Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Idézet Mahatma Gandhitól
  2009-08-24 19:30:05, hétfő
 
 
Klubból hoztam:

“Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás." 		 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
Montgomery, Lucy Maud
  2009-08-24 17:17:15, hétfő
 
 

Klubból hoztam:

"A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!"

  
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
Ismeretlen: Mindig mosolyogj!
  2009-08-24 17:03:09, hétfő
 
 

Klubból hoztam:

Minden reggel úgy ébredj fel, hogy vannak akik szeretnek téged! Azoknak az embereknek viszonoznod kell ezt a szeretetet! Néha kell az, hogy másokhoz alkalmazkodj és örömet okozz nekik, mert te is leszel olyan helyzetben amikor szükséged lesz a szeretetre! Minden embernek szüksége van szeretetre és joga van a boldogsághoz, amit senki nem foszthat meg tőle! Ne foszd meg magadat ettől a két dologtól, mert bármi is történik az élet megy tovább, a problémák előbb utóbb megoldódnak és tovább kell lépni mert minden nap jön egy új reggel, egy új remény! Ha van családod és vannak barátaid légy nagyon boldog és tedd őket boldoggá, mert sok ember nem élhet ezzel az örömmel.!Mindig arra gondolj, ami boldogsággal tölt el és olyankor felejtsd el a rossz dolgokat! Becsüld meg nagyon azokat, akik igazán szeretnek és ne veszítsd el őket, hiszen a legnagyobb boldogság az, ha tudod és érzed hogy szeretnek téged! Használd ki azt az időt amikor boldog lehetsz, mert kerülhetsz olyan helyzetbe amikor már túl késő! Ha úgy alakítod az életed, hogy másoknak is örömet szerzel, hidd el viszonozni fogják neked.Ja és mindig légy őszinte és légy önmagad!...ez a kettő nélkülözhetetlen ahhoz hogy boldog legyél! És mindig mosolyogj!
Próbálj meg így élni és minden oké lesz
  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Ajánlás a Bibliához
  2009-08-24 12:57:46, hétfő
 
 


"Darabokra hullik a Biblia széjjel" 1995. Fatimei Jóslat

Világirodalom Klasszikusai

Biblia
Válogatás a vizsolyi Bibliából

Fordította: Károlyi Gáspár 1590.
Kiadta: Európa Könyvkiadó 1986
Debrecen
Felelős szerkesztő: Király László


Ki olvassa a Bibliát! Úgy veszem észre, manapság egyre kevesebben ismerik - és azt hallom, ez így van világszerte. Hát nem furcsa, hogy míg Hellász isteneinek és félisteneinek viselt dolgairól, de még Istár pokoljárásáról, Gilgames és Enkidu küzdelméről is - hála az Iliász, az Odüsszeia, a Gilgames egyre újabb és népszerűbb kiadásainak - minden művelt embernek illik tudni (vagy legalábbis úgy tenni, mintha tudna róluk), ha a világ leghatásosabb könyvének alakjai vagy epizódjai kerülnek szóba, sznobisztikus fiatalemberek sem átallnak értetlenül, üres képpel az ember szemébe bámulni? Vagy talán ez visszahatás csak a majd kétezer éves hatás túlsúlyára?

És most, hogyan közeledjem a Bibliához? Mivel ajánljam azoknak, akik nem vele nőttek föl? Akik nem ismerik? Hogyan értessem meg velük, hogy a Bibliát olvasni kell -, dehogyis kel -, hogy érdemes olvasni?

Talán így. A sokat emlegetett ötvenes években olvastam egy történelmi tankönyvben, meghozzá egyetemiben, a következő mondatot: "A történészek bebizonyították, hogy Jézus Krisztus nevű személy sohasem létezett." Uegyanebben az időben tartozott kötelező olvasmányaim közé a Bolsevik párt rövid története, amelyben Sztálin a júdás Trockijnak nevezi fő ellenfelét. Engem nem az gondolkodtatott el igazán, hogy bizonyítani lehet valakinek a nemlétét, sokkal inkább az, hogy ismerheti-e Júdást, aki Jézust nem ismeri.
Vagy hogy más égövben is keressünk példát: akadnak talán, akik annak idején felfigyeltek rá, hogy Reagen a választási beszédében többször is említi Armageddont, olyasféleképpen, hogy el kell jönnie egy nagy Armageddonnak. De ki érthette volna, mire céloz a leendő elnök, ha nem ismeri János Jelenéseit? mert abban szerepel Armageddon, ott jelenik meg a vörös fenevad, akit a Bárány fehér lovas seregei legyőznek, elfognak és ezer évre megkötöznek, a hátán ülő skarlátba és bíborba öltözött parázna asszonyt pedig megégetik.

Nem, mégsem így. Azért, hogy a világ vezető politikusainak némely utalását megértsük, még nem volna érdemes a Bibliát olvasni. Igaz, akad még más megértenivaló is. Mert mit érthet például a szamár dicsőségéből, aki nem tudja, hogy ki vonult be rajta Jeruzsálembe, mikor köntösök és pálmaágak hulltak a szamár lába elé? Vagy más példa. Egy Magyarországról kiszármazott művészettörténész mesélte, hogy amikor valamelyik amerikai egyetemen reneszánsz kezdeteit adta elő, vetített képekkel persze, óra után a növendékek köréje gyűltek megkérdezni, miért ábrázolták az olasz festők a nőket mindig csecsemőkkel a karjukon. De hiszen sorolhatnánk a példákat Európa kezdeteitől egészen Chagallig és még tovább, a zenét Bachon át Sztravinszkijig és Honeggerig, vagy Kodályig és Penereckiig - hogy az irodalomról ne is beszéljünk. Csakhogy a Bibliát nem is azért kell - azaz dehogy kell! -, nem is azért érdemes olvasni, hogy jobban kiismerjük magunkat az európai kultúrában.

