Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
György Viktória Klára /Taygeta/ versei - sok sok zenével
  2019-09-13 20:00:53, péntek
 
 













GYÖRGY VIKTÓRIA KLÁRA /TAYGETA/ VERSEI - SOK SOK ZENÉVEL





Taygeta/Taigeté/ néven kezdett el írni. Versei megvideósítva is láthatóak /https://www.youtube.com/user/ViktoriaKlara18/ - ill. a blogbejegyzésben is...

Taygeta jelentése:

A téli égbolt egyik jellegzetes csillaghalmaza a Bika csillagképben található Plejádok, a magyar nevén a Fiastyúk.

Ezt a nyílthalmazt már i. e. 750-ben is ismerték: Homérosz többször is említi az Iliászban és az Odüsszeiában is. A görögön kívül számos más ókori kultúra mitológiájában is megemlítik a Plejádokat. A halmaz szabad szemmel látható csillagainak neve a görögöktől ered (Atlas, Pleione és lányaik: Alcyone, Asterope, Electra, Maya, Merope Taygeta, Celaeno)



Plejádok Fényküldöttei

Link



Taygeta Versei

Link


Link

Link










ADVENT...


Bársonyos a csend,
s a gyertyaláng szelíd fénye mellett,
az álmok ösvénye kitárul.
Megérint a szív boldogsága,
szól a mennyek halk szerenádja.
Már közeleg...
Karácsonyi szépségben
ragyog a szeretet.
Nem álom ez, valóság.
Angyal érint meg, s a jóság.
Áldást ont a négy
gyertya fénye,
mely szent örömben
él és ragyog,
s egy őszinte, tiszta fohász
kinyitja fényes templomod.
Nincs sértetlen emberi lélek,
mind hullatta már könnyét.
Szívünk gazdagsága
ez az ünnep.
Mondjunk imát mindenkiért.
Legyen ez kezdete
egy boldog jövőnek!
Varázslatos pillanat vár reánk,
s majd elmondhatja minden ember,
a szeretet bölcsője a Földünk
s lelke a mi hazánk.
A tiszta szavak
a lélekben születnek.
Szívből fakadnak
és életre kelnek.
Ragyogja be a Betlehemi csillag
a holnapot, s a mát!
Tegyük boldoggá
mindenki szent Karácsonyát!


György Viktória Klára: Advent...

Link








...AHOGY NEM SZABAD


Hangtalan sóhaj suhan
magányom tengerén,
hol a szeretet örömfürtjei szövődnek,
kereslek az éj csillagtengerén,
hol a szívem romjai
még boldog perceket remélnek.

A csend, mint lágy takaró féltve őrzi lelkem,
a reggel bársonyos harmatát,
arcodra simítja szerető kezem.
Bújj hozzám, csókjaidra szomjazom!
Édes érzést sző a pillanat...
Csak ölelj kedvesem,
s úgy szeress, ahogy nem szabad!


György Viktória Klára: ...ahogy nem szabad

Link








AMIKOR...


Amikor a lelked röpke álmot kerget,
boldogságban tölti azt a néhány percet.
Keresi-kutatja, hol tündököl a fény,
s megleli a szeretet egén.
Én is ezt kergettem, egy pillanatot,
mely szivembe sok örömet lopott.
Talán ott van a fény
s otthonra talál a remény,
Megtalálom a csend hozta békét, s
láthatom majd az utam végét.







AMI NINCS, MIÉRT KELL, HOGY FÁJJON?


Egy pillanat, egy megfoghatatlan érzés vezetett el hozzád.
Emlékek, amit csak az én szemem lát.
Mondd, mi ez a vágy, mi ez a fájdalom?
Csak tűröm csendesen, hadd fájjon, hagyom.
Egy ösvény, lépcső, magas hegyek, mondd csak még mit rejtenek?
Képek a múltból, érzések a múltról, mond ugye ez nemcsak képzelet?
Kiáltanék, de nem szabad, nem lehet, őrzöm a titkot, a mi időnk már elveszett.
Messze vagy nem látlak, én mégis érezlek,
félj én nem bántlak, csak álmaidban élhetek.
Rohannék, de nem merek, üzennék, de nem lehet,
lelkem egy része az emléked, szívemet bezárva titokként őrzöm meg.
Vízesés, barlang múltunknak rejteke, varázslatos tájak, s nincs már ki felfedje.
Titkot rejt a félhomály, sose látott égi táj.
Vonz a semmi, az ismeretlen, csak űrt érzek a szívemben.
Kell a válasz, tudom hallasz, szavaid a lélek muzsikája,
mond ideér - e hozzám valahára.
Lelkednek fájdalmát járja át a szeretet,
Könnyeim gyöngyei kísérjék léptedet.







ANGYALI ÁLOM


Szép álmom volt az éjjel.
s könnybe lábadt szemmel
ébredtem fel.
Rég volt ilyen érzés, amit
átéltem, nem is tudom mikor
már nem emlékszem.
Egy angyal karjai közt voltam,
nem volt hiány csókokban és
bókban.
Símogatta arcom, mint lágy
szellő gyengéden,


vigyázzta az álmom, nehogy
bánat érjen.
Hisz a nappalok sírva telnek,
lassan múlnak a fájó órák, percek.
Könyörtelen hozzám az élet,
lelkem boldogsága semmivé lett.
Pihenj csak súgta halkan, kedvesen,
S ez az Angyal, te voltál Kedvesem.







ANGYALRA LELTEM


Csillagpor hullott az éjjel,
üzenetet hozott a fénnyel.
Aranyban tündököl fényes
léted,
amit őszinte, tiszta szere-
teted éltet.
Erdei házikó, magányod
rejteke,
angyalok tűztánca lelked-
nek szenthelye.
Csillagok kísérjék lépteid
merre jársz,
boldogok azok, akikre rá-
találsz.







ÁLOM


A hamvas éj,
smaragd zöld reményekkel
festett tornácán,
ábrándokat kergetve álmodom,
örök talány, rejtett ösvény,
hol lépteim nyomát hagyom.
Magányom kacaját bűvölve,
véletlen belém botolva,
találj meg engem.
Kósza vágy,
mely árván repül,
keress, s mit szeretnél
megleled bennem.
Szerelem máglyáján oltsd ki életem,


sóhajom füstje, lelkem selyme,
cirógató gyönyörrel veled ölelkezne.
Megvetném ágyad,
a holdfény lehelet finom szálain,
párnád csillagok szikrájából szőném,
a végtelen mesés szárnyain.
Szirének hárfája dúdolná altatód,
a kéj ujja simitná arcod, s homlokod.
Cinkos szivárvány csillanna
a hajnal hozta harmatos pázsiton,
szebb életet festve,
a nappalok vásznára,
mit ma még csak álmodom.







ÁLMOM...


Álmom selymes pázsitján
lépkedve találtam rád,
hangtalanul lopózva
kéklő csillagködön át.
Az éj fátylából szőtt
fellegek ráncaiba
rejtem borostás tekinteted,
szerelmet lopsz, édenbe csábítasz,
benned bolyongok, úgy simogatsz.
Érezd remegő leheletem fuvallatát,
mint az éledő tavasz mézédes nektárát.
Sodorj, hints a napjaimba
bársonyos, illatos szirmokat,
mutasd meg lelked templomához az utat.


Omoljon rám vágyakat ontva
meztelen köntöse a sóhajoknak,
sugárzó fényed öleljen,
könnyeim töröld le gyengéden.
Szívemben síró hegedű szó muzsikál,
halk szerenád, megigéz, majd tova száll.
Csendem tengerének tükrét
ragyogja be az éjszaka fényes foltja,
mosolygós hajnalt hozzon,
az éj búcsú csókja.
Szemed zöldjétől
legyen színesebb a világ,
lelkünk fénye lobogó fáklyaként
világítsa az öröklét végtelen tavát.







BARÁTSÁG


Szép és tiszta szó, kézzel nem fogható.
Érzés, mely a semmi porából fakad,
s szívünk mélyén fészket épít,
örökre bennünk marad.

Ha fáj a lelked,
átölel melegével,
ha messze van, s hiányzik,
megsimít láthatatlan kezével.

Kedves arcodon
sóhaját érezheted.
ha könnyekkel telve,
a szomorú szemed.

A barátság nem álom,
nem illan el egy perc alatt,
a barátság egy szabad érzés,
melyet nem őriz soha lakat.

A barátság parázs,
mely minden pillanatban
lángra lobban,
benne nincs féltés
a szív is mindenkiért dobban.

A barátság levegő,
mely magába szív mindent ami él,
nem álarc, mellyel
sok ember visszaél.

A barátság szikrázó égbolt,
s ha bársonyos ösvényén
kezét nyújtja feléd
és suttogja a nevedet,
akkor válik csillaggá
benne a szeretet.


György Viktória Klára: Barátság

Link








BELÜL REJTŐZKÖDŐ


Egy távoli, ismeretlen világ rejtekén,
egy fénylény suhan át halkan, könnyedén.
Az egyik éne szembeszáll a sötét végtelennel,
a másik még félénk, szinte szólni sem mer.
Felfedezi a mindenség varázslatos titkát,
azt is, amit csak az ő szeme lát.
Útját mindenhol kiséri s betölti a fény,
ragyog ott fent, mint egy égi tünemény.
Átöleli az éjnek tengere,
Angyalként született közénk ide le.
Itt áll most egy hosszú ösvény szélén,
elindul, s a túlpart végén
szétosztja, mit a Teremtő üzent és adott,
hogy fényével árassza el a világot.







BOLDOG ÉRZÉS


Édes virágillat árad,
ibolya színben tündököl
a végtelen alkony.
Kezed puha bársonya érint,
csókod finom mámora égeti a szám.
Hozzám simul gyengéd szívverésed,
az egyik legszebb pillanat talán.
Csodás perceket szőnek
a végtelennek tűnő selymes éjszakák,
s megosztod velem a boldog érzés
eltéphetetlen fonatát.
Könnyű fátylat von körénk,
az örömteli némaság,
a csend ezernyi hangja szól,
hallani a szelíd sóhajok halk neszét,
szerelmes holdsugár teríti be az éj tengerét.
Kedvesem maradj, ne menj el,
egy kicsit szeress még!







BÚCSÚZÁS


Búcsúzni jöttem,
de nem örökre.
Szenved a lelkem,
nincs, aki ölelje.
Tovább kell lépnem,
majd néha visszanézek,
két karodban, akkor
megpihenek.
Lágyan ringass majd el
és dúdold el halkan,
hogy visszavársz mindig,
ha úgy érzem, hogy baj van.
Már nincsenek szavak,
lelkem a lelkeddel marad.
Ez a fájó érzés talán el is múlik,
mikor a szerelem, szeretetté válik.







CÉLTALANUL...


Hűvös szellő érinti homlokom
könny csordul végig arcomon
kihunytak a fények
nincsenek remények
bolyong a lelkem
nem talál hazára
hiába a szivem kitárva
magány az otthonom
már nem is álmodom
vágyaim nincsenek
élem az életet.







CSAK EGY CSÓK


Csak egy csók,
ennyi, amit adhatok.
Csak egy csók és
nem több, mit kaphatok.
Csak egy csók, mert
szerelmed édes íze fojtogat,
csak egy csók, mert
szeretni téged, nem szabad.







CSEND


Szeretlek csend,
mindenhol ködfoszlány,
félhomály,
lassan tisztul a táj.
Bensőséges csoda,
mely gyógyírként hat,
boldog románc,
múló pillanat.
Ellebbent álom,
káprázat egy távoli
tájon.
Érzés, beengedlek,
egy másik világhoz
simulva kereslek.

Szeretlek csend,
itt vágyaim ledőlnek,
nincs szenvedély, féltés,
égbekiáltó hangok,
csak nyújtom a kezem,
s elérlek.
Létezésed könnyed
játékával,
szárnyat bont a lelkem,
Életem forrását engedd,
benned megleljem.
Álmomban is ölelj,
a varázs ne múljon el.

