|
2010-07-22 14:05:03, csütörtök
|
| |
| |
Várnai Zseni - CSENDES ÉJ...
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet...
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk...,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne, vehetnék már neki
Ruhát, cipőt, s nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám...Anyám...
Várnai Zseni - SZERELEM
Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény...
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!
Már láttam egyszer, jött egy pillanat -
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.
Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás...
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár... a neve szerelem.
(1927.)
Várnai Zseni: MERT MESSZE VAGY...
Mert messze vagy, mert messze vagy,
Te vagy a legszebb a világon,
arcod, mint a halvány hold dereng,
s fényt harmatoz az égi tájon,
mint a hold, amelynek foltja nincs,
csak végtelen, szelid ezüstje,
és nappal ékes rózsa vagy,
rózsa, amelyen nincsen tüske.
Mert messze vagy, mert messze vagy,
olthatatlan a szomjúságom,
hangodat, hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom,
hogyha látnám szép arcodat,
le nem venném a szemem róla,
s titkon néznélek éjjel is,
álmodban, amikor nem tudsz róla.
De messze vagy, de messze vagy,
mint minden, ami szép és jó volt,
talán azért, mert messze vagy,
oly naptalan, hideg az égbolt,
talán a nap téged kísér,
s vigyár reád, hogy baj ne érjen,
mert vad viharok dúlnak ott,
amerre jársz, a messzeségben!
Sokszor álmodtam: visszatérsz,
S lehulllt vágyam szárnyatörten,
nagy erők csapnak össze most,
futunk, futunk az égő körben.
E kör bezárt köröskörül.
sorsunk kezében van a kulcsa,
a vonatok, a repülők,
hajól és emberek útja.
Ha visszatérsz, ha visszatérsz,
mint fecske, ki a tavaszt hozza,
a fény is visszatér veled,
s megfordul majd az idők sodra,
a zaklatott szív elpihen,
s békén kinyit a szív virága,
ha visszatér a nap szeme
újra mosolyog a világra!
Várnai Zseni: SÍRÓ SZEMEK
Én sokat nézek a síró szemekbe
S éjente magam is sírok sokat
És messze, zord sötét tájak felől
Magamba szívom a bánatokat.
Mi messze jajlik vérző távolokban,
Mind megtalál és mind olyan enyém,
Hogy arcomat sápadtra komorítja
S ifjú szememből is elfogy a fény.
Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek,
Virággal kén' övezni homlokom,
De ajkamon, lásd, könnybefúl az ének,
Ciprus vagyok én minden sírokon.
Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak,
Felédhajlók és könnyen nevetők,
Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak,
És egyre telnek, mind a temetők.
Lásd, így vagyok, szomorú két szememmel,
Lelkem mélyén bús dalok zengenek,
Kacagások, víg játékok helyébe,
Nem tudom én, elég-e ez Neked?
Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még?
Várnai Zseni - VIRÁGOS ÁG
Virágos ág az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.
Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.
Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.
S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.
S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.
Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.
S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó. . .
ifjú fákban tovább él lényege. . .
gyümölcsös ág az asszony élete. . .
Várnai Zseni: Csodák csodája...
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Várnai Zseni |
|
|
|
Címkék: szárnyatörten, messzeszállt, messzeségben, tündérszépet, szomorúságom, üveghegyeken, elmulasztott, visszatérsz, olthatatlan, szomjúságom, elveszítlek, tenyeremben, visszahozni, felédhajlók, üveghegyen, hajfonatát, gyümölcsét, csillognak, mesterkélt, köröskörül, szirmokkal, könnybefúl, elfeledtem, mosolyogni, távolokban, gyümölcsös, szenvedett, megfordul, kirakatát, hullottak, változott, vergődött, könnyének, zaklatott, szememmel, csakugyan, csendes éjben, haja barna, világ forduljon, késő bánat, élőt kell, kéklő üveghegyeken, neve szerelem, szárnya zöld, villám lecsap, halvány hold, szemem róla, tavaszt hozza, idők sodra, zaklatott szív, szív virága, síró szemekbe, Várnai Zseni, CSENDES ÉJ, MERT MESSZE VAGY, SÍRÓ SZEMEK, Pedig Te, VIRÁGOS ÁG,
|
|
Offline
