Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 35 
Zöld dolog
  2016-05-31 21:16:57, kedd
 
 





ZÖLD DOLOG


Egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát. Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy "az én időmben nem volt még ez a "zöld" dolog. A hölgy azt válaszolta, hogy "azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök generációja nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének"?

Elgondolkodtam.

Annak idején tényleg nem volt még ez a "zöld" dolog. De akkor mink volt helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem?

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 2,0 kW-ot zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxi szolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor volt. Nem volt szükségünk egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És
nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a "zöld" dolog még nem létezett annak idején?

Forrás:egy ismeretlen sorstárs...


Kire emlékszel retro kedvenceink közül?

Link




 
 
0 komment , kategória:  Életmód   
Soros, az offshore-os
  2016-05-31 20:30:17, kedd
 
 







SOROS, AZ OFFSHORE-OS

Magyar Idők
2016. május 24. kedd 08:00


A korrupció hamis vádja az amerikai taktika része • Kik támadják a kormányt és az MNB-t?
Siklós Barnabás

Példátlan ellenzéki össztűz zúdult az elmúlt hetekben a Magyar Nemzeti Bankra (MNB). A támadók átléptek a jogállam által támasztott, a másik ember méltóságát védő korlátokon.

Ilyen, a jegybank elnökének becsületét sértő és az általa vezetett intézményt lejáratni szándékozó hisztéria Magyarország elmúlt negyedszázados történetében még nem fordult elő. Az MNB ostromával párhuzamosan beindult a tengerentúlon a jól ismert Clinton-gépezet, és ezen belül a budapesti amerikai nagykövetség. A célpont a magyar kormány, a módszer viszont ugyanaz, mint az MNB-nél: bizonyítatlan korrupciós vádak és sejtetés. Vajon van-e a két eseménysornak köze egymáshoz? Több ponton kísérteties az egyezés.

,,Általában ezek azok a figurák, akik örökké hatalmon akarnak maradni és pénzt csinálni" - így jellemezte Bill Clinton exelnök az elnökjelöltségre aspiráló felesége kampányrendezvényén Orbán Viktort. Bár a fő cél a konzervatív ellenfél, Donald Trump lejáratása volt, Clinton két legyet ütött egy csapásra, és - vélhetően a finanszírozó Soros György üzletember elvárását is teljesítve - beszállt a magyar balliberális ellenzék kampányába, amelynek a fő célja az, hogy a választásokig teljes mértékben felépítse, még ha alap nélkül is, a kormánnyal és a miniszterelnökkel szemben a korrupció vádját. (Nem véletlenül kezelte megfelelő szinten a Clinton-támadást a hazai adminisztráció, amikor személyesen Orbán Viktor utasította el élesen a vádakat, felfedve a háttérben mecénás Soros érdekeltségét és befolyását.)

S a hamis vádra épülő támadásokból nem maradhat ki a kabinet gazdaságpolitikáját korábban szakminiszterként megalapozó, most pedig a jegybank elnökeként - az intézmény küldetésének megfelelően - hathatósan támogató Matolcsy György sem.

Soros és a demokraták nem először használják a korrupciós sejtetést mint meglehetősen alantas eszközt a nem eléggé Amerika-barátnak ítélt magyar politikai rendszer megbuktatása érdekében. Érdemes emlékeznünk 2011 karácsonyára, amikor Hillary Clinton külügyminiszter nyílt levelet helyezett el a magyar kormány fája alá, amelyben olyannyira nem avatkozott be a belügyeinkbe, hogy egy olyan jelentős ügyre alapozva, mint a Klubrádió frekvenciája körül dúló vita, követelte a napokon belül életbe lépő és már jó ideje elfogadott alaptörvényünk módosítását. De még ennél is direktebb akció volt, amikor a megbízott amerikai nagykövet, André Good­friend - egészen véletlenül - az internetadó elleni tüntetéseken bóklászott. Előtte az USA egy olyan korrupciós összeesküvést dobott be a hazai köztudatba, amelyről már közel másfél éve nem tudjuk, hogy valójában miről van szó és kik a gyanúsítottjai.

A baráti korrupció jó

De nem is kell tudnunk - ez annak a módszernek a lényege, amellyel az Egyesült Államok igyekszik elősegíteni a tőle függő politikai és gazdasági rendszerek létrejöttét. Általános forgatókönyv, amikor az USA-val hűvösebb viszonyt ápoló államok vezetőit korrupcióval vádolják, és ennek segítségével buktatják meg őket, annak érdekében, hogy százszázalékosan baráti rendszerek jöjjenek létre.

Az egyik legfrissebb példa erre Brazília, ahol egy korrupciós vádakra felépített puccsal függesztették fel a minap - közvetlenül a riói olimpia indulása előtt - Dilma Rousseff elnököt, akinek az lehetett az egyik bűne, hogy elutasította az USA beavatkozását, amikor kiderült, hogy a nagyhatalom ellene is folytatott kémtevékenységet. A másik, Washington számára tűrhetetlen folyamat Brazília külpolitikai irányváltása: a jó kapcsolat Kubával, Venezuelával és Bolíviával, és a Kínával fejlődő kapcsolat, amely az amerikai dominanciát ellensúlyozni kívánó BRICS-csoporton belül is zajlik.

A brazil puccs egyúttal az Oroszországot is magában foglaló nemzetközi szervezet meggyengítését szolgálhatja. A felállított elnök helyébe lépő Michel Temer alelnök állítólag vastagon érintett egy illegális etanolkereskedési ügyben. Ez viszont egy cseppet sem zavarja az USA adminisztrációját, amelynek bizalma érdekében a hírek szerint Temer közeli munkatársa máris végigjárta a washingtoni befolyásos kapcsolatokat. Úgy tudni, hamarosan a Goldman Sachs brazíliai igazgatóját nevezik ki az ottani jegybank élére, a pénzügyi tárca várományosa pedig egy IMF-et megjárt hivatalnok lesz. Teljes visszaváltás tehát a kül- és gazdaságpolitikában, és megvalósul a pax Amerika.

Brazília példája élesen mutatja, hogyan működik a washingtoni korrupciótaktika. S a közép- és kelet-európai régióban is. Kísértetiesen hasonló, korrupcióra hangszerelt bukásokat élt már meg Románia, Bulgária, Horvátország. Vagy éppen Szlovénia 2013-ban, ahol szintén többről volt szó, mint hogy a konzervatív kormány egyes tagjai fogadtak-e el kenőpénzt. A mesterségesen keltett politikai krízis olyan ,,válságjelekre" hivatkozott, amelyeket szinte egyetlen makrogazdasági mutató sem támasztott alá.

,,A válság ürügy volt a társadalmi modellünk megkérdőjelezésére" - nyilatkozta Dusan Kovac, a Ljubljanai Egyetem professzora a Le Monde Diplomatique-nak. S hogy miben állt ez a modell? Például abban, hogy Szlovénia kiharcolta az uniós csatlakozási tárgyalásokon, ne kelljen megnyitnia több fontos ágazatot, közszolgáltatást a szabadpiac előtt. Déli szomszédunk azon ritka államok közé tartozott, amelyik a bankok felett is megőrizte a tulajdonosi ellenőrzés jogát. Nagy volt tehát a tét, válságot kellett kelteni, jöhetett a sokkterápia és a privatizáció.

Célkeresztben Orbán és Matolcsy

Válságot kelteni - hazánkban is előszeretettel kísérletezik ezzel a panamai offshore-iratok szerint Oszama bin Laden családjával is üzletelő Soros György pénzét elfogadó ellenzék. S valóban, a hazai kormánygyengítő vagy -buktató kísérletek mögött rendre feltűnik a külföldi segítség. A 2010-es kormányváltás után az első támadási hullám is a nemzetközi pénzpiac spekulánsai, valamint az IMF és az Európai Bizottság gyámkodásával zajlott. A célkeresztben a magyar miniszterelnök állt.

A ma is érvényes forgatókönyv már akkor körvonalazódott: az Orbán Viktor leváltásához vezető út első lépése az új gazdaságpolitika és az azt irányító nemzetgazdasági miniszter megbuktatása. Matolcsy György eltávolítása elemi érdeke volt a nemzetközi támadások szervezőinek, hiszen a válságadók bevezetése, kiterjesztése, a nyugdíjpénzek becsatornázása kiemelkedő profitszerzési lehetőségektől fosztotta meg - a köz érdekében - a globális cégeket. Hazánk uniós elnöksége 2011 első felében külön is apropót nyújtott a hisztériakeltésre. A nemzetközi sajtóban megjelent publicisztikák képtelen, lejárató szándékkal írt állításokkal voltak tele.

A befektetők viszont megnyugodtak, amikor napvilágot látott a nagy állami elosztórendszerek gyökeres átalakítását előíró első Széll Kálmán-terv 2011 tavaszán. Úgy tűnt: Magyarország csatát nyert, a nehezén túl vagyunk. A piac nyugalma azonban vihar előtti csendnek bizonyult. 2011 nyarának végén ugyanis elindult Európában a gazdasági válság újabb hulláma. Miután a tengerentúlról induló krízis 2007-2008-ban végigszáguldott a kontinensünkön, a legtöbb helyen - nyugaton különösképp - a kormányok jelentős összegű csomagokkal igyekeztek pótolni a leállt hitelezést, és elejét venni a nemzetgazdaságok összeomlásának. A költekezésnek meg is lett az eredménye, az elképesztő eladósodás. A fejlett ipari országokban együttesen a GDP 200 százalékára rúgott a tartozás.

A 2011-es év vége felé a tengerentúli hitelminősítők hadjáratot indítottak az eurózóna tagországai ellen. Ekkor soha nem tapasztalt gyengülésen esett át a magyar forint is, és hazánkat - a befektetési célpontok meggyengítésében érdekelt - hitelminősítők a bóvli kategóriába sodorták. Ezt eddig csak a Fitch Ratings oldotta fel. A spekulációs támadások célja a sok milliárd dollárra rúgó árfolyamnyereség mellett az volt, hogy az Orbán-kormánynak elfogyjon a mozgástere.

A bukásra játszók arra gondoltak: a hatalmas eladósodás miatt az árfolyamok manipulálásával térdre kényszeríthetők vagyunk. Tévedtek: bár ügyes taktikai húzással bejelentettük, hogy tárgyalni akarunk, de mégis sikerült elkerülni az IMF-től és az Európai Bizottságtól kapható újabb hitel felvételét, sőt a korábbi kölcsönöktől is végleg megszabadultunk.

Bankpánik kellene?

Miután az első támadási hullámmal nem sikerült elérni, hogy a növekedési fordulaton dolgozó kormány új kölcsönökre szoruljon, és emiatt olyan megszorításokat kelljen bevezetnie, ami felzúdulást kelt a polgárok köré­ben, legközelebb 2015-ben a brókerbotrány kínált lehetőséget az újabb Orbán-buktatási kísérletre.

Akadt volna ennél alkalmasabb apropó is, ám a svájci frank árfolyamának januári elszabadulása előtt - a kormány és a jegybank gyors összefogásának köszönhetően - sikerült kimenteni a forintosítással és ezermilliárdos mentőövvel a devizaadósokat a csapdából. Így nem maradt más az ellenzéknek, mint a pénzügyi felügyelettel erősített MNB által másfél év alatt feltárt - ám 15 éve zajló - visszaélések napvilágra kerülése, és emiatt változott a célpont: mostantól a jegybankon keresztül vezet az az út, amivel a támadók szerint elérhető a kormányfő távozása is. S persze az MNB elnökének megbuktatása is nélkülözhetetlen ehhez, hiszen egyrészt még mindig az ő általa megalapozott gazdaságpolitika végrehajtása folyik, ami ellentétes a tőkeérdekekkel, másrészt az általa megerősített jegybank sem hiányzik a hazai pénzügyi szereplők egy részének.

Meg kell tehát gyengíteni az infláció és pénzügyi stabilitás felett őrködő független nemzeti intézményt, aminek járulékos haszna lehet még a bankpánik kirobbantása és a forint árfolyamának mélybe lökése. Ezek segítségével pedig elérhető az, ami úgy kellene a leszálló ágban vergődő ellenzéknek, mint egy falat kenyér: az utcára vonulók, a tömeges elégedetlenség.

Magyarország szellemi átalakítása

Látva a brókerügyben szervezett demonstrációk gyér látogatottságát, kimondható: a támadások második hulláma is kudarccal járt. De az érdekek mozognak tovább, és akiket hajtanak, nem adják fel. A politikai szövetségesek száma is gyarapodott: az Orbán-Matolcsy páros által fémjelzett gazdaságpolitika leváltásán fáradozó globális erők már nem csak a pozícióik visszaszerzésén munkálkodó régi balliberális elitet és a hozzá tartozó médiahálót tolják maguk előtt.

A mozgásterét mindenáron növelni vágyó Jobbik is beállt a sorba. S vele együtt a jelentőségét veszítő, az ellenzék mindegyik irányzatát gátlástalanul kiszolgáló médiabirodalom zöme is. Felállt az az egyérdekű, hatalomra és pénzre vágyó nagykoalíció, amelyik az elmúlt hetekben elindította a támadások harmadik hullámát. Sorjáznak a politikai blöffök, hamis állítások és rémhírek. Dagonyázhat még ezekben az MNB és alapítványai ellen felálló vizsgálóbizottság is - persze ha létrehozza az Országgyűlés.

E bizottságtól sok minden várható, csak az MNB alapítványainak tényszerű és objektív vizsgálata nem. A politikai cirkuszba annak felismerése már nem fér bele, hogy a Pallas Athéné-alapítványok milyen jelentőséggel bírnak Magyarország jövője szempontjából. Hogy a rengeteg pályázat, a hallgatói képzések, közösségek, kiadványok, a hazai közgazdászképzés megújításának támogatása, a nagy jelentőségű felsőoktatási programok fő küldetése a nemzeti értékek mentén működő szellemi rendszerek alapjainak lefektetése.

De talán épp ezért ekkora a támadás. Umbuldává kell alacsonyítani, a korrupció és a titkolózás hamis vádját kell ráakasztani, és a végtelenségig, szervezetten felerősíteni, mert veszélyes, mert van benne rendszer. Szerfölött veszélyes, mert abba fektet be, ami a neoliberális erők egyik utolsó megmaradt bázisának számít: a képzésbe, a tudásba és a gondolkodásba. Magyarország szellemi átalakításába.

Új vádak a láthatáron

Támadni kell tehát. A kormányt és a jegybankot egyaránt. Ráadásul az MNB körül az alapítványok elleni attak csak bevezetőként szolgált. Ami ezután jön, még erősebb lesz: most a jegybanki működés lényege, a monetáris politika következhet. Már körvonalazódnak a vádak, és a vádlók személye is kezd láthatóvá válni. A támadásokra készülők félretették elvi aggályaikat, és már nem számít az, hogy a jegybank megítélésének rontása a piacon vagy a mindennapi életben milyen következményekkel járhat.

Mindegy, hogy milyen áron, de erodálni kell azokat a kiemelkedő sikereket, amelyeket az MNB az elmúlt három évben a magyar gazdaság, valamint a devizaadósok megmentése érdekében tett, illetve elért. A hitelesség megkérdőjelezésével lazítani kell azon a felügyeleten, amelyik példátlan szigorúsággal őrködik a hazai pénzpiaci rendszer szabályozott működése felett. Az MNB-t olyan intézményként kell bemutatni, mint amelyik nemcsak képtelen az alapvető feladatai ellátására, hanem anyagi kárt is okoz az embereknek.

A tét igen nagy: ha a támadások elindítóinak sikerül elérniük, hogy gyengüljön a Matol­csy György által vezetett jegybank, akkor az a monetáris fordulat is visszafordíthatóvá válik, amelynek révén az alapkamat szerepe megváltozott. Az alapkamat csökkentése az ország javát szolgálja: olcsó hitelekhez juttatja a vállalkozásokat és a lakosságot. A spekulánsok gátlástalan profitszerzését viszont megakadályozza. Érdemes figyelnünk, hogy aki most és a közeljövőben az MNB-t támadja, valójában kiknek az érdekét szolgálja majd.

A szerző közíró


Link







Feltört e-mail-ek szerint Soros György titokban Ukrajna felfegyverzésén dolgozik

Link


Milyen lesz az uj világ és Magyarország jövője

Link


A migránsválság Európa Trianonja

Link


A háború a legrosszabb alternativa

Link


Obama a világ első számú gyilkosa, akire a hágai Törvényszék vár

Link


,,N", azaz názáreti - Magyar Idők, 2016. május 22
/A lengyel katolikus hetilap, a Niedziela egyik legutóbbi száma egy új lengyel dokumentumfilmről tudósított, amely az iraki és a szír keresztények tragikus helyzetét mutatja be. A világ közvéleménye még mindig nem eléggé tájékozott arról, hogy mi folyik a Közel-Kelet háborús válságövezeteiben./
"A dzsihadisták megjelölik a keresztények házait (n, azaz názáreti), akiket ezzel választás elé állítanak: vagy áttérnek az iszlám hitre, vagy megtartják hitüket, akkor viszont vagy felkoncolják őket, vagy adót fizettetnek velük, amelynek összegét szabadon állapítják meg.

Link









 
 
0 komment , kategória:  Média  
Gyermeknapra
  2016-05-28 21:30:22, szombat
 
 













GYERMEKNAPRA - gyermeknapi versek


Május utolsó vasárnapja a gyermekeknek, illetve a gyermekekről szól. Nekünk szülőknek valójában minden napunk csemetéink körül forog, de ez az egy mégiscsak különösebb, mint a többi. Ma még inkább igyekszünk velük tölteni az időt. Bizonyára sok szülő készíti a gyermek kedvenc ételét ebédre. És a finom étel nemcsak egy étkezést jelent, hanem mint együtt töltött idő sokat számít gyermekeinknek


Enya - May It Be ... " Amikor egy gyermek leszületik a Földre "

Link



Ihász Gábor (1946-1989) - Múlnak a gyermekévek

Link



Gyermeknapra szeretettel

Link



Gyermek vers ajánlás - Kereszténymagyarország.hu

Link














"A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja."

(Juhász Gyula)


"Különösen szeressétek a gyermekeket, mert vétek nélkül valók, mint az angyalok.
A mi örömünkre vannak a világon, hogy jobbá tegyék szívünket."

Dosztojevszkij










Aranyosi Ervin: KÉRÉS A SZÜLŐHÖZ


Vigyázz reám! Kicsi vagyok,
egy apró, kis virágszál...
Te kaptad a feladatot,
hogy mindig rám vigyázzál!
Nem azért jöttem én ide,
hogy valóra váltsam álmod!
Nem élhetem az életed,
ha Te nem jól csinálod!

Az életemnek célja van,
s mint apró mag, kikeltem.
A tudás, készség bennem él,
s amint utamra leltem,
megírom én is sorsomat,
vágyam könnyíti léptem,
s ha támogatsz, velem leszel,
tiéd is lesz az érdem.

Mutass példát hát, s lelkesíts,
de óvj meg a világtól.
Ahol kérlek, ott majd segíts,


s olyan is lesz, mi gátol.
Legyél az őrzőangyalom,
de ne légy börtönőröm!
Ha kell, hát engedj szabadon,
segíts a csúcsra törnöm!

Ha kell, szeress és bátoríts,
légy biztos menedékem!
Legyél értékes, drága kincs,
mely megkönnyíti létem!
Legyél tanítóm, mesterem,
ki vezet titkos úton,
segíts az élet lényegét
könnyedén megtanulnom.

Soha ne légy a zsarnokom,
ki gúzsba köti szárnyam!
Legyél vezérlő csillagom,
törj utat félhomályban!
Vigyázz reám! Kicsi vagyok,
a jövőd bennem éled.
Engedd lágyan ömölni rám,
boldog szeretet-fényed...







Aranyosi Ervin: ÉRINTS MEG!


Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélő érintésed álomba ringató!



Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelő karod!
Magam felnőttnek érzem, - s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!

Érints meg! - erre kérlek, - ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!

Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.
Ezer félelmem kerget a karjaidba még.

Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem,
lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem!
Ilyenkor végre érzem, - szemünk együtt ragyog.
Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok.

