ocskay átviszi a regi­mentjét a császár zászlója alá, amnesztiát kér, és tiszti ranggal a császár szolgálatába lép. Néhány nap múlva Ocskay megkapja a császár pecsétes levelét, a feltételeit elfogadták.

A legközelebbi csatában, amikor Ocskay lovasságával a jobb­szárnyon állt, harc közben ezredével kitört, és átállt a császáriak­hoz. Ezredéből csak néhány hűséges kuruc maradt meg Rákóczi zászlója alatt.
   
Az áruló vidáman élt a szomolányi várban, készült a kézfogóra, és nem is sejtette, hogy néhány vitéze Jávorka Ádám vezetésével ott leskelődik a vár környékén, a legnagyobb veszedelemben, csak hogy őt elfoghassa.

Egyszer üzenet érkezett a várba: Ocskaynak üzent egy régi katonapajtása, hogy Verbón várja, mert fontos ügyben akar vele beszélni. Az egész környék a császáriak birtokában van, Ocskay nem is gyanítja, hogy a közelben kurucok leselkednek. Pedig amikor késő este Verbóról hazafelé tart csak egy inas kíséretével, egyszer­re megrohanják a kurucok, kicsavarják kezéből a kardot, megkötözik, s már indulnak is vele Rákóczi táborába. Jávorka jól ismeri az egész vidéket, úttalan utakon, nádasokon, ösvényeken vezeti a csapatot, és nemsokára megérkeznek Újvárba, Rákóczi táborába.
Amikor a nép megtudta, hogy Ocskayt elfogták, mind az utakra tódult, és így kiáltozott:

- Halál! Halál az árulóra!

Ha Jávorka és társai meg nem védelmezik, Ocskayt a kurucok és a parasztok ott helyben ízekre tépték volna. De nem így lett vége az árulónak: haditörvényszék ítélkezett fölötte, és az ítélet halálra szólt.

Beszélhetett Ocskay, hogy ha visszaadják a kardját, csodákat tesz ő még Rákócziért, senki se hallgatott az árulóra. Kivégezték, és fejét egy árbocfára kitűzték.

Kár, kár, kár! Kár vala Ocskay Lászlónak, ilyen nagy vitéz­nek lenni árulónak - károgtak a hollók; ezt károgták Holló-kőn is. Mert a rossz hír szárnyon jár: Ilka is hamar megtudta, mi történt vőlegényéveI. Amikor a hírt meghallotta, elájult, súlyos betegségbe esett, és józan eszét többé nem nyerte vissza. Nem szólt senkihez, de mindennap elment a Holló-kő alá, ott töltött egy órát, és hallgatta a hollók károgását: Kár, kár, kár! Kár vala Ocskay Lászlónak, ilyen nagy vitéznek lenni árulónak...







FODOR LÁSZLÓ HALÁLA - Thaly Kálmán nyomán


Amikor Heister tábornok meghallotta, hogy Ocskay Lászlót el­fogták, megüzente a fejedelemnek: ha Ocskayt kivégezteti, akkor ő tíz kuruc tisztet és katonát lefejeztet. Hiszen üzenhetett, mert az árulót úgy gyűlölték a kuruc táborban, hogy kegyelmet semmi­képpen se kaphatott. Nem is kapott, Ocskay Lászlót az újvári piactéren kivégezték, fejét egy árbocfára feltűzték. Heister pedig szavának állott.
Először Fodor László kurucezredest nevezte meg, mert a fe­jedelem többször ki akarta cserélni, labanc főtiszteket ígért ér­te. Jól tudta Heister, hogy Fodor László kedves embere a fejede­lemnek, ezért őt küldte elsőnek a vérpadra.

Még a szeme se rebbent Fodor Lászlónak, amikor közölték vele, hogy meg kell halnia. Sokszor szembenézett a halállal a csatamezőn, a vérpadon se riadt meg tőle.

Amikor a vérpadra felvezették, dolmánya zsebéből kihúzott egy finom kendőt, kibontotta, és kivett belőle tíz aranyat. Elálmélkodott ezen a katonaság, nagyot nézett a hóhér is. De Fodor László nem törődött az álmélkodással, hanem fogta a tíz-aranyat, és odanyújtotta a hóhérnak. Azt mondta neki:

- Megemlékezzél róla, hogy egy kuruc ezredessel volt dolgod. Azzal odalépett a tőkéhez, némán eltolta magától a hóhér­segédet, aki a szemét be akarta kötni, és rettegés nélkül szembe­nézett a halállal.







A KISBOJTÁR - Nyírbátori népmonda alapján


A Nyírségen történt, hogy a kurucok elfoglaltak egy falut. Ha elfoglalták, a falu szélén mindjárt tábort is vertek.

A labancok pedig két ravasz kémet küldtek a tábor felé, és a kémek az erdő sűrűjében éppen arról tanakodtak, hogyan kémlel­jék ki a kuruc tábort.

Az erdő mellett Misi, a kisbojtár legeltette a teheneket. Amikor a sűrűből meghallotta a labancok suttogását, közelebb ment, s hát a kémek észrevették! De a két labanc csak kíváncsi kisfiúnak nézte Misit, és barátságosan szóltak hozzá. Aztán megkérték, vezesse el őket a kurucok táborához, de úgy, hogy senki meg ne lássa a közeledésüket.

Jól van, Misi elvállalta a vezetést, és megindult a két labanccal a kurucok tábora felé. Vezette őket árkon-bokron át, s addig bujkáltak ide-oda, míg végül a kisbojtár a két labancot Rákóczi testőrei közé vezette. A testőrök mindjárt foglyul ejtették a labancokat, és vitték őket a tisztek elé. A tisztek kihallgatták á kémeket. Megtudták tőlük, hogy a labanc sereg a következő napon fog támadni.
Másnap aztán, amikor a labancok rohamra indultak, alvó kurucok helyett ugrásra kész sereget találtak. A kurucok körül­fogták az egész labanc sereget, és kit levertek, kit elfogtak.

Misit pedig kitüntették, felvették a seregbe, és jó katonát nevel­tek belőle.







MILYEN NAGY A KURUCOK EREJE? - Kölcsei népmonda nyomán


Egyszer az egyik labanc vezér azt mondta az egyik kémnek:

- Lopózz be a kurucok közé, és kémleld ki, hogy milyen nagy a kurucok ereje.

Jól van, a kém elment, és belopózott a kurucok táborába. Ott vendégeskedett sokáig, míg egy napon az egyik kuruc vitéz birokra hívta ki a vendéget.

Mindjárt ölre mentek, de a kuruc vitéz úgy odateremtette a labanc kémet, hogy csak úgy nyekkent.

Visszamegy a kém a labancvezérhez, és jelenti:

- Alássan jelentem: a kurucok nagyon-nagyon erősek.







CSODÁLATOS MENEKÜLÉS - Jármi-paposi népmonda nyomán


Amikor Rákóczi fejedelem 1710-ben Nagykárolyban járt, kísérői­vel a város végén, egy parasztházban szállt meg. Fáradt volt és lepihent, de nem sokáig nyugodhatott, mert az őrök jelentették, hogy ellenség közeledik.

Rákóczi és kísérői fáradtan, éhesen lóra kaptak, és a dombtető felé vágtattak. A dombtetőn egy kápolna állt, mellette pedig egy alagút nyílt, azon át akartak elmenekülni a német elől.

Amikor a kápolnához érkeztek, már erősen nyomukban volt a német. Alig ment át a fejedelem a kísérőkkel az első pinceboltozaton, már hallották az ellenség kiáltozását: a németek utánuk mentek, ők is leszálltak a pincébe.

Rákóczi és kísérői már az alagútban voltak, a németek pedig a pinceboltozat alatt tolongtak. Ekkor Rákóczi felsóhajtott:

- Ó, csak szakadna rájuk az első pince!

Halljatok csodát! A fejedelem kívánsága teljesült: a pince­boltozat ráomlott a németekre, mindnyájan ott pusztultak: Rákóczi fejedelem pedig nyugodtan folytatta útját.







RÁKÓCZI MENEKÜLÉSE - Kántorjánosi és laskodi népmonda nyomán


Sokszor üldözték Rákóczi Ferencet, de sohasem tudták elfogni, mert várait alagutak kötötték össze, és a föld alatt mindig el­menekült. Ha meg az úton járt, a nyomán nem lehetett elmenni, mert lovára fordítva volt fölverve a patkó.

Rákóczi egyszer azon az alagúton menekült, amelyik Vajától Bátorig vezet a föld alatt. A labancok vallatni kezdték a várbelieket, de senki se vallott Rákóczira.

Végre a lánya árulta el, mert beleszeretett egy német tisztbe. Amikor az üldözők a várba érkeztek, Rákóczi lánya éppen a vőlegénye fehér ingét varrta. Az apja, pedig megátkozta, hogy addig ne mehessen férjhez, míg nincsen készen az ing, de egy esztendőben csak egyet ölthet rajta.

Rákóczi lányának még holtában sincsen nyugodalma: minden évben megjelenik a várban, és egy öltést tesz a vőlegénye ingén







MIIÉRT ÁRULTA EL KÁROLYI SÁNDOR A FEJEDELMET? - Nyírségi népmonda alapján


Sokan azt tartják, hogy Károlyi Sándor azért árulta el Rákóczit, mert vagyonát akarta megszerezni. Pedig személyes bosszú ve­zette, mert a fejedelem megbántotta a hiúságát. Egyszer vendégségben voltak együtt, és éppen arról folyt a szó, hogy milyen a bátor ember.

Károlyi azt mondta, az a legbátrabb, aki sohase nézi a harc végét, hanem nekimegy az ellenségnek, és harcol az utolsó csepp véréig. A bátor nem fut el, hanem elesik a harctéren.

A vendég urak megéljenezték a szavait, tetszett is a dicsőség Károlyinak, de akkor megszólalt a fejedelem, és azt mondta:

- Az a legbátrabb, aki harc előtt gondolkodik. Gondol az árvák, az özvegyek könnyeire, a feldúlt falvakra, kitapasztalja az ellenség gyöngéit. Ezen elgondolkozik, csak ezután harcol, és kevés veszteséggel győz.

Ez ellen nem lehetett szólni. Nemcsak azért, mert fejedelmi szó volt, hanem azért sem, mert Rákóczinak igaza volt. Csakhogy Károlyi Sándor sohasem bocsátotta meg Rákóczinak, hogy az urak előtt a fényes társaságban így kitanította; meg is állta érte bosszúját - elárulta a fejedelmet.







A KURUCOK LETESZIK A FEGYVERT - Szalay László nyomán


Amikor a kurucok fénylő csillaga lehanyatlott, a bécsi udvar Pálffy Jánost bízta meg: tárgyaljon Rákóczival a béke pontjairól, Tárgyalt is Pálffy, de ugyan hiába, Rákóczi nem fogadta el a békét, mert a nemzet szabadságát nem biztosította. Rákóczi elment Lengyelországba, hogy segítséget hozzon, s míg távol volt, Károlyi Sándorra bízta a vezényletet, mert igaz hívének, hű barátjának tekintette.
Károlyi Sándor pedig megegyezett Pálffy Jánossal, elfogadta a békepontokat, és előkészítette a kuruc sereg fegyvereinek letételét. Összevonta a kuruc lovasságot, több mint tízezer lovast, és Majténytól nem messze hosszú vonalban felállította a sereget.

Amikor Pálffy János császári tábornok odaérkezett, megszemlélte a dandárt, majd intett, és akkor a 149 zászlótartó körbeállt, és a kör közepén Károlyi meg a tisztjei esküt tettek a császárra. Károlyi Sándor így esküdött:

- Én, Károlyi Sándor, esküszöm a mindenható Istenre, menny­nek és földnek teremtőjére: minekutána a császár és koronás király kegyelmes urunk őfelsége fejünknek és jószágunknak teljes kegyelmet adott, ezért ennek utána mindenkor utolsó csepp véremig őfelségének igaz híve lészek.

Felesküdött a többi tiszt is, és amikor ez megtörtént, Károlyi Sándor nagy szónoklatot mondott: megköszönte a király őfel­ségének az amnesztiát, a kegyelmet, Pálffy János tábornoknak pedig a közbenjárást.

Pálffy János ugyancsak szónoklatot mondott, és ezzel az árulás munkáját befejezték. A zászlótartók otthagytták, a zászlókat földbe szúrva ezeket a német dragonyosok összegyűjtötték. Összeszedték a kurucok fegyvereit is - a szabadságharc végképp elbukott.

De Rákóczi Ferenc még akkor is bízott benne, hogy a harcot újrakezdheti. Levelet intézett a Szatmáron összeült rendekhez, s ebben a levélben leleplezte Károlyi árulását. Ezt írta Károlyi Sándorról :

,,Sír a lelkünk, keserves gyötrelemmel kínlódik szívünk, hogy akinek becsületét, tekintélyét magunk terjesztettük, vétkeit fedeztük, hitelét neveltük, belső titkosabb barátságunkba vettük, és szeretetünket és lelkünket vele közlöttük: abban kell nemcsak személyünknek, de hazánknak, igaz, hites ügyünknek veszedelme munkáját szemlélnünk.
De él még az Isten, megmutatja példás ostorával igazságát, kit mind Ocskayban és Bezerédyben is megmutatott, kiknek is­tentelenségétől ez annyiban különbözik, amennyivel nagyobb és súlyosabb veszedelmet hoz hazánkra."

Késő már, késő: a kurucok letették a fegyvert, Károlyi és ` tiszttársai megalkudtak, már csak a legjobbak tartanak ki Rákóczi mellett, s mert rab hazában nem élhetnek, inkább a száműzetés keserű kenyerét eszik.







ELAPAD A MAJTÉNYI FORRÁS - Kőváry László nyomán


Magyarország és Erdély határán, Majtény község közelében a dombokon két nagy szőlőskert fekszik.

Amikor Rákóczi csillaga lehanyatlott, ezekben a szőlőskertekben tisztek lappangtak. Az egyikben labanc főtisztek húzódtak meg, ők a megadás fel­tételeit hozták el, azt közöltek a kuruc tisztekkel, akik a másik szőlőből jártak át titkon hozzájuk. Átkozott mind a két szőlő: az egyikben árulók, a másikban cselszövők rejtőztek!

Amikor titokban már eleget beszéltek, közös megegyezéssel a szőlőskertek között, a szép, füves mezőn sátort vertek, és abban tárgyaltak egymással. Addig tárgyaltak, míg a cselszövő labancok elérték céljukat: a kuruc tisztek elárulták Rákóczit. A szőlőskertek között volt egy tiszta vizű forrás, abból ittak az ott dolgozó szőlőmunkások.