Szeretlek csend,
a végtelen térben és
időben,
talán eljön az én percem
is.
Altass el, ringass el,
benned élek,
követnélek,
ne légy csalfa álom,
vigyél át minden határon.
Itt egyedül vagyok,
a világ tetején,
bensőm szivárvány járja
át, ragyogó-e fény.
Égi tó tükre e csendnek
hazája,
lelkem a nyugalmát, talán
megtalálja.







CSÓKTALAN CSEND...


A hajnal ködén át hallom
távolodó lépteid,
illatod keresve
bújok vágyaink paplanába,
átélni újra az együttlét
édes perceit.

Tekinteted átölel,
szemed tükrében
a szerelem balzsamos
cseppjeit látom,
a boldogság örömkönnyeit
érzem még a számon...

Érzés...elvesznék
ha nem volnál...
apró rebbenések
simogató, szelíd hulláma
magával ragad,
a nyugalom fátyla
szerte lebben,
és betakar a hűvös magány...
az ébredés után....

Kinyitom szemem...
egyedül vagyok...
s a csóktalan csend tovább álmodik...


György Viktória Klára: Csóktalan csend...







EGYEDÜL...


Megtört fényű varázs
kóborol a éj tornácán,
fáradt a pillanat,
hiába vártalak.

Egyedül maradtam,
kiáltásom elnyelte
a sötéten kéklő végtelen.
Bánatom színes árnyait
lángösvény festi be,
elkerül a legszentebb érzés
szivárványtengere.

Némán zokogva vérzik szívem,
vágyaim csokorba kötve,
hullnak a képzelet ködén át,
a mindenség ölébe.

Nem lellek téged,
nem vagy csak egy
dédelgetett álom,
nincs esély,
mit hittem,
hogy valósággá váljon.

Van úgy az ember,
hogy szerelemre vágyik,
s mégsem jut messzebb,
csak a barátságig.
A sors ajándékként adott
néhány pillanatot,
had higgyem a szerelem
ösvényén még szárnyalhatok.

Csak vágy maradt,
tovaszálló remény,
életem szilánkokra hullva,
s a mindennapok zsebébe nyúlva,
lelkem gyöngysorát
körém fonja.

Altatót hegedül az éji csend
bársonyos varázsa,
könnyek viharába fürdik
vágyaim foszlánya.
Karod helyett az éj
ébenfekete fényével ölel,
s a hajnali ébredéssel,
lágyan ringatva enged el.

Létezésed foglyul ejt,
lágy sóvárgás köntöse
suhan felém,
takaróm varázslatos hárfák dallama,
égi párnám a lebbenő álmok
szerelem ittas sóhaja
.
Lelkem reményekkel teli
pázsitján lépkedek,
hol nincs válasz,
nincs igéret.

Könnyeim bánattól sötéten,
s szelíden gördülve
belopóznak ajkam rejtekébe.
Léted elvarázsolja
a napom minden percét,
csintalan szellő simítja
szívem összetört kincsét.

Hévtől lángoló
vöröslő hajnalon,
kövesd lábam nyomát,
az ébredés harmatos partján
itt hagyom.

Tépett, törött szárnnyal bolyongok,
foglyul ejt a keserűség,
hatalma végtelen,
gyengeségem,
az éj ráncaiba rejtem.

Kezem a szeretet forrása,
fürödjön benne, szemed
minden pillantása.
Arcod keresem,
az idő függönye legördül,
lassan megpihen,
lelked partján,
szívem minden selymét kiterítem.

Édes boldogság
ébredj velem,
ne legyen varázslat,
ha kigyúl csillag mécsesem.
Égi zenéd legyen létem
éltető ereje,
öleljen az éjszaka
csillagporos teste .

Érints meg, úgy alszom el,
legyen mámortól perzselő,
vágytól éhes
csalogató a dallam,
csorduljon ki a szeretet,
miközben átéljük
az örömtől ittas perceket.

S ha röpke fuvallata
a mérhetetlen időnek,
megérinti sóhajom szárnyait,
tépje le a tovaszálló álmomban,
az egyedüllét szirmait.

A tündöklő csend,
fátylat sző bánatom rejtekén,
törékeny lelkem szomorú sodrásában,
csillan még egy parányi fény.


György Viktória Klára: Egyedül

Link








EGYÜTTLÉT


Titkos éji zenét muzsikál létünk,
fellángol szenvedélyünk.
Jelened megszédít,
simogat minden szó,
érintésed,
érzéki, izgató.
Csókod megéget,
vágyunk feléled,
érzem minden szorítását,
bőrödbe karcolom lelkem
vallomását.
Szeretnék kívánni,
minden éjjel várni,
akarom, omoljon le a fal,
sodorjon magával.
Fonódjon körém tested,
hajszolj gyönyörbe
kérlek.
Mámorító pillanat,
perzselő testünk összeforr,


ölelj még,
gyengédséged szikrát szór.
Ne ébressz fel,
vonj magadhoz,
fényed átölel,
kérlek bújj közel.
Szólnék, nem jönnek szavak,
félig holtan remegve mondom
szeretlek, érezd,
a szó simogat.
Lelkemben örök tűz ragyog,
megpihennek a sóhajok.
Szívünk együtt dobban,
lelkünk ily közel sosem volt talán,
mikor vágyad gyöngye,
kéjed könnye kopogtat méhem kapuján.







EMLÉK


Ösvényedre léptem,
érted virágzott minden rét,
harmatcseppben fürdött szívem,
boldogság, mely ma is
megigéz.
Nem kértem, mégis adtad
lelked aranyát,
s én megnyitottam
bensőm szent templomát.
Nem is sejted, mit
nyújtott a pillanat,
az érzés még fojtogat.
A semmiből fakadó
rejtelmes csoda,
lett vágyam otthona.
A csendemben hallom szíved
dobbanását,
hulló könnyem csobbanását.
Virágszirmot hintett lábam
elé kezed,
rejtett patak sodorta
hozzám léptedet.
Sejtelmes kép,
egy pillanatra
arcodat látom,
elhaló tűz,
elhalkult sikoly,
mára csak édes álom.
Vágytam a hajnalt,
a bíboros alkonyt,
ölelésed,
az érintés hozta pillanatot.
Bocsáss meg,
add kezed, ne hidd hogy bántlak,
vétkem csak az csupán,
szerelem szikrája gyúlt bennem,
életem alkonyán.







EMLÉKÜL... /IN MEMORIAM/


Az élet lángja
még szívemben lobog,
s az ébredő Nap,
még fényt hoz és reményt.

Nem voltak felhőtlenül
teljesek az évek,
könnyekben fürödtek
A nappalok és éjszakák,
de boldog perceket is
ígért és adott e lét.
Néha lopott álmok váltak valóra,
s kárpótoltak mindenért.
Lassan végéhez ér,
időm folyója,
még ide láncol tengernyi érzés.
Életem törékeny kristály taván
megannyi emlék ringatja szívem,
egy más világ ösvényét átlépve
mind magammal viszem.
A halál hűvös ölelése,
ha arcomra téved,
sorsom könyve végleg bezárul,
egy pillanatban
megsemmisül létem,
s aprócska, picinyke fényem,
a semmi ölén végleg megpihen.
Misztikus varázs
lebbenti fátylát,
szívem romjain egy más élet zöldül,
a holnap küszöbén
emlékszilánkok suhannak tova,
a fényfolyam lávaként tör elő,
s hozzám simul egy érzés,
mely, mint a Hold nem fogy el,
életem porát lerázva,
belépek az öröklét
szent templomába.

Ne sirass! Ne vedd fel gyászruhád!
Ne vendég legyen nálad egy mosoly!
Éld túl a szomorúságot!
S ha fáj, majd a magányos űrt
az idő beszövi.

Az elmúlás elkerülhetetlen,
rá felkészülni... nem lehet,
emlékül hagyom e sorokat
s egy szikrát a lelkemből
M i n d e n k i n e k...!


György Viktória Klára: Emlékül /In memoriam/

Link








ÉBREDÉS...


A szavak, mint tövisek hatolnak
a szív rejtekébe,
s a megbántott érzés, mégis megbocsájt.
A megfáradt lélek
álomba szenderülve bolyong
a végtelen sötétben,
a könnyekből szőtt éj taván.

A csend bűvkörében
fénybe öltözik egy ősi varázs,
mint egy égi honvágy,
ott lappang a titok,
hol minden érzés
csillagként ragyog.
Az őszinte szó
törékeny hullámokon siklik,
a hazugság álarcban,
mosoly mögé bújik.
Megéget az élet
és gomolygó füstje
a mában véget ér,
az éjszaka selymét,
fényfoszlányok fonják körénk,
s a várakozó holnap szebbet ígér.

A múlt árnyai, már nem érintenek,
eldobom az emlék köveket...
Fényárban libbenő
ezernyi édes titok,
telehint az öröklét fényével
megannyi mennyei dallamot.
A varázslatos percek ránk találnak,
hinni kell, s a csodák valóra válnak.
Szirmokat bont a cseppnyi remény is,
megújul a földi lét,
kitárul minden érzelem,
a jóság szárnyakat öltve suhan
a végtelen fenséges oltárán,
s mint délibáb,
nyugalom borítja napjaink egét
és minden féltés nélkül ,
megfogjuk egymás kezét.

A szeretet fénye csodás,
megértés és odaadás.
Önzetlenül, szívből, szeretettel,
érezd... téged hív
és lágyan ölel...
Tündöklő e fény! Ugye te is látod?
Megfürösztöm benne a világot...


György Viktória Klára: Ébredés...

Link








AZ ÉBREDŐ TAVASZ...


Tavasz kopogtat
a holnap tiszta ablakán,
még téli dalt ringat a
a tegnap sóhaja,
s érezni hűvös leheletét,
de éled a szunnyadó Föld,
az álomba szenderült világ,
s e mennyei szelence ,
kinyitja viruló csarnokát.

Évszakok gyöngye,
mely a lét kagylójában
újra tündököl,
s benne ragyog
a már zöldülő élet,
álmosan nyitogatja még szemét,
s kitárja színesre festett vásznát,
majd odaadja mindenét.

A mának kincse már az övé,
cseppnyi öröm morzsákért is
hálás a lélek,
mely hangtalan suhan,
szétosztja mosolyát,
s tudja....
nem kaphat többet és szebbet ,
mint ezt az éledő csodát...


György Viktória Klára: Az ébredő tavasz...

Link








ÉDES EMLÉK


Ösvényedre léptem,
érted virágzott minden rét,
harmatcseppben fürdött szívem,
boldogság, mely ma is
megigéz.
Nem kértem, mégis adtad
lelked aranyát,
s én megnyitottam
bensőm szent templomát.

Örömkönnyben fürdött
minden pillanat,
az érzés még fojtogat.
A semmiből fakadó
rejtelmes csoda,
lett vágyaim otthona.

A csendenben hallom szíved
dobbanását,
könnyeim peregnek,
s emléket sző e bársonyos homály,
édes szerelmet.

Virágszirmot hintett lábam
elé kezed,
s rejtett patak sodorta
felém léptedet.
Sejtelmes kép,
melyben
arcodat látom,
megannyi szerelmes sóhaj,
mára csak édes álom.

Vágytam a hajnalt,
a bíboros alkonyt,
ölelésed,
az érintés édes perceit.
Bocsáss meg,
add kezed,
vétkem csak az csupán,
szerelem szikrája gyúlt bennem,
életem alkonyán.


György Viktória Klára: Édes emlék

Link








ÉJI VARÁZS...


