|
2017-08-20 15:45:53, vasárnap
|
| |
| |
A HAZA
"A 200 esztendeje született Arany János 1848-ban e szavakkal buzdította honfitársait:
Tudjátok-e, testvéreim, mi a haza, a hon? Hogyne tudnátok, ugy-e? Mikor a szomszéd helységből saját csendes tűzhelyetek felé indultok, azt mondjátok: haza megyünk, és mikor odaértek, azt mondjátok: hála istennek, itthon vagyunk. A Haza nem más, mint ti magatok, házastársatok, gyermekeitek. Szeretitek-e hát a hazát?"
A költői kérdésre elég a csendes, szemérmes válasz is. Elég, ha ugyanugy szeretjük ezt a közös Hazát, ahogy szüleink, és azok szülei tették. Határtalanul. Mert a Haza minden előtt!"
Arany János: A HAZA
Tudjátok-e, testvéreim, mi a haza, a hon? Hogyne tudnátok, ugy-e? Mikor a szomszéd helységből saját csendes tűzhelyetek felé indultok, azt mondjátok: haza megyünk, és mikor odaértek, azt mondjátok: hála istennek, itthon vagyunk. Tehát ti úgy értitek, hogy a haza, a hon nem egyéb, mint azon kicsiny lakóhely, amely feleségteket, és apró házi cseléditeket az idő viszontagsági ellen védelmezi; vagy legfeljebb az a falu, amelynek határán szántóföldetek van.
Legyen úgy: a haza nem más, mint azon egyszerű hajlék, melynek kék füstjéből füstpénzt a közelebb múlt országgyűlés óta már nem fizettek; azon földek, melyeknek terméséből senki többé dézmát nem kíván. Egyszóval, a haza nem más, mint azon kevés vagyon, mellyel az isteni gondviselés benneteket megáldott; a haza nem más, mint ti magatok, házastársatok, gyermekeitek. Szeretitek-e hát a hazát?
Hogyne szeretnők csendes hajlékunkat, tápláló földeinket; hogyne szeretnők mimagunkat s az édes mieinket! Hogyne szeretnők a helységet, melyben születtünk, melyben meghalni óhajtunk, hogy csontjaink elhunyt apáink porával egyesüljenek!
Ezt feleli kérdésemre a szegény ember, kiben csak egy szikra érzés van is. Nemcsak szóval feleli: tettel is megmutatja. Ha hajlékát, földe termését vagy kedves cselédeit veszély fenyegeti: kész azokat élete kockázásával, vére kiomlásával is ótalmazni.
Mit is mondanánk az olyan emberről, aki, mikor háza ég, elszaladna és veszni hagyná ártatlan kisdedeit, noha még volna mód azokat megszabadítni? Azt mondanók, hogy alábbvaló az oktalan állatnál. A farkas és medve utolsó csepp véreig ótalmazza fészkét, barlangját, ahol nősténye és kölykei tartózkodnak. Próbálja csak valaki a sas fészkét háborgatni, midőn az anyasas jelen van! Egy haszontalan kotlóstyúk ragadozó madarakkal száll szembe csirkéiért.
Az ember több a baromnál; az ember isten képére van teremtve, okos lélekkel van felruházva. A vadállatban csak az érzés dolgozik: az emberben érzésen kívül értelem is lakik.
Hozzád szólok, isten képére teremtett értelmes ember! Ha földed termését valaki erőszakosan elrabolná, mit csinálnál?
Én felelek helyetted. Szembeszállnék a rablóval életre-halálra és vérem hullásával védelmezném házamat, kedveseimet, s a földet, mely ezeknek táplálékot nyújt.
Ez addig rendén van. De hátha szomszédod háza égne, hátha távolabb a helységben tűz ütne ki: oltanád-e azt és miért?
Oltanám, először felebaráti kötelességből; másodszor azért, hogy a tűz tovább ne terjedjen, s valahogy az én házam is meg ne gyúljon. És így, ha a magad házát meg akarod menteni, a más házát is ótalmaznod kell a faluban. Hazád nemcsak a magad kis tűzhelye, hazád az egész falu: amit annak jobbvoltáért cselekszel, azt magadért teszed; midőn azt véded, magadat, kedvesidet ótalmazod.