Nem. Itt nincs mit tenni - a kezdetén kell kezdeni. Élt Elő-Ázsiában egy kis nép, száma a görögöknél is kisebb, de szellemi hatása a görögökéhez fogható. Annyira, hogy a múlt században akadtak olyan gondolkodók - Heine és Nietzsche többek közt, hogy csak a legismertebb nevekből ragadjunk ki példát -, akik az európai kultúra két alapvető szellemi meghatározójának a zsidó és a görög életelvet tekintették.
Meghozzá az előbbi hatást nem segítette semmiféle művészet: a zsidóknak nem volt Akropoliszuk, Istár-kapujuk, piramisuk, obeliszkjük, szobrászatuk. A zsidó principium nem akart hatni a szemre, az érzékekre, csak a szellemre. A két kőtáblára vésett alapvető tíz törvény közül a második e szavakkal kezdődik: Ne csinálj magadnak faragott képet, és ezt a konok parancsot némi kezdeti berenkedést, valamint későbbi fellazulást letörve kérlelhetetlenül betartották, illetve betartatták a próféciák - a frigyládában csak egy üres trón állt. Nem mindha ők nem tudtak volna hatalmasan kidolgozott, jellegzetesen egyéni alakokat létrehozni - ha kőből faragták volna, csak Michelangelo versenyezhetett volna velük, aki a világ leghatalmasabb Mózes-szobrát csinálta. De ők nem kőből faragták ki ősapáikat, hanem írásból, írásban - a héberek minden művészi képessége és energiája az írásba áradt - a Bibliába. Így lett a héberekből az Írás népe. (Talán ezzel függ össze az is, amire a Biblia adataiból következtetnek: hogy a hébereknél, nem úgy, mint a szomszédos országokban, a köznép is tudott írni-olvasni.)

Mélységes mély a múltnak kútja. Thomas Mann kezdte így a nagy bibliai regényét. (Sárközi György szépséges fordításában.) Mert ez - hogy élt Elő-Ázsiában egy kis nép - még és már nem a kezdet. Mielőbb Egyiptomban robotra fogták őket, és miután onnan kiszabadultak, valamikor az időszámítás előtti második évezred második felében, a zsidókat még nem lehetett népnek nevezni, inkább afféle vándorló pásztortörzsek laza társulásának - akkád származású nevük, a habiru is a legelterjedtebb felfogás szerint azt jelenti: vándor -, akik a "szolgaság házából" szabadulva (így nevezték Egyiptomot) véres és kegyetlen harcokba kezdtek a hozzájuk hasonló, többnyire ugyancsak szemita alig-népekkel. "Izraelből nemzet lett", írja az Izráel népének történeté-ben a Palesztina meghódításának nekivágó tizenkét törzsről Renan, majd így folytatja: "De sajnos még senki sem látott szeretetetre méltó nemzetet."

Nem valószínű, persze, hogy a környező kis nemzetek és nagy birodalmak a héberekénél szeretetre méltóbbak lettek volna. Csakhogy balszerencséjükre - és dicsőségükre! - a zsidók megírták magukat. Mégpedig olyan könyörtelenül éles szemmel és önismerettel és önítélettel, amilyenre a múlt században jelentkezett orosz írókig - és azóta sem - találunk példát semmiféle nemzet irodalmában. És nemcsak az újdonsült nemzet honfoglalásának monotonul ismétlődő öldökléseit nem álallták írásba foglalni. Hiszen már a jámbor ősapák szűkebb és bővebb családjának története is minden kenetteljes szépítés nélkül mutatja be családi és - korszerűtlen, de pontos szóval - üzleti életvitelüket. Persze megint csak: legkevésbé valószínű, hogy az elő-ázsiai pásztornépek, települések, birodalmak náluk tisztább családi és üzleti erkölccsel éltek volna. De ismét: ők remekbe írták apáik alakját és életét, és azóta a világ emelt homlokkal hajlandó ezt az ótestamentumi életvitelt jellegzetesen zsidó vonásnak tekinteni.

De ha így van, ha ilyen kendőzetlen ábrázolatban örökítették ránk Ábrahám és Izsák és Jákób és a többi előd alakját, mi emeli ezt az életvitelüket olyan magasra Elő-Ázsia és általában az emberiség történetében? Az, hogy mindeközben magukkal és magukban hordták az Ígéretet, a folytatás ígéretét. Hogy Isten a pártjukon volt - vagy mondjuk inkább úgy, hogy ők voltak Isten pártján? Mert a Bibliából az is kiderül, hogy minden pásztorkodásuk, családi bajuk és gyönyörük, furfangjuk és ravaszkodásuk és - utódjaikaban - kegyetlenségük közben fő gondjuk az Isten volt. És ha talán egyiptomi tartózkodásuk alatt valamennyire megismerhették is Amenhotep (vagy Tutenkámen) birodalmának napimádattal egyistenhét felé törekvő irányzatát - bár ez a hatás a bibliakutatás szerint lényegesen halványabb lehetett, mint ahogy mi Freud élvezetes Mózes-könyve alapján ifjúkorunkban képzeltük -, mégis van az Ótestamentumnak egy kizárólagos zsidó vonása: az, hogy ők, a zsidók fedezték fel az egyetlen, személyes, de láthatatlan Istent - gondoljunk a frigyláda üres trónusára.

