Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
B U É K - 2 0 2 0 !
  2019-12-31 22:00:12, kedd
 
 



















B U É K - 2 0 2 0 !

B U É K - M A G Y A R O R S Z Á G !

É V K Ö S Z Ö N T Ő !










Minden kedves Barátomnak, Ismerősömnek, Blogtársamnak

és azoknak, akik ide belátogatnak hozzám


SZÍVEM SZERETETÉVEL kívánok BÉKÉS ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!

BÁRHOL LEGYENEK A VILÁGON - HATÁRON INNEN, VAGY HATÁRON TÚL!













Aranyosi Ervin: ÉVNYITÓ VERS


Legyen ez az új év egy új lehetőség!
Engedd, hogy vágyaid tartalommal töltsék!
Legyen benne öröm, mosoly, jó egészség!
Kívánj csak merészet, s ne törjön le kétség!
Kívánom, hogy mindig legyen elég pénzed!
Pont annyi, ami kell, hogy céljaid elérjed!
Soha ne legyen több, ne okozzon gondot!
mindig dicsőséggel hagyd el a porondot!
Kívánom, hogy mától teljesüljön álmod,
szíved óhajára változzon világod!


És ami még fontos, sose félj szeretni,
próbálj mindenkivel emberséges lenni!
Aki értékeli, szívesen fogadja,
s hidd el nem tartja meg, Ő is tovább adja.
Jusson mosoly bőven, az új esztendőben,
tartson meg az Isten mindig jó erőben!







B orongós napok tűnjetek tova,
O kkal szomorú ne legyél soha!
L épteid kísérje töretlen szerencse,
D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre!
O szoljanak el az óévnek sötét árnyai,
G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai!

Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő,
J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő!

É vek ha múltok, ha elszálltok napok,
V idámságot, örömet számolatlan adjatok!
E lfusson most az óévnek malaca,
T öbbé ne legyen senkinek panasza!

K erüljön betegség, bánat messzire,
Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe!
V ágyaid sorra valóra váljanak,
Á lnok szavak többé ne bántsanak!
N övekedjen az igaz barátok tábora,
O kosan élj, ne legyél ostoba!
K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!







Horváth Piroska: EGY POHÁR ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ!

. . . . Új esztendő, szép új világ -
. . . . . .nyíljon ezer tarka virág,
. . . . hozzon az év boldogságot,
. . . . .emberséget, biztonságot,
. . . . .családoknak gyarapodást,
. . . .meghittséget, ragaszkodást,
. . . . . .örömöt és vidámságot,
. . . . . .igaz, tiszta barátságot,
. . . . jó szülőknek gyermekeket,
. . . . .sportolóknak serlegeket,
. . . . .otthonokban melegséget,
. . . . .nagyvilágba egyezséget,
. . . . . . . . . . . .békét,
. . . . . . . . . . .reményt,
. . . . . . . . . népességet,
. . . . . . . . szerelmesnek
. . . . . . . . gyengédséget,
. . . . . . . . szomjazónak
. . . . . . . . .kristályvizet,
. . . . . . . . . hitetlennek
. . . . . . . . . .igaz hitet,
. . . . . . . . . segítséget
. . . . . . . . .nyújtó kezet,
. . . . . . . . . .éhezőnek
. . . . . . . . . . . .friss
. . . . . . . . . . kenyeret!
. . . . . . . . . Adjon Isten
. . . . . . . .sok szép álmot,
. . BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!







Juhász Szilvia: KÜSZÖBÖN ÁLLVA


Nem akarok mást ma,
csak lenni, csak lenni.
A nagy semmittevésbe
belefeledkezni.

Öröm, harc és bánat
vegyesen érintett.
Sorsára hagyom hát
ezt az elmúlt évet.

Néhány óra múlva
már más szelek fújnak.
Új erővel indulva
a kétezer húsznak.







Kányádi Sándor: CSENDES POHÁRKÖSZÖNTŐ ÚJÉV REGGELÉN


Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország
Emberségbe', hitbe', kedvbe',
s ki honnan jött, soha soha


ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk...
A többit majd apródonként
megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. -
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe'!







CSENDES POHÁRKÖSZÖNTŐ ÚJÉV REGGELÉN - videó

Link
. . . . .







Csondor Kata: Fényből szőtt új világ - Videó

Link



BUÉK - 2020
/Zene: Andre Rieu - Carneval De Venise G./

Link



Boldog Új Évet Magyarország - Liszt Ferenc: Magyar Rapszódia

Link



Boldog Új Évet - 2020. /Happy New Year!/



/Ezzel a videóval kívánok Boldog Új Évet / Happy New Year! Glückliches Neues Jahr! - C novum gоdom! /fonetikus ejtés/ - Feliz Ano Nuevo!/ minden kedves barátomnak és látogatómnak. A világ bármely részén élsz és bárki vagy szeretném, hogy légy egy kicsit boldogabb! Kívánj igazabb ünnepet, kívánj igazabb életet, ahogyan én Neked! A lelkedbe boldogság, a szívedbe béke, ezt kívánom Neked az Új Esztendőre!

Az öröm lábujjhegyen jár. Alig vesszük észre, ha belép szívünkbe. Szívesen ott lakik, ha nem űzzük el erőszakkal. Az öröm kisimogatja szomorú álmaink görcseit. Letörli arcunkról a könnyeket. Összeköti hétköznapjainkat legszebb álmainkkal. Váljanak valóra az álmok 2020 évében!
Zene: Liszt - Hungarian Rhapsody No.2 • Cologne New Philharmonic Orchestra. /The video was uploaded only for entertainment and language learning purposes and no money was earned from it! This video is not commercial./

Adjon az Úr kenyeret sokat asztalodra, hozzon neked meleget, hitet a házadba, éltessen, hogy élni tudj, veszni sose hagyjon, öltöztetve szívedet vendéged maradjon. Adjon az Úr égi fényt, reményt a lelkedbe, szeretettel öleljen reggel, délben, este. Ott legyen ha elesel, ébresszen, hogy felkelj, tüze vigyen utadon mindörökké. Ámen."/ Mezei Marianna /

Link



Boldog Új Évet - Happy New Year

Link








Éjfél után néhány perccel a Hír TV-n a Székely Himnusz is hallható volt. Isten áldja Magyarországot!

Link


Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Nagyon Boldog - magyar vágyakat, reményeket beváltó! - békét, nyugalmat, megértést és egymás iránti tiszteletet, egészséget, békességet, szeretetet, derűt és bőséget hozó Új Esztendőt kívánok!

Tiszta szívemből kívánom nektek hogy a 2020 - as év hozza el számotokra mindazt, amire vágytok. Legyen annyi szeretet bennetek, hogy tudjatok adni másoknak is belőle. Egy ölelésre soha ne sajnáljátok az időt az Új évben sem, mert mint tudjátok az ölelés többet mondd minden szónál! Szeressetek ITT és MOST, mert a holnap mindig bizonytalan.

Én köszönöm hogy helyet kaptam a szívetekben 2019-ban is, remélem, hogy az elkövetkezendő 365 napban is ott maradhatok !

Szeretettel ölellek benneteket és kívánom, az elkövetkezendő évetek legyen békés és boldog!

Szeretlek titeket.

B Ú É K Mindenkinek!

KÍVÁNOM, HOGY AZ ÚJ ÉVBEN NAPONTA MOLESZTÁLJON A SZERENCSE,
AZ EGÉSZSÉG VEGYEN ÜLDÖZŐBE, MENJEN AZ AGYADRA A GAZDAGSÁG,
S NE HAGYJON NYUGTON A BOLDOGSÁG!

















 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Mi a Szeretet...?
  2019-12-30 20:00:12, hétfő
 
 








MI A SZERETET...


A Szeretet az nem a nagy nyilatkozatok, hanem egyszerű dolgok ok nélküli cselekedetei...

Vagyis: Kérsz egy kávét?... Fáradt vagy?... Miben segíthetek?...

Vagy egy telefonhívás, egy váratlan levél, egy szívből szóló meghívás, egy séta kettesben...

Egymásnak minden ok és számítás nélkül megtenni dolgokat... Elfogadni egymást olyannak, amilyen; hallgass a szívedre, és ne siess...

Nézni egymást a szív és a lélek szemével. A kimondott szó hazug is lehet, de a szemeink soha nem hazudnak...

A SZERETET... Egyszerűen együtt lenni, nem csak testileg hanem lelkileg is: ez a szeretet... Miért kell várni addig míg meghal valaki; és akkor kimondani azt, hogy: ,,Szeretlek"?....

A SZERETET... Nem bíráskodás, nem kritizálás, és nem ítélkezés. Képesek legyünk azt mondani: ,,A te helyedben én sem tudtam volna jobbat csinálni" vagy irigység nélkül mondhatnánk: ,,Csodálatos amit tettél"

A SZERETET... Az ennyire egyszerű, nem bonyolult. De ha a szeretet nem lakozik bennünk, mindent elmulasztunk az életben...

Akiben szeretet van, és őt is viszont szeretik, az egy kiváltság, és annak az élete rendkívüli. Annak ragyognak a szemei és a lelke meleget sugároz...

Kérlek, küld el ezt az üzenetet, azoknak az embereknek akiket szeretsz. Azoknak, akiknek a szeretet, így vagy úgy, megérintette az életét. Azoknak, akik megmosolyogtatnak, amikor tényleg szükséged van rá. Azoknak, akik derűsebb oldalát látják a dolgoknak, mikor letörtnek érzed magad. És azoknak, akiknek szeretnéd megmondani, hogy értékeled barátságukat és szeretetüket.

És ha nem teszel semmit, ne aggódj, semmi rossz nem fog történni.
Csak kihagysz egy lehetőséget, hogy annak akit szeretsz, boldogabbá tedd a napját.


SlidePlayer
Zene: Je pense à toi Elôadja: Richard Abel

Link






































Link














 
 
0 komment , kategória:  Bölcsességek és gondolatok.   
Wass Albert: Üzenet haza
  2019-12-29 20:00:36, vasárnap
 
 










Wass Albert: ÜZENET HAZA


Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948.


Wass Albert: Üzenet haza /Dörner György/

Link



Wass Albert: Üzenet haza

Link



SlidePlayer

Link




















































































 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: A bujdosó imája
  2019-12-29 14:30:28, vasárnap
 
 










Wass Albert: A BUJDOSÓ IMÁJA


Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.

Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.

Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.

Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.

Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.

És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.

S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.

Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.

Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.

Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.

Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.

Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.

S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.

A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.

Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.

Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...

Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.

(Bajorerdő, 1947)


Wass Albert A bujdosó imája (Nemcsák Károly előadásában)

Link



Kormorán / Wass Albert - A bujdosó imája

Link



Wass Albert A bujdosó imája - Zene Liszt Ferenc Szerelmi álmok

Link



SlidePlayer - Music Ave Maria

Link























































































 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Boldog Karácsonyt!
  2019-12-25 20:30:41, szerda
 
  . . . .











BOLDOG KARÁCSONYT!




Szeretet ünnepe,
Ragyogó karácsony,
Nincs nálad áldottabb
Ünnep a világon!
Míg örömláng gyúl ki
Zöld fenyőid árnyán:
Ringatózik lelkünk
Boldog béke szárnyán.

Endrődi Sándor



















Kedves Ismerőseim, Barátaim és Látogatóim!


Sok szeretettel köszöntelek Benneteket Karácsonyi oldalamon.


Minden kedves Barátomnak, Rokonaimnak és Ismerőseimnek, és azoknak, akik ide belátogatnak hozzám

SZÍVEM SZERETETÉVEL kívánok BÉKÉS ÉS BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!

BÁRHOL LEGYENEK A VILÁGON - HATÁRON INNEN, VAGY HATÁRON TÚL!


Boldog Karácsonyt!







A karácsony a szeretet ünnepe,
Nem pedig az ajándékok rejtelme,
Elcsorbult ünnep, egy túlhajszolt világ,
A szeretetet nem ismerik már.

Ezen a napon nem lehet bepótolni az évet,
Ha eddig nem igyekeztél véged!
Szeretetet ajándékkal megvenni nem lehet,
Igyekezz, hogy visszaállítsd az Ünnepet!

Csillag száll az esti égen,
Utat mutat sötét éjben.


A szeretet ma újra éled,

Halkan szól most minden ének.
Körül ölel, mint egy bársony,
Legyen boldog a karácsony!

A hó alatt alszanak a házak,
Az egész világ csupa varázslat.
S mint valami tündérálom
Jön el hozzánk a Szent Karácsony."







SZERETETBEN


Karácsony éjjelén,
eltűnik a bánat.
Ragyognak a szívek,
még akkor is, ha fájnak.
Most kis Jézus születik,
jót hoz nekünk, szépet.
Még tanuljuk a mosolyt,
és az emberséget.
Nevess csak, mosolyogj,
ez maga az élet!


Ajándékot osztunk,
jó szívvel egymásnak.
Ha rosszat tettél is,
tudom hogy megbántad.
Gyertyafény vezessen,
s öröm lesz az élet,
Nem csak a karácsony.
minden napunk szép lesz.







Ady Endre: KARÁCSONY


I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből


- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.

Ady Endre: Karácsony - Előadja Szabó Gyula

Link








Dsida Jenő: ITT VAN A SZÉP KARÁCSONY


Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.



Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

1929


Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony

Link








A SZERETET ORSZÁGA




Európa egyik legkisebb és mondjuk ki büszkén egyik legszebb országa vagyunk. Ebben a kis országban olyan emberek élnek, akiket magyaroknak hív a világ, az idelátogatók szeretik a borainkat, az ételeinket, a zenénket, a nyelvünket ugyan nem értik, de a mosolyunkból érzik a lelkünket. Ez a szép és gyönyörű kis ország nem egy idilli hely mostanában: politikai zűrzavar, szegénység?, munkanélküliség?, tanácstalanság és még sok "ség" vagy "ság". Béke van - látszólag, de kevés a szeretet, sok az ármány, a gyűlölet és sok az egymásra mutogatás, mocskolódás, egymást hibáztatás. Mintha nem tudnánk megbeszélni, mintha nem egy nyelven beszélnénk. Milyen jó is lenne, ha ez megváltozna
- talán akkor könnyebb lenne életünk: így együtt.



Azt mondják egy kis házban könnyű rendet tartani. És miért nem tudjuk ugyan ezt megtenni a Mi kis Országunkban? Szeretném hinni, hogy karácsonykor mindenki lelkébe béke és szeretet költözik és ott is marad örökké.


"Igazságosabb világot, több békességet és derűsebb életet kívánok Mindenkinek!"


Kovács Nóri - Magyarnak Lenni

Link



Merry Christmas 2018 Dance Cover - Crazy Frog - Last Christmas

Link








Benkő Gabriella: KARÁCSONY


Ahol annyi a szomorú
És az elrontott élet,
Ahol annyi a háború,
És a hamis ítélet.
Ahol az irigység tombol,
És a pénz a hatalom,
Ahol a háború rombol,
Pusztul élet és vagyon.
Ahol a szellem, a tudás,
Egy eltévedt mozgalom
Ahol a jutalom busás,
Ha hazug vagy és barom.
Ott kell a szeretet napja,


jobban, mint akármi más,
Ott kell, hogy az ember kapja
Lélekben a gyógyulást.
A karácsony összefogja
a sok széthulló kezet.
A karácsony visszahozza
Az eltévedt lelkeket.
Legyen ez az ünnep nekünk
A szeretet virága.
A karácsony legyen lelkünk
Felébresztő harangja.
Ahogy a harang megszólal
Szent karácsony hajnalán,
Úgy szökjön fel a mély sóhaj
A családok asztalán
Csengjen össze az emberek
Karácsonyi fohásza,
Hozzon reményt, szeretetet
és békét a világra.







Szabó Kata: ELTESZEM A KARÁCSONYT


Elteszem a Karácsonyt,
elteszem egy évre,
elrejtem emlékét
a szívem mélyére.

Bármi rossz is történjen
a következő évben,
előveszem, gyönyörködöm
majd ebben a képben.

Elteszem a Karácsonyt
minden szépségével,
így megküzdök a világ
összes rémségével.

Jusson a szeretetből


minden egyes napra,
mindenkinek, mindenkor,
ne csak Karácsonyra.

