Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Esti ima
  2014-06-22 21:33:19, vasárnap
 
  Esti ima

Imára kulcsolom most a két kezem,
Elmondom a vágyam ,drága istenem....
Nem kincset szeretnék ,nem is gazdagságot.
Nem is magam miatt mondok imádságot.
Gyermekeim sorsáért ,aggódom nagyon,
az ő boldogságuk többet ér mint egy vagyon.
Küldj nekik hitet a nehéz napokra,
gondolatokat ,amik a gondokat megoldja.
Adj nekik reményt,hogy bízni tudjanak,
erőt,egészséget,hogy el ne bukjanak.
Unokáim ,tisztességgel nevelhessék,
Munkájuk gyümölcsét el ne veszítsék.
Imádságaikat ne mondják hiába,
Vigyázz rájuk Istenem..Rájuk s a családra.
Ámen
 
 
0 komment , kategória:  Imádságok,áldások.   
Krumpli rétes Eta módra
  2014-06-22 21:25:34, vasárnap
 
  1,5 kiló krumpli
2 kk só
Víz
35 dkg finom liszt
1 deci tej
1,5 deci olaj
5 dkg búza dara
A meghámozott, kockákra vágott krumplit megfőzöm sós vízben. Mikor puha leöntöm a vizet és át
nyomom krumplinyomón /ha v.kinek nincs lereszelheti apró reszelőn/. Hagyom teljesen kihűlni, majd teszek a krumpliba sót, 35 dkg finom lisztet és a tejet,,,a tészta közepes keménységű legyen. 4 felé osztom a tésztát s minden egyeset elsodrom tepsi nagyságra, lekenem vékonyan olajjal és szórok bele vékonyan búza darát majd összetekerem mint a rétest. 4 rudat kapunk.
Mehet a kiolajozott tepsibe. Az egyik képen látható, hogy még nyersen a tésztát összemetélem és kockákra bevagdosom a tetejét, bekenem olajjal és mehet a sütőbe. 200 fokon sütöm kb. 30-35 percig,,,,sütötől függ,,,a színén meglátni amikor jó.
Ez az adag nagy tepsire való,,,de vigyázzatok, olyan
fincsi hogy én ma is még egy kisebb tepsivel sütöttem,,,1,5 adagot, 6 rúd lett mert egy tepsivel kevés, üdv. jó sütést kívánok Eta:-)
Eta hagyományos tortái-Tradičné torty od Ety
 
 
0 komment , kategória:  Főzés-sütés  
Ökörfarkkóró a köhögések természetes gyógyítója
  2014-06-22 15:16:09, vasárnap
 
  A szöszös ökörfarkkóró, ez a kecses, sudár, aranysárga virágokkal rendelkező útszéli gyom már a középkorban is ismert és megbecsült gyógynövény volt.

Akkoriban köptetőként és lázcsillapítószerként, hasmenés és gyomorfájás, valamint külsőleg kelések, sebek, ótvar, szemölcs, aranyér és hajhullás kezelésére ajánlották. Merev, egyenes szárát emellett faggyúba vagy gyantába mártva fáklyaként is felhasználták, melyre népies elnevezései (királygyertya, mezei gyertya, fáklyafű) is utalnak.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán működő Gyógy- és Aromanövények Tanszék kutatói a Traditional and wild projekt keretében többek között az egyes gyógynövényekkel kapcsolatos tradicionális tudást, valamint az egyes növények hatóanyag-tartalmát vizsgálják.
Kutatásaik tükrében lássuk, mit érdemes tudni a szöszös ökörfarkkóróról.

Mi mindenre jó a szöszös ökörfarkkóró?
A növény legértékesebb része a virága, méghozzá napsárga ragyogó virágpártája, melyet a fészekből kicsípve, csésze nélkül gyűjtenek. Nyálkaanyagokat (3-8%), szaponinokat, flavonoidokat (1-4%) és karotinoidokat (pl. krocetin) tartalmaz elsősorban, mely utóbbiak a sárga virágszín kialakításában is szerepet játszanak.