Ők fedezték fel az Istent - mégha el kel is hinnünk a biblia-tudománynak, hogy ez a felfedezés nem olyan hirtelenséggel történt, mint ahogy a Biblia elbeszélőművészete számot ad róla, inkább lassú és folyamatos kutatómunkával. De a kételkedésen túli kételkedéssel kérdezve: előfordult-e már, hogy egy nép fölfedezett valamit? Vagy akár egy néptörzs, egy nagy család? Hiszen a mi tudományos, modern világunkban is a fölfedezés mindig egy ember, legföljebb kettő nevéhez fűződik. És ha csak felületesen lapozunk is bele a találmányok történetébe, nem azt látjuk-e, hogy a felfedezések többnyire hirtelen ráébredésből erednek- amit ódonabb nyelven kinyilatkoztatásnak is mondhatnánk? És akkor miért kellene berzenkednünk az ellen, hogy Ábrahám -, vagy Thomas Mann-i bibliafelfogásban valamelyik Ábrahám (mert e felfogás szerint az őstipusok ismétlik, úgy is mondhatjuk, újraélik egymást az időben) -, szóval, hogy Ábrahám fedezte fel az egy Istent, és utána Mózes fedezte fel újra? Vagy a mi mechanizált és regisztrált időnkben sohasem hallottunk róla, hogy valamely találmány vagy felfedezés egy időre feledésbe merült? Mennyivel inkább a puszták és oázisok bolyongó életében!

Ennyi kétely után nyugodtan feltételezhetjük, hogy a héberek, akárcsak a többi elő-ázsiai nép, többistenhittel kezdték. Erre vall többek között az elohim kifejezés, ami körülbelül annyit jelentett: "isteni hatalmak", és az a többes szám csak a későbbiekben alakult át nyelvtanilag egyes számmá. Ma már a bibliatudomány ábécéjéhez tartozik, hogy Mózes öt könyve végső formájában két különböző istenfelfogás, az elohista és jahvista kibékítésén, összeszerkesztésén alapul. Nem lehetetlen, hogy a kettő közül a többistenhitből alakuló elohista felfogás volt a szellemibb. Jahve, ismertebb nevén Jehova, eredetében komor természetisten volt, a villám, a mennydörgés, a tűz, a földrengés, a harag és a harc istene Ha Jehova azonos volt azzal az egy Istennel, akit Ábrahám és Mózes felfedezett, úgy e felfedezés jelen jelentőségét kisebbíti - bár akadhatnak, nem is kevesen, akiknek a szemében ez nem jelent kisebbítést -, hogy nemzeti isten volt, olyasformán, csak sokkal következetesebben, mint a "magyarok istene": a zsidók Jehova népe voltak - ha éppen el nem szakadtak tőle -, és Jehova a zsidók istene volt, csak a zsidóké - de rajta kívül minden más népnek meglehettek a maga istenei. Innen kezdve valóban hosszú folyamat, nagy út vezetett az egyetemes Istenig, a prófétákon át, amíg Jehovából a Világ Ura lett, akinek azonban a zsidó a kiválasztott népe, még tovább, Jónás prófétán át - Jónás nagy bosszúságára a Világ Ura megkegyelmez Ninivének is, az ellenséges, bűnös városnak - egészen Keresztelő Jánosig - aki azt mondta: És nem gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak - és Pál apostolig, aki szerint Istennek egyre megy, zsidó vagy görög.

A kezdetén kel kezdeni - fogadtam meg, mielőtt voltaképpeni mondandómra rátértem. De ha a Bibliáról beszélünk, ez nem könnyű dolog. Hiszen igaz, hogy a zsidó nép kezdetével kezdtem el, csakhogy nem a héberek történetéről akartam beszélni, hanem a Bibliáról - már amennyire ez a kettő függetleníthető egymástól. De ha tartalomban nem is tudhatjuk, pontosan mekkora, időben mindenesetre elég nagy köztük a távolság. Mózes öt könyvének, Józsué, a Bírák, Sámuel és a Királyok könyveinek csak az i.e. ötödik században, a babiloni száműzetésben és onnan visszatérve készült el végső, azaz mai szövege. A tájékozódást az időben még bonyolultabbá teszi, hogy ezeknek a könyveknek voltak, mint már említettem, korábbi, különböző felfogású változatai, a kilencedik, nyolcadik, hetedik és hatodik századból, és ezeknek a változatoknak átvételével vagy átdolgozásával, az összeszerkesztés hatalmas munkájával készült a végső szent könyv. Méghozzá mindezeknek az átalakulásoknak, átdolgozásoknak, egyeztetéseknek, nyilván kihagyásoknak végeztével is hordoz magában a szöveg fél ezredéves őssszöveg-kövületeket, legtöbbet emlegetett példájuk a Debóra diadaléneke. Bibliafilológus legyen a talpán, aki ezekben az összegabalyodott változatrétegekben kiismeri magát. Márpedig vannak tudósok, akik jóformán minden mondatról meg vélik mondhatni, milyen korból és változatból való. És mit tehet a laikus olvasó, amilyen én is vagyok? Legföljebb kissé kételkedve mosolyog, amúgy pedig tudomásul veszi ezt a leleményekkel és kigyezésekkel összeszerkesztett építményt a maga egészében: lett, ahogy lett. És örül, ha a hatalmas épületben fölfedez egy-egy tartóoszlopot, amiről úgy sejti, hogy az épületnél régebbi korból való - erre a feltevésre nem a régészeti tudása jogosítja fel őt, hanem valamilyen ősi hitelesség lehelete, ami a leletből feléje árad.