Tovább menjünk. Valahol a Körös mentén történt. A Körös folyó partja egy helyen alacsonyabb volt, mint egyébütt, s ha a víz áradt, mindjárt kicsapott rajta s elöntötte vagy tíz falu határát. A falukban becsületes, jó emberek laktak, szorgalmatos nép, aki nem restellte megfogni a kasza-kapa nyelét. De sokszor dugába dőlt minden fáradsága: nekijött egy árvíz s elvitte búzakeresztjeit, vagy tőből kimosta zöld vetését. Iparkodott ugyan mindenik szabadítni, amit lehetett; minden gazda csónakot tartott és ha jött a víz, élete veszélyezésével sietett összehordani gabonáját; vagy ha a víz oly nagy volt, hogy lakóházába is berontott, hajóba rakta édes övéit, hogy legalább ezeket száraz helyre vihesse. Ez, mondom, a Körös mentén történt, de megtörténhetett száz helyen is, mert Magyarországban még minden folyóvíz arra megy, amerre ő akarja. A tíz falu népe koldusbotra jutott, hiába volt mind szorgalmas, becsületes ember; hiába szánta el életét mindenik vagyonának ótalmazására. Egyszer egynek eszébe ötlött, hogy jó volna az alacsony partot erős gáttal feltölteni. Megmondta szomszédjának, de ez azt felelte: neki nincs rá szüksége, majd biz ő töltést csinál másnak. Megmondta a helység elöljáróinak, de ezek azt felelték: majd bizony egy helység dolgozik kilencnek. Végre bejárta mind a tíz helységet, ezek egy darabig egymásra utaltak, de az egy okos ember addig sarkallta őket, míg megfogadták tanácsát. A gát közerővel elkészült, s többé az árvíz határaikat el nem borította! No lám! tíz falut kellett az árvíztől megmenteni, hogy egy-egy hajlék, egy-egy búzakereszt meg legyen mentve. Addig, míg ki-ki csak magáról gondoskodott, semmire nem mehettek: tíz falunak kellett összefogni, hogy boldoguljanak. Tíz falu volt egy haza, melyet közerővel, életök elszánásával ótalmazniok kellett. Menjünk tovább.
Tíz falu helyett képzeljünk egy égész országot; árvíz helyett képzeljünk valami pusztító veszedelmet, például ellenséget.
Péter gazda, aki egyébiránt becsületes falusi ember, így gondolkozik. Én nagyon szeretem a feleségemet és gyermekimet. Kész vagyok őket utolsó csepp véremig oltalmazni. Van házam, földem, van ökröm, juhom, ezek az én hazám, ezeket akarom én védelmezni. Minden ember tegyen így, mentse meg a magáét, ahogy tudja, én másért egy tapodtat sem lépek, egy garast sem fizetek.
Hohó, Péter gazda, kend nagyon okos embernek látszik. De csak látszik annak. Kend úgy tesz, mint a cigány katona, ki, midőn háborúba vitték, mennyre-földre kérte a káplárt, mutassa meg, melyik török az ő ellensége, mert neki szörnyű kedve volna kibékülni avval. Kend olyan okos ember, mint a Körös mentiek voltak, míg ki-ki magát akarta védelmezni. Biz úgy jár kend, mint a Körös mentiek. A gát el talál szakadni, az árvíz kitör, aztán állhat kend elébe akár vasvillával, akár evezőlapáttal. Jobb lett volna a közös gátat tartani jó állapotban.
A közös gát a haza: ezt kell védelmezni.
A haza nemcsak az én hazám, földem és házi cselédem, hanem a szomszédomé is, a falumé is, a vidékemé is, a megyémé is: egyszóval az országomban lévő minden hajlék és tűzhely, minden föld és barom, minden gyenge fejércseléd és neveletlen gyermek. Ezek a haza, mit közerővel védelmezni kell.