Virágai köptető, hurutoldó, köhögés-csillapító és izzasztó hatásúak, ezért elsősorban meghűléses betegségek, főleg köhögés, garat- és gégehurut, valamint a felső légutak gyulladásainak kezelésére alkalmasak. Köptető hatásuk szaponin-tartalmuknak köszönhető. A virágszirmok nyálkaanyagai bevonják a torok irritált, gyulladt nyálkahártyáját, vízzel kissé megduzzadva védőréteget képeznek rajta, így védik a külső ingerektől. Flavonoidjaik pedig a hörgők gyulladásos folyamatait csökkentik.

Az állatgyógyászatban is ismerik, ugyanis a kisállatok hurutos köhögését is enyhíti. Az ökörfarkkóró-virág forrázatának és főzetének antivirális (pl. A és B típusú influenza vírusok elleni) és gyenge antibakteriális hatása is van.

Az ökörfarkkóróból készített főzet allergiás szénanátha esetén is enyhülést hozhat. A népi gyógyászatban fülgyulladás és fülekcéma ellen is hatásosnak tartják. Napjainkban a vegyiparban szőke hajat ápoló samponokhoz is felhasználják.

A növénynek azonban nem csak virágai, hanem levelei is tartalmaznak értékes hatóanyagokat,bár ezek csak ritkábban kerülnek felhasználásra az európai gyógyászatban. Észak-Amerikában az őslakos indiánok a szöszös ökörfarkkóró leveléből cigarettát sodornak, és asztma valamint hörghurut esetén alkalmazzák. A népi gyógyászat a levelek főzetét külsőleg borogatásként allergiás bőrbetegségek, viszketegség, szemölcsök és gennyes bőrgyulladás ellen javasolja.

A szöszös ökörfarkkóró tea elkészítési módja:

Egy maréknyi szárított virágzatot öntsünk fel 2 dl meleg vízzel, vagy keverjük bele őket bármilyen más, általunk kedvelt tea vizébe (az ökörfarkkóró-virágoknak nincs jellegzetes íze). Mivel a nyálkaanyagok hőre érzékenyek, nem célszerű a teakészítés során túl forró vizet alkalmazni. Hagyjuk állni 15-20 percig, majd szűrjük le és kortyonként fogyasszuk.

Hol, mikor és hogyan gyűjthető?

A szöszös ökörfarkkóró az egész országban vadon terem. Hazánkban ritkás tölgyesekben, legelőkön, száraz gyomtársulásokban fordul elő. A laza homoktalajok növénye. Fényigényes, szárazságtűrő. Vadon termő rokon fajai (pl. molyhos ökörfarkkóró, dúsvirágú ökörfarkkóró, pompás ökörfarkkóró) szintén gyűjthetők, kivéve a lila virágú, lila porzójú vagy nagyon apró virágú fajokat (pl. lila ökörfarkkóró).

A szöszös ökörfarkkóró egy- vagy kétéves, tőlevélrózsás növény, mely a vegetációs ciklus első vagy második évében fejleszti 1-2 m magas virágzati szárát. Júniustól augusztusig folyamatosan virágzik. Porzói a fénylősárga párta csövéhez nőttek. Az egész növény molyhosan szőrös.

Virágait a kinyílás napján, a harmat felszáradása után kell gyűjteni, száraz időben, délelőtt, mivel délre már elhervadnak. A virágokat kézzel szedjük, de csak a szirmokat a hozzájuk nőtt porzószálakkal, mert a csészelevelek értéktelenek. A leszüretelt, friss virágok nagyon érzékenyek, hamar megbarnulnak, így azonnal szárítani kell őket, vékony rétegben kiterítve, jól szellőző helyen, akár tűző napon is.

Bár elsősorban gyűjtött gyógynövény, termesztésével is foglalkoznak, sőt, van egy hazai nemesítésű, államilag elismert szöszös ökörfarkkóró fajtánk is, a ,,Napfény".A szedést nehezítheti, hogy érzékenyebb egyéneknél a növény szinte minden részén található szőrképletek viszketést, köhögést válthatnak ki.

agyományok, hiedelmek, babonák

A népi hagyomány szerint, ha Nagyboldogasszony napján megszentelik a növényt, az meg fog védeni a villámcsapástól és a démonoktól. Így az elhárított szerencsétlenség jelképe.