Felnőtt gyereked lettem, most már csak az leszek,
s van már saját családom, kiket ölelhetek.
Anyám, s apám karjára mégis számíthatok.
Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok.
Szülői ölelésed, ma is sokat jelent,
így segíts értékelni múltat, jövőt, jelent.
Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már.
Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár.

Érints meg még! - ezt kérem - idős szülőd vagyok.
Erős karodra vágyom, mielőtt meghalok!
Érints meg, ahogy egykor érintettelek,
amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek.
Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erőt,
simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redőt!
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.










Benedek Elek: DAL A SZERETETRŐl


Hol ringott bölcsőd: palotában,
Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,
Itt vagy ott, egy az valójában,
Ez nem szégyen, az meg nem érdem.
Más, amit kérdek tőled, gyermek,
Nézz a szemembe s úgy felelj meg:
Van-e szívedben szeretet?
Köztünk barátság így lehet.

Igaz szívvel ha tudsz szeretni,
Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,
Csöpp szeretetért én tengernyi
Szeretetet adok cserébe.
Nincs gyűlölség, ahol én járok,
Be van temetve minden árok,
Mely embert s embert valaha
Egymástól elválaszt vala.

Ahol én járok, gazdag ember
Nincs, ámde szegényt sem találtok;
Kedve és tudás kit hova rendel,
Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.
Erős a gyengét gyámolítja,


Senki a másét nem áhítja:
Kinek munkán a tenyere,
Mindég puha a kenyere.

Ahol én járok, teste, lelke
Tiszta öregnek s ifjú népnek;
Nagy és kicsiny versenyre kelve
Munkára minden jónak s szépnek.
Gyűlölség szennyét kisöpörvén,
Szeretet itt a legfőbb törvény:
Egyetlen lánc, mely megmaradt - -
Nyomán egy csöpp vér sem fakadt.

Szeretet lánca! Kössed egybe
Szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
Hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója
Egymást szeresse, védje, ójja:
Naggyá ország csak így lehet - -
- Csudát művel a Szeretet.







Bernáth János: MIKOR MEGSZÜLETTÉL


Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre,
a hónapok csendjét kis lényed megtörte.

Mamád, ki méhében néked otthont adott,
az élettől egy csodaszép kisbabát kapott.

Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.

Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,


s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.

Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.

Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.

Egyszerre lélegzett most anya és babája,
s érezte, élte már nem volt hiába!







Csorba Piroska: MESÉLJ RÓLAM


Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,


úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?

Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
- Ha én nem lettem volna,
akkor is szerettél volna?







Dáma Lovag Erdős Anna: GYERMEK NAPRA


Amikor én kicsi voltam
Volt egy szép kaucsuk babám
Dédelgettem,öltöztettem
Magamhoz ölelgettem

Mégis ha most visszanézek régi múltra
Szívem csak azt súgja
Édesanyám a legszebb ajándékot
Könyvet adott gyermek napra

Boldog voltam és vidám
Önfeledten láttam
Szeretettel körül vett
Sok kis gyermek társam

Mert az élet akkor vidám
Ha gyermekek körbe vesznek
Örülhetnek minden jónak
A testvéri szeretetnek



Mikor az ember még kicsi gyermek
Szíve tiszta szeretet
Rácsodálkozik a világra
Nem gondol semmi rosszra

Kívánom én ezen a napon
Legyen minden gyermek vidám
Legyen örömünnep,felhőtlen éggel
Öleljük őket igaz szeretettel

Szálljon szépen a pöttyös labda
Játék és öröm jusson e napra
Gyermek szívek boldogok legyenek
Bút,bánatot ne ismerjenek







Farkas Éva: JÁTÉK MINDÖRÖKKÉ


Szeretnék mindig játszani,
Mosolyogva, nevetve, szállni.
Álmokat kergetve élni,
Kék madárra naponta várni.

Szeretnék mindig játszani,
Karom a fény felé kitárni.
Könnyű piheként lebegve,
Újra vidám gyermekké válni.

Szeretnék mindig játszani,
És nem kételkedni semmiben.


Távolba nézni hegytetőn,
Elveszteni, mi fáj idebent.

Szeretnék mindig játszani,
Tündérmesét hallgatni este.
Ezüst holdfényben fürödve
Hinni, hogy még semmi nincs veszve.

Szeretnék mindig játszani,
Álomszerelmet, ezer csodát,
S naponta százszor köszönni,
Hogy az érzés egyszer megtalált.

Szeretnék mindig játszani,
Átjátszani ezt az életet,
S úgy menni el egy messze útra,
Hogy játszottam, amíg lehetett.

2008. november 18.







Fecske Csaba: JÓ LESZEK


Ezentúl jó leszek, állítom.
Reggeltől estig, tetőtől talpig
Csupa jó leszek.
A füleimet ezentúl mindig megmosom.
Rendbe rakom a ruhám,
tiszták lesznek a körmeim,
köszönök szépen mindenkinek,
azt teszem csak, ami szép és jó.

Ha már jó leszek - és ezután az leszek!


Nem verekszem, nem csúfolkodom,
nem húzom meg a lányok haját.
Semmit se teszek, amit nem szabad,
a legeslegjobb gyerek én leszek!
Mert ezt a sok jóságot
észben tartani, azért nem
tudja egy ilyen kisgyerek.







Juhász Gyula: MESE


Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány nézte


a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag nézett
be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány...







Kacsa Zsóka: GYERMEKNAPRA


Ünnepnapra virradhat ma
világ apraja és nagyja...
GYERMEKNAP van, örüljetek,
adjatok sok szeretetet!

Gyermeked szemébe nézel,
BOLDOGSÁG az , amit érzel.
Tőled kapta az életét ...
Öleld át a kicsi lelkét!

Ajándéknál többet ér ez,
ha szívéhez közel érez .
TÖLTSD HÁT VELE ezt a napot,
érte rajongását kapod ...

Érezze, hogy fontos néked ,
minden rossztól TE MEGVÉDED .
Meghitt érzés, igaz csoda,
nem felejti ő el soha...



Nem kell az a sok AJÁNDÉK,
ruha, cipő , drága játék ...
Legtöbb, amit tőled kaphat,
ha a SZÍVED neki adtad.

MUTASD KI , hogy szereted őt,
érezhessen benned erőt,
ajándék te magad legyél ,
mindent kedve szerint tegyél!

Meglásd, ragyog CSILLAGSZEME,
sugárzik a tekintete ,
nézheted a boldog arcát ,
nyakad köré fonja karját...

Gyermeknap van, az Ő NAPJA,
a legdrágább kincset kapja .
Legyen csodás ez az ünnep ,
dobogtassa meg szívünket !







Kishonthy Csilla: ÜNNEP


Kezed melegen simul kezembe, nézlek...
Lassan szemed lezárja az álom.
Egy angyal hozza el, én kértem,
hogy éjszaka rád helyettem vigyázzon.

Holnap vasárnap, májusban az utolsó,
a kalendáriumot még nem ismered.
Egy nap nekem Isten ajándékot adott,
azóta én sem annyira figyelem.

Nekem adott téged és engem neked,
azóta van, hogy nem érdekes a dátum,
amíg a másnap együtt talál veled,
nap mint nap a világ közepén állunk.

Lehet nyár, tavasz vagy tél,
lehet december vagy május,
egy évben 365 ölelés,
ennyi legyen, többet nem kívánunk.







Kovács Gabriella: GYERMEKNAPI KÍVÁNSÁG


Gyermeknapon e kerek földtekén
jusson mindenhová szeretet és fény!
Teljen boldogságban megannyi pillanat,
csillanjon fel a remény a szemekben, ott hol
könny fakad! Jusson el e kívánság oda ahol
szenvedés az élet, s ahová régóta
csak a nélkülözés lépett...
Jusson el oda ahol szomorúság honol,
mert nem pótolhat semmit,
egy gyermeki mosoly!
Törődő tekintet kísérje útjukon
őket, és béke... mert a gyermek
a jövő nemzedéke.







Márkus Katalin GYERMEKNAPI EMLÉKEIM


Fehér masni, rakott szoknya, lakkcipő.
Szabályosan megkötött,
kék, vagy piros nyakkendő.
Így indultunk gyermeknapra hajdanán,
s gyülekeztünk iskolánknak udvarán.
Sorakozó, csapatgyűlés,
kisdobos és úttörő avatás.
Majd kezdődhetett,


a vidám gyermeknapi játszadozás.
Harmonika zenéjére táncoltunk,
ha megszomjaztunk, bambit is ihattunk.
Egy forintért citromfagyit nyaltunk,
boldogan viháncoltunk, ugráltunk.
Estefelé véget ért a gyermeknapi vigalom,
szüleinkkel lassan hazaballagtunk.
Boldogan hajtottuk álomra fejünket,
fülünkben még a harmonika hangja zengett.
Másnap reggel iskolába menet,
sorra meséltük élményeinket.
Sajnáltuk, hogy elmúlt a gyermeknap,
lehetne már akár jövő vasárnap.








Móra Ferenc:SZERESD A GYERMEKET!


Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok közt vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva-
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan
S kitárja vidorán a mennyek ajtaját.
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyam a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!







Murzsa András Dr. SZERESSÉTEK A GYERMEKEKET


Mikor csak terveztük,
hogy legyenek gyermekek, -
már a gondolattól is
láttuk egymás szemében a szeretetet.
Emberek szeressétek a gyermekeket.

S mikor megfogant
áldott állapot következett.
Hittünk egymásban, -
beteljesedett a szeretet.
Emberek szeressétek a gyermekeket.

Csak néztünk egymásra
mikor a csoda megszületett.
Az első mosolyra, az első szóra
a szívünk is beleremegett.
Emberek szeressétek a gyermekeket.

Van ahol adott az Isten
egyet, kettőt, - adott eleget.
Van ahol boldogok,


vidámak, nevetnek.
Emberek szeressétek a gyermekeket

Van ahol éheznek,
fáznak és szenvednek.
Van ahol azt sem tudják,
hogy mi az a szeretet.
Emberek szeressétek a gyermekeket.

S ha látjuk, hogy szenvednek
teszünk-e értük eleget?
S ha teszünk is, érezzük-e
szívünk körül a meleget.
Emberek szeressétek a gyermekeket.

Emberek szeressétek a gyermekeket.
Velük újul meg az életetek.
S ha majd el kell számolni, hogy
hogyan éltetek, -
mondjátok csodát nem tettetek, de
szerettétek és felneveltétek a gyermekeket.







Nagy Katalin: EGY PÓLYÁS MESÉLI


Amikor megszülettem, mindenki nagyon örült, csak én nem, mert régebben jó helyem volt anyukámnál. Egy burokban laktam anyukám hasában, a szíve közelében. Az egészben az volt a legjobb, hogy mindig hallottam a szíve dobogását. Mindent együtt csináltunk: anyukám evett és én is jóllaktam; ő szívta a friss levegőt, és nekem is jutott belőle. Csak kuporogtam, mint egy kifli és szunyókáltam, vagy éppen rugdalóztam, nyújtózkodtam. Ha kedvem támadt, akár fejre is állhattam, mert a burokban folyadék volt, így sohasem üthettem meg magam. Anyukám meg csak simogatta a hasát, annyira örült nekem, ha én tornáztam.

Telt-múlt az idő, egyre nőttem, növekedtem; egyszer csak szűknek éreztem a rejtekhelyemet. Előbújtam.

De a világ, ahová érkeztem, nagyon furcsa volt! Zajos, fényes és hideg. Meglepődtem, megijedtem, ordítottam, ahogy a torkomon kifért. És csodálkoztam, mert addig sose sírtam, akkor meg egészen jól tudtam sírni. Anyukám megdicsérte a hangomat, úgyhogy bőgtem tovább az ő kedvéért. De még azért is, mert az idegenek gorombáskodtak velem. Megfürdettek. Bepólyáztak. Méricskéltek. Mondták, hogy erős, fejlett gyerek vagyok, de én nem törődtem velük. Hiányzott valami, és félni kezdtem. Féltem, egyre csak féltem....

Aztán úgy pólyástól odatettek anyukám mellé. Úja hallottam a szívdobogását, megnyugodtam. És akkor történt valami, ami eddig még soha ...
anyukám megpuszilt.



Azóta én is örülök, hogy megszülettem.










Osvát Erzsébet: GYERMEKNAPRA


Napsugár,
napsugár,
ragyogj, süss ma szebben!
simogasd a gyerekeket
lágyan melegebben!

Madarak,
madarak,
cinkék, csalogányok,
köszöntő dalotok
vígan csattogjátok!



Virágok,
virágok,
szegfűk, tulipánok,
a lánykákat, a fiúkat
virulva várjátok!

Hadd legyen
ez a nap
egy nagy örömének!
Ezt kívánom én a világ
minden gyermekének.







Őri István: GYERMEKÜNK


A gyermek még védtelen
a gyermek nem tudja, mi a félelem
a gyermek bátor és merész
vakmerőn tettrekész.
A gyermek még boldog és gondtalan
kacag mindenen s minduntalan
szemében röpke vendég a bánat
kis szíve érzi: mindenre van bocsánat.
A gyermek lelke hófehér
illatos kalács, puha, lágy kenyér
mit gyúrhatsz, ronthatsz és törhetsz
de mit oltárra is felemelhetsz
ha türelmes szód nyomán
kivirágzik benne a szeretet-erén.
Óvjad hát mindig gyermeked


törékeny virág ő, könnyen földre hull
úgy szólj hozzá, mint Isten angyala
légy te is teljes lényegedben
a türelem és szeretet maga.
S ha fedded is, érezze meg:
kemény a szó, de mögötte végtelen a szeretet
ne költözzön szívébe rettegés
álma legyen mindig édes,
szelíd, tejszagú szendergés.
Ha mindezt híven megteszed,
ha kicsinyed óvod, védelmezed,
benne Isten száll le rád
s Őt látod akkor is,
ha rád villantja tündéri, pajkos mosolyát!







Pálmai Gabriella: GYERMEKNAPRA


Tavasz alkonyán, utolsó vasárnapján,
titeket köszöntünk, kicsi kis angyalkák!
Tiétek ez a nap, s az összes többi,
nincs az az ölelés, mely szeretetünk közli.

Köszöntünk titeket, pici emberek,
ti, gyermekek, kik mindenkit szerettek.
Szerettek, bíztok bennünk, felnőttekben,
sosem szűkölködtök a reményekben.

Szeretünk titeket, aprócska felnőttek,
hisz oly sok szépet és jót kapunk tőletek.
Tanítóink vagytok, pedig mi sokszor hisszük,
az életben már többre úgysem visszük.

Adtok nekünk sok ölelést, őszinte mosolyt,
csilingelő kacajt, s sok tiszta kedves szót.
Kívánom, legyen minden gyermek boldog,
ne nélkülözzön senki, kerüljék a gondok.

Mi pedig, felnőttek, tanuljuk meg végre,
a pici lurkók minket nevelnek a létre!
Fogadjuk őket mindig türelemmel,
ne fukarkodjunk soha a szeretettel!







Pósa Lajos: SZERESD A GYERMEKET!

Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szívednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vígan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derít:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szelíden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull!
Mindig vigyázz reá! Állj melléje támaszul.
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadul azt a kis zsönge fát,
Ne bántsad a jövő szendergő képeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába' lent.
Lelkén nincs semmi folt, mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér.


Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között, mikor jár gondtalan:
Elküldi angyalát... megfogja kis kezét...
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt.
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!







Szabó Lőrinc: KICSI VAGYOK ÉN


Kicsi vagyok én
majd megnövök én
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.

Kicsi vagyok én
erős leszek én,


világ minden óriását
földhöz vágom én.

Kicsi vagyok én
bátor leszek én
óriások palotáját
elfoglalom én.

Kicsi vagyok én
nagy úr leszek én
aranyszobát adok minden
testvéremnek én.

Kicsi vagyok én
vezér leszek én
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!







Szabó Lőrinc: IMA A GYERMEKEKÉRT


Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.


Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.







Szalayné Komlósi Gizella: A REMÉNY GYERMEKEI


Ölelj magadhoz angyalszárnyon
Minden elveszett gyermeket,
Kiálts hangosan szív szavával,
Ne nélkülözzön ma senki sem,
Egy csepp reményt, amerre jársz,
Önzetlenül hints szerte szét,
Tiszta szívvel, ne íriszeddel
Lássad, a csöppnyi szenvedőt.
Hisz ott csillan az élet fénye,


Bár karcoltan, a remény után,
Nyújtsd kezed, szebb lehessen
Szemében, a gyermeki varázs.
Tárd ki lelked e tiszta fénynek,
Hogy a holnap sokkal szebb legyen,
El nem múló érzelemmel. Segíts!
Minden elhagyott gyermeken.










Szuhanics Albert: GYERMEKNAPI ÁLMOK


Emlékeim sora
tarka képregény,
arról mikor kicsiny
gyermek voltam én.

E napnak varázsa
örökké enyém,
lelkemben táncra kélt,
élő gyertyafény.

Gyermeknapi álmok,


állatkerti út,
kis cipőben járok
mint rég..., ugyanúgy.

Integet egy majom,
rám néz a zsiráf,
oroszlán hangjától
a hideg kiráz!

Anyukám szoknyája
biztos oltalom,
bátran mögé bújok,
magam nem hagyom!

Vidámparkba megyünk,
léggömböt kapok,
szememben szüleim
mosolya ragyog.

Szél lebbenti hajam,
vígan nevetek,
apukám, anyukám
oly jó veletek!

Debrecen, 2011. 05. 04.







Szuhanics Albert: A GYERMEKNAP TIETEK!


Örvendjetek, gyerekek,
a gyermeknap tietek!
E vasárnap egész más,
csupa móka, kacagás!

Legyetek mind barátok,
sok program vár reátok.
Legtöbb kinn a szabadban,
s én veletek maradtam!

Annyi mindent csinálnak,
nagy ünnep sok családnak.
Itt leszek ma, tehetem,


nekem is van gyermekem.

Millenáris, bábszínház,
mesejáték, mi kell más?
Városligetbe megyünk,
kisvasút is kell nekünk!

Ugrálóvár, futónap,
cirkusz ki nem maradhat.
Fagyit is kapsz, gyermekem,
boldog vagy-e? Azt lesem...

Tudjátok meg, gyerekek,
fontos szó a szeretet.
Akkor nagy a boldogság,
ha összetart a család!

Debrecen, 2013. május 24.







Tar Tímea: GYERMEKNAP


Ébredjetek gyerekek!
Megjött az ünnepetek.
Kopogtat az ajtótokon,
Engedjétek be, ne várakozzon.

Gyertek gyerekek, játszódjatok,
Kis bohóccal mókázzatok,
Eregessetek sárkányokat,
Szedjetek szép
virágokat.



Fújjátok fel a lufikat,
Majd engedjétek el azokat.
Meglátjátok milyen szép lesz,
Fent lebegnek szép színekben.

Gyere te is, Jancsika!
Játszadozzunk nagyokat.
Rejteget ez a nap még
Sok szép, kedves meglepetést.







Thököly Vajk: KEDVENC SZÍNEIM


Tanár úr! Önnek mi a kedvenc színe?
Kérdezte tőlem egy gyerek engem nézve,
S nem tudtam mit szóljak, hogy igaz legyen,
A válaszra várva magamtól, gondolkodtam ezen.
A zöld, ha fűben vagyok s benne lefekszem,
A kék, ha az eget bámulom szelíden,
A vörös, ha rózsáim közt sétálok csendesen,
A sárga, ha búzából van az asztalon kenyerem,
A fekete, ha gyászban megállok a sír mellett,
A fehér, ha a békét hirdetem szívemben,
A barna, ha az ősz derekán egy tölgy erdőben állok,
A szürke, ha fülemben énekelnek a csalogányok,
A lila, ha tavasszal ibolyát keresve a dombon kúszok,
Az áttetsző, ha télen a jégen, a Berettyó medrében csúszok,
A piros mikor nézem s érzem, hogy cseppen a vérem,
S az ember színe, szíve, mely bennem a vezérem.
Nincs olyan szín, nincs olyan szó mi messze lenne tőlem,
Így festett kép a lét, mi bennem van, s a kőben,
Mely olyan mint az ember, fekete, fehér vagy sárga,
Mit sem számít ím ez, ha a szívnek nincs gazdája.
Tanár úr! Mondja már, nincsen kedvenc színe?
Mosolyom kinyílott s szemem szirmát nézve,
Válaszoltam hangosan, hogy hallja mindenki:,

A kedvenc színem a szív színe, amit a lélek festett ki!







