|
2022-08-25 20:30:34, csütörtök
|
| |
| |
TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK 5. 
EGY ASSZONY KÉT FIA
Egy asszonynak volt két fia...
Sok mese kezdődik így. 'Egy asszonynak volt két fia'. Amikor az asszony életet adott a két gyermeknek, még nem sejthette, hogy mennyire különböző sors jut majd nekik osztályrészül...
Még nem sejthette, hogy amikor ő öregen és elesetten egy kórházban tölt majd egy karácsonyt, és a két fia eljön őt meglátogatni, az egyik majd öltönyben és nyakkendőben, a jólfésültség nyilvánvaló jeleivel, pöffeszkedve és hangosan jótékonykodva tüsténkedik majd az ágya körül - elnagyolt mozdulatai közben legalább ötször megtaszítva a szomszédos beteg ágyát -, míg másik fia a tanyán megszokott öltözékben, poros nadrágban és csizmában, kalapját gyűrögetve áll majd, csillogó szemekkel nézve édesanyját távolabbról, hogy engedje testvérét szerepelni.
Az asszony akkor még nem sejthette, hogy miközben ő majd minden sejtjével élvezi a műanyag tálkában behozott ünnepi vacsorát, az a fia, aki az ételt hozta neki, rá sem néz majd, csak türelmetlenül dünnyög valamit válaszul arra, ahogyan ő az ízeket dicséri, miközben másik fia már a látványtól is jóllakik, ahogyan mosolyogva nézi idős édesanyja örömét.
Egy öregasszonynak volt két fia. Az egyiküknek 'jól felvitte az Isten a dolgát', ahogyan mondani szokás, a másik ismerte Istent, Aki megtanította őt a valódi szeretetre és a valódi puszikra. Egy asszonynak volt két felnőtt fia. Ő mindkettőnek azt mondta a búcsúzásnál, 'kisfiam'. De az a fia, aki ennivalót hozott neki, elfordította a fejét, ahogyan a búcsúzásnál megpuszilták egymást. A másik fia, akinek magának is alig volt valamije, a látogatás alatt csak ritkán jutott szóhoz. De hát sokszor megesik ez, a valódi Szeretet csendes. A valódi, cuppanós puszi hangját viszont mindenki hallotta a kórteremben.
(megtörtént eset alapján)
Forrás: Ahogy érzed
EGY TEÁSCSÉSZE MEGPRÓBÁLTATÁSAI
Egy házaspár elment vásárolni, hogy vegyenek valamit közelgő házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.
A férj megkérdezte az eladót:
- Szabad megnéznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.
A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze, legnagyobb meglepetésére megszólalt:
- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól: - Hagyj békén! - üvöltöttem, de Ő csak mosolygott, és így szólt:
- Még nem.
Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.
- Állíts meg! Szédülök! - kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta:
- Még nem.
Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni. Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:
- Még nem.
Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem.
- Most már jobb. - gondoltam.
Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle. - Hagyd abba! Hagyd abba! - kiáltottam. De csak ingatta a fejét:
- Még nem.
Aztán újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először.Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:
- Még nem vehetlek ki.
Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett. Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta:
- Nézd meg magad!
Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:
- Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én! -hitetlenkedtem. Ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok! - kiáltottam
- Szeretném, ha emlékeznél arra - mondta - tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős.
Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltelek akkor amikor hozzáfogtam a munkához.
* * *
Így formálja Urunk is az életünket. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: ‘Engedj ki!'. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: - Mi történik velem? Minden olyan zavaros. De Ő tudja,hogy mit - miért tesz. Bízz benne!
szerző : Ismeretlen
ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉGEK
Ez egy régi történet egy fiatalemberről, akinél egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül.Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, és szegényen halt meg.
Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta:
- Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, ... de nem történt semmi."
- Én neked nem ígértem ezt - válaszolt az angyal. - Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel.
Az ember megdöbbent.
- El sem tudom képzelni, miről beszélsz!" - mondta.
- Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? - kérdezte az angyal.
Az ember bólintott.
- Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.
- És arra emlékszel-e, - folytatta az angyal - volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat, ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál.
Az ember szégyenkezve bólintott.
- Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged. - mondta az angyal.
- És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez,mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette.
