H. Kohut Katalin versei, novellái - Kohut Katalin,KOHUT KATALIN VERSEI,ANYA CSILLAGA,ÁRTATLAN VIGASSÁG,ÁTÖLEL ZENE,BÁRKIRŐL ÍRÓDHATOTT MESE,Kiabáltak Igazkára,Dohányboltban Vilmos,BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT,BOLDOG ÚJ ÉVET,Boldog Új Évet,EGYETLEN FÉRFI ARANYVIRÁGA,Csillagok Rendjének,ELADÓ MENYASSZONY,Makucska Kálmánné,Maklári Boriska,Másnap Andris,Köszönöm Andris,Bolondság Andris,PILLANGÓ VAGYOK,ÉDESKE ÁLMA,ÉRINTÉS CSODÁJA,Ősara Bi,Paradicsom Kerubjának,SZÍVBŐL SARJADT JOBB VILÁGRÓL,FEHÉR GÓLYA,FÉRFI IDEÁL,Egyetlen Istenem Hozzád,HALOTT BALATON,HARAGOS NYÁR,Bűnözőké Krisztus-rege,KARÁCSONY KÍVÁNSÁG,KATONA DOLOG,KIKELET ÜNNEPE,TAVASZI NAPÉJ,Megyek Veled,VAGYOK ÉN,KÖLTŐ VAGYOK,Nincsen Tehozzád,LESZ MÁR NEKEM OLYAN HAZÁM,LILA RUHÁS HÖLGY,Jeruzsálem Luciferjét,MENNYEI ÁLOM,MÓKUS KÁZMÉR,Mókus Kázmér,Füstös Petit,NEKEM CSEND,NEMES CÉL,ÖRÖKÖS BOLDOGSÁG,ŐSZI HÖLGY,ŐSZI SANZON,Szent Mihály,Szent András,ROSSZ NAGYON,SZERETET DALLAMA,SZILVESZTER CSILLAGA,TAVASZI ÚJJÁSZÜLETÉS,Katalin Istennőt,Katalin Nap-dalát,TÉLI REMÉNY,TÉRJ MAGADHOZ,Kohut Kati Újhelyből,TIS - menusgabor Blogja

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

H. Kohut Katalin versei, novellái

2022-06-11 21:00:50, szombat

	H. KOHUT KATALIN VERSEI, NOVELLÁI Sátoraljaújhelyen születtem, ének-zene-magyar-matematikai tehetséggel. Több hangszeren tanultam meg játszani. Karrierem kettétört, monoton munkákra kényszerültem, mert lezárták a határokat, hogy minket magyar nyelvi ellenségként likvidáljanak, fertelmes módon. A rajtunk végrehajtott világ-könyvtárnyi apokalipszis közben 1991. óta foglalkoztam írással, zeneszerzéssel a kommunikációs összezúzásomig véglegesen. 2007. óta mindent elölről kezdtem, még a helyesírás tanulását is, hatalmas munkám fekszik benne, hogy most már - bár ritmus nélkül -, de tudok írni. Az írásaimat ezeknek megfelelően értékeljék, melyet előre is köszönök! Olvass tovább: https://h-kohut-katalin.webnode.hu/ Link Link ANYA CSILLAGA Álmomban csillagok közt szárnyaltam, Milliárdnyian villogtak az égen, Gyönyörködve repültem közöttük éjjel. Észrevettem egy kék óriást, A legszikrázóbban tündökölt, Szívembe ekkor öröm költözött. Ki vagy Te, kék csillag? - kérdeztem - Te őrködsz talán a többiek fölött? Én vagyok Édesanyád és minden anya Csillaga a világon, szívüket jól látom. Amikor egy csöpp gyermek megszületik, Az anyák szíve felmelegít, Szikrájuktól egyre erősebben hevít Forróságom, mert én csak erre vágyom. Az anyák szeretetétől ragyogóvá válok, Mesélj majd nekik, mert ez nem álom! Néha elszomorít, amit látok, Amikor sír a gyermek, az anya mostoha, Ilyenkor úgy érzem, nagyon ostoba, Mert nem kívánja magának az érzést, Mely örökké tartóan melengeti szívét, Az anyai lángolást, törődést, Az odaadást, az aggódás lelkületét. Ekkor szomorúságom sötétbe dermed, Nem világítom meg az ijedt embereket. Mégis nagy az én bizodalmam, Mert tudom, hogy sokkal több édes jó anya van a Földön, a nagyvilágon, Értük tűzpompám szüntelenül lángol. Miért kék a színed, anyák csillaga? Mert az anyák szorgalmasan Törődnek picinyükkel, óvatosan Lépkednek, álmuk ne riadjon fel, Betakargatnak anya-mosolygással, Megölelgetnek ezer sóhajtással, Mesélnek mesét, énekelnek sokat, Dalolásuk éleszti fel a virágokat. A kék szín a munka színe, Számtalan teendőé, mert az anya Dolgozik szüntelenül, nagyon sok a dolga. Ekkor felébredtem, kertbe kiosontam, Színpompás illatos rózsát szakítottam. Anya már a konyhában sürgött-forgott, Átadtam megölelve őt a szál virágot. Ölébe simulva csak azt sóhajtottam: Köszönöm anya, hogy vagy nekem, Egyetlen óriási kék csillagos életem. ÁRTATLAN VIGASSÁG Mint szűzlány, fehér masnival kontyolva menyasszony lettem, kezem csókot lehelt, sármos férjem itta ajkam szomjazva, esthajnal misén én voltam a kegyelt. Szeretőm volt, s íme egy testté lettünk, szent az aranykör gyűrűsujjainkon, mindörökké összeforrt hószín lelkünk, derűs habfelhők futnak álmainkon. Frigyet kötöttünk mi a nagyvilággal, tiszta logikával a tiszta tenyér, hívjuk a Békét megannyi imával, míg létezünk, szívünk patyolat fehér. Öröm-ódánk száll, jegyünk az igazság, szálljon a dal, az ártatlan vigasság. ÁTÖLEL A ZENE Mindenség a neve éteri zenének, szívemből kiáradt minden, ami ének, megöleltük egymást, mint anya a gyermekét, felkészített erre sok dalos gyermekév. Mindent megjegyeztem, mit egyszer is hallottam, borzongott az érzék, szerelmet vallottam a lágy muzsikának, szomorú daloknak, éppen mit éreztem, reám úgy hatottak. Monoton munkámban egyetlen segítség, vigasztalásomban ártatlan szelídség, sohasem bántanál, hű szeretőm, zene, Tőled könnyezik a nemes lélek szeme. Mikor megnémultam, s csend ölelt engemet, meghaltam azt hiszem, hiányod eltemet, Teveled játszottam kérdés-feleletet, nélküled jég az űr, nem érzek, csak telet. Kereslek szívemben ismét már szüntelen, várom, hogy dallamod hű kísérőm legyen, ismét ragyogtassál ölelj át örökké, forrjon össze sorsunk gyémánt-szövetséggé. BÁRKIRŐL ÍRÓDHATOTT MESE Bárki felveheti havonta a minimálbérét, hogy beossza azt egy hónapig. Valaki rengeteg fizetést kap, nem érti meg Bárki sóhaját, hogy nem telik neki finom ennivalóra, festésre, pedig havonta a bevételből elteszi a pénzt, de mindig hozzá kell nyúlnia. Valaki állandóan dicsekszik, felteszi a facebookra a fotóit a finom ételeinek, az elegáns házának, szobájának, királynői ruháinak, Bárki nem érti, hogy mi a különbség közöttük, miért jár pompa Valakinek, akit csak kineveztek valakinek a névtára miatt az apokalipszisnek, miért nem jár annak a Bárkinek, aki erről nem tud, maga ebben nem vett részt, tisztelettel és barátsággal bánt azokkal, akik áldozatok voltak. Igazka, mint áldozat rokkantsági ellátásból él pár esztendeje, amióta a koldulást abba hagyatták vele, s engedték emelkedni a havi tízezer forintos szociális járadékát. Semmi sem jár neki az egészségügynek nevezett Hunnia elmeosztálytól, sem közlekedési támogatás, sem közgyógy, hogy közösen viseljék a terhét annak, amit végrehajtottak. Igazka már két esztendeje főz naponta, megveszi heti kétezer forintjából a lottót is már, igaz, hogy egyet és yokerfogadás nélkül, meg hetente a legolcsóbb hüvelyt, lánya mai napig gondoskodik a dohányról, mivel mérgezésével szoktak a cigiről és a kávéról a Hunnia elmeosztály betegei 1973. óta. Beázott egyedül, összetette az utcája az összes beázással, esővel megjelölt ház, lakás értelmiség legyőzőjének Ének az esőben című film alapján kitalált Müller menhelyének áldozásának jelét, most Igazka ázik be egyedül, a fejre támadó csapások lakásaikat, házaikat felújították. Eltette a pénzt festésre hosszú éveken keresztül, de mindig hozzá kellett nyúlni a bevételhez. Ahogyan megkapja a pénzét, aznap befizeti a postán a rezsit csekkeken, majd az ebédet, megveszi a boltban az éppen fogyóban lévő legfontosabb élelmiszereket, tisztasági dolgokat, elteszi a kétezer forintját tönkretett lábainak kezelésére, mert havonta járnia kell, amióta a kórházban tönkre tették szándékosan, megveszi a drága fogkezelési dolgokat, estére nem marad a pénztárcájában csak kb. tízezer forint. Kiváltja rengeteg, egyre jobban szaporodó betegségeire a gyógyszereket, megveszi a vitaminokat. A maradékból kellene fedeznie a bérletet, a napi bevásárlásokat egy hónapig, a javításokat a lakáson, mint vízszerelési, egyéb munkákat. Mivel minden hónapban elromlik valami, mert egyformán szerencsétlen azokkal, akik megáldozták, mindig hozzá kell nyúlnia a festés árához. Így szomorúan néz maga elé, nem tud rápillantani a falra, a beázás nyomaira, nem érti, mi köze van neki mások tetteihez, meg azt sem, hogy a város lakossága miért újítja kedvezményesen és ingyen a már megöregedett, nyugdíjba ment 81 éve hosszabbítást rendező alkoholistáinak, rossz természetű elmeosztályának. Valaki látja, hogy igazka mennyire ápolt, szép még mindig, nehezen viseli, dicsekszik azzal, mikor Igazka válltöréséig hetente kétszer ment tiszta oxigéndús forrásvízért, hogy csak egészségeset igyon, s nem tellett neki még ásványvízre sem, maga soha nem kóstolta meg még a szörpöket, édes italokat, gyümölcsleveket. Kiabáltak Igazkára az aggok, hogy minek a víz, maguk mióta eszüket tudják, csak bort isznak, meg arról szól az életük, hogy érezzék magukat jól, szórakozzanak mindaddig, míg meg nem halnak, kitámadva Igazkát azért is, hogy számítógépen dolgozva, írva verseket, cikkeket, novellákat jelezte mindenkinek, mi történt vele. Bárki a neten is kritizálta Igazkát, hogy ő beosztja a pénzt, mert van férje, tehát egyikük fizetése megy el csak a rezsire, főbb kiadásokra, a másik megmarad tisztán. Bárki üzemit hord, a férj szolgálja a feleséget, akinek betegsége miatt ketten járnak az orvoshoz, ami meghatja Igazkát, mert ő félévente jár kivizsgálásra egyedül és érte még soha senki nem aggódott. Véleménye szerint így jó kettesben megöregedni, hogyha bármi is történik, mindig együtt legyenek a szerető férjek és feleségek. Igazka, Bárki és Valaki meséje szerint az a jó, aki kiveszi a részét a tor-ünnepből, melyet ülnek Igazka temetése, haldoklása felett, szerelmesen, szerető családdal élve emberhez hasonló módon az életüket, Bárki csak mosolyog, elégtételt érezve, hogy igen, neki is hasonló sorsa van, ez jár mindenkinek, Igazka pedig folyamatosan számolva fel mindenét, elosztogatva szép ruháit, melyek saját harmóniáját jelentették azoknak, akiknek nem volt ízlésük, igényük a szépre, mely már csak belül jelentette, melyre igazán soha senki nem volt kíváncsi, retoárját írta meg, melyet letöröltek az egyik magazinból azzal a váddal, hogy nem tud viselkedni, mert leírta azokat az általa felismert neveket, melyek dőzsölve írnak, elismertséget keresve maguknak, tort ülnek továbbra is, ezzel törölték végleg, hogy viselkedésével nem értenek egyet, meg nincsen szükségük haldoklóra, a gyilkosok, mint egyik névmáshoz sem sorolhatóak azért járnak a magazinba, hogy szórakozzanak, könyveket adjanak ki, megosztotta Igazka őket, egyik megfúrta, a másik hagyta, hogy leplezzen, mi történt vele. Igazka készülve a megváltó halálra, hiába esdekelt eutanáziáért a gyilkosaihoz a Hunnia elménél, arra gondolt, utoljára meglepi magát mindenféle földi jóval, amire egész életében nem tellett. Egy hónapig naponta vásárolt a boltokban, vett csirkemellfilét, zöldségeket, hasábburgonyát, uborkát, paradicsomot, földiepret, narancsot, graifurtot, mindenféle édességet készített, melybe a naponta megőrölt földimogyorót keverte, melyet a gerince miatt mindig kellett volna fogyasztania. Gyümölcsjoghurtot vásárolt, meg rengeteg tejet, kakaót, kalácsot, igazi házi vajat, kiflit, meg mindazt a finomságot, melyeket gyerekkorában fogyasztott édesapja mellett. Vett a Dohányboltban Vilmos körte pálinkát, meg egy doboz sört, vörösbort, cigarettát a dohány helyett két naponta. Megjavíttatott mindent a lakásban, mindenféle készüléket megvásárolt a konyhába, amikre vágyott, s szinte áhítattal fogyasztotta naponta a finomságokat, egészen addig, míg el nem fogyott a pénze. Tavasz jön, Húsvét, végig nézett kijózanodva a falakon, hogy így soha nem festi ki az értelmiség legyőzés miatt Rákóczi tér által rosszul beépített tetőfedés utáni beázásai nyomát, véglegesen felszámolta a tartalékait. Itt a vége a mesének, vágya egyszer talán teljesül, hogy elköltözhet messze a szürke várostól, mely temetőföldje volt harminc éven keresztül. BOLDOGSÁG Mit jelent a boldogság? Számomra a szelíd reményt, óvó tenyered simogatását, két szemed fényességét, biztonságát törvényednek, akaratát az ég-kéknek, keleti szél kötését, mellyel üzentem húsz éven át falevelekre írt búcsúdalommal. Basszusát a vízmélységnek igába vonva szétküldtem a végső akkordok áriáját a világ négy égtája felé, s míg hangomat engedték, daloltam az igazaknak, meghívtam a világot haláltusámra a miskolci pöcegödör mélyére. Orcám felismerhetetlenségig torzult a csonkításoktól, így jöttél drága, szívem maradt egyedül belőlem, mielőtt átlendültem volna az öröklétre. Már megszoktam a szeretetet, elfogadtam, engem is féltenek és biztonságot adnak. Beleremegtem a felismerésbe, hárítasz engem a tükörképmástól, azt akarod, tökéletesben gyönyörködjön ismét a Szépség és a Szeretet. Biztonságban pihegek a fekete lakásban, nem engeded látni a sértő sivárságot, eltakarom szívemet és várok türelmetlenül. Azt hittem, játék folytatás ez is, velem senki sem lehet jó, nem találok okot, mely megmagyarázná az eddigi miérteket. A Boldogság szárnyai között pihenve szívem megnyugodott és örök-szerelem frigyét kötötte az egyetlennel. Kapuja tárul a végtelennek, már véget ért az álom, a jövő kulcsa békességgel szövetkezve megérkezett. Aranyszínben lépünk oltár elé, ahol majd felszakad véglegesen a homálya az eddigi éveknek, s elénekeljük közös nászdalunkat, melynek mennyei refrénjét a Minden együtt zengi a zenei óriásokkal. Mit jelent a boldogság? Szelíd hatalmát a tökélynek, az örökös igazságot, tökéletes harmóniát Szépséggel, a Szeretet ismételt szabadságát, a Szerelem örökkévalóságát. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Azt kívánom, ezen a napon fölötted egy csillag ragyogjon, mutasson utat mindenkinek, milyen az igazi szeretet! Csillagként ragyogsz le ránk, küldöd a mosoly sugarát, áldás, békesség kísérjen, életed százhúsz év legyen! BOLDOG ÚJ ÉVET! Mit kívánjak én Szilveszter éjjelén? Sikert hivatásban, Szeretetet a családban, Sok igaz, hű barátot, Húsvétra friss kalácsot, Pünkösdre sok leányhangot, Gyermekek csillogó szemét, Szépkorúak tiszta lelkét, Ne fájjon többé a világ, Politika égbe nem kiált, Értünk, miattunk él, Ki rólunk ítélkezik, Igazság lobog a szélben, Fehér zászlaja szívet regél. Törvény és hatalom Jegyben járnak, Örök házasságot Ígérnek egymásnak. Kell még a jó szó, Mely szívet derít, Akár, mint só, mely Nélkül íztelen a lét. S mivel minden ember Szívében törvény a rend, Nincs többé éhezés, Gyilkolás, békesség lesz. Végiggondolni nem is lehet, Mit kívánhatok: Örök-szerelmet, Tiszta hangot, Csengő dallamot. S amikor a jólétben Egyszerre fogunk kezet, Felkiálthatok végre: Emberek, Boldog Új Évet! BORKÖSZÖNTŐ Szőlőskertek királynője te leszel az est fényjele, ha nem fér több a bendőbe, fogadják az aszút, hője melenget, mint a forró nyár, hisz' elérkezett hozzánk már, legszebb évszak érett borral, ettől lesz csodás a bordal. Felek, az Egri bikavért aki issza, nem vérszegény! Csemege édes itóka, Ettől kedves lesz Katóka. Fázós hölgynek ez a stóla, vegye fel, forr a borocska! BOSSZÚ Valamikor régen olasz honban élt két család, amelyek állandó harcban álltak egymással. Nem tehettek róla, mert állandóan forrt a vérük, nínózott benne a bosszú, amikor valamelyik családtag elesett az állandó vércsatában. Kötekedtek egymással, amikor néha összefutottak az utcákon, vagy bárhol, addig nem nyughattak, míg verekedést nem szítottak. Ricardo és Nicolas tizennyolc évesek, nagykorúak lettek. Addig aránylag védetten éltek családjukban, ekkor mindketten elindultak a bárokba megünnepelni nagykorúságukat. Szépek voltak, a lányok szívét meghódították hamar. A Zanzi bárban éjfélt ütött az óra, amikor egy lövés dörrent. Az óramutató megállt ijedtében, mert a gyönyörű Ricardo holtan zuhant a földre. Nicolas kezében ott füstölgött a gyilkos szerszám. Nem gondolkozott, elégedettség látszott arcán, bár megijedt élete első gyilkosságától, még soha nem ölt embert. Általában a vér és halál látványa olyan hatással van másokra, hogy soha nem tudják feldolgozni. Ha viszont valaki gyilkossá válik egyszer, már sokkal hamarabb fog máskor is életet oltani, mintegy megrészegedik a vértől, attól az érzéstől, hogy ő mostantól élet és halál fölött rendelkezik, ő maga jelenti a törvényt, melyet képvisel a többi vértörvényt ülő gyilkossal. Így alakult ki mára a halál keresztapa birodalma elektromos vérrel rendelkező csőtésztákkal, makarónikkal, ahogyan megteremtették ezeket a maffiákat állandóan forrongó bosszúvágyó vérrel, melyen nem tudnak uralkodni. Ilyen volt Nicolas is, ezért nem viselte meg az első gyilkossága, azt hitte, a szépséges Ricardo szívének kioltása valamilyen dicsőséget hozott a családjának. A halál népe soha nem tartott igényt az ártatlanok életére, a halál nem arat féktelenül, csak azokat veszi magához, akik hozzá tartoznak. Ezért volt a régi ember törvények szerint az élet végtelen az egészséges, tökéletes emberek számára, akik hosszú életük végén csak elaludtak álmukban egy éjszaka, meg a szívtörvényű, erkölcsös lányok és fiúk életét sem a ő vette el, hanem olyan sötét hatalmak, melyek eddig csak mesékben, szimbólumokban megírt fekete varázstörténetekben maradtak fenn, sárkányok, boszorkányok, szörnyek, űrpusztítók létrehozóiként kezdték az állandó vérontását a tehetségeknek, törvénytisztelőknek, szépséges lényeknek. A halál keresztapa név viselése már feldolgozást kapott, hiszen a vértörvényük azt jelentette, hogy a forrongó bosszúálló véren nem lehet uralkodni, ezt meg kellett értetni először, hogy tegyenek a jövőjük érdekében lépéseket. Mindezt egyetlen barna hajú örökbe fogadott asszonyka értette meg a vendetta népével, aki odament a bárban Nicolashoz, közölve vele, milyen súlyos tettet követett el, rajta van a vére Ricardonak, amit majd egyszer vissza kell kapnia a karmájuk törvénye szerint, s így a gyilkolásnak soha nem lesz vége. Nincsen bűnbocsánat a gyilkosnak, addig kell kergetnie a kiontott vérnek, míg elégtételt nem kap az áldozat. Nicolas odament Ricardo teteméhez, megnézte a szépséges halott fiút, aki már soha nem élvezheti az ifjúságot, soha nem lehet szerelmes, felfogta, hogy mit jelent az élete valakinek. Bocsánatot kért sírva az ellenséges családtól, megígérte, hogy pótolja a fiúkat, mindenben segít nekik. A két család kezet fogott egymással, mert felfogták végre, hogy aki ártatlan vért ont, az megérdemli a büntetést és nem lehet bosszút állni olyan családtag miatt, aki törvénytaposóként gyilkolt. A vendetta, mint állandó ellenségeskedéssel és viszállyal járó vérbosszúja a családoknak befejeződött, a békesség útjára lépő családok közösen veszik fel a harcot a ma fiaival, amik mindenféle emberséget eltaposva dőzsölve élnek rablásból, lopásból, tiltott üzelmekkel, kereskedelmekkel, munkát soha nem ismerve, bosszút állva az ártatlanok családján, ha valamelyikük lelepleződik, vagy megsérül. Ez a bosszúállása a fertelmeknek az egész mindenség ügye, mert családjaik ugyanannyira veszélyesek, mint a maffia vezérek. Mindent áthágva veszélyeztetik az egész Föld jövő és jelen egészségét, épségét. Ezek a baktérium és különféle bombával rendelkező országokra is vonatkoznak, meg az élővilágot megtámadó vegyi fegyverek tulajdonosaira is. A mese a magasabb igazság szimbólumokba rejtve, így maradtak fenn a régi fekete seregek történetei, legendái, birodalmainak tündöklései, varázslásaikkal együtt. Új formát találtak maguknak a bosszúállók, az életellenesek, új mesékre késztetik az írókat, hogy egyszer napvilágra jöjjön minden igazságtalanság, ártatlanok elleni támadás a világon. Ricardo és Nicolas története hűen tükrözi azt a régi maffiát, melynek a nevét felvéve követik el a merényleteket tiszta szívű, szép és tehetséges emberek ellen titokban, mert a gonoszok tetteit mindig így követték el, soha nem kiáltott még az ártatlanok vére a háztetőkön, hogy onnan hirdessék ki az ellenük támadók ítéletét. A vendetta törvénye feldolgozást nyert a megértés, elfogadás során. Többé nem állnak meg a végtelen idő szív-órái merényletek miatt. CSEND . Furcsa ez a csend, benne van minden titkos ütközet, a sötétben kiomló vér, minden jajkiáltása a kiszolgáltatottaknak. Benne van hozzád suhanó kérdésem: szerettél-e valaha engem? A csended nem értem, sokáig tartott a kétségem. Nem kiáltasz, nem suttogsz, nem küldött a szél üzenetet. Szorosan ölel a fájdalom, szívemben még pislákol az öröme az ember-szeretetnek. Legszívesebben világgá üvöltettem volna kitárt karokkal: szívem szívedre talált, s táncos léptekkel mutogatnám mezítelen szívemet testemen. A csend nem nyilatkozik, nem tör pislogó gyertyalángra, melyet elolt a fájdalom. Én hallom a világ fájdalmát, minden jóság terhe szívemen. Nem hallom ütőered ritmusát, hogyan élted át a búcsúzást, melyet csend sivatagnak gondolsz, ásító mélységét nem kutatod szívedben. A csended felkavar, ezért mondtam, ne válaszolj, nem érted? Szükségem volt. CSODAHÓ Apró pehely, kicsiny csillag, fényszekérben ég-kocsisnak tiszta, fehér veteménye, a hidegnek fejleménye. Prüszkölnek a jégparipák, füstölnek a békepipák, szentül tőle a nagyvilág, kinyílik a sok jégvirág. Lépeget a kormos macska, a lábait beledugja, óvatosan lépked benne, megkóstolja, fagyot enne. Fatulipán, faládikó, emlékezik a házikó arra, régen hogy szerették, elkerülték balszerencsék. Fenyő zöldje nagyon nyakas, kukorékol rá a kakas, mert menyasszonyt játszik éppen, hó arája vendégnéppel. Gyülekeznek az állatok, nem lehetnek hazátlanok, eleséget keresgélnek, egymással már jól megférnek. Szánkó siklik domboldalon, a sok gyerek vígan dalol, belehull a szép szemekbe, egész városokat fed be. Minden csupa-csupa fehér, takarója az űrbe ér, pilinkézik, ez csudijó, esik a csillám csodahó. AZ EGYETLEN FÉRFI ARANYVIRÁGA Volt egyszer egy csodálatos világ, minden részén megnyilvánult a természet csodája: a nagy évszak. Világ anya gondoskodott az éltető forrásvízről, mellyel minden hajnalban megpermetezte a fákat, virágokat. Csodálatos leányok daloltak és szorgoskodtak a munkahelyeken, mindenki tudta, hogy a munka nemesít, felelősségteljesen végezték feladataikat. Minden istennő olyan munkát végzett, amelyhez adottsága volt. Udvarhölgyek vették körül a világ Úrnőjét, együtt gondoskodtak a természetről. Tökéletes harmóniában és békességben éltek az emberek, mert Illés felettes Isteni szövetsége, melyet Csillagok Rendjének neveztek el, angyalokat helyezett a lányok felé, hogy minden kívánságukat teljesítsék. A gyümölcs és növénytermesztést villámlás-szerű elektromos lények végezték, mivel ezek nehéz fizikai munkának számítottak. A terményeket hatalmas raktárakban és fagyasztó házakban helyezték el. A fecske kedvenc madara volt mindenkinek, kék színével maga lett a tavasz hírnöke. Őzikék és mókusok örvendeztették meg a fenyvesek világát, az állatok csak növényekkel táplálkoztak. Egy napon vége lett az ideális tökélynek, megjelentek az égből kíváncsi idegenek, férfi külsővel. Nem tudtak ellenállni a szép hajadonoknak, elcsábították őket és gyerekeket nemzettek nekik. A természet irányító Úrnőt fogságba ejtették. A lányok cselédekké váltak, a szívükben rejlő csodákat összezúzták és örök szomorúságra ítélték őket. Az angyalok még szolgálták a leányokat, de tehetetlenek voltak a durva férfiakkal szemben, akik leigázták Európát. Egyre kevesebbet énekeltek, égi daluk nem visszhangzott többé. Egy férfi megsajnálta a lányokat, akiket asszonyokká tettek, nem akart olyanná válni, mint a többiek, felment a legmagasabb hegycsúcsra, ott rendezte be a növénytermesztőkkel otthonát, akár egy édeni paradicsomot. Hófehér leandereket ültettek a leányok szimbólumaként, arany földgömbforma virágokat hozó növényt a világ Úrnője tiszteletére, melynek minden levele az életet jelentette. A virágot az utolsó legyőzött Isten ruházta fel hatalommal, a többiek gonoszak lettek. Elkezdődött a világban az értelmetlen pusztítás és szenvedés. A hegylakó elindult néha vándorútra és meglátogatta az egykori tökéletes leányokat, asszonyokat, akiknél már bizony beteg gyerekek is születtek és meggyógyította őket az isteni csoda erejével, de már ők bűnből eredtek, a világra jött a csúnyaság és kapzsiság, irigység, különösen, amikor bevezették az árucserét. Többé a természetre nem ügyelt senki. A lányok elfelejtették, milyen csodálatos szeretet és tisztaság képviselői, hogy maguk jelentik az eszményét az egész mindenségnek. Az állatok szenvedtek, elkezdték leöldösni őket. Egy sebesült őz vergődött el egyszer az aranyvirág közelébe. A növény kinyújtotta egyik szárát, átölelte a riadt állatot, aki könnyekkel a szemében nézett rá. Abban a pillanatban meggyógyult és vitte hírét a többi állatnak, hogy csodát tesz a világ Úrnőjének éltető ereje. Azóta reménykedtek abban, hogy egyszer visszatér a világba az egykori mesevilág, ahol a szeretet és békesség uralkodik a halhatatlan leányok felett. ELADÓ A MENYASSZONY A forgalmas falu közepén a kisbíró kisdobjával hívja fel magára a figyelmét a járókelőknek, majd kihirdeti: - Közhírré tétetik, hogy özvegy Makucska Kálmánné, született Maklári Boriska három nap múlva, március 7-én tartja esküvőjét a római katolikus egyházközösség templomában. Annak a férfinek adja a kezét és hatalmas birtokát, aki elnyeri addig a szívét, mert csak szerelemből kíván férjhez menni. Három férfi kiválik a tömegből és elindul a kisbíró felé, majd tanakodásba kezdenek, elfogadják a kihívást. Boriskának megviszik a hírt, aki éppen rózsákat szed barátnőinek a kiskertben. Jolán és Erzsébet magához öleli kebelbarátnőit, boldogan énekelni kezd: (A három csillag van az égen