Tóthárpád Ferenc: NYÍLJ MESEORSZÁG!


Ringat az este, jól takarózz be!
Toll-puha párnád messzire hív.
Két kicsi pillád elnehezülve
száz mese országába repít.
Ott, hol a tündér és a kobold él,
ott van az álmok rengetege,


ott van a tárulj-ládika - s benne
száz csoda csábít -, nincs fedele.
Oldala korhadt, lécei lógnak,
ám ha a kedved arra telik,
ülj bele, súgd csak, súgd a manókkal:
Nyílj Meseország, nyílj ideki!







Tóth Sarolta: GYERMEKNAPRA


A gyermekek szépek,
kedvesek, szeretetteljesek.
Mosolyuk nyíló virág,
ártatlan, illatos ár.
Értük, nekik, velük
szépül, épül
a megújuló világ.
Ők a jövő palántái,
kertünkben zamatos gyümölcsei
az életfának.
Örömforrásai szülőknek,
egymásnak, hazánknak.
Szeretjük, neveljük,
gondozzuk őket
születésüktől,



virrasztunk kiságyuk mellett,
ha lázasan, bágyadtan szenvednek,
amíg velünk élnek, minden nap.
De legyen egy nap ünnep,
mely csak az övék!
Legyen sok játék,
ajándék, öröm.
A boldog gyermek mosolyog,
önfeledten nevet, csacsog,
ünnepeljünk gyermeknapot!
Szervezzünk sok színes programot,
legyenek gyermekeink boldogok,
ajándékozzuk nekik e szép
májusi vasárnapot!







Várnai Zseni: GYERMEK


Gyermek, nagyon kell szeretni Téged,
Mert végtelen a gyöngeséged.
Az ifjú sarjú ott künn a mezőn,
Szopós kicsiny bárány a legelőn,
Tátogó csőrű tollatlan madárka
Nem olyan gyönge, nem olyan árva...
Gyermek, nagyon kell szeretni Téged.

Ha nem étetnélek, éhen is vesznél,
Ha nem karolnálak, váltig fekhetnél,
Ha nem fürkészném, mi bánt, mi fájhat,
Mikor kis ajkad sírásra lázad;
Ha szívem írt nem lelne rája,
Úgy ami fáj, csak fájna, fájna...
Gyermek, nagyon kell szeretni Téged.







Vörös Judit: A GYERMEK MOSOLYA


Gyermek mosolyában
ott az egész világ,
tündöklő, zöld mezők
és rengeteg virág.

Napfény melegsége,
szellő suhanása,
tiszta éjszakában
csillag ragyogása.



Nincsenek még árnyak,
súlyos, nehéz dolgok,
ártatlan kacaját
nem felhőzik gondok.

Hogyha rád mosolyog,
felvidul a lelked,
meghaltnak hitt álmok
újra élnek benned.







Zsefy Zsanett: NE FÉLJ KICSIM


ne félj kicsim
ha sötét van
nem haltak meg a csillagok
csak egy üstökös most fényezi
azután mind ragyog

ne félj kicsim
ha villámlik
nem égnek égi szekerek
csak a Nap szívéből futnak szét
mennybolton az erek

ne félj kicsim


ha az ég dörög
biliárdoznak az istenek
csillaggolyók koppannak ott
egy üstökösfejen

ne félj kicsim
ha fogy az idő
csak a Nap falja a tegnapot
hogy jól lakottan szülje meg
nekünk a holnapot

ne félj kicsim
itt a föld se reng
ha kell kitámasztom neked
három ponton a legbiztosabb
az egyik én leszek






















 
 
0 komment , kategória:  Anyák napja - gyermeknap  
Mentovics Éva versei
  2016-05-27 20:00:07, péntek
 
 





MENTOVICS ÉVA VERSEI


Mentovics Évi neve már ismert, elsősorban a gyermekverseket olvasók világában. Olyan ember, aki nyugalmat áraszt felénk, kezét nyújtja felebarátjának, és szeméből a szeretet meleg fénye sugárzik. És nagy költő! Mert az, aki gyermekeknek is tud írni, az mindent tud!

Írjon még nagyon-nagyon sok gyermekmesét, gyermekverset, mert erre igazán nagy szükség van, hogy az édesanyák ajkáról a szép, magyar mesék ivódjanak a gyermekek szívébe, lelkébe.



Link











APRÓ KIS PELYHEK


Hó hull az ágra,
s apró kis pelyhek
szél karján vígan
libbennek, lengnek.

Felkel a szél most,
jól megkavarja-


Pelyheket szép nagy
buckákra rakja.

Hófehér dombok,
mint téli álom-
csillogva ringnak
hófehér tájon







AZ ÉN ANYUKÁM


Szemed tükre mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog...
elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.

Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg.

Kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.



Elnézted, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
s éjjel, hogyha lázas voltam,
borogattál, meséltél.

Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap...
most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.

Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod anyu, úgy szeretlek...
nem mondhatom elégszer!







ELMESÉLEM, HOGY SZERETLEK


Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem...
s megcsókoltad orcám.

Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
- bármi rosszat tettem.

Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve,
álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.

Beszédre is tanítottál -
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.

Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.







AZ ÉN TITKOM


Megsúgok egy titkot halkan,
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.

Szárnyait és angyalhaját
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.

Este, mikor ágyba bújok,
hozzám hajol, betakar,
mesét olvas - kettőt-hármat -
nem távozik egyhamar.

Kakaót főz, mikor reggel
felkelek az ágyamból,
az iskola kapujában
búcsúzóul átkarol,

aztán fürgén tovalebben
- s hogy ne sejtse senki meg,
angyalszárnya láthatatlan -
s embermódon elsiet.

Később, mikor otthon vagyunk,
fény rezdül a nyomában,
s újra csillan angyalhaja
ott, az esti homályban.

(2010. április 8.)







CSIGA-LAGZI


Tekervényes tölgy tövében
lesz a csiga-lagzi -
ilyen pompás vigalomból
nem jó kimaradni.

Felbolydult az erdő népe,
s izgatottan várja,
hogy viszik az ifjú asszonyt
pörgő-forgó táncba.

Készülődik Csiga Csilla,
közeleg a nagy nap.
Csütörtökön lesz az ünnep -
már csak egyet alhat.

Fényesíti csúcsos házát,
bizsereg a csápja,
erdő széli rekettyésben
ezer barát várja.

Szúnyogok a bokrok mélyén
rózsafüzért szőnek,
kankalinból készül a szép
virágszirom-szőnyeg...

Szendén pislog a menyasszony,
ez volt szíve vágya...
miden rokont elbűvöl a
gyöngyös csipkefátyla.

Vőlegénye teljes díszben
érkezik a dombról,
csillogó a tekintete -
kedvesére gondol.

Dongó Döme lesz a vőfény,
ő mondja a tósztot.
Meg is említ minden komát,
húgot, ángyot, sógort.

Csiga Csabi lesz a csapos,
imádja a jó nép,
kínál bodzát, eperlevet,
földiszedres bólét.

Ínyenségből nem lesz hiány,
jó szakács Melinda.
Kakukkfüves mártás lesz, meg
rántott szederinda.

Térül-fordul a sok hangya,
cipeli a tortát,
Szöcske úr a fenyves felől
léggömböket hord át.

Tücsök Tódor hegedül majd,
hangya lesz a brácsás,
cimbalmot a cincér üti -
zeng a csiga csárdás.

Somba göngyölt szeder után
sír egy sáskagyerkőc:
- Kiszárad a nyelőcsövem,
hol késik a meggyszörp?

- Szánom-bánom, drága öcsém -
dohog Dönci dongó
- úgy szomjaztam egész nyáron...
kiürült a hordó.

- Sose búsulj, Dönci koma -
kacag Csiga Vince
- jó szüret volt, tele a spájz,
meg a hűvös pince!

Csurig lett az összes kancsó,
alig győzték inni -
vígan tudták Csiga Csillát
sorra táncba vinni.







FARSANG AZ OVIBAN


Ma van az óvodában
a farsangi bál napja.
Édesanyám jelmezemet
két kezével varrta.

Mókázunk és táncolunk
az összes bút feledve,
bárcsak az év minden napja
ily vidáman telne!







FECSKE MAMA


Föld haja lebben májusi szélben.
Szálldos a fecske tündöklő égen.
Apró madárka éneke harsan.
Víg dalolással száll a magasban.

Csörében sárga kis virág látszik.
Boldogan fogja, s hozza a házig.
Ház ereszénél kis kerek fészek.
Szélére szállva harsan az ének.

- Sárga virággal kívánok Néked
sok boldogságot, és sok szép évet! -
Fecskemamája boldogan várja.
Repdeső szívvel szárnyát kitárva










A HÓEMBER


Álldogál egy vidám legény,
jégcsap lóg az orra hegyén.
Hó a keze, hó a lába,
deres minden porcikája.

Körülötte mély a hó,
pocakja vagy hét akó.
Messze virít répa orra,
cakkos sálját vígan hordja.

Éjfekete szén a szeme,
vasfazék a cilindere.
Füléig ér mókás szája,
a hófúvást büszkén állja.

Egy cseppet sem didereg,
jól bírja a hideget.
Söprűnyél a sétapálca,
hómezőket azzal járja.







A HÓEMBER VÁNDORÚTJA


Vaskalapos hóember
gondolt egy nagyot:
útra kelt, és itt hagyott
kertet, jégcsapot.

Unta magát egyedül
kertünk közepén,
s útnak indult barátot
keresni szegény.

Januárban elindult,
s jött a február...
arra gondolt, hogy lassan
barátot talál.

Januári hideg szél
hordta a havat,
ezért, aki tehette,
otthon is maradt.

Sárgarépa orrára
rászállt egy madár...
azt hitte, hogy benne
majd barátra talál.

Ám a madár éhes volt,
nem barátkozott.
Csipegette a répát...
- Huss, te átkozott! -

kiáltott a hóember,
s intett mérgesen.
- Hagyd békén az orromat!
Kell az még nekem.

Erdők mélyén, s réteken
cammogva haladt...
elérkezett március,
ragyogott a Nap.

Megizzadt a homloka:
csupa verejték...
s nem talált egy társat, de
barátot se még.

Vacogtató szél sem hord
szállongó havat...
hóemberünk lassacskán,
mélázva haladt.

Olvadnak a jégcsapok,
sehol egy barát...
tavaszi Nap olvasztja
február havát.

Erdőszéli tisztáson
rozsdás kalap áll...
mellette egy répa van,
és egy kismadár...

Szétszivárgó tócsában
viseltes kalap,
bokrok alól fürge kis
nyulacska szalad.

Jól lakott a kicsi nyúl,
és a kismadár,
rojtos szélű kalap meg
új gazdára vár.







HÓFEHÉR KARÁCSONY


Itt az este: giling-galang.
Megszólal az esti harang.
Szól a csengő: csingilingi.
Pelyhét a tél szertehinti.

Téli erdő, fehér álom...
Díszes csipke ring a fákon.
Karcsú fenyők tüskés inge
hókristállyal van behintve.

Minden házban - giling-galang...
Ünnepelni hív a harang.
Elérkezett szent karácsony,
fény táncol a fenyőágon.







HÓKIRÁLYNŐ


Én hozom a csipkés telet,
jéghintóval repkedek,
hófelhőim fodraiból
hintem szét a pelyheket.

Hóból, dérből csipkefátylat
horgolok a kertekre,
tükörfényes jégpályámon
korcsolyázhatsz kedvedre.

Varázspálcám jégvirágot
satíroz az ablakra,
zúzmarát hint, fagyot lehel
városokra, falvakra.







HÓKRISTÁLYOK ROPPANNAK


Fenyves erdő fái közt
délceg szellő vágtat.
Kristálypaplan borítja
reggelre a tájat.

Fodros felhők úsznak el
felettünk az égen-;
Hópelyheket szórva szét
erdőkön, és réten.

Fehér ingbe öltözött
hajnalra a város.
Hófehér a háztető,
és az út sem sáros.

Erdő széli domboldal,
mintha minket várna-
Hótakarót hint a szél
a didergő tájra.

Hókristályok roppannak,
amerre csak járunk.
Vegyük elő szaporán
a tavalyi szánunk!







HÓNAPSOROLÓ


Januárban hull a hó,
fehér bársony-takaró.

Februárban hó - csatázhatsz,
havas hegyet is megmászhatsz.

Márciusban - hogyha lehet,
temethetjük már a telet.

Április még bolondos:
zöld rügyekre fagyot hoz.

Májusban az eper érik,
kisgyerekek mind azt kérik.

Júniusban itt a nyár,
nyaralunk a nagyinál.

Július már jó meleg,
strandoljatok gyerekek!

Augusztusban táborozunk,
erdő mellett sátorozunk.

Szeptemberben iskola,
kapd a táskád, menj oda!

Októberben diót verünk,
belőle jó bejglit sütünk.

Novemberben hűvös szelek
tépdesik a leveleket.

Decemberben itt a tél,
kis cinege enni kér.







HÓNAPRÓL HÓNAPRA


Január a tél királya,
pompás szánon érkezik,

februárt még maskarában,
farsangolva élvezik.

Március már mosolyt fakaszt,
derűt csal az égboltra,

áprilisban néha bizony
leszakad az ég fodra.

Májusi szél mámorító
illatfelhőt visz tova,

júniusban - sose bánkódj -
véget ér az iskola.

Július a piros húsú
görögdinnyét kedveli,

augusztusban vízben pancsol
mindenki, ha teheti.

Szeptember már nap érlelte
szőlőszemet szedeget,

október fest minden ágra
rozsdabarna levelet.

November már fagyot lehel,
nagykabátban didereg,

decemberi szép ünnepen
karácsonyfa díszeleg.













ISKOLAI ÖRÖMÖK


Útnak indult fecske, gólya,
búcsúcsókot hint a nyár,
minket újból hív a suli,


csengőszóval visszavár.

Mi már tudjuk, azért szeret
jönni minden kisgyerek,
mert amerre eddig jártak,
ilyen csodák nincsenek.

Betű-ország nyitogatja
hétmérföldes ajtaját...


csuda szépet mesél nektek
minden hős, ki arra járt.

S ott a számok rengetege,
összeadás, kivonás...
megtanulja a fortélyát
gyorsan minden iskolás.

Ne higgyétek, hogy csak munka,
móka is van rengeteg,
s aki szorgos, jutalomra,
piros pontra szert tehet.

Ott állnak az irkán szépen,
piros díszbe öltözve,
s oda-oda kacsintanak
a szomszédos ötösre.

(2011. június 6.)







KARÁCSONY


Szikráznak az apró pelyhek,
csendül a víg ének.
Elérkezett már Karácsony,
vége van az évnek.
Messze földről indult hozzánk,
biztosan elfáradt.
Amíg végiglátogatott
minden egyes házat.
Pihenj most meg szép Karácsony,
nézd csak: lángok gyúlnak.
Egy év múlva új erővel
indulhatsz majd útnak.







KARÁCSONYI JÓKÍVÁNSÁG


Szent karácsony beköszöntött,
pompázatos ruhát öltött.
Oly szaporán, mint a zápor,
ezer csillag hull a fáról.

Örömkönnyek hullnak egyre,
s pottyannak a kis kezekre.
Fenyőfánkat körbeálljuk,
és egymásnak azt kívánjuk:

E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket.










KÉSIK A TAVASZ


Tavasszal a három barát:
Sándor, József, Benedek -
teli pakolt három zsákot,
s cipelte a meleget...
Minden évben így volt eddig,
de most - lássatok csodát -
szőrén - szálán felszívódott
ez a három jó barát.
Sem a Sándor, sem a József,
s ugyanígy a Benedek -
nem hozott az idén semmit...


de főként nem meleget.
Fogunk vacog, ázunk, fázunk,
didereg a sok madár...
minden felnőtt, minden gyerek
három teli zsákra vár.
Nézegetem a naptárat:
Sándor, József, Benedek...
elmúlt már a névnapotok,
itt lenne a helyetek.







A LEGSZEBB ÜNNEPEN


Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.

Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.

Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.

Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet.
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.

Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál
Ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.

Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni.
Az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti. Fel







A LEGDRÁGÁBB ANYUKÁNAK


Ezernyi kis apró jellel
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?

Később aztán ágyam mellett
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is,
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.

Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon!







A LEGSZEBB ÜNNEPEN


Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.
Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.
Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.
Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet.
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.
Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál...
Ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.
Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni.
Az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti.







LEPKEÁLOM


Bodzabokor rejtekén
szundikál egy csepp legény.
Szivárványszín csipkeinge
pilleporral van behintve.

Tücsökzene elringatja,
virágtányér ring alatta.
Pillekönnyű lepkeálom










LIBBEN A NYÁRLÁNY


Tarka kötényben
libben a Nyárlány,
napsugár csillan
illatos fátylán.

Pázsitok selymén
surran a lépte,
nyár tüze játszik,
csillan szemébe'.

Pitypangot pelyhez,
bokrétát bolyhoz,
lepkéket röptet
minden bokorhoz.

Lenge hajában
bódító bodza,
nyár kacagását
gyűjti csokorba.







MÉZESKALÁCSOS KALANDOK


Mézest sütünk karácsonyra,
nagy segítség vagyok ám!
Én mérem a lisztet, mézet,
többit meg az anyukám.

Én leszek a cukrászmester,
ő pedig a segédem.
Felkötjük a kötényeket,
s hozzálátunk serényen.

Lisztfelhő száll, csöpög a méz,
hopp, lepottyan egy tojás!
Végigcsorog a szekrényen,
konyhakövön... de mókás!

Nézd, a többi kedvet kapott,
szalad sorra utána,
fiókokon átszökkenve,
egymás fölött bucskázva.

Apa ámul: - Hurrikán volt,
vagy egy nagyobb szélroham?
Mint a kertünk vihar után...
ez a konyha épp olyan!

Lisztfelhőből kerekedett
ez a csuda fergeteg,
mézeső hullt, s tojás-zápor
törte át a felleget.

Persze, tudom, formabontó,
fura látvány, nem vitás.
Nem is kezd így a sütéshez
rajtunk kívül senki más.

Nagyi mondta, s neki aztán
bizonyosan hihetek...
Úgy hírlik, hogy te is voltál
cukrászkodó kisgyerek.

Bár meglehet, hogy a kezdet
zűrös, vagyis rémes lett,
a tésztához való dolgok
nem a tálba érkeztek,

takarítok, mérek, gyúrok,
a formák meg sorjáznak...
s hidd el, este mézes illat
lengi be a szobákat.

(2014. december 15.)
forrás.oprencia.







MIKULÁS-KÖSZÖNTő


Édes, kedves Mikulás,
köszöntünk most téged.
Eljöttél az idén is,
ahogy megígérted.

Látjuk, hogy a tartásod
teli zsáktól görnyedt.
Rakd le nehéz puttonyod,
pihenj meg egy csöppet!

Sok-sok színes ajándék
nyomja fáradt vállad.
Tudjuk, hogy a Világot
több százszor bejártad.

Tudjuk, hogy a szánoddal
tovasiklasz újra.
Néhány darab sütivel
gyűjts erőt az útra







A NAGYMAMA TAVASZA


Mondd csak, nagyi: a te hajad
mitől fehér, mint a hó?
- Tudod kicsim, télbe léptem,
de nem bánom, így a jó.

Hajdanában kobakomon
szőke tincset fújt a szél.
Tudod, mikor tavasz táján
a kis bimbó útra kél;

szirma, mint a könnyű selyem,
színe pompás, zsenge, friss,
mint a mezők aranyhaja...
olyan volt rég nekem is.

Később, mikor nyárba léptem,
ragyogott az ég nekem,
s nemsokára anyukádat
dédelgette énekem.

Csodálatos évek jöttek,
nem feledem soha tán,
milyen boldog volt családunk
nagyapókád oldalán.

Aztán, mikor édesanyád
egy ifjúban párra lelt,
a Nap minden sugarával
örömtáncát járta fent.

Hosszú évek teltek, múltak;
fényes nyarak, szép telek...
ezerszínű őszünk múltán
hajamra már dér pereg.

De tudd kicsim, szép a tél is,
mert a tavasz aranyát
mióta élsz, drága kincsem,
a te lényed adja át...