A Biblia legkorábbi írói tulajdonképpen a próféták voltak. Erre többek közt abból is következtethetnénk, hogy nem hivatkoznak a Törvényre, azaz Mózes könyvére - mert még nem ismerhették. A Biblia írói: ez az író megjelölés a valóságban - már amennnyire ismerhetjük azt - korántsem ilyen egyszerű, egy szóval összefoglalható jelenség. Hiszen egyrészt kétségkívül írók voltak, mert könyveket - azaz tekercseket hagytak hátra. Másrészt azonban elsődlegesen szónokok voltak, akik a szabadban beszéltek, utcán, templom előtt vagy mezőn, aztán ők maguk, vagy mások - isten tudja, kik lejegyezték a beszédeiket. Néha ezekben a könyvekben az életükről, a viselt dolgaikról is szó van - erről aligha ők adtak számot. Komoróczy Géza, kitűnő orientalistánk, egy szellemes tanulmányban kritikai értelmiséginek nevezi Jeremiást. És csakugyan, Jeremiás előre megírja a beszédeit, és amikor első nagy beszéde után hosszú szilenciumra ítélik - ez is Komoróczy szava -, titkárja olvassa fel helyette a beszédeit. Egyúttal azonban évekig jármot viselt a nyakán, hogy ezzel is jelezze: a zsidók legjobban teszik, ha meghódolnak Babilonnak. Hát így viselkedik egy "értelmiségi"? Vagy mint Ésaiás, aki a hadifoglyok szégyenletes rongyaiban járt, mert ezzel is óvni akarta a népet attól, hogy Asszíria ellen fordulljon. Ezeknek a borzongató külsőségeknek a szavakkal felérő fontosságuk van a próféták működésében. Vagy Ámós, az első nagy próféta - bár a kis próféták közé sorolják, de csupán könyvének terjedelme miatt -, aki az i.e. nyolcadik században a nyája mellől jött el Tékoából Béthelbe, hogy "népies" dühét az elpusztult civilizáció ellen mennydörögje, értelmiséginek tekinthető-e?

Pedig már Nietzsche is megírta Az Antikrisztus-ban: "Próféta, ez annyit jelent: a pillanat kritikusa és szatirikusa." Aminthogy a próféták csaknem valamennyien szenvedélyes politikusok voltak. Hogy mi volt a pillanatpolitika mondavalójuk, nem mindig könnyű kihámozni - de nem is fontos: nem ezért olvassuk őket. Politikai próféciáik amúgy sem igen teljesültek, legalábbis nem úgy, és nem akkor, ahogy jósolták. De mit számít ez ahhoz képest, hogy a politikában is népük rövidlátása, hatalmi, vagy éppen olykor nagyhatalmi illúziói ellen prófétáltak? És mindnyájuk végső jóslata, Izrael és Júda és Jeruzsálem pusztulása végük is valóra vált.

De aligha csupán a külpolitikai nézeteikért üldözték őket. Mert a próféták üldözöttek voltak saját hazájukban. Erre célzott Jézus a jeruzsálemi törvénytudókhoz intézett beszédében, amikor azt mondta nekik: Mert ti építitek a próféták sírjait, atyáitok pedig megölték őket. Tehát bizonyságot tesztek és jóváhagyjátok atyáitok cselekedeteit, mert azok megölték őket, ti pedig építitek a sírjaikat. Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, és azok közül némelyeket megölnek, másokat elüldöznek, hogy számon kérjék e nemzetségtől minden próféták vérét, melyet e világ fundamentumának letételétől fogva kiontottak, Ábel vérétől fogva mind Zakariás véréig, aki elveszett az oltár és a templom között: bizony mondom néktek, számon kérik e nemzetségtől.

Hahn István, a vallástörténész, majd negyven éve Próféták forradalma címen írt róluk tanulmányt. És csakugyan, az i.e. nyolcadik századtól fogva két-háromszáz évig közvetlen társadalmi forradalmat folytattak. Egy angol bibliatudós (Sutherland Bates) ezt a forradalmat úgy jelképezi, mint "szünetlen proletár tiltakozást az uralkodó osztályok igazságtalansága ellen". Kételkedhetünk benne, hogy a proletár szó a legpontosabb jelző a próféták hevületére, de annyi bizonyos, hogy ez a hevület nem idegen a legújabb kor forradalmi elméleteinek dühétől, amely ugyancsak az egész társadalmi rend pusztulását jósolta. A próféták társadalmi forradalmánál azonban lényegesebb, legalábbis kétségkívül eredményesebb volt a szellemi forradalmuk. Amennyire szakadatlanul tiltakoztak, "az uralkodó osztályok igazságtalansága" ellen, éppolyan kitartó felháborodással ostorozták népük időnkénti bálványimádását, azaz idegen istenekhez pártolását, képmutatását, álszentségét, vallásos életük földhözragadt külsőségeit. A "kiválasztott nép" korlátozó tudatától és öntudatától ők sem tudtak megszabadulni, de mégis, ezzel együtt is, ha a zsidók egyistenhite az ókor vallásainak áldozatokhoz kötött szertartásai, kultikus külsőségei közül addig ismeretlen szellemi és erkölcsi magasságba emelkedett, az a prófétáknak, a Biblia íróinak első műve volt.

Nagy írók voltak és nagy költők is egyben. Aki nem tud héberül - mint ahogyan én is elfelejtettem azt a keveset is, amire gyerekkoromban tanítottak - , aligha tudja a Biblia művészetének műfaji árnyalatait pontosan követni. De azért annak a hatalmas művészetnek is van olyan kényszerítő ereje, hogy a Vizsolyi Biblia prózai fordításán is átsejlik, még ha csak a szövegre figyelünk, akkor is, hogy a héber nyelv párhuzamosságokon alapuló verselése mikor vált ritmikus prózába - és fordítva.