Amikor a kuruc tisztek a sátorból kiléptek, ők is inni akartak belőle, de halljatok csodát! A forrás elapadt. Azóta sincs benne egy csepp víz sem. Mind egy szálig kiveszett a szép zöld fű is, mert az árulók lába tapodta, nem is terem azóta azon a mezőn csak. gyom és csalán.







RÁKÓCZI-EMLÉKFÁK - Hanusz István nyomán


Az élő fa barátja az igaz embernek: árnyékával, lombjának su­sogásával, szépségével védelmezi, megnyugtatja, gyönyörködteti. Szerette az élő fát a Rákóczi-család minden tagja, jeles fák mellett pihentek, fákat, fasorokat ültettek.

II. Rákóczi György fejedelem a váradi vesztett csata után Bánffi-Hunyadon egy fenyőfa alatt pihent meg, ez a fa a Barcsay-kertben állott.

Lorántffy Zsuzsánna emlékfája, az a vén tölgyfa, amely a rovnyei templomot egészen betakarja, hosszú ideig őrizte I. Rákóczi György feleségének emlékét.

Rákóczi György leveleit rendesen ilyen módon keltezte: ,,Kelt Zborón, a száz hárs alatt."

Eredetileg ötven pár hárs állt a fasorban, de később kétszázra egészítették ki a fák számát.

II. Rákóczi Ferenc a rovnyei parkban száz hársfát ültetett, ezzel elődje példáját követte, a zborói fasor párját teremtette meg.

Híresek a csukárdi tölgyek, Bazin mellett, mert alattuk tábo­rozott Rákóczi Ferenc serege.

Bodrog-Sárán kegyelettel őrizték azt a csaknem két méter vastag Rákóczi-fát, amely alatt a fejedelem egykor táborozott. Rákóczi emlékét őrizte az a tizenöt méter magas vadkörtefa is, amely Biharban, Déda közelében állt. Ez a föld egykor a fe­jedelem birtokában volt, a hagyomány szerint ide sereglettek jobbágyai, hogy elbúcsúzzanak tőle. A vadkörtefa alatt vett búcsút a hűséges jobbágyoktól.

Máramarosban, az úrmezei határban állt egy hatalmas szilfa, ennek tövében költötte cl utolsó ebédjét a fejedelem, amikor Lengyelországba kibujdosott. Az ott lakó ruszinok annyira tisztelték a fejedelmet, hogy a szilfa alá keresztet emeltek, és oda jártak imádkozni.







LABANC MUNDÉRBAN - Móricz Pál nyomán


Amikor Rákóczi elbujdosott, Károlyi meg letette a fegyvert, a hajdú kurucok még mindig nem akarták hinni, hogy vége a szabadságnak. Vártak, várakoztak; várták Rákóczit, Bercsényit. De egyik sem jött, annál inkább eljött Pálffy tábornok, és egyez­kedni kezdett a hajdú kurucokkal.

Mit tehettek a hajdúk? Megegyeztek a tábornokkal, hogy beállnak a császári seregbe, felveszik a sárga zsinóros huszárruhát, és fejükbe csapják a széles, magas csákót. Ruhát cserélt a hajdú, de szívet nem. Erről Pálffy is megbizonyosodott, amikor az új lovasokat egy főgene­rálisnak bemutatta.
Sok német katona őrködött, ügyelt a hajdúkra, amikor a fő­generális Pálffy társaságában előttük ellovagolt. De a főgenerális nem állhatta, nem tűrhette a sok nagy bajszú kurucot, megállott a hajdúk előtt, s kezdte őket szidni. Sokáig, nagy hangon szidta a hajdúkat, azok meg csak hallgatták. A főgenerális így fejezte be a szónoklatot:

- Megérdemelnétek, hogy mindnyájatok fejét lecsapassam! Az egyik nagy bajuszú, vén hajdú nem állhatta meg szó nélkül, kimordult a német főgenerálisra:

- Aztán ha levágatnád a fejünket, akkor mire akasztanád ezt a bolond labanc csákót? Ó, te bolond német!

Pálffy gróf elmosolyodott ezekre a kuruc szavakra, és ilyen magyarázattal szolgált a főgenerálisnak:

- Azt mondja ez a vitéz, hogy már nagyon megbánták a ku­rucságukat.

Erre már a főgenerális se tehetett egyebet: elismerően bólogatott.







BERCSÉNYI MIKLÓS BUJDOSÁSA - Mednyánszky Alajos nyomán


Lehanyatlott a kurucok csillaga; a romhányi csata után végképp lehanyatlott, menekült mindenki, de már csak Lengyelország felé . ' volt szabad az út.

Bercsényi Miklós még ekkor is bizakodott, vagy nem tudta magát rászánni, hogy-hazáját elhagyja, annyi bizonyos, hogy Brunócra ment, ahol a Vág folyó közelében szép kastélya volt. Alig tölt ott két napot, fut egyszer az inasa, és átad neki egy levelet.

- Gróf úr! Meneküljön azonnal, mert még az éjjel német csa­patok támadják meg a kastélyt, ezek azt a parancsot kapták, hogy önt élve-halva megkerítsék. Minden utat elálltak már, csak a hegyeken át lehet menekülni.

Mármost mit lehet tenni? A hegyeken át aligha menekülhet, mert ott csak gyalogosan lehel járni, az utat is csak néhány pász­tor vagy hegyivadász ismeri. Bercsényi fejsebe még nem gyógyult meg, különben sem szokott ilyen gyalogos hegymászáshoz, a fiatal, életerős katonák biztosan utolérik. Mit tegyen, kitől kérjen tanácsot?

Volt Bercsényi tisztjei között egy francia hadnagy, akit más francia tisztekkel együtt XIV. Lajos küldött Magyarországra, hogy Rákóczinak segítséget nyújtsanak. Ezt a hadnagyot hívatta Bercsényi, és tőle kért tanácsot. A hadnagy elgondolkozott, aztán azt mondta Bercsényinek:

- Gróf úr! Készüljön fel, és induljon minél előbb. Én három-négy nap előnyt biztosítok önnek, addig a császáriak nem fogják üldözni. Ez elég idő ahhoz, hogy a lengyel határt elérje.

Bercsényi gróf kezet rázott a hadnaggyal, és egy megbízható hegyi pásztor kíséretével nekivágott a hegyi útnak.

A császáriak még az éjjel a kastély alá érkeztek, körülzárták erősen, és már előre örültek: lám, ketrecbe zártuk az oroszlánt! Hogy meglepődik Bercsényi, amikor a nap felkel!

De korai volt az öröm: hajnalban láthatták, hogy a kastély felvonóhídját felhúzták, a lőréseken pedig fegyverek csöve kan­dikál ki. Úgy látszik, Bercsényi várta a támadást, és védelemre rendezkedett be. No, annyi baj legyen! Ha szárnya nincs, a kas­télyból nem repül el - gondolta a császári kapitány, aki a kas­télyt körülzárta. Hiszen a körülzáráshoz elég volt a legénység, de az ostrom már nem megy ágyú nélkül. A kapitány visszaüzent a táborba, hogy tüzérséget kér. Másnap felvonult a tüzérség, és nekiirányozta az ágyúkat a kastélynak.

Ekkor üzenet érkezett a kastélyból: háromnapi haladékot kér­nek, addig ne kezdje az ellenség az ostromot. A császáriak szívesen megadták a haladékot, mert nem féltek már Rákóczitól, Bercsényi pedig e1őbb-utóbb úgy is a kezükbe kerül. De azért a kalitkát, amelyből a madár rég kirepült, jól megerősítették, még egy századot rendeltek oda a kastély őri­zetére.

Amikor a harmadik nap letelt, a felvonóhidat lebocsátották; és a császáriak bevonultak a kastélyba. Mindjárt a grófot keres­ték; mindenkinek jól az arcába néztek, mert személyesen nem ismerték ugyan Bercsényi Miklóst, de részletes személyleírást ka­pott róla minden tiszt. Hogy megörültek, amikor találtak a kas­télyban egy hatalmas termetű férfit, akire teljesen ráillett a sze­mélyleírás. Még a sebhely is ott volt a homlokán, erről biztosan fel lehetett ismerni.

Megörültek a császáriak a jó fogásnak, az álgrófot mindjárt hintóba ültették, és erős őrizettel Pozsonyba küldték. Ott aztán hamar kiderült a francia hadnagy második csele: Bercsényi egyik hű szolgáját, aki nagyon hasonlított az urához, úgy kimaszkí­rozta, hogy a németek lépre mentek: Bercsényinek hitték.

Pozsonyban kivetkőztették a hű szolgát a gróf ruhájából, és sötét tömlöcbe zárták. De nemsokára elbocsátották, mert hadi­törvényszék elé nem vihették az ügyét, hiszen mindenki rajtuk nevetett volna.
Most már bottal üthették a Bercsényi nyomát, mert egyheti előnye volt, és azt jól fel is használta. Nagy erőfeszítéssel mászott fel a magas hegyek csúcsára, és egyedül hűséges pásztorának köszönhette, hogy a sok nehézséggel fejsebe ellenére megbirkózott.Már-már megmenekültek, Trencsén vármegye határán jártak, amikor váratlanul katonai alakulat jött velük szembe. A pásztor arra biztatta Bercsényit, hogy másszon fel egy fára a katonák elől, de erre a gróf nem volt hajlandó. Erre a pásztor egy árokba rejtette el a grófot, és faágakkal gondosan betakar­gatta, maga pedig felmászott egy fára.

Amikor a katonák elvonultak, már bátrabban haladtak, de egyszerre, teljesen váratlanul felhangzott a kiáltás:

- Állj! Adjátok meg magatokat!

A következő pillanatban húsz rongyos, tépett ruhájú, fenye­gető külsejű alak vette őket körül.
Bercsényi gróf előhúzta pisztolyát, és azt mondta nekik: - Nono, ne olyan sietve, barátaim!
A gróf rablóknak nézte a rongyos alakokat, pedig kuruc buj­dosók voltak. Meg is szólalt az egyik:

- Uram, uram, nem Bercsényi gróf az úr?

- Az vagyok, de élve nem kerülök a kezetek közé - felelte a gróf.

- Ó, uram - felelték -, hiszen mi kurucok vagyunk, ott har­coltunk Rákóczi zászlója alatt. Parancsoljon velünk, mindenben szolgálatára állunk.

A bujdosók elvezették abba a barlangba ahol szegényes ott­honukat berendezték, ellátták étellel-itallal, már amennyire tőlük telt, aztán pokrócokból fekvőhelyet készítettek neki. Amíg ott pihent, mindig fegyveres őr állt a barlang előtt, ahogy a katonai rend kívánja.

A bujdosók elvezették Bercsényit Lengyelországba, onnan a gróf Franciaországba utazott, végül pedig Rodostóba ment, és haláláig szolgálta a fejedelmet.







A MÁRAMAROSI BOCVÁR-KÚT - Kárpát-ukrajnai népmonda nyomán


A német legyőzte Rákóczi seregét, ő meg néhány ruszinnal el­indult Lengyelországba.

A németek lóháton üldözték és már-már utolérték Rákóczit, amikor Bovcárba érkezett - itt a község lakói elrejtették a né­metek elől. Rákóczi három napig maradt a faluban.

Amikor a németek elvonultak, a fejedelem meg akarta hálálni a falusiak jóságát. Észrevette, hogy nincs kút á faluban, ezért a vizet messziről hordják. Nem késlekedett: kiválasztott néhány embert segítség­nek, aztán feltűrte a kabátujját, és munkához látott.

Kiásták a kutat, aztán Rákóczi maga fogott hozzá a kút falának felrakásához. Munka közben vett egy sima követ, és rá­véste: "itt járt Rákóczi Ferenc, ő rakta a kút falát." Átadta a kutat, azzal továbbindult. Lengyelországba ment.

A falusiak útikalauzt adtak mellé, hogy el ne tévedjen, a helységet pedig őróla nevezik Bovcárnak, ami magyarul annyit jelent: itt járt a fejedelem.

Aki ezt nem hinné, annak megmutatják azt a sima követ, amelyre Rákóczi maga véste fel, hogy ő rakta a kút falát.







RÁKÓCZI ELBUJDOSIK - Rákóczi önéletírása nyomán


Amikor Rákóczi az ország határát átlépte, még nem sejtette, hogy holtig tartó bujdosás vár rá. Azért ment Lengyelországba, hogy újabb szövetségest szerezzen, és amíg ő ebben járt, az árúló Károlyi Sándor letette a fegyvert.

A bécsi udvar megígérte a haza törvényes szabadságának helyreállítását, megígérte Rákóczi birtokainak visszaadását is, de a­ fejedelem nem bízott az annyiszor megszegett királyi szóban: A becsület követelte tőle, hogy a békét ne fogadja el, mert saját birtokát megtarthatta volna, de a népnek tett ígéretét nem vál­totta volna be. Ahogy maga írta:

,,Semmi mást nem remélhettem; csak a nemzet és a lakosok örökös szidalmait és átkait, hogy ha magamnak biztosságát meg­szerezve, a nemzetnek józan ésszel előre látható nyomorúságaiba beleegyezem."

Lengyelországban sem élhet biztonságban, a német kémek, ügynökök fenyegetik életét, ezért Franciaországba készül. Danzig városáig elkísérték udvari emberei, kuruc hívei, akik nagy hűséggel és eltökélt szándékkal követték, de ott búcsút kellett tőlük vennie; csak annyi udvari embert tarthatott maga mellett, amennyit el tudott látni.

Szomorú búcsú volt ez. Rákóczi úgy bánt híveivel, mint az atya gyermekeivel; amikor visszaküldte őket, akkor is a javukat akarta. Ezek a hű kurucok birtokukat, örökségüket önként el­hagyták, hogy Rákóczit szolgálják, és most a fejedelem útiköltség nélkül kénytelen őket elbocsátani. Mégis haza kell térniük, mert így még kegyelemben részesülhetnek, minél később térnének haza, annál kisebb a remény.

Rákóczi hosszú időt töltött Franciaországban, majd amikor arról értesült, hogy Károly császár és magyar király hadra készül a török ellen, követet küldött, török szultánhoz.

Nemsokára visszaérkezett a követ, hozta magával a szultán aranypecsétes levelét. Volt abban a levélben sok szép ígéret, hát még mennyi a követ szavaiban! Rákóczinak ígérte a szultán az összes katonai mű­veletek irányítását, két és fél millió költséget emlegetett, tehát reményt nyújtott a szabadságharc újrakezdésére.

Rákóczi közölte Orléans-i Fülöp herceggel a szultán tervét, de a herceg nem lelkesedett érte. Figyelmeztette Rákóczit, hogy a török rövidesen békét kér, mire ő odaérne, talán be is fejezik a háborút.