A éj csillagködös kövén
meglebbenti fátylát
egy csodás igézet.
Varázslatos e táj,
semmit nem fed homály.
Az égi tó tükrén
csendes álom suhan,
mennyei dallamok
ringatják a lélek
bársonyos fonalát,
s a szárnyaló képzelet
kitárja a végtelen
tündöklő ablakát.
Lépte már kopog
a holnap tornácán...
csillag szilánkok
szétszórva hevernek,
új álmot sző
a tétova mozdulat,
s remegve bújja
az illanó percet...
Érzi...most lesz szabad...
mikor az éjjel pajkos ölelése,
körbe fonja az
ébredő napsugarat.


György Viktória Klára: Éji varázs...

Link








AZ ÉN IMÁM...


Istenem!
Ki a lélek rejtekébe látsz,
hallgasd meg imám!
Fogd meg gyenge kezem,
lásd könnyeim,
ne sújts le rám haraggal,
védelmezz, oltalmazz,
ontsd felém megváltó
tiszta fényed!
Oldozz fel vétkeimtől,
hadd vessem le utamnak
tisztátlan porát,
leljem a holnap felhőtlen kövén
a békesség szent templomát!

Istenem!
Ne legyen félelem a szívekben!
Adj enni az éhezőknek,
a nincstelennek menedéket,
gyógyulást a szenvedőknek,
családoknak otthont, békességet!
Legyen őszinte a mosoly
és igaz a tekintet,
semmivé váljanak,
a céltalan percek!
Szórd szét a szeretet szirmait,
s boldog érzés
fonja át a szenvedő világot!
Legyen részünk a jóság,
a nemesség,
bölcsesség és türelem,
ne éljünk hazugságban,
a fohász mindig igaz legyen!
A világ teli haraggal,
hol pofonként ütnek a szavak,
s nem értik az emberek,
a jólét forrása a szív,
nyújtsunk egymásnak
segítő kezet!

Istenem!
Hiszem, hogy meghallgatsz,
figyelsz rám!
A legsötétebb éjben is
világít a fény,
üzend meg, adj jelet,
hogy van még a világnak remény!
Gyógyítsd meg sebzett szívemet,
s erősítse töretlen hitem
az önzetlen, tiszta szeretet.
Ámen!







ÉRZÉS...
/Első verseinek egyike ez a pár sor az egyik legkedvesebb írásai közé tartozik...


Tudod van amit tudok,
van amit nem,
de azt tudom, kedves
vagy nekem.



Ha csak gondolsz rám
és semmit nem teszel,
érzem akkor is, hogy
l é t e z e l.

2008.01.22.







ÉRZÉS...


Gyötrő álmok szövik az
emlékek hálóját,
feledni vágyok mindent,
mi sebzi lelkem szárnyát.

Zuhanok a mélybe
bezárul mögöttem a fény,
elvesztem, érzem,
csak pislákol a remény.

Szeretném hinni, majd átölel
a holnap,
s feledni, mily fájót
nyújtott a tegnap.

Talán felcsillan a percnek
tündöklő arca,
nem gondolva majd megannyi
kínzó harcra.

Olvadnék lávád folyamába,
elégnék tüzed szikrájába,
cseppenként simitnám lelked óceánját,
könnyemmel törölném szíved fájó álmát.

Csillagokkal táncoló, titkos, bűvös éj,
Érzés, had érintselek, mielőtt
végleg elmennél.
Holdsugár talán elér a fényed,
s erőt ad reményed.

2009.01.14.







ÉRZÉS ...
/Első verseinek egyike ez a pár sor az egyik legkedvesebb írásai közé tartozik...


Tudod van amit tudok,
van amit nem,
de azt tudom, kedves
vagy nekem.


Ha csak gondolsz rám
és semmit nem teszel,
érzem akkor is, hogy
l é t e z e l.







ÉRZÉS...


Fuvallatként jött érintésed,
menekülnék, de már késő,
felkavaró érzés mi
vonz feléd,
nem tudok
megnyugodni még.
Leheletfinom sóhajod
játszik velem,
szemed elvarázsol,
szikrája ragyogva táncol.
Éji hullámok habja felkap,
altass el kérlek,
égi adomány,
ajándék vagy.
Lelkem fonalát lágyan
köréd fonom,
ölelésed édes balzsamát,
érezni akarom.
Ne ígérj,
húzódj közelebb,
szépre virradjon a hajnal.
Kísérlek a végtelenben,
mint őrző csillagod,
s körülölel minden éjjel,
szeretettől fényes takaród.

2009.02.23.







FÁJDALOM...


Hittem benned,
lelkem kertje virágokkal
volt tele,
s most eltiporva, haldokolva
hullnak sorra a porba.

Emberi lény, hogy érezhet így,
azt hiszi mindent megtehet,
sárba lökni, lelkét taposni,
amíg ki nem ont egy életet.

Belém hasít a fájdalom,
nincs levegőm,
összeszorul mellkasom.
Feladni, azt nem ,
élni akarok,
kiáltani, hogy itt vagyok!!

Szólnék, de inkább
magamba fojtom,
csak a könnyeimmel küzdök folyton.
Elcsuklik hangom,
nincsenek szavak,
megpihennek,mint levelek
az avar alatt.

Tűrni? - de meddig,
erőm már alig.
Hova? - ez itt a kérdés?
Nincs menekvés.
Megbocsájtani nem fogok,
ha utolsó leheletével kér,







FÁZOM...


...fázom...

Zord magányomba beköltözött a tél,
eltűntek a színek,
halvány téli árnyék most a menedék.

Senki nincs ki melengetne,
örömet lopna a percekbe,
a hidegben félelem az élet,
a reményem is semmivé lett.

Az éjjel bús fényében alszik a holdsugár,
mint halkan suhanó szellem
szobámba ki-be jár.

Könnypatakom jégcsapokkal telve,
megfagyott csókjaim, nincs ki felengedje.
Hangom remeg, szólnék, senki
nem hallja meg.

Langyos álmok után megérint
didergő dallama fénynek,
tova siklik lassan,
észrevétlen, halkan.

Egész lényem hideg e világban
láthatatlan angyal ölel a karjában.
Lelkem tornácán belül a szeretet,
talán hoz egy kis meleget.

... fázom...







FÉNY


A szeretet fénye csodás,
a teljesség és odaadás.
Önzetlenül, szívből, szeretettel,
érezd a mindenség
hív és átölel.
Csodás e fény, ugye te is érzed és látod?
Megfürösztöm benne a világot.







FOHÁSZ


Istenem,
tégy csodát
bensőm rejtekét töltsd meg,
ragadj meg végtelen erőddel,
mert szívem megszakad,
lezuhan, mint egy kő darab.

Felébredni akarok egy képzeld világból,
adj vizet a fellegek tavából,
had oltsam szomjam ne lásd, hogy szenvedek,
láthatatlan karjaid védjenek.

Csillagport hints le rám
álmom nyugodt legyen,
kínom hangjait többé ne halld,
ölelj féltőn, fogd kezem.
Üzend meg a végtelen bársonyán át,
hol lelem lelkem szentélyébe
a rést, időm falát.







A FÖLD


Bolygók csodája, ékessége,
tündöklő gyöngy
csillagmezők között.
Szikrázó kavicsok, millió
csepp az égi tengeren,
mind féltve öleli körbe,
s ringatja a szépséges végtelen.
A gyöngyszínű derengésben
a csillagóceán habjain

Földi édenünk
néma kincsként ragyog.
A holdfényes balkonon,
s az éj csillagködös tükrében,
az idő festett vásznán sodródva,
az éter sejtelmes,
titokzatos csöndjében,
mint egy bűvös varázs,
a mindenség pamlagán
békésen pihen.


György Viktória Klára: A Föld

Link








GONDOLSZ-E RÁM?


Ha ajkadra csókot hint a
a nesztelen suhanó alkony,
ha a szavak kertjében
vöröslő rózsa illatával telve,
a fényárban tündöklő balkon.

Gondolsz-e rám?
Ha a semmibe szédülve,
a vágyaktól parázsló
álmok elcsitulnak,
pillantásodban fürödve
némán karol át a csend,
elhalkulnak a szavak,
s a várva várt boldog perceink
összeomlanak.

Gondolsz-e rám?
Ha hálót sző az érzelem,
s takaród, mint selymes lepel,
elrejti mi fáj,
vágyak szomjúságát oltva,
remegő sóhajjal ébred a hajnal,
mert melletted nem engem talál.

Gondolsz-e rám?
Ha megszólít a tompa félhomály,
a valóság rideg ködén átlépve,
könnyeiddel küszködve,
felém sodor a pillanat
mámoros örvénye.

Gondolsz-e rám?
Ha párnámon kócosan,
zokogva, vigaszt keresve,
szívem veled nyugodni tér,
hol a szertefoszló boldogság
csak kósza képzelet,
mely a csendes éjben
csillagodról mesél.

Gondolsz-e rám?
Ha a reményteli holnap szirmait kibontva
melengeti szíved,
ha a mindenség öblében lágyan ringva,
az élet díszes ruháját leveti,
titkait kitárja,
s lelked örök társát megtalálja.

Mondd... gondolsz-e rám?







GYŰLÖLET


A gondolattól is forr a lélek,
mikor a lappangó,
elfojtott düh feléled.
Szikrázó szemekből
lángoló tűzgolyók hada árad,
mely feléget, megsemmisít,
minden álmot, vágyat.
Csillapodna, ha a szeretet halvány
sugara belopózna
a szenvedés tornácán,
a két véglet vad csatája
dől el,
az érzések nászán.







HA ÁTÖLELNÉL...


Angyalszárnyakon nyugvó
édes pillanata az időnek,
könnyeimmel öntözve
nyíljon zöldülő útja a reménynek.
Karjaidba bújva,
hozzád simulva
lennék csücske a szívednek,
érezd, eljött a perc
mely nincs többé nélküled.
Boldogság nekem, hogy létezel,
lelkünk nesztelen közelít,
a hajnal édes zengésével.
Ha átölelnél,
felébreszteném benned a lángot,
s ha a szenvedély öble,
az érintésektől
csordultig telve,
feléledne az elszenderült
csókok íze,
sóhajunk, mint csendes csermely
megbújna a végtelenbe.
Ha átölelnél,
átöltözne bennem a szeretet,
mely felébreszti a vágyakat,
s a hajnal harmatos cseppjei
nem mosnák szét az álmokat.
Ha átölelnél,
a telihold bársonyos szőnyege
ringatná lelkünk,
s feltárulna a mámortól ittas édeni kertünk.
Könnyeid kagylójában gyöngy lennék,
csillagod ott fent, mely
rád kacsint esténként.
Ha majd átölelsz,
szereteted morzsáit szórd szét,
hogy kövesselek,
s engedd, had szeresselek.


György Viktória Klára: Ha átölelnél...

Link








HAJNAL...


Álmosan ébred a táj,
homállyal szőtt a fénysugár,
szendereg az élet kertje,
s levetve az éji fátylat,
átadja magát a mának.
Menedéket keresve
árnyak özöne árad,
gyöngyfényű fürtökben játszik a fény,
mint kósza lélek, szelíden száll,
a hajnal bársonyos fövenyén.
Pillái mögött halvány mosoly suhan,
nem álom már a lét és nem képzelet,
langy fuvallattal köszön,
megérkezett...
A távolban érezni egy új nap
sejtelmes sóhaját,
s búcsút intve, csókkal öleli a Holdfény
a Nap megannyi éledő sugarát.


György Viktória Klára: Hajnal

Link








HAJNALI SZERELEM...


Halvány fénysugár
füröszti a harmatos
reggeli tájat,
a hajnal bársonya
kékre festi az eget.
Csókod mámora
égeti még a számat,
s gyengéd érintésedre
ébredek.
Még szerelmet
ringat a csend,
s a reggel küszöbén
lelkem remegve öleli
az emlékek édes perceit.