Eltettem a melegét,
elzártam jó mélyre,
melegítse a lelkem,
majd a fagyos télen.

Megőrzöm, vigyázom,
az ünnep szellemét,
szétosztom ha kell,
mint szívem szeretetét.







Al Bano & Romina Power Feliz Navidad Felice Natale Leise Rieselt der Shnee

Link



Szandi - Bogdán Blanka: Silent Night

Link








Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek, amely:


"új jót hozzon, régi jóktól meg ne fosszon, de ha az új jót nem is hozhat, vigye el a régi rosszat"!


KÖSZÖNÖM, HOGY BENÉZTÉL HOZZÁM! GYERE MÁSKOR IS!

2020 - BAN is SZERETETTEL VISSZAVÁRLAK!



Áldott, békés karácsonyt, Magyarország!

Link





















 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Igaz történet karácsony előttről
  2019-12-22 22:00:02, vasárnap
 
 






IGAZ TÖRTÉNET KARÁCSONY ELŐTTRŐL


Karácsony előtti utolsó napokban Júlia a szupermarketbe sietett, hogy megvegye a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudott megvásárolni.

Amikor meglátta a sok embert, panaszkodni kezdett magában:

- Egy örökkévalóságig fogok itt várni és még olyan sok helyre kell mennem... Karácsony minden egyes évvel kezd egyre idegesítőbbé válni... Ó, mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet.

Végül is, Júlia át tudta magát fúrni a játékosztályra és el is kezdte magában átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?

Amíg nézelődött a játékosztályon, Júlia észrevett egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.

Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:

- Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?

Az idős hölgy ezt felelte:

- Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském...

Aztán megkérte a fiút, hogy várjon ott néhány percet, amíg ő elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba... Végül, Júlia elindult a fiú felé, és megkérdezte tőle:

- Kinek szeretnéd adni ezt a babát?

- Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra... Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza majd neki...

Júlia azt válaszolta, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt:

- Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a kishúgomnak amikor odamegy...

A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta...

- A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen... Apa az mondja, hogy Anya is hamarosan el fog menni Istenhez, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a kishúgomnak.

Júlia megkérte a kisfiút hogy várja meg, míg visszajön az üzletből.
Ezután mutatott a kisfiú egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta Júliának:

- És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is... így soha nem fog elfelejteni engem ... Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.

A kisfiú ismét a babára nézett csendesen a szomorú szemeivel...
Júlia gyorsan a pénztárcájához nyúlt, és kivett belőle pár papírpénzt és megkérdezte a fiút:

- Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis elég lenne?

- Oké - mondta a kisfiú. - Remélem, van elég

Júlia hozzáadott még némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy ő látta volna, majd elkezdték a számolást...
Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is. A fiú ezt mondta:

- Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.

Aztán Júliára nézett és hozzátette:

- Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem volna aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát... - mondta a kisfiú Júliának.

Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.

Júlia teljesen más hangulatban fejezte be a bevásárlást, mint ahogy elkezdte. Sehogy se tudta kiverni fejéből a kisfiút...

Aztán eszébe jutott Júliának egy helyi újság cikke két nappal korábbról, egy balesettről, amelyben két autó összeütközött. Az áldozatok között egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett döntenie, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.

Sírva hagyta el Júlia az áruházat, úgy érezte, hogy az élete örökre megváltozott...

Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még most is nehéz elképzelni...

Mit is jelent a Boldog Karácsony?


Link

































































































 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Ádventi ráhangoló gondolatok Szent-Gály Katával
  2019-12-22 18:30:50, vasárnap
 
 




ÁDVENTI RÁHANGOLÓ GONDOLATOK SZENT-GÁLY KATÁVAL


1 A bűnbánat

Isten nemcsak a bűneinket látja, hanem azt a vágyat is, mellyel felsírunk hozzá.


2 Az imádság

Nincs az a mélység, melyben Isten észre ne venné összekulcsolt kezünket, és nincs az a lárma, melyből ő ki ne hallaná kereső szavunkat!


3 Az ajándék

Ha ajándékot adsz: add a szíveddel, nehogy a kinyújtott kéz ott maradjon viszonzást várni.


4 A forgatag

Bárhova megyünk, ne hagyjuk otthon keresztény felfogásunkat!


5 Szívünk mélye

A fény mindig lehet egy kicsit fényesebb, a szeretet nagyobb, az imádás mélyebb, s az allelujánk is mindig növekedhet hangzásban és belső tartalomban.


6 Útra kelni

A betlehemi csillagot sokan látták az égen, de mit használt azoknak, akik nem mentek utána? Ott van a kereszt templomainkon is, de mit használ azoknak, akik fel sem figyelnek rá?


7 Ráhagyatkozás

Ne félj, ha Isten keresztülhúzza terveidet: csak a tieidet húzza keresztül, de nem az övéit. Adventi gondolatok - ráhagyatkozás


8 A szeretetről

A jászolban fekvő Gyermekben Istent látni, és elfogadni a Kenyér és Bor színeváltozását csak az képes, aki tud hinni a szeretetben.


9 Te mit viszel ajándékul?

Több jó van bennünk, mint amennyit mások észrevesznek, de több rossz is, mint amennyit magunk tudunk magunkról. Akkor lesz boldog karácsonyod, ha Jézust nemcsak testvéreidben ajándékozod meg, hanem önmagadban is.


SlidePlayer

Link



























.














 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Széles Kinga versei
  2019-12-20 16:00:24, péntek
 
 




SZÉLES KINGA VERSEI




Rövid versei tengernyi gondolatot és elfeledett érzést ébresztenek. Versei nagyon figyelemre méltók, egyedi hangulatuk magával ragadó, embertársai iránti szeretete mellett azokból sokszor nagy nagy szomorúság olvasható ki. Ritka szépen, lenyűgözően és tömören és utánozhatatlanul tud fogalmazni, Egyedi és legyőzhetetlen, igazi költészet! Gyöngyszemek, igazgyöngyök!

Mennyi történet, sok-sok élet, sors és emlék bontakozik ki egyetlen mondatából. Hihetetlen, milyen szépen meg tudja fogalmazni röviden azt, amit sokan több versszakban sem tudnának! Csupán egy szusszanásnyi gondolat, mégis benne van az élet, a sors, a gyönyörűség, és a varázslat a szavakkal.

Ki mestere a szónak, az kevéssel is sokat mond!








ADAGIO...


Árva szívem feketében,
Csendet koldul keservében,
Zúgó széltől hangod hallja,
Téged keres elhagyatva.

Könnyet alszik édes álma,
míg
Rajtad pihen elfáradva...







ANYÁIMHOZ


Minden évben hozzád mentem,
Ajándékkal két kezembe`
Megköszönted, amit vittem,
S
Elrejtetted kötényedbe...

***
Sok éve már hozzá megyek,
Ajándékkal két kezembe`
S
Köszönöm, hogy amit viszek,
Elrejti a kötényébe...







ÁLDOTT VÉTEK...


Áldást kértem nagy vétkemre,
Bűnben fogant szerelemre.
Koldultam a kegyelemért,
Megbocsátó irgalomért.

Áldást kaptam nagy vétkemre,
Bűnömnek hitt szerelemre,
Megbocsátó irgalomban,
Öleltem és boldog voltam.

Áldott vétek, gyere vissza,
Vágyom újra bűntudatra,
Koldulni a kegyelemért,
Megbocsátó irgalomért.







BÉKÉSEN...


Elpihent a világ,
Alig hallik hangja,
Arcán még ott ragyog
Múló nap mosolya.
Gondjaim fáradtan
Alszanak már régen,
Mellettem a magány
Szoros ölelésben.
Hallgat már a csend is,
Sokat beszélt mára,
Éjnek delét üti,
Toronynak órája.
Lehajtanám fejem,
Álmom már félúton,
Mikor
Hársfaillat kopog,
Halkan az ablakon...







BÚCSÚZVA...


Ropta táncát parázs hévvel,
Érzékei vad tüzével.
Nem gondolt ő, csak a mára,
Buja, boldog éjszakákra.
Dús haját már összefonta,
Gúnya lett sok szép tafota.
Szerelmei mind elhagyták,
Összes ékét learatták.

Szemeiben könnyet rejtve
Kacsintott a levelekre,
Kik
Zavarukban elpirulva
Néztek szegény vénasszonyra...







CSAK ÚGY...


Elvesztem...
Ha Te találsz meg, ne adj vissza...
Tiéd...
Vagyok...

***

Poros könyv, egy üres polcon...
Üres könyv, egy poros polcon...
Szerelem volt egykor...
Örök...

***

Sorsomat az Élet írja...
Öt vonalas kottalapra...
Én leszek, ki eljátszhatja...

***

Sorsomat az Élet írta...
Öt vonalas kottalapra...
Én voltam, ki eljátszotta...







ELVESZVE...


Csontot törő hideg szélben,
A Nagykörút sűrűjében,
Kért a lelkem, várj meg engem,
Melegítsed, fogd meg kezem.

Nem tudok így tovább menni,
Lángot, tüzet megkeresni,
Mi szívem jegét felengedi,
S nem hagyja majd kettétörni.

Fények, utak, segítsetek,
Széphez, jóhoz vezessetek,
Meghálálom, meglátjátok,
Gyermek lelken ül az átok.

Rügyben van még ifjú fája,
Gyümölcstermő koronája,
Hideg szélben fázik, reszket,
Nem találja, amit vesztett.

Reményét a szép tavasznak,
Mosolyt adó sugaraknak.

Nagykörút, s ti kedves kövek,
Szépen kérlek
SEGÍTSETEK!







ESZMÉLÉS...


Lázban fázó éjem hiányod kereste,
Ismerős zugokban, megszáradt könny alatt,
Irgalmas hajnalnak karjában ébredve,


Már nem voltál más, csak
egy
eltévedt gondolat...







ÉDESANYÁMNAK...


Szép, havas estén jöttem őt megnézni,
Kivel oly sokat lehetett beszélni,
Kinek hangja maga volt a zene,
Étkemül szolgált az akkori élete,
Álomba, puha lépteiben ringtam,
Mégis a jót, már elhagyni vágytam,
Szóltam is sietve, mert látni akartam.
Madonna arca, gyönyörű mosolya,
Szép kezének minden mozdulata,
Találkozásunk aznap maga lett a
CSODA.

Köszönöm szépen, hogy azon az este,
Te megöleltél, fájdalmad felejtve...

ÉDESANYÁM

2010. szeptember 9. hajnal 4 óra 45 perce óta már nincs itt...







ÉDESAPÁMNAK...

Ki a létet a semmiből
Mindig visszahoztad,
Nem volt olcsó árud
Másnak adott szavad.

Egyetlen vagyonod
A becsület volt maga,
Legnagyobb luxusod,
Kabátod fordítottja.

Hazádat szeretted
Igaz hittel, szívvel,
Imádba rejtett,
Tiszta könnyeiddel.

Te voltál tanítóm
Az élő történelem,
Közös sétáinkat,
Soha nem feledem.

Melletted mindig
Biztonságban voltam,
Egész életemet,
Tőled tanultam.

Esti sétáidat már
Nélkülem teszed,
Szívesen fognám még,
Szorosan a kezed.

Megbecsülök mindent,
Megígérem Neked,
Büszkén viselem,
Nekem adott neved.

ÉDESAPÁM

2011. május 3-án reggel elment Drága Édesapám







ÉLETEMNEK...


Szemlesütve várom szavad,
Szégyenem lesz majd igazad.
Sok-sok éve tűrsz már engem,
S én ezt eddig nem köszöntem.

Szeretnélek megkövetni,
Terheiden könnyíteni,
Hisz
Soha meg nem kérdeztelek,
Egyszerűen leéltelek...







FENSÉGESEN...


Testén fakó ócska gúnya,
Megkopott a szép tafota.
Sápadt arcát pírral fedi,
Ne lássa őt csúfnak senki.
Tükrös tavak befagyjatok,
Felhők ködök takarjátok.
Méltósággal akar menni,
Szép emléket hátrahagyni.
Levelekben megírt sorsa,
Ott fekszik a földre hullva.
Kecsesen int, nem néz vissza,
Így búcsúzik el a díva.

Fejét büszkén hátra vetve,
Készül végső szerepére,
S
Szűzi múltját megidézve,
Öltözködik hófehérbe...

Ősz







FÉNYLŐN...


Szelíd szemű, szép szerelem,
Ne szomorkodj, gyere velem.
Könnyeinknek búcsút intve,
Szálljunk fel a végtelenbe.
Ne félj kedves, kicsi társam,
Nem esel le, elbír hátam.
Felhők fölé visz majd utunk,
Vissza mi már nem fordulunk.
Igaz szívünk megy feledni,
Hol csillagként fog összetörni,
S
Ezüstfényű halálában
Szeretetként aláhullni...







FIAMNAK


Jövőm hoztad kis kezedben,
Szövetséget két szemedben.

Szép emléket


ringat karom,
Amíg szemem le nem csukom...







FOHÁSZ...


Két kezemben fogtam imámkor kezedet,
Őriztem ott is lelkedet, s szívedet,
Esedezve kértem, maradhasson nekem,
Kárhozat helyett az édes kegyelem,
Kaphassak, úgy, hogy nem vagyok méltó,
Irgalmas Isten légy hozzám jó!

Szánj rám néhány percet, könyörögve kérlek,
Ne kelljen még halnom, engedd, hogy éljek,
Neked adok mindent, amit Tőled kaptam,
Vedd szavamat, mellyel hűséget fogadtam,
Hív szolgádként borulok most térdre,
Engedd, hogy ne mondjam, ne mondjam ki

Széles Kinga: Fohász - Videó

Link








A FRIGY...


Megszólított,
Csendem törte,
"Veled leszek,
Mindörökre".

Bánat volt, kit
Megszánt szívem,
S ajánlatát
Megköszöntem.

Sok éve, hogy
Találkoztunk,
Azóta is
Egy a sorsunk.










HAJNALBAN


Szakadozott takaróját
Viszi az éj csendesen,
Megsiratva sok szép álmát,
Mik
Kihulltak a réseken.







HALKAN...


Hangját a bánat, már
Rég a csendnek adta,
Keservnek könnyeit
Mosollyá tagadta.
Szomorú szemében
Némán jajdul lelke
Vigyázza enyémet
Meg ne nehezítse.
Oda'dó hű szívét
Két kezembe veszem,

S szó nélkül simítom

Hálás köszönetem...







HAZAFELÉ...


Csendes volt az éjjel, nagyon, nagyon csendes,
Csak egy csillag szólta, szólta, hogy "siess".
Megérkeztem oda, oda hol nincs bánat,
Hol már soha semmi, semmi nem fájhat.
Megköszönöm halkan, halkan nagyon szépen,
S
Térdet- fejet hajtok egy jászol melegében...







HISZEM...


Ajtóban áll már a szívem,
Csomagjában egész éltem.
Tűzben égett jéghasábok,
Életté ért pillanatok,
Megáldatott vétkek sora,
Rongyos lélek imafoltja,
Ezüsthajú lágy keringő,
Égbe égett szép esküvő.
Nehéz terhét fölsegítem,
Búcsút intve sír a könnyem,
de
Szép jövőnk az öröklét lesz,
Mikor egy nap mellé fekszem...







HOZZÁD...


Éhem-szomjam,
Édes enyhem,
Szívemben a
Legszebb ütem,
Minden voltál
Szerelmesem.
S
ha majd egyszer meg kell halnom,
Karod legyen ravatalom...







HÁLÁSAN...


Harcaimhoz erőt adtál,
Soktűrésre tanítottál.
Borút űztél szürke égről,
Fehér lett a feketéből.
Útaimon velem jöttél,
Biztos kézzel segítettél.
Ha elestem, lábra álltam,
Terhek alatt sem fáradtam.
Köszönöm az imádságot,
Réten szedett szép világot,
Mindent, amit tőled kaptam,
Talán sosem viszonoztam

Drága Fiam...







HIDEGBEN...


Télidőben sosem fázva
Élvezem a hó hűsét,
Mert az idő nálam hagyta,
S
Mindörökre nekem adta,
Egy régi szép nyár melegét...







HONTALANUL...


