|
2016-05-23 20:30:26, hétfő
|
| |
| |
IGNOTUS
Ignotus Hugó, (szül. Veigelsberg Hugó, Pest, 1869. november 17. - Budapest, 1949. augusztus 3.) magyar költő, író és újságíró. A magyar kritikatörténelem meghatározó alakja, a Nyugat első húsz évében a folyóirat főszerkesztője. A városi költészet egyik kiemelkedő képviselője.
Ignotus a modern magyar irodalom szervezője: hatalmas szerepe van abban, hogy a Nyugat aranynemzedéke világszínvonalra emeli a magyar irodalmat. L'art pour l'art definiálja művészetét, szemben áll a maradisággal, a haladás híve.
Az ,,Ignotus" kezdetben írói álneve volt, de 1907-ben törvényesen is fölvette ezt a nevet: előbb Ignotus-Veigelsberg Hugó, utóbb Ignotus Hugó alakban. Magyar nyelvű írásait továbbra is végig ,,Ignotus"-ként írta alá. A szó latinul 'ismeretlen'-t jelent.
AKAROM 
Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam,
Azt akarom, halkan nevess,
Azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress,
Azt akarom, a szíved fájjon,
Azt akarom, add meg magad
Kegyelemre vagy pusztulásra, -
Azt akarom: engem szeress,
Azt akarom, ne gondolj másra.
BÖLCSŐ ELŐTT
Erre ringó, arra ringó
Kicsi bimbó, rózsabimbó,
Aludj, fiam, édes -
Szívom ajkad rád omolva,
Mintha apád ajka volna,
Ez is olyan édes.
Szőke pillád hogyha lebben,
Ismerősöm a szemedben
Az a kék igézet,
Benne csillog már a színe,
Benne villog már a bűne,
Ahogy apád nézett.
Fogsz-e, mint ő, széles vállal,
Büszke fővel, biztos lábbal
E világon járni ?
Sima szóval, józan észszel,
Hideg szívvel, forró kézzel
Martalékra várni?
Fogsz-e kérni, fogsz-e ríni,
Esküvéssel istent híni,
Esdeni, szavalni,
Erre nézni, arra nézni,
Gyenge szívet megigézni,
Balga asszonyt csalni?
Fog-e az az asszony akkor
Reggel, este, virradatkor
Teutánad sírni,
Minden bűnt és csalfaságot,
Minden gúnyt és minden átkot
Temiattad tűrni?
Érted halni, érted élni,
Megcsalódva is remélni
Lesz-e olyan édes? -
Erre ringó, arra ringó
Kicsi bimbó, rózsabimbó,
Aludj, fiam, édes !
1893.
ÉJ
Sejtelmes nyári éjszakán
Kábultan álmodom veled,
Itt érzem égni arczodat
Fáradt szivem felett, édes,
Fáradt szivem felett.
Káprázatos homályon át
Felém csillog fehér fogad;
Szomjú ajakkal, volt idő,
Csókoltalak sokat, édes,
Csókoltalak sokat.
És izzó száz csókod helyén
A homlokom ma is meleg -
Nem igaz, ágy-e, nem igaz,
Hogy elvesztettelek, édes,
Hogy elvesztettelek ?
1893.
ÉVNAPRA
Mondják: sirod virágtól tarka -
Én még nem voltam ott,
Drága fejed ha lelkembe villan,
Eloszlatom legott,
Drága kezed ha kezemet éri,
Fölébresztem magam -
Engem nem lát magával sírni,
Akinek halottja van.
Nem hinnéd, mily szép még mindig az élet,
A nap egyre hogy ragyog,
S én előre köszönök okos uraknak,
Mert én is okos vagyok -
Okos a kanja, nevet a nősténye
S a föld tovább forog,
Föl sem tűnik, hogy te nem élsz
S hogy én nem gyilkolok!
FÁTYOL
Féltéseimnek fátyolával
Édes arcod hadd fedem be,
Hogy ne vessen bájad üszköt
Férfiszívbe, férfiszembe.
Ellenségem a fehér gyöngy,
Árulós a sima bársony -
Zsákruhába öltöztetlek,
Nehogy más is szépnek lásson.
Légy rabom, te márványtermet,
Légy napom, te drága két szem -
Ez a büszke váll csak engem
Babonázzon és igézzen.
Vágtató tűz bennem a vér,
Fölcsapó láng a lehelet -
Mint a sárkány, bús haraggal
Állok őrt a házad mellett.
