Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
A legszebb ünnepen
  2016-04-30 22:15:39, szombat
 
 













A legszebb ünnepen - ANYÁKNAK ANYÁKRÓL







ANYÁK NAPJÁRA


Anyák napján a virágot
én a temetőbe viszem
Ezért hallod sokszor
hogy sír zokog a szívem
Nem adhatom a virágot
Jó Anyám kezébe
Csak ide leteszem a
hideg sírkőre


Drága Édesanyám
nézz onnan föntről rám
Szánd meg gyermeked
aki itt maradt árván
Kérd meg a Jó-istent
legyen gondja rám
Mert nekem itt lent
nincs Édesanyám







Babay József: ÉDESANYÁM


Ha valami bánatom van:
A szemébe' nézek.
Keze után nyúlok, hogyha
Nagy fájdalmat érzek.

Leoldom a fejkendőjét,
Hogyha arra vágyom,
Hogy valami fénylő, tiszta
Ezüstöt kell látnom...

Öröm van az Ő szemében,
S az ő két kezén én
Meggyógyulok. S ezüst is van,
A haja fehérjén...

Eddig minden boldog percre
Csak mellette leltem...
Áldja meg az Igaz Isten
Édesanyám lelkem...







Babay József: A SZÍV

Az anyai szívnek sehol sincsen párja,
Mindennap elönti a szeretet árja...
Az anyai szívet Isten teremtette,
Pirosra festette. Szép selyembe tette.

Nagyon kell szeretni Nagyon kell becézni,
Sosem szabad reá haragosan nézni...
Százszor kell áldani. Százszor simogatni,
Ő tud csak hűseges szeretetet adni...

Az anyai szívet nagyon kell szeretni,
Szívünkbe kell neki tiszta ágyat vetni...
Édes melegénél elolvad a hó is,
Édesanyánk szíve álom is, való is.







Baja Mihály: ANYÁM KERTJE


De virágos volt az
Édesanyám kertje,
Locsolgattuk ketten
Minden áldott este.

Éledtek, bimbóztak;
Nyíltak a virágok,
Harmatos hajnalban
Mosolyogtunk rájok.

Mióta eljöttem,
Istenem, azóta
Hogy hervad a jácint,
Hogy hervad a rózsa!

Haldoklik a kiskert
Fehér violája,
Pedig édesanyám
Könnyét ontja rája.







Bartos Erika: ANYÁK


Barnaszemű édesanyám
Úgy szólítom: Anyuka,
Anyukám a pocakjában
Hordott engem valaha.

Anyukámnak anyukáját
Úgy hívom, hogy Nagymama,
Süteményt süt, gombócot főz,
Messze száll az illata.

Nagymamának anyukáját
Úgy hívom, hogy Dédmama,
Dédmamának kertje is van,
Közepén egy fügefa.

Dédmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Ükmama,
Ükmamának volt sok tyúkja,
Meg egy büszke kakasa.

Ükmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Szépmama,
Hajában a gyöngyös párta,
Derekán a rokolya.

Szépmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Ómama,
Tizenhárom leányának
Egyike volt Szépmama.

Hogyha nekem gyermekem lesz,
Akkor leszek anyuka,
Anyukámból nagymama lesz,
Nagymamámból dédmama.

Anyuka és Nagymama és
Dédmama és Ükmama,
Szépmama és Ómama is
Egymásnak mind rokona







Bálint Ilona: CSAK ADDIG MENJ HAZA...


Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK!


Csak addig menj haza...
/Zene: Muck Ferenc szaxofon: Piros szív, fehér hó, zöld levél. /

Link








Benedek Elek: KISBACONI TEMETŐBEN


Kisbaconi temetőben
Most van a nap lemenőben,
Ráverődik a sugára
Jó szüleim sírhalmára.

Egykor, régen haj de féltem,
Ha temetőbe léptem,
Vége már a félelemnek,
,,Nagyapóék" ott pihennek.

Testem, lelkem hogyha fáradt,
Ide jönni érzek vágyat,
Ide jövök este, reggel,
S beszélek az öregekkel.



Elmondom, hogy bárhol járok
Mindenütt gondolok rájok,
Hálás szívvel, könnyes szemmel,
Gyermeki szent szeretettel.

Hogy mit írtam sok-sok könyvben,
Tőlük kaptam mind örökbe,
S ha szívemben van szeretet
Ez az ok szívükből eredt.

A forrását minden jónak
Köszönhetem ,,Nagyapónak",
Nagyapónak és párjának,
Az én édes nagyanyámnak.

Óh, áldott föld, szent sírhalom,
Szálljon reád csend, nyugalom,
S hogyha pályám megfutottam
Én is itten nyugodhassam.







Csorba Piroska: MESÉLJ RÓLAM


Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?


Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?







Csukás István: ISTENKE, VEDD TÉRDEDRE ÉDESANYÁMAT


Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!







Donászy Magda: AJÁNDÉK


Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár,
nem mozdul a szárnya...
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam. Fel







Drotleff Zoltán: IMÁDKOZÓ NAGYMAMÁM


Két kicsike, kérges, összekulcsolt kéz,
Régen elmúlt, boldog időket idéz,
Apró gyermek voltam, alig emlékszem,
Sokszor arra mentem csak, hogy megnézzem.

Öreg nagymamám ült egy karosszékben,
Rózsafüzér volt remegő kezében,
Szája mozgott, de nem értettem semmit,
Titok volt, Ő miért beszél most ennyit.

Mert nappal csendben tette, amit kellett,
Főzött, vasalt, vagy éppen babot fejtett,
Oly hosszú délelőtt nem állt meg soha,
Mintha a munka örökké tartott volna.

Lehunyom szemem, és látom ősz haját,
Oly sokszor mesélte számtalan baját,
Vállamra tette


soványka kis karját,
Halkan mondta, alig értettem szavát.

,,Öregkor, fájdalom nagyon jó barát",
Közben oly szépen elnevette magát,
Kezébe temette felszántott arcát,
Először láttam igazi bánatát.

Gyermeki emlékem csupán eddig ér,
De megmaradt végleg a rózsafüzér,
A két imára kulcsolt, remegő kéz,
Szomorú szeme, ahogy távolba néz.

És, íme, eljött az öregkor felém,
Itt-ott már fáj, sajnos nyilall is belém,
Én is összeteszem gyakran kezeim,
Ahogy egykor, régen drága eleim.

Énnekem is mozog ugyanúgy a szám,
Sokáig mondom engesztelő imám,
Én is túl vagyok az élet viharán,
Most értettem meg a titkot igazán...


Imádkozó nagymamám

Link








Dsida Jenő: HÁLAADÁS


Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.



Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!







Erdélyi Mihály: AZ ÉN ANYÁMNAK NINCS SELYEMRUHÁJA


Az én anyámnak nincs selyemruhája,
Az én anyámnak nem is állna jól.
Sötét fejkendő az ékesség nála,
Filléres boltban vette valahol.

Az én anyámon nincsen semmi ékszer,
A könny a gyémánt, mely szemén ragyog.
Mert ő is érzi, hogy én nagyon régen
Oly boldogtalan szerelmes vagyok.

Az én anyám egy oly egyszerű asszony,
Sohasem tudja, mi az új divat.
Az éjszakákat sorra átvirrasztom.
S ha szívem fáj, csendesen megsirat.



Az én anyámnak, hogyha szárnya volna,
Lehozna nékem minden csillagot.
Az én anyám a megtestesült jóság,
S én hozzá néha mégis rossz vagyok.

Az én anyámtól engedelmet kérek,
Hogy így szólítom: drága jó anyám;
Mert ennyi sok jót, ennyi drága szépet
Én nem is érdemelnék meg talán.

Az én anyám a dolgos két kezével
Megsímogatja fáradt homlokom,
Én hálatelten nézek két szemébe
S a gyémántkönnyeit lecsókolom.


Buch Tibor: Az én anyámnak nincs selyem ruhája

Link



Link








Eminescu: ANYÁM


Anyám, én jó anyácskám, a rezgő fák alatt
a lomb neszével múltak ködéből hív szavad.
A szentelt sírhalomra, sötét kriptádra száll
a fűzfa lombja, melyben az őszi szél kaszál,
holt hangodat sugallja, ha egy kis ág zörög,
örökkön fúj a szellő, és álmod is örök.

Ha meghalok, te kedves, zokognod nem szabad,
a szent és drága hársról szakíts egy friss gallyat,
és ásd el önkezeddel halott fejem felett,
szemed könnyével öntözd az élő sírjelet:
én lent megérzem árnyát, ha szétterül a rög,
örökkön nő az árnyék, és álmom is örök.

De hogyha úgy adódik, hogy együtt meghalunk,
ne zordon cinterekben legyen jövő lakunk,
a sírgödrünket ássák a vízparton - csak ott
pihenjen egy koporsó ölén a két halott:
hogy mindig ott lehessen szívem szíved fölött...
Örökkön sír a víz majd, s az álmunk ott örök.







Falu Tamás: ANYÁD


Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
minden pillanatban gondolt ő reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
félre tolt az útból, s elé ő feküdt.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
simogatta sebed, sírta könnyeid.
Hogyha megbántottad - mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
akihez rossz voltál, az volt az anyád.







Falus Lajos: NEKEM MÁR NINCS ANYÁM


Nekem már nincs anyám, ki simogasson,
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,

Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.

Az én anyám olyan mint mindegyik:
Őnéki fáj ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...

Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet...







Fazekas Anna: KÖSZÖNTŐ


Hajnaltájban napra vártam,
hűs harmatban térdig jártam,
szellő szárnyát bontogatta,
szöghajamat fölborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
harmatcseppet szedegettem,
pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcset beletettem.


Hazamentem, elpirultam,
édesanyám mellé bújtam,
egy szó sem jött a nyelvemre,
könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
kicsi lányát ölbe vette,
sűrű könnyem lecsókolta,
kedve szóval, lágyan mondta:
,,Be szép verset mondtál, lelkem,
be jó is vagy, kicsi szentem!"
S nyakam köré fonva karját
ünnepeltük anyák napját.







Fekete György: A BOLDOGSÁG MADARA


Ha énnékem szárnyam lenne,
elrepülnék véle messze,
szabad lennék mint a madár,
mely ágról ágra száll.

Csak szállnék szállnék fenn a légben,
ha elfáradnék megpihennék békeségben,
egész nap csak énekelnék,
majd megint útra kelnék.

Elszállnék valahová messze délre,
amíg el nem érnék a boldogság mezejére,
ott hol sok kismadár együtt él,
és soha senki, senkitől sem fél.

Majd mennék szállnék tovább,
messze, messze tengereken át,
felettem magasan a csillagos ég,
alattam a tenger s a végtelen lég.

Távolban nagy sötét hegyek,
ahol a hosszú út után megpihenek,
idegen táj idegen környezet,
azért megpihenni mégis jólesett.

Esteledik, esti imám éneklem,
hogy ily szerencsésen megérkeztem,
másnap kora pirkadatkor kipihenten,
reggeli imám után újra útra keltem.

Csak szálltam, szálltam, alattam suhan a táj,
hegyek, völgyek, virágos rétek olyan szép, hogy szinte fáj,
hogy milyen csodálatos ez a természet?
Most tudtam csak meg fentről, ahogy lenézek.

Néztem, néztem tovább is, egyszer csak nagyon hideg lett,
lenézek, hát nem hittem a szememnek, odalenn minden fehérlett,
gyerünk hát feljebb, feljebb közelebb a naphoz,
ami meleg sugarával engem majd bearanyoz.

Így szálltam én fáradtan egyre messzebb és messzebb,
míg el nem értem én újra egy nagy hegyhez,
a hegy mögött kis falu húzódott temploma tornyával,
hol szülőanyám jött felém kitárt karjával.

Gyönyörű szép álmomból, hogy felébredtem,
ölelő karjai közt végre megpihentem,
hogy hol s merre jártam csak meséltem és meséltem,
Édesanyám csak hallgatta némán, könny csillogott drága szemében.







FELNŐTTÉ VÁLTAM


Mit írjak, ha írni még nem tudok,
Mit mondjak, ha beszélni nem tudok?
De látok és érzek,
így hát mindent megnézek.

Látom apámat, szerető anyámat,
Érzem hogy felém nyúl,
Felém nyúl kezével
és megérint szívével.

Egyszer csak felállok, lábamra állok,
Mama tudok már járni, lábamon állni.
De csak magamban mondtam,
de a mamát azt tényleg kimondtam.

Ránézek anyámra, mosolygó arcára,
Szemembe néz és beszél
Oly szépet, kedveset,
melyet soha el nem feledek.

De egyszer csak abba hagyja e szép szavakat
szeméből hatalmas könnyek hullanak.
Hullanak, mint ősszel a levelek
ez ellen én semmit nem tehetek.
Ámbár ezek a cseppek örömteli könnyek,
Melyet minden anya átérezhet.

Mikor ez megtörtént, azóta már eltelt pár év,
Felnőtt lettem, néha rosszat cselekedtem,
De bűneim ezerszer megbántam
s voltaképp imába is zártam.


Felnőtté váltam

Link








Gerzsenyi László: ANYÁM


Ajándékul adott téged az Isten,
Ahogy földnek adta a napot;
Aranynál is drágább vagy nékem,
Az Úrnak érted hálát adok.