dal zenéjére énekelve) Három férfi jelentkezett, három jelölt ad majd kezet, egyik szőke, másik barna, a harmadik piros alma. Tamás, nagybajszos, hatalmas szőke ember, ezzel fordult ivócimborájához a kocsmai ablak előtt: - Te, én ezt megpróbálom. Eltemettem az asszonyt már van két esztendeje, hiába volt a sok panaszkodása, hogy minden a nyakába zúdult, ő végezte a férfi munkát is a ház körül, meg kellett tanulnia, hogy az asszonynak hallgass a neve, az dolga, hogy rendben tartsa a portát. - Te meg naponta itt húzattad a cigánnyal, mulattál hajnalig. - Veled együtt, Géza, s ha elnyerem Boriska kezét, életünk végéig telik majd torozásra valóra. Felvette másnap egyetlen fekete öltönyét, egy üveg asztali borral beállított az özvegyasszonyhoz: - Jó napot, Makucskáné, hoztam ajándékot magának, ha akarja megisszuk közösen és megbeszéljük az esküvőnket. - De hiszen nem ismerjük egymást, drága Tamás, meg én tudja, nem iszom alkoholt, nem kocsmai megbeszélés tárgyát képezik a szívügyek. - De én felajánlom az életemet, minden hatalmamat az emberek felett a boldogulásunk érdekében. Mások örülnének, a legtöbb asszony haptákban áll, amikor meglát engem, előre köszönnek, mikor kackiás termetemmel megjelenek előttük. - A külső kevés, a férfiaknál a benső tulajdonságok számítanak egyedül. Hiába mindenféle tekintély kivívása parancsolással mások felett, ez mind értéktelen. - Mit kívánsz tőlem, asszony, mit tegyek? - Tudja mit, kedves Tamás, tegye másnak a szépet, olyannak, aki megalázásra és cselédségre vágyik, én biztos, hogy nem leszek a felesége. (udvariasan elküldte a férfit) Jönnek a barátnők, Erzsike így szól: - Jól tetted, hogy elküldted, édes Boriskám, már egy év múlva roncs lett volna belőled! Jolán ezt mondja: - Barátnőm, Te annyira törékeny és jóságos vagy, ugyanakkor teli életvidámsággal, hogyan is húzhattad volna az igát egy mulatós, durva ember mellett!? Boriska énekelni kezdett: (De jó lenne szív nélkül élni dallamára) A szívem mindig eldalolja, ki az, aki szomjúságát oltja, várom mindig ideálját, csodáljam jelleme báját. A szívem csak az észre hallgat, érzésekhez odaballag, hol az ész dönt, nincsen semmi, de jó lenne szív nélkül élni. A két barátnő együtt az utolsó sor dallamára: Jaj, jaj, hogy lehet szív nélkül élni? Másnap Andris, barna hajú szépember, mint a falu bolondja áll Boriska elé egy csillogó gyöngysorral. Jó napot, ténsasszony, meggyűttem, akar-é a feleségem lenni? - nyakába akarja kapcsolni az ékességet, de az asszony nem engedi. - Köszönöm Andris az ajándékot, tudom, hogy örökölted a vagyonodat és ezt a drágaságot is, azt is, hogy soha semmiben nem szenvednék hiányt melletted. - Hát éppen ez az! Boldogan élhetnénk együtt szépasszony, nem törődve másokkal. - De nem balgaság-é, drága Andris, ha bezárkózunk otthonunkba és kizárjuk teljesen a külvilágot? Az ember társas lény, ugyanakkor barátokra, családra is szüksége van. Lehetséges-é boldogság szerelem nélkül? - Bolond beszéd ez, asszonyom, s bolondnak bolond a társa is, éppen egymáshoz valók vagyunk mi. Bátran szembeszállunk a világ szájával, mert mi mindent könnyedén fogunk fel... - Ön lehet, Andris, de nekem nagyon fontos a többi ember tisztelete, s az emberség. Egyetlen jólelket sem mellőzhetek, akiket szívembe zártam, hogyan is élhetnék érzéseim nélkül magányosan egy házasságban? (elküldte a második férj-jelöltet) Jön Erzsébet és Jolán, ezt mondják: Bolond lyukból bolond szél fúj, jól tetted, hogy elküldted Boriskám, mit is kezdenél olyan emberrel, aki magával sincsen tisztában. Boriska halkan énekelte: (Boldogság, gyere haza dallamára) Bolondság Andris neve, nem ért el a láng heve, boldogság gyere végre, nekem ennyi kell, semmi más! Közösen éneklik az utolsó sor refrénjét a barátnők: Neki ennyi kell, semmi más! Harmadik nap megérkezik Tibor, az ősz halántékú daliás termetű legény. Kezében szorongat egy csokor hóvirágot, mint kikelet hírnökét, a tisztaság és egyszerűség néma szimbólumát. Átnyújtja az asszonynak, akinek a szeme felcsillan és várakozással tekint a férfire. Tibor így szól: Szívemnek sohasem parancsolok, érzéssel és kedvvel így bókolok: szépséget csodálni olyan csodás, csokrom egy szerelmi vallomás. Boriska, mikor megláttalak, kaputok előtt én megvártalak, lábadnak nyomát, hogy megérintsem, jóságod illatát érezhessem. Borika szívéhez kap a szerelmi vallomást hallván és csillogó szemekkel így szól: Tudom, drága Tibor, hogy még sohasem voltál nős. Azt is, hogy régen volt egy szerelmi csalódásod, Te vagy az egyetlen, aki csak szerelemből képes házasodni. Megérintetted a szívemet, bár tudom, hogy becsületed, tisztességed híres a faluban, elől jársz másoknak történő segítésekben is. Jellemed kitűnő, modorod megnyerő, azt hiszem, egy nő számára nincs nagyobb érték a nemes tulajdonságoknál. Elfogadlak férjemül, holnap megtarthatjuk a menyegzőt. (A férfi kezet csókolt, s örömmel indult otthonába) Jolán és Erzsébet, a két barátnő lelkesen örvendezik Boriska szerencséjén. Boriska a Szívem szeret dal dallamára ezt énekli: Szívem szeret, valóság ez, vagy álom, szívem szeret, évek óta erre vágyom, szívem szeret, szívem szeret, nem tudtam soha, hogy ilyen lehet, lehet. Közösen éneklik a barátnők az utolsó három sort: szíve szeret, szíve szeret, nem tudta soha, hogy ilyen lehet, lehet. Boriska jön menyasszonyi fátyolban volt apósával, mint aki majd az oltárhoz kíséri. A másik oldalról Tibor jön tanújával. A pap előtt találkoznak. A pap ezt mondja: Eladó volt a menyasszony, férjhez megy Boriska asszony, kinek kezét nyújtja éppen, csókolná, de nem elégszer. Már most boldogok legyetek, örökké tartson jegyetek, holtomiglan, holtáiglan, mint a legszebb álmainkban. Felhúzzák a gyűrűt egymás kezére, majd közösen énekelni kezdenek a Te az enyém, én a tied, halló Chérie dal dallamára: Te az enyém, én a tied, drága szívem, soha szebbet, mindig ilyet, hű szépségem, együtt jobb lesz, sokkal jobb lesz, mert mi csak boldogan élhetünk, óh, szívem, hogy én a tied, s te az enyém. Még egyszer mindenki ugyanezt énekli közösen. ÉN EGY PILLANGÓ VAGYOK Én egy pillangó vagyok, Sehol sincs otthonom, Megbántanak a nagyok: Nevenincs rovarok, Ha a földön lelek helyet, Kicsiny életteret, Haragos szél leteper, Felhőcske rám lehel. Bokrok közé röppenek, Tüskék felsértenek, Lombos fán elrejtőzöm, Kopognak faőrök, Felhők alatt szárnyalok, Eső kerget, viharos. Menedék: Csillag-sziget, Repdes pillangó szívem. ÉDESKE ÁLMA Egyszer régen, valahol a világ vége felé élt egy király a feleségével. Nagyon boldogok voltak, csupán a gyerek hiányzott nekik. De csak kisleányt szerettek volna, mert egyetlen vágyuk az volt, hogy hallhassák csodálatos hangocskáját, ráadják a világ legszebb ruhakölteményeit. Arra járt egyszer Krisztina, a vasorrú boszorka szép hajadon külsőt felvéve, hogy ne tudja senki róla, ki is valójában. Megvendégelte urasan őt Hidegkúti király és a felesége, elmondták bánatukat. Krisztina ekkor így szólt: - Kilenc hónap múlva megszületik Édeske, fekete hajjal és égkék szemekkel. A leány a világ minden nyelvén fog tudni beszélni és minden művészeti ágban kimagaslót fog nyújtani. De ami 18 éves korában következik, azon én nem tudok segíteni, mert kevés hozzá a hatalmam. Egy fekete macska fog átszaladni előtte a születése napján, ettől tőr járja át a szépség szívét és azonnal elájul, örök álomvilágba kerül. Csupán annyival tudom oldani a fekete mágiát, mely ellenkezik minden tökéletessel és tehetséggel, hogy addig alszik a királylány, míg egy hős meg nem csókolja. Telt, múlt az idő, a következő évben megszületett a gyönyörű kisleány. Már egy éves korában énekelt, az egész világ a csodájára járt. Bejárták a földrészeket közösen, Édeskét mindenütt megismerték és körberajongták a királyok, hercegek, grófok. Már-már elfelejtkeztek az átokról, nem is hitték el, hogy bármi rossz történhet a királylánnyal. Így következett el a 18. születésnapja, amikor a család énekversenyt szervezett a királyi palotában. Mindenki szerepelt, Édeske is, természetesen őt tapsolták meg a legjobban, amikor a zsűri visszavonult és behozták a szebbnél szebb tortákat. Édeske felemelte a kést, hogy megszelje a legnagyobb joghurtos, gyümölcsös tortacsodáját, amikor megszólalt a toronyóra, délután egy órakor. A leány abban a pillanatban a szívéhez kapott és élettelenül terült el a földön. Nagy volt az ijedtség a palotában, de a királyi házaspár tudta, mi történt, hozzákezdett az előkészületekhez, hogy méltó helyen nyugodjon Édeske, míg az átkot le nem mossák róla. Többezer év telt el, nemzedékek születtek és nőttek fel, egyedül a királyi család halt ki utódok nélkül. A palotát benőtte az örökzöld fenyőfák hada, a mókusok és őzikék erdejévé vált. Az ország lakosai egyetlen toronycsúcsot észleltek néha az épületből, amikor esett az eső és sütött a nap, a szivárvány napszínében tűnt fel a csúcs, ahol Édeske aludta álmát. Ezt látta meg egyszer Krisztián herceg, amikor arra repült égi napbárkáján, odarepült a szivárvány alá és meglátta a királyi kastélyt az örökzöld fenyőfákkal. Leereszkedett, benézett a torony ablakán, megpillantotta a csodálatos királylányt feküdni az ágyon. Beugrott hozzá, s olyan szép látvány terült a szeme elé, amilyet még soha nem látott. A leány olyan volt, mint egy törékeny porcelánbaba. Megcsókolta rózsaszín ajkát, abban a pillanatban Édeske kinyitotta a szemeit, s rápillantott Krisztiánra ragyogó kék szemeivel. A herceg magához ölelte a királylányt és azt mondta: - Te az enyém, én a tied, soha többé el nem válunk, rád vártam mindig, szívem hölgye, jöjj, kedves, te leszel a feleségem! Felszálltak mindketten a napenergiás űrhajóra és meg sem álltak a G-21 nevű bolygóig, ahol Krisztián népe élt boldogságban, hatalmas tudományos, technikai vívmányok között titkosan, hogy a fekete mágikus erők soha ne keresztezzék útjukat. Krisztián és Édeske boldogsága mai napig tart, volt olyan dínom-dánom az esküvőjükön torta csodákkal, süteményekkel, hogy az egész világűr emlegeti a házasságkötésüket. Aki nem hiszi, járjon utána. AZ ÉRINTÉS CSODÁJA (Szonett) Fodrozódó tenger - ezüst hullámok, Fa és Bi a két delfin játéka hív, boldogságom soha nem volt ilyen hív, szemeimben békesség, letűnt álmok. Ősara Bi szüli kicsinyét, s várok, míg meghajlik előtte minden torz ív, Fa farkával int, örül a delfin-szív, nézésétől felélednek a korok. Letűnt idők tanúi ők,ős-erők, ember-barátok,s nem takarják redők, csodálatos az, mint szememmel látok: Fa és Bi körbeúszkálja kis-delfint, farkuk minden pillanatban megérint, szeretet-csodát látva elámulok. ÉVA ÉS A TUDÁS Éva! Te bűnre csábító! Sejtetted-é a jövőt, Mikor feledet felbiztattad A kíváncsiságra. A lopott tudás, mint a rokka, Ha dilettáns tekeri, Sötét művé szövődik S megsebez. Azóta az asszonyok Csalárdok és csábítók Az asszonyság kezdetén, Hogy aztán fizessenek vétkükért Kínban, szenvedésben. Te nem tudtad, Éva, A születéshez kell a fájdalom, S a kereszt súlya nehezül a testre. Kín-örökség tőled a megkísértés, A kígyó éberen figyel Lesve tettet, álmokat, Mohón kapaszkodik A legparányibb gondolat-szikrába, S markolja kéjtől ittasan. A kísértőd sárban tekeredik, Éva. A Mózesé megszelídült, Felnemesedett szellem, Mely, mint az oroszlán, Védelmezi az igazat, Ereje elpusztítja A varázslat káprázatait, A képzelet s káromlás Szörny-szülötteit. Éva! Vajon, ha akkor Megismered a kígyók királyát, Lettem volna tapasztaló a földön, Vagy gondolatban éltem, csak A csillagok idejére várakoztam Eljönni, lejátszani Oly' sok szerepet Egy életnyi Plútó-időszak alatt Völgyekben, szakadékokban, Rám tekeredő gyomokkal? Nagyobb diadal, Éva, A megtérő tapasztalata, Mint a Paradicsom Kerubjának fehérsége, Nagyobb, mert forrása a szenvedés. Éva! Utad leröpített a semmihez, Ahonnan szivárvány ível Hétszín ünneplőben, S az út végén a kedves vár A fehér éjszakán, s mézédes Nektárral üdvözlik e nászt A szelíd várakozók. Éva! A csodák éjjelén Így suttog ajkad: Levetettem a súlyokat, Ismerem jól a nevüket, A földi lét bölcsessége A hit jóságával a tudás. FABULA A SZÍVBŐL SARJADT JOBB VILÁGRÓL Gonosz volt a világ, féltek az emberek, sötétség legmélyén több család rettegett, hiába a szép szó, nem volt foganatja mert a nép vagyonát alvilág aratta. Sokgyermekes család élt egy kis faluban, elkerülték őket nevetve oly' sokan, mert szorgalmuk nagy volt, becsület a nevük, éhkoppon tengődtek, üres volt a zsebük. Fizettek lustának, tolvajnak is vámot, munkájuk értékét elvitték a cárok, egy bánatos család tanakodott ezen, merre