A tegnap álmai
valóra váltak!
A mának kincse
már az enyém!
Szerelmed
gyöngyszeme,
már ott tündököl
a nappal
fenséges oltárán,
boldogságom egén.







HALLGASD MIT MOND A SZÉL...


Hallgasd mit mond a szél,
mit súg neked,
várom, hogy itt legyél,
fogd majd kezem.
Hallgasd mit mond a szél,
jöjj velem,
bújj hozzám és ölelj
szerelmesen.
Hallgasd mit mond a szél,
rólunk mesél,
minden kimondott szó
bocsájtható,
én csókodra szomjazom,
feléd száll sóhajom,
legyél itt velem
akarom.
Minden ébredő nap
vársz tudom,
szerelmes álmaim,
fel nem adom.
Érted dobbab egy szív,
az én szívem.
Nem választ többé el,
már senki sem.
Hallgasd mit mond a szél,
jöjj kedvesem,
bújj hozzám és ölelj
szerelmesen.
Hallgasd mit súg a szél,
mond el nekem.
Szíved már az enyém,
S boldog velem.


György Viktória Klára: Hallgasd mit mond a szél...

Link








HALLGASS A SZÍVEDRE


Az éj pamlagán pihen álmom,
a legszebb pillanat
talán még varázsra vár,
a láthatatlan érzések
festette vásznon,
szerető kezemre kezed,
talán még rátalál.
Kedves elengedlek ...
hiányod betölti a perceket.
Lelked szabadon szárnyalhat ,
s ha boldogságra lelsz,
hallgass a szívedre
mikor igennel felelsz.
Lelkeink között,
szivárványhíd ragyog,
csak mi látjuk ,
s az éj milliónyi gyöngye,
a csillagok.
Ne rejtsd el aki vagy,
érezd láthatatlan kéz simogat.
Nélküled a jövő,
magányos napokat sző.
Nem csak gondolat vagy
szavakba zárva,
s örömkönnycsepp
a fájdalom taván,
álmaink gyöngyfüzérként függnek
a végtelen fénylő habjain,
s beragyogja a holdfényes
csillagóceán.


György Viktória Klára: Hallgass a szívedre /Listen to your heart/

Link








HAZATALÁLTAM


Oly sokáig kerestem lelkemnek hazáját,
békéjét,
bejártam az univerzum sok-sok zugát,
rejtekét.
Dimenziók nyíltak, világok tárultak, a
gyönyör kapujában a könnyeim csak hulltak.
Szabadon szárnyaltam, s a múltból az
emlékek, a csillagok szekerén, hozzám is
elértek.
Villámként hasított a tudatom mélyéig,
hogy erre vágytam és vártam sok ezer
fényévig.
Emberként érezni mi is a szeretet, míly
csodás és fájó, gyengéd lehellet.
A világ messzi táján végre rád találtam,
a szívszentélyem a boldogságtól lángol,
nincs rá szó kimondhatatlan.
Hazaértem én is végre, letérdelve mondok
köszönetet érte.







HIÁNYZOL




Kereslek szívem rejtekén,
ellenállhatatlan
varázsodban függök,
s átlépem csodás
csillagod ködét,
hol a lelkedből
parányi tüzet őrzök.
Emléked mára
arcomon könnycsepp,
lassan elengedve,
gyöngyként peregve,
hagyom had hulljon,
simogasson még,
mintha kezed érintene.
A múlt boldogsága
csak pillanatra szólt.
Tovaszálló szeretet,
utam csillagporral szórd.
Szivárvány,
színezd meg lelkem,
had lássam énem,
sorsom tükrében.
Hiányoddal
fájdalom ébred bennem,
könny fakad,
álmokat kergetve,
s elsuhan, ahogy jött,
váratlan, nem hitegetve.
Csendenbe húzódva
hallom andalító halk zenéjét az éjnek,
majd a hajnal csókja ébreszt,
s éltető szikrája a reménynek.
Az érzés nyoma láthatatlan,
bennem él,
s tudom
a múltat vissza nem adod,
törékeny lelkem,
fényben fürössze örökre
mámorító, édes balzsamod.










HIÁNYZOL!


Távolléted keserű íze
tölti be napjaim,
reményteli álmokat szőve,
morzsolom kínzó könnycseppjeim.
Vedd észre,
bánatod felhői mögött,
kacag a szeretet,
várja, hogy léted láncait
lassan elengedd.
Rád gondolok,
s fényben fürdik lelkem tengere,
engedj közelebb,
lélegzeted leszek,
s míg csókjaid tavában
el nem veszek,
a végtelen mámoros örvényében
ölelkezem veled.
Szívem, mint
pislákoló gyertya virraszt,
míg meg nem érkezel,
virágzó kertemben
az örök tavasz te leszel.
Reményem vagy,
mint Földnek a fény,
édes boldogságodra
szomjazom,
az éj tornácán,
neked világít csillagom.
Hiányzol,
érezd, sóhajom gondolatszárnyán
remegve üzeni,
engedd, hogy kezed öblében
megpihenve találjanak örök otthont,
könnyeim gyöngyei.







HOLD ÉS A NAP...
/Andrásnak szeretettel/


Mi ez, ha nem az örök szerelem lángja?
Összeköt titeket életre-halálra.
Szeresd, éld át, mit nyújt a szenvedély,
öleld, s ne engedd el, ha elvonul az éj.
Hold és a Nap ti ketten,
csillagok őrzői éji csendben.
Két lélek fonódik össze,
minden éjjel táncot járva,
ez a beteljesült álmok
égi násza.
Világítson benne szemednek tükre,
legyetek egyek mindörökre.







A HOLNAP ASZTALÁNÁL...


Csak állok némán,
reménytől fosztott
vérző szívvel,
s félelem kopogtat
a mának tiszta ablakán.
Hazug a világ,
besároz koszos kezével,
porba dönt
fékezhetetlen erejével,
s a türelem tartalékát
felőrölve,
eltapos mindent,
mi útjában áll.

A hit is kiszárad
a lélek partján,
s a valóság kíméletlen
színpadán meginog,
ki páncéltalanul a
gonosz szavak
hadával szembeszáll.

Szeretet! Elültetlek!
Éledj fel a kertek szent helyén!
Játssz a húrjaidon bizakodó,
s nem hamis dallamot.
S, ha a holnap
alattomos álarca lehull,
csepegtess tiszta színeket,
hol ásít az üres sötétség,
ne törje össze senki szívét
többé a fájdalom és kétség.

A holnap asztalánál,
lesz-e még helyem?
Üres zsebeimben mit lelek?
Szétszóródik minden érték,
s a bűn sötét erdejében
botladozva járnak a szép ígéretek.

Elhintve a türelem morzsáit,
a remény fáklyáját hordozva,
fájó érzéseket
tovább nem vonszolva,
megannyi kérdéssel,
s gondolattal
térek nyugovóra.


György Viktória Klára: A holnap asztalánál...

Link








A HOLNAP REMÉNYE


Jéggé dermedt
a szívekben a fájdalom,
bánat csendje ül
az éji balkonon.
A szó, mint rozsdás
kard sebez,
a hazugság bánt,
a kétely rombol,
hiányzik a gyöngy
a mának kagylójából,
s a mérgezett csóktól,
a lét már alig lélegez.

Az est színes alkonyát teríti
az ég kékjére,
öleléséből kicsordulnak
a csillagok,
a múlt vihara lassan elvonul,
s az ébredő ma
szivárványkényt ragyog.
Romokban hever ami fáj,
s az érzésekbe zárt szavak,
a holnap tiszta mezején
imaként leomlanak.

Boldogság a perc,
ha az álmok madara
megleli a szent pillanatot,
mikor a végtelen
szépségben előbújik a
lélekgyógyító fehér varázs,
egyet ért minden szív és lélek,
érezni Mindenkihez
bekopog a szeretet..
halkan ...csendesen...
s egy utolsó könnycsepp
gyöngyöt fon a reménnyel
teli mosolygós szemekben.


György Viktória Klára: A holnap reménye...

Link








HOZZÁD


Ha kell , madár vagyok és
szállok az éjen át.
Ha kell, rabod vagyok és
szívedbe lopom a vágyam
sóhaját.
Ha kell, ölellek minden
percben.
Ha kell, megóvlak minden
rosszal szemben.
Ha kell a lelkem itt van,
nem is kell kérned.
Ha kell én meg is halok
é r t e d .







IGÉZET


Kedves tavasz, megigézlek,
vess végre magányomnak véget.
A hajnal édes hangja
csengje himnuszát,
a Nap is aranyfényben
ontsa sugarát.
Angyal szárnyakon
csillagokkal ringatózzam,
andalító, lágy dallamok
csendüljenek halkan.
Végtelenbe vigyen ölelésed,
nyújtózzon fellegekig a féltésed.
Vágy így nem kínzott soha még,
az éjjel halk szava közelít feléd.
Légy csoda, végre megleljem
önmagam,
hol a mindenség kapuja
nyitva van,
szeretetben őrizd fényem,


találj rám e földi létben.
Vánszorgó percek,
keserű könnyek,
múló pillanat,
tedd semmivé sajgó kínomat.
Álmatlan órák,
tengerré gyűlnek bennem,
szeretni fáj,
ölelésed édes, éles karmai
sebzik szívem.
Erős e lánc,
szédítő e tánc,
a felkelő nappal
karjaidban ébredni,
a sóhajok kútjában
szomjamat oltani.
Szórd szét álmaim völgyében
e semmiséget mit kérek,
az érintések bűbájként hassanak,
mik össze nem érnek.
Az éj sötét szárnyain
zuhanok fényed barlangjába,
hol lehull a múlt,
az ősi idők arctalan árnyvilága.
Tarka szivárványként
tündököl emléked,
vedd szívem zálogul végleg.
Belém hasít az ébredés,
könnyekkel teli a szenvedés,
sóhajtásnyira vagy tőlem,
lelked szívembe rejtem.
Érzés, melyet a sors nem ígért nekem,
s neked,
szerelem ez
ezredévnyi magány nélküled és veled.
Szabadság jöttöddel
tova szálljon,
ne engedj el kérlek,
létemre lényed örökre vigyázzon.







IMÁDAT - GYŰLÖLET GONDOLATAIM PÁR SORBAN


Imádat


Érzés, mely jön a semmiből,
hatalma mindent elsöpör.
Feléled, mit kívánni vágysz,
varázsa fogva tart,
akkor is, ha viszonzást
nem találsz.
Szereted, félted mindenáron,
ha a lábad alatt süpped a
bánat mocsara,
mégis a szenvedés
olyan, mint
az orgona illata.
Fáj, de ölelése harmatos,
van és még sincs,
engedni kell, hogy
szépséges gyöngysora
ne legyen bilincs.


Gyűlölet


A gondolattól is forr a lélek,
mikor a lappangó,
elfojtott düh feléled.
Szikrázó szemekből
lángoló tűzgolyók hada árad,
mely feléget, megsemmisít,
minden álmot, vágyat.
Csillapodna, ha a szeretet halvány
sugara belopózna
a szenvedés tornácán,
a két véglet vad csatája
dől el,
az érzések nászán.







KARÁCSONY KÖZELEG


Gyertyafény, csengő,
ünnepel a lélek,
gondos kezek
parányi kincse ad
tengernyi szépet.
A szeretet virága
szirmait bontja,
békesség költözik
az otthonokba.
A világ sebei
begyógyulnak,
s teli reménnyel
ébred az új nap!
Fényszárnyain suhan
egy érzés,
mely gyengéden simogat,


és mosoly szövi át,
a bántó, fájdalmas szavakat.
Életünk vásznát
tisztára mossa,
s örömet hint
a megfáradt napokba.
Karácsony közeleg !
Nyissátok ki a szívetek!
Mosolyt, jó szót adjatok!
A lélek tisztasága,
a hangulat meghitt
varázsa, széppé teszi
a várva várt holnapot!
A szeretet maga az éden,
meglátjátok Emberek!
Áldott lesz a nap,
s az este puha meleg fénye,
öleli át e szent ünnepet!


