|
2014-09-02 14:30:06, kedd
|
| |
| |
SZEPTEMBER
Szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt, a "septem" jelentése ugyanis "hét", s ezt a nevet megtartotta akkor is, amikor már a kilencedik hónappá vált.
A meteorológusok Őszelőként tartják számon, a régi székely-magyar naptárban Földany havának nevezik és a krónikák szerint egykor a Tigris/Almaszüret hava elnevezést is használták a szeptemberre. Halkan jegyzem meg: az almaszüretet még értem, ám hogy jön ide a tigris? A hónap régi magyar, katolitikus neve Szent Mihály hava, ami szintén érthező, hiszen 29-e Mihály neve napja, amelyhez annyi népi megfigyelés is kapcsolódik:
"Mihálykor az északi s keleti szél sok havat és kemény telet igér."
A fentebb felsorolt elnevezések mellett vagy inkább azok ellenére/?/ sokunknak a szeptember a "Becsöngetések hava", vagyis egyértelműen az iskolakezdést jelenti, még akkor is, ha már réges-rég nem járunk iskolába. Gondolom, ugyanígy viszonyulnak ehhez a hónaphoz azok a szülők/nagyszülők, akik hozzám hasonlóan talán már bele sem férnének az iskolaőadba, ám gyermekük, unokájuk valamilyen oktatási intézmény tanulója. mivel már "nosztalgiázó korba" léptem. egyre többször jutnak eszembe az általános iskolás évek, amikor kék iskolaköpenyben, iskolatáskával a hátunkon mi is nap mint nap vonultunk az iskolába. Alsó tagozatosként hajtottuk volna az éveket, hogy "nagylányok és nagyfiúk", vagyis felsősök legyünk, aztán meg a középiskolát vártuk.
Az iskolánk ma is áll, amikor hazautazom szülöfalumba, mindig elmegyek előtte - de sajnos csak elmúltak azok az idők, amikor második otthonom volt, pedig most már nem előre, hanem visszafelé forgatnám az idő kerekét.
Anderkó Péter: SZEPTEMBER
Hűvös az éj, hideg a szél,
halványabb a napsugár.
Ki tudja már a sok gólya,
a sok fecske merre jár?
Elhervadtak a virágok,
sárgulnak a levelek,
A szőlősben szüretelnek
a szorgalmas emberek.
Körtét, almát, szilvát, diót
szedeget a sok gyerek.
Előbújnak a szekrényből
sálak és pulóverek.
Kora reggel már dér fedi
odakinn a földeket,
Elbúcsúzik a fényes nyár,
siratja erdő s berek.
Dsida Jenő: SZEPTEMBER
Pirosodik a vadszőlő-levél.
Most megint régi leveleket olvasok.
Délután hideget fúnak a völgyre
a halaványkék havasok.
A hunytszemű, kisanyás békességet
most újra meglelem,
a békét, melyet úgy megédesít
krizantém-illatával a végső sejtelem.
Ha most jönnél, kezem csak így maradna,
ahogyan itt a térdemen henyél.
S azt mondanám:
Pirosodik a vadszőlő-levél.
Fecske Csaba: SZEPTEMBER
az erkélyen a muskátli még virít
ő nem tudhatja amit én igen hogy
ősz van boldogan viseli szirmait
mint bálozó lányok a szép ruhákat
a nap lassacskán mint a szappan elfogy
főpróbája ez már a pusztulásnak
madarak tartják az eget szárnyukon
a korlátra könyökölve bámulom
az utcát életünk zajos színterét
a Bükk borongó erdőit messze kék
talán most utoljára az őszi hegy
a rozsdás lombokat vad szél rázza meg
a meg-megroppanó ágak közt rigó
keresgél szorgalmasan férget magot
aprópénzként gurulnak el a napok
utánuk kapok annyi élní való
lenne de kezemből minden kifolyik
a veszteséget számolni vagyok itt
a madarak hangjukkal vermet ásnak
a csöndbe tőrt vetnek az elmúlásnak
a gazdátlan muskátli még virít
mint első bálozó a szép ruháit
viseli boldogon selymes szirmait
hűtlen szerető a remény csak ámít.
Fekete István: SZEPTEMBER
Őszi hálót szőnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok,
bokrok árnyán üresek a fészkek,
mint erdő szélén nyári, kis lakok.
Szőlőhegyen rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból,
hasadt már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.
Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.
Völgybe ér a délutáni árnyék,
hűvös az est, harmatos a rét,
köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.
Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetőkön ásít a kémény,
s halott levél kereng a pókfonálon.
Fésűs Éva: SZEPTEMBERI SZOMORÚSÁG
Valaki titkon oltja a fényt.
Valaki búsan jár a mezőkön,
lankad a mályva, halkul az ének,
valaki oltja a fényt.
Valaki titkon szívja a bort.