A műnemek megkülönböztetését azonban - ha ennek szükségét érezzük - némileg megkönnyíti, hogy az Ótestamentumba olyan könyvek is beletartozna, amelyek témájuknál, formájuknál és szerkezetüknél fogva is kétségkívül és kizárólag költészetnek, versgyűjteménynek tekinthetők. A Zsoltárok könyve, a szent himnuszoknak ezer éven át készülő antológiája, melynek első darabjait valószínűleg csakugyan maga Dávid király szerzette, énekelte és hárfázta. Meg az Énekek éneke, melynek keletien színes és szenvedélyes dalait a bibliakutatók az i.e. ötödik századból származtatják, és némelyek egy szerelmi antológiára, mások egy nászidill töredékének tartják. Akárhogyan is, annyi bizonyos, hogy aligha volt még erotikus költészet, amelyik ilyen nagy utat tett meg és ilyen általános hatást ért el a világ népei között. Így kezdődik: "Énekek éneke, mely Salamoné - és nyilván csak ennek a névnek köszönhető, hogy belekerült az Ótestamentumba, és ezen a néven később a keresztény egyház is elfogadta szent könyvnek. Ezt a meglepő fordulatot az tette lehetővé, hogy szövegét allegorikusan magyarázták, Krisztus és az Egyház szerelmét olvasták ki belőle - és ennek az égivé magasztosult szerelmi szenvedélynek - a Vulgata latin fordításain keresztül - nagy hatása volt a középkor vallásos költészetére, az amor santctus himnuszaira. De aztán a földi szerelem kamatostul visszanyerte, amit tőle kölcsönöztek. A középkori költészet eksztázisa nagyban hozzájárult, hogy az európai népek új szerelmi lírája átszellemültebb, ragyogóbb, s ugyanakkor bensőségesebb is lett, mint az antik világé volt: a szent himnuszok és rajtuk át az Énekek éneke - hőfokát ott érezzük meg Dantétól Saint-John Perse-ig az európai szerelmi költészet egy magasrendű vonulatán.

De ha az Énekek éneke után - az Ótestamentumból időrendtől független kanoni rendjét követve - belelapozunk Ésaiásba és a többi nagy próféta könyvébe, minden esztétikai mérlegelés nélkül is rögtön tudjuk, hogy egy más műnembe léptünk át. Akármilyen nagy költészetre találunk bennük, mégsem elsősorban költők. A Biblia első írói, mondtuk. Bizonyos értelemben a világnak is első írói: a görögök sem ismernek majd hozzájuk hasonlókat, és még sokáig kell várni, néhány századig, talán Szent Ágostonig, míg a fajtájuk elvétve újra jelentkezik a világirodalomban.

Mondani sem kell, hogy irodalom távolabb aligha állt l"ar pour l'art-tól - ha ugyan létezik ilyen -, mint a próféták szava. Mindig egy egész néphez szólnak, és egy egész nép sorsáról - ha van közösségi irodalom, az övék gyökerében is, céljában is az. De miyen kollektív irodalomban találunk olyan hatalmas személyiségeket, mint a zsidó próféták? Akkor is összetéveszhetetlenül személyes hangon és személyes végzettel beszélnek, ha az Úr nevében, és bár az egész néphez beszélnek, van bennük valamilyen személytől személyig ható erő, amely kinek-kinek az egyszemélyi lelkiismeretét is képes megrázni. Ami nem volt lehetséges, ha művészetük - de milyen elégtelen szó ez, ha prófétákról beszélünk! -, ha művészetük ereje arra szorítkoznék, amiről éppen szólni szándékozik, ha csakugyan csupán a pillanat kritikusai lettek volna - ahogy Nietzsche mondta róluk. De sziklatömb súlyú és méretű képeik és fordulataik túlmutatnak egy kis nép - még ha kiválasztott nép is -, a királyok Izraelének és Júdájának percnyi politikáján, túl még Jeruzsálem pusztulásán is. A próféták, ha nem is szándékukkal, de jajgatásuk és fenyegetésük hatalmával az általános pusztulás, valamilyen könyörtelen világvége látomását emelik - legalábbis a mi szemünk elé. Indulatuk robbantó ereje az igazság szüntelen és reménytelen ostroma. Nem hiszem, hogy a "kritikai értelmiségi" elég találó elnevezés volna bármelyik prófétának. Örök forradalmárok ők, akik nem csupán az uralkodó osztályok, hanem a világtörténelem, az egész világ, sőt azon túl kimondhatatlanul (de a Jób könyvé-ben kimondottan is!) maga az Isten látható igazságtalansága ellen tiltakoznak.

Nagy személyiségek voltak - és milyen különbözők a próféták folyamatos vonulatában! Hóseás onnan jött, ahonnan Ámós, az ő tanítványa volt, őt folytatta, de a tékoai pásztor kemény fenyegetései után szelídségével akart hatni népére. Az Úr parancsára egy parázna nőt vett feleségül, akitől két fia meg egy lánya született. Ezt a furcsa és színes történetet azért szőtte a prédikációjába, hogy meggyőzze Izraelt, ahogy ő megbocsátotta felesége hűtlenségét és azzal együtt szerette őt, Isten is úgy fogja megbocsátani az ő népe hűtlenségét. Szeretem őket ingyen kegyelemből, mondja az Úr Hóseás szájával. Ő volt az első próféta, aki kegyelemről beszélt.

Mikeás folytatta Ámós haragját, azzal jövendölte Izráel királyainak, előkelőinek és hamis prófétáinak elpusztítását, de Hóseás szelídségét is folytatta, sőt még túl is tett rajta, mert a fegyverek széttörését is jósolta, és örök békét - és ez akkor sem hangzott elhihetőbben, mint manapság -, amelyben minden nép a maga istenének nevében jár. Ő beszélt először a Messiásról, aki Betlehemben fog megszületni, és akinek "származása eleitől fogva, öröktől fogva van" - és aki természetesen Izrael uralkodója lesz.