Nyári tűzben vagy a fagyos télben,
Nyomodban mindig virág fakad:
Nyugalmat találok közeledben,
Nyereség nekem minden szavad.

Áldom Istent érted éjjel-nappal,
Áldozatod nem felejtem el;
Átadom most e pár virágszállal,
Átadom, mit szó sem mondhat el.

Messze sodorhat tőled az élet,
Mégis mindig gondolok reád;
Magammal hordom szent örökséged,
Megőrizem arcod mosolyát.







Hexina:- ANYÁM, NE SÍRJ


Dalszöveg

Anyám volt mindig velem,
Bús napokon, s a szép esteken,
Anyám volt, ki mellettem állt,
Anyám csak egy van nekem.

Anyám volt, ki meghallgatott,
Nehéz napokban vigaszt adott,
Mama, ha kell, én veled leszek,
Hisz hálás vagyok neked.

Anyám, ne sírj, hogy távol vagyok,
Hidd el, hogy én is csak rád gondolok,
Mama, ha kell, én veled leszek,
Hisz anyám csak egy lehet.

Felnőttem, sok minden történt velem,
Nekem is van már gyermekem,
De mama, ha kell, én veled leszek,
Hisz hálás vagyok neked.

Anyám, ne sírj, hogy távol vagyok,
Hidd el, hogy én is csak rád gondolok,
Mama, ha kell, én veled leszek,
Hisz anyám csak egy lehet.

De mama, ha kell, én veled leszek,
Hisz hálás vagyok neked.
Anya csak egy lehet!!!


Anyák Napján emlékezem /A videó aláfestő zenéje: Hexina: Anyám Ne Sirj /

Link








József Attila: NEM TUD ÚGY SZERETNI...


"Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek."







Katona György: SZERESD A SZÓT


Szeresd a szót, mit először hallottál,
Mikor nyöszörögve anyatejet szoptál,
Mikor édesanyád föléd hajolt este,
Megcsókolta arcod és szuszogásod leste.
Ezen a nyelven szólt, énekelt és mesélt.
Álomba ringató altatót is regélt.
Veled sírt együtt, ha lázas lett homlokod,
Melletted elaludt és melletted virrasztott.
Így lett ő anyanyelv és édesanya egyben.
Mindkettő édes és mindkettő egyetlen.
Őrizd meg mindkettőt, míg engedi az élet!
Ha ő már nincs veled , add tovább e kincset!
Szeresd a szót, mit először hallottál!
Énekeld dallamát, mit már megtanultál!
Fájjon ha gyalázzák, ha gúnyolják, ha verik!
Ne állj azok közé, kik szégyellni merik!
Mert akinek nincsen anyanyelve, szegény,
Nagy üresség tátong annak szíve helyén!
Nem tud énekelni, beszélni, csak dadog !
Szeresd a szót, mit édesanyád adott!







Kibédi Ervin: AHOGY A NAPOK RÖVIDÜLNEK...


Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet."


Emlékezés az Édesanyákra akik már nincsenek közöttünk
A legszebb és a legcsodálatosabb dolog a világon: Anyának lenni! Sajnos az édesanyák sem élnek örökké! Ez az összeállítás emlékezés az édesanyámra és a többi édesanyára, akik nagyon hiányoznak ebből az életből.
Ének: Csepregi Éva - Vers: Kibédy Ervin

Link








Kiss Virág: ANYÁK NAPJÁN


Istenem! Áldd meg az én Anyámat
Amíg ő élt, nem érhetett bánat
Szerető szívét adta, tanított a jóra
Isten áldása szálljon sírhantodra

Köszönöm, hogy felneveltél, óvtál
Minden szépre, jóra tanítottál


Éltedben senki nem szeretett jobban
Áldasson a neved haló poraidban

Pihenj csendesen, drága jó Anyám
Szépséges lelked régen az égbe szállt
Ameddig én élek, itt vagy a szívemben
Szeretlek, szeretlek, sohase feledlek.







Körmendi Gitta: ANYÁCSKÁMNAK...


Álmodtam egy képet. Egy aranyló Napot,
szívbölcsőben ringó, ártatlan holnapot.
Megfogom most kezed, és elviszlek oda,
ahová nélküled nem léphetnék soha.

Nekem Te vagy a Nap, a fény és a meleg,
fénybölcsőt ringatón, maga a szeretet.
Mely időtlen ölel múltat, jövőt, jelent,
s azzal, hogy vagy nekem, mindenem van nekem.

Mint egy szép ígéret csupán annyit érek,
nincsen, mit adhatnék, nincsen, amit kérjek,
csak álmaim vannak, és ha elfogadod,
velük köszönti most sugara a Napot.







Kun Magdolna: ANYÁM MONDTA


Anyám egyszer azt mondta nekem,
nagy ez a világ édes gyermekem,
s te oly kicsinek érzed magad benne,
mint az a szálló homokszemcse,
mit süvöltő szél fúj messzi idegenbe.

Ez a nagyvilág nem kímél meg téged,
könnyekre sarkall, akárcsak az élet,
de te bátorsággal szállj majd vele szembe,
mert a bátorság az, mi szívedben van benne.

Lesznek majd kik, megaláznak téged,
kik nem lesznek mások csak ártó ellenségek,
akiknek nincs meg a bátorságuk ahhoz,
hogy szívükkel vegyék fel a harcot.

Ezért sosem győznek mindazok felett,
akikben végtelen erejű az ember-szeretet,
mert akiben végtelen az ember-szeretet,
azt nem törhetik meg az érzéketlenek.







Kun Magdolna: MÉGIS-MÉGIS VÁRLAK MAMA


Tudom, hogy nem jössz Mama,
mégis-mégis várlak,
mint puha meleg kincset fogom a ruhádat,
és hozzásimítom arcom, hadd érezzem át,
édes parfümödnek virágillatát.

Tudom, hogy nem érlek el, bárhová is mennék,
hisz a távolságot nem győzheti néhány kicsi lépés,
de mikor este van, és csillagszemed látom,
átlátok Mama a fényes mennyországon.

Látom, hogy ott ülsz, és könnyeid hullatod,
hiába ölelnek gyöngyhajú angyalok,
neked, csak értem fáj annyira a szíved,
értem, ki visszasírja gyermekmeséidet.

Üres a ház Mama, üres nélküled,
a bútorok, az álmaim mind-mind eltűntek,
csak egy tőlem kapott rajz maradt a hófehér falon,
mely neked készült egy ünnepi napon.

Próbálom a hiányt ki nem mutatni,
de nem tudom Mama, mert itt bennem valami,
újra és újra feltépi a sebem,
azt, ami forratlan, mi nem gyógyul be sosem.

Tudod Mama, amíg emlékemben élsz,
olyan, mintha kettőnk között nem szűnne a lég,
s e lég újra hallatná hangod bársonyát,
melyben eggyé válik majd a föld és ég-világ.










Kurczina Terézia: SZÍVEMBŐL


Szívemből köszöntöm
drága jó anyámat;
Azt kívánom, mindig
kerülje a bánat!

A sok szépre, jóra
ő tanított engem;
Mindezekért hűen
háladalom zengem.

Ha rózsákat adnék
neki egész öllel;
Az sem mondaná el,
mi lelkemből tör fel.

Szeretném, hogy útját
boldogságban járja;
Legyen minden percén
Isten bő áldása!







Létay Lajos: ÉDESANYÁMNAK


Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.







Létay Lajos: ÉDESANYÁM, MIT SEGÍTSEK?


Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?
Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!
Ámde én nem hagylak téged,


tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.







M. Laurens: ANYÁK NAPJÁRA


Mondd, emlékszel-e még édesanyádra,
Halkan szelíd, csitító szavára,
Mikor keblén szoptatva, éhesen,
Füledbe súgta - Nagyra nőj életem! -

Mondd, emlékszel-e még arra a dalra,
Amit dúdolgatott drága ajka,
Láztól égő, kicsiny tested féltve,
Aggódó könnycsepp csillogott szemébe.

Érezted-e, hogy testéből születtél,
S fájdalmából, létre emelkedtél.
Mert édes volt számára az a kín,
Melynek fizetsége az anyai cím.

És Ő büszke volt reá, mert megérte,
Gyermeke lelkében továbbélve.
S áldott testét oltárként imádva,
Leborulok elé, anyák napjára.







Mentovics Éva: A LEGSZEBB ÜNNEPEN


Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.

Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.

Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.

Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet.
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.

Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál
Ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.

Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni.
Az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti. Fel







Mentovics Éva: AZ ÉN ANYUKÁM


Szemed tükre mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog...
elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.

Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg,

kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.



Elnézted, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
s éjjel, hogyha lázas voltam,
borogattál, meséltél.

Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap...
most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.

Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod anyu, úgy szeretlek...
nem mondhatom elégszer.







Mentovics Éva: AZ ÉN TITKOM


Megsúgok egy titkot halkan,
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.

Szárnyait és angyalhaját
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.

Este, mikor ágyba bújok,
hozzám hajol, betakar,
mesét olvas - kettőt-hármat -
nem távozik egyhamar.

Kakaót főz, mikor reggel
felkelek az ágyamból,
az iskola kapujában
búcsúzóul átkarol,

aztán fürgén tovalebben
- s hogy ne sejtse senki meg,
angyalszárnya láthatatlan -
s embermódon elsiet.

Később, mikor otthon vagyunk,
fény rezdül a nyomában,
s újra csillan angyalhaja
ott, az esti homályban.

(2010. április 8.)







Móra István - ÉDESANYÁMNAK


Csendes alkonyat volt, ahogy hazaértem.
Ave Mariára harangoztak éppen.

Ültél a ház előtt a régi kis padon,
Könnyekkel szemedben, sóhajjal ajkadon.

Letérdeltem eléd, közelről néztelek,
Úgy eltévedt rajtam jóságos két szemed...

Kerested a régi derült vonásokat,
Ragyogó szemeim, nevető arcomat.

Az arcom oly törött,a szemem sem ragyog,
Miről is tudtad, hogy a fiad vagyok?

Hazajöttem, anyám, beteg vagyok lelkem,
Anyai szerelmed gyógyítson meg engem.

Taníts meg engemet még egyszer nevetni
Taníts meg remélni, taníts meg szeretni.

Vígy el ahogy régen az első misére -,
Mutasd meg még egyszer az utat az égre.

Ugye megvannak még a glóriás szentek,
Akik énnálam is még többet szenvedtek?

Mutasd meg őrizőm az Isten bárányát,
Mondd, hogy csókoljam meg a feszület lábát.

A nagy kereszt alatt térdeljünk le ketten.
S mondjuk el, mint régen: Hiszek egy Istenben!







Muhi János: TUDOD ANYA


Tudod anya, most még kicsi vagyok
És azt hiszed, hogy semmit nem tudok.
De érzem mindent csak értem teszel,
És ugye mindig velem leszel!

Tudod anya, látom amit érzel.
Hallom ha csendesen sirsz éjjel.
És reggel mégis mosolyogva nyitsz be rám.
És vársz engem az iskola után.

Tudod anya, ha egyszer nagy leszek.
Én is mindig segítek neked.
Akkor majd én vigyázok rád,
Úgy ahogy, most te vigyázol rám.

Tudom anya nehéz most az élet.
Ha szomorú vagy én mindig ölelnélek.
Tudod én mindig itt leszek neked,
Mert te vagy az akit nagyon szeretek.

Tudom anya elszálltak az évek.
A barázdáid nekem így is szépek.
Mert addig jó amíg veled lehetek.
Mert amíg vagy én gyermek lehetek.

És ha majd egyszer fel kell nőnöm
Semmi nem lesz olyan itt a Földön.
Nem foghatom többé a kezed,
Nem akarom, hogy felnőtt legyek!







Nadányi Zoltán: ANYU


Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

,,Anyu, anyu! Anyu!"


hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.







Nagy Ferenc: ÉDESANYÁM


Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben - ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.







Nedeczky György: AZ ÉDESANYÁKHOZ


Ember, ki járod életgolgotád,
Örökre szeresd az édesanyád!
Ő adott néked földi életet,
Hogy élhess,
nagyon sokat szenvedett.
Két gyenge karja érted fáradott,
Ne okozz neki soha bánatot.
óvd minden gondtól
drága jó szívét,
Kérd a Teremtőt, védje életét.
Ha megbántottad, esd bocsánatát,
Ne feledd, ember,
nincsen több anyád!
Ha fáradt szemed este behunyod,
Első imád csak érte mondhatod.
Anyák, ti drága földi angyalok,
Legyen világos életutatok!
Ne sújtson rátok a sors vaskeze,
Ezt kéri szívünk hálaéneke.
Mi lecsókoljuk bánatkönnyetek,
Isten áldása legyen veletek!







Ölbey Irén - SZERESD ANYÁDAT


Ő volt, aki halkan bölcsőd fölé hajolt:
Ő volt, aki néked altatódalt dalott.
Tündérmesét mesélt halk téli estéken,
Ahogy ott pihegtél csöndben az ölében
És hogy boldog legyen játékos kis élted,
Jóságos életét adta volna érted...
Ö volt ki éretted olyan sokat fáradt...
Szeresd, nagyon szeresd az édesanyádat!

Ő az, aki soha meg nem haragszik rád,
Aki küld a mennybe érted forró imát.
Akárhova dob is sorsod szilaj keze,
Mindenüvé kísér féltő szeretete.
Akármerre jársz is, akármerre bolygol,
Ily nagy szeretettel soh'sem találkozol.
Nehogy szólni találj valaha rá vádat!
Szeresd, nagyon szeresd, az édesanyádat!