Az ember újra bólintott, de már sírt.
- Igen barátom, - mondta az angyal - ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben.
Hasonló lehetőségek adódnak mindnyájunk életében, de gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan, mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.
Nem megyünk oda másokhoz, mert félünk az elutasítástól.
Nem beszélünk az érzéseinkről, mert félünk, hogy kinevetnek bennünket, és nem bízzuk rá magunkat más emberre, mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük. De még nincs veszve semmi. Mi még életben vagyunk. Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket.
Elkezdhetünk létrehozni lehetőségeket saját magunk számára.
ELUTASÍTOTT BIBLIA 
Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet. A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni!? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.
Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!
Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.
Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával: - Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?
És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: kifizetve.
Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza Jézus ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint ahogyan azt kértük!
forrás: igeforum.com (Szép Laura.)
ÉN VAGYOK A FOLYÓ
Egyes kelet-afrikai törzseknél, ha ikrek születnek, még mindig érvényes a régi szabály: Az egyik gyermeket ki kell tenni, mert két gyermeknek nincs meg az esélye az életben maradásra. Két gyermeket nem tud szoptatni az anyjuk, az egyiknek tehát meg kell halnia, hogy a másik felnőhessen. A sztyeppén egy-egy bokor alá teszik, hogy a hiénák egyék meg, vagy egy folyóba vetik, hogy a krokodilok falják fel.
Amikor egy bennszülött lelkészt egy, a Kilimandzsárótól délre eső faluba hívtak, hogy keresztelje meg az előkészítő oktatáson átment keresztelendőket, talált ott egy idős asszonyt. Már vagy hatvanéves lehetett, s volt mellette egy hatéves kisfiú. Az ő fia, állította az asszony. A lelkész úgy vélte, hogy semmi esetre sem lehet az ő gyermeke, legfeljebb az unokája. De az asszony csak nevetett és megismételte:
- De igen, ez az én fiam! - Ott volt a felnőtt fia is és ő elmondta, hogyan jutott az anyja a kisfiúhoz.
Mintegy hat évvel azelőtt volt, hogy ő vízért ment a folyóra. Ezt ott a Pangani felső folyásánál a férfiak végzik. Másutt lányok és asszonyok járnak nagy korsókkal a vízért, de ebben a folyóban sok a krokodilus, ezért a férfiak a veszélyes vízmerítést nem engedik a nőknek, maguk mennek vízért.
Visszafelé jövet találkozott egy emberrel a faluból, aki egy újszülöttet vitt a karján. Kérdezte tőle, hogy hova viszi a gyermeket, az pedig ezt felelte:
- A feleségem ikreket szült, két fiút. Az egyik öregasszony, aki segített neki a szülésnél, a karomba tette ezt a gyermeket, hogy vigyem a folyóra. Tudod, hogy az ősök akarata szerint csak egy gyermek maradhat életben.
A vízhordó ezt felelte:
- De ezt nem teheted meg!
Az ember azonban kitartott a szándéka mellett:
- Ez a szokás! - mondta. - A szokás ellen nem tehetünk semmit.
- De Isten parancsolatot adott az embernek, s az így szól: Ne ölj! - S amikor látta, hogy a gyermek apja még mindig vonakodik, egyre nyomatékosabban magyarázta neki, hogy a gyermeket nem szabad a folyóba dobnia. Végül az ember így kiáltott fel:
- Jól van. Hajlítsd be a karod!
A vízhordó letette a korsót, behajlította a karját, az ember pedig beletette a gyermeket, és így szólt:
- Te vagy a folyó, amelybe a gyermekemet vetem. Ha hazamegyek, ezt mondom: A folyóba vetettem a gyereket. Számomra meghalt, örökre meghalt!
Ezzel elment, a vízhordó pedig csak állt ott karján a gyermekkel. Majd hazavitte az anyjához, az pedig elfogadta, táplálta és felnevelte. És ez a gyermek most ott volt a keresztelendők között.
Következménye van annak, ha valaki ezt mondja egy másik embernek: "De Isten parancsolatot adott nekünk..." Az ilyet akkor a szaván lehet fogni. Ha bármilyen formában Istenre hivatkozunk - pl. azzal is, hogy "keresztyén"-nek mondjuk magunkat - akkor másoknak joguk van ahhoz, hogy szavunkon fogjanak.