Ésaiás, akit a zsidók a legnagyobb prófétának tartottak, "a próféták királyának", arisztokrata származású volt és közel állt a királyi családhoz, mégis teljes mértékben megvan benne a próféták "proletár" tiltakozása a gazdagok ellen. Erős politikai érdeklődésével, és főleg azzal, hogy politikai jóslatai kivételes egyértelműséggel be is váltak, nagy befolyásra tett szert. Sokáig, negyven évig folytatta prófétai működését, de a végén, Manasse király zsarnok és pogánykodó működése alatt más prófétákkal együtt őt is szétfűrészelték. Érdekes, hogy ennek a nagy prófétának a személyes vonásait a legkevésbé tudjuk megkülönböztetni - talán azért, mert könyvének sok részletét bibliakutatók szerint mások írták, csak utóbb csatolták Ésaiás művéhez. Későbbi hatását nyilván annak is köszönhette, hogy azt a jóslatát, amely szerint majd egy szűz, akinek méhe megfogan és olyan fiút szül, aki korán megtanulja megvetni a rosszat és a jót választani, természetesen Jézusra értették.

Náhum talán a legszenvedélyesebb próféta: érzékletes költői erővel és szenvedélyes gyűlölettel énekli meg Ninive bukását - nem véletlen, hogy ő az a próféta, akit Radnóti a Nyolcadik eclogá-ban szerepeltet....

Ezékiel a harmadik a nagy próféták közül, aki ugyancsak előkelő származású, maga is pap, a babiloni fogságban működött, ahol nagy volt a befolyása és tekintélye - főként neki tulajdonítják, hogy a zsidók, vallásuk gyakorlatától eltiltva is, megmaradtak zsidóknak. Mindazonáltal a zsidó hagyomány szerint őt is kivégezték - ló farkára kötve. Különös jelenség: az egyetlen misztikus az Ótestamentumban...

A próféták könyvei közül az övét a legnehezebb megérteni, olvasmánynak is a legnehezebb, de megéri a nehézséget: hatalmas látomásai, melyekben a szimbolizmus valamilyen fantasztikus realizmussal társul, ésszel meg nem értve is hatnak a képzeletre. Legismertebb és leghatásosabb viziójában a mezőn szétszórt csontok életre kelnek - ebből később a test feltámadását olvasták ki, holott valójában parabola népének eljövendő megújulásáról. Ezékiel hatása állítólag érzékelhető Dante Paradicsom-ban, Milton Az elveszett paradicsom-ában és Blake próféciáiban, az pedig tudvalevő, hogy a Gógról és Magógról szóló látomásának köszönhetjük Ady egyik legnagyszerűbb versét.

Dániel próféta könyvé-nek Dániel inkább a hőse, mint a szerzője. A bibliatudósok máig sem egységesek a könyv keletkezésének időpontjában és körülményeiben. De nincs még profetikus könyv, amelynek olvasásához és felfogásához e kérdések megválaszolása olyan kevéssé volna fontos, mint a Dániel könyve. Elég az, hogy szerzőjében - vagy szerzőiben - a költészet, a prófécia és az elbeszélés művészete találkozott, és hogy fő elemei - különösen Dániel az oroszlánveremben, a falra író kéz intő szavai, a Mene, Mene, Tekel, Ufarsin - a világirodalom leggyakoribb motívumai közé tartoznak.

Jónás próféta könyvé-nek éppoly kevéssé a címszereplő a szerzője, mint a Dánielénak. Mihozzánk különösen közel hozta ezt a könyvet Babits Mihálynak belőle készült költeménye. Illyés Gyula véletlenül éppen Esztergomban nyaralt Babitséknál, mikor a nagy mű készült. Ő mesélte, hogy Babits nevetgélve dolgozott a versen, és ha felolvasta új szakaszait, akkor is nevetett. Nem csoda: a Jónás próféta könyve komikus írás, az egyetlen, amely igazolja Nietzsche korábban idézett mondatát, amely szerint a próféták nem csupán kritikusok, hanem szatirikusok is. A Jónás próféta könyve szatírája a prófétai létnek, sőt némileg a prófétai hivatásnak is. Ez a legkurtább prófétakönyv azért is remekmű, mert a szatíra közben magasztos is tud lenni. "Mert vétkesek közt cinkos, aki néma" - mi annak idején erre a sorsra voltunk a legérzékenyebbek. Pedig ezek Babits szavai, nem találjuk őket a Bibliában - csakhogy akkor az volt a magyar Jónás könyve legidőszerűbb mondanivalója....

Az Újtestamentum természetesen beletartozik az ezeréves héber - vagy itt esetleg pontosabb lenne úgy mondani: zsidó - irodalomba, szerves része annak, még akkor is, ha görögül írták, vagy sok esetben arámiból fordították görögre. (Mellesleg már az Ótestamentum néhány kései részét is arámi nyelven írták.) Szerves folytatása az Ószövetségnek, elvégre ezekkel a szavakkal kezdődik: "Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv."

És mégis, valami gyökeresen új kezdődik vele a világban - a héber nép irodalmában is. A forradalmi újdonságok, akár szellemiek, akár társadalmiak, jelentkezésük idején általában megosztják a világot, legalábbis a környezetüket: egy többségre, amely elutasítja, és egy kisebbségre, amely örömmel fogadja. A kereszténységgel sem történt másképpen. De az ilyesféle megosztottságnak vannak szélsőséges végletei: azokban a konzervatívokban, akiknek elzárkózását az idő sem tudja feloldani, és azokban a neofitákban, akik semmit sem fogadnak el a múltból, megtagadnak mindent, ami azelőtt volt, azt is, amiből a forradalom született. A mi esetünkben az egyik szélsőség természetesen a zsidóknak az a túlnyomó része volt, amely a maga konzervativizmusába zárkózva nem vett tudomást az Újtestamentumról. A másik véglet pedig azok a későn keletkezett szekták, amelyek nem voltak hajlandók az Ótestamentumot befogadni a kereszténység szent könyvei közé, sokszor még azt elismerni sem, hogy az Ószövetség meg az Újszövetség Istene azonos - mert az előző a bűnös anyag istene, az utóbbi pedig a fényé, a szellemé.
...

