|
2010-06-23 23:19:01, szerda
|
| |
| |
Mióta megtanultam beszélni, hallgattam, tűrtem némán, amikor megsértették finom és érzékeny szívemet, mely összerezdült minden csúfra, még a látványára is.
Végig hallgattam házasságom alatt, nem tudtam, nem tanulhattam meg kiabálni, veszekedni, soha nem panaszkodtam senkinek, szégyenemben magamba roskadtam azért, hogy engem megbántottak azok, akik a legközelebb álltak hozzám. Ők soha nem szégyellték magukat mások szívének összetörése miatt, talán örömöt is okozott nekik, hogy kioltották szemeimből az örömérzetet, a boldogságot.
Ha valaki megkérdezte, hogy vagyok, legyen orvos, csak annyit feleltem:
- Köszönöm, jól.
Most hatalmas lelkiismeretfurdalással élek, szívem összerezzen minden egyes betű leütésére, amikor vélt igazamat írom. Az igazság otthona csak szürreális világban, mesékben lehet, csak szimbolikákba lehet elrejteni őket úgy, hogy csak kevesen érthessék meg. Csakhogy én nem szeretem a titkos igazságokat, a szimbolikákat, a kétértelmű szavakat.
Soha senkit nem sértettem meg régen, ha véletlenül megtettem, addig nem tudtam nyugodni, míg jóvá nem tettem. Ezt kevesen értették meg, még azok közül is, akiknek bevallottam, hogy véletlenül ártottam nekik valamivel. Észre sem vették. Nem tudtam akkor, hogy vannak másféle emberek, kevésbé érzékenyek, akik fel sem vesznek rossz pillantásokat, gúnyos mosolygásokat, durva szavakat, nem ér el hozzájuk, nem hatolnak a szavak a szívükbe. Mennyire szerencsések!
Mivel születésem óta félnem kellett, a félelem belém ivódott, mindig ügyeltem arra, nehogy rosszat tegyek másoknak. Primitív embereket is óvtam attól, nehogy sérelem érje őket, mert magamhoz viszonyítottam őket, csak magamból tudtam kiindulni.
Most nagyon rossz érzéseim vannak. Nincs jövőm, csak iszonyatos karmikus börtön elme teherrel kiszögezett múltam. A jövőm a halálé, vagy ki tudja, milyen megalázásoké.
Fáj, hogy leírom, mik történtek velem, s hogy rákényszerülök ezt nevekkel is tenni, bizonyítani akarok olyat, amit még soha senki sem tett meg. Fáj, hogy meg kellett ismernem azokat, akik helyett én szenvedtem és a családom tönkrement. Mi az, hogy helyett? Hogyan is lehet mások életét, karmikus sorsát elhordatni, hogyan dönthettek életem tönkretevéséről, a harmónia, a tisztaság elvételéről hivatásommal, jólétemmel együtt?
Fájnak a szavak, hiszen ez nem az én világom,alig tudom kihámozni én is mindazt az okot és összefüggést, mely életem nyomorba, brutalitásba döntéséhez vezetett.
Már a bölcsességeken rég túl vagyok, mint a mondáson, hogy hallgatni arany. Én már úgy születtem, hogy ezekkel tisztában voltam, éreztem mit szabad és mit nem. Nekem fizikai segítségre lenne szükségem, olyan nagyon erős lényére, aki sakár a halotti világgal is le tud számolni, démonokat űzni, patológiát, misztikus és fekete mágusi csapásokat kiszedni, levenni testemről, s rendezi nyomorba döntött anyagi helyzetemet. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érzelmek |
|
|
|
|
|
Offline