Mert az olyan hit, amelynek nincsenek következményei, semmit sem ér! Ezt mások néha jobban tudják, mint mi magunk. Minden pillanatban, minden mozdulatnál felvetődik számunkra a kérdés, hogy amit igaznak ismertünk fel, azt hogyan váltjuk cselekedetre. Ez a szükséges próba: Megfelelnek-e a tetteink a szavainknak?
forrás: Bácsi Irma e-mail
FAIR PLAY 
Évekkel ezelőtt a Seattle-i para olimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek)felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.
A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindegyikük megállt és visszafordult.Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát.Segítettek neki felállni,majd mindnyájan összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon.
A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak.
Mit üzen ez a történet nekünk? Valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog az életben nem az egymás felett aratott győzelem . mert csak a minden áron győzni akarás a célunk - önzővé válhatunk, talán még le is nézzük a lemaradottakat, kizárjuk életünkből a szeretetet.
Ha le tudsz mondani érdekeid érvényesítéséről, a győzelem mámoráról, akkor meglátod a másik ember küzdelmét is.
Az életben sokkal fontosabb ha másokat is győzelemhez tudunk segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy dicsőségünkről le kell mondani.
EGY GYERTYA NEM VESZÍT SEMMIT AKKOR SEM , HA MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT.
/ismeretlen szerző
Találtam egy videót ahol hasonló esemény lett rögzítve. Nem tudom, hogy a film szereplői olvasták-e ezt a történetet, vagy az élet produkálta ezt. De azt tudom, hogy mindnyájan győztesek lettek, emberségből, együttérzésből.
Link
FÉLELEM A FELTÁMADÁSTÓL
Maffattal, a misszionáriussal történt.
A Jézus Krisztusról szóló evangéliumot egy napon a dél afrikai Makaba királynak hirdette, aki a főnökei és udvari emberei körében ült. Amikor Maffat a feltámadás szót kimondta, a királyból kitört a dühös harag:
- Micsoda, a halottak fel fognak támadni?
- Igen!
- Apám és anyám is?
- Igen!
- Azok is, akiket a vadállatok téptek szét?
- Azok is!
- És azok is, akiket én megöltem?
- Igen, azok is. Mindenki!
Erre rettenetes indulattal kiáltotta:
- Nem szabad nekik feltámadni! Lehetetlen, hogy feltámadjanak!
Ha rettegni kell azok haragjától akiknek mi okoztunk fizikai és lelki sérüléseket akkor jogos lehet ez a félelem. De ha úgy élünk, hogy ne tudjanak minket vádolni tetteink miatt akkor akkor a feltámadás lehetősége nem rettegést hanem örömet hoz számunkra.
forrás: ismeretlen
FEHÉR KENDŐ
A vonat lassan közeledett az állomás felé. Mindenki izgatottan várta, hogy hazaérkezhessen.
Feltűnt nekem egy fiatalember, aki idegesen tekintett ki az ablakon. Miután szóba elegyedtem vele, feltárult előttem szomorú élettörténete.
Fiatalon szülei ellen lázadva megszökött otthonról. Nem bírta a szülői ház légkörét. Új barátaival mindent kipróbált, amitől otthon óvták, intették.
Hamarosan börtönben találta magát, ahol nagyon megbánta addigi életét.
Éppen ma szabadult. Nem volt hová mennie, ezért írt a szüleinek, hogy bocsássanak meg neki, és fogadják vissza a szülői házba. Azt is megírta, hogy megérti, ha nem tudnak neki megbocsátani. A délutáni vonattal fog érkezni.
Ha szülei készek visszafogadni, kössenek a kert égén lévő diófára egy fehér kendőt, amit ő a vonatról láthat, különben tovább utazik. Amikor a vonat a kanyarhoz közeledett, a fiún egyre nagyobb feszültség lett úrrá.
Arra kért, hogy nézzem meg, ott van-e a fán a megbocsátást jelentő kendő. A kanyarban feltűnt a vén diófa. Felkiáltottam a látványtól. A fa tele volt kendőkkel, sőt lepedőkkel, nehogy a fiú tovább utazzon.