Rákóczi sem bízott a törökben, ő is látta a veszedelmet, de így felelt a herceg aggodalmaira:

- Engem eskü kötelez arra, hogy a fejedelemséget és a hozzám hű rendeket az iga alól felszabadítsam, és biztosságukról, még életem kockáztatásával is, gondoskodjam.

A herceg elcsodálkozott; amikor ezeket a szavakat hallotta, mert ilyesmit sem mondani, sem tenni nem szoktak. De Rákóczi nagysága éppen abban állott, hogy másnál többet vállalt, és amit elvállalt, azért mindhalálig munkálkodott.


Hangoskönyv változat Kaszás Attila előadásában
Rákóczi elbujdosik

Link











A GÁLYARABOK - Mikes Kelemen levele nyomán


A bécsi udvar annyira félt az elárult, kifosztott Rákóczitól, a sereg nélkül való Bercsényitől, hogy amikor a törökkel békét, kötött, külön pontban követelte: a kuruc hadak egykori vezéreit a határ közeléből el kell távolítani. Mit tehetett a török császár?

Erőtlen volt ahhoz, hogy tiltakozzék, Rákóczit pedig nagyon tisztelte. Mást nem tehetett, a bécsi követelésnek engedett, de két fényes gályát küldött el a bujdosókért. A nagyobbik gálya a fejedelmet és kíséretét vitte, a kisebbiket Bercsényinek és tár­sainak szánta a török császár.

Amikor Rákóczi a gálya fedélzetére lépett, elsütötték tisztele­tére az ágyút. Aztán felhúzták a vasmacskákat, és az evezősök munkához láttak.

Kétszázhúsz gályarab evezett, ötvenkét evező csapott egyszerre a vízre, és minden lapátot három-négy rab húzott. Hej, de mi­lyen evezés ez! A szerencsétlen gályarabok a padhoz vannak láncolva, ruházatuk csupa rongy, egymáshoz egy szót sem szól­hatnak, és az őrök ostorral verik őket. Egy-egy evezőhúzás úgy megrántja a karjukat, azt hinné az ember: kiszakad tőből.

A szegény rabokat nagy részvéttel nézte Mikes Kelemen, a fejedelem hű kísérője. Hát még mikor megtudta, hogy a gálya­rabok között nemcsak németek, franciák, lengyelek és oroszok vannak, hanem magyarok is.

Mikes két magyar rabot talált az evezősök között, és mindjárt szóba ereszkedett velük. Azt kérdezte tőlük:

- Vajon nem lehetne-e módot találni arra, hogy innen meg­szabaduljanak?

A gályarabok szomorúan csóválták a fejüket.

- Ugyan miért mennénk mi már Magyarországra? Feleségünk, gyermekünk ennyi időtől fogva meghalt - miből élnénk meg Magyarországon? Itt ételt adnak, és megszoktuk már ezt a nyomorúságot.

Húszévi fogság, kegyetlen gályarabság még a lelket, a hon­vágyat is kiölte szegényekből. Mikesnek meg eszébe jut: de hiszen az ő sorsa sem sokkal kü­lönb, mint a gályaraboké. Család nélkül, hazájától távol úgy él, mint a gályarabok: megszokja a nyomorírságot.

Nemhiába készített ilyen anagrammát, betűcserét Bercsényi: Rodostó - Ostorod.







A RODOSTÓI KAKUKK - Gulácsi népmonda nyomán


A rodostói bujdosókat erősen kínozta a honvágy, ébren is csak álmodoztak, mindig Magyarországon jártak.

A fejedelem ebben is példát mutatott a híveinek, sohasem pa­naszkodott honvágyról, nem keserítette őket a múlt emlegetésével.

Egyszer mégis felsóhajtott:

- Csak még egyszer hallanék egy kis hazai kakukkszót! Meghallotta ezt a sóhajtást Mikes Kelemen, a fejedelem hűséges kísérője. Ha meghallotta, mindjárt azon kezdett töprengeni, hogyan szólaltassa meg a kakukkot a rodostói kertben.

Nem sokáig töprengett, másnap reggel titokban kiosont a kertbe, ott egy fa alatt a fűbe lehasalt, tenyerét a szájához tette, és elkezdte a kakukk szavát utánozni. Meghallja Rákóczi fejedelem a rodostói kakukkszót, és igen elcsodálkozik rajta. Keresni kezdi a kertben, ugyan merre lehet az a kakukkmadár. Ahogy keresi, ott látja hűséges íródeákját, Mikes Kele­ment a fűben.

Mindjárt tudta, hogy ő a rodostói kakukk, és hű emberét könnyes szemmel megölelte.







TÖRÖK VENDÉGSÉGBEN - Mikes Kelemen levelei nyomán


Hadakozásra hívták Rákóczit Törökországba, de békességre ér­kezett: a szultán béketárgyalásokat folytatott, az aranypecsétes levélben tett ígéretek mind füstté váltak.

A bujdosók Marseille kikötőjéből indultak, egy hónapig ha­józtak, amíg Gallipoliban kiköthettek. Itt kocsiba szálltak, és Drinápoly felé haladtak, de a város előtt, az úton szembetalál­koztak a helytartó kapitányával, aki kétszáz török tisztet vezetett Rákóczi elé.

A kapitány köszöntötte Rákóczit Khalil nagyvezér és a szul­tán nevében, aztán a bujdosókat megvendégelte.

Szép sátrak voltak felállítva, ott tálalták a fényes lakomát. De ha fényes volt is, ott jóllakni nem lehetett, legalábbis Mikes Kele­men, a fejedelem hűséges kísérője egyik törökországi levelében ilyen panaszt tesz a török lakomázásról:

,,Eb szokás! Kutya szokás! Alig mártottunk egyszer a tálban, már elvitték előlünk, a másodikat, harrnadikat, egyszóval hetven vagy nyolcvan tál így repült el előlünk. Némelyikben még nem is mártottunk, már vitték - úgy tetszik, hogy csak az orrun­kat akarták megvendégelni, és így koplalva keltünk fel a gazdag ebédtől. Felfogadtam akkor haragos koplalásomban, hogy soha éhen török vendégségbe nem megyek. De az italról szó sem volt. Az való, hogy amennyit ettünk, semmi szomjúságot nem oko­zott."

Ha ilyen a fényűzés, az előkelő vendéglátás, ugyan milyen lehet a mindennapi vendégeskedés a töröknél? Mikes Kelemen, aki hosszú éveket töltött Törökországban, egyik levelében ezt is megírja:

"Azt nem kell várni, hogy valaki a házához híjon bennünket. Bizony nincsen is az a nagyravágyódásom, hogy valaki magához híjon, mert ugyanis miért; ott ád egy pipa dohányt, egy findzsa kávét, azután egy-két szó után a hosszú hallgatás; - mikor pedig a füstölőt elé hozzák, már az arra való, hogy el kell vakarodni a háztól, Azt ugyan talán meg lehetne kérdezni a gazdától, hogy mint vannak a kend gyermekei? - de azt kérdezni, hogy: mint vagyon a kend felesége? azt nem javallom senkinek, mert botokkal kísérnék ki a házból. Micsoda nyájasságért kívánhatja hát valaki a török barátságot, hanem csak éppen valamely haszonért?"

Bizony, mindenütt keserves a hontalan, a bujdosó élete, keser­ves a törökök országában is, hiszen a bujdosók sem a szokáso­kat, sem a nyelvet nem ismerik, és ha lassan-lassan hozzá is szoknak ehhez az élethez, mindig eszükbe jut: lám, nálunk más a szokás, más a nyelv, és más az élet. Ha szebb, ha csúfabb, az a miénk, egyedül otthon, a mi hazánkban élhetnénk boldogan; itt csak becsületből szolgálunk életünk fogytáig.










RÁKÓCZI HALÁLA - Mikes Kelemen levelei nyomán


Erősen féltette Rákóczi fejedelem a bujdosókat, a tétlenségtől és az unalomtól féltette őket, mert ez a kettő sorvasztja minden­kor a száműzött hontalant, ezektől kell leginkább tartani.

Maga a fejedelem jó példát mutatott: Rodostóban is mindig dolgozott, és olyan rendtartással élt, amely a kísérőket is foglalkoztatta.

Délelőtt, egészen ebédig a fejedelem olvasással és írással töl­tötte az időt, ebéd után az, esztergaműhelybe megy, fúr, farag, ­úgy dolgozik, mint a jó mesterember. Ahogy Mikes Kelemen írja:

,,Ebéd után pedig aki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember; vagy fúr vagy farag, vagy az esztergában dolgozik. És az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga is neveti magát. És úgy izzad, mintha munkája után kellene enni kenyerét. Őtet minden csudálja; ő pedig neveti az olyat, aki azon panaszkodik, hogy elunja magát..."

Így peregnek a napok egymás után, de 1735 tavaszán a buj­dosók észreveszik, hogy a fejedelemnek valami belső baja, be­tegsége van. Maga a fejedelem erősen titkolja, erőszakolja a vi­dámságot, de testében erősen fogyatkozik; sokszor a hideg bor­zongatja.

 Egy reggel, amikor Mikes Kelemen megpillantja, elijed tőle, mert az arca, amely a természet szerint mindenkor piros volt, úgy elsárgult, mintha sáfránnyal kenték volna meg. Húsvétkor, Jézus halálának napján, nagypénteken halt meg a fejedelem, és nyáját pásztor nélkül hagyta.

Rákóczi testét bebalzsamozták, szívét Franciaországba küld­ték, ahogy maga kívánta, holttestét pedig három napra köz­szemlére kitették.

Megnézték a fejedelem testét a törökök is, és ahogy nézték, nézegették, egymás között suttogni kezdtek. Arról suttogtak, hogy a fejedelem nem halt meg, hanem titkon elment valahová, ez itt másvalakinek a teste, akit a fejedelem ruhájába öltöztettek. Harminc-negyven török is fogadkozott: Rákóczi nem halt meg, ez mind csak praktika, ennek ők nem hisznek!

- Bár igazat mondanának! - sóhajtott fel Mikes Kelemen. Ámbár mégis igazat mondottak: Rákóczi Ferenc maga a magyar szabadság, és az sohasem pusztul el.


Hangoskönyv változat Kaszás Attila előadásában
Rákóczi halála

Link



Kuruc mondák

Link



Kurucok, labancok véres csatája

Link



Árulás vagy józan megfontolás döntött a Rákóczi-szabadságharc sorsáról? 
1. ,,magyar ügy" nemzetközi háttere


Link



2. A kezdeti sikerektől a felkelés leveréséig

Link


3. Békekötés a kurucok ,,igazi" vezetője nélkül

Link


A magyarság becsületéért párbajozó labanc tábornok

Link










 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Az európai magyarellenesség gyökerei
  2022-11-18 22:15:40, péntek
 
 







AZ EURÓPAI MAGYARELLENESSÉG GYÖKEREI
Szerző: Cey-Bert Robert Gyula


Szégyenletes az Európai Unió magyarokkal szembeni viselkedése - mondta felháborodottan svájci történész ismerősöm, akivel hajdanán együtt jártam a genfi egyetemre.


Az európai magyarellenesség gyökerei

Ezer év óta a magyarság az európai keresztény műveltség kihagyhatatlan elemét képezi. Magyarország hosszú évszázadokon át Európa védőbástyája volt, ugyanakkor tudósaival és művészeivel jelentős szerepet játszott az európai műveltség kimagasló eredményeiben. Már egyedül az 1956-os szabadságharc áldozatvállalásáért Európa hálás lehetne a magyaroknak, hiszen ti indítottátok el azt a folyamatot, amely végül is a Szovjetunió és az európai kommunizmus összeomlásához és Európa rabnemzeteinek a felszabadulásához vezetett. Történészként soha nem értettem meg, hogy az első világháború után a győztes nagyhatalmak: Franciaország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok miért éppen azt a népet büntették meg a legjobban, akinek semmi köze nem volt a háború kirobbantásához. Kegyetlenül feldarabolták, elvették területének legnagyobb, leggazdagabb részét és több millió magyart kényszerítettek idegen, ellenséges fennhatóság alatt élni, ahol üldözés, megalázás és léleknyomorító soviniszta törvények örökös rabszolgaságába kerültek.

A magyarokat képmutató módon a kisebbségek elnyomásával vádolták meg azok a nagyhatalmak, amelyek országaikban betiltották a kisebbségek nyelvhasználatát, gyarmataikon véres kézzel kormányoztak és szörnyű népirtásokat követtek el!

Mindezek ismeretében teljesen érthetetlen az Európai Unió vezető politikusainak hisztérikus magyarellenes viselkedése az ország alkotmánya miatt. Részletesen tanulmányoztam az új magyar alkotmányt, amely minden bizonnyal Európa egyik legdemokratikusabb alaptörvénye, mégis az európai politikusok jelentős hányada antidemokratikusnak találja, ugyanakkor elfogadja, hogy Csehország és Szlovákia továbbra is törvényben tartsa a 2. Világháború után megfogalmazott magyarok és németek kollektív bűnösségét kimondó, fajgyűlölő Benes-dekrétumokat. Ez nem más, mint egy elfogadhatatlan kettős mérce alkalmazása, amely veszélyezteti az Európát meghatározó szellemiséget és jogrendet - mondta határozottan a tényeket kiválóan ismerő svájci történész, aki a doktorátusát az I. Világháborút lezáró békeszerződésekből írta.

Ezt senki sem érti, kivéve a magyar balliberális ellenzék képviselőit, akik sugallói és lelkes szövetségesei a Magyarország elleni rágalmazások megfogalmazóinak.

- Hogyan létezhet egy nemzetellenes ellenzék Magyarországon? Ha ez nálunk Svájcban megtörténne, az egész ország egyöntetűen fellépne ellenük és hazaárulóknak bélyegezné őket.

- Nem ismernek se Istent, se embert, se hazát, ha pénzről és hatalomról van szó - válaszoltam leverten.

- A pénz és a hatalom minden politikus éltető kenyere, de van egy meghúzandó határ a becsület, a becstelenség, a hazaszeretet és a hazaárulás között, amelyet, ha a politikus átlép, nemzetének érdekeit jövőbeli boldogulását veszélyezteti. A magyarokkal szembeni ellenséges európai magatartásnak azonban egy mélyebb, rasszista oka is van.

- Mélyebb, rasszista oka? Mit jelentsen ez? - néztem megdöbbenten a történészre.

- Keleti nép vagytok. Az európaiak mindig rasszisták voltak, soha nem kedvelték a más fajú népeket. A keletieket a legkevésbé, mert féltek tőlük.

- De hiszen már több mint egy évezrede európaiak és keresztények vagyunk!