Szép meséim maradjatok,
Nem szoktam a valóságot,
Hidegében nagyon fázom,
Álmokszőtte kis kabátom,
Nem elég, hogy melegítsen,
Ne hagyjátok fagyni szívem.
Kerek erdő az én hazám,
Hamuban sül jó pogácsám,
Szeretet a varázspálcám.
Suhintása simogatás,
Könnyettörlő vigasztalás,
Mosolya a víg tavasznak,
Kristályvize a pataknak,
Szikrája a csillagoknak.

Gyere vissza énvilágom,
Legszebb mesém neked adom.
Ha majd egyszer itt a vége,
Őrizd meg,
Vagy
Fuss el véle...







HOZZÁTOK...


Hogy is köszönjek meg
Ennyi drága szívet,
Mesélek majd Nektek
Szépigaz meséket.
Valahol, nem messze,
Létezik egy világ,
Házaknak kertjében
Boldog fű, fa, virág.
Rózsának töve is
Csak türelmet terem,
Szorgosan ás vermet
Szépséges szerelem.
Kutaknak mélyéből
Mindig mosoly fakad,
Bút űző hűsével
Olthatod szomjadat.
Éhedet feleded
Pirosló almával,
S itt
Végre találkozhat
Nap is a Holdjával...







IGAZUL...


Csendben ment el, méltósággal,
Bűnöm s vétkem igájával.
Nehéz terhét nem sokallta,
Megváltásom lett a kínja.

Érjen engem, térdet hajtva,
Feltámadás szép hajnala!

Halleluja!







ILLATOZVA...


Szép virággal meglepnélek,
De
Téged soha le nem téplek
Édesanyám.







JÉGTŰZ...


Igaz hittel esküm adtam
Fátylamat is magam varrtam
Készülve egy boldog nászra
Lángölelte vidám táncra.

Dermed ujjam, gyűrűd hideg
Szobádban a tűz sem meleg
Jégből vannak fahasábok
Hidegontó bús zsarátnok.

Lelkem reszket, itt az óra
Ágyhoz hívsz majd nyugovóra
Adtam szavam tiéd vagyok
Karjaidban mégis halok.

Fázom uram essen szíved
Hív szolgádat megmentheted
Ha a szívét dobod tűzre
Örök meleg lesz majd tőle.







JÚLIUSBAN...


Lenhaja illően
Koszorúba fonva,
Elégült ölében
Fogant magvak sora.

Csípeje nehezül,
Telik karcsúsága,
Asszonykötény kerül
Nyárnak derekára...







KÉSZÜLŐBEN...


Játszadozó kicsi szellő,
Jó hírt hozzál, ahogy illő.
Menyegzőre vár a világ,
Öltözködik fű, fa virág.
Pipiskednek apró rügyek,
Szirmot bontó kicsi hölgyek,

Kérőjét már mind úgy várja,
Ki majd eljő nemsokára,
S
Dús illatú langyesővel,
Szép aráit meglocsolja...







KÉTSÉGBEN...


Bánat, s Magány összecsaptak,
Rajtam koncként marakodtak.
Önmagukból kivetkőzve,
Szórnak szitkot felmenőkre.
Mind a kettő engem akar,
Ezért hát e per és patvar.
Szeretnek ők nagyon, tudom,
Nehéz lesz majd választanom.
Kérdőn néznek várakozva,
Eldöntöttem.
Bigámia...







LEMENŐBEN...


Szárad lelkén Nyár halála,
Mégsem szürke palettája.
Ecsetjével vígan játszik,
Reggel dérrel parolázik.
Napsugárnak tüzes heve
Már a múlté, nincs ereje.
Szilaj csóva, szegény pára,
Porszem sem ül már hátára.
Bágyadt sugár, sápadozva,
Fáradtan dől ablakomra.
Tüzed s heved elvesztetted,
Szemem állja tekinteted.

Őszi Naphoz szóltam halkan,
Délutáni alkonyatban.







MARASZTALÓ...


Ne mutassál gonosz képet,
Mi mögé a szíved rejted.
Szép vagy nekem, ne búsuljál,
Éjfekete tollú madár.

Hívnak Téged vészmadárnak,
Félnek tőled, ha meglátnak.
Kővel dobnak, rikácsolnak,
Elküldenek a halálnak.

Kérlek, ne menj, gyere vissza,
Magot szórtam ablakomra.
Meghallottad csendes hangom,
Érezted, hogy nem haragszom.

Maradj velem hadd nézzelek,
Engedd meg, hogy szeresselek.
Ugye jó így, s nem bánod már,
Éjfekete tollú madár.

Békés a táj, éjjel hó lett,
Kapott fű, s fa, fehér leplet.
Szép most minden, te is látod,
Boldogabb lett új barátod.

Örülj velem, nevess nagyot,
Felejtsd azt, ki kővel dobott.
Én sem leszek szomorú már,
Éjfekete tollú madár.

Dobták szívem éles kővel,
Nem törődtek könnyeivel.
Mégsem sírok, látod madár,
Lelkem nevet, nem várja már...

"KÁR"







MÁMORBAN


Mosolyok sétálnak
Kart a karba öltve,
Pajkosan kacsintnak
Szemek a szemekbe.

A világ most ünnepel,
Telét búcsúztatja,
Ki
Hóvirágkehellyel
Koccint a tavaszra...










MEGESVE...




Vajúdik a felhő,
Messze hallik hangja.
Szemerkélve hullik,
Homlokának nyirka.
Sóhajnyi morajjal


Jelzi kínja végét,
S
Villanó sikollyal
Megszüli a terhét...







MEGNYUGVÁS...


Fáradtan legyint,
Torkomban a sok jaj,
Mellemben is lustán,
Nyújtózik a sóhaj.
Alszik már a vágy is,
Nem kéri a jussát,
Mosollyal az arcán,
Álmodja a múltját.
Szemeimet én is,
Szép halkan becsukom,
S ölbe ejtett lelkem,
Csendesen ringatom...

Széles Kinga: Megnyugvás - Videó

Link








MEGVÁLTVA...


Könnyű test hajtotta
Igába a fejed,
Nehezét valómnak
Mindig te viselted.
Gondokért cserébe
Bíró erőt adtál,
Egyensúlyt veszítve
Híven megtartottál.
Jól ismertél engem,
Kínjaimat fájtad,
Virrasztottad velem
Sok-sok éjszakádat.
Úttalan utakon
Szaladtál szakadva,
Osztoztál sorsomon,
Mi nekem lett adva.
Túlra már nem jöhetsz,
Egyedül kell mennem,

Végre szabad lehetsz
Szegény szolga,
Lelkem







MINDÖRÖKRE...


Volt egy régi
Szép pillanat,
Mi életté ért,
Évek alatt.
Őrzött múltat,
Lopott jelent,
Megszánta a
Két nincstelent.
És a régi
Szép pillanat,
Hű szívével,
Náluk maradt,
Jövőjét is
Nekik adta,
Ment velük,
A túlsó partra...







MONDD MEG NEKEM...


Szép szerelem mondd meg nekem,
Mondd meg nekem, kit öleljek,
Kit öleljek, kit szeressek,
Kit szeressek hideg szívvel,
Hideg szívvel, jéglélekkel,
Jéglélekkel, jéggé fagyva,
Jéggé fagyva, elhagyatva,
Elhagyatva, bús magányban,
Bús magányban, kis szobámban,
Kis szobámban ágyam üres,
Ágyam üres, téged keres,
Téged keres, nem fáradva,
Nem fáradva vár a Napra,
Vár a Napra, égő fényre,
Égő fényre, s melegére.







NINCSTELENÜL...


Lelkem utolsó rongyát is ledobva,
Állok pőrén, rémülten vacogva.
Megmutatom minden kínom,
Lábam előtt hever sorsom.
Állok némán szégyenülve,
Szememmel az övét kérve.
Esedezem, ne vágyj többre,
Nem elég a
MINDÖRÖKRE?







NYÁRUTÓN...


Tűznek lángját eloltotta,
Véget ért a nagy lakoma.
Illendően asztalt bontott,
Mindenkitől elbúcsúzott.

Nem vár soha köszönetet,
és
Mégis kapja minden évben,
Százszámra a leveleket...







OKTÓBERBEN


Sötét még a szobám
Nem fürdik a napban,
Fázva bújik hozzám,
Szorosan a paplan.

Odakint a reggel,
Szomorúan látja,
Nem mellette kelt fel,
Aranyszemű párja.

Melegadó keze,
Nem hevíti testét,
Kihűlt ölelése,
Itthagyta az estét.

Párás tekintettel,
Megadóan várja,
Hogy
Hűvös hideg fénnyel,
Valaki megszánja...







ŐSZINTÉN...


Álmodott lelkem,
Örökké álmodott,
Hófehér, tiszta,
Halk, mesés világot,
Kristályfolyamot,
Olvadó gyémántot,
Szikrázó csillagot,
Hűs fényű napot,

Ezt a gyönyörű
Szépséges templomot,
Hol
Mindenét od'adva
Gyermekként áldozott...







ŐSZÜLET...

Aludni vágy, készülődik,
Pironkodva így vetkezik
Fű, fa, virág megfáradva
Gondol vissza tavaszára.
Ölét adta kéjes nászban,
Szemérmetlen orgiában,
Édes buja kábulatban
Kacagott a nyári napban.
Víg kedélye már elhagyta,
Múltját felhő takargatja,
S
Hűvös hideg új románcban
Deres hajú ősz karolja.







PÁR BAJ...


Kedves hozzám az életem,
Kesztyűs kézzel bánik velem.
Feketében, tisztességgel,
Jön követe minden éjjel.

Kihívását elfogadom,
Elfáradt már békejobbom.
Összeteszem két kezemet,
S
Megnevezem segédemet...







PELLENGÉREN...


Irigységnek oltáránál,
Gyűlöletből rakott máglyán,
Örök esküt mi itt mondtunk
Vétkesekként ez lett sorsunk.

Fahasábok izzó lángján,
Szép nászunknak vetett ágyán,
Testem-lelkem neked adtam,
Szerelmedtől égbe szálltam,

Füstös-fehér
gyolcsruhámban...







PEDÁNSAN...


Ágyam mellé kikészített,
Frissen mosott tiszta lelkem,
Sok éve az egyetlenegy
Vasárnapi öltözetem...







PRIMAVERA...


Lágy karjával puhán suhint,
Ezerféle gyönyörű színt.
Mozdulata könnyed, finom,
Dús hajában virágszirom.
Libbenése könnyű szellő,
Párját hívó szép kicsi nő.
Hajlik jobbra, hajlik balra,
Kecses, mint egy balerina.
Dallamot súg fűnek, fának,
Milliónyi kis virágnak.
Egyet felkap, megcsókolja,
S szerelmének odaadja.

Ahogy mindig, minden évben,
Tavasz jött el szép fehérben.





.

ROMLOTTAN...


Feslett kacér rügyek
Fülledt budoárja,
Bomlott buja ölek
Fergeteges násza.
Vonakodva bontja
Ruháját egy felhő,

De
Szemérmét szomjazza
E szépséges fertő...







RONGYOSAN...


Hasadozó hajnalokat
Sóhajokkal fércelek,
Megtépázott éjjelekből
Feslenek a reggelek.
Lelkem gyolcsát imáim is
Mindhiába foltozzák,
Hisz
Elkárhozott érzékeim
Darabokra szaggatják...







SORSOM LETTÉL...


Megláttalak, s sorsom lettél,
Utaimon velem jöttél,
Társam voltál oldalamban,
Szívem fonta kosaramban.

Kőre lépve megbotlottam,
Mindig beléd kapaszkodtam,
Adtál kezet segítésül,
Voltál nekem hű reményül.

Szívem szakad, kosár lyukad,
Másfelé vitt téged utad,
Feledted a hosszú percet,
Mikor szemem megölelted.

Keresnélek, ki mondja hol?
Merre menjek, hol van a hol?
Kőre lépve megbotlottam,
Emlékedbe kapaszkodtam.







SORSTALANUL...


Apró csillag suhant
Fel a magas égre,
Meleg fényét ontva
Három üldözöttre.

Apró csillag zuhant
Lefelé a mélybe,
Hol kialudt fényével
Hullott egy keresztre,
S
Együtt halt meg azzal,
kinek életét hirdette.







SZEMEZGETVE...


Szeme ráncos, teste barna,
Neki nem volt szép a nyara.
Nap tüze is elkerülte,
Melegével nem sütötte.
Fokhíjáért kicsúfolták,
Legyintettek, ha meglátták.
Ne búsuljál kicsi árva,
Örömbe érsz nemsokára.
Színaranyként fogsz ragyogni,
Nem érdemes szamorodni...







SZEMLESÜTVE...


Harminchárom rügyet bontott,
A hit, remény és szeretet,
Keresztfán függ szép gyümölcse,
S
Vele lelkünk ismerete,
Mindörökre...







A SZERELEMHEZ


Ahol te vagy, szól a zene,
Káprázik a napnak szeme.

Felhőt kérne menedékül,
De az ég csak egyre kékül.

Lent a világ bódulatban,
Elsőbálos hangulatban.

Petrezselymét elhajítva
Bú a magányt átkarolja.

Táncuk közben mosolyognak,
Amit eddig sosem tudtak

.

Viselsz minket szeretettel,
Mindent bíró nagy szíveddel.

Pajkos kicsi szeleburdi,
Akard egyszer visszakapni.







TÁVOZÓBAN...


Kopott rongyát takargatta,
Mosolygott a szánalomra,
Büszkén viselt szegénysége,
Volt a legszebb ékessége.
Szégyellni őt sosem fogom,
Imáimmal megfoltozom,
S békét rakva tarsolyunkba
Indulunk a hosszú útra.

Sok éve, hogy szolgál engem,
Örök ifjan maradt lelkem...







TESTVÉREMNEK...

Mosolygott a könny is,
Mikor Téged látott,
Szemednek kékjéből,
Szeretet sugárzott.

Szívedben otthont lelt,
Sok-sok könyv s a zene,
Bennük volt lelkednek,
Legnagyobb öröme.

Csodáltad a szépet,
Sokszor megsirattad,
Koldust is szép szóval,
Nem pénzzel kínáltad.

Hazád volt mindened,
Beszél a sok tetted,
Sosem hivalkodott,
Szép és erős hited.

Most jöttem Tőled,
De Te már nem szóltál,
Csendes békességben,
Utadra indultál...

Drága Testvérem!

2011. június 23-án elment Drága Testvérem...







TÉRDEN...


Te voltál múltam,
Eltitkolt jelenem,
Meglopott órákra
Feléledt szerelem.

Kezedet kezemben
Imámhoz viszem,
Vétkemet illendőn
Oltárnál temetem.

Istennek ajánlva
Kérem az irgalmát,
Adjon jövőt Veled

Lettél az ODAÁT...







TÉTOVÁN...

Add Uram, hogy
neszeressem,
neakarjam,
neöleljem!

Add Uram, hogy
mégszeressem
mégakarjam,
mégöleljem!

Esedeztem, fohászkodtam,
Két karodban ima voltam...







AZ ÚT...


Vágyom lenni szeretődnek,
Önfeledten ölelődnek,
Soha meg nem kérdezőnek,
Meddig hívsz még kicsi nődnek.

Nézni, nézni szelíd szívvel,
Simogatni szemeimmel,
Vajon meddig, s hova viszel,
Nem bánom, hogy nem kérdezel.

Karodban én sosem félek,
Várj meg engem, arra kérlek,
Igen, most szép, s kéz a kézben,
Ott vagyunk!

A MINDENSÉGBEN!







VALAHOL...


Ahol engem várnak
Messze az időben,
Elfogyott a jövő
Nincs élet jelenben.
Régmúltam az, amit
Sorsomul szánnak,
így
Állhatok majd végre
Háttal a Halálnak!







VALCER...


Kérj karodba utoljára,
Keringőnek dallamára.
Ölelj át és szép zenénkre,
Repüljünk a messzeségbe.
Játsszunk múltat, ifjúságot,
Egy estére boldogságot.
Velünk van a kis pillanat,
Játszik nevet jókat mulat.
Suhan, perdül körülöttünk
Minden régi szép emlékünk



Ezüsthajú már szerelmünk,
Hűségről mi így meséltünk.

Mosolygott a vén Idő
ki
Éppen most szállt el
felettünk...