Erről a történetről a" Tékozló fiú" jut eszembe Lukács evangéliumából. Csupán az összehasonlítás kedvéért is érdemes elolvasni, és rögtön kitűnik belőle a szülő megbocsátása gyermeke iránt. Ugyan igy bocsájtja meg Isten is megbánt és őszintén elé tárt bűneinket is.
FEHÉR ZSEBKENDŐ
A férfi a járda szélén ült, és az utcát bámulta. Néhányan visszafordultak, és a pillantásukkal végigmérték a borotválatlan arcú, görnyedt vállú és szakadt cipőjű idegent. Ő azonban ezt észre sem vette, mert gondolata a távoli múltban járt. Már nem egy éhenkórász csavargó volt, aki az elmúlt éjszaka a vasúti híd alatt aludt, hanem egy kisfiú, aki egy piros téglaházban lakott a szomszéd utcában, több mint 20 évvel ezelőtt. Ki tudja, azóta talán már le is rombolták azt a házat. Csak remélni merte, hogy közben nem taposták agyon az árvácskákat. Különös, hogy milyen tisztán emlékezett az árvácskákra, a hintára, amit az apja fölszerelt neki, meg a kerti útra, ahol biciklizni tanult. Hónapokig tartott, míg sikerült elég pénzt félretenni arra a biciklire!
Hirtelen vállat vont, mert a képek élénksége szinte fájt. Gondolataiban inkább továbbment még vagy tíz évet. A biciklit közben felcserélte egy motorkerékpárral, és attól kezdve ritkábban látogatott haza. Közben állása is akadt, és barátokban sem volt hiány. A szülei mindig szomorúnak látszottak, és valahogy olyan unalmas volt a társaságuk - a kocsmában sokkal jobban érezte magát. Ezekre, az évekre nem is nagyon akart visszagondolni. Amikor eladósodott, hazament, pénzt akart kérni a szüleitől. Teával kínálták, de a végén nem tudta elmondani, miért is jött. Azt viszont jól tudta, hogy apja hol tartja a pénzt, és amikor kimentek a kertbe, minden nehézség nélkül hozzájutott a pénzhez.
Akkor látta szüleit utoljára. Külföldre ment, és szülei semmit sem tudtak róla, sem az évekig tartó bolyongásról, sem a börtönbüntetésről. De ott, a cellájában sokat gondolt rájuk, különösen éjszakánként. Amikor nem tudott elaludni és csak forgolódott, miközben a hold fénye végigpásztázta a falat; de sokszor eszébe jutottak! Ha kiszabadul, még egyszer szeretné látni őket, ha még életben vannak egyáltalán, és akarják őt látni!
Amikor idejét letöltötte, munkát keresett a városban, de valahogy nem tudott megnyugodni. Mintha valami húzta, vonta volna hazafelé, és ettől a sürgető érzéstől nem tudott szabadulni. Minden alkalommal, amikor az utcákat járta, valami eszébe juttatta a kis téglaházat és a kisfiút, aki az iskolából szaladt hazafelé.
Nem akart pénz nélkül érkezni, ezért vagy gyalog, vagy autóstoppal tette meg a hazaút nagy részét. Hamarabb is hazaérkezett volna, de hirtelen elbizonytalanodott. Mi joga van ahhoz, hogy ilyen állapotban a szülei szeme elé kerüljön? Vajon össze tudnák egyeztetni ezt a tönkrement, megviselt férfit azzal a fiúval, akit annyira szerettek, és aki olyan nagy csalódást okozott nekik?
Vett magának ennivalót, és szinte az egész napot egy fa alatt töltötte. A levél, amit aznap este adott postára, rövid volt nagyon, de órákig tartott, mire megírta. Ezekkel a szavakkal zárta:
,,...tudom, nem várhatom, hogy egyáltalán látni akartok...rajtatok áll! Csütörtök reggel korán eljövök az utca végébe. Ha szeretnétek, hogy jöjjek, akasszatok ki egy fehér zsebkendőt a régi szobám ablakába! Ha ott lesz a zsebkendő, jövök. Ha nem akkor búcsút intek a régi háznak, és tovább megyek."