is menjenek, hol igazság terem. A legkisebb mondta, galamblelkű Panna, szépségét az árnyék sem fedte, takarta, indulok világgá szerencsét próbálni, hátha akad remény, akár egy fűszálnyi. Vándorolt erdei, városi utakon, messzire utazott gyalog, és vonaton, míg ösvényére lelt a Remete-hegynek, melynek csúcsívei csillagokat vernek. Tábort vetett ott a szép kékség lágy ölén, egyre törte fejét a szikla hűs kövén, szeretettel ölelt minden fát, virágot, nézte madár röptét, benne Szabadságot. A Mindenfeletti egyszer csak megjelent, lángszeme ölelte az egész végtelent, látta gondolatát, tudta, hogy mi bántja, miért is indult el a kedves leányka. Visszhangoztak sziklák mennydörgő hangjára: emberi jóságnak bölcsesség az ára, szívtörvény az erény, mivel változtatna nem lesz ki szavától ostobán maradna! Ajándékot adott, erőt és hatalmat, vigye véghez tervét, hozzon forradalmat, káoszból rend legyen, a Szépség arasson, felülemelkedjen mindenféle rangon. Elindult hát haza okos Panna végre, világnak dolgait hozza majd egységre, amerre elhaladt, szétvált minden ösvény, szívében ragyogott örök élet-törvény. Változott a világ, minden helyre került, szorgalom, akarat szándéka kiderült, igazságot mondtak minden gonosz felett, a szeretet fénye óv már dolgos kezet. FEHÉR GÓLYA Hajdanában danában, gólyamadár honában, angol ország mélyiben, nagy uraság falvában élt Eszterke, szerelmes, hangocskája kellemes, udvarlója szellemes, a hűséges Kemenes. Esztervirág szépséges bájitalát megfőzte, termékennyé megtegye, s két mellében érezte a zöld fűnek rontását, a rontásnak varázsát, szépségének nagy árát, elveszített barátját. Ágynak esett, elmúlott, mint tavaszi zápor, sírján termett keleplő udvaroló mámor hófehéren, feketén, mint cicónia szárnya, babát hirdet, udvarol, örök melegség várja. A FÉRFI IDEÁL Ujjaidat egyenként elringatnám, bársony hangodat magamhoz ölelném, szívemet, lelkemet neked adnám, gondolatomat elmédbe helyezném. Dús szemöldököd cédrus szelídsége, érintéseddel a mennybe varázsolsz, negédes szemeid vajh boldogok-e, sokérzékűnek engem már nem vádolsz, mert ringatlak drága, mint méhkirálynő, megfogant bennem a boldog szelídség, látom, ahogy az ember ideál nő, csacsogással csak neked kedveskednék. Két ínünő lábad halkan lépeget, suttogón éleszt mindig új szerelmet, s mint izmos kebled bűvöli lényemet, elnyerjük majd a jóságos kegyelmet. S ahogyan árad őserőnk lelkünkben, Te férfiszív örökké értem epedj, nincsen olyan szó a mesés nyelvünkben, mely leírná, mit érzek, gyer', közeledj! FOHÁSZ (IMA) Egyetlen Istenem Hozzád száll fohászom, ne engedd teljesen elveszni országom, küldd el a Messiást, hívőknek szent fiát, mutasd fel gyümölcsöd annak, aki lát! Szent jobbod ereje ott legyen felette, ne tudjon ártani a balga fekete, kufár arc tisztaként tekint fel reád, mások meg úgy hiszik, nincs másvilág. Nyomor és halál az igaz jutalma, dölyfösség az erény, vallja rablógazda, de sok bandavezér él e hazában, az a talpig legény, ki csal sorscsatában. Irigylik a jövőt, irigylik a múltat, irigylik a hitét a nyomorultnak, akár, mint létkerék, nyelvük úgy pereg, mágia hatalom kezében a nyereg. Lehet-e zsarolni a sorsnak kerekét, az rendeltetett tán, vesszen el ez a nép? Istenem tekints le földi küzdőtérre, sújts le villámoddal és tiszta lesz az ég, sújts le villámoddal és tiszta lesz az ég! HATTYÚDAL Hattyúdal utolsó énekem, több, mint tíz évem telt némán el. Zeuszként levéllel üzentem, kizöldült szívemmel meséltem. Tónak a mélyiben egy sárkány, megmenti lelkemet, nem ármány, tüzet lő gonoszra, így igaz, elkerül már engem itt a gaz. Sötétség borult az érzékre, szürkeség az őszi vidékre, sárkány és hattyúdal azt zengi, megtudja életem mindenki. HAVAZÁS Hosszú a tél, elment a nyár régen, sziszeg a hó, pelyhe, mint meteor merénylet a csillagszőtte égen, dúdol a csend, akár egy hőstenor. Megtisztítja szívem a misebor, patyolattiszta karácsonyt várok, jöjjön végre egy jobb világ, jobb kor, ne fogjon rajtam semmilyen átok. A lelkiismeret olyan zálog, amelynek jutalma csodás jövő, titkos utakat ezért feltárok, remény a rend, szép terveket szövő. Havazik, átölel a szeretet, fehérség tükrözi a szemeket. HALOTT BALATON Ülök és egyre bámulom a magyar tengert, szemezve ismertetem meg vele az embert, beszélgetünk hosszan a múltról és jövőről, elmélkedünk az eddigi sok bűnözőről, kik bűzös állótóvá fokozták a szépet, bárányfelhő válaszol, világ végét béget, szeméthegyek, dögök, árnyak és foszlott hullák jelzik mélységét, közben mindenét árulják. Ragacsos, haragos zöld halotti ruhája, meddig tart vajon még a gyászos tusája? A hatvanas években e tengert nem szerettem, mert úszni tanultam, a sok bacit lenyeltem, köhögtem a romlott ízt számból a magasra, zavarossága hamar kivetett a partra. De este a tábortűznél öröm ragyogott, énekünk felnőttet, gyereket odavonzott. Másnap lábunkkal nyergeltük a hullámokat, nyaralni jó, az emlékek hada látogat. Mesél az ember, a nagy Balaton hallgatja, megvédeni nincs erő, szívét vigasztalja. HARAGOS A NYÁR Kedvencem a tavasz hűvös esőjével. Lassacskán andalgó fénycseppek az égen mutatják a rendet, a csend üzenetét, szívemnek oly kedves muzsika ünnepét. Neonfény elvakít, talmi világ kábít, engem csecsa-világ el soha nem csábít, mégis van, amitől megrezzen az őssejt, amikor a villám tüzesen tőrbe ejt. Mennydörög a hőtáj, fenyegetőn szólít, mintha rám rivallna, rosszat tennék én itt. Megró és szidalmaz, dühösen dübörög, meghasad a kék ég, sötétségben hörög. Engem szépen szólíts magadhoz, lágy eső, cseppeddel öntözzél kedvesen, éltető, nélküled nem lennék, hatalmas vagy, csoda, igazi gazdagság, természetpatróna. Háború is viszály nem való tenéked, hisz magad sem leled itt már menedéked, hol rejtőzzön állat, ezeréves tölgyek? Ha dühösen támadsz, kerülnek a hölgyek. Ki az, ki ellenáll, haragodat állja? Földednek elkopott farsangi ruhája, nincs oka ünnepre, keze-lába reszket, amikor állandó tragédia esket. Zendülő hőségre soha nincs szükségem, zöldellő tavasszal van a születésem, s nem lehet becsesebb nyári menedékem, szomjúságöntöző permetvíz reményem. HÁBORÚ Éjszaka lett egy pillanat alatt, árnyékok borították a falat, csendes szonátámat kikapcsoltam, az ágyra roskadtam bizalmatlan. Mennydörgéssel kezdődött a csata, felvonult az ellenség csapata, szívembe hatolt villanyos hatás, sarkkörökön túli vízcsobogás. Leszakadt talán az égmennyezet, szemem a plafonon megmeredt, kerestem foltját az ütközetnek, mi köze hozzám elem-közegnek? Ömlött, szakadt soká egyvégtében, zakatolt agyam borotvaélen, beleszorult a patkó dobogás, űrhideg a mennyei zokogás. Forgószél, káoszt hozó nagy vihar, lelkem ne gyomláld, a szeled csikar, táplálékom útja a bölcsesség, csakis tiszta forráshoz hajolnék. Nem gyönyörködöm a pusztításban, a lágy eső jósága példátlan, háborúd csak zavart önvédelem, szívemet kutatom önkéntelen. IMA Lánggal ég a jóember szépséges orcája, panasza, mint a tenger, hetyke tekint rája, becsületet kinevet, csúfolva igazat, bármilyen kedves lehet, szava tüzet arat. Zokog a természet, siratja a múltat, learatta enyészet a mélységbe fúltat. Nincstelenül vegetál sok hős, derék vitéz, törvényüknek ellenáll a gonosz és csibész. Jöjj el nemes Hatalom, nyílt homlokot emelj, ölelj égi oltalom, tisztaságért perelj! Tehozzád szól fohászom, ne várjunk hiába, teljesüljön az álom, forrjunk egy imába! Éljen szívtörvényével az ember boldogan, a nagyvilág is letérdel, szeretet-fényt fogan. Dúdoljuk el közösen a béke dallamát, emberséges fövenyen minden jó hű barát. KARÁCSONY A szobámban fenyő-illat oly' sok év után, van húsleves, pörkölt-zamat ízesíti szám. Sütemény is elkészült már, szegény nagymama leszek 'tán mindig ezután, fő ajándéka. Hiába az Isten-mese, szép a történet, szív törvénye sok embere mégis elesett. Bűnözőké Krisztus-rege, nagy a bűnük itt, a becsület feszülete jelzi tetteik. Anna rég az egész Világ, valós történet, hit-világnak égi tanát rejti sok vétek. Szeretetfa égig érőn téli ajándék, áhitatos szemem fénylőn, óh - égi játék! KARÁCSONY KÍVÁNSÁG De jó is lenne egyszer hófehér karácsonykor, ha egy patyolat házikóban élne a jobb kor, hol a szomszédokat összefogná a szeretet, míg kinn a fagyban jéggé dermed a friss lehelet! Mindenki aludná szépen megérdemelt álmát, a biztonság, áhítat fogná a csend két szárnyát, és a mindenség szíve egy akkordot zenélne, a szívben öröm és az egész világ megférne. A megtört lényem erősítené a bizalom, családom erős bástyája lenne az etalon, s lenne egyetlen hűséges, igazi barátom, aki valóságos ember és többé nem álom. Csalódásom többé nem vetül, mint sötét árnyék, jó barátommal mindig csak csodálattal bánnék. Igazi karácsonyom talán egyszer beköszön, és akkor felkiáltok: végre, végre, köszönöm! KATONA DOLOG Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy egészségház. Nem véletlenül nevezték így, mert a célja a szakorvosokat tömörítő intézménynek az egészségmegőrzés volt. Nem is járt oda csak csupa egészséges ember, meg persze gyerekek. Legtöbb esetben fagylalt miatti torokgyulladás, növekedéssel összefüggő problémák, gyermekvállalás és tanácsadás jelentette a látogatóit. Mindenki boldog volt, hiszen nem ismerték a betegséget, mert a szép és tiszta felnőttek és gyerekek világában ez ismeretlen volt. Petit a házi orvos beutalta vérvételre, mert sápadtnak látta. Édesanyja hiába vitte el többször is a laboratóriumba, olyan cirkuszt rendezett, amikor a tűt meglátta, hogy egyszer sem sikerült levenni tőle a vért. Különösen akkor esett pánikba, amikor a felnőttek a váróteremben arról beszéltek, hogy ők rosszul vannak a vér látványától is. Így telt, múlt az idő, nem sürgették a kisfiút, mert alapjában véve jól érezte magát. Egy napon fociztak a fiúkkal a téren. Óvatosnak kellett lenni, nehogy berúgják a labdát valamelyik családi házba, mert furcsák voltak ott a lakók, megmagyarázhatatlan viselkedésűek. Nem lehetett velük megbarátkozni, ellenszenvesek voltak nekik a gyerekek. Bandi egyszer csak berúgta a labdát a svájci sapkás Berciékhez, majd elindult visszakérni. A férfi nem adta vissza, hanem baltával összevagdalta, majd amikor Bandi ezért szót emelt, fejbe vágta. A gyerekek ledöbbentek, még soha nem láttak gyilkossági merényletet ember ellen, hát még vért, ami ömlött a fiú fejéből. Peti kísérte haza a szüleihez, s megcsapta az orrát az ismeretlen vérszag, amitől rosszul volt. Azt érezte, hogy Bandi most egy életre megsebesült, s hogy az erőszak nem érintheti az emberek világát. Bandi szülei ellátták a fejsebet, s amikor az orvos varrta össze a fejbőrt, higgadtan tűrte. Peti meglepődött ezen a hősiességen, szemében Bandi nagyra nőtt, nem azért, hogy áldozat lett, ez olyan alávaló dolognak tűnt, hanem azért, mert minden következményt egyedül vállalt Berci helyett is, aki lezárta magáról a fiúnak a gondját egy vállrándítással és hallgatással. Peti sokat hallott arról, hogy a fiúk katonák szoktak lenni, hogy a férfiak kötelessége megvédeni a lányokat és az édesanyákat háború esetén, felfogta és érezte belül magában, mit jelent ez a védelme a gyengébbeknek. Peti másnap kora reggel odaállt az édesanyja elé és közölte vele, hogy le akarja tudni a vérvételt. Meglepődött a jó szülő ezen, de elvitte a fiút a laboratóriumba, ahol bátran, összeszorított fogakkal tűrte, hogy belészúrják a tűt. Mikor az asszisztensnő kérdezte, fájt-e neki, ennyit válaszolt: Katona dolog. KÉK NEFELEJCS Élt egyszer egy aranyhajú, zöld szemű királylány Pannoniában. A szülei nagyon boldogok voltak, mikor megszületett, de amikor Johanna szépséges nővé fejlődött, egyre jobban magába mélyedt, álomvilágban élt, nem lehetett kicsalogatni a valóságba. Az ország fekete seregeket tartott fenn, ez a törvénytaposás, meg a szomorú látlelet elkeserítette a királylányt, amikor mentek az alattvalók mesélni, milyen igazságtalanság érte őket. Már kicsi kora óta hallgatta ezeket a történeteket, vigasztalhatatlanná vált és úgy érezte, nincsen segítség, túl erősek a hatalmak ahhoz, hogy meggyőzze őket észérvekkel csendes szavakkal, ahogyan tette ezt addig, felhívásokat, verseket küldve fontosabb helyekre, reménytelenül. Közben a provinciák képviselték az egyházat, mely üldözte a zöld szemű szépséges leányokat állandó feszületesként, vádolva boszorkánysággal, meg férfiak megrontásával. A férfiak sötétek voltak, nem értették, hogy az ő hibájuk az, hogy a tökéleteseknek nem tudnak ellenállni, kihívásnak gondolták megjelenésüket, dallamos időmértékes éneküket. Egyébként