Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
Gyermek versek
  2021-05-30 22:15:00, vasárnap
 
 







GYERMEK VERSEK







Arany János: JULISKA ELBUJDOSÁSA


Egyszer egy kis leány mit tett fel magába?
Azt, hogy ő biz' elmegy széles e világba,
Elbujdosik messze, a határon végig,
A mező párkányán leboruló égig,
Túl a három nyárfán, a tanyákon is túl.
Fele sem bolondság, mert már épen indul;
Látszik, hogy korántsem tréfa volt a terve;
Szegénykét, vajon mi indíthatta erre? -

Hát bizony gyakorta megesik, nem újság
A gyerek-szobában az ily háborúság:
A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi:
Papa megdorgálja s a mama megfeddi,
Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek,
Az se hallatlan, hogy valakit megvernek,
Azzal kényszerítik a maga javára,
Melynek egy-két könnycsepp nem olyan nagy ára.

A mi kis lányunkat vereség nem érte:
De fájt neki a szó s megneheztelt érte;
Félreül duzzogni, csinál képet, hosszút,
Töri fejét nagyba, mikép álljon bosszút.
Mellé sompolyog a cicus, vigasztalja,
Dorombol egy nótát, a kezét is nyalja:
De a keményszívű elveri a macskát,
Orrára nyomintván egy goromba fricskát.

Jön az ebéd sorja, csörög tányér, kalán:
Ez a kis haragost megbékíti talán?
Ó dehogy! akármint terítnek, tálalnak:
Ő még arra sem néz, elfordul, a falnak.
Majd összekeresi, ami csak az övé,
Szép rendetlenségbe köti mind együvé;
Nem marad ki semmi, vele megyen a báb:
Lesz kivel az úton beszélni legalább.

Akkor megcsókolja szüleinek kezét,
Búcsúzik örökre; nem használ a beszéd;
Anyja szépen kéri: "Ugyan hova mennél?
Hol hálnál az úton? mit innál? mit ennél?
Ne menj el galambom! ne menj el virágom!
Ki lesz akkor az én kedves kis leányom?
Ha te engem itt hagysz, ugyan hova legyek?"
Gondolá a rossz lány: azért is elmegyek.

De az édes apja komolyan így szóla:
"Már fiam, ha elmész, nem tehetek róla:
Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el;
Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel."
Fanyalogva nyúlt a kis leány a pénzhez,
Otthon maradásra szinte kedvet érez;
De örökségét már kiadá az atyja,
Egy szó kellene csak: szóval sem marasztja.

(Elindult világra, de az utcaajtónál egy kutyát látott,
s nem mert világra menni.- A.J. jegyzete)







Aranyosi Ervin: ÉN EL TUDOM HINNI


Én el tudom még hinni a legszebbik mesét,
és szívem mélyén érzem, az élet csoda szép.
Bennem megvan feléd a teljes bizalom.
Kérhetsz hát bármit tőlem, én azt neked adom.

Nem félek a világtól, mert egy vagyok vele,
Én vagyok Istenemnek az egyik gyermeke,
S aki itt él e Földön, az mind testvér nekem,
s legyen növény, vagy állat, én mindet szeretem.

Persze, ez könnyű nékem, mert még kicsi vagyok,
nem tömtek tele hittel, a túl okos nagyok.
Nem kötnek zord szabályok, nem bénít félelem
nem kell rettegnem attól, hogy nem lesz élelem.

A dolgom még a játék, s benne ott az öröm,
s ha elbeszélgetsz vélem, boldogan köszönöm.
Az egészségem teljes, mivel teljes vagyok.
Magam után a földön még nyomokat hagyok.

Az ébrenlét, s az álom, egyformán boldogít,
és szeretnék így élni, egész a holtomig,
hogy vegyen körül mindig megértő szeretet.
Ez kéne a világnak, nekem és te neked...










Aranyosi Ervin: SZERESD A GYERMEKET


Szeresd a gyermeked, öleld a szívedre!
Ez az, mire vágyhat, fényre, szeretetre.
Legyél vele többet, várja közös játék!
Az együtt töltött perc neki, mind ajándék.

Ne a pénzedet költsd, többet ér egy álom!
Segíts álmodozni, hogy alkotóvá váljon.
Ne rút szabályokkal mérgezd meg életét!
Inkább tedd szabaddá két alkotó kezét!



A tudást úgy add át neki, ahogy kéri!
A bölcs, a tudását, kérdésekre méri.
Ne erőltess olyat, amit mások várnak,
nem kell megfelelni a gyarló világnak.

Szeresd a gyermeket, szívvel szeretettel,
lelke hadd szárnyaljon, legyen boldog ember!
Adj neki örömöt, békét, boldogságot,
hagyd neki örökül a csodaszép világot.







Ács Nagy Éva: IMA GYERMEKEIMÉRT


Édes jó Istenem, hozzád szól az imám,
nem vagyok más,csak egy gyarló leány.
Halld meg a kérésem,szívemből kérem!
Óvd meg gyerekeimet minden rossztól,
legfőképp a gonosztól.
Legyenek becsületes boldog emberek,
mindig jót cselekedjenek.
Ha van nekik másoknak adjanak,
szánják meg a gyámoltalanokat.
Ne sajnáljanak adni, néha jobb mint kapni.
Legyenek szerencsés vidám emberek,
másokat is szeressenek.
Legyenek jók, ne tudják mi a szegénység,
kerülje el őket a betegség.
Szeressék egymást,és felebarátaikat,


így talán meglátják majd az angyalokat.
Irigység, gőg kerülje a házuk táját,
s becsüljék meg egymást.
Ha én nem leszek, találjanak mindig haza,
mert ahol ők lesznek ,az lesz a testvérek
otthona.
Legyen családjukban béke,
szívem tőled csak ennyit kérne.
Ezért kérlek jó istenem,
óvd meg őket nekem. Amen.







Bartos Erika: APÁHOZ


Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
De nem is vagyok baba!

Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e mondd korán reggel
Dolgozóba menni?

Jó érzés-e hazaérni,
Megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
Ma is nagyobb lettem?

Jó érzés-e betakarni,
Puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
Kérlek, ne menj messze!

Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
Kézen foglak Téged!

Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
Ketten, kéz a kézben!


Bartos Erika: APÁHOZ

Link








Benedek Elek: ESIK ESŐ


Esik eső, látom én azt,
Sár lesz abból, tudom én azt.
Ajtó nyílik, hallom én azt,
Anyukám jön, tudom én azt!







Benedek Elek: A KUTYA MEG A NYÚL


Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a föld szinén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya meg a nyúl!

Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt ettek, együtt háltak;
megosztották, amit fogtak,
szóval: jóbarátok voltak.

Egyszer, hogy a tél beállt,
és a hideg hó leszállt,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!

- Rakjunk tüzet,aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raknak, melegszenek,
melegítik bundájokat,
általfázott irhájokat.

Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? - Tán lakadalmat!
- Jól van: játsszunk lakadalmat:
- cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.

Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe vele kutya úr:
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak.
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp! átugrálják.

Hanem ime mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.

- Vaú! - üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!

S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.

A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.

Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!

Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.







Benedek Elek: A LIBAPÁSZTOR


Fölkelt a nap szép ragyogva,
Iluska is mosolyogva.
Édes mosoly a szemében,
Édes öröm a szívében.

Süss, ó süss, nap, jó melegen,
Iluska a rétre megyen.
Libácskáit terelgeti,
Kedves szóval dédelgeti.

Dédelgeti, cirógatja,
Mint gyermeket édes anyja.
Varjú, héja, elmehettek,
Nincs itt amit keressetek.

Indul a nap nyugat felé,
Iluska is hazafelé.
Édes mosoly a szemében,
Édes öröm a szívében.







Bernát János: ISTEN AJÁNDÉKA


Amikor felsírtál, könnycsepp hullt a mennyből a földre.
A hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád ki méhében Néked otthont adott,
Az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt, elfáradt,
de ily csodás terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kicsi szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehetett jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatait mind Feléd terelte.
Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mind összes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s boldogan érezte, élte már nem volt hiába!










Csorba Piroska: MESÉLJ RÓLAM


Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?



És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?

Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
- Ha én nem lettem volna,
akkor is szerettél volna?







Csorba Piroska: A GYERMEKKOR


Mikor ,,kacsalábon" jár a két cipőd,
Mikor méretlen és örök az időd;
Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,
Mikor az asztalt alig éred el;
Mikor a játékból soha nem elég,
Mikor a képzelet világot tár eléd;
Mikor a homokból lisztet szitálsz,
S a sárból édes csokitortát csinálsz;
Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,
Mint vörös szőnyegre a mesék királya;
Mikor látod még az angyalt karácsonykor,
És látod a nyuszit kinézni a Holdból;
Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,
És drágább neked, mintha arany lenne;
Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,
Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;
Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,
Mikor fakockákból építed a házad;
Mikor megeteted gondosan a babát,
És sztetoszkóppal hallgatod - hasát ;J
Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz,
Ha az udvarra egyedül kimész;
Mikor homokból tornyos várat emelsz,
Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;
Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz,
Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;
Mikor anyu ölében nyom az álom el,
És édesen alszol, mint lábasban a tej;
Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,
S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;
Mikor még mindenből minden lehet,
S hatalmas sátornak látod az eget;
Mikor a mennydörgéstől megriadsz,
S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;
Mikor a mesékből soha nem elég,
És kérve kéred, hogy mondják újra még;
Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,
És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;
Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet
Megsiratod, és kis sírba temeted;
Mikor megmásznivaló minden magaslat,
És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;
Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,
Míg a születésnapodig el fogsz jutni;
Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,
És a kabátzsebedben lakik egy manó;
Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,
És senki-senki sem szid meg ezért;
Mikor minden cicáról azt hiszed, leány,
És a kutya? - Az fiú mindahány!
Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét;
S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;
Mikor lopva belesel a tükör mögé,
Tán ott van valaki - az arcod az övé;
Mikor bújócskát játszva azt hiszed:
Senki nem lát, ha behunyod szemed;
Mikor a betűk még érthetetlen ábrák,
És a könyvekben csupa csoda vár rád;
Mikor összerajzolod a hófehér falat,
És sehogysem érted, miért nem szabad;
Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,
És titkokat súgsz este a babádnak;
Mikor a fürdőkád neked a tenger,
S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;
Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs,
Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;
A gyermekkor múlik, mint a nyár,
Mire rájössz, hogy volt - már tovaszáll;
De ha a szívedben helyet adsz neki,
Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.







Dzsida Jenő: HÁLAADÁS


Köszönöm Istenem az édesanyámat !
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat !
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban ! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el !

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését !
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat !

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat !!!







Farkas Éva: SZERETNÉK MINDIG JÁTSZANI...


Szeretnék mindig játszani,
Mosolyogva, nevetve, szállni.
Álmokat kergetve élni,
Kék madárra naponta várni.

Szeretnék mindig játszani,
Karom a fény felé kitárni.
Könnyű piheként lebegve,
Újra vidám gyermekké válni.

Szeretnék mindig játszani,
És nem kételkedni semmiben.
Távolba nézni hegytetőn,
Elveszteni, mi fáj idebent.

Szeretnék mindig játszani,
Tündérmesét hallgatni este.
Ezüst holdfényben fürödve
Hinni, hogy még semmi nincs veszve.

Szeretnék mindig játszani,
Álomszerelmet, ezer csodát,
S naponta százszor köszönni,
Hogy az érzés egyszer megtalált.

Szeretnék mindig játszani,
Átjátszani ezt az életet,
S úgy menni el egy messze útra,
Hogy játszottam, amíg lehetett.







Fazekas Anna: ÖREG NÉNE ŐZIKÉJE


Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.

Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"

Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"

Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.

De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.

S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.

Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.

Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.

Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.

Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.

Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!










A gyerek az öröm, a reménység.
Gyönge testében van valami világi;
ártatlan lelkében van valami égi;
egész kedves valója olyan nékünk,
mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.

(Gárdonyi Géza: Idézet - Két katica-bogár)







Gárdonyi Géza: A KUTYA MEG A NYÚL


Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!

Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt éltek, együtt háltak:
megosztották, amit fogtak,
Szóval: jóbarátok voltak.

Egyszer, hogy a tél beállott,
és a földre sok hó szállott,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!

- Rakjunk tüzet, aki lelke:
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raktak, melegszenek,
Melengetik bundájokat,
általfázott irhájokat.

Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? - Tán lakodalmat!
- Jól van: játsszunk lakodalmat:
Cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.

Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe véle kutya úr,
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak,
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp!

Hanem íme mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.

- Vaú! - üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!

S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.

A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.

Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!

Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.







Gárdonyi Géza: MIKOR A GYERMEK...


Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De őt sem érti senkisem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.







Hétvári Andrea: PILLANGÓ


Pillangó koromban
pipacson forogtam,
pirosló szoknyában
táncomat így jártam.

Búcsúztam anyámtól,
hogyha jött a zápor.
Szirmok közt akárhol
elrejtett a sátor.

Lepkeként pilléztem
virágok kelyhében,
mesélő kertekben
hold fényét rejtettem.

Réteken regéltem
hetedhét mesékben.
Egyszercsak megnőttem,
tündér lett belőlem.







József Attila: ALTATÓ


Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.







Juhász Gyula: MESE


Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag nézett
be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány...







Juhász Magda: ÁLOMHAJÓ


Aludni szeretek, aludni jó,
mert elindul velem egy nagy hajó.
Utasa megannyi tarka sereg,
királyok, tündérek és hercegek.

Amikor meglátnak köszöntenek:
- De jó, hogy megjöttél te kisgyerek.
Velük járhatom a tengereket,
a kapitányuk is én lehetek.

Van egy kis sziget, mely igen csodás.
Ott lakik régóta egy óriás.
Nem félek tőle, mert vidám fickó,
igaz, hogy nagyra nőtt, de szíve jó.

Vidáman fogad, ha megérkezem,
és mindig boldog, hogy játszhat velem.
Mikor a vállára felültet ő,
magasabb vagyok, mint a hegytető.

Egy éjjel kalózok támadtak rám,
de persze kéznél volt a parittyám.
Ettől a sok zsivány úgy megijedt,
elúsztak, és szabad lett egy sziget.

A sziget lakói éljeneztek,
azt mondták királyuk én lehetek.
Koronát, kincseket hoztak oda,
de én már vágyódtam újra haza.

Így szóltam: - Köszönöm jó emberek!
Nem kell a királyság, a kincsetek,
mert van egy kis ország, egy kis falu,
ott vár sok jó barát, és az anyu.

És reggel, amikor hazaértem,
anyunak én mindent elmeséltem.
Nem lettem király, és hős se talán,
de büszkén nézett rám édesanyám.

Aludni szeretek, aludni jó,
elvisz, és visszahoz az a hajó.
Sok kaland történik éjjel velem,
de mégis itthon a legjobb nekem.







Karai Gábor: CSILLAGOK CSILLAGOK...


Csillagok csillagok szépen ragyogjatok
Az én gyermekemre mindíg vigyázzatok
Ő az én életemnek a csodás szép reménye
Ő a bús szívemnek az igaz és büszke éltetője
Csillagok csillagok szépen ragyogjatok
Az én gyermekemnek mindig utat mutassatok
Utat a szívből jövő tiszta és igaz szeretethez
És a gondtalan csodás szép élethez

Csillagok csillagok szépen ragyogjatok
A gyermekem ablakán be világitsatok
Őrizzétek az álmát míg álom mezején jár
Hogy boldognak lássa a mesék szép varázsát
Csillagok csillagok szépen ragyogjatok
Az én gyermekeknek csodás fényt adjatok
Hogy ne érje az ő szívét soha sem bánat
Boldog legyen ő ebben a nagyvilágban.







Karai Gábor: ITT VAGY VELEM


Itt vagy velem drága gyermekem
Édesapa szeret tégedet
Nézd mily csodás a világ
És vár reád sok szép varázs
Itt vagy velem drága gyermekem
Téged ölel az én két kezem
Én törlöm le majd a könnyedet
Ha sírni látlak kis szívem

Ahogy nézem kicsiny arcodat
Az én szívem boldogan dobban
Meg ígérem én most te neked
Az utadon én kísérlek el
El űzöm a csúf felhőket
Hogy csak a napsugár érjen téged
Mindig fogom a te két kezed
Melyet soha nem engedek el

Itt vagy velem drága gyermekem
A legszebb csillag te vagy nekem
Érted élek és halok ha kell
És csak érted dobban az apai szívem
Cserébe csak azt kérem én
Légy boldog ameddig csak élsz
Könny ne érje soha arcodat
Boldog legyél mig szíved csak dobban.







Kollár Anikó: GYERMEKEIMNEK


Minden lépésedet ismerem,
minden gondolatod szeretem.
Szeretem azt is, ha nincs igazad,
és mégis fennhangon bizonygatod azt...
Szeretem, ha tekinteted rám emeled,
ha elmerengsz, s ha nincsen kedved...
Szeretem, ha jót nevetsz, és ha mindezt elhiszed.
Szeretem azt is, ha szomorú vagy,
mikor benned a háború dúl, és a bánatod nagy.
Hidd el, az élet ez is,
szeretlek, ha elhagysz is!
Szeretlek, ha haragszol rám,
akkor is, ha eltitkolnám...
Ha szeretsz, akkor is szeretlek.
Jó vagy, vagy rossz?
Érted remegek.
Kicsi vagy, megnőttél,
az idő itt mit sem ér...
Mindegy az, édesem,
hisz Te vagy a gyermekem.
S mit kérek cserébe?
Semmit se, semmit se!







Kosztolányi Dezső: AKARSZ-E JÁTSZANI?


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?


Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani - Latinovits Z.

Link








Kovács Sándor: ÚTRAVALÓ


Mikor ezt olvasod, simogasd gyermeked.
Addig a tiéd ő, amíg ott van veled.
Öleld át kisfiad, mondd azt, hogy szereted,
Addig tedd meg ezt, ameddig teheted.
Ha a kicsi lányod kebledre öleled,
Érezni fogja ő, hogy nagyon szereted.
Ne mondd, hogy nincs időd.
Azt se, hogy fáradt vagy.
Nem jön vissza soha
Egy elmúlt pillanat.
Csengjen a fülében anyja szelíd hangja,
Pajzsként oltalmazza apja erős karja.
És amikor később útjára engeded,
Legyen útravaló a családszeretet.
Az idő múlását te észre sem veszed.
Mint madár fészkéből,
Kirepül gyermeked.
Várja őt az élet, tátong a messzeség,
Megoldandó dolog vár rá éppen elég.
Ha göröngyös útra téved a szekere,
Mindig legyen vele a fészek melege.







Körmendi Gitta: APRÓCSKA VARÁZSLÓK


Csodáljuk csodáit a kis gyermekeknek,
akik szivárványszín varázslatot tesznek,
mert angyali álmuk, amit megálmodnak,
ígéret a mának, hogy felnőhet holnap.

Kik még a világot csillagszemmel látják,
csillogóra festik színét és fonákját.
Sosem felejtik le az égről a Napot,
tündérekkel szállnak, mert maguk is azok.

Messzire gyűrűzik csengő nevetésük,
igazzá igézve legszebbik meséjük.
Nem ismernek helyet, hol ne lenne helyük.
Játsszunk önfeledten, tiszta szívvel velük!

Hagyjuk kezeikben varázs-ecsetüket,
hadd fessék boldoggá színes életüket.
Ne árnyékoljuk be fényes palettájuk,
jövőt varázsolnak: vigyázzunk reájuk!







Lengyel Jolán: MINDENEKHEZ!


Zúgó szélben, vad viharban
óvom, védem léptedet,
vigyázok rád, nem hagylak el,
szeretetem átölel.
Ezt az egyet nem veheti
el embernek fia:
szívem mindig érted remeg,
soha nem lesz mostoha.
Kérem Istent, legyen veled,
könnyítse az utadat,
törölje el könnyeidet,
vidítsa az arcodat.
Szeretettel tekintsen rád,
az Ő jósága végtelen,
gondjaidhoz adjon erőt,
óvjon téged, gyermekem!







Morócz Jenő: ANYAI SZERETET


Kis szobában reng a bölcső,
Benne nyugszik a gyerek,
Szemei a jó anyának
Némán rajt' merengenek;
És a gyermek kis kacsója
Hozzá csókot integet,
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.

A legelső dadogással
Lábra áll a kicsike,
De elesik s majd az orrát,
Majd a fejét töri be;
S a jó anya szeretettel
Ápolja a beteget, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.

Iskolába jár a gyermek,
És tanulni kell neki,
Hej, ő bizony az erdőbe
Öröm estebb menne ki;
De az anya szép szavakkal
Buzdítja a gyereket, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.

Hogyha férfi lett belőle,
S küzve teng a léten át,
A jó anya nem felejti
Messze távozott fiát;
Hogy aggódik, hogyha nem jön
Levelére felelet, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.

És ha végre jő a válasz,
Szive, lelke mint örül;
Szemeiben az örömnek
S boldogságnak könye ül.
Ezerszer is megcsókolja
Azt a kedves levelet,
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.







Móra Ferenc: AMIKOR A FÖLDÖN


Amikor a földön
gyermekek zokognak,
az ég angyalkái
mind elszomorodnak.
Vidám kacajuknak
megszegül a szárnya,
felhőt borítanak
az ég ablakára,
bánatos szemükből
könnyek harmatoznak,
amikor a földön
gyermekek zokognak.

Amikor a földön
gyermekek nevetnek,
nagy az öröm kéklő
mezején a mennynek.
Jókedvű angyalkák
le-lekukucskálnak,
fellegek nyílásán
csókokat dobálnak,
szivárványszalagból
csokrot kötögetnek,
amikor a földön
gyermekek nevetnek.







Móra Ferenc: ESTE


Este van, este van,
édesapa fáradt -
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.

Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.

Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,


nevess éjszakára
csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajasbabának:

"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya..."







Móra Ferenc: SZERESD A GYERMEKET!


Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok között vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva -
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan,
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele,
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli,
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid.







Muhi János: MESÉLJ APU

Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?

Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?

És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?

Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?

Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?

Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged







Nagy Ágota-Gabriella: VOLT EGYSZER EGY GYERMEKKOR


Volt egyszer egy gyermekkor tele minden jóval,
Tele ezer kacajjal és boldog játékkal.
Volt egyszer egy gyermekkor sok száz boldog nappal,
Tovatűnt a ködben mesés világával.

A kis polcon baba ült fodros ruhájában,
A sarokban mag mackó színes kalapjában.
Minden fényben úszott a boldogságtól,
Minden lassan eltűnt a csendes magányától.

Csengett a kis udvar a boldog nevetéstől,
Színes volt az élet a csodaszép meséktől.
A mesék akkor mind-mind valósággá váltak,
De idővel lassan az álmok is elmúltak.

Azóta, hogy elmúlt, minden megváltozott,
Az élet azóta ezer újat hozott.
Most már más a világ, idegen színekkel,
Sok-sok boldog nappal, de tömény szenvedéssel. -

Van most egy kamaszkor, tele minden gonddal,
De tele örömökkel, boldogabb napokkal.
Van most egy kamaszkor nehéz döntésekkel,
Csendes magányokkal, fura felnőttekkel.

A polcon most a könyvek sorakozva állnak,
A sarokban egy fénykép az eltűnt világnak.
Most minden a jövő képét emeli ki,
Bár a szív még a múltat sem feledi.

Örökös csend borult a kis udvarra,
Egy hirtelen ébredés sújt most az álmokra.
Mert ki álmaira épít, megöli életét,
Mert mindenki megéri fájó ébredését










Osvát Erzsébet: GYERMEKNAPRA

Napsugár,
napsugár,
ragyogj, süss ma szebben!
simogasd a gyerekeket
lágyan melegebben!

Madarak,
madarak,
cinkék, csalogányok,
köszöntő dalotok
vígan csattogjátok!

Virágok,
virágok,
szegfűk, tulipánok,
a lánykákat, a fiúkat
virulva várjátok!

Hadd legyen
ez a nap
egy nagy örömének!
Ezt kívánom én a világ
minden gyermekének.







Pál Mária: KI A JÓ GYERMEK?


Mondjátok meg emberek,
Mégis, ki a jó gyerek?
Ül a helyén szépen, csendben,
Bár menne, de szeme sem rebben,
Beszélne, de mégis hallgat,
Nem csinál ő semmi rosszat...
A jó gyermek nem kiabál,
Kérdéseivel nem traktál,
Nem futkároz, nem felesel,
Minden szóra odafigyel,
Tiszta mindig a ruhája,
Büszke rá az anyukája...
A suliban mindig jeles,
Sosem csúszik be az egyes,
Nincs rá panasz,
Sosem pimasz,
Mondjátok meg, emberek,
Tényleg ez a jó gyerek?
Ti milyenek voltatok,
Hogy lettetek ti "nagyok"?
Tudom: "Bezzeg a mi időnkben,
Minden más volt életünkben!"
Jó gyerekek voltatok?
Mit elvártok, olyanok?
"Jó-gyerekség" gyötrelem,
Kicsit légy gyermek velem!
Hiszen te sem voltál szent...
Nekem sem megy... elrettent!







Pósa Lajos: GABI
.

Ismertem egy fiút, úgy hívták, hogy Gabi,
Leczkéjét nem tudta soh'se felmondani,
Pedig apja, anyja a kedvit keresték.
Csakhogy jól tanuljon, tudja jól a leczkét.
Vettek neki mindent: jó báránybőr sipkát,
Szép tulipántos szűrt, sarkantyús kis csizmát.
Mégis kedvetlenül járt az iskolába,
Majd mindig ott maradt papirgaluskára.

Édes anyja sírt-rítt, hogy mi lesz belőle?
Édes apja pedig kiment az erdőre,
Vad galamb turbékolt, repült ágrul-ágra,
De ő nem hallgatott most szelíd szavára,
Galambos erdőben somfavesszőt vágott,
Kiporolta a szűrt, a szép tulipántost.
Gabi aztán kedvvel járt az iskolába,
Soh'se marasztották papirgaluskára.


Pósa Lajos: Gabi

Link








Pósa Lajos: NEM TUD ÚGY SZERETNI...


Nem tud ugy szeretni a világon senki,
Mint a hogy ő tudott engemet szeretni.
Akármit kivántam: megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta vóna.

Mikor odahaza iskolába jártam:
Rangosabb egy gyerek nem igen volt nálam.
El nem türte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhában járjon.

Nekem volt a legszebb iskolás tarisznyám,
Nekem volt a legszebb magas sarkú csizmám.
S ugy kitisztogatta, kifényesitgette,
Hogy magát a vak is megláthatta benne.

Milyen tulipántos, czifra szürben jártam!
A király fia is hordhatta vón bátran,
Nyakravalóm rojtos, olyan volt, hogy rája
Még a rekt'ramnak is elállt szeme-szája.

Ha felöltöztetett s rendbe hozott szépen:
A kapun kikisért, megcsókolta képem.
S ugy nézett utánam, gyönyörködött bennem,
Ha az iskolába rátartian mentem.

Tarisznyám ellátta mindenféle jóval:
Czukorral, czipóval, mogyoró-, dióval.
Mikor haza mentem: hogy örült, ha bátran
"Mind közönségesen" jónapot kivántam.

S mikor a vásárra elment Rimaszécsbe,
A czakói hegyig ballagtam elébe.
Ott vártam, és ha már messziről meglátott:
Szedte kosarából a sok jó kalácsot.

Hozott mézes lovat, kardot, szivet, órát,
Szép árvalányhajat, piros pesti rózsát,
Süvöltőt, dorombot, czifra képes könyvet,
Nevető szemében drága örömkönnyet.

Az volt minden vágya, földi kivánsága,
Hogy kitanulhassak a papi pályára.
Ha ő ezt megérné: milyen boldog lenne!
A temetőben is jobban megpihenne.

El is vittek aztán messze egy városba,
Hol elvakitotta szemem a nagy pompa;
De mikor ott hagytak csókolva, ölelve:
Mintha egy kést dobtak volna a szivembe!

Én aztán tanultam, a hogy csak telt tőlem,
Hogy jó papi ember váljék majd belőlem.
A professzorok meg egyre dicsérgettek...
Szegény jó nagyanyám, hogy örvendett ennek!

Mikor haza mentem a vakáczióra:
Hogy füröszté arczom záporkönnybe, csókba!
Nem törődött akkor senkivel se mással,
Szépen bánt velem, mint a himes tojással.

Hogy kitudakozta: jól megy-e a dolgom?
Hát a gazdasszonyom, hogy' viseli gondom?
S ha panaszolkodtam, hogy küldöz a boltba:
Hogy szidta, hogy küldte a tüzes pokolba!

Nem győzte elégszer azt se elbeszélni,
Hogy az ablakomon szeretne benézni,
Mikor nem is tudom, mikor nem is sejtem,
Látná: mit csinálok; megláthatna engem.

Mikor aztán ütött a válás órája:
Szivét ellepte a keserüség árja;
S mindig ez volt vége hosszu bucsujának:
"Az isten áldjon meg, többet soh'se látlak!"

Hanem azért minden ünnepkor meglátott;
Sütte a jó turós és mákos kalácsot.
Mig végre csakugyan igaza lett egyszer...
Jól elbucsúztatta tőlem is a mester.

Most az a sziv, melynél egyse lángolt hőbben,
Künn porladozik a hideg temetőben.
Áldja meg az isten a haló porát is!
Altató dalt zengjen sirján a madár is!










Pósa Lajos: SZERESD A GYERMEKET!


Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szívednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vígan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derit:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szelíden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull,
Mindig vigyázz reá! Állj mellé támaszul!
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadul azt a kis zsönge fát,
Ne bántsa a jövő szendergő képeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta, szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába' lent.
Lelkén nincs semmi folt. Mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér.


Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között mikor jár gondtalan':
Elküldi angyalát... megfogja kis kezit...
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt,
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngettyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit







Reviczky Gyula: EGY FIÚNAK


Jó gyermekem, ülj ide mellém,
Hagyd megsimítni szöghajad.
Oly jól esik hallgatni nékem
Csevegő, csintalan szavad.

Puha kacsóddal homlokomrul
Üzd el a lomha felleget.
Nekem már pillangókat űzni,
Boldognak lenni nem lehet.

Tiéd a lét minden varázsa,
Tiéd a százképű remény,
Tapasztalás roncsolt hajója,
Lemondás, józanság enyém.

Tiéd a munkakedv, kitartás,
Le még egy csillagod se hullt,
Tiéd az élet, a jövendő,
Enyém egy sóhaj és a mult.

Jó gyermekem, ülj ide mellém,
Csevegj vidám, lágy hangodon,
S mig hallgatom vidám regédet,
Majd addig én is álmodom.







Reviczky Gyula: SZERESD HAZÁDATt!


Szeretni ezt a szép hazát
Korán kezdd, sose végezd.
Szeretni mint szülő anyád',
Első rendeltetésed.

Óh, áldd meg minden porszemét
A drága honi földnek,
Melyen bölcsődet rengeték
S a melylyel majd befödnek.

Karod, főd, tetterőd, szived
Honod' szolgálja váltig.
Büszkén hirdesd mindenkinek
Magyar voltod' halálig.

E hon, mely annyit szenvedett,
És mégis áll erősen:
Nagy és virágozó lehet
Egy boldogabb jövőben.

Sok százados küzdelmei
Erejéről beszélnek.
Munkára fel s megérheti
A másik ezredévet.