GITANA
Szeretem látni finom hajadon
A Keletet, ahonnan jöttél és jöttem,
Az ősi, úri, mély elborulást,
Amiből lettél és amiből lettem.
Szeretem ujjad karcsúságait,
Szeretem a szemöldöd aggodalmát,
Szeretem, ha szólsz, küzködő szavad,
Szeretem az ajkad fájdalmas nyugalmát,
Szeretem földalatti énemet,
S búvó tüzét, mit mozdulatlan szítasz -
A kínlódás új kéjét szeretem
Amire, avatatlant, megtanítasz.
HA TE ÚGY SZERETNÉL
Ha te úgy szeretnél
Ahogy én szeretlek,
De sohase' volna
Nevető jókedved!
Nyugodatlan szívvel
Párnádra omolva,
Se napod, se éjed -
Nyugtod sohse' volna.
Fejed lehajolna
Csüggetegen, árván,
Mindig értem sírnál,
Mindig engem várnál!
ISTEN VELED
Ha csak ez kell: isten veled, babám
Ki mást csak néz is, engem nem szeret;
Emlékem úgyis fél-emlék csupán -
Isten veled.
Vannak dolgok, amiknek íze vész,
S vannak, miket a szív sosem feled -
Teszem: két pici láb, két fura kéz -
Isten veled.
Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett -
Légy oly vidám, amily bús én vagyok -
Isten veled.
KOCSIZÓ
Ne gondolj mással, csak engem
szeress,
Nevess ki mást, de engemet
szeress,
Hogy én szeretlek-e, azt ne
keresd,
Itt van urad s parancsolód:
szeresd!
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.
Az utcán várj meg, jöjj elém s
szeress,
Kocsimba kéredzkedj föl és
szeress,
Gyereksziveddel, kis
madáreszeddel,
Egérfogaddal, kis macskakezeddel
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.
Álmodban velem álmodj és
szeress,
Keltedben velem ébredj és
szeress,
Éltemben nekem élj csak és
szeress,
Holtomban halj utánam és szeress
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.
1909
LEHET
Lehet, a szívem parazsa
Theát forralni sem elég:
de ami heve megmaradt,
Csak érted ég, csak érted ég.
Lehet, az ízlésed szerint
Adónisz éppen nem vagyok;
De ha a lábam kurta is,
A szenvedélyeim nagyok.
Lehet, méltóságteljesebb
A büszke visszavonulás,
De mikor úgy fáj a szívem,
Ha ajakad csókolja más!
MEGNYUGVÁS
Szoktam bíz én is - mért ne szoknám -
Asszonyok után bomlani,
Bár jól tudom, ezüstös övük
Nem én fogom megoldani.
Megbolygat engem is a kérdés:
A létnek nagy rejtélye mi?
Bár jól tudom, a hüvelyéből
Nem én fogom kifejteni.
Énvelem is száguld a földgömb,
A messze mindenségen át,
És jól tudom, e rövid éltet,
Eltöltöm, de nem élem át.
1893
NAPRAFORGÓ
Én napraforgó mozdulatlan állok
Kerítés mögött, kertem közepén,
De ti napok, fénylőek, égetőek:
Forduljatok felém!
Forróságok voltak fölnevelőim,
Vérré vált csók, mi ereimben ég -
Lehet sok, ami részemül jutott,
De nem elég.
Mióta élek, megújult az ég
S az új egen ti vagytok új napok -
Megcsalatott vagyok s kisemmizett,
Ha tőletek is csókot nem kapok!
Ha tőletek is csókot nem kapok,
Ha újra nem éledek veletek -
Belehalok, ha engem nem szeretnek,
És nem élek, ha én nem szeretek.
SZERELEM
Eszembe jut, amit felejtett,
Fölemelem, amit elejtett,
Megőrzöm, amit eltapos,
Vigasztalom, ha bánatos,
Nem búsítom, mikor nevet,
Azt említem, akit szeret.
A kis kabátját rásegítem,
Nem szenvedéllyel, de szelíden,
Hozzá csak ujjheggyel sem érek,
Szerelmet tőle sohse kérek
És nem is vallok sohasem -
Ó, milyen forrón szeretem!
SZÓLTAM-E?
Szóltam-e egy szót szerelemről,
Némán is vallott-é ez arc?
Jöhetsz, mehetsz - én meg se látlak:
Hát mit akarsz?