ÓDA A HAZÁMHOZ


Szeretnéd, hogy a hazámról daloljak?
Az édes anyaföldről, mely maholnap
bölcsőd, majdan koporsód fáját is adja?
De mondd, az ő régi gyászát ki siratja?

Termékeny rónái, völgye, gazdag rétje
mind letűnt századok ősi büszkesége.
Téged, ha bánat ért, megvigasztalt anyád...
ki látja, hallja meg az ő bús panaszát?

Ki vigyázza földjét, hogy ne legyen préda,
évezredes honunk csorbult maradéka?
Ki védi meg nyáját, s óvja a vadaktól,
kinknek mellkasában bűnös szív zakatol?

A külhoni kalmár mind a markát tarja,
s gürcölve nyomorog portáján a gazda,
pedig bölcs tudása nemes, mint az óbor,
csupán egy a bűne: ő nem barát, sógor.

Napfényes nektárja aranyat ért nemrég,
mára már száműzött, mint más honi termék.
Lankáinak borát, melyről ódák zengtek,
ókor kóstolja csak ünnepen a nemzet.

Gyümölcsének húsa hiába ízesebb,
hiába is érlel szántója kincseket,
hiába ring dúsan, aranylón a búza,
hogyha dolgos népét még az ág is húzza.

Földjein, mit oly sok honfivér áztatott,
szolgálók vagyunk csak. Ünnepek, gyásznapok
jelzik majd korunkat, dicstelen létünket.
Az izzó, tüzes vér rideg sárrá hűlhet?

Üresen ásít a bársonyszékek sora...
lelkes, hű atyákból miért vált mostoha?
M'ért hűlt ki a keblük, m'ért fogant az átok?
M'ért hamvadt el minden honért hű zsarátnok?

,,Isten, áldd meg a' Magyart"*, áldásodra szorul.
Ne rogyjon igába, ne tűrjön botorul!
Hogyha jogarodnak izzik még a fénye,
irányítsd azt népünk borongós egére!

(2010. április 28







ŐSZKÖSZÖNTŐ


Halk motozása hallik a Nyárnak,
sóhaja csendes, lépte már fárad.
Megsimít néhol bokrokat, erdőt,
lankadó vándort, kócos tekergőt.

Emlékek ezrét szívébe rejtve
búcsúzik vígan, s indul nevetve.
Így szól az Őszhöz: - Jöjj csak, már várnak!
Légy gondos gazda, őrizd a tájat!

Hű barátságban felhőkkel, Nappal,
égi szelekkel, áramlatokkal.
Érjen a szilva, az alma, a körte,
gazda a hordóit mind tele töltse!

Bújjon ki földből zeller, a répa,
krumplival, babbal teljen a véka!
Nap-ragyogásban, rőt avaringben
járja a táncát mostantól minden!

Altatót dúdolj mindnek, mi fáradt,
dús avardunnán vess nekik ágyat!
Ám, ha a környék dermedten ébred,
sétabotod majd add át a Télnek!

2014. október 02.







ŐSZI KINCSESTÁR


Megzörren a rőt falomb,
díszes inget ölt a domb,
s nézd a tölgyek üstökét!
Makkot hullat szerteszét.

Ha a napfény rákacsint,
ökörnyálak szála ring,
s a pincénél - mily remek!
tőke érlel kincseket.

Mosolygósat, ragyogót,
aranyfényű, szép bogyót.
A szilva is megérett,
dió potyog temérdek.

A rigó is rákapott.
Amint a Nap ráragyog,
alma virít; piros, sárga...
szedd le fürgén, tedd kosárba!

Kemény héjú mandula,
szilva, körte, naspolya...
Mennyi íz és mennyi illat!
Kamraajtók, pincék nyílnak,

telik a polc, hordó, láda,
must aranylik a pohárba'.
Reméljük, még itt időz
sokáig a kincses ősz.

Erdő, mező átöltözött,
szél dúdol az ágak között.
Suttognak a nyírfagallyak,
vége-hossza nincs a dalnak.

2014. szeptember 29.










PEDAGÓGUSNAPRA


A-tól ZS-ig megismertünk
minden betűt mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden
ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked


most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked,
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet.







A PILLANGÓ TÁNCA


Napsugaras rét felett
táncos kedvvel lépeget.
Harmatvízben megfürödve
reggelre már víg a kedve.

Tarka szárnya libbenő,
lábán pöttöm cipellő.
Jobbra perdül, balra táncol,
nektárt gyűjt a szép akácról.

Kémleli a kék eget,
virágszirmon lépeget.
Csillámporos fodros szárnya
pillekönnyen perdül táncra.







A SÉRÜLT GÓLYA


Fáj a torka a gólyának,
nekiszállt egy csipkeágnak.
A tövise jól megbökte,
így a nyaka be van kötve.
Szól a társa: - Kelep, kelep,
kedves Elek, mi lett veled?
- Ne is kérdezd, drága Réka...
kuncog rajtam minden béka.
Meglátják a tarka sálat,
már messziről hahotáznak.
Ételt kíván éhes begyem.
Sérült gólya ne is egyen?
- Ne szomorkodj, drága Elek!
Hozok néhány békát neked.
Ha lekerül tarka sálad,
visszaadod - majd vasárnap.







SUHANNAK A SZÁRNYAK...


Kis angyalkák csilingelnek,
suhannak a szárnyak...
apró égi tünemények
szobácskánkba szállnak.

Kezükben egy arany csengő,
fehér szárnyuk lebben...
ilyen csodát nem festhet le
egy művész sem szebben.

Hófehér a ruhácskájuk,
csillogó a szárnyuk,
fáról fényes csillagszóró
sziporkázik rájuk.

Tündöklően szikráznak,
lebbennek a szárnyak...
hófehér kis angyalkák
házról-házra járnak.

Kedves hangjuk úgy csilingel,
akár száz kis csengő...
láthat majd a gyermek ilyent
akkor is, ha megnő?

Biztos láthat: anyáék is
boldogan csodálják...
hófehér kis angyalkákat
a szívükbe zárják.

Leteszik a karácsonyfát
szobánk közepére,
s búcsút intve tovaszállnak
a csillagos égbe.







SZÁRNYSZEGETTEN...


Szárnyaszegetten gubbaszt a nyárvég,
lelkében alkonyok sóhaja száll,
bár szeme könnyes, távolba lát még,
nézi, hogy szárnyal a gólyamadár.

Búcsúzva lápok, árkok ölétől,
hol, mikor tél jő, nincs eledel,
szökve a rétek fázós rögétől,
mit lassan csillám-hó temet el.

Óarany inget szőnek a dombok,
arcukba csókol a fényteli ősz,
bucskázva szökken, rázza a lombot,
rőt ecsetével a bércen időz'.

Fázik a szép nyár, körbetekintget,
szél fut a rózsáin hűs, reszketőn,
pár gyűrött szirmot a földre terített,
s tombolva nyargal a zöld hegytetőn.

Mélázva hinti cseppjét a nyárvég,
könnyfolyamában ázik a táj,
fáradtan sóhajt, búcsúja fáj még,
s megpihen dombok lábainál.

Reggel már fényes Nap-ragyogással
bandukol hosszan, a szőlősoron,
várva az őszt, hogy víg parolával
útra bocsássa az agg, bölcs rokon.

Áldott mosollyal hátrál a völgybe,
s megbújva nyújtózó lombok alatt,
ágkarok kincsével költözik össze...
télen is nyár-ízűn tobzódjanak.

Nyár-mosolyukkal csábítón csüngnek,
gyöngyszemük mennyei, ízes nedű...
szőlőszüret jő - présházi ünnep -
nektárba édesült nyári derű.

Víg nyarunk - éltető fény-aranyából -
így táplál minket a hűs tél haván,
s ha eljő a rügybontó, szép tavasz-mámor,
száll hozzánk tündöklő fényparipán.







SZERETNI EGY ÉLETEN ÁT


Nagymami és nagypapi
- úgy, mint réges - régen -
mosolyogva sétálgat
ma is kéz a kézben.

Veszekedni talán még
sose láttam őket,
nem kívánhat senki sem
klasszabb nagyszülőket.

Mindegyikük csupa szív,
vidám, kedves ember.
Meglátja az unoka ezt
így is, gyerekszemmel.

Kérdezték már nagyanyót:
mitől ilyen boldog?
Ő csillogó szemekkel
csupán ennyit mondott:

- Tudjátok, a szeretet
szépíti a lelket,
s természetes jele az,
hogy viszontszeretnek.

Bajsza alatt somolyog
némán nagyapóka:
- A feltétlen szeretet
nevel csak a jóra.

Megsimítja ősz nejét
vénülő kezével,
tekintete megpihen
nagyanyó szemében.

(2010. április 28.)







SZÜRETI KALANDOK


Szép az őszünk, csuda remek,
ragyognak a szőlőszemek.
Ősz apóka azt üzente,
készülhetünk a szüretre.

Seregélyek hada jár ma
csivitelve a határba.
Neveletlen egy madárhad!
Nem kötöztek, nem kapáltak,

nem műveltek szőlőskertet,
hívatlanul szüretelnek.
Csősz füttyére fittyet hányva
lakmároznak óraszámra.

Jöjj füttyögve, kiabálva,
hisz dobpergés, ricsaj, lárma
ijeszti el a nagy hadat,
a kártékony sok madarat!

Ha eltűnt a seregélynép,
markold meg a munka végét,
hogy az esti lakomára
must csorduljon a pohárba!







TAVASZI SZÉL


Friss, bohókás tavaszi szél,
hetek óta vágyunk rád.
Kergesd el a hófelhőket,
had borítsák Alaszkát!

Fújd el őket jó messzire,
ne rejtsék el a Napot,
repíts be az otthonunkba
friss, tavaszi illatot!










TAVASZTÜNDÉR


Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.

Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet.
Az ágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.

Virág nyílik ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.







TAVASZI ÖLTÖZÉKBEN


Félre kesztyű, szervusz sapka,
viszlát sál és nagykabát!
Szól a cinke, hallom üde,
tavaszhívó dallamát.

Bújj el te is, hótaposó,
bundás bakancs, ég veled!
Jövő télig biztos nő majd
lábam néhány méretet.

Gyere póló, lenge pulcsi,
vékony nadrág, félcipő!
Végre itt vagy, köszöntelek,
napsugaras, szép idő!







TÉLAPÓ AZ OVIBAN


Tavaly télen az oviban
nálunk járt a Télapó.
Arca kedves és mosolygós,
haja fehér, mint a hó.

Egymás után minden ovis
a térdére ülhetett.
Nagyon meg voltunk hatódva,
s úgy mondtuk a verseket.

Télapóka mesélt nekünk,
s készült rólunk egy fotó.
Mivel nekem nagyon kedves,
szobám falán látható.

Amikor a képre nézek
eszembe jut, mit mondott:
- Egy év múlva újra jövök,
s hozok nektek csomagot.

Eltelt egy év, december van,
s készülünk az oviban:
verseket és dalt tanulunk,
s előadjuk majd vígan.

Ha betoppan, dallal várjuk
kedves öreg Télapót.
Reméljük, hogy úgy, mint tavaly,
most is hoz majd minden jót







TÉL KERGETŐ


Itt van a farsang,
készül a fánk.
Hatalmas móka
vár itt ma ránk.

Pattog a tűz, és
serceg a zsír,
mindenki ehet,
amennyit bír.

Tűnjön el innen
végre a tél,
ropja a táncot


aki csak él!

Jöjjön a napfény,
süssön le ránk!
Addig is együnk,
fogyjon a fánk!







TÉL VAN


Jégcsapok csüngnek,
lógnak a fákon.
Zúzmara csillog
hűs téli tájon.

Jéghideg szél fúj,
járja a tájat,
megropogtatva
bokrokat, fákat.

Felhőkből friss hó
szálldos a tájra,
hófehér lett már
mindenki háza.







ÚJÉVI JÓKÍVÁNSÁG


Ballag már az öregedő,
megfáradt Esztendő,
vele tart a sok-sok gyermek;
mind a tizenkettő.

Van, ki tarka virághaját
lenge copfba fogva,
lombot rázva, avart hintve,
mások fogvacogva.

Hálát adva a sok jóért,
siratva a rosszat,


fogadkozva, hogy jövőre
még szebb évet hoznak.

Sorba állnak mindahányan...
Január az élen,
s imádkoznak, hogy ölükbe
sok boldogság férjen.

S ne csak derű, egészség is,
bőség elegendő.
Így köszöntsön minden házhoz
be az Új Esztendő!







AZ ÜNNEP CSENDJE


Csend ült rétre, völgyre, bércre,
hó-illatú esti csend.
Ág se moccan, lomb se rezzen,
lám, a szél is elpihent.

Nem fúj testes hóbuckákat,
nem ráz kopár gallyakat,
elcsitult egy fenyőágon,
szótlan, szinte hallgatag.

Harang szól az esti csendben,
gyertya fénylik, s halld: amott
apró csengők csilingelnek
karácsonyi dallamot.

Pilinkélő hó szikrázik,
völgyön, bércen hűs lepel...
csillag gyúl a messzi égen,
lám, a menny is ünnepel!

Örömódát dúdol ajkunk,
a szeretet szép dalát...
csillámfényű varázs lengi
át az egész éjszakát







ÜNNEPI IMA


Ha csipkeingben pompázik az ünnep,
talpunk alatt hó-csillám ropog,
emlékképek járják át szívünket,
érted, értem - értünk imádkozok.

Elsétálok, el, a messzi csendbe,
hol utcazaj nem hallik talán,
ahol fehér, s örökzöld színekbe
bújt a táj az ünnep hajnalán.

Ott, a tiszta, hó takarta dombról
feltekintek rátok, szép fenyők,
mert, ha léptem lassúbb lesz a kortól,
ti adtok majd hitet - éltetőt,

hogy, ha őszünk télbe fordul majdan,
agg fejünket belepi a hó,
akkor is lesz tavasz-hangú hajnal,
nyár hevében fürdő, tiszta tó,

ősz-illatú hársfaligetekben
megpihenő, fényes alkonyat,
mely lopózva oson, s szinte csendben,
fakulva a tél felé halad.

S hogy telünk is boldog, szép lehet még,
mielőtt majd kialszik a láng,
s nem marad más, csak hamu és emlék...
de lesz, aki visszagondol ránk.







VÍGSÁG LEGYEN


Farsang van most,
ne feledd el.
Maskarádat
fürgén vedd fel!

Szól a duda,
szedd a lábad,
perdülj, fordulj,
fürgén járjad!

Libbenjen a
pörgős szoknya,
a nadrág is
vígan ropja!

Dobbanjon a
bundás bakancs,
vígság legyen,
ez a parancs!







ZÚZMARÁS ÁGAKON


Zúzmarából szőtt a tél
csipkekendőt éjjel,
hű segédje volt szél,
ő hintette széjjel,

ő vágtatott, reppent, szökkent
árkon át és bokron át,
ő terített fűre-fára
csipkefátylat, rokolyát.

Nézd, a pöttöm, reszkető
cinegemadár
széllelbélelt gúnyájában
ágról-ágra száll.

Boróka, meg bodza, csipke
nyújtja felé ágkarját:
- Szállj csak, szállj csak, apró cinke,
bogyóink már várnak rád!
















 
 
0 komment , kategória:  Mentovics Éva  
Károlyi Amy versei
  2016-05-26 21:45:43, csütörtök
 
 







KÁROLYI AMY VERSEI


Károlyi Amy (eredeti neve: Károlyi Mária) (Budapest, 1909. július 24. - Budapest, 2003. május 29.) József Attila-díjas magyar költő, műfordító. Weöres Sándor Kossuth-díjas író felesége volt.







AD NOTAM W.S.


Álmod ajtajában álldogálsz,
álmod ablakában üldögélsz.
Ablak, ajtó nyitva, sohse félsz.

Álmod ablakában üldögélsz,
álmod ajtajában álldogálsz.
Valaki belessen, arra vársz.







ARANY ABLAK


Nyugvó nap fényét
őrzi az ablak.
Kisleány olvas
háttal a napnak.

Leckét betűzget,
szókat tagolgat:
a betűk szóvá
összefonódnak.

Szavakból mese
szövődik lassan,
kisleány olvas
arany ablakban







ÁLOMFEJTÉS


Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka sokat megenged
ehetsz a tiltott gyümölcsből
szerethet az, ki nem szerethet

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
lehullnak a fátylak
talpig meztelen
megláthatod, aki nem láthat

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka mindenható
átrepül határt, éveket
léghajós vagy és léghajó

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
mindent lehet, mindent szabad
akit megszólítasz, megjelen
feltámasztod a holtakat.







BEZÁRT HÁZ


A bezárt házban
valaki kopog,
a bezárt házban
kopog a lélek,
maradék erő ráz ajtót, ablakot,
a hánykolódó lélek
kéri: engedjétek.

Még annyi minden mondanivalója
szorult ablaktáblák közé
és lakatba,
és hánykolódik, nem tud megnyugodni,
mert zárt a ház,
és nem nyílik szavakra.







FEBRUÁRI SZÉL​


Fújj szél, fújj!​
súgd a medve nagy fülébe​
övé lesz az erdő méze​
közeleg a tavasz.​

Fújj szél, fújj!​
súgd a béna patakoknak,​
holnap újra ugrálhatnak,​
közeleg a tavasz.​

Fújj szél, fújj!​
súgd a nyúlnak, őzikének:​
nem sok mérge van a télnek,​
közeleg a tavasz.







FÉLIG, EGÉSZEN


Ahogy a könnyek egymásba csöppennek,
kanyargós patakká keverednek.
A vers-sorok épp így viselkednek.

Lecsöppenő szót hívja a másik.
Egymásbatünnek, félig, egészen.
Aképpen növekednek,
ahogy az alkonyat az égen.







FIATAL LÁNY TAVASSZAL


Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,

sokáig elidőztem a szemedben.







GYENGÉD...


Akár ha állatra nézne,
a szeretet oly hirtelen,
a gyöngéd gyöngeség,
amikor megjelen.

A simításra lassan
meginduló kéz,
szeretni olyan könnyű,
szeretni nehéz.

Tudja, hogy terhet vállal,
ólom-nehezet,
mi mindent bír a gyöngéd-
erős szeretet.







HAZATÉRÉS


Hazamegyek a szavakhoz
szónak,
jelzőnek és határozónak.
Megjelölni az utat,
meghatározni a helyet.

A szavakhoz szónak hazamegyek.







ÍGY


Halkan mondjad, - hangosan hallik, -
vissza ne verjék messzi falak.
Leírni talán nem is szabad.

Orcádra fessed rózsaszínnel,
bújtasd mosolyos csigaházba,
didergésbe és könnyű lázba.

Rejtsd pillád alá, meg ne lássák,
akadó lélegzetbe vessed.
Hogyha szereted, így szeressed.







KÉK VIRÁG


Ezt a libegést, karcsuságot,
könnyüséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, ő is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
ő is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. -
Eltikkad gyürüs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében.







MÁS ÉNEKLI NEKEM


Állj meg! Ne szaladj,
úgyis álmodunk.
Megfoghatom virágszín nyakad.
Mert álomban, úgy-e, mindent szabad?

Állj meg! Ne szaladj,
árok közelít.
S álomban az ember nagyot esik.

Állj meg! Ne szaladj,
ülj a fűbe le,
dicsérd meg, hogy kibújt a feje,
s zöld selyem köténye simogat!
Csiklandva, puhán, akár a hajad.







MIÉRT


Legjobb lett volna kézenfogva
átsétálni a túlsó partra
De óvó kezemre ráütöttek
a kemény botokká váló percek

Úgy kérleltem tested, a gyengét,
az ismeretlenbe ne menj még.
Hadd próbáljam a szűk átjárót,
átengedni-e az átjárót.
Míg köddé válunk mind a ketten
az ismeretlen szürkületben







A NÉVTELEN


Mit akar tőlem és velem
e bennem élő névtelen
e szemek nélküli akarat
ő úr, én szolga csak
szavának engedek (de vonakodva)
előre-vissza von
sugall és visszatart
hol kegy, hol kény

ha én vagyok, hát minek?
ha ő, hát minek én







ODA KELL ADNI, AMI VAN


Mindennek ára van,
vagy ára lesz.
Oda kell adni,
ami van,
hogy megkaphassuk,
ami lesz.