Indiában a biztonság növényeként tisztelik az ökörfarkkórót, ezért sok házban az ajtó vagy az ablak fölé akasztják, hogy megvédje a bent lakókat a gonosz szellemektől. A sárga, ragyogó színű virágok a fényt jelképezik, mely elűzi a gonoszt és a rossz szellemeket.

A mágikus kelta szertartásokon az ökörfarkkórót füstölőként alkalmazták, mert úgy tartották, hogy a növényből származó füst belélegzésével megszerezhetik az ősök tudását. A druidák ökörfarkkóró segítségével festették be szertartási öltözéküket is.

Forrás: napidoktor.hu
Az adatok, információk forrása a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Gyógy- és Aromanövények Tanszéke. Az adatokat a tanszék munkatársai tudományos igényességgel állították össze.
 
 
0 komment , kategória:  Isten patikája.  
Krisztus Szent Teste és Vére Ünnepe (Úrnapja)
  2014-06-22 14:22:04, vasárnap
 
  Krisztus Szent Teste és Vére Ünnepe (Úrnapja)
2014. június 22.
Kedves Testvérek!
A mai napon, Úrnapján, az Egyház az Oltáriszentségre emlékezik. Arra a csodálatos szentségre, mely a hét szentség közül messze kimagasodik nagyszerűsége miatt, melyben a legtöbbször részesedünk keresztény életük során. Az Oltáriszentség talán az a területe hitünknek, melyről a legtöbb könyvet írták. Az Oltáriszentségben katolikus hitünk szerint Jézus Krisztust titokzatos jelenlétét hisszük. De miért van szükség erre a szentségre, a maga titokzatosságával együtt?
Tudjuk jól, hogy Jézus földi működése után felment az Atyához. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor ezt azt jelenti, hogy Jézus Krisztussal, mint a megtestesült Istennel közel kétezer évvel ezelőtt mindössze pár ezer ember találkozott, látta őt, hallotta tanítását. Milyen jó lenne ha ma is élne Jézus és találkozhatnánk vele. De milyen találkozás lenne az? Valami olyasmi mint egy-egy pápalátogatás: megvillanna egy-egy százezres, milliós tömeg előtt, hallanák a hangját, némelyeknek megadatna az a kiváltságos dolog, hogy kezet foghatnának vele és kész. A legtöbb hívő örülhetnek, ha életében egyszer így találkozhatna Jézussal. Jézus nagyon jól tudta ez, és ezért alapította meg az Oltáriszentséget, melyben mindörökre velünk maradt. Mindig személyesen beszélhetünk vele, ő pedig személyesen válaszol nekünk. De ez csak a benne hívők számára valóság. A világ, a kívülállók számára Jézus megszűnt azzal, hogy fölment a mennybe, és ezek számára talán igaz sem volt, hogy élt ez a Jézus.
Mert valljuk meg, hogy hihetetlen meredek dolgot hirdet az Oltáriszentségben a katolikus hit: egy ostyára mondja azt, hogy benne van Jézus Krisztus, az Isten Fia. S mindez úgy történik, hogy az az ostya külsőleg semmit sem változik, s még az íze is ugyanaz marad.
Olyannyira meredek gondolat ez, hogy még a nem katolikus keresztény egyházak is ezen a ponton már az emberi észre hallgatva mást állítanak, mint mi katolikusok. Nevezetesen afféléket, hogy abban csak jelképesen van benne Isten, vagy egyenesen tagadják sok nem keresztény egyházak, felekezetek az Oltáriszentséget. Pedig a Szentírásban feketén-fehéren benne van, hogy Jézus az utolsó vacsorán azt mondta a kenyérre, hogy ez az én testem, s a borra: ez az én vérem.
Az emberi elme töprenghet azon, hogy hogyan van benne Jézus, az Isten Fia abba az ostyában, a világ teremtő ura, egy picinyke anyagban. Megoldani az emberi ész fényénél ezt a kérdést nem lehet, csak hittel vallani, hogy az az Isten, aki megteremtette a világot és a világ törvényeit, megteheti azt, hogy a meglévő törvényeket félretéve abba a kicsiny anyagi valóságba költözzön egy erre felhatalmazott ember, a pap szavai által.
Az Oltáriszentségben nem is az a lényeg, hogy hogyan van benne Jézus, hanem az, hogy ezt a Jézust magunkhoz vesszük a szentáldozások alkalmával, vele találkozunk, vele egyesülünk. Jézus nem véletlenül ehhez a formához - egy étkezési formához kötötte a vele való találkozást. Mert gondoljunk arra, hogy az Oltáriszentséget magunkhoz véve az a piciny ostya felszívódik szervezetünkben, annak minden tagjába kiáramolva. Lélekben is így itatódik be a szentáldozás által az Isten Fia lényünk minden egyes részébe.