S ha majd kelettől nyúgatig,
Kárpátoktól Tiszáig,
Magyar nyelv zeng, magyar lakik
S e haza felvirágzik:

E boldogabb, dicsőbb korért
Megáldja majd a multat,
S mindazokat, kik honukért
Hevülni, tenni tudtak.

Szeresd hazádat, óh, szeresd,
Ne csak szóval, de tettel.
Büszkén és bátran emlegesd
Hogy épül, nem veszett el.

Egy szív, egy lélek hassa át
A ki e föld szülötte,
Hogy nagynak lássák e hazát
A népek mindörökre!







Szabó Lőrinc: IMA A GYERMEKEKÉRT


Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat, f
ű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.


Republic - Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Link








Szabó Lőrinc: KICSI VAGYOK ÉN


Kicsi vagyok én
majd megnövök én
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.

Kicsi vagyok én
erős leszek én,
világ minden óriását
földhöz vágom én.

Kicsi vagyok én
bátor leszek én
óriások palotáját
elfoglalom én.

Kicsi vagyok én
nagy úr leszek én
aranyszobát adok minden
testvéremnek én.

Kicsi vagyok én
vezér leszek én
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!







Szabó Lőrinc: SOKAT TUD AZ ÉN KEZEM


Sokat tud az én kezem,
sokat tud az ujjam,
benne mindenféle régi,
s mindenféle új van.

A régi a lecke
s én gyártom az újat,
hogy megnőve, szép hazámnak
segíteni tudjak.

Festek, írok, építek
tornyot, hidat, embert,
papíromon sok a ház,
és csak úgy nyit a sok kert.

Betű gurul, neve ó
arca, mint a Holdé,
szeme nő és farkat ereszt:
most úgy hívják, hogy gé.

Rajz, betű és száz tudás
van az én ujjamban,
bennem is nő, szépül, épül
ami odakinn van.

Jó szerszám az én kezem,
az eszem se rosszabb,
gyönyörű ma a világ, de
gyönyörűbb lesz holnap.







SZAKÍTS IDŐT, HOGY MEGHALLGASD A MÁSIKAT!


Szakíts időt, hogy meghallgasd még ma
Amit gyermekeid mondani akarnak neked,
Bármit csinálsz figyelj rájuk még ma,
Mert később már nem lesznek ott, hogy gondolatukat
megosszák veled.

Hallgasd meg a gondjaikat, a vágyaikat,
Dicsérd kis győzelmeiket, piciny hőstetteiket,
Élvezd csacsogásukat, bátorítsd a kacajukat,
Fejtsd meg a céljukat, fejtsd meg a vágyukat.

De mondd el nekik, hogy szereted őket,
És ha szidod is, ne veszítsd el őket,
Mondd nekik, hogy minden rendben van,
És holnap is részük lesz a boldogságban!

Szakíts rá időt, hogy meghallgasd még ma,
Amit a gyermekeid próbálnak mondani neked;
Figyelj rájuk oda, bármit is kell tenned,
És ők eljönnek majd hozzád, hogy meghallgassanak.







Szuhanics Albert: A GYERMEKNAP TIETEK!


Örvendjetek gyerekek,
a gyermeknap tietek!
E vasárnap egész más,
csupa móka, kacagás!

Legyetek mind barátok,
sok program vár reátok.
Legtöbb kinn a szabadban,
s én veletek maradtam!

Annyi mindent csinálnak,
nagy ünnep sok családnak.
Itt leszek ma, tehetem,
nekem is van gyermekem.

Millenáris, bábszínház,
mesejáték, mi kell más?
Városligetbe megyünk,
kisvasút is kell nekünk!

Ugrálóvár, futónap,
cirkusz ki nem maradhat.
Fagyit is kapsz, gyermekem,
boldog vagy e? Azt lesem...

Tudjátok meg, gyerekek,
fontos szó a szeretet.
Akkor nagy a boldogság,
ha összetart a család!







Szuhanics Albert: NAGYON JÓ A GYEREKNAP...

Kicsi vagyok, gyerek még,
ünnepelni szeretnék!
A gyermeknap olyan szép,
azt akarom, velem légy!

Fogd meg a kis kezemet,
már indulok is veled!
Ma nem megyek oviba,
hová viszel, moziba?

Állatkertbe mehetnénk,
legyen olyan szerencsénk,
hogy süssön a fényes nap,
s én legyek, ki fagyit kap!

Bábszínházat akarok,
könnyes szemmel kacagok.
Hol van sok vidám gyerek?
Oda megyek el veled!

Estére elfáradok,
hozzád bújok... láthatod.
Nagyon jó a gyereknap,
de legjobb, hogy velem vagy!







Tandari Éva: EMBER MARADJ FIAM


EMBER maradj Fiam ,
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem...

Ha többet ér, ki kincset
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
a politikából!

Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér ...
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér...

Nem kell minden áron
letépni a babért:
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!










TANÍTSD A GYERMEKET!

Tanítsd a gyermeket úgy élni,
egész évben tudjon szeretni,
minden megélt percnek örülni,
a rászorulónak kezet nyújtani,
szívbéli mosollyal rátekinteni,
az éhezőnek kenyeret adni,
a magányos lelket megérinteni,
kedves szavakkal vigasztalni,
a síró arcokról könnyet letörölni,
helyére mosolyt varázsolni,
a gonosz embereknek példát mutatni,
miként tud jobb emberré válni,
mindenkivel emberséggel bánni,
bármit hozzon a sors embernek maradni,
hisz minden embert lehet szeretni,
csupán szíve legmélyébe látni,
a magját benne elültetni.
hogy egy jobb nemzedék tudjon felnőni
kik, az életet jobbá tudják tenni,
a földre áldott békességet hozni!







Tóth Anna: KATICA


Kicsi vagyok, mégse félek,
Tarka mezőn éldegélek.
Hátam piros, mint az alma,
Hét kis pöttyöt láthatsz rajta.
Hívhatsz engem Katicának.
Fürgén szálló kisbogárnak.
S hogyha pihenek az ágon,
Vagy egy apró vadvirágon,
Óvatosan felemelhetsz,
Csengő hangon énekelhetsz,
Ujjacskádra felsétálok,
Aztán gyorsan tovaszállok.






Tóth Sarolta: GYERMEKNAPI GONDOLATOK


Kincs a gyermek
családnak, nemzetnek,
értékes egyede az emberiségnek.
Letéteményese emberi jövőnknek...
Várva-várt újszülött
szülők öröme,
kényeztetés vár rá,
mindennel ellátják, drágán
vásárolt luxusholmikkal,
vitaminokkal, magánorvossal
Gyógyíttatják, óvják, szeretik,
míg a világban sok kicsi
gyermek éhezik,
nem nevelik.
Milyen sors vár az árvára?
nincs, ki gondot visel rá...
csavargó lesz, drogos,
prosti, börtönbe kerül,
Sikerének - ha van -
senki sem örül...
Modern luxus-világunkban
sok gyermeknek csak
nyomor van - míg a
gazdag család sarja
megkapja, amire vágyik,
sajnos, ilyen a világ itt jelenleg
Így ünnepeljük a napot
amit kineveztünk mi
felnőttek a gyermekek
ünnepének. - éljenek hát
boldogan - a világon - mindenhol!







Török Zoltán: HA ÉN EGYSZER FELNÖVÖK


Ha én egyszer felnövök,
csokit eszem éjjel, nappal.
Cukrot is meg mogyorót
rengeteg sok tejszínhabbal.
Spenótot és krumplis tésztát
soha többé nem eszem.
Fogkefémet elhajítom,
s számba többé nem veszem.
Magamnak egy óriási
hullámvasutat veszek.
S állandóan rajta ülök,
hogyha egyszer nagy leszek.







Túrmezei Erzsébet: KÉRDEZ A GYERMEK


,,Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt ő, az Isten Fia.
Elhagyta érettünk az egeket.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''

Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat,
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
,,Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok.
S ő, Isten Fia, ő, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''

Kint csillagfényes hideg este tél.
Bent apja ölén kis leány beszél.
,,Ott se nyughatott szalma fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek, éjjelén.
Halálra keresték a katonák.
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''

Az apa leteszi a gyermeket.
,,Ugye, szereted? Ugye, szereted?''
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre, könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepett, fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneke.
,,Szegény lett érted. Ugye, szereted?''

,,Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hideg szívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt ő, az Isten Fia.
Elhagyta érettünk az egeket.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''

Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat,
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
,,Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok.
S ő, Isten Fia, ő, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''

Kint csillagfényes hideg este tél.
Bent apja ölén kis leány beszél.
,,Ott se nyughatott szalmafekhelyén.
Futniuk kellett éjnek, éjjelén.
Halálra keresték a katonák.
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''

Az apa leteszi a gyermeket.
,,Ugye, szereted? Ugye, szereted?''
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre, könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepte, fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneke.
,,Szegény lett érted. Ugye, szereted?''







Várnai Zseni: GYERMEK


Gyermek, nagyon kell szeretni Téged,
Mert végtelen a gyöngeséged.
Az ifjú sarjú ott künn a mezőn,
Szopós kicsiny bárány a legelőn,
Tátogó csőrű tollatlan madárka
Nem olyan gyönge, nem olyan árva...
Gyermek, nagyon kell szeretni Téged.


Ha nem étetnélek, éhen is vesznél,
Ha nem karolnálak, váltig fekhetnél,
Ha nem fürkészném, mi bánt, mi fájhat,
Mikor kis ajkad sírásra lázad;
Ha szívem írt nem lelne rája,
Úgy ami fáj, csak fájna, fájna...
Gyermek, nagyon kell szeretni Téged.







Várnai Zseni:: SZERETNI


Anya tanítsd szeretni gyermeked!
Első fogalma legyen
a szeretet
Mikor még bölcsőjét
Ringatod,
erről szóljon meséd
és dalod.
Hogy együtt nőjön ez az
érzelem
minden gyerekkel, minden
téreken,
s hogy mint tavasszal
a virágos ág,
úgy boruljon virágba
a világ,
közel és távol,
ahol ember él!
E szót röpítse szárnyain
a szél,
szálljon a széles tengerek felett....
Anya tanítsd szeretni
Gyermeked!













Várnai Zseni: ÚGY MEGNŐTTÉL, SZINTE FÉLEK


Amikor még piciny voltál,
Olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél
mindig messzebb,
messzebb mentél, először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.

Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig - alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.

Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.

Húzol engem Te föl felé,
mint a napfény maga felé.
Fát, virágot, lombos ágat,
fölemeled az anyádat.






Vörös Judit: A GYERMEK MOSOLYA

Gyermek mosolyában
ott az egész világ,
tündöklő, zöld mezők
és rengeteg virág.

Napfény melegsége,
szellő suhanása,
tiszta éjszakában
csillag ragyogása.

Nincsenek még árnyak,
súlyos, nehéz dolgok,
ártatlan kacaját
nem felhőzik gondok.

Hogyha rád mosolyog,
felvidul a lelked,
meghaltnak hitt álmok
újra élnek benned.






Waldinger Ágnes: GYERMEKNAPRA


Szervusztok kis gyerekek!
Mit mondhatnék tinéktek?
Gyermeknapon legyetek boldogok,
Ez most a ti napotok.

Unokámat átölelem
És könnyem cseppen.
Boldogság a szívemben,
Hogyha tartalak a kezemben.
Mosolyodat nem feledem,
Eszembe én jól bevésem.

Kacaj, gyermekzsivaj gyógyír lelkemnek,
Mikor szaladgálsz a kertemben.
Csókod, s puha kis kezed,
Ha érzem elmegy az eszem.
Imádlak és imádlak százszor és ezerszer,
Több ez nekem, mint bármely csodaszer.

Csokoládét és vattacukrot,
Ezt ma mind benyalhatod.
Nem számít most más, kis unokám,
Csak az, légy boldog, s vidám.
Gyermeknapon biciklizz, s vonatozz,
És egy csodás tóparton napozz.
Játssz boldogan, felhőtlen, mert
Egykettőre belőled is felnőtt lesz.

Viszlát kis gyerekek!
Azt mondom most tinéktek,
Gyermeknapon legyetek boldogok,
Ez most megint a ti napotok.







West Priscilla: ÉJI MESÉK


Apró hangom felsírt egy éjjelen
már álmodott anyácskám, a drága
akkor apám lépett a szobába
felvett s megsimogatta kis fejem.

Szép szeméből az álmot kivertem
vigyázva maga mellé fektetett
majd nekem ígérte a kék eget
s én tágra nyílt szemekkel figyeltem.

Halkan mesélni kezdett, minden jót,
bohócot, labdát, kutyust kishajót
s addig mesélt míg el nem altatott.

Ott akkor rég az álom még hatott,
ám máig ha éjjel megriadok
csak fekszem s várom a kelő napot.







Zelk Zoltán: ESTE JÓ, ESTE JÓ ...


Este jó, este jó,
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fügyül,
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú
meg is hal egy kis bogár,
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncola plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok ...

Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet ...

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én.







Zelk Zoltán: VAKÁCIÓ


Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán
vagy pusztára?

Folyópartra
vagy erdőre?
Faluszéli
zöld mezőre?

Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?

Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
vakáció!









 
 
0 komment , kategória:  Anyák napja - gyermeknap  
Mesetár - mesék, amikről lemaradtál
  2021-05-29 19:45:30, szombat
 
 







MESETÁR - MESÉK, AMIKRŐL LEMARADTÁL


GYERMEKEKNEK - NEMCSAK GYERMEKNAPRA


Mesetár - legújabb esti mesék

Link
. . . . . . .




VÁLOGATÁS - 7 MESE + 1 VERS








ÁRGYÉLUS ÉS TÜNDÉR ILONA


Volt egyszer egy király és annak három fia. Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is ért rajta az alma minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag király nem volt az egész világon.

Egyszer azonban a király, amikor szokása szerint korán reggel kiment sétálgatni gyönyörűsé¬ges kertjébe, az aranyalmáknak csak a hűlt helyét lelte. Így történt ez másnap is, harmadnap is.
Összehívta a király erre az egész udvart, s kihirdette, hogy ha olyan emberel találkozik, aki az aranyalmákat megőrzi, fele vagyonát neki adja.

Az őröknek sem kellett egyéb, odaállottak az almafához. De hiába volt minden, mert éjféltájban mély álom ereszkedett reájuk, és alig múlt el negyedóra, mire felébredtek, az aranyalmák mind eltűntek. Egyszer azután a tanácskozásban felszólalt a három királyfiú, és megjelentették, hogy ők fogják őrizni az almafát.

Legelőször is a legidősebb ment őrködni. De vele is csak ugyanaz történt, ami a többivel.

A középső sem járt jobban.
Végre a legkisebb vállalkozott, Argyélus királyfi. Legelőször is dohánnyal jól megtömött aranyszelencét dugott a zsebébe, így ült le az almafa alá.

A holdvilág szépen világított Argyélus királyfi arcára, már érezni kezdte, hogy az álom össze akarja a szemét húzni, szippantott hát egy kis dohányt, jól megdörzsölte a szemét, nagyokat prüsszentett. Aztán másodszor is nagyot szippantott a dohányból, még egyszer megdörzsölte a szemét. Egyszer csak halk suttogást hallott. Feltekintett, hát a feje felett tizenkét hollót látott repülni. Egyenest az almafához tartottak; a tizenharmadik holló mint vezér, elöl repült. Árgyélus megkapta a tizenharmadik hollónak a lábát, s felkiáltott:

- Megvagy, tolvaj!

De midőn rátekintett, hát látja, hogy karja közt gyönyörű szép lány fekszik, arany fürtjei eltakarják szép fehér vállát.

- Ki vagy te, szép tolvaj? - kérdi a királyfi. - Soha többé el nem eresztelek!
- Én Tündérszép Ilona vagyok - mondta a szép lány -, ezek a hollók pedig a lánypajtásaim. Mulatságból minden este iderepülünk, hogy a sok aranyalmákat leszedjük. De nálad nem maradhatok, pedig megvallom hogy te vagy, akit soha felejtenem nem lehet, mert csak téged szeretlek!

- Maradj nálam - kérte Árgyélus.

- Nem maradhatok - felelte Tündérszép Ilona -, de megígérem, hogy ezentúl mindennap el fogok jönni, de az almákat többé el nem viszem. Légy mindig itt, ha látni akarsz!
Ezzel nagy robajjal elrepült a tizenhárom holló.

Másnap az egész udvar nagy csodálkozására az aranyalmák mind meg voltak. A király homlokon csókolta a fiát. Árgyélus csak azt kérte az apjától, engedje meg, hogy tovább is őrizhesse az almafát.
Ki is ment minden éjjel Árgyélus királyfi őrködni, hogy láthassa Tündérszép Ilonát.
De volt a király udvarában egy Vénbanya, aki Argyélus királyfit nagyon szemmel tartotta. A király is kezdett kíváncsi lenni, mi lehet az oka hogy Argyélus annyira szeret az almafánál őrködni. Magához szólította hát a Vénbanyát, és így szólt hozzá:
- Látom, hogy Argyélus királyfit te szemmel tartod. Vigyázd meg egyszer, mikor az almafánál őrködik!
A Vénbanya úgy tett. Mikor Argyélus az almafához ment őrködni a Vénbanya a bokrok mögé bújt. Másnap korán reggel már jelentette a királynak:
- Meglestem Argyélus királyfit. Gyönyörűséges aranyhajú lánnyal láttam az almafa alatt ülni; holló képében jött az almafára, úgy lett belőle aranyhajú lány.
- Hazudsz, Vénbanya! - mondta a király. - Nem igaz!
- De úgy van az, felséges uram. Ha kell, holnap jelet is hozok arról hogy igazam van.

Másnap este Árgyélus és Tündérszép Ilona megint egymással mulattak. Maguk sem tudták, hogyan történt, mélyen elaludtak mind a ketten. Ekkor előcsúszott a Vénbanya, és egy aranyfürtöt levágott Tündérszép Ilona hajából, azután lassan elment.
Felébredt tündérszép Ilona, sírni, jajgatni kezdett, felébredt erre Árgyélus is.
- Mi bajod van, kedvesem?
- Jaj, Árgyélus, élj boldogul, én téged soha többé nem láthatlak, nálad nem maradhatok; a házadban tolvajok laknak, nézd, aranyfürtjeimből egyet levágtak.
Ezzel megölelte Árgyélust, ujjáról egy gyűrűt vett le, és Árgyéluséra húzta.
- Neked adom - mondta -, erről akárhol megismerlek.
Ezzel összecsapta kezét, hollóvá változott és elrepült.

Másnap reggel a Vénbanya megmutatta az aranyfürtöt a királynak. Nagyon csodálkozott a király, és tüstént magához hívatta Árgyélus királyfit.
- Édes fiam, testvéreidet már mind kiházasítottam, megjött az hogy téged is megházasítsalak; gazdag királylányt kerestem számodra, azt hiszem, nem lesz ellenvetésed.
- Kedves atyám, én meg fogok házasodni, de csak úgy, ha én választok magamnak feleséget. Már találtam is. Tündérszép Ilona lesz a feleségem!
A királynak nem tetszett a felelet, de bármint akarta is lebeszélni Árgyélust a kívánságáról, az nem engedett. Kardot kötött az oldalára, és elment hogy Tündérszép Ilonát megkeresse. Az egész udvar gyászba borult utána.
Már majdnem az egész világot összejárta Árgyélus, de Tündérszép Ilonának még a nyomára sem talált.
Egyszer egy kis házhoz jutott, a házban egy vén anyóra talált. Illendően köszöntötte. A vén anyó széken ült, csodálkozva kérdezte Árgyélust:
- Hol jársz erre, ahol a madár se jár?
- Öreganyám - mondta Árgyélus -, nem tudná nekem megmondani merre lakik Tündérszép Ilona?
- Nem biz én, édes fiam, de talán ha hazajön az uram, a Nap, mindenüvé odasüt, az talán meg tudja mondani. De bújj el, mert meglát, felfal!
Erre elbújt Árgyélus. Hazajött a Nap, belép a szobába, mindjárt kezdte:
- Pfű, pfű, anyó, emberhús, büdös!
Erre kimászott az ágy alól Árgyélus, s köszöntötte a Napot.
- Szerencséd, hogy szépen köszöntöttél - mondta a Nap -, másként felfaltalak volna! Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán Hold bátyám tud felőle valamit.
Elment hát Árgyélus oda is. Ott is úgy járt, mint a Napnál. Az a Szélhez utasította.
Oda is eljutott, szépen beköszöntött, és a Széltől is megkérdezte, hogy nem tud-e valamit Tündérszép Ilona felől.

- Én - mondta a Szél - nem tudok semmit, de nem messze tőlem abban az erdőben lakik az Állatkirály, az talán tud valamit.
Ment, mendegélt újra Árgyélus, már egészen beesteledett, úgy, hogy majdnem semmit sem látott, felmászott egy fára, szétnézett, nem lát-e valahol világot. Csakugyan messze távolban észrevett egy kis világocskát, egy szép kastélyból szüremlett. Bekopogott, kinyílott az ajtó, és egy óriás jött elébe, akinek a szeme a homlokán volt.
- Jó estét, felséges király - köszönt Árgyélus -, nem tudnál te nekem Tündérszép Ilonáról valamit mondani, hol lakhat?
- Szerencséd, hogy úgy köszöntöttél, mint illik, másként halálfia lettél volna! Én az Állatkirály vagyok.

Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán az állataim közül valamelyik tud felőle valamit.
Ezzel egyet füttyentett, és az egész palota azonnal tele lett mindenféle állattal. Megtette a király a kérdést, de az állatok közül sem tudott senki semmit. Végre is előkullogott egy sánta farkas:
- Én - mondta a sánta farkas - tudok Tündérszép Ilona felől valamit.
A Fekete-tengeren túl lakik, ott törték el a lábamat.
- Nahát, akkor vezesd oda ezt a szegény királyfit - mondta a király.
A sánta farkas azonnal odaállt, hogy Árgyélus üljön rá. Így mentek száz meg száz esztendeig. Egyszer csak letette a farkas Árgyélust.
- Már én tovább nem vihetlek, oda most már magad is eltalálsz, hisz nincs már messzire, csak száz esztendőt kell még menni! - ezzel elbúcsúzott tőle, és elsántikált.
Ment, mendegélt Árgyélus tovább, egyszer csak egy völgyet lát mely három heggyel volt körülvéve. A völgyben épp három ördög verekedett. Odament hozzájuk, és kérdezte tőlük, miért verekednek.
- Az atyánk meghalt, s maga után ezt a köpönyeget, ostort és a bocskort hagyta. Ez a köpönyeg olyan köpönyeg, hogyha magadra veszed, és aztán a bocskort a lábadra húzod, és ezzel az ostorral egyet csattantasz, és azt mondod: "Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok" ott vagy azonnal; ezen nem tudunk mi megegyezni. Nem tudjuk, kire mi jusson.
- No - mondta Árgyélus -, ha csak az a baj, majd elosztom én köztetek; hanem egyik hágjon fel erre a hegyre, a másik arra, a harmadik meg amarra!

Az ördögök felmentek a hegyre. Árgyélus pedig felvette magára a köpönyeget és a bocskort, az ostorral egyet csattintott, és azt mondta: "Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok, legyek azonnal Tündérszép Ilonánál!"
Azonnal egy kristálytiszta palota előtt termett.
Éppen kitekintett az ablakon Tündérszép Ilona egyik játszótársa, meg ismerte Árgyélust, beszaladt hangosan Tündérszép Ilonához:
- Itt jön Árgyélus!
Tündérszép Ilona azt hitte, hogy csak játszanak vele, pofon vágta a lánypajtását.
De jött a másik, a harmadik, a negyedik, a tizenegyedik, de úgy jártak mind a tizenegyen, mint az első.
Árgyélus bekopogott az ajtón. Egy öregasszony jött ajtót nyitni. Nagy csodálkozással nézett Árgyélusra. Aztán a csodálkozása nagy örömmé változott.
- Jaj, de jó, hogy itt vagy, Árgyélus, legalább megszabadítod a királykisasszonyunkat! Most nem lehetsz vele, csak éjféltájban, mert csak akkor járhat szabadon. Akkor, ha te háromszor megcsókolod, a Varázslónak nem lesz több hatalma rajta. Most éppen jókor jöttél, mert nincs itthon, másként halálfia lennél.
- Nem félek én tőle sem - mondta Árgyélus -, megvívok én vele!
Az öregasszony behívta Árgyélust, selyemágyat vetett neki, pompás vacsorát készített számára, aztán azt mondta:
- Minden-éjjel eljön ide Tündérszép Ilona, ne aludj el!
De az öregasszony gonosz boszorkány volt. Volt egy sípja, melyet ha megfújt, akit akart, elaltatott vele. Most is kihúzta a sípot, elfordult és sípolt, és attól Árgyélus úgy elaludt, hogy azt sem tudta, hogy a világon volt-e valaha. Éjféltájban eljött Tündérszép Ilona, meglátta a kedvesét, és felkiáltott:
- Ébredj fel, kedvesem! Ha háromszor megcsókolsz, megszabadulok a varázslattól.
De Árgyélus nem ébredt fel. Reggel azt mondja a vén banya:
- Itt volt Tündérszép Ilona, de te aludtál, mint a bunda.

Másnap is úgy történt, harmadnap is.
De egyszer, amint a Vénboszorkány elbóbiskolt, Árgyélus meglátta a nyakán a sípot. Leoldotta, és kíváncsiságból belefújt. Hát látja ám, hogy az egész cselédség elaludt tőle.
Ekkor tért észre, hogy azért aludt ő is olyan mélyen, mikor a vén banya sípolt. Most a maga nyakára akasztotta a sípot, és valahányszor a Boszorkány fel akart ébredni, ő mindannyiszor sípolt egyet. Így volt éjfélig.
Ekkor jött Tündérszép Ilona. Árgyélus háromszor megcsókolta, és azonnal az egész vár kivilágosodott, minden ajtó felnyílt, a Vénboszorkány elsüllyedt.
De hogy másodszor megcsókolta volna Árgyélus Tündérszép Ilonát, előbb tizenegyszer pofon vágta.
- Ez azért van, mivel te tizenegy játszótársadat pofon vágtad, mikor igazat mondtak.
- Megérdemlem - rebegte Tündérszép Ilona.

Ekkor Árgyélus karjába vette Tündérszép Ilonát, felhúzta a köpönyegét és bocskorát, ostorával egyet csattantott.
- Hipp-hopp! Ott legyek, ahol én akarok, legyek az apám várában!
Azonnal odarepültek egy szempillantás alatt.
Árgyélus hatalmas király lett, Tündérszép Ilona hatalmas tündér; ha meg nem haltak, most is élnek.







CSIPKERÓZSIKA


Élt egyszer réges-régen egy király meg egy királyné; szerették egymást, népük is szerette őket; gond, baj, betegség sosem szakadt rájuk; de hiába volt meg mindenük, hiába termett nekik hét határ, hiába álltak válogatott paripák az istállójukban, hiába virultak a világ legszebb virágai a kertjükben: a szívük tele volt bánattal, napestig csak azt sóhajtozták:

- Ó, ha nekünk gyerekünk volna!

De bármennyit sóhajtoztak, bárhogyan búsultak, nem teljesedett a kívánságuk. Már-már letettek a reményről is; alig szóltak már egymáshoz, mert ugyan mit is szólhattak volna a bánatukon kívül! A király magányosan járta az erdeit, de vadat sosem ejtett; a királyné meg egyre csak a kertjében tartózkodott, mintha sok dolga volna a világszép virágaival, pedig igazában rájuk sem tekintett, csak üldögélt a halastó partján, és búslakodott. Egyszer, ahogy megint ott szomorkodik a kőpadon, váratlanul loccsan egyet a víz, egy öreg béka ugrik ki a partra, odatotyog a királyné elé, és azt mondja:

- Ne búsulj tovább, szépséges királyné; azért jöttem ide hozzád, hogy a tudtodra adjam: betelik végre a szíved vágya; nem múlik el egy egész esztendő, és lányod fog születni.

Úgy is lett minden, ahogyan az öreg béka megjósolta: a királynénak lánya született: hanem az olyan gyönyörű volt, hogy a király azt sem tudta, hová legyen örömében. Nagy lakomát rendezett, és nemcsak rokonait, barátait, jó embereit hívta meg rá, hanem az ország javasasszonyait is.

Tizenhárom ilyen javasasszony élt az országban, a királynak meg csak tizenkét aranyteríték volt a palotájában. Töprengtek, tanakodtak, mitévők legyenek, hogyan terítsenek tizenkét aranytányérral tizenhárom személyre. Végül a főudvarmester azt mondta:

- Uram királyom, nincs más megoldás: az egyik javasasszonynak otthon kell maradnia.

Minthogy ennél okosabbat senki se tudott tanácsolni, most már csak azt kellett eldönteni, ki legyen a tizenháromból az akit nem hívnak meg.

- Én azt ajánlom, hagyjuk otthon a legöregebbiket - szólt megint az udvarmester. - Az úgysem tud egyebet, mint zsörtölődni; zsémbes, morcos vénasszony, csak elrontaná a mulatságot. Aztán meg ő lakik valamennyiük közül a legtávolabb innét, ki tudja, talán el sem jut hozzá a lakoma híre!

Ebben meg is egyeztek: kiküldtek tizenkét követet a tizenkét javasasszonyhoz, a tizenharmadikat meg otthon felejtették.

Mikor a vendégek mind együtt voltak, nagy fénnyel, pompával megkezdődött az ünnepség. A javasasszonyok sorra odajárultak a bölcsőhöz, és mindegyik megajándékozta valamivel a gyermeket: az egyik jósággal, a másik szépséggel, a harmadik gazdagsággal, elhalmozták mindennel, amit csak kívánni lehet a világon. Tizenegyen már ráolvasták a maguk áldását, mikor hirtelen-váratlan betoppant a tizenharmadik. Nem köszönt senkinek, nem nézett senkire futott egyenest a bölcsőhöz, s fennszóval így kiáltott:

- Halljátok a szavamat, király és királyné! Ti ugyan nem hívtatok meg engem, de én mégis eljöttem: ne mondjátok, hogy fukar vagyok: én is hoztam valamit a gyermeketeknek. Mikor a királylány betölti tizenötödik évét, megszúrja egy orsóval az ujját, és holtan esik össze! Ez az én ajándékom, amiért így bántatok velem!

Azzal sarkon fordult, és elhagyta a termet.

A vendégek elszörnyedtek, a királyné a rémülettől ájultan hanyatlott csipkés párnáira.

Akkor odalépett a bölcsőhöz a tizenkettedik javasasszony, aki még nem jutott szóhoz.

- Ahhoz nincs erőm hogy egészen föloldjam az átkot - mondta -, de enyhíteni tudok rajta. A királykisasszonynak nem halál lesz a sorsa, hanem csak százesztendős álom.

Ettől fogva a királynak csak egyetlen gondja volt: hogyan óvhatná még a lányát a reá váró veszedelemtől. Szigorúan megparancsolta, égessenek el minden rokkát, minden orsót az országban; még azt is megtiltotta, hogy kendert vagy lent termesszenek a birodalmában.