Oda kell adni asztalunk,
oda kell adni ceruzánk,
és tudni, hogy asztaltalan
s ceruzátlan lét vár reánk.

Odaadni a takarónk,
és langyosra fűtött szobánk,
és tudni, hogy takaratlan
és párnátlan lét vár reánk.

Az is lehet, hogy az a mínusz,
a földöntuli, pluszt megér,
és minden láznál égetőbb
a csillagok termelte dér.

Papírkosárba vethetők
a szerzett tapasztalatok,
és átképzőssé változom,
ha itt hagyom, mi itt vagyok.

Mi vagyok itt egyáltalán?
és megérem-e a papírt,
amire egykor jobb kezem
még zsinórírás nélkül írt,

csak jobbra dőlve egyszerűn
mint a szélfútta fák,
ahogy diktált a tél, az ősz
vagy amit a május fujdogált,

lehet, hogy máris ott vagyok,
a határtalanban kerengő,
hol színtelenbe torkollik a szín,
és milliárd év egy esztendő.







ÖLELÉS


Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez amphorásan finom, ívelt ölelés?
Sötét és lágy, mint nyári éjszaka,
s dobognak benne mind a csillagok.

Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez asszonyosan diadalmas, teljes,
mint kiszabadult, röppenő madár?

Micsoda ágban szunnyadt az a rügy,
miből e nem várt fűzfagally hasadt, -
mi rugalmas és most született ifjú,
mint szökőkúton hajnalban a csepp?

Ki hagyta rám e hajlékony hidat,
mely magányomból hozzád vezet?
Egyik pillére az én tenyerem,
másik pillére a te kezed.







ÖRÖKSÉG


Ki hagyta rám e furcsa örökséget?
tán javasasszony volt a drága,
füveket, gombát egybefőző
tündér, boszorkány, ükanyó, párka,


kezében órjás kertészolló,
az életekből itt-ott levágott,
s élet-darabokból foltozott
nekem egy foltos bohóc-virágot.


Ezt a világot hagyta rám,
a sok mögött mégsem egészet,
a csupa kérdő- és gondolatjel,
mi a világból az enyém lett.







SOROK


Ahogy járni tanul a gyerek
Vers-sort vers-sor mellé teszek
Vagy megdicsérnek, vagy megszidnak,
nem ártanak a vers-sornak.

Azok csak nőnek és hallgatnak,
Felelgetnek a csillagoknak,
Jelei az ittmaradásnak,
ittmaradói az elmúlásnak.







SZÓ


Vannak csendek,
mikor a percet
átüti a szó.
Nyiss ki ajtót és ablakot
Isten a látogató.

Hagyd minden dolgod,
a szóra figyelj
Oly ritkán hallható.

Átömlik rajtad mint egy ölelés,
mikor Isten meglátogat,
Te vagy a hang,
a szó.







SZÓLONGATÁS


Harmatcseppé válik szájadon a szó.
Azt mondod: fa -
és erdőstül állnak elibém a fák.

Azt mondod: kő -
nem aszfalt s nem beton,
de szikla szúr a víz alatt.

Azt mondod: rét -
és sötét papuccsal lépked az éj,
a fűszálak hegyén.

Azt mondod: tó -
és lassú buborékkal
gyöngyök és gyűrűk szállnak fel a mélyből.

Azt mondod: szép -
és tulipánt hajt a hajnal
s kötényünk megtelik kankalinnal.

Azt mondod: én -
és sápadt tűzben égsz,
mint nyári délben gyújtott gyertyaszál.

Azt mondod: nyár -
és gyíkok lihegnek forró köveken,
kisül a földből a virág-gyökér.
És illattal púpozva a Tejúton ballag
egy júliusi szénásszekér.

Azt mondod: ősz -
és áfonyával telik meg
harminc szőlőskosár.

S mikor már majdnem minden elfogyott:
piros pecsét van a szájad helyén,
mikor a nevemet lassan olvasztgatod...








TÁRGYESET


A szeretet csak van és vár.
Ül lomb-árnyban,
ül fellegekben.
A szeretet csak van és vár,
hogy tárgya legyen,
kit szeressen.







TÉLI DOMB


A csacsi-domb
télen hegy,
fel is, le is
meredek.
Hol tavasszal
felhő száll,
télen csípős
szél dudál.
Ahol nyáron
fű rezeg,
szánkáznak a
gyerekek.
Így is jó, meg
úgy is jó:
nyáron fű ér
télen hó.










 
 
0 komment , kategória:  Károlyi Ami  
Gere Irén
  2016-05-25 20:30:29, szerda
 
 







GERE IRÉN


"Barátod az,
akit a lelked választ,
és nem keresel
többé semmi választ.
Elfogadod,
mit a sors neked szánt,
s tudod: Ő az, aki
sosem bánt!"


Gere Irén


Gere Irén bemutatkozása

Link


Link








AJÁNDÉKOK


Az is ajándék,
ha új nap új
reggelére ébredünk,
új hittel indulunk
a vakon ismert útra,

új szél fütyül
új taktusra nótát,
új arc köszönt
a régi vonaton,
új este új
álommal csábit,
új nyugalmat ígér
a tegnapi párna,
elmondhatjuk újra:
igenis éltünk!!
sírtunk és nevettünk,
szerettek, szerettünk!

Az is ajándék,
ha új nap új
keresztjét vehetjük fel,
új bizalommal
indulhatunk kkörbe,
új dallam tanít
együtt-zokogni,
új hang símogat
új bíztatással,
új est új csillaga
ragyog felettünk,
új erőt nyújt át
a tegnapi erős kéz,
elmondhatjuk újra:
mindeng megtettünk,
sírtunk és nevettünk,
szerettek, szerettünk!







APRÓ TÜZEKET GYÚJTOK


Nem akarok felégetni semmit!
Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,
hogy senki ne fázzon a télben,
hogy senki ne féljen a sötétben!
Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,
csak átmelegítem kicsit a lelkeket!
- felgyújthatnék erdőket, mezőket, réteket,
- de csak melegítek, nem perzselek!
Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,
hogy ne tévedjenek el a csillagok,
hogy segítsenek nektek,

hogy rám találjatok!







ÁLMODOM


Egy felhő tetején ülök,
onnan nézek le rátok!
mi ez a hirtelen utazás?!
-mi ez az átok?!

most épp fejen állok,
talpam alatt a Hold
kicsit felröhög,
hogy így lát:
fejtetőre állva,
ahogy bután vigyorgok
az alattam nyüzsgő világra!

Magam vagyok itt fönt,
nincs semmi méltóságom,
mégis úgy érzem:
egészen jó ez az álom!







ÁLMOM


Mintha harang csendült volna
végsőt az éjben, éreztem:
utolsót dobban, és megáll a szívverésem.
---
A többi már álom volt.
Néma, bolondos, gyötrő-boldog,
végzetes-kalandos!
---Soha el nem múló, hó-tiszta játék,
mint az életem: e pár évnyi ajándék!







...ÁTSUHANT EGY FÉNY...


Egy dallam csendült az éjben.
- valami megérintett! -
Valami, amit nem is vártam,
valami, amit nem is kértem.
Csak átsuhant egy fény a szobámon
és visszahozta eltűnt ifjúságom.
Csak egy távoli hang volt, nem több,
de átmelegítette a lelkem, aztán
órákig még, csak erre a hangra figyeltem.
***
Valami elkezdődött!
Valami dörömbölt egyre,
- utat keresve a szívembe!
Valami átszivárgott az éji homályon,
hogy feloldja némaságom...







ÁLMOKBAN ÉLTEM


odakint szél
tépi a kertet
semmi nem ígér
új szerelemet
új hitet
új reményt
- szomorúságom
messzire űzte
a fényt és
minden álmot -
hiába siratok
volt barátot...
tétova lépteim
nyomába felejthető
idegenek lépnek
fejemben kusza
képek - emlékek...
csak megnyúlt
árnyékom követ
a meztelen őszben
fölöttem őrszem
a sunyi Hold
álmokban éltem
- ennyi volt...







ÁRNYÉKBAN


Óramutatók
árnyékában állunk.
Rögtön éjfél és
elszáll a varázs,
elhív a reggel fénye.
Még fogod a kezem,
de enged a szorítás!
Egy marék könny
a reggelim
nélküled!







BARÁTAIMNAK


Napok, hetek, hónapok évek,
őrült-szép közös emlékek,
együtt átélt közös csodák,
... aztán a bárka egyszer csak
nem visz tovább...!
Csendesen ring a hajó...
nem sodor tovább a lusta folyó!
Evezni kell! - nincs más megoldás!
... s hirtelen nem tudjuk:
átok... vagy áldás,
hogy nekünk egy az utunk!
- bár titkon hisszük, hogy
egy helyre jutunk! -
Hát jobb, ha együtt evezünk,
- néha szél ellen,
máskor meg segít a szél...
hiszen ismert a CÉL:
Tiszta lélekkel együtt haladni
és egymásnak örökre megmaradni!







BARÁTSÁG


Barátod az,
akit a lelked választ,
és nem keresel
többé semmi választ.
Elfogadod,
mit a sors neked szánt,
s tudod: Ő az, aki
sosem bánt.







BIZONYTALANUL


Állsz reménytelenül
vacogva, fázva,
talpadat égeti a század,
állsz bizonytalanul:
vajon megmarad-e csontvázad
ősleletnek, ha léted leszárad és
évmilliók peregnek
el feletted!







C`EST LA VIE...


csak kopott kabátom
lóg a fogason
ahol hagytam
ne aggódjatok
miattam...
nem fázom
(átok ült
azon a házon)
mezítlen lábnyomom
a hóban
hiába követnétek
- olvad már...
ilyen az élet!







...CSENDDÉ VÁLIK...


botladozok a sorok között
- leveleket olvasok újra -
átugrok időt és teret
keresek valami jelet -
végül mégis visszatérek
az első sorhoz az első szóhoz
- fekete minta hófehér
alapon a lapon -
hiába minden kérdés:
választ nem találok
a betűrengetegben
végül az összes hang
mély csenddé válik bennem!







EGYMÁSRA VÁRUNK


Egymásra várunk:
két makacs kamasz -
közben elszökik tőlünk
az utolsó tavasz, és
elszökik a végső nyár,
mert a Holnap
tudja mit akar,
és nem vár rám,
és nem rád vár,
míg a büszkeség, a dac
vezérli életünk -
mennyi minden volna,
`mi járhatna nekünk,
de míg fontosabb
a játszma, mint a tét,
képünkbe röhög
e röpke lét!







ELJÖN AZ ÁLOM


...és eljön érted az álom,
ölébe vesz, ringat, mesél,
izzó csillagokat rajzol a téli égre,
apró gyertyákat gyújt szíved
ébren sötét, rejtett zugaiban...

...mert szeret téged az álom,
mert szereti mind, kinek
csillagpor ragyog hajában,
kinek máglyatűz lobog szemében
és tenyerében csak simogatás van...

...és eljön érted az álom,
kertjében sétálhatsz szabadon,
mezítláb, játszhatsz boldogságot,
növeszthetsz hó-tiszta szárnyakat,
s majd eljön érted új dallal a hajnal!







ELVESZETT IDŐ


Talpad alatt hullámzik a föld,
fejed alatt gyűrődik a párna,
Kezed alatt nedves az ajtókilincs,
szavaidban fuldoklik az igazság...!
... ki tudná visszahozni
a veszni hagyott időt?!
Érett vagy a szerelemre,
de szerelmed nem érhet be,
mert elvétetted a lépést!
- - -
Csak egykockás pléd
marad meg neked
és a rágógumi illata,
meg a rét füvének
halvány, zöld maszatja
kitérdesedett,
kopott farmerodon!







ENNYI VOLT...


felzabál ez a kor
már nem tudod mikor
voltál boldog
régóta semmi hasznos
dolgod nincs már
üres a kincstár
hideg a kályhád
egyre nehezebb
régi málhád...
a semmibe gurul
ezernyi elsírt könnyed
és nem lesz könnyebb
felőrli utolsó erődet
ez a malom -
és képedbe röhög
a HATALOM...







ÉLETEM NYOLC SORA


Hegyet álmodtam csillagokból,
megvakultak a csillagok.
tengert álmodtam csillagokból,
szerte hulltak az illatok
a tavaszokat futni láttam,
újakban már nincs hitem.
a szívem utánuk vágtam,
s most szívem sincs és semmi sem!







AZ ÉN DALOM


Ez az én életem,
az én hitem,
az én kudarcom,
senki nem vívhatja
meg az én harcom,
senki nem hihet
helyettem a
csillagokban...
- ezt én tudom
a legjobban -
és nincs az a
hatalom, ami
elvehetné az
én dalom!







AZ ÉN ÜNNEPEM...

Az én ünnepem a másnap!
- mikor már senki nem vár új csodát,
és beéri a tegnapival,
és nem csörren a telefon,
és halkan szól egy régi dal!

- Akkor is hullt a hó,
és fény csillant az ágakon,
és akkor is itt járt a Télapó,
- mégis más volt! -
Vagy nem tudom...!

Mi változott azóta?
Én? az élet? a nóta?
S ha változott is!
Ki tehet róla?!

A lelkem ma is fényes, lángoló,
még ma is fehér és hideg a hó!
s ha gömbbé gyúrom,
a kezem most is fázik,
és valami mégis úgy hiányzik!







ÉRINTÉS


Tétován indul a kéz
gyöngéd simogatásra,
- félúton megáll.
A bizonytalanság-bénította
mozdulatlanságban valami
elvész visszavonhatatlanul.
A lehetséges és a lehetetlen
metszéspontjában új fények
gyúlnak és hunynak ki!
Indul a kéz .... megint,
s a vak éjben látó ujjak
érintik gyöngéden
a Remény könnyes arcát!







FONTOS-E...?


Lassan, némán feljön a Hold
hiányzom-e valakinek?
valakinek, aki szeret...
fontos-e, még valakinek -
fontos-e, hogy hozzá érjek,
fontos-e, hogy bekopogjak,
...bekopogja, elé lépjek,
megszólítsam, felemeljem...
fontos-e még valakinek...
fontos-e, hogy ÉN szeressem?







A HAJLÉKTALAN


Bemocskolta őt az aluljárók szennye -
tudja, sosem jut fel a mennybe!
- hónapok óta nincsen kabátja,
már régen elhagyta minden barátja.
Arcul csapja a kirakatok fénye -
sejti: neki már nincs sok reménye!
Az asszony, a gyerekek, a munka -
mind a másé már, ezt is tudja!
Az utolsó féldecit még kikéri -
már nem fázik! - Ez a Karácsony
is az utcán éri!







...HÁTHA... MÉGIS...!


Órák és napok peregnek
s mi élünk tovább,
mintha 'mi sem történt volna!

Felgyújtott percek hamuját
őrzi még a szívünk,
kezünkbe olvadt reményeink
lassan elfolynak gyöngülő
ujjaink közül, - és mégis!

Valami megmarad, ha
tudjuk igazán akarni!
Megmarad íze a szónak,
gondolatnyi értéke
a tűnt varázsnak,
és megmarad a hit,
hitünk abban, hogy
nem volt hiába!

S megmarad a remény is
talán, a remény, hogy
hátha...!
mégis...!







ITT VAGYOK...


hiszed vagy sem
még itt vagyok
tűröm az újabb
ősz haragját
szakadt faleveleket
fércelek össze
- tudom nem
maradhatok itt
örökre -
várom a végső
béke napját...







KETTEN


Ne hidd,
hogy véget
ért az álom:
hisz´ ma is
ugyanazt az
utat járom,
amit együtt
kezdtünk új
ösvényt nyitva
a rengetegben,
és hiába jöttek
mentek az évek
felettem,
- felettünk -
néha mindent
újrakezdtünk
egy-egy bukás
után, de soha
nem tévedtünk
el bután...
valami mindig
hívott, célt
adott - hol
te, hol én
voltam ott
ahol kellett,
és mindig
tellett rá
a szeretetből,
- a hitből -
hogy jó az út
amin járunk,
és ma sem
kényszeríthet
rá semmi,
hogy megálljunk!







KÉSEI SZERELEM


ma rád gondoltam
egész nap
indulnék utánad
éppen megérintettük
egymás lelkét
máris csak emlék,
hogy mosolyod
ringatott nem rég
ma nem is gondoltam
másra, csupán
arra az éjszakára
indulnék hozzád
még alig szerettük
egymást kicsit
s már nem is vagy itt
nem cáfolhatod
szerelmem érveit
kezedbe tettem
a sorsom
most szívem
ingemen kívül hordom
azt hittem
nincs mitől félnem
hisz tenyered
a fészkem...
bár homlokomra
az évek
mély barázdákat véstek
...gyermekmód`
szeretlek téged...










LEHETNÉL


Lehetnél társam
a jóban,
letisztult hangom
a szóban,
hangos kiáltásom
a szélben,
szemem védő árnyék
a fényben,
nyugtató csendem
a zajban,
féltő oltalmam
a bajban,
meleg takaróm
a télben,
biztos pontom
a térben.
Lehetnél csupán
egy álom...,
de lehetnél akár
a barátom!







A LELKEDDEL SÍMOGATSZ
(részlet)


csak a lelkeddel simogatsz az éjben,
- álmomban és néha ébren!
mintha az arcodat látnám...!
...
csak nevetsz rám cinkosan,
mint a Hold...,
és eltűnsz hirtelen,
mint aki ott sem volt!
Néha újra játszol velem!
Aztán az álom tépett foszlányait
... kacagva nekem adod...,
de a hajnali fénnyel
hiányodat is rám hagyod!

a lelkeddel simogatsz az éjben,
- álmomban és néha ébren..., s én érzem!







LÉPKEDEK FELÉD...


Lépkedek feléd
a januári ködben
- jótékony lepel -
elfed, átölel...
nem láthatod a
félelmet arcomon,
a kezem sem,
ahogy ökölbe szorul,
csak lépkedek feléd
félve, szótlanul...
egy marék hó
olvad ki tenyeremből,
közénk telepszik
a némaság,
orvul a lelkembe
fészkeli magát
a kérdés:
lépjek-e tovább?
aztán újabb lépés,
sután, tétován -
a januári ködben
botladozva előre
- nem látlak, de
tudom: elindultál
te is, bizonytalanul,
engem keresve a
labirintus-éjben!
én itt, te ott...,
sötét ösvényeken
fázva félünk...
lesz-e út, amin
egyszer, majd
egymáshoz elérünk?







MAGÁNY


azok a fekete
félhangok
a zongorán...
feketén kopogó
magány...
mintha mindig
csak azt hallanám
hagyd meg nekem
a szomorúságom
hagyd meg nekem
hadd fájjon
nem kell
hogy te is érezd
csak engedd
s ne élvezd







MEGYEK UTÁNAD


Elbújhatsz előlem
az évek redői közt,
de megtalállak!
-hiába fedik
lényed jótékony
árnyak -
elárul mosolyod,
szemed csillogása,
egy árva sóhaj,
lépteid nesze...
nem jutsz messzire,
hisz` megyek
utánad...







MESÉRE VÁRVA


Mély csendbe burkol
az Éj...
Csigabiga mesélj!
...hiszen ez a
csend, a csigaház
csendje...
a legszebb mesét
ki mesélhetné benne,
ha nem te...?
Ki ismerheté jobban
magányos vándorok
kalandos útját,
- a lassú percek
végtelen borúját?
Ki tudná jobban
elmesélni, hogy
megfontoltan sem
lehet mindig
a Célba érni...?







NAGYON NEHÉZ...


Hittelenül, jövőmtől félve,
miért is állok előttetek:
kedvesen őszinte, kérdező szemek?
Mesterségem nem az alázat,
gyalázatom, csupán csak ennyi!
. . .
Nagyon nehéz EMBERNEK lenni!







ODA A NYÁR


festett egem
vörösre vált
szél fúj
félnek a fák

ősz jön
viharkabát
lóg a fogason
sorára vár
tél lesz
üres kazán fázik
szégyene fáj
kopik a táj
csapzott tollú
riadt madár
piheg a dróton
oda a nyár...