Szökik a szesz e pincevilágból,
apad a szívünk, csöpp csodahordó,
valaki szívja a bort.
Valaki titkon törli a színt.
Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
ráncosodik már körte az ágon,
valaki törli a színt.
Valaki titkon lopja a dalt.
Vízben a békák mind berekedtek,
hallgat a mély kút, némul a visszhang,
valaki lopja a dalt.
S valami nagyon fáj, ami nincs.
Valaki titkon jár a mezőkön,
érzem a létét, és a szívemben
valami fáj, ami nincs.
Garai Gábor: SZEPTEMBER
Régóta érzem én: az évek
ilyentájt indulnak velem,
mikor megérkeznek a tépett
fák s levetkőznek nesztelen.
A nyár csodával volt adósom.
S vakul az ég lencséje már,
nem süti át a hit s a hő sem.
Tűnődöm: se csoda, se nyár.-
Marad az esély, a valódi,
a tettel megteremthető,
amiben meg tudok fogódzni,
mi fölmagzik majd s újra nő.
És megédesedik tevékeny
gyöngeségem, gyümölcs a fán:
int maga-megváltó reményem,
mint nyúlánk, szőke-fürtű lány:
dér angyala int, hogy kövessem:
fény s pára ő kivűl-belül.
Hív, halálnál hűségesebben:
végképp elérhetetlenül.
G. Ferenczy Hanna: SZEPTEMBER
Oly idegen a rét -
mereng a sombokor.
A gyöngyházszürke ég
gondterhes és komor.
A köd mint lomha pók
nagy hálókat terel.
Vergődve sír a táj
a szél ha rálehel.
A színes nyári kép
elhajtott lap csupán.
- Egészen elfedi
e szürke délután.
Kányádi Sándor: JÖN AZ ŐSZ
Jön immár az ismerős
Szél lábú deres ősz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.
Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
S harapja, kurtítja a hosszú napokat.
Kányádi Sándor: VALAMI KÉSZÜL
Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi, 
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:
Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.
Koncz Zsuzsa: SZEPTEMBER
Szeptember! Ez a bolond nyár tova szállt
Kicsi volt a nagy szünidő, mégsem bánom!
Fejem se fő!
Szeretlek szeptember
Ez a zsibongás kell már
Zengenek a víg folyósok
és szól a csengő
Jöhet nyelvtan, népballadák
történelem, számtan
Háromszázat alszunk és már nyár van!
Szeptember! Jaj az idő úgy tovaszállt
Kicsi volt a nagy szünidő, mégsem bánom!
Fejem se fő!
Szeretlek szeptember
Ez a zsibongás kell már
Zengenek a víg folyósok!
Milyen volt a nyár...
Jöhet nyelvtan, népballadák
történelem, számtan
Háromszázat alszunk és már nyár van!
Szeptember! Jaj az idő úgy tovaszállt
Kicsi volt a nagy szünidő, mégsem bánom!
Fejem se fő!
Szeretlek szeptember
Ez a zsibongás kell már
Zengenek a víg folyósok!
Milyen volt a nyár...
és az első csók, ha az első csók...
Kosztolányi Dezső: SZEPTEMBER ELEJÉN
A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.
Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.
Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.
Kökény Éva: SZEPTEMBER
Ez a nyár jókedvem nyara volt!
Szívemhez szelíden, zene hangján szólt,
ajkamra tündér-szavakat varázsolt -
lelkemet élmény járta át.
Most szeptember sző árnyat körém.
Még melenget a nap, sugarát ontja -
de vidító virágaim szirmát
süvítő szél úrfi mind lefújja,
nyár szépségeit sorra letarolja.
Már szeptember sző árnyat körém.
Nem lesz madárdal, eltűnnek
a szivárvány-szárnyú pillangók,
nélkülük szomorúbb lesz a világ -
csak a sóvárgás, a felsőbb vágy marad!
Bár szeptember sző árnyat körém.
Most szédülten, szorongva, szelíden kérdem
e szőlőszüretelő, évszakváltó hónapot,
szépséges nyaram, virágözön, madárdal
és pillangók helyett nekem mit adsz?
Szeptember! Számomra mit tartogatsz?
Louis Mercier: SZEPTEMBERI CSEND
Szeptember. A nap fényes, tiszta halvány.
Az ősz csak nyári bús emlékezet.
A holt levél békésen csüng a gallyán.
Az ég mint nagy kristálypohár rezeg.
A földnek áldott arca dús erőbe
leheli a teljes, mély életet.
Lenn a folyón látszik az őszi tőke.
Kacéran nézdeli magát a domb,
gazdag szőlőlevéllel telenőve.
Egy kisváros tarkítja a vadont:
vakítva ég az izzó kőtetőzet,
álmos baromfiak bús zaja dong.