Egy szép, ifj.J.Strauss keringőjére "táncolt" örök szerelem...







VÁRTALAK...


Öreg órám nézd el nekem,
Cammogásod nem viselem,
Siess, kérlek, felejtsd korod,
Legyen a perc pillanatod,
De, ha megjön, légy a régi,
Mint egy fájós térdű néni,
Ki, ha tudna, úgy maradna,
Székén ülve, fittyet hányva
Minden percre, és órára.

Megérkezett Te is látod,
Hozott nekem szép világot,
Szürkés-zöldet, tiszta fénnyel,
Tele boldog, bús reménnyel,
Szemem ölel, s kérve kéri.
Legyen fájós térdű néni,
Ki, ha tudna, itt maradna,
Székén ülve, fittyet hányva
Minden percre és órára.







VÁRVA...

Elfogadott sorsom
Nem kiált utánad,
Féltékeny a Magány,
Csendre int a Bánat.
Nem játszik már velem
Rád vágyó képzetem,
Szelíd békét lel majd
Betérő Végzetem.

Néha hallik hangja
Összetört lelkemnek,
Mikor
Szikes szemeimből
Cserepek peregnek...







VELED...

Kéjemnek hamvait
Karodba temettem,
Testedre hálámat
Szememmel öleltem.
Elfáradt a vágyunk,
Álomért sóvárgott,
Szerelmes szavakat
Csak a csend suttogott,
Ki
lépteit halkítva
Szobánkba beosont...







VÉGÜL...


Kulcsolt kezem kinyújtottam
Hogy búcsúzóul Neked adjam
Benne rejtett fáradt szívem,

Üres volt a két tenyerem...

Kulcsolt kezed kinyújtottad
Hogy búcsúzóul elfogadjad
Nem volt üres két tenyered,

Ott volt szívem, és a Tied...







VIRRADÓRA...


Hajnal kérte szívem,
Neki adtam érted,
Hogy
Széppé szerethesse
Minden ébredésed...







ZAVARBAN..
.

Rögös útján eltévedve
Megbotlott a gondolat,
Elfeledte minden lépte,
Honnan indult, s merre tart.

Add a karod, kedves múltam,
Vezess haza úgy, mint rég,
Mindig beléd kapaszkodtam,
Legyél most is segítség.

Rögös útján eltévedve
Megbotlott a gondolat,
De már tudja minden lépte,
Honnan indult, s merre tart...

Sors









 
 
0 komment , kategória:  Széles Kinga   
Pásztor Piroska versei
  2019-12-17 20:00:07, kedd
 
 










PÁSZTOR PIROSKA VERSEI




Pásztor Piroska (Gyöngyös, 1954. augusztus 8. - )


Pásztor Piroska versei elé

A költő első alkalommal jelentkezik önálló kötettel, bár számtalan antológiában és az Interneten is találkozhatott már verseivel az olvasó. A Kételyek című versválogatásban átfogó képet kapunk költői és emberi életútjáról.

Szülőföldem szomszédságában a "Mátra kapujában", Gyöngyösön született, a ma Abasáron élő szerző, Pásztor Piroska egyszerűen bonyolult személyiség. Költői képei nem feltűnőek, nem túlírottak, a köznapi beszédben megszokott kifejezéseket, szófordulatokat használ, ezek mégsem hatnak sablonosak, elcsépeltnek, mert sorai mélyről jövőek, lélekre hatóak. Álom és valóság, a hétköznapi ember problémái és a lét nagy filozófiai kérdései egyaránt foglalkoztatják. Művészi hitvallását több versében is megfogalmazza. (Ha tollat fogsz, Írj!)

Polgári foglakozását tekintve esztergályosnak tanult, és évtizedeken át dolgozott ebben a nem éppen nőknek való munkakörben. Eredeti szakmájához fűződő ragaszkodását versben is megfogalmazta. (Drehás vers)

Műveit olvasva elsősorban a költő személyiségének sokrétűsége szembetűnő. A magányos, a szeretetre éhes, a bátor, a gyáva, a szabadságra vágyó lázadó, a sorsát elfogadó, az önmagával küzdő középkorú asszony, az anya, a nagymama vívódásai, félelmei, örömei jelennek meg soraiban, csakúgy, mint az Istenhez fohászkodó és az Istent megtagadó emberé. (Imádság helyett, Majd ha szólít)

Életének egyik legfontosabb eseménye unokájának születése, a nagymamai szeretet érzése. Így ír erről az Erdőt járunk c. versében: "milyen jó, hogy van kis unokád! / Bizony jó, hogy itt vagy te nekem, / s piciny kezed foghatja kezem."

Természeti képeit a Mátraalja lankái és szépséges tájai ihletik, érzékeny lelkét megérinti a nappal és az éjszaka varázsa, az évszakok váltakozásának természeti szépségei, a Hold, a víz, a Föld, a levegő, a fák, a virágok titokzatossága. (Az éjszaka csendje, A vén akác)

A szerelem és a csalódás érzését is több versében megfogalmazza. (Te ne jöjj el! Gondolsz-e rám?)

Csaknem egy emberöltő történéseit öleli át költészete: felbukkannak a gyermekkor fájó és megható emlékei, csakúgy, mint felnőttként átélt életeseményei. (Elillanó álmaim, Emlékképek, Otthontalanul)

Kötetének címadó verse (Kételyek) híven tükrözi költészetének mondanivalóját, az Ember folytonos igazságkeresését, lázadását és megalkuvását: "De most itt vagyok, így jó nekem, / valaki súgta, zárd be magad, / nem értették a kétkedésem, / védtelen voltam, céltábla csak."

E kötetben minden versszerető ember találhat szívéhez közel álló verset, akár a mélyről jövő nagy gondolatokat szereti inkább, akár a játékosabb, könnyedebb hangvételű költeményeket.



Pásztor Piroska: Kételyek - versek

Link








AKÁR A FÉNY


Reggel van és csípős hideg,
jégvirág nyit ablakomon,
kávét főzök, illata leng,
már hozzád száll gondolatom.

Vajon éjjel hogy aludtál,
álmod szép volt, békés, nyugodt,
megfordult itt titkon talán,
mert az enyém nálad forgott.

Elképzelem, velem volnál,
és kávéznánk így, kócosan,
lopva nézném ott a szádnál,
az imádott kis ráncokat.

Nem tudom, hogy mi tart vissza,
mért nem mondom neked százszor,
ezerszer el, halkan súgva,
akár a fény, úgy hiányzol.







ALKONYAT


Az alkonyat lobogva lángol,
ég a földdel e tűzben összeér,
egy harang kondul messzi távol,
a bágyadt nap is nyugovóra tér.

Pihen a nyár, a parti fűzfa,
a kalász álomba ringja fejét,
a táj némaságba omolva
a kormos éjnek adja át helyét.

A Hold, az ezüstből vert sarló,
egy Földet őrző büszke nőszemély,
ámulva nézem én halandó,
fenséges, csupa titok, szenvedély.

Ülök és bámulok rá némán,
nem vár szót, és nem vár mozdulatot,
lenge szél harmat ízű szárnyán,
ragyogni hív ezernyi csillagot.







ALSZIK A TERMÉSZET


A sűrű hóesés
fákra paplant rakott,
a bágyadt napsugár
nyaldos egy jégcsapot.
Vakító selyemként
mindent befed a hó,
néhol virít egy-két
égő csipkebogyó.
Kökénybokor álmosan
hullatja kék szemét,


ágaira fázósan
zúzmara von csipkét.
Picinyke kismadár,
bokor rejtekében,
fázósan toporog,
didereg a szélben.
Alszik a természet,
szunnyad téli álmot,
kipihen egy évet,
s bont majd hóvirágot.







ÁTÖLEL A CSEND


Ismét egyedül vagyok, csend ölel át,
a hallgatás pókja szövi sűrű hálóját,
szívembe magány vert tanyát,
űzném, de konok daccal védi otthonát.
Nem akar tőlem elmenni, miért is menne,
ilyen jó helye ugyan máshol lenne?
Megkap itt mindent, bőven könnyeket,
fájdalmat, sóhajtást, keserűséget.
Sötét erdő e szív, ritkán jut ide fény,
az is gyenge, fáradt, illanó remény;
börtön ez, mit magam, magamnak emeltem,
ajtót, ablakot tenni rá, felejtettem.
Az ész egyre korhol, szid, ne csináld,


ne edd magad, felejtsd hát!
De a szív folyton kér, vágyik rád,
zúgolódva követeli mézédes jussát.
Ha harc, hát legyen harc - szól az ész,
s érveket érvekre sorakoztat,
támad a szív, egy kedves arcot idéz,
egy illatot, apró meghitt pillanatokat.
Dúl a harc, magammal harcolok,
ádáz csatám, csendes ütközetem vívom,
hogy ezt meddig bírom, nem tudom.
Félek! Magamtól! Attól hogy feladom!







ÁLMODOM


Álmom egy apró,
csendes szoba,
szerény bútor,
még tévé sem kell,
nem érdekel a politika.
Pár szép virág,
polc könyvekkel,
egy kiscica
doromboló szeretettel.
Nem vágyom kaviárra,
jó nekem a pirítós,
cukrászda sem csábít,
megteszi az alma,
a friss, ropogós.
Ajándékot nem várok,
elég pár őszinte szó,
békén hagyó türelem,
nyugalmat adó.
Megvirradt.
Ébreszt a kakasszó.







BERAGYOG A FÉNY


Mint jelzőtűz, ha jő az éjszaka,
mely világít a vaksötét pusztán,
úgy ragyogott két szemed lángja rám,
már tudtam, fénylik veled majd a ma.

Rég úgy bolyongtam, mint kósza szellem,
kinek hazája nyirkos, vaksötét,
elfogadni nem tudja új helyét,
visszatér, hisz dolga végezetlen.

Lelkem szúrta sok-sok tüske, bogáncs,
és nem találtam helyt e világban,
rabbá lettem sértett önmagamban,
bántott a szó és szorított a rács.

Most veled újra tágul a világ,
kulcsot adtál, cellám zárja kattan,
beragyog a fény, tárul az ablak,
börtönöm kövén nyílik a virág.







BÉKLYÓBAN


Bennem már csitulnak a szavak,
csengő rímek, fájdalmas jajok,
bár itt-ott parázslik a salak,
rég kihunyt tüzem, lelkem vacog.

Hiába égtem, jég vett körbe,
közöny, irigység, képmutatás,
ha belenéztem a tükörbe,
hamis, csaló volt a látomás.

Nem lehettem több, okosabb sem,
csak gyarló ember, mint bárki más,
folyton repülni vágyó lelkem
elcsábított, s jött a szárnyalás.

Le kell szállnom, lent az otthonom,
vár engem a rideg valóság,
papírom, tollam hát eldobom,
mert útszélén nem nőnek csodák.







BIZTATVA


Hozzám bújtál, mint egy apró gyermek,
ki sötétségtől folyton fél, retteg,
arcodra ültek gondteli évek,
de én ifjúnak láttalak, szépnek.

Gyertya pislákolt, halkan sercegett,
s így incselkedett: ugye nem mered?
Remegés futott át a gyomromon,
csábító voltál, lázítón finom.

Szeretetre és rád voltam éhes,
nem számított az sem, sós vagy édes,
kóstolni vágytam és harapni ott,
hol tűnő idő ránca bujdosott.

Ellenállni már neked nem tudtam,
szállni akartam, égni karodban,
felgyúlt a láng, pattogott a szikra,
mentségemül: biztatott a gyertya.







CINKOS MOSOLY


Az a cinkos mosoly,
amit felém küldtél,
szemed izzó tüze,
mit belém égettél.
Egy apró mozdulat,
a titkot sejtető,
az a hozzád húzó
oly sejtelmes erő.
Kérlek fogj erősen,
el ne engedj soha,
örökké kell nekem
szád cinkos mosolya.







EGY ÉJ NÉLKÜLED


Ismét elszökött egy éj nélküled,
tovaosont álmos bokrok alatt,
fűillatot hagyva maga után,
eldugta a parázs csillagokat.
Szobámba szökken egy hűs fuvallat,
fenyő gyöngye édes gyantaillat,
rád gondolok, szép-e a reggeled,
de jó volna felébredni veled.
Egy huncut fénypamacs körbetáncol,
hiányod éber álmokhoz láncol,
mert álmodni is jó arról nagyon,
hogy bársonytakaród a sóhajom.







EGY GYERMEK PANASZA


Olyan sanyarú a sorsom,
egész nap csak gondolkodom,
mért haragszik rám az anyám,
én semmit sem csináltam ám!
Munkám az pár éve nincsen,
melót nem hoz senki nekem,
én pedig úgy igyekezek,
de nyolcvanért fel nem kelek.
Anyám sűrűn éjszakázik,
fűteni kell, replikázik,
és nem értem mért aggódik,
jön a tavasz megoldódik.
Állandóan mérgeskedik,
ha azt kérem, adj egy cigit,
ebéd után ha elalszom,
ne csörögjön azt elvárom.
Nem is tudom hogy képzeli,


éjjel meló, nappal robot,
sokszor már észre sem veszi,
hűtőbe rak mosnivalót.
Nem értem hogy mért kesereg,
hamarosan nyugdíjba megy,
remélem futja a keret,
hogy tud majd venni kenyeret.
Eltévézek én naphosszat,
nem csinálok semmi rosszat,
magammal én jól elvagyok,
hisz még alig harminc vagyok







EGY RÉGI KARÁCSONY
Keresztapám emlékére


Karácsony délután keresztapám
- dolgos kezében az ünnepi hám -
kivezette a pej lovát, Rárót,
majd befogta a jókora szánkót,
és a gyereksereg örömére,
felültetett minket tetejére.
Puha plédek, báránybőr alattunk,
mert vigyázott ránk, hogy meg ne fagyjunk.
A levegőben cserdült ostora,
jó lovát meg nem ütötte soha!
Ugrott a Ráró, röppent a szánkó,
a patkók alatt ropogott a hó.
Kipirult arccal, vígan sikongva
hallgattuk a pici csengő dalát,
s a ló tudta, nekünk ez muzsika,
csak rázta, rázta büszkén a nyakát.
Míg az égről csentünk pár csillagot,
szemünkben ünnepi fény ragyogott.


Otthon már a fenyő pompában állt,
zöld ágán fellobbant a gyertyafény,
ámuló szemekkel néztük a fát,
illatozott a mézes sütemény,
lázasan kutattunk ajándékot,
ki babát, ki hős ólomkatonát.

Akkor még hittük, létezik csoda,
van Jézuska és csintalan ördög,
és hogy él az a kaucsuk baba,
- bár horpadt fejű - mit máig őrzök.
Ma már, őszülő fejjel, jól tudom,
mit a gyerekszív nem érthet soha,
hogy ebben a régi karácsonyban,
az ember volt a legnagyobb csoda.







ELKÍSÉRNÉL?


Ha sorsom elém gáncsot vetne,
és bukdácsolnék lenn a porban,
kezed a földről felemelne,
adnád hited, hogy újra bízzam.

Ha kíntól eltorzulna arcom,
úgy néznél-e rám, mint régen,
s ha feladom és vesztem harcom,
elűznéd-e a rettegésem?

Ha kint csend ülne, néma homály,
bent peregne végső filmem,
s mi földi minden messzire száll,
elkísérnél a fényig engem?







ELMÚLT A NYÁR


Itt van az ősz, eljött ismét,
tájra észrevétlen ráborul,
a lombokra rozsdás levél,
fáradt, kósza fény simul.
Rózsa hervad, megfakul,
bársonyos szirma lehull,
de még lehullva is szép,
él, s illatozik pazarul.
Párát lehel a tájra az este,
hűvöset hagyva a reggelnek,
égen gyúló csillagfényre
fátyol kendőt tereget.
A Hold korán beköszön,
trónján bágyadtan szendereg
a Nap bíborvörös párnái közt,
takarónak magára húz egy felleget.
Ősz van! Elmúlt a szikrázó nyár,
lángruháját felöltve már úton jár,
batyujában perzselő melegét elrejtve
távolról int, viszlát, itt, jövőre.










EMLÉK A NYÁR


Tó vizében száz levélhajó,
utolsó útjuk lágy, ringató,
fodrai közt, mint a bús szirén,
megcsillan a fáradt, kósza fény.