- Emlékezz vissza egyetemi tanulmányainkra. Carl Gustav Jung azt mondta, hogy a népek közti rokonszenv és ellenszenv kialakulását a közösségi tudatalatti évezredes előítéletei okozzák. A harcias keletiektől, a keleti inváziótól mindig félt Európa, ti pedig, ha akarjátok, ha nem, Európa számára keleti nép vagytok! Ez viszont ne ijesszen meg benneteket, vállaljátok keleti származásotokat és a szövetségeseiteket elsősorban keleten keressétek - mosolyodott el vigasztalóan a magyar történelmet és a magyar lélektant is jól ismerő svájci történész ismerősöm.
Napokig visszhangzott bennem ez a beszélgetés, hosszan elgondolkodtatott és fájdalmas kérdések sorozatát indította el bennem.

Mi történt velünk, magyarokkal? Hogyan jöhetett létre ez a borzalmas törésvonal a nemzeti oldal és a balliberális oldal között, amely már a 19. század vége óta megmérgezi a magyar közéletet? Miért dolgozik a balliberális ellenzék Károlyi Mihály és Jászi Oszkár óta az ország érdekei ellen? Miért állnak inkább az ellenségeink oldalára és miért segítették elő hataloméhes tevékenységükkel az ország trianoni tragédiáját? - záporoztak bennem a szívfájdító megválaszolhatatlan kérdések.

A balliberális oldal felelőtlen nemzeti érdekeket semmibe vevő magatartása mellett azonban az európai nagyhatalmak magyarellenes politikája még fájdalmasabb, még nehezebben megválaszolható kérdéseket vetett fel. Miért bánik velünk ellenségesen Európa már hosszú évszázadok óta? Mi a bajuk velünk? Az, hogy magyarok vagyunk? Igaza lenne a svájci történésznek, hogy az európaiak rasszisták és ellenszenvük fő oka az, hogy keleti népnek tartanak bennünket?

Trianon: őslakókat kiirtó, kisebbségeket megsemmisítő háborús bűnös hatalmak magyarellenes bűnténye!

Sokat vívódtam magamban a svájci történész feltételezéséről, keleti eredetünk ellenségességet kiváltó jelentéséről. Trianon az európaiak évszázados atavisztikus előítéleteinek következménye lett volna, amelyben keleti eredetünk szerepet játszott? Trianon ugyanakkor a hazugság és a magyarellenes propaganda diadala volt, az igazságukat naivul védő magyarokkal szemben.

A győztes nyugati hatalmak - Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok - magyarellenes magatartásukat képmutató módon a magyarok elnyomó, türelmetlen, magyarosító kisebbségi politikájával magyarázták. A magyarok szemében meglátták a szálkát, a sajátjuk pedig véres vasgerendával volt tele! Az igazság, a történelmi tények nem érdekelték őket. A magyarság a történelme során Európa legbefogadóbb népe volt, ezért maradtak fenn a szlovákok és a rutének és ezért fogadták be Erdélyben a tízezrével betelepülő oláhokat (románokat) és Délvidékre a szerb menekülteket. A szlovákok, rutének, románok, szerbek megtarthatták nemzeti sajátosságaikat, hagyományaikat, nyelvüket és vallásukat, iskoláik és templomaik voltak.

Mi történt ugyanakkor Franciaországban a más nyelvű kisebbségekkel? 1850-ben Franciaország lakosságának a fele nem francia anyanyelvű volt: németül beszélő elzásziak, lotaringiaiak, flamandok, bretonok, baszkok, katalánok, provansziak, olaszok. 50 évvel később, a 20. század elején a francia kisebbségek nagy többsége elvesztette anyanyelvét, elfranciásodott. Mi történt? A franciák egyszerűen betiltották a kisebbségi nyelvoktatást, a francia nyelv kötelezővé vált. A francia kultúrfölényre hivatkozva elnyomták a kisebbségeket és megszüntették nemzeti azonosságukat. Ugyanezt tették az angolok a szomszédos kelta népekkel, a welsziekkel, a skótokkal és az írekkel. Rájuk támadtak, elfoglalták területüket, leverték szabadságharcaikat, betiltották anyanyelvüket, vallásilag megosztották (az északír probléma) és végül elangolosították őket. Az amerikaiak még radikálisabban oldották meg az Egyesült Államok őslakóinak a nyelvhasználatát: egyszerűen kiirtották őket és a helyükre Afrikában összefogdosott rabszolgákat telepítettek.

A nagy gyarmatbirodalmakat építő angolok és franciák még kíméletlenebbül viselkedtek ázsiai, afrikai és óceániai gyarmataikon élő őslakókkal. Borzalmas kegyetlenséggel bántak velük, a földjeiket elvették az ellenállókat lemészárolták, nemzeti kultúrájukat lerombolták. Afrikában, Ázsiában, Amerikában, Ausztráliában, Polinéziában, Új-Zélandon több millió ember életébe került az angol, francia gyarmatosítás.

Kínával az angolok jól jövedelmező ópiumkereskedelmet folytattak, majd amikor a kínai császári hatóságok betiltották a kínai lakosságot lelkileg és testileg tönkre tevő ópiumfogyasztást, az angolok háborút indítottak a Kínai Birodalom ellen (1839-1842 és 1856-1860) és kikényszerítették, hogy a kínai kormány engedélyezze továbbra is az ópium fogyasztását, kereskedelmi fogalmazását.
Az igazság az, hogy Trianon fő felelősei - Franciaország, Anglia, Egyesült Államok - igazi háborús bűnösként viselkedtek az I. Világháborút megelőző évtizedekben, szörnyű népirtásokat végeztek az általuk ellenőrzött, elfoglalt területeken.

A magyarok ugyanakkor emberségesen és toleránsan viselkedtek, nem támadtak egyetlen szomszédjukra sem, nem vettek részt a rabszolga-kereskedelemben és nem mészároltak le egyetlen őslakost sem, sőt, évszázadokon át védték Európát a keletről és délről jövő támadások ellen. Mindezek után az angolok, a franciák és az amerikaiak képesek voltak megvádolni a magyarokat a kisebbségek elnyomásával! A gyilkos megvádolta áldozatát, hogy életben akart maradni. 1919-ben egy évvel a magyarokra kényszerített békediktátum aláírása előtt az angolok Új-Delhiben belelőttek az indiai függetlenségért tüntető békés fegyvertelen tömegbe és több ezer ártatlan embert megöltek. Ugyanezt tették a franciák Afrikában és Indokínában és a hollandok Jáva és Bali szigetén.

Trianonban mégis a magyarokat ítélték el a kisebbségek feltételezett elnyomásáért és az igazi bűnösök emberiség ellen elkövetett bűntettei büntetlenek maradtak.


Gazdasági gyarmatosítás Afrikában és Magyarországon

A látszólag függetlenné vált afrikai országok továbbra is szenvedik a gyarmatosítás szellemi és anyagi következményeit. Gazdasági függőségük tovább súlyosbodott az angol, francia, amerikai érdeket képviselő multinacionális vállalatok kizsákmányoló tevékenysége következtében.

Magyarországon hasonló folyamat zajlott le: az ország a szovjet gyarmati függőségből a nyugati multinacionális vállalatok függőségébe került. Amerikaiak, franciák, angolok, hollandok, olaszok, németek fillérekért felvásárolták a jól jövedelmező banki-, biztosítási- és energia szektort, az ipari, kereskedelmi, vendéglátó és telekommunikációs cégeket. A virágzó magyar élelmiszeripar teljes egészében a kezükbe került és megtévesztő zsebszerződésekkel megszerezték a legjobb dunántúli és alföldi termőföldeket. Gyakran előfordult, hogy a könnyen megszerzett magyar vállalatokat bezárták és a magyar termékeket a saját termékeikkel helyettesítették. Nincs nagy különbség a függetlenné vált afrikai országok függősége és Magyarország nyugattól való függősége között. Afrikában is, mint Magyarországon a nyereségéhes nyugati vállalatok, gyarmattartóként a kezükben tartják úgy a gazdasági hatalmat, mint a nagy tömegeket befolyásoló médiákat.

Ha a félrevezetett emberek mégis rájönnek, hogy mi történik velük és egy olyan kormányt merészelnek választani, amely a nemzet érdekeinek megfelelően kormányoz, és nem veszi tekintetbe a multinacionális nagyvállalatok nyereségérdekeit, akkor azonnal elindul a hazug lejárató kampány az ország és a kormány ellen. Ha ez Afrikában vagy Ázsiában történik, a multinacionális világhatalom még radikálisabban jár el. Katonai puccs, lázadás, polgárháború kirobbantásával vagy emberi jogokat védő direkt katonai beavatkozással büntetik meg a népet és buktatják meg a kormányt.

A 19. és a 20. században a gyarmatosítók lőfegyvert használtak az ellenállás megtörésére. A 21. században viszont a médiák tudatmódosító, hazugsággal mérgezett manipulációs technikájával és a fogyasztói társadalom áruözönének csábos ajánlataival törik meg a bennszülöttek ellenállását.


Kettős mérce alkalmazása

Az Európai Unió és az európai intézményrendszer magyarellenes magatartása érthetetlen módon már a rendszerváltozás után ismét újra indult. Először is sorozatos szerződésszegésekkel és súlyos jogsértésekkel igyekeztek háttérbe szorítani a magyar gazdasági érdekeket és megakadályozni, hogy a magyarok gyorsabban az unió tagjai legyenek, mint szomszédaik, a csehek, a szlovákok, a lengyelek és a szlovénok.

Az Orbán-kormány magyar érdekeket képviselő intézkedései és törvényei felerősítették a magyarellenes európai támadásokat, amelyeket álságos és képmutató módon igyekeztek a magyar demokráciát és a magyar sajtószabadságot féltő magatartásként álcázni. Valójában a nyugati multinacionális vállalatok könnyen megszerzett extra nyereségét féltették. Szemérmetlenül azt állították, hogy a magyar alkotmány és a magyar törvények sértik az európai demokratikus normákat és az emberi méltóságot, ugyanakkor szemet hunytak a 2. Világháború óta mind Csehországban, mind Szlovákiában érvényben lévő Benes-dekrétumok felett.

A szlovák jogrend továbbra is helyesnek és törvényesnek találja a kollektív háborús bűnösnek tekintett magyarok 2. Világháború utáni lemészárlását, vagyonának elkobzását, a magyar családok földönfutóvá való tételét. A magyarokat kisemmiző kínzó, gyilkoló szlovák és cseh háborús bűnösök egyszer és mindenkorra mentesültek a felelősségre vonás alól. A szlovák parlament ezzel megerősítette, hogy az etnikai tisztogatás, a nemzeti kisebbségek megsemmisítése elfogadható magatartás lehet egy európai államtól. Az Európai Unió mindezért a szlovákokat, a szlovák alkotmányt nem ítélte el, viszont a magyarokat elmarasztalta, mert a magyar alkotmány diszkriminálja a homoszexuális kisebbséget és nem fogadja el az egyneműek házasságát.

Mi okozza az európaiak magyar ellenességét, az igazságtalan kettős mérce alkalmazását, amely ugyanúgy tetten érhető ma az Európai Unió részéről, mint ahogyan már megnyilvánult Trianonban és a Trianon előtti évszázadok során? 907-ben, nem sokkal a honvisszafoglalás után, a német püspökök által vezetett európai keresztes sereg hadiparancsa világosan mutatta az iszonyatos célkitűzést: Irtsátok ki a magyarokat! (Hunguros eleminandos esse!). Árpád fejedelem vitéz lovasíjászainak köszönhetően azonban a népirtásra buzdító hadiparancsot nem tudták végrehajtani. A kereszténység felvétele ellenére a nyugati előítéletek továbbra is fennmaradtak a magyarok ellen. A német-római császár már Szent István korában a magyarokra támadt. A későbbi évszázadokban sem változott a helyzet, sem a tatárjárás, sem a török háborúk idején. 1526-ban Mohácsnál Szulejmán szultán I. Ferenc francia király szövetségeseként indította a támadást a magyar haderő ellen. A török idők után az osztrák elnyomás következett. A szabadságharcainkat nyugat jóváhagyásával vérbe folytatták és következett a trianoni tragédia, a 2. Világháború szörnyűsége és a szovjet gyarmati sorsot felváltó nyugati multinacionális világcégek lélekölő gyarmatosítása.

A kérdést tehát jogosan tehetjük fel: mi baja Európának velünk?Igaza lenne a svájci történésznek, hogy az európai gondolkodás hagyományosan rasszista és nem befogadó?

Vitathatatlan tény, hogy az utóbbi évszázadok történelme, a felsőbbségüket tűzzel-vassal hirdető európai rasszizmus története is. Más fajú, más vallású népeket mélyen lenézték, kirekesztették, legyenek azok fekete afrikaiak, ázsiaiak, arabok, zsidók, indiaiak vagy keletiek. Az európai rasszizmus megnyilvánult minden olyan földrészen, ahol az európaiak megjelentek Amerikában, Afrikában, Ausztráliában, Ázsiában. Az őslakókat megfélemlítették, ellenállásukat fegyverrel letörték, rabszolgaként dolgoztatták és ellenállás esetén tömegesen lemészárolták őket. A magyarokat keleti népnek tekintették, évszázadokon át a lovas műveltségű szkítákkal és hunokkal azonosították.

A magyarok ellen megnyilvánuló évszázados európai ellenségességben, minden bizonnyal a keleti népek ellen érzett tudatalatti rasszista előítéletek jelentős szerepet játszották.


Keleti népek: hunok, avarok, magyarok

A 4. és az 5. században a keletről érkezett lovas műveltségű hunok mély lelki traumát okoztak ellenfeleiknek. Könnyedén térdre kényszerítették a kor két európai nagyhatalmát, a Kelet-Római Birodalmat (Bizáncot) és a Nyugat-Római Birodalmat, de a harcias germán népeket, a gótokat, a gepidákat, a vandálokat, a frankokat és a burgundokat is.

Atilla, a hun uralkodó ("tengríkút" hunul) jóságos és kegyelmes volt a legyőzött népekkel. Meghagyta földjüket, politikai és vallási intézményeiket és a királyaikkal barátsági szerződést kötött. Udvarában több tucat kisebb-nagyobb hatalmú germán király és fejedelem tartózkodott. A rómaiakkal ellentétben a hunok a legyőzött ország lakosságát nem vittél el rabszolgának, hanem meghagyták szabadságukat. A dekadens Római Birodalom az 5. századi fennmaradását a hunoknak köszönhette. A római császároknak hun testőrsége volt és az ütőképesebb légiókat hun segédcsapatokból állították össze, melyeket Atilla bocsátott a császár rendelkezésére. Hun segítség nélkül a Római Birodalom már régen összeomlott volna, a sorozatos germán támadások következtében. A kereszténnyé vált Római Birodalomban azonban a főpapok nagy része beleértve a pápát, veszélyesnek tekintette a pogány hunok befolyását a növekedésnek induló fiatal keresztény egyház számára.

