Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
A herpesz
  2017-05-31 21:30:32, szerda
 
 







A HERPESZ


A herpesz az ajkakon megjelenő, vírusos eredetű hólyagos megbetegedés. Kialakulása az ajak körüli bizsergéssel kezdődik, majd apró, égő fájdalommal kísért hólyagokkal folytatódik. Ezek a későbbiekben kifakadhatnak, sárgás pörköt hagyva maguk után.

Sajnos véglegesen nem lehet megszabadulni tőle, ám néhány házi gyógymód segítségével megakadályozhatod a kiújulást, illetve felgyorsíthatod a gyógyulási időt.

Miért alakul ki?

A herpeszt vírusfertőzés okozza: miután a kórokozó bekerült a szervezetedbe, sajnos már nem tudsz megszabadulni tőle. Ha tehát egyszer már előfordult nálad, a későbbikben is számíthatsz rá.

A hólyagok akkor jelentkeznek, amikor az immunrendszer fertőzés, láz következtében legyengül, de fáradtság, menstruáció, stressz, esetleg erős napsütés is előidézhetik visszatérését. Csak akkor fertőz, amikor éppen kiújult.


A herpesz tünetei

. Viszkető, bizsergő érzés az ajkakon.
. Érzékeny, folyadékkal telt hólyagok a száj körül.
. Ritkán influenzára emlékeztető tünetek is jelentkeznek.

A herpesz az egyik legkellemetlenebb vírusos fertőzés. Rengeteg ember küzdött meg vele élete során, azonban a probléma leginkább mégis a fiatal nőket érinti. Nehéz tőle megszabadulni, de nem lehetetlen. Az alábbiakban néhány természetes megoldást mutatunk!

1.Tej

Áztassunk egy vattadarabot 1,5 %-os tejbe, és kenegessük vele a herpeszes bőrfelületet. Ha nincs a fent említett zsírtartalmú tejünk, akkor jó lesz más is. Ne mossuk le az arcunk, és ne együnk semmit mielőtt meg nem szárad. Ismételjük meg az eljárást 2-3 óránként.

2. Édesgyökér

Zúzzuk por állagúra az édesgyökeret, majd keverjük el egy kevés meleg vízzel. A keletkezett pasztát kenjük fel direkt a herpeszre. A legjobb, ha este lefekvés előtt végezzük el a műveletet, majd reggel lemossuk.

3. Oxigénes víz

2-3 óránként törölgessük le a herpeszes részt oxigénes vízbe mártott vattával.

4. Fokhagyma

Ez az egyik leghatékonyabb természetes szer. Préseljünk össze egy fokhagymát, majd a keletkezett pasztát kenjük rá a herpeszre. Ezt a kezelést csak otthon alkalmazzuk, mivel nagyon átható szaga van.

5. Menta illóolaj

Kenegessük a herpesz körül menta illóolajjal, hogy megszabaduljunk a gyulladástól.

6. Aloe vera

Vágjunk fel egy aloe vera levelet, és a belőle kifolyó lével 2-3 óránként kenegessük a herpeszt.

7. Jég

A jég már a tünetek első jelentkezésekor segíthet. Hihetetlen, de ez a legjobb módszer. Jegeljük a herpeszt, abban a pillanatban, amikor érezni kezdjük, hogy ki fog jönni a szánk szélén.
idézetek

A jegelés mellett az ecet, a citromfű és a teafaolaj is segítségedre lehet. Ajakherpesz kialakulásakor a gyorsabb eredmény érdekében ajánlatos a jegelést almaecetes kezeléssel támogatni.


Megelőzése:

A herpesz a tudomány mai állása szerint semmilyen formában sem megelőzhető. A herpesz kiújulása nagymértékben függ a szervezet önvédelmi képességétől, az immunrendszer állapotától. A tapasztalatok szerint a herpesz megelőzésében segít: az elegendő alvás, a stresszt okozó tényezők csökkentése, a fényvédő készítmények használata az ajkakon, a rendszeres testmozgás és természetesen a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás, sok folyadék és vitamindús ételek fogyasztása.

Tanácsok herpesz idejére

A betegség teljes ideje alatt a szokásosnál is jobban kell ügyelnünk személyes higiéniánkra. Az ajakherpesz megjelenésének első tünete a viszketés, ezért már ekkor érdemes azonnal megkezdeni a terület gyulladásának csökkentését, mégpedig az ajkak jegelésével. A herpesz kezelését követően haladéktalanul mossunk kezet szappannal vagy fertőtlenítő szerrel, valamint lehetőleg herpeszes időszakban soha ne érjünk ugyanazzal a kézzel a szemünkhöz, ne dörzsöljük azt, mert ezzel könnyen átterjeszthetjük a vírust a szem nyálkahártyájának környékére, amely súlyos fertőzést eredményezhet. A kezelés mellett mindenképpen várjuk meg a herpeszhólyagok leszáradását, a sebek begyógyulását. Mivel a hólyagocskákban lévő váladék és maga a száradt pörk is fertőz, a hólyagokat soha nem szabad sem kaparni, sem tépkedni. A herpesz gyógyulási ideje alatt ne osszuk meg személyes tárgyainkat másokkal: ne használjunk másokkal közös poharat, tányért, evőeszközt, ajakápolót, borotvát, fogkefét, zsebkendőt vagy törölközőt. Ha csak lehet, a hólyagok begyógyulásáig kerüljük a bőrfelületek érintkezését, partnereink biztonsága érdekében kerüljük az intim érintkezést. Különösen vigyázzunk, amikor kisbabája pelenkáját cseréljük ki a herpesz ideje alatt, ilyenkor mindig mosson kezet a pelenkacsere előtt és után is, ugyanis a kisgyermekekre fokozott veszélyt jelent a herpesz fertőzés, ami akár súlyos komplikációkat is eredményezhet. Ha kontaktlencsét viselünk, a higiénés szabályok szigorú betartásával - csak tiszta kézzel nyúljunk a lencséhez, és kizárólag alapos kézmosás után vegyük ki vagy helyezzük vissza azt. Ha a vírusfertőzés túl gyakran (pl. havonta egyszer, kétszer) tér vissza, forduljunk bőrgyógyászhoz!












 
 
0 komment , kategória:  Egészségünk érdekében...  
Add már Uram az esőt!
  2017-05-30 21:00:33, kedd
 
 











ADD MÁR URAM AZ ESŐT!




Szomjas a föld és éhesek a fák
Add már, Uram, az esőt!
Sárga a zöld és száraz a világ
Add már, Uram, az esőt!

Kókad a búza, meghal a virág
Add már, Uram, az esőt!
Hozd el a csúnya időt
Add már, Uram, az esőt!

Bámul az égre a fiú meg a lány
Add már, Uram, az esőt!
Bőg a sok állat eledel után
Add már, Uram, az esőt!

Könnyeik öntözik csak a legelőt
Add már, Uram, az esőt!
Fújd el a gonosz időt
Add már, Uram, az esőt!

Add már, óóóó, ah-ooh!
Add már,
Add már,
Add már,
Add már, add már,
ohohohoho....
Ná-ná-ná-ná-ná...
Oh, oh

Szomjas a föld és alig-alig él


Add már, Uram, az esőt!
Roppan a fű és törik a levél
Add már, Uram, az esőt!

Ó, ha ez így megy, oda a kenyér
Add már, Uram, az esőt!
Enyhítsd meg a levegőt
Add már, Uram, az esőt!

Éjszínű felleget közelít a szél
Hoz már az Uram esőt!
Telnek a vödrök és csobog a remény
Ad már az Uram esőt!

Emberek éneke az egekig ér
Add már, Uram, az esőt!
Add már, Uram, az esőt!

Add már!
Uram!
Az esőt!


Link



Brutális nyárra számíthatunk, készüljön fel mindenki!

Link

Link










Hogy mennyire igaz és aktuális ez a dal, azt az ország sok részén tapasztalhatjuk. Sajnos a médiában látott néhány meteorológiai jelenség, és a vele járó csapadék az ország sok helyét elkerülte. Nálunk pl hónapok óta jelentősebb csapadék nem volt, a búzatáblák és gyümölcsfák bizony kókadoznak a csapadék hiány miatt, veszélyben az idei gabonaellátás is. Évente rendszeresen mérem a csapadék mennyiséget, az év első 5 hónapjában eddig kb. 100 mm csapadék hullott, a tavalyi és előtte levő évek 350-400 mm-es átlagával szemben. Ilyen száraz, tikkasztó tavasz még nem volt!!!







Mai aktuális felhőtérkép

Link








METEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉS
2017.05.30. 19:05


Vége a tikkasztó szárazságnak, végre leszakad az ég


17 megyére és a fővárosra is figyelmeztetést adott ki szerdára a meteorológiai szolgálat, felhőszakadás veszélye miatt, öt megyében pedig heves zivatarokra is figyelmeztetnek.

Kedd este debütál majd az enyhet adó zivatar az északi, északkeleti határ közelében, hogy szerdán kora délelőtt az északi országrészben, majd később az ország középső, sőt déli harmadán is leszakadjon az ég, nagyobb mennyiségű csapadékkal, viharos széllökésekkel, és jégesővel örvendeztetve meg mindenkit, aki szereti.

A szelek kedvelői az intenzív gócokban akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökéseket élvezhetnek. A felhőszakadás rajongói a következő helyeken várhatják az égi áldást:

Budapestre és Pest megye,
Baranya,
Bács-Kiskun,
Borsod-Abaúj-Zemplén,
Fejér,
Győr-Moson-Sopron,
Hajdú-Bihar,
Heves,
Jász-Nagykun-Szolnok,
Komárom-Esztergom,
Nógrád,
Somogy,
Szabolcs-Szatmár-Bereg,
Tolna,
Vas,
Veszprém
Zala megye.

Ezekre a megyékre elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak, mert 25-30 milliméternél több csapadék is hullhat.

A Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek sem búslakodhatnak, a heves zivatar veszélye miatt szintén elsőfokú figyelmeztetést kaptak.

Felmerül a kérdés, hány fok lesz a viharban? Nos az előrejelzés szerint szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb 28-33 Celsius-fok között alakul majd.


Aktuális Időkép

Link












A képpel ellentétben azért én most E S Ő S T A V A S Z I N A P O T K Í V Á N O K !









 
 
0 komment , kategória:  Kertünk - házunk - otthonunk  
Az elátkozott család? 100 éve született John F. Kennedy
  2017-05-29 20:00:39, hétfő
 
 







AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD? 100 ÉVE SZÜLETETT JOHN F. KENNEDY AMERIKAI ELNÖK


100 éve született Amerika tragikus sorsú elnöke

J. F. Kennedy 43 évével a legfiatalabban megválasztott, egyben az első és máig egyetlen katolikus amerikai elnök lett.

A Kennedy-család története tele van tragédiákkal.







100 éves lenne John F. Kennedy


A legendás amerikai elnök, John F. Kennedy éppen ma 100 éve látta meg a napvilágot a massechusetts-i Brookline-ban. Kilenc gyermek közül ő volt a második a családban. Egyetlen bátyja, Joseph P. Kennedy a második világháborúban hunyt el, mindössze 29 éves volt. Menyasszonya hiába várta haza. Legidősebb húga, Rosemary nagyon súlyos viselkedésizavarral küzdött, ezért mindössze 23 éves korában lobotómiát hajtottak végre rajta. Sajnos a beavatkozás nem segített, sőt, a lány egész életére cselekvőképtelenné vált. 86 évesen halt meg egy intézetben, a családja alig látogatta. A sorban következő húga, Kathleen élete is tragikusan hirtelen ért véget, 28 évesen lezuhant egy repülőgéppel. Csak egy Kennedy ment el a temetésre, az édesapa. Kisebb húgai, Eunice, Patricia és Jean élete szépen alakult, férjhez mentek és gyermekeik születtek. Ahogyan két öccsének, Robertnek és Edwardnak is. A testvérek közül ma már csak Jean van életben, jelenleg 89 éves.









Jackie Kennedy

John F. Kennedy és Jackie Kennedy 1952 májusában ismerkedtek meg, egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. Egy évvel később jelentették be eljegyzésüket. Még ebben az évben összeházasodtak. A mexikói Acapulcóba utaztak nászútra. John F. Kennedy és felesége sok mindennel küzdött, ilyen volt például az elnök betegsége, az Addison-kór vagy az a háborús sérülése, amely miatt kétszer műtötték a gerincét. Jakcie 1955-ben elvetélt, majd egy évvel később halva született a kislányuk, Arabella. 1957-ben egészséges kislányuk született, Caroline. 1960-ban megszületett a kisfiuk is, John F. Kennedy Jr. 1963-ban ismét fiút vártak, a kis Patrick azonban korábban érkezett, kétnapos korában elhunyt.






A merénylet

1963. november 22-én a texasi Dallasban John F. Kennedy és felesége, Jackie, valamint a helyi kormányzó és neje egy nyitott autóban utazott az Elm streeten. Ekkor két lövés érte az elnököt, először a torkán, majd a fején. Már a kórházba szállítását megelőzően elhunyt, de ezt csak később merték bejelenteni. Jackie a merénylet után nem volt hajlandó levenni a véres pink ruháját, azt akarta, hogy mindenki lássa, mit tettek a férjével. Állítólag az arcát sem mosta meg. John F. Kennedy gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot néhány nappal később egy Jack Ruby nevű férfi tette el láb alól. John F. Kennedy halálakor 46 éves volt.


Link



Ma lenne 100 éves John Fitzgerald Kennedy
Száz éve született az USA történelmének egyik legnagyobb hatású elnöke, aki 1963-ban merénylet áldozata lett. Portré.

Link








Ajánló - A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története

Link



Az örök kérdés: Mi mindent érhetett volna még el Kennedy?

Link









 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Hősök Napja
  2017-05-28 20:30:29, vasárnap
 
 










HŐSÖK NAPJA




"A Magyar Hősök Emlékünnepe szüleink és nagyszüleink küzdelmei, fáradozásai előtti tisztelgés is, aminek az ad igazán értelmet, ha lesznek olyan nemzedékek, amelyek méltó módon, békés körülmények között folytatják és teljesítik majd az elődök örökségét."

Minden év májusának utolsó napján tartják ezt az ünnepet.

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

Az ünnepen általában katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási megemlékezést tartanak a rákoskeresztúri Új köztemetőben a magyar katonahősök emlékművénél, valamint a Hősök terén, a hősök emlékkövénél.

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt.

A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy ,,minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (...) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli". Egy másik, az 1945 április 25-én kelt körrendelet kimondja, hogy az 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért és emléküket ugyanolyan kegyelettel és tisztelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét.

Véget ért a háború. Mintha a két törvény meg sem született volna, semmi sem történt fél évszázadon át, az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg.

A rendszerváltás után a történelmi igazságtevés részeként, 1992-ben a budapesti Ludovika Akadémia épülete előtt újból felállították a hősök emlékművét és ismét fejet hajtanak a világháborúk hősi halottainak, katonai és polgári áldozatainak emléke előtt május utolsó vasárnapján, a Hősök Napján és újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001. évi LXIII. törvény szerint újra nemzeti emlékünneppé nyilvánította a Hősök Napját. A törvény szerint, aki a magyarság ezer esztendeje alatt, fegyverrel és fegyvertelenül harcoló összes férfi és nő, aki a haza védelmére kelt, tettével kiérdemli a tiszteletteljes megemlékezést ezen a napon. /a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítették mindenkire, ,,akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért."/. Ugyanebben az évben a budapesti Hősök terén felállították a millenniumi emlékművet és a hősök emlékkövét és ezeket nemzeti emlékhellyé nyilvánították.


Link








"Mindig, mindent adjál oda hazádnak.
A világnak nincs semmiféle értelme hazád nélkül.
Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak
a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit
ne várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.
Ez a legfőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri."

(Márai Sándor, Füveskert)







SIROK, HANTOK


Hősök, sírok, horpadt hantok;
Málló betonkeresztek,
Korhadt, porló fejfák,
Föld, melyet szentelt véretek.
Rajta szegett fejjel botladozok,
Mint szimpla, földi halandó...

Vajon mit adhatnék néktek?
Főhajtás, tisztelet, lobogó fáklya?
Mert szótáramban nincs rá szó,
Hogy rekviemet, dicshimnuszt
Regéljek, hisz hazáért adtátok
Hősként, apai, s fiúi véretek.

A JÓISTEN ÁLDÁSÁVAL,
BÉKE VÉLETEK!







"A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is."

(Márai Sándor: A hazáról és az államról)







DOBERDÓI BALLADA


I. Ének

Költő lantján száll az ének,
Hősök hantján virág éled,
Szomorúan szól e dallam,
Mert a múlt felfoghatatlan.
Hitszegővé vált egy barát,
Szép hazánkra fené fogát,
Elindult az olasz csizma,
Hogy a barbárt letapossa.

Magyar lőn a barbár nemzet,
Német és az osztrák mellett.
Csapatait bátorítván
Szónokol az olasz király.
Monarchiát lerohanjuk,
Bécs városát elfoglaljuk,
Magyar honra innen törünk,
Ünnepelhet hős seregünk.

Tirol, Krajna, Karintia,
Ausztria tartománya,
Monarchia része vagyunk,
Ferenc Jóska a császárunk.
Honvédeknek szól parancsa,
Vonuljanak délnyugatra,
Határszakaszt védjék ott meg,
Doberdó már el nem veszhet.