A királylányon pedig megfogant a sok áldás; olyan szép, olyan kedves, olyan okos és illemtudó teremtés volt, hogy aki látta, nyomban megszerette. Teltek-múltak az évek, a kislányból nagylány lett, gyönyörűséges hajadon, s eljött az a nap is, amikor betöltötte tizenötödik évét. Az ország népe szebbnél szebb ajándékokat küldött neki, s vége-hossza nem volt a sok köszöntőnek. Mikor aztán minden küldöttség elmondta mondókáját, és véget ért a születésnapi fogadás, a király befogott a hintójába, kihajtatott a királynéval meg az udvarnéppel egy kis sétakocsikázásra.

- Levegőzünk egyet, kedves lányom, nem tartasz velünk? - kérdezte a lányát.

Hanem az inkább otthon maradt. Az udvarnép elporzott, a kastély elcsendesedett, csak odalent a konyhán folyt tovább a sürgés-forgás: készültek az esti lakomára. A királylány egy ideig nézegette amit a születésnapjára kapott - egy egész szoba megtelt a sokféle holmival -, aztán ráunt az ajándékokra, és sétálni kezdett a néma palotában. Hatalmas épület volt ez; volt egy szárnya, ahol a királykisasszony még soha életében nem járt; minek is járt volna, hiszen nem lakott benne senki, még csak vendéget sem szállásoltak soha ezekbe a szobákba. Ódon torony állt szárny végében, kőcsipkéit letördelték a viharok falára fölfutott a repkény, s alkonyatkor, ha rásütött a nap, a borostyán kúszó zöldjéből vaksin hunyorogtak ki apró, vasrácsos ablakai.

"Vajon mi lehet a kastélynak ebben az elhagyatott részében?" - gondolta a királykisasszony, s megállt a vaspántos, repedezett tölgyfa ajtó előtt. Lenyomta a rozsdás kilincset. Az ajtó csikordult egyet, és szinte magától kitárult. Hideg pókhálós folyosóra lépett, termek és szobák nyíltak onnét, egyik a másik után; vastagon lepte őket a por, nehéz, dohos levegő úszott bennük, akár egy pincében. "Itt talán száz esztendeje sem nyitottak ablakot" - gondolta a királylány, és kíváncsian haladt tovább teremről teremre, szobából szobába, még a kamrákba is bekukkantott; de sehol nem talált semmit, legföljebb csak pókokat; nagy, körbe font hálóik közepén üldögéltek, és riadtan meredtek apró szemükkel a szokatlan látogatóra, vagy eszeveszetten menekültek fel lengő fonálhágcsójukon egy-egy sötét sarokba.

A királylány pedig csak ment, ment előre, nyitogatta az ajtókat, hallgatta a léptei visszhangját meg az ódon falakról lepergő vakolat finom zizegését, s egyszerre csak odaért a torony aljába. A sötét, kőpadlós, kerek helyiségben ócska limlomok hevertek a fal tövében: egy törött páncél, egy félrebillent sisak, egy ezüstpitykés, foszladozó, divatból régen kiment ruhaderék, s ki tudja még mi minden. A királylány csodálkozva nézte ezt a sok régiséget, aztán ahogy megszokta a szeme a félhomály - mert kintről csak egyetlen rostélyos ablakszemen szűrődött be némi világosság -, megpillantotta a toronyalja zugában a csigalépcsőt: az vezetett fel a toronyba.

Megállt a tövében, és fölnézett a szűk odúba; egy kicsit borsózott ugyan a háta, de azért mégiscsak elindult; ha már idáig eljött - gondolta -, nem fordul vissza anélkül, hogy a tornyot is be ne járná. Könnyű léptei alatt meg-megcsikordultak a kanargó lépcső szuvas fokai. Először egészen sötét volt, aztán mintha gyér világosság derengett volna; egyszerre csak ott állt egy ajtó előtt, annak a résein szűrődött ki valamicske fény. Benyitott, és halkan felsikoltott a meglepetéstől: az ajtó kis kamrába nyílt, a kamrában ágy, asztalka, szék meg valami furcsa, pergő szerszám, amellett egy vénséges vén anyóka kuporgott, és szapora kézzel művelt valamit, de hogy mit, azt a királylány nem tudta; mert még sosem látott ilyesmit.

- Jó napot, anyóka! - mondta, és kíváncsian belépett a kamrába.

Az öreg bólintott, de nem tekintett fel a munkájából. A királylány közelebb lépett hozzá, nézte, nézte a furcsa, zümmögve pergő szerszámot, és megkérdezte:

- Mit csinálsz, anyó?

- Fonok - felelte az öreg.

- Fonsz? - kérdezte csodálkozva a királylány. - Életemben soha nem hallottam még, hogy valaki fonjon. Mire jó az?

- Arra, hogy a lenből fonál legyen, a fonálból meg ruha a te karcsú derekadra.

- És mi az, ami olyan vígan pereg ott előtted?

- Az az orsó. Gyere csak ide, nézd meg közelebbről, ha olyan kíváncsi vagy rá.

A királylány odament, és sorra megnézett, megtapogatott mindent a rokkán: a kerekeket, a guzsalyt, a fonalat, az orsót; de ahogy az orsóhoz ért, olyan ügyetlenül nyúlt hozzá, hogy megszúrta vele az ujját. Abban a pillanatban beteljesedett a réges-régi átok: a királykisasszony lehanyatlott az ágyra, és mélységes mély álomba merült.

És vele együtt álomba merült az egész kastély. A király meg a királyné éppen akkor érkezett haza kíséretével a kocsikázásból; beléptek a csarnokba s ott helyben azonnal elaludtak, és elaludt körülöttük az egész udvari nép. És elszenderültek a lovak az istállóban meg a kutyák az udvaron, a galambok a háztetőn meg a legyek a falon, még a tűzhelyen lobogó tűz is elcsöndesedett és elaludt, a sült nem sistergett tovább a serpenyőben, a víz nem rotyogott tovább a fazékban; a szakács éppen nyakon akarta vágni a szeles kuktát, de a keze megállt a levegőben, s elaludt ő is, a kukta is meg a kisszéken a konyhalány is; elpihent a szél is, és a kastély előtt egyetlen levél sem rebbent többé a fákon.

Körös-körül pedig sűrű vadrózsasövény sarjadt, évről évre magasabbra nőtt, körülfonta és végül úgy befutotta a kastélyt, hogy többé semmi sem látszott belőle, nem látszott még a torony tetején szendergő lobogó sem.

Az országban az öregebbek még jól emlékeztek a királykisasszony keresztelőjére, s ha idegen vetődött az országba, vagy a fiatalabbak faggatták őket a rózsabozót titka felől, mindig elmondták a gonosz boszorkány átkának meg a tizenkettedik javasasszony jóslatának a történetét. Hanem ahogy teltek-múltak az évek, az öregek lassacskán elhaltak, s velük a régi dolgok emlékezete is kiveszett; az apákból nagyapák, a fiúkból apák lettek, s azok már csak annyit tudtak mesélni a fiaiknak, hogy ott, a mögött a járhatatlan bozót mögött egy gyönyörű szép királylány alszik, Csipkerózsika a neve, és talán nem is fog fölébredni soha többé.

Néha, messze földön egy-egy idegen királyfi is meghallotta az alvó Csipkerózsika hírét; fölkerekedett, és megpróbált áthatolni hozzá a sövényen; de a tüskés ágak olyan sűrűn összefonódtak, olyan erősen összekapaszkodtak, mint megannyi egybekulcsolt kéz. Aki közéjük merészkedett. egy ideig vagdosta őket fejszével, baltával fűrésszel, aztán elfáradt, fönnakadt a tövisek közt, az indák körülölelték, rátekeredtek, megfojtották, s híre-hamva sem volt többé. Így jártak mind egymás után; szomorú sorsuknak messze földön híre kelt, s végül már senki sem akadt, aki megpróbálta volna kiszabadítani vadrózsabörtönéből az alvó Csipkerózsát.

A bozót pedig csak nőtt, növekedett; nem merészkedett a közelébe senki, még a vándormadarak is elkerülték.

Aztán hosszú-hosszú évek után ismét ellátogatott egy királyfi abba az országba. Már akkor senki nem tudta igazában, hogyan támadt, mit is rejt a vadrózsarengeteg; beszéltek ezt is, azt is, különféle mendemondák jártak szájról szájra; a királyfi hiába kérdezősködött, az emberek csak a vállukat vonogatták. Ő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, s végül is talált az országban egy igen-igen vén apókát, aki még az öregapjától hallotta valaha gyerekkorában, hogy abban a vadonban van valahol egy kastély, s benne alszik időtlen idők óta, talán már száz esztendeje is a világszép királylány, Csipkerózsa, és vele a szülei, a király meg a királyné s mind az egész udvaruk.

Akkor a királyfi felsóhajtott, s végül így szólt:

- Ha száz ilyen erdő áll is az utamba, nekivágok, és fölkeltem álmából Csipkerózsát!

A jó öreg hiába tartóztatta, a királyfi nem hallgatott rá, s egy karddal nekiindult a bozótnak. És ahogy ért, és fölemelte a kardját, hogy utat vágjon magának a tüskés indák közt, a sűrű sövény egyszeriben kivirágzott, a bokrok bókolva szétváltak előtte, sértetlenül átengedték, aztán szelíden ismét összeborultak utána. Mert éppen ekkor telt le a száz esztendő, és ez volt az a nap, amelyen föl kellett ébrednie Csipkerózsának.

A királyfi pedig ment a virágos vadonban; egyetlen ág nem tartóztatta fel, egyetlen tüske nem karcolta meg. Belépett a kastély udvarára és körülnézett. A lovak ott feküdtek az istállóban a szalmán, és aludtak; a foltos vizslák és agarak ott hevertek a tornác alatt, és aludtak; és a háztetőn fönt ültek a galambok, fejüket a szárnyuk alá dugták és bóbiskoltak.

Átment az udvaron, és bement a palotába. Odabent aludtak a falon a legyek; a konyhán a szakács még mindig úgy tartotta a kezét, mintha nyakon akarná csapni a kuktát; a konyhalány ott ült a kisszéken, ölében a tyúkkal, amit meg akart kopasztani. A csarnokban ott feküdtek mind az udvari emberek, fent a trónon a király meg a királyné, és mindnyájan aludtak.

A királyfi pedig ment tovább, egyre tovább, végig a palotán, végig a hosszú folyosón, teremről teremre, szobáról szobára a néma, százesztendős csöndben, s itt már nem látott mást, csak egy-egy mozdulatlanul alvó pókot, porlepte, kerek hálója közepén. Végül elért a torony aljába, fölment a csigalépcsőn, benyitott a kis kamrába, és meglátta az ágyon az alvó Csipkerózsát.

Egy pillanatig úgy állt ott, mint akit megbűvöltek, mert a királylány olyan szép volt, amilyet ő még csak elképzelni sem tudott. Nézte, nézte, és moccanni sem mert, mintha attól félne, hogy ha fölébreszti, egyszeriben eltűnik a szeme elől, mint egy tündér. Aztán halkan, lábujjhegyen odament hozzá, térdre ereszkedett az ágya mellett, és megcsókolta.

Ahogy az ajka hozzáért, Csipkerózsa sóhajtott egyet, arca kipirult, szeme fölpattant; mosolyogva nézett a királyfira, úgy kérdezte:

- Ki vagy te?

A királyfi pedig felelte:

- Eljöttem hozzád, hogy fölébresszelek százesztendős álmodból, és megkérjem a kezedet.

Csipkerózsa nem szólt semmit, csak odanyújtatta neki a kezét, és odahajtotta fejét a vállára. Aztán elindultak, kart karba fűzve, végig a lakatlan termeken és szobákon. A pókok fölijedtek, és riadtan menekültek a sötét sarokba. Az öreg tölgyfa ajtó csikorogva tárult ki előttük. Beléptek a csarnokba. Ott egyszerre fölébredt a király meg a királyné meg az udvari nép; odakint az istállóban fölkeltek fektükből a lovak, megrázták magukat, és nyihogni kezdtek; a tornác alatt fölugrottak a kutyák, farkukat csóválták, és vidáman csaholtak; a háztetőn a galambok kihúzták fejüket a szárnyuk alól, körülnéztek, és nekirepültek a messzi határnak; a falon futkározni kezdtek a legyek, a konyhában a tűzhelyen föllobbant és táncba fogott a láng, a serpenyőben sercegve sült a pecsenye, a szakács hatalmas nyaklevest adott a kuktának, a szolgáló megdörgölte a szemét, nyújtózott egyet a kisszéken, és tovább kopasztotta a tyúkot.

A királyfi pedig feleségül vette Csipkerózsát, hét országra szóló lakodalmat ültek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak







HAMUPIPŐKE


Élt egyszer egy messzi-messzi országban egy gazdag ember a feleségével meg a kislányával. Az asszony egyszer csak megbetegedett. Érezte, hogy nem sok ideje van hátra. Odahívatta betegágyához egyetlen leánykáját, és így szólt hozzá:

- Kedves gyermekem, nekem most el kell búcsúznom tőled, nem vigyázhatok rád, nem oltalmazhatlak tovább. De magam helyett itt hagyok neked egy jó tanácsot. Légy mindig jó és jámbor, akkor mindig jóra fog fordulni a sorsod, és boldog lesz az életed.

Azzal lehunyta a szemét, és meghalt.

A lányka minden áldott nap kiment az édesanyja sírjához. Mindig jó volt, mindig jámbor volt. Megjött a tél, fehér leplet borított a temetőre, aztán megjött a tavasz újra felsütött a nap, kizöldült a határ, és a gazdag ember új asszonyt hozott a házhoz.

Ennek az asszonynak már volt két lánya, azok is vele jöttek. Arcuk szép fehér volt, de a szívük csúnya fekete. S attól fogva nehéz sora lett a szegény árva lánynak. Mostohatestvérei, ahol csak tudták, bántották; ők maguk egész nap a tükör előtt páváskodtak, s hol ezért, hol azért szalasztották a húgukat, úgyhogy egyetlen percig sem volt nyugta tőlük. Végül aztán egy szép napon az egyik azt mondta:

- Mit ül itt velünk a szobában ez a buta liba? Aki enni akar, szolgáljon is meg érte. Konyhalánynak meg nem itt a helye!

Elvették a szép ruháját, ócska szürke szoknyát, nehéz facipőt adtak rá, és kikergették a konyhába. Ott aztán dolgozhatott látástól vakulásig. Kora hajnalban kelt, vizet hordott, tüzet rakott, fát vágott, főzött, mosott; ami piszkos munka volt, mind neki kellett végeznie.

Ráadásul a mostohatestvéreinek semmi nem tetszett úgy, mint ha csúfot űzhettek belőle. Ujjal mutogattak kopott ruhájára, hitvány sarujára úgy mondogatták:

- Lám csak, hogy kicsípte magát a kényes kisasszony!

És jót nevettek rajta.

Még ha beérték volna ennyivel! De nem érték be; egyre csak azon járt az eszük, hogyan okozhatnának neki minél több bajt, keserűséget. Esténként kihoztak a kamrából egy szakajtó borsót vagy lencsét, beleszórták a hamuba, és ráparancsoltak:

- Ezt reggelre mind kiszedd, vagy jaj lesz neked!

Szegény lány már alig állt a lábán a fáradtságtól, mégsem bújhatott ágyba, ott kellett kuporognia a tűzhely mellett a hamuban, és borsót, lencsét szemelnie. Piszkos is volt, poros is volt mindig; ezért aztán elnevezték Hamupipőkének.

Történt egyszer, hogy a gazdag ember vásárba készült, és megkérdezte a két mostohalányát, mit akarnak vásárfiának.

- Szép ruhát! - felelte az egyik.

- Gyöngyöt, gyémántot! - felelte a másik.

- Hát neked mit hozzak, Hamupipőke? - kérdezte az apjuk.

- Nekem, édesapám, az első gallyat, amelyik hazafelé jövetedben a kalapodhoz ütődik.

A gazdag ember megvette a két mostohalányának a szép ruhát meg a gyöngyöt és gyémántot, aztán hazaindult. Egy cserjésen át vezetett az útja. Ahogy keresztüllovagolt rajta, egy mogyoróág nekicsapódott a kalapjának. Letörte, és magával vitte.

Mikor hazaért, mindenkinek. odaadta, amit hozott: két mostohalányának a drága vásárfiát, Hamupipőkének meg a mogyoróágat.

A lányka megköszönte az ajándékot, kiment a temetőbe, és elültette az édesanyja sírjára. Keservesen sírt közben, hullott a könnye, mint a zápor. A mogyoróvessző gyökeret eresztett, és csakhamar szép kis fává sarjadt. Hamupipőke napjában háromszor kilátogatott a temetőbe, leült az édesanyja sírhalmára, és elpanaszolta nehéz sorsát. Olyankor mindig egy hófehér madár szállt a mogyorófácskára. Hamupipőkének csak ki kellett mondania, ha valamit kívánt, s a madár nyomban ledobta neki, amit kért.

Abban az időben az ország királyfia nagy ünnepséget rendezett. Három egész napra szólt a vigasság. Meghívták rá az ország minden szép lányát, hogy a királyfi közülük válasszon magának feleséget.

A mostohalányoknak egyszeriben jókedvük kerekedett, amikor megtudták, hogy ők is hivatalosak a mulatságba. Bekiáltották Hamupipőkét, és ráparancsoltak:

- Fésüld meg szépen a hajunkat! Pucold fényesre a cipőnket! Kapcsold be a ruhánk derekát! Lagziba megyünk a királyi palotába.

Hamupipőke mindent megtett, amit csak kívántak, de amikor nem látták, egyre csak sírdogált, mert bizony ő is szívesen elment volna táncolni. Végül megkérte a mostohaanyját, engedje el a bálba.

- Téged, Hamupipőke? - csodálkozott a mostohája. - Elment az eszed? Csupa szutyok, és lagziba kívánkozik; hallottak már ilyet? Hogyan akarsz táncolni. ha se ruhád, se cipőd nincs hozzá?

A lányka tovább kérlelte, a mostohája meg végül is elunta a rimánkodást; azt mondta:

- Jól van, kiszórok neked ide egy tál lencsét a hamuba; ha két óra alatt kiválogatod, velünk jöhetsz.

Hamupipőke megvárta, míg a mostohája visszamegy a szobába; akkor kiosont a kertbe, és elkiáltotta magát:

- Galambok, gerlék, égi madárkák, gyertek, gyertek, segítsetek válogatni!

Az ocsút szaporán egyétek,
a javát meg az edénybe tegyétek!

A levegő egyszeriben tele lett suhogással, szárnycsattogással. A konyhaablakon beröppent két fehér galamb, aztán egy csapat gerle, aztán ahány madár csak volt a környéken, az mind ott surrogott-burrogott a hamu körül. A galambok bólogattak a fejecskéjükkel, járt a csőrük szorgalmasan, pik-pik-pik; nekilátott a munkának a többi madár is; pik-pik-pik, hordták szaporán az ép szemeket a tálba.

Nem telt bele egy egész óra, már készen is voltak, és kirepültek az ablakon, szétszóródtak az ég alatt, mintha ott se jártak volna.

Hamupipőke boldogan szaladt be a tállal a mostohaanyjához. Azt hitte, most már ő is mehet a lagziba.

A mostohaanyja végigmérte, és fitymálva elbúzta a száját.

- Mit gondolsz? Hiszen táncolni sem tudsz! Csak kinevetnének!

Hamupipőke sírva fakadt. A mostoha gondolta, ad neki valami új munkát, legalább addig sem látja a kesergését. Kiment a konyhába, kiszórt két sál kölest a hamuba.

- Ha ezt a két tál kölest egy óra alatt kiválogatod, nem bánom, velünk jöhetsz.

Az pedig lehetetlen feladat volt, hiszen a köles még a lencsénél is apróbb szemű. Hamupipőke azonban, ahogy mostohája visszament a szobába, kiosont a kertbe, és megint elkiáltotta magát:

- Galambok, gerlék, égi madárkák, gyertek, gyertek, segítsetek válogatni!

Az ocsút szaporán egyétek,
a javát meg az edénybe tegyétek!

A levegő ismét megtelt suhogással, szárnycsattogással. A konyhaablakon beröppent két fehér galamb, aztán egy csapat gerle, aztán ahány madár csak volt a környéken, az mind ott surrogott-burrogott a hamu körül. A galambok bólogattak a fejecskéjükkel, járt a csőrük szorgalmasan, pik-pik-pik; nekilátott a munkának a többi madár is; pik-pik-pik, hordták szaporán az ép szemeket a tálba. Nem telt bele egy fél óra, már készen is voltak, és kirepültek az ablakon, szétszóródtak az ég alatt, mintha ott se jártak volna.

Hamupipőkének repesett a szíve örömében, sietett a mostohaanyjához. Most már biztosra vette, hogy elviszik a bálba.

A mostohája azonban azt mondta:

- Hiába, Hamupipőke, nem jöhetsz velünk, Csak szégyent hoznál ránk!

Hátat fordított neki, hintóba szállt a két kevély lányával, és elhajtottak a mulatságba.

Hamupipőke egyedül maradt otthon. Egy ideig ott búsongott a konyhában, aztán gondolt egyet, kiment az édesanyja sírjához, megállt a mogyorófa alatt, és elkezdte:

Rázd meg, fácska, magadat,
adj rám ezüstöt, aranyat!

Abban a pillanatban megrebbent a feje fölött az ág, és a mogyorófa madara ledobott neki egy aranyos-ezüstös ruhát meg egy pár ezüsthímes selyemtopánkát.

Hamupipőke gyorsan felöltözködött, és elment a mulatságba. A palotában már javában állt a bál, sürgött-forgott a sok vendég. Ott páváskodott a mostohaanyja meg a két mostohatestvére is. Nem ismerték meg, azt hiték, valamiféle idegen királylány. Eszükbe se jutott, hogy a gyönyörű, aranyruhás lány Hamupipőke lehet. Az - gondolták - biztosan most is ott kuporog megszokott helyén a tűzhely mellett, és szutykosan, kócosan kölest válogat a hamuból.

A királyfi elámult, amikor az ismeretlen lány a terembe lépett. Elébe ment, meghajolt előtte, kézen fogta, és táncba vitte. Egyetlen pillanatra sem tágított mellőle, mindig csak vele foglalkozott, és ha valaki táncra akarta kérni Hamupipőkét, kijelentette:

- Nem lehet, ez az én táncosnőm.

Nem sokkal éjfél előtt Hamupipőke azt mondta:

- Elfáradtam; mára elég volt; hazamegyek.

- Elkísérlek - ajánlkozott a királyfi, mert szerette volna megtudni, hol lakik a szépséges lány.

Egy ideig együtt mentek, de mikor az utcájukba betértek, Hamupipőke egyszerre csak szaladni kezdett, s mielőtt a királyfi a nyomába ért volna, befordult a kapun, és beugrott a galambházba.

A királyfi megvárta az udvaron, míg a gazdag ember hazaérkezik a mulatságból a családjával. Tüstént odaintette magához:

- Az a szépséges lány, akivel az este táncoltam, elszökött előlem, és ide bújt a galambházadba. Utána akarok menni.

Hiába próbálták kinyitni, az ajtó nem engedett, belülről bereteszelték Erre gyorsan fejszét baltát kerítettek és betörtek. Hanem odabent egy árva lelket sem találtak. Mert Hamupipőke akkor már régen ott feküdt a konyhában a tűzhely mellett a hamuban, s egy hitvány olajmécses pislákolt felette. Míg ugyanis a királyfi elöl az ajtót próbálta kinyitni, ő hátul kiugrott az ablakon a galambházból, a mogyorófához futott, levetette szép ruháját, rátette a sírra; melléje a hímes selyemtopánkát, a mogyorófa madara meg leszállt értük, és elvitte őket. Hamupipőke fölvette a mocskos szoknyáját, nehéz facipőjét, beosont a házba, lekuporodott a hamuba, és elaludt.

Másnap folytatódott a palotában a vigasság. Mostohatestvérei megint hintóba ültek és elhajtattak. Hiába kérlelte őket, kikacagták, kicsúfolták, elkergették.

- Még hogy egy ilyen szutyokfészek oda mer kívánkozni a királyfi közelébe! Kotródj vissza rögtön a helyedre! Szemétdombra való vagy te, nem palotába!

Hamupipőke sírdogált egy keveset a mostohatestvérei gonoszságán, aztán kiment a mogyorófához, és elkezdte:

Rázd meg, fácska, magadat,
adj rám ezüstöt, aranyat!

Feje fölött megrebbent a lomb, és a madár még sokkal szebb ruhát ejtett le neki, mint tegnap. Hamupipőke pedig gyorsan felöltözködött, és elment a mulatságba.

A királyfi ott várta már az ajtó közelében; semmi mással nem törődött, csak azt leste, jön-e már. Amikor meglátta, boldogan elmosolyodott, kézen fogta, táncba vitte, s egész este egyedül csak vele táncolt. S valahányszor egy-egy nyalka ifjú közeledett feléjük, hogy a gyönyörűséges lányt elkérje egy fordulóra, a királyfi csak a fejét rázta:

- Nem lehet, ez az én párom!

Nem sokkal éjfél előtt Hamupipőke aznap is azt mondta:

- Elfáradtam; mára elég volt; hazamegyek.

A királyfi most is melléje szegődött, azt gondolta: ma éjszaka aztán igazán kilesi, hol lakik a szép lány. Egy ideig együtt is mentek, de mikor az utcájukba betértek Hamupipőke egyszerre csak szaladni kezdett, s mielőtt a királyfi a nyomába ért volna, befordult a kapun, átvágott az udvaron, és beszaladt a ház mögé a kertbe; ott fölkúszott egy terebélyes körtefára, és megbújt a lombjában.

A királyfi egy darabig szólongatta, kereste, aztán visszament az udvarba, és ott megvárta, míg a gazdag ember hazaérkezik a mulatságból a családjával. Odaintette magához, azt mondta neki:

- Az a szépséges lány, akivel az este táncoltam, ismét elszökött előlem, és ismét ide szaladt be az udvarodba. Azt hiszem, arra a körtefára mászott föl ott a kertben.

A gazdag ember elcsodálkozott: vajon ki lehet az az ismeretlen szép lány, aki egyre csak az ő háza tájára menekszik?

"Csak nem Hamupipőke?" - gondolta.

Fejszét ragadott, nekiállt, egykettőre kivágta a körtefát. Átkutatták a lombját: senkit nem találtak az ágak közt. Akkor az ember fölsietett a házba, be a konyhába: ott feküdt Hamupipőke szokott helyén a hamuban. Mert amikor a királyfi visszament a kertből az udvarba, ő óvatosan lesiklott a fáról, szép ruháját letette a mogyorófa alá, fölvette a régi szutykos szoknyáját, lekuporodott a helyére, a hamuba, és elaludt.

Elkövetkezett a mulatság harmadik napja. A mostohatestvérek elmentek a szüleikkel, Hamupipőke meg kisietett édesanyja sírjához, és rákezdte:

Rázd meg, fácska, magadat,
adj rám ezüstöt, aranyat!

Abban a pillanatban lehullott elé a ruha, hanem ez olyan pompás volt, úgy csillogott-villogott, hogy olyat még senki nem látott a világon. Színaranyból volt a topánka is.

Mikor Hamupipőke belépett a terembe, mindenkinek elakadt a szava az ámulattól. A királyfi megint egyedül csak vele táncolt, és megint azzal küldött el tőle minden ifjút:

- Nem engedem át senki másnak, mert ez az én párom!

Nem sokkal éjfél előtt Hamupipőke ismét kijelentette:

- Mára elég volt; hazamegyek.

- Elkísérlek! - ajánlkozott a királyfi.

Hamupipőke azonban aznap valamicskével tovább maradt a bálban ; attól tartott, nem ér haza idejében, nem tud átöltözködni, s a mostohatestvérei meglephetik; ezért csak bólintott a királyfinak, kiperdült az ajtón, leszaladt a lépcsőn, és eltűnt. Hanem a királyfi aznap meghagyta a szolgáinak, hogy mikor már a vendégek mind bevonultak a termekbe, kenjék be jó vastagon szurokkal a lépcsőt. Azok be is kenték; s ahogy most a lányka leszaladt, a bal topánkája benne ragadt a szurokban.

A királyfi fölvette, nézegette, forgatta a pompás, parányi, színarany cipellőt, aztán gondosan eltette, és másnap elment vele a gazdag emberhez.

- Ebből a házból akarok nősülni, Az lesz a feleségem, akinek a lábára ráillik ez az aranytopánka.

Nosza, megörült a két mostohatestvér! Szép, kicsiny lába volt mind a kettőnek. A nagyobbik mindjárt fogta is a cipőt, s bement vele a szobájába, hogy felpróbálja. Hanem a nagyujja sehogyan sem fért bele; kicsi volt neki a cipő.

Az anyja mellette állt, izgatottan leste a nagyravágyó asszony, lesz-e királyné a lányából. Gyorsan hozott egy kést, azt mondta:

- Vágd le hamar a nagyujjadat! Ha királyné leszel, úgysem kell többet gyalog járnod!

A lány levágta a nagyujját, beleszorította lábát a cipőcskébe, legyűrte a fájdalmát, és kiment a királyfihoz. Az a nyergébe emelte, és ellovagolt vele.

Az út éppen a temető mellett vitt el; ott zöldellt a szélén a Hamupipőke édesanyjának a sírja. Két galamb ült fölötte a mogyorófán.

Ahogy a királyfi a közelükbe ért, egyszerre panaszosan búgni kezdtek. Azt búgták:

Burukk, burukk, szép a lány,
de a lába véres ám!
Kicsi rá a topánka,
otthon ül még a mátka.

A királyfi lenézett, s látta, hogy a topánkából szivárog a vér. Tüstént megfordította a lovát és hazavitte a hamis menyasszonyt.

- Nem ez az igazi! - mondta. - Próbálja fel a másik lány is a kis cipőt!

Az is bement vele a szobájába. A nagyujját könnyen beledugta, de a sarka nem fért bele sehogyan sem.

- Vágj le belőle egy darabot! - mondta neki az anyja, és a kezébe nyomta a kést. - Ha királyné leszel, úgysem kell többet gyalog járnod!

A lány levágott egy darabot a sarkából, beleerőltette a lábát a cipőbe, erőt vett a fájdalmán, és kiment a királyfihoz. Az nyergébe emelte, és ellovagolt vele.

Ahogy elhaladtak a mogyorófa mellett, a két galamb megint panaszosan búgni kezdett:

Burukk, burukk, szép a lány,
de a lába véres ám!
Kicsi rá a topánka,
otthon ül még a mátka.

A királyfi lenézett, látta, vér bugyog a cipőből, csupa piros lett tőle a lány fehér harisnyája. Megfordította a lovát, és ezt a hamis menyasszonyt is hazavitte.

- Ez sem az igazi - mondta. - Nincs több lányotok?

- Nincs - felelte a ház gazdája -, csak az első feleségem után maradt egy buta kis Hamupipőke; de hát az aztán igazán nem lehet a menyasszony.

- Küldd csak be - mondta a királyfi.

- Nem, nem - tiltakozott a mostoha -, nem való szem elé az a piszokfészek!

- Akár való, akár nem, látni akarom! - szólt erélyesen a királyfi.

Mit tehettek egyebet? A királyi parancsnak engedelmeskedni kellett; kikiáltottak hát a konyhába Hamupipőkéért.

A lányka gyorsan megmosta odakint a kezét meg az arcát, leporolta egy kicsit a szoknyáját, bement, és meghajolt a királyfi előtt.