És most elérkezett a csütörtök reggel. Ő pedig megérkezett az utca végébe. De most, hogy ott volt, egyáltalán nem találta sietősnek a dolgot. Csak leült a járdára, és a köveket bámulta. Nos, hát mindörökre nem várhat vele, és - ki tudja - közben talán el is költöztek. Ha nem lesz ott a zsebkendő, megpróbál érdeklődni, mi lett velük, mielőtt elmenne a városból. Ahhoz még nem volt bátorsága, hogy végiggondolja, mit is tenne, ha a szülei nem akarnák látni őt.
Nagy nehezen felállt, mert minden porcikája sajgott a járdán töltött éjszaka után. Az utca még mindig árnyékban volt. A hűvös hajnali levegőben megborzongott, és lassan odament a vén platánfához, ahonnan tisztán, világosan lehetett látni a régi házukat. Egy pillanatig csukott szemmel állt az ágak alatt. Majd mély lélegzetet vett, és kinyitotta a szemét. Azután meg csak állt és állt, szemét meresztve bámult!
A nap már rásütött a kis piros téglaházra, de most már nem kis piros téglaháznak látszott, mert a ház össze fala ünnepi fehérbe öltözött! Minden ablakban lepedők lógtak, párnahuzatok, törülközők, abroszok, zsebkendők és szalvéták, a padlásszobából pedig fehér muszlinfüggönyt fújt ki a szél a tetőre. Az egész ház úgy ragyogott a reggeli napsütésben, mintha hóból épült volna! Szülei semmit sem bíztak a véletlenre! A férfi felemelte a fejét, és a megkönnyebbülés kiáltása szakadt fel belőle. Azután végigszaladt az utcán, s egyenesen be a nyitott ajtón át!
Isten vár. Várja, hogy akik elveszettek voltak, most visszataláljanak Teremtőjükhöz. Ő nem örül az emberek nyomorúságain, nem örül a szenvedéseiken, és nem örül, amikor a szakadékba beleesnek. Ő kinyújtja a kezét, és ki akar menteni mindenkit, hogy megismerjék az Ő végtelen kegyelmét. Isten otthagyja a kilencvenkilencet, csakhogy azt az egyet /aki lehet, hogy éppen te vagy!/ megtalálja és visszafogadja.
,,...nagyobb öröm lesz a Mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége a megtérésre."
/ Lukács 15, 7/
,,Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett!"
FELELJ SZÉPEN, HA KÉRDEZNEK!
Felelj ha kérdeznek...
"Én tudom, hogy ha kérdeznek tőlem valamit, akkor szépen felelnem kell, mert ha nem felelek, akkor rám szólnak, hogy felelj szépen, ha kérdeznek. Amíg kicsi voltam, könnyű volt szépen felelni, mert vagy azt kérdezték tőlem, hogy hogy hívnak? vagy azt, hogy hány éves vagy? Jó Micikének a kistestvéremnek, mert ő még kicsi, és tőle most is csak azt kérdezik, hogy hogy hívják, és hány éves, és erre még ő is tud szépen felelni.
... Amióta nagy vagyok, sokkal okosabb lettem, mint kicsi koromban voltam, mégis ritkán mondják, hogy nahát, milyen okos ez a gyerek, hanem rám szólnak, hogy ekkora fiú hogy mondhat ilyen butaságot! Amióta nagy vagyok, hiába szeretnék mindig szépen felelni, ha kérdeznek, sokszor nem tudom, hogy mit feleljek.
... Én szeretnék szépen felelni, ha apukám azt kérdezi tőlem, mi újság? de nem tudok szépen felelni, mert sose tudom, hogy mi az, ami újság, és mi nem. Nekem az az újság, ha a barátom kap egy biciklit, ha a piros kisautóm megelőzi a kéket, és ha találkozom az utcán a szomszéd kislánnyal. De apukám nem erre kíváncsi, hanem arra, hogy feleltem-e az iskolában, kész vagyok-e a leckémmel, és miért jöttem később haza. Ezért aztán, ha kérdezi, mi újság, mindig azt felelem, hogy semmi.
.... Igazán szerencse, hogy a szomszédban lakik Kálmán bácsi, aki mindig ráér, mindenre válaszol, és sosem kérdez olyat, amire nem tudok felelni... Kálmán bácsi sosem kérdezi azt tőlem, hogy mi akarok lenni, hanem azt kérdezi, hogy ha felfedező leszek, akkor mit fedezek fel szívesebben, őserdőt, ahol meleg van meg tigris, vagy jégmezőt, ahol hideg van és fóka.