ÖRÖKSÉGEM


Apám rám hagyta a szívét,
a vadul zakatolót,
a pipacspirosan izzót,
száz sebből vérző,
örök-gyermek szívét.
Apám rám hagyta tekintetét,
a tenger-tisztát,
a szeptember-szomorút,
könnytől fátyolos,
néma tekintetét.
Apám rám hagyta álmait,
a fecskeszárnyúakat,
a csillag-távoliakat,
el nem érhető,
bolondos, tündérálmait.

Apám rám hagyta hitét:
a megtiport virágot,
a sárban fürösztött szirmokat,
megkínozható, de
el nem pusztítható hitét!







ŐSZ ÉS TÉL KÖZÖTT


Szép csendben,
mint már százszor-ezerszer,
újra megérkezett
a nyár gyilkosa.

Hallod?
Sírnak a jegenyék!

Szél hátán nyargal
a fürge hóhér,
s már csak a könny
égeti torkod az őszben.

Ugye, érzed te is:
most kéne szorosan összebújni!

mert holnapra tán
már fagy dermeszt
közénk jéghegyeket!







ŐSZI, HAJNALI BÚCSÚ


Ősz van.
Lásd, az akácok félelme
nem volt alaptalan.

Kócos hajadban
sárga falevél pihen,
kezed a tűnő
nyár után nyúl,
talpad alatt
fagyosan koppan
a föld csont-háta.

Rég elnyíltak
tavaszunk legszebb virágai
és kezünk egymásnak szánt melegét
magának követeli
a hideg ajtókilincs.

Ősz van.
Újra és újra
eltűnsz előlem
a hajnal ködszekerén
s elküldöd - magad helyett
hozzám - a novemberi szelet.







SZERESS!


Szeresd ezt a tüzet,
ezt az őrült lángot!
Ne félj, még itt leszek,
nem szűnik meg a kacagásod!
Néha, titkon tán elborzadva
nézem vad vizek tükrében
meggyűrt, széttört képem.
De ez még nem halál!
Ez még mindig élet és
éljen így, aki csak így élhet.
Ne félj!
Soha ne félj tőlem,
ha a kezemért nyúlsz
s csak szálkát kapsz belőlem.

Ég a seb, tudom.
Fáj a bántás,
de ne hidd, hogy
elfogy a megbocsájtás!







SZÖKÉSBEN


Szöknek az álmok.
kiürült éjszakáink
légyzümmögéssé
halkuló, távoli
neszei ringatják
lelkünk', - hazudnak
röpke örömöt
távoli holnapoknak. -
mellünket feszítjük
elszánt daccal
a hajnali szélnek,
és indulunk a
szélmalmok ellen,
rég eldőlt csatákba.
kilóra megvett
bírók fújják
ezt a meccset!
...
szégyenlős koldus
lyukas kalapja
ásít a képünkbe
az utcán...
szökik a reménység!







TÚL A FÉLÚTON


Mennyi év!
Menyi pofon!
- és mind
az én arcomon.
Isten tréfás kedvében
teremtett a világra,
néha elhittem:
nem is hiába.
Viccből alám tolt egy
kanyargós utat, -
volt nagy sivatag,
s bár voltak kutak,
mik enyhítették szomjamat,
- a küzdelem végtelen maradt!
és az is tréfa csupán, -
vagy nem is tudom...,
hogy elfáradtam
már félúton!
A másik feléről meg
jobb, ha nem beszélek,
- még az sem biztos,
hogy a célba beérek!







ÚTON...


Börtönömből,
börtönödbe:
leláncolva,
megkötözve
szavak nélkül,
üres szívvel,
remény nélkül,
igaz hittel...
elátkozva,
oldozatlan...
járhatatlan
utak nélkül
elindulni
valamerre
vezetetlen
szívem után
tehetetlen,
álmodatlan
álmot szőni
átkozottan...
aztán végül
visszatérni
börtönödbe
kárhozottan...








ÜRES


tüntet a fal
üres a keret
elveszett a
Jövő képe
pemete-keserű
íz a számban
fáradt vagyok
elfogyott
a levegő
a házban
Hazában
tüntet a zsebem
üres a buksza
ellopták a pénzem
üres a tank
nem ülök kocsiba
várok a buszra
van még kabátom
ez érték
jön a tavasz
rövidre mérték
megint az álmom
ITT ÉLEK
ez az én országom
üres az utca
ez az én országom...?







ÜZENET


üzenem mindenkinek
- akik még hisznek -
az angyalok sem mindig
a Mennybe visznek!
én tudom.
már minden utat
bejártam,
(nem maradt semmi utánam)
nem buzdítok senkit
gyalázatra, de én
már képtelen vagyok
az alázatra!
összes gyarlóságom
szemlesütve vállalom,
közben Ördögök táncolnak
röhögve a vállamon.
Elég volt!
Mondják: itt jár
közöttünk ma is
az Isten, de már
nem tudok hinni benne,
(tán, sohasem hittem!)
mert ezt a fércművét
ha köztünk járva látja,
és még mindig élvezi,
hogy annyi hülye ember
vakon csodálja,...!
mit tehetnék?
(szerintem jobb
az Ószövetség!)
koldusok, kurvák
gazdagság, csömör,
szex, szerelem nélküli
gyönyör...!
tiszta képek, valami,
ami egyértelműen az, ami!
nem por a szembe!
erről jut eszembe:
Talán én születtem
rossz korba,
túl tüskés bokorba,
ezért nem illek
a sorba...!







...VAGYOK...


Nem vagyok mesék garabonciás diákja!
Szél vagyok, mely megsimítja az arcod,
könny vagyok, mely kigördül szemedből.
Harmat vagyok hajnali réten,
madárdal egy csodás mesében!

- - -

Nem sámánok testvérhúga vagyok!
Énekemmel nem keltem fel a Napot!
Siratódalom csak a hópehely érti,
egymagam a világgal nem pörölhetek!
Sorsom a történelem nem fogja mesélni,
egy halom föld lesz csak igazán enyém,
mely örök időkre majd eltemet!







VÁGY


..csak megszületni,
napfényre jutni
sötét, hűvös méhéből
a magánynak...
meddő, árva örömöt váltani
közös bánatra-könnyre,
ritka kacagásra...,
- néha másra -
megérinteni gyöngéd ujjal
valaki márvány-szomorúságát,
..megríkatni szeretve-bántva
a sírni-vágyó sírni-gyávát...







VÁLASSZ ENGEM!


Ne söpörd le a porondot!
Válassz engem!
Válaszd a bolondot!
Az én tréfáim mindig ülnek,
és semmibe sem kerülnek!
Ha kell, én tótágast állok,
vagy fejére állítom a Világot!
Soha ne hidd el amit mondok,
mégis válassz engem!
Válaszd a bolondot!








VÉGTELEN PILLANAT


Hideg kőfalhoz feszített háttal,
dacolva a rideg világgal,
bújjunk most össze,
mert nagyon fázom!
Nincs több szavam,
nincs több lázadásom,
csak egyetlen
végső lángolásra vágyom!
Ha most nem forrunk össze
ebben a végtelen, forró ölelésben,
nem leszünk többé együtt
- sem a Földön, sem az Égben!








 
 
0 komment , kategória:  Gere Irén  
Virtuális FÖLDGÖMB
  2016-05-24 20:00:32, kedd
 
 










VIRTUÁLIS FÖLDGÖMB


Ahogy a madár, vagy a drón látja


Link



Olyat csinált az Emirates a Boeinggel, mint más senki

Rendkívül profi látványosságot hozott össze az Emirates légitársaság és a Boeing repülőgépgyártó. A Felülnézet (View from Above) elnevezésű projektben pilóta nélküli repülőgépeket, azaz drónokat használtak. A filmeket összesen öt kontinens 18 helyszínén forgatták, többek között az Emirates központjában, Dubajban, illetve a Boeing Commercial Airplanes otthonában, Seattle-ben.
Rizsföldek és liliomok

Az összes film megtekinthető a projekt hivatalos oldalán, ahol a látogatók a földgömb elforgatásával új nézőpontokból tekinthetik meg kedvenc úti céljaikat. Vietnam rizsföldjeit szinte súrolva, Norvégia hegyhasadékaiban manőverezve vagy a Seychelle-szigetek liliommezői felett lebegve, a legnehezebb körülmények között is bámulatos felvételek születtek.

A világ eddigi legfantasztikusabb alkotása. Egy virtuális földgömböt pörgethetsz, azután kezdődik a varázslat: kattints a piros körre és meg lehet őrülni a sok-sok csodás videótól...

Először balra vagy jobbra kell menni a lenyomott bal egérgombbal, megjelennek a kis piros jelek: erre katt, jön egy ország, még egy katt és tölti a videót! /Ha jobbra elpörög a földgömb és jelöli a forgatáslehetőségét, akkor tedd a nyilat a földgömbre és a bal egérgombot lenyomva lassan vidd az egeret valamelyik irányba. A piros körökre klikkelve nyitsz meg egy videót./

NAGYON JÓ, CSAK LEGYEN IDŐD!

Ne hagyd ki!!!


Jó szórakozást kívánok a csodás videókhoz!





Link











 
 
0 komment , kategória:  Világjárók  
Ignotus
  2016-05-23 20:30:26, hétfő
 
 







IGNOTUS


Ignotus Hugó, (szül. Veigelsberg Hugó, Pest, 1869. november 17. - Budapest, 1949. augusztus 3.) magyar költő, író és újságíró. A magyar kritikatörténelem meghatározó alakja, a Nyugat első húsz évében a folyóirat főszerkesztője. A városi költészet egyik kiemelkedő képviselője.

Ignotus a modern magyar irodalom szervezője: hatalmas szerepe van abban, hogy a Nyugat aranynemzedéke világszínvonalra emeli a magyar irodalmat. L'art pour l'art definiálja művészetét, szemben áll a maradisággal, a haladás híve.

Az ,,Ignotus" kezdetben írói álneve volt, de 1907-ben törvényesen is fölvette ezt a nevet: előbb Ignotus-Veigelsberg Hugó, utóbb Ignotus Hugó alakban. Magyar nyelvű írásait továbbra is végig ,,Ignotus"-ként írta alá. A szó latinul 'ismeretlen'-t jelent.








AKAROM




Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam,

Azt akarom, halkan nevess,
Azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress,
Azt akarom, a szíved fájjon,

Azt akarom, add meg magad
Kegyelemre vagy pusztulásra, -
Azt akarom: engem szeress,
Azt akarom, ne gondolj másra.







BÖLCSŐ ELŐTT


Erre ringó, arra ringó
Kicsi bimbó, rózsabimbó,
Aludj, fiam, édes -
Szívom ajkad rád omolva,
Mintha apád ajka volna,
Ez is olyan édes.

Szőke pillád hogyha lebben,
Ismerősöm a szemedben
Az a kék igézet,
Benne csillog már a színe,
Benne villog már a bűne,
Ahogy apád nézett.

Fogsz-e, mint ő, széles vállal,
Büszke fővel, biztos lábbal
E világon járni ?
Sima szóval, józan észszel,
Hideg szívvel, forró kézzel
Martalékra várni?

Fogsz-e kérni, fogsz-e ríni,
Esküvéssel istent híni,
Esdeni, szavalni,
Erre nézni, arra nézni,
Gyenge szívet megigézni,
Balga asszonyt csalni?

Fog-e az az asszony akkor
Reggel, este, virradatkor
Teutánad sírni,
Minden bűnt és csalfaságot,
Minden gúnyt és minden átkot
Temiattad tűrni?
Érted halni, érted élni,
Megcsalódva is remélni
Lesz-e olyan édes? -
Erre ringó, arra ringó
Kicsi bimbó, rózsabimbó,
Aludj, fiam, édes !

1893.







ÉJ


Sejtelmes nyári éjszakán
Kábultan álmodom veled,
Itt érzem égni arczodat
Fáradt szivem felett, édes,
Fáradt szivem felett.

Káprázatos homályon át
Felém csillog fehér fogad;
Szomjú ajakkal, volt idő,
Csókoltalak sokat, édes,
Csókoltalak sokat.

És izzó száz csókod helyén
A homlokom ma is meleg -
Nem igaz, ágy-e, nem igaz,
Hogy elvesztettelek, édes,
Hogy elvesztettelek ?

1893.







ÉVNAPRA


Mondják: sirod virágtól tarka -
Én még nem voltam ott,
Drága fejed ha lelkembe villan,
Eloszlatom legott,
Drága kezed ha kezemet éri,
Fölébresztem magam -
Engem nem lát magával sírni,
Akinek halottja van.

Nem hinnéd, mily szép még mindig az élet,
A nap egyre hogy ragyog,
S én előre köszönök okos uraknak,
Mert én is okos vagyok -
Okos a kanja, nevet a nősténye
S a föld tovább forog,
Föl sem tűnik, hogy te nem élsz
S hogy én nem gyilkolok!







FÁTYOL


Féltéseimnek fátyolával
Édes arcod hadd fedem be,
Hogy ne vessen bájad üszköt
Férfiszívbe, férfiszembe.

Ellenségem a fehér gyöngy,
Árulós a sima bársony -
Zsákruhába öltöztetlek,
Nehogy más is szépnek lásson.

Légy rabom, te márványtermet,
Légy napom, te drága két szem -
Ez a büszke váll csak engem
Babonázzon és igézzen.

Vágtató tűz bennem a vér,
Fölcsapó láng a lehelet -
Mint a sárkány, bús haraggal
Állok őrt a házad mellett.







GITANA


Szeretem látni finom hajadon
A Keletet, ahonnan jöttél és jöttem,
Az ősi, úri, mély elborulást,
Amiből lettél és amiből lettem.

Szeretem ujjad karcsúságait,
Szeretem a szemöldöd aggodalmát,
Szeretem, ha szólsz, küzködő szavad,
Szeretem az ajkad fájdalmas nyugalmát,

Szeretem földalatti énemet,
S búvó tüzét, mit mozdulatlan szítasz -
A kínlódás új kéjét szeretem
Amire, avatatlant, megtanítasz.







HA TE ÚGY SZERETNÉL


Ha te úgy szeretnél
Ahogy én szeretlek,
De sohase' volna
Nevető jókedved!

Nyugodatlan szívvel
Párnádra omolva,
Se napod, se éjed -
Nyugtod sohse' volna.

Fejed lehajolna
Csüggetegen, árván,
Mindig értem sírnál,
Mindig engem várnál!







ISTEN VELED


Ha csak ez kell: isten veled, babám
Ki mást csak néz is, engem nem szeret;
Emlékem úgyis fél-emlék csupán -
Isten veled.

Vannak dolgok, amiknek íze vész,
S vannak, miket a szív sosem feled -
Teszem: két pici láb, két fura kéz -
Isten veled.

Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett -
Légy oly vidám, amily bús én vagyok -
Isten veled.







KOCSIZÓ


Ne gondolj mással, csak engem
szeress,
Nevess ki mást, de engemet
szeress,
Hogy én szeretlek-e, azt ne
keresd,
Itt van urad s parancsolód:
szeresd!
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.

Az utcán várj meg, jöjj elém s
szeress,
Kocsimba kéredzkedj föl és
szeress,
Gyereksziveddel, kis
madáreszeddel,
Egérfogaddal, kis macskakezeddel
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.

Álmodban velem álmodj és
szeress,
Keltedben velem ébredj és
szeress,
Éltemben nekem élj csak és
szeress,
Holtomban halj utánam és szeress

Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.

1909







LEHET

Lehet, a szívem parazsa
Theát forralni sem elég:
de ami heve megmaradt,
Csak érted ég, csak érted ég.

Lehet, az ízlésed szerint
Adónisz éppen nem vagyok;
De ha a lábam kurta is,
A szenvedélyeim nagyok.

Lehet, méltóságteljesebb
A büszke visszavonulás,
De mikor úgy fáj a szívem,
Ha ajakad csókolja más!







MEGNYUGVÁS


Szoktam bíz én is - mért ne szoknám -
Asszonyok után bomlani,
Bár jól tudom, ezüstös övük
Nem én fogom megoldani.

Megbolygat engem is a kérdés:
A létnek nagy rejtélye mi?
Bár jól tudom, a hüvelyéből
Nem én fogom kifejteni.

Énvelem is száguld a földgömb,
A messze mindenségen át,
És jól tudom, e rövid éltet,
Eltöltöm, de nem élem át.

1893







NAPRAFORGÓ


Én napraforgó mozdulatlan állok
Kerítés mögött, kertem közepén,
De ti napok, fénylőek, égetőek:
Forduljatok felém!

Forróságok voltak fölnevelőim,
Vérré vált csók, mi ereimben ég -
Lehet sok, ami részemül jutott,
De nem elég.

Mióta élek, megújult az ég
S az új egen ti vagytok új napok -
Megcsalatott vagyok s kisemmizett,
Ha tőletek is csókot nem kapok!

Ha tőletek is csókot nem kapok,
Ha újra nem éledek veletek -
Belehalok, ha engem nem szeretnek,
És nem élek, ha én nem szeretek.







SZERELEM


Eszembe jut, amit felejtett,
Fölemelem, amit elejtett,
Megőrzöm, amit eltapos,
Vigasztalom, ha bánatos,
Nem búsítom, mikor nevet,
Azt említem, akit szeret.
A kis kabátját rásegítem,
Nem szenvedéllyel, de szelíden,
Hozzá csak ujjheggyel sem érek,
Szerelmet tőle sohse kérek
És nem is vallok sohasem -
Ó, milyen forrón szeretem!







SZÓLTAM-E?


Szóltam-e egy szót szerelemről,
Némán is vallott-é ez arc?
Jöhetsz, mehetsz - én meg se látlak:
Hát mit akarsz?

Benne vagy minden porcikámban,
Az álmom mind belőled él,


Mégse félek, hogy eszem elhagy -
Hát te se félj.

Nekem baj az, ami bajom van.
Engem ront csak meg, ami bánt -
Mi lesz velem? Magam se bánom,
Hát te se bánd.







TAVASZI BOR


Gyenge rügyek, halványzöld levelek,
Sorsomba negyvenedszer visszatérők,
Uj tavaszok, elvonuló telek,
Lemondva múlók, követelve kérők,
Kékségek, miknek hűse is meleg,
És meghalások, szürkeségbe térők -
Mit tudom én, mi az, ami ragyog,
Mit tudom én, ki az, aki vagyok!

Részeg vagyok, mondjátok. Az lehet,
Gondolom is a bort, ami megejtett,
Torkomba érzek gyülni könyeket,
Miket a húnyt szem gőgje visszarejtett;
Őrületet, mely az agyban rekedt,
Csókot, amely csattanni elfelejtett
És életet, életet, életet,
Amelyet aki élt, nem élhetett.

Ó szép tavasz, ó gyönyörű világ,
Ó paradicsom annak, aki birja,
Asszonymosoly és almafavirág,
Vizek esése, illanatok írja,
Ó vágy, mi fülleszt, ó kín, ami rág,
Lételek ágya, rothadások sírja -
Éjfeli csöndek, hajnali zenék:
Feleljetek nekem: vagyok-e még?

Vagyok-e még és voltam-e vajon,
S nem csak a magam álma-é, hogy voltam,
S nem itt viaszlik-e önágyamon
A halott, kinek fölibe hajoltam,
Én vagyok-e, ki ballag utamon
S nem porlok-e rég valamerre, holtan,
Pályám - én vagyok-é, aki futom?
Nem tudom - ha megöltök, se tudom.

Jaj, megvesznek a tavaszi fagyok
Megújra, míg tavaszvirágra várok,
S koporsófödél, ami fönn ragyog
És lenn az utca temetői árok;
Kezdettől fogva én nem én vagyok,
Kezdettől fogva én csak hazajárok -
S tavasz s virág s napfény és szerelem:
Élj és ragyogj és ne törődj velem!

1910.







TEDD MEG


Szemrehányóan két nagy szem néz rám,
Erőtlen bágyad két keskeny kéz rám,
Szava se tilt már, csak könnye ered meg,
Hát kérem: tedd meg, ha szeretsz, hát tedd meg!

A csillagokban nekem vagy írva,
Ha kerülnélek: te hívnál sírva -
Nekem csak szólhatsz, de nem a szívednek -
Az kéri: tedd meg, ha szeretsz, hát tedd meg!







VÁRNOD EGY JELRE


Várnod egy jelre, várnod egy szóra;
Egyszer egy héten egy lopott óra
S ehhez vesszőfutásban érned:
Ezt adhatom, szegénykém, néked.