Így kezdődött ez az ének,
Doberdó nagy gyötrelmének,
Olasz fronthoz semmi közünk,
Mégis felvonul seregünk.
Napra nap jött, éjre éjjel,
Magyar honvéd bősz erénnyel,
Mint faragott márványoszlop,
Tartja magát, meg nem inog.

Teltek múltak a hónapok,
Tűző nap, majd kemény fagyok,
Ütközetek, csaták sora,
Megdermedt a front vonala.

II. Ének

Folytatódik most az ének,
Vége lett a csendes éjnek,
Hegyek ormán a napsugár,
Felhők között gyásztáncot jár.
Doberdói fennsík alatt,
Aknák tüzében a csapat,
Jó anyai természetben,
Katonáink végveszélyben.

Védelmező sziklatömbök,
Óvó sziklacsipkék között,
Siketítő golyózápor,
Mozsárágyúk hangja tombol.
Géppuskák és löveg hangját,
Kőfalak megsokszorozzák,
Őrjítővé vált hangzavar,
Piros már a szürke karsztfal.

Vérben úszik a halálrét,
Felbecsülhetetlen a tét,
Honvédjeink földre rogynak,
De tartják a határokat.
Mindkét oldal nyomorított,
Számlálhatatlan sok halott,
Fegyver zaja végre elül,
Keserű egy nóta csendül.

Fájdalmasan sír az ének,
Serénykednek a felcserek,
Sebesültek mind ellátva,
Síri csend borul a tájra.
Kik a harctéren maradtak,
Begyűjtik azt a bajtársak,
Halottjaink eltemetve,
Föld vagy kő a tetemekre.

Faágakból néma kereszt,
Hant jelzi a hollétüket,
Idegen föld ege alatt,
Csontjaik mind ott porladnak.

III. Ének

Véget nem ér ez az ének,
Hős fiaink nem pihennek,
Kesergésre nincs sok idő,
Támadni kell, új parancs jő.
Bajba kerül, hej Cadorna,
Olasz hadak parancsnoka.
Kedve szegett digó sereg,
Nem óhajt már ütközetet.

Eldördülnek a lövegek,
Ontják gyilkos tüzeiket,
Gázfelhő borul a tájra,
Halottak tízezer számra.
Caporettónál áttörnek,
Piave-ig jut a sereg.
Az ellenség vérbe fagyva,
Monarchia csekély haszna.

Csizma szára kettéhasadt,
Olasz hadak szétszaladtak,
Hitüket mind elvesztették
Mondván ellenük lett az ég.
Vidámabban szól az ének,
Pedig sokan odavesztek,
Rögvest szárnyra kél a dallam,
Víznek partján, olasz honban.

Német, osztrák, magyar sereg,
Egyesítik erőiket,
Zúgó folyón hidat vernek,
Hamarjában át is kelnek.
Átérve a túlsó partra,
Előkerül csákány, balta,
Lövészárkok, ágyúszékek,
Sebbel, lobbal elkészülnek.

Beásva az egész csapat,
Tábori posta is akad,
Papírt áztató könnycseppek,
Gondolatban hazatérnek.

IV. Ének

Sóhajok közt száll az ének,
Nincs vége a vérengzésnek,
Csípős füstű cigaretta,
Feszültségek oldozója.
Eközben a vert olasznak,
Segítséget ad az antant,
Francia és brit csapatok,
Enyhítik a súlyos gondot.

Összehangolt offenzíva,
Beindul a halál gyára,
Tüzérségi lövegeik
Gyilkos magvaikat vetik.
Hátrálni sajnos nincs hova,
Az áradt folyó tajtéka,
Elsodorja a hidakat,
Vele együtt fiainkat.

Ki nem a tűzharcban hala,
Öli az ellen szuronya,
Ha valaki menekülne,
Belefullad az örvénybe.
Vége a csatának lassan,
Százezer fiunk odavan,
Elpártolt a jószerencse,
Seregünknek szinte vége.

Mind, aki életben maradt,
Isonzónak partja alatt,
Állásait elfoglalva
Vár egy újabb viadalra.
Sor erre már itt nem kerül,
Békekötésen pecsét ül.
Isonzói harctereken,
Meghaltak, úgy négyszázezren.

Ének szól a költő lantján,
Virág nyílik a hős hantján,
Keserűen zengő dallam,
Messze árad kis hazámban.
Isonzónak vize felett,
Búsan tovaereszkedett,
Karszthegységben a kősziklák,
Most is zengik fájó hangját.







HŐSÖK NAPJÁRA

"Nékik fentről már az égi fény világít"

Csend, sűrű csend, a némaság fájó csendje,
Melyet olykor megtör egy-egy lélekharang.
Te, ki a mában élsz, gondolj a hősökre,
Kiket sírok mélyén porhanyós hant takar.

Nem ön-ön magukért vállalták a halált,
Szívük diktálta hazaszeretet, s becsület.
Szolgálták híven istent és e Szent Hazát,
Lelkükben hit lángja táplálta a tüzet.

Nem maradt utánuk más, csak porló csontváz,
Nékik fentről már az égi fény világít.
Nékünk maradt az emlék és fekete gyász,
Meggyötört nemzetünk ma már békét áhít.

Felelevenítve sorsdöntő csatákat,
Lebegjen szemünk előtt közel és régmúlt,
Szívünkben nyíljon az emlékezés virága,
Idézzük fel elménkben mily rögös volt az út:

Négyszázötvenegy, a hun király Atilla
Csatát vívott, ez volt a Népek csatája.
Nyolcszázkilencvenkilencben Brentánál
Elfutott előlünk a Berengár király.
Kilencszázhétben a pozsonyi ütközet,
Csúfosan vertük a keresztes sereget.

Kilencszázhuszonhat, Sankt Gallenig jutunk,
Visszaülhet trónjára a pápa miáltalunk.
Kilencszázötvenöt, csatát veszt a sereg,
Augsburgnál bizony tőrbecsalták őket.
Ezerötvenben, a Vértes hegy lábánál,
Megmutattuk nincs jobb harcos a magyarnál.

Ezerhatvannyolcban a Cserhalmi ütközet,
Kunoknak adánk itt harcászati leckéket.
Ezerkettőszáznegyvenegy, Muhi a "vég",
Tatár jő, mint sáskahad, az egész ország ég.
Nikápoly, ezerháromszázkilencvenhat,
Zsigmonddal az élén, fut a keresztes had.

Ezernégyszáznegyvennégy, Várna kudarca,
Jagelló Ulászló odalett a viharban.
Ezernégyszázötvenhat, Nándorfehérvár
Templomainkban a harang ma is táncot jár.
Ezernégyszázhetvenkilenc, Kenyérmező,
Kinizsi Pál volt itt a nagy törökverő.

Ezerötszázhuszonhat, a mohácsi vész,
Királyunk, seregünk egy szálig odavész.
Ezerötszázharminckettő, Kőszeg helyt áll,
Jurisics Miklós küzd, s miénk marad a vár.
Ezerötszázötvenkettő, Eger a nagy tét,
Dobó keseríti Ali pasa életét.

Ezerötszázhatvanhat, Szigetvár elesett,
Zrínyi Miklós megmutatta, mi a becsület.
Ezerötszázkilencvenhat, Mezőkeresztes,
A török szultán ismét győzedelmeskedett.
Ezerhatszáznégyben, Álmosd és Diószeg,
A Habsburgot verte a Bocskai sereg.

Ezerhatszáznyolcvanhat, felszabadul Buda,
Keresztes seregeknek sikeres ostroma.
Ezerhatszáznyolcvannégy, Nagyharsány, Szársomlyó,
Megszûnt itt a töröknek minden földi jó.
Szalánkemén, ezerhatszázkilencvenegy,
Bádeni Lajos őrgróf ver török sereget.

Ezerhatszázkilencvenhét, Zenta is szabad,
Vége a százötven éves török uralomnak.
Ezerhétszázhárom, Rákóczi idején,
Ocskay brigadéros győz Tiszabecsnél.
Ezerhétszáznégyben a Nagyszombati csata,
Vereséget szenved a kurucok csapata.

Ezerhétszáznyolc, kudarcba fullad Trencsén,
A továbbiakban már nincs semmi remény.
Ezernyolcszáznegyvennyolc, szabadságért küzdünk,
Pákozdról Jellasicsot Bécsig kergetjük.
Ezek után vegyesek a harci sikerek,
Egyszer osztrák győz, másszor magyar honvédek.

Ezernyolcszáznegyvenkilenc, Piski ütközet,
Győzelmét ülheti a Bem vezette sereg.
Beindul a dicső tavaszi hadjárat,
Nem sok babér terem ekkor az osztráknak,
Tápióbicske, Isaszeg, majdan Buda,
Egymást követő győztes csaták sora.

Klapka György megvédi Komárom erődjét,
Keserítve végig az osztrákok kenyerét.
Eddig a "nagytestvér" figyelt és hallgatott,
A "sógor" nyavalygására jött, és ránk rontott,
Mikor kezdénk hinni, szabadságunk közel,
Viharfelhő tornyosul, mennydörgés jöve el.

Egymást követve, városaink mind elvesztek,
Segesvár, Temesvár, utolsónak odalett.
Ezerkilencszáztizennégy, Limanova,
Ismét jön a nagytestvér, de meg lett állítva.
'Kilencszáztizenöt Przemysl, Galícia,
Nagy a veszteségünk, de meghátrál a muszka.

Még ezerkilencszáztizenöt-tizenhét,
Isonzó, Doberdó, fagyhalál, halálrét.
Ezerkilencszáztizennyolc Piave folyó,
Halálvirágot szór a fennsíkról Montello.
Ezerkilencszáznegyvenegy keleti front,
A Magyar Királyi haderő zászlót bont.

Ezerkilencszáznegyvenkettő Tyimtől a Donig,
A második hadsereg gyorsan felfejlődik.
Ezerkilencszáznegyvenhárom Voronyezs,
A "nagytestvér" visszavág, odavész a sereg.
Ezerkilencszáznegyvennégy, visszavonulunk,
Veszteségünk jelentős, de van akaratunk.

A román hadvezetés a muszkához áll át,
Tordánál szétverjük az áruló hordáját.
'Kilencszáznegyvenöt, hazánkra alkony száll,
Asztalunkról a "nagytestvér" mindent felzabál.
Kirabolt, széttépett, megalázott nemzet,
Ezerkilencszázötvenhatig tûr, szenved,

Újra megpróbálja letörni a rabigát,
Ki tatártól, töröktől védte Európát,
Szembeszáll az orosszal, a vörös ördöggel,
Európa, s a nagyvilág nézi közönnyel.
Ásta sírunkat a nyugat ezer éven át,
A kelet megpróbálta bedöngölni hantját,

Mi mégis itt vagyunk, s nemzetünk is él,
Ősök ereiből ezért folyt sok honfivér.
Isten valamiért feláldozta népünket.
A megváltó Jézusnak mártírkeresztet,
Nékünk rabláncot adott évszázadokon át,
Bár sokszor próbáltuk széttörni az igát.

Kell, hogy emlékezzünk a nemzet hőseire!
Közöttünk élnek, míg őket nem feledve,
Szívünkben nyílik az emlékek virága,
E véráztatta földön kívül nincs más haza!


A magyar hősök emlékköve 1940-ben



A hősök emlékkövének avatása 1929. május 26-án







 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Bíró Melinda
  2017-05-27 20:00:40, szombat
 
 










BÍRÓ MELINDA


Biró Melinda, tanítónő, Kolozsvár. Évek óta számos irodalmi csoportnak a tagja. Eddig egy verses kötete jelent meg, de antológiákban is jelennek meg versei.


"Minden versem a lelkem egy darabja... A családom a mindenem."
/Bíró Melinda/


Biró Melinda egy csodálatos édesanya, aki verseket ír


Link









AKAROD...


Akarod, hogy boldog legyek?
Szólj hozzám, nézz rám, nevess
Szemedben lassan magamat
S te az enyémben a Hajnalt

Akarod, hogy boldog legyek?
Tedd szívem mellé szívedet
Lelkitársam legyél nekem
Csillagok közt éljél velem.







AZT HISZEM...


Azt hiszem, még mindig szeretlek
Lehuny szemhéjam alatt megjelensz.
És én örülök Neked,mert élsz
Istentől való földi lény, az vagy Nekem.

Aggódom látlak-e még?
Tudom az idő közénk állt.
Hangtalanul, szótlanul, igazságtalanul.
Mennyire hittük, mi összetartozunk.

Most is érzem, ahogy fogod kezem,
s én boldogan engedtem.
Ágyam hideg, félve is fekszem.
A holnap ha eljön, az is nélküled

És fáj a mozdulat, a magány
ajkadon megcsillan a fény
képzeletem csalóka szivárványán.
Hidegen ölel magához az ágy.

Játszik velem néhány fénysugár.
Álfények, imbolygó utcai lámpák.
Nélküled telik az éjszakám.
Falakba ütközöm, a semmi falába.

Egy világ porlik így el bennem
Azt hiszem, még mindig szeretlek.
Feledni, még az istenek sem segítenek.







CUKORBORSÓ KIS FALAT


Mondd
minek nevezzen a nagyi,
ha akar veled játszani?
Cukorborsó kisfalat?
- Nem ehetsz még nagy halat.
Aranygaluska arcocska.
Puszilnivaló
manócska.


Mini manó emberke,
elveszlődsz a kezemben.
Cuki mókus lehetnél,
ha mogyorót ehetnél.
Játszadozni még lehetne,
de már jön a tejecske.
Holnap ujabb nevet adok,
ha együtt töltjük el a napot.







CSÓKKAL ÉBREDNI


Csókkal ébredni,
szebb szíveden
még kicsit pihenni,
szépeket sóhajtani,
ismeretlen éveket
együtt megélni,
összekacagni,
vidámnak lenni,
nagyon szeretni,
hajamon az idő
harmatát nézni,
szeretni homlokom
ráncát, arcomon
e földnek porát,
meztelen testem,
mely pillantásodtól,
életre kel, ölelni,
szeretni veled,
e világot, földet,
mely egyszer betakar,
kéz a kézben, hitben,
örök szerelemben.
Nagyon szeretném.







DÁVIDKÁM


Angyalok csókja érintette
parányi homlokod.
A legboldogabb nagyika,
tudod én vagyok.
Picike testedet ölem ringatta.
Szeretettel öleltelek remegő
karomba.
Szemembe zártam szépséges arcodat.
Magammal hoztam édes mosolyodat.
Könnyek folytak át a szívemen,
mikor el kellett hagyjalak drága
kisdedem.
Sírok az örömtől,sírok, hogy nem látlak,
de sok bajom van ezzel a világgal.
Túl az Óperencián ringat anyácskád,
Kolozsváron érted sír a nagymamád.
Örömkönnyek, de van köztük fájdalom.
Nem ringathat naponta kétkarom.
Az életem nélküled, már nem a régi.
Nem tudok már én nélküled élni.
Szívem közepébe elültettelek.
A szeretet nyelvén, mesélek majd Neked.







DRÁGA SZENTEM (Fiam születésnapjára)


Születésnapod a legszebb ünnep nekem
Kezembe tarthattam ártatlan,gyönge tested
Felnőttél már, lényed mégis magamnál tartanám
Tudom, én csak felnevelni kaptalak
Harmatos fűtől is nagyon óvtalak

Felnőttél hát,gyermeki arcod
Megváltozott
Vigyázz, a sors veled is játszani fog
Kibuggyanó könnyeid vissza vissza tartod
Én tudom, megnyered a harcot
Kanyargós az élet kertje, fiam
Én melletted leszek,ha elfogadsz

Legyen a boldogság legszebb virágod
A hűség meg igaz, jó barátod
Kit az ég melléd rendelt, fogd meg a kezét
Soha el ne engedd.
Szeretlek fiam, te drága szentem







EGY KIS IDŐRE...


Egy kis időre most
elmegyek.
Itt hagyom Nektek
a lelkemet.
Virradó reggelekben,
csendes estékben,
azúrkék felhőkben
keressetek.
Csillagok közt
a Tejúton,
hol a gondolat,
csendes áhitat.
Hol sétál a fondorlatos
magány.
Némán intsetek felém.
Ha hiányoznék.
Csak egy gondolat,
a tavaszi lombok alatt,
s az nekem elég.
Akár egy tündér nevetés,
Hallom a fán meglibben
egy levél.
Gondoltok rám,
üzentek nekem.
Mosolyotok
szívembe helyezem.
Mikor a csillagok lehullnak,
megérkezem.
Ölemben kisded unokám.
Testemben ifjukori nyár.
Egy régi álom,mely valóra vált.







EGY RÉSZ BELŐLED


Van egy perc, mit nem feled az ész.
Van egy vers, mit meg nem írt még kéz.
Van egy csók, mit ellophatnak tőled.
Van egy szó, mit mondanak egy nőnek.

Szemhéjamra csókot lehelt a szád.
Lábam előtt hevert a nagyvilág.
Szerelem volt első érintésre.
Most is emlékszem csókod ízére.

A tavaszt idézte, nyárnak forróságát.
Őszi szeleknek tomboló viharát.
E csókot elfeledni nem lehet.
A szív megállt, perzselt a lehelet.

Csóktól dús ajkamon virágok nyíltak.
Örömkönnyeim öntözték mindennap.
Voltam életed része, s vagy lelkemnek
titkos szeretője, életem örzője.

A világ ha porlik is körülöttem,
a Te világod ragyog örökké bennem.
A változást görgeti felém a szél,
kívánom, hogy még egyszer úgy öleljél,

mint akkor este Holdfény sugaránál,
csillagég alatt, szerelem oltáránál.
Úgy nézzél rám, mint első kézfogásnál,
mikor a vágyból szerelmet varázsoltál.