Ezt az érted égő, áldott, szelíd lelket
Soha meg ne bántsad, féltve melengessed.
Kinek édesanyját elvette az Isten,
Meg nem szerzi többé semmiféle kincsen,
Segítsd könnyíteni ezer apró gondját,
Simogasd meg puhán érted bús homlokát.
Törüld le a könnyét, ha tépi a bánat...
Szeresd, nagyon szeresd az édesanyádat!







Petőfi Sándor: FEKETE KENYÉR


Miért aggódol, lelkem jó anyám?
Hogy kenyeretek barna, emiatt?
Hisz meglehet, ha nincs idehaza,
tán fehérebb kenyérrel él fiad?

De semmi az! Csak add elém, anyám,
bármilyen barna is az a kenyér!
Itthon sokkal jobb ízű énnékem
a fekete, mint máshol a fehér!







Petró István: ANYÁM, ÉDESANYÁM DALLAL KÖSZÖNÖM


Anyám, édesanyám dallal köszönöm
Boldog ifjuságom, felnőtt örömöm
Köszönöm, hogy mindig édesanya voltál
Köszönöm a dalt, amellyel álomba ringattál, álomba dudoltál

Anyám, hogyha dalol minden muzsikál
Mint , mikor a hárfa bársony hangja száll
Dalolj édesanyám, úgy, mint réges-régen
Mindannyian azt kivánjuk véget sose érjen, anyám soká éljen.







Pósa Lajos: ORGONAVIRÁG


Legszebb virág az én
Orgonavirágom,
Anyám jut eszembe,
Valahányszor látom.

Édes jó anyámnak
A kedves virága,
Ezzel jár tavaszkor
Az Isten házába

Szép orgonavirág,
Nyílj csak egyre szebben,
Ott a balogvölgyi,
Balogparti kertben!

Töltsd be illatoddal
Az udvart, a házat!
Köszöntsd bólintgatva
Édes jó anyámat!







Pósa Lajos: HAZA MEGYEK, HAZA...


Haza megyek, haza,
Már alig is várom!
Megirom anyámnak,
Hogy vasárnap várjon.

Mégse irom, mégse,
Nem adom tudtára,
Hisz az anya fiát
Mindig haza várja.

Éjjel csak ablakán
Koczogtat valaki...
Tudja már ő azt jól,
Ki az ott odaki.







Ratkó József: ZSOLTÁR ANYÁMNAK


Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.
Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.







Sárándi Szilvia: ANYÁK NAPJÁRA


Mint madárfészket a faág,
úgy ölel át Édesanyád.
Mint felhőkből a záporeső,
ha baj ér Téged, úgy sirat Ő.

Mint puha szellő a nyárban,
úgy simítja arcod lágyan.
Mint a Nap ott fenn az Égen,
úgy ragyog, ha meglát Téged.

Figyeli a kedved, találgatja álmod,
egyetlen öröme a Te boldogságod.
S ha egy napon hiába várod,
s arcán a mosolyt többé nem találod,

Akkor ölelnéd, csókolnád igazán,
s majd rájössz, hogy elkéstél talán.
Öleld hát most és puszild meg arcát,
mert ez többet ér, mint sírján száz virág!







Szegő Judit: ANYÁK NAPJÁRA


Kezedbe tenném ezt a gyöngyvirágot,
Mint tettem régen, jaj, hány éve már!
Suttogtam izgatottan készülődve:
"Köszöntelek drága Édesanyám!"

Te voltál menedékem, létem őre.
Ha bánat ért, hozzád bújtam sírva.
Évek teltek, és én is anya lettem,
És ahogy a nagykönyvben meg van írva,
Ők is elém léptek, mind a ketten.

Feszít a meghatottság könnye belüről,
Szám szélén reszket a mosoly,
Sós csepp folyik minden kimondott betűről.


Néztem a két kislányt, ahogy komoly,
Megfontolt arccal felém sietnek,

Kissé kókadt virággal apró kezükben.
Egyszer majd ők is anyák lesznek,
S ők is átélik mindezt gyermekükben...
De én, árvája ennek a sírkertnek,
Virágját nyújtva, fogadó kezet hol talál?

Adjam a földnek? Nem tudom, mit tegyek,
Hisz simító kezed is elvitte a halál.
Arcod is eltűnt már az emlék-fátyol mögött.
Isten áldjon Anyám! Nem láthatlak többé!
Borítson virág sírodon, minden áldott rögöt!
A szeretetem az, mi sosem válik köddé!


Szegő Judit Anyák napjára /A videó aláfestő zenéje: Ó Mami/

Link








SZERESD ÉDESANYÁDAT


Ő az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
Ő az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
Ő az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
Ő az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.







Takács Irén: AZ ÉDESANYA


Ha beteg vagy, fáradt,
És ha gyötör a bánat,
Betakar, vigasztal,
Megveti az ágyad.
Szeresd ezért nagyon
Az édesanyádat!

Sokszor bizony rossz vagy,
Talán nem is láttad
Mikor a két szemén
Könnyek vontak fátylat.
Tiszteld ezért nagyon
Az édesanyádat!

Ő mindig gondol rád,
Megvarrja a ruhád,
Egész nap dolgozik,
Késő estig fárad.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat!

Gondolj mindig arra,
Hogy a legdrágábbat
Addig kell szeretni,
Míg melletted állhat.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat!


Klikk a virágra

Link



Klikk a táblára

Link



Kattints bármelyik fekete pontra

Link



Anyák napi versek 2.
Az alábbi bőséges versgyűjteményből mindenki kedvére szemezgethet. A versek író szerint betűrendben vannak.

Link



Anyák napjára - Videó

Link



A legszebb versek anyák napjára

Link

















 
 
1 komment , kategória:  Anyák napja - gyermeknap  
A tánc világnapja
  2016-04-28 20:00:15, csütörtök
 
 













A TÁNC VILÁGNAPJA




A Nemzetközi táncnap vagy A Tánc Világnapja április 29-én van. Ezen a napon az UNESCO egyik tagszervezetének, a Nemzetközi Táncbizottságnak a felügyelete alatt minden évben a világ mindenféle táncát megünneplik.

Sokan nem tudják, de a Tánc Világnapját Jean-Georges Noverre születésnapjához (április 29.) kötik. A híres francia mester egynémely munkáját talán látta valamelyik szépapánk a szomszédos Bécsben, hiszen 1767 és 1774 között a táncos-koreográfus olasz és német kollégáit követve a császárvárosban dolgozott.

1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte A TÁNCMŰVÉSZET VILÁGNAPJÁnak megtartását. 1982-ben ünnepelték először.

Fergeteges tánc show mindenütt - Táncol az Ország - Táncol a Világ







Juhász Gyula - GÖRÖG PROLÓG


Pán sípja dalol most, édes fuvola
S a szép görög égnek napja ragyog.
A mának borúja száll messze, tova,
Ifjak boldog csapata táncba fog:
Erdei nimfa, forrási najád
A víg faunnal kelleti magát,
A völgy ölén és a hegy oldalán
Örök melódiáját fújja Pán.

Az isteneknek is kedves a tánc,


Hol ifjú szíveknek új ritmusa ver,
Hol lejt az öröm és szökell a vágy...
Fel hát, fiatalság, fel, táncra fel!
Ujjongjon az ének, dobogjon a föld,
Lobogjon a hajban a tirzusz, a zöld!
Evoé, éljen az élet, a szent,
Elég pihenőnk lesz majd odalent!







Weöres Sándor: A TÁNC
(részlet)


Puszta fal, nyolc sarok:
kristály belseje imbolyog,
szétvagdalt tér tetemére
forr lány-testek dús füzére.

Testből font jelbeszéd


tölti a csarnok holt terét,
éled a föld nehéz pora,
fölveri lábak halk dobaja.

Táncot lejt Mária:
mozgásból szőtt ária
inak és forgók közt születve
száll a csillag-végtelenbe.







Tóth Árpád: TÁNC (részlet)


Táncot kivánnék látni, hintázó női testet,
Zenén lebegve könnyűt, toppantva halk neszűt,
Úszó, setét hajával csak fátyolos mezűt,


Kit nékem furcsa piktor, bús vágy, elémbe festett.







Egy csepp idézet a léleknek


Idézetek - Tánc



Link








Szabad egy táncra?









Michael Flatley - Lord of the dance finale

Link



ça c'est du swing!



Link



I Don't Look Good Naked Anymore

Link





1000 kéz tánca

Link



Shanghai World Expo Closing Ceremony Concert



Link



AKI TUD, AZ TUD!

Link



Volare

Link

























 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Napi 30 gramm dió
  2016-04-27 20:00:19, szerda
 
 




NAPI 30 GRAMM DIÓ


Napi étkezésünkben kevés dió szerepel, pedig rendkívül jó hatással van a szervezetünkre, ha napi 30 grammot megeszünk belőle.

A benne lévő tápanyagok védik az agyat és növelik a teljesítményét. Nagy mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat, ami javítja a koncentrációt, véd az idegesség és a fáradtság ellen. Az A- és E-vitamin tartalma megvédi az agyat a meszesedéstől, emellett a benne levő lecitin az idegrendszer számára kedvező. Ráadásul már egy maréknyi dió jelentősen csökkenti a stresszt és annak káros hatásait is -állítja egy pnnsylvaniai kutatás. Antioxidáns tartalma az Alzheimer-kór ellen véd. Számos további tanulmány bizonyítja, hogy a vérnyomás szinten tartásában és az infarktus megelőzésében is hatásos.

Érdemes hát beépíteni étrendünkbe a diót, az agyunknak is jót tesz!!!







A dió

Link









 
 
0 komment , kategória:  Egészségünk érdekében...  
Tavaszi anzix
  2016-04-25 18:15:24, hétfő
 
 











































TAVASZI ANZIX


A tavasz nem csak önmagában szép, nem csak önmagáért szereted. (...)A tavaszban ugyanis már ott van a nyár ígérete. A ragyogó napsütésé, a melegé, az életé. Még nincs nyár, de már tudod, hogy jön, hogy az következik. Így a boldog várakozás ideje is a tavasz. És így kétszeresen szép. De van egy még szebb tavasz. Ami a szívedben, a lelkedben ébred. És ez a tavasz a legszebb, a legfontosabb. Mert ha a szívedben, a lelkedben tavasz él, akkor az ablakon túl lehet tél, lehet vihar, lehet bármi... ha kinézel, te csak virágzó magnóliát, nyíló virágokat, repdeső katicákat, csörgedező patakot látsz. Mert a lelkedből látod. A tavaszt. Szíved tavaszát.

Csitáry-Hock Tamás: Mosolyvarázs


Tavaszi hangulatos szép napokat kívánok Mindenkinek!




























































































p





































































































































































































































































k



















































































































































































105










































































































































































p




















 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Idézetek
  2016-04-24 21:00:33, vasárnap
 
 




Képes idézetek


Mottó:


"Az élethez három dolog szükséges: a Nap, a Hold, és Te. A Nap a szép napokra, a Hold a szép estékre, Te pedig mindörökre!"























































































 
 
0 komment , kategória:  Idézetek birodalma  
Ibolyaszörp
  2016-04-24 20:00:07, vasárnap
 
 







IBOLYASZÖRP


60 dkg kristálycukor
1,5 l víz
1 púpos ek citromsav
1 db citrom, darabokra vágva
5 nagy marék Ibolyavirág, kézzel szedve

Kevesen tudják, de a bodzához hasonlóan, az éppen szezonban lévő ibolyából is készíthető remek, igazán ízletes szörp. Szinte bárhol találhatunk ibolyát. Akár parkokban, erdőkben, kertekben, habár kissé munkaigényes elegendő mennyiséget szedni belőle, de higgyék el, megéri, és eddig ismeretlennek hitt nedűvel villoghatunk a barátaink és a családtagjaink előtt!

A cukrot a vízzel és a citromsavval forraljuk fel, forrás után főzzük 5-6 percig, míg a szirup egy kicsit besűrűsödik. Húzzuk le a tűzről és azzal a mozdulattal dobjuk bele a felkarikázott citromot
és az ibolyát. Azonnal fóliázzuk le alaposan az edényt, hogy ne tudjanak kiszökni az értékes aromák! Éppen ezért a fedő nem megfelelő, alóla ugyan is távoznak a gőzök, amire itt most nagy szükség van.

Tehát a lefóliázott ibolyás cukorszirupot hagyjuk állni harminc percet, ez idő alatt kiáznak az ízek és az ibolya összetéveszthetetlenül gyönyörű lilás színe is! Amíg pihen a szörp, tegyünk 130 °C fokos, előmelegített sütőbe száraz, tiszta üvegeket. Ha letelt a fél óra, szűrjük le a szörpöt és forraljunk egyet rajta. Tűzforrón töltsük a sütőből kivett, szintén tűzforró üvegekbe, majd zárjuk le és fektessük vissza őket a sütőbe, a sütőt pedig kapcsoljuk le! Hagyjuk másnapig a sütőben, ez idő alatt természetesen kihűl, és egy mozdulattal meg is dunsztoltuk őket.