- Próbáld fel ezt a kis cipőt! - mondta neki a királyfi.

Hamupipőke leült a zsámolyra, lehúzta lábáról a nehéz facipőt, és belebújt a topánkába. Úgy ráillett, mintha ráöntötték volna.

Mosolyogva föltekintett. Akkor a királyfi egyszerre ráismert, hogy ő az a szépséges lány, akivel három estét végigtáncolt.

- Ő az igazi menyasszony! - kiáltotta boldogan.

Mostohaanyja meg a mostohatestvérei elsápadtak az irigységtőt, de pisszenni sem mertek, féltek, hogy a királyfi keményen megbünteti őket a csalásért. De az még csak rájuk sem pillantott többé, nyergébe emelte Hamupipőkét, és ellovagolt vele.

Elérkeztek a temetőhöz, a két galamb most is ott ült Hamupipőke anyjának sírja felett a mogyorófán. Vidáman búgni kezdtek:

Burukk, burukk, de szép pár!
A cipőben nincs vér már.
Illik rá a topánka:
ez az igazi mátka!

Aztán odaröppentek Hamupipőke vállára, az egyik jobbról, a másik balról, úgy kísérték be a királyi palotába.

Másnap megtartották a fényes lakodalmat. Hamupipőke édesanyjának ígérete beteljesült: mindig jó és jámbor volt a lánya, jóra is fordult hát a sorsa, királyné lett belőle, és holtáig boldogan élt az urával.

A két gonosz mostohatestvér meg biceghetett élete végéig.







HÓFEHÉRKE


Tél volt, kiszakadt a felhők dunnája, sűrűn hulltak a hópihék a világra. Hulltak kunyhókra, hulltak kastélyokra, bevonták szép fehér takaróval a királyi palota tetejét is. A királyné ott ült csillogó ébenfa keretes ablakában, s öltögetés közben ki-kinézett a hóesésbe. Ahogy így elszórakozott, és nem figyelt eléggé a munkájára, egyszer csak megszúrta a tűvel az ujját, úgyhogy nyomban kiserkedt belőle három vércsepp. A királyné nézte a vércseppeket az ujja hegyén meg künn a kerten a hó fehér leplét, aztán az ablak ébenfa keretét s azt gondolta magában: "Bárcsak ilyen gyermekem volna: fehér, mint a hó, piros, mint a vér, fekete, mint az ében."

Nem sokkal ezután lánya született, fehér volt a bőre, mint a hó, piros az arca, mint a vér, fekete a haja, mint az ébenfa. El is nevezték Hófehérkének. S ahogy a gyermek megszületett, a királyné meghalt.

Mikor a gyászév letelt, a király új feleséget hozott a házhoz. Szép asszony volt az igaz, de olyan büszke, olyan kevély, sehogyan sem tűrhette, hogy valaki szebb legyen nála. Volt egy varázstükre, azt minduntalan vallatóra fogta:

Mondd meg nékem, kis tükröm:
ki a legszebb a földön?

Ilyenkor a tükör mindig azt felelte:

Úrnőm, nincs a világnak
szebb asszonya tenálad.

Erre aztán a királyné sem aggodalmaskodott tovább, mert tudta, hogy a tükre nem mond mást, mint színtiszta igazságot.

Telt-múlt az idő, esztendő esztendőre. Hófehérke nőtt, növekedett, és hétéves korára olyan szép lett, mint maga a ragyogó nap, szebb még a szépséges királynénál is. Ez eleinte nem sokat törődött a mostohalányával, hanem egyszer aztán gyanút fogott, bezárkózott a szobájába, elővette a tükrét, és megkérdezte:

Mondd meg nékem, kis tükröm:
ki a legszebb a földön?

De a tükör ezúttal nem úgy felelt, ahogyan a királyné szerette volna, hanem azt mondta:

Szép vagy, úrnőm, de tudd meg:
Hófehérke százszor szebb.

A királyné kékre-zöldre vált az irigységtől, s attól fogva egyre abban főtt a feje, hogyan pusztíthatná el Hófehérkét. Nem volt többé se nappala, se éjjele, egészen belesápadt a sok emésztődésbe, úgyhogy napról napra fogyatkozott a szépsége. Egyszer aztán, mikor az ura az országot járta, maga elé hívatta bizalmas udvari vadászát, és ráparancsolt:

- Vidd ki azt a gyereket az erdőbe, látni sem akarom többé! Öld meg, és bizonyságul hozd el nekem a szívét!

Másnap a vadász, mintha csak sétálni készülne, magával hívta Hófehérkét. A lányka örömest vele ment, mert szerette az erdő virágait, a madarak muzsikáját s a lepkék tarka táncát a lombon átszitáló fényben. Mind beljebb és beljebb mentek, míg egy tisztásra nem értek; ott megálltak, s a vadász elővette a kését, hogy megölje Hófehérkét. De a lányka könyörgésre fogta a dolgot:

- Kedves vadász, kérve kérlek, hagyd meg az életemet; úgy eltűnök ebben a rengetegben, híremet sem hallják többet!

A vadász megszánta, és útjára engedte.

- Menj csak, szegény kislány! - mondta, és gondolatban hozzátette: "Hamarosan úgyis fölfalnak a vadállatok." De azért nagyon megkönnyebbült a szíve, hogy nem neki kellett egy ilyen szép teremtésnek a vérét kiontania. Éppen arra szaladt egy vadmalac, azt megfogta, leszúrta, kivágta a szívét és hazavitte bizonyságul a királynénak. Annak erre egyszeriben megjött a kedve, mert hát azt hitte, Hófehérke nem él már.

Szegény lányka pedig ment, ment tovább, egyes-egyedül az úttalan rengetegben. A fák közt mind sűrűbb lett a homály, neki pedig egyre jobban elszorult a szíve félelmében. Ahogy az árnyak ingtak: mintha óriások fenyegetnék; ha levél rezzent: mintha mohó szemek lesnének utána a lombból. Ág reccsent a lába alatt; ő megijedt tőle, futásnak eredt. Szaladt árkon-bokron át, fészkükre tért madarakat, odvukba bújt állatokat riasztott föl; ha gally suhintott a vállára, ha inda akaszkodott a szoknyájába, úgy megrettent, majd elállt a szívverése. Végre ritkult kissé az erdő, s ő egy parányi tisztáson kis házikót pillantott meg a homályban. Egyszeriben megkönnyebbült összeszedte maradék erejét, odaszaladt a kis házhoz, és belépett.

Odabent parányi volt minden de olyan tiszta, olyan takaros, hogy azt el sem lehet mondani. A szoba közepén terített asztalka állt, az asztalkán hét tányérka, s mindegyik mellett kicsi kanál, kicsi kés, kicsi villa, pohárka. A fal mellett hét ágyacska, minden ágyon habfehér terítő.

Hófehérke nagyon megéhezett, nagyon megszomjazott; leült a kis asztalhoz, s már-már nekikezdett a falatozásnak; hanem akkor arra gondolt: az, akinek ő megeszi a vacsoráját, az bizony éhen marad ma este. Ezért hát sorra mind a hét tányérkából evett egy kevés főzeléket, hozzá mind a hét szelet kenyérkéből tört egy csipetnyit, és rá mind a hét pohárkából ivott egy csöpp bort. Aztán, mert nagyon fáradt volt, le akart feküdni. Csakhogy az egyik ágyacska túl keskeny volt neki, a másik meg túl rövid; egyiket a másik után próbálta ki, míg aztán a hetedikben végre kényelmesen el tudott helyezkedni. Letette a fejét a kicsi párnára, és nyomban elaludt.

Odakint lassan leereszkedett az este. Csillagok lobbantak az égen, de mintha lent a földön a hegyoldalon is csillagok mozognának, hét imbolygó kicsi csillag, libasorban. Hét parányi bányászlámpa volt az, fényüknél hét kis törpe tartott hazafelé vidáman a leszálló éjszakában. Ott laktak a tisztás szélén a házikóban; kora reggel útra keltek, napestig dolgoztak, ércet bányásztak a hegyekben s este aztán vállukra vették a szerszámukat, és víg nótaszóval hazatértek. Így éltek ott békességben, ki tudja, mióta. Soha nem háborgatta őket senki soha nem zavarta meg semmi az életük rendjét.

Ma azonban, ahogy a házukba beléptek, a hét kicsi lámpa világánál nyomban észrevették, hogy valaki járt ott: nem találták a szobácskát olyan rendben, amilyenben reggel hagyták. Futkostak, nézegettek, tanakodtak; egyszer csak az első felkiáltott:

- Ki ült a székecskémen?

S a második:

- Ki evett a tányérkámból?

A harmadik:

- Ki csípett a kenyérkémből?

A negyedik:

- Ki csent a főzelékemből:

Az ötödik:

- Ki használta a kis villámat?

A hatodik:

- Ki vágott a kis késemmel?

A hetedik:

- Ki ivott a pohárkámból?

Akkorra az első törpe már azt is észrevette, hogy az ágya közepén kis gödröcske mélyül. Nosza, fölkiáltott:

- Ki feküdt az ágyacskámban?

Mind összeszaladtak, mind azt kiabálták:

- Az enyémben is feküdt valaki!

- Az enyémben is!

És forgatták a párnájukat, emelgették a takarójukat, még az ágy alá is bekukkantottak, úgy keresték az idegent, míg a hetedik ágyban föl nem fedezték Hófehérkét. Ott feküdt, ott aludt édesdeden. Bőre, mint a hó, arca, mint a vér, haja, mint az ében; olyan gyönyörű volt, hogy a törpéknek még a lélegzetük is elakadt az álmélkodástól, ahogy tetőtől talpig végigjáratták rajta a lámpásuk fényét.

- Egek ura - rebegték -, de tündérszép gyermek!

Hagyták, hadd aludjék; lábujjhegyen jártak-keltek, csöndben költötték el a vacsorájukat, aztán lefeküdtek, hat a maga megszokott helyére, a hetedikkel pedig mindegyik megosztotta egy-egy órára az ágyacskáját.

Másnap reggel, ahogy fölébredt, Hófehérke hét csodálkozó kis törpét pillantott meg az ágya körül. Nagyon megijedt tőlük, de azok olyan szelíden, olyan barátságosan mosolyogtak rá, hogy csakhamar megnyugodott.

- Hát te ki vagy, mi vagy? Mi a neved? Hogy kerültél a házunkba? kérdezgették.

Hófehérke sorjában mindent elmesélt nekik: hogy hogyan akarta elemészteni a mostohája, hogyan szánta meg és engedte útjára az irgalmas vadász, hogyan maradt magára a rengetegben, s hogyan futott szívszakadva a vadonban, míg végül rá nem bukkant erre a házikóra. A törpék nagy figyelemmel hallgatták, s mikor a történetnek vége szakadt, tanakodtak egy kicsit egymás közt, aztán előállt a legidősebbik, és így szólt:

- Ha megígéred, hogy gondját viseled a házunknak, főzöl, mosol, varrsz és foltozol ránk, mi szívesen itt tartunk magunknál; meglásd, jó sorod lesz, nem lesz semmiben hiányod.

Hófehérke megörült az ajánlatnak, megköszönte a törpék jóságát és náluk maradt. Reggel a hét kis bányász kivonult a hegyekbe, a lányka meg nekilátott a munkának: kitakarított, bevetette az ágyakat, megvarrta az elvásott fehérneműt, foltot vetett a kabátkák kikopott könyökére, sütött-főzött, s mikor este fölhangzott a hazatérő törpék vidám nótázása, s a hegy lejtőjén föltűnt a hét kicsi lámpa imbolygó csillagfénye, már készen várta őket az ízes, friss vacsora.

- Amióta élünk, soha nem volt ilyen jó sorunk! - mondogatták a törpék, és még a szájuk szélét is megnyalták egy-egy jobb falat után. Bezzeg szerették is, féltették is Hófehérkét, s valahányszor magára hagyták, mindig a lelkére kötötték:

- Óvakodjál a mostohaanyádtól! Hamarosan meg fogja tudni, hogy itt vagy; talán máris tudja, talán máris rosszat forral ellened. Vigyázz, be ne engedj senkit a házba, ha mi nem vagyunk itthon!

A törpék jól sejtették a dolgot. A gonosz királyné ugyanis egy szép napon megint elővette a varázstükrét. Nem mintha félt volna, hogy valaki szebb lehet nála a világon, hanem mert hiú volt, és szerette hallani, ahogy a tükör a szépségét dicséri. Föléje hajolt hát, belemosolygott, megkérdezte:

Mondd meg nékem, kis tükröm:
ki a legszebb a földön?

A tükör pedig így felelt:

Szép vagy, úrnőm, de tudd meg:
Hófehérke százszor szebb.
Hegyek között él magában,
a hét törpe házában.


A királyné úgy megrémült, majd kiejtette a tükröt a kezéből. Haragjában nyomban a vadászt hívatta, hogy előbb kivallassa, aztán meg a fejét vétesse, amiért életben hagyta Hófehérkét; hanem annak hűlt helye volt mát az udvarában: elunta gonosz úrnőjének sok kegyetlen szeszélyét, s elszegődött máshová.

A királynét csak annál jobban emésztette a méreg. Dúlva-fúlva járt a palotában, szolgálónak, komornának nem volt tőle maradása. Se látott, se hallott, egyre csak azon töprengett, hogyan pusztítsa el Hófehérkét, mert hát tudta: addig egy pillanatra meg nem nyugszik a lelke az irigységtől; amíg nem ő lesz a legszebb a világon. Végül is kieszelt valamit. Bezárkózott a belső szobájába, bekente hamuval az arcát, befestette szürkére a haját, levetette szép királynői ruháját, és mindenféle hitvány göncöt aggatott magára, a nyakába akasztott egy ládikót, és kendőt kötött a fejére, senki nem ismerhetett rá, mindenki házaló vénasszonynak nézte volna. Így indult útnak a hegyen át a hét törpe házához.

- Selymet, bársonyt vegyenek! - kiáltotta és bekopogtatott.

Hófehérke kikukkantott az ablakon.

- Jó napot, nénikém! Mi van eladó?

- Szép portéka, jó portéka, selyemöv, bársonyöv, amilyen színűt csak akarsz, lelkecském! - szíveskedett a vénasszony, és mindjárt elő is vett a ládikájából egy bársonyövet.

Hófehérkének tetszett a sok színes holmi; azt gondolta magában: "Ezt a derék asszonyságot igazán beengedhetem." Eltolta a reteszt, és kinyitotta az ajtót. A vénasszony bement, kirakta az asztalra az áruját, és míg Hófehérke válogatott az övek közt, vizsga szemmel körülkémlelt, hogy valóban egyedül vannak-e a házban. A lányka nézegette az öveket, kendőket, szalagokat, egyik jobban tetszett neki, mint a másik, nem tudta, melyiket válassza.

- Nem így kell azt, édes lelkem - hízelgett a vénasszony -, föl kell próbálni, hadd lássuk, melyik illik a legjobban a ruhádhoz!

Fogott egy hímes selyemövet, rápróbálta a lányka derekára.

- Ugye, milyen pompás? - mondta kacagva, azzal rántott egyet az övön, meghúzta, gyorsan megcsomózta, s úgy elszorította vele Hófehérke vékony derekát, hogy szegény lánynak elakadt a lélegzete. Elsápadt, és összeesett, mintha már nem is lenne benne élet.

- No, te sem vagy már a legszebb, legföljebb csak voltál! - mondta a vénasszony elégedetten, és újra kacagott egyet, de az a kacagás olyan volt, mint a holló károgása. Még egyszer végigmérte az élettelenül heverő lánykát, és kisietett a házból.

Alkonyatkor hazatértek a bányából a törpék. Majd a földbe gyökerezett a lábuk a rémülettől, amikor meglátták a földön Hófehérkét. Egy percig moccanni sem tudtak, aztán lámpát, szerszámot ledobtak, odaszaladtak hozzá, szólongatták, élesztgették, de hiába: a lányka meg sem rebbent; mintha meghalt volna.

Akkor a törpék gyöngéden fölemelték, hogy ráfektessék az ágyára; ketten a vállánál, ketten a derekánál, ketten a lábánál fogták, a hetedik meg a fejét tartotta nagy óvatosan. Ahogy így vitték, az egyik kis törpe egyszer csak észrevette rajta az idegen selyemövet.

- Oda nézzetek! - kiáltotta. - Elkötötték a derekát!

Gyorsan letették az ágyra, szaladtak ollóért, késért, elvágták az övet, s lám: Hófehérke pihegni kezdett, lassan visszatért belé az élet; kinyitotta a szemét, fölült az ágyon, és csodálkozva kérdezte, mint aki mélységes mély álomból ébred:

- Hol vagyok?

- Itt vagy nálunk! - felelték a törpék örvendezve, hogy végre hallják a hangját. - De hát mi történt veled, amíg mi oda voltunk?

Hófehérke elmondta nekik, hogyan kopogtatott be hozzá a vénasszony, hogyan rakta ki, hogyan kínálgatta a portékáját, s hogyan próbálta rá a selyemövet a derekára; de többre nem emlékezett.

- Az a házaló vénasszony nem volt más, mint az elvetemült királyné; a gonosz így akarta kioltani az életedet. Most az egyszer kudarcot vallott, de azért aligha fog felhagyni galád szándékával. Légy hát nagyon óvatos: ha nem vagyunk itthon, ne engedj be senkit a házba!

A királyné pedig, ahogy hazaért, ledobálta a gönceit, magára öltötte pompás selyemruháját belenézett a varázstükrébe, és megkérdezte:

Mondd meg nékem, kis tükröm:
ki a legszebb a földön?

De a tükör most is csak így felelt:

Szép vagy, úrnőm, de tudd meg:
Hófehérke százszor szebb.
Hegyek között él magában,
a hét törpe házában.

A királyné felugrott ültéből, és mérgében majdnem a falhoz csapta igazmondó varázstükrét.

Mikor aztán kissé lecsillapodott az indulata, töprengeni kezdett, forralta magában az egyik gonosz tervet a másik után, míg végül meg nem állapodott a leggonoszabbnál.

Értett a boszorkánymesterséghez, bezárkózott hát a kotyvasztóműhelyébe, tüzet rakott, pépet kavart, és fabrikált egy mérgezett fésűt. Mikor azzal elkészült, megint felöltözött vénasszonynak, megint bekente hamuval az arcát, megint befestette szürkére a haját, megint ládikát akasztott a nyakába de most még sokkal vénebbnek, sokkal törődöttebbnek látszott, mint a múltkor. Botot fogott a kezébe, és mintha hibás volna a lába, sántikálva indulta hegyen át a hét törpe háza felé.

Ahogy odaért, felnyitotta a nyakba való ládikája tetejét, és sipítozva kínálni kezdte a portékáját.

- Csatot, gombot, fésűt vegyenek!

Hófehérke kiszólt az ablakon:

- Menj csak tovább, jó asszony, nem szabad beengednem senkit.

- De megnézni csak megnézheted a portékámat! - mondta a vénasszony. Odabicegett a ládikájával az ablak alá, és mutogatni kezdte az áruját: a fényes gombokat, a csinos csatokat s legvégül a fésűt.

- Jaj, éppen egy ilyen fésű kellene nekem! - mondta Hófehérke. - Add csak ide, nénikém!

- Félek, hogy nem adod vissza, történt már velem ilyesmi! - felelte az öreg. - Gyere ki, ha olyan kíváncsi vagy rá.

"Ej - gondolta magában Hófehérke -, ez az együgyű öregasszony csak nem árthat nekem!" - azzal kinyitotta az ajtót. A vénasszony odatipegett de minden lépésnél szisszent egyet, mint akinek nagyon fáj a lába. "Mégsem engedhetem, hogy ez a szegény anyóka itt álljon a küszöbön" - gondolta Hófehérke, és behívta az öreget: üljön le, pihenje ki magát, mielőtt továbbmegy. És közben a fésűre is megalkudtak.

- Jó vagy hozzám, kislányom - mondta akkor a vénasszony -, jóval akarok fizetni érte. Nagy gond lehet neked minden reggel ez a sűrű hajad; gyere ide, hadd fésüljelek meg egyszer rendesen, amíg itt üldögélek.

Hófehérke leült egy zsámolyra az öregasszony lábához, és odatartotta neki a fejét. De alig merült a fésű ébenfekete hajába, hatni kezdett a méreg és a lányka eszméletlenül hanyatlott a földre.

Éles hollóhangján nagyot kacagott a gonosz királyné, és elégedetten dörzsölte a kezét.

- No, te világszépe, most aztán megjártad! - mondta kárörömmel, és kisietett a házból.

Csakhamar hazajöttek a bányából a törpék; meglátták a földön Hófehérkét, és tüstént tudták, hogy megint a mostohaanyja járt ott, Nosza, keresni, kutatni kezdtek; megtalálták a hajában a mérgezett fésűt, fogták, tűzbe dobták; mire elégett, Hófehérke is magához tért ájultából. Elmondta, mi történt vele, a törpék pedig újra a lelkére kötötték, ki ne nyissa többé senkinek az ajtót.

A királyné meg, ahogy hazaért, éppen csak ledobálta magáról a gönceit, máris elővette a tükrét.

Mondd meg nékem, kis tükröm:
ki a legszebb a földön?

A tükör pedig azt felelte:

Szép vagy, úrnőm, de tudd meg:
Hófehérke százszor szebb.
Hegyek között él magában,
a hét törpe házában.

A királyné tetőtől talpig reszketni kezdett mérgében; rikácsolt; csapkodta, ami a keze ügyébe akadt; még a tájékára sem mert menni senki a szobájának. Tombolt vagy egy fél napig; akkor eltökélten azt mondta: "Hófehérkének pedig meg kell halnia, akár az életem árán is!"

Túl a boszorkánykonyháján volt a királynénak egy még titkosabb kis kamrája, abban tartotta a legöldöklőbb mérgeket, ott készítette elő legfélelmesebb fondorlatait. Parancsba adta az udvari népnek, hogy senki ne merje háborgatni, hozatott magának egy hibátlan, szép almát a királyi kert legszebb almafájáról, és bezárkózott vele ebbe a titkos kamrájába. Ott nekiült a munkának, dolgozott egész nap, egész éjjel, fölhasznált minden fortélyt, összeszedte minden tudományát, s addig föl se kelt a boszorkányasztala mellől, míg az alma piros felét át nem itatta gyilkos méreggel. Akkor aztán felöltözött almaárus menyecskének, kosarat vett a karjára, telerakta almával, legtetejére rátette a legszebbiket, a mérgezettet, s így indult a hegyen át a hét törpe házához.

Mikor odaért, nagy hangon rákezdte:

- Édes almát vegyenek! Szép almát vegyenek!

Hófehérke kinézett az ablakon, megtetszett neki a szép gyümölcs, s ráadásul a menyecske olyan barátságosan kínálgatta, hogy azt nem lehetett szó nélkül megállni.

- Venni vennék - mondta -, de nem szabad senkit beengednem, a hét törpe megtiltotta.

- Ha nem veszel, nem veszel - rántott egyet a vállán a parasztasszony -, kapok én elég vevőt az almámra! De hogy te se búsulj, nesze, ezt a legszebbiket neked adom, kóstold meg!

Hófehérke már-már kinyúlt érte, de nyomban vissza is kapta a kezét.

- Nem - mondta -, semmit nem szabad elfogadnom.

- Ejha - kiáltott a menyecske -, de kurta pórázon tartanak a gazdáid! Talán csak nem attól féltenek, hogy valaki megmérgez? No, hogy megnyugtassalak, ezt a fakó felét majd megeszem én, és a piros meg legyen a tiéd.

Azzal kettészelte az almát, a fehér felét megtartotta magának, a pirosat meg odaadta Hófehérkének.

Hófehérke nézegette, forgatta a pirospozsgás fél almát, szerette volna is, meg nem is; de mikor hallotta, milyen jóízűen harsan a gyümölcs friss húsa a menyecske foga alatt, ő sem tétovázott tovább, szájához emelte és beleharapott. S abban a pillanatban holtan esett össze.

A királyné gonosz károgással, hosszan fölkacagott:

- Fehér voltál, mint a hó, piros voltál, mint a vér, fekete voltál, mint az ében, de most már a törpék sem tudnak lelket verni beléd!

Sarkon fordult és elindult; oly sebesen járt, mint a szél, a kendője úgy lobogott, mint a holló szárnya; s mintha vihar tépné őket, zúgtak, nyögtek nyomában az erdő fái. Otthon át sem öltözködött, szaladt egyenesen a tükréhez:

Mondd meg nékem, kis tükröm:
ki a legszebb a földön?

És a tükör végre azt felelte:

Te vagy, úrnőm, a legszebb.

Erre aztán a királyné irigy szíve is megnyugodott, ha az irigy szívnek egyáltalán lehet nyugovása.

Este a törpék hazatértek a hegyekből, s ott találták Hófehérkét a földön. Tüstént tudták, hogy megint a gonosz mostoha járt itt. Keresték, kutatták, nincs-e valami mérgezett holmi rajta, meglocsolták az arcát friss vízzel, élesztgették, költögették, de hiába. Nem használt semmi: Hófehérke most igazában meghalt.

Akkor a törpék felravatalozták, mind a heten körülülték, s három napon, három éjen át siratták. Negyednap lett volna a temetés; de Hófehérke a negyedik nap reggelén is éppen olyan szép volt, mint életében, bőre, mint a hó, arca, mint a vér, haja, mint az ében; mintha csak mélységes-mély álmot aludnék a fehér virágos ravatalon. A gyászoló kis törpék lábujjhegyen jártak körülötte, mintha félnének, hogy felzavarják; meg-megálltak, hosszan elnézték, s végül az egyik azt mondta:

- Nem, ezt a gyönyörű lányt nem temetjük el a csúnya fekete földbe!

Hófehérkét üvegkoporsóba fektették s arra aranybetűkkel ráírták a nevet, meg hogy aki benne pihen, királylány volt; aztán. kivitték a hegyre, egy tisztáson letették egy pázsitos halomra, és búcsút vettek tőle. De attól fogva csak hatan jártak a bányába, mert egyikük mindig ott őrködött a tisztáson, és vigyázott az üvegkoporsóra. Az erdőből őzikék és mókusok jöttek a koporsóhoz, a tisztás körül a fákon pedig ott rostokolt egy bagoly meg egy holló meg egy gerle; gyászolták Hófehérkét, akinek még mindig olyan volt a bőre, mint a hó, olyan az arca, mint a vér, és olyan a haja, mint az ében.

Így telt-múlt az idő nyárra tél télre nyár, a lombok lehulltak meg újra kizsendültek, a fészkekben madárfiókák csivogtak, és zsenge kis őzgidák dörzsölgették bársonyos nyakukat a vén tölgyek derekához, És egyszer egy ilyen tavaszi napon egy királyfi vetődött az erdőbe. Addig-addig bolyongott, míg ki nem bukkant a tisztásra, ahol Hófehérke pihent az üvegkoporsóban. Elolvasta az aranybetűs felírást, aztán leült egy kidőlt fatörzsre, és csak nézte, nézte a szépséges halottat. Ott ült, amíg le nem szállt az este, akkor bekopogtatott a törpék házába, és szállást kért tőlük éjszakára. Azok szívesen befogadták, megkínálták vacsorával is, de a királyfinak nem volt kedve enni, csak ült szótlanul, maga elé meredve, mint akinek a szívét nyomja valami.

Végül aztán rászánta magát, s így szólt a törpékhez:

- Adjátok nekem ezt a koporsót. Megfizetek érte!

- De mi a világ minden kincséért sem válunk meg tőle! - felelték a törpék.

- Hát ha pénzért nem adjátok, adjátok nekem ajándékba - kérte a királyfi -, mert én nem tudok úgy élni tovább, hogy ne lássam mindig Hófehérkét.

Olyan esengve, oly búsan kérte, hogy a törpéknek végül is megesett a szívük rajta, nekiadták a halott Hófehérkét.

Akkor a királyfi előszólította a szolgáit, és megparancsolta nekik, vegyék vállukra, s úgy vigyék haza kastélyába a koporsót. Azok meg is indultak vele, s amint vitték, egyikük egyszer csak megbotlott egy cserjeágban. A koporsó megbillent a vállukon, s attól a rázkódástól Hófehérke szájából kifordult a mérges almadarab; mert amikor a gyümölcsbe belekóstolt, túl nagyot harapott, és a falat megakadt a torkán. Szeme felpattant; felemelte a koporsó üvegfedelét, felkönyökölt a selyempárnán, és csodálkozva felkiáltott:

- Hol vagyok?

- Nálam! - felelte boldogan a királyfi. - Te vagy a legdrágább nekem a világon; gyere velem édesapám kastélyába, légy a feleségem!

Kitűzték a lakodalom napját, s arra minden szomszédos ország királyát, királynéját meghívták. Oda készülődött Hófehérke gonosz mostohája is. Nem tudta, ki lehet a mátka, csak annyit hallott róla, hogy nagyon szép, bőre fehér, mint a hó, arca piros, mint a vér, haja fekete, mint az ében. Maga sem tudta, miért, valami aggodalom szorongatta a szívét; egyre azon járt az esze, hogyan fogja túlszárnyalni szépségével a menyasszonyt, mert hát amióta Hófehérke meghalt, el sem tudta képzelni, hogy valaki szebb is lehet nála a világon. Soha nem öltözködött még ilyen gondosan, soha ilyen sokáig nem fésülte még a haját, és csak úgy csillogott-villogott rajta a sok drága ékszer.

Előállt a hatlovas hintó s az udvari népnek szeme-szája elállt az ámulattól, amikor a királyné kilépett a szobájából.

Az gőgös mosollyal pillantott végig rajtuk, de mielőtt beszállt volna a hintóba még egyszer meg akart bizonyosodni a szépségéről. Visszament a szobájába, mintha valamit ottfelejtett volna, elővette fiókjából a varázstükröt, föléje hajolt, megkérdezte:

Mondd meg nékem, kis tükröm:
ki a legszebb a földön?

A tükör pedig így felelt:

Szép vagy, úrnőm, de tudd meg:
a menyasszony százszor szebb.

A királyné átkozódni kezdett, elszorult a szíve, azt sem tudta, hová legyen félelmében. Először azt gondolta, el sem megy a lakodalomba, de egy percnyi nyugta sem volt, mindenáron látnia kellett a mátkát.

Ahogy a gonosz királyné a terembe lépett, és megpillantotta Hófehérkét, holtan rogyott össze rettenetes dühében.







Fazekas Anna: ÖREG NÉNE ŐZIKÉJE


Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.

Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"

Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"

Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.

De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.

S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.

Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.

Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.

Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.

Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.

Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!







A KIS GYUFAÁRUS LÁNY
(Hans Christian Andersen)

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele.
Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.

Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.

Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét.
Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.

- Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta "Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé."

Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.

- Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.

A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek új esztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.

- Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség







A HÓEMBER
(Hans Christian Andersen)


Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! - kiáltott fel elégedetten a hóember. - Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam az az izzó képű odafönn? - A napot gondolta, amely éppen akkor hajlott nyugovóra. - Felőlem bámulhat, ugyan nem hunyorgok, szemem se rebben!

Csakugyan, meg se rebbent a szeme, a két háromszögletű széndarab. De annál jobban villogtatta a fogait; tehette, mert egy gereblye feje volt a szája. Gyereksereg ujjongó kiáltásai közepette született, szánkócsilingelés, ostorpattogás köszöntötte.