is tilos volt használni a magyar nyelvet, mint egyetlen tökélyét a világnak. Johanna nem bírta nézni a rengeteg szenvedést, így került a másik világba. A király és a felesége kihirdették hetedhét határon, hogy annak adják Johanna királylány kezét és az ország fele vagyonát, aki képes visszahozni őt az álomvilágból úgy, hogy felszámolja a fekete sereget és a provincia vatikáni földöntúli hatalom eltulajdonított törvényét visszaszerzi a magyar nyelv számára. Jöttek a kérők minden országból, de mindegyik kudarcot vallott az ellenségek ellen, valamennyien áldozatokká váltak. Fehér herceg Lombardia birodalmából érkezett és kért bebocsájtást a királylány elé. A szülők lemondóan teljesítették a kívánságát, nem hitték a sok elesett hős után, hogy bárki is segíthetne még. Jonatán egy szál kék nefelejccsel érkezett, odaállt Johanna elé és énekelni kezdte az egyik jól ismert slágert: ,,Csak egy kékszínű virág, ennyi a jelünk, s aki jön mind barát, boldog lesz velünk, csak egy kékszínű virág. s hozzánk tartozol". Johannának a tiszta melódia a szívét megborzongatta, ismerős volt valahonnan a kék virág szövetsége. Odavetült a pillantása a kék nefelejcsre, s abban a pillanatban öntudatra ébredt, majd nézett, mint egy szivárvány íriszes szépséges istennő Jonatánra, végig hallgatva, hogy a szíve választottja mire készül. Lombardia hercege másnap fehér seregével megütközött a fekete hadsereg ellen, legyőzve a mágiát és a hatalmas varázslókat. Utána a provinciákat meghódoltatva visszavették a törvényt erejével együtt. A királylány végig izgulta a csatát, féltette a megmentőjét, nehogy baja essen, annyira szerelmes volt már, hogy nem bírta elviselni a hőse távollétét egy pillanatra sem. Két hét múlva ünnepelte az ország szabadságát és a magyar nyelv visszaszerzését. Johanna és Jonatán világraszóló lakodalmat ünnepelt, melyre a fél országot meghívták vendégségbe. Volt ott sok finom étek, mint ínyencségek tárháza, tiszta nektáros forrásvízből limonádé, italok, gyümölcsök, sütemények választékos kínálata, minden, mi embernek és istennek tökéletes. Aki nem hiszi, járjon utána! A kék nefelejcs örökké a földöntúli hatalom szövetségének jele lett, annak szimbólumaként, hogy aki ránéz, egyből eszébe jut, mit nem szabad soha elfelejtenie. A KIKELET ÜNNEPE (TAVASZI NAPÉJ.) Tavasz tündér a napéjegyenlőség napján végig nézett a kopár erdőkön, mezőkön, s amerre elhaladt, zöldbe borultak a fák, bokrok, rétek. Az erdő szélén éldegélt három jó barát. A kék cinege meglátta a Tavasz újjászületését, gondolt egyet és elindult a fekete rigóhoz, meg a mókushoz, hogy együtt gyönyörködjenek a természetben. Odaért a fekete rigóhoz és hangosan csipogta: Drága kedves, jó barátom, megérkezett tavasz-álom, gyere velem ünnepelni, az erdőbe énekelni! A fekete rigó kidugta fejét a fészekből és csodálatos fuvolahangján válaszolt: Megyek Veled kedves pajtás, kizöldült már minden hajtás, égi-földi lakodalom, jó lesz ez a nagy vigalom. Ketten továbbrepültek, egyenesen a hosszú farkú vörös mókus odva elé. Ott ketten hívogatták: Tavasz tündér megérkezett megtartotta Ígéretet, tarts velünk a zöld-lagziban, táncolj velünk szép lajbiban! A mókus kidugta fejét az odúból, örvendezett a Tavasz megérkezésén, a csodálatos zöld levelek láttán megjött a kedve az ünnepléshez, s vígan felelte: Megyek máris hű barátok, ez a sok dió már átok, sok friss hajtás, amit látok, ősztől már csak erre várok. A Tavasz tündér felülről nézte a jóbarátok örvendezését, s még megajándékozta őket barack és rózsaszín virágokkal a fákon és bokrokon. Csak úgy ragyogott a Nap sárga fényében, a kék ég és hófehér bárányfelhők hátterével a színek menyegzője. Tort ültek valamennyien a kietlen és sivár tél temetésén. Énekével köszöntötte a vándorokat: Jóbarátok, gyertek velem, asztalomat megterítem, minden öröm majd meglegyen, mindegyikőtök vendégem! Egy erdei asztalkára helyezte ekkor a vendégek étkeit: aranykehelyben mennyei nedűt, hajnali nektárt. A mókusnak tálkában fakérget, gombákat, zöld hajtásokat, madártojást, a cinegének és fekete rigónak rovarokat, mazsolát, tavaszi rügyeket. Együtt hörpintették ki az éltető tavasz nektárt és koccintottak a Tavasz ünnepre. Jókedvűen telt el a nap és együtt énekelték a búcsúdalt: Halihó, halihó, csudijó, Tavasz szerelem, titok-tó, szívünkbe áhítat került, kikelet ünnepén együtt örülünk és kacarászunk, vígan vagyunk, nem vitázunk. Az új jövő színes világ, kedvünk jó, az égbe kiált. KI VAGYOK ÉN? Annyi minden akartam lenni, s mind csupa nagybetűs hivatás: ének-magyar tanárnő, számviteli szakember, bíró, ügyvéd, jogász... Nem tudtam, hogy szép vagyok, hogy időmértékesen ejtem a szavakat, hogy a hangom csengő és egyedi, elfeledték közölni velem a titkokat is, hogy minden szenvedésem megrendezett, végtelen szerepek sokasága volt, én megnémulva tűrtem két okból: az ember soha nem panaszkodik, a másik az, hogy szívéhez csak emberi szív kerülhet közel. Tömegben voltam egyedül, csak két gyerekem jelentette a végtelent. Sötétség királyai győzelmet arattak, a népük ujjongott, ismételték a világtörténelmet végtelen hosszabbítással, nemesítve az egész világot. Én lettem a rút, a néma, a fogyatékos a szereplők sorsával és betegségeivel. "A váram minden este összedőlt", leültem a tükör elé és azt mondtam: "- Mennyi minden nem vagyok! De az arcod, az arcod nem lesz ismerős." KÖLTŐ VAGYOK ,,Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?" Szívemet írom, énekelne szépet, s ha jő az éjszaka, áhítattal ring pennám hegyén, megformázom a szavakat, szomjazok életet, a zeném, ujjaimmal akkordokat pengetek, dúrokon, mollokon szólítlak meg, te nagyvilág, hangverseny a nyelvi játékom, örömben nincsenek viták. Óhajtok, kívánok, akarok, felkiáltójel jóbarát, nem kutatom a szótakarót, melegít-e, mint a kabát, borzongat, mint szél a tereket, égő arcomon langy eső, hogyan ér minket a szeretet, sivatagban víz-eredő. Válaszaim szavakban leled, kérdéseim világosak, a megoldást szívedből veszed, az ágyúk is virágosak. Szórom a szépséget, a békét, erős bástyám a gitárom, eldalolom rossz legyőzését, költősorsom én kitárom. Költészet, ki fennen hirdeti nagyságát a csillagoknak, háromszín-öröm, mert nemzeti a nyelve a magyaroknak. LÁTOMÁS Egymagamban bandukolok, Mutatják fenn a csillagok Hol az út, mely hozzád vezet, Fényük kíséri léptemet. Ölelkezünk mámorosan, Míg az Ízisz-lét tovarohan, Érintésünk villámcsapás, Lángra lobban, csóvás a vágy. Eltűntél, égi látomás, S vallom a végső szó jogán: Nincsen Tehozzád fogható Felhőszárnyakon ringató. LEHETŐSÉG az élet keresztjeinek ellentétei őrlik a lelket a szenvedés torzítja a jellemet a feszület közepén kiáltok bújj ki lélek szabadulás rózsája integet itt a tér és idő összesimul szabad utat kap minden lehetőség mindegyik sötét éj végén kinyílik egy ablak egyre tágul a horizont a stencilezett, indigós folytatása a végtelenségnek véget ért a fiókba rejtett titkok tárulnak fényt és útmutatást kap minden lehetőség LESZ MÁR NEKEM OLYAN HAZÁM Lesz már nékem olyan hazám, fény száll minden csúcson az ám új föld, ég, új világ vár ott majd rám. Zászló fehér lobog szélben, béke dobog tiszta szívben, új föld, ég, új világ vár ott majd rám, Nézzed hát ott a felhőn át jön az örök égi-kiráy! Nem szól, csak néz szerelmesen, két szem izzó tekintetem, ő az egy föld-király örökké már. LILA RUHÁS HÖLGY (Shakespearei szonett) Magasztos vagy kívül-belül hölgyem, titokzatos lila színű ősköd, magad lettél a kék egem, völgyem, a szívedben szép reményed őrzöd. Justicia a szentélyed kardja, ég és föld közt egyensúlyoz karod, hová vezet sok vizednek partja, létbe tán, s ahogyan akarod. Csábítasz, te sem tudod, hogy miért, íncselkedel, hangod megrészegít, a világom esdekel a hírért, mikor gyógyul meg szíved, a szelíd, magad vagy a törvényünk, szép napunk, jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk! MARGARÉTA Hol élt, hol nem élt, élt egyszer egy kislány, Margaréta. Kedvenc virága is a nagyfejű, hét fehér szirmú margaréta volt, hármat mindig a hajába tűzött és azt játszotta barátnőivel, hogy ő a zsűrije a táncdalfesztiváloknak, melyeket közösen játszottak délutánonként, s hogy hallásához csak mezítláb lehet zarándokolni, valamint ő jelenti a napéjegyenlőséget. Ezt az ünnepet régóta Földanya napjaként tartják számon. Egyszer csak azt vették észre, hogy Margaréta egyre ásítozott, majd egyszerűen nem kelt fel többé, elaludt csendességében az utcájának. A többiek megénekelték dalokban, mi történt vele, hogy örök álomvilágba került, énekeltek Isteneknek, tündéreknek, koboldoknak, királyfiknak, hogy jöjjenek őt megmenteni. Az álmot adó fekete mágusok ott voltak és várták, mikor ki érkezik, hogy így legyőzzék az ellenségeiket. Soha többé nem született újjá a zöld, megszűntek az évszakok, felborult a természet rendje. A sötétség nem hagyta abba a mulatságot, függönyt emeltek Margaréta köré, kezdték a végtelen elpörölését mindenkitől az egész világon, ezekből a dalokból lettek híres, neves celebek. Majd összebeszéltek és közösen megtámadták úgy, ahogyan volt álomba merülve, hogy a szépségét elvegyék, csodálatos hangjával, törvényével együtt. Ekkor a Föld meglódult, mint egy kaliba és kilépett a pályájáról, először lassúnak, majd gyorsan pergőnek tűnt az Idő ott, ahol még maradt egy kis gravitáció. A tudósok tanakodtak, mi történik, de senki nem jött rá arra, hogy mindez Margarétával függ össze. Olvadásnak indult az Északi-sark, forróság tüzelte nyáron a sötétség embereit, akik mindent elkövettek, hogy még jobban ártsanak a Napnak és a bolygóknak. Olyanok voltak ezek, mint amik egyáltalán nem tudnak gondolkozni, nem fogták fel, hogyha Margarétát megtámadják és a Föld kibillen pályájáról, milyen következményeket von maga után. Margaréta negyven évig feküdt összezúzott szépséggel, arccal, szíve még halkan vert, amikor megérkezett a királyfi, hogy feltámassza az örök álomvilágból. Egyedül ő volt, akit nem tudtak megsemmisíteni, bár rengeteg intézkedést helyeztek kilátásba arra a pillanatra, amikor valaki megmenti a lányt, készen álltak a fekete mágiájukkal minden tőrvetésre. Krisztián égi sereget hozott magával szerte a világból és közösen láttak hozzá, hogy felszámolják a sötétség seregét, mert addig Margarétát nem lehetett biztonságba helyezni. Ezután visszaadta az ékességeit, a szív-hangját. Margaréta felnyitotta fenyőzöld szemeit, rápillantott Krisztiánra és csengő hangon szólt hozzá: - Drága hősöm, nagyon szeretlek, én még soha nem láttam embert..., hát ennyire csodálatos? Krisztián így válaszolt: - Te az enyém, én a tied, ásó, kapa választ el minket. Megfogták egymás kezét, az érintésükből fényszikrák ragyogtatták be a szűk kis kalitkát, a szerelmük lángja fészket rakott az emberek keblében. Örökké élnek, aki nem hiszi, járjon utána! A MÁJUSKOSÁR Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Valaha ország valahol a barbár Kelet közepén. Kicsinyke ország volt ez, bár valaha övék volt az egész világegyetem. Sok rabló hatalom dúlta, míg az állandó tökéletes nyelv miatti támadásai során a világrészeknek alig maradt belőle egy kevés terület. Az ország a Földanya ünnepet évente megrendezte, májuskosarakkal mentek ilyenkor a fiúk a lányokhoz, aszerint választottak színt maguknak, milyen szándékkal közeledtek feléjük. A fehér színűt kapó leány jelezte az ablakba tételekor a kosárnak, hogy még abban az évben férjhez megy, a rózsaszín azt, hogy a következőben. A többi szín képviselője komoly udvarlóval rendelkezett.. A virág már régóta jelentette a népeknél a temetői növényeket, amióta az apokalipszis dúlt a világban, minden nép és ország felszámolása után egyetlen szimbólumként maradt fenn, ami jelentette egykor a szépséget náluk. Így keletkezett a májuskosár tele virágokkal hagyománya Földanyának, amelyik leánynak elvitték a felszámolók közül a májuskosarat, az abban az évben feloldozást nyert bűneiből, szép életre és gazdagságra juttatták. Katkatot sokan várták Vénuszként azzal a szándékkal, hogy összezúzzák teljesen, majd megsemmisítsék ellenségeként a csapásoknak. Születésekor kimondták rá a büntetés és rontás igéjét, azt, hogy semmi sem lehet belőle és mindig mindenét elveszik, minden ékességétől, szépségétől megfosztják. Ez az Innin egyiptomi elmélet csak egyetlen részét jelentette a lyukas szívű egykori támadója gönci világ-könyvtárát a Hunnia börtön elmének, ahogyan az országot egykor felszámoló mészárosok elnevezték magukat. Slágerekben, dalokban írták meg kezdetben az álomvilágba tett Istennő elleni merényleteket, majd lezárták az országot vasfüggönyös Táncdalfesztivállal. Ekkor hozták az egykori égi Jeruzsálem Luciferjét bemutatva a kislányt gitáros énekével, felfoghatatlan módon, amit ismét vasfüggönynek rendeztek be. Katkatot elűzték fényevésen tartása közben varrónőnek, míg a csúfok, gonoszok, irigyek és féktelenek diplomákat szereztek, ők lettek a jövő értelmiségei, s ezt is fokozták állandó értelmiség legyőző csapásaikkal elektromosan a fejbe küldve azokat. Vénusz fejében összegerjedtek az elektródák, ahogyan csúfolták a a féktelenek városában, mert a szőke csapások nem rendelkeztek emberi aggyal, gondolkozással. Ez normális volt a trónbitorló ország népénél. Énekével vigasztalta magát Vénusz, miközben varrta a nagykabátokat, vágta kézzel a fennmaradt anyagot róluk, a szőrös lányokat egymás után kérte meg a Hunnia börtön népe májuskosarakkal. A leány ment munkába hajnalban, s összeszorult a szíve, mikor látta, hogy minden banyának kérője van, mint a szőröslábú varrónőnek, akivel dolgozott. A szőrösek egykori Mohamed támadóiként maradtak fenn, Szulamith jelentette szőrös hangon a fő támadót. Minden hang fontos volt a médiának, beállították az összes egykori merénylőjét a világrészeknek. 