Ebbe a szentségben Istennel és Istenen keresztül egymással egyesülünk. Éppen ezért a szentáldozásban nincs helye a szeretetlenségnek, a bűnnek. Ezért nem lehet haraggal a szívünkben megáldozni. Hiszen ha arra az emberre, aki két paddal előttem ül, haragszom, s utána mindketten áldozunk, akkor Krisztusban találkozunk. De milyen találkozás az, amikor még harag van köztünk. Talán Jézus az, akit két haragvó ember közé lehetne állítani, hogy mindkettőnek igazat adjon? Nem véletlenül mondta Jézus: "ha ajándékodat az oltárhoz viszed és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal, aztán térj vissza és ajánld föl ajándékodat."
Mint minden szentség, ez sem működik magától. Szükséges a mi beleegyezésünk, akaratunk, hogy mi is akarjuk azt, ami történni fog: a Jézussal való találkozást. A vele való találkozásra föl kell készülni. Enélkül könnyen automatizmussá, és szürke megszokott cselekedetté válhatnak áldozásaink.
De a másik végletbe sem szabad esni. Mégpedig abba, hogy olyan méltatlannak tartjuk magunkat az Oltáriszentségre, hogy alig merünk megáldozni.
Néhány héttel ezelőtt, közvetlen az elsőáldozás után, a hittanórán arról beszéltem az újonnan elsőáldoztott gyerekeknek, hogy az elsőáldozás, nem az első és utolsó, hanem mostantól fogva minden szentmisén lehetőleg áldozzanak meg, mert így teljes a részvétel a szentmisén. És persze ehhez, nem kell minden áldozás előtt meggyónni. Mire az egyik gyerek nagyon okosan nekem szegezte a kérdést: ha így áll a dolog, akkor akik vasárnap ott vannak a templomban azok közül nagyon sokan miért nem áldoznak meg? Bevallom én magam éreztem, és a gyerek még bizonnyal még inkább, hogy válaszom nem volt válasz kérdésére. Mert azért próbáljuk meg ennek a gyereknek az éleslátásával szemlélni a dolgot: meg vagyunk hívva a szentáldozásra, az Istennel, Jézus Krisztussal való olyan találkozásra, amelyet emberi elme föl nem tud fogni, és sokan akik még veszik a fáradságot, hogy eljönnek a szentmisére, egyszerűen nem akarnak áldozni. Ez a közömbösségnek, a nemtörődömségnek, a kereszténység ellaposodásának egy olyan megnyilatkozása, amelyen sírni kellene. Mert ha Isten tudna sírni - és talán tud is - akkor biztosan sírna.
Jómagam is - megmondom őszintén - a szentmisék bemutatásának fárasztó, és sokszor értelmetlen sodrában, sokszor nem tudok odafigyelni arra, ami történik. Hogy valamelyest visszahozzam a szentmise értékét életemben, ezért az elmúlt hetekben olyan könyveket olvasok, melyek az Eucharisztiáról, annak kialakulásáról, történetéről, és teológiájáról szólnak. Olvasmányaim során találkoztam azzal a ténnyel, hogy egészen Kr. u. a VI. századig nem kellett paranccsal elrendelni a vasárnapi szentmisén való részvételt. És aki ott volt, annak természetes volt, hogy szentáldozáshoz is járult. Hol vagyunk mi ehhez a nagyszerű induláshoz képest? Amikor a meg kell parancsolni, a vasárnapi misén való részvételt, amikor a gyerekeket misecédulákkal igazoltatjuk, hogy vasárnap ott volt a szentmisén. Hol vagyunk mi ettől, mikor arra gondolunk, hogy a misén jelenlévőknek jobb esetben 30%-a járul szentáldozáshoz?
Kedves testvérek! A mai ünnepen gondolkozzunk el. A mi életünkben milyen helyet foglal el az Oltáriszentség. Valóban úgy tekintek rá, mint az Istennel való találkozásra, ahonnan erőt meríthetek, vagy a közömbösség veszi körül számomra katolikus hitem központi eseményét. Ha úgy találnánk, hogy nem a megfelelő helyen van életünkben az Oltáriszentség, akkor nem szabad feladni, mert Istennél mindig van lehetőség az újrakezdésre.
A mai ünnepen imáinkban ne feledkezzünk meg hálát adni Istennek ezért a nagyszerű ajándékért, melyet semmilyen emberi hatalom és tudás nem tud pótolni: azt, hogy az Isten mindig velünk van.
Ámen.
 