Ekkor kezdődött a hunok sátáni, a lehető legijesztőbbre való lefestése, nehogy előfordulhasson, hogy az erőszakkal és megfélemlítéssel megkeresztelt, gondolkodásában még félig, pogány tartományok lakossága rokonszenvezzen a keletről érkezett pogányokkal.

A hungyűlölő római főpap és történetíró, Marcellus Ammianus soha nem látott egyetlen eleven hunt sem, mégis a hunellenes propaganda és hazug rágalom-hadjáratok legismertebb történelmi személyisége lett. A kereszténység legnagyobb ellenségeként, az ördög szövetségeseként írta le a hunokat, akik öldöklésből és rablásból élnek, mindent nyersen fogyasztanak, ismerik a főzési és sütési eljárásokat. A nyereg alatt puhított hús nevetséges meséjét is Marscellus Amiannus találta ki. A hunok lejáratására bevetett hazug vádakat és félelemkeltő rágalmazásokat később átvették ugyanúgy a középkori történészek, mint a modern történetírók, hivatkozva az Írott forrás mágiaként elfogadtatott dogmájára.

A hunok után a 6. században keletről érkezett lovas műveltségű avarokat és a 9. században szintén keletről érkezett lovas műveltségű magyarokat az európaiak hunnak vagy szkítának nevezték, és a hunok leszármazottainak tekintették. Nem véletlenül, hiszen az avarok és a magyarok a hunok utódainak tartották magukat és büszkén vallották hun származásukat. A magyarság sohasem tekintett Atillára és népére nyugat gyűlölködő szemével, nemcsak vérrokonsági meggyőződése, hanem közös lovas műveltségű szellemi és lelki értékrendszere miatt is. Atillát és hunjait csak a magyar tudományos kutatás értheti meg - írta Eckhardt Sándor a Magyar Szemlében (1940.).

Több mint ezer éves Kárpát-medencei magyar történelem során a hun-magyar rokonság mindig a magyar nemzettudat alapját képezte. Zrínyi Miklós Atillát, mint az első magyar királyt méltatja (1651.) és Kölcsey Ferenc a Himnuszban megemlékezik a hun ősökről: általad nyert szép hazát Bendegúznak vére (Bendegúz Atilla atyja volt).

A magyarságra visszasugárzó évszázados hun és lovas műveltségű népellenes európai előítéletek visszaszorítására a magyar politikai és tudományos körök a finn-ugor nyelvészeti elméletet találták a legmegfelelőbbnek a nyugati ellenséges magatartás ellensúlyozására. Feltételezéseik szerint a finn-ugor nyelvészeti elmélet nagy előnye az, hogy tagadja a hun-magyar rokonságot és az európaiak számára egy elfogadható rokonszenves kis északi néppel, a finnekkel hozza rokoni kapcsolatba a magyarokat. A rendszerváltozás után a finn-ugor rokonság erőszakos dogmatikus terjesztése még jobban felerősödött. Az egyetemeken, a főiskolákban, a középiskolákban a finn-ugor rokonságot megmásíthatatlan tényként tanítják. A magyar történelmet bemutató külföldieknek szánt kiadványokban erőteljesen kiemelik és aláhúzzák a magyar-finn-ugor rokonság dogmáját. A kilencvenes évek elején a magyar bulvársajtó hosszan beszámolt a magyar köztársasági elnök finn-ugor rokonnépeknél tett látogatásáról, amelynek során az őstörténelmünket kevéssé ismerő elnök meghatódva részt vett egy közös ősöket felidéző medvetoron(!) Azóta Magyarország több finn-ugor világkongresszust rendezett és 2013. tavaszán a magyar parlament elfogadta, hogy ezen túl minden év októberében finn-ugor napot fog ünnepelni az ország. A finn-ugor rokonság külföldi terjesztése azonban nem állította meg az európai előítéletek magyarság ellenes megnyilvánulásait. Nyugatot nem érdekli, hogy finn-ugornak hirdetjük magunkat vagy sem, továbbra is keleti idegenként tekintenek ránk.

A külföldiekre nem volt semmilyen hatással a finn-ugor rokonság hirdetése, viszont hatalmas károkat okozott a magyar lélekben. Már Gárdonyi Géza megjegyezte,hogy a hamis finn-ugor rokonság erőszakolása a magyar nemzettudat tatárjárását jelenti, mert lerombolja ősi legendáink, mítoszaink, krónikáink érzelmi értékeit. Minden népnek szüksége van az ősök által tovább adott mítoszra és nemzeti történelem tudatra. A mítosz, az ősi történelemtudat a nemzeti megmaradás fontos feltétele. Ha a mítoszt és az ősöktől örökölt történelemtudatot szétzúzzák, akkor a nemzetet összetartó érzelmi és történelmi értékeket is szétzúzzák, a nemzet torzsalkodó és megosztott tömeggé válik és ügyes manipulátorok azt tesznek vele, amit akarnak. Ez mégsem lehet a finn-ugor elmélet terjesztésének a célja! Vagy mégis?

Mindenesetre a finn-ugor elmélet terjesztésével jól összekuszálták az amúgy is súlyosan sérült nemzet tudatát és egyáltalán nem befolyásoltuk vele a külföldi célközönséget. Ha tetszik, ha nem, az európai tudatalattiban élénken él az évszázados lelki beidegződés a magyarság keleti gyökereivel kapcsolatban, amely továbbra is látványosan megnyilvánul az európai intézmények politikusainak magatartásában.


Magyarság: kelet és nyugat összekötő hídja

Az európai tudatalattiban erőteljesen működő kelet-ellenesség kisebbségi érzése gátlásokra és atavisztikus félelmekre épül.

Az európai kelet-ellenesség azonban nemcsak a keletről érkezett ősi lovas műveltségű népeket érinti, hanem a gazdaságilag megerősödött távol-keleti népeket, a kínaiakat, a japánokat, a koreaiakat és a dél-kelet ázsiaiakat is. Igaza van a svájci történésznek, hogy az európaiak ellenséges magatartása a magyarság keleti népekhez kötődő szellemi és lelki gyökerei ellen érzett ellenszenvre épül.

Az európaiak a keleti népekre a leggyakrabban meg nem értéssel, irigységgel és félelemmel tekintettek. Csodálták őket és féltek is tőlük. A nagy inváziók mindig keletről érték Európát és az esetek nagy többségében a keletiek legyőzték a nyugatiakat.

A 21. század gazdasági háborújában kelet ismét győzelemre áll. Kína, Japán, Korea, Dél-kelet Ázsia, sőt az olaj- és energia-gazdag közép-ázsiai török népek áruikkal elfoglalják és legyőzik az európai gazdaságot. Európa kelettel szembeni gazdasági vereségét beképzelt kulturális és civilizációs magasabb rendűségével igyekszik minimalizálni és ellensúlyozni. Szándékosan elhallgatva a keleti civilizációk több ezer éves kulturális és tudományos teljesítményét, amely jóval Európa előtt járt. A folyamatos erkölcsi, társadalmi és gazdasági krízisben vergődő Európát kelet látványos gazdasági előtörése nagyon zavarja, mert érezteti vele, hogy a jövő végérvényesen keleté és a keleti szellem győzedelmeskedik a nyugati szellem felett.

Mindezek tudatában eljött az ideje, hogy megüzenjük a magyarokkal ellenségesen viselkedő Európának, büszkék vagyunk keleti gyökereinkre, nincs szükségünk a finn-ugor nyelvészeti feltételezésekkel bizonygatni európaiasságunkat. Elég bizonyítéknak tatjuk, hogy több mint ezer éven át az európai kereszténység keleti védő bástyája voltunk és hatalmas véráldozatok árán bizonyítottuk hovatartozásunkat.

Keleti gyökerű európaiként őszintén együtt szeretnénk működni minden európai néppel Európa felvirágoztatásáért. Ugyanakkor testvéri kezet nyújtunk keleti lovas kultúrájú rokonainknak, a törököknek, a kazahoknak, az üzbégeknek,a kirgizeknek, a türkméneknek, a tatároknak, a mongoloknak és Távol-Kelet népeinek, a kínaiaknak, a japánoknak, a koreaiaknak, a dél-kelet ázsiaiaknak.

Így teljesíthetjük az Isten által ránk bízott küldetést, Eurázsia keleti és nyugati népei szellemi és lelki összekötő hídjának a felépítését, kelet és nyugat szellemi és lelki összhangjának a megteremtését


Link















Szép estét Budapest, szép estét Magyarország!





 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Munkatárssá lépnek elő a francia irodalom „négerei?
  2022-11-18 21:30:38, péntek
 
 




MUNKATÁRSSÁ LÉPNEK ELŐ A FRANCIA IRODALOM ,,NÉGEREI"


Lassan előlépnek a homályból, nevet kapnak a francia irodalom ,,négerei", de a szakértők szerint ezzel együtt is a megjelenő könyvek mintegy harmadának ,,nem egészen tisztázott az apasága".
MTI.


Ez a megállapítás a párizsi Le Figaro Magazine-ban olvasható, a hetilap hosszabb írásban foglalkozott azzal, hogy nem egy híres szerző műveibe titokban idegen tollak is ,,besegítenek". Mint ismeretes, maga Balzac is pályája elején más szerzők számára dolgozott, mivel úgy akkor még többet kereshetett, mintha kezdőként saját neve alatt publikál.

2001-ben például Loana, a Loft Story című első francia valóságshow nyertese könyvet írt történetéről. A műből 120 ezer példány kelt el, s a borítón Loana mellett egy bizonyos Jean-Francois Kervéan neve is feltűnt. A férfi később a l'Expressnek elmondta: ,,Én írtam a szöveget és Loana hagyta jóvá, amikor elkészült. Addig az volt a szokás, hogy a 'néger', nevét nem tüntetik fel. Ám mivel egész Saint-Tropez látta, hogy folyton ott trappoltam mögötte, az a döntés született, hogy nevemet társszerzőként feltüntetik a belső címlapon. Ezért 100 ezer frankot kaptam".

Azóta a könyvkiadás szabályai átalakultak, és az ,,irodalmi néger" fogalom kiment a divatból. Ma ,,munkatársnak" nevezik őket, és a kiadók a borítón kisebb betűvel vagy a belső oldalon a cím alatt feltüntetik a nevüket. Az ilyen ,,bedolgozó" írók főleg az önéletrajz műfajában jeleskednek, és dokumentumok alapján alkotnak.

Ez a kiadói forradalom Franciaországban Bernard Fixot-nak, az XO kiadó vezetőjének köszönhető. Amikor ugyanis Fixot hírét vette, hogy Paul-Loup Sulitzer egy ,,munkatárssal" együtt írja műveit, elhatározta, hogy az illető nevét feltünteti a könyvben. Így jelent meg Loup Durand a borítón Sulitzer neve mellett. Ez az őszinteség nem akadályozta meg, hogy a páros még jó néhány bestsellert publikáljon.

Miután a francia kiadók rájöttek, hogy a munkatárs megnevezése nem csökkenti a példányszámot, csaknem kivétel nélkül elfogadták az új játékszabályt. A munkatárs manapság pontos szerződést köt a kiadóval, ebben szerepel a tiszteletdíj összege és a munka terjedelme is. Több kiadói forrás szerint egy ,,munkatárs" honoráriuma könyvenként 5 ezer és 15 ezer euró között mozog, a legtapasztaltabbak ezen felül még bizonyos százalékot kaphatnak az eladott példányok után. Mivel a szerzői jog az eladott könyv árának 8-15 százaléka között mozog, a ,,munkatárs" ennek 30-50 százaléka közötti összeget kaphat, ez a könyv ,,fő személyiségének" , névleges szerzőjének, illetve az elvégzett munka természetétől is függ.

A munkatárs egyes esetekben csak átolvassa és kijavítja a ,,sztár" kéziratát a publikálás előtt, más esetekben ő végzi az adatgyűjtést, és ő szerkeszti a könyvet a fő személyiség nevében. A ,,sztár" és a munkatárs néha alig 30 órát tölt együtt, a személyiség vall az életéről, a munkatárs jegyzeteket készít, és igyekszik stílusát az illető beszéd- és gondolkodásmódjához igazítani. ,,A kapcsolat vagy létrejön, vagy nem, egyfajta szerelem első látásra - vagy semmi. Olyan tevékenység ez, amelyben arra törekszünk, hogy a másik tükrévé váljunk" - mondta el Catherine Siguret, aki ,,munkatársként" olyan személyiségek könyveit írta, mint például Claudia Schifferét, a szupermodellét vagy több ismert médiasztárét.

Mindazonáltal Armelle Brusq dokumentumfilm-rendező szerint, aki a témáról filmet is forgatott, ma is vannak ,,igazi irodalmi négerek", akiknek a nevét sohasem árulják el - sőt, ő úgy véli, hogy a Franciaországban ma megjelenő könyvek mintegy harmadának ,,kétes a szülőapja". A ,,túlságosan termékeny" szerzők műveit szerinte sok esetben ,,négerek" írják. Ezt persze lehetetlen ellenőrizni. Anne-Sophie Demonchy, a Magazine des livres munkatársa több oknyomozó riportot írt a témáról. Az ő következtetése egyszerű: ,,a kiadónak rokonszenves szerzőre van szüksége egy szép történettel, így nem áll érdekében elárulni, hogy a könyvet egy 'néger' írta".







Csalás vagy egyszerű üzlet?

Nincs ideje megírni a szakdolgozatát,
pedig sürgeti a határidő? Esetleg saját
könyvet szeretne, de nem ért az íráshoz?
A legegyszerűbb megoldás, ha bérírót
fogad. Nem kell aggódnia, hogy lebukik:
alig bizonyítható, hogy dolgozatát nem
saját kezével írta, bérkönyvet kiadni
pedig egyenesen divat lett manapság.
Na de mennyi az az annyi?

Olvassa el a témában írt cikkünket!



Csalás vagy egyszerű üzlet? - a bérírás gyakorlata

Link



Shakespeare vagy nem Shakespeare - ez itt a kérdés!

Link


Ál-Petőfik

Link







 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Próza  
Szellemidézés
  2022-11-17 22:00:59, csütörtök
 
 







SZELLEMIDÉZÉS




A katonaságnál az ember gyakran olyasmit is kipróbál, amit józanul (már úgy értem: civilben) esze ágában sem lenne megtenni. Ilyen kihívást jelentett Dogoo barátunknak a szellemidézés. Első benyomásait egy ilyen szeánszról az alábbiakban olvashatjátok.

A történet 1990 telén játszódik.