Lélek se jár. Ez ideje az ősznek,
künn a mezőn a titkos munka forr,
a szorgalmas sugarak kergetőznek,
s nyomukba édesen csorog a bor.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
Móra Ferenc: A CINEGE CIPŐJE
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
- egyre csak azt hajtja.
Petőfi Sándor: SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Szabados István: ELUTAZIK A NYÁR
Felvette már köpenyét a nyár,
elutazik nem jön vissza már.
Néha-néha még, visszainteget,
felhő borítja majd a kék eget.
Lemegy a nap, a kék hegyen túl,
sír az erdő, harmat cseppje hull.
Vágyódik a természet a nap után,
nem marad más csak emlék csupán.
Sárgul a levél, alant az avarba hull,
a sok énekes madár, lassan elcsitul.
Az ősz után, újra eljön majd a tél,
de az új tavasz, száz csodát ígér.
Takáts Gyula: SZÜRETI VERS
Szüretelnek, énekelnek,
Láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
Musttal teli kiskancsó.
Sose láttam szebbet!
Akkora fürt, alig bírom,
Egy fürtből lesz akó borom.
Dió, rigó, mogyoró,
Csak úgy nevet a kancsó.
Az sem látott ilyet.
Az öregnek aszú bor jár,
A gyereknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj, d jó!
Igyunk erre egyet!!!
Ténagy Sándor: NYÁRVÉG
Pára gyűl a
domb mögött,
esőfelhő
lődörög,
szürkül
az ég
kékje;
pödörödik a levél,
bokor mögül fürge szél
ugrik
ki a
rétre.
Jaj be kár,
jaj be kár,
búcsúzkodik már a nyár,
egy fűszál
tetején
sír egy katicabogár.
Tóth Árpád: SZEPTEMBERI SZONETT
Szeptember szép szultánja, Ősz, pompás, buja zsarnok,
Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt
Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised,
Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.
Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok,
Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek;
S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed
Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog.
Ki gőggel és egykedvűn, de fénylőn s mégis áldva
Ölsz meg mindeneket, hervadás padisáhja,
Köszöntelek e szirtről, leghívebb dervised.
Hatalmas úrkezed ereszd vállamra keggyel,
S ha térdre tör hűs súlya, szólj halkan: most eredj el,
S átkos, dús ajándékul az őszi bút vigyed.
VAS ISTVÁN: SZEPTEMBER
Szeptember van, napról-napra fogy a fény,
Gyullad már az alkonyat a tó vizén.
Kék tükrére kétnapos eső után
Kettős ívet épített a szivárvány,
S vetül a tó halkabb hullámaiba
Az a fenti narancsbarna, zöld-lila.
Sötétedő út kanyarog idefenn,
Terászozott szőllők rakott köveken.
Ez az út, a kőfalak, a lenti hab -
Frascatiban sem lehetne latinabb.
De a kihűlt láva-táj, a láng, a méz
Távolabbi, régibb tájakat idéz,
S a hajdani csonka tűzhányó hegyek
S ez az édesség, mely tűzből született ,
A korán kelő hold és a piros ég
Valamely görög szigetre illenék,
A nem csodálnám, ha a forduló után
Szembejönne fehér lepelben egy leány
Amforával a fején. - És már kilép,
De nem fehér peplonban: napszítta kék
Térdigérő karton, rózsaszín kötő,
S nem amforát, csak vizesvödröt vivő.
Keskeny ajkának szemérmes mosolya -
Rómáért, Hellasért sem adnám oda.
Jó, hogy nem Hellasban éltem, jó, hogy most
Itt látom szemét, az enyhén mongolost.
A mélyúton jöhetett: a lösz-agyag
Kecses, kerek lábikráján ott ragadt.
A szőllőkben férfiak és asszonyok,
Útrakelnek teli kádak, puttonyok,
Levetik a tőkék érett terhüket,
Szeptember van, megkezdődött a szüret.
Zelk Zoltán: VARJÚNÓTA
Elmúlt a nyár,
Kár érte, kár.
Sárgul a táj,
Kár érte, kár.
Repülni kél
nagyszárnyú szél,
messzire száll
e csúf madár.
A hegy mögül
felhő röpül-
meg-megered,
már csepereg.
Ősz eső,
fát verdeső,-
fázik a táj,
kár érte, kár.
. . . 
"Azt hiszem, egyedül a falevelek ismerik a szép halál titkát."
( Robert Franklin Leslie: A medvék - és én )
Búcsúzik a nyár
Link
Ez a videó már nem érhető el - Sajnálom!
Helyette az alábbi Link:
Link
Szeptember volt...
Link
Koncz Zsuzsa: Szeptember
Link
Koncz Zsuzsa: Elszállt a nyár
Link
Kern András & Hernádi Judit - Szép ez a szeptember
Link
Sinkovits Imre - Szeptember végén
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
Offline