1971-ben hosszabbításaként szenvedésének a mészárosok miskolci világ-könyvtár névtárának utcájában menyasszonyi ruha kölcsönzőt rendeztek be, így mentek hatalmas pompával férjhez az áldozói születése óta. Vénuszból semmi sem maradt, sem hangja, sem egészsége, sem szépsége nem volt már, amikor esdeklése után segítségért jött megmenteni egykori szerelme, aki semmiről sem tudott. Egy kosár fehér orchideával érkezett, ez az egyetlen ország, amelyik eddig soha nem létezett. A fehér szín azt jelentette, hogy Katkat, bár csak egy szívből állott már, vagyis törvényből, még abban az évben férjhez megy. Az orchidea a jövő tökéletes nyelven beszélő országát jelentette, amit a népével fognak megalapítani, mégpedig a szerelem, szépség, finomság, kifinomult érzékenység, igényesség, műveltség által képviseltet. A jövő népe a virágokat meghagyja temető növényeknek, legendájukat fennhagyják az utókornak, hogy nyilvánvaló legyen, milyen népek éltek egykor a világon. A csúfok, irigyek, törtetők, házsártosak, görbe orrúak, szőrös lábúak, púposak, májfoltosak, szemölcsösek, fogatlanok, eltört testrészűek, cigis és rozsdafazék, fa, tüdő hangúak és minden csúfság csűrhéje fekete mágiájával többé nem pakolja Vénuszra torzulásait. A Földanya nem tűri a továbbiakban a szépségek megcsúfolását, dolgoztatását, éheztetését, semmit, ami ellenkezik a tökéletes eszményi népek törvényével. Katkat az asztalára helyezte a májuskosarát május hónapjának, saját szimbólumának eszmélése idejére a hosszú álomvilágból, majd miután visszakapta ékességeit, hangját, szépségét világra szóló lakodalmat csaptak a Hunnia elme városának világ-könyvtár tulajdonosai központjában. Így lett vége az utolsó Istennő feltámadásának, aki átvette a Föld megőrzésének a jövőjét. Itt a vége, fuss el véle! MEGVÁLTOTTÁL - Szonett Soha többé el nem feledhetlek, szívem megőrzi neved örökké, s míg részeim nem válnak rögökké, benső szobámban titkon szeretlek. Múlt romjain álmaim ernyedtek, vált az életem ördög-körökké, végzetem a névtelen hősöké, szavaim a széllel csendben terjedtek. Megváltottál egyetlen vigaszom, a harcot többé fel nem adhatom, felélesztett engem a szeretet, hálám zengtem, dalolt néma ajkam, mert velem voltál mélységben, bajban, erényed, s hited rózsát szedeget. MENNYEI ÁLOM Álmatlan éjszakák vágya üzent holdudvarodnak, éjszaka hölgye, fohászommal egybekelt a tüzed, szívem lett a sóhajoknak völgye. Egy halvány fény körbevette testem, érintése lélek-ragyogtató, megérkezett hozzám a szerelmem, ölelésben ringatva altató. Egyesülés násza nyoszolyámon csodás nyugalmat és erőt adott, gyermekünk lett a mennyei álom, fény-homlokomra lehelt csillagot. MÓKUS KÁZMÉR Mókus Kázmér diót gyűjtött, Felhalmozta odújában, Nagy tél lesz, megesküdött, Nem fog éhezni magában. Megjöttek a hideg napok, Vígan élt, csak heverészett, Mikor harkály rákopogott, Kereste az eleséget. Nézd harkály édes jó komám, Kukacokkal nem szolgálok, Dió, s mogyoró lakomám, Eleséget nem adhatok. Azután jött karvaly madár, Húsevőként jól ismerték, Didergett az egész határ, Erdő menti sok növendék. Mókus Kázmér gondolkozott, Hol ennyi állat éhezik, Ott tenni kellene nagyot, S megkereste Füstös Petit. Peti törte buksi fejét, Összehívta kis csapatát, Az állathad ne éhezzék, Osztottak élelem-csodát. Zengés-bongás lett a nagy fán, Vaddisznók is megérkeztek, Vadul döngettek odvas fán, Mókus Kázmér is mérges lett. Aki mókus-lakot bántja, Megkapja a magáét, Dióival megdobálta Vaddisznók tömkelegét. Jutalom ez segítségért? Mókus, mint a fenevad Nekirontott odújáért, Menekült a vaddisznó-had. NEKEM A CSEND... Nekem a csend az abszolút nyugalom, egy alfa állapot, amikor a pillanatok gyorsan suhanó idejét is felfogni, mérni tudom. Gondolataim higgadtak és szárnyalnak szabadon, érzékelve, hogy a szív mit sugall nekik. Ilyenkor egy láthatatlan hidat építek tiszta muzsika, ének közbenjárásával. A világban a legtöbb baj abból származik, hogy a fej és a szív nincsen összhangban, külön működnek. Az ész földhöz kötötten racionális, a szív érzelemdúsan mutat utat az emberekkel való ismerkedésben. A szív dönti el, ki szimpatikus, ki válik ellenszenvessé, az ész viszont mérlegel, sokszor rosszul döntve abban, érdemes-e belemenni egy kapcsolatba. Sejtéseknek is felfogják sokan a szív tanácsait, holott benne vannak saját törvényeink, melyeket nem hághatunk át,mert akkor meghasonlunk önmagunkkal. Sokan azt gondolják, hogy az ész józan, holott egyedül a logika képes rendet teremteni káoszban, vagy amikor tanácsra van szükségünk. A csendben kiüresedem, megnyílik egy kis csatorna, amin keresztül áramlik a mondanivaló az ujjaimba. Mennyire csodálatos az ember felépítése, a szív diktál, az agy felfog, s közvetít. A csendben hallom a tiszta hangokat, a vágyaimat, boldogságomat, szeretetemet szavakba tudom önteni. A csend olyan, mint a hatalmas óceán mélye, a légáramlatok sem érintik, a víz-buborékok piciny csobbanásai is dobpergésként hatnak az érzékekre. A csend biztonságot ad, átölel és átnyújtja ajándékait. A csend megfoghatatlan, az idő örökkévalóságnak tűnik, mintha nem létezne és kristályvízű folyójában lebeg az ember szabadon és gondtalanul. Kinyújtom a kezemet és megérintem az aranyhalat, aki ilyenkor teljesíti kívánságaimat. A csend jelenti a harmóniát, a békességet, a megnyugvást és a szép dalokat. Őrzöm a csendet. NEMES A CÉL Szerelem, kérdem én, merre terem? Akad-é mestere, a kéjben fürdő, látható, vagy érző lélek-tetem, áldozati bárány vulkán-kürtő? Amikor titkot súg kedves hangja, elájul a hű szív, fő okozat, mert benne az örömnek fullánkja, beoltva érzésbe akkordokat. Koncerttel kísér lágy ölelés, mennyei suttogás, igen-szónok, az Élet két nevet így összevés, nektárban fürdenek igaz csókok. Nem halál, már tudom, örökkön él, ki szeret szívével, s nemes a cél. A NŐ . . . . . . Hogy milyen a leány, kevesen ismerik, azt hiszik, másoknak mindig pipickedik, holott csak magának akar ő tetszeni, alkatára tökély, érzelmében zseni. Hallgatja már korán a tiszta dalokat, miközben a szíve ragyogást adogat, mindenkinek árad csodálatos hangja, elvarázsol bárkit, angyali a rangja. Nem képzel szerelmet, mert ő nem ismeri, egyenrangú vele Jancsi, Pista, Feri, nem tudja, kire vár, a titok a szívében, szépséges jelöltjét én most elbeszélem. Valahol lenni kell egy hozzá illőnek, kinek álmaival vágyakat is szőhet, becsület a szava, keze üdén ragyog, pillantása előtt a szó elakad, dadog. Szemlesütve pirul a szűz, pompás leány, megborzong a teste, bimbós öröm-szezám, ha igaz a férfi, törvénye is örök, vigyázzák is őket a természet-őrök. Minden, mi Földön él, pompázatos, csoda, a nő a férfinak szentélye, palota, Orcája, alkata Vénusznak gyümölcse, a szívkedves férfi Világnak a bölcse. Bizalom a hű szív kulcsa, megnyitója, földöntúli nagyság, szeretet adója, szerelmetes nőnél nincs nagyobb hatalom, akit ő megszeret, boldoggá lesz nagyon. NYITNIKÉK Maszatolok az égsárban, talán rejthet egy kis időtlenséget, kapcsolatban lehet harmóniában véletlenül kevert türkizkékem zavart lépésemmel, mert így zarándokok a mindenségbe mezítelen, kék talplenyomatokkal kagylólenyomatként, halld búgásából bezárt múltamat. Állandó ellentéteimből, a sárga Nap fényéből, örökzöldek pompájából folyamatosan önmagát megalkotó kékellő óceán és levegő a patyolat-fehéret elfedi. Bárányfelhőim bégetnek zöld ígéret-legelőt, míg szívemből kék ér kiáltja a világba: Nyitnikék! ÖRÖKÖS BOLDOGSÁG Valentinnak nemes napján jegyet adok Teneked, áldott pohár, teli nektár az út, hozzám elvezet. Csacsogok én kislányosan, orcámon pír, rám nézel, két szemedben jövő fogan, pillantásod megékel. Érintésünk villámcsapás, vibrál a lég köröttünk, nem marad el kölcsönhatás, szívben frigyet kötöttünk. Oly' igaz a földi csoda, mintha égben szárnyalnánk, s káprázatos ég-szálloda kapuját kioldanánk. Nagyteremnek a közepén trónunk arany hintaágy, Hold tilinkós nagykövetén az éj is aludni vágy. Elpihen már minden puszta, sivár világ nincs többé, az Idő is olyan lusta, megáll a perc örökké. Így egyesül Föld és az ég, szerelem himnusza száll, felderül majd minden vendég, örökös boldogság vár. ŐSZI HÖLGY Drága hölgyem, észrevettem kecsességét az erdőben, napernyővel védekezik - gyérül a nap, már rejtezik -. Rozsdállanak a levelek, sóhajtanak és pergenek, rájuk lehel a hűvös szél, titkon már tavaszról regél. De míg az asszonyszív remél, szerelem-bor kelyhe zenél. Halk koccintás, forró bókok, ajkát szomjazzák a csókok. Megrészegültem egészen kegyedtől az ősz hevében, szeme kökény, de nem fagyos, áhítattal rám pillant most. Járjuk el az őszi sanzont, nászi táncunk szerelmet font, s jöhet hideg, összeforrva szívünk már egymásnak foglya. ŐSZI SANZON Dércsípte hajadat, őzike szemedet, mosolygós arcodat, egyetlen nevedet magam előtt látom, de fúj az őszi szél, elvitte nyaramat, dalom szerelmet kér. Embernek szívére virágként szomjaztam, örök-barátságod magamnak akartam, kértem, könyörögtem, csak néma csend maradt, őszi levél üzent - már nem bontok falat. Déva vár sötéten rejt magában engem, áldott az, ki megment az életnek egyszer. Az én szívem foglalt. Szent Mihály lovának patanyoma rajta, didereg a bánat. Mindenszentek temet fagyos mindenségbe, deres őszi húrja ejtett a kétségbe. Gitárom pengetem fogyó Nap tüzében, hiányod felzokog zsongása hevében. Szent András megfagyaszt, Katalin meg kopog, erdőkben száraz ág, avar-szőnyeg ropog, hiába kesergek, s száll az üzenetem, fogvacogva tűröm halálos végzetem. Hófehér lelkedet magam előtt látom, jóságod naponta egyre csak csodálom, őszi sanzonomat hozzád viszi a szél, a szív-gyermek hitet, vigaszt, kis reményt kér. REMÉNY . . . Az ember mindig csak küzd az életért, hálás a kenyérért, a napi ételért, azért is, hogy van hol laknia e Földön, a világ számára nem csupán egy börtön, és akad barátja, kivel beszélgethet, szívéből a törvény csodákat is vethet, keblekbe költöznek az élet szavai, így gyűlnek lelkében a jövő javai, nem adja fel sohasem, jelszava egy lehet, a szeretet-erő mindenen átvezet, néha áll csak báván, látva jellemtelent, ki bántja a szegényt, a néma védtelent, amikor karácsony napja elközeleg, adventet ünnepel hatalmas nagy tömeg, lelke, az nincs neki, teste egy gépezet, hatalommal buzgón, öntelten lépeget, kerüld el az ilyen taposó tőrvetőt, meg aki kitárja előtted a legelőt, hogy beállj akolba bárányként bégetni, személyiség nélkül a falkát követni, s érezzed, szívedben szelíd a békesség, szabadság a neve, örökös tisztesség, harcodat megvívtad, jellemed oly mesés, egyetlen örömöd a szép, benső viselés, mert jó voltál mindig reményt fel nem adva, én most már egészen meg vagyok hatódva - mert jön tán a jövő, hatalmas boldogság, nincs többé szenvedés, nem lesz már gonoszság, ki rosszat nem ismer, megigazul végre, kedvesen tekintünk az égi vendégre, vártunk rá több ezer éven át, bár késő, sereget toboroz az égben rejtőző, egyet ne felejts el, a remény megmaradt, haldoklónak csak az élet-hite szakadt, nem adni fel soha, ember-hit a neve, karácsony-regének eljegyez fényjele. ROSSZ NAGYON Nem tudom, mi ez, de rossz nagyon, kihűl a szívem, a gondolatom, ahányszor cinkosod lehetnék, vagy távoli ismerősöd, picinykét közel kerülsz hozzám, néha azt érzem, s ilyenkor én