Előrebocsájtom, hogy nem nagyon hiszek a földöntúli dolgokban, mégis furcsa és szokatlan dolgoknak lettem tanúja, átélője. De lehet, hogy van egyszerűbb és logikus magyarázat is mint a szellemek, és a földöntúli erők. Ha valaki mesélné nekem ezeket a sztorikat, valószínűleg kiröhögném.

Az egész egy kósza ötletből indult útjára.

Valaki felvetette, hogy idézhetnénk szellemet, táncoltassunk asztalt, vagy valami hasonló. Az ötlet akkor nem került megvalósításra, de valahogy mégis beindult a gépezet.

Egy este éppen pihengettem a körletben az ágyon, félig már aludtam is, mikor rám rúgták barátságosan az ajtót, hogy jöjjek mert számítanak a közreműködésemre az asztaltáncoltatásnál.

Nosza az álom rögtön elillant, az automata átvette a vezérlést, s indultam, nehogy kimaradjak ebből a dologból, ami kis időre megbontja az egyhangúságot. Hamar híre ment az esti programnak; szép számmal voltak már a körletben, hívők és kételkedők egyaránt.

Heten ültünk az asztal körül, mint a gonoszok, a kezünk tenyérrel lefelé, hüvelykujj összeér, a kisujjak a szomszédéhoz érintve. Igazából nem nagyon tudtuk, mit kell tennünk; az egyik srác volt a szeánsz vezetője. Ő mondta, hogy mit és hogyan kell csinálni. A körlet már teljesen megtelt emberekkel, tele voltak az ágyak.

Elkezdődött a buli.

A srác körbejárt bennünket, motyogott valamit, kinyitotta az ablakot, kántált magában, felszólított bennünket, hogy csukjuk be a szemünket, és tovább kántált.

- Gyere szellemtestvér!

- Gyere szellemtestvér, várunk rád!

- Adj valami jelet, ha itt vagy. Adj jelet!

- Megidézlek szellem, mutasd magad.

Persze semmi nem ugrott elő az ágy alól. A nyitott ablak előtt a függöny
folyamatosan mozgott,


és egy pisszenés sem hallatszott a szobában a kántáláson kívül.

Ez így ment egy darabig, kezdett hideg lenni a körletben, a kinti köd megpróbált betolakodni. Furcsa érzés kezdett rajtunk elhatalmasodni, mintha az asztal meg-megremegne. A sámánunk még mindig körülöttünk motoszkált, és motyogott magában.

Az asztal mintha megint remegne!

Egyszer csak azt vettük észre, hogy az asztal két lábon áll!

Eléggé meglepődtünk. Kételkedő moraj futott végig a szobán. Mivel a villany le volt oltva, az öngyújtókat kattintgatták az emberek. Volt, aki az asztal alá is bemászott, hogy megnézze, ki emelgeti a bútort.

Semmit sem találtak, ez teljesen összezavarta a bandát. Volt olyan, aki egyszerűen megijedt, más meg most kezdett igazán érdeklődni. Mikor elcsendesült a zsibongás és mindenki megnyugodott egy kicsit, folytatódott a műsor.

Kérdéseket lehetett feltenni az asztalnak. Egy bólintás nem, kettő igen. Mindenféle banális kérdést tettünk fel neki, az meg szorgalmasan bólogatott és adta a válaszokat. A poén az, hogy eléggé eltalálta a válaszokat. Mondjuk nem voltak valami nagy kérdések: Hány testvérem van? Van-e kutyám?....stb. Kicsit vásári mutatvány-íze volt a dolognak.

Ez így ment egy darabig míg valaki feltette a következő kérdést:

- Ember voltál?

- Igen.

- Gonosz voltál?

- Igen.

- Öltél embert?

- Igen.

- Egyet?

- Nem.

- Többet?

- Igen.

- 10-nél többet?

- Igen.

- 100-nál többet?

- Igen.

- Régen éltél?

- Igen.

- A középkorban?

- Igen.

- Van itt olyan, akihez közöd van?

- Igen.

- Kedveled?

- Igen

- Rokon?

- Igen.

- Megmutatod?

- Igen.

Itt a kérdező szép lassan elkezdte mondani a nevünket sorban, ahogy az asztal körül voltunk. Az asztal nem mozdult sokáig. Nem is remegett.

Amikor az én nevem hangzott el, az asztal hirtelen megmozdult és kibólintotta az igent!

Hát mit ne mondjak: meglepődtem, és a mosolyom sem volt teljesen őszinte.

Kérdés az asztalhoz, ( rokonhoz).

- Akarsz valamit, vagy szeretnél valamit a leszármazottadtól?

- Igen

- Próbát akarsz tenni vele?

- Igen.

- Erőpróba?

- Igen.

Kicsit tanácstalan voltam, hogyan is kell megverekedni egy szellemmel, de rájöttünk a megoldásra. Akkor sem voltam éppen kis darab, így mind a 95 kilómmal megpróbáltam lenyomni az asztalt a földre, de az meg sem mozdult, stabilan állt a két lábán. Erőlködtem még egy kicsit, majd feladtam.

- Megfelelt a dolog?

- Igen.

- Van-e itt olyan, akit nem szeretsz?

- Igen.

Itt az asztal megindult a velem szemben ülő tizedes felé, ő felugrott és megpróbálta
eltolni magától az asztalt,


de az teljesen a szekrényhez szorította. Ijedten kiabált, hogy szedjük le róla.

Egyszer csak az asztal lábai szétcsúsztak, kitörtek, az asztallap pedig hangos csattanással földet ért.

Döbbenten állt mindenki a sötétben, a legtöbben falfehér arccal és ijedt szemekkel bámultak ránk. Majd hirtelen kiürült a szoba, csak páran maradtunk. Gyorsan, csendben eltakarítottuk a romokat, majd mindenki húzott aludni, egy hang nélkül.

UTÓIRAT:

Másnap reggel készülődtünk őrségbe és abban a körletben dumálgattunk, ahol az esti szeánsz volt. Hirtelen megfagyott a levegő. A falon lévő fogason halomban álltak a mikádók, meg a sapkák. Na most ez a csomó kabát mozgott. A fogas emberes kampós szegekkel volt a falba illesztve és most ez kijött a falból. Nem egyszerűen kifordult, hanem mintha valami húzná kifelé szép lassan. Mikor kijött, az egész mindenség egyszerűen leesett a földre. Álltunk és bámultunk. Volt köztünk egy vallásos gyerek, ő csendesen megjegyezte:

- Most ment el a haverotok. Majd imádkozom érte...








 
 
0 komment , kategória:  Tudomány - technika  
Hogyan táncoltatott asztalt Nemere István?
  2022-11-17 21:30:14, csütörtök
 
 




Hogyan táncoltatott asztalt Nemere István?


Két bejegyzés közt ezúttal olvassunk egy picit regényesebb anyagot. A következő sorok Nemere István tollából származnak, aki elmeséli saját élményét, azt, hogy miképp vonták be szellemidézésbe egy konferencián és hitetlensége mellett hogyan avanzsált ő maga is részben médiumi csatornává.

Az asztaltáncoltatás esete a Parajelenségek 1997es könyvében található. Aminek természetesen teljes egészét is ajánlom elolvasásra. Nemere érdekfeszítő, jól dokumentált eseteket gyűjtött össze és azokat a rá jellemző olvasmányos hangnemben tálalja.


Nemere István:
Hogyan táncoltattam asztalt?

"A kilencvenes évek elején történt egy magyar nagyvárosban (megyeszékhelyen). Az egyik művelődési házban egész napos találkozót rendeztek mindenféle paragyógyítók, ufológusok, sőt ,,boszorkányok" stb. részvételével. A rendezvény belépti díjas volt. Én délután érkeztem oda és másfél órán át beszél­tem az ufókról a nagyon figyelmes közönségnek.

A fizető közönséget még nem küldték haza. Éppen ellen­kezőleg, láttam rajtuk - mintegy hatvan ember volt a terem­ben, amelyet különben színházi előadásokra is használhattak, lévén benne magas pódium -, hogy erősen várnak valamire. Kiderült, kis szünet után spiritiszta előadás következik. Va­lami okból még nem indulhattam el haza, hát leültem a kö­zönség közé és végighallgattam egy szakállas doktort. Azt hiszem, pszichiáter volt, igazi diplomás, nem sarlatán. El­mondta, milyen eszközök révén lehet kapcsolatot teremteni a szellemvilággal és mi az egésznek az értelme. Mintegy húsz perc után váratlanul bejelentette, hogy itt most pedig asztal- táncoltatás lesz, vagyis önként jelentkező nézők segítségével létrehozunk egy kapcsolatot a túlvilággal. Ha szerencsénk lesz, jelentkezik is egy szellem és ,,beszélhetünk" vele!

Ez sokakat felvillanyozott, de nem engem. Bemutatták a nevezetes asztalt is. Kicsi volt, téglalap alakú, egyszerű lá­bakkal, keresztrudak nélkül. Feketére volt festve és attól volt különleges, hogy állítólag szögek nélkül készítették. A Dok­tornak öt főre volt szüksége, négyet hamar talált is, de egy ötödik még hiányzott. Senki sem akart jelentkezni. Nekem eszembe sem jutott - szívesen megnéztem volna az egész ,,produkciót", de csak mint egy a nézők közül.







Ám ekkor többen a nevemet kiabálták. ,,Majd a Nemere úr lesz a hatodik", kajánkodtak. Ez volt az a perc, amikor megéreztem, mennyire kettős a lényem. Nekem is, akárcsak másoknak. A bevezető első mondataiban említett nevelteté­sem többszörösen is visszaköszönt most. Az egyik az volt, hogy a szüleim ugyan papíron katolikusok voltak, de engem teljesen vallástalanul neveltek, sőt apámtól tanultam el a nagyon erős ateista hajlamaimat. A másik ok a kommunista rendszer oktatási szisztémája volt, amely annyira materialis­ta alapon hatott ránk, hogy például el sem tudtuk képzelni a szellemvilágot. És én, aki akkor már tíz-egynéhány éve foglal­koztam ezekkel a ,,nem hagyományos" dolgokkal, a tudomány határterületeivel és bizonyos értelemben, csak érintőlegesen a szellemvilággal is - most visszarettentem a dologtól. El sem tudtam képzelni, hogy részt vegyek egy szellemidézésen, egy asztaltáncoltatáson. Furcsa, kellemetlen és megrázó perc volt ez számomra, remélem, mások nem vehették észre. Végül valósággal kilökdöstek oda a nyílt színre és magam is helyet foglaltam a kis fekete asztal mellett.

A résztvevők tehát hatan voltak; a Doktor, négy néző és én mint szintén néző. Az asztalt letették a pódium elé, egy szabad térségre. A közönség nem csupán a közeli széksorok­ban ült le, hanem felállt körbe, sőt többen felmentek a tőlünk alig két méterre elhelyezkedő színházi pódiumra (majdnem színpadra) és onnan felülről szemléltek bennünket. Ezt nem véletlenül hangsúlyozom. Ugyanis az első, amit ilyenkor meg kell említeni: az ellenőrzés lehetősége. A csalás kizárása!

Mielőtt tehát a kételkedők arcán megjelenne a szokásos gúnyos mosoly és kiejtenék szájukon azt a közel százötven éve hangoztatott ,,érvet", hogy az egész spiritiszta szeánsz nyilván a résztvevők egy részének becsapásán alapul, és egyetlen nagy csalás, megtévesztés az egész - vegyék figye­lembe a következőket:

Először is, nem beavatottak végezték a dolgot; nem be­széltek össze. Ez már csak azért is lehetetlen volt, mert a hat emberből csak egy volt ,,szakember", öten az ország különböző részeiből érkeztek és nem is ismerték egymást. Másodszor pedig, az asztal egy nagy teremben helyezkedett el, a színpad előtt. Minden jól ki volt világítva! Ugyanis ebben az esetben a ,,szeánsz" egyáltalán nem hasonlított az irodalomból ismert spiritiszta összejövetelekre és asztaltáncoltatásokra. Mikszáth és a többiek, de még a huszadik század első felének magyar és nem magyar írói is mindig misztikus félhomályról, vagy egyenesen sötétített szobákról írtak, ahol legfeljebb néhány gyertya fénye imbolygott és a résztvevők még egymást sem igazán látták... Ilyen körülmények között nyilván az amúgy is ilyesmire hajlamos résztvevők könnyebben válhattak esetle­ges csalások áldozatává. Már ha feltételezzük, hogy ilyenek megtörténtek (Biztos voltak ilyen esetek is, miért ne lettek volna? Miért pont ez a terület lett volna mentes a csalóktól, szélhámosoktól?) — szóval, biztosan történtek szeánszok sö­tétben vagy félhomályban. Ez a miénk itt nem így zajlott.

A terem összes mennyezeti lámpája égett, ezen felül né­hány kisebb fényszórót is bevetettek, amelyekkel általában a színpadi szereplőket szokták megvilágítani. Az ellenőrzés lényeges momentuma - azon kívül, hogy a közönség minden oldalról (!) körülállhatta az asztalt és látta a résztvevők min­den mozdulatát — a kamerák voltak. A művelődési otthon munkatársa körülbelül három méter távolságból filmezte le az egészet - hivatalból, mivelhogy a nagy nap minden esemé­nyét videóra vették, így ezt is. Ez a szalag a rendezvényekről nyilván a mai napig is megtalálható ott.

Az ellenőrzés egy másik, kissé sajátságos módját az egyik résztvevő néző adta. Saját videokamerájával jött oda és közöl­te, mindenképpen szeretné filmre venni, ha az asztal valóban ,,táncolni", tehát mozogni fog. Ezért letelepedett a padlóra, éppen hozzám közel, és az asztalt körülülők között az asztal lábaira irányította kameráját, és várta az eseményt.

Ismétlem tehát: körülbelül hatvan szemtanú, két video­kamera, jól megvilágított terület. A téglalap alakú, körülbelül 80 x 40 centiméteres asztal négy sarkán és a hosszabb olda­lán középen ült a hat ember - három férfi, három nő. Én kö­zépen, balra tőlem a szembelévő sarokban a Doktor, aki az egészet vezényelte.

És még valami: a dologban az egyetlen ,,misztikus" és számomra érthetetlen adalék az volt, hogy a padlóra tett új­ságpapírokra három gyertyát tettek és azokat meggyújtották. Ezek háromszögalakban helyezkedtek el, a háromszög közép­pontjában az asztal állt a körülötte ülő résztvevőkkel együtt. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a gyertyák nélkül a dolog nem sikerül, bár lehet, csupán tájékozatlanságból vélem így. Később elfelejtettem rákérdezni a gyertyákra.