György Viktória Klára: Karácsony közeleg...

Link








KERESTELEK


Kerestelek
úttalan utakon,
az idő
láthatatlan fonatán,
az évszakok
festett vásznán,
titkos félhomály rejtett szegletén,
az álmok selymes gyűrődésében,
ragyogó csillagmezők között.
Kerestelek virágzó réteken,
az ébredő hajnal
ködfátylas tükrén,
édes virágillatban,
az ibolyaszínű alkonynak egén,
minden óhajtott vágyban,
könnyek számtalan gyöngysorában.
A magány
zordon pamlagán kerestelek,
s a boldog mának karjaiban
megleltelek...
Szívedbe rejtettél,
a fényt sugárzó remény,
s lélegzetem lettél.
Csókod édes mámora égeti a szám,
gyengéd ölelésed
sodor a vágy hullámain,
s lelkünk összeér
a sóhajok végtelen partjain.
Oly szép, mit adott e lét,
s a szerelem finom
selyme szövi át napjaink felhőtlen egét.


György Viktória Klára: Kerestelek...

Link








KÉTSÉGBEESÉS


Nem kopogtat, csak jön,
mint egy hívatlan vendég.
Ajándéka rettegett álom,
ha kéred, ha nem,
kapod mindenáron.
Bensőd tükre
szilánkokra törve,
vágyad hajnala
meggyötörve.
Úgy érzed a világ kitaszít,
mindenki elhagy,
viruló ösvényed,
jégvirággá fagy.
Benned vihar tombol,
szikrát szórnak
a hullámok hátán a habok,
ha nem csitul, elnyel
a félelem örvénye,
ha hagyod..
Ha már az utolsó lélekfonál
is szakadni készül,
úgy érzed feladod,
mégis erős vagy végül.
Az ösztönök peremén,
haláltáncot járva,
reménykedve tekint
egy új világra.







KIPP-KOPP


Kipp-kopp hozzám bármikor jöhetsz
és légy vidám, lássam, hogy nevetsz.
Baráti jobbként nyújtom a kezem,
teli szeretettel pedig a szívem.







LÁTOMÁS


Elveszek a szemed tengerében,
megpihenek bent a mélységében.
Lángoló híd ahol az utam vezet,
majd egy vízesés oltja el a lelkemet.
Nem látom még a célt, ködös a táj,
sok titkot őriz, rejt a félhomály.
Amíg odaérek a két ölelő karodba,
hosszú órák percek telnek szomorkodva..
Egyszer csak szivárványba borul az ég,
s rád találok ott , ahol a szerelem örök tüze ég.







LELKED... A LELKEMRE


Fáradt pillanatok szállnak tova,
megérint egy titokzatos lét.
A Nap aranyszárnyai féltve ölelnek,
érzem bűvös tekintetét szemednek,
már hallom lépteid...
a távolból lassan közelít...

Mint fényét vesztett csillag,
bolyongtam égi réteken,
mint sejtelmes sóhaj
suhanva... csendesen.
Kerestelek a tündöklő fényben,
a szikrázó holdsugárban,
a éj szépséges mély tavában.
Kerestelek egy mosolyban,
az ébredő mában,
a reményt hozó holnapokban.
Az idő végtelen ösvénye most
felfedi titkait,
s a képzelet valósággá fonja láncait.
Hangod, mint visszhang,
szelíd fuvallattal érint,
visszatérnek az elveszett álmok,
az alkonyszínű rejtélyes ábrándok,
s lelkünk is angyalként ragyog.
Szívem egy darabkája már a tiéd,
a múlt árnyai bűvös fátylat hintve
leomlanak,
minden , ami hitet ébreszt csoda,
s felragyog újra a boldog percek
megannyi csillaga.

Cseppnyi porszem vagyok
a semmiben elveszve,
s otthonát keresve
mégis rátalált
lelked... a lelkemre...


György Viktória Klára: Lelked... a lelkemre

Link








LELKEM DALA


A boldogság madara rám talált.
Te is hallod az énekét, dalát?
Virágzik az élet, vége a csendnek,
még a felhők is táncolnak, örülnek.
Vidám nevetést hallani felőlük,
örömkönnyek hullanak belőlük.
Dalol az én lelkem is hallod a
muzsikát?
S átlépem a gyönyörök kapuját.
Elégek, mint Főnix, hogy
újraszülessek,
csak ölelj szorosan, ne fájjanak
a percek.
Nem szabadulhatsz most már,
ha itt a vég,
hisz ez egy örökre szóló kötelék.







LELKEM KÖNNYEI


Mondd, hol vagy boldogság piciny kis
szikrája, lelkem fájdalmának örömódája?
Jössz-e még felém apró léptekkel,
boldog órákkal, csodás percekkel?
Hallom-e hangod lágy dallamát?
Látom-e szemedben a vágy csillagát?
Érzed-e szívedben, mit neked adhatnék,
kinyújtod-e kezed, ha feléd szaladnék?
Nem jön rá felelet, hiába a remény,
hisz boldog már nem lehetek soha én.







LELKEM SEBEI


Sírni nem tudok
csak csendben hallgatok.
Lassan fojtogat,
szorítja torkomat.

Nincsen hangom,
nincsenek szavak,
az érzelmeim
fogva tartanak.

Éget és fáj, belül nagyon
a feltépett sebek megölnek,
ha engedem,
de nem hagyom.







MAGÁNY


Színtelen a világ,
nincsenek fények,
széthullott minden
álmom semmivé lett.
Behunyom szemem,
magamat látom,
egyedül vagyok
a kietlen tájon.
Égboltom kapuja bezárult,
vágyam elcsitult,
nem kopogtat senki,
nincs kit beengedni.
Vihar korbácsolja testem,
a terhet egyedül hordja lelkem.
Magányos hegycsúcs,
hófedte szirtek,
nem kapnak választ a
miértek...
Göröngyös út a táj
mi a fény felé vezet,
vágyaim nincsenek,
a remény nyújt csak kezet.
Bűvös csókoddal
sodródtam a mélybe,
szívedig emeltél,
most nincs aki vár,
nincs vigaszom,
meghaltam karjaidban
egy fagyos hajnalon.
Szívem helyét tüskék sebzik,
hideg öleli, lassan vérzik.
Élvezni szeretném még a lét ízét,


látni a boldogság ezer színét,
adni önzetlenül, akkor is ha nincsen,
szeretni, s szeretve lenni, szabadon
nem bilincsben.
Odavisznek vágyaim,
hol boldogok az álmaim,
a csillagok kék egén,
ott vagyok boldog én.
Emlék,mit a szív nem felejt,
pillanat, mely titkot rejt,
Hűvös magányomban fázom,
nem ölel senki,
szeretnék a messzeségben
új világra lelni.
Életem színpadán,
a vihar is enyhül tán,
s a fuvallat,
hoz végre
nyugalmat.







MEGŐRIZLEK


Mikor a folyó a végéhez ér
Zuhatagként hasítva habokat,
Úgy jöttél életembe,
S hoztál boldog napokat.
Tűz voltam, mely neked lobogott,
Most parázsló szikra vagyok.
Vihar voltam, mely tombolt, ha szeret,
S lettem csendes eső, mely csak csepereg.
A szívembe loptad magad,
S lényed örökre ott marad.







MEGSEBZETTEN


Csak bolyongok céltalan,
a lelkem romokban,
szavak már nincsenek,
az erőm elveszett.

Szerettem, öleltem,
harcoltam és tűrtem,
végül feladtam
elmenekültem.

Erőszak, gyalázat,
mit tettél velem?
Örökre megsérült,
s lassan elvérzik a szívem.







MENEDÉK


Magányra vágyom egy menedékre,
ahol a lelkem megpihenhet végre.
Forrong és lázad, nyughatatlan,
szabadon szárnyal minden dalban.
Hallgatnám, hogy szól az éjnek zenéje,
felhők felett magasan
ahol a csendnek is üzenete van.
Sejtelmes, misztikus hely ahova vágyom,
ilyen menedék az én világom.
Mond kedvesem jössz-e ide velem,
vagy magányos leszek ezen a szigeten?
Nyújtani csak a kezemet tudom,
és még hozzá a szívemet adom.













MUZSIKÁL AZ ERDŐ...


A szelíd napsütésben,
mint fagyöngy ragyognak
az erdő harmattal
szőtt cseppnyi könnyei.
Kibontakozik a lét,
zöldellő, s tarka
lombfüggöny övezi
a virágfürtökben ringatózó
mesés természet
ezernyi színét.
Árnyak rejtekén
észrevétlen szellő suhan,
madárdal szárnyal,


zizzen az ág,
forrás csobban,
fényfürtök leple hull,
s reszketve száll,
a mámoros illatár.
Megannyi törékeny
fűszál a pázsit szőnyegén,
szivárvány palást terül
a tisztás lágy ölén.
Varázslatos világ tárul!
A csend szava tiszta levegőt sóhajt,
a tájat betölti a titkos félhomály,
s az erdő minden hangja
vidáman muzsikál.


György Viktória Klára: Muzsikál az erdő...

Link











NEKED... EGY JÓ BARÁTNAK


Szivárvány festi be az eget,
mikor hallom jöttödet.
Szárnyal a lelkem végre rád talált,
örömkönny aranyozza be a mát.

A szél neked dúdol,
az eső neked csepereg,
a tűz neked lobban,
a patak neked csobban.
Minden ami él,
feléd hinti sóhaját,
hallgasd a szeretet dallamát,
érezd az illatát.
Ha fáj a szíved, csak szólj nekem,
harmatcseppben fürdetem,
hozzon a nappal boldogságot,
az éjszaka csodás álmot,
halld az angyalok dalát
ölellek, mint jó barát.










NEM ADOM FEL


Vágyak hálójában keresem utam,
Lépteid nyoma valahol megcsillan.
Boldogság sződd rám álmodat
rejtélyes árnyak a mélybe hulljanak.
Búvó patak őrzi léted,
fény kapuja érint téged.
Találhatok még kincset, szerelmet,
mely sajgó sebemre gyógyírt lehelhet.

Légy folyóm, s a fellegváram,
sodorj magaddal,
ne hagyj magamra e világban.
Magányom szórd szét a sötétben,
ha jön a hajnal, örökre elvesszen.
Keresem a szót,
lágyat ringatót,
álmaimban nem fáj semmi,
ébren is szeretnék boldog lenni.
Érezni csókod édes kínjait,
újra élni,
gyengéden ölelni.
Könnyeim tengerén
küldöm lelkem sóhaját,
Éledő szívem újra
kinyitja ablakát.
Létem lágy dallama zenél,
hitem még cseppekben
gyöngyözve remél.







NÉMA VÁGY...

A könny csillagként
ragyog a szememben,
meghalt az érzés
a szerelmet várva.
Csak engem nem
szeret senki,
az én szívemnek
nincsen társa.
Fájdalom szövi át
a holnapot,
már nem látom a
szivárványt az égen,
a múlt fényében
bolyongva,
szívem rejtekén
megpihen a néma vágy.
Elszakadt a gyöngysor,
a szerelmes fonat,
nem maradt más,
csak egy emlék,
mely néha simogat.







ÖRÖMKÖNNYEK


Újra sírok, érzem, ahogy legördülnek a
könnyek az arcomon.

Újra érzem, ahogy csókod finom lehelete
megérint az ajkamon.

Újra látom, ahogy boldogan csillog a
szemed és vidám,

Újra hallom, hogy hangod lágy dallama
súgja, enyém vagy kicsi lány.

Újra simogat minden kiejtett szó,
Újra kinyílt a szívem, az élet szép
és élni jó.