 
0 komment , kategória:   Hit és vallás- versek,idézete  
A mezsgyén 2. rész
  2014-06-22 13:41:25, vasárnap
 
 
A sors vetítőjében peregtek a filmek. Visszarepítették az egyetemi évekbe. Gondolatai elidőzte a vizsgák előtti drukknál, majd az eredményhirdetés utáni dorbézolásoknál. Hirtelen megelevenedtek a képek. Kedvenc helyükre tért vissza a Várban lévő kisvendéglőkhöz. Orrában érezte a cigaretta füsttel, ételszaggal keveredett falakból áradó dohos szagot, fülében megjelentek a zongorista rekedt hangú dallamai. Ízlelőbimbói érzékelték a porhanyósra sütött, ropogós bőrű, sült csülök mennyei ízét. A pincéreket még most is felismerné. Zoltán egy hasonló vacsora közben kérte meg a kezét. Sokáig mennyasszonyoskodott, ami olyan előnnyel járt, hogy a kollégium legfelső emeletén sikerült kibumlizniuk egy kétágyas szobát, ahol a házas hallgatók élek. Nem voltak sokan. Három pár, három szoba, közös konyhával, és vizesblokkal. Nem volt az luxuskörülmény, számukra mégis maga volt a paradicsom. Ilyen körülmények között csiszolódtak össze. Életük legboldogabb időszakaként emlékeznek vissza azokra az évekre. Még a menzával sem elégedetlenkedtek, egyikük sem volt válogatós, falusi gyerekként mindenevővé váltak.
Eget rengető szerelem volt az övék, legalábbis így emlegették. A nagy szeretkezések után néha nyakukba vették a várost, járták a budai éjszakát, majd betértek egy olcsó kisvendéglőbe, ahol összebújva hallgatták a rekedt zongoristát. A következő pillanatban elszakadt a film, és visszatért a mába. Csülök Pékné módra. Határozta el magát, ez lesz az ünnepi ebéd, ha Zoltán gyógyultan hazatér. Elszégyellte magát, negyven éve nem volt képes megtanulni, hogyan kell elkészíteni a férje kedvencét. Pár éve vett ugyan egy cserépedényt, azóta mennyi marhaság jutott az eszébe, amit lehet benne sütni, de a csülök kimaradt. Most megtanulja, döntötte el, és meglepi vele a családot. Tudja, hogy bizony nem diétás étel, azért talán nem árt meg pár falat, minden esetre megkérdezi az orvost, hogy eheti-e belőle a beteg. Nem volt soha konyhatündér, sokszor mindenki ott evett ahol, délidőben tartózkodott. A gyerekek, napközisek, majd menzások lettek, ők a cégnél ebédeltek. Néha egy rosszabb ebéd után, otthon meleg vacsorát készítettek. Hétvégeken, pedig felváltva utaztak a nagyikhoz, ameddig ez megadatott. Alkalmanként felkerekedtek és ünnepélyes keretek között megebédeltek egy étteremben. A régi kisvendéglők hangulata azonban soha nem vissza. Mikor arra sem volt indíttatásuk, hogy lemenjenek, akkor hozattak valamit. A fiúknak ez jobban tetszett, nem kellett átöltözni hozzá.
Igáig ért el gondolataiban, mikor az órára nézve megállapította már is indulhat vissza. Vajon mire ér oda? A félelem blokkolta, páncélként szorította össze a gyomrát.
Sokat jelent neki az a pár perc, amit a kórteremben tölthetett. Az orvos azt mondta, várhatóan alakul a helyzet, kiegyenlített a keringése, az életfontosságú szervek nem károsodtak.
Amint férje ágyához ért, Zoltán ismét beszélni kezdett.
- Valamit el kell mondanom, - kezdett hozzá.
Ahogyan a mondat elhagyta a száját, a gépek megbolondultak. Az egyenletes rövid csipogás, felhangosodott, égtelen galoppba kezdet. A görbék ritmusos tánca vészjelző rángatózásra váltott. Az ápolónő azonnal ott termett.
- Kérem, egy szót sem tovább, ne izgassa fel magát. Most nem szabad beszélni és mozogni, nyugalomra van szüksége. - szólt határozottan, mégis barátságosan.
Pár pillanatig a monitorra meredt, zsebéből elővett jegyzetébe írt valamit, amit a megfigyelőlapon is rögzített, majd az orvosi szoba felé vette az útját. Mire az orvossal visszatért, a görbék békésen keringőztek. Az orvos ránézett a képernyőre, ellenőrizte az adatlapot, és távozott.
A némaságra ítélt férfi szeméből könnypatak fakadt, sós könnye végigfolyt arcának redőjén. Felsége nem győzte törölgetni, és vigasztalni a láthatóan kétségbeesett férfit.
- Kérlek, nyugodj meg, meglásd minden rendben lesz. Majd otthon mindent elmondhatsz. - nyugtatgatta.