A Doktor arra kérte a résztvevőket, tegyék mindkét ke­züket az asztal fölé, tenyérrel lefelé, ujjaikat terpesszék szét. Két hüvelykujjunkat összeértettük, a két kisujjunkhoz pedig a szomszédunk tette az ő kisujját két oldalról. így tehát egy élő kéz-lánc vagy ujj-lánc alakult ki, körülbelül húsz centimé­terre az asztal lapja fölött, amely tizenkét kézből állt, meg­szakítatlan volt és körülérte az egész asztal körvonalait.

Itt közbe kell szúrnom valamit: az ellenzőik szerint a spi­ritiszta szeánszok résztvevői asztaltáncoltatás alkalmával kezeiket az asztalra teszik, és az így létrejövő ,,önkéntelen izommozgások" következtében mozdul el az asztal...! (Ilyen ,,tudományos" előadást a hetvenes évek második felében több­ször is hallottam az akkori Magyar Rádióban, neves akadé­mikusok /!/ részvételével...) Nos, ez alapvető tévedés, vagy rosszindulatú csúsztatás; hogy ne mondjam: csalás. Ugyanis mint szakkönyvekben olvastam, néhány huszadik századi tudományos kísérlet során, ahol a spiritiszta asztaltáncoltatást és egyéb dolgokat ellenőriztek komoly kutatók, az aszta­lokra általában lisztet is szórtak. Éppen azért, hogy nyoma maradjon, ha valaki akár egy kisujjal is megérintené az asz­talt. Az asztal mozgása tehát nem a résztvevők közbeavatko­zása nyomán jön létre!







Mint ahogy ez nálunk is ki lett zárva, éppen ezáltal. A ke­zünket és a belőle létrejött láncot jó arasznyira az asztal fölött tartottuk. Előzőleg hátrébb kellett húznunk a székeket, ugyanis a lábunk nem érhetett az asztal alá, annak lábai kö­zé. Az asztalhoz tehát sem felül, sem alul senki sem ért hozzá, és ez így maradt a szeánsz végéig. Mellesleg mindezt ellen­őrizte, látta a közel álló közönség és a két videokamera is.

A Doktoron nem látszott semmiféle ,,sámáni hatás", olyan volt, mint bármelyikünk a leghétköznapibb szituációkban. Nyugodt volt és egyszerűen fogalmazva beszélt. Semmiféle ünnepélyes hanghordozás, titokzatos viselkedés.

Amikor tehát elég távol ültünk az asztaltól és kezünket egyenesen előrenyújtva létrehoztuk az élő láncot - amely sej­tésem szerint így hat ember akaratát közvetítette ki valahová a Doktor közölte, hogy koncentráljunk. ,,Mindenki erősen gondoljon arra, hogy megidézzünk egy szellemet." Nem konk­rét, valaha élt személyt, egykori ismerősünket vagy történel­mi alakot, hanem csak úgy, egyszerűen egy szellemet...

És itt kezdődtek az én gondjaim. A már említett nevelte­tésem és belém rögződött, megkövesült vélekedések miatt a ,,szellem" szó hallatán nagyokat mulattam ott belül, bár ezt kifelé nem mutattam. Akik közelről ismernek vagy több időt töltöttek már velem, azok tudják, hogy szeretem a tréfát, a vicceket, sokat nevetek. Ez alighanem alaptermészetem lehet, ezért most sem tagadtam meg önmagamat... Egyszerűen nem voltam képes komolyan venni az egészet. Ráadásul kényel­metlen is volt a dolog: elég messze ültünk az asztaltól, de ke­zünket előre kellett nyújtani, mereven, vigyázva, hogy a lánc ne szakadjon szét, hogy a kisujjaim folyton érintsék két szomszédom innenső' kisujjait. Fárasztó ám így ülni még egy percig is. Az ott akkor már vagy tíz percnek tűnt. Mint ké­sőbb kiderült, három és fél perc telt el. A közönséget előzőleg felkérték, maradjon a legtökéletesebb csöndben. A teremben egy légy sem zümmögött, valóban nagy csönd lett.

Csak az én természetem nem nyugodott. Mint máskor is, filmszerűen és mintegy ,,kívülről" láttam a helyzetet, önma­gamat, és az egész igen nevetségesnek tűnt. A nevetést visszatartottam, majd lehajtottam a fejemet és akár a másik öt résztvevő, igyekeztem összpontosítani. De eszembe jutott a vidámságra ingerlő szó: ,,szellem" - óh, micsoda marhaság! Nem megy ez nekem! - és nem igazán tudtam akarni, hogy megjelenjen végre az annyira várt és óhajtott szellem.

Felhívom az olvasó figyelmét, hogy elég felvilágosult em­bernek tartom magamat a másik irányba is - tehát nem állí­tom soha, hogy valaminek csak a tudományos magyarázata létezik, elismerem a megmagyarázatlan jelenségek létezését is. (Elég sok könyvet írtam róluk, amelyek miatt tanulmá­nyoznom kellett számos ilyen jelenség vagy képesség erede­tét, hatásait stb.) Mégis, mindezek ellenére, a ,,szellemekkel" mindaddig valahogyan nem tudtam kibékülni és sokáig úgy véltem, nem léteznek, illetve az egész jelenség mögött valami más van, nem egyszerűen a szellemek, kísértetek világa. Ezt a véleményemet részben ma is fenntartom - mint azt az olva­sók majd látni fogják.

Szóval ott tartunk, hogy fejemet lehajtva ültem a többiek között, és telt az idő. Semmi sem történt. A Doktor is így ült, aztán egyszercsak váratlanul felemelte a fejét és egyenesen rám nézett: - Kicsit jobban kell ám akarni! - mondta megrovóan.

Igaza volt. A mondatnak háromféle hatása volt rám. Az egyik, hogy elszégyelltem magamat - végtére is, hatvan ember várja az eredményt, és én rontom el a dolgot? Miattam vall kudarcot talán a vállalkozás, a próba?







A másik két kérdés sokkal érdekesebb volt számomra. Honnan tudta a Doktor, hogy én lógok ki a sorból? A jelenség önmagában is megért volna egy misét. Nyilván neki is voltak paraképességei. Először is észrevette, hogy van az élő láncban valaki, aki nem eléggé akarja, netán éppenséggel ellenzi is a kísérletet, a szellem megjelenését. Tehát itt már volt egy je­lenség, amelynek nem volt számomra magyarázata, és talán a Doktornak sem — de az biztos, érezte, hogy van egy renitens a csoportban, azért nem sikerül a dolog. A másik: honnan tud­ta, hogy én vagyok az...? Mert nem úgy történt, hogy felnézett és körbe-körbe tekintgetve próbálta kiszűrni, ki lehet az az illető, nem olvasta le egyikünk arcáról sem. Valamiféle su­gárzás működött itt, lélektől lélekig. A Doktor érezte, hogy én ellenzem a dolgot, vagy legalábbis nincs meg bennem a kellő akarat. Hogy én lényegében egy felforgató vagyok, résztvevői álruhában. Vagy a legjobb esetben is csak olyan valaki, aki - erre utaltak a szavai - nem akarja eléggé ugyanazt, amit a többiek.

Tehát azon túl, hogy elszégyelltem magamat, imponált is a dolog. Kezdtem hinni, hogy van a dologban valami, hiszen lám, egyetlen apró és nem is szándékos próbán már kibukott valamilyen hatás, valamiféle megérzés. Tehát ott valami már történt...

Ekkor magamba szálltam. ,,Végtére is, itt van hatvan em­ber és mindegyik szeretne valamit látni. A lelkem mélyén engem is érdekel a dolog, hát miért rontanám el? Miért én legyek az, aki megakadályozza a jelenség létrejöttét - éppen én, aki az efféle dolgok híve vagyok és úgy igazán nagyon is érdekelnek...?"

Mindnyájan ismét lehajtottuk a fejünket és összpontosí­tottunk. Magamba szállva én is nagyon akartam már, hogy jöjjön az a szellem. A kezünk fáradt, de csak tartottuk. Ké­sőbbi vélemény és a filmek tanúsága szerint ismét körülbelül három-négy perc telhetett el teljes csöndben, amikor a Doktor végre felemelte a fejét és köznapi hangon megkérdezte:

Itt vagy, szellem? Ha igen, egy koppanással jelezd!

És ekkor... az asztal megmozdult!

A hosszanti tengelye mentén, a felém eső oldalon emel­kedett fel. Tehát két lába a padlón maradt, a másik kettő - az egyik oldalon - a levegőbe emelkedett, majd nagy koppanás­sal visszaesett a padlóra.

A lélegzetünket visszafojtva figyeltük. Emlékszem, az összes résztvevő keze, tehát az egész élő lánc mintegy vezény­szóra feljebb emelkedett kissé, pár centivel - de anélkül, hogy szétszakadt volna. Ez egy ösztönös emberi reakció volt - szin­te menekültünk volna a csodamódon mozgásba jött bútorda­rab elől.

Jellemző rám, hogy azért a következő másodpercben - még mielőtt az asztal visszakoppant volna a padlóra - már azt figyeltem, vajon ki ért hozzá? Ki emelte meg? Bizalmat­lanságom ilyen esetben, azt hiszem, tökéletesen indokolt volt. Hiszen a kezek mind együtt voltak odafent, messze az asztal­tól és mindenki kezét láttam is - tehát így nem nyúlhattak hozzá. De talán a lábukkal? Ezt viszont az ezerszemű közön­ség vette volna észre, nem is szólva a két videósról. Akik kö­zül az egyik ráadásul, mint említettem, eleve a padlón he­lyezkedett el körülbelül egy méterre az asztaltól és mindent filmre vett. Azt hiszem, nagyon örült a dolognak.

A Doktornak szeme sem rebbent - minden úgy történt, ahogyan az náluk, szakavatott spiritisztáknál naponta több­ször is megeshet, ha éppen úgy akarják. Számára tehát ter­mészetes volt, hogy a szellem némi akadályoztatás után meg­érkezett. Látni persze nem láttunk semmit, senkit. Csak egymást.

A közönség felhördült a látványra, de újra elcsöndesedett.

- Férfi vagy, vagy nő? - kérdezte a Doktor. Mint a bar- kockajátékban, itt is válaszadási lehetőséget kellett adnia a szellemnek, aki nem a saját hangján válaszolt, hanem csak egy földi tárgy mozgatása által. így hát a korábban bevált jelrendszerhez kellett folyamodni: - Ha férfi, egy koppanást, ha nő, kettőt!

Az asztal ismét előttem emelkedett, kétszer. Mindenki látta és mindenki hallotta is, ahogyan kétszer visszaesett a padlóra.

Stílszerűen szólva: kísérteties látvány! Senki sem ér hoz­zá, és az asztal felemelkedik meg lesüllyed... Valójában a hi­deg futkoshatna az ember hátán, ha nem lenne annyira tele az élménnyel, a jelenséggel. És az én esetemben még ekkor is némi visszafogottsággal, sőt szkepticizmussal. Még mindig gyanakodtam, hogy valami csalás lehet a dologban és szor­galmasan figyeltem a környezetet, no meg a Doktort.

Aki újabb kérdést tett fel a szellemnek. Az érdekelte, hány éves lehet. Ezt a jelrendszer miatt nem egy, hanem négy vagy öt kérdéssel és válasszal lehetett behatárolni. Tehát a kérdések így hangzottak: ,,Tíz és húsz év között vagy?" - a válasz két koppanás, vagyis nem. ,,Húsz és harminc között?" - a válasz ismét nem. így végre eljutottunk oda, hogy szelle­münk egy ötven és hatvan év közötti nő. Halálának módjára rákérdezve az derült ki, hogy öngyilkos lett. A Doktor követ­kező' kérdése az volt: ,,Hányadik szférában vagy?"

A szférák a túlvilági szintek, minden szellemnek odakerülése, vagyis evilági halála után végig kell járnia egy több­lépcsős folyamatot, míg ismét visszakerülhet az élők közé, persze már más alakban. Nos, a mi szellemünk ötször kop­pantott egymás után, ismét csak az asztal felém eső oldalát emelgetve. Ez végre feltűnt a Doktornak is, és a következő kérdést feltéve gyorsan hozzámondta: ,,Most az asztal másik oldalán adj választ!"

És ekkor a válasz koppanások valóban a velem szembelévő oldalon valósultak meg. De csak abban az egy esetben - utána a válaszok ismét visszatértek a felém eső oldalra. Még mindig furcsa érzés volt nézni, ahogyan az asztalka minden evilági közreműködés nélkül, felrúgva a fizika összes ismert és elismert törvényét, mozog ide-oda, fel-le.







A Doktor ekkor kifogyott a kérdésekből és társasági han­gon odaszólt nekünk, kérdezzünk már valamit mi is. Ezt a ,,társasági hangot" azért jelzem külön már másodszor is, hogy mutassam: szó sem volt semmiféle misztikumról! Nem keltet­tek ilyen hangulatot semmilyen eszközzel vagy módszerrel. Nem is volt olyan érzésünk, hogy ez misztikus lenne - bár a szellem kétségtelen ottléte azért hatást gyakorolt ránk, ez tagadhatatlan.

Megkérdezték még tőle, életében magyar volt-e? A válasz: igen. Aztán valaki feltette a kérdést, hogy újjászületik-e még ebben a században? Igen. A Doktor közbeszólt és egy hátbor­zongató kérdést adott fel a szellemnek: amikor majd újjászü­letik, rokona lesz-e valamelyikünknek, akik itt ülünk most az asztal körül? Azt hiszem, egyikünk sem kívánta ezt a rokon­ságot, én biztosan nem, bár nem tudnám megindokolni, mi­ért. Talán az előző öngyilkosság miatt, vagy más okból? Meg­könnyebbültünk, hogy az asztal kétszer koppant - ismét csak az én oldalamon. Hogy világos legyen: a szellem az összes, tíz-egynéhány kérdésre úgy adott választ, hogy az asztal hosszanti tengelye mellett emelkedett fel az egyik oldalon, két lába volt a levegőben, a másik kettő a padlón maradt. Ezt a filmek is igazolták.

Ekkor azonban a Doktor - olyan arccal, mint aki most valami meglepetést készít elő ,,ezeknek a gyerekeknek", mármint nekünk, éretlen és kezdő spiritisztáknak - így szólt a szellemhez:

- Kérlek, emeld fel az asztalt!

Megint elállt a lélegzetünk és mind a hatan, a két kezünk között, a fekete asztalra meredtünk. Mögöttünk, körülöttünk és részben felettünk a színpadról lenéző emberek és a videó­sok szeme láttára az asztal ... valóban emelkedni kezdett! A Doktor félhangon adott közben egy technikai utasítást; arra figyelmeztetett bennünket, ne eresszük szét az élő láncot. Az asztal pedig valóban lebegett! Mind a négy lába elhagyta a talajt és lassan, de biztosan jött felfelé. Ha nem láttam volna a saját szememmel alig negyven-ötven centiméter távolság­ból, ott ülve mellette, bizony aligha hinném el!