Szeretlek Kedvesem







PÁRSOROS GONDOLATAIM


Vidámság


Lelkünknek az a pillanata,
mikor bensőnkben új forrás
születik, mely patakká,
óceánná teljesedik.
Mások bánatfalát lebontja,
s örömfénnyel beragyogja.


Szerelem


Érzés, mely szívünk
szent templomában fakad.
Lehet titokzatos, boldog kincsesláda,
vagy a szenvedés kapuja,
mely örökre zárva,
ha más őrzi a kulcsát,
s utunk során nem leljük
a szomjunkat oltó kútját.







PILLANAT


Életünk tengerének
villanásnyi cseppje,
tovatűnő, láthatatlan
érzés,
mely ha csodás,
megigéz, egy varázs.
Illanó mozzanat,
megfoghatatlan fuvallat.










REMÉNY


Várlak hiányzó pillanata
az időnek,
nyíló vágyat öltő szirmaimon
a könnyek neked üzennek.
Álmodnék lelkedhez bújva,
a mámor bűvös muzsikája hozzám simulna.
Lennék égboltod,
szerelmed örvénye,
hol minden perc végtelen,
selyme lelkemnek védtelen.
Mikor megállna szememben
tekinteted kincsét keresve,
a vágyak édenébe vezetne,
hol a képzelt íz is
kéjesen édes,
s hallhatatlan csókokban
virágzik a szerelem mosolya,
láthatatlan csoda,
melynek e szent érzés szakadéka
ad életet,
harmattól illatozva,
a szív romjain zöldülve,
szerelemtől ittasan lennék kedvesed.
Kísérném árnyékod,
ne fuss előlem,
ringass, mint mikor
csillagot altat az éj varázshegedűje,
alélt szívünk, ha majd összeforr,
a pillantások is beszélni tudnak,
nincs hangja a szavaknak,
csak a csend és
parányi lángja egy varázsnak,
sebzett szívemre
a hajnal cseppjei vigyáznak.
Fáj e láthatatlan érzés,
lelkem zománca darabokban,
ölelj némán,
fürdess tiszta,
selymes habokat fodrozó patakodban.
Mikor a fény a szemedben
csak nekem csillog,
akkor leszek veled igazán boldog.
Kulcsokat, melyek nyitják szívünket
egymásban leljük,
a fájó múltat feledve,
bennünk a szalmaláng is
szenvedéllyé éled,
fényözön festi be a mindenséget,
de, míg a magány köntösébe
ölelkezve várunk,
s nem kel szárnyra bennünk az élet,
óvjuk gyönyörű angyalát a reménynek.


György Viktória Klára: Remény....

Link











SEJTELMES ÉJ...


Szivárvány udvara van a Holdnak,
tisztán, fényesen ragyog!
A fürkésző alkonyatban,
látni a végtelen apró könnyeit,
mint megannyi szikrázó csillagot.
A csönd párnáján
csendes szelídséggel
holdsugár fénye száll,
sokszínű árnyat fest
az éj vizén,
szendereg az ég taván,
majd búcsút sóhajt
e mulandó varázs,
s ködbe vész egy új
nap tündöklő hajnalán.







SÍRÁS


Fátyolos a szemnek
tükre,
elfedi a bánat leple.
Csendesen,
cseppenként fojtogat,
érzés, mely feléled,
mikor a fájdalom
küszöbét átléped.
Búvó patakként hozza
a percnek megannyi kínjait,
s a zokogás zuhataga
tisztára mossa
a lélek rongyos fodrait.







SORSOM


Álmodtam
egy szebb világot,
minden igaznak látszott.
Lelkem menedékre talált,
de az ébredéssel, elillant,
tova szállt.
Teremtőm elhagytál,
ki oly sokszor
reményt adtál,
Mond mi a bűnöm, vétkem,
mindent elragadsz,
mi boldogság nékem.
Szeretném hinni,
érdemes küzdeni,
kiáltanék, de valami
nem enged,
csak halk sikoly töri meg
a csendet.
Összetört bennem
lelkem minden darabkája,
zavaros lett
szentélyem tiszta forrása.
Fojtogató rettegés
azóta a napom,
küzdök ellene,
de nem bírom már,
hagyom.
Eltévedtem,
tüskés bokrok
állják utam.
Merre menjek?
Ki nyújtja a kezét?
- talán te Uram?
Jöjj hát,
ne késlekedj
a szenvedésnek
álld útját végre.
Csekély mit kérek,
csak nyugalmat szívemnek,
egy csendes szigetet,
hol örök a szeretet és béke.







SÓHAJ


Feléd száll sóhajom,
a múltat itt hagyom.
Nem bilincs már kezed,
nyitva marad szíved,
lelked átölel,
lágyan enged el.
Ajándék vagy egy álom,
hozzám simulsz mint a bársony.
Halkan szuszogva, leheletem
homlokodra téved,
a féltés még fojtogat,
lángod már nem éget.
Könnypatakja szemeimnek
csordultig telve,
mit adhatok, neked adtam,
érezd minden pillanatban.
Elmúlt életünk igézete
egy csoda, varázs.
Hajnalban ébredő ölelésed,
már nem izzik, csak parázs.
Szívedben a helyem örök,
senki nem foglalja el,
az érzékeken túl is érezlek,
utamon így kísérsz el.







SÓHAJ


Vágyak tüze
sodorjon hozzád,
fénylő köntösöd
borítsa testem,
nincs szebb mágia nálad,
megbabonáztál engem.
Érintsd meg lelkem
fellegvárát,
csábulj el,
leheld lényembe
sóhajod vágyát.
Visszhangzik az éj csendjében lépted,
hiányzik csókod, érintésed.


Pár óra gyönyör veled,
ne legyen képzelet.
Mámorító gondolat
ha finom kezed simogat.
Kedves hangod
még dereng a messzeségben,
mikor a hajnal fénye
már ébred az éjjel
harmatos ködében.







SUGALLAT


Valami azt sugallja várjak rád,
reménykednem kell,
ez a szerelem nem halt meg,
csak még az ideje nem jött el.







SZERELEM...


Legszebb
és legszentebb érzés
a szerelem.
Hol fájó,
hol a mennyekbe
röpít szelíden.
Végzetes szívdobbanás,
melyről a zsoltárok
sem szólnak,
mindennek kezdete
és vége,
ha eljön ez a nap.
Megérint a vágy,
s az álmok selymes
gyűrődésében,
boldog érzés válik valóra.
Sóhajod arcomhoz simul,
édes csókod, keresi a szám,
ölelésed betakarja létem,
szívünk együtt dobban,
magával sodor egy
sejtelmes varázs,
s a gyönyör könnyei
csillognak szemünkben.
Lelkünk újra
és újra szárnyakat ölt,
a pillanat, mint igazgyöngy ragyog.
Halkan búcsúzik az éj,
vágyat sző a hajnal fátyla,
beköszönt egy új nap,
szerelmet sóhajt
boldogságunk,
s az idő bársonyos fövenyén,
beteljesül minden álmunk.


Szerelem - György Viktória Klára

Link








SZERELMEM...


Behunyom szemem,
virág illattal szórt mesés
ösvény, hol utam vezet,
alvóvilág, melyben
feléled a képzelet.
A semmi ködén át jöttél,
szívembe szivárványt ültettél.
Lelkem csillagokba szállna,
megfürödne a holdvilágba.
Hiányzol,
távol vagy, mégis közel,
mint puha selyemfonál,
két karod ölel.
Szerelmed a legszebb fény,
egy darabka csoda,
őrizd velem,
ne hagyj magamra.
A végtelen éjbe merüljön
létem,
ott rejts el,
esdeklőn kérem.
Kincsem vagy,
mely életem tükrében
ragyog,
bűvös csókodtól
beleremeg lelkem,
szinte meghalok.
Fényes ősz hajjal
jössz felém,
az éjszaka sejtelmes,
sötét, lágy öblén.
Szeretnék mámorban
összesimulni veled,
érezd, örökre
S z e r e t l e k.
A fellegek kék egén
tiéd a életem,
apró csókokat
arcodra leheltem,
álmodból keltelek,
s az érzéssel betelve
tovább megyek.
Fájdalmam mosolyba fojtom,
elfoszlik, köddé válik,
az éj kékje kettéhasad,
de a pillanat varázsa megmarad.
Még az égi éden édes íze számon,
keresem érintésed, nem találom.
Sóhajom, talán lelked
közelében valahol
partot ér,
mert az álmom az
éjjel bársonyos küszöbén
véget ér.







SZERELMES SÓHAJ


Szerethetlek-e, mondd? - kérdi kedvesen,
aki már több számomra, mint egy idegen.
Jóleső érzés ez nekem, szeress hát,
megengedem.
Csak te és soha senki más,
csak te és én, mint egy égi villanás,
éljük át az érzést, mit a lélek már
régen kapott,
gyere és hozz le nekem egy csillagot.







SZERESS NAGYON...


Csendes a hajnal, magányos vagyok,
könnyes a párnám, rád gondolok,
hiányzol kedvesem, de én nem hagyom,
csókodra szomjazom, szeress nagyon...

Te vagy az álmom, te vagy nekem,
utánad vágyom, másnak nem engedem,
simogass újra én szívem adom,


szeretlek kedves... szeress nagyon...

Mondd, hogy ne hullassak fájó könnyeket,
Mondd, hogy nem bánod a boldog perceket,
Mondd, hisz te vagy nékem már az életem...
Csak mondd és szeress kedvesem...

Bújj hozzám kérlek, majd vigyázok rád,
átélnék véled, sok éjszakát,
ölelj magadhoz, én nem titkolom,
szeretlek téged, szeress nagyon...


György Viktória Klára: Szeress nagyon

Link








SZERETET...


A gyöngyfényű hóesésben,
piciny szikra ragyog
az éj tiszta köntösén.
Nekünk világít
örök mécsese,
a szeretet ünnepén.

Áldott fénykoszorú,
melynek hídja
a sejtelmes kincshez vezet,
tiszta forrásként szórja
az érzés sugárzó cseppjeit,
s bearanyozza az élet
tovaszálló, álmokkal teli
könnyes perceit.

A végtelen oltárán
fényözönbe érve tisztul a lélek.
Itt édes a csend,
nyugalmat ad,
s a remény mesés varázsa,
a holnap lélekszirmait kitárva,
vár a fénylő égi dallam
hívó szavára.

Szeretet! Nyisd ki a szíveket,
gyógyítsd a sebeket,
hozd el a béke Angyalát,
teremts szép világot,
kívánj tündöklő csodát!
Adj mosollyal szőtt napokat,
örömet, hitet,
tedd boldoggá e szent ünnepet
M i n d e n k i n e k !


György Viktória Klára: Szeretet...

Link



György Viktória Klára: Szeretet... és Gyűlölet...

Link








A SZERETET NAPJA...


Egy érzés fuvallatként suhan át a szíveken...
szunnyadó sóhaj száll
a selymes égi réteken.
A szeretet szent virága
kibontja szirmait,
s a végtelen tündöklő oltárán
Angyalok vigyázzák álmaink...

Szomorú arcokon
örömkönny ragyogjon,
ne szőjön fájdalmas árnyakat
a múlt emléke,
legyen mindig igaz a szó
és ne a hazugság menedéke...

A lélek virágzó énje
szétszórja szeretet cseppjeit,
s az érzés kinyitja a gyűlölet szoros bilincseit...
S ha majd a lelkek útjai összeérnek,
égi harangok dúdolják dallamát az ébredésnek...

A legszebb pillanat legyen varázs,
szeretet melegét adó parázs,
gyúljon fény a világ minden
picinyke szegletén,
ne törjön ketté a várva várt
óhajtott remény.

