2018-11-13 18:00:40, kedd
|
|
|
150 ÉVE SZÜLETETT SAJÓ SÁNDOR
150 éve született Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. november 13. - Budapest, 1933. február 1.) költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja.
A felvidéki Hont vármegyében, Ipolyságon született. Rövid ideig a ,,Verbász és Vidéke" című lapot szerkesztette, majd 1903-tól középiskolai tanárként Nyitrán, Újverbászon, Jászberényben, végül Budapesten tanított, a Szent László Gimnázium igazgatójaként. Verseivel tizenkétszer érdemelte ki legtekintélyesebb irodalmi társaságaink jutalmát. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent István Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének. Költői életművének legjavát Bartha József irodalomtörténész gyűjtötte egybe és látta el bevezetéssel 1937-ben. Versei: "Magyarnak lenni..." "Magyar ének 1919-ben"
Hazafias és irredenta költemények szerzőjeként vált ismertté.
Sajó Sándor embernek és költőnek egyformán nagy volt. Emberi alakja néhány évtized múltával el fog halványulni, költői egyénisége szoborszerűen állandó marad az utókor előtt."
/dr. Bartha József/
MAGYARNAK LENNI
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsírdogálnak,
S szálaiból a fájó képzeletnek
Fekete fényű fátylat szövögetnek
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke, messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldúsrongyait
Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek körült átkaul,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
Majd fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd, cigány ! -
Háborgó vérrel kesergőn vígadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelőn
Mért nem röpülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében, -
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat.
Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!
De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva,
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!
1919
Sajó Sándor: Magyarnak lenni
Link
Sajó Sándor: Magyarnak lenni ( Maksa Balázs)
Link
Sajó Sándor: Magyarnak lenni (Tomanek Gábor)
Link
MAGYAR ÉNEK 1919-BEN
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván
Búd vadonának reszkető ölén.
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, ó jaj, színig fájdalom...
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, -
Én mit tegyek már? - romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;
A sírgödör hát végkép meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?
Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának
És sírt, vesztére, önszántábul ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás,
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Milljó görönggyé omlik szét a föld;
De bánatomnak dacra-lázadása
- Mint őrület, mely bennem kavarog -
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra:
Még nem haltam meg, - élni akarok!
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tízkörmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földbül a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, - inkább meghalok!
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, -
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
1919
Sajó Sándor - Magyar ének 1919-ben
Link
Link
MAGYAR ÉNEK...- SAJÓ SÁNDOR - KÁRPÁTIA - MIHI
Link
Sajó Sándor: Ez éltessen magyar! /Vári Kovács Péter/
Link
|
|
|
0 komment
, kategória: Híres emberek-jeles napok-évfo |
|
Címkék: koldúsrongyait, igazgatójaként, végesvégtelent, szárnycsapásra, fölsírdogálnak, jászberényben, szoborszerűen, szövetségének, keserveinknek, szerkesztette, szégyenünkben, visszazokogom, irgalmatlanul, vetéseinkben, csonkaságnak, becstelenség, rátakargatni, középiskolai, hozzátapadni, keservünkben, tízkörmömmel, fölriasztott, honszerelmét, önérzetünket, szerzőjeként, végzetünknek, lángbetűkkel, tündérekként, bevezetéssel, társaságaink, tizenkétszer, gyönyörűség, akadémiának, megvirradni, halványulni, szövögetnek, felvidéki Hont, utókor előtt, nagy hegyek, fájó képzeletnek, titkos jövendőre, múlt emlékinél, szabadító Mózest, tiszta légben, tettvágy tüze, üres poharat, fölriasztott utolsó, hang vagyok, csillagokra száll, szabadság őrjöngésbe, magyar erdő, éjszakába rémes, Sajó Sándor, SZÜLETETT SAJÓ SÁNDOR, Szent László Gimnázium, Magyar Tudományos Akadémiának, Szent István Akadémiának, Kisfaludy Társaságnak, Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének, Bartha József, MAGYARNAK LENNI, Maksa Balázs, Tomanek Gábor, MAGYAR ÉNEK, Havas Kárpáttól, SAJÓ SÁNDOR, Vári Kovács Péter,
|
|