A parti fűz ruhája hervad,
lombja alatt elkorhadt a pad,
a szél csörög ritka ágbogán,
vágtázik a vihar, paripán.

Ősz van, most a nyár pihenni tér,
a harmatot felváltja a dér,
köszönnek a hulló levelek,
a ködben ázó hideg reggelnek.

Fájó elmúlás vacog, remeg,
tornyosul a szürke förgeteg,
őszi szélben megborzong a rét,
emlék őrzi forró nyár ízét.







EMLÉKEZÜNK


Minden csupa-csupa hófehér virág,
s mintha mécsesből állna az egész világ,
lobogva világít a sok-sok gyertya,
elment lelkek szeretetének lángja.
Szülő, nagyszülő, gyermek, testvér,
lelkük most hozzánk visszatér,
körülállják mind az emlékező lángot,
itt vannak, látják ők a sok virágot.
Gyertyafüst száll őszülő hajunkba,
akár nagyszüleink keze, simogatva,
lecseppenő viasz mintha könnyük lenne,
összes fájdalmuk, szeretetük belerejtve.
Lelkük a miénkkel ismét összeér,
régi szép emlékeket velünk újraél.
Merengünk fájón, lelkünkből száll sóhaj,
imát mondunk értük alázatos szóval,
emlékezünk, legördülnek könnyeink,
hiányoztok nagyon, elment szeretteink.







EMLÉKKÉPEK


Jó lenne patak fölé hajolni,
s látni benne régi önmagam,
majd kortyolni hűs vizét tenyérből,
mint régen, ifjan és boldogan.

Várni a cserebogaras tavaszt,
érezve ibolya illatát,
nézni azt a csintalan kis kamaszt,
kinek szíve száz csodára várt.

Ahogy láncot fűzött kutyatejből,
s a Nap táncot járt sötét haján,
érett epret csent a pap kertjéből,
s hintázott az öreg almafán.

Ha szőlőt érlelt a szép kora ősz,
megdézsmálta mézes bogyóját,
aztán kicselezve az öreg csőszt,
szedte lábát árkon-bokron át.

A tél, ha fagyot hozott, vacogót,
csodálta a kályha szikráit,
összetörte az ajándék szánkót,
és félte mamája szavait.

Most, hogy a patak fölé hajoltam,
s egy megfáradt arc néz vissza rám,
az a kérdés motoszkál agyamban:
megismerne most a nagymamám?




-


ENGEDD!


Engedd, hogy a nyomodban járjak,
követlek téged, akár az árnyék,
s ha föléd vetülnének árnyak,
elűzöm, ne érjen bántó szándék.

Nem is hallod, oly halkan járok,
én leszek a csended, mely körbefon,
kék égre festett szivárványok,
és a sóhajtás fáradt alkonyon.

A vén akácfa mézillata,
amelybe sokszor boldogan merülsz,
vagy puha párnád pihetolla,
ha pihenő álomba szenderülsz.

Hadd járjak a nyomodban, engedd,
nem kell nekem más, semmit sem kérek,
mert érted vagyok és melletted,
hisz tudnod kell, csak miattad élek.







EPILÓGUS


Tegnapba fúló átkos percek
halottak, mélyre temetettek,
elrágták a férgek, porladnak.
Ne átkozz!
Szavaid nyila ne sebezzen,
céltáblád rajtam ne lehessen,
rejtelemmé váltak a szavak.
Ne sajnálj!
Már nem kínoz vágyam, nem gyötör,
nem űzi el álmom, nem pöröl
velem a megfáradt gondolat.
Ne remélj!
nem kutatlak, nem hívlak többé,
bűnöm meggyóntam, változz köddé,
én megbocsátalak magamnak.







ERDŐT JÁRUNK


Erdőt járunk kicsi Petra s én,
hátizsákban víz, finom kenyér,
pókhálót lát, felkiált: mama,
félek póktól, szaladjunk haza!

Mosolygok: hogy gondolod te lány,
hát nem gombászni jöttünk ily korán?
Nincs is gomba, csak sok kidőlt fa,
ugye mama, a vihar csinálta?

Gyenge volt, és kitörte a szél,
ne a fát nézd, gombát keressél!
Pillangót lát, kinyújtva keze,
máris hangzik csengő éneke.

Kis kosárba gyűlik a sok kincs,
jókedvének vége-hossza nincs,
fenyőtoboz, makk, száraz levél,
mindent megnéz, és folyton beszél.

Fa tövénél két barna kalap,
kicsi ugrik: megtaláltalak!
Simogatja gomba bársonyát:
anya ebből főz ma vacsorát.

Érzed milyen friss a levegő,
ettől lesz a jó erős tüdő,
madár füttye lágyan simogat,
az erdő, majd meglásd, hívogat.

Ballagunk, csak ballagunk tovább:
milyen jó, hogy van kis unokád!
Bizony jó, hogy itt vagy te nekem,
s piciny kezed foghatja kezem.







ESTE


Kormos, sötét este fogott közre
a sötétség illata lágyan fon körbe
a téren sötét, furcsa árnyak
lelkemet ráncolják furcsa vágyak

Ujjammal őszülő hajamba túrok
a csend zenél, mint hárfán a húrok
a csendzene fülembe csendül
és én érzem, hogy nem vagyok egyedül

Ó! A csend, ő az én vigaszom
a lelkem nagyon fáj, ettől talán megnyugszom
a csend zenéje, és a sötétség
botcsinálta költőnek, békesség

Az ég alján lassan kúszik a fény
Pirkad! Tücsök is ébred, s zenél
ülök a teraszon és nézem én
a felkelő nap pirosló köntösét

Más ilyenkor ébred, boldogan, pihenten
mert szeretett, s szerették, álmodott szépeket
én hallgattam a csendet, néztem furcsa árnyakat
mert már álmodni sem merek, csak űzöm a vágyakat

Ahogy a kertben sem egyforma a csemete
úgy Istennek is van eltévedt gyermeke
remélem a tévelygőt is szereti
s ha szereti, tovább már nem bünteti







AZ ÉJSZAKA CSENDJE


Fáradt csendet szitál a méla est,
a szél sem rezdül, enyhet adni rest,
az éj oson, kormot fúj a tájra,
csillag még nem gyúlt, a Hold is oly árva.
Jó ez a csend, ez a hűs nyugalom,
már fényszemek nyílnak a házakon.
Pihen a test, és pihen a lélek,
csak távolról hallik egy bús ének.
Sejtelmes erdő mélyén piciny tó,
nádasból nem hallatszik békaszó,
vizébe csüng egy szomjas fűzfaág,
fátylát teríti rá a némaság.
Sötét tükörként fénylő habokban
a fáradt Hold megmártózik halkan,
keskeny sarlóját benne ringatva,
hosszú út csillagporát lemossa.

Pásztor Piroska Az éjszaka csendje

Link








AZ ÉJSZAKA KÉPEI


Fáradtan ring a tó vize,
tükrében álmos csillagok,
a lágyan hajló parti nád,
halkan bús altatót susog.

A zsombékban egy récepár,
vigyázza a pici fészket,
mert fák között épp róka jár,
kölykének visz eleséget.

Lombok közül bagoly huhog,
egérre fáj éles csőre,
sárgán izzó szeme villog,
és lecsap a neszezőre.

Az éj terül, halkan oson,
puha lábán kormos bocskor,
szerteszét hint békét, nyugtot,
aludj, álmodj, csendes otthon!







AZ ÉN CSENDEM


Az én csendem az álmodó csend,
alvó erdő mély éji csendje,
hol titokzatos ezüst köd leng,
s lepel alatt pihen az elme.

Az én csendem a dübörgő csend,
verembe ásott szavak csendje,
bár néha-néha kitörni kész,
ám sosincs olyan bátor, merész.

Az én csendem a zokogó csend,
egy megtört lélek fájó csendje,
ki kínját ajtó mögé rejtve,
hallgatag, pedig üvöltene.







ÉVSZAKOK


Olvad a hó és olvad az álom,
eltűnik már a langy puhaság,
napsugár táncol, siklik az ágon,
enged a fagy, a tél tova száll.

Hóvirág kelyhe hófehér csengő,
virít a földön a zöld üdeség,


pattan a rügy, most jöhet a mámor,
szép tavasz váltja a tél hidegét.

Virágsziromban méhecske zümmög,
gyűjti a nektárt sok pici száj,
szilvafa ágán hófehér bársony
érleli gyümölcs friss zamatát.

*

Libbenő szélben lebben a szoknya,
fiúk ajkáról vágy dala száll,
nyílik a szív is, csók szava csattan,
zeng az egekbe a sok kacagás.

Szikkad a széna, érik a búza,
elkezdődik a víg aratás,


perzsel nap heve, izzik a róna,
szárad a föld és tikkad a nyáj.

Érik a körte, dús leve csurran,
mézízű dinnyén nagy hasadás,
zsendül a szőlő, zeng a hegyoldal,
égő tüzében tombol a nyár.

*

Ősszel az erdő rozsdavörösben,
hullik a fáról a barna levél,
érik a csipke, szép szeme izzik,
tölgyfa leszórja a makk csemetét.

Bús szavú szél fúj, rázza a fákat,
kerget egy felhőt az ég peremén,


érett a szőlő, hegy leve csurran,
forralja borának vérvörösét.

Hűvös a reggel, csípős az éjjel,
kövérre hízva a medve család,
száraz avarban kis nyuszi zizzen,
télire ássa a mély odúját.

*

Fázik az erdő, jég a patakban,
hó ölel mindent, dér a virág,
támad a szél is, hízik a jégcsap,
fagy tömlöcében dermed a nád.

Tó jege duzzad parttól a partig,
korcsolya siklik, reppen a szán,


jég a tükör most, nap szeme fénylik,
szórja a szikrát a hűs puhaság.

Benn a szobában tűz fénye lobban,
pattog a szikra, éled a láng,
füstje elillan, illata itt van
halkan duruzsol a szamovár.







FELEMELTÉL


Segíts nekem a múltat feledni,
sok gyötrő álmom hulljon szerteszét,
taníts meg, hogy kell a fényben járni,
és hallgatni az erdő lágy neszét.

Mikor susog az üde falevél,
s a kis patakom titkokat csobog,
ha zsenge füvön siklik majd a szél,
éled a lelkem, habár még dadog.

Kínomért majd ad a sors cserébe
egy hű szívet, mely énértem dobog,
s a kis kápolna hűs rejtekébe'
gyertyát gyújtok, és úgy imádkozom.

Segítettél múltamat feledni,
s megláttad, rajtam ott a titkos jel,
tőlem már el nem veheti senki
az érzést, amely emberré emel.







FELTÖRTED A SZÍVEM


Mikor szemed rám tévedt,
nem kérdeztél, s nem kértél,
kezed gyöngéden megérintett,
feltörted szívem kérgét.
Gyógyír és balzsam lettél,
egy némult dalban dallam,
festő palettáján szín,
egy mozdulat a táncban.
Kérlek, maradj mellettem,
kérdésre te légy a felelet,
szürke már többé ne lehessen,
mit Isten színesnek teremtett!







FÉLTELEK


Nem értelek, hinni miért nehéz,
hogy féltelek, s nem enged el a kéz.
Mosolygok, de mögötte ott a félelem,
és ez azt jelenti, hogy fontos vagy nekem.
Maradj meg nekem, hagyd nálam fényedet,
varázsold színessé a szürkeségeket!
Lopj borús egemre pirkadó reményt,
add kölcsön a Napnak szemeid tüzét!
Akard, rabod s őröd egyben én leszek,
kitárt tenyeredbe pici kulcsot teszek.







FÉLTŐN


Olyan féltőn szerettelek,
sóhajtással öleltelek,
vágytam rád
fázón, dideregve,
esti imádságban
téged könyörögve.
Szemed bársonyára
rásimult a lelkem,
hangod dallamára
tüzes lett a vérem.
Szemeidben mára
kihunytak a fények,
kárhozik a lelkem,
ima nélkül élek.







FOHÁSZ


Uram!
Hol a bőséged,
ha éhezik a gyermek,
féltő kéz nem ad ételt,
csak legyeket kerget?
Uram!
Hol a te irgalmad,
ha a vétlent bünteted,
és a gazdag nyer jutalmat,
bár sokszor, nagyot vétkezett?
Uram!
Miért engeded,
hogy ki kért, s hívott téged,
szörnyű fájdalmában, káromolja neved,
mert a könnyű halál kegyelmét,
tőle elveszed?
Uram!
Te, aki hirdeted,
ki kővel dob, dobd vissza kenyérrel,
valóban ne tudnád,
már nem lesz kenyér,
mindenütt kő terem.
Uram!
A jóságot, mondd,
hol lelem
A fán,
mit ültettem,
miért csak tövis terem?
Uram!
Te, aki látod a gondolatot,
nem akarhatod,
hogy tovább vívjam magammal,
ezt az értelmetlen harcot.
Meggyengültem, elvész hitem.
Most mégis arra kérlek,
Uram,
irgalmazz nekem!







A FOTÓS


Árgus szemmel figyelni a napot,
hogy elkaphasd a legszebb pillanatot.
Türelmesen várni egy aprócska madárra,
hogy csőrében legyen az étekül szánt lárva.
Nézni az erdőt, hogy mikor töri át a fény,
figyelni virágot, harmatos kéklő kökényt,
meglátni, ha hegy felölti páraköntösét,
hogy megmutathasd a természet szépségét.







GESZTENYEFA VIRÁGA


Gesztenyefa ezer gyertyát gyújtott,
szirmait ringatta a langyos szél,
ültünk a vásott erdei padon,
s a kezem félve a kezedhez ért.
Sűrű csend volt, béke és nyugalom,
hallgattuk a fa susogó neszét,
te nem is gondoltad, mennyi mindent
mesél nekem rólad a lenge szél.
Friss illatával körbefon lágyan,
gyengéden cirógatja arcomat,
halkan félve súgja, vigyázzak rád,
simítsam szíveden a ráncokat.
Egy csacska rigó önfeledt dala
törte át a varázs néma csendjét,
a gesztenye pedig hajadba szórta
gyertyáinak bársonyszirmú könnyét.







GONDOLSZ-E RÁM?


Ha fáradt csendben fürdik a táj,
s az égen alkony ver tanyát,
szobádban sápadt félhomály,
gondolsz-e rám?

Ha egy csillag ablakodon bekandikál,
a hold ezüst hálót von reád,
halkan súgva jó éjszakát,
gondolsz-e rám?

Ha cirógat a napsugár,
a szél hajadban táncot jár,
vízcseppben ott a szivárvány,
gondolsz-e rám?

Ha a természet szép ölén,
ámulsz színei özönén,
hallod az erdő lágy szavát,
gondolsz-e rám?

Ha gondtól roppan a vállad,
s nincs féltő, vigyázó társad,
mikor az élet nagyon fáj,
Mondd,
gondolsz-e rám?!







GYERTYACSONK


Reggel, amikor a hajnal hasad,
mikor a szív s nem az ész vezet,
szeretnék én lenni a Nap!
ki kinyitja két szemed.

Szeretnék déli harangszó lenni!
mely messziről megsimogat,
hűs vizű kis csobolyó!
ki vizével oltja szomjadat.

Szeretnék én gyertya lenni!
vággyal teli, fülledt éjszakán,
meggyújtanál, s folyton égni,
őrizni álmod otthonát.

Meggyújtottál! s elolvadtam
puha viasszá lettem én,
nem őrizhetem már álmodat,
hisz már csonkig égtem rég.







GYÖTRŐ ÉJ


Gyötrő az éj
kínzó a kép
fognám a kezed
de kezed helyett
a tenyeremből
sűrű csend
csorog







GYŰLÖLET NÉLKÜL


Sosem az a lényeg
milyen lett a sorsunk,
döntő az, ahogyan
harcainkat vívjuk.
Egymást nem gyűlölve,
nem is cselezgetve,
szükséges csatára
szemtől-szembe menve.
Kenyerünk ne legyen
bosszú és intrika,
többet ér mindenkor
a józan ész szava.
Ha célt így sem érünk,
megérthetjük talán,
mind porszemek vagyunk,
az idő saruján.







HA BELELÁTNÁL A SZÍVEMBE...