ÉGI TÜNEMÉNY


Hiányzik meleg kezed, ölelő karod.
Kitaláltad mindíg, minden gondolatom.
Váratlan ért minket kegyetlen halálod.
Reménykedtünk.
Imákat morzsolt a gyermeki száj.
Téged az élet elhagyott s várt a halál.
Eltemettük tested, nyirkos föld alá.
Bánatkönnyeim folytak érted anyám.
Nem is kereslek már a temetőben.
Lelkedet látom csillagok fényében.
A természetben van elrejtve arcod.
Virágok közt érzem az illatod.
Sirni már nem tudok,elnémult a
zokogás, könnyek nélkül várok Rád.
Látom, homlokodon már csillag gyúl.
Testi fájdalmad régen elcsitult.
Lett belőled örök égi Tünemény.
Szeretetcseppjeid szórod most elém.







GYERMEKEM GYERMEKE


Öreg fotel magához ölel.
Nézlek,
ahogy lecsukod szemed.
Magamba zárom minden
mozdulatod.Piciny mosolyod.
A napsugár végigtáncol
parányi arcodon.Kezed
ökölbe szorítod.Probálod
erőd, a holnapot, a jövőt.
Felfedezem rajtad lányom
vonásait, mit az idő


agyamba vésett, egy képet.
Olyan mint Te,tükröd lehetne.
Arcod, mint a reggelt simogató
szellő, virágillat, csendes sóhaj.
Az idő mellettünk némán halad.
A falakról eltünnek a fények.
Én még mindíg csak Teged
nézlek,ajkamon dédelgetem
neved.Kezeid megpihennek
törékeny, hófehér melleden.







HA


Ha szerelmed én lehetnék,
a lelkeden megpihennék.
Bánatodat eloszlatnám,
nevem szívedre tetoválnám.
Tavaszod lennék, zöldelő,
árnyékot nyújtó hűs erdő.
Fény lennék, forró ragyogás,
Érted, a megtestesült jóság.
Ha szomjaznál, forrás lennék,
tenyeremből inni adnék.
Dalnokod ha én lehetnék,
éjjel-nappal csak dalolnék.
Szerelemről és a vágyról,
és az elmúlt ifjúságról.







HARMINCÖT ÉV


Harmincötéve
lettem életed része,
lelked másik fele.
Ugye nem bántad meg?
Együtt volt árnyék és fény,
szeretet, remény.
Még akkor nem tudtuk,
csak álmodtuk,
hogy lesz szép családunk.
És unokánk, arra is gondoltunk.
Most, ha kezemet megfogod,
és megköszönöd
az együtt töltött éveket,
nem bírom letörölni a könnyeket.
Olyan érzékeny lettem,
olyan sebezhető.
Türelem kell hozzám,
önzetlen szerető
szív, mely engem akar,
annyi év után.
Együtt éltünk át sok csodát,
s még ha az idő engedi,
s ha a holnap még együtt
ránk talál, nevetve, sírva
egymás ölelő karjában.
Harmincötév
szárnyalta át az életünk.
Vetett magot,megadott
gyermeket,otthont, családot.
Legszebb ajándék az Égtől,
az unokánk kedvesem.
Mily csodálatos volt
Veled az Életem.







AZ IDŐ FOGSÁGÁBAN


Az idő fogságában,
kék virág szirmán,
fülel a csend.
A gondolat megpihen
a kékre festett ég alatt.
Elhallgatnak a szavak.
Hirtelen
változást hoz magával a szél.
Pörgésbe kezd az időkerék.
Jövőbe lát. Sok lesz a magány,
kegyetlenség, kevesebb a jóság.
A megpihent gondolat egy perc alatt
elsuhan az ég alatt.
Kékre festett, jámbor lelkem,
virág szirmán megtapad.







JÓ VOLNA


Jó volna most
máskor élni,
vagy talán máshol.
Ahol nem virít álmosoly
az arcokon.
Büszkeség le nem tipor.
Nagy szívvel lelkesedni,
szebbik éneddel szeretni.
Jó volna most
máskor élni,
vagy talán máshol.
Még magunknak
is fájunk,
még magunkat
siratjuk.
Napraforgók világa ez.
Merről süt a nap,
az nem mindegy.
Szép lehetne az élet,
ha ember ember maradna.
A becsület nem halna meg
soha.
.....
Szomorúság embernek lenni.
Szégyen ül az arcokon,
s nem lehet a bántást
elfeledni.







KINCSEIM A NAGYVILÁGBAN


Mily szép az ember, mikor ember.
Ilyennek neveltem gyermekem.
Az élet útjára tereltem.
De az út oly messzire vitte.
Szívemre ritkán ölelhetem.
A maguk útját járják mindketten.
Boldogan, mégis idegenben,
kivetetten. Két fontos sejtem.
Vérem. Fáj a leválás nékem.
Siratom az elkövetkező éveket.
Legdrágább kincseim


más lelkén pihennek.
Rostál az idő, üzennek a percek.
Kihulltak ők ölelő karomból.
A háttérben maradok.
Nevetek, sírok, sopánkodok.
De lelkem ablakában
nyíló virág vagyok, míg ők boldogok.







KÖZÖNY


Mikor a szeretet közönnyé válik.
A szíved darabokra hull.
Kiszolgáltatott lesz a múlt.
Hibákat keresel. Azt is magadban.
Talán sok volt bennem az akarat.
Ő, úgy tesz mintha sosem látott
volna. Érzései véletlenek voltak.
Mondta.
Akkor fedezed fel magadban a barmot.
Tükörbe nézel, látod elkínzott arcod.
Madaraknak való morzsa lehettem
ki nem éreztem, hosszú késsel szíven döfnek,
hogy az idő semmit játszik,
szerelmem meg velem játszik?

Nyitott szemmel éreztem elfogy a testem.
A test és az ész harcolt egymás ellen.
A csend locsolta rám a levegőt.
Én már láttam közeledni a temetőt.
Az ész munkálkodni kezdett.
A felgyűlt fájdalom, a tévedés ellen.
Ajtót nyitottam, hadd menjen el.
......
A sárban járni örökké
és nem venni észre azt,
a Halálnak adsz szabad vigaszt.
Most
mikor az égen csillagok gyúlnak,
a szívemre napsugarak hullnak







LETTEM SZERETŐJE...


Teraszomon sok a virág.
Némán hallgat valahány.
Akár a lelked, mely különös csoda.
Mondd,mikor láthatlak újra?

Végigsimítom árnyammal a leveleket.
Vastag por lepte be, akár az emlékeket.
Magamban felidézem különös lelkedet.
Kezdetben szép volt,ragyogó fény.
Most lelkemen ül, mint sötét árnyék.
Féltékeny vagyok a múltra.
Szeretni tudnál-e ujra?

Már nem vagyok az ifjúság virága.
De vagyok a lélek hófehér rózsája.
Vagyok szivárvány május éjszakában.
Vagyok egy Csillag Hold udvarában.
Vagyok egy mosoly virágok szirmán
Vagyok egy álom kit megálmodtál.
.....
Legyőzött lettem, eltemetett emlék.
Leszakadt gyümölcse száraz ágnak.
Lettem szeretője mindenki másnak.
Az elmúlásnak.







MÁR AKKOR SZERETTELEK


Már akkor megszerettelek,
mikor még nem is ismertelek.
Lelkünk ölelkezett.
Éreztük, lelki társak lettünk.
Lelkünkre ráült az idő.
Csillag-utakon néha összebújtunk.
Virágszirmokon elsimultunk.
Aztán testet öltött e szerelem.
Egyszerre megváltozott minden.
Hiába szerettünk, szerettem.
Örökre megálltál a szememben.
Kezdett felbomlani lelki fogadalmunk.
Más úton haladtunk.
Kiszakítottad kezemből a kezedet.
Odakint szél tombolt a réteken.
Utad sáros volt, sötét.
Halkan reccsent a tócsán a vékony jég.
Nem mehettem veled.
Maradtam összetört lelkemmel.
Még most is érzem bőröd illatát.
És tudom, te már sohasem vársz.
Azóta másképp dobban a szívem.
Nincs már meg az én régi kedvem.
Most is látlak lelki szemeimmel.







MINDENT MEGTETTÉL?


Mindent megtettél- e,
mikor még fent ragyogott a Nap?
Vagy magaddal vitted az éjbe,
azt gondolván, megoldom holnap?
A holnap nem létezik, csak a gondolat.
Mit ma megtehetsz, soha ne halogasd.
Szeretni ma kell, holnap már késő.
A lehullott csillag másnap nehéz kő.
Ma szeress, most szeress, az élet véges.
Nem jó bizonyítvány az elégséges.







MIÓTA...


Mióta elmentél,
hűvösebb lett a tavasz.
Szeles az idő.
Kezeit kapkodja a szél.
Fák leveleit elém hordja.
Vacogok.
Lelkemen ül a köd, egyedül vagyok.
Ha egyszer visszajönnél,
lágy völgyben érezném magam.
Lábam alatt mosolyogna
a korai alkonyat.
Meleg karod megóvna.
A nap is jobban ragyogna,
mert Te velem vagy
S én nézhetném viruló arcodat.
Virágok a messzeségben
bontogatnák szirmaikat.
Én elhamvadnék nézésedtől,
ha újra elhoznád a tavaszt.







MOSOLYOD ARCOMRA TETOVÁLOM


Akkor vagyok én a legboldogabb,
ha lelkem szemével látom arcodat.
Kiszakad testemből a lelkem.
Bolyongok az álmaim mélyén reménytelen.
Holdfényes az éj, se föld, se ég.
Hallom szavad csak én.
Én vagyok a vándorlélek,
ki hozzád álmodban érkezem.
Boldogság-könnyem égeti arcom,
betakarlak, ne fázzon alvó tested.
Most, hogy közeleg a reggel,
hallom csendes szavát.
Összeszedem lelkem,
sorsom ez, elfogadom,
s mosolyod ajkadról ajkamra tetoválom.
Viszem a végtelenbe,
megőrizni Téged,
Könnyeim közt a távolból nézlek.







NÉZEM A FÁKAT


Nézem a zöldbe öltözött
Égbenyúló fákat
Úgy szeretném,
Ha megszólítanának
Elmondanák nékem
Amit én nem tudok
Hogy az emberek,
Miért nem boldogok
Méltósággal,
Egymás mellett állnak
Viharral,széllel
Mindíg szembe szállnak
Árnyaik átölelik
Az égszínkék eget
Magasba ellátnak
Kémlelik a hegyeket
Miért nem állhatnék
Én is így melletted?
Nem vagyok fa
Embernek születtem
Néha haragszom
Nehezen felejtek
Irigylem a fákat
Társként,
Egymás mellett állnak
Csendes időben is
Hallják a dallamot
Összeérnek a lombok
S a levelek közt
Szállnak emberi sóhajok







PÁRIZSBAN VELED


Csendben megáldalak kedvesem,
hogy Párizsban ott voltál velem.
Piros volt az ősz, mint a szerelem.
Nyugodt szívemet vittem
a nyugtalanság fényes városába.
Hol szerelmünket újra élve,
soha forróbban, mint ölelő karodban.
Megfiatalodott lelkem
sétált a Champs- Elysées-n
Kezedben tartva kezemet.
Mosollyal köszönve meg
csillagos éjszakán szerelmedet.
A Szajnán hajóztam veled.
Párizs, én örökre emlékezem.
Hol a bennünk élő csönd otthona volt e város.
Mesélt Neked s nekem.
Nemes muzsika szólt
az ódon város felett.
Színe a régi,
nekünk mégis új volt,
Hisz először láttuk.
Az Eiffel-torony mosolya reánk,
mint égi fény ezüstje hullt.







RÓZSASZÍN ÁLOM


Rózsaszín selyemruhában
libben a testem.
Rám fonódnak a gyorsan múló
percek.
Visszatartanának Tőled.
De a vágyak szorosan
hozzád kötnek.
Rózsaszín könny,
áttetsző selyem.
Gúzsbakötött engem
a szerelem.
Lassan
hasadni kezd a Hajnal.
Hozzád kötözött vágyaimmal
viszlek magammal.







SZERETLEK


Szeretlek,
mert szeretni jó.
Elringat
ezernyi szó,
mit nekem mond
édes ajkad.

Velem Te
olyan jó vagy.
Gyönyörűnek
nevezel engem.
Csillagnak
az égi fényben.
Harmatcseppnek
zöld levélen.

Csókod
olyan erőteljes.
Még így nem csókoltak
engem.
Elgyengülök testemben.
Lábam is megremeg.
Szinte fáj,
hogy úgy szeretlek.

De akarom, hogy fájjon.
Érezzem
testemen, s a számon
csókodat,
mely perzsel,
akár a napnak sugara.

Tüzel a testünk,
mikor szeretkezünk.
Mikor egybeolvadunk.
Észre sem vesszük,
hogy a nap
mosolyt rajzolt ágyunkra.
Testemre árnyékot vet
simogató kezed.
Ó milyen jó veled.
Mozdulatlan a varázs.
Veled teljes ez a világ.
Szeretlek.










SZIVÁRVÁNYOM (Lányom születésnapjára)


Virágos méhemben,
megfogantál
Anyává tettél kincsem,
megszülettél
Jövendő gyermeke.
Anyahálót szőttem köréd
Hittem.
Leszek neked majd a fény
Mely világít utadon.
S te leszel, mint szivárvány
eső után, az égbolton.
Lettél szívem ablakában,


Mosolygó virágszál.
Szemed csillogása,
Mint fényes márvány.

Köszönöm nagy Isten,
Hogy téged nekem adott.
Naponta szedett virágodból
Érintsd meg az arcom.
Hozzám, ha hazatérsz,
Mint elfáradt gyermek
Hajtsd fejedet szívemre.
Édesanyád vagyok
S maradok, mindörökre!







SZERELEM AZ NEKEM...


Szerelem nekem az,
ha mosolyt küldsz kedvesem.
Szerelem nekem az,
ha csókod ajkamon megpihen.
Szerelem nekem az,
ha karodban ébredek.
Szerelem nekem az,
ha a hangod szólít meg.
Szerelem nekem az,
ha csended szava szól.
Szerelem nekem az,
ha rólam álmodol.
Ha a végtelenbe
mi ketten megyünk.
Ha kérges szívem pitvarába
együtt érkezünk.
Ha a bánat elkerüli házunk.
Ha a vágyunk teljesíti álmunk.


Szerelem nekem az,
hogy szívedre leltem.
Szerelem nekem az,
hogy már nem zokog a lelkem.
Ha szemeim becsukodnak,
én akkor is látlak.
Ha megoszthatom veled az ágyam.
Szerelem nekem az,
ha együtt hallgatjuk a régi dalt.
Szerelem nekem az,
hogy élsz, és az enyém vagy.
Isten szava most értünk szól.
Szerelmem vagy
és ez így van jól.
......
Boldogok a hozzánk hasonlók.










TUDOD KI A NAGYMAMA?


Tudod ki a nagymama?
Ki puszit ad a hasadra.
Ölébe ültet, mesél neked.
Megfőzi a madártejet.
Úgy szeret mint senki más.
Becézget-"aranyunokám".
Anyukádról mesél neked,
sok sok kedves történetet.
Anyukád, az Ő gyermeke.
Szeretgette, felnevelte.
Így lettem én a Te nagyid.
Várom már, hogy adj egy puszit.
Kis kezeddel simogass. .
Viditsd fel a napomat.
Életem, kis tünemény.
Angyal küldte, tiszta fény.







UNOKÁMNAK


Két hónapja,
megváltozott minden,
az életem.
Unokám született.
Életfám új hajtást
hozott.
Szeretnek
az angyalok.

Jöttél,
hogy meghódítsd a szívemet.
Jöttél,
hogy csendesítsd a szeleket.
Jöttél,


komoly lelkemet
gyermekké tenni.
Jöttél
szeretetet adni.
Jöttél
szívet gyógyítani.

Puha kis karod nyakam köre fonod.
Mosoly ül a szívemen, boldog vagyok.
Arcomon a ráncokat elsimítja kezed.
Tavaszba borítod foltozott lelkemet.
Legdrágább kincse vagy az életemnek
Fényes Csillaga gyönge szemeimnek







VALAKIT KERESEK...


Keresem azt, ki megérti lelkem.
Remegő vágyak sajognak bennem.
Tépett a lelkem.

Folyton keresek egy rokon lelket.
Időm kevés,rohannak a percek
Vajon meglelem?

Rohanok fájó, vérző szívemmel.
A végtelenbe kutatom egyre.
Könnyes szemekkel.

A félelem tengerén evezek.
Könnyeim mardossák sebzett testem.
Halott a lelkem.

Nem bírom lábam, megállni kéne.
Nem is látok, eltűntek a fények.
Megállni kéne.

A végtelenbe száll már a lelkem.
Már nem keresem, ki megért engem.
Már nem keresem.