Letelt a látogatási idő.
A fiai otthon türelmetlenül várták. Mindenről részletesen beszámolt. Zoltán a nagyobbik fiú ideges lett.
- Anyu gondolkozz, mit akarhat Apa annyira elmondani. Talán jó lenne, ha mégis megtehetné. Soha nem láttam őt elgyengülni, most pedig Te sírni láttad.
- Anya, Te láttad máskor is Apát sírni? - kérdezte rögtön Attila.
- Nem, gyerekek, soha nem láttam. Valóban nagyon fontos dolog lehet, ha ennyire fontos neki, hogy közölje velem.
Még sokáig beszélgettek, későre járt, amikor Zoltán elindult a garzonjába.
- Egy hónap múlva költözünk, kezdheted a dobozolást. - szólt öccsének búcsúzásként.
- Most ez egyáltalán nem fontos. -válaszolt a kisebb fiú.
Zoltán egy közeli lakóparkban vásárolt új lakást, ahová a barátnőjével költözik. Attila mehet az apai nagyanyjuk után örökölt garzonba, Zoli helyére. A szülők ezután ketten maradnak. Az asszony nem folyt bele fiai tőmondatos beszélgetésébe. Azon morfondírozott, milyen furcsa lesz majd ketten ülni a nagy asztalnál, így is egyre ritkábbak lettek a hosszú éjszakába nyúló nagy beszélgetések, mióta kis Zoli nem él velük.

Folytatás következik
Lélek Sándorné
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A mezsgyén
  2014-06-22 13:28:52, vasárnap
 