Rendkívül parfümös illatú, virágízű szörp, ugyanakkor kevésbé decens, sokkal szelídebb, mint pl. a bodza. Több hónapig eláll, de arra úgysem lesz ideje.










 
 
0 komment , kategória:  Egészségünk érdekében...  
Vitaminbombák
  2016-04-24 19:30:26, vasárnap
 
 




VITAMINBOMBÁK


Vitaminbombák: medvehagyma és rebarbara


A téli hónapokban kialakult vitamin- és ásványianyag-hiány pótlására a szakemberek két tavaszi ,,sztárt" javasolnak. Ráadásul ezek nemcsak az egészségünkre vannak jó hatással, de a konyhában is sokoldalúan felhasználhatóak.










Medvehagyma


Gyógyhatása:
A tavaszi méregtelenítés főszereplője. Kitisztítja a májat, az ereket, a beleket. Emellett csökkenti a koleszterinszintet, sőt, a nehézfémeket (pl. ólom) is segít eltávolítani a testből. Fokozza az étvágyat, a szív és az emésztőrendszer működését, csökkenti a vérnyomást és a vércukorszintet, ugyanakkor fokozza az agyműködést, C-vitamin tartalmának köszönhetően pedig javítja a szervezet ellenálló képességét. Felső légúti megbetegedések megelőzésére is használják. Külsőleg borogatásként alkalmazható, jótékonyan hat egyes gombás fertőzésekre azáltal, hogy csökkenti a gyulladást és megindítja a bőrben a gyógyulási folyamatot. Illata és íze a fokhagymáéra emlékeztet, hatóanyagai azonban tízszer erősebbek.

Felhasználása:
Mivel leginkább nyersen fejti ki hatását, akár vajas kenyér mellé is elrágcsálható, vagy sajttal saláta készíthető belőle. Kerülhet kefirbe, joghurtba, szendvicsbe, palacsintába és omlettbe. Levesként, főzelékként, krémként is elkészíthető, tehető tésztára pesto szószként, vagy húsok mellé, a köretbe aprítva. Teához pedig egy evőkanálnyi apróra vágott medvehagymalevelet kell leforrázni.

Tárolása:
Frissen szedve nem tartható el sokáig, ám kiszárítva, fűszerként hónapokig felhasználható. Megmosva, felszeletelve, sóval és olívaolajjal meglocsolva, hűtőben hosszabb ideig is eláll.







Rebarbara


Gyógyhatása:
Vitaminjai közül említést érdemel a niacin (B3), a pantoténsav (B5), a karotin, a folsav (B9), a C-, a B1-, a B6-, az A-, a K- és az E-vitamin. Értékes ásványi anyagai a kalcium, a kálium, a cink, a vas, a mangán és a magnézium. A rebarbara továbbá gazdag élelmirostforrás. A zöldség kisebb mennyiségben likopint és flavonoidvegyületeket is tartalmaz, amelyek antioxidáns hatásúak, csökkentik a szervezetben felhalmozódott káros szabadgyökök mennyiségét, így az érelmeszesedés és a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. A levélnyelek nyersen fogyasztva fokozzák a bélmozgást, segítik a salakanyagok kiürülését. Különféle, gyógyszertárban megvásárolható kivonatokat is készítenek belőle máj- és epebetegségek, valamint aranyeres panaszok enyhítésére.

Felhasználása:
Vastag, húsos szára kora tavasszal fogyasztható nyersen, később viszont a spárgához hasonlóan vékonyan meg kell hámozni, és rövid ideig főzni. A megfőtt rebarbarából készíthető mártás, kompót vagy torta. Kiváló rétestölteléknek, jellegzetes savanykás, frissítő ízű édességek alapanyaga lehet, de lekvárnak is alkalmas. Leveléből bor és szörp készülhet, ízesítésére legjobb a vanília, a fahéj és a gyömbér.

Tárolása:
A hűtő aljában legfeljebb 4-5 napig tartható, mert hamar elveszti nedvességtartalmát. Megpucolva a mélyhűtőben tovább eláll.












 
 
0 komment , kategória:  Egészségünk érdekében...  
A bolondos hónap
  2016-04-24 18:30:31, vasárnap
 
 













A BOLONDOS HÓNAP







Az április jeles nappal kezdődött: ki ne tudná, hogy elseje a bolondok napja - akit ezen a napon átvernek/rászednek, az lett április bolondja. Bár több országban is ismerik a bolondok napját, a néprajz kutatók sem tudják biztosan az eredetét.

Mindenesetre vigyázni kell, mert ezen a napon nehéz különbséget tenni a tréfa és a valóság között, és előfordult, hogy a tréfának szánt hírek pánikot keltettek, a valós híreket pedig tréfaként fogták fel.

A krónikák szerint, amikor 1946. április 1-jén egy földrengés után 150 áldozatot követelő szökőár söpört végig Alaszkán és Hawaii szigetén, az áldozatok magas számában közrejátszott, hogy akadtak, akik álhírnek vették a vészjelzést.

Az április 1-jei tréfa ellenkező hatását egy 1891-es magyarországi adat is példázza: egy vidéki városban egy anya és leánya öngyilkos lett, mert egyik ismerősük április elsején levelet írt nekik Budapestről, hogy a katonai szolgálatot teljesítő fia, illetve bátyja haditörvényszék elé került, ahol halálra ítélték, mert lekopott a cipősarka.

Hogy mennyire is bolondos hónap az április, erre talán mégis a legjobb példa az áprilisi időjárás. Mig a hónap derekáig igen kedvező, szinte már nyárias időjárás volt, mindez mára már álom, mert bizony esővel, lehüléssel és viharos széllel indult ez a hét. Sokfelé viharossá fokozódott az északnyugati szél, a hőmérséklet pedig jelentősen visszaesett.

A bolondját járatja velünk az időjárás!!!







Juhász Gyula: ÁPRILIS BOLONDJA


Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt - tavaszi anda hold -
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!







Kányádi Sándor: ÁPRILIS HÓNAPJA




Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.


Kányádi Sándor: Április hónapja /Koncz Zsuzsa/

Link








Szilágyi Domokos: ÁPRILISI MONDÓKA...


Április elseje,
bolond nap,
kedvére tesz minden
bolondnak.
Április elseje
csodás nap -
kerítsük sorját a
csodáknak:
Este kél föl a nap,
nem máskor,
elalszik az eb-ól
kutyástól.
Kakukk költ fészkében
verebet,
macskára vadásznak
egerek.
Vakondék vízparton
napoznak,
gímszarvas kopót űz
naphosszat.
Sündisznó sündörög
le és föl:
megretten minden kis-
egértől.
Meggyúl a hó,
ég nagy lánggal,
makkot terem
árvalányhaj.
Liliomot
nyit a kőris,
dorombol a
macskakő is.
Kemence megy
kódorogni,
kutyatejet
legel Bodri.
Róka búvik
tacskólyukba,
tűzre rossz fát
nem tesz Jutka.
Farkast lenyúz
göndör bárány,
cukrot vesz az
irha árán.
Méz vadászik
medvére,
nyalogatja
kedvére.
Csillog-villog
a sötét,
puskát lődöz
a sörét.
Szilvát érlel
a kopár
sziklatetőn
a gyopár.
Nyúl ebédel
agarat,
pocegér sas-
madarat.
Pulit terel
a birka,
leckét magol
az irka.
Szakácsot főz
az ebéd,
gazda szolgálja
ebét.
Vérest süt a
vérmedve,
alma búvik
féregbe.
Galamb elejt
vércsét,
pondró, csimasz
jércét.
Horgászt fog a
harcsa,
hogy a vízben
tartsa.
... Lám, egymást érik
a csodák!
Szerencse, hogy csak egy
napon át.
















 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Gősi Vali
  2016-04-22 19:30:18, péntek
 
 







GŐSI VALI


Gősi Vali (Győrszemere, 1954. május 29. - ), Győrött él, immár 40 éve.


Magamról

Link



Nekem a vers a lelkem is...
Vallom, hogy akinek egyszer sikerül túlélnie e mérhetetlen veszteséget, a gyermeke halálát, a mély, megélt gyász különös módon egyúttal - szinte észrevétlenül - élni segít, s majd meghalni is tanít, különösen az irodalom, a művészetek közelségén át.
S talán idővel halkul majd a hiány...
"Ha írok néha, a versben ott vagyok, s a fojtott hangon síró verssoron míg átoson a lopakodó bánat, lassú táncot lejtve arcomon lágy fényével megsimít az emlék, és rám hajol az est a balkonon."


(Gősi Vali: A végtelenség tenyerén...)







Versekkel - a könnyek útján

Link


Link

Link

Link

Link

Link








ALUDJ KISFIAM!


Csöndes a sírkert,
lobban a láng,
itt vagyok Kincsem,
az édesanyád!

Eljöttem hozzád
hogy mondjak mesét.
Rigók dalolnak,
dalt súg a szél.

Tiéd e dallam,
halld a zenét,
aludj, mint régen,
a tündérmesén.

Itt vagyok nálad,
aludj, ne félj!
Hallom, hogy kérlelsz.
Anyu, mesélj!

Csitt, csak hallgass,
a szív szava szól,
szeretlek kincsem!


Hallod valahol?

Csöndes a sírkert,
lobban a láng,
altatót dúdol,
az édesanyád.

Dobban a szívem,
hallod? Álmodra vár.
Aludj, s mint régen,
álmodj csodát!

Aludj el kérlek,
ne félj, ne sírj!
Itt vagyok én is,
és ölel a sír.

Betakar óvón
a langyos föld,
szívem a széllel
neked köszön.

Álmosan reccsen
önt egy faág.
Holnap is mesélek,
jó éjszakát!

2001

Aludj kisfiam

Link








ANYÁM EMLÉKE NYÁR


Anyám emlékére nincsenek szavak.
Sóhajjá válik, kimondatlan marad
minden dal, ima, áhítat.

Megreked a könny, ahogy a pillanat,
mely elringatta, már semerre nem halad:
áll az idő azóta a dermedt ég alatt.

Anyám emlékére nincsenek szavak,
de mindörökkön a szívemben marad,-
mint rejtőztem egykor én, óvó szíve alatt.

Anyám emléke nyár, fák, virágok, tavasz,
arannyá sárguló ősz, hó-tiszta szavak.







APÁM MOSOLYA


Esténként, hogy belépett a házba,
csak rápillantott a vesszőkosárban
riadtan moccanó pár fahasábra:
elég a tüzelő mára - nyugtázta -
és hangjára halkan
visszaduruzsolt a kályha.

A sapkáját egy szögre akasztotta,
anyám zsémbelt: ne oda tedd, kérlek...
és hányszor figyelmeztettelek,
hogy a fűrészport az udvaron lerázd...!
S arcán az elnéző, félszeg mosoly
kinyílt ilyenkor, mint egy virág.

Emlékszem apám szép mosolyára,
ahogy esténként vártuk vacsorára,
de az idő azóta mintha állna,
mikor az utolsót dobtam a parázsra:
hallatszott anyám és a fahasábok
hangtalan sírása,
míg ültünk némán a tűz körül,
valami csodára várva...







ÁHITAT


Hiszek az Istenben,
hiszek az Emberben,
hiszek egyesítő,
örök szeretetben.
Hiszem a végtelent,
hiszem, odaérünk,

ahol lelkeinkkel
majd mind összeérünk.
Hiszem, hogy egyszer
mindenki odajut,
ahol a végtelen
szeretet nyit kaput.







ÁLMOMBAN ÚJRA DÚDOLOK


Bár a sors fukarul
kurtára szabta életed,
s a sírodba magaddal vittél
lelkemből minden éneket,
álmomban néha mégis
örömtől dúdolok,
ha szárnyukon
magukkal hoznak
éjjel az angyalok.







BOCSÁSD MEG, MAMA!


Szíved alatt melengettél,
langyos tejjel etetgettél,
édes szóval nevelgettél,
köszönöm, Mama!

Ha kérdeztem, te feleltél,
könnyeimre átöleltél,
elhagytalak - elengedtél
csendesen, Mama.

Boldog voltam, mert szerettél,
sorsom útján jót reméltél,
göröngyöket egyengettél
fáradtan, Mama.

Őrizted az égi rendet,
amit Isten megteremtett,
a szíveddel melengetted,
vigyáztad, Mama.

Lelkembe is átültetted,
ápolgattad, felnevelted.
Azt ígértem, boldog leszek,
hittük is, Mama.

Megtörte a sors a rendet,
bánat üli meg a csendet.
Temetik a gyermekemet,
mit tegyek, Mama?

Boldog én már nem lehetek,
anyák napján, virág helyett
elküldöm a könnyeimet
zokogva, Mama!

Hazudtam, hogy boldog leszek,
hogy Rád mindig csak nevetek.
Mosoly helyett a könnyeket
bocsásd meg, Mama!

(Első versem a Mamának, - 2006. anyák napján)







BOLOND MESE KISGYEREKNEK EGEREKRŐL


Volt egy házban egy kamra,
ott lógott a szalonna.
Penész volt az oldalán,
nem főzte meg senki már.

Egyszer a ház asszonya,
arra járt, hogy kihozza.
Ijedtében sikoltott,
a szalonna nem volt ott!

Benézett a sarokba,
ott sem volt a szalonna.
Megkérdezte nagyapát,
megetted a szalonnát?

Nagyapó csak nevetett,
szalonnát ő nem evett
De ki látott már ilyet,
megették az egerek?