... Mondtam is otthon, hogy jó volna, ha mindenki olyanokat kérdezne, mint Kálmán bácsi, mert sokkal könnyebb arra felelni, hogy miről énekelhet a tévében a néni, amikor nincs hang, csak kép, és milyen színűnek látom a vizet, és milyen nevet adnék egy újszülött vízilónak az Állatkertben, és mire tanítanám meg először a papagájomat, ha volna, mint arra, hogy miért bőgsz, meg mi újság, meg mit főzzek, meg mi van ezen nevetnivaló.
... ha majd én leszek felnőtt, úgy fogok kérdezni a gyerekektől, hogy sose kelljen rájuk szólnom, felelj szépen, ha kérdeznek! Addig is sokat beszélgetek Micikével, és ha kérdez tőlem valamit, nem azt mondom neki, hogy semmi közöd hozzá, hanem azt, hogy ekkora lány hogy mondhat ilyen butaságot! Hadd örüljön a Micike, hogy már ő is megnőtt."
Janikovszy Éva
FÉLTETT GYÖNGYLÁNC
Egy anyuka elment vásárolni majdnem 5 éves kislányával. Bejárták az egész bevásárlóközpontot, és amikor elindultak haza, útközben megálltak egy utcai árusnál. A kislány meglátott egy ragyogóan szép gyöngynyakláncot.
- Kérlek, anya! Megkaphatom? Légyszi, légyszi...
Anyukája gyorsan megnézte, hogy mennyibe kerül. Csak 890 Ft volt.
- Kislányom, ha rendben tartod a szobádat egy hétig és rendesen a helyére pakolod a játékaidat, a következő héten megveszem neked, amikor erre járunk.
A kislány izgatottan várta a jövő hetet. A szobájában azelőtt soha nem látott rendet tartott, annyira vágyott arra a nyakláncra.Végül eltelt egy hét, és eljött a nap, amikor ismételten vásárolni mentek. Az anyuka nagyon megdicsérte kislányát, hogy milyen szép rendet tartott egész héten, és megvette neki a nyakláncot.
Végtelen nagy öröm volt a kislány szívében. Nagyon szerette azt a nyakláncot. Mindig hordta, vasárnapi iskolában, óvodában még lefekvés előtt sem vette le. Csak amikor muszáj volt ,fürdésnél és amikor úszni ment az uszodába, amúgy mindig rajta volt.
A kislány édesapja nagyon szerette a lányát. Bármi egyéb dolga volt is, lefekvés előtt mindig felolvasott neki egy mesét. Az egyik este, amint befejezte az egyik történetet, ezt kérdezte a lányától:
- Kislányom szeretsz engem?
- Ó, apa, tudod, hogy nagyon szeretlek!
- Akkor kérlek, add nekem a nyakláncodat.
-J aj, apa, azt ne! Inkább oda adom a kedvenc babámat, vagy az egyik lovacskát, amit tőled kaptam szülinapomra. - válaszolta a kislány.
- Értem, kicsim. Apa szeret téged. Jó éjszakát! - és adott egy jó éjt puszit a homlokára.
Egy héttel később a mese után az édesapja ismét ezt kérdezte a kislányától:
- Szeretsz engem? Akkor add nekem a nyakláncodat.
- Jaj, apa, azt ne. Inkább a babaházat vagy a kedvenc fésűmet. - kérlelve válaszolta a kislány.
- Rendben kicsim. Tudod, apa szeret téged.- És gyengéden átölelte.
Pár nappal később este, amikor az apa ment felolvasni a mesét, és belépett a szobába látta, hogy kislánya pigyeregve ül az ágyán.
- Kislányom, mi a baj? Mi történt?" - kérdezte szelíd hangon.
Pár perc hallgatás után, remegő kézzel, odanyújtotta a nyakláncot édesapjának:
-Tessék, apa, neked adom.
Az apuka elvette és utána elővett a jobb zsebéből egy kis dobozt.
- Ez a tied, egyetlenem.