Félned magadért s félned értem,
Meg se téve már tetten érten
Véletlen lenni más helyébe:
Ezt kapod egy szivért cserébe.

Tűrnöd, titkolnod, osztozkodnod,
Módját se várva mindent adnod
S amire vágyol, azt nem találnod:
Igy lop meg, teljesülve, álmod.

Lenned egynek egy hosszú sorba,
Lenned emléknek, összefolyva
Száz más emlékkel, ha bevégzed:
Ez, ami tart feléd, a végzet.

Elébed állok kézzel-mellel,
Hogy megvédjelek magam ellen,
S a vége az, hogy idehúzlak.
A vége az, hogy összezúzlak.

A kezemen itt érzem ajkad,
Az ajkamat ott érzem rajtad -
Rossz óra volt, amelybe' lettél,
Amikor énnekem születtél.







A VÖLGYBEN


Előtted mék. Mögöttünk zúg a nád,
Bottal verem a szúnyogfelhőt széllyel -
Tudd meg, leány: szeretőm volt anyád

Sok téli délután, sok nyári éjjel.
Fojtó a lég. A völgy fülledt verem;
Tikkadtan vet az égre szürke pántot -
Mi lesz veled, lyány, és mi lesz velem?

Megcsapja nyakamat forró ziháltod.
Forgószél fog be. Tenyerem tüzel.
Villám vakít s harsan dörej nyomába -
Itt csaphatott le valahol közel -
Gyere mellém. Ugyis minden hiába.









 
 
0 komment , kategória:  Ignotus  
Hervay Gizella
  2016-05-22 20:00:44, vasárnap
 
 







HERVAY GIZELLA


Hervay Gizella: (Makó, 1934. október 14. - Budapest, 1982. július 2.) költő, író és műfordító, Szilágyi Domokos első felesége.

Magánéletének nehézségein, az újra és újra legyőzni próbált magányon nem segített költői eredményeinek egyre egyértelműbb elismerése. Házassága Szilágyi Domokossal végképp megromlott,szétváltak útjaik. Magányérzése 1976-os Budapestre távozásával csak fokozódott, a súlyos családi veszteségek - Szilágyi Domokos öngyilkossága, majd közös fiuk, Attila (Kobak) halála a bukaresti földrengéskor 1977 márciusában - idegeit végképp megrongálták, nem tudott segíteni rajta a leggondosabb orvosi kezelés sem. Többszöri kísérlet után saját kezével vetett véget életének.

ahogy érkeztem úgy megyek haza
lehajtott fejű napraforgó
mindkét szemem kipereg
kiszáradt kút szomjat sem oltó
/Hervay/

Hervay költészete, ha úgy tetszik, a megláttatott idő: az éppen aktuális kérdések történeti voltára mutat rá azáltal, hogy olyannyira érzékenyen viszonyul mindenhez, ami éppen történik.
Végletességében és abszurditásában tökéletes ez a költészet és ez a sors -
mint metafora. Vegytiszta képlet: lehetetlen gyermekkor, ahonnan kinőve egyetlen hitelesnek tűnő lehetőség mindaz, ami szembenáll ezzel a gyermekkorral. Ráébredés arra, hogy ez a világ is hazug, ezzel párhuzamosan egy ellehetetlenülő, de végig egységében őrizni próbált
magánélet, betegség, embertelen méretű tragédiák, külső és belső száműzöttség, a hasonló sorsokkal való szolidarizálás, a száműzöttség kimondása mint utolsó értelmesnek tűnő tett. És mindennek a végig-írása: tudósítás erről a mások helyett leélt életről.








AKI AZ ASZTALT KIGONDOLTA...


Aki az asztalt kigondolta,
nemcsak enni akart rajta.

Nagyon hontalan lehetett,
egész világnak terített.

Nem jutott tányér térdire,
könyökölt hát a semmibe.

S ahogy a semmibe könyökölt,
eszébe jutott egy fatönk.

Gondolatban rákönyökölt,
alátámasztotta a tönk.

Megtámasztotta életét,
teli tányért s asztalt remélt.

Asztalt, terített szavakat:
"Ülj le, érezd otthon magad!"

Egy deszkalap, valami láb,
ácsolt magának hazát.

Aki az asztalt kieszelte,
a világot köré ültette.

Nagyon messzire láthatott:
asztalainkra ráhajolt.







CSEND


Színeimet pazaroltam,
s most hűséggel visszatérek
a színtelen szavakhoz s
a szerelemhez.

Az igazi szerelem színtelen,
hallgatag, mint a hétköznapok.
Csak az énekel, aki vár valakit.
Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok.


Hervay Gizella: Csend

Link








EMLÉKÜL


Emléktelenül
ebben a húszezeréves jelenben
agyonnyomott a kő-világ,
követ vettem a kezembe,
reám zuhant az ég-világ,
kék eget vettem kezembe,
tündöklő nap megvakított,
nap, hold, világok szememben,
fából napkereket faragtam,
nézz rám, hasonlít szemedre.

Emléktelenül
ebben a húszezeréves jelenben
szétzúzott halál kereke,
holtjaim körbe temetve,
bakancs-halál agyontiport,
fegyvert vettem a kezembe,
gyilkoltam, szültem, káromkodtam,
virágot vettem kezembe.

Emléktelenül
ebben a húszezeréves jelenben
rám omlott a hegyről szerelem,
hegyeket vettem kezembe,
fájdalom-áradat elsodort,
tengereket vettem kezembe,
rám szakadt harag harangja,
csengettyűszó szólalt szívemben,
szívembe közönykés akadt,
villogó szenvedély szívemben,ő
megfojtott hazugság kötele,
villog az értelem kezemben,
testem a halálban fennakadt,
halál hálója kezemben.

Emléktelenül
ebben a húszezeréves jelenben,
kezemben kő volt, atomok,
atomok nyitott kezemben,
sugárzó kezem, merre vagy?
sugárzó világ kezemben,
sugárzó bolygóm, merre vagy?
sugárzó szerelem, te ments meg!







ÉNEK, HÁROM HANGRA


Az ember kiáltana kétségbeesetten,
s énekké válik szava,
csak az állat nyüszít,
ha nem szabad vonítania.

Csak az ember hallgat,
ha nem jajgathat végeérhetetlenül,
csak az ember énekel,
míg a jajgatásból kimenekül.

Csak az ember hallgat,
az állat nyüszít a fájdalomtól,
csak az ember énekel:
örömöt teremt a fájdalomból.

II.

A kő a Napról álmodik,
a Nap a kőről álmodik.

A víz a földről álmodik,
a föld a vízről álmodik.

Az ember a mindenségről álmodik,
a mindenség az emberről álmodik.

A virág a vízbe vándorol,
a Hold a halálba vándorol,
a lélek a lélekhez vándorol.

Kővé válna a Nap,
Nappá válna a kő,
emberré válna az ember.

III.

Az ember csak akkor döbben a világra,
ha rákényszerül.

Magára kell maradnia, hogy megértse:
nincs egyedül.

Csak akkor döbben önmagára,
ha szükség van minden erejére,
meg kell nyernie a harcot,
nem állhat félre.

Kénytelen hős lenni, mert gyenge,
de szebben hangzik, tisztábban, hogy ember -
kénytelen emberré válni
az embertelen küzdelemben.








ÉTELLEL, CSENDDEL...


Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig étellel, csenndel vártalak.
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát,
levetettem. Nem várok csodát.
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom.
Csak tenyered helye üres acomon.

Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.

Ami kimondani nem tudtam neked,
látod, most a munkám okos része lett.
S amit nem láttál meg elnyűtt arcomon,
az szólít meg. Tekinteteddel rokon.







HAZULRÓL HAZA - ÖNINTERJÚ
/Kérdezett: HERVAY GIZELLA Válaszolt: HERVAY GIZELLA/


- Mikor születtél?
- 1970. Július 15-én Diósadon, Szilágyban, 36 éves koromban. Mikor bedeszkázott házak között egy traktornyomban, könyékig a sárban, feljártam a falut. ,,Pestis-falu" - mondták. ,,Elvándorolt a fele falu." Pontos adatok szerint Diósadról 1915-től 1970-ig 1386 lélek vándorolt ki. 45 év alatt egy Isten háta mögötti faluból egy falunyi ember.
- Hány éves vagy most?
- 45. Az én életemből 1386 lélek vándorolt ki.
- Miért?
- Mert nem volt megélhetésük. Mert volt valami kis szőlő, de jött a nagy filoxera-járvány - leragyált. Az Olaszországból hazavánszorgó katonák behozták a novát. Nem is kívánt annyi munkát, mint a nemes szőlő, meg nem is ragyált le. Magántermő a neve is. Mert volt ám a Nagyhegyen nemes szőlő is: Kecskecsöcsű, Csabagyöngye, Olaszrizling, Saszla - gyönyörűség volt nézni is. De csak a gazdáknak. Eladni alig lehetett valami keveset a szom széd falukban - bort -, út nem vezetett sehova. Maradt tehát a legroszszabb - Amerikába! De ott is mire ment a szegény szilágyi ember? Bemehetett az aranybányába. A diósadiak egy fél életet leéltek úgy Amerikában, hogy azt sem tudták, hol vannak. ,,Nevjork mellett Amerikában." ,,Amerika mellett Kanadában." ,,Ott a tenger mellett."
Azt ették ott is, mint odahaza - az orcátlan laskát, amit csak bele kellett ereszteni a sós vízbe. Mikor kifut, akkor orcátlan, akkor ehető.
Jött aztán haza, aki bele nem rokkant az otthontalanságba. Mert ahogy mesélik - naponta esett rájuk a bányabeli eső, naponta leszakadt róluk egy rend gumiruha. Aki összegyűjtött mégis valamicske dollárt, küldte haza. Lett belőle kicsi föld. Az asszony dolgozta. Madárijesztőnek nagy kereplővel rohangált fel-alá a legkisebbik fiú.
Aki már érezte, hogy hazamegyen meghalni, az pénzzé tette mindenét, és indult haza. De még a csomagjától is, a kicsi kis pénzétől is kifosztották a hosszú úton. Hazatért egy dollárral! Kiragasztotta a falra. Jöttek a népek csodalátni. Megnézték a dollárt a falon, elmentek. Az amerikás meg családja kézitől meghalt. Nem is mesélt egyik sem, aki hazajött, csak üldögélt és hallgatott.
Mentek aztán a Zsil völgyébe bányásznak. Merthogy írástudatlanul hová is mehettek volna? A föld gyomrába.
Előbb csak szállingóztak, az ötvenes évektől kezdve aztán családostul, csapatostul mentek. Falunyi diósadi él Lónyán, Petrillán, Petrozsényben. Hazajönnek negyvenéves korukban rokkantan. Nyáron meg, aki teheti, jön haza építeni a házát, öregségire, éveken át. Mire megrokkan, fölépül a ház. Mire fölépül, tíz szomszéd házat bedeszkáznak.
A Nagyhegy a rókának barlang, a fácánnak szerencse.
A nova könnyen termett, könnyen pusztított. Az iskolaköteles gyermekek fele debilis. Csökkent értékű, fejletlen, rosszul táplált.
Az ötvenes években csak azt nem vitték el Szilágyból Duna-Feketetenger csatornát ásni rabnak, akit elfelejtettek feljelenteni. Feljelenteni könnyű volt. Mindenki kisüstit főzött törvénytelenül.
Hatvantól hetvenig aztán tíz év alatt felére csökkent az iskolás gyermekek száma. Tömegesen vándorolt ki a falu. Nem volt maradása. Szőlőből, szilvából pénzelt volt Szilágy. A bor meg a pálinkafőzés állami monopólium lett. Nem volt a népnek maradása.
- Neked miért nem volt maradásod otthon?
- Mert a magnószalagra, amire az emberek Szilágyban rámondták az életüket, a saját lakásomban - amíg én sorban álltam cukorért - rábeszéltek.
Mert a fiam négyéves korában azzal jött haza az óvodából hogy a Télapó román vagy magyar? Pedig amíg nem járt óvodába, addig esti mese helyett a Cantata Profanát követelte, azt a lemezt, amelyiken Bartók mondja el a kolindát. A fiam naponta eltáncolta, eljátszotta, megrajzolta, megfestette a kolindát. Kellett neki a Cantata Profana. Az óvodából aztán azzal jött haza, hogy a Télapó román vagy magyar?
Tizenöt éves korára négy nyelven olvasott a halakról. Csak a halak érdekelték már. Nyaranta elment a nagybátyjához, aki halbiológus volt. Csavargó kedvű fiatalember. Járták az erdőt Sepsiszentgyörgy mellett. A nagybátyja egyik napról a másikra vírusos agyvelőgyulladást kapott, meghalt. A fiam ott volt. Elvesztette a nagybátyját, elvesztette a halait is.
Rá néhány hónapra az apja sírja szélin állt. Engem oda sem mertek engedni. Akkor csináltattuk az útlevélfényképet. Indultunk volna Magyarországra. De - Istenem! - csak én jöttem. Úgy volt, hogy a fiam jön utánam. Április negyedikén kellett volna megérkeznie, március negyedikén volt a földrengés Bukarestben. Nézd meg az útlevélfényképét! Iszonyat a szemében.
Nem tudom életem végéig megbocsátani magamnak, hogy nem hoztam magammal a fiamat.
- Honnan jöttél?
- Kelet-Közép-Európából. Egyik nagyapám főjegyző volt Makón, a másik Csíkból menekült paraszt. Egyik nagyanyám kalotaszegi nagyasszony, a másik kórház elé kitett lelenc.

(...)

- Hová mégy?
- Hazulról haza.
Mikor Pozsonyban a József Attila Ifjúsági Klubban Szilágyi Domokosról beszéltem, úgy éreztem magam, mint otthon Szilágyban. Mikor az óvárosban csavarogtam Pozsonyban, úgy éreztem magam, mint otthon Kolozsvárott. Aztán örültem, hogy hazajöttem Budapestre.
Nem én - a sorsom talált ki valamit, amit sem itthon, sem otthon nem érthet meg igazán senki, csak az, aki gyermekkora óta ingázik hazulról haza.
Én itt Budapesten értettem meg három év alatt az otthon eltelt harminc évemet. Budapesten értettem meg azt, ami az alatt a harminc év alatt történt velünk, azt, hogy mi hogyan történtünk. Én Pozsonyban értettem meg azt, hogy a kisebbségi sors nem kisebbségi sors, hanem az egész magyarság létkérdése.
Ezt itthon még a legjobbak is alig értik. ,,Ti ott" - mondják.
- Nálatok ez hogy van? - kérdeztek rám Pozsonyban.
- Hol nálunk? - kérdeztem vissza. - Erdélyben? Budapesten? Aki már három hazában hontalan, annak már három szeme van. Az nem összeadja a barátságokat - az másképpen barátkozik.
Én már csak úgy tudok barátkozni, hogy minden közös beszélgetéssel kitaláljunk valamit, ami különben nem jutna eszünkbe.
Akár egy szemvillanással.
Már szemmel beszélni is megtanultam. Megtanultunk.
- Hová való vagy?
- Választott szülőföldem Szilágy. Tizenkét éves sem voltam még, mikor Amerika helyett választottam. Ettem Szilágyban földet, martilapit, vadsóskát, árvacsalánt, mint a rucák, villával szorítottam le a vipera fejit, és ütöttem agyon gombászás közben, csináltam tintát bodzaléből, írtam lúdtollal, gyártottam mécsest petróleumhiányban. Tavasztól őszig gyűjtöttünk az erdőn, mezőn, hegyen, Szamos-parton, mikor mit lehetett. Mindenevők voltunk. Dagasztottam kenyeret kisszéken állva - mikor volt miből -, de volt olyan karácsonyunk is, mikor egy marék puliszkalisztet tudtam csak összekotorni a lisztesláda mélyiről - málépogácsát ettünk karácsonyi kalácsnak.
Aztán mégis Szilágyban borították ki a tehervagonból az éhező székely gyerekeket. Úgy válogattak közülük a tehenes gazdák, hogy ki lenne jó az istállóba a jószág mellé.
A kanadai magyarok meg vöröskeresztes csomagokban tűsarkú cipőt küldtek az éhező falunak, egy halom tűsarkú cipőt életmentésül. Mehettünk volna tűsarkú cipőben libát legeltetni, de mezítláb célszerűbb volt.
Igazából mégis akkor választottam szülőföldemnek Szilágyot, amikor már magam is úgy jártam a dombokon át, mint a széllel szemben gyalogló szilágysági asszonyok. Mikor már minden szilágysági sorsban, akit elmondtak volt nekem - otthon voltam. Otthon a közös árvaságban. Otthon a közös kiűzetésben.

(...)

- Mit teszel most?
- Rekonstruálom a fejemben a magnószalagokat. Az odapusztult jajkiáltást. Mindennap eszembe jut egy mondat. Följegyzem. Van olyan nap, hogy egész emberi sorsok jutnak eszembe. Nemsokára fel tudom mondani fejből az egész odaveszett Szilágyot. És ha nincsenek adataim, ha csak néhány adatra emlékszem bátorságosan, akkor megírom a történelmi folyamatot. A történelmi folyamat végzetes logikáját. Megírom, hogyan jutottunk ide, idáig, hogy már csak szemmel beszélgetünk, ha otthoniakkal találkozom.
Megírom, hogy veszett oda a magnószalag, milyen iszonyatos módon. Megírom, hogy tudassam a világgal: ELVETTÉK TŐLÜNK AZ ÉLET LEHETŐSÉGÉT! Szétszórattunk, segédmunkásokká váltunk, cseléddé, munka után vándorlókká. Kiűzettünk szülőföldünkről, városainkat ellopták, rendőr áll már porrongyunk előtt is.

(...)

Írom, amire emlékszem. Amire nem emlékszem pontosan, arról nem írok. Kényszerítem magam, hogy emlékezzem. Amit nem tudok pontosan, annak utánakérdezek, utánajárok. Már amennyi statisztikai adat egyáltalán hozzáférhető. Ráadásul minden hivatalosan közzétett statisztikai adat megbízhatatlan és részrehajló. Ezért tartom fontosnak magát a történelmi folyamatot megírni, s az eredményt, amely vitathatatlanul végzetes.
Írom, amit csak fel tudok fogni, mert irracionális már az egész. Írom azt, amit otthon még elgondolni sem mertem, mert megzsaroltak, megfélemlítettek. Anyját gyermeke, gyermeket anyja ellen fordítottak. Testvért testvér ellen, barátot barátja ellen.
Írom, hogy GYARMATOSÍTOTTÁK A MUNKAERŐNKET, AZ ÉLETÜNKET, AZ AGYUNKAT, DE MÉG AZ ÁLMUNKAT IS!
Írom, hogy A NEMZETISÉGI ELNYOMÁS, AZ TÁRSADALMI ELNYOMÁS.
Írom, hogy TÖRTÉNELEM ALÁ SZORÍTOTTAK BENNÜNKET, versenyképtelenné tettek bennünket, életképtelenné tesznek.
Ma már a megmaradás is hősiesség!
Tudod, mi volt a legiszonyúbb Szilágyban? A jövőtlenség. Hogy mindenki csak menekült, senkinek a fejében nem fordult meg a jövő, de még a lehetősége sem. Ha megkérdezel egy szilágysági gyermeket - akár Szilágyfőkeresztúron is -, hogy mi akar lenni, kínai a kérdés, mert a gyermek van annyira okos, hogy tudja: az lesz belőle, ami lehet. Eszébe sem jut, hogy valamivé akarjon válni. Tudja már gyermekkorában, hogy lehetetlen akarnia valamit is. Lehetetlen vágynia valamire.
Ez a koravén bölcsesség már a jövő lehetőségét is lekaszálja gyermekeink feje fölül. Úgy nő fel a gyermek, hogy eszébe sem jut törekedni valami felé. Olyan bölcs már gyermekkorában, hogy már nem is él, csak vegetál.
A tanítónő, aki elmegy a faluba tanítani - nem akar semmit. Semmi elképzelése sincs arról, hogy mit tehetne a tehetetlenség ellen. Siránkozik a sár miatt.
Annyira természetessé vált az emberek számára, minden magyar számára, hogy semmit sem akarhat, semmit sem tehet, hogy csak menekülhet hazulról, mert semmibe sincs beleszólása, legkevésbé a saját sorsába, hogy a jövő elvont fogalom a számára, ami nem is létezik.
Csak néhány fiatal értelmiségi fejében él a jövő lehetősége, akarása - elvontan. Holott a jövő akkor élő, akkor alakítható, ha az ujjunk hegyével tapintjuk ki. Akkor átélhető, akkor emberi. Akkor válik erővé.
Egyetlen bátor mondat már lehetőség. Ha elhangzik.
- Mondj rá példát!
- Nézd! Nekem tizennyolc éves koromban adtak egy papírt a kezembe, hogy hontalan vagyok. Nem volt szabad elhagynom Kolozsvárt, rendszeresen jelentkeznem kellett a rendőrségen. Szilágyba sem utazhattam haza. Az Anyámhoz sem.
Megtanultam tizennyolc évesen, hogy aki hontalan, az rendőri felügyelet alatt áll. Mikor már megtanultam, akkor megkérdezték, hogy románnak vallom magam, vagy magyarnak. Román vagyok, vagy magyar.
- Magyar vagyok - válaszoltam, román rendőrfelügyelet alatt, tizennyolc évesen. És elmentem az Erzsébet útra a magyar konzulátusra - akkor még működött -, néhány kiló papírt kitölteni. Máig sem tudhatom, hogy Magyarországnak miért nem kellettem, a főjegyző nagyapám miatt-e, vagy a román rendőrség tette fel úgy a kérdést, hogy eleve eldöntötte a választ - függetlenül attól, hogy én mit felelek.
Valószínűleg ez történhetett.
Eldöntettetett. (...)