A szalonna mérges lett,
ettől megpenészedett,
bejöttek az egerek,
egymást hívták, egyetek!

A szalonnát megrágták,
maradékát eldugták.
Azóta az egerek
sosem esznek kenyeret.







CSAK SZERETNI


A költő sem akar végül már semmit,
csak gyengéden szeretni, ráncos,
erőtlen kezével írt versét
az emberek szívére tenni.
A jó csöndre vágyik, az ihletet szülő,
mély hallgatásra, és a lényeget még
a csöndből kiássa, de nem akar mást,
semmit, csak gyengéden szeretni,
és legalább néha önmagának megfelelni.

A szíve sem kóborol végül egyre-másra,
tisztul a vágya, és ha nagy-sokára
szárnyakat bont a szavakká érlelt,
szelíd gondolat, a költő végül
nem akar mást, semmit,
csak gyengéden szeretni,
belecsókolni szerelmes versét
a lüktető, zajos, elvadult világba.
Ennyi csupán a költő utolsó vágya.







A CSEND HANGJA


Együtt voltam ma a csenddel
némaság volt a szívemben.
És ahogy a csendre leltem,
dallam csendült a lelkemben.

Simogattam, melengettem,
hangtalanul átöleltem.
S ahogy a csendet öleltem,
dalra kélt a szeretetem


Gősi Vali: A csend hangja - VIDEÓ

Link








CSERESZNYEVIRÁG


Anyám járását
idézi a május:
körötte kék virágok ringanak,
talpa alá fűszálak simulnak,
s a búzakalászok fejüket leszegik,
amerre árnya hangtalan' halad.

Kapaszkodnék
köténye fodrába,
barázdát simít'nék lábai elé,
harmatot hintenék földjére a kertben,
ne fáradjon, szegény, ha szikes rögre lép.

Szelídíteném
a szúrós bokrokat,
meg ne karcolják szép, fáradt kezét.
Cseresznyevirág -, a szívére hajolnék,
megbújnék, s kérlelném: Mama, maradj még...!

(Májusi cseresznyevirágzás idején, anyám nélkül, 2014. )







FÉLTELEK


Jaj, úgy féltenélek,
el hogy engednélek
a szivárvány-szélnek,
a langyos esőnek,
a nap melegének,
folyók mély vizének
rejtelmét keresve,
vágyakozva lesni
a fénylő kék eget,
kíváncsi kisgyerek?

Titok hív, védelek,
melletted lépdelek.

Ha elengednélek
felhőnek, hűs szélnek,
folyók mély medrének,
csillagfényes égnek
titkait keresni,
oda'dnám szívemet,
esengő lelkemet,
éberen lángoló,
ölelő fényemet,
kísérje léptedet,
ha majd én nem leszek...

Jaj, nagyon féltelek!







FOHÁSZ


akár a Föld hátán
ütemre forgó évszakok
homokszem-létű ember
- gyermek anya és nő is -
úgy vagyok

voltam bár
májusra ébredő
szivárvány - létcsoda
lettem
a forduló idővel
ostoba
- perzselő nyári láz után
vacogó faágtól
titokban jajongva búcsúzó
- haldokló falevél
lapuló hant alatt
rég halott madarak
kísértetdala volt
könnyű altatóm
mozdultam kő alól
- didergőn kibújó hóvirág
hajoltam előre-hátra
süvítő szél dalára
- vajúdón táncoló barkaág

vagyok remegő gyertyaláng
fényben eltűnő jégvirág
porszem-létemet áldozom
bárány-szelíden fohászkodom:
legyek a fény
egy csillag mosolya
végtelen utamon
örök anya







HA LENNE EGY DAL


ha lenne egy dal
ha szirmairól
hűvös harmatkönnyet is
áldozna lágyan
ám a fűre simulva
hervadna el a virág
és fészke után
ha fecske sírna árván
lennék fa lombja
várnám és befogadnám
fodrozó levél alá
s reszkető fényben
a felhőkhöz bújó nap
ránk mosolyogna
hullhatna hűvös zápor
szivárvány óvna
ha lenne egy dal
melynek dallama hosszan
lágyan altatna
halkan hajolna fölém
újra a hajnal veled







HA A SZÍVEM KETTŐ VOLNA




Ha a szívem kettő volna,
útra kelni könnyebb volna.
Egyik szívem itt maradna,
csak kislányomért dobogna.

A másikkal elindulnék,
s addig mennék,
míg egyszer a végtelenben,
halott fiamra találnék.

És ha egyszer megtalálnám,
másik szívem neki adnám.
Visszaküldeném a Földre,
élne a szívemmel örökre.







HARMÓNIA


Végre a béke, a csend van itt,
a kimondatlan, néma vágy
megszülte újra a harmóniát,
melyben az ember megleli
napszítta létének fényeit,
meglátja régi önmagát,
mindazt a múlékony csodát,
amit az emlék visszahív,
peregnek, akár egy régi film,
legszebb, legszentebb perceink.

Most minden hangos szó oktalan.
Jó ez a meghitt tisztaság,
megvillan benne a tűnt világ
minden kétsége, fájdalma is...
álomba simuló nappalok
nyomán a csituló szenvedés
beleolvad reményeimbe,
engesztelésül téged idéz
a mindenség e békességben,
s dalol a szívem: mégis élsz!







ILLATOD ŐRZÖM


*,,Vállamra ömlik a langyos végtelen."
Még átjár a lüktető, könnyed reszketés,
de éled az öntudat, s a kábult szenvedély
a lehulló hajnallal mögöttem marad.

Még itt vagy e törékeny, szép ébredésben,
mint halk, finom rezgés, éteri zene,
légies árnyékként tűnsz fel a fényben,
táncolni volna még érdemes veled!

Kár, hogy e tünde hajnal-születéssel
halkul a dallam, és elnyel a fény,
foszlik a vágy, de az illatod őrzöm,
*,,mintha azzal is több volnék nélküled."

(*Mészáros László, Utolsó érintés)







JÖN A BABA


Pocaklakó vagyok én,
kisleány, vagy kislegény?
Még nem tudom, ki vagyok,
gyorsan nevet adjatok!

Elkelne egy kicsi fény,
egy, kettőre jövök én!
Mi lehet ez, alagút?
Hova vezet ez az út?

Édesanyám, Apukám,
megvettétek a ruhám?
Takarót is vegyetek,
jó puhát és meleget!

Nem halljátok, kiabálok!
Születik a kisbabátok!
Ha én innen kijutok,







KARÁCSONYI ÁLOM-ÉNEK


Hull a hó,
suttogón
közelít karácsony.
Könnyű léptű angyal siet,
száll át a világon
- fehér varázsálom.

Köd szitál,
a téli táj
ezüst-fehér álom,


hó-csipkéből van a fátyol
a dermedt világon
- szétterül a fákon.

Himnusz száll,
tündér jár,
álmot csókol éppen
minden fagyos fenyőágra
hó-tündér, ki éjjel
lábujjhegyen lépdel.

Csillag rejt
égi jelt.
Három király ébred,
betlehemi csillag útján
Jézuskához érnek.
- Harang csendül, ének.







KEGYELEMÉR


Mondd, Uram,
lehet-e még,
hogy minden megkövült fájdalom,
ami már rég a lelkembe égett,
egyszer majd könnyűvé válik?
S nem úgy, hogy valaki lelkébe
terhemet átrakom,
mint szekrény mélyéről
sok megunt, ócska kacatom,
végül egy avitt nejlonzsákba,
koldus-szegény éhezők számára
kis ételmaradékkal
összepakolom
- nem, nem így akarom!
Hanem e súlyos terhet
- összes kínomat,
s minden kőnehéz bánatom,
ha túlcsodul már,
mint telt kehelybe öntött bor,
vagy szomjúzónak szánt
tiszta víz,
mit nem fogad be már a megtelt pohár -
lebegő létem végén
- talán bőséges, langy eső után,
egy napfényes hajnalon -
ébredő színes szivárvány-hajlaton
lenyomatként,
mosolyokért,
magam után hagyom.

Mondd, Uram!
Lehet-e még,
hogy minden, teher,
ami ma fájón a földre nyom,
elszáll tán velem majd,
így, és akkor, súlytalan -
s ékes kincs lesz ott,
hol a sírók is boldogok,
s ahol fagyos lelkekre
kegyelem vár,
s örök-szép,
fényes otthonok?








KÜLÖNÖS, ŐSZI ESTE


Minden ránc-csókot lehelő őszön
csitul a kín, de néha még üvöltöm:
meddig élek így, bús átkozott?
Talán e némán haldokló ősz
kincséből valamit mégis itt hagyott
örökül, végül, mielőtt a rőt lomb
a lehajló fáktól, - akár fiú a hajlott anyától,
egy virradatkor - örökre búcsúzott.

Ezen a néma, különös őszön is
esténként néztem sok száz levél után,
amint a széllel pörögve jártak,
valami búcsúzó táncot talán...

Néztem a hajlongó táncseregre,
mikor egy libbenő kis levelecske
pördült fölöttem alig-rezzenéssel,
s vállamról kinyújtott tenyerembe hullt;
megállt ott kicsit, pihegve,
majd lassan, pörögve - mint egy lepke,
aki párjának előbb még
hívón a szárnyát billegette -
elszállt, messze.

Fényárban úszott az ég,
s csak szárnyalt egyre,
az a búcsúzó, rőt levelecske.
Néztem utána: meg-megrebbent
törékeny levél-teste,
és egy csillag - mint aki föntről leste -
éppen kigyúlt.

Különös volt ez az aranyló,
őszi este.







LÉLEKÚTON


A titok néha mélyen megbújik,
de te ne add fel, s rátalálsz
utad során egy hűséges társra,
s nem lesz több hamis vallomás.

Ha kitaláltad önmagad titkát,
s nem rejti maszk már lényeged,
valami tiszta, csillogó fénytől
ragyog majd mindig a két szemed.

Széthull a fény, és nyalábján végre
mosoly születik arcodon,
s e néma, szégyenlős biztatásra
fénycsókot lehel az ajkadon.

Feltárul - ahogy az első csókra -
a rejtőzködő, nagy titok,
s szelíden súgja, alig hallod:
- hidd el, ez tényleg ÉN vagyok!

E fénylő, tiszta, derűs világban
lehulló álarcod mögül
felderül valódi, tiszta éned,
és lágy dal fakad ott legbelül.

Gyönyörű dal szól, s mindenik dallam
neked szól, rólad mesél:
önmagad mélyén hallgató lényed
dalolja halkan: ez vagyok én!







A MASZK ALATT


Úgy nevetek néha, mint a zenebohóc:
arcomon maszk, fejemet kóc fedi,
szívemben halomra nőtt a bánat, -
ezért viselek gyakran színes ruhákat,
mert a színek mindent eltakarnak,
rejtik a bohóc égő könnyeit,
melynek minden cseppjét torz mosoly
leplezi, ami esténként újra és újra
az ajkára fagy, és a könnyeket
színes festék takarja, - ezért
a pódiumon sírni sosem szabadna,
mert ha arcáról lemállik a maszk,
már semmije sem marad, csak
az időtlen fájdalom, a mindent elborító,
néma kín, és a vakító lámpák alatt
zokogva áll a bohóc, meghajol és sírva kacag,
ahogy kacagok én is a röhögő ég alatt
némán üvöltve legbelül, hogy minden álmom
elkerül, míg arcomon szétárad a szenvedés,
lassan lecsorog a sorsom - festette maszk,
és zokog, sír a lelkem, hogy végre szabad,
s hogy az vagyok, aki voltam valaha:
gyermek, aki sírhat újra, ha kell,
s kacaghat végre megint, ha letörlöd
sápadt bohóc-arcáról a világ
összegyűjtött, keserves könnyeit.







MEGKÖVETEM A SORSOMAT


A sorstól kérni, ha lehet,
én most eléje térdelek,
ha álnokul, önzőn, szertelen'
uralkodott is létemen,
mint a pénzen vett szerető,
ha túl kevés a drágakő.
Eléje tárom lelkemet,
egész fájdalmas létemet -
szerelmet, halált, könnyeket -
kiterítem, mint szőnyeget.

Mi voltam, mindent leteszek,
megköszönöm az éveket,
a könnytől-fényesülteket,
s ha fogvacogva kérhetek:
sötétség helyett fényeket,
napfényt, szivárványt, kék eget,
igaz szerelmet, édeset,
gyermekmosolytól fényeset
pőre lelkemért bőven adj! -
így követem meg sorsomat.

Ölelés kéne, hit, remény,
tisztán világló égi fény,
hol ezernyi csillag integet,
és egyik majdan én legyek,
ki átszelem a végtelent,
s felhőkre írva üzenek:
ennyit tehettem, Emberek,
csillaggá égtem értetek,
s hogy könnyű legyen léptetek,
kiterítettem lelkemet.







MINDÖRÖKKÉ


Álmodik mélyen a lélek,
lábujjon lép el a hajnal.
Csend visszhangzik, és időtlen
fény lobog földön és égen.

Ma új nap és új remény éled,
s bár pislog az álmos világ,
harmatos könnyel a hajnal
mosolyt szül: emléket ébreszt.







ÖNVÁD


Önző vagyok,
mert elengedtelek,
hogy úgy szeresselek,
mint soha még.