És nem nyílegyenesen, lapjával pontos-vízszintesen emel­kedett, hanem kissé bizonytalanul, mondhatni imbolyogva. Vagyis úgy, ahogyan egy kis erővel rendelkező valaki emelné fel az asztalt. Nyoma sem volt valamiféle gépies mozgásnak, pontosságnak.

Olyan volt ez, mintha közülünk valaki próbálná meg­emelni azt az asztalt, például egy kézzel. Neki sem menne ez olyan simán! És ekkor a Doktor csak ennyit mondott:

- Nyomjuk vissza! De úgy, hogy a lánc maradjon együtt!

A hat ember tizenkét keze együtt tenyereit az asztalra.

Ez volt tehát az egész szeánsz alatt az egyetlen pillanat, ami­kor megérintettük az asztalt - de ezt most felszólításra tet­tük. Tenyereink az asztallapra szorultak, nyomtuk...

Éreztük az ellenállást!

Tehát volt ott egy erő, amely felfelé nyomta az asztalt! Mi meg lefelé, a padló irányába. Tudom, jól hangzana, ha most leírnék itt egy jókora birkózást az ismeretlen erővel... De nem volt ez birkózás, ám el kell ismerni: éreztünk egy erőt. Mint­ha egy gyerek nyomná fel az asztalt, amit persze a hat felnőtt nagyon könnyen legyőzött. Sikerült visszanyomnunk az asz­talt a padlóra, hamarosan mind a négy lába ismét azon állt.

A Doktor ekkor így szólt:

- Köszönjük, hogy eljöttél közénk, szellem, most elbocsá­tunk téged!
De még várnunk kellett egy percet, nem engedve szét az élő láncot. Aztán a Doktor elvette a kezét, mi is így tettünk. A közönség akkor mozdult - akárha hallgatag szobrok eleve­nedtek volna meg. Az amatőr videós feltérdelt a padlón - majd felállt - olyan átszellemült arccal, akárha a Holdra szállást filmezhette volna le egészen közelről. Sikerült a fel­vétel, mondta.

A közönség szétoszlott, hangosan kommentálva a dolgot. Mindenki nagyon fel volt dobva. Eloltották a gyertyákat, be­szélgettek. Az is hozzátartozik a történethez, hogy utána akartak még egy ,,táncoltatást" rendezni, de a Doktor nélkül, akinek egy másik teremben más elfoglaltsága akadt. Viszont az iménti kísérlet láttán hat másik amatőr úgy látta, már mindent tud és sikerülni fog. A ,,kellékek" is rendelkezésükre álltak... Újra meggyújtották a gyertyákat, leültek, összetették kezeiket, koncentráltak stb.

De ekkor nem jött el semmiféle szellem.







Most elemezzük röviden, mi is történt.

Előrebocsátom, hogy a legjobb, amit tehetünk: mindenféle misztikus beidegződéstől mentesen vizsgáljuk meg a történ­teket. Ne figyeljünk semmiféle mellékes körülményre, pró­báljuk elfelejteni az életünk során előzőleg hallott babonákat a kísértetekről, a lekicsinylő vagy éppen a jelenséget felma­gasztaló véleményeket. Önök is tartsanak velem, a leírásom alapján úgy, mintha ott lettek volna a helyszínen. Csak azt elemezzük, ami valóban történt, semmi mást!

Ekkor a következőkre kell összpontosítanunk. Adva van tehát először is a helyszín, amely nem manipulált és nem elő­készített. Semmi jele nem volt annak, hogy ott valaki előzőleg rejtélyes drótokat, láthatatlan szálakat húzott volna ki, netán a padló alá építettek volna különféle titokzatos szerkezeteket. Ezt a Doktor és társai - ha ugyan voltak ilyenek - már csak azért sem tehették meg, mert ők is aznap délelőtt érkeztek a helyszínre és csak ott derült ki, milyen termekben lesznek a programok, akkor osztották ki a ,,szerepeket", állapították meg a fellépések sorrendjét. És ami legfontosabb: akkor már ott is volt a közönség, azonnal eléje léptek az előadók és az a terem végig foglalt volt.

A szemünk láttára sem végeztek ott semmiféle előkészí­tést. így, mondhatni ,,szűz" terepen, ott előttünk kezdődött az előkészület, ami a három gyertya meggyújtásából, az asztal középre helyezéséből állt. Ha úgy tesszük fel a kérdést: mi lehet a trükk? - akkor is nemleges a válaszunk. Az asztal fölött nem volt semmiféle láthatatlan fonal vagy ,,damilszál", hisz a kezeinkkel ott hadonásztunk fölötte már előtte is. Alul, az asztalba építve sem lehetett valamilyen ,,ugráltató" vagy ,,emelő", hisz azt is sokan nézték és alulról filmezték is. Az asztalhoz senki nem ért hozzá, amit a jelenlévők és úgyszin­tén a video felvételek tanúsítanak. De mi magunk, résztvevők is tanúsítjuk, hiszen ezt észrevettük volna.

A húszas években, a rádióhullámok elterjedésének idején volt egy olyan vélemény - magyar szakmunkákba is bekerült -, hogy a spiritiszták mind csalók, akik a távolból rövidhul­lámmal mozgatják a tárgyakat. Ez a ma már ritkán hangoz­tatott vélemény két logikai dolgon bukik meg. Az egyik: azóta számos kísérletet folytattak paraképességű médiumokkal, valamint spiritiszta jelenségekkel, ahol nyilvánvalóan gondol­tak erre és kizárták az elektromágneses hullámok jelenlétét, alkalmazását.

A másik, még frappánsabb ok: a mozgalom 1848-ban in­dult hódító útjára, és akkor még senki sem ismerte a rádió­hullámokat, még kevésbé azok ilyen gyakorlati alkalmazha­tóságát... De gondoljunk csak bele: a mozgalom vidéki házak­ban, városi otthonokban szerveződött és első fél évszázadában lelkes amatőrök, a dologban (és a túlvilági életben) igencsak hívő emberek működtették. Ok táncoltatták az asztalokat. Ha akadt is köztük egy-egy csaló, aki ilyen vagy olyan módokon próbálta ,,befolyásolni" a jelenséget - nem oszt és nem szoroz, mert a nagy többség valóban táncoltatta az asztalokat min­denféle trükkök nélkül. Egyszerűen hittek a dologban. Ez számukra így volt természetes.

Ha pedig valaki azt feltételezné, hogy a Doktor - vagy a teremben a közönség között megbújt társa (,,cinkosa"?) - parapszichológiai képességekkel rendelkezik és telekinetikus módon ő mozgatta távolról az asztalt - az bizony csak egy másik sínpárra teszi át ugyanazt a megmagyarázhatatlan dolgot. Hiszen a telekinetikus képességek mibenlétéről vajmi keveset tudunk - talán annyit sem, mint a spiritiszta jelensé­gek legérdekesebbjéről, az asztaltáncoltatásról. Azon felül a múlt század végén vagy a huszadik század húszas éveiben szerte a világon naponta több ezer asztaltáncoltatás történt - annyi parafenomén pedig sohasem létezett egyszerre a vilá­gon, ma sem, amikor az emberiség az akkori létszámnak a duplájára, sőt háromszorosára duzzadt.

Mellesleg a spiritiszta ügyekben, ahányszor csalást fedez­tek fel, az majdnem mindig a médiumok körül történt. Az ő halottlátásuk, jóslataik, a helyszínen produkált jelenségeik (pl. a híres-hírhedt ektoplazma) volt az, amiről sokszor bebi­zonyosodott, valami ,,nem stimmel" velük.

Tehát mechanikus úton nem mozgathatták az asztalt, s az is valószínűtlen, hogy egy telekinetikus képességű ember ilyesmikre pazarolná a tehetségét. Ha ugyanis tényleg képes lenne tárgyakat mozgatni a távolból, akkor azt mint saját képességét mutogatná, nem pedig afféle cirkuszi, névtelen ,,antermannként" dolgozna be másoknak.

De az asztal mozgott! A fizika tankönyveinkben leírt tör­vényei ellenére mozgott, ez nem volt érzékcsalódás. Még ha sikerülne is hatvan embert egyszerre elaltatni vagy más mó­don, mondjuk, hipnotizálva megtéveszteni, a videokamerák­kal ez nem sikerülhet. Azonkívül mi, akik ott ültünk körülöt­te, nem kerültünk semmiféle lelki ,,más-állapotba", egész idő alatt magunknál voltunk, sőt, például az én esetemben nyil­vánvalóan volt egy ellenkezési, lázadási folyamat, amikor nem rendeltem alá magamat az általános elvárásoknak, sőt kifejezetten elleneztem a dolgot, nem hittem benne.

A törvényeinkkel ellentétben tehát megmozdult az asztal, amelyhez senki sem ért hozzá. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ez a mozgás logikus kérdésekre logikus válaszok soro­zatát adta!

Szerintem itt van a dolog kulcsa! Ha az asztal össze­vissza kopogott-mozgott volna, a dolog csupán érdekes lenne, s törhetnénk a fejünket, vajon mitől mozgott. De a kérdés­felelet játék során a jelenség kapott egy értelmes tartalmat. Valamilyen mögöttes erő - nevezzük így, jobb szó híján — a világnak ebben a részében feltett kérdésekre egy másik világ­ból, ahol nem ugyanezek a fizikai törvények uralkodnak - értelmes válaszokat küldött.

És nemcsak egy-egy válasz ,,passzolt" az előzőleg feltett kérdéshez, hanem a válaszok sorozata is egy logikus egységet alkotott! Nem tagadható tehát legfőbb állításunk: a válaszo­kat valamilyen értelem adta nekünk!

És itt kezdődik tulajdonképpen mindaz, ami miatt egy ilyen könyv is születhet, és született. Nem ez az első persze; már nagyon sokan próbálták megfejteni az efféle jelenségek mögötti titkokat. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy ez ép­pen nekünk sikerül majd. De menjünk tovább a megkezdett parapszichológiai úton.

Ha tehát az asztalt, mégpedig kizárólag válaszadás céljá­ból, egy másik értelem mozgatta - akkor az az értelem hol helyezkedik el?

A kérdés csak első pillantásra látszik álszentnek. Száz emberből kilencvenkilenc persze rávágja: a túlvilágon, a más­világon! Az effélékkel foglalkozók pedig másik dimenziókat emlegetnek majd. Lehet, igazuk van, lehet, hogy nincs. Egy viszont biztos: az asztal útján válaszoló értelem — értelmes lény - nem itt van. Hiszen ha itt lenne, aligha lenne képes fél órán keresztül a távolból mozgatni egy kb. 20-25 kilogrammos tárgyat - tudomásunk szerint erre még Úri Geller sem képes.

Ugyanakkor megkérdezheti valaki: fontos ez? Mit számít, hol van az az értelem - ha csakugyan létezik? Hová bújt vagy hová került az a lény, amelyik nekünk válaszolgat?

Rendben van, ne firtassuk (hisz úgysem tudunk válaszol­ni). A következő kérdés az lehet, miért válaszol?

Csakugyan, miért? Abban a másik világban létező értel­mes lénynek mi érdeke fűződik ahhoz, hogy válaszoljon az evilági kérdésekre? Azt mondhatnánk, nincs ilyen érdek. Vá­laszol, mert válaszolni van kedve, de hányszor nem válaszol? Sem ő, sem más? A sikertelen ,,szellemidézések" oka lehet például ez is. Abban az időpontban (ha a túlvilágon egyálta­lán számít valamit az időpont kifejezés...) egyszerűen nincsen odaát senki, akinek kedve lenne szóba állni, azzal a magyar, argentin, kanadai vagy svéd spiritiszta csoporttal, amely ép­pen meghívja, keresi őket. Lehet, nekünk a leírt esetben egy­szerűen csak szerencsénk volt? Valaki odaát olyan kedvében volt, hogy akaródzott neki velünk beszélgetni? És amikor egy másik csoportunk próbálkozott fél órával később, már ,,senki sem fogadta a hívást"?







A következő kérdés - miután nem jöttünk rá, mi lehet a másik oldal érdeke - az, hogy vajon nincs-e más módszer? Hiszen ha valaki onnan át tud nyúlni ide, a mi számunkra láthatatlan és érthetetlen módon mozgatni tud egy itteni tár­gyat, miért nem alkalmaz valami normálisabb módot? Példá­ul miért oly gyakori az asztal nevű bútordarab ebben a témá­ban? Igaz, vannak különféle más tárgyak, szájukkal lefelé fordított poharak és íróeszközök is, amelyeket állítólag moz­gatni képesek a túlvilágiak. Mégis, az asztal lett a leggyako­ribb. Gyanítom, ennek oka nem bennük, hanem bennünk, emberekben keresendő. A mi kényelmességünk tette, hogy az asztal, különösen a kisméretű, ennek a célnak megfelel, és nem törékeny vázákat vagy jókora szekrényeket szeretnénk amazokkal megmozdíttatni.

Újabb kérdés: valóban szükség van-e az üzenetek küldé­sére? Mármint az ő részükről - ide, nekünk? Hogy mi kíváncsiak vagyunk, ez érthető', hiszen a két világ közül mi még csak az egyiket ismerjük, ők viszont mindkettőt. Nekünk van szükségünk információkra, nem nekik. Mi hát az oka, hogy hajlandók megosztani velünk néhányat a túlvilági hírekből? Az én esetemben például a szellem-hölgy zavartalanul mesélt öngyilkosságáról, de arról is, hogy odaát a hányadik szférá­ban tartózkodik éppen, és hogy mikor fog újjászületni stb. Az ott feltett kérdések alapján úgy tűnt, nincsenek titkok, ami­ket meg ne osztana velünk. Nincs okunk azt hinni, más ko­rokban más spiritisztáknak nem válaszoltak volna ugyanígy. Ha nem is túl részletesen, viszont őszintén.

És még nem fogytunk ki a kérdésekből: lehetséges-e, hogy más úton-módon is tudnánk kapcsolatot tartani a szellemvi­lággal? Lehet, valaha a krónikákban a spiritiszta kapcsolat- tartásnak ez a formája éppen olyan nevetséges és túlhaladott lesz, mint ahogyan ma a kőbaltás ősemberekről beszélünk? Ha eljön az idő, amikor felfedezzük a modern módszereket arra, hogy még több, sokkal több információt szerezzünk arról a másik világról és lakóiról?

Az sincs kizárva, hogy ezeket a módozatokat éppen most tanuljuk."


Link








 
 
0 komment , kategória:  Tudomány - technika  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2022.10 2022. November 2022.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 227 db bejegyzés
Összes: 4553 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 332
  • e Hét: 5562
  • e Hónap: 14390
  • e Év: 93819
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2023 TVN.HU Kft.