Lenyugodott a nap, átadta helyét a teliholdnak; most annak fényes, kerek arca ragyogott az égen.

- No, most meg a másik oldalról bámészkodik! - bosszankodott a hóember, mert azt hitte, megint a nap jelent meg az égen. - Úgy látszik, sikerült leszoktatnom róla, hogy olyan utálatos meleget árasszon rám. Most már nincs ártásomra, inkább világít nekem, hogy láthassam magamat. Csak azt tudnám, mit kell csinálni, hogy az ember elmozdulhasson a helyéről! De szeretnék lábra kelni! Akkor lemehetnék a jégre, korcsolyázhatnék, ahogy a fiúktól láttam. De hiába, moccanni se tudok!

- Tudsz! Tudsz! - ugatta a házőrző. Kicsit rekedt volt, amióta a meleg kályha mellől kiküldték házat őrizni. - Tudsz majd futni, ne félj! Megtanít rá a nap! Láttam tavaly, hogy elbánt az elődöddel. Ti mind futni szeretnétek, s a végén másképp kell futnotok, mint ahogy elképzeltétek. Majd a nap megtanít.

- Mit mondasz, pajtás? - fülelt fel a hóember. - Az tanítana meg rá, az a fényes képű odafönn? Hiszen az fél tőlem! Az előbb keményen ránéztem, s mindjárt elbújt előlem, most aztán a másik oldalról próbál megközelíteni!

- Nem tudsz te semmit! - csaholta fölényesen a kutya. - Nem is csoda, hiszen most pacsmagoltak össze! Ez, amit most látsz, a hold, ami meg elbújt a föld alá, a nap volt. Holnap majd előbújik megint, és úgy megfuttat, hogy az árokpartig szaladsz, meglásd! Hamarosan időváltozás lesz, jelzi már a hátsó lábam, úgy szaggat, hogy az csak az idő fordulását jelentheti.

- Nemigen értem, mit beszél - tűnődött magában a hóember -, de valami rosszat sejtek a szavai mögött. Aki az előbb úgy rám sütött és megbámult, akit a kutya napnak nevezett, az rosszakaróm, úgy sejtem.

- Úgy! Úgy! - ugatott a kutya, aztán hármat fordult a maga tengelye körül, és behúzódott a házába.

Igazat jósolt a kutya hátsó lába: reggelre csakugyan megváltozott az idő. Nedves, sűrű köd ülte meg a tájat. Napkelte előtt szél kerekedett, kemény téli szél, csontjáig hatolt az embernek. Aztán előbukkant a nap, és tündérkertté varázsolta a vidéket. A fákon, bokrokon zúzmara fehérlett, mintha illatos virágzuhatag lepte volna el az ágakat. A megszámlálhatatlan ágak, gallyak finom rajzú erezete, amit a nyári lomb elrejtett a szem elől, most tisztán látszott, fehéren sugárzott külön-külön minden apró ágacska. A szomorúfűz olyan elevenen hajladozott a szélben, mint nyáron. Csodálatos tündöklés volt a táj. Hát még amikor magasabbra hágott a nap! Úgy villogott, szikrázott a hólepte vidék, mintha gyémántpor szitált volna az égből, s a hótakarón fehér fényű, nagy gyémántdarabok sziporkáznának. De azt is hihette volna, aki látta, hogy ezer meg ezer kicsi gyertya hófehér lángja libeg a földön.

- Ó de gyönyörű! - kiáltott fel egy fiatal lány, aki egy ifjúval lépett ki a kertbe. Éppen a hóember előtt álltak meg, s elgyönyörködtek a tündöklő fákban. - Nyáron se látni szebbet! - mondta, és felragyogott a szeme.

- Ilyen legényt se látni nyáron, mint ez! - mutatott az ifjú a hóemberre. - Daliás legény!
A lány fölnevetett, intett a hóembernek, aztán játékosan elszaladt a havon, amely úgy ropogott a lába alatt, mint a keményített gyolcs.

- Hát ezek kicsodák? - kérdezte a hóember a házőrző kutyától. - Te régóta itt szolgálsz, nem ismered őket?
- Dehogynem - felelte a kutya. - A lány néha megsimogat, az ifjú meg csontot ad. Őket. nem harapom meg.
- De mifélék? - faggatózott a hóember.
- Jegyesek - morogta a kutya. - Majd beköltöznek egy ilyen házikóba, mint az enyém, és együtt rágják a csontot.
- Van olyan tekintélyük, mint nekem vagy neked? - kíváncsiskodott tovább a hóember.
- Hogyne volna! Hiszen az uraságokhoz tartoznak! Mondhatom, édeskeveset tud, akit csak tegnap gyúrtak! Bezzeg én eleget éltem, sok mindent tapasztaltam, ismerem az udvar meg a ház népét. Volt olyan idő is, amikor még nem tartottak láncon. Úgy, úgy!
- De jólesik ez a hideg! - mondta kis idő múlva a hóember. - No, hát mesélj tovább! Csak a láncodat ne csörgesd, mert attól fejfájást kapok.

- Úgy bizony, úgy, úgy! - folytatta a kutya. - Én is voltam valamikor kicsi kutya, kicsi és kedves, ahogy mondták rólam. Bársonyszéken heverésztem odabenn az uraságék házában, a legfőbb uraság ölében feküdtem, simogattak, becézgettek, hímzett kendőcskével törülgették tisztára a lábaimat; "gyönyörűségem, aranyos kutyácskám", mást se hallottam egész nap. Egy nap aztán azt mondták, hogy már igen nagy vagyok, s a szakácsnénak ajándékoztak. Lekerültem hát a pincelakásba. Te éppen beláthatsz oda, megláthatod a kamrát, ahol olyan nagy úr voltam, mert az voltam a szakácsné kamrájában is. Ez már nem volt olyan fényes hely, de sokkal kényelmesebb: nem cibáltak, ráncigáltak a gyerekek, mint odafönn. Enni még többet kaptam, mint azelőtt. Külön vánkosom volt, amin aludtam, s még kályha is volt a szobában. Ilyenkor, télidőben, az a legnagyobb kincs a világon! Úgy megbújtam alatta, hogy még a farkam csücske se látszott ki. Ó, még ma is arról a meleg kályháról álmodom! Úgy, úgy!

- Hát olyan szép az a kályha? - kérdezte a hóember. - Hasonlít hozzám? - Mindenben az ellentéted! - felelte a kutya, és elábrándozott: - Fekete, mint a szén, hosszú, karcsú nyaka van és réztrombitája. Hasábfát eszik, s ha evett, láng csap ki a szájából. Ó, milyen gyönyörűség a közelében lenni, hozzásimulni, alája bújni. Onnan, ahol állsz, éppen leláthatsz a szakácsné kamrájába.

A hóember odanézett, s meg is látta azt a fekete, fényesre dörzsölt, réztrombitás jószágot, amelyből pirosan világított a tűz. Különös érzés szállta meg a hóembert, maga se tudott rajta eligazodni, mit érez. Aki nem hóembernek született, talán úgy nevezné: szerelem.
- És mért hagytad el őnagyságát? - kérdezte a hóember. Úgy érezte, a kályha csak női lény lehet.
- Mert kényszerítettek rá! - mondta a kutya. - Kitessékeltek a kamrából, és láncra kötöttek. Megharagudtak rám, mert a legkisebb úrfinak beleharaptam a lábába. Pedig igazam volt - mért rúgta félre a csontot, amit rágtam! De ők nem adtak igazat nekem, s azóta láncot hordok, még szép érces hangom is odalett, hallod, milyen rekedt vagyok? Úgy, úgy! Ez lett a nóta vége!

De a hóembernek már máshol járt az esze: a pincelakás ablakát bámulta, nézte a kályhát, amely négy vaslábon állt, és éppen olyan derék termetű volt, mint ő maga.
- Olyan furcsán ropog bennem valami! - mondta aztán a kutyának. - Bejuthatok-e valaha abba a szobába? Igazán szerény kívánság, az ilyenek teljesülni szoktak. Legforróbb vágyam ez, egyetlen vágyam, nincs igazság a földön, ha ez nem teljesül. Lemegyek abba a szobába, meg kell ölelnem azt a teremtést, ha másképp nem juthatok hozzá, hát az ablakot nyomom be!
- Pedig oda nem juthatsz be! - mondta a kutya. - Ha meg valami módon mégis hozzá tudsz érni a kályhához, nyomban véged van. Úgy, úgy!

A hóember egész álló nap sóvárogva bámult be az ablakon. Alkonytájban még meghittebb, hívogatóbb volt a szoba, a kályha szelíd piros fényt árasztott, szebbet, mint a nap, szebbet, mint a hold, olyat, mint a kályha, amikor jól megrakják. Néha kinyitották az ajtaját, s ilyenkor vörös lángnyelvek csaptak ki rajta, rózsaszínűre festették a hóember vágyakozó arcát.

- Ó, nem bírom tovább! Nem élhetek nélküle! - sóvárgott a hóember. - Milyen kedves, és milyen jól illik neki, ha kiölti a nyelvét!

Hosszú volt a téli éjszaka, de a hóembert elszórakoztatták ábrándos gondolatai, amelyektől csak úgy csikorgott a feje.

Reggelre jégvirágok nyíltak a pincelakás ablakain; szépek voltak, szebbeket még a hóember se látott, de hiába voltak szépek, ha eltakarták előle a kályhát. A jégvirágok egyre dúsabban nyúltak, nem akartak elolvadni; csikorgó, csontfagyasztó hideg volt, amolyan hóembernek való idő. De a mi hóemberünket ez sem vigasztalta boldogtalanságában. Rabul ejtette szívét a fekete derekú kályha.

- Komisz betegség ez, hát még egy hóembernek! - mondta részvéttel a kutya. - Engem is elővett, de szerencsésen túlestem rajta. Úgy, úgy! Időfordulás lesz, meglátod!

Úgy is lett, a hideg megenyhült, olvadni kezdett.

Ahogy langyosodott az idő, úgy rokkant, úgy soványodott a szegény hóember. Nem szólt, nem panaszkodott, s ez már igazán rosszat jelentett.

Egy reggel aztán összeroskadt. Csak szürkés hókupac maradt a helyén meg egy seprűnyél, amely a gerince volt.

- Most már értem, mért volt olyan nyugtalan - bólogatott a kutya, amikor meglátta. - Söprűnyél volt a testében, az izgett-mozgott benne, nem csoda, hogy mindig mehetnékje volt. Úgy, úgy!
Aztán elvonult a tél is.

- Fuss! Fuss! - kiáltotta utána a kutya, a kislányok meg ezt zöngicsélték az udvaron:

Levélke, bújj ki az ághegyen!
Füves rét, zöld takaród legyen!
Kakukk, fürj, pacsirta, szólj vígan!
Virág nyit, tavasz jön - itt suhan!
Énekeld velem, te kismadár:
nem jön a hideg tél vissza már!

És a hóemberre nem gondolt már senki.







PIROSKA ÉS A FARKAS


Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány; aki csak ismerte, mindenki kedvelte, de legjobban mégis a nagymamája szerette: a világ minden kincsét neki adta volna. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. A kislánynak annyira tetszett a sapka, hogy mindig csak ezt hordta; el is nevezték róla Piroskának. Piroskáék bent laktak a faluban, nagymama pedig kint az erdőben, egy takaros kis házban. Egy szép napon azt mondja Piroskának az édesanyja:

- Gyere csak, kislányom! Itt van egy kalács meg egy üveg bor, vidd el a nagymamának. Beteg is, gyönge is szegényke, jól fog esni neki. Indulj szaporán, mielőtt beáll a hőség. Aztán szépen, rendesen menj, ne szaladgálj le az útról, mert elesel, és összetörik az üveg, kifolyik a bor, és akkor mit iszik a nagymama! Ha pedig odaérsz, ne bámészkodj összevissza a szobában; az legyen az első dolgod, hogy illedelmesen jó reggelt kívánj.

- Bízzad csak rám, édesanyám, minden úgy lesz, ahogy mondod - felelte Piroska az intelemre, azzal karjára vette a kosárkát, és útnak indult.

Átvágott a mezőn, beért az erdőbe; hát ki jön szembe vele? Nem más, mint a farkas.

- Jó napot, Piroska! - köszönt rá a kislányra.

Az meg mosolyogva, jó szívvel felelte:

- Neked is, kedves farkas! - Nem tudta még, milyen alattomos, gonosz állattal van dolga.

- Hová ilyen korán, lelkecském? - szívélyeskedett tovább a farkas.

- Nagymamához.

- Aztán mit viszel a kosaradban?

- Bort meg kalácsot. Tegnap sütöttük; szegény jó nagymama gyönge is, beteg is, jót fog tenni neki, legalább egy kicsit erőre kap tőle.

- És hol lakik a nagymama, Piroska?

- Itt az erdőben, a három tölgyfa alatt. Biztosan ismered a házát, mogyorósövény van körülötte.

- Persze, persze, most már emlékszem rá; talán negyedóra járásra van innét. "Ez a zsenge fiatalka jobb falat ám, mint az öreg! - gondolta magában a farkas, és a szeme sarkából végigmustrálta a kislányt. - De vigyázat! Lássunk furfangosan a dologhoz, hogy mind a kettőt megkaphassuk. Mert akármilyen öreg csont, azért a nagymama is elkel a bendőmbe!"

Egy darabig együtt mentek, aztán a farkas egyszerre csak felkiáltott:

- Nézd csak, Piroska, mennyi szép virág virít körülöttünk! Én a helyedben bizony szednék egy szép csokrot a nagymamámnak!

Piroska szétnézett: valóban, a fák alja tele volt szebbnél szebb erdei virággal, a lombok közt meg úgy csicseregtek a madarak, hogy öröm volt hallgatni.

"Igaza van ennek a farkasnak - gondolta a lányka -, nem is hittem volna róla, hogy ilyen figyelmes jószág! Korán van még, nem kell sietnem; nagymama biztosan örülni fog a virágnak."

Azzal letért az útról, és tépegetni kezdte a sok tarka virágot, egyik szálat a másik után, előbb csak az út mentén, aztán egyre beljebb; mert valahányszor egyet leszakított, mindig úgy találta, hogy odább az a másik még sokkal szebb. Odafutott, azt is leszedte, és így mind mélyebbre és mélyebbre került az erdőben. A farkas megvárta, míg a lányka eltűnik a bozótban, akkor aztán szaladt egyenest a nagymama házához, és bekopogtatott.

- Ki az? - kérdezte a nagymama az ágyból.

- Én vagyok, Piroska - felelte a farkas olyan vékony hangon, amilyet csak ki tudott szorítani magából. - Nyisd ki az ajtót, hoztam neked friss kalácsot, finom bort!

- Nincs kulcsra zárva - mondta az öregasszony -, csak a kilincset kell lenyomnod. Nagyon gyönge vagyok, nem tudok fölkelni.

A farkasnak se kellett kétszer mondani: benyitott, odarohant az ágyhoz, és se szó, se beszéd, bekapta a nagymamát.

- Ezzel hát megvolnánk - mondta elégedetten -, lássuk a következő fogást.

Ott volt a széken a nagymama ruhája, főkötője szép rendben ahogyan az este letette. A farkas magára kapta a szoknyát, belebújt a réklibe, föltette a főkötőt, befeküdt az ágyba, és behúzta az ágyfüggönyt. Jól magára húzta a paplant, egészen az orráig, hogy minél kevesebb lássék ki belőle, és elkezdett halkan nyögdécselni, mint aki nagybeteg Piroska meg azalatt csak szaladt virágtól virágig, hallgatta a madárszót, figyelte a lepkék táncát, és csak akkor jutott eszébe a nagymama, mikor már olyan nagy volt a bokrétája, hogy alig fért a kezébe. Nosza, útnak eredt, szaporázta a lépést, míg a három tölgyfa alatt föl nem tűnt a mogyorósövényes kis ház.

- Nagymama! - kiáltotta már messziről. - Nagymama! Én vagyok itt, Piroska! Egy kicsit furcsállotta ugyan, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva; de aztán azt gondolta: "Szegény nagyanyó biztosan nagyon várt már; nyitva hagyta az ajtót, hogy meghallja, ha jövök."

Belépett a szobába, de valahogy odabent is olyan furcsa volt, hideg-e, meleg-e, maga s tudta, csak egészen beleborzongott. És hogy a félelmét elűzze, nagyot kiáltott:

- Jó reggelt kívánok, nagyanyókám!

Nem felelt senki. Hanem az ágy felől mintha elhaló nyögdécselést halott volna.

- Nagymama, mi bajod? - kiáltotta ijedten Piroska, és elrántotta a függönyt.

Szegény öreg nagyanyó ott feküdt az ágyban nyakig betakarva, és olyan, de olyan furcsa volt!

- Ej, nagymama, de nagy a füled! - csapta össze Piroska a kezét.

- Hogy jobban halljalak! - hangzott a felelet, de az is olyan különösen, olyan reszelősen, hogy a kislány rá sem ismert.

- Ej, nagymama, de nagy a szemed!

- Hogy jobban lássalak!

- Ej, nagymama, de nagy lett a kezed!

- Hogy jobban megfoghassalak!

- Ej, nagymama, de szörnyű nagy a szád!

- Hogy jobban bekaphassalak!

Alighogy kimondta, egy ugrással kint termett a farkas az ágyból, és bekapta szegény kis Piroskát. Aztán, mint aki dolgát jól végezte, visszafeküdt és elaludt. Álmában olyan horkolást csapott, hogy csak úgy rezegtek tőle a kis ház ablakai. A vadásznak éppen arra vitt az útja. Ahogy meghallotta a nagy fűrészelést, csodálkozva állt meg.

"Ejnye, hogy horkol ez az öregasszony - gondolta. - Csak nincs valami baja?"

Bement a szobába, odalépett az ágyhoz; hát látja, hogy a farkas fekszik benne!

- Megvagy, vén gonosztevő! - kiáltotta. - Mennyit kerestelek!

Kapta a puskáját, le akarta puffantani. Már-már elhúzta a ravaszt, de akkor eszébe jutott: hátha a farkas megette a nagymamát! Nem lőtt rá, hanem előkereste a fiókból az ollót, fölvágta a vén ragadozó hasát, és kiszabadította Piroskát is meg a nagymamát is. Szegény öreg alig pihegett már; Piroska meg, ahogy kikerült a napvilágra, felsóhajtott:

- Jaj, de féltem! Olyan sötét volt a farkas gyomrában!

Köveket hoztak, megtömték velük a farkas hasát, aztán a vadász összevarrta a bőrét. Az ordas nemsokára fölébredt. Odébb akart állni, de ahogy kiugrott az ágyból, a nehéz kövek lehúzták a földre: lerogyott, elterült, és kiadta a páráját. Akkor az erdész megnyúzta a vadállatot, és hazavitte a bundáját. Nagymama megette a kalácsot, megitta a bort, és új erőre kapott tőle. Piroska pedig megfogadta:

- Soha többé nem térek le az útról, és nem szaladgálok be az erdőbe, ha egyszer édesanyám megtiltotta.

És ezzel vége is volna a mesének, ha folytatása nem volna. Mert - így beszélik - Piroska egyszer, nem sokkal ezután, ismét kalácsot vitt az erdőbe a nagymamának, és útközben találkozott egy másik farkassal. Alattomos, komisz jószág volt az is, szerette volna mindenáron letéríteni a kislányt az útról. De beszélhetett, amit akart! Akármilyen mézes-mázosan szólítgatta is, Piroska most már okosabb volt, ügyet sem vetett rá, sietett egyenesen a nagymamához. Letette a kosárkát az asztalra, aztán nyomban mesélni kezdte, mi történt.

- Képzeld, nagymama, megint találkoztam egy farkassal! Tisztességgel köszönt, nyájasan szólt hozzám, de a szeme semmi jót nem ígért. Ha nem nyílt úton történik a dolog, biztosan bekapott volna!

- Akkor jó lesz bereteszelni az ajtót, nehogy ránk törjön! - mondta a nagymama.

Csakhamar kopogtatott is a farkas.

- Nyiss ajtót, nagyanyó, én vagyok itt, a kis unokád, friss kalácsot, finom bort hoztam!

Hanem azok odabent egy mukkot sem szóltak. A farkas egy ideig kapargatta, feszegette az ajtót, de hiába: a retesz jól tartott. Bosszúsan odébb ment hát, aztán megint visszajött, bekémlelt az ablakon, kódorgott a ház körül, végül pedig fölkapaszkodott a háztetőre, hogy majd ott kivárja, míg Piroska este hazaindul; akkor - gondolta - majd utána lopakodik a sötét erdőben, és fölfalja. De a nagymama kitalálta a szándékát, és túljárt az eszén. Azt mondta Piroskának:

- Fogd a vödröt, kislányom, hurkát főztem tegnap, mit álljon itt a leve, hordd ki a házból, öntsd oda az eresz alá, abba a nagy kőteknőbe! Piroska nekiállt, hordta a hurkalevet, egyik vödörrel a másik után, míg tele nem lett vele az öblös kőteknő. Odafent a háztetőn a farkas orrát csakhamar megcsapta a hurkaszag. Ettől egyszerre nagyon nyugtalan lett, nyújtogatta a nyakát, szimatolt, topogott, csiklandozta az ínyét a finom illat. Addig izgett-mozgott, míg egyszer csak megcsúszott; elvesztette az egyensúlyát, legurult a tetőről, belepottyant a teknőbe, és megfulladt a hurkalében.

Meg is érdemelte!















 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Publicisztika  
Ha egy nap...
  2021-05-28 19:30:40, péntek
 
 







HA EGY NAP




Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell... Hívj engem.
Nem ígérem, hogy meg foglak nevettetni... De sírhatok veled.

Ha egy nap el akarsz futni... Ne félj engem hívni.
Nem ígérem, hogy megkérlek, állj meg... De futhatok veled.

Ha egy nap senkit sem akarsz hallani... Hívj engem.
Ígérem, Veled leszek. És ígérem, nagyon csendben.

De ha egy nap hívsz... És nincs válasz...
Gyere gyorsan, látogass meg! Lehet, nekem van Rád szükségem.


Link

















SZÉP ÁLMOKAT!












 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Hétszer szakítottunk,és hétszer fogadtunk újra örök szerelme
  2021-05-27 19:45:42, csütörtök
 
 













HÉTSZER SZAKÍTOTTUNK, ÉS HÉTSZER FOGADTUNK ÚJRA ÖRÖK SZERELMET...
2021. május 27., csütörtök, 17:00







Mikor először pillantottuk meg egymást, nem kérdeztünk semmit, csak csodálkoztunk: miért nem találkoztunk eddig? Vibrált körülöttünk a levegő, szikráztak a pillantások, a szívünk hangosan dobogott.

Ugyanakkor valami hihetetlen nyugalmat is éreztünk, mert tudtuk, hogy innentől kezdve nem létezik más a számunkra. Szenvedélyesen szerettünk, hevesen éltünk meg mindent, amit egymástól kaptunk. A szavakat azonban sokszor kegyetlenül perzselőnek, a távol töltött perceket pedig elviselhetetlenül soknak éltük meg. Akartunk, folyton, mindent, és még annál is többet, de talán túlságosan is erősen ahhoz, hogy együtt maradhassunk. Mert volt, hogy nem voltál ott, pedig vártam rád, vagy nem mondtad ki, amit már régóta reméltem...

Elmentem, hogy távol legyek tőled, pedig minden egyes centiméter, amivel növekedett közöttünk a távolság, kínzó fájdalmat okozott a lelkemnek. Egy hónapot bírtál, majd felhívtál: gondolok-e rád annyit, amennyit te rám? Felelnem sem kellett, mert a találkozásunkkor a tekintetem mindent elárult, ahogyan az ölelésed is felért ezer szóval és a régóta várt vallomással.

Újra együtt voltunk, szorosabban, és közelebb egymáshoz, mint valaha. Perzseltünk, boldogan röpködtünk a föld felett - majd egy percre megpihentél, elgondolkodtál, én pedig hol túlságosan súlyos nyomást, hol pedig hiányt éreztem. Be kellett ismernem: hiába imádjuk egymást, nem megy ez nekünk, így elköszöntünk újra, mintha örökre szólna.







Megfogadtam, hogy elfelejtelek, te viszont nem akartad végleg lezárni, szerettél volna hagyni egy kiskaput. A telefonod két hét múlva csörgött - ezúttal én voltam, aki nem bírtam nélküled. Hogyan is lehetne elfelejteni azt, aki életem szerelme? Aki csodálatosabb ajándékokkal halmozott el, mint amiket mások egy életen át kapnak? Erre döbbentett rá a külön töltött idő, így nem érdekeltek az összezördülések vagy a túlságosan későn kimondott szavak, csak te, és a közös jövőnk. Hétszer fogadtuk meg, hogy örökre szeretni fogjuk egymást, és ugyanennyiszer kellett belátnunk, hogy valamiért mégsem megy nekünk együtt.

Ám nem tudtuk, hogyan kell vagy lehet egymás nélkül élni. Ha távol voltunk, akkor is csak térben, érzésekben sosem. Hol te nyúltál vissza utánam, hol pedig én utánad, mert a véglegest nem tudtuk elfogadni - csak azt, hogy próbálkoznunk kell, újra és újra. Hiszen egyszer már megtörtént a csoda: találkoztunk és szeretjük egymást!

El kell fogadnunk, hogy minket egymásnak teremtett a sors. Ezért nem foglalkozhatunk az apró hiányosságokkal, csak a hatalmas érzésekkel, mert olyan szerelem a miénk, ami csak keveseknek adatik meg. Éppen ezért nem dobhatjuk el többször, nem tölthetünk külön heteket, amikor semmi másra nem vágyunk jobban, minthogy minden pillanatot boldogságban éljünk meg.

Hihetetlen, mégis igaz. Hétszer voltunk együtt, és hétszer szakítottunk, mégsem sikerült örökre elengedni egymást. Mégpedig azért, mert nem akartunk mást az életünkbe. Most már az örökkévalóság felé sétálunk, együtt, kézen fogva, szerelmesen.

SHE.HU Kibeszélő!


Link



Szerelem koronavirus idején

Link














 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Publicisztika  
Csapás csapás hátán Indiában
  2021-05-26 20:30:14, szerda
 
 







CSAPÁS CSAPÁS HÁTÁN INDIÁBAN


. 27 millió halottja van a koronavírusnak Indiában
. most pedig heves trópusi ciklon szedi az áldozatait
. Új csapás Indiában: a "feketegomba" fertőzés


Indiában már 27,16 millió a koronavírusban megfertőződöttek száma, a helyzetet súlyosbítja, hogy heves trópusi ciklon csapott le az ország keleti részére, amelynek már halálos áldozatai is vannak.

Indiában egy nap alatt 208 921 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak, míg 4157-en haltak meg. Tavalyi kezdete óta a járvány 311 388 halálos áldozatot követelt.

A pandémia amúgy is súlyos következményeit tovább nehezíti, hogy az ország keleti részén szélsőséges időjárás tombol. A Jaasz ciklon heves esőzéssel és dagállyal érkezett, a hatóságok több mint 1,1 millió embert menekítettek biztonságos helyre Orisza és Nyugat-Bengál államokban. Navin Patnaik, Orisza állam miniszterelnöke arra szólította fel a védett helyekre költöztetett embereket, hogy viseljenek kettős maszkot és tartsanak távolságot. "Egyszerre kell szembenézni mindkét kihívással" - mondta a politikus.

Szerdán már két halálos áldozatot is jelentettek: egy embert elsodort a kiöntött tenger, egy másikra pedig rádőlt a háza. A ciklon több tízezer sárkunyhót elpusztított a keleti országrészben.

A helyi meteorológiai intézet szerdai jelentése szerint a Jaasz keltette viharban a szél sebessége elérte az óránkénti 130-140 kilométert, míg a széllökéseké óránként 155 kilométer. A ciklon Orisza államban Balaszur településtől 50 kilométerre délkeletre csapott le. A heves esőzések keltette ár és a tenger elöntötte Nyugat-Bengál és Orisza part menti területeit.

A kalkuttai repülőtér helyi idő szerint este 8 óráig zárva tart. A helyi vasúttársaság közölte, hogy a vonatjáratokat elővigyázatosságból törölték.


Orisza Csandabali és Paradip régiójában a ciklon felkorbácsolta négyméteres hullámok eláraszthatják az alacsonyan fekvő területeket. Előrejelzések szerint a szélsőséges időjárás Nyugat-Bengál legalább 20 körzetében heves esőzéssel párosul majd. A halászokat figyelmeztették, hogy vonuljanak biztonságos helyre.

A hatóságok több ezer katasztrófavédelmi dolgozót vezényeltek ki, hogy segítsenek az evakuálásban és felkészüljenek az esetleges mentési műveletekre. Az indiai légierő és haditengerészet is készenlétben áll, hogy kivegye részét a segélyezési munkálatokból.

A múlt héten egy másik vihar, a Tauktae ciklon söpört végig India nyugati partvidékén, akkor több mint 140 ember meghalt.

Egy évvel ezelőtt pedig az elmúlt több mint egy évtized legerősebb ciklonja sújtotta India keleti részét. Közel 100 ember halt meg az Amphan ciklonban, amely falvakat tett a földdel egyenlővé és farmokat pusztított el Kelet-Indiában és Bangladesben.

Az eddigi leghalálosabb trópusi ciklonok közül néhány a Bengáli-öbölben tombolt. Az 1999-es "szuperciklon" mintegy 10 000 ember halálát okozta, 15 millióan váltak földönfutóvá. Április és november között gyakran alakulnak ki ciklonok a Bengáli-öböl felett.


Link








Új csapás Indiában: "feketegomba" fertőzés


A koronavírus tombolásával egyidejűleg tovább terjed egy másik, sok esetben halálos lefolyású kór Indiában; az egyébként ritka ,,feketegomba" fertőzés.

Egyre több esetet jelentenek egy másik, szintén súlyos, sok esetben halált okozó penészgomba-fertőzésből, a ,,feketegombaként" is emlegetett,

a legyengült immunrendszert kihasználva a gyomrot és a bélrendszert vagy a tüdőt megtámadó mukormikózisból.

A tüdőből elterjedve a fertőzés megtámadhatja a beteg agyát, sok esetben csak az egyik szem sebészi úton való eltávolításával lehet megállítani a fertőzést.


Fotó: Shutterstock





A gombás fertőzéses esetek gyakoribbá válásáról már két hete beszámoltak indiai orvosok. Sadananda Gowda, az indiai szövetségi kormány egészségügyi minisztere szombaton arról tájékoztatott, hogy eddig csaknem 9 ezer ilyen gombás fertőzést jegyeztek fel Indiában, és az esetszám növekedése miatt hiánycikk a gombás fertőzés kezelésére használt gyógyszer, az Amphotericin B. A helyi média szerint már legalább 250 halálos áldozata van a gombás fertőzésnek Indiában, de hivatalos adat erről nem áll rendelkezésre.
Korábban évente néhány mukormikózisos esettel találkoztunk, a mostani helyzet ijesztő

- mondta Ambrish Mithal, a Max Healthcare magánkórház gasztroenteorológia és diabétesz osztályának vezetője.

Az indiai szövetségi egészségügyi minisztérium csütörtökön javasolta az államoknak, hogy minősítsék járvánnyá a gombás fertőzés okozta betegséget azért, hogy minden orvosnak kötelező legyen jelentenie, ha ilyen esettel találkozik.