Ha belelátnál a szívembe
csak üszkös romokat látnál benne,
egy belőled épült torony romjait
egy széttört álom rideg darabjait.
Darabok! mégis rád emlékeztetnek,
az emlékek pedig fájnak, égnek.


Az emlék! tudod hogy fáj?
ez a szív csupa tüske, csupa seb már.
Maga voltál nekem a boldogság,
és most minden elveszett,
az érzés ami eddig éltetett,
megölt, szénné égetett.







HA SZERETNÉL


Ha szeretnél miénk lenne az örök végtelen,
kéz a kézben sétálnánk az égi tengeren,
holdsugárból, csillagporból raknánk fekhelyet,
párnát tömnénk sűrű csendből, puhát, selymeset.
Ezer virág illatából szőnénk lepleket,
fázós estén ezzel vonnánk be testünket,
fenyőmaggal szórnánk utunk, hogy illatos legyen,
rigófüttyből írnánk dalunk, hogy jókedvünk legyen.
Bérc tetején kicsavarnánk bárányfelleget,
könnyeiből mosdó vizet szednénk, hűvöset,
miénk lenne minden amit elképzelhetünk,
napfény ragyogná be egész életünk.







HA TOLLAT FOGSZ...




Ha tollat fogsz, arra ügyelj,
hogy őszintén írj és tisztán,
nagy alázattal, s jól figyelj,
mert lelkedet nyújtod tálcán.

Sose más vezesse kezed,
irányt magadnak te mutass,
igazul szóljon intelmed,
jövőt nézz, múltban úgy kutass!

Tudd, milyen a láz, szenvedély
és a csalódás a sorsban,
vonzzon a csúcs, a meredély,
s ha az kell, fetrengj a porban!

Sződd a képzelet fonalát,
álmod merész, szabad legyen,
és ha látnál szegényt, árvát,
tétlen onnan tovább ne menj!

Ha tollat fogsz, láttass valót,
szavak gyöngyét lánccá fűzd fel,
békét üzenj, megnyugtatót,
hangod szívekhez érjen el!







HATVAN LETTEM
József Attila: Születésnapomra c. versének ihletésére


Hogy ki vagyok, most elmondom,
habár félek hogy elrontom,
sután,
bután.
Arcomon már ezernyi ránc,
nem hoz lázba a kacsa tánc,
biz ám,
lazán.
Hajam ősz lett és gurulok,
magammal jól boldogulok,
hébe,
hóba.
Kedvencem a túrós csusza,
minden süti, mákos guba,
krémmel,
mézzel.
Vasat, fával nem szeretem,
kapáljon más én helyettem,
nyögök,
török.
Esztergáltam sok éjszaka,
nappal nyúzott család baja,
nehéz,
merész.
Hogy ki vagyok, anya, mama,
írok, mert ez szívem szava,
gyógyszer,
kényszer.
Egy amatőr tollforgató,
kinek úgy fáj a bántó szó,
éle,
kéne?







HAZUDJ!


Hazudj, kérlek, hazudj még nekem,
valld meg, most is fáj hiányom,
hazudj, és én újra elhiszem,
szánd meg nyüszítő magányom!
Hazudj, kérlek, hazudj még nekem,
mondd, hogy üzentél a széllel,
s a bohó nem súgta meg nekem,
ezért volt néma az éjjel.

Hazudj, kérlek, hazudj még nekem,
csak annyit, kellek neked még,
halkan mondd ki azt: tévedtem,
s megbocsátok, ugyanúgy, mint rég.







HÁRSFAILLATBAN


Hozzád mentem, tudtam, hogy rám vársz,
illatos vággyal hintett be a hárs.
Bárányfelhők úsztak fenn az égen,
rég vártam erre, de milyen régen!
Soká hallgattunk, közénk ült a csend,
csak az illat szállt, levél sem rezzent,
a lombok közt víg madár dalolt,
s mindennek édes hársillata volt.
Mint riadt madár, bújt el a szívem,
a sokatmondó, sűrű csend közé,
magamban kővárat építettem,
a kimondatlan szavaid köré.
Nem hittem, valaha lesz még ilyen,
ily tiszta, őszinte, mély érzelem,
hogy a sors téged utamba sodort,
szándékos, vagy csupán véletlen volt,
nem tudom én, és nem is kérdezem,
jó hogy lettél, jó hogy itt vagy nekem.
Árad belőled a féltő jóság,
s illatozik, mint fán a hársvirág.







A HEGYTETŐN


Ülök a Sárhegy tetején,
egy viharverte fapadon,
nézem ahogy a völgyre
lágyan lecsorog az alkony.
Mily békés, nyugodt
a hegyhez simuló táj,
a szendergő csipkebokrok,
az ezüstpénzeit rezgető nyár.
Az alábukó Nap
egy büszke jegenyére
vörös fátylat terít,
majd eltűnik, s máris az est
csalogatja csillagok ezreit.
Fények gyúlnak, s világolnak,
mint száz és száz
szentjánosbogár,
büszke a lelkem,
hogy itt élhetek,
kedves vagy nekem,
Abasár.







HOGYAN TUDNÁM ELMONDANI...


Hogyan tudnám elmondani,
mit jelentesz te nekem,
halk szavaim nem hallani -
elmeséli hát szemem.
Zöld fűként ringsz szemeimben,
rajta gyöngy a harmatcsepp,
tavaszi szép barkaág,
ha ébred, jő a kikelet.
Búzában égő pipacs vagy,
s illatozó hársfaág,
nyári szélben lengedező,
szelíd harangvirág.
Őszi erdő tarka színe,
dermedő, vacogó rét,
friss hó, mely sziporkázza
a szivárvány színét.
Nézz jó mélyen szemeimbe,
te ragyogsz ott, senki más;
sóvárgó lelkemben tűz vagy,
és szapora dobbanás.







HOLDVILÁGNÁL




Kéklő holdvilágnál, bíbor alkonyon
csodáltam arcod, a két erős kezed,
a gondolatra elszorult a gyomrom;
talán nem sokáig láthatom szemed.

Éreztem, már nem tarthat nagyon soká,
mert ami jó volt elvette az élet,
tudod, követtelek volna bárhová,
a pokolba is, ha ez az ítélet.

Én poklot jártam itt fent, s már nélküled
máglyán égtem, te rögök közt pihentél,
sokszor cseréltem volna helyet veled,
de álmaimban nekem így üzentél:

Ne, ne tedd! Élvezd, mit az élet adhat;
a langyos szellőt, a patakcsobogást,
meglásd, érkezik egy csodás pillanat,
majd új szerelemtől kapsz feloldozást.

Évek múltán jött a megváltó tavasz,
egy szempár parázslott mély tüzével rám,
Ámor pedig huncut és bizony ravasz,
lőtt, ne kíntól égj, légy boldog és vidám!







AZ IGAVONÓ DALA


Gerinced roppantja a szegénység,
féltett büszkeséged zálogban rég,
fűtetlen szobádban vacog a nincs,
szép szó gyógyítana, de ritka kincs.

Alázkodj, ha túl akarod élni,
légy szolga, hisz a kényszer ezt kéri.
Élni akarsz? Ne hallj, ne szólj, ne láss,


hogy merre lépj, akad útmutatás.

Kapzsi kézbe került gyeplő, ostor,
rajtad csattan, sebed nehezen forr,
te tudod, mit nem tud a hatalom,
a szekér úgy megy, ha húz a barom.







ÍRJ!


Gyökértelen fának nincs virága,
világtalannak nem vakít a nap,
süket sem figyel madár dalára,
és üres szívvel írni nem szabad.

Ha látod, hogy rügyezik az erdő
dalold csak meg a szép tavasz jelét,
langyos szél zenéje lágy keringő,
oszd meg mással is halk üzenetét!

Fájdalomtól sajdul meg a lelked,
vagy vágy tüzétől hevül és elég,
írd ki magadból mind, ezt a tüzet,
írj ki mindent, azt mi rossz, azt mi szép!







ITT HAGYOM


Délceg fák, ti hűséges társaim,
most simítsátok meg ősz fürtjeim,
fáradt vagyok, nehéz a mozdulat,
nem bírja már e váll a gondokat.

El kéne mennem innen tova,
nem vár engem békés, nyugodt szoba,
csak a magam építette börtön,
ahol szótlan napjaimat töltöm.

Észre sem veszem, már az este int,
a sápatag Hold féltőn rám tekint,
így szól: tudod az élet mostoha,
közelít már az árnyak otthona.

Elindulok, nézik a csillagok,
amit nekik magamból itt hagyok,
pár tétova, megfáradt lábnyomot,
s a lelkem, mi folyton csak álmodott.







JÁTSZMA UTÁN


Még várom azt a koppanást,
lépteid zenéjét az úton,
ösztönösen a kilincsre nézek,
hátha te lépsz be az ajtón.
Most is asztalon a kártya,
érintetlenül, szerteszórva,
hamutálban csikk, almacsutka,
üres poháron ujjad nyoma.
Nem akarom még elpakolni,
jólesik ez az összevisszaság,
húzok egy lapot,
vigyorgó Jolly,
eldobom: veled sem nyertem csatát.
Kifogyott a mécsesből a kanóc,
rendet kéne tenni - poros a polc,
ledőlök, már úgyis mindegy,
emlékeimtől megvéd a pokróc.(?)
Dúdolok, mint a gyermek, ki fél,
valami nyikorog, tompán, monoton,
fejemben kong: kopp, kopp, kopp,
egy nyitott ablakot verdes a szél.







JELTELENÜL


Talán e helyen, ahol most állok,
egy katonának csontja porladt el,
elnyelte egy temetetlen árok,
rajta búsan csak hűvös szél neszel.

Menetelt ő, bőszen tört előre,
harcolj a hazádért, szíve súgta,
vágyott már egy sokkal szebb jövőre,
küzdött létért és álmodott haza.

Az ütemet korgó gyomra verte,
rongyát tépázta süvöltve a szél,
vérző sebét friss hó kötözte be,
elesett korán, élete delén.

Hiába várta vissza családja,
hiába mondott imát kedvese,
a föld zárta örökre magába,
bár harcolt bátran, győzzön nemzete.

Mennyi ifjú halt érted szabadság,
mennyi vért adott ez a kicsiny nép,
hány sírhelyen nem lobognak gyertyák,
mert nincs kereszt, és nincsen rajta név.







JŐJJ VELEM


Kérlek, jöjj velem, jöjj hegyemre fel,
hol sóhajodra víg madár felel,
lábad elé simul a tarka völgy
és vár egy zord szelek cibálta tölgy.

Kérlek, jöjj velem, sétálj fel velem,
lásd minden titok, minden sejtelem,
zenélnek fák szélfútta ágai,
mint messzi falum bús harangjai.

Kérlek, jöjj velem, sétálj fel velem,
a tisztás füvén lépdelj csendesen,
csukd be szemed és hallgasd. mit üzen
a fűszál, mely a hajadban pihen.

Kérlek, jöjj velem, sétálj fel velem,
s megérted azt, hogy nekem mit jelent,
egy vadvirágból kötött szép csokor,
s a mézselyem kötényű sombokor.

Kérlek, jöjj velem, sétálj fel velem,
hol nem bánt az élet, nincs gyötrelem,
ott nyugalom ül, csend s béke honol,
és akkor végleg hozzám tartozol.







KÉRDÉSEK A HOLDHOZ


Hűvös a tavaszi éjszaka,
szél suhan át a lombokon
arcom az ég felé tartva,
a néma Holdat faggatom.

"Merre jártál kedves vándor,
láttál szépet, száz csodát,
tenger tükre megmutatta
arcod fénylő sarlóját?
Láttál vándort sűrű erdőn,
ki mint sötét árny kóborolt,
reményt adó sugaraddal
kivezetted a bozótból?
Hívtad őt egy kis tisztásra


kipihenni fáradt sorsát,
szórtál fényt bús életére,
mutattad vezércsillagát?
Borús lelke ha megbékélt,
és harmat lemosta arcát,
csaltad őt egy ösvény felé,
hogy találja meg otthonát?"

Én kérdem, s ő válaszol,
fényével így üzen: Figyelj jól!
Változtass a rossz dolgokon,
uralkodj a sorsodon!







A KÉT JÓ BARÁT


A parkban álmos szél kering
sírja bús dalát,
kedvesét keresi hasztalan
nem leli otthonát.

Szegődj társamul szélbarát,
egy az utunk, azt hiszem
bolyongjunk együtt kettesben,
már nekem sincs kedvesem.

Csobogó patakhoz érnek el,
a két fáradt jó barát
hűs vízben lemosni készülnek
hosszú út porát.

Ne zavarjatok! engem most,
két fáradt barát
kedvesem várom én csendesen
hallom már robaját.

Összenéznek cinkosan,
álljunk hát tova!
A patak hálásan csacsogja
köszönöm, két cimbora.

Mennek ők ismét csendesen,
rajtuk hosszú út pora
szemükben csillog a szerelem,
ajkukon fájdalom dala.







KÉT KÉZ


Fagy van és csikorgó hideg,
dorombol a kályha halkan,
kezedben a csésze remeg,
s eltűnődsz a félhomályban.
Dohogsz: Ugyan miért tettem,
hisz nekem éppúgy fáj a nincs,
büszke voltam, megvetettem,
már nem mozdul meg a kilincs.
Fotel rejti el a tested,
tekinteted falra téved,
rajta egy kép, s az a két kéz,
mi már össze sosem érhet.







KI VAGYOK?


Ki vagyok, azt nem tudom,
árva levél lombokon,
fűszál a rét dús gyepén,
kismadár, fák rejtekén.

Ki vagyok, azt nem tudom,
zúgó vihar, hegyfokon,
tajték, vad folyó vizén,
háló fogta bús szirén.

Ki vagyok, azt nem tudom,
Néma hang, szép dallamon,
kopott szín, élet képén,
megtudom létem végén.

Ki vagyok, azt nem tudom,
csendes dalom dúdolom,
színezem a képemet,
cipelem a terheket.







LEPKELÁNY


Virágillatú nyári estén,
tücskök hada húz halk melódiát,
kis szobámban gyertya ég,
s egy lepkét bevonz a láng.

Járja táncát körülötte,
vonzza a fény, a ragyogás,
de ő még nem tudja amit én,
a fény mögött ott az elmúlás.

Kis lepke menj onnan! szólok,
szárnyad veszi a láng,
de késő, szárnyát szegve esik le,
és vége is talán.

Te tudtad, te tudtad! - sír,
miért nem figyelmeztél rám?
Későn szóltál, s most elpusztulok
a láng oltárán.

Tudom mit érez!
Engem is vonzott két szép gyertyaláng,
közelébe mentem és úgy jártam mint ő,
A buta kis lepke lány.







MAGAMNÁL FELEJTLEK


Magamnál felejtlek,
legyél velem mindig,
reggelente láthasd,
szemem mire nyílik.
Vagy hordlak zsebemben,
megérinthesselek,
nem duglak el mégsem,
szemembe fényezlek.
Fülembe is bújhatsz,
hallhasd tüzes zeném,
mit a vérem dobol,
amit lelkem zenél.
Vérembe merítlek,
érezd, száguld, lüktet,
ha fáradsz, pihenni
a szívembe térj meg!
Egy pici kamrában,
hidd el, jó lesz neked,
féltő, óvó zugban
kapsz örök rejteket.







MÁMOROS TAVASZ


Tavaszi fénysugár táncot jár a fákon,
nyomán fehér fátyol terül szét a tájon.
Langyos szél bujkál az ébredő fák között,
a természet smaragd ruhába öltözött.

Dombtetőről látszik lanka üde zöldje,
sárga virágtenger a kinyíló repce.
Szorgos méhek raja begyűjti a nektárt,
mézbe fonva tavasz ízét és illatát.

Lepkék kergetőznek, úgy élik nászukat,
tóban békafiú épp szerenádot ad.
Egy tücsök hegedül, húz vidám nótákat,
boldogan kacag rá fentről a fényes Nap.

Gesztenye lomjában megbújik egy rejtek,
piciny tojást őriz pihe-puha fészek.
Pacsirta a párját hívja, száll éneke,
tavasz van, vidám dal, a mámor ideje.