Nem szabad azt hinnünk, hogy ezeknek az eretnekségeknek teljesen nyomuk veszett. Mostanában került elém Ezra Poundnak, a huszadik századi amerikai költészet nagymesterének ez a mondata: "A Biblia zsidó része teljes egészében maga a bűn." ....

Nietzhesének - akiről pedig senki se mondhatja, hogy szerette a zsidókat - nemigen van jó szava az Újtestamentumról. A Ótestamentumról viszont így írt Az Antikrisztusban: "Nagy embereket találunk benne, hősies tájat és olyasmit, ami legritkább a világon, az erős szív hasonlíthatatlan naivitását - még ennél is többet: egy népet találok benne... a zsidó Ótestamentumban olyan nagyszabású emberekkel, dolgokkal és szavakkal találkozunk, hogy a görög és indiai irodalom semmit sem tudott melléjük állítani. Ijedelemmel és alázattal állunk ezek előtt az irdatlan maradványok előtt: maradványai annak, ami egykor volt az ember - az Ótestamentum iránti érzék próbaköve annak, hogy tudjuk-e, mi a "nagy" és mi a "kicsi"...

...Az Újtestamentum egységes mű - eltekintve a végétől, János rejtélyes Jelenéseitől. ..Műfajilag pedig - megint csak a János jelenéseitől eltekintve - mindössze két részből áll: az evangéliumokból - melyekhez éppen olyan szorosan kapcsolódik az Apostolok cselekedetei, mint Mózes öt könyvéhez a Józsué könyve - és a levelek-ből. Az első tíz rész tiszta elbeszélés. A hangján, az utalásain megérződik az Ótestamentum közelléte, de egyszerűbb annak a hangjánál, jobban mondva hangjainál, szerkezete lazább, áttekinthetőbb. A görög nyelv és gondolkodás akkor már tudvalevően behatolt Palesztinába - felszívódott némileg az Újtestamentumba is, habár egyszerűbb, kezdetlegesebb fokon. ....

...észrevesszük benne talán azt is, hogy az ő evangéliuma elsősorban a zsidóknak szólt, és hogy Jézus szavai nála vallanak leghitelesebben a személyiségéről. Hogy a pogány eredetű Lukács, az orvos, ugyancsak Pál kísérője, viszont egyenesen a görögöknek és a rómaiaknak írta evangéliumát, hogy ő a legcsiszoltabb stílusú evangélista és a leggyöngédebb is, nála játszanak nagyobb szerepet az asszonyok, és neki van a leghatározottabban érzéke a költészet iránt - az ő evangéliuma őrzi Mária (egyébként nagyon zsidó szellemű) magasztaló énekét, mint ahogy Simeon hálaénekét is. Hogy e három ún. szinoptikus evangélium után Jánoséban érezni leginkább a görög filozófia hatását, és azt is, hogy ő a legmisztikusabb a négy evangélista közül...

...Jézus nem népet akar megváltani, nem a népek fontosak neki: mindig csak az egy ember, meg az egy ember...

Vérét adta - Isten adta vérét (mert a vér legalább olyan fontos valami az Újtestamentumban, mint az Ótestamentumban) - az emberiségért, de örült, ha egy bűnös asszony könnyeivel öntözte és illatos kenettel kente be a lábát...

Jézus a hatalmat, a világ rendjét tudomásul veszi, de nem helyesli: kell, hogy botránkozások essenek, de jaj a botránkoztatónak....

...inkább a mesék, főként Andersen meséinek vagy a népmeséknek olykor érezhető sava-borsa emlékeztet rá....

Az én országom nem e világból való. Ez a mondat csak egyszer fordul elő az evangéliumban: röviddel a halála előtt, a kihallgatásán feleli Pilátusnak arra a kérdésére, hogy csakugyan ő-e a zsidók királya....

Végül mégsem lehet szó nélkül hagyni János jelenése-t, akárhogy "kilóg" is az Újtestamentumból. Újabb felvetések szerint a Jelenések szerzője nem lehet azonos János-evangélium és a János levelek szerzőjével, hanem valószínűleg egy héber nyelvben gondolkodó, de görög területen élő próféta. ...

És miért éppen Károlyi fordításában közlöm a Bibliát?...mert, akárcsak Jakab király Bibliája az angolba, a magyar irodalomba a Károlyié szívódott fel, Aranyba éppúgy, mint Adyba. Székely Aladár gyönyörű fényképén egy katolikus és egy kálvinista magyar. Ady és Babits feje hajol össze egy vastag könyv fölött. Az a könyv a Károlyi Bibliája....

Tisztában vagyok vele, hogy ez a válogatás afféle szekularizáció, elvilágiasítás. Felér az egyházi birtokok kisajátításával. Csakhogy olyan kisajátítás ez, aminek a kisajátított és a kisajátító egyképpen hasznát látja.