VÁLTOZÁS


Verset kéne írni a változásról.
Törvényszegő, csalóka álmokról.
Önmagamról,a mindennapjaimról.
Hogy mindennap miért is változunk.
Hazug szavakat miért szól a szánk,
és mennyire megsebez az ámítás?
Mennyire átformálja a lelkünk.
Bot nélkül veri félholtra a testünk.
Mosolyunkat hétlakat alá zárja.
Szemeinket könnyekkel táplálja.
Megváltozik az egész életünk.
Nem tudod nappal van e vagy éj.
Haldokló testedre,érzed ráborul az ég.
Ó Isten, ifjúkorom miért mosod el,
ha egyszer megadtad, miért vennéd el?
Inkább küldjél némi változást,
ne válasszam magamnak a Halált.
A szeretet megmentene engem.
És Téged is, ki hazudtál nekem.
A szeretet új lelket teremt és fényt.
Megváltoztat,ad neked új reményt.
Mert az Élet örök változás, és vágy.
Pofonokat osztó,kegyetlen világ.
De van szerelem, földi ragyogás.
El kell fogadnunk,a múltat, a mát
a holnapot, s mi még reánk vár.
Örök tanulság, az Élet csupa változás.







VELED


Veled akarom megélni a szépet.
A szomorút, a feketét, a kéket.
Az égen tündöklő ezernyi csillagot,
Veled akarom meglátni a holnapot.
A múltat Veled felidézni, újra élni.
Álmunkban a jövőt megsejteni.
Lángolva élni, parázzsa égni.
Könnyes szemünk fátyolán át arcodat
nézni, lelkünkben örökké szeretni.
Mindezt Veled akarom én megélni.
Segíts hát a tegnap szerelmével ma is
szeretni. Ajkamra csókot lehelni.
Kezeddel küldj egy érintést felém.
Úgy érzem majd, Isten hordoz a tenyerén.













 
 
0 komment , kategória:  Bíró Melinda  
Lehetséges a mohák alapján tájékozódni?
  2017-05-26 20:00:28, péntek
 
 







LEHETSÉGES A MOHÁK ALAPJÁN TÁJÉKOZÓDNI?


Az égtájak azonosítása a fák mohás oldala alapján az egyik legismertebb természetes navigációs trükk a világon. Fontos azonban tudni, hogy a módszer nem minden esetben működik.

A közhiedelem úgy tartja, hogy a moha mindig a fatörzsek északi oldalán nő, így általa ugyanolyan biztosan megtalálhatjuk utunkat a rengetegben, mint a legjobb iránytűvel. Ennek az az alapja, hogy a mohák a nedves, árnyékos helyeket kedvelik, mivel sok vízre van szükségük a szaporodáshoz. És ahogy észak felé indulunk az Egyenlítőtől, a Nap legerősebb sugarai egyre inkább déli irányból érik a fákat, sziklákat és házfalakat. Így összességében tényleg az északra néző részek kapják a legkevesebb napfényt.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ez a rész a lesz a legnedvesebb, vagy hogy csak az lesz nedves. Így ha a mohák alapján akarunk tájékozódni, a legjobb, ha több lépésben tesszük meg ezt. Először is fontos lesz tudnunk, hogy melyik féltekén vagyunk (annyira remélhetőleg nem tévedünk el, hogy ez se legyen világos), hiszen a déli féltekén pont fordítva fog működni a technika, vagyis a délre néző oldal lesz a legárnyékosabb.

Ha az első lépés megvan, keressünk némi mohát, majd vizsgáljuk meg, hogy miért nedves az adott felület. A víz lassabban folyik le a lankásabb részekről és azon fatörzsekről is, amelyek rücskösebb kéreggel rendelkeznek, így ezeken égtájtól függetlenül szívesen telepedik meg a moha. A földfelszín fölötti 60 centiméteres rétegben a levegő az erdőkben általában folyamatosan sok vízpárát tartalmaz, mivel a talaj állandóan párolog, így az alacsonyan fekvő mohafoltokra sem célszerű támaszkodni a tájékozódás során. És ha felülről éppen odacsöpög egy részre az ágakról a nedvesség, akkor azon sem azért fog moha nőni, mert a terület fekvése miatt kevés napfényt kap.

A legjobb tehát, ha egy viszonylag napos részen kezdünk vizsgálódni, és a fák törzsének magasabban fekvő, sima, függőleges részeit nézzük. Ha egy fa egyik oldalán egy ilyen pozícióban moha nő, másutt pedig ugyanebben a magasságban nem, az valószínűleg tényleg azért képes életben maradni, mert árnyékban van azokban az órákban, amikor a Nap a legerősebben süt. Ez az északi szélességeken az északi oldalt, a déli szélességeken pedig a délre néző oldalt jelenti. A mohák tehát tényleg használhatók a tájékozódás során, ha tudjuk, hogy mit jeleznek, de ha biztosra akarunk menni, inkább legyen nálunk iránytű, amikor erdei felfedezőutakra indulunk.







A TÉRKÉPEKRŐL...


Ha erdőben jársz, a fák is segíthetnek neked tájékozódni. Ha megfigyeled a fa törzsén levő mohákat, rájöhetsz merre van észak és dél: a mohák általában zöldek és tömöttek az északi oldalon, a dél felé mutató oldalon pedig inkább barnás vagy sárgás szinűek. Ez azzal magyarázható, hogy az északi oldalon több a nedvesség.

Ha egy kivágott fatönköt találsz, az évgyűrűk is értékes információt rejtenek: dél felé a gyűrűk nagyobbak és ritkábbak, mint az északi felén.



Vannak erezett kérgű fák, (pl. a gesztenye) amelyek szintén segíthetnek a tájékozódni, mivel az Észak felé néző oldalukon sokkal több, sűrűbbek rajtuk az erek.

Ha egy hegységben kirándulsz, ahol még az ember nem alakította át számottevően a természetet, szintén a növényzet segítségével rájöhetsz, merre van dél. Csak egy magas nézőpontról kell megfigyelned, a hegynek melyik oldalán dúsabb a növényzet, ez lesz a déli oldal, amelyikre jobban süt a nap.











 
 
0 komment , kategória:  Világjárók  
Hollósy-Tóth Klára
  2017-05-24 22:00:32, szerda
 
 







HOLLÓSY-TÓTH KLÁRA


Hollósy-Tóth Klára (Győr, 1949. szeptember 6 - )


"A könyvek, a versek, az irodalom életet, halált jelentenek, és az örömöt, fájdalmat. A rím, a ritmus a lét legszebb dallama. Ringat, magához ölel, mint a szerető anya. Mikor születik a gondolat, buzog a lelken, a szíven át, mint a forrás, a halk, ábrándozó patak, majd a medrébe zár, s hordja tovább olyan szeretettel, melyet nem utánozhat semmi, senki ember. A vers káprázat, élmény, látomás. Az ember szíve-lelke."

(Hollósy-Tóth Klára)



Link


Link

Link







ADJ, URAM, A MAGYARNAK !


Adj, Uram, a magyarnak életet,
adj végre megérdemelt világot!
ne sötétet lásson, de fényeket,
letaglózták nincsek és hiányok.

Adj, Uram, börtönéből kiutat,
itt köd van, a célja is homályos,
tévútra terelik hazug szavak,
felritkult hite mára, hiányos.

Állítsd talpra őt, adj neki erőt!
honában élni egyre nehezebb,
ember legyen újra maga előtt,
add meg neki mind a feltételest!

Ne hagyd kínlódnia önmagában,
kétségeire végre válaszolj!
Adj neki otthont a hazájában,
ahol ma újra rabként bujdokol.

Adj, Uram, a magyarnak életet,
ne hagyd el őt, ne hagyd el a hazánk!
Lássa meg a célját, a fényeket,
add, hogy új élet köszöntsön reánk!

Összedőlt létét építsd fel, kérlek,
tűnjön el tőle a rút szenvedés,
add vissza hitelét becsületének,
ő jövőjéért mindig tettre kész.

Add áldásod törekvéseire,
most és mindörökkön légy vele!
Adj feleletet kérdéseire,
kérlek téged, segítsd, tégy jót vele!

Áldd meg, Uram, végre a magyarod,
adj neki egy jobb, egy szebb esztendőt,
legyen úgy végre, ahogy akarod,
megérdemli rég a boldogabb jövőt!







AHOGY LÁTJA AZ EMBER...


Ahogy látja az ember önmagát,
vesztve mindenét; örömét, fényét,
nézi elrettentő tükörképét,
s megdöbben egyre vénülő magán.

A tükörképe utánzat, silány,
olyan, mint egy jól eltorzított gúnykép,
csúfos boszorkány, vagy annál is görbébb,
hihetetlen, volt egyszer szép virág.

Szörnnyé teszi az embert az idő,
lepusztítja róla a jót, a szépet,
kemény kézzel dolgozik az enyészet,
morbid dolog ez, elkeserítő.

Miközben mindig mosolyogni kell,
perceink fogynak, ütemre rohannak,
s örülni kell a folyton új napoknak,
majd megadón, szó nélkül tűnni el...







AMÍG KÉPES


A mindenségben minden
míg képes, addig őriz,
harangszót a szél,
fák a rájuk hullt havat,
az ég, a föld
a nap tündöklését,
- téged én, míg élek,
addig tartalak...







AUGUSZTUS


Augusztus fejét zöld koronázza,
szikrázó ereje lüktetve tüzel,
menny ölében ringó szerelmi láza,
a rét füvére ülve, tűzfényű csepp.

Sziporkázó lángokban ég az égbolt,
fehéren fénylő, lobogó fényezüst,
tűzfátyolt sző, s rá pilleszárnyú fényt fon,
az aranyszínű nyár szerte mindenütt.

Játszva futkosnak szellősuhanások,
láthatárig tart a tánc, a lebegés,
fényeibe képzelem látomásom,
hömpölygő folyama puha vízesés.

Augusztus gyönyöre, dúsálmú élet,
örök vágyak, szerelmek diadalma,
búzamezőt ringat az emlék: téged,
tébolyító fény vagy, a nap sugara!







AUGUSZTUSI NYÁR


Virgonc még, perzsel, forr a nyár,
akár a láva, olvad,
szitálja drága aranyát,
gyönyöröket ragyogtat.

Tündérek fonják gyöngyhaját,
forrón simogat, ringat,
tűzi ránk büszke sugarát,
aranyszemmel kacsingat.

Jókedvű, virgonc még a nyár,
félő, nem soká marad,
egyre tüzel a napsugár,
hevít, mint kohó, a nap.

Lágy szellő szárnyal, lomb kacag,
örömökről vallanak.







Költő vagyok, - mi érdekelne,
ha nem a költészet maga?
az ember sorsa, tévedése,
kitartása és bánata.

Az élet puszta jelenléte,
mely, mint a füst, oly illanó,
míg felcsodálkozunk az égre,
vakulni kezd a lenn való.

Költő vagyok, - vers az életem,
magam Mindenséghez mérem,
egy hallgatásba bújt értelem,
s jó, csak az Isten szemében.

"Az idő" gyorsan "elszivárog",
a lét együttes érdekünk,
ne csak éld, értsd meg a világot,
hol egyenlőnek születünk.

Szép az élet, ha boldog lehetsz,
ha naponta, nincs aki bánt,
ha nem csak egyszer, többször ehetsz,
ha volt ki jó napot kívánt.

Más költők? - biz' jó lenne velük
naphosszat elbeszélgetni,
mert egyezik az igaz hitünk,
merünk sötétben fényleni.

Költészet nélkül ez a való
csak üres időfolyamat,
Ő a Mindenséghez hasonló,
megkoronázott öntudat.

Költő vagyok, könyvek közt élek,
asztalomon papírhalom,
a Gondviselést hiszem, s félem,
még itt, e mozgó csillagon.

Ha túllépek e sivár léten,
a végtelen képzeletig,
e foghatatlan jelenléten
/el/ tudnék időzni évekig!

A vers a költészet egy része,
a költészet, a mély maga,
csak szállna mindenki szívébe
e csoda szentelt angyala!

Tiszta forrásból inni mindig
és inni adni mindenkinek,
könnyebb lenne a terhet vinni,
élet? - nem fájna senkinek!

Költő vagyok, egy emberi lény,
szomjam csillapíthatatlan,
vad gyökéren ringó sziklevél,
az isteni akaratban.

Feladatunk sok van, rengeteg,
napra-nap küzdünk, alkotunk,
mert nem mindegy, mert nem egyre megy,
holnapra hova is jutunk.

Mi nem fogjuk be ,, pörös" szánkat,
teszünk a tudásért, hitért,
őriz az idő, nem e század,
és megfizet majd mindenért!

Ha akarunk, mi tudunk tenni,
ha vezet a jóakarat,
a léttel kéne megbékélni,
s csak magunknak tenni panaszt!

Senki senkit meg ne alázzon,
hozzá nincs joga senkinek!
ne dicsérjen, de ne gyalázzon,
és boldog ne csak én legyek!

Én azt kívánom mindenkinek,
hogy az élete jobb legyen,
hogy ne ejtsenek annyi könnyet,
hogy megéljenek rendesen!

A jólétet, a várt Kánaánt,
sorsunk minősége adja,
s hogy üljünk a Jog asztalánál,
végre jöjjön el a napja!

Költő vagyok, vágyakkal tele,
földi mércével mérhető,
éltet a tenni vágyás heve,
de sürget a futamidő.

Olyan szűkre szabott az élet,
gáncsok közt hervad a remény,
az ember véges, s oly' törékeny,
jólesne egy meleg tenyér!

A jót vágyja az ember lelke,
az igazat, elérhetőt,
mert e létre van megteremtve,
s kitartásra a cél előtt.

... és nincsenek született rosszak,
csupán csak létfeltételek,
nincsenek bitangok, gonoszak,
csak elhibázott életek.

Igaz hogy még nem nagy az ember,
de magát túlértékeli,
s mert önhittsége véghetetlen,
így nem tud mást, csak veszteni.

Csak egy a biztos, hogy meghalunk,
ellene senki nem tehet,
de addig küzdünk, nem alkuszunk,
másképpen tennünk nem lehet!







ÁLDOTT CSENDBEN...


Az erdő langyos őszi fényt ragyogtat,
hull a fákról a sok száraz levél,
szerte széjjel rőt aranyat potyogtat,
terítgeti szét színpompás mezét.

A nap bágyadtan, erőtlenül ragyog
az égbe nyújtózó karok fölött,
mosolyog, mintha üzenne: - Még vagyok!-
simogat a fényözönök között.

Az ősz, kaméleonként színét váltja,
akvarellje díszíti a tájat,
árnyalatai tarka szivárványa
átmenetet ad a színvarázsnak.

Áldott csendjében mereng el a világ,
- Nemlét dalol hal/l/hatatlan hangon,
vigaszt ragyog az Örökkévalóság,
ismerős, mióta élek, hallom - .







ÁLMOKAT SZÖVÖK ...


Minden emlékem, hitem már színtelen,
hogy élni tudjak, álmokat szövök,
a jelen perceit mind kiszínezem,
és újra régi magammá növök.

Belészövöm vígkedélyem, örömöm,
élénk, arany napszínét a voltnak,
repülök, szárnyalok az örömökön,
álmodik reménye egy bolondnak.
Így lesz a lélek ábrándjából jelen,
a valóból mese birodalma,
mert így élhetek csak békességesen,
s lesz lelkemnek kölcsönzött nyugalma.







CSAK ESTE


Én csak este tudok boldog lenni,
mikor sűrülni kezd az esthomály,
mikor a némuló csendet termi
a halkan szálló hamuszínvilág.

Ha rátelepszik az időtlenségre,
mint lélekre a csendes fájdalom,
a holdezüst pislákoló fénye,
és táncot lejt a térdeplő hídon.

Én csak este látom meg a szépet,
mikor reszket ezer csillagcsók tüze,
s míg titkán mereng a megigézett,
utat sző hozzá, a néma semmibe.







CSAPKOD AZ ŐSZ...


Csapkod az ősz esővert szele vadul,
sáros az utca mindenütt, amerre látsz,
a táj fölött az ég egyre komorul
az egész világ nagy, lucskos mocsokban áll.

Az eső s a szél most mindenen az úr,
a fák alatt avarral takart szürke sár,
rázza a fákat lelketlenül, vadul
a sivító szél, mint irtó tengerár.

A nyár szépsége mind a porba rontva,
a világnak az elmúlás a gondja,
rekedt holló károg, gyász és vészmadár.

Mintha azt kiabálná: irgalmat ne várj!
úgyis betakar nyálkás karjával az ősz,
most az elmúlás vasmarkú hatalma győz







A CSENDEN ÁT


Elmentél tőlem szépen, csendesen,
gyávaságba fúlt mégis a vágyad,
lettél maga a hang utáni visszhang,
mikor feleselve szólok utánad.

Hitet adtál nekem, új életet,
amikor titkon forrásodra leltem,
hittem, mindent adtam én is neked,
de te mit adtál, azt mind visszavetted.

Ahogyan egy vékony, gyenge ágról
hirtelen felrebben, elszáll a madár,
az ág azonnal kiegyenesül,

ilyen visszarántó, merev hiány
kiált utánad még a csenden át,
és hűl hiteimmel, hűl, egyre hűl...







A CSEND ÉRINTÉSE


Ezüstös esti csendben
mélázik a lélek,
mikor a napi harc, a gond,
nyugalomra térnek.

Álmok kelnek hosszú útra,
társ: a hold gyenge fénye,
halk ölében ringat az est,
a Csend végtelensége.







A CSEND HATALMA


A magány testet, lelket szorongat,
oson, mint fák alatt a szürkület,
ölel, mint hűs ereket, partokat,
az elmúlássá testesült hideg.

Rászáll a fákra, bokrokra sorra,
a víz tükrét simogatja szépen,
csendkezével álomba ringatja,
lelassítja minden rezdülésem.

Ha érint a csend üdvös hatalma,
mintha nyújtaná kezét az Isten,
magamba békít egy pillanatra,
hogy magával is meg és kibékítsen.