Vidám táncot jár az Angyalok hada,
fényzáport hint le ránk
a mennyek bársonya.
Mindenkit ajándék,
meglepetés várjon!
Legyen mindig szeretet napja a világon!


György Viktória Klára: A szeretet napja...

Link








A SZERETET SZÁRNYÁN


A szeretet szárnyán
száll e dallam,
súgom néked szépen ...halkan,
a csend az én hazám,
oda vágyom,
ott megnyugszik lelkem,
s szívem kitárom.
A szeretet palástját
terítem a Földre,
legyen Mindenkinek
ünnep mindennap,
Örökre...!!!







SZERETLEK...


most is érzem
gyengéd ölelésed.
Hozzád bújva, nincsenek
fájó percek, s órák...
Angyalod leszek,
mindig vigyázok rád!
Szeretlek...öröm
minden pillanat,
mikor sóhajod
simítja arcomat.
S, ha csókomra
csókod a válasz,
tudom Te is szeretsz,
nálam viszonzást találhatsz...
Szeretlek...nagyon...nagyon...
ölelésem most
csendben itt hagyom,
várok rád,
még meg nem érkezel,
az élet Te vagy nekem
és leszel...
Szeretlek Kedvesem örökre...
hisz általad vagyok szeretve!







SZERETLEK


Szeretlek.
Őszintén, lelkemmel ölellek.
Szeretlek.
Nem titok, világgá kiáltom
ne vess meg.
Szeretlek.
Azt hittem álom vagy képzelet,
de nem,
ez a legtisztább, legőszintébb,
leggyengédebb szeretet.
Nem hittem volna, hogy érzek
még így valaha,
a boldogság hozzám újra bekopogott,
minden órát, percet beragyogott.
Szeretlek kimondom újra és újra,
szeretlek suttogom halkan, súgva.
Szeretlek amíg az időnek van kezdete
és vége,
szeretlek kedvesem most és mindörökre.







SZILEES EMLÉKÉRE

1969. 07. 08. - 2008. 05. 31.


Nincs szavam,
némán hallgatok,
az álmod már örök,
vigyázzák angyalok.
Rövid volt életed,
tested mélybe zárva,
Te mégis fentről nézed mit rejt,
világunk ezernyi csodája.
Földi lényedből,
sóhaj szállt az égbe,
s szemeidből kihunyt
életednek fénye.
Ha látni akarlak,
nézem az éj tükrén a Holdat,
s a végtelen sötét bársonyán,
égi hárfák milliói dalolnak.
Messzire mentél,
Te is Angyal lettél,
emléked virágzik
a hallhatatlanságban,
mosolyod lelkemben él,
egy örök barátságban.


György Viktória Klára: Szilees emlékére

Link








SZÜLETÉSNAPRA
Andrásnak szeretettel


Megéltél már néhány évet,
ma mégis minden Neked ragyog.
Örök tavaszt hordoz lelked,
utad kísérik a csillagok.
Sorsodnak van egy rejtett csúcsa,
ahol lelked örökké szabad,
ha szeretnéd, szállhatsz
titkos ösvényt járva,
álmaid fényét megtalálva.
Győzz le mindent,
mint fény az éjszakát,
érezd a mindenség hív,
halld szavát.
Szeretetben élje lelked életét,
könnycseppet többé ne ejts semmiért.
Időtlen ölelésben éld meg a csodát,
légy szeretve mindig,
aranyozd be a mát.









TALÁLJ MEG ENGEM


Olyan a lelkem, mint egy
haldokló madár,
repülni szeretne, de csak
egy helyben áll.
Mozdulna, ha tudná merre
menjen,
Mutasd hát az utam,
s találjál meg engem.







TALÁLJ MEG ENGEM...


Olyan a lelkem,
mint egy haldokló madár,
repülni szeretne,
s egy ölelő kézre vár.
Boldogság fénye
nyiss utat nekem,
megsebzett szívem,
csillagod legyen.
Csendes bánatom
szálljon el örökre,
találj meg engem,
hadd legyek én is
s z e r e t v e !







A TANÍTÓ


Ő volt a fény
a csillagok küldötte,
emberek jótevője,
a lelkek megmentője.
Kövesd az útját,
mert amerre ő járt
ott béke és szeretet,
ölel át titeket.







TAVASZ


A tél mély álma véget ért,
a tavasz kinyitja végre ablakát,
nesztelen fuvallat suhan a réteken,
s elhinti a virágmezők illatát.
Tündököl egy varázs,
a lélek fényárba öltözött,
ringatózik csodás madár dallal,
s zümmögő méhek raja zsong
a rügyező fák között.
Virágízű szellő simogatja
a lombosodó fákat,
vidám táncot járnak az
éledő fűszálak.
Megújul az érzés,
az emberi szívekben,
s kiteljesedik boldog szerelemben.
Szivárvány csillan
a holdfény leheletfinom szálain,
s tündököl a természet,
a nappal színesre
festett vásznain.
Ragyog a napsütés
a hajnal hozta
harmatos pázsiton,
virul a határ is,
a fényözönben fürdő
bársonyos balkonon.
Virágtengerré lesz
e földi éden,
gondolatszárnyán
üzen a remény,
a vágyak remegve osonnak,
s beteljesül az áhított
várva várt holnap.
A tavasz bűvös muzsikája
mindenkihez elér,
szétszórja mosolyát,
s az évszakok csodája,
beragyogja mindenki
lelkét és otthonát.









TAVASZ KÖZELÍT


A tél könnye lassan csordul,
hófehér még a táj,
a lágy puha paplan alatt ébred,
nyiladozik minden,
a madarak dalára vár.

A hidegen halvány napsugár enyhít,
selymesen suhanó szellő simogat,
búcsút int a fázós éjszakáknak,
s az üde zöld, szelíd mosolya hívogat.

Illatok özöne árad,
szívünk is boldog kapukat nyit,
virágzik az élet, az érzés megannyi szála...
jön a tavasz...
lassan közelít...


György Viktória Klára: Tavasz közelít

Link








TÁVOL TŐLED


Távol vagy,
talán nem is létezel.
Hallom hangod,
mégsem érlek el.
Sóhajod megérint,
szemed reám tekint,
nézem a fényt,
a csendet hallgatom,
könnycsepp gördül arcomon.
Jel, ami ide nem ér,
hang, ami nem mesél.
szó, ami elszáll,
nem is emlék,
fényévnyi távolság köztünk a lét.
Részem lett szíved dobbanása,
átölel a szeretet világa.
Lelkem nyugodt vizekre talált,
távolból megérinted a mát,
örökre itt leszel velem,
túl lépek a könnyeken.







TE MEG ÉN...


Egy boldog új nap ébred szenderegve,
harmattal szőtt a bársonyos reggel...
Aléltan sóhajt a vágy,
lelkeink szelíd dallama dúdolja,
kincset talált...
A bánat percei tovaszálltak,
vége a könnyízű éjszakáknak.
Picinyke szikra csillan bensőm rejtekén,
fény szárnyain suhan egy érzés,
szívem már jó helyen...
boldogan megpihen...
Álmaim gyöngyfüzérként függtek az éj tavában,
már nem keresem, benned megtaláltam...
Te vagy a tiszta forrásom,
melyben megmártózik a remény,
hol édes a fájdalom,
s gyengéd sóhajjal ölel a fény.
Ringass el, altass el,
az alkony csöndjében
édes varázst lehelsz csókoddal felém,
csillagfénnyel szőtt utunkon,
a szerelem gyöngysorát szórjuk szét

Te meg én...


György Viktória Klára: Te meg én...

Link








TÉL


Pihen a táj
a jéggé fagyott némaságban,
didergő sóhaj száll,
a télben szendergő,
tisztalelkű, hófedte világban!
Fagyos lehelet,
süvítő hideg szél,
a dermesztő hűvösben,
mindent betemet a
a rideg jégpáncél.
Kristályokba fagyott szépség
a gyöngyfényű jégvirágok
ezernyi csokra,
táncoló hópelyhek
olvadnak a puha,
fehér takaróba.
Kegyetlen, büszke évszak,
ködpalástját hinti a zúzmarás ágra,
s zord hideget terít,
a jég karcolta deres határra.










TUDD... HOLNAP IS SZERETLEK!


Álom lebben,
lopakodik az éj ködén át,
az együttlét varázsa a lelkemig hatol.
Ábrándos sóhajok
a szavak kertjében,
gyengéd, mámorító
csókod még ringat,
a pajkosan mosolygó
hajnali fényben valahol.

Szomorú szemedben
tengernyi fény csillan,
érzem a búcsú neked is fáj...
Karjaidban, szelíd ölelésben,
hol a hűség romlatlan fénye
nekünk ragyog,
vágyakozó kéj fodrozza
még az éjszaka szirmát,
s csendes sóhajom,
hallhatod.

Lehunyom szemem...
kezed bársonya simít,
s a szerelem mosolya
lelkembe lopózva,
szétszórja apró kincseit...
Még itt vagy, s máris hiányzol...
a gyönyör ajtajában elszenderülve,
a meghitt pillanat,
szenvedélytől ittasan táncol.


György Viktória Klára: Tudd holnap is Szeretlek!💖

Link








UTOLSÓ PERCEK...


Kincs az élet...
most mégis álomba szenderül,
megfoszt tőle
a kegyetlen halál...
Itt lent a mézédes fák ölén
méhek zsongnak,
s ott fent a másvilág hárfái
dalolnak...

Ködfátyolban bolyong
a végtelen csarnoka,
utoljára simít a napfény
selymes bársonya,
lassan ledobja láncát
e földi lét,
még kínoz ...
de odaadta mindenét.
Öröm és csalódás,
mely utamon elkísért,
s utolsó leheletként
megváltást ígért...

Hűs patak csobban
a derengő holdfényben,
az égből szőtt perc
boldog reményt ígér,
de kezem a kezedig
már soha nem ér...
Szenvedek... mégis szivárvány
tölti be szívemet,
bűvös fényoszlop nyitja kapuit,
a holnap már új színekben ébred,
s a szeretet foszlányán át
hallani a mennyei melódiát...

Gondolat szilánkok
árnyai szállnak tova,
lelkem ösvénye kitárul,
szelíden, imaként suhan felém
a tündöklő fény..
a tengernyi érzést
mit itt hagyok,
s minden emlékem
magába zár a föld...
az éj színű takaró...
s átölel a szeretet érzése,
mely örök, s nem illanó...

Utolsó szavaim suttogom nektek...

Szeretlek Titeket...


György Viktória Klára: Utolsó percek...

Link











ÚJÉVI KÍVÁNSÁG...


Az élet új ösvényére lépve,
beköszönt megint egy év,
jót, s rosszat tartogat,
mint mindig,
ne szomorkodj mindezért...
Bátran lépd át a holnap küszöbét,
hagyd magad mögött mi fáj,
s a mának karjaiban
a békesség, boldogság
rád talál...
A szeretet szirmai hullanak,
itt van a rég várt,
reményt hozó jövő,
legszebb álmaid válnak valóra,
elhozza neked a nesztelen suhanó idő.
Örömkönny, ha csillan a szemedben,
a napnak tiszta fénye rád ragyog.
Kívánok Neked az új évben,
nagyon sok boldog holnapot!


György Viktória Klára: Újévi kívánság...

Link








AZ ÜNNEP FÉNYÉBEN


Az ünnep fényében
szelíden szólnak
az angyalok hárfái.
Apró kincseket szórnak
a meghitt percek,
mint elérhetetlen ág,
nyújtózik a remény,
megértő vigaszt nyújt
a csengő és gyertyafény.

Szeretnék kívánni,
nyitott szívvel járni,
a szavak, mint
oltalmazó ige, hassanak.
Ha jut egy szelet jóság


minden napra,
mely megtelik szeretet melegével,
az élet gyengéd arca
beragyog mindent
a karácsony átható fényével.