Benne vagy minden porcikámban,
Az álmom mind belőled él, 
Mégse félek, hogy eszem elhagy -
Hát te se félj.
Nekem baj az, ami bajom van.
Engem ront csak meg, ami bánt -
Mi lesz velem? Magam se bánom,
Hát te se bánd.
TAVASZI BOR
Gyenge rügyek, halványzöld levelek,
Sorsomba negyvenedszer visszatérők,
Uj tavaszok, elvonuló telek,
Lemondva múlók, követelve kérők,
Kékségek, miknek hűse is meleg,
És meghalások, szürkeségbe térők -
Mit tudom én, mi az, ami ragyog,
Mit tudom én, ki az, aki vagyok!
Részeg vagyok, mondjátok. Az lehet,
Gondolom is a bort, ami megejtett,
Torkomba érzek gyülni könyeket,
Miket a húnyt szem gőgje visszarejtett;
Őrületet, mely az agyban rekedt,
Csókot, amely csattanni elfelejtett
És életet, életet, életet,
Amelyet aki élt, nem élhetett.
Ó szép tavasz, ó gyönyörű világ,
Ó paradicsom annak, aki birja,
Asszonymosoly és almafavirág,
Vizek esése, illanatok írja,
Ó vágy, mi fülleszt, ó kín, ami rág,
Lételek ágya, rothadások sírja -
Éjfeli csöndek, hajnali zenék:
Feleljetek nekem: vagyok-e még?
Vagyok-e még és voltam-e vajon,
S nem csak a magam álma-é, hogy voltam,
S nem itt viaszlik-e önágyamon
A halott, kinek fölibe hajoltam,
Én vagyok-e, ki ballag utamon
S nem porlok-e rég valamerre, holtan,
Pályám - én vagyok-é, aki futom?
Nem tudom - ha megöltök, se tudom.
Jaj, megvesznek a tavaszi fagyok
Megújra, míg tavaszvirágra várok,
S koporsófödél, ami fönn ragyog
És lenn az utca temetői árok;
Kezdettől fogva én nem én vagyok,
Kezdettől fogva én csak hazajárok -
S tavasz s virág s napfény és szerelem:
Élj és ragyogj és ne törődj velem!
1910.
TEDD MEG
Szemrehányóan két nagy szem néz rám,
Erőtlen bágyad két keskeny kéz rám,
Szava se tilt már, csak könnye ered meg,
Hát kérem: tedd meg, ha szeretsz, hát tedd meg!
A csillagokban nekem vagy írva,
Ha kerülnélek: te hívnál sírva -
Nekem csak szólhatsz, de nem a szívednek -
Az kéri: tedd meg, ha szeretsz, hát tedd meg!
VÁRNOD EGY JELRE
Várnod egy jelre, várnod egy szóra;
Egyszer egy héten egy lopott óra
S ehhez vesszőfutásban érned:
Ezt adhatom, szegénykém, néked.
Félned magadért s félned értem,
Meg se téve már tetten érten
Véletlen lenni más helyébe:
Ezt kapod egy szivért cserébe.
Tűrnöd, titkolnod, osztozkodnod,
Módját se várva mindent adnod
S amire vágyol, azt nem találnod:
Igy lop meg, teljesülve, álmod.
Lenned egynek egy hosszú sorba,
Lenned emléknek, összefolyva
Száz más emlékkel, ha bevégzed:
Ez, ami tart feléd, a végzet.
Elébed állok kézzel-mellel,
Hogy megvédjelek magam ellen,
S a vége az, hogy idehúzlak.
A vége az, hogy összezúzlak.
A kezemen itt érzem ajkad,
Az ajkamat ott érzem rajtad -
Rossz óra volt, amelybe' lettél,
Amikor énnekem születtél.
A VÖLGYBEN
Előtted mék. Mögöttünk zúg a nád,
Bottal verem a szúnyogfelhőt széllyel -
Tudd meg, leány: szeretőm volt anyád
Sok téli délután, sok nyári éjjel.
Fojtó a lég. A völgy fülledt verem;
Tikkadtan vet az égre szürke pántot -
Mi lesz veled, lyány, és mi lesz velem?
Megcsapja nyakamat forró ziháltod.
Forgószél fog be. Tenyerem tüzel.
Villám vakít s harsan dörej nyomába -
Itt csaphatott le valahol közel -
Gyere mellém. Ugyis minden hiába.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ignotus |
|
|
|
|
|
Offline