Narendra Modi kormányfő pénteken a koronavírus utáni új kihívásnak nevezte a betegséget.



Link





 
 
0 komment , kategória:  Tragédiák - katasztrófák  
Viszlát, maszk! Közterületen már nem kell viselni
  2021-05-25 19:30:17, kedd
 
 









VISZLÁT, MASZK! KÖZTERÜLETEN MÁR NEM KELL VISELNI


Több, mint ötmillió embert oltottak be hazánkban, így feloldották a korlátozások nagy részét. De mit is jelent ez a gyakorlatban?


A magyar emberek több mint fele védett: az átoltottság egész Európában nálunk a második legmagasabb, ráadásul már több, mint ötmillió ember oltott hazánkban , így feloldották a korlátozások nagy részét.


Az oltásoknak köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát, az 5 millió beoltott elérésének köszönhetően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata.


A járványügyi korlátozások nagy részét elfelejthetjük.

A fokozatosság persze továbbra is indokolt, ezért maradnak olyan szabályok, amelyek alól kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kapnak felmentést.



Tömegközlekedésen és az üzletekben továbbra is kötelező a száj és orr eltakarása - Knap Zoltán





Tömegközlekedés során kell a maszk

. Megszűnt az éjfél és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom.

. Nem kell az üzleteknek, a vendéglátó egységeknek és a szabadidős létesítményeknek este 11 órakor bezárniuk.

. A 16-18 éves korosztály felügyelet nélkül is járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

. Vége az egyéni-, és csapatsportolásra vonatkozó korlátozásoknak.

. A települések belterületén nem kötelező a maszkviselés, vagyis közterületen is elhagyható.

. Minden olyan helyen továbbra is kötelező maszkot viselni, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is.



Szabad az élet a parkokban is, végre nem kell maszkot viselni - Ripost





Esküvő után mulatni is szabad

Lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes. Ha azt vendéglátó üzletben tartják, a vonatkozó védelmi intézkedéseket kell alkalmazni. Ha a rendezvény céljára az egész vendéglátó üzletet kibérlik, illetve ott biztosítják a résztvevők elkülönítését, akkor a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta és még maszkot sem kell viselnie.

Az egyházi és polgári házasságkötés, illetve a temetés nem minősül rendezvénynek, vagyis a lakodalom kivételével nem esik korlátozás alá.

Amennyiben a polgári szertartásra ,,külsős" helyen, azaz nem házasságkötő teremben, a polgármesteri hivatalban, vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, a lakodalomra vonatkozó rendelkezések lépnek életbe.



Szombaton elérte Magyarország az ötmillió beoltottat, ezért léphettek életbe az enyhítések - MTI





A védettek bulizhatnak is

A kulturális eseményeket, a sport-, illetve zárt térben, valamint a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó) rendezvényeket a védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.

A szabadban tartott kisebb (500 főt nem elérő) rendezvények bárki által látogathatók.

A zenés, táncos rendezvényeket kizárólag a vírus ellen védettek látogathatják - életkortól és helyszíntől függetlenül.


500 fő alatt mehet bárki

A fenti kategóriákba be nem sorolható, egyéb szabadtéren tartott rendezvényeken, így a gyűléseken is részt vehet a nem védett személy, feltéve, hogy az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen. Amennyiben ennél többen vannak az eseményen, akkor - a sportfesztivál kivételével - kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt. Ha egy efféle ,,egyéb" rendezvényt zárt térben tartanak, akkor azon - az ott foglalkoztatottakon kívül - kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt álló 18. életévét be nem töltött személy vehet részt. Ha egy gyűlésen 500 főnél kevesebben vannak, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta - ennél több résztvevőnél kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodhat a helyszínen.

Fontos, hogy a spontán gyűlés tilos, az ezekre vonatkozó korlátozások pedig 2021. június 14-e után szűnnek meg.


REGISZTRÁLJON!

Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon - a védőoltást igazoló alkalmazás ingyenesen letölthető.


Link








Hatalmas fordulat, nagy előnyhöz juthatnak az oltottak

Link











 
 
0 komment , kategória:  Egészségünk érdekében...  
Úszó VB - Budapest 2021
  2021-05-24 19:30:08, hétfő
 
 










ÚSZÓ EB - BUDAPEST 2021




Nagyszerű szereplés hazai pályán: 15 magyar érem a budapesti kontinensviadalon


A magyarok tizenöt éremmel zárták a vizes Európa-bajnokságot.

Nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott.

A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadikként zárt.

Csütörtökön Kapás Boglárka védte meg címét 200 méter pillangón Hosszú Katinkát megelőzve.

Pénteken Szabó Szebasztián nyert 50 méter pillangón, illetve a 4x200 méteres női gyorsváltó lett második.

Szombaton Hosszú harmadik volt 200 méter vegyesen.

A zárónapon Milák 100 méter pillangón is nyert, Burián Katalin 200 méter háton, Kapás pedig 400 méter gyorson lett harmadik.

Gratulálunk!







Íme a budapesti vizes Európa-bajnokság vasárnap befejeződött úszóversenyeinek éremtáblázata. Magyarország öt arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel a negyedik helyen zárt, megelőzve többek között Spanyolországot, Franciaországot, Lengyelországot vagy Hollandiát.


. . . . . . . . . . . . . . . . . . . arany ezüst bronz

1. Nagy-Britannia . . . . . . 11 9 6

2. Oroszország . . . . . . . . . 9 5 8

3. Olaszország . . . . . . . . . 5 9 13

4. MAGYARORSZÁG . . . 5 3 4

5. Hollandia . . . . . . . . . . . .4 5 1

6. Ukrajna . . . . . . . . . . . . .2 1 -

7. Franciaország . . . . . . 1 2 2

8. Spanyolország . . . . . .1 1 1

9. Románia . . . . . . . . . . . 1 1 -

10Finnország . . . . . . . . . 1 1 -

11. Svédország . . . . . . . 1 - 2

Görögország . . . . . . . . . .1 - 2

13. Csehország . . . . . . .1 - -

14. Izrael . . . . . . . . . . . . .1 - -

15. Svájc . . . . . . . . . . . . - 2 1

16. Dánia . . . . . . . . . . . . - 1 1

17. Bulgária . . . . . . . . . . - 1 -

Ausztria . . . . . . . . . . . . . - 1 -

Fehéroroszország . . . . - 1 -

Lengyelország . . . . . . . - 1 -

21. Litvánia . . . . . . . . . . - - 1



Olasz Anna - ezüst




Nyiltvízi úszás 5 km csapat - bronz




Szinkron - bronz




Hosszú Katinka - 400 m. vegyes: arany




Mihályvári-Farkas Viktória - 400 m. vegyes: ezüst




200 m pillangó - Milák Kristóf arany




200 m pillangó - Kenderesi Tamás ezüst /Képen Milákkal/




200 m pillangó Kapás Boglárka arany




200 méter pillangó Hosszú Katinka ezüst
Kép: a 200 méteres pillangóúszás magyar királynői: Kapás Boglárka és Hosszú Katinka!




Szabó Szebasztián 50 méter pillangó arany




4x200 méteres női gyorsváltó ezüst




Hosszú K.200 méter vegyes bronz




Milák K.100 méter pillangó arany




Burián Katalin 200 méter hát bronz .




Kapás B. 400 méter gyors bronz









 
 
0 komment , kategória:  Sport  
Végtelen szerelem
  2021-05-23 22:15:04, vasárnap
 
 










VÉGTELEN SZERELEM


A Végtelen szerelem török dráma, török televíziós sorozat, amelyet az Ay Yapım készített. A sorozatot Hilal Saral rendezte, a forgatókönyvét Özlem Yılmaz és Burcu Görgün írta, a producere Kerem Çatay volt, a zenéjét Toygar Işıklı szerezte. Magyarországon a Duna TV-n tűzték műsorra.

A sorozatnak 2 évada van, az 1. évad 35 részből, a 2. évad 39 részből áll, és az elejétől a végéig megtalálhatók ezen a youtube csatornán: Link


A sorozat két évadból tevődik össze, amelynek rendkívül találó címe a végtelen szerelem, ugyanis olyan szerelmi viszonyokat testesít meg, melyek soha nem teljesülhetnek be, ugyanakkor az egyik fél részéről mindig viszonzatlan marad. Egyetlen igaz szerelem lett beépítve a történetbe, azonban ahhoz, hogy ez kiteljesedjen számos akadályozó tényező okoz nehézségeket. Éppen ebből kifolyólag ha másik címet kellene adni a sorozatnak, talán a kegyetlen játékok felelne meg a legjobban.

Ahogy említésre került viszonzatlan szerelmekről van szó, pontosabban szerelmi sokszögekről, ahonnan egy háromszöget lehet kiemelni; Kemal Soydere és Nihan Sezin szerelmét, Emir Kozcuoglu nehezíti meg, mivel ő szerelmet táplál a fiatal nő felé, aki ezt semmibe veszi, ezért a férfi alvilági módszerekhez folyamodik annak érdekében, hogy Nihant tisztességtelenül megszerezze. Továbbá a Soydere, a Kozcuoglu és az Alacahan családok múltbeli titkaira is fény derül.


Bővebben: Link








Végtelen szerelem 1. rész


A szegény családból származó Kemál találkozik a buszon a gyönyörű Nihannal. Kis idő után a sors újra összehozza őket, mikor a lány a tengerbe zuhan egy hajóról és Kemál megmenti az életét. Nihan családja, a lányt egy gazdag üzletemberrel, Emirrel akarja összeboronálni...


Link



Végtelen szerelem 2. rész


Kemal és Nihan a Lejlával töltött délután újra találkoznak a lány kiállításán, miközben Emir őrjöng, hogy nem kell a lánynak. Emir apja úgy dönt, hogy térdre kényszeríti Nihan egész családját és a lány mindenáron a fia felesége lesz...


Link



Végtelen szerelem 2. évad 1. rész


Miközben Emir élet-halál között lebeg, megkezdődik Kemal tárgyalása. Nihan bosszút esküszik egykori szerelme ellen, mivel őket okolja Ozan haláláért. Zeynep menekülni akar Isztambulból. Kemal családja lélegzet visszafojtva várja, vajon a fiuk haza jöhet-e...


Link



Végtelen Szerelem 1.évad 3.rész


Nihan és Kemal szerelmet vallanak egymásnak, és arra készülnek, hogy együtt mennek Zonguldakba. Később egy tragédia történik Nihanéknál. Emir és családja eltusolja az ügyet, azzal a feltétellel, hogy Nihan feleségül megy Emirhez. Közben Kemal is arra készül, hogy megkéri szerelme kezét.


Link


















 
 
0 komment , kategória:  Film - színház  
Barátságról: Versek, idézetek, videók
  2021-05-20 19:30:28, csütörtök
 
 






















A BARÁTSÁGRÓL - VERSEK, IDÉZETEK, VIDEÓK




Mottó

A barátság az égvilágon semmit nem követel,
kivéve egyvalamit: őszinteséget.
Csak ezt az egyet, de ez nem kevés.








Ady Endre: A BARÁTSÁG...


A barátság Vesta-tüze
Sziveinkben lánggal égjen
És ki addig ne aludjék,
Amíg csillag van az égen.

Theseusi barátság az,
Amit teirántad érzek.
- S hogy emlékem híven tartsd meg,
Jó barátom - arra kérlek!







AKI AZ ÉN BARÁTOM


Aki az én barátom, szereti mosolyom:
Szeret velem nevetni, túl a gondokon....
Nem mintha nem szeretne.... néha könnyet csal szemembe...
Mert kell még idelent egy pár jó szó...
Mert van még idebent egy pár jó szó... :

Aki az én barátom, mindig elvisel...
Ha kitörök mint egy vulkán, vagy csak a csend felel...
Köszönöm azt , hogy itt vagy! Köszönöm, hogy ilyen vagy!
Mert kell még idelent egy pár jó szó...
Mert van még idebent egy pár jó szó...







AMÍG BARÁTOK...


Amíg barátok vesznek körül,
Soha nem vagy egyedül,
Szomorúság,bú,baj,bánat
A válladról lekerül.
Segítenek cipelni
A rád rakott terheket,
És bármit is hoz a sors,
Itt vannak már ők Veled.
Az élet lehet kemény,nehéz,
S nem látod a kiutat,
De a barátság ezen is,
Mint szivárványhíd,túlmutat.
A barátok most már mindig
Itt maradnak Teveled,
Szívük mélyén aranytollal
Van beírva a neved.
Én is ilyen barát vagyok,
Szívemben a szeretet,
És ezt,mint drága kincset,
Ajándékozom Neked!







Anna Eszter: IGAZ BARÁTOKRÓL


Istenem! Azt hiszem meg lettem áldva!
Azért, mert adtál nekem igaz barátokat.
Akik szeretnek, és akiket viszont szeretek,
Akik csak, adnak, és vissza sosem kérnek.

Egy igaz barát nem önző, csak önmagadért szeret.
Azért van, hogy ott legyen melletted.
A családon kívül, Ő az igaz családtag
Mert mindent megtesz érted - miattad.

Egy igaz barát mindig meghallgat,
Ha tud, ha nem tanácsot ad. J
Megvigasztal, jó kedvre derít,
Akkor is, ha a bánat szétfeszít.

Egy igaz barát nem kérkedik, nem követel,
Csak ad vissza semmit sem kér.
Ha nem kérded, bánatát visszafolytja.
Akkor is, ha a szívét nagyobb bánat marja.

Egy igaz barát lélekben, mindig veled van.
Akkor is, ha felnövünk, és idő egymásra aligha marad.
Testvéred Ő, ha nem is vér a vérből,
De érzed, a lelked egyik párja Ő.

Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb a világon.
Mert nekem van igaz barátom.
Aki nem kérkedik, csak egyszerűen szeret.
Aki elfogad így, ahogy vagyok,
És lélekben itt van mindig mellettem.







Aranyosi Ervin: BARÁTI CSENDBEN


Tudod, egy baráttal le tudsz csendben ülni,
képes vagy lelkében mélyen elmerülni.
Nincs szükség szavakra, nem muszáj beszélni,
lehet szeretettel szavak nélkül élni.
Mert nem minden barát képes a beszédre,
mégis hangolódhat szeretet zenédre.
Ha a szívetek is egy ritmusra dobban,
hidd, el a sok érzés nem marad titokban.
Mikor a másikban lelki társad látod,
boldog lesz a szíved, mert van egy barátod,
s öröm lesz számodra szép szemébe nézni,
közös emlékeket újra felidézni.










Aranyosi Ervin: BARÁTSÁG


Barátod az, ki akkor jön, ha kell,
Kit nem a pénzed, s a rangod érdekel.
Aki előtt nincsenek titkaid,
s rohan, ha hívod, mindegy, hogy hol lakik.
Nem számít az sem nappal, vagy éjszaka.
Akinek fontos egy barát "jaj" szava.
Akivel gyorsan rohan az idő,
de ha hiányzik, holnap újra jő`.
Aki meghallgat, s komolyan veszi,
és hogyha sajnál, azt őszintén teszi.
Aki megérti minden gondodat,
ki szót sem vár, elég a gondolat.
Ki megért téged és Ő is érthető,
ha együtt vagytok megáll az idő.
Bármit is mond, csak igazat beszél,
s elvárja azt, hogy Te, magad legyél.
Barátod, egyben lelki rokonod,
s a legjobb benne, hogy te választhatod.
Egy szinten rezeg időtlen lelketek,
egyenlők vagytok, mint ikergyermekek.
Barátod az, ki melletted marad,
ki elviseli a rigolyáidat.
Tettéért hálát tőled sose vár,
ki nélkül élni unalmas és sivár...










Aranyosi Ervin: BARÁTSÁG GYÓGYÍT


Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.

Aki szeretettel sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.

Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellett nem kell neked orvos!

Múltad nem köt gúzsba, sőt, a szép emlékek
újra felemelnek, felvidítnak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.

Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár fent, az égben szárnyal,
így repül az idő egy kedves jó baráttal.

Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott, a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson vidám, jó barátod!







AZ ÁLOM ÉS A BARÁTSÁG


Fejem lehajtom puha párnámra,
S csukott szemmel, szép csendben, várok, az álomra.
Tudom az álom nem más mint hazugság,
Mégis olyan jó azt hinni, hogy valóság.
Szeretnék a valóságtól messze lenni,
Sosem szeretnék felébredni.
Míg álmodom nem tudom, hogy létezem,
Egy másik valóságba élem életem,
Hol boldogabb vagyok, gondjaim nincsenek,
Illúzió az egész, és tudom, egyszer felébredek.
Életem folytatódik, a gondok megmaradnak
Viszont az életben legalább a barátaim megvannak.
A barátok segítenek gondjaimat megoldani,
A rossz élményeimet elfeledni,
Napjaimat szebbé tenni,
De legfontosabb: Önzetlenül Szeretni!
A barátaim "minden helyzetben" mellettem állnak
De csak a rosszban mutatkozik meg,
kik azok akik mélyen a szívembe látnak!







Babits Mihály: EGY SZOMORÚ VERS
melyben a költő azon panaszkodik, hogy nincsen barátja.


Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim elkerültek
mint idegen fiut,
idegent, megvetettet,
ki mindég mostoha,
kit senki sem szerethet,
nem is szeret soha.
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
így lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott,
mindég a szenvedésre
vitézül víni kész:
magányosság vitéze,
magam ellen vitéz,
barangoló borongó,
ki bamba bún borong,
borzongó bús bolyongó,
baráttalan bolond.
Nekem nem volt barátom,
nem is lehet soha,
örökre már belátom,
maradtam mostoha
nincs szem, amely szememben
a lelket lelje meg,
szív, mely setét szivemben
lakozni nem remeg,lelkekkel lelkesülni
lelkem hiába vágy
lelkeknek egyesülni
nincsen menyasszonyágy.







Baranyi Ferenc: NINCS


Nincs kényelmetlenebb
az elhagyott barátnál,
emléke lándzsahegy;
naponta többször átjár,
szavait csavarod,
igazát tagadod,
elutasítod magadból,
amit ő elfogadott.

Nincs kényesebb dolog
az ön igazolásnál,
naponta meginog,
akár szélfútta nád szál,
hajlik a víz felé,
hajlik a part felé,
nyugtatása reszketeg, mint
vízben úszó fellegé.

Nincsen magányosabb
a lelkiismeretnél,
nem falkában harap,
nem sokszorozza testvér,
mégis ezer felől
érzed, meggyötör,
ezerszer húsodba tép, de
meg nem öl, jaj, meg nem öl!







"A barát egy mosoly, mely bátorít ha félsz.
A barát a taps, mely ujjong ha célba érsz.
A barát egy kéz, mely felhúz ha elestél.
A barát az álom, mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull ha baj van.
A barát egy gyémántpánvél, óv téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan ha meglát.
A barát egy rózsakert, mely neked nyújtja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol.
A barát egy dallam, mit meghallasz bárhol.
A barát a láng, mely kitáncol a tűzből.
A barát az emlék, mit szívedben őrzől.
A barát is csak ember, s néha tán hibázik.
De szeret, s ha nincs veled, érzed, hogy hiányzik."







BARÁTAIMNAK


Ha eltűnnék is szemed elől,
ne hidd, hogy elfeledtelek.
Hisz barátom vagy akkor is,
ha többé nem követlek,
s nem leszek melletted!
Emlékezni fogok rád mindig,
minden körülmények között.
Ha az égből a víz folyik és az ég dörög.
Ha nyári napsütésben szőlőt eszegetve
egy folyó partján ülök.
Ha Tavasz jő, és vadvirágok illatát érzem
az erdő fái között.
Nem felejtlek soha,
míg az ég kék marad,
ha vannak füleim
és hallom dalolni a madarakat.
Légy erős és vigyázz magadra,
hisz az élet útja hosszú,
s egyedül hajtunk rajta!







BARÁTAIMNAK!


A barátaim a legjobb emberek.
Kiket szívembe gond nélkül beengedek.
Nekik mondom el legféltettebb titkaim.
És ők tudják,merre vezetnek útjaim.

Ők segítenek a rossz napokon.
És átszelnek velem a patakon.
Ha már a remény sincs velem.
Látják rajtam és nem kell bejelentenem.

Velem vannak jóban-rosszban.
Akkor is ha bomba robban.
Mikor már a szakadék szélén állok.
Mindig ott vannak mellettem a barátok.

Hogy mit jelent nekem e kis szó?
Olyan,akár egy esküszó.
Ha nincsenek barátaim.
Nincsenek szívdobbanásaim.







BARÁTOKNAK


A barát egy mosoly,
szív, mely bátorít ha félsz,
A barát taps,
mely ujjong ha célba érsz.
A barát egy kéz,
mely felhúz ha elestél,
A barát az álom,
mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp,
mely érted hull ha baj van,
A barát gyémánt páncél,
óv téged a harcban.
A barát egy nevetés,
mely felharsan ha meglát,
A barát egy rózsakert,
mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag,
mit az éj varázsol,
A barát egy dallam,
mit meghallasz bárhol.
A barát egy lány,
ki kitáncol a tűzből,
A barát egy emlék,
mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,
s néha tán hibázik,
De szeret, s ha nincs veled,
érezd,hogy hiányzik!







BARÁTOT TALÁLNI...


Barátot találni nem könnyű dolog,
Szerencse is kell hozzá,jól tudod.
Mert barát nem terem minden bokorban,
Ha hiszed ha nem ez bizony igy van !
Jó barátod mindig igazat mond
Az őszinteségből nem lehet gond.
Szülinapod biztos nem felejti el,
És a névnapodon is Téged ünnepel.
Jóban rosszban mindig melletted áll,
Ha süt a nap,vagy hópihe száll.
Ha beteg vagy szemében könny remeg,
Ha öröm ér együtt örül veled !
A barátság egész életre szól
Ez arany igazság jegyezd meg jól !







BARÁTSÁG


Barátság - csak egyetlen szó
Nem hallható, nem látható
Ott érzed csupán a szíved mélyén a legjobban
Mert kifejezni nem lehet szavakban
Egy barát, ki kedves Neked
Egy barát, kiben örömödet leled
Egy barát, ki együtt sír Veled
Egy barát, ki megkaphatja szereteted
A barátság erősebb, mint a szerelem
A barátság a legszebb érzelem
A barátság becsülettel teli, s önzetlen
Bizalmon alapul és őszinte szereteten
A sok nevetés, a boldog percek
Egyszer majd tovatűnnek
Ezért hát vigyázz barátodra
Mert nagy ajándék, az Isten ajándéka
Féltőn óvd, s őrizd emlékét, ha már nem lesz Veled
Mert bárhol legyen, tudd, Ő mindig nagyon szeret!







BARÁTSÁG


Barátság! Oh, mily megkapó,
Mélységes, biztonságos, szédítőn mámorító!
Tudod te mi lapul felszíne alatt?
Tudod te mely szavak, mikortól igazak?

A falakat ledönteni - hidd el - nem nehéz,
Elég egy piciny lyuk, egy vékony repedés...
S ha bejutottál, nincs titok, nincs többé rejtelem,
Rezdülés sem lehet semmi, mi ne lenne kincs nekem.

Nyitott könyv a lelkem, olvasd csak bátran,
Engedem, hogy meglásd, mi a titkos vágyam.
A barátság szent dolog, védeni, óvni kell,
Ki mit fektet belé, annyit vihet csak el.










A BARÁTSÁG KERTJE


A barátságot mondhatjuk egy kertnek,
melybe sok-sok kis magot elültethetsz.
Kedvesség és nevetés a locsolás,
s a szeretet lesz a kinyíló virág.
Türelem, megértés, gyengéd figyelem
napsütésnél jobban melegítenek,
Így nem hervad a szeretet virága,
s aki ültette, örökké csodálja.







A BARÁTSÁG HIDD, A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK


Ha életedben olyan helyre értél,
hol úgy érzed, innen már nincs tovább,
Csalódottságból magadnak bőven mértél,
s nem jussod már az igaz boldogság.
Állj meg, kérlek, a szakadék legszélén,
és nézz csak hátra, milyen volt életed,
Volt e barát, ott benn a szíved mélyén?
Kinek emlékét örökre elteszed.
S ha volt olyan, ki érintette lelked,
ki melléd áll, ha sorsod rángatott,.
Ki meghallgatta sok fájó keserved,
s ha kellett méltó tanácsot adott.
Keresd meg őt és mondd el ami fáj még
lelkedben mindig megtalálhatod.
A barátság hidd, a legnagyobb ajándék.







Benedek Elek: A JÓ BARÁTOK


Nem félek én, bármerre járjak,
Ha velem jön e kedves állat.
Szívem nyugodt, hogyha őt látom,
Ő az én leghívebb barátom,
Kedves barátom.
Erdőt, mezőt vele bolyongom,
Vele játszom, ha nincs más dolgom.
Hozzám simul, ha bús a kedvem,
Csuda-e, hogyha megszerettem?
Úgy megszerettem!







Bodnár János: BARÁTOK


Ti jelentitek nekem az életet
mint csillagoknak a holdat
s mint napnak a kék eget.
Ti rejtitek előlem az ezernyi csalódást
melyet a szív nem érthet
s a szó nem formál.
Ti vagytok kik sebeimet szavak nélkül gyógyítják.
a fájdalmat enyhítik
a lelkemet nyugtatják.
Ti vagytok a fény s a sötétség életemben
hogyha nem léteznétek ...







Bogárné Sárközi Ilona: BARÁTSÁG


Ballagunk az út közepén,
cipeljük egymás terhét,
zsákba rakva, összekötve
ezernyi furcsa emlék.
Fele tied, fele enyém
kiválogattuk nemrég,
tudod, ami benne maradt,
a bajtól, rossztól megvéd!

Kidobjuk, mi felesleges:
betegséget, haragot!
halálhírről soha többé
hallani sem akarok!
Bánatunkat elgurítjuk,
akár egy lyukas fillért,
barátságunk benne tartjuk,
mint összetartó pillért!

Ármánykodás, ígéretek
kegyelmet nem kapnak,
én még hittem - te már tudtad,
kettőnkre nem hatnak!
Fogd a zsákot, el ne veszítsd!
fáradsz már a súlytól,
átveszem és így haladunk
előre az úton!

Ballagunk az út közepén,
lassan célba érve,
elérkezünk egy tölgyfához,
a világ végére!
Csendben áll az élet fája,
lombját büszkén tartja.
Barátságunk örök marad,
a szeretet hajtja!










Csabai Lajos: A BARÁTSÁGRÓL...


Mondják egyesek: barátod az,
Ki melletted őrültségeidben is kitart
Ha mással vitába kerülsz
Igazat mindig néked ad.
Mondják, barátod az,
Ki bajban együtt sír veled
Bármi dologba fognál is
Mindenben segít neked.

Én azt mondom: barátod az,
Ki odaadja az utolsót is neked
Étkét megosztja, ha éhezel,
S érted vitázik, nem ellened.
Ki ha szakadék felé mégy
Nem veled tart, de elédbe áll!
Ha téveszme gyötri lelkedet,
Tükröt tart, segít, míg szíved
A jó útra ismét rátalál.

Ő kölcsön adja két szemét neked,
Ha nem engednek látni könnyeid,
S ha néha nem ért egyet veled,
Nem ellenséged ő! Ne hidd!
Mert abszolút igazság nincsen,
De van ki messziről jön, többet lát
S ha vehemens is, még nem kötekedő
Csak óvna, hogy ne kövess el hibát.
És ha mennie kell,
Mert vére, sorsa hajtja őt,
Nem úgy dob el Téged mint
Kiszolgált, megunt keszkenőt







Csatári Éva Edua: NEM HITTEM VOLNA.....


Nem hittem, hogy létezik barát,
Kinek hiánya ennyire fájt!
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
A távolság s idő tovatűnt, most újra süt a nap,
Ismét láthatom kedves barátomat.
Mit vártam eljött, és újra nekem beszélsz,
Mondod ismét: "Azt sem meséltem még...!"
Felcsillan kék szemed és kedves mosolyod,
Én kizárom most az egész világot,
Szívemmel, lelkemmel szavaid hallgatom.
Nem tudtam, hogy van ember,
Kinek hiánya így fájhat!
Kinek sóvárogva várt szívem, egyetlen szavára.
Aki most újra megnevettet, ha szomorú vagyok,
Fenn az égen, még a nap is szebben ragyog.
Csillogóbbak az égen a csillagok,
Felszárad az eső, ha veled vagyok.
A vihar lecsendesül és minden oly békés,
Mint veled együtt, minden egyes lépés.







Cserényi Zsuzsánna: BARÁTSÁG


Lehetnék, húgod, nővéred, társad,
Lehetnék anyád, kihez annyit bújtál,
Lehetnék minden, amit magadénak
Tudnál.
Csak egy idegen voltam számodra
Amíg melléd nem sodort az élet,
Valahol,


Megosztani egy mosolyt, letörölni
Egy könnycseppet fáradt, szomorú
Arcodról.
Tenyeremben tartani felém nyúló kezed,
Vagy csak hallgatni együtt egy sarokban,
Amikor más senki nincs veled,
és elfogytak már a szavak.










Cserényi Zsuzsánna: HOZTAM NEKED...




Hoztam neked napot,
Hogy fényben lehessél.
Hoztam neked szellőt,
Hogy szárnyra kelhessél.

Hoztam neked vizet,
Hogy soha ne szomjazzál.
Hoztam lágy kenyeret,
Hogy azzal táplálkozzál.

Hoztam neked békét,
Néhány szóvirágot,
Hogy elűzzék mellőled
A szomorúságot.

A legvégére pedig
Csak önmagamat hoztam,
S fele barátságom,
A másik fele itt van.







EGY CSOKOR VIRÁG...




Barátságunk jeléül csokrot hoztam neked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal...

Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.

Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy férjedhez és gyermekeidhez,


Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.

A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.

Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.

Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre,
S virágcsokrába beköt majd örökre..

/ Les Buscaglia /







Einstein, Albert: LEHET, HOGY ELJÖN AZ IDŐ...


Lehet, hogy eljön az idő, amikor már nem beszélünk,
De amíg a barátság tart,
Újból kibékülünk.

Lehet, hogy időnk letelik egyszer,
De amíg a barátság megmarad,
Egymásra emlékezni fogunk.

Lehet, hogy eljön az idő, amikor szétválunk,
De ha igaz barátok vagyunk,
A barátság egymáshoz minket visszahoz.

Lehet, hogy egyszer megszűnünk létezni,
De ha még erős a barátság,
Újból megszületünk, egymásnak.

Lehet, hogy egyszer minden befejeződik...
De a barátságunkkal mindent felépítünk újra,
Mindig más alakban,
Minden pillanat egyedi és feledhetetlen,
Melyet együtt élünk át, és egymásra örökké emlékezünk.

Az életünket kétféleképpen élhetjük:
Vagy abban hiszünk, hogy csodák nincsenek,
Vagy abban, hogy csoda minden.








Fodor András: A BARÁTSÁG CSODÁJA


Ki tudja, hogy keletkezett?
Már csak eleven lázát érzem:
szivárványozva átragyog
az elválasztó messzeségen,-
és túl az ellentéteken
vonzása átjár, összeköt,
közös rezgéssel zengeti
a bánatot, az örömöt.
Barátság, tündöklő csoda,
te sorsom éltetője, napja
tebenned nincs érdek, se hála,
a lélek nem gondol magára,
mikor te késztetsz áldozatra.
Barátság, tiszta szenvedély,
lobogj nekem, amíg csak élek,
tebenned mindig megtaláltam
a jóra érző emberséget.