MÁR NEM SZÓLÍTLAK


Emlékek magját most szerteszórom,
mint nyílt virág, mit elhervaszt a Nap,
érintésedre már rég nem vágyom,
csak a szélre, mi szirmot légbe kap.

Lépteink nyomát benőtte a gyom,
elfeledtek a vén gesztenyefák,
bár egy-egy emlék csüng az ágakon,
hozzám jó a sors, megnyugvást kínált.

Már nem szólítlak, a jelre várva,
fagyott lelkemben kiolvadt a szó,
s hogy hallik hangom, a fénynek hála,
féltőn átkarolt és így élni jó!







MEGJÖTT A TÉL


Megjött a tél, esik a hó,
hűs ruhája szikrázó,
fák ágain sziporkázó,
vattacukor-takaró.

Léptem alatt ropog a tél,
körülölel fagyos hideg,
kabát alá bújik a szél,
kiűzni a meleget.

A friss hóban egy pár lábnyom,
magam járom utamat,
így oldom fel nagy magányom,
a természet megnyugtat.

Szeretem e téli álmot,
testem ugyan didereg,
de őrzöm magamban a lángot,
szívemben van szeretet.







MEGLOPNI CSAK...


Meglopni csak azt lehet,
kinek vannak kincsei,
és nem azt,
kinek polcokon
sorakoznak nincsei.

Töpörödött évekbe
aszalódott szavak,
megkeseredett ízek,
penészedő gondolat.
Mit meghagyott a falánk idő,
a hiába szórt intelem
éle szétvágta a mát,
s szabdalja a holnapot.
Mondd, mit akarsz,
mit akarsz lopni még?
Önzésed koldulásra ítélt.

Meglopni csak azt lehet,
kinek vannak kincsei,
és nem azt,
kinek polcokon
sorakoznak nincsei.







MÉG AKKOR IS


Nekem akkor is szép voltál,
ha párnád összegyűrte arcod,
s kócosan rám mosolyogtál,
vidáman kezdve egy új napot.

Nekem akkor is szép voltál,
ha munka pora arcodra ült,
s a fáradtság ráncainál,
egy izzadtságcsepp alágördült.

Nekem akkor is szép voltál,
tudom, ezt úgysem hiszed nekem,
ha rám nagyon haragudtál,
a szikráid, azt is szerettem.

Nekem akkor is szép voltál,
ha távolba néztél merengve,
talán másról ábrándoztál,
én néztelek, titkod fürkészve.

Mikor már tudtam a valót,
hogy tőlem rég eltávolodtál,
s kimondtad azt a szörnyű szót,
még akkor is, úgy is szép voltál.







MÉG KISÉRT A MÚLT


A múlt néha még kísért,
veled töltött idő hiánya,
üresen kongó éjszakából,
a felébredés némasága.
A ráeszmélés rideg ténye,
hogy egyedül maradtam,
szélviharként döntött le,
de bíztam, s megmaradtam.
Reméltem, csitul, majd elmúlik,
az idő eloltja a tüzet,
s többé fel nem izzik,
végleg elfelejtelek.
Az éjszakák békések lettek,
reggel ismét beköszön a fény,
az ég is azúrkék lett,
s újból simogat a szél.
Ne neheztelj, nem az én hibám,
s velem olyat sose tégy,
hogy gyűlölet váltsa fel,
az emlékeim helyét.










MOSOLY


Ki híd alatt tengeti életét,
szegény, de még jó ember lehet.
Nem tudni, mi az előzmény,
mi kisiklat egy életet.
Segítőn nyújtsd a két kezed,
ragadd meg, aki elesett.
Egy mosoly is lehet segítség,
elcsépelt, üres szavak helyett.
Ha csak mosolyt adtál, s nem kenyeret,
biztatást, felcsillanó reményeket,
te megtetted, mi tőled telhetett.
Jellemed mércéje az akarat, a tett.







MOST NAGYON KÉNE


Most nagyon kéne, hogy szeress,
gyermekké lettem, aki retteg,
mosolyod kell, hogy rám nevess,
fülembe súgj, és úgy ölelj meg!

Most nagyon kéne, hogy szeress,
befonnak az éjsötét árnyak,
fogd a kezem, messze vezess,
ne engedd azt, hogy körbe járjak!

Most nagyon kéne, hogy szeress,
vacognak a bent rekedt szavak,
gyújts tüzet, izzíts, melengess,
magamban újfent bízni tudjak.

Most nagyon kéne, hogy szeress,
hit helyett hitet kapsz cserébe,
s még akkor is nagyon szeress,
ha csend fogad örök kegyébe.







NEM VÁGYOM ÉN


Nem vágyom én semmi másra,
csak arra, valaki engem is várna.
Vigasztalna, ha szomorúak a napok,
s velem örülne ha boldog vagyok.
Kinek ha szép szemébe néznék,
hallanám szívem dobbanó zenéjét.


Ki elfogad annak aki vagyok,
alázatos szolga, zsarnok, akarnok.
Lehűtene ha forró lázban égnék,
s ha hűlnék, kérne, gyere égj még.
Úgy tudna engem szeretni, mint én őt,
érte elviselném pokol tüzét, a jégesőt.







NE TAGADJ LE...


Ne tagadj le! Ne adj el engem a feledésnek,
hisz egyszer még valamit érhetek
ha nem is sokat, eltűnt pillanatokat,
múló emlékeket, apró cserepeket.

Ha majd végigsiklasz tovatűnő életeden,
egy apró emlék még jól jöhet,
hisz minden emlék egy darab élet,
töredék, de letagadni nem lehet.

Majd gyengén, öregen, egy fa alatt ülve
ráncos kezeidben apró cserépdarabok,
fáradt szemeidbe talán fényt csal,
hogy egy apró cserép én vagyok.

S ha ez a cserép visszavezet a múltba,
talán újra élsz egy-egy boldog percet,
az öreg fának halkan elmesélheted,
bizony, egyszer régen ilyen is megesett.







NÉLKÜLED


Már csak ütött-kopott, málló falak,
mik belőlem nélküled maradtak,
s falak között szívem,
mint néma koldus jár.
Mankóját lába elé dobva,
reszkető kezében koszos kalapja,
elmúlt idők garasait siratja,
s könyörögve vár.
Adj hangot, fényt, s hitet nekem!
Hisz oly régóta éhezem,
mióta nem vagy velem,
véges lett a végtelen.







NYÁR


Libbenő szélben lebben a szoknya,
fiúk ajkáról vágy dala száll,
nyílik a szív is, csók szava csattan,
száll az egekbe sok kacagás.

Szikkad a széna, érik a búza,
elkezdődik a víg aratás.


perzsel nap heve, izzik a róna,
szárad a föld és tikkad a nyáj.

Érik a körte dús leve csurran,
mézízű dinnyén nagy hasadás,
zsendül a szőlő, zeng a hegyoldal,
égő tüzében tombol a nyár.







NYÁRUTÓ


Kopik az erdő smaragd ruhája,
földön hűs pára terül,
múló emlék csak a nyár izzása,
fákra színvarázs feszül.

Ahol selymes volt és zöld a fű,
illatos széna szárad,
napsugár arcán a múló derű,
megfakul, őszbe sápad.

Valami titkot súg a néma éj,
figyelj, a nyárnak vége,
ősz teríti rá rozsdaszőnyegét,
a fáradt nyári rétre.







OTTHONTALANUL


Vajon otthon-e az otthon,
vagy lakhelyed csak e ház,
hol nyugalmad eldugva,
egy félreeső polcon?
Hiába vannak javaid,
tárgyak sora,
csak kötelességed lehet,
jogod soha.
Kegyesen engedik, dolgozz,
türelmesen várják,
helyettük gondolkozz.
Nincs dicséret, nem jut szép szó,
amit szeretnél, sosem jó.
Az, hogy verselgetsz, szerintük
szégyentelen dolog,
s megbotránkoznak,
hogyha ezt vállalod.
Bár tudod, többet érsz,
értékesebb vagy mint ők,
mégis bánt, e buta, oktalan gőg.
S hogy kinevetnek?
nevessenek,
hidegen hagy, nem érdekelnek,
Igazi otthonod a hófehér papír,
melyre fájó lelked
dőlt betűket ír.







ÖSVÉNY


Bozótos erdő ösvényén
rőt avar csörgő szőnyegén,
fáradt vándor
koptatja bocskorát.

Szemében furcsa tűz lobog,
űzi őt rejtett utakon,
megy, csak megy az avaron,
kísérője a néma holdvilág.

Kopott tarisznyáját vállán hordja,
tarisznyában minden gondja,
köpenyén múltjának összes foltja,
mégis büszkén, egyenesen jár.

Eldugja a múlt éveket,
megkeresi a fényeket,
vágyik látni a kék eget,
szeretne boldog lenni még.







ŐRIZLEK


Szépek voltak a fényes esték,
csillagok izzó csókunk lesték,
s szégyellvén a kíváncsiskodást,
rájuk borult egy felhőpalást.
Ablakon szivárgó néma csend,
félve hátrált sóhajunk nyomán,
a mécses egy utolsót sercent:
semmi lettem ily nagy láng után.

Őrzöm közös éjszakák ízét,
lélegzeted most is átölel,
ha jön a tél, zord és vaksötét,
s hozzád űz az emlék, ne küldj el!







ŐRZIK A FÁK


Ma arra jártam, arra vitt az utam,
hol régen oly sokat megfordultam,
ahol a fenyők sötét árnyként,
védőőrként a házra ráborulnak.

Megálltam! Szívem nagyot dobbant,
amikor ablakodban fény lobbant.
Sokáig álltam, s néztem az ablakot,
reménykedtem, talán meglátok egy kedves alakot.

Vajon mit csinálsz, eszedbe jutok talán?
Szerettem volna benézni szobád ablakán.
Balga egy gondolat! -
észrevétlen oda a holdsugár sem juthat.

Mit nem adnék, ha ott lehetnék! - szállt a sóhaj,
s egy könnycsepp az arcomon leszaladt.
Álltam és csak vártam, s hogy mire,
válaszom nem akadt.

Percek voltak, vagy hosszú órák,
magam sem tudom már,
az égen ezer mécses, az ablak sötét,
te rég alszol már.

Vajon ha tudod, hogy ott vagyok,
kinéznél, kijönnél, szóltál volna tán?
Ha mást nem is, csak annyit,
nincs neked már itt semmid! Menj hát!

Pedig tévedsz!
Nagyon is sok van!
Az álmom, a szívem, a nyugalmam,
Mind itt őrzik a fák!







ŐSZI GONDOLATOK


Barátságtalan szél fúj,
a tél illatát hozza,
félve inal előle,
a fák levetett lombja.
Meggyengült a Nap tüze,
beköszön az ősz korán,
borzas lett a tó vize,
a nyár emlék már csupán.
Magam ülök a parton,
nézem a sötét vizet,
tollat ringat álmosan,
mely lebegve integet.
Gazdája nincs, messze jár,
itt hagyta árván, búsan,
visszatér-e, az talány,
hontalan, mint jómagam.







ŐSZI MELANKÓLIA


Még csüng a fákon
csókjaink elhagyott selyme,
az ágon száraz levélből
vet párnát az éj.
Ahogy hozott az ősz,
úgy el is vitt téged,
mégis kedves nekem,
pedig meggyötört,
mint fát a levél,
ha ringva hagyja el.
Eltűntél
a szelek szárnyán,
akár a köd
a szeplőfoltos réten,
bár néha egy emlék
felém suhan,
fellellek egy illatban,
vagy ha léptem alatt
csörög az avar,
múltam erdejében.







ŐSZI SÉTA




Kószálok, gyűrött lelkem simítani vágyom,
fáradt léptem roppan száradt avarágyon.
Hűvös őszi szél hűti lázas arcomat,
feledni vágyom, feledni édes arcodat.
Őszi erdőtől várok én megnyugvást,
pedig az ősz hozta nekem a búcsúzást.
Haragudnom kéne, de nem teszem,
rovom csak magányos utam csendesen.
Ég felé emelt tenyerembe hull egy árva levél,
nem akar földet érni - nálam jobb helyet remél.
Hogy lenne itt jobb helyed, te kis hűtelen?
Jég lakozik itt, már én is dermedem.
Jobb lesz neked: lent várnak testvéreid,
hamar jön a hó, s majd puhán beterít.
Szállj csak, menj utadra, kis levél,
ringasson még kicsit a hűvös őszi szél.
Fuvallat jő, s ő gyorsan tovalibben,
meggondolta: menni akar, s én elengedem!







A PARKBAN


Sétáltam egy árnyas parkban,
elfáradtam, egy padon helyet foglaltam,
velem szemben ült egy idős pár,
koruk úgy nyolcvan felé járt.
A néni őszhajú, madárcsontú, szerény,
a bácsi haja a kalap alatt ősz, gyér,
fáradt szemével a néni ráncos arcát simogatta,
reszkető, eres kezével, apró kezét szorongatta.
Oly szépen szólt, fáradt vagy galambocskám?
szívem elszorult e szép szavak hallatán,
jó volt nézni mindkettőjüket,
még jó hogy takart a napszemüveg.
Lehet hogy sértésnek vették volna tán,
miért néz egy idegen így ránk?
pedig csak jó volt látni, hogy szeretik egymást,
megöregedve is őrzik ifjúságuk hajnalát.
Az idő csak bőrükre varrt sűrű ráncot,
ők még mindig egymásban látják az egész világot,
elszégyelltem magam, mit kíváncsiskodom?
de ritkán látni ilyet, egy parkbéli padon.







A PATAK ÁLMA


Hegy tövében, kis barlangban,
bővizű forrás fakad,
apró érré alakulva
a felszínre tör utat.
Ráköszön a kéklő égre,
napsugárra rákacsint,
szelíd dombok bokrai közt
lankás völgybe letekint.
Csodálkozik sok mindenen,
álmélkodik a színeken,
és már odalenn a völgyben,
patak csobog csendesen.
Kíváncsian folydogálva
egy kis malomhoz ér,
hol épp őröl dudorászva
egy szép molnárlegény.
"Segíts nekem kis pajtásom,
hajtsd a malmom kerekét,
őröljünk meg jó sok búzát,
hogy sülhessen friss kenyér!"
"Persze-persze, hogyne molnár,
hajtom én kis malmodat,
látod immár széles lettem,
vizem is jól felduzzadt."
Munka után rohan tova,
vele tart pár cimbora,
sásnak-nádnak, halacskáknak
lett ő védő otthona.
Továbbfolyik hömpölyögve,
és hajók szelik habjait,
büszke szíve dédelgeti
nagyratörő álmait.
Tenger az ő kívánsága,
oda hívja, űzi vágya,
belefolyni, eggyé válni,
habjaival ölelkezni,
Tarajos hullámot vetni,
haragos, majd szelíd lenni,
simogatni a homokot,
ostromolni sziklát, nagyot.
Zúgás hallik. Ó Istenem!
"Megérkeztem tengerem!"
Elérte végre vágyait,
ám elvesztette álmait.

Pásztor Piroska: A patak álma...Zene: -And I Love You So

Link








POKOL ÉS MENNYORSZÁG


Szeretni akarsz engem?
Merésznek kell lenned,
mert mindent elveszek,
s neked adok mindent.
Béklyót kötök a szívedre,
szerelembilincsbe verlek,
hűvös szelek szárnyán
szabadon engedlek.
Együtt szállunk a pokolra
szenvedni kénköves tűzben,
repülünk a mennyországba,
ragyogni tündöklő fényben.
Tűzzé válok, megperzsellek,
hagylak égő lázban,
enyhülés is magam leszek,
eső a forróságban.
Nos, elszántad magad,
vállalod e sorsot,
akarod a mennyországot,
tűröd majd a poklot?







RÁMA


Sötét, csillagos éjszaka,
a széllel száll vágyam szava.
Hozzád már csak álmom vezet,
nem valóság, a képzelet.
Fantáziám csapongva száll,
az ajtódban némán megáll.
Dolgozol, s én nézlek téged,
mit takarhat merengésed?
Majd ledőlsz, becsukod szemed,
álomképed milyen lehet?
Belőlem mi maradt mára,
talán egy ásító ráma?
S képem, mi ott volt, színesen,
elmosta az ősz, hűvösen.
Pillád mögé nem láthatok,
hisz esendő ember vagyok.