A kislány megszeppenve vette el, és nyitotta ki a kis dobozt. Egy eredeti igazgyöngyökből álló nyaklánc volt benne, mely ezerszer szebb és gyönyörűbb volt, mint az előző. Minden este az apuka zsebében volt, aki arra várt, hogy kislánya odaadja neki a nyakláncot, hogy még jobbat, még szebbet adhasson neki.
Ilyen a szeretett! Sokszor ragaszkodunk foggal, körömmel káros, szükségtelen dolgokhoz, kapcsolatokhoz,megszokásokhoz, amiket szinte lehetetlennek érzünk feladni. De azÚr mégis azt kéri tőled, hogy add fel őket!
GAZDAG EMBER ÉS A KISFIÚ
A férfi magányosan élt, hatalmas házában senki sem várta este. Amikor azt kérdezték, miért, cinikus nevetéssel válaszolt:
- A nővel csak baj van, ráadásul olyan, mint a meztelen csiga: csupaszon jön, amikor meg megy, viszi a házat. A gyerekeket pedig nem szeretem. Amíg kicsik, büdösek és sokba kerülnek, amikor már nagyobbak, állandóan nyavalyognak...és ne mondd, hogy olyan aranyosak! Ez csak az ostobák közhelye! Az arcukra már óvodáskorukban rá van írva, hogy milyen ostoba és rosszindulatú felnőtt lesz belőlük...
Úgyhogy a férfi egyedül élt. Igazgatta a vállalatait, golfozott, sokat olvasott, és utazott, ám egyszer, amikor a város szegénynegyedén hajtott keresztül, defektet kapott. Káromkodva szállt ki az autóból, ám miután telefonon segítséget hívott, elégedettsége visszatért, mert örömmel töltötte el a tény, hogy minden problémát képes megoldani...
Ekkor vette észre a gyereket.
A kisfiú - aki még öt nyarat sem élt meg - egy kerítés vasrácsába kapaszkodott, és némán figyelte őt. Apró testét rongyok fedték, s noha a kéregetők jellegzetes kisugárzását árasztotta, nem szólt egyetlen árva szót sem.
Csak nézett.
A férfi nem hatódott meg, ezer ilyet látott már - mi több, még csak el se fordult. A legtöbb ember gyenge, hogy őszinte nyugalommal fogadja egy koldus közeledését, ám őt más fából faragták: rezzenéstelen arccal állta a rászegeződő tekintetet, mi több, még bele is merült a gyermeki szempárba...
S akkor megszédült.
Erővel vágta mellbe valami, pedig a fiú pillantásából hiányzott minden emberi: pici lelke nem sugárzott haragot, dühöt, félelmet vagy örömöt, egyszerűen nem volt benne semmi. A férfi nem bírta elfordítani a fejét, pedig a kölyök szembogara, mint két feneketlen üreg, a halál ürességével dermesztette szívét. Azok néznek így, akik a kelleténél többet láttak az élet mocskából.
Egész nap ez a pillanat járt a fejében. Hiába golfozott a ragyogó napsütésben, a semmi hűvöse vele maradt; hiába döntött magába nemesebbnél nemesebb borokat, szájában csak por és hamu íze fakadt. Nem tudott aludni, forgolódott a hatalmas ágyban, és a plafonra szerelt tükörben nem látott mást,csak egy halott szempárt...
Amikor másnap a kormány mögé ült, eleinte még győzködte magát, hogy nem érdekli a gyerek, és csak azért megy arra, mert úgy rövidebb, aztán egyszer csak lélekben vállat vont,és nem színészkedett tovább önmaga előtt. Igenis látni akarta...
A kisfiú pontosan ott állt. A férfi csak nézte a merev szempárt, a mozdulatlan testet. Meg akarta szólítani a gyereket, de amikor ki akart szállni az autóból, elkezdett izzadni a tenyere. Ahogy az ajtó felé nyúlt, görcsbe rándult a gyomra-és elhajtott.
A felkelő nap újra a vasrács mellet érte. Még most se tudott megszólalni, de egy doboz tejet már a fiú kezébe tudott nyomni. Másnap egy fürt szőlőt hozott, harmadnap egy hatalmas szendvicset, negyednap pedig...