Francoise: EGY IGAZ BARÁTNAK!


Indulok a hivatalba, lágy tavaszi szellő fújja arcomat,
Egy kis séta jót tesz, kicsit feldobja a hangulatomat.
Amire éppen nem mondanám, hogy rossz lenne sőt,
Mert reggel felébredvén, gondolatomban láttam Őt!

Ő pedig nem más, mint a nekem oly kedves barátom,
Kinek csak szeretettel és tisztelettel adózhatom!
Ő az aki jóban, rosszban mellém áll mindig, ha kell,
S ha netalán kell egy jó tanács, ő készséggel felel!

Amikor rossz a kedvem ő egyből, ott van mellettem,
S ha csak egy kicsit is, de felvidítja szomorú lelkem!
Amikor a bánat, átkozottul mardosta minden napom,
Ki volt ott, aki vigaszt nyújtott, hát az én barátom!

Amikor könnyek között szótlanul teltek a napjaim,
És összegyűltek keservesen fájó, átkos gondjaim,
Ki volt, ki gyengéden átölelve vigaszt nyújtott nekem,
Ő is a barátom volt, kit nem pótolhat semmi sem!

Ha majd egyszer ne adja isten, ő kér, ő hív magához,
Szó nélkül indulok, rohanok az ismerős házhoz!
Kicsi fiam egy pillanat, csak a türelmedet kérem,
Sietek vissza, de valaki magányosan vár engem!

Mikor megérkezek elpanaszolja szomorú bánatát,
Én átölelem, vigasztalom, megsimogatom a hátát,
Tudom, szavaim nem űzik el a nem múló gondokat,
De érezze, hogy mit jelent ő nekem, nagyon sokat!

És mikor majd egyszer, amikor elszálltak a gondok,
Kivirultak, örömtől mosolygósak lettek az arcok,
S kérdezik tőlem ki az a vidám nő ott aki mosolyog?
Fátyolos szemmel csak annyit mondok, aki boldog?

Igen, ... már látom!
Ő, ... az én barátom!







Grünfelder Szilárd: BATÁTOK NÉLKÜL


Versben elmondani nem lehet,
Hogy barátság nélkül oly nehéz az élet.
Egy barát ha kell, kiáll melletted,
Ha nem is tud úszni, vízbe ugrik érted.

Barátság egy álom, sötét fellegben,
Ez a legszebb szerep az egész életedben.
Időkben nincsen meghatározva a hossza,
Barátságot a szeretet markában fogja.

Reggeltől estig mennek a napok.
Emlékben úsznak a közös programok.
Napról napra telnek a hetek.
Barátod nélkül élni nem lehet.

Napok, hetek, hónapok, évek,
Gyűlnek a szép közös emlékek.
Ha összetörik szíved, még gondolni sem mered,
Ott van ő, és összeragasztja lelked.

Nekem is van barátom, ki mellettem áll,
Érzésem iránta soha el nem száll.
Ő az, ki súgta, hogy jegyezzem meg,
A remény az, ami utoljára hal meg.

Barátságnak minden perce kincs,
Több szó mit mondhatnék már nincs.
Két ember lelkéből így lehet egy.
És az élet vidáman továbbmegy.







Győrffy Deák Éva: BARÁTOK


Ha csak várod, hogy jobb lesz a sorsod,
Ha a tükörben fáradt az arcod,
Ha fáj, amit el kellett engedned,
Ha életed álmát nem teremted,
Ha múltad sebeit feltéped éppen,
Ha elcsüggedtél ebben a létben,
Ha nem repít tovább a vágyad,
Ha nem érzed hozzá a szárnyad,
Ha bűntudat kínoz az útért,
Ha könyörögsz további hitért,
Ha ítélkeztél magad felett,
Ha nem látsz napot a felhők felett,

Akkor tudd, hogy ott vagyunk veled,
Akkor gyere, és nyújtsd felénk kezed,
Akkor hagyj csak ott minden hibát,
Akkor gyere és mondd el, mi bánt,
Akkor, ha akarod, hallgathatunk,
Akkor nevethetünk és játszhatunk,
Akkor öltözz, hogy sétáljunk egyet,
Akkor tudd, hogy béke van benned,
Akkor lehessünk fény a vállad felett,
Akkor lásd meg saját mély gyökeredet,
Akkor erős faként az égig nyújtózz,
Akkor erőt meríts az újabb úthoz.

Ha a jövőt már nem féled,
Ha a pillanatot átéled,
Ha belélegzed a fényedet,
Ha megéled isteni lényeged,
Ha boldogan, magasan szállsz,
Ha tükörben ragyogást látsz,
Ha örömed az égig ért,
Ha elértél egy újabb célt,
Ha táncolni, nevetni vágysz,
Ha ehhez épp társakra vársz,
Ha szárnyalni tudsz a széppel,
Ha együtt repülsz épp a léttel,

Akkor gyere és mondd el nekünk,
Akkor segíts, hogy együtt legyünk,
Akkor fogd át mindkét kezünk,
Akkor te mutass példát nekünk,
Akkor világíts át a vállunk felett,
Akkor megérthetjük, amit kellett,
Akkor hisszük az isteni sorsunkat,
Akkor meglátjuk újra az utunkat,
Akkor megérezzük, hogy merre, hová,
Akkor együtt repülhetünk tovább.
Akkor közösen vagyunk angyalok,
Akkor fényünk mindenen átragyog.




















HA EGY NAP


Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell... Hívj engem.
Nem ígérem, hogy meg foglak nevettetni... De sírhatok veled.
Ha egy nap el akarsz futni... Ne félj engem hívni.
Nem ígérem, hogy megkérlek, állj meg... De futhatok veled.
Ha egy nap senkit sem akarsz hallani... Hívj engem.
Ígérem, Veled leszek. És ígérem, nagyon csendben.
De ha egy nap hívsz... És nincs válasz...
Gyere gyorsan, látogass meg! Lehet, nekem van Rád szükségem.







Ha veled vagyok, minden sokkal könnyebb,
nincs bánatom, s mi nyomaszt, átadhatom neked,
viseled, hordozod velem a súlyos terheket,
mondd életem - ez neked mitől könnyebb?
Mitől van az, hogy háborgó lelkem megnyugszik általad,
hogy a béke, s a nyugalom, mint a hűsítő zápor csak felém árad?
Miként zúzod apró darabokra mindazt mi lelkem felkavarja,
és miként hívod hozzá a szellőt, mi mindezt vissza nem hozza?
Mondd, hogy van az, hogy ami engem fojtogat,
neked könnyű és lélegzeni hagy?
Hogy meggyötört lelkem veled új erőre kap?
Mondd el nekem -, de ne tedd! Hisz akkor feltárod titkodat
és neked utána semmi nem marad!
- Hallgass hát kérlek, s én nem faggatlak tovább,
csak maradj ily nemes, bölcs és igaz, drága jó barát!







Horváth M. Zsuzsanna: KÉSŐ MÁR...


Barátsággal visszaélni
sosem szabad.
Az igaz barát mindig
melletted marad.

A hamis, képmutató
nem mer a szemedbe nézni.
Fájdalmat okoz, ne
sajnáld,
el kell őt feledni!

Az idő gyógyír mindenre,
a lelkiismeret büntet helyette.
Akkor már késő a könny,
a megbánás...

Rájössz majd ki voltam,
már nincs megbocsátás.
Könnyű bántani, sárba taposni,
aki nem szól vissza,
igaz barátnak hitt évek óta.

Csalódás, tőrdöfés a szívbe: fáj,
érzelmekkel játszani kár!
A barátságnak vége,
visszaút nincs,
apró szilánkokra hullott a szív.

A becsület többet ér mindennél,
érző kebel, már semmit nem remél.
Csalódás felnyitotta a szemem,
hazug barát, már nem kell nekem!







HŰ BARÁTSÁG


Az igazi, hű barátság
Sírig tartó, szent dolog
Nem tépheti semmi széjjel,
Amíg csak a szív dobog.

Erős szálak kötik össze,
Téphetetlen huzalok,
Megbontani nehéz nagyon,
Védi egy erős burok.

És ha mégis, néha-néha
Bomladozni kezd a szál,
Külső erők hatásának
Nehezen, de ellenáll.

Akkor legyünk nagyon észnél,
Javítsuk ki a hibát,
Ne engedjük meggyengülni
Barátságunk fonalát.







IDÉZETEK


"Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul."

"A barát az, aki akkor van melletted, amikor máshol kellene lennie."

"Barát...
Barát, aki életünkbe
Hoz száz örömöt és csodát.
Ha van barátod, majd meglátod,
Egyre szebb lesz a világ."

,,A barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni!"
( Pam Brown)

"A barát az, aki akkor van melletted, amikor máshol kellene lennie."
(Len Wein)


"A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni."
( Antoine de Saint-Exupéry )

"A barát olyan, aki ismeri a szívedben rejlő dallamot, vissza tudja azt neked énekelni, akkor, ha te elfelejtetted."
(Alan Alexander Milne)

,,Barátom! Te sohasem vársz el tőlem túl sokat. Örülsz a sikereimnek, de a kudarcaim sem tántorítanak el mellőlem. Megadsz nekem mindent, ami tőled telik, ám ami még ennél is fontosabb nekem, hogy ittvagy nekem."

,,A barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret."
(Elbert Hubbard)


,,A barát olyan, aki ismeri a szívedben rejlő dallamot, vissza tudja azt neked énekelni, akkor, ha te elfelejtetted."
( Alan Alexander Milne)

,,A barátok olyanok, mint a csillagok. Nem mindig látod őket, de tudod, vannak. Ne olyan barátot keress, ki veled együtt nevet, hanem olyat, ki veled együtt sír."

"A barátság az égvilágon semmit nem követel, kivéve egyvalamit: őszinteséget. Csak ezt az egyet, de ez nem kevés."
(Ingmar Bergman)

,,A barátság szépen nyíló virág. Ha ápolod, nyílik tovább. De ha gondjaid leveszed róla, elhervad, mint ha ott sem lett volna!"

"Azok a barátaink, akiket elveszítettünk, nem a földben pihennek, hanem bent lakoznak a szívünkben."
(Alexandre Dumas)

"Bárhol élsz is, az az otthonod,
Ahol barátokra akadsz."

"Bízzál, de nézd meg, kiben."
(Zrínyi Miklós)

"Csak a barátok azok, akik akkor is meghallgatnak, ha hajnali négykor hívod fel őket."
(Marlene Dietrich)

,,Csak az igazi barát figyelmeztet rá, hogy maszatos az arcod."

,,Egy átlagos barát még sose látott sírni téged. Az igaz barátnak mindig ott a válla, hogy kisírd magad rajta. Egy átlagos barát nem tudja szüleid keresztnevét. Az igaz barát még szüleid mobilszámát is tudja. Egy átlagos barát szuper ajándékkal állít be a szülinapi bulidra. Az igaz barát segít a buli előkészületeiben és a romeltakarításban. Egy átlagos barát utálja, ha olyankor hívod, mikor már lefeküdt aludni. Az igaz barát letol, hogy miért hezitáltál felhívni. Egy átlagos barátnak beszélhetsz a gondjaidról. Az igaz barát segít megoldani őket. Egy áltagos barát vendégként viselkedik nálatok. Az igaz barát kinyitja a hűtőt és kiszolgálja magát.
Egy átlagos baráttal vége a barátságnak egy nagyobb veszekedés után. Az igaz barát úgy gondolja, addig nem is igazi a barátságotok, amíg igazán össze nem vesztetek egyszer..."

,,Egy barát sosem mondja neked, hogy `Na, ugye megmondtam`, még akkor sem, ha ez így van." (James W. Smith)

"Egy igaz barát sosem áll az utadba,kivéve ha elindulsz a lejtőn lefelé. "

"Eldobni hű barátot annyi, mint saját életedet s amit csak legjobban szeretsz."

"Az emberek semmire nem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre."
(Márai Sándor)

,,Az élet mit sem ér barátság nélkül!"

Édes dolog a barátság, kényeztető balzsam,
Száll, mint a nyugalom madara: boldogan, halkan...

,,Én a barátod leszek, mikor nevetsz vagy sírsz. Barátod leszek, mikor vigaszt nem találsz. Barátod maradok, ha már mindenki elhagyott, s én ott leszek, megfogom két kezed."

"És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat."
(Wass Albert)

"Ha könnyes lesz az arcod , és láztól ég a szád,
Ha nem lesz más, csak a fájdalom és a magány,
ha eltipor a múlt, s az élet nem szeret,
ne sírj, a barátaid ott lesznek veled."

,,Ha az összes barátom leugrik egy hídról, én nem ugrom velük. Lent várok, hogy elkaphassam őket!,, (Tim McGraw)

"Ha megfoghatnék egy szivárványt, megtenném. Csak neked, hogy a szépségét megoszthassam
veled. Azokon a napokon, mikor egyedül érzed magad, építenék egy hegyet, ami csak a tiéd lenne. Egy hely a kikapcsolódásra, egy hely, egyedül lenni. Ha a gondjaidat a kezemben tarthatnám, a tengerbe dobnám őket. De ezeket nem vagyok képes megtenni. Nem tudok hegyet építeni vagy megfogni egy szivárványt. De engedd, hogy az legyek, amit a legjobban tudok: Egy barát,aki mindig itt van..."

,,Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy. "
( Walter Winchell)

,,Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, "együtt érző" arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt."
(Paulo Coelho)

,,Az igazi barátok nem hátba szúrnak, hanem mellbe."vgy "Az igaz barát szemből támad."
(Oscar Wilde)

"Igaz barátokat nehéz találni, még nehezebb elhagyni és lehetetlen elfelejteni őket."

,,Az igaz barátságban az egyik legcsodálatosabb: megérteni és megértve lenni."

"A jó sors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat."
(Seneca)

,,A legtöbb, amit tehetek a barátomért, hogy egyszerűen a barátja vagyok. Nincsen vagyonom, amit adhatnék neki. Ha tudja, hogy boldoggá tesz az, hogy szeretem, nincs szüksége egyébre. Hát nem isteni természetű ettől a barátság?"

,,Mikor még nem hullott minden darabokra, de a dolgok már kezdenek szétesni, akkor derül ki, kik az igazi barátaid."
(Richard Burton)

,,Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják azt, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki."
(Szókratész)

,,Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, mikor valakivel akarsz csinálni valamit.....Ő nem lenne ott?Mit tennél, ha minden egyes pillanatot, amikor igazán boldog vagy.. egy-egy 10 perces szomorkodás váltaná fel?Mit tennél, ha tegnap a legjobb barátod halt volna meg...és nem tudtad volna elmondani neki...mit éreznél?Mit tennél, ha az, amit mindennél jobban szeretsz...sosem lehet a tiéd?Sokan még élnek, sokan már meghaltak.De szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek és egy igaz barát vagy,és mindig itt leszek, ha szükséged van rám...Ha holnap meghalok, örökre a szívemben maradsz.Én benne leszek a tiedben?

,,Nagyra becsülöm azt a barátom, aki időt talál számomra a naptárában, de még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó."
(Robert Brault)

,,Ne hidd, hogy azok mind szeretnek, akik mosolyogva körülhízelegnek. A szó lehet hazug, a hízelgés érdek, de a lélek tükre nem csal meg téged. S mivel a szem a lélek tükre, benne csillog meg a szeretet fénye. Ki könnyes szemmel, némán néz rád, öleld szívedre, mert az az igazi barát!"

"Nem az az igazi barát, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat."

,,Nem számít, hogy ki törte össze a szíved, vagy mennyi ideig tart az, hogy kigyógyulj belőle; a barátaid nélkül soha nem jutsz túl rajta."
( Sex és New York c. film)

"Néha az életben, te találsz egy különleges barátot. Valaki, aki megváltoztatja az életedet azáltal, hogy csak része annak. Valaki, aki megnevettet addig, amíg nem tudod abbahagyni. Valaki, aki meggyőz téged, hogy valóban van egy bezárt ajtó, ami csak arra vár, hogy kinyisd. Ez az örök barátság."

"Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább... A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
(Márai Sándor)

,,A régi barátokkal kapcsolatban az egyik legnagyobb áldás, hogy az ember megengedheti magának, hogy hülyét csináljon magából előttük."
( Ralph Waldo Emerson)

,,Sajnos nem mindig válnak valóra az álmaink, viszont az igaz barátaink mindig mellettünk állnak, hogy kijózanítsanak."
(Szex és New York c. film)

,,A szerelem vak, a barátság pedig behunyja a szemét."
(Friedrich Nietzsche)

,,A szívből fakadó barátság vizét semmilyen viszontagság nem dermesztheti jéggé, mint ahogyan a forrás vize sem fagy be a télvíz idején."

,,Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben." (Stephen King)

"Többet ér baráttal a szegénység porában feküdni, mint ellenséggel együtt a hatalom trónján fényleni."
(Jókai Mór)

"Valahányszor szükségem van valakira akivel megoszthatom az örömömet vagy akit átölelhetek, ha a világ darabokra hullik szét, te ott vagy, és tudom, hogy holnap is ott leszel."

"Van egy személyes emberi és tiszta szeretet,
amely az isteni szeretet megsejtése és visszatükröződése.
Ez a barátság."

"Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szűkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért."
( Márai Sándor )

"A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit sem ér, -
Ha nincsen barátunk, elvisz a szél."







AZ IGAZ BARÁT


Hogy ki az igaz barát?
Az, kinek megérted
Minden kimondott és
elhallgatott szavát.
Kinek a szeme
számodra nyitott könyv,
És ha ezeket a szemeket
Elönti a könny
Akkor te adod a válladat,
Hogy kisírja magát, s közben
Halkan megkérdezed:"Mi bánt?"

Ki elmondja neked minden baját
És te meghallgatod és segítesz
Megoldani a gondját.
Kit sose akarsz túlszárnyalni.
Legyőzni, kit sose tudnál igazán mellőzni.

Akit tisztelsz, s érdekel, hogy mi van vele
S a bajban mindig kiállsz mellette.
Nem érdekel, hogy kis hibát követett-e el, vagy nagyot,
A bajban akkor is barátok maradtok.

És milyen érzés, ha neked van egy igaz barátod?
Felemelő dolog nem gondolod?
Ha van egy ember, ki megérti minden bánatod,
S neki elmondhatod minden gondolatod.

Kivel érzed, hogy nélküle nem vagy egész,
Ha ő nincs a fél éned elvész.
Ki minden esetben kitart melletted,
S a vállára hajthatod a fejed, ha a sors sírásra késztetett.

Kivel megbeszélheted minden dolgodat
Kiről tudod, hogy a hátad mögött rólad sose mondana rosszat.
Kinek látványa mindig örömet okoz,
S ő csillapítja a fájdalmadat, ha a sors kegyetlenül felpofoz.

Ki biztat, s reményt önt beléd,
S aki minden bajban megállja a helyét,
ki sosem szól le, s megbecsül,
S kiálltok egymás mellett rendületlenül.

Az igaz barátság hatalmas érték,
Hogy mekkora arra nincs is mérték.
Az igaz barátot szeresd, becsüld meg,
S éreztesd vele, hogy milyen fontos,
Mert ha nem vigyázol rá, a sors
Ilyen értéket hamar elkoboz.

Ezt jól jegyezd meg,
Mert sok dolgot elveszíthetsz az életben,
De az igaz barát mindig ott lesz,
És nem hagy elveszni a végtelenben.

Ki bajban is fogja kezem...
Ha szomorú vagyok együtt sír velem..
Ha boldog vagyok együtt nevet velem..
Olyan mintha Ő lenne a másik felem.

Egy vers az igaz barátságról

Link








AZ IGAZI BARÁT EGY KINCS


Az igaz barát egy kincs, aki megvéd, ha bántanak, segít, ha gyötörnek, vagy tévútra
rántanak. Megszid sokszor, ha van rá oka, de meg nem tagad téged soha. Legyen bár
ezer a hibád, éretted ő mindig kiáll, és ha legyen is nagy a vétked, ő akkor is megbocsát
majd néked. A barátság egy próbatétel, naponta kell küzdened érte, és ha bánat lelked
mélyét járja át, melletted áll egy igaz, hű barát. Ő az, ki felemel a porból, de ha kell,
szeretettel korhol, titkolnod nem kell. örömöd, bánatod, elnéző akkor is, ha gondjaid
ráhagyod.
Hová lett az igaz barát? Hol vigyázza lelkem viharát? Hol dalolja megbocsátó dalát?
Hol suttogja vigasztaló szavát? Elment a tél, a derűs tél hol makacs, hol merész,
hol vidám, és itt van ismét a nyár, mely csendes, hideg, zord és sivár. Elült a szél,
elhalt a dal, nincs már bánat, és nincs harag, a végtelen idő kereke már a távolban
szalad, szememből egy könnycsepp csordulni akar, lelkemben mindörökké egy szép emlék marad







AZ IGAZ BARÁTSÁG...


Az igaz barátok szíve egyszerre dobban,
hogy mi a gondja a másiknak ők érzik jobban.
A barátok saját maguk írják sorsuk könyvét
ha valamelyikük bánatos egyből felszárítják könnyét.
Becsüld meg ha van, szerezz ha még nincs.
Egyet ne feledj, az igaz barát valódi kincs!







Kelemen Norbert: AZ IGAZ BARÁTSÁG




Mikor kell, ott termek.
Ki se mondod nevem,
Tudom, hogy kellek.

Gondolnod se kell rám.
Úton vagyok már,
Ha szükséged van rám.

Sírsz? Felvidítalak hamar.
Nem vagyok az a fajta,
Szomorkodni nem hagylak,

Hallgatlak. Mesélj nekem!
Mi az, mi lombozza kedved,
S lehajtod miatta fejed?

Jöhet bármi, itt leszek.
Odaadom, ha kell, mindenem,
Csak, hogy neked jó legyen.

Ezt jelenti barátnak lenni.
Sose szeretni kapni s elvenni,
Inkább adni, vele csak jót tenni.

Titkaid nálam pihenhetnek.
Jó helyen vannak, higgy nekem,
El nem mondom én senkinek.

Hogy mi a kincsem, már érted.
Ne használd ki, kérlek szépen,
Bízom benned, naivan élek.

Mert ha netán eltörnéd,
Ha megsebzed, nincs többé.
Egyszer volt, s úgy vált köddé.

Amiről beszélek, nem nagy talány.
Már sejted, kapiskálod talán,
Hogy mi az, amimet odaadnám.

A barátság az, szívből jövő.
Remélem, nem vagyok ezáltal önző,
S az idő, ameddig tart, majd örök.

Ezt jelenti barátnak lenni.
Sose szeretni kapni s elvenni,
Inkább adni, vele csak jót tenni.










Kerner Mariann: EMELEM POHARAM...

Emelem poharam a régi barátokra,
Kik a legnagyobb bajban nem hagytak magamra.
Kik pálcát nem törtek fölöttem,
Mikor hitem elveszítettem.

Emelem poharam a régi barátokra,
Kik felelni tudtak kétkedő szavamra.
Szeretni tudtak ők, ha nem voltam szerethető,
Kik előtt lehetek erős és esendő.

Emelem poharam a régi barátokra,
Kikre számíthatok a jóba és a rosszba.
Életem vonatán el nem engedik kezem,
A szakadék szélén bátran tarják meg szívem.

Emelem poharam a régi barátokra,
Kik előtt széthullhat lelkem atomjaira.
Az apró darabokat eggyé ragasztják lágyan-
Csodák Ők életem vad vágtában...







KI AZ IGAZI BARÁT...?


Azt kérded ki az igazi, valódi barát?
Az, akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját.
Kit csendesen megvigasztalsz ha könny borítja arcát.
Ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát.
Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod,
s köztetek nincs olyan, hogy alúl múlód őt, vagy túl szárnyalod.
Kinek látványa a szívedet és lelkedet melengeti.
Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát,
kivel ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ.
Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,
s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz.
Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér,
a világ összes, minden kincsénél.
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod.
Kinek barátságát MINDEN körülmények között vállalod!










Kisfaludy Károly: A BARÁTSÁGHOZ


Egek legszebb szüleménye,
Csak jobb lelkek érzeménye,
Óh drága hív barátság!
Nálad nélkül gyászos éltünk,
Soha nem teljes örömünk,
Nem édes a boldogság.

A szív nehéz gyötrelmének,
Búvának és sérelmének
Föllegét elszéleszted!
És az élet boldogságát,
Már hervadozó virágát
Gyámolítva éleszted.

Minden nemes, magas, jó, szép
Általad csak egészen ép,
Mert az érzést neveled,
És az élet fogházán túl
A sors nehéz vaskarjábul
A lelket fölemeled.

Az ember minden érdemét,
Neked köszöni kellemét,
S mint a hajnal harmatja
A száraz földet virítja,
A lelket is úgy indítja
A barátság malasztja.

Ha ifjúban a szerelem,
Ez ártatlan gerjedelem
Legelőször lángot vet,
Kétszer boldog, midőn látja:
Vele érez hű barátja,
S szerencséjén részt vehet.

Lenyomva a sors kezétől,
Megbántva az emberektől
A jobb ember sanyarog;
Átkozza bús születését,
Kínos számkivettetését,
Léte alatt csikorog.

Könnye kenyerét áztatja,
Villám éjjelét mutatja,
Már-már bedől sírjába:
De rátalál barátjára.
Felejtkezik fájdalmára,
Felvidul hív karjába`.

Boldog, kiben uralkodik,
Kebelébe bezáródik
E szent s tiszta indulat!
Ballagjon ő a sors jobbján,
Vagy szerencse kínzó balján,
Végre talál nyugalmat.

Az élet nagy örvényében,
Ezerféle veszélyében
A barátság maga áll,
Mint a habzó tengerekben,
Az ordító fergetegben
Egy erős, magas kőszál.

Örömének virágai,
E szent frigynek szép napjai
Soha el nem hervadnak,
Rózsalánca s kötelei
Két szép szívnek bilincsei
Soha el nem szakadnak.

Sem az idő vasfogával,
Mindent dúló hatalmával
Változást benn` nem tehet;
Sem a hideg sír félelme,
Rettenetes ijedelme
Akadálya nem lehet.

Boldog, a kit életében,
E világ nagy tengerében
Az örökös végezet -
Hogy életét szerethesse,
Rendült sorsát kedvelhesse -
Egy rokon szívhez vezet.







Kiss Irma: ÖRÖK BARÁTSÁG

Dalszöveg


Fehér galamb száll fen az égen
Gyöngéd szíve megérintett engem
Rideg sivár volt mindig az életem
De Ő szeretetet hozott nekem

Mosolygós arccal bíbor fénnyel
Közelítette gyöngéden szívem
Napsugárban, esőben, szivárványban
Szárnyai alatt védelmezett engem

//: Örök Barátság de jó hogy vagy nekem
Fehér galambnak megköszönhetem
Tiszta szeretetet hoztál életembe
Áldjon az Isten ezért Téged
Örök Barátság de jó hogy vagy nekem
Fehér galambnak megköszönhetem
Tiszta szeretetet hoztál életembe
Áldjon az Isten ezért Téged ://

Fehér galamb oly szépen kérlek
Csodás lelked tartsd meg végleg
Áldott jó szíved átadod majd nekem
Barátnőként szeretni foglak Téged

//: Örök Barátság de jó hogy vagy nekem
Fehér galambnak megköszönhetem
Tiszta szeretetet hoztál az életembe
Áldjon az Isten ezért Téged: //

Egy igaz barátság sokat mondó lehet
Szép a sorstól hogy utamba ejtett
A lelked és szíved nálam megtaláltad
Köszönöm hogy igaz barátnőd lehetek


Örök igaz barátság barátainknak egy szép dal kapcsán

Link








Kiss Réka: LEGNAGYOBB KINCSÜNK A BARÁT...


Az élet vizén utazom,
de van, ki mellettem áll,
támogat, ha nagy a bajom,
velem tart, ha jön az ár.

Ha csillapodik a tenger
és megszűnik a dagály,
akkor érzem, hogy ő nekem
mint jelent, úgy igazán.

Megvallja, ha hibáztam is,
ez biz sokszor nagyon fáj,
de rábíznám életem is,
nincs se titok, se határ.

Nem volt könnyű rátalálni,
s megtartani nehezebb,
szeretnék olyanná válni,
hogy csak örömet szerezzek.

Tudok nélküle élni, tudok,
de ha nem muszáj, nem akarok!...







Koncsek Emilia: VERS AZ IGAZ BARÁTSÁGRÓL


Valamikor fájdalom élt szívemben
hold fénye hiába kacsintott le rám
bearanyozni nem tudta éjszakám.
Megtanultam újra járni,
szívem, lelkem barátaim felé kitárni.
Mikor kinyújtottad felém kezed
ébredezni kezdett jégbezárt szívem.
Hangom pacsirta hangján énekelt neked
napfény ízére vágytam, s te fogtad a kezem.
Adtál egy képzeletbeli tükröt, ki azt mondta
ne félj önmagadtól
szeresd amit a tükörben látsz
nézz át rajta, láss mögé és megtalálsz.
Tükörképem szemembe nézett, látta lelkemet
kezemben kicsi tükröm szinte elveszett.
Benne volt múltam, s jelenem
láttam benne mosolyom, könnyemet.
A lélek kertésze ott munkálkodott
szívembe békét, nyugalmat hozott.
Becsukom szemem, egyedül nem vagyok
arcod tükör nélkül is felém ragyog.
Kezem kezedbe téve
eltáncolta a legszebb tangót veled
helyes útra terelted meggyötört szívemet.
Igaz barát vagy, hangod suttog fülembe
már nem botlanak meg a fények
elfojtott könnyekbe.
Mosolyod kinyitotta szeretet virágát
legszebb ajándékot adtad nekem
értelmet kapott sebzett életem.
Dallamokból fonódott körém ezer szóvirág
száguldok veled gondolatok mezején
mosolyom, hangom barátaim szívéig elér.
Fontosabb vagy nekem
MINDENNÉL!










Kun Magdolna: KÜLÖNLEGES BARÁT


A kutya, társ a magányban,
társ a szegénységben.
Társ ott is ahol, nincs más,
csak síri szomorúság.
Mert a kutya
olyan különleges barát,
aki feladja az emberért
önnön boldogságát,
s még akkor is megbocsát,
ha csak néhány morzsányi
falat jut neki.

A kutya az a társ,
kinek végtelen hűségét
senki nincs, ki kettétörheti.
A kutyának, csak az fáj,
az-az egyetlen dolog,
ha ezt a törhetetlen hűséget
senki, de senki
nem értékeli







Angela Labonte: EGY JÓ BARÁT


Egy jó barát belülről lát
Ha a külsődet szemléli is
Egy jó barát mindent megbocsát
Nem mutat tükröt bűnöknek
Egy jó barát felsegít
Minduntalan lelkesít
Egy jó barát sírni kölcsönzi vállát
Elhúzni nem tudja
Egy jó barát céljaid elérésében segít
Gátolni nem tudna
Egy jó barát a legmélyebb éned után kutat
Nem felejti egyetlen elhangzott szavadat
Egy jó barát segítő kezet ad
Téged támogat, nem másokat
Őrült kis világunkban
Ugye milyen jó, ha egy barát velünk van?