A CSILLAGOK FELETT


Mióta nem vagy, csak téged kereslek,
üzenek a nappal, a széllel tenéked,
lehet, hogy nem vagy, én mégis szeretlek,
akkor is, ha te ezt soha meg nem érted.

Csukott szemmel is folyton téged látlak,
a lelkemben érzem szerelmed erejét,
ha elgondolom, nem nekem vagy , másnak,
már hidegnek is érzem szemed melegét.

Valahol majd a csillagokon is túl
találkozunk, ahol majd lelkünk összeér,
majd fény és béke lesz, nem vadvihar dúl,
a lelked lesz a jussom hűségemér'...

Ott örökké már mi csak együtt leszünk,
Mi is lehetne, ami ennél jobb és szebb?
itt egymás nélkül múlik az életünk,
mondd, megnyugszunk e majd a csillagok felett?







AZ EGYETLEN IGAZSÁG


Mi a vers?

Parancs és szeszély ez együtt,
kényszer és akarat,
kaland és törvény:
a véletlen tündéri ajándéka.
Kosztolányi Dezső

A költészet az egyetlen igazság,
legyen az szó, festmény, vagy zene,
a legőszintébb, legigazibb barát,
folyton vele lenni kellene!

A költészet a Mindenség szerelme,
minden szava forró szenvedély,
halhatatlanság, az istenek nyelve,
legbiztosabb földi menedék.

A költészet a szépség csillagéke,
a képzelet nagy utazása,
hamisítatlan szabadság és béke,
varázslat, az ember látomása.







E GYÖNYÖRŰ VILÁGBAN


,, Szeretném felverni lelkem dalával
...a világot!"
József Attila

Hogy halljanak, lássanak, vigasztalódjanak
kiknek elment az élettől a kedvük,
boldogok lehessenek, szeretni tudjanak,
mosolyogjon, ne zokogjon a lelkük!

Ha mondanák, szeretlek, melletted állok,
tán lassabban forogna e nagy kerék,
ha őszinte lenne az ember, nem álnok,
nem reszketne tétlenül a remény.

Az ember sokáig bekötött szemmel ül,
vár tétlenül, majd pattanásig feszül,
mikor rákövül a mindennapi gond.

Legyen mindenki otthon e hazában,
e dalommal felvert gyönyörű világban,
oly egyformán, mint az erdőben a falomb!







AZ EMBER AZ EGYETLEN


Az ember egy, ki gondolkodni képes,
kinek lelke testbe van börtönözve,
ki a változóban változatlant keres,
hitével reményt, s valót kapcsol össze.
Feléri ésszel, sorsa feltételes,
és a feltétlen létezésig ás le,
egyetlen, ki folyton értelmet keres
mindenben, és erről soha nem áll le.

Jó tudja létezése időleges,
léte súlya nehezül, majd rászakad,
de vállalása sohasem nemleges,
nem ül tétlenül hűsítő fák alatt.
Az ember az egy, kinek értelme van,
öt érzéke mellett van megérzése is,
az egyetlen lény, akinek lelke van,
becsületre vágyik, s szeretetre is.

S lelke nyugalmát feldúlja a bánat,
lázong ellene, mint tűzláva folyam,
búskomorsága magára nem várat,
újra gondokat, keserveket fogan.
Kívül megnyerő, belül láthatatlan,
kiútját e káoszlétből nem leli,
útja bármilyen, sosem járhatatlan,
ha fojtott feszüléssel is van teli.







Az ÉJJEL ÖLÉBEN


Megsimít a fény, megérint és elhagy,
játszi szelekkel kergetőzik lágyan,
kószál a völgyben, messzi hegyoldalban,
rét ölén lebeg, suhanó sugárban.

Zajtalan inog, vonul néma nesszel,
az árnyékok közt imbolyog kéken,
szétszivárog az ébredő homályban,
megáll és elhal, az éjjel ölében.







FAGYTŰZŰ NESZ ALATT


Jéghideg csendek
ölelik a létet,
gyémánt hűs burkát
fagyok verdesik,
zúzmarás fák közt
a lét összedermedt,
jég-kristályvilág
szórja szilánkjait.

Nesztelen, néma
jégtömbbe zárt világ,
rideg acélváz
feszül az ágakon,
törvényét éli
a legapróbb parány,
őrült szél tombol,
lázas borzalom.

A fagyvilágra
a hold, fényeket nyilaz,
tűzcsillám csillog
a szűzhabos havon,
szunnyad a béke
fagytüzű nesz alatt,
apró szikrasereg
játszik hallgatagon.







FÁJDALOM


Tán túl sokat jelentettél volna?
Azért sajog fel naponta a volt?
Tart az idő szentté koszorúzva
s penget bennem aranyló lantokon.

S mintha dőlne már a vár oszlopa,
a rom felett lám, kísértet bolyong,
s keresni visszajár zugaiba
a lélek, a kósza kis bolond.

Mélyre ásott a konok megszokás,
belém vájta itt ragadt sejtjeid,
lüktet a rabláncolt idő tovább,
s örökbe mentve végleg elmerít.







FIGYELMEZTETÉSEK


Rég volt, több évtizede már,
a meleg anyaölből kiszakadtam,
azóta szorongat a félelem,
egyedül vagyok, magamra maradtam.

Jövőm múlttá lett, rettegve érzem,
mitől annyira féltem, már jól tudom,
reménytelen lett további létem,
kétes, mi hátra van e maradék úton.

Nincs elszántság, törekvés bennem,
hihetetlen, de megszelídültem,
gyökerek fognak, lánca a megálljnak.

Apró jelek intenek, semmiségek,
jól értelmezhető kis áramütések,
figyelmeztetnek, nincs már mire várjak.







GOLGOTÁN


A levetkezett erdőn árvaságról,
elmúlásról mond halk mesét a csend,
lombhullató, kesergő, bánatától
a távol együtt érzőn visszacseng.
A zörgő, rőt, száraz leveleken
kis vigasz-fény, mint mécsláng átszitál,
árnyak suhannak lomhán s nesztelen,
közöttük jár valahol a halál.

Eltűnődöm múló életemen,
csak szenvedés vár annyi éve!
Egyszer ha porrá, semmivé leszek,
semmibe vész majd szívem lüktetése....
Dér hull a szétszórt rothadó avarra,
mint Jézusra a vád a Golgotán,
tán egyedül maga az Úr tudhatja,
mért bánik velünk ilyen mostohán.







HAZÁMHOZ ÉS FIÁHOZ


Ne add fel, ne add fel a reményt, Hazám!
Sem jelened, sem jövőd nem elveszett,
honodnál nincs sehol, semmi édesebb,
fiad itthon,csak itt lehet igazán!

Itt születtél, itt élsz, ismerős e táj,
minden kis zegzuga, síkságok, hegyek,
és ő szintén ismerősként tekint rád,
ismeri lényed, minden lehelleted.

Bárhogy menekülnél, hiába futnál,
idegen nyelven bármily jól megtanulj,
hazád fia maradsz, bármibe fogj hát,
sohase felejtsd el, itt lehetsz csak úr!







ITT ÉLEK


,, Itt élek megrekedten, mint egy elátkozott,
mert szinte elfeledtem, hogy voltam és vagyok".
Komjáthy Jenő

I.
Világot akartam váltani régen,
küzdöttem nemesért, jóért, igazért,
Andersen gyönyörű meséin nőttem,
magamba ittam igaza tengerét.
Aztán rádöbbentem mi is itt a cél,
és hogy egyedül semmit el nem érek,
az embernek itt csak akkor lesz esély,
ha lopni, csalni tud, ami nagy vétek.
Ez a való, nem a mesék világa,
egy fecske, mint tudjuk, nem csinál nyarat,
akaratom mindig megzabolázta
a nevelésen alapuló öntudat.
Sorsunknak hogyan kéne alakulnia,
ez a vágyunk még mindig utópia?

II.
Sok volt a szenvedés, nemrég a tegnap,
felgyorsult az idő, s az események,
nagy kérdés, hogy lesz és lesz-e holnap,
bevallom ma is nyomorultul élek.
Szükség és kényszer sok tettünket megszab,
sok muszáj között elnémul a lényeg,
megváltás nem jön, majd csak ítéletnap
Semmi sem jó, vagy rossz maradéktalan,
a volt hibáit csak a jövő érzi,
Boldogság? Vagy volt, vagy lesz, de sose van,
szép a múlt, ha az ember mából nézi.
Költőm! Én ma élek itt megrekedten,
de azt, hogy vagyok, én még nem feledtem!







JÚLIUSI FÉNYEK


A víz színén az elpihent ég
tükrök közt reszket lelkesen,
visszalátja a naplementét
a felszín újra élesen.

A fénynyalábok fürgén, lengén
lebegnek át a díszleten,
s míg lázrózsákkal lázít az ég,
a víz csendesen elpihen.

A lánggá olvadt nagy közösség
magához vonz, el nem ereszt,
mint balzsamot, szórja tekintetét,
a féltőn óvó szeretet.







KARÁCSONYI ÁLOM


Hideg, hallgatag, zord az idő
fázik az ember, reszket a lélek,
a fényes holdkaréj egyre nő,
ahogy magamban az álomképek.
Elárvultak a világrendek,
szemlehunyt örökség a szeretet,
néma,elszomorodott minden,
nem érezni mást, fagyot, hideget.

Nem tisztul fel a beborult ég,
egyre szomorodik a Végtelen,
ha valamitől felvidulnék,
csoda lenne, de babért nem terem.
Zúg a szél, a hó szakad egyre,
megváltást remélni is csacsiság,
szükség lenne isteni kegyre,
holt némaság ez a süket világ,

A sűrű hó, mint angyal szárnya
verdes, s nyitom szívem és ablakom,
mintha tömjén és mirha várna,
a szent ég üzenetét hallgatom.
A hó hull, hull, tárul a lélek,
recsegve, ahogy a rozsdás zárak,
bűnbocsánatot nyer a vétek,
óh, bárcsak szívemre zárhatnálak!

Benn a kandallóban tűz lobog,
kályha duruzsol lélek-meleget,
s én itt kinn várok, álmodozom,
én Istenem, veled beszélgetek.
Angyal száll, s hoz hírt az égből:
-,,Örvendjetek ti boldog emberek!
Valóság lett a szent igéből,
Megváltótok végre megszületett."







KÁPTALANDOMBON


Fellegek szegültek mellém társnak,
belül a béke van velem,
azúrég öleli a tájat,
hol századokról mesél a történelem.
Idegen hadaknak látom harcát,
németnek, töröknek, franciának,
mit életükben jól összekuszáltak,
jóvátenni talán még visszajárnak.

Mennyi átlényegült múlt, ma jelen,
műemlék a domb legmagasabb pontján,
a Püspökvár, a templom, kísért a múlt szüntelen,
dicsőség tüzén át, s tragédián!
Mennyi ember tudna itt mesélni,
ha összegyűlne, kit e domb ideköt,
mennyi történést takar ez örökölt
szent istváni talpalatnyi föld!

Mennyi emléket takar, halát, gyönyört,
a rézrozsdák kibomló színképe,
a nagyharang konduló hangja,
mind üzenet, a múlt emléke.
Mekkora időtáv, Istenem,
mit ringat a csend immár ezer éve,
mennyi víz lefolyt azóta a Dunán,
s kiált fel még az ,,asszonyi kín" az égre.

Mily hatalmas kincstár, szent ereklyékkel,
vérző könnyet ontó szűzanya kép,
mily alázatot, csodálatot hordoz széjjel
az arcán átsugárzó mennyei fény.
Fellegek szegültek mellém társnak,
s ezernyi lélek, csendes suttogás,
merengek a múlton, míg csörgedez tovább
a múltat idéző visszhang, a vízcsobogás.







KÖTŐDÉS TERHEI KÖZÖTT


Botladozva hordom kötődések terhét,
magányba űzött a dübörgő hiány,
átélve folyton a Mindenség szerelmét,
jajdul bennem a fordított arány.

Az erdők, mezők régi arcát keresem,
alattam feneketlen mély szakadék,
nem nyújt kezet sem Isten, sem a végtelen,
magába temet e kőszirt-omladék.

Elcsendesednek akkor végképp mindenek,
az emlékezet sem, semmi sem marad,
ragaszkodó csend ringat örökre veled,
míg a változás tör magának utat.







KÜLDETÉSÜNK


Mindennek miértje, célja van a földön,
de hogy minek mi, nem tudjuk előre,
élete kinek Kánaán, kinek börtön,
mindig szükség van akaraterőre.

Menny vagy pokol vár. Nem tudni, hova tartunk,
szeretetet adsz és vársz, hogy több legyél,
meg van határozva minden pillanatunk,
akar az ember, és rájön, csak remél.

Van láng, mely porig éget, és van égi tűz,
mely erőt ad, éltet, másokkal összefűz,
s van, amelytől az ember visszahőköl.

Van, akit büntet, s kihez kegyes az Isten,
van, ki sínen halad, s van, aki kibillen,
és van, kit a lét teljesen felőröl.







LEVÉLTELEN LESZ...


Levéltelen lesz lassan a világ,
talpunk alatt hullt avar zizeg,
mint szirmát vesztett hervadó virág,
égre kiált az emlékezet.

Halk éjjeli zajok hallgatóznak,
a hold az ég párnájára dőlt,
az éjjel morajai ringatóznak ,
bús, bánatos, meggyötört a föld.

Megsárgult, szürke hétköznapok
silány, hívatlan, nyűtt vendége,
keresi velem a tűnt tegnapot,
a múlt laza hullámába lépve.







A LÉLEK CSENDJE


,, mert annyi mosoly, ölelés
fennakadt a világ ágbogán."
József Attila

...mint akaratokon a teljesületlen vágy,
mikor még útban a sugár,
de hirtelen elszökik a nyár...
vagy mint a simogató kezek,
melyek vigyázzák
a mosolyok édes, igaz tanyáját,
a lélek csendjét,,
az emlékek otthonát,
s lüktet felette sinusgörbével
a szív dobogó ütemén a vér
szüleinktől belénk települve
a szívhangokon át,
kölcsönzi a lét nagy ajándékát
az életet magát,
és benned zakatol a világ,
a mindenség, szépség,
vagy épp az egyhangúság,
a gének, atomok, molekulák,
mind-mind a test anyagában
lüktetnek át, kiszámított ütemben,
szépen, " mint csillag az égen",
tudatja velem mind, hogy vagyok,
és én rájuk se gondolok,
csak épp most, hogy írok,
gondolkodom, mélázgatom,
a világ fölött, magam fölött, mindenen,
a sorsomom, az életemen,
miközben figyelem
hogy remeg a nyárfán a levél,
ez aprócska lét, reszkető remény,
ide-oda fordul szállva, ringatózva,
pendíti, forgatja a szél,
miközben sorsára vár,
megpihen kicsit, megnyugszik
minden ág, hallatja némán
hallható szavát,
az élet örök dallamát,
- önmagát -
míg kimért ütemben pulzál a lét,
a rét, az erdő, a kert, a messze, odaát,
nyilazza a langyos őszi ég szerte aranyát,
az élet éltető, kölcsön sugarát,
a megmagyarázhatatlan, gazdag, telt varázst,
a lebegő tiszta békét,
a szépségek halvány, vagy épp vakító fehérét,
szikrázó kékét,
mindazt a látható csodát,
ami épp most ,,akadt fenn"
a képzelet képén,
a ,, világ ágbogán".







A LOMBOK IMÁJA


Aranysárga fény, sugárragyogás,
hang nélküli, néma mosolygások,
porszemcse futkos, csend van, hallgatás,
mintha vigyáznák a némaságot.

Érezni szinte, valaki figyel,
mintha szólna emberi szavakkal,
a végtelen Jelenlét vizitel,
beszélgetnek, Ő és a patakzaj.

Az erdő mereng mélán, gondtalan,
a csend néma sóhaj suttogása,
a lombok halk imákat mondanak
kezüket az ég kékjébe mártva.







Hollósy-Tóth Klára Éva: Naponta újra (hangosvers)

Link



. .








NOVEMBER


Hosszan zuhogó, hideg záporok
vad szeszélye dúlja szét a szépet,
fákról, bokrokról nyűtt levél forog,
levetkezik a maradék élet.

Fekete varjakkal tele a rét,
viharos, zord szelek kiabálnak,
lejjebb szállt a szürkésfekete ég,
a falak némán, hidegen állnak.

Ködvárat épít a síri világ,
a lezörgött lomb ravatalára,
a néma kertben őszvégi virág
zokogja búját az éjszakába.

A kert sáros, borús, zord fuvalma
növénylelkeket, szíveket szakít,
téli álomba ringatja halkan,
a halódó mező fűszálait.

Halkan feszül az elnémult határ
felette leszállt fellegraj remeg,
fehér csenden sikolt a hallgatás
melyen a kék idő lobogva lebeg.







ÖREGSÉG


Egyre fájóbbak és fürgébbek az évek,
egyre élesebb képe a tűnt időnek,
egyre sekélyesülnek a féltett mélyek
ahogy valahonnan néma árnyak jönnek.

Változnak az értelmek és a mi végre,
minden elfutó perc olyan tünékeny,
a pihentető álom, az éj olyan éber,
könnyű fényben lebeg, s halk Chopin zenében.

Még szunnyadva, az ébredés határán,
a gyöngyszín hajnal áttetsző burka alatt,
mikor nem ér el a tudatig; mi vár rám?
mikor véletlen, sorstalan a pillanat.

Még megteremtetlen és oly bizonytalan,
mint szivárványos fény levéllombok közén,
közeledsz az anyaföldhöz egyre jobban,
hol semmi terül mindent feledtetve föléd.