Mert csak egyesült erő az, mit megtörni nem lehet. Egy szál vékony vesszőt a gyermek is el bír törni, de kössünk egy kéve vesszőt, s az apja sem töri el. Ezért közös erővel kell védnünk a hazát. Egyesítsük erőnket a szeretett haza boldogítására. Kit boldogítunk, ha a haza javára munkálkodunk? Magunkat, édes mindnyájunkat. Házat építünk, melyben mindnyájan enyhelyet találunk, mely mindnyájunkat megóv a külső viszontagság ellen, melyet örökbe hagyhatunk fiainkra, hogy áldják érette emlékezetünket. Szeressük a hazát. Áldozzunk érette vagyonunkkal, fiainkkal, vérünkkel, életünkkel. Aki azt mondja: én a hazát nem szeretem, vele nem gondolok, az káromlást szól isten és ember ellen, mintha ezt mondaná: Én nem szeretem a falut, a házat, melyben lakom, a földet, a marhát, mely után élek; el hagyom veszni élemedett apámat, aki nemzett, apró gyermekeimet, akiket nemzettem; undokul meg hagyom fertőztetni a hitvest, kinek isten gyámolául rendelt. Kész vagyok gyalázatosan elfutni inkább, mintsem a közös haza védelmére felálljak. Kész vagyok inkább minden vagyonom nélkül ellenni, mintsem abból valamicskét a haza javára fordítsak.
Két hajó úszott a nagy tengeren, mindenik terhelve arannyal, ezüsttel. Csúnya idő támadt rájok. A szélvész oly nagy hullámokat hajtott, mint a Mátra hegye, s egyik pillanatban a fellegekig emelte a hajót, másik percben lesüllyesztette azt. A hajókban levő nép kétségbe esve jajgatott, sohase hitték, hogy megszabaduljanak. A hajók kezdtek süllyedni. Ekkor kapja az egyik hajó kapitánya, parancsolja, hogy minden portékát, aranyt, ezüstöt, ami nehéz volt a hajón, tengerbe kell hányni. Sokan sajnálták drága kincseiket, de mégis szót fogadtak. Mi lett belőle? Ez egyik hajó megszabadult, a nép életben maradt, elveszett kincse helyett mást kereshetett: a másik hajó aranyostul, népestül elmerült. Melyik járt jobban? melyik tett okosabban? Hajó a haza, tenger a veszély, mely a hazát sokszor környékezni szokta; kapitány az országbeli főhatalom, a király és kormányzó tanácsosok, kiket minisztereknek hínak, végre hajóbeli utazók a nép. Az arany és ezüst jelenti a vagyont, mellyel az ország népe bír.
A bolond nép nagyon okosat akar mondani és így szól: Mit nekem a haza? Van nekem mire költenem. Nem vagyok bolond, hogy potomra kivessem pénzemet: ótalmazza magát a haza, ahogy tudja: én bizony sem főbe nem veretem magamat érte, sem a tőkepénzemet miatta meg nem hiányosítom.
No, ez olyanformán okoskodik, mint a fösvény ember, ki drága pénzen megvett egy lovat, de megsokallván a költséget, úgy akarta azt megint kinyerni, hogy sohasem adott enni a lónak. Természetesen megdöglött a ló, s még több kárt vallott. Ezért mondják: fösvény többet költ. A bolond nép is úgy jár. Meg akarja tartani minden vagyonát, s az ellenség a kályha megett gyalázatosan végzi ki.
Hát az okos nép mit csinál? Nem várja be a veszedelmet összedugott kézzel, hanem idejében a haza oltárára teszi vagyonának egy részét, hogy a többit megmenthesse; idejében felfegyverkeztet némelyeket fiai közül, hogy a többi életét biztosítsa. Az okos nép tudja, hogy ki-ki magának nem elégséges, hogy mindnyájan egyért, a közös hazáért jótállani tartozunk.
Ha tehát a kormányzó hatalom felkiált: hazafiak, a hon veszélyben forog: mit csinál az okos nép? Nem vonít félvállat, de nem is óbégat tele torokkal, hogy mást is elrettentsen, hanem számot vet magával és így szól:
Nekem van száz forintom, tízet a hazának adok, hogy kilencven megmaradjon. Van tíz tulkom, egyet a hazának szánok, hogy kilencet magamnak biztosítsak.
Vannak fiaim, elküldök belőlük egyet a haza védelmére, hogy ha ez egy el találna is esni, a többi cselédem megmaradhasson.