II.János Pál pápa: MOSOLYOD


Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.










Lady Moon: BARÁTOMNAK...


Ahogy a holdsugár világít az éjben,
Úgy ragyog a szeretet az ember szívében.
Ez a fény vagy bennem,
Barátságod csillaga csillog a lelkemben.
Szereteted melenget, mint puha takaró,
Tévelygéseimben Te vagy útmutató.
Fájó sebeimre, mit mások feltéptek,
Hűs kezed simogatása hozza meg az enyhet.
Sóhajaim elcsitítod, könnyem felszárítod,
Bánatos arcomra is mosolyt csal mosolyod.
Köszönöm, hogy barátom vagy
Segítőm, ha baj van,
Hagyd, hogy fényem, - mit te gyújtottál,
Áldásként rád szórjam...







A LEGJOBB BARÁTOM


Ne mondd, hogy hiányzom,
Én legjobb barátom.
Ne mondd, hogy fáj,
Ha messze vagy és távol.

Tudod, a távolság
Két barátnak semmi.
Hisz a szívünk mélyén kell
Mindig együtt lenni.

A szív az egyetlen kötél,
Ami összefűz két embert,
Ami valójában érték,
Az mind ott dobog benned.

S ha majd valamikor, egyszer
Nem leszek melletted,
Jusson eszedbe a legjobb barátod,
Hisz én sohasem feledlek.







Márai Sándor: A BARÁTSÁGRÓL


Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság.

A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság!

Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának.

A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni.

Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább. Montaigne, mikor eltünődött az érzés fölött, mely La Boétie-hez fűzte, ezt mondotta: " Barátok voltunk.... Mert ő volt ő, s mert én voltam én. "
Ez felette pontos.
S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: " Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát. "
Ez a megállapítás több is, mint pontosság: ez már igazság.

Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában.
Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka.
A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.







Máté Péter - S Nagy István & Zalatnay Sarolta: MINDIG KELL EGY BARÁT

Dalszöveg


Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
aki sokszor elkísér.
Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
aki mindent elmesél.

Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
aki bátorít hogyha félsz.
Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
kinek mindent elmesélsz.

Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
ki a mélyből felrepít.
Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
ki a bajban megsegít.

Csodát látni, jobbá válni,
barát nélkül, nem lehet.
Emlékezni, tervet szőni,
barát nélkül, nem lehet.

Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
aki vigaszt nyújt neked
Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
ki csak érted van veled. x3

Zalatnai Sarolta - Mindig kell egy barát ...

Link








Meszesán Vivien: A LEGJOBB BARÁTAIMNAK...


Ha a világból semmit sem értesz,
hogy mikor, kegyetlen vagy jó.
És nem tudod elmondani a bajod senkinek...
Keress fel engem és mondd el nekem hisz...

Ha szíved már megterhelt lett a gondoktól,
És ha már segítségre szorulsz,
és magadtól nem boldogulsz.
Keress fel engem, én segítséget nyújthatok, hisz...

Ha nagyon vagy kicsit is fáj már az élet,
És a félelem teljesen erőt vett rajtad,
Nem kell félned, mert az megölheti lényed...
Keress fel engem, mert én megvédelek téged, hisz...

Ha úgy érzed, nem szeret már senki,
És ha úgy érzed egyedül vagy,
Ha már nem vesznek észre...
Keress fel engem, és akkor nem leszel magányos...
Keress fel engem hisz én igaz barát vagyok és
Szeretlek Téged.







Mécs László: ÁLDOTTAK AZ ÖREGEK BARÁTAI


Áldott, aki megértéssel kísér
és fogja reszkető kezünket,

Áldott, aki tudja, hogy hallásunk
nehezen kapja el már a szót,

Áldott, aki nem csodálkozik,
hogy sok mindent nem látunk
és lassan jár nálunk az ész,

Áldott, aki nem veszi észre,
hogy ma megint kiömlött
a kávé az asztalon,

Áldott, aki mosolyogva áll meg,
hogy elbeszélgessen velünk,

Áldott, aki nem árulja el,
hogy ma kétszer hallotta
tőlünk ezt a történetet,

Áldott, aki fel tudja idézni
velünk a tegnap emlékeit,

Áldott, akitől megtudjuk,hogy nekünk is jut még
tisztelet, szeretet, hogy nem
vagyunk azért még mi se egyedül,

Áldott, aki segíti vinni öregségünk
keresztjét, amely nékünk
is oly nehéz,

Áldott, aki szerető leleményességgel
segíti ingadozó lépteinket
a hazafelé vezető úton







Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni!
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni!
Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok!

Angol nyelven: "Don`t walk behind me; I may not lead. Don`t walk in front of me; I may not follow. Just walk beside me and be my friend."

( Albert Camus )







"Nemcsak azért szeretlek, ami vagy,
Hanem amivé válok, amikor velem vagy.

Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted,
De azért is, amit velem teszel.

Szeretlek, mert többet tettél bármely krédónál:
Tetted, hogy jól érezzem magam; és jobban
Bármily végzetnél, tetted, hogy éljek boldogan.

Egyetlen érintés nélkül tetted ezt,
Szavak nélkül, jelek nélkül.

A lényed volt az, mely ezt művelte.
S talán épp ebben áll a barátság."







Nemes Péter: MINDIG A BARÁTOD LESZEK


Időtől, tértől függetlenül,
Még ha testem már
Nem is e világon jár
Csak gondolj rám, és figyelj
Én ott leszek
Benned

Ha sötét felhők gyülekeznek,
Leszek neked
Napsugár felettük

Ha magányosan állsz az erdő szélén,
Csak gondolj rám, és
Mesélek majd a madarak nyelvén,
Csakis neked
Hogy tudd
Nem vagy egyedül

Ha elborít a sötét egy újholdas éjjelen,
Gondolj rám, és
Elér a vigasz akkor is, mert
Ott ragyogok majd
Benned
A csillagos égbolt helyett

Ha az ősz sóhaja nyomán
Elsárgulnak a fák,
A halott levelek hullásából
Hallhatod, ahogy
A jövő reménységét
Súgom neked

Ha szívedbe mar a jeges tél,
Leszek neked a hópelyhek zenéje
Hogy ne feledd,
Még a hideg is szép lehet

Ha lelked Szeretetre sóvárog
Sugárzom majd neked
A születésnapi torta gyertya lángjából, és
A csillag szóró szikráiból is

Ha otthonodat nem leled
Csak gondolj rám, és
Érezd ott mélyen
Otthonod az egész világ

Ha késne a tavasz,
A megújulás erejét öntöm beléd
A napkelte ragyogásából
Minden párás hajnalon

Ha félelmek gyötörnek, és
Nem leled az utat
Csak nézz a távolba, ahol
Feltámad a szél, és
Simogatásában ott leszek,
Felszárítom könnyeidet

Ha már fogytán az erőd,
A hegyek sosem apadó erejével
Emellek fel
Hogy menj
Tovább
Tovább!

Ha már úgy érzed, nincs kiút az útvesztőből,
Csak hunyd le a szemed, és
Lelkedet szárnyalni viszem
Az álmok mezején
Hogy lásd
A szabadság létezik

Ha nem találod a megnyugvást,
Békével a karomban suhanok feléd
A naplemente varázsában
Hogy sose feledd,
A harmóniát magadban keresd

Ha örömödet nem oszthatod meg mással,
Nézz egy virágra, és
Én mosolygok vissza
Tiszta szívből,
Veled örülve,
A lelkedben élő kisgyermekre

Ha bánatodat nem hallgatja meg senki,
Csak gondolj rám, és
Ott leszek
A szívedben

Csak ott leszek
És ölellek
S az eső cseppekben
Veled könnyezem

Ha szükséged van rám,
Ott leszek
Mindig
Csak gondolj rám

És tudd
Van egy barátod

Aki vár
A végtelen partján







Némethné Mohácsi Bernadett: MINDIG KELL


Kell, hogy legyen egy barátod,
hogy másképpen lásd a világot!
Mindig kell, hogy legyen valaki,
ki átölel és szívét tárja ki.

Kinek elmondhatod féltve őrzött titkaid,
ki vigyázva félt, s óvja lépteid,
kinek megnyugtat minden egyes szava,
ki megbántani nem fog téged soha!

Kell, hogy legyen egy barátod,
ki megmutatja neked a világot!
Néha fáj egy-egy odamondott szava,
hidd el, azt csakis jó szándékkal mondja!

Ne haragudj rá, hisz tudod jól, hogy szeret,
az egyetlen, ki igazán őszinte veled,
kinek ugyanazon a helyen vagy te a szívében,
mint ahol ő van, mélyen bent a tiédben!







Ossian: A BARÁT

Dalszöveg


Sosem azt mondja, mit hallani szeretnél,
Lelkedbe gázol, de igazat beszél
Kímélet nélkül egy tükröt tart eléd,
Magadat látod, itt nincs mellébeszéd

De Őt bármikor hívhatod bármivel,
Nem ad fel, megvéd, ha kell

Minden pillanat, tiszta jó és szép,
Darabokra hullik szerte-szét.
Ha nem süt majd a nap és minden szétszakad,
Hidd el, a Barát veled marad

Elfogynak egyszer a könnyelmű szép napok,
Eltűnnek gyorsan a mosolygós arcok,
Lefagy a légkör és ritka lesz a levegő,
Túl kevés ember lesz majd elérhető

De Őt bármikor hívhatod bármivel,
Nem ad fel, megvéd, ha kell

Minden pillanat, tiszta jó és szép,
Darabokra hullik szerte-szét.
Ha nem süt majd a nap és minden szétszakad,
Hidd el, a Barát veled marad

Minden pillanat, tiszta jó és szép,
Darabokra hullik szerte-szét.
Ha...







Reményik Sándor: EGYMÁS HELYETT


Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.
De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.







Republik: AKI AZ ÉN BARÁTOM

Dalszöveg


Aki az én barátom mind ide való
Csak azon a részen járok ahol nekem a jó
Nekem a felhő méreg ne hívj, repülni félek
De elkél idelent egy pár jó szó

Aki az én barátom úgy lát ahogy én
Neked az én világom világlik feketén
Kicsi a ház ne zörgess, még máshová betérhetsz
De elfér idebent egy pár jó szó
Elfér még idebent egy pár jó szó

Hová nem ér a lábunk van közös lakásunk
Hol összeér a Föld és összeér az ég

Aki az én barátom egy fénykép a falon
Ami világ volt régen most írás a lapon
Szerelem és a móka tovább szaladt kacagva
De van még velem itt egy pár jó szó
Van még velem itt egy pár jó szó

Már semmi nem hibádzik majd alszunk jó sokáig
Ha visszatér a tél ha visszatér a hó

Aki az én barátom egy fénykép a falon
Ami világ volt régen most írás a lapon
Szerelem és a móka tovább szaladt kacagva
De van még velem itt pár jó szó
Van még velem itt pár jó szó







Simon Ágnes: RÉGNEMLÁTOTT KIS BARÁTNŐMNEK!


Kinek köszönhetem, hogy utamba vezetett?
Valamiban nagyon hihetett...
A Sors vagy akár Isten (de talán Ibi néni)
odafentről most mosolyogva nézi
Hogy megtaláltam lelki társam
(azt mondják: 'neked szántam' )

S törhetnek rám fájdalmak érhet sérelem
Már nem vagyok védtelen
Te mindig tudsz segíteni énnekem
Legyenek bármily gondolatok
veled mindent de mindent megoszthatok
Hol anyám vagy hol gyermekem
Hol pedig csak útmutató végtelen
Belőled árad az erő, a JÓ, pár
betűből áll a szó mely oly kevés
de nekem elég ez a létezés, a tudat
Hogy hozzád szaladhatok
és bármikor bármit elmondhatok

S ha sokszor felém te fordulsz,
Bajban örömben a vállamra borulsz
Mikor benned a védenivalót látom
Mikor ordítanék, hogy senki se bántson
Mikor még előtted vannak az álmaid
és kiforratlanok a vágyaid
És nem tudod hová visz utad
-akkor úgy óvnám sugárzó fiatalságodat!-

Az igaz, hogy én már
több tavaszt megéltem, de sosem
volt ilyen tartalmas a létem
És erőmhöz mérten, míg élek
Szeretni áldani foglak Téged!







Sütő Barnabás: EGY IGAZ BARÁT


Hogyha téged nagy öröm ért
És felvidult újra lelked
Eljöttem én a kedvedért
És együtt örültem véled

De ha bánatos lesz szíved
És a fájdalmad feléled
Én leszek ott újra néked
Hogy, vigasztaljalak téged

Ha megkapod, mire vágytál
És már új célok vezetnek
Nekem mindent elmondhatnál
Akkor is, ha más nem ért meg

Hogyha olyan bűnt követsz el
Ami megbocsájthatatlan
Én akkor is ott leszek majd
Foghatod a kezem bátran

Nem érdekel, mit csináltál,
Hisz jól tudom, már megbántad
Ha mindenki kővel dobál
Én mégis karomba zárlak

Hogyha néha rossz napod van
De nekem sem ,,úgy jött össze"
Én félre húzódok inkább
Csak tombold ki magadat, te

Mert utána tudom belül
Elcsitul a vihar benned
Az arcodra mosoly derül
S kinyílik újra a lelked

Türelmesen kivárom én
És ha kérded, mért csinálom,
Nem tudom, csak annyit mondok
Te vagy a legjobb barátom.







Szabó Pacsirta Éva: AZ IGAZI BARÁT


Te vagy az én barátom,
hiszen úgyis tudod.
Kinek örömöt,bánatot,
mindig elmondhatok.

Ha nincsen kedvem,
vigaszt nyújtasz nekem.
Ha örömöm van,
együtt örülsz velem.

Igaz barát vagy,
minden kincset megérsz.
Nem is tudom milyen lenne,
az élet ha nem lennél.

Megbeszélünk mindent,
hisz ez a barátság.
Látjuk egymás igazi,
szomorú valóságát.

Olyan vagy nekem,
mintha közös lelkünk lenne.
És a lelkem a tiéddel
együtt pihenne.

Legyen barátod neked is,
ki vigaszt nyújt ha kell.
És ha örömöd van,
veled együtt énekel







SZERETET...


Ma is úgy ébredtem, mint minden áldott reggel,
szívem, lelkem telve szeretettel,
a sötétkék égbolt színarannyá változik,
ahogy az arany korong a mélységből felkúszik,
amint ablakomon beragyog a felkelő nap fénye,
úgy árad szét szívemben egy újabb nap reménye.
Oly jó érezni a Nap simogató két kezét,
a sok borús nap után érezni melegét,
felkelve azt látni, boldogan néz le ránk,
nevetve osztogatja ránk jótékony sugarát,
ha süt a nap általa szebb lesz a világ,
mindenkinek egyformán nyílik a virág.
Nem számít, honnan jöttél, s ki vagy,
mert a nap mindenkinek egyformán osztogat,
senki szívében ne legyen többé félelem,
szemekbe ne csillogjon egyetlen könny sem,
napi tüske, tűszúrásra arc többé ne rezzenjen,
ne legyen többé félre értett szó, mozdulat,
mely dönt romba barátságokat, emel falakat,
nincs akit soha meg nem bántottak,
okkal, oktalan fájdalmat okoztak,
ne engedd, hogy haragot, megvetést ültessen szívedbe,
mintha mindenki az ellenséged lenne,
engedd, hogy a megértő szeretet diadalt, győzelmet arasson,
mert megbocsátani őszintén csak szívből lehet,
hisz a legszebb dolog a világon a barátság és a szeretet!







SZERETNÉK...


Szeretnék a Barátoknak,
nagyon szépet írni,
szeretném a szomorúkat,
feledésre bírni.
Szeretném a szeretetem,
tortamód felszelni,
szeretném a Barátaim,
azzal vendégelni.

Szeretném mindegyiknek,
a legjobbat kínálni,
így szeretném szívemből,
hogy is kell csinálni?
Szeretném, ha példa lenne,
ha valakit szeretek,
a többi mind úgy érezné,
ez vele is megesett!

De nagyon szeretném úgy,
hibát nem vétenék,
s ha mégis elkövetném azt,
félre nem értenék!
Legjobban szeretném hogy,
mindenki szeretne,
ha nem is mindig szívből,
de erre törekedne!







Széplaki Jánosné: IGAZ BARÁTSÁG


Igaz barát vagy, mert neked mindent elmondhatok,
Igaz barát vagy, mert rád mindig számíthatok,
Nem érdekel, mit mondanak mások rólad,
Mert csak azt hiszem el, amit tényleg látok.

Igaz nem olyan régen ismerlek téged,
De olyan, mintha ezer éve ismernélek,
Pont az az ember vagy a szememben,
Amilyet, mindenki magának csak képzelhet.

Nem mutatsz mást, csak ami vagy,
S ezért, szívembe zártalak téged,
Mondhat bárki, bármit rólad,
Minden megjegyzés lepereg rólam.

S ígérem neked, hogy a barátod leszek,
Amilyen hosszú ideig csak lehet,
Jöhet bármi, vagy bárki, közénk nem állhat,
Stabilan vigyázok a barátságra.

Rám bármikor számíthatsz, mindenben
Minden apróságra odafigyelek,
Remélem a te részedről is ugyanez a helyzet,
S minden titkom megőrizgeted.

Nagyon örülök a barátságodnak,
Sokat jelent a számomra,
Mert te azt mutatod, ami vagy
Nem pedig egy másik arcodat.







Szilágyi Viktória: SZIKLASZILÁRD BARÁTSÁG


Oly sok embert rejt a szívem,
Akikért harcolnék hűen.
Oly sok ember nyúlna felém,
De nekik nincsen remény.

Fáj, fáj, hogy csak egy vagyok,
Így osztódni nem tudok.
Nem marad semmi hát,
Csak a sziklaszilárd barátság,

Mely erős, mint a szikla.
Nincs aki földbe tiporja.
A szikla is örökké áll,
Ilyen ez a szilárd barátság,

Jöjjön tél, fagy vagy orkán,
Nem dönti le a sziklát.
Ilyen az én lelkem is,
Mely rajtad mindig segít!

Bár néha megtörök,
De mint a szikla nem török!
Ne félj, míg engem látsz,
Mert megmarad a barátság,
Mely míg élek szilárdan áll!







Szuhanics Albert: MIINDIG MEGTALÁLSZ ENGEMET


Amikor fáradt vagy nagyon,
s nincsen már, aki felkeres,
mikor gond ül az arcodon,
mindig megtalálsz engemet!

Amikor szomorúság gyötör,
úgy kell a vigasz, mint a víz,
mikor a bánat súlya összetör,
akkor is mindig bennem bízz!

Amikor nincs ki meghallgat,
pedig beszélni kell neked,
melletted mindenki elballag,
gyere, keress meg engemet!

Amikor nem kell más, csak mosoly,
s mindenki rideg, mint a jég,
mikor mindenki túl komor,
akkor is hozzám gyere még!

Néha csak jó szó kellene,
valaki fogja meg kezed,
s nincs senki, kitől megkapod,
hívjál, én ott leszek veled!

Amikor váratlan öröm ér,
senki nincs, kivel megosztanád,
vagy talán rád tör egy szenvedély,
hadd legyek néked társaság!

Ha magány kínozna bús éjjelen,
vagy útra kelnél, de nincs kivel,
mindig számolhatsz énvelem,
veled megyek, ha menni kell!

Ha elvesztenéd mindened,
s már hited sem maradna meg,
ne feledj, számíthatsz énreám,
megtalálsz mindig engemet!







Tobai Rózsa: ÖRÖKRE BARÁTOK VAGYUNK


Későn hozott össze bennünket az élet,
De ígérem a barátod maradok végleg.
Egy igaz barátot ismertem meg benned,
Talán neked is sikerült barátot nyerned.

Örök baráti fonal, mely elszakadhatatlan,
Közöttünk a barátság megbonthatatlan.
Ígérem Téged soha el nem engedlek,
Mert a barátság hozzád köt végleg.

Úgy érzem, Te több vagy, mint Barát,
Testvérem vagy, mit nekem az Isten ád.
Bízom benned, mert igazat szól szíved,
Te vagy az kit szívem soha nem feled.

Megfogadtuk, örökre barátok leszünk,
Ezért mi a tűzön-vízen átmegyünk.
Szeretet, boldogság vegyen Téged körül,
Mert mikor boldog vagy az én szívem örül.







Van egy apró, elvarázsolt, külön kis világ.
Ami csak a tiéd és csak az enyém;
a miénk a kettőnkké közös.
Csak te érted, és csak én értem,
csak mi. Ketten. Más senki ezen a földön.
Saját Napunk a szeretetünk ragyogja be,
saját csillagaink a mosolyaink díszítik az egét.
A Hold, mely éjszaka világít a bizalom kettőnk között.
A levegő, mely nélkül meghalnánk a tudat,
hogy létezel nekem és hogy létezem neked.
A víz, mely életben tart: a sok kedves szó,
melyekkel egymáshoz szólunk.
Mindezek együttesen táplálnak minket,
és bennünk egy érzést: barátok vagyunk mindörökké!







Veres Edit: A BARÁTSÁG.


Amíg barátok vesznek körül,
Soha nem vagy egyedül,
Szomorúság, bú, baj, bánat
A válladról lekerül.
Segítenek cipelni
A rád rakott terheket,
És bármit is hoz a sors,
Itt vannak már ők Veled.
Az élet lehet kemény, nehéz,
S nem látod a kiutat,
De a barátság ezen is,
Mint szivárvány-híd, túlmutat.
A barátok most már mindig
Itt maradnak Teveled,
Szívük mélyén arany-tollal
Van beírva a neved.
Én is ilyen barát vagyok,
Szívemben a szeretet,
És ezt, mit drága kincset,
Ajándékozom Neked.








VERS A BARÁTSÁGRÓL


Amit egyszer már leírtál,
Kitörölni nem lehet.
Ha valamit elhibáztál.
Be kell látnod bűnödet.

Ellenben egy tollvonással,
Barátom nem fog a radír.
Barátod ha megbántottad,
Őszinteség a gyógyír.

A barátság nem játékszer,
Féltve őrzött drága kincs.
És két szempár haragjánál,
Nincs szorítóbb bilincs.

Többet ér egy igaz barát,
Mint ezernyi láda pénz.
Mert ha van egy jó barátom,
Megtartani ám nagyon nehéz.







Vesztergom Andrea: AZ IGAZ BARÁT


A könyv egy hűséges barát
Kitárja előtted titkait
Meghallgat, jól figyel rád
Tükrözi ezer szín árnyait.

Ifjú vagy még, lelkedet tárd ki hát
S meglásd, ha nyílt szívvel figyelsz
A könyved őszinte barát

Felfedezed mindazt
amiről csak álmodsz
Vedd kezedbe könyved
a betűvel barátkozz.

S hogyha megszólítod
Válaszol majd, látod
A könyvek a legdrágább
Hűséges barátod.

Vesztergom Andrea: Az igaz barát

Link








Víg Éva: BARÁTOD VAGYOK




A barátod vagyok -
Nevetésed vidámmá tesz,
bánatod megkönnyeztet.
Haragodat csitítanám,
fájdalmadat simítanám.
Ha akarod meghallgatlak,
ha szeretnéd békén hagylak.

De ha már kevés vagyok, s nem kellek,
add tudtomra - szó nélkül elmegyek
- mert a barátod vagyok.







Wass Albert: NYITOTT KÖNYV A LELKEM...


Nyitott könyv a lelkem,olvasd csak bátran,
Engedem,hogy meglásd,mi a titkos vágyam.
A barátság szent dolog,védeni,óvni kell,
Ki mit fektet belé,annyit vihet csak el.
Kell egy hely a szívben,egy csendes szép zene,
Hol,társra lel az érzés,és élhetsz majd vele,
Állunk majd a fényben,vagy boldogan megyünk,
Mert úgy szép az élet,ha mindig szeretünk!!!
Egy barát lehet közel, vagy akár távol,
De a szívedben mindig ott lesz, ne keresd máshol.
Egy barát lehet kedves, őszinte,
Minden problémát megoszthatsz vele.










Wass Albert: ÜZENET HAZA - Részlet


És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat







Zajzoni Rab István: BARÁTOMNAK


Te vagy, fiu, az én barátom, te,
Tiéd e kebel forró érzete,
Nincs áldozat, mit értem meg ne tégy,
Nincs ut, a melyen támaszom ne légy.

Lelkemnek ege sokszor elborult,
Az élet gyásznak éjébe vonult,
Te mindig fényes csillagom levél,
Hullám-viharból partra vezetél.

A míg egymástól távol elvalánk,
A távolt elölé az égi láng;
Együtt örültek mindig lelkeink,
Együtt játszodtak álomképeink.

Boldog vagyok, hogy arcodnak szinén,
Szép szellem tükrét ujra meglelém,
Mellőled el nem távozom soha,
Csak igy vagyok a föld boldog fia.







Zalatnay Sarolta: MINDIG KELL EGY BARÁT

Dalszöveg


Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
aki sokszor elkísér.
Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
aki mindent elmesél.

Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
aki bátorít hogyha félsz.
Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
kinek mindent elmesélsz.

Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
ki a mélyből felrepít.
Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
ki a bajban megsegít.

Csodát látni, jobbá válni,
barát nélkül, nem lehet.
Emlékezni, tervet szőni,
barát nélkül, nem lehet.

Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
aki vigaszt nyújt neked
Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát,
ki csak érted van veled.







Záhorszky Mónika: A JÓ BARÁT


Barát az, ki ha rossz felé mész
Két karodnál fogva visszaránt,
Ki elmondja neked sok hibád,
Ki tudja mikor van szükséged rá.

Jó barát, ki jóban-rosszban
Melletted áll s vigasztal.
Kivel megoszthatod örömöd, bánatod,
S benne találod lelki támaszod.

Ki nem menekül el, ha sírni lát,
S szeretetét árasztja ki rád.
Nem fél ha dühös, ideges vagy,
S mindent a tudtodra ad.

Ki csöndben van, ha úgy akarod.
Ki veled sír, ha nincs más óhajod.
Fogja kezed, veled örül,
Vagy utazik veled a világ körül.

Nekem is adatott egy ilyen ember,
Kire számíthatok reggel, este.
Ki tényleg velem van, ha kell,
Ki bátor, s nem adja fel.







Barátság - Videók

Link



Egy gyönyörű videó a barátságról

Link



Az igaz barát története..

Link



Ossian: A Barát

Link



Republik - Aki az én barátom - YouTube

Link



Zalatnay Sarolta - Mindig kell egy barát

Link



KÖSZÖNÖM, HOGY BENÉZTÉL HOZZÁM!





SZERETETTEL VISSZAVÁRLAK!






















 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Ballag már a vén diák
  2021-05-18 21:01:01, kedd
 
 







-


BALLAG MÁR A VÉN DIÁK




Ballag már a vén diák - Ballagási idézetek
Zene: Charlie - Ha messze mész


Ballag már a vén diák - SlidePlayer

Link








"Útjaink százfelé válnak,
de szívünk egy célért dobog,
nekivágunk a küzdelmes mának,
és épít karunk egy szebb holnapot."

( Arany János )

/Az idézet Arany János nevével híresült el a magyar weben, elsősorban ballagási idézeteket gyűjtő oldalakon, egy kis utánajárás során azonban kiderült, hogy sem a költő verseiben, sem az Interneten rendelkezésre álló levelezésében nem találhatóak meg ezek a sorok - Citátum/







,,Ha kilépsz az életbe,
élj sok boldog évet,
szeress te is úgy bennünket,
mint ahogy mi téged!"









,,Kísérjen az öröm,
kerüljön a bánat,
siker koronázza
további munkádat!"







,,Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben."

( Arany János: Domokos napra c. vers )







,,A lehetetlent is szabad lesz remélni!
Meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni!

( Szép Ernő: Meglátod )







,,Ah vége, vége! Vagy ki tudja?
Diák marad az ember, amíg él,
Leckéjét a sírig tanulja:
Nehezebbet folyvást a réginél!"

( Reviczky Gyula: Diákélet )







,,Ember vigyázz, figyeld meg jól a világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, ...
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen!"

( Radnóti Miklós )







,,Az elszakadás áll elöttünk,
világi lárma csalogat,
az útra néz mindenki köztünk,
kigyúl az ifjú gondolat."

( Puskin )







Az élet szép, csak küzdeni kell érte,
Boldog az, ki célját elérte
Akarni kell és minden sikerül,
Akarni és bízni rendületlenül.

Egy életcélt követni nemes gondolat,
S mi kell hozzá, csupán akarat.
Mely minden ifjú szívében él,
Küzdeni bátran egy új életért.

( Tóth Árpád )







,,Tiszteld az embert,
Szeresd a szépet,
Tanulj küzdeni,
Mert ez az élet!"







,,Ha majd egyszer fájni fog az élet,
S a szemedben a bánat könnye gyűl,
Ne sírj, hisz mindig az a legszebb álom,
mely sohasem teljesül!"







,,Nézz vissza most egy percre, nézz az útra,
Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka!
Nézz vissza... aztán ismét csak előre,
S indulj tovább az alkotó jövőbe!"

( Kiss Ernő )







,,Remény, csalódás, küzdelem, bukás,
Sírig tartó nagy versenyfutás.
Keresni mindig a jót, a szépet,
S meg nem találni, - ez az élet."

( Madách )







,,Nehéz vagy könnyű? Beleroskadok?
Csak annyit érek, amennyit vállalok,
Mert szívemben a jövőt hordozom,
és alkuba már nem bocsátkozom!"

( Tamási László )







,,Régi harcok, régi, kopott könyvek,
Derű, mosoly, néha fájó könnyek.
Múlik minden, suhannak az évek,
Búcsút mondunk, múló diákévek.

( Ernest Hemingway )







,,Megcélozni a legszebb álmot,
Komolyan venni a világot,
Mindig hinni és remélni,
Így érdemes a földön élni."

( Shakespeare )







,,Azért vagy itt, hogy mindent láss,
Hogy értsd a szót, olvasd az írást!
Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,
hogy az égbe szállj, ne a porba hullj!"

( Ákos )







,,Találkozás és búcsúzás
az élet annyi csak,
Valaki jön, valaki megy,
s az emlék megmarad."

( Leonard Da Ung )







,,A búcsúzónak minden emlék drága,
Egy száraz lomb, egy moha, egy kis kavics,
Hogy emlékezzék a távolban is,
A helyre, melyre visszavonja vágya.
Tanú lesz az érzéseiről halálig,
S egy semmi így legdrágább kincsé válik."

( Goethe (







,,Távol már a kezdet, De távol még a vég,
Elértem a labirintus közepét.
Csalódások, gyönyörű emlékek
Velem vannak, Megőrzöm őket."







,,Nem kívánom senkitől,
hogy csodás dolgot tegyen,
de joggal elvárom mindenkitől,
hogy mindig ember legyen."

( Ady Endre )







,,Nehéz volt a szavakkal játszani,
Nehéz volt olyat mondani,
Ami kell, ami szép s amit szabad,
Valamit, ami örökre megmarad benned,
S talán bennem is."

( Nagy Z. László )







 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
2021.04 2021. Május 2021.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 27 db bejegyzés
e év: 270 db bejegyzés
Összes: 4254 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 485
  • e Hét: 3736
  • e Hónap: 43705
  • e Év: 447965
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.