ŐRZÖM A KÉPED


Hordlak magamban, őrzöm a képed,
vastag falak mögött, végzetem mélyén,
amikor elérni szeretnélek,
túl kell lépnem a magam végességén.

Rejtőzködsz előlem, el nem érlek,
tán szégyenkedsz szorongásaid létén,
én nem hagylak el, vigyázlak végleg,
ott vagy verseim néma rebegésén.

Ott találok rád, hol nem reméllek,
visszavarázslod ilyenkor a kedvem,
ha lemondok rólad, utolérlek,
ki megváltasz majd az élettől engem.

Tebenned vert gyökeret a lelkem,
te vagy, s maradsz egyetlen szerelmem.







ŐSZI CSÖND...


El kell vesztenem mindent, ami szép,
nem lázongom, de még nem közelít a közöny,
sehol az Isten-áldott bölcsesség,
még mindig, folyton csak önmagamba ütközöm.

Múlóban az ígéretes élet,
a nagy plánnal indult kezdet, közelít a vég,
a belátás sem hozza békémet,
a törékeny csönd ölel, s a fakult őszi ég.

Múltam, mint megfáradt vándor pihen,
szomorúság tölt el, hogy ennyi csak az élet!
Hajóm egykedvűn ring az öbliben,
engem már csak a megrekedt , őszi csönd éltet.










ŐSZELŐ


Mintha minden tudná, hogy már ősz van,
visszafordíthatatlan elmúlás,
merengő, bús befelé fordulás,
egykedvű magány, mi még hátra van.

Csendben reszket a félszeg félelem,
a felszálló ködök hűvösében,
madarak tollászkodnak a fényben,
mélyül az erőltetett türelem.

A nyár tűnőn a lombon átdereng,
a kóborló szél magában dünnyög,
gomolyfelleg céltalan hömpölyög,
nagyokat hallgat, bólogat a csend.

Sárgán figyel a ránk komorult ég,
unalom nyugszik a megült porban,
s a csupasz ágak közt titokban
visszaszökik a nyár búcsúzni még...







ŐSZÜL


Még csupa fény, ragyogás a nap,
oly csillagszemű még a nyár,
még szerelemről suttog halkan
e lilalángú délután.

Színetelt a kert, kavarognak,
tarka lepkék, mint röpke láng,
az ezerszínű lepkerajnak
röptétől víg e tág világ.

Szöcskék fürge, szökellő népe
fürgén ide-oda ugrál,
a nyár gyönyörű, tünde béke,
de színesedik már, tarkáll.

Őszülni kezd a virgonc király,
s a nap tüze, mint pokolban,
sistergő hasábfaragyogás,
de tudja minden, hogy baj van.

Szedelődzködik szépen, lassan,
szedi fel sátrát már a nyár,
fel-fellobogó sugarakban
lebeg a fény, a láng, a nyár.







ŐSZ VÉGE


A kertben vén gesztenyefa áll,
alatta hullt, elszáradt levél,
a szél keres, kutat, de nem talál
mást már, csak az ősz üzenetét.

Fénytelen a lét, a lüktetés,
kibírni bút nehéz feladat,
oly jól esne most egy ölelés,
szerelmes, vigasztaló szavak.

Jó lenne eggyé válni veled,
beléd bújni, akár egy gyermek,
hallgatni minden rezzenésedet,
s szívünket, ahogy megrepednek.

Nincs rigó, s fülemüle trilla,
hegedűik tücskök nem pengetik,
félő, hogy a semmi közelít,
a világ szomorúan, sírva
hullatgatja fájó könnyeit.







RŐT-VÖRÖS ŐSZ


A rőt-vörös ősz tarka mezben
lépeget a táj felett,
a szürke égen, s lenn az aljban
mennyi emlék ténfereg!

Kósza szél fúj, járja útját,
dértől nyirkos és hideg,
búsuló fák hajladoznak,
szakadt köntöst öltenek.

Sóhajtozva búsul a lomb,
kereng, száll a föld felett,
búcsúzkodó, furcsa örvény
száz kezével integet.

Sodródnak szét, bágyadozva
vért sírnak a levelek,
vörös színű visszfényt dereng
nyomukban a rengeteg.







SZEPTEMBERÜL...


Bontja sátrát a nyár, az ősz meglegyint,
pacsirták füttyel búcsúznak a réten,
ahogy elköszönni szokott rendszerint
minden ami szép, csukódik az Éden.

Eltöpreng magán, harcol még, széttekint,
míg a hold lassan előjön az égen,
aludni készül a természet megint,
a nyár álma száll a lehűlő éjen.

A láthatár alja fény, aranykarát,
rozsdát szikráz, a gyér napsugarát
ringatja a tölgy aranybarna lombja.

Lassan dobolni kezd az ősz esője,
pókhálószálakkal a fény beszőve,
a széna illatát az égbe szórja.







A SZERELEMHEZ


Ó áldott, szűztiszta szerelem,
takarj be féltve, vigyázz rám, fázom!
Égess el lángoddal vértelen,
bármit tégy is, nem lesz zokszó számon.

Érleld, ahogy a nap a határt,
teljessé a szeretetet bennem,
ahogyan a nyár aranyát,
telíts fénnyé, értelemmé, engem!

Soha ne tégy bizonytalanná!
Ördögi szörnynek ne mutasd magad!
Válj, kérlek halhatatlanná,
hogy mindörökre megtarthassalak!







TE AKARTAD


Te akartad, hogy részem legyél,
hogy magad add lényemért cserébe,
te akartad, hogy bennem élj,
hogy igényem legyen a részre...

Te akartál nagyon szeretni,
te akartad, hogy szeresselek,
te akartál velem nevetni,
s te akartad azt is, hogy elfelejtselek.







TE VAGY


Gyötrődésem minden oka te vagy.
belőled fakad minden érzelem,
az összes lételem te vagy nekem,
te vagy a bánat, te vagy a harag.

Te irányítod gondolatomat,
mindegy, hogy akarom-e, vagy ha nem,
uralkodsz rajtam ma is, úgy hiszem,
tőled ered a jó, s ha bántanak.

Örömem és búm belőled fakad,
nyugtalanságom, nyugalmam te vagy,
s hányszor, de hányszor elengedtelek!

Nem élhetek nélküled, se veled,
naponta a múltat ismételed,
igazán, de nem jól szerettelek.







TÉGED ISTEN ORVOSUL KÜLDÖTT...
Elisabeth Barett Brawning


Téged Isten büntetni küldött,
kétélű kardnak, mely mély sebet vág,
és hogy a hűség tőlem el ne szökjön,
adott melléd őriző kitartást.

Mily' különbség, kit minek küldött,
kinek öröm jut, kinek sorscsapás,
mint Sziszüphosz a kővel, veled küzdött
és küzd ma is a hozzád tartozás...

...s minden új perccel, minden új nappal
a veszteség fájó szablyája szabdal,
lelassítja az áhított véget,
újra alkot érzésemben téged,

és marad minden úgy, ahogy volt,
a hűlő szerelem, az eltékozolt.

(Párizs, 1990. október 23.)







TÉLI ÉJ


Elomló csend ül hókucsmás fenyőkre,
az erdőre némaság, álom szakad,
olyan a tél itt, mint a mesékbe,
elénk csalja az éhség a szarvasokat.
Hajnalig keresgélnek a sötétben,
némán osonnak, még zajt sem hallani,
dühöng a tél a Kárpát-medencében,
mintha itt metszőbbek lennének karmai.

Jégbedermedt, hófödte a világ,
súlytalan száll a hópelyhek hada,
szinte szúr, ahogyan arcomba vág
e zúzos világ hófehér sóhaja.
Szuronyszilánkját szórja, metsz a hideg,
s tűri mereven a megbénult élet,
a táj hófödte, csillámló és rideg,
s annyira fagyos, hogy szinte már éget.

Ebben a merev hótömegvilágban
vakul a szem, ha tovább csodálja,
jobb lenne most egy apró, kicsi házban
kandallónál ülni, nem itt remegve, fázva.
Fagylehelet száll a sziklásmedrű éren,
elégedett a Tél, mint nem volt még soha,
némán, a lét felett, fagyosan, fehéren
koccint a holddal a fagyjárta éjszaka.







TÉLI ÉJI MERENGÉS


Néma az éj, a föld, az ég,
hull a hó, hull, puhán, halkan,
a táj ködszürke sűrűség,
ezer hang egy néma dalban.

Sétálgatok egymagamban,
jelenből, múltba siklanék,
tolong a kép, akaratlan
csengő csendül, a szárnyas ég.

A mélyen alvó fák fölött
visszatér a múlt elém,
meghasadt kép, összetörött,
gyönyörű mégis, mert enyém.

Havas varázslat vesz körül,
múltak lépnek ki a csendből,
rohan az idő, elröpül,
kegyelem száll odafentről.







TUDOD-E?


Hommage á Jékely Zoltán

,, Tudod-e, hogy az igazi nagy szerelmet
az őszi erdőn a legszebb kezdeni?
Nincs nagyobb csók, mint amelynek
váltását ezer halál lesi?"
Jékely Zoltán


Tudod-e, hogy az igazi, nagy szerelmet
az ember szinte bárhol kezdheti?
Csak tartson soká az a nagy csók, amelynek
,,váltását ezer halál lesi"!
Ismersz-e olyan igazi, nagy szerelmet
mely kezdettől a végéig megmarad?
Mely nem oszlik semmivé az idővel,
őrlő, nagy malomkövek alatt?

Vannak-e oly igazi, nagy szerelmek,
mik a sírig tartanak, nem tűnnek tova,
melyek ártatlanok, akár a gyermek,
s nem hagy rajtuk nyomot bűnök démona?
Van-e őszinte holtomiglan, s holtodiglan,
szelíd patak, s visszafoghatatlan visszhang,
van-e tűzsugarú, rózsalángú nap,
mely örökre marad, soha el nem illan?

S van-e oly élet, hol mélység őriz mindent,
nem veszik kútmély időverembe?
Hol szent a parancs, a törvény, mint az Isten,
s nem pusztítja szószegő csalárdság veszte?
Tudod-e, hogy az igazi, nagy szerelmet
az ember szinte bárhol kezdheti?
Nem a hely, az évszak, nem a körülmény a fontos,
az ember, aki tartását, becsületét,
makulátlan jellemét nem nélkülözheti!







A VERS


A vers a lélek parancsa, szárnyalása,
pregnáns sorokba a mélység titka vész.
A lélek láttatása, felvillantása,
fogalmazott érzés, önkifejezés.

Képzeletutazás az Én fedélzetén,
színes jelzőkbe, metaforákba zárt
rímes játék, csevegő, könnyed és merész,
mint ősi, dalszerű, megnyilvánulás.

Láttat mindent, jót, szépet, magasztosat,
rosszat is, mindazt, ami fáj, ami bánt,
közben elmondja gyarlóságainkat,
minden átöröklött emberi hibánk.

A vers gondolat, a lélek álmodása,
áldás és átok, kegyelem, kárhozat,
az ellentétek egymásba olvadása,
varázslat, művészet, lélekláncolat.







VÉGTELEN SZERELEM


Az egész életem rád építettem,
s most sikong a lelkem, mint künn a szél,
költői képet álmodott szemem,
és köröttem kiüresedett a lét.

Velem maradt, mit annyira szerettem,
szemeidben a féltés, a reszketés,
olyan élesen tudsz élni még bennem,
mintha most váltunk volna el, imént.

és helyetted már csak a csend beszél,
a szavaid metamorfózisa,
a tolongó érzések halmaza,
kételkedés, s reszkető szenvedély.
emlékeim játszanak velem még,
a szerelem, a nem múló, a mély.







VISSZAMENTVE


Van hangulat, mely visszahoz téged,
beleveszem lényed mámorába,
megtöltve veled ez ürességet,
varázslat ül a vágyak falára.

Ez a legszebb, mit ez élet adhat,
mindaz mi volt, régmúlt már, messze jár,
a hiány még belül felragyogtat,
s nem kell hozzá semmi félhomály.

Látom szemed, hamisan mosolyog,
a régi nyarat bűvöli körém,
hallom a lépted, ahogyan kopog,
ismerlek, nem téveszt meg a sötét.

S már érzem magam a karjaid közt,
a volt érzéseket visszamentve,
a vágy képzelet, idéző hírnök,
feltámadást ragyogtat a csendre.















 
 
0 komment , kategória:  Hollósy-Tóth Klára  
Egyed Emese
  2017-05-22 21:00:16, hétfő
 
 








EGYED EMESE


Egyed Emese (Kolozsvár, 1957. július 5. -) pedagógus, egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész.


Délvidék

Link



Csönd

Link



Madárcsontú versek

Link



Élővizek

Link



Hajnalének

Link








ADJ BÉKESSÉGET


Szégyen nem szégyen magammal csatázom
akárcsak Szapphó, lángban égek, fázom,
minden bajom van, mind bevallhatatlan,
száz öles mélység szélén szakadatlan:
félő magasság közelében járok,
mindennap messzebb látom a világot,
érzem kihunyó bolygók hamvadását,
szavak zsibbadását.

Sirályok jöttek, új lakók a vízre,
sírtak, pöröltek, szedtek ízről ízre
csöndet, halacskát, zsömlemaradékot.
Tollak, acélok.

Mint acélpenge hasított a szívbe.
Mintha a távol sikoltozva szülne:
birtokba vették rendjét napjainknak,
bánatainknak.

Szégyen, nem szégyen, sikoltok sirállyal,
mulandó csönddel, ostoba madárral,
fordulj felém hát, nem lehetsz a másé,
nem lehetsz másé.

Próbáltam, nem ment, leszakadni tőled,
elvette vágyam minden csepp erőmet,
nem tudok szólni, hallgatni se bírok,
verseket írok.

Hogy mi miért van, ki parancsol nékem,
miért te lettél vágyott menedékem,
mért kel a sóhaj áruló mód szárnyra,
jöttödre várva:

honnan is tudnám, hogy is tudnék bármit,
messzi bajomban szégyen szele barnít,
erőm is elhágy mielőtt elérne:
orcapirító álom szövevénye
csal könnyeimnek látható tavához,
csal küszöbödre, tétováz, határoz:
jaj, be ne lépjek, megtiltotta isten.
Szerelmes Isten.







ALTATÓ


Csak a szemem álmos! Ereimben
piros-kék tavaszok kergetőznek
és minden lélegzetvétel örömízű
Odakinn a város: telehintem
madarakkal sok meleg esőcseppel
és benn a termeimben puha szavú csönd

De neked a végtelen békét, neked
a ringatás derűjét meghozza végre
a szerelem

És amíg lassú álomnak hiszed:
visz a víz a lassú idő velem velem
velem







ÁGTÓL A LEVÉL


Dehogy szeretlek! Nem szeretlek.
Fénybe sem, árnyba sem követlek,
meg sem kövezlek, meg sem látlak,
látni sem, tudni sem kívánlak,
szavad is szólhat bárki másnak,
lényedből eltűnt a varázslat,
tán nem is volt, csak képzelődtem,
köd vagy! Maradj is köd a ködben,
Adtál-e? Rossz napok cipóját.
Üres korsót, elsüllyedt bólyát.
Dehogy szeretlek! Tévedés volt.
Csak elkápráztatott az égbolt,
csak félrevezetett a csillag.
Lassú világok forgásában
elszédültem a szél karjában,
elnémult szívemben a szó is.
Van ok haragra, tudom, volt is...
Elfáradni a haragvásban,
megszűnni rontó varázslásban,
varázslástól, elmúlni, hullni,
végső vizekkel tuvafutni.
Dehogy, dehogy, dehogy szeretlek.
Csak megszokásból emlegetlek.
Csak otthonos, ha gondolok rád.
(S hiába minden Istenhozzád.)







BENNED LÁTVÁN...


Benned látván a társam, ideált
már nem kellett teremteni, mert benned
kereste, lelte, ami jóra várt
bolond fejem s bolond szívem szerelme,

nem félvén semmit, égi földi párt
látván gyarló valódban, benned, benned,

öleltelek s öleltem a halált:
halál testét, nem
a te lelked, tested.

Ki vagy, szívem.
És mit akarsz, szívem.
Miért vetsz nékem kelepcét, szívem.

Miért áltatsz, mért, kegyetlen szívem.
Mi az, hogy szégyen.

Ki vagyok,
szívem
(Hogy el ne tévelyedjem)







CSIKÓK


Csikók sötét haját fésüli most a kedves,
táltos szíve megugrik s elbúvik a szívemhez,
a hajnali derengés nem fogja megtalálni,
szuronyos este jön - de keresheti bárki:
nálam pihent meg most és sugaras az álma,
hegyek növik körül, s ő szellőjükké válva
szalad, szalad, örül, s csikósan kócos hajjal,
meleg színek mögül riad fel virradattal.







(DANSE)


Halld
tűnő versemet.
Nézd tévelygésemet.
Elnémulásom,
hamvába holt lángom:

szí-
ve-
met.

Alkonyodik.
Álom vakít:
közeleg a kékség,
árvák menedékét
élhetem.

haj-
na-
lig.

Lásd,
jövök már,
Csönd vize vár -

Rosszkor rosszul döntő
asszonyemberöltő
számlálja

ár-
nya-
it.