RINGASS EL!


Vártam rád sokat, eljöttél értem,
nyújtom két karom, kérlek, ölelj át,
mint puha moha a fa derekát,
szeress magamért, fogadj el engem!

Sebzett vad vagyok, vérzik a lelkem,
amit egy szempár tőrrel döfött át,
hagyta szenvedni, nézte tusáját,
hozz erős gyolcsot, kötözd be sebem!

Ha féltőn szeretsz, sírsz hűs könnyeket,
mely lemossa bús életem porát,
megtisztulok majd, s újjászületek.

Mint apró gyermek, rád nyitom szemem,
várom hogy ringass, zengd szívem dalát,
jövőm te leszel, érted lélegzem.







SORS


Távol a várostól elhagyott tanya áll,
ember nem jár erre, ide a madár száll,
dudvás, sűrűn benőtt a régi gyalogút,
pajkos szél ringatja a rozoga kaput.
Itt roskadt magába a nádfedeles ház,
őrködik felette egy hűséges akác.
Roggyant, görbe falak, esőtől lemállva,
ablakai vakon pislognak a tájra.
Gémeskút karjával az égre integet,
rég nem húzott ő fel friss, hűsítő vizet.
A szétrepedt vályú szomjazva kiszáradt,
repedéseiben zöld fű vetett ágyat.
Foghíjas kerítés nem védi a házat,
az enyészet, a csend uralja a tájat.
Nem volt mindig ilyen, lélegzett, virágzott,
ablakai előtt muskátli pompázott.
Gondosan nyírt füvén apró, boldog gyermek
csilingelő hangja verte fel a csendet.
A nagyszülők egy nap végleg elköszöntek,
égi ablakukba muskátlit ültettek.
A gyermek is felnőtt, messze vitte vágya,
s könnyes szemmel gondol a kicsiny tanyára.







SÓHAJ


Ismét erdőn köszönt rám a néma alkony,
szívemen fájó emlékek suhannak át,
sétálok, s fák pőre lombjait faggatom, -
jársz-e erre, hallgatni erdő halk szavát?
S ha igen, elmeséli ő neked titkon,
hogy van valaki, ki oly sokszor idejár?
Nem panaszkodik, s néha már mosolyog,
de szeme nem rejtheti szíve fájdalmát.
Úgy tesz ő, mint aki boldog, nagyon boldog,
szorgoskodik, hisz végeznie kell dolgát,
pedig egész lénye kedveséért zokog,
mégis tagadja égő, kínzó bánatát.
Sírni már nem tud, könnye régen elfogyott,
csak vergődik, mint kalitkába zárt madár,
járja az erdőt, bízva, ott az oltalom,
halkan sóhajt, s visszasóhajtanak a fák.







SZAKADÉK


Melléd szegődtem,
nem ételért,
nem védő lakért,
pár jó szóért,
szeretetért.
Hálásan lestem
mozdulatod,
alázattal fogadtam
gazda voltod.
De jött egy másik,
büszke pedigrés,
s köztünk szakadékká
tágult a
hajszálnyi rés.
Hidat verni rá
lehetetlen,
így lettem ismét
szeretetlen.







SZENVEDÉLYEK


Őszintén bevallom,
sajnos, bagózom,
drága, bűzös szenvedély,
bizony jól tudom.
A piát néha megiszom,
de beteg vagyok tőle,
épp ezért hanyagolom,
meg aztán érintve vagyok,
járgányügyi fronton.
Ámor párszor eltalált,
de ő is velem öregedett,
és már keze is remegett,
- s persze nem tett szemüveget -
kilődözte a szememet.
Ám most jön, ami megmaradt,
mitől sok kiló felszaladt,
süti és minden édes,
diós tészta, túrós rétes.
Akár hiszed, akár nem,
- most, hogy e szösszeményt írom -
éjjel egyet mutat a mobilom,
de nem akarok felkelni,
mert akkor enni kell és bagózni.







SZERETEM AZ ŐSZT


Szeretem az őszt,
a fák lágyan ringó levelét,
ahogy megcsillannak a fűben,
a kibomló barna gesztenyék.

Szeretem az őszt,
ha elpirul, izzik a csipke,
az égett avar fanyar füstjét,
habár könnyeket csal szemembe.

Szeretem az őszt,
panaszát a szomorú szélnek
a vonuló, szürke felleget,
zord szavát a közelgő télnek.







SZERETETKOLDUS


Már gyermekként megaláztak,
a lelkemre nem vigyáztak,
ennivalót ugyan adtak,
de meg nem simogattak.
Csoda ha sérült a lelkem,
ha szeretetkoldus lettem?
alamizsnával is beértem,
morzsáimat szedegettem.
DE!
Alamizsnát ne adjon többé senki sem,
ha kenyér nem jut, morzsa sem kell nekem,
kenyér nélkül is élhet az ember,
igaz éhesen, de emelt fejjel!







A SZERETET ÜNNEPE


A karácsony
számára is ünnep,
bár fényt csak
a kirakatban lát,
plázája a szeméttelep,
meleget a hű kutyája ád.
A bádogviskót
dohos rongyok fedik,
de ma ő is frissen túrt
ünneplőbe öltözik.
Elindul, követi barátja,
szakállára lassan
deret sző a pára.
Míg más ilyenkor
pulykát eszik,
ő kukák mélyére túr,
büszkeségét rég elásta,
a korgó gyomor nagy úr.
Kincsre lel,
egy tömött szatyor,
kidobott étel,
s fél üveg bor.
Mosolyog,
lám, figyel rá az Isten,
otthontalannak
jobb dolga nincsen.
Zsákmányát
a padon ülve nézi,
első dolga jó pajtása
éhségét elűzni.
A hűséges eb magánya
harcos őre,
neki csak ő van,
s az olcsó lőre.
Most boldog,
így is szép ez az ünnep,
a fél üveg borral,
s szelíd tekintetű
kutyapuszival.







SZÜLETENDŐ UNOKÁMNAK


Kis unokám ha megszületel
szemem fénye, üdvössége,
szívem gyöngye, kicsi kincse
az leszel majd te nekem.
Megmutatok majd minden szépet, s jót
réten szálldosó pillangót
fogunk majd halat, rákot,
lefütyüljük a világot.
Erdőben mi gombát szedünk,
málnától lesz piros kezünk,
jók leszünk mint angyalok,
és rosszak mint kis koboldok
Megnézzük a mókuskákat,
fák ágain hogy ugrálnak,
vidáman kukucskálva
bámulunk a kis rókákra.
Nagy az udvar majd focizunk
ha nagyobb leszel pingpongozunk
jó nagyokat hahotázunk,
sártócsába tapicskálunk.
Meghallgatjuk kicsi fecskék
édes kedves csicsergését,
megfigyeljük a zöld fűben
kicsi szöcskék szökdelését.
Télen hóembert gyurkászunk,
domboldalról leszánkázunk
a jégen csúszkálunk
hideg télben sem fázunk.
Kicsi cinke ha megéhezne
diót teszünk etetőbe
tanulunk majd mondókákat,
énekelünk szép nótákat.
Nekem nem volt nagymamám,
mesét sem mondott az anyám,
én ezret mondok neked,
csak boldognak lássalak téged,
két karommal átölellek,
szívemen melengetlek,
csak szülessél meg
Kérlek!







TAVASZ


Olvad a hó és olvad az álom,
eltűnik már a langy puhaság,
napsugár táncol siklik az ágon,
enged a fagy a tél tovaszáll.

Hóvirág kelyhe hófehér csengő,
virít a földön zöld üdeség,
pattan a rügy most, jöhet a mámor,
szép tavasz váltja tél hidegét.

Virágsziromban méhecske zümmög,
gyűjti a nektárt sok pici száj,
szilvafa ágán hófehér bársony,
érleli gyümölcs friss zamatát.







TE NE JÖJJ EL!


Ha itt a végső út,
az utolsó állomás,
hinni talán késő,
hogy lesz feltámadás.
Ha a rög kongva koppan,
semmit sem szeretnék jobban,
mint azt, hogy Te ne, ne jöjj el,
ne állj felettem szemedben könnyel!
Tégy úgy, mintha még élnék,
ha mégis visszanéznék,
mosolyogni lássalak,
ahogy várod jöttömet,
nem bírnám látni fájó tekinteted.
Várd, hogy nyíljon az ajtó,
simítsd ki, ha gyűrött a takaró,
forralj vizet, főzz illatos teát,
locsold meg a szomjazó orchideát!
Nézd a tévét, kedvenc filmedre várva,
hátad mögött legyen egy puha párna,
ha bemondják az időjárás híreit,
bökj az üres fotelra:
látod, ott már havazik.
Ha megborzongsz, tudd, én ölellek,
szerelmem fon köréd hűvös leplet,
beszélj hozzám, még meg is feddhetsz:
ej, ej te csibész, mit ijesztgetsz!







TE VAGY...


Ha nem visz lábam,
helyettem lépsz,
ha sebem vérzik,
rá friss gyolcsot tépsz.
Ha didergek, fázom,
a zúzmarát lelkemről
tekinteted űzi el,
és eltűröd azt is,
amit más nem tűrne el.
Ha kerül az álom,
te megérzed azt, és jössz,
feledtetve a valót,
kedves szóval vonsz rám
puha, meleg takarót.
Ha kínoz az élet,
s már feladni látszom,
Te vagy, ki visszahúz,
s itt tart e világon.
Te vagy, ki nekem
mindent megérsz,
te vagy, ki csak adsz,
és sosem kérsz.







TÉGED NÉZLEK


Téged nézlek, s elmerengek,
mi leszel majd, ha nagy leszel,
költő, egy érzékeny lélek,
vagy a számtan mi érdekel?
Vajon akkor én még élek,
láthatlak majd tán nagynak is,
nem tudom, de azt remélem,
nem felejted el nagymamit.
Itt szenderegsz most mellettem,
alszol, csak a pillád rebben,
talán már ott fent szálldogálsz
habos-bodros fellegekben.
Tudod, mindig attól félek,
hogy letörik álmod szárnya,
merész vágyad beborítja
önzés sűrű, sötét fátyla.
Aludj kicsi, álmodj szépet,
álmod legyen boldog, szabad,
ami mindig csak tiéd lesz
képzeleted és álmod az.







TÉL


Fázik az erdő, jég a patakban,
hó ölel mindent, dér a virág,
támad a szél is, hízik a jégcsap,
fagy tömlöcében dermed a nád.

Tó jege duzzad parttól a partig,
korcsolya siklik, reppen a szán,
jég a tükör most, nap szeme fénylik,
szórja a szikrát hűs puhaság.

Benn a szobában tűz fénye lobban,
pattog a szikra, éled a láng,
füstje elillan, illata itt van,
halkan duruzsol a szamovár.







UTOLSÓ ÖLELÉS


Áprilisi éjszaka volt,
kint a sötétség vert tanyát,
már épp aludni készültem,
zörgették szobám ajtaját.
Az álom elszállt nyomban,
ugrottam, megyek már, megyek,
tudtam jól, hogy ez te lehetsz,
csak te ismerted a jelet.
Boldogan indultam
ajtót nyitni neked,
de senki nem állt ott,
rám csak a sötétség meredt.
Megdermedtem .
Szívemet valami furcsa,
különös érzés járta át,
csak bámultam bénán
a sötétség szájánál.
Hűvös szél vont körbe,
éreztem a síri hideget,
tudtam, hogy Te jöttél,
elhoztad utolsó ölelésedet.







VIGYÁZZ RÁ!


Mamámról álmodtam, itt volt,
oly törékeny, csendes, szerény,
a ruháján most sincs egy folt,
vakít rajta a friss kötény.

Jéghideg víztől ujjai
bütykösre és nagyra nőttek,
holló hajának szálai
holdezüstbe szenderültek.

Hamar hét szép gyermeket szült,
ám kegyetlen volt az élet,
meg igazán akkor őszült,
mikor vesztett erős férjet.

Simogató, kedves szava
most is itt cseng a fülemben,


mázolt szoba fűillata
átlibben az éji csenden.

Kemence sut, tűz melege,
a ropogós, piros kenyér,
aszalt szilvát nyújtó keze,
akkor még nem tudtam mit ér.

A kemence régen kihűlt,
elkorhadt a vén szilvafa,
enyészet a házra terült,
nem száll fel kenyér illata.

Vigyázd te föld e két kezet,
ölelgesd meg, óvd a testét,
dolgozott, fázott eleget,
őrizd őt, és örök helyét!







VISSZAJÖVÖK


Ha véget ér a földi lét,
és mennem kell, szólít a hang,
nem harcolok, követem én,
nem félek, nincs bennem harag.

Ha sötét lesz és túl hideg,
visszajövök ide néhanap,
nem látjátok, ki ténfereg,
lélek leszek csak, nem anyag.

Ellebegek és megnézem,
tavamnak hogy fénylik vize,
elmerengve idézem fel,
milyen volt az élet íze.

Régi fűzfa hűs rejtekén
megbújik még egy kedves pad,
dús lombok közt a kósza szél,
enyhet ugyan most kinek ad?

Észrevétlen újra látom
gyermekem és kis unokám,
szeretettel simogatom
göndör fürtű szőke haját.

És bizton, hogy ők boldogok,
szépen élik a napjaik,
már nem bánom, hogy nem vagyok
húsvér ember, ki könnyezik.







ZÁPOR


Félve bújik a Nap egy sziklaszirt mögé,
bősz felhők csapata siklik a hegy fölé.
A villám széthasít egy szürke felleget,
kinyíló gyomrából hűs könnyeső pereg.



Egy odvas fa alatt merengve bámulok,
hajamba tép a szél, arcomba víz csurog.
Bújj elő fénysugár, űzd el a felleget,
szárítsd meg arcomat, fesd kékre az eget!














 
 
0 komment , kategória:  Pásztor Piroska & Klaudia  
Disznóvágás, wellness – Kiskunmajsán
  2019-12-16 21:00:21, hétfő
 
  -







DISZNÓVÁGÁS, WELLNESS - KISKUNMAJSÁN


A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is /Nov. 26 - 28/ ellátogattunk a ,,tett" színhelyére, Kiskunmajsára. Ismét megtelt az autóbusz, így 56-an érkeztünk meg szálláshelyünkre, a Jonathermál Motelbe. Elfoglaltuk a két ágyas házakat, és a bemelegítő pálinkázás után vacsoraidőig élveztük a gyógy- és élményfürdő szolgáltatásait.

Vacsoránk a Lópofa csárdában volt, ahol várt minket a finom ,,diétás" gulyásleves és túrós csusza.

Másnap reggel 8 órakor kezdődött a disznóvágás, bár a résztvevők többsége inkább a ,,fogópálinkát" és a lélekmelegítő forralt bort fogyasztotta, amíg a böllér és segédei, köztük tagtársunk, Mérges Pista leszúrták és felbontották a disznót.

Alig telt el egy óra, amikor a "kiéhezett" társaság nekilátott ,,lájtos" reggelijének: böllérmáj, resztelt máj, pecsenye és a hagymás vér volt a kínálatban.

Mialatt a mesterek a disznó további feldolgozását végezték, a csapat fele Kiskunmajsával ismerkedett. A délutáni kényeztető gyógyfürdőzés után került sor a nap fő attrakciójára: a disznótoros vacsorára. A messze nem fogyókúrás orjaleves, hurka, kolbász, pecsenye, töltött káposzta és rétes után, zene, tánc és jó hangulatú nótázás következett.

A hazautazás reggelén - az ismételten laktató reggeli után, mindenki megkapta a kóstolót. Útban hazafelé azért egy kis édesség miatt betértünk a soltvadkerti Szent Korona országos hírű cukrászdába, majd a dunaföldvári halászcsárdában finom ebéddel zártuk az év utolsó kirándulását. Elfáradva, élményekkel telve értünk haza.

A jó szervezést a csapat megköszönte Németh Ernőnek és Gyöngy Marcinak.

Jövőre, veletek, ugyanitt!


































































































































 
 
0 komment , kategória:  OMNYE  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
2019.11 2019. December 2020.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 20 db bejegyzés
e év: 253 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 156
  • e Hét: 1652
  • e Hónap: 18796
  • e Év: 156168
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.