Szép szavak tengere
szívből szóló ének.
Jut-e ajándék
megannyi koldusnak,
s minden szegénynek?
Ne ítélkezz mások felett,
nyújts feléjük gyengéd kezet.
Vakok, kik nem látják a jót, a szépet,
a szeretet nem hordoz keserűséget.


György Viktória Klára: Az ünnep fényében

Link








VALAKI...


Sejtelmes látomás vagy álom?
Jössz felém, karom kitárom.
Képzeletem,
messzi távoli tájak,
némán, csendben várlak.
Csillagok őrzői éji csendben,
valaki keres-e engem?
Lennék kulcs, mi nyitja szíved.
Csillag, amely ragyog neked.
Hold, mely betakar égi mezőn,
hajnal, mely fuvallatként érint,
remegve, kedvesen,
szeretőn.
Suttogó szélben repülnék hozzád,
könnyeim törölnék, lelked bánatát.
Érezni, hogy veled ébredtem.
meglelni, mit kerestem,
légy életemben csoda,
tűzből szikra.
Hozz fényt szemembe!

Légy kincs szívembe!
Ha ölelsz ne múljon el a varázs,
Vágyaink remegve sóhajtsanak,
érintés nélkül érezzelek,
végtelen pillanat.
Szerelem lágy hulláma simogasson,
csókod íze örökre megmaradjon.
Csak szeress engem,
létünk együtt rezdülhessen.
Fény szeretnék lenni, árnyék vagyok,
magányos éjjelek után,
találjon rám fátyolos hajnalod.
Örök álom legyen életem,
boldogságot adj nekem.
Jöttöd, mint Hold
fénye, kússzon lelkem rejtekébe.
Együtt vagyunk nem számít a hely,
találj meg engem,
sosem hagylak el.







V A L L O M Á S


Nem baj ha fáj, csak szeress.
Éld át a csodát velem és nevess.
Ha kell a szivem, örökre kapod,
Széppé varázsolom minden napod.
Szeretnék hozzád bújni,
lelkemmel lelkedhez simulni.
Örök otthonra vágyom a szivedben,
Perzseljen a csókod, s a karod
öleljen.
Boldoggá teszel, ha boldog leszel.







VALLOMÁS


Verőfényes hajnal
teríti rám köpenyét,
miközben a világra mosolyog.
Láthatatlan kéz simít
a szeretet foszlányán át,
hol boldogságom fénye ragyog.
Látom a könnyed,
az arcod,
te vagy lelkem társa,
a feledés íze, ne legyen keserű,
ne burkolózz félhomályba.
A múlt sebeit
hegek borítják szíveden,
megcsillanó könnyeim
cseppenként gyógyítják,
gyengéden.
Ne hidd, hogy nincs,
ki a szerelem fátyolába
font érzéseidet
kibontsa,
még remegve osonnak a gondolatok,
mik hozzád vezetnek,
de ünnep lesz a pillanat,
mely feléd sejtelmes sóhajokat ringat,
a szavakból kifogyva.
Szomorúság,
ne töltsd be kifacsarva a perceket,
hol a csóktalan csend álmodik,
a végtelen éjbe leheli vágyait,


szórd szét mosolyod,
hozz nekem új napot,
csakis boldogot.
Ha majd mindketten
átadjuk szívünk egy-egy
darabkáját
ölelésben összecsomagolva,
összefonódik lelkünk,
s megered a szeretet
szent forrásának kútja.
Gondolatom szivárványt sző lelkedben,
várom lépteid,
mely nesztelen fuvallatként
felém közelít.
Az avar alól, ha előbújik
édes illata a csendnek,
halkan szívedbe lopózok,
ne hulljon senkiért
többé a könnyed.
Az ősz varázsa talán
felfedi fonalát a titoknak,
mely hozzád vezet,
vagy az élet szekere
tovább fut velem,
n é l k ü l e d.










VAN AZ ÚGY...


Van az úgy, hogy az arcom nevet,
a lelkem meg sír.
Van az úgy, hogy a szivem majdnem elvérzik,
mégis sokat kibír.
Van az úgy, hogy vágyom valamire,
vágyom valakire.
Van az úgy, hogy hiszek is benne.
De jó lenne, ha elém jönne!
Van az úgy, hogy néha valóra válik az álom,
Legyen úgy, hogy eljön akire régóta vágyom.
Legyen úgy, hogy érezze valaki, hogy hiányzom.
Van az úgy, ha bántanak mégis megbocsátok.
Van az úgy már majd összeroskadok, mégis felállok.
Van az úgy, hogy nem jön el, akire várunk soha.
Mond, tudhatom-e, hogy boldog leszek-e még valaha?







VÉGTELEN


Gyönyörű a végtelen
úszni éji tengeren
meglátni sötétben a fényt
nem feladni a reményt
meglelni nyugalmat, békét
hol ezernyi lélek él még
hinni, hogy képzelet,
és álom
átlép minden határon
érezni a lélek sóhaját
tudni szeretni a mát
nem keresni csak hibát
elfogadni, ha fáj
akkor is túlélni
ha szived összetörve
lelked meggyötörve
segítségért kiált







VÉGTELEN IDŐ


Villám csillan,
szikra lobban,
nyílik a fény,
belépnék,
ha mernék.
Hosszú ideje kerestem
lelkem szent helyét,
nem érzem méltónak
e kegyet, mi most
hozzád vezet.
Hatalmas mindenség,
minek cseppje vagyok,
könnyeim elrejtem,
félre állok,
valósak a képzeletbeli álmok.
Nem adom fel,
csak tovább lépek,
oda, hol megtalálom
fenséges lényed.
Ha már nincsenek szavak,
a csend is néma marad,
felemelő a pillanat.
Megérzem, ha itt a vég
előszele,
a jövőt választom,
a múltat elengedve.
Végtelen idő,
rád bízom életem,
törd meg fájdalmam,
mely könnyeket fakaszt,
ne vesszen el mi fontos
a távoli ködben,
legyek ott mindenben,
a lombját hullató fában,
hegyek szívében,
szomorúságban,
az élet vizében,
a szeretet tavában.
Ölelj magadhoz,
had ereszkedjek lelked
mélységébe,
boldog legyen a perc
ragyogd be létem,
halljam, hogy susog
egy másik világ halk zenéje,
ne engedd még, hogy
kialudjon életem fénye.
Légy tanítómesterem,
míg fényes ösvényed
meg nem ismerem.


Kitaro - Caravansary

Link








A VILÁGUNK KÉPEI... Idézetek


"Figyeljetek reám: az élet szép! Élni, élni, ezt akarja a rög, a fűszál, a féreg, az állat, az ember! Élni napsugáron, boldogan. Ez a föld a mienk, ne engedjétek, hogy egyetlen élőtől elvegye valaki! Az ember a legértékesebb a földön, lelkében végtelen jóság, szépség csírái szunnyadnak. Szeressétek, becsüljétek az embert, a nagyot, a kicsit, az erőset, a gyengét! A sorssal szemben egyformák vagyunk! Az élet rövid, az igazság örök."
Makszim Gorkij

"Ha az emberek többsége élő szervezetként tekintene a Föld bolygóra - amire minden oka meglenne -, az ember és bolygónk is lényegesen jobb esélyekkel rendelkezne, hiszen amit a Földdel teszünk, azt saját magunkkal tesszük. Mivel mindennel rezonanciában vagyunk, ezt a felismerést az egész teremtésre is kiterjeszthetjük."
Rüdiger Dahlke

"Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi. Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer. Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy."
Osho

"Egyetlen dolgom e földön a szeretet."
Victor Hugo

"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét." - Alexandra Penney

"Az élet útja nagyon csodálatos. Soha nem könnyű, nagyon gyakran nehéz, de tele van örömmel, reménnyel és győzelemmel."
Norman Vincent Peale

"Nem elég a célt látni, járható útja kell!
Nem elég útra kelni, az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek, elöl indulni el!"
Váci Mihály

"Ha szeretet él a szívedben,
Boldog útra léptél,
Hiszen érzés nélkül félig élsz."
Phil Collins

"Ha csak azt tesszük, ami nem esik nehezünkre, soha nem leszünk sikeresek. Abból tudhatjuk, hogy jó úton vagyunk a sikeres élet felé, ha az út, amelyen járunk meredeken felfelé halad."
Gary Chapman

"Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk."
Vörösmarty Mihály

A világunk képei.../In view of the world /
Link








KEDVENC IDÉZETEIMBŐL - /Taygeta videója/

Link



Fly Away With Me / Ross La Vel/ - Repülj velem... - /Taygeta videója/

Link



Sóhaj - /Taygeta videója/

Link



Tárnok Mihály: Magamnak meséllek - /Taygeta videója/

Link



Nézz le rám Istenem! - /Taygeta videója/

Link



A versekkel kapcsolatos videók az adott verseknél találhatók!!!










 
 
0 komment , kategória:  Taygate  
Taygeta
  2015-03-03 18:58:45, kedd
 
 




TAYGETA


Jelentése

A téli égbolt egyik jellegzetes csillaghalmaza a Bika csillagképben található Plejádok, a magyar nevén a Fiastyúk.

Ezt a nyílthalmazt már i. e. 750-ben is ismerték: Homérosz többször is említi az Iliászban és az Odüsszeiában is. A görögön kívül számos más ókori kultúra mitológiájában is megemlítik a Plejádokat. A halmaz szabad szemmel látható csillagainak neve a görögöktől ered (Atlas, Pleione és lányaik: Alcyone, Asterope, Electra, Maya, Merope Taygeta, Celaeno)







György Viktória Klára /Taygeta/ : ÉRZÉS ...
/Első verseinek egyike ez a pár sor az egyik legkedvesebb írásai közé tartozik...


Tudod van amit tudok,
van amit nem,
de azt tudom, kedves
vagy nekem.


Ha csak gondolsz rám
és semmit nem teszel,
érzem akkor is, hogy
l é t e z e l.

2008.01.22. Csongrád































 
 
0 komment , kategória:  Taygate  
Taygeta: Nem adom fel
  2013-07-27 21:58:39, szombat
 
 







Taygeta: NEM ADOM FEL


Vágyak hálójában keresem utam,
Lépteid nyoma valahol megcsillan.
Boldogság sződd rám álmodat
rejtélyes árnyak a mélybe hulljanak.
Búvó patak őrzi léted,
fény kapuja érint téged.
Találhatok még kincset, szerelmet,
mely sajgó sebemre gyógyírt lehelhet.

Légy folyóm, s a fellegváram,
sodorj magaddal,
ne hagyj magamra e világban.
Magányom szórd szét a sötétben,
ha jön a hajnal, örökre elvesszen.
Keresem a szót,
lágyat ringatót,
álmaimban nem fáj semmi,
ébren is szeretnék boldog lenni.
Érezni csókod édes kínjait,
újra élni,
gyengéden ölelni.
Könnyeim tengerén
küldöm lelkem sóhaját,
Éledő szívem újra
kinyitja ablakát.
Létem lágy dallama zenél,
hitem még cseppekben
gyöngyözve remél.




 
 
0 komment , kategória:  Taygate  
Taygeta - Végtelen
  2010-09-15 23:06:29, szerda
 
 




Taygeta - VÉGTELEN


Gyönyörű a végtelen
úszni éji tengeren
meglátni sötétben a fényt
nem feladni a reményt
meglelni nyugalmat, békét
hol ezernyi lélek él még
hinni, hogy képzelet,
és álom
átlép minden határon
érezni a lélek sóhaját
tudni szeretni a mát
nem keresni csak hibát
elfogadni, ha fáj
akkor is túlélni
ha szived összetörve
lelked meggyötörve
segítségért kiált










 
 
0 komment , kategória:  Taygate  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 15 db bejegyzés
e év: 63 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 220
  • e Hét: 1716
  • e Hónap: 18860
  • e Év: 156232
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.