összezavarodom és elrontom gondolatomban bimbódzó kapcsolatom. Kapaszkodtam hajszálba, vallattam fogságba ejtett szívemet, ontottam élet-töredékeket, búcsúzásom végtelennek tűnik, annyira régen keringőzik, már senkit sem érdekel. Faggatóztam, puhatoltam a kiváltó okokat, nincsen rá, csak egyetlen magyarázat: sebzett szív esdekelt utánad, ugyanakkor menekült, egyik pillanatban szárnyalt, másikban kihűlt, így tűzből vízbe merülve szüntelen elillant a beteges szerelem. Vádoltam ragaszkodásomat, majd egy pillanat alatt leomlott ismét a torony, melyet a semmire építettem a múlt vallomásaiból, érthetetlen események sorozatából - Rád pakolva súlyát, terhét, visszaélve a jósággal, az emberséggel. Már van tíz hónapja is talán, egyetlen szó rombolta le légváramat. Már soha nem változom? Egy rosszindulatú mondat elég másoktól, hogy összezúzza érzéseimet? Megengedtem, mert kellett a józanság, a szembe nézés a valósággal. Majd jöttek a szenvedő hónapok, kialudt tűzben, hamuval fejemen a hajszál elszakítására vegetáció, megkísérlése a lehetetlennek tűnőnek, feladni az egyoldalú kapaszkodást, s belátni, nehéz vállalni a szívterhes ragaszkodást. Ismerem a férfi-szívek mozgató rugóit, tudom a titkokat, mi megállít minden józant és szabadot, madárként elrepül a gond szavától is, a kiadott, foglalt szív szeretetére más nem tarthat igényt. Visszaélésem idejét le akartam zárni, de ha befejezem, úgy érzem, életem reményét veszítem el. Nincs jogom beletaposni az értelembe, a szíved rejtekeibe, nem volt igazságos életem terheinek megosztása, mintha meg akartam volna szabadulni, könnyíteni sorsomon. Néha játéknak éreztem, hideg-meleg váltakozásának szavaidat, egyszer közelinek, majd hirtelen távolinak. Ó, mennyire könnyebb lenne, ha egy csoda történne és egy pillanat alatt megszabadulnék nehéz fogságomból! Hirtelen megváltozna a szívem is, olyan barát lehetnék, mint bárki más, akihez nem fűznek az összezavarodás szavai, akkor találnék egyetlen szívet, melyben én lennék a lakó egyedül, mert tudom, hogy van valahol, bár azt mondták, nekem nincsen társam a világon, aki lehetett volna, már meghalt régen, poraiból sem tud feltámadni, mint ahogyan szívem sem, hogy Főnixként ismét énekelje utolsó dalait. Megtörtént, kilenc esztendeje ott túl az álmon, de új élet nem várt rám, nem sikerült elmélyednem az örök-élet vízében, áteveznem az Idő-folyón oda, ahonnan a megváltást reméltem, sem elutazni messzire a galaxis végére. Legyőzhetetlen akadályok tornyosulnak előttem, fogságban tartóim sötét erők, torzítanak, tépkedik az emberség, harmónia egykori maradványait, ez élteti őket, ennyi értelmetlenségen keresztül nem tehetem, hogy barátságot reméljek. Tépd el a szálat, ne engedd tovább a reményt esdekelni, nem vagy Te a szeretet-szolgálat, hogy életben tarts, hiszen megteszem én is számtalanszor, hogy kihűtöm a kapcsolatot. Feltettem kérdésemet magamnak: mi volt a fontosabb, az írás, vagy a személyed, s mikor a választ megértettem, rájöttem, hogy változtatni kell, nem tudom, merre induljak el. Képtelenséget érzek most, bénulást, nincs már miről vallanom, s mivel a jövő nem kecsegtet, s a remény-szálat eltéptem, ismét egyetlen gondolatom vezérel: megszűnni mindörökre, de ott van az óhaj, hogy ez ne nyomtalanul történjen, maradjon fenn, mi történt velem, én már ennyire rossz hírrel, eseményekkel kerülök be egyszer a történelembe, persze, ha nem titkolnak örökké, mint szégyen-bélyegét a túlélésnek, a felfoghatatlanságát az értelmetlen szenvedésnek. Legboldogabb lennék a világon, ha szabad barátod lehetnék, akkor jogot formálhatnék arra, hogy megosszam titkaimat, arra is talán, hogy együtt örüljek Veled, akkor elérhetném, hogy igaz barátként foglaljam el a szívedet. Ez jogos kérés lenne részedről, az egyetlen járható út, ami Hozzád elvezet. Mindig az egyenes az igazi, labirintusokat megjárva célba érni nem lehet. Nem írhatom le még mindig, hogyan szenvedem el napjaimat méltánytalanságban, fájdalomban, megalázottan, azt, hogy ember voltam, s ezt nehezen viselték oly' sokan, mint mindent, ami egykori énemet képviselte, a múltat visszakívánni lehetetlen. Taszíts el magadtól végleg, tegyél, mondj olyat, ami végleg elszakítja a ragaszkodást! Megteszem láthatod én is számtalanszor, majd megbánom szavaim. Miért van az, hogy másokkal könnyebb, közvetlenebb, másokhoz a józanság szava vezet? Megnyílásom az iszonyatok garmadából állt, ez nem női szív-titok, hanem a titkos világ sötétségének fájdalma volt, mely veszélyes mindenkire. Én sem hittem benne, igazság szerint csak azt lehetett volna legyőzni, aki belefolyik és hisz ezekben a hatalmas rontó erőkben, nem olyat, aki nem is tud róluk. Vádolom magam, mert hagyatékul hagytam Neked életemet, ez megbocsáthatatlan bűn, de nézd el nekem, mert búcsúzásom régen tart már, egyetlen életem egyedül a gondok, betegségek, a napi problémákkal való szembe nézés tartósítja, ezekkel kell megküzdenem, melyek azelőtt jelentéktelenek voltak. Az egészséges ember előtt nincs elintézendő feladat, mindent akadályt könnyedén vesz és nem veszi kedvét semmilyen kudarc. Én egy emlék vagyok csak, úgy tekints rám, mint múltjára az emberségnek, úgy maradjak meg emlékezetedben és ne szenvedő fájdalmak viselőjeként, ne titkok leplezőjeként, amivé kényszerűségből lettem. Alantas hatalmak kezében megáll az értelem, csak küldi a felkiáltó-jeleket, de tudom, hogy ebből kiút nem lehetséges. Azt hiszem, Neked írtam egyedül, hibákkal terhesen. Nézd el a merészségemet, más úgysem teszi meg, nem is képesek felfogni az értük való áldozat hiábavalóságát, s a közléseket, ehhez nyitott szív szükséges, logika és ember szeretet. Buta kislányból váltok mindig mindent megértőre, követhetetlen vagyok magamnak. Vívódásom marcangol és örök-kételyben tart, felteszi a kérdést: szabad volt-e lemezteleníteni az igazságot? Jogom nem volt ahhoz, hogy Téged terheljelek, ahhoz, hogy Te tartsd életben a szívemet, amit annyian fogságba ejtettek. Fogadd el kérlek eddigi ragaszkodásomat úgy, mint súlyos elítéltet a börtön fogságban, aki halálra, vagy életfogytiglanra ítélve küldi időnként leveleit, melyek néha zavarosak az érzelmek súlya miatt, s időnként reménykedőek! Bocsáss meg ismét a sorsomért! A SZERETET DALLAMA Vegetál a szép szó, szundikál a remény, tétova a járás, hosszú a tél, kemény, elvitték vándorok a nyarat már régen, utolsó szó jogán magamat még védem. Hazám nem volt sosem, nem óvtak meg engem, a törvényt áthágták, vád feszül a renden, menekvés sosem volt, titokban arattak, odalett a jóság, ábrándos béke-lak. Üzentem a széllel, kerestem igazam, kiürült a szívem, kiürült az agyam, ingtam a színpadon, jegyeket váltottak, ünnepi cirkusszal féktelen áldoztak. Szabadság csak ott van, hol nincsen többé bűn, az ember így élhet a Földhöz örök-hűn, büntetni nem lehet másnak a sorsáért, kapják meg jutalmuk minden rossz óráért! Kívánom, az álom igaz és szép legyen, zengjen az igazság, ítélet a hegyen, csendüljön fel végül a valós szeretet, dallama kérdésre az igaz felelet. SZILVESZTER CSILLAGA Szilveszter csillaga meséld el nekem, miért születtem, hová tűnt életem? Lásd alázásom, mégis némán nézel, kezeimmel megérintlek az éjjel, szórd szikráid minden ellenségre, szereteted sugarát fájó szívemre. Adj reménységet, csodás gyógyulással, add, ne baj uraljon hatalmas súlyával, add, enyém legyen az égi kegyelem, hadd szolgáljak hasznosként ünnepen, s hétköznap ne csak sok méltatlan legyen, szeretet kincse naponta meglepjen. Hozd meg békességem, szívemnek dalát, hadd énekeljen vígan át az éjszakát, dalommal szolgálnám a nagyvilágot, kezeimmel szórnám az égi fényt, ha látok szépet, kellemest és bús embereket, Szilveszter csillaga, a remény éltet. TAVASZI ÚJJÁSZÜLETÉS (MESE) Mikor tavasszal zöldbe borulnak a rétek, megannyi énekes madár zengi az újjászületés dalát, az állatok, akik hangyaszorgalommal gyűjtötték télire az eleséget, meg a megérkezett afrikai énekes madarak kiéhezve a rügyekre, zöld hajtásokra együtt mulatoznak, tort ülnek a napéjegyenlőség ünnepén, miközben a fákon fütyülő férj, egykori Philemon keresve aráját, egykori Paradicsom kapufa őrző társát, Katalin Istennőt, mesébe merülve, hogy senki se tudja meg, mi történt egykor, a magasabb igazság birodalmának szimbólumaival énekelik Katalin Nap-dalát: Fenséges vagy, kedves, fény-szemed is nedves, hívunk ünnepelni, Napod eldalolni. Kívánságunk parancs, jöjj hozzánk vérnarancs színedben, ébredezz, nincs többé Ózd, sötét est. Az emberek észlelték a vérnarancs színben ekkor a hajnali párás, habfelhős eget áttörő világosságot, a teliholdas lányregényes titokzatos éjszaka hölgye elbúcsúzott tőlük, pihenni készült a világ álmot hozója örökkévalóságig, mert az álom nem lehet valóság, sem valóság az álom, az emberek nem élhetnek örök-jelenében az egykori Idő-folyónak, a nappal arravaló, hogy értelmes mindenki számára saját tehetsége szerinti szakmáját űzze a boldog emberiség, lássa a lényegét a mindennapoknak, a szeretetnek, mely elfedi a rosszat, az egykori bűnt, amit már csak a mesék őriznek a fekete világokkal együtt szimbólumokban. Régen a jók azért írtak meséket, így énekelve meg, mi történt velük, mert nem volt törvény a földön, a mesevilágban minden tökéletes volt, mindig a jók voltak a győztesek. Az emberek köszöntötték a vérré vált Napot közösen: Hajnalban hajnal előtt emelkedtél drága hölgy, szeretet-szívünk megnőtt, zöldjével int a vas-völgy, vas-kapu kőfala ép, Istár-Vénusz feltárult, a lankás leborul eléd, mese-világ elámult. Naphölgyünkké fogadunk, hitvesünk vigyázunk rád, örökké veled vigadunk, kislány, itt a kapufád. Tavasz van, minden ember éke és hajának, szemének értelme, fénye, életnek menedéke, embereknek tökéletessége, híre és törvénye, zöld lakodalom, melynek nászi hintajában két szerelmes utazik az egykori Idő-folyón nappal és éjjel tartoznak a világnak, egymásnak számadással, hogy a szerelem és a szeretet áradjon az állatok, emberek szívébe, töltse be fészkeiket, házaikat a legmagasabb rendű törvény, tisztelet egymás, mások iránt. Az emberek és állatok együtt zárták le a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét zöld esküvőjén a szerelem isteneinek: Hallelujja, zeng a himnusz, örök szépség zöldell nimbusz, verseny-kánon tavasz-csöndben, hír terjed, koncert a mennyben. Két Isten, ha nászuk frigy lett, elmondhatjuk, jövőnk meglett, soha többé nem árt senki, dalunk dúdolja mindenki. Tavaszi újjászületésünk meghozta béke-ünnepünk, ujjongásunk egekig ér, jegyünk minden zöld és kék ér. TÉLI REMÉNY Üvölt a mélység, rázza le a magast, rázza, mint meggyfürtöt a bíboros szél, vadul rázza a piros lángú havast. Megbotlik a tél, földön a szakálla, megbotlik saját jégszív uszályában, csuklik és botlik rőtszínű gégája. Űrhidegből csókot küld a kishalál, küld földi szemfödőnek jégvirágot, küldője reményt, örök létet talál. TÉRJ MAGADHOZ Kegyetlen játék, tán vége mindörökké. Szívem leállt, csontkezű hűvösség dermesztett. Elaludtam. Félálomban hősöm élesztgetett, Kohut Kati Újhelyből, térj magadhoz! Elhervadtak feszületeim rózsái, a kulcs a nyitja a jövőmnek. A TISZTA SZÍV JÖVŐJE Szonettkoszorú . . . . . 1. Múlt rögjeiből olvasok nyomokat, Embert keresek, nagybetűst, szíveset, Nem találok sokszor mást, csak gonoszat, Számtalanszor megesett ez az eset. Vizsgálom a jellembeli okokat, A szív a törvényt súgja, fényeset, Elismerem az árnyék-sablonokat, Emberi formában élnek, meglehet. A nemesség és becsület, nyílt jellem, Egy házban lakoznak, egy dicső telken, A Jóságban kutatom a hősöket. Számtalan ország, s nép veszett már oda, Míg a tisztesség bűn, neve pagoda, Keresem a régi törvényt, ősöket. 2. Keresem a régi törvényt, ősöket, Míg élhet az ember, egyre csak remél, Ráveti a korszakokra látcsövet, Feltárul a múlt, a két fül csak henyél. Ha lenne hídján két világhoz követ, Ki régről a jelennek szól és zenél, Vezényelne égtörvényt, mennydörgőset, Kottát írna nyáron minden falevél. A zivatar a káoszt megtépázza, Földre sújtását a rigó trillázza, Napsugarak szárítják a nyomokat. A Rend egyre csak békéről álmodik, A halottak emléke halványodik, Az egyháztitkár anyakönyvet tologat. 3. Az egyháztitkár anyakönyvet tologat, Minden, mi szép volt, a sír magába zárt, Ki fejti meg életről a kódokat, Barlangi jeleket, s hol nyugszik a bárd. Jó szíven számtalan sötét lenyomat, Gyilok-szó a gazé, melyet belémárt, A rákfekély talán egyszer lelohad, Kerülni kell azt, ki emígy is csak árt. A fegyver rávettetik a sötétre, Száműzve lesznek mind az ősködökre, Mely saját eszméik fölött szemfödet. Övék a világ-könyvtárnyi bűneset, Minden gondolat-szikra rég elesett, Az állam gépekkel csontokat töret. 