Szent az áldozat, mit a haza oltárára teszünk: dicsőséges a halál, midőn a haza ótalmazásában esünk el!
Majthényi Flóra: MI A HAZA?
"Édes anya, édes apa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, amelyben vagyunk?
Amelyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?"
"Nem, gyermekem, ez csak házunk,
De amit itt körül látunk,
Merre földeink terülnek,
Merre kertjeink feküsznek:
Ez a haza!
Minden, amit a szem belát,
Itt e föld, mely kenyeret ád,
E folyók tele halakkal,
E szőlőhegyek falvakkal:
Ez a haza!
Amerre a hegylánc kéklik,
Merre a berek sötétlik,
Merre a róna kanyarul,
Melyre a kék ég leborul:
Ez a haza!
Hol egykor őseink laktak,
Itt csatáztak, itt mulattak,
Ahol a határt ők szabták
S örökségül reánk hagyták:
Ez a haza!
Ahol csontjaink porladnak
S mindig a földben maradnak,
Ahová bennünket tesznek,
Midőn egyszer eltemetnek:
Ez a haza!
Ez a föld, mely drága nekünk,
Melyet legjobban szeretünk,
Ahová, bármerre járunk,
Mindig vissza-visszavágyunk:
Ez a haza!"
ARANY JÁNOS WALES DÍSZPOLGÁRA LETT
Arany János díszpolgár lett a walesi Montgomeryben. A magyarok jobban ismerik az ötszáz walesi bárd történetét, mint maguk a walesiek.
A BBC is megemlékezett Arany János születésének 200. évfordulójáról - írta a főter.ro erdélyi hírportál.
A brit köztévé felhívta a figyelmet, hogy A walesi bárdokban megörökített történetet az ötszáz walesi versmondó énekes lemészárlásáról Arany János révén többen ismerik Magyarországon, mint Walesben.
Felelevenítették, hogy a rendszerellenes költemény az 1848-49-es forradalom leverése után hatalomra került, zsarnok rendszer ellen szólt: a költő nem volt hajlandó versben dicsőíteni Ferenc József császárt, ahogyan ,,A walesi bárdok" főhősei sem zengtek dicső éneket a Wales-t 1277-ben leigázó, I. Edward angol királynak.
A Montgomery várában történt eset kapcsán Eric Fairbrother, Montgomery polgármestere elmondta: míg a magyarok az általános iskolákban tanulnak a történetről, addig a helyiek alig tudnak róla. Úgy vélekedett, Arany János verse nagyszerű kapocs a két nemzet között.
Ezt figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a magyar költőnek posztumusz, a ,,Montgomery Szabad Polgára" címet adományozzák.
Egyébként Karl Jenkins, walesi zeneszerző egy szimfóniát írt ,,A walesi bárdok" alapján, ami szintén segített, hogy a helyiek megismerjék a walesi bárdok történetét.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Arany János |
|
|
|
Címkék: megszabaduljanak, felfegyverkeztet, felelevenítették, lemészárlásáról, lesüllyesztette, búzakeresztjeit, veszélyezésével, magyarországban, rendszerellenes, megtörténhetett, magyarországon, emlékezetünket, évfordulójáról, szántóföldetek, megmaradhasson, szembeszállnék, minisztereknek, mindnyájunkat, visszavágyunk, boldoguljanak, ótalmazásában, kötelességből, megemlékezett, montgomeryben, megszabadítni, evezőlapáttal, természetesen, polgármestere, szomszédjának, boldogítására, házastársatok, viszontagsági, elrettentsen, gyalázatosan, ótalmazására, megörökített, szomszéd helységből, költői kérdésre, közös Hazát, közelebb múlt, isteni gondviselés, édes mieinket, szegény ember, szikra érzés, olyan emberről, oktalan állatnál, anyasas jelen, haszontalan kotlóstyúk, ember több, ember isten, vadállatban csak, érzés dolgozik, Arany János, Majthényi Flóra, ARANY JÁNOS WALES DÍSZPOLGÁRA LETT, Ferenc József, Eric Fairbrother, Montgomery Szabad Polgára”, Egyébként Karl Jenkins,
|
|
Offline