Amikor a férfi húsz esztendővel később haldoklott, halálos ágya mellet egyedül a fiú állt. Nemcsak hogy jóvágású fiatalember lett belőle, de kivételes intelligenciájának hála, az élet dzsungelében is megállta a helyét. Együtt töltött éveik alatt igaz barátokká váltak, több szeretetet és figyelmességet adtak egymásnak, mint a legtöbb vér szerinti család.
A fiú szemében őszinte könnyek ragyogtak, ahogy fogta a férfi ráncos kezét. Mindenét odaadta volna, hogy a sok jót meghálálhassa nevelőapjának, de a halállal szemben tehetetlen volt. Nem tudta megmenteni.
Ebben a pillanatban a férfi kinyitotta a szemét, és halkan megszólalt.
- Ne gyötörd magad. A halál elől nincs menekvés, de most, a kapuban már látom, hogy ez nem elmúlás, hanem születés. Egy új kaland kezdete. S tudod, azért szállhatok most fel az égbe, mert a VALÓDI haláltól te, - akkor ott, a kerítésnél - megmentettél.
TŰZOLTÁS VAGY LAKOMA
Egy férfi levágott egy kövér borjút, meggyújtotta a grillt, és ezt mondta a lányának:
"Lányom, hívd meg a szeretteinket és szomszédainkat, hogy egyenek velünk..."
A lánya az utcára vonult és azt kiabálta:
"Segítsetek eloltani a tüzet apám házánál!"
Néhány pillanatra egy csapatnyi ember jött be, a többi meg úgy tett, mintha nem hallotta volna.
Az emberek, akik jöttek, addig ettek, ittak, amíg elegük nem volt. Az apa elképedt, és a lányához fordult, majd azt mondta:
"Azok, akik eljöttek, azokat még sosem láttam! Hol vannak a szeretteink, rokonaink, barátaink?"
Azt mondta a lány:
"Akik elhagyták otthonukat, hogy segítsenek nekünk eloltani a házunkban a tüzet, és nem a buli miatt, ezek érdemlik meg a nagylelkűségünket és a vendégszeretetünket! "
Konklúzió:
Ki nincs veled egy nehéz pillanatban, ne nevezd barátnak, testvérnek, családtagnak...
Mert ők azok, akik a nehéz időkben nevetnek rajtad, és nem érdemlik meg a kedvességed, nagylelkűséged, és figyelmed.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
Címkék: megrendelőlapját, megpróbáltatásai, érvényesítéséről, kilimandzsárótól, visszataláljanak, gyöngynyakláncot, keresztelendőket, motorkerékpárral, misszionáriussal, nyomatékosabban, muszlinfüggönyt, visszaemlékszel, szegénynegyedén, hazaérkezhessen, igazgyöngyökből, gyermekeiteknek, megkönnyebbülés, kistestvéremnek, szétmorzsolódsz, kilencvenkilenc, összehasonlítás, bajbajutottakon, felülkerekedjen, visszafordultak, elmulasztottál, együttérzésből, evangéliumából, következményei, startvonalához, hitetlenkedtem, padlásszobából, öregasszonynak, dicsőségünkről, lemaradottakat, lehetőségekkel, szenvedéseiken, asszonynak volt, asszony életet, kórházban tölt, egyik majd, jólfésültség nyilvánvaló, ágya körül, szomszédos beteg, tanyán megszokott, asszony akkor, műanyag tálkában, ételt hozta, ízeket dicséri, öregasszonynak volt, másik ismerte, valódi szeretetre, valódi puszikra, TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK, ASSZONY KÉT FIA, TEÁSCSÉSZE MEGPRÓBÁLTATÁSAI, ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉGEK, ELUTASÍTOTT BIBLIA, Szép Laura, VAGYOK FOLYÓ, Bácsi Irma, GYERTYA NEM VESZÍT SEMMIT AKKOR SEM, MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT, FÉLELEM FELTÁMADÁSTÓL, Jézus Krisztusról, Amikor Maffat, FEHÉR KENDŐ, FEHÉR ZSEBKENDŐ, FELELJ SZÉPEN, Janikovszy Éva, FÉLTETT GYÖNGYLÁNC, GAZDAG EMBER ÉS KISFIÚ, TŰZOLTÁS VAGY LAKOMA,
|
|
Offline