Önző vagyok,
mert elengedtelek,
hogy úgy várjalak,
mint soha még.

Önző vagyok,
Mert elengedtelek,


Hogy visszaküldhessen
Hozzám az ég.

Önző vagyok,
Mert meghaltam Veled,
Hogy megtudjam,
Végtelen-e a lét.

Boldog vagyok,
Mert itt vagy velem,
Pedig szíved
Megszűnt dobogni rég.

Boldog leszek,
Ha majd Hozzád megyek,
Nyújtod felém hívón kezed,
S indulsz a fényből felém.







AZ ŐZIKE ÉS A VADÁSZ


Volt egy erdőszéli ház,
ott lakott a vén vadász.
Nappal mindig szundikált,
éjjel meg vadászni járt.

Egyszer, egyik éjszaka
későn érkezett haza.
Asszonykája már várta,
vacsorával kínálta.

De a vadász nem evett,
hamiskásan nevetett.
Megpödörte bajuszát,
elővett egy tarisznyát.

Asszonykája mérges lett,
ej, ki látott már ilyet?
A bolondját járatja?
Mozog ez a tarisznya!

Az öreg csak somolygott,
néhány csomót kioldott.
Kinyílott a tarisznya,
s előbújt egy őzgida!

Felesége kiáltott,
hát, ilyet meg ki látott?
Örömkönnyet hullatva
szaladt ki a konyhába.

Ölbe vette a gidát,
adott neki vacsorát.
Langyos tejjel kínálta,
bevitte a szobába.

Mikor késő este lett,
öreg vadász álmos lett,
de a hitvesi ágyban
asszonykája nem várta.

A vadász csak nevetett,
nahát, ilyen esetet!
Asszony helyett őzgida
nyújtózik az ágyamba.







RAGYOGÁS


Mint jegenyesoron a napmeleg,
minden tavasz új reményt teremt.
Árad a fény a fáradt arcokon,
és lebegünk a valóság felett.

Míg ringatóznak ősi dallamok,
a színek, fények pompája ragyog.
Ha átölel a csönd, a lelkeken
már új világra nyílnak ablakok.







A SORSTÓL KÉRNI...


"A sorstól kérni, ha lehet,
én most eléje térdelek,
ha álnokul, önzőn, szertelen'
uralkodott is létemen,
mint a pénzen vett szerető,
ha túl kevés a drágakő.
Eléje tárom lelkemet,
egész fájdalmas létemet -
szerelmet, halált, könnyeket -
kiterítem, mint szőnyeget."







SZAVAK


Feleslegesek a nagy szavak,
végül úgyis a csönd marad.
A némaságból ha feldereng
a fényes ég - a régi kék -
átragyog a pillanat, és visszatér
egy régi hang.

Nem kellenek a nagy szavak,
csak tiszták, szépek, igazak.
S ha néhányat a világ befogad,
didergő, szerény, halk szavad
örökkön szóló
hang marad.







SZELÍD ÖLELÉSBEN


lángra lobbanni
szelíd ölelésben
égni észrevétlen'
narancsszín fényben
egymásba olvadni
hamvadó vágyban
megperzselődni
ködös félhomályban
egyazon dallamú
halk
szívdobbanásban
megsemmisülni
álomba
merülni
tavasz-éledéssel
virágos fűágyon
lombok súgására
újra felébredni
élni
élni
élni







SZÍVEM-FARAGTA KŐ


megannyi érzés,
röppenő hangulat:
ín, bánat, félelem...
örömkönny
és fájdalomkőre sírt
gyász,
újuló remény,
üvöltő gyötrelem...
boldogító csók,
vágy,
és örök
szerelem...
szívem-faragta
kő alatt
megbújó
zsongó végtelen
minden halálom,
bűvös lelkem is,
és villanó valóm...
néma kövekre sírt
értelem talán
mégis
a sorsom,
kín-csodás
életem.







SZÖKEVÉNY SZAVAK


Elszöktek
ajkunkról a legszebb szavak;
szeretni úgyis csak csendben
szabad.
Nem kell a szó,
a vallomás, jó ez a meghitt
némaság, mikor a legszebb gondolat
borzongva életre kél!

Ragyog a pillanat ... Igen!
Szeretni így szabad: törékeny
hallgatásban összeforrt ajkunk
bársonyában csupán a csend
marad:
szökik a pillanat,
elszöknek ajkunkról is
a legszebb szavak.







TALÁN A GYERTYALÁNG


Talán egy színes festmény a lét csupán...
Talán nagy, vidám ház e világ, és végtelen falán
Talán a fák, az ég is csak képek...
Talán a porszem földi lények
- köztük az emberek - angyalok ma már,
s Isten épp' rólunk mesél.

Talán való az álom, hogy nincs halál...
Talán a sötétből hajnalpír fakad...
Talán halott szerelmek élednek újra...
Talán az angyalok szemében,
aranyló reszketéssel megcsillan most a Nap...
s nyár csókol, szél dalol tavaszt.

Talán még visszatér a tűnt varázs...
Talán fény-ébredésre kék hajnal fakad...
Talán éled halott szerelmünk újra...
Talán bús szemedben megcsillan még a Nap,
s fényével visszatér a nyári láz,
napfény-tűz ébreszt, fénycsók varázs.

Talán a fagyos, hófehér táj is álom...
Talán csak tisztul álmában a világ,
Talán gyertyaláng kelti föl, kinek e lét örök álom,
Talán harmatot csókol a hajnal a halott fákon.
Gyere, aludjunk, kedves, talán való az álmom,
s mire ébredsz, szerelmem, álmodat valóra váltom!







TÜKRE LENNÉK...


Tükre lennék tiszta mosolyoknak,
gyűjteném hosszan magamba a fényt,
visszacsillannék borús alkonyatban,
idézném a tavasz színét, melegét.

Ajkamon a hang hiába némulna,
a szememben bújó ősi csillogás
emlékként élne tűnt mosolyokban:
rejtőzködő fényű, szelíd folytatás!

Féltve őrizném, végeérhetetlen,
vigyáznám végtelen, titkos rejteken
őseim kincseit, tiszta hagyatékát:

áhítatot ódon templomkerteken,
szálló madaraknak éteri dalát,
míg örök hajnalra virrad a világ.







UTÓIRAT


Mielőtt végleg elmegyek,
talán írok majd
egy búcsúlevelet...
ha írni akkor még lesz erőm
- s a búcsúszó helyett -
ha szólni akkor már
képtelen leszek,
megírhatnám még
azt az utolsó levelet...
S a levélbe írnék majd
utóiratot,
arról, hogy jövőt, reményt
örökül miként hagyok.

Különös gondolat
e levél, s benn' utóirat...
Mintha előre látnám most
lenyugvó napomat...
- feledve,
hogy fénytelen,
küzdelemben élt
földi létemet
sorsom kudarcaként éltem
győztes harc helyett...

... mert átutazóként
jártam itt csupán,
s a győzelem a földi lét során
vándorként
senkinek sem jár,
csak majd amott,
túl az anyagon,
túl a Földön álmodott
hamis ábrándokon...

S akkor, végül,
az utóiraton
olvashatnátok mind, talán,
ami ma még rejtély
e titkos Föld-tanyán:

hogy otthontalanul
élünk itt,
kunyhó, vagy pompás kastély
hiába vár...
a földi út nekünk
tűnő álom csupán:
tüzes harc,
és végül halál,
amíg a lélek mindent megtanul,
és végleg
hazatalál...

S bár kis földi örömöt,
és szerény, apró kincseket
a vándorlás során néha meglelünk,
végül minden múlandót
el kell vesztenünk,
mert terheinkkel
mi is elveszünk...

De aki sorsának útjára áll,
- hiába várja az út végén halál -
túl azon,
örök otthonára,
szellemhazájára,
s ott időtlen
boldogságra talál...

S utóiratomban is
végül majd ez áll:
ne csüggedj, vándor,
itt nincs többé halál!
Végtelen a pillanat,
s a boldog idő
- veled -
örökre
megáll!







ÜZENET A VÉGTELENBE


Küldöm a bánatom,
küldöm a könnyem,
küldöm a szívem melegét.
Tudom, hogy rád talál
valahol mindez,
s megbocsátasz
a könnyekért.

Tudom, hogy itt vagy,
hallom a hangod,
érzem a bőröd illatát,
látom a mosolyod,


hallom a lépted,
s várom az
örök találkozást!

Mégsem a régi
az illat, a hang,
hiányzik az erős szorítás,
mit karodon kívül
ezen a világon
nem adhat nekem
soha más !







VÉGLEGES


Szemedbe nézek, és magunkat látom:
egyek vagyunk örök ifjúságban.
Múló időt rejtenek a ráncok,
dacolunk a leskődő halállal.
Minden szépség, jóság, ami a tiéd,
ékesíti az én kincses szívemet.
Egyek vagyunk, s ha lángunk együtt kiég,
mit számít, ki volt valaha öregebb?
Maradj csak féltő, ahogyan én vagyok:
magamat adom, érted létezem.
Tudd, hogyha mégis előtted halok,
holtamban is féltve őrzöm szívedet.

Hogy is tennéd, hogy tőlem visszavedd:
szövetségünk örök, döntésünk végleges.







A VÉGTELENSÉG TENYERÉN


Ha írok néha, a versben ott vagyok,
s a fojtott hangon síró verssoron
míg átoson a lopakodó bánat,
lassú táncot lejtve arcomon,
lágy fényével megsimít az emlék,
és rám hajol az est a balkonon.
Megérint az égbolt szende csendje,
a mindenséggel egybeolvadok,
csillagfényben világlik a lelkem,
s míg énekelnek szelíd angyalok,
áthallik az éteren a dallam:
a végtelenség tenyerén vagyok,
és e könnyű, égi lebegésben
rám köszönnek mind a csillagok.













 
 
0 komment , kategória:  Gősi Vali  
Gligorics Teréz
  2016-04-20 21:30:34, szerda
 
 







GLIGORICS TERÉZ


Gligorics Teréz ( 1950. március 28. - )







AMÍG ÉLEK...


Ki tudja hány perc vagy hány nap az élet?
De mielőtt életem véget ér,
lesz-e még alkalmam szeretni Téged,
eljössz-e egy nap majd szívemért?

Semmit sem várok, és semmit sem kérek.
Ha rólam álmodsz, megérzem Én,
de szívemben örökké várok, remélek
míg az órán a mutató mendegél.

S ha már nincs holnap, én attól sem félek.
Nem fáj a szív, ha már nem dobog,
de ma még itt vagyok... s ameddig élek,
szeretlek... míg a nap elrobog.







AMIKOR SÍRNI NEM LEHET...


Mint megannyi vándorfelhő fenn az égen,
Gondolatom suhan át a messzeségen,
Üldőzi egy álom szívemet,
Tündérszárnyát szövögeti már a lelkem,
Egy árnyékra véletlenül ráleheltem,
S melegében sírni nem lehet...

Mint megannyi vándorfelhő fenn az égen,
Gyengéd karok ölelnek a messzeségben,
S a felhőkre napot festenek...
A düllőútról félredobnak minden hantot,
S minden borut, mely valaha átsuhant ott,
Az alvajárók el ne essenek...

Mint megannyi vándorfelhő fenn az égen,
Szirmaim úgy repülnek a messzeségben,
Félredobva gondot, bánatot,
Nyugodjanak békében a búzaföldön,
(Mi nem hajlik meg, az egyszer el kell törjön...)
Repülj, szirom, álmok várnak ott...







ANYÁMNAK...


Emlékszel még, édesanyám, valamikor régen
Amikor csak bárányfelhők úsztak még az égen,
Két kezembe csak egy marék anyaföldet tettél,
S mondtad, ahova visz az út, arra törekedjél.

És elmentem. Tudtam is én akkor hova, s merre,
Élni vágytam, mint a madár repülni bármerre,
Fészket rakni itt is, ott is, sok idegen tájon,
Ó, jó anyám, ne engedd hogy ilyen nagyon fájjon!

Évek múltak. Voltak jók is. De hű a honvágyam!
El nem hagyna egy percre sem, s egyre nő a vágyam,
Haza jönnék, mint a madár repülnék én vígan,
De mi haszna, édesanyám, ott fekszel a sírban...










ÁLMODOM...


Te vagy az én lelkem mása...
A kéklő ég kacagása
visszhangzik, ha nekem dalolsz,
ha gyengéden fölém hajolsz..
Nincs éjjel, és nincsen nappal,
mégis, mint az új tavasszal,
a szivemben virág nyílik...
Nekem talán nem is illik
ilyen nagyon boldog lenni -
csak feledni... Elfeledni
mindent, ami szép és jó volt.
Az örömet, mint egy kóbort
messze űzni, ne kísértsen,
újabb bánat ne érintsen.
De te jöttél. Elfeledtem


hogy szivem rég eltemettem..
S bár néha még most is havaz,
mosolyodtól elolvad az...
Fecske dalol, kék az égbolt!
Ez az álom jaj, de szép volt..
Csak virradat sose lenne...
Eloszlik az álom benne,
és odakint megint tél lesz..
Hogy éljek, ha mindent érez
már a lelkem...szivem dobog,
s bennem minden lángol, lobog,
jégcsapokban is elégek...
Mig álmodom, addig élek...







ÁLMOK ÚTJA...