Vas István		  
 
0 komment , kategória:  "Darabokra hullik a Biblia..:"  
Skarlátruhás asszony a bestián
  2009-08-24 09:50:52, hétfő
 
  "Darabokra hullik a Biblia széjjel" 1995. Fatimei Jóslat

Világirodalom Klasszikusai

Biblia
Válogatás a vizsolyi Bibliából

Fordította: Károlyi Gáspár 1590.
Kiadta: Európa Könyvkiadó 1986
Debrecen
Felelős szerkesztő: Király László


Jelenések könyve:

...Az hetedik angyal is kiönté az ő poharát az égre, és nagy szózat jöve ki a mennyei templomból, az királi széktől, mely azt mondja vala: Meglett!

És lőnek nagy zendülések, villámlások, mennydörgések, és lőn nagy földindulás, melyhez hasonló soha nem volt, miolta az emberek a földön vagynak, tudniillik ilyen nagy földindulás. És amaz nagy város három részre szakada, és az pogányoknak városi elesének, és az nagy Babilonról megemlékezék az Isten, hogy adna annak innia az ő haragjának poharából.

És minden sziget elmúlék, és az hegyek többé nem találtatának. És nagy kőeső, mint egy-egy talentum, szálla az égből az emberekre, és káromlák az Istent az emberek az kőesőnek csapásáért, mert annak csapása felette igen nagy volt.

Skarlátruhás asszony a veres bestián XVII. 1-18

És jöve énhozzám egy az hét angyalok közül, akinél a hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jövel, és megmutatom tenéked az nagy paráznának kárhoztatását, ki az sok vizeken ül, mellyel paráználkodtak az földnek királi, és melynek paráznaságának borával megrészegedtek az földnek lakosi.

És mikor lélekben elvitt volna engemet egy pusztába, láték egy asszonyi állatot ülni egy veres bestián, mely bestia teljes vala a káromlásnak neveivel, melynek hét feje és tíz szarva vala. Öltözött vala pedig az asszonyi állat veres bársonyba és skarlátba, és megékesíttetett arannyal és drágakövekkel és gyöngyökkel, kinek kezében egy aranypohár vala, mely teli vala az ő paráznaságának utálatosságával és tisztátalanságával. És az ő homlokán ilyen név vala megírva: Titok, a nagy Babilon, ez földnek paráználkodásinak és utálatosságainak anyja.

És látám, hogy az asszonyi állat részeg vala az szenteknek és az mártíromoknak vérekkel, és felette nagy csudálkozással csudálkozám, mikor láttam volna az asszonyállatot.

És monda nékem az angyal: Miért csudálkozol? Én megmagyarázom tenéked az asszonyi állatnak titkát, és az bestiának, amely őtet hordozza, melynek hét feje és tíz szarva vagyon. Azmely bestiát láttál volt és nincsen, és az mélségből jő fel, és mégyen veszedelemre, és az földnek lakosi csudálkoznak őrajta (akiknek nevek nincsenek beírva az életnek könyvében ez világ fundamentomának felvetésétől fogva(, látván az bestiát, azmely vala és nincsen, noha láttatik lenni, hét fő jegyzi a hét halmot, melyeken az asszonyi állat ül. És királyok is heten vannak, az öte elesett, az egyik ugyan vagyon, és az másik még el nem jött, és mikor eljő, kevés ideig kell annak uralkodni. Az bestia pedig, azmely vala és nincsen, az a nyolcadik, és az hét közül való, és veszedelemre mégyen. Az tíz szarvak pedig, melyeket láttál, tíz királyok, kik még birodalmat nem vetettek, de vésznek hatalmat mint királyok egy órában az bestiával. Ezeknekk egy tanácsok vagyok, és az ő erejeket és hatalmokat adják az bestiának. Ezek az bárány ellen viaskodnak, és az bárány meggyőzi, mert uraknak ura, és királyoknak királya, és az ővéle valók hivatalosok, választottak és hívek.

És monda nékem: Az vizek, azmelyeket láttál, azholott az parázna ül, népek azok, sokaságok, nemzetségek és nyelvek. És az tíz szarvak, melyeket láttál az bestián, ezek meggyűlölik az paráznát, és ő magát hagyják mezítelen és eszik annak húsát, és megégetik őtet tűzzel. Mert az Isten adta azoknak szívökbe, hogy azt cselekedjék, azmi őnéki kedves, és hogy egy értelemben legyenek, és engedjék az ő birodalmokat az bestiának, míglen bételnek az Isten beszédi.

És az asszonyi állat, amelyet láttál, amaz nagy város, melynek birodalma vagyon az földnek királin.



  
 
0 komment , kategória:  "Darabokra hullik a Biblia..:"  
Mai harmoniakártyáim
  2009-08-24 06:44:15, hétfő
 
  l./ A mai napodat Munkakedv hatja át


Nefelejcs - Nevében hordozza jelentését. Figyelmeztet arra, hogy ne felejts! Az emlékezet, akár az Emberiség egyetemes emlékezete, akár a mindennapokban való jó emlékezet megőrzése viszi előre a történelmet és az emberiséget. Szánj időt a nosztalgiára, és csodálatos felismerések jönnek. A visszaemlékezés üzenetét hozta el ez a kis kék virág.


2./ A mai napodat Motiváció hatja át


Nefelejcs - Nevében hordozza jelentését. Figyelmeztet arra, hogy ne felejts! Az emlékezet, akár az Emberiség egyetemes emlékezete, akár a mindennapokban való jó emlékezet megőrzése viszi előre a történelmet és az emberiséget. Szánj időt a nosztalgiára, és csodálatos felismerések jönnek. A visszaemlékezés üzenetét hozta el ez a kis kék virág.		  
 
0 komment , kategória:  Napi harmoniakártyáim  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2009.07 2009. Augusztus 2009.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 149 db bejegyzés
e év: 1940 db bejegyzés
Összes: 7247 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2222
  • e Hét: 7086
  • e Hónap: 13327
  • e Év: 65593
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.