  Az asszony épphogy befordult az utcába, rögtön észrevette a feléje integető szomszédot. Szaporázni kezdte a lépteid, arra gondolt biztosan segítségre van szükségük. Pár lépés választotta el a férfitől, mikor felismerte a férfi kezében a férje kulcstartóját. Heves szívdobogás figyelmeztette a veszélyre. Köszönésen kívül nem tudott megszólalni. A férfi zavartan közölte, a mentőtiszt adta át a kulcsot neki, a férje megbízásából. Annyit üzent, valószínű infarktus.
Klári érezte, elsápad, a hang, amit ezután hallott, foszlányokká vált a tudatában. Nem tudja, hogyan köszönt el, és mit mondott. Arra eszmélt, ott ül a konyha közepén, kezében a mobilja. Hívja a kórházat, kicseng, majd a központos, kapcsol. Zenét hall, nem ismeri fel, zakatol a feje, kavarognak a gondolatai, dühös. Percek telnek el, mire valaki megszólal. Az intenzív osztály orvosa jelentkezett. Először pontosította a beteggel való kapcsolatát, majd közölte, a férje állapotát még nem tudták stabilizálni. Keresse fel az osztályt, vagy érdeklődjön később.
40 éves házasok lesznek a nyáron, van két diplomás gyerekük. Az egyik sikeres ügyvéd, a másik munkakereső két éve, saját képességeivel akar érvényesülni, minden protektori kísérletet visszautasított. Egy pályakezdőnek nehéz munkát találni. Most éppen korrepetál. Az órákért nem kér pénzt, de elfogadja, amit adnak neki, így jut egy kis zsebpénzhez.
Azonnal értesíteni kell a gyerekeit, suhant át az agyán. Már lenyomta a telefon gombját, mikor meggondolta magát. Át kell gondolnia, mit tegyen. Ilyenkor a kapkodás, árthat.
Meg kell várni, mit mond az orvos. Nem rohanhat ajtóstól a házba. Minden esetre be kell bemennie a kórházba, most azonnal.
Úgy érezte, összeroppan a tehetetlenség súlya alatt. Kabátját magára vette, és elindult. A kórházhoz vezető úton, mintha filmet nézve, peregtek előtte az események, az elmúlt évtizedek kockái. Új lakásba költözés, a gyerekek óvodai, iskolai ballagásai, diplomaosztók, házépítés, költözés, nyaralás, közös vikkendezések sátorban és tengerparti nyaralások. Nehézségek és sikerek. Hullámvölgyek és csúcsok.
Nem lehet vége, még annyi minden vár rájuk. Az unokák megérkezésének öröme mindenkinek kijár. Istenem segíts! - hallotta saját hangját. Nem volt gyakorló hívő, az ő beosztásában nézték jó szemmel, de egyébként is, szülői minta sem volt előtte. Ateista szülők megkeresztelt gyermekeként nevelkedett. Keresztvíz alá is azért tartották, mert falun éltek a nagyszülők, ők ragaszkodtak a keresztséghez. Imádkozni, a nagymamájától tanult, aki elvitte a vasárnapi misére, ha náluk nyaralt. Mindig hitt egy felsőbb hatalomban, a teremtésben, de nem mélyedt el a vallások megismerésében. Most mégis érezte, a segítség csak fentről jöhet.
A kórházhoz érve lassította a lépteit, késleltetni szeretette volna az időt. A liftre várni kellett. Elővette a telefonját, és felhívta a fiát, elmondta, hol van, kérte, szóljon a bátyjának, és jöjjenek utána.
Az osztályon, beöltöztették, egyszer használatos zöld fityula, maszk és köpeny, nejlon cipővédő. Csak így léphetett az U alakú kórterembe, ahol paravánok választották el a betegeket. Mindenhol gépek, csövek. Soha nem még látott ilyet. A férje ágyához vezették. Megijedt, viaszsárga arcát, verejtékező homlokát látva, orrába csöveken keresztül kapta az oxigént. Vékony huzalokkal volt összekötve gépekkel. Megfogta a hűvös, verejtéktől nedves kezét, és beszélt a gyógyulásról, a nem sokáról..., a meglátod milyen jó lesz...-ről.
Mit mondhat ilyenkor egy aggódó ember a társának, csak azt, amiben maga is hisz. A reményt nyújthat szóban, gondolatban.
A férje válaszolni akart, de látszott nehezére esik minden szó, és szusszanat, Klára a szájához emelte két ujját, jelezve, hogy ne beszéljen.
Az orvos pár percet engedélyezett.
Alig tudta legyőzni a könnyeit. Meg törölte párja gyöngyöző homlokát, végigsimította a kezét és elköszönt.
A folyosóra érve megszabadult alkalmi öltözékétől, kiment a csapóajtón