EGYEDÜL


Szeretted volna kisírni magadból
a fájdalmat, a szégyent, sok miért-et,
kifulladva, s oly messze még a parttól,
rádöbbentél, hogy még mindig nem érted,

hová tűntek a belső sugarak
és a derű a holnap homlokáról,
hová merült a halk sirálycsapat,
hogy távolodtál úgy el a világtól;

sírni akartál, s nem volt már, kinek.
Harag sem volt benned, a vérkeringés
lelassult tagjaidban, napjaidban,

kiáltottál - ki hallott volna meg?
Ő sem figyelt rád: elunta a kínt és
egyedül vagy, most már sírhatsz nyugodtan.







EGYÉBRE GONDOLJ


Hagyd most a kedvest fái közt magára.
Legyen szabad! Ne leskelődj utána.
Egyébre gondolj, másról álmodj,
másról...
Vágy csengettyűi szólalnak meg távol.
Végy tenyeredbe, csöpp alkonyi felhő!
Görgess az aljig (bennem van a lejtő),
énekem ezüst szárnyaid lobogják!
Hóbogyó hullat éjjelembe morzsát.

Szemem ablakán jégvirág virágzik.
Ő messze van.
És hó alatt a pázsit.
De jó a szél: kiengesztel, elringat,
s felold: össze-
bogozza álmainkat.







ELFELEJTESZ


Könnyű vagyok, elfúj a pillanat,
vízirigó a fészkébe fogad,
te elfelejtesz, mint ízét a bornak
az asszonyok. Mint mindent, elfelejtesz.
Nem próbálok több lenni:
nem lehet.
Majd elvetődsz a régi vadvizekhez,
s válladon érzed könnyű röptömet.







ETERNUM VALE


mondd meg Holdam Hold vagy-e
telsz-e fogysz-e föld vagy-e

mondd meg édes kedvesem
megbocsátottál-e

mondd meg csillag csillagom
úr vagy-é (az álmokon)
(unalmadban) elhagynál-é
kié vagyunk
más
é

voltunk s nem vagyunk
leszünk
messzi szélben csillogás

bűn és bánat ura Isten
áldjon meg
segítsen







ÉGTÁJAK


Felhőt hajtani, fészket, bölcsőt tartani, palló
léceit koptatni: szél jár, szó csavarog,

őrzi a titkot, bontja a zengő hajnali színt, a
lassú ábrándot: sír a hegyen valaki.

Sír; vagy imádság csöndje enyészik, lázad a lélek,
kék ragyogás ölel át: áldott kék nyugovás,

már a hidegből ránk örökített félelem elhágy,
s égi örömből kél csönd és szárhegyi szél.







ÉBREDÉS




Nem tudjuk nem szeretni ezt a földet,
ahol születtünk, és ahol a fű
szálai nagyapáink szívéből nőnek
napfény és kaszák elé, hű
szent László király halványodó képét
végig a régi székely templomokban,
nem tudjuk nem szeretni hazáink,
patakjain és rengetegeink,
mindent, bár limlom, s mindent,
ami érték...

Látjuk hűségünk százszor megtoroltan
a csángó kislány meggyengült szaván,
a sokezer kivándorolt családon
(kit a halál vitt el, kit a vonat),
Bálványos szétmállott várfalain,
s a rémálmokon, ahová bezárom,
akárcsak te, sok hétköznapomat.

Az ébredés? Megérted azután.
Nézd, mivé lesznek, akik meghajoltak,
s mivé lettek a hajthatatlanok.
Ha nem vállalod, és ha vállalod,
ha nem lelhetnek itt békét a holtak
s az élők sem, ha belefáradok,
s te is, ő is, abba, hogy elomolnak
reggelre mind kilátótornyaink:

majd kitépjük magyarul szóló nyelvünk,
s hagyjuk végül, hogy legyen, ami lesz
és elfelejtjük, mint kamaszszerelmünk,
ezt a közös bút-bajt... És aki vesz
annyi fáradságot, hogy visszatérjen:
semmit sem ért a gyér nyomok fölött!
Gyűlölni sem tudja majd ezt a földet:
hallgatni fog. Mert csöndet örökölt.

Vigyázzatok ránk, galagonyabokrok,
borókaágak, gyapjas jegenyék,
hogy ne legyünk földönfutók, se foglyok,
hogy hitünket-vérünket ne vegyék.
Vigyázz ránk, égbolt, magasságos Isten:
akaratunk, erőnk nem végtelen.
Szülőföldünk ez. Benned bízunk, Isten,
hogy életet, nem pusztulást terem.







ÉSZREVÉTLEN


Ittam szemedből, mély tavából, mégis.
Ujjal, szóval nem érintettelek.
Álomban aztán ölbe vettelek
mint gyereket.

...Nem tudom, milyen voltál.
Miféle levesek, bukták fölé hajoltál,
milyen köténybe sírtad bele búdat.
Leckédet milyen sarokban tanultad,
milyen asztalnál, és a labda

hogy repült, és milyen magasra.

Nem tudom meg, de elfogadlak.
Láthatatlan kőbe faraglak,
Tóvá leszel, s elélsz a tájon.

Végy körül, tekintet,
fürdess melegedben,
moss öröm vizében,
szárogass a szélben.

Gúzsba is kötöttél,
elvetted erőmet,
vérem alvasztottad,
bőröm zsibbasztottad,
csontom fájdítottad.

Közeledben voltam,
elidőztél vélem,
s hogyha kitaláltam:
csak mert feléd vágytam,
csak, mert lehetetlen,
s rend van a szívemben,

szemem lehunyása,
ajkam hallgatása,
versem dobogása
madár kiáltása:

messzi tónál érsz el,
önmagadba nézel,
nyugtalan az álmod:

név. De nem kiáltod.







FOGSÁG


Te sem hitted, hogy út, idő, szabadság
megadatik és élhetünk vele!
S hogy szíved, szavad mégis fogva tartják
tabuk, gátlások, illendő szokások...

A hegy lábánál fenyőhúrú csönd.
És nagyon mélyre zuhanhatnánk ketten.
De légy nyugodt: vihar van odafönt
s a lélek idejében visszaretten -

Te sem hitted, hogy annyira fehér
és veszedelmes világba vetődtél,
hogy rádijesztek: rádijeszt a tél
halálszelével, szégyen, menekülnél,

ha tehetnéd, de foglak, nem eresztlek,
lenyugvó nap erős karjába teszlek,
és érzed majd, hogy forró vagy és fáradt,
s köröskörül a kedvest és a tájat.







FORDUL A HOLD


Micsoda bolondság
szólnék hozzád veled
a hely nem ismerős
és nem lel rád, nem talál
akármilyen zokogó hívó
az üzenet

keres a vers a folyó mentén
szólít
így szólít
kedvesem
kedvesem merre jársz ne fuss előlem
a nevetésed szeretem az arcod
a vállad is a karodat
erős karjaid túl közelről láttam

sohasem fogsz te megölelni vélük
soha nem fogsz te átkarolni engem
az a pillanat végtelen biztonság
nem adatik meg nekem mégsem

nem alszom
fürdetsz mosolyodban
nem nyughatom túl messze vagy

és
túl
közelről
láttalak







FÜSTJEL


Segíts magamhoz térni, Gondviselő.
Nézzek az égre, emeld föl szívemet.
Nem hagytál el, bár szorongásban éltem.
Jelet küldtél, hogy túl messze megyek,
küldted időben, nem akartam látni,
sem hallani. Nem tudom, mit akartam.
Szorongó év volt, szép, bevallhatatlan.
Rettenetes év: hazugságnak látszik.
Emlékezésben döbbenet virágzik,
virágzik szégyen, szivárvány kötése.
Már elindulok bíráim elébe,
örökké ott leszek vakító fényben,
visszafogadó áldás közelében,
megbízható, szavak nélküli álmok
küszöbén,
egy élet, élőhalálok
kopott házában. Segíts, Uram, rajtam:
hányszor emeltél fel.
(Füst, virradatban)



-


GYÓGYBALLADA


Inak!
Az egyenes vonal,
feszes szövőszék-fonalak,
bükk-csemeték sugár növése
légyen, légyen,
légyen, légyen,
gyógyulásotok előképe!

Lágy részek, sérült porcikáim,
csuklóforgató kényes nedvek,
szőlő könnye ó-venyigéken:
tavaszi reménységre leltek!

Sérült bőr bántott feszessége!
Térj magadhoz, a bajnak vége,
vas-vendégek eltávoztatnak,
szövetek sűrűbbre vonatnak.

Szilánkos csontok-bontok, kérlek,
jó szándékom észbe vegyétek,
forradjon ki-ki a helyére,
emlékezzék működésére,
bal voltál, légy újra hűséges
légy, csukló,
ékes, egészséges.

(Ajánlás

Gondviselő, ki vigyáztál rám,
segíts a testnek felépülni,
segítsd a szívet reménységre,
adj áldást gyógyító igémre.)




>"




HAJNALÉNEK


(Már hajnal lesz, a csillagok
ébresztenek.

Indulnom kell és még alig
öleltelek.

Lebír a fény, lebír a zaj
s a félelem.

Oly messze vagy:
és nincs is visszaút.
Vagy nem lelem.)

*

Hová mehetnék? hozzád igyekeztem.
Tüzes folyókon csak feléd eveztem.
Vihar sodort, vak álmok suta szárnya
röpített, jöttem már halálra válva,
életre szánva, úgy kerestelek;
már réges-régen dédelgettelek,
s akárhogy fürkészek kék távolokba,
nem bukkansz fel, árnyam akár bolyongva,
akár lehullva szólít neveden. Ne űzz el, révem.
szigetem.

*

Ha hátrálni lehetne,
lassan elmúlnék tőled
Szemem még rád függesztve,
hangod ügyelném, arcodat,
már egyre messzebb, egyre józanabbul.
Áldás maradjon nappalaidon.
Békesség áldja éjszakáidat.
El kell búcsúzni évszak fordulóján.

*
Karomban tartalak.

*

Gonosz a vers, a csöndje is
félrevezet.
Pihensz tavánál, korsaját
magad elé leszed.
Fátylat von szemed elé és
zsibbasztja válladat,
alakot ád a képzelődés
kodeinek; seregben szállanak
madarai magányodon keresztül.
Ködök (oszlanak,
lelked belerendül.

És jó a vers: elhiheti
az álmot is.
Kell vágyakoznod képei után.
Kell várnod is.
Légy reménységgel: nappalok
és éjszakák
megannyi ága verdesi
az ablakát!
Kinyitja, csak míg
rád tekint.
Hogy sírj, hogy bizakodj megint.

*

Végtére közelebb hajolt a csönd.
Váratlan ösvények futottak szerte.
Nem úgy volt semmi, ahogy kitervelte
emberi agy vagy szív, szigorú titkok
arányai alakították sorsod
s a szavak, mint a megriadt madárraj
odébb költöztek. Ágak halk nyugalma
ring benned is pár áldott pillanatra.
Nem űzlek. Nem követlek. Nem

*

szeretlek, bár ez ki nem mondható.
A gyöngeséget palástolni kéne,
a csönd elé, pogány oltár elébe
bukva várni, amíg elmúlik tőlünk.
Jó napok jöttek, álmodoztam rólad,
Felékesítettem verses hajómat,
Sodortattam magam szavak vizével,
Vezéreltettem vágy könnyes szelével

szeretlek, bár ez ki nem mondható.
Megvagy-e még?
Képed nézegetem.
Kék erek hálója a kezemen.
Lehetetlenség fut a versen át,
nézek egy arcot, messzi mosolyát,
homlokát, állát,
pillantása fényéi.
Visszanyerni a magány békességéi

*

jaj, nem lehet,
s ha lehet, nem igazság,
s ha kelepcébe estünk, jól van úgy.
Tévedés volt a félszavak varázsa.

Rongyos a vágy arany-ezüst palástja,
de bolondság volt nádhoz bízni mégis,
egy tévedés elképzelt teljessége
mint vizek fodra jár át

*

Át- meg átjár a kétely:
hová tartok,
kit zavartam meg, ki varázsol engem,
vonz és taszít -
hogy idegen helyemben,
s otthon vagyok nem létező mezőkön;
nem öleltelek s ölelésed őrzöm,
nem bántalak,
nem irigylem a párod,
fogadd el versemmel áldott világod.

*

(Forog szívem

Nem fájdítottad szívem, nem
fájdítottad.

Csak mint a hő s a tüzet:
közelebb loptad.

Szétosztottál és egemtől
eloldottál.

Lobogok életednél,
holtomnál.)







HAJNALODIK




Jönnöd kell, most
hajnalodik,
érzem már szelíd
karjaid, érzem
sóhajod hűvösét,
ébredő kezed melegét -

Jönnöd kell: hozzá tartozol
a hajnalhoz, hozzám tartozol,
sugár a tested, harmatos
erőket, örömet hozol -

Álom és ébrenlét között
elmosolyodsz, ha megölellek,
lehunyt szemedre kék ködök
telepednek: elrejtő felleg,
és zengő pillanatokig
veled vagyok!

Hajnalodik.







HARMAT


Úgy tudsz, kedvesem, rólam, mint a bor
a tavaszról: valami összeköt.
Nem érdemes kutatni, mi. Rabol
s ajándékoz kénye szerint a föld,
ragyog és elborul az ég velünk.
Csöndes a szív, az árapály dobog,

a dal harmatcsöpp, pókfonálon csüng.

Hajótalan, sirálytalan, nehéz
vizek sodornak, számvetésem kész,
s hiszem: öröm leszek, pár pillanatnyi kincs
- bor vagy sugár -, hozzád közel egészen:

csöppnyi világban, harmatkölteményben.







HŰTLEN SZAVAK


Minek áltassalak? Sosem hozzád beszéltem.
Füvekhez, lombtalan és lombos fákhoz, szélhez,
derengő fényeken átizzó éjszakához,
ellenem és velem küzdő erők urához;
ha vakká tett a nap, és rádfogtam, hogy szép vagy,
sóhajnyi perc alatt kijózanodtam: hő, fagy
gyöngédebb-gyöngébb szavaim megölte;
ami felszárnyalt, messze szállhatott:
csodamadár, vers, suttogó,
szívedbe néző csillag lett belőle,
bélyeget süt rád, hogyha vállalod.
De nem hozzád szól, minek áltatnálak?
Velem pusztul el, ha elpusztulok...
S a kedvedért nélkülem is feltámad!







A KERT KAPUJÁRA


Ne félj, ne félj: leánderek,
tuják, fenyő, juhar
lombja susog, ha sír a csönd -
véd madaraival.

Ne félj: a ház meséje szól
a rózsakapuból,
a kővázák, az oszlopok,
a teraszok alól.

Mesélj magadról, szólj te is,
tűnj homályból elő,
ragyogj, mint vadvíz fodra közt
pikkely és drágakő.

Ne félj, örömhírt is veszünk,
már útra kelt feléd
megújította lelked is:
arcát és köntösét.

Fehér lépcső, hűvös falak:
békesség járja át!
Kívánd, hogy itt teremtse meg
a jókedv otthonát -

Ha lomb és szél találkozik,
s ha nem véletlenül -
ha láng és víz ölelkezik,
s az álom sem kerül -

tán nem hiába volt rigó,
és surrant fű között,
nem hiába, hogy kert és szív
zenébe öltözött,

nem volt hiába bánatunk
ötven nap ünnepén,
a megfejtésben részt veszünk.
Az Úr. Meg Te. Meg én.







KÖNYÖRÖGTEM


Semmi se kell, hagyj, Tirsis,
alábuknom a semmi mélybe.

Hagyj, Clotho, megszakadnom, mint a fénysugárnak,
amidőn
rossz kocsisnál a gyeplő, s Phoebus
az égre feljő,
s lezuhan, mint az angyal!

Lezuhanok, mint mázsás kő a ködben.

De messze vagy.
Ezer év közted s köztem.

(Tirsis, a vers: álarc!
Könyörögtem, hogy engem válassz.

Be kellett látnom, hazudik a vágy.)

Hazudni önmagunknak lopva, loppal
Mélybe zuhanni lázadt angyalokkal.







LEVENDULÁK


Hogy hol mi volt: elmondom pontosan.
Emlékszem jól, nem lesz nehéz a dolgom,
a kérdés csak az, hogyan kezdjek hozzá,
milyen ösvényre lép a felidéző,
milyen kapuk felé tart, milyen tárgyak
közelében lát hozzá a világnak
e láthatatlan számbavételéhez.
És milyen kezek érnek a kezéhez,
mely szavak állapodnak meg a csöndje partján,
ki ül jobbján, ki balján.
Most csak a fűszerszagú szekrény.
Finom edények, öblös tálak.
Míves kancsók, mártásos csészék.
Asztali készlet. Szerelmes levél,
virágmagvak apró dobozban.
Valahol
messze voltam.
Gyömbér- és ánizsillat.
A faliórák is figyeltek,
rugók közt - percek.
De nem járt semmi, szívem csöndet mutatott.
Most is e csöndben,
tárgyak múltán,
levendulák lepergett morzsáiban: kertek.
Megvannak még.
Él valahol a gyermek







A LILIOMOKÉRT


Ha vártalak (és sokszor vártalak),
könnyű volt testem-telkem, mint a hab,
az idő boldog csöndbe öltözött,
liliom sarjadt égett nád között;

a vágy harangszavú hullámait
körbezengette, átszakadt a híd,
áradt a víz, omlottak kőfalak,
és zakatolt az ábrándok alatt

a vér körpályás, élő rendszere;
váltóját későn állította be:
föl-le száguldó lélegzet-csapat
jelezte jöttödet, nyugalmamat.

Mára medrébe minden visszatért.
Fohászkodjunk a liliomokért:
nekünk bomlottak sugaras és vad
pillanatokban, amíg vártalak.