Messze visz az álmok útja,
szívem újra lángra gyújtja,
s óh, be tud az égni!
Becsap mégegy szerelemmel,
de amit érzek a szívemmel,
nem lehet elérni...
Megőrült az egész világ,
minden csupa, csupa virág
amerre csak nézek,
s csak kacag az álom rajtam,
mert elhinni de akartam
azt, amit most érzek...

Úgy imádtam, úgy szerettem!
Szinte a bolondja lettem,
eltaszított mégis.
S ha suttogtam szerelmesen:
de szeretlek, én kedvesem,


visszasúgta: én is...
Hazugság volt minden szava,
bár elhitte ő is maga
mit álmában érzett.
Nem nézte meg soha arcom,
s szívemet, bár kézben tartom,
nem látta, hogy vérzett..

Becsapott egy régi nóta-,
- elszállt az is rég azóta,-
s elszállt az a nyár is.
Odakötve délibábhoz
volt, amit a boldogság hoz,
jött, és elment máris...
Elvitte az életemet,
s mély síromba élve temet,
mégsem csordul könnye...
Talán itt, a hársak alatt,
-ha sok idő már elhaladt-,
nem fáj már közönye...







CSAK ÉN VAGYOK


Az előszoba ajtón kívül,
látom, vannak emberek,
vannak felhők, víg madarak,
s az ősz is még szendereg.
Van holdvilág is az égen,
s ragyognak a csillagok,
de aki az ajtón belép,
egyedül csak én vagyok...

Azt mondják hogy jő még tavasz...
Zöldbeborult világot
hoz a napfény, s melegével
csalja ki a virágot.
Kertbe megyek csodát nézni,
minden gondot itthagyok.
Nincs ott virág, nincs pillangó,
nincs senki, csak én vagyok...

Szülő is van, gyerek is van...
Testvér ha van, vesztesség,
valahányszor üt az óra,
növekszik a messzeség...
Sajnálgatni önmagamat
időt soha nem hagyok,
Minek? Ha az est felzokog
könnytörlője én vagyok...

Vörös alkony el-el csábít
ha szunnyad a tengeren,
míg a hullám átcsap rajta,
mint élet az emberen...
Ezüstösen fénylik a hold,
azt hittem hogy rám ragyog?
Nevet rajtam... árnyékában
elveszve csak én vagyok...







...S EGY REGGEL ZÚZMARA ÜL .....


...s egy reggel zúzmara ül
kopasz ágakon,
a szél süvít majd,
tépve álmokon,
s a levelek megfúlnak
a sárban,
de most még meleg van,
még nyár van,
élj, élj míg a napfény ragyog
fáradt arcodon,
s hogy mi lesz holnap,
azt még nem tudom,
most csak ez a perc az ami kell...
A szél is még lágyan énekel,
s vele repülök az égbe fel
mielőtt szívem megreped
a felhalmozott szeretet terhe alatt,
s a hajnal könnyekbe fojtja
majd a nyarat...
...mert holnap zúzmara ül
majd az ágakon,
s hogy lesz-e még egy nyár,
azt én nem tudom.
Jaj! azt nem tudom...







ÉLNI MÉG...


Ha érezném végét a vad hideg télnek,
s látnám, a fecskék is még visszatérnek,
kereplő gólyákat kémények felett
a füstölgő, dübörgő gyárkémény helyett...
Ha nyílna a rózsa, úgy, ahogy régen,
s pacsirta szólna a felhőtlen égen,
ha nem hívna úgy az a messzeség,
egy percre szeretnék élni még...

Hideg van, fázom...két kezem reszket,
sok gond az arcomra barázdát metszett,
rügyező fákat remélek, ostobán,
s csak fészkeket találok, üresen, mostohán,
nincs bennük élet.. Nincs madársereg,
a fészkeken csak fagyos esőcsepp pereg,
a pacsirta dala oly messze még!
Elfeledtem én élni rég...

Esik az eső...szürke az égbolt,
ha valaha nyár volt, az nagyon rég volt...
Nyílik a virág, jegesen, hidegen,
a madarak éneke nekem oly idegen!
Ismerős idegen... halványan emlékszem,
de bennem a zivatar, zajában elvészen,
s még rosszabb az ami csendben ég...
Korai haláltól félni még...

Ha nem lenne ködös a nap ott az égen,
s egy kereszt ha nem lenne a faluvégen,
szentjánosbogár ha szállna az éjben,
s a királyfi élne még mint a mesékben,
ha nem lenne....S ha lenne, az, ami nincsen,
boldogan messziről felém ki intsen,
szemében lánggal, mely most is ég,
talán szeretnék élni még....

Ha ifjúak lennének jövendő napjaim,
s nem folyna könnycsepp még életem lapjain...
Ha délibáb izzana a messze tájon,
s az nem csak illúzió lenne, mi fájjon...
Ha tudna a hegedű helyettem sírni,
könnytelen lapokra ha kéz lenne írni,
csak egyetlen csillag ha égne még...
Egy percre jó lenne élni még.







ÉN LEGYEK...


Legyek a hajnal, ha nincs többé álmod,
Sötétben az égő gyertyafény,
Holnap is én legyek a láthatárod,
Szívedben vigasz, ha nincs remény...

Legyek a napfény a felhőtlen égen,
Az éjszakában a csillagod,


Találjam meg a lelked a szélben,
Ha időnként bárhol elhagyod...

Legyek az ölelés, perzselő vágyad,
Nekem szánj minden csókodat,
Legyek a hullám a tenger ha árad,
Könny, ha már mindenki megtagad...

Szíved örökre enyémbe zárom,
Nem leszek sohasem délibáb,
Árnyékod vagyok, a te utad járom,
S kimúlok, ha fény nincs tovább.







GONDOLSZ-E MÉG RÁM ...


Nyugszik, s a nap már nincs tovább,
gondolj majd rám. Az illatos estben
magányom ezerszer mostohább...

Mikor az égen ezernyi csillag
ragyog, s a szívedben zeng egy dal,
olyankor lelkem a felhőkben ballag,
s tudom víg dalod szerelmet vall...

Érzed-e azt, ha boldogan nevetsz,
valaki másnak a könnye hull...
S amig te másokat ölelgetsz, szeretsz,
ő életén könnyen adna túl...

Amikor életed gondtalan, boldog,
s lelked egy percre messze száll,
én itt a semmiben magam bolyongok,
s néha a szivem meg-meg áll...

Gondolsz-e rám ha megtörten járod
ön-választotta utadat,
s bánt-e a gondolat, hiába várod
vissza eltékozolt multadat?

Látod-e néha még mosolygó arcom
amint szemedbe oly félve néz
egy szóra várva...és reménnyel tartom
a jövőt...mig életem benne vész...

Álmodsz-e néha még? Él-e a muzsika,
vagy vélem az is elveszett?
Él-e a Szemafi, aki a gitárral
álmokat, szerelmet kergetett?

Ha ablakodból a hóvihart nézed,
s nem nyilik más, csak a jégvirág,
a szélben suttogom: szeretlek....érzed?
Nyugtató ez a fehér világ.

Talán egy magányos éjszakán megszűnik
fájni a seb, amit itthagyott
az álom, mely bennem is lassan eltűnik.
Egyszer volt szivem...de megfagyott.

Amikor öltönyöd magadra veszed,
vagy telefonod a kocsidba teszed,
amikor ránézel néha a gépre,
vagy egy-egy régi, elfakult képre,
s a kétdollárost ha felveszed,
kedvenc dalom ha felteszel,
vagy néha épp a zongorán játszol
és érzed, szivedben nem minden pászol,
ha látod, hogy életed elveszett,
gondoly a szivre, mely szeretett....

S mikor az élet keményet oszt ki,
vagy életedből a szeretted foszt ki,
amikor szemedbe hazudnak gyáván,
s a világba küldenek egyedül, árván,
tudva, a jövőre nincs remény,
s a szem amely néz rád, az oly kemény...
Ha egyszer majd nagyon becsap az élet,
s úgy érzed, senki sem szeret már téged,
és egyedül, némán könnyezel,
szeretsz, de nem hiszi senki el,
amikor fájdalmad végtelen,
megérted mit tettél énvelem...

És mégis szeretlek, álmodok rólad
bár régen kihült a szived, a tollad...
Amikor helyetted más ölel,
még az sem szakithat tőled el.
Lehunyom szemem, s a te csókod érzem,
emléked szivemben még felidézem,
a te karod ölel, a te hangod hallom,
amig a szerelmet másoknak vallom,
s vallani kinek van bőven itt,
Mégis azt kérdem: mért nem vagy itt...
Sok, aki szeret, de semmit sem érzek,
én téged szeretlek, ameddig élek...







HA CSILLAG RAGYOG


Ha csillag ragyog odakint,
S a hold amikor betekint,
Rád gondolok, kedvesem..
S amikor már minden fáj,
sajgó szívre írt találj,
simogatlak csendesen...
Ha egy új nap hajnalán
madár dalol fenn a fán,
megcsókollak, kedvesem...
S ha megtör a napi gond,
hogy elég volt, sose mondd...
Megölellek csendesen...
S ha bánat ül szíveden,
bántani nem engedem...
Veled leszek, kedvesem.
S ha álomra hajtanád
fejed, úgy mint hajdanán,
nevem suttogd csendesen...







HIÁBA VÁGYOD


Hiába vágyod amit nem lehet,
Tavaszi napfényt őszi szél helyett,
Mikor a szívben az él egyedül,
S kerül az álom, szinte elfeled.

A napnyugtát nézed és találgatod
El tud-e merülni úgy a bánatod,
Ahogy a vízben süllyed el a nap?
Sóhajts fel, lélek, van rá száz okod.

Ha bár csak egyszer tavasz lenne még,
S a tűzre lehelne, amely bennem ég,
Fellobbanna talán még az a kis láng,
De nem lesz tavasz? s az őszből, jaj! Elég.

Hiába vágyod, amit nem lehet,
Ragyogó arcot szarkaláb helyett,
Ha ifjúságod régen elhagyott.
Épp csak emléke maradt itt veled?







KI ÁLLÍTHATJA MEG?


Ki állítja meg az álmot,
A véletlen boldogságot,
Hópihét a kopasz ágon,
Fáradt tested puha ágyon,
Ki állítja meg az évet,
Mely csak jön, de el nem téved....

Ki állítja meg a tavaszt,
Mely barackfa rügyet fakaszt,
Tubarózsát, madárfészket,
Szerelmet mely ég, s eléget,
Ki állítja meg az évet
Mely csak jön, de el nem téved...

Ki állítja meg a nyarat,
S azt ki búzakalászt arat,
Tiszapartján lengő fűzet
S két szívben a merő tüzet,
Ki állítja meg az évet,
Mely csak jön, de még nem érted...

Ki állítja meg a telet,
S a lehulló leveleket,
Könnyeket a fáradt arcon,
S a még égő vágyat ajkon,
Ki állítja meg az évet,
Mely csak jön, de nem, nem érted...

S ki állítja meg az évet
Mely csak jön és el nem téved,
Zúzmarát szór szerte-széjjel,
S égő tested minden éjjel,
Lázas csókot, s könnyet párnán,
Régen kihűlt vágyak árnyát,
Ki mondja majd, mondd, kedvesem,
Ha te leszel, s én ne leszek...

S ki állítja meg a vágyam,
A rád váró forró ágyam,
Két karom, mely érted lüktet,
Testem parazsat nem szüntet,
Ki állítja meg az időt?
Egy keresztfa, mely rég kidőlt...







KITÁRTAM NAGYRA


Kitártam nagyra lelkem ablakát,
Hadd hallja meg a madár víg dalát,
Lássa meg azt a fényes csillagot,
Amely örökre neki ragyog ott.

Kitártam nagyra lelkem ablakát,
Ablakom alatt néhány koldus állt,
Sápadt éhséggel könnyes arcukon,
Elrongyolt lábbal törött álmokon...

Törtem lelkemből néhány darabot,
Amennyi kell még, annyi marad ott...
De sokan voltak...töredeztem én,
Elúszott mind a könnyek tengerén.

Szorongatom a csonka lelkemet,
El tud még vinni a sírba engemet...
Becsukom halkan a lelkem ablakát,
Molypille jött be...A maradékba szállt...







KÍVÁNTAM


Örültem a madaraknak,
Oly vidáman röpdöstek az égen!
S kívántam bár madár lennék én is,
Dalolnék és dalolna az ég is...
De nem lettem dalos madár,
Harcok folytak, s én voltam az élen...

Kiültem az út szélére
Amikor a búzakalász érett,
S kívántam, bár kalász lennék én is,
Porból jöttem, s kenyér lennék mégis...
Nem lehettem búzakalász,
Nyárra fordult, elsodort Élet.

Szép levelek ékesíték
Arannyal az égigérő fákat,
S kívántam, bár levél lennék én is,
Szép a tavasz s lám mily szép a vég is,
Nem lehettem arany levél,
Fa lettem és most az eső áztat.

Nagy pelyhekben hullik a hó,
Betakarja lábnyomaim szépen,
S kívántam, bár pihe lennék én is,
Simogatna akkor még a szél is...
Nem lehetek már hópihe,
Fehér szárnyam régen széjjeltéptem...







LÁTLAK -E?


Látlak-e még, szőke Tisza,
Mikor ágyad megveted
Az elmúlt nap sugarának,
Ha fáradtan szendereg...
Látok-e még habjaidon
Nyiladozó virágot,
Suttogod-e, szelíd Tisza,
Jöjj közelebb, ki jár ott?