Budapest, 1980 február


- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/hazulrol-haza-hervay-gizella-portreja#s thash.PzDiA89j.dpuf


Link








HÁROM HANGRA


Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...
Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.
Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.
Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.







HOLD


Most olyan látható a csend,
megfelezhetném veled.
Feljön a nap odakünn
és lemegy idebenn.

Megszólítlak és messze vagy
mint a kinti hold.
Lebukik benned szótalan,
egy másik csendbe hullt.







HOL VAGY MAGYARORSZÁG


hol vagy Magyarország édesanyám hol vagy
aprítottál volna árvacsalán közé
falattál fel volna fekete disznóval
mintsem szültél volna szültél volna követ

mert a jobb szememből a Szamos patakzik
az én bal szememből a Maros patakzik
jobb karom jobb parton bal karom bal parton
jobb karom bal parton bal karom jobb parton

szóltam három évig szüntelen szelekkel
szájam fölsebezte a haragos halál
szájam beszögezte a csillagok csöndje
lábam megakasztá járhatatlan árvíz

meg sem is halhattam élni sem élhettem
méhem beomlasztá a földnek rengése
arcom elfonnyasztá a hontalan haza
kezem elszárítá a híves mostoha

hol vagy édesanyám Magyarország hol vagy
aprítottál volna árvacsalán közé
falattál fel volna fekete disznóval
mintsem szültél volna szültél volna követ







ÍTÉLET


Szájam tele földdel,
szavam tele csönddel,
otthonom csak kellék,
csak a szerelem kell még,
csak az utak jönnek
szobámba konok földnek,
napom elsötétült,
magam maradtam végül,
sorsom csak kísérlet,
a kín is csak megkísértett.
Nem vigasz, hogy értem:
életem feléltem,
túléltem halálom,
napjaim nem számlálom,
nem kapaszkodok földbe,
a halál sem vesz ölbe,
ítélet sem lesz - félek,
csak amit magamra mérek.







KÉSSEL - KENYÉRREL


Ki azt hiszi, hogy mocsoktalan marad
a szerelemben, az is áldozat.
Mert kényszerít a vágy. Villan szíved,
úgy táncolod körül a leányt,
ki gyanútlanul bontja a haját.
Így bontottam én is. Ámulat
vetette meg első nászágyamat
krumpliföldön, s aki otthagyott,
kést hajított értem a bolond.
Hogy élek még? Így. Nem is tudom.
Fogam közt kés. Utánad dobom.







KOBAK KÖNYVE

Link








LENNÉK


lennék véredben fehér folyó
elfogynék lassan veled
lennék bordád közt félrevert harang
lennék utolsó lélegzeted










LEVÉL HELYETT


Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis ég darabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonat ablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott
a szerelem felé.



Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.







A MONDAT FOLYTATÁSA


Az ének öröm lesz megint, mint arcod érintése arcomon. És akkor majd szavaink válaszolni tudnak egymásnak, mint bőrünk és idegeink. De addig úgy tapogatóznak egymás felé gondolataink, mint a vakok, és te mindig arra válaszolsz nekem, amit valaki más kérdezett tőled.
Nincs mit tennem, Téged szeretlek, tőled kérdezem naponta megválaszolhatatlan életünkben, kérdezem a szemedtől, a szádtól, soha véget nem érő öleléseinkből. És te félelmeimre félelmeidet feleled, szorongásaimra szorongásaidat, és mondataink félig kimondva meghalnak a levegőben, és ki tudja, tested és testem véget nem érő párbeszéde meddig lesz hangosabb az iszonyatnál? Az iszonyatnál, ami már sejtjeinkben bujkál: sejtjeink egyenként emlékeznek a háborúra, elég egy hír a rádióban, s a képzelet már robbantja félelmesen fehér fegyvereit. Idegek világrészei rándulnak össze, s már az egész föld fáj, s a föld minden halála, háborúja.
Lecsukott szemeden át látom, nem hiszed, hogy az ének öröm lesz megint, mint arcod érintése arcomon. Nem hiszed, hogy a robbanás a jövő földrészeiben és az idegekben megakadályozható. Nem hiszed, hogy érdemes szembenézni az iszonyattal a múltban és az idegekben és a jövőben. És a mondat meghal közöttünk félig kimondva a levegőben, mert tudom, hogy nem elég érv a remény, és tudom, hogy életem sem lesz elég érv és halálom se, csak az élet egésze elég erős az iszonyat ellen.Hát minden sejtemmel lázítok ellened-érted, a képzelet fegyverei ellen, a fájdalom fegyverei ellen, a pusztulás gondolata ellen, minden gondolatommal lázítok az emberiség félelmei ellen, félig kimondott mondatai ellen, amelyek meghalnak az időben...
Hogy az ének öröm lehessen megint, mint arcod érintése arcomon...







A MOZDULAT CSAK ÚGY SZÉP


A mozdulat csak úgy szép,
úgy teljes,
ha egyszerre nyúlik ki a kéz,
a vágy s a gondolat.
Arcotok mögött az alakító
erőket kutatom,
így alakítom arcomat.

Amíg a teremtő munka csak sejtelem,
visszavágyik a lélek
a naprobbanás, kő-lét,
állatösztön korokba,
de egyszer csak megérzi erejét a kar,
s önfeledten ível
tudatos teremtő-mozdulatba.







NOSZTALGIA


Egy nap hazamegyünk fapados vonaton,
nem viszünk mást, csak a régi szavakat,
majd rajzolunk az ablakra és énekelünk
és visszaköszön mindenki, aki leszáll;
egy nap hazamegyünk, senki sem néz ránk,
csak tudják: ott vagyunk,
nem kell szégyellnem a kezem,
hogy kifordítva ölembe hull;
egy nap hazamegyünk,
hazavisz mindenkit a fájdalom,
szemek alatt a karikák szembeköszönnek,
torkunkban az ismerős víz íze;
egy nap hazamegyünk két maroknyi szóval,
és egy krumpliföldön előrebukunk.







ŐSZ


Emberhez méltó fájdalmat hordozok
idegeimben.
Több ez, mint az ösztönök öröme;
mély zengés, egész valóm remegteti,
rezeg körülöttem a világ.
Vibráló fényből kottázok
szimfóniát.
Zeng az ősz is,
mély kürtön felharsan a tél, a közelgő;
nincs szükségem rá, hogy behavazza kínjaimat.
Fájdalmaim arra hajtanak,
amerre a társadalmat hajtja az idő,
fájdalmaim íjként kifeszítenek,
s előrehajítanak,
pontosan abba az irányba,
amerre a társadalom hajtja az időt.
Mint villamosok a reggelekben,
vibrál bennem az izgalom,
érzem, amint sejtekké alakul
bennem a teremtő akarat,
nyitott szívvel állok az ablak előtt:
kint zeng a reggel,
mély zengés, egész valóm remegteti,
rezeg körülöttem a világ.
Vibráló fényből kottázok
szimfóniát.







REGGELTŐL HALÁLIG


Szabad vagyok! -
Reggeltől halálig ezt kiabálom.

Szabad vagyok! -
Napfény rácsait rázom.

Szabad vagyok -
Halál rácsa a számon.

Szabad vagyok -
Szögesdrót-szerelem szememben.

Szabad vagyok -
Századok sziszegnek szívemben.

Szabad vagyok -
Ellenem vonul a félelem.

Szabad vagyok -
Éles kard kivont életem.

Szabad vagyok -
Napfény rácsait rázom.

Szabad vagyok -
Reggeltől halálig ezt kiabálom.







SZAVAK HELYETT


Szavak helyett verset mondok neked,
hogy jobban megérts.

Nézem:
ez a perc is messzebb vitt,
mert nem tudtam semmit tenni,
hogy közelebb hozzalak.
Hiába mutatok neked mindenféle színű és ízű
szavakat.
Nem is akarsz megérinteni szavaiddal?

Mikor még ujjaink némán értették egymást,
s egy időben összekapcsolódni vágytak,
nem voltak szavak ujjaink között,
és szó nélkül értettük egymást a jelenben,
és szó nélkül értettük egymás szerelmes testét.
De a múlthoz szavak kellenek,
és szavak kellenek a munkához s a türelemhez.
És hiába száműzöd közülünk a szavakat,
mert fennakadnak az időben mozdulatlanul,
mint elgurítatlan üveggolyók,
s a fájdalom minden érintésére összeverődnek.
Kimondatlan szavaink mérik közöttünk az időt
kíméletlenül.
Nézem:
ez a perc is messzebbre vitt,
mert nem tudtam semmit se tenni,
hogy közelebb hozzalak.







SZERELMES VERS LILA ÉGGEL


Az éjjel nem tudtam aludni,
sajnáltam az időt,
s kijöttem a konyhába mosogatni.
Közben eszembe jutott,
mennyit írtam már a konyháról
s a konyhában, mosás, mosogatás között.
Ez talán meglátszik majd a verseimen is.
Rád is gondoltam,
tulajdonképpen neked akartam írni,
csak ürügy volt a mosogatás.
Neked akartam írni vagy rólad,
téged akartalak felidézni.
Olyan erőteljesen bukkant fel
kusza gondolataim közül az arcod,
mint ez a sötét, lila darab ég,
amely a konyhaablakon át rámharsan
hajnali-hidegen.
Késpenge-arcú hajnali ég. -
Téged idézlek ezzel a kis égdarabbal,
a fán a levelek majdnem feketék még,
de kinn már megindult a reggeli buszjárat,
s a villamosok
rárímelnek a versre.
Számolom, percenként hány villamos
fordul meg az ablak alatt,
de lehetetlen összeszámítani.
Az éles-sárga villamoszajba
belevegyül tompa búgással a busz,
most fordul egy kocsi,
csikorog; dudálnak;
két éles villamos-zörej -
már nem lehet elaludni - öt óra,
fél hat -
már szelíd-kék a lila ég.
Érzed-e, hogy téged idézlek
szavakkal, zajjal, számjegyekkel?
Csak el kéne képzelnem a tested -
hiszen olyan egyszerű,
de én úgy akarlak látni,
mint a hold eldugott másik arcát,
gondolat-szputnyikokkal lefényképezlek,
megteremtelek önmagamban.
Három éve mint egy megszállott,
teremtek így újra és újra
minden percet.
Gondold el,
micsoda energia!
Micsoda szakadékok nyílnak
ilyenkor, éjjel, bennem,
hogy felébredek és keresem arcodat?
Mi költ fel?
A hiányod?
vagy továbbzakatolt bennem a tegnapi
gondolat,
hogy ma kimegyek eléd a repülőhöz?
Mind azt mondogatom:
várom a gyerekeket:
téged s a fiamat -
nem bántalak ezzel, csak becézlek,
becézlek, hogy egyszer becézz már te is.
Már valószínűtlen - világoskék az ég -
ilyen a szemed.
Zöldek a levelek,
egyre töményebb, bujább kint a zaj -
Annyira hiányzol,
hogy már jó egyedül.
Milyen színű a magány?
Sűrű sötétlila, mint öt órakor az égbolt -
késpenge-arcú -
háromnegyed hat - mosogatok.







SZÓ

Egyetlen szóval
meg tudnánk ölni egymást.

Annyira szeretsz.
Annyira szeretlek.

Szólsz hozzám - már nem te vagy.
Szólok hozzád - nem én vagyok.

Hangodban hallgat a válaszod.

Ne is mondd, hogy ezért meg azért!

Már attól a szótól sem félek,
amivel meg tudnánk ölni egymást!







TALPALATNYI FÁJDALOM


talpalatnyi fájdalom
tenyérnyi tiszta ég
tavaszra tiszta abroszon
terít virágot a rét

tavasszal én is ott leszek
ahol a madarak hazatérnek
tavasszal tiszta lesz a víz
égig érő az ének

itass meg még egyszer szomjazom
egy pohár vízre várok
bujdosó életem nem terem
virágot

teríts rám tiszta életet
bujdosnom tovább nem lehet
kezedre adom
talpalatnyi reményemet







VÁLASZTÁS


felkötnek vagy meggyaláznak
megölnek vagy gyilkolok
választásra ítéltettem
szemgödrödben meghalok

tenyeredben minden úton
otthon jártam - nincs hazám
tenyered is földi csillag
földalatti koponyám

börtönszemű már az ég is
halálod is meglopott
homlokomon szögesdrótra
tűzött árva csillagok







VELED VAGY NÉLKÜLED


Veled vagy nélküled,
végül is megszületik az ének:
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.

Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom,amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.

Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végül is megszületik az ének.







VÉDTELENÜL


Te tudod, hogy csak a sorsom embertelen,
mégis borzongva elhagysz.
Nézem a táguló homályt a szemeden.
Kegyetlen vagy, hiszen csak a sorsom embertelen.
Kegyetlen vagyok, hogy is kérhetem,
hogy osztozz szétzilált életemen!

Embertelen sorsába zártan
megmaradhat-e embernek az ember?
Feláldozzam a mosolyodat?
Üsselek pofon szerelemmel?

Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.

Az ember úgy sóvárog a tisztaságra,
hogy bemocskolja magát.

S a jóság olyan láthatatlan,
mint a virágba felszivárgó halál.

Tenyerem fáj, ha egy fa kérgét megsimítom.
Fáj-e a fának a simogatás?
Fáj-e neked a simogatás?

Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.

S a tisztaság olyan láthatatlan,
mint a virágba felszívódó halál.







VÉGRENDELET


hazátlan leszek rög a számban
ingyenkoporsó gerincemen
ne sajnáljátok a törvénytelen gyászt
nem hagyom rátok magammal viszem
úgy szállok fel minden villamosra
mint aki a fogantyúra fagy
porba írom a vonatablakokra
utolsó rímem mert kihagy
a vers is mint utolsó lelegzetem
ne kövessetek senki sincs velem

Hervay Gizella - Végrendelet

Link








ZSOLTÁR


én ember vagyok magyar és Európa
hiába szaggatták szét szilánkokra
hiába tiltjátok meg hogy szeressek
siratót kiáltok hogy belereszket
az ég s a föld kettéhasad a tányér
a vasárnapi asztalon - mindenki igazáért
jöttem és addig élek míg szabadon szerethetek
értem jönnek a havasok kékszemű tengerek
szemem helyén szilva szájam helyén szőlő
amíg az igazság otthonunkban felnő
addig tanulunk járni amíg hazaérünk
velünk jár a gyermek aki meghalt értünk
aki nincs de élő mert akarjuk mert gyermek
nélküle nem lehet szeretni a szerelmet
nélküle hazátlan minden vár minden város
árva a falevél a lelkünk is sáros
érte támadunk fel minden hétfőn újra
övé az ég s a föld minden országútja
minden vizespohár a kezében koccan
minden boldog magzat rá gondol ha moccan
kezéből támad a szél szeméből hull az eső
lábnyomában virág világ árvája ő
a dagasztóteknő neki szül kenyeret
szemével szeressen az aki megszeret







Bella István: HERVAY GIZELLÁNAK


,,Ihol jönnek a törökök
mindjárt agyonlőnek"
(gyermekmondóka)


Gizikém,

tudod-e,
meghaltál, eltemettünk,
aztán egy nagyot ettünk,
tettünk, vettünk, tettettünk,
de téged nem szerettünk.
De téged nem szerettünk,
csak tettünk, vettünk, tettettünk,
és előttünk és mögöttünk
ott feketéllt fölöttünk
árnyékod, hát fölettünk,
felettünk és megettünk,
de téged nem szerettünk.
- ott voltam esküvődön,
sírás sírt égen és földön,
sírt a násznép - mi ketten,
Mártával - tanúk is egyben,
sírt az ide űződött
váradianyakönyvvezetőnő,
és keresztben a vállán
a földvér-, fény-, fűszivárvány
háromszín...

esküt tettél,
hogy újra magyar lennél,
magyarból magyar lehetnél,
hisz arról nem te tehettél,
arról nem te döntöttél,
hogy árvának születtél,
amikor úgy döntöttél,
hogy magyarrá lehessél.
Násznagyod, Magyarország,
sírt és odaállt hozzád,
vőfélyed: nyoszolyód, a
Himnusz és a Szózat
- zsolozsma és zsoltár -,
és te voltál az oltár,
föld fele magasultál,
és sírtál és sírtál és sírtál,
(és sírt a vér, a fény, a fű):
,,Én, Hervay Gizella, hű
polgára leszek..."

majd hárman
egy Krúdy-volt-kocsmában
a menyegzőn, s láthatatlan
a haza, mécslángalakban,
kisüsti, vadas, jó bor-szó...
Tudtad már, hogy utolszor?
Tudtad, hogy soha többet?
Hogy megöleled a földet?
Hogy körötted és fölötted,
előtted és mögötted
megágyazták a földet?
Hogy elmész lefeküdni?
Urad-földed szeretni?
A földdel szeretkezni?
A földben földként szeretni?

Most úgy nézem a felhőket,
mint kitett lepedődet.
Van azon Tiéd-vér, sok is,
Kobak és Domokos is,
és Visky és Szabédi is,
minden jó szabadok is,
kiket is
sós vízbe tesznek,
onnan is kivesznek,
mély kútba tesznek,
onnan is kivesznek,
kerék alá tesznek,
onnan is kivesznek,
amíg meg nem vesznek,
amíg ki nem vesznek,
amíg mind kivesznek.

Link


Utassy József: HERVAY GIZELLA


Ellobbantál közülünk fényesen
Gizike, tüneményesen.

Voltál a magány vakmerő lánya,
karcsú alkonyat, ideges nyárfa.

Gondtól fekete, gyásztól ében
menyecske a halál ölében.

És hazádban is hontalan, árva.
Nézd, a tébolydák ajtaja tárva -

Te Drága, Te Drága, Te Drága!


Link










 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella   
Britain’s Got Talent 2016
  2016-05-21 22:30:11, szombat
 
 







BRITAIN'S GOT TALENT 2016


Alexandr Magala risks his life on the BGT stage | Week 1 Auditions
CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK AJÁNLOTT!





Link



Ant and Dec believe in Jasmine Elcock!





Link



Top 10 Best - Craziest - Funniest Auditions Britain's Got





Link



Balance Incredible Dancer Full Audition





Link



Beau Dermott is Amanda Holden's golden girl





Link



Wild Horses can't keep Kathleen Jenkins





Link



Another Kind Of Blue are a dream come true | Week 2 Auditions | Britain's Got Talent 2016
/padló-alapú fantasztikus tánc, a hátteret a grafika egészíti ki,táncközben szinte teljesen fekve/





Link















 
 
1 komment , kategória:  Művészet  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 35 
2016.04 2016. Május 2016.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 35 db bejegyzés
e év: 415 db bejegyzés
Összes: 4824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 289
  • e Hét: 1785
  • e Hónap: 18929
  • e Év: 156301
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.