MAGADRA ÉBREDSZ


A cél szem elől veszthető! Az irány eltéveszthető!
A fontos jel, a kedves tárgy, a lélek nyugalma, a vágy
elveszíthető, elveszíthető, elveszíthető!
A félelem, a fájdalom (felleg az égen s válladon),
a tépelődés szemeidben, hogy szabad-e (nincs, ki segítsen
eldönteni), hogy szabad-e -
Belefeledkezhetsz a hóba, a késlekedő válaszokba,
melegedet kérő kezekbe, s magadra ébreszt az idő;
de a kétség, a lehetetlen, a hazugság szavakban-tettben
(hiába sírsz, hiába futsz:) el nem veszíthető!
Ha világgá mehetnék, akkor a tegnapokból, jobb magamból
megmenteném, amit lehet; neked adnék jövőt, hitet,
fekhelyet lombos fűzfaágból; s ha kívül-belül mégis fázol,
nem engedném el a kezed!







MESSZE


Számíthatsz rá, hogy előbb vagy utóbb
elveszíted szemed elől az ösvényt;
köréd kúszik a cserje, és a lomb
csalóka zöldjén túl a nap, a hold,
a külvilág más szabályok szerint
működik majd, mint ami most és itt
segíthet élni és tájékozódni

(mit is kerestél? tavaszi helyet
ábrándozásnak, szónak, szerelemnek?
ó, telhetetlen!);

mint a mesében: erdei vizet
kóstoltál, s félsz, hogy állattá varázsol,
a tájat mégis magaddal viszed
(pedig a tájból éppen te hiányzol,
ha majd beilleszkedsz valami más
és kényszerű és vágyott állapotba);

mind üresebb szívvel ébredsz, naponta
felidézed a rügyező gyertyánost,
a gömbköveket egy patakmederben,
a szélcsendes időt, ha idehozza
a fényhullám a kéreg illatát,
más szabályok közt, de felejthetetlen
tájak emlékképével zsigereidben
harcolsz vagy tűrsz, sóhajtasz, mint a fák,

mint a mesében, bízol önmagádban,
amit nem bírsz le, minden bájolás,
számítasz rá, hogy elődbe is pattan
erdőmanó, segítő óriás;

valamikor fehér titkotokat
megértem majd, magam is ködbe veszve
(ti sarjadoztok terheim alatt):
virágzó vackorfáim messze, messze -







NEVEKET ADTAM. NÉKED?


Jaj, ne félj, nem bántalak.
Ha várnálak, sem hívlak,
fél szóval sem szólítlak.

Ha rád nézek, sem nézlek,
álmomban sem érintlek,
ébren sem gondolok rád,
dalom sem indul hozzád.

Ki rejtőzködik, ki rejt.

Aki ismert, elfelejt!
Aki vágyott utánad,
elpusztítja a vágyat,
megtagadja neved is,
megváltozik maga is.

(Csak dalokba zártalak,
senkinek nem ártanak.
Csak álomban leltem rád!
Rád hagyom szavak falát.
Nyers ütemek erdejét,
Elhullt őzek fekhelyét.

Vonásaidra ismersz?
küszöbödre nőtt a vers,
közeledbe költözött:
ösvény ösvények között.

Rád lel majd a neved is,
a bánat, a nevetés,
az újabb szó s a régi.

De - más írta, más éli.)







SÍRHATOK

Tudom, hogy feltámadtál nékem is!
Titkokat súg megfejthetetlen szellő.
Körülvesz a csönd, új tavaszra vártam:
sírhatok végre tiszta sugarában.

Tudom, hogy feltámadtál értem is.
Visszaveszed a keserű pohárral
a jóvátehetetlen tévedést,
hogy nevem égi nyír törzsébe vésd.

Tudom, megváltasz mégis, engem is,
elfogadod az áldozatot is,
hagysz visszatérnem közeledbe is,
megmutatod az útjaidat is.






TÍZ NAP - Részlet


az első

Rábíztál vízre, fára, fecskenépre,
bujkáló holdra, hajnal hűvösére,
rábíztál álmok, ébredés őrére -

Viseld gondunkat, mindenható Isten,
maradj velünk a félelmes világban,
lásd, kincset, égi szerelmet találtam,
engedj szívünkben hinnem.

... Bujkáló holdra, hajnal hűvösére,
verset írok nád száraz levelére,

épségben térj meg, várlak szívszakadva...






TAVASZVARÁZSLÁS


A téli tücsökágy diólevél.
Jól szigetel, nem fújja szét a szél,
és illatos, meleg álmot sugall
nyáremlékű árnyék-zugaival.

Lapul az élet lágy avar alatt.
Csírát óvnak a réteges havak.
Hosszú a tél: türelmünk, mint a jég,
a nap forró kezét óhajtja rég,

és zene kell! Hé, tücskök, madarak!
Rozsda rágja hangszálaitokat;
gyertek elő! Hangoljatok hamar;
tavaszvarázslás legyen ez a dal.







ÜZENEM


Széltében sem haragszom,
hosszában sem bántalak,
fára, falra kerítésre
felfirkantalak.
Álmomban civódhatnám,
ébren búm riogatnám:
érthetetlen magyar nyelvem
hangoztatnám.
Ki firtatja csöndedet,
kovászolja kenyered,
sátorforma messzeségben
ki lakik veled?
Fordult nappal, csavargó,
hamis holddal, fellegek
félárbocán az idő,
kételyek évszaka jő,
megnevezlek, idézlek,
megváltozunk, szertefoszlunk,
míg elérlek.







VARIÁCIÓ


úgy vártalak mint sarlót a kalász
mint csillagfényt a sziklahomlokok
dobog a csönd még élő kovaváz
sodrásba billent új horgászhorog

úgy vártalak hogy csendültem belé
és szó bőr és földkéreg fölrepedt
leborultam egy ábrándkép elé
neked faragtam hívó éneket

úgy vártalak mint vadvizet a völgy
holdsugarat a törékeny fűz válla
hogy rám ismerj tán sorsodhoz törődj
figyelj velem egy rejtőző világra

elárasztott a béke a harag
mint bolond óra jártam egyedül
s percek múlnak míg szólni sikerül
hogy őszre jár hogy végig vártalak







VÁLASZTOTTAM


Magához szólít, készen állok.
Élnek s elmúlnak a virágok.
Sziklakövekből semmiség lesz.
Szelídülünk mennyei kézhez,
szokunk szokatlan gondolathoz.

A gondolat ha elkalandoz,
a lélek hogyha keresőben,
s ha az esendő test is végre
éled: a pillanat erőtlen,
és a hely gyarló, vagy úgy tűnik.

A látogatót hazaküldik.
A kopogásra nem felelnek.
Legyél, ha úgy kell, legyél mégis
Tűz-víz-föld: társa félelemnek,
Elfogadásnak. Hozzád tartok.

Hadd érjek közeledben partot.







VÁRAKOZÁS


Hogyha sírnál, mégse sírj.
Ha nevetnél, csak nevess te,
kő világba merevedve
hogyha sírnál, mégse sírj.

Idegen hold nő veled.
Otthonod hiába félted,
lehetetlen révet érned,
idegen hold fogy veled.

Harmat frissít perceket,
Hajnalodván megpihenjünk,
ég könnyével keveredjünk,
Harmat frissít perceket.







A VERS


kút messzi ligetekben.
A hang madár: elhalkul, tovalebben,
s ideje jöttén szent erdőbe fészkel,

szent csöndbe, titokba temetkezik.

Az ember versbe mártja kezeit.
Hamuba? Friss vizekbe?
Minden fölöslegeset elveszít,
emelkedő vagy zuhanó a kedve,
imádság jön, dal vagy elmélkedés,
elhangzó szólamok, elfeledett nyelv -

Ha nem hagyott is el: messze van Isten.

Messze vagy, Isten.

Vers fölé hajolva kereslek.




-





VÖRÖS ÉS FEHÉR


Félek, túl öreg leszek, mire viszontlátjuk egymást.
Félek túlélni veled diadalt, lebomlást.
Holnap már függöny sem kell: ég szemléli tetteinket,
megítéli látható, láthatatlan mosolyunk,
félrekapott pillantásunk, kivetített álmainkat
bűnös vágyainkat.

Nádsíp szavát harmat szegte,
csengettyűk nyelve kihullt:
félek, túl öreg leszek, mikor újra szólongatlak.
Sem ajtó, sem ablak.







 
 
0 komment , kategória:  Egyed Emese  
Gárdonyi Géza: Egri csillagok (Hangoskönyv)
  2017-05-21 22:30:29, vasárnap
 
 





Gárdonyi Géza: EGRI CSILLAGOK (HANGOSKÖNYV)


Gárdonyi (Ziegler) Géza (1863-1922): Egri csillagok (1901)

Eger várának diadalát Gárdonyi énekelte meg legszebben, igaz, az esemény után majd háromszáz ötven évvel és prózában.

Az eredmény egy világhírűvé vált történelmi regény, mely egy 2005-ös nagy felmérés alapján Magyarország kedvenc olvasmánya. Az 1901-ben megjelent mű még magában hordozza a romantika hagyományát, de azt oly formán kiaknázva, melynek hatására mindannyiunk szívében él már egy saját Gergőnk és Vicuskánk, amiképpen a leírásoknak köszönhetően látjuk és féljük a vár ostromát is. Az Egri csillagok ingyen letölthető hangoskönyvként, mp3 formátumban.


A mű tárgya történeti eseményekhez kötődik, Buda elfoglalása és a török 1552. évi hadjáratának kiemelkedő fontosságú eseménye, az egri vár ostroma szolgál fő témájául.

A mű lapjain kibontakozik a három részre szakadt Magyarország állapota: a mohácsi csata után a törökök 1541-ben elfoglalják Budát, az ország középső része török fennhatóság alatt áll. A törökök hatalmuk megerősítését és területük kiterjesztését megcélozva 1552 nyarán újabb hadjáratot indítanak a még el nem foglalt magyar területek ellen, majd több nagyobb végvár birtokbavétele után három seregük Szolnok alatt egyesült erővel indul a végvár ellen.

A vár bevételét követően a 80 000 főnyi óriási haderő Eger vára alá vonul, mely Dobó István kapitány vezetésével, maroknyi csapattal küzd meg az egyesült török sereg ellen. A szeptember 11-től többször megrohamozott, ostrom alá vett védősereg keményen helytáll a támadásoknak, így a törökök súlyos emberveszteségeket szenvednek. Az egyre hidegebb, támadók számára barátságtalanabb időjárás, a járványok és a heves ellenállás egyaránt hozzájárulnak a magyar sikerekhez, s végül a törökök október 17-18-án (38 ostromnap után) - feladva a további hadakozást - visszavonulnak és eltűnnek a vár alól. Az egri diadalnak óriási fontosságot tulajdonított a korabeli Európa, a XVI. században ez volt az első alkalom, hogy sikeresen megvédtek egy magyar végvárat a védők, mely kiemelkedő stratégiai fontosságú helyen állt, hiszen az egész Felvidék előretolt védőbástyája volt s több falu is a védelme alá tartozott.







Egri csillagok (Hangoskönyv) 1/2

Link



Egri csillagok (Hangoskönyv) 2/2

Link



Eger - Slideplayer

Link












 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza  
Lenin-fiúk, Soros-fiúk
  2017-05-21 20:45:35, vasárnap
 
 




LENIN-FIÚK, SOROS-FIÚK
VilágLátó, 2017-05-20


Egy tőről fakadnak. Száz év se telt el az 1919-es kommün óta, a gyilkolásba, rombolásba soha el nem fáradó Lenin fiúk ismét feléledtek. Lukács György szellemi gyermekei ismét itt vannak. Egyazon ideológia táplálja őket: az erőszak, a hatalom mindenároni megszerzése, az internacionalizmus, a kozmopolitizmus, a szélsőséges liberalizmus, azaz nemzet, a haza, a család tagadása. És az identitászavar.

Veszélyes pályára léptek a vérgőzős Tanácsköztársaság követői. A napokban betörtek a Momentum Párt vezetői Fekete- Győr András vezetésével az Origó szerkesztőségébe, ahol az újságírókat megfenyegették, felelősségre vonták, számonkérték újságírói munkájukat és fenyegetőztek, hogy hatalomra kerülésük esetén újságírói tisztogatás lesz, főként a közszolgálati médiában. Ezt a példa nélküli atrocitást, támadást a sajtószabadság ellen azzal magyarázták a felháborodott momentumosok, hogy az Origó az összeállításban közölte: összességében több mint tizenhat millió forintot kerestek hallgatói önkormányzatos beosztásaik révén az olimpiaellenes mozgalomból párttá alakult Momentum egyes tagjai. Például a HÖK kasszából Zaránd Péter, a Momo egyik alapítója 6 millió 400 ezer forintot zsebelt be.

Érdemes végigvezetni, hogy az eddig csendesen háttérbe húzódó, úgymond magyar ellenzéki politika hirtelen támadóvá vált, új, eddig ismeretlen kormányellenes erők, civilügynökök, szervezetek felszínre kerülésével. Az is érdekes, hogy ezzel egyidőben felerősödött a Soros által támogatott Európa Uniós balliberális politikusok Magyarország elleni lejárató háborúja. Az csak egy végső figyelmeztető jel volt a héten, hogy az EP képviselői 393 szavazattal 221 ellenében, 64 tartózkodás mellett megszavazták a 7-es cikkely megindítását, miszerint Magyarország ellen élesíteni kell a szankciókat. A magyarországi EU-s balliberális képviselők (Molnár Csaba, Újhelyi István, Niedermüller Péter és Szanyi Tibor) csatlakoztak és erősítették a hamis vádat: súlyosan romlott Magyarországon a demokrácia és a jogállamiság állapota. S felszólították a magyar kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel és civil szervezetekkel kapcsolatos szabályokat szigorító törvényeket...

Ami viszont tény. Egyidejűleg külföldön és belföldön támadás indult Magyarország szuverenitása, független jogállamisága és demokratikus államberendezése ellen. Ma már lelepleződtek: face to face folyik a harc. Az Európai Parlamentben, az Európai Tanácsban, egyáltalán az Európai Unióban nyílt küzdelem folyik Magyarország ellen és mindent elkövetnek, hogy megbuktassák a törvényesen megválasztott magyar kormányt és miniszterelnökét, Orbán Viktort. Legnagyobb bajuk Magyarországgal, hogy jobboldali, keresztény kormánya van.

Azt sem titkolják, hogy a magyarok a legfőbb akadályai a sok tíz millió ember bevándoroltatásának Európába. A nyílt háborúhoz a magyar függetlenség ellen, a Soros és más szervezetek által pénzelt hazai civilszervezetek és kreált kis pártok adják a támogatást, a muníciót.

Az álarcot levették. Most már a törvényes rendet, a jogállamiságot, a parlamentarizmust támadják. Behatolnak az “ország házába" is, és ott megszegve a parlament házszabályát megzavarják a munkát.

Most, csak "szelíd" erőszakkal. Holnap majd fegyverrel.

Magyarországon a szólásszabadság hiányáról hazudoznak, de ha róluk megjelenik bármiféle kritika, a kormánypárti sajtó diktatúrájáról beszélnek. Áthágnak minden íratlan szabályt. Berontottak az Origó szerkesztőségébe, de mi a biztosíték arról, hogy holnap más szerkesztőségeket nem foglalnak-e el? Mi a garancia arra, hogy holnap fegyverrel a kezükben nem rohanják meg a független újságírás központjait, a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót, a Magyar Postát, mint tették a bolsevikok Oroszországban 1917-ben és a Lenin fiúk, Kun Béláék, Szamuelyék, Pogányék 1918-ban, 1919-ben? Akkor mit számított nekik egy miniszterelnök, Tisza István meggyilkolása? Ma mit számít? Kik ezek a fiúk? Honnan jöttek? Hová mennek?

Ébresztő! Ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Itt háború van uraim! Engedély nélkül elfoglalták az utakat, köztereket, a Terror Háza Múzeumot meggyalázták, a Parlament és a Köztársasági Elnök palotájának tekintélyét semmibe vették. Március 15-én, a forradalom és szabadságharc napján durván megzavarták a nemzet ünnepét. Meddig kell ezt tűrni?
Ez, ami történt, az a Charlie Hebdo elleni terroristatámadással ér fel.

Ott tucatnyi újságírót gyilkoltak meg. Most az egyszer csak kamerával hatoltak be egy szerkesztőségbe, de legközelebb Fekete-Győr Andrásék kezében géppisztoly lesz. Ugyanilyen bután, békésen fognak ránézni az újságírók akkor is a támadókra? Akkor is meglepetés lesz? Még mindig nem világos, hogy az ő szavuk az erőszak? Ezek nem akarnak békés eszközökkel szót érteni a másikkal.

Nem akarnak választást. Mert nincs szavuk, nincs érvük. Számukra sürgős a hatalomátvétel. A megbízotti pénz fogyóban. A kérdés az, hogy a szabad választás által megszerzett hatalmat, csak úgy simán, fenyegetőzésre átadjuk- e? Meddig terjed az angyali türelem?

A Lenin-fiúk, Soros-fiúk .

Ne csak olvasd, add is tovább!


Link



ENSZ terroristaelhárítási főnök: Olyan iszlamista terror fogja sújtani idén Európát, amit el sem tudnak képzelni

Link














 
 
0 komment , kategória:  Média  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 25 db bejegyzés
e év: 360 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 611
  • e Hét: 2107
  • e Hónap: 19251
  • e Év: 156623
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.