4. Az állam gépekkel csontokat töret, Háborog sok halott a hét fátylában. Meg kell tisztítani a háztetőket, Hogy járjon az ítélet egyfolytában. A világ-végi kürtzengés megérett, A fegyelem emléke még Spártában, Piros a Hold, az égbe vert nagy éket, Feltámadást várnak a fogságban. A Békesség szeretetért esd, s óhajt, A mindenség szabadulásért sóhajt, Szürke szmog fedi el a városokat. A baj forrása emberformában jő, A feketék pénze a mindig nyerő, A bürokrata hamis vállat vonogat. 5. A bürokrata hamis vállat vonogat, A mágia hatalom ma Bátorság, A törvény védi a szélhámosokat, Gondolat-lövedékkel egy új kórság. Elítélnek, megírnak úgy okokat, Ál minden szavuk, ferdült az Igazság, Idéznek paragrafust és okosat, Ferde és susárló, csak önigazság. Megkérdezzük, mikor kezdődött a baj, Mikor hangya-népre ráhullott a vaj, A szorgalom és becsület bűn-jel lett. Egyetlen rossz gondolat maga a bűn, Átok ül azóta a leírt betűn, Hazug történelem hasít köröket. 6. Hazug történelem hasít köröket, A győztes csürhének minden átírva, De tanítónak csak jellemes jöhet, Tar ágakkal ágaskodik a nyírfa. A példázat, mely mély sorsokat követ, Hiteles szívekbe van beleírva, Csak ők teszik le a fegyelem-követ, Élet-iskolába mind visszajárna. Az eszes tanul más bölcsességéből És ha az élete egyszer összedől, ritkán hibáztat újságos bódékat. Élni gyönyörűség volt egykor régen, Az emberek jól dolgoztak és szépen, A Föld meglódult kaliba, s óbégat. 7. A Föld meglódult kaliba, s óbégat, Kirepült az űrbe, kering egyedül, Megbolydult tűzkovács, nem tör diókat, Csonthéjas ujjával halált hegedül. A Nap még naponta meg-megcirógat, S míg az űrhidegség rólam lekerül, Addig álmodom, senki sem riogat, Egy csillag az égből a Földre vetül. Illés az, ki eljövendő világhős, Legendájából talán már ismerős, Vénusszal egy lovagregényt szövöget. Ami akkor Illésnek nem sikerült, Most minden sötét titokra fény derült, Üvöltése rejti a bűnösöket. 8. Üvöltése rejti a bűnösöket, A hangzavar az égig ér itt régen, Senki sem számlálhatja már meg őket, Temetik a tehetséget közösen. Szépség és harmónia gyönyöröket Maguk is oktatják, óriási szégyen, Mert csillagoknak vették el eszöket, Nem tündökölnek többen már az égen. A zeneszerzők, zenészek bűnösök, Mert logikájukkal voltak bűvölők, S az énekesek szív-húrja a zamat. Fűszálakat, vagy kenyérmorzsát számol Mindenik nagycsillag, övék a jászol, Az Idő elszökött, nincs már pillanat. 9. Az Idő elszökött, nincs már pillanat, Elébb lassult, majd kipörgött végleg, Nincs ki megkeresse, a kín megszakad, Nyög és tűr a világ, nagyok a vétkek. Ha akad százezernyi kufár cafat, Kik ezentúl majd bocsánatot kérnek, Nem zárul el szájukból a jó falat, Igazakkal egy Földön ők megférnek. A rég áhított szép világegyetem Egyszer eljő, bizton tudom, s elhiszem, A sötétség diadala elszakad. A teljes egészség a lelki tökély, Így válik éppé az a boldog remény, Melyben egymásra lel a szelíd szabad. 10. Melyben egymásra lel a szelíd szabad, Aranyszalag markolja a kezeket, Ujjong a földöntúli hű akarat, Melynek a neve örökké Szeretet. Összefogásban, nem vádolva arat Nyílt szívet és áhítatos szemeket Az Isteni törvény, örökös kamat, Eztán bátran vállalhatnak gyereket. A mérőkötélt, ha majd kifeszítik, Minden élet akkor megmérettetik, Felpezsdülnek a megunt hétköznapok. Az eső tükörképe a pocsolya, Megszúrta ujjainkat a rokolya, A látlelet szívárvány színben sajog. 11. A látlelet szivárvány színben sajog, Minden ütés és csonkítás iszonyat, A torünnep-vihánc az égig hatott, Nem találni az asszonyt, a finomat. Csak fényevés és koldulás maradt ott, Hol Jóság és Szeretet volt alkonyat, Hol a Földanya kedvesen csacsogott, Énekével ringatta a habokat. Megannyi merénylet, könyv-film főszerep, Minden karmikus sorson bors-fűszerek, Ezekből példázat soha nem hatott. Örökké bízni, remélni, s hinni kell, Az újjászületés ismét zöldell, Nem adom fel, nagyságokat kutatok. 12. Nem adom fel, nagyságokat kutatok, Bármily nehéz, én keresek szüntelen, A világ végére is elutazok, Csodálom a mindenséget, bűntelen. Az ember szívtörvényével jeltelen, A jósága arcán látható, de azok, Kik nem látják, vakok, halnak fénytelen, Mert az élők látnak és jól hallhatók. A jók eddig mindig hamar meghaltak, Mert a sors kerekében sokszor csaltak, fájlalom nagyon, örökké gyászolok. Az ártatlan szenvedés fonákká tesz, Ki ragaszkodik ilyen őrültséghez? Igaz embert én boldogan mutatok. 13. Igaz embert én boldogan mutatok, Eszménye városának, országának, Gondolatban földrészeken utazok, Nincsen bánata többé orcájának. Nem látszik a harag, bár a ludasok Körülveszik őt kiszemelt prédának, Sokan vannak még állandó utasok, Kik menekülnek, öltöznek álcának. Szeretem felettébb az igaz hitűt, Ki magában is tán keresi a tűt, Ha hibázik, nem restell bocsánatot. Ha véletlen vétkezik, jóvá teszi, Mindenki lelkét magához emeli, Tiszta szívben dicsőülnek a dalok. 14. Tiszta szívben dicsőülnek a dalok, Mondd meg, mit dalolsz, ki vagy, megismerlek, Ha muzsikád szép, a lelked is ragyog, Lásd a tökéletes szót csodaszépnek. A tökéletes olyan, mint az angyalok, Nincs rajtuk hiba, ők miattunk élnek, Könnyes szemem mennyországban andalog, A Föld lesz a menny, otthona az égnek. Egyesül ég és Föld, új világ vár ránk, Kíváncsian várom, hol lesz a hazánk, Lezártam a történelmi korokat. Elterveztem a boldog, valóság-jövőt, Megítélünk minden csalárd cselszövőt. Múlt rögjeiből olvasok nyomokat. Mesterszonett Múlt rögjeiből olvasok nyomokat, Keresem a régi törvényt, ősöket, Az egyháztitkár anyakönyvet tologat, Az állam gépekkel csontokat töret. A bürokrata hamis vállat vonogat, Hazug történelem hasít köröket, A Föld meglódult kaliba, s óbégat, Üvöltése rejti a bűnösöket. Az Idő elszökött, nincs már pillanat, Melyben egymásra lel a szelíd szabad, A látlelet szivárvány színben sajog. Nem adom fel, nagyságokat kutatok, Igaz embert én boldogan mutatok, Tiszta szívben dicsőülnek a dalok. VALENTIN NAPI ÜZENET Ha látnál valahol olyan szív-lakatot, amelynek zárjára Mystic rúzs nyom fagyott, gondolj rám, ne felejtsd, a szívem ünnepel, csókos szám a Mindenségtől is elperel. Pillanat volt tavaly, szerelmem felébredt, amikor táncoltunk, szavad titkot tépett, mint sok-sok óriás kődarab lezuhant a mélybe síromról minden temetőhant. Azóta trillingem az éltet engemet, hogy együtt szárnyaljuk a közös életet, örülünk, létkerék már végleg fenn marad, nincs erő sohasem, mi ellenünkre akad. Távol vagy és közel, mindig csak mellettem, egyetlen hű férjem, helyem már megleltem, az utunk elvezet az örökkévalóba, ketten átevezünk az Idő-folyóba. Nektáros a nászunk, éjjelen és nappal, új napra ébredünk minden virradattal. Remegő hangom hív, többé már nem inog, szerető szívvel hív a Te Katalinod. VÁRLAK . . . . . Szeretlek, könnyű leszek Neked, akár a keleti szellő, mely tikkasztó melegben udvarol, s megfejted végre boroszlános üzenetem, mely eléd hullott folyamatosan, hogy olvasd, ami történt, hogy itt vagyok és csak Rád várok. Talán néha még kell a rejtőzés, elbújok vigasztalómmal, melyre várok hét hónapja már, csengésével hangomnak feldolgozom a múltat és örömömet, hogy vagy nekem, leszel, örökké velem, bonyolult és titokzatos férfi lélek. Ha mégsem pótolható fájdalmam torz csúfsága testemen, mellyel átnyújtanám a tökélyt várva eszményi viszonzásra, felejts el, vigasztaljon a tudat, hogy miattad éltem. Keress akkor egyetlen tiszta szívet, dalolót és szívélyeset, öleld át, várd a törvény csókját, mely megnyitja kapuját a gyönyörnek. Helyezd el érted epedő tagjaimat aranykoporsóba oda, ahol egykor éltem és vágyakoztam szerelmes összesimulásra. Szeretlek, naponta csalódva várom a csodát. Nyújtsd át a bizalmát a teljes egyesülésnek, a tiszta és szabad létezésnek! Szemem epedve rajong személyiséged varázsjegyeiért, melyeknek tökéletességét szívem tűz-katlanként viseli, úgy érzem, feltör a láva, melyet csak hűvös logika hűthet. Formálj magadnak, hős Pygmalion, a belsőt készen kaptad, s amilyen a szív, olyan a forma, kutasd fel titkát a szépségnek! Naponta élni a reményt lehetetlen így tovább. Várlak egyetlen szerelmem! VERÉB FESTÉS ÉS SZERELEM Festegetek egy verebet, hempergetem ecsetemet kevergetett kedvencemben, szedett-vedett eledelben. Szerelmes lett egyetlenem, beleesett e verebem, lelke heves, de egyszeregy emberlecke, begyes henceg. Szertelen egy eszperente, reped eme lenge mente, tenyerembe beleteszem e megfestett fess verebem. A VÉGZETEM Csak egyszer élek, én jól tudom, falon függő keretes kép, a szűzi szívem alabástrom, a lélek is beteg, nem ép. Nevetne mindenki tán rajtam, ha rőten üldözne egy vadkan, mert túlvilági átok dúl, s hinnék hitemben, erőm fúl. Csupán tenyérnyi az életem, kezemben a jó, tekints rá! Hiába karma, de hajrá, születik sok sötét, elnézem. Sorsom nem mindig győzelem, szerelmem az én végzetem. A VIGASZTALÓ Vigasztaló a tiszta hang, nélküle élni nem lehet, lélekforrás, mennyei rang, benne árad a szeretet. Bárhol élj is e világon, összeköt minket a zene, szívedet én úgy vigyázom, mint angyaloknak illene. Imád volt hiábavaló, nem válaszolt a csendesség, a gondolatod szárnyaló, kibontakozik Mindenség. A millió kozmosz-makró egy ütemre muzsikál, szíved is néha még megró, mikor csalódásod szalutál. Hinni a Békét, várni a Jót, reményünk már nem hagyhat el, felvirágozzuk Föld-bolygót, igaz szóval és beszéddel. Vigasztaló a tiszta hang, nélküle élni nem lehet, csodás lélek, s mennyei rang, ölel minket a Szeretet. A VÍZ HATALMA Ábrándos éjjelen óceánt képzeltem, amint a habjai szikláknak csapódtak. Itt állok Világból felettébb képzetlen, míg sorsom percei bőrömre rakódtak. Morajlott vízhullám hatalmas erővel, sziklahegy útjában, körben megölelte, medrében tartotta konok, nagy hitével, hű szívét elérve víz szavát meglelte. Szerelem hajtotta bőszült hullámait, üzent a jelennek mélységnek árnyain, elrejtette híven kagylóknak hangjait, hajódudák zengtek, holt létük karmazsin. Hatalma a víznek óriás, fenséges, csodálom szüntelen óceán habjait, s mert tiszta, és minden cseppjében szentséges, folytatja a sziklák elleni harcait.

0 komment , kategória: H. Kohut Katalin

Címkék: tulajdonságoknál, örökkévalóságnak, boszorkánysággal, következményeket, természetpatróna, értelmetlenségen, egészségmegőrzés, világtörténelmet, kereskedelmekkel, vigasztalásomban, ruhakölteményeit, özvegyasszonyhoz, előkészületekhez, életfogytiglanra, gyermekvállalás, ivócimborájához, eltulajdonított, gyönyörködjenek, napéjegyenlőség, újjászületésünk, vállrándítással, gyümölcsleveket, ragaszkodásomat, életvidámsággal, legszikrázóbban, csirkemellfilét, varázsjegyeiért, apokalipszisnek, májuskosarakkal, visszaszerzését, lemezteleníteni, igazságtalanság, hosszabbítással, jelentéktelenek, szívtörvényével, kényszerűségből, rajtunk végrehajtott, kommunikációs összezúzásomig, helyesírás tanulását, írásaimat ezeknek, legszikrázóbban tündökölt, többiek fölött, csöpp gyermek, anyák szíve, anyák szeretetétől, anya mostoha, anyai lángolást, aggódás lelkületét, ijedt embereket, anyák szorgalmasan, munka színe, konyhában sürgött-forgott, Kohut Katalin, KOHUT KATALIN VERSEI, ANYA CSILLAGA, ÁRTATLAN VIGASSÁG, ÁTÖLEL ZENE, BÁRKIRŐL ÍRÓDHATOTT MESE, Kiabáltak Igazkára, Dohányboltban Vilmos, BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, BOLDOG ÚJ ÉVET, Boldog Új Évet, EGYETLEN FÉRFI ARANYVIRÁGA, Csillagok Rendjének, ELADÓ MENYASSZONY, Makucska Kálmánné, Maklári Boriska, Másnap Andris, Köszönöm Andris, Bolondság Andris, PILLANGÓ VAGYOK, ÉDESKE ÁLMA, ÉRINTÉS CSODÁJA, Ősara Bi, Paradicsom Kerubjának, SZÍVBŐL SARJADT JOBB VILÁGRÓL, FEHÉR GÓLYA, FÉRFI IDEÁL, Egyetlen Istenem Hozzád, HALOTT BALATON, HARAGOS NYÁR, Bűnözőké Krisztus-rege, KARÁCSONY KÍVÁNSÁG, KATONA DOLOG, KIKELET ÜNNEPE, TAVASZI NAPÉJ, Megyek Veled, VAGYOK ÉN, KÖLTŐ VAGYOK, Nincsen Tehozzád, LESZ MÁR NEKEM OLYAN HAZÁM, LILA RUHÁS HÖLGY, Jeruzsálem Luciferjét, MENNYEI ÁLOM, MÓKUS KÁZMÉR, Mókus Kázmér, Füstös Petit, NEKEM CSEND, NEMES CÉL, ÖRÖKÖS BOLDOGSÁG, ŐSZI HÖLGY, ŐSZI SANZON, Szent Mihály, Szent András, ROSSZ NAGYON, SZERETET DALLAMA, SZILVESZTER CSILLAGA, TAVASZI ÚJJÁSZÜLETÉS, Katalin Istennőt, Katalin Nap-dalát, TÉLI REMÉNY, TÉRJ MAGADHOZ, Kohut Kati Újhelyből, TISZTA SZÍV JÖVŐJE, VALENTIN NAPI ÜZENET, VERÉB FESTÉS ÉS SZERELEM,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]