Látom-e még sötét vized
Hömpölyögni merészen,
Amint elsodrod a fákat
S a harmatot egészen...
Ha a falu tornya látszik
A délibábon keresztül,
Szivárvány fon koszorút
A napos égre felettünk.

Ringatod-e még az álmot,
Mint a bölcsőt, csendesen?
Elvesztettem, nem találom
Holnapomat benne sem...
S óvod-e a fecskefészket
A lengő fűzfaágakon?
Medreket vágsz, szőke Tisza,
Szíveken, s honvágyakon...







LEGYEK A HAJNAL


Legyek a hajnal, ha nincs többé álmod,
Sötétben az égő gyertyafény,
Holnap is én legyek a láthatárod,
Szívedben vigasz, ha nincs remény. . . . .
Legyek a napfény, a felhőtlen égen,
Az éjszakában a csillagod,
Találjam meg a lelked a szélben,
Ha időnként, bárhol elhagyod. . . . .
Legyek az ölelés, perzselő vágyad,
Nekem szánd minden csókodat,
Legyek a hullám, a tenger ha árad,
Könny, ha már mindenki megtagad,
Szíved örökre enyémbe zárom,
Nem leszek sohasem délibáb,
Árnyékod vagyok, a te utad járom,
S kimúlok, ha fény nincs tovább!







LEHULLOTT CSILLAG...


Mikor egy csillag lehull az égről
ki tudja hova, merre megy...
S eső ha pereg a sárgult levélről
minden oly szürke, minden egy...
Hiába égek oly lángoló tűzzel,
nem melengeti az lelkemet....
Az életet dobnám el reszkető kézzel,
de azt siettetni nem lehet...

Amikor hóvihar tombol az éjben
s idebent csak gyertya lángja ég,
magányom szomorú dalt zeng a szélben,
s tűnődöm: boldogság lesz-e még?
Hogy mosolyog rám a csillagos égbolt!
Hogy süt a hold, az a délibáb...
Elérhetetlen a boldogság... Szép volt,
de lehullt a csillag, és nincs tovább.

Lesz-e még új tavasz, lesz-e még új nyár?
S ágakon dalos madársereg?
Mosoly, mely nem ragyog másra, csak énrám,
s könny, amely többé már nem pereg...
Lesz-e még szivárvány, felhőtlen égbolt,
napsugár, mely mindig rám nevet?
Gondtalan élet, olyan, mint rég volt?
Engem az Isten úgy nem szeret...

Gúnyosan kacag a sors, míg az élet
őrjöngve, sebesen megy tovább,
s egy elveszett lélek, ki idetévedt
szenved... A sorsa még mostohább.
Két élet fénye is lobog a szélben.
Két szempár nézi a csillagot,
mely álmunkban fénylik a tenger vizében,
s zokog, mert érzi hogy meghal ott...







MEGSZŰNNEK AZ ÁRNYAK...


Ahogy nyúlnak egyre hosszabbra az esték,
megszűnik az ég s a föld között az egység,
a tüzek s a vizek immár szembeszállnak,
s óriás szellemként lépkednek az árnyak.

Halványabban égnek kályhámban a lángok,
mérgesen csörögnek kint a kutyaláncok.
S árnyéka sincs már meg annak a láznak,
amely egykor tüzét gyújtotta a vágynak.

S ahogy nyúlnak egyre hosszabbra az esték,
az éjről lepereg a rádobált festék,
mint színes maszkja az álarcos nyárnak.
Egy téli alkonyon megszűnnek az árnyak...







MÉG EGY CSEPPET...


Miért félek? Ó, de nagyon félek...
Valaha furcsán dobban a szívem,
Odakapok, mint kutya a csonthoz.
Jaj, ne pihegj így, szorítom öklöm egy ponthoz,
Még van testemnek egy kis ereje,
Pedig tudom, most már itt az ideje,
Hiszen szaporodnak a hirdetések,
Vége a gyűlöletnek, a szeretésnek,
Egyre sürgősebbek az ajánlatok,
- kifogást vajon még találhatok? -
Ne szalajtsd el ezt a lehetőséget,
Hiába áll haptákban őrséged,
A határidő lejárt, már nem vár út!
Ó, boldog ember, aki hozzájut...
Csend, nyugalom, pihenés,
A betegség, a gond is elpihen és
Utána már semmi sem fáj, semmi sem fáj...
Őszbe borul lassan a táj,
Belepnek a sárgult levelek
S az utolsó szem homok lepereg
Mint az a sok könny arcodon.
Csendes eső mohás partokon
Elmossa majd halvány lábnyomod,
Sóhajtásod hagy majd csak nyomot...

És mégis félek, s gyorsan odakapok,
Valaha a szívem furcsán dobog,
Hadd nézzem a kertem még egy cseppet,
Gyengéden borítsd majd rám az estet,
Megválni az élettől jaj, nehéz,
Pedig csak egy pillanat az egész...







MIT ÉR...


Mit ér az alkonyat, mit ér az est is,
mit ér a hajnal, ha színeket fest is,
mit ér a napfény, mely ömlik a fára,
ha felhőket sodor a szél nekem mára..

Mit ér a madár, mely dalol az égen,
ha szívem nem visszhangzik tőle, mint régen...
Mit ér a szellő, a mezőn a virág...
ha éhhalál pusztít, ha lángol a világ?

Mit ér a hit, ha nincs többé remény,
hasztalan imám, s a keresztem kemény.
Mit ér az áldozat, mit egykor az Isten
érettünk meghozott? Segített? Itt nem...

S mit ér a gyermek, amikor félve,
Borul a lesújtó anyai kézre,
Csattog a korbács a védtelen hátán,
míg megtörik, s tört lelkét várja a sátán...

Mit ér a szeretet, mit ér az élet,
szétesett testben a félőrült lélek,
amikor kegyelem a világon nincsen,
s itt van a pokol, de messze az Isten...







NE MENJ MÉG EL...


Ne menj még el...
Időtlen időkön át vártam jöttödet.
Ma végre magukkal hoztak a fecskék,
csillagként ültettelek el szemeikben
azon a tavaszon, amikor szárnyuk alatt
suhant el a lelked...
Belecsókoltalak már minden jégvirágba,
s pókhálóból szőttem neked szemfedőt,
nézd, hogy lengeti a márciusi szél...
Ne menj még el...
Zsoltárokat zengő madarak éheznek tavalyi
napraforgóföldeken
s még csak ezután nyilnak majd az orgonák,
emlékszel?
Megrészegülve ittuk be illatát


azon a májusi estén...
Árkot ugrottunk, s te beleestél,
majd nevetve ráztad le
magadról a sarat...
Most őrizgetem ami még maradt
a moha-lepte kavicsok alatt
s e pillanat leheletében
megtaláltalak,
enyém vagy újra,
velem vagy újra...
Ne menj még el...
Oly messziről nem tudlak
mégegyszer visszahozni,
ülj le mellém bár egy percre,
hisz emlékedben élni olyan jó...
_____________________
Lassan virrad...
Láthatárom tavaszára
halkan hull a hó...







NÉHA MÉG ...


Néha, néha még elmerengek
sorsodon, néma angyalom,
bárhogy is fáj, én emlékednek
lángját kihalni nem hagyom.

Néha, néha még lépted várom,
látni véllek a kerten át,
s te széjjeloszlassz, mint az álom,
ha nap köszönti az éjszakát...

Néha, néha még szívdobogva
simogatom meg kék ruhád,
lehetetlen, hogy soha többé
nem nyújtod felém csókra szád...

Néha, néha még elképzellek
mellettem, s szived még dobog...
Lelkemben őrzöm dobogását,
míg értem is jönnek angyalok...







OTT ...


Ott, ahol az ég és föld
forrón öleli át egymást
s a tegnap sietve eltalpal,
köt majd békét létem a holnappal.
Talán akkor a hajnal
nem szívemből hasad,
a reményről lehullik a lakat,
s a frissen hullott harmat
eloltja a tüzet,
melyet szerelmed gyújtott bennem
s én őrült kacagással zengem,
fényed éhhalált hal,
s ó, mily lángolással
várom azt a végső sóhajt,
mely egy marék földet dob
majd üszkös emlékedre.
Mély az emlék medre...







ÖLELGETI MÁR AZ ŐSZ...


Hogy öleli át a szellő
A még nyíló kertemet,
Őszirózsát, vadvirágot,
Lassan, lassan eltemet.
Aranylevél hull a fákról,
Zöld füvemen száz halál,
Kertvégében érintetlen
Csak egy árva fűzfa áll.

Elfeledve a nefelejcs
Imitt amott kék talán,
Egy-egy rózsa bátorkodik
Házam keleti falán.
Ám a szélnek nincs kegyelme,
Megtépi a lelkemet
S nyári napfény, mely éltetett,
Bizony lassan elfeled.

Azt mondják, majd újra ébred
Tavasszal a sok virág,
Visszatér a fecske, gólya,
Ám mélyed a szarkaláb...
Ébredező rózsabimbót
Cirógat az enyhe szél,
Barackvirág szirmainak
Udvarol a fürj, a méh...

Hulló levél fátyolába
Bújtatom el kertemet,
Holnap reggel a zuzmara
Jégvirágot kelteget.
Arany levél, hulló levél,
Jövő nyár már másoké,
Had préseljek még egy rózsát
Fogyó lapjaim közé...







TAVASZ LEGYEN...


Ha vége lesz e halvány létezésnek,
Új reménnyel zöld tavasz legyen,
Fecskék repüljenek fenn az égen,
S búza nőjön termőföldeken...

Ne legyen könny szeretők szívében,
Bimbó hajtson minden rózsafán,
Úgy menjek el, e világból, halkan,
Mint ahogyan jöttem, hajdanán.

Vagy ősz legyen, száraz levél hulljon,


Aranyszőnyeg a vén fák alatt,
A Tiszát lágyan ölelje a fűzfa,
Mint amikor ott megláttalak.

A nap is csak úgy, szomorúan süssön,
Siratva az elmúlt éveket,
Őszi eső mossa le az útról
E halkuló, fáradt lépteket...

S ha ősz sem lehet, jó lesz hát a tél is,
Szívemben már úgyis régen az,
Az én fecském nem jön vissza többé,
S nélküle már nem lesz több tavasz...







UTOLSÓ RÓZSA


Napos volt az ucca, ahol jártam én,
illatozó akácfák alatt.
Nyílott ezer rózsa, mind letéptem én,
de tövisse mindnek ottmaradt..
Nekem nyílott minden virág,
rózsaszinű volt a világ,
nem tudtam, az idő elszalad...
s letépni a rózsát, az utolsó rózsát,
nem mondták, hogy soha nem szabad...

Elnyíltak a rózsák, közeleg az ősz,
hideg van a napos oldalon...
Vesztes napok múlnak, s a holnap sosem győz,
minden álom újabb sírhalom..
Ködbe borult, szürke világ,
nem csillog már csak jégvirág,
zokogok a borus ég alatt..
Letéptem a rózsát...az utolsó rózsát,
s szúr a tövis ami ottmaradt...







ÚGY ÁLLTÁL ELÉM


Úgy álltál elém, két kezed nyújtva,
Összetörten, de szíved meggyújtva,
Mint egy vas szobor, eget takarva,
Karodban lelked, véresre marva...
Szemedben kiégett tegnapok árnya
S a szellemek álmokat lesújtó szárnya...
Néztelek téged, ismerős idegen,
Kialudt reménnyel s lánggal a szíveden,
Reszkető kezedet enyémbe vettem,
S e pillanatban rabszolgád lettem...
Könnyekkel öntözöm simára arcodat,
S boldog a lelkem amíg te tartod azt,
Bár e szót, szeretlek, nem mondom soha,
Te nem ezt kerested...elmész...s nincs hova...
S most fogom a kezed, görcsösen szorítom,
Megőszült homlokom válladra borítom,
Ölelő csendben halad az élet,
S én hangtalan suttogom, szeretlek téged,
Szeretek magamért s helyetted, kedvesem,
Míg balról a remény, s jobbról ül Istenem







VALAHOL SÍR....


Valahol sír egy régi tangó,
A virágzó akácfák alatt,
A lángoló csókok emlékéből,
Már csak e régi dal maradt.
Egy lehulló csillag simogatja
Ölelés hervadó nyomát,
Valahol siratja a tangó,
A pohár bort s egy kicsiny szobát...

Valaha nyári éjszakákon,
Holdfényben bolyongtunk te meg én,
S a szendergő Duna partját járva,
Hullámzott bennünk a remény.
És lám, álmunk mégis semmivé lett,
Mást vittél az oltár elé,
S amíg szép menyasszonyod nézed,
Indulok én is hazafelé...

Valahol sír egy régi tangó,


A virágzó akácfák alatt,
A szememben égő csillagfényből
Bizony már semmi sem maradt,
Bár itt él még ez a régi emlék
Bennem, egy lakatlan szigeten,
Szürke hajamon, mint a fákon,
Zúzmara terül el szívemen...






 
 
0 komment , kategória:  Gligorics Teréz   
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
2016.03 2016. április 2016.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 33 db bejegyzés
e év: 415 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 531
  • e Hét: 2027
  • e Hónap: 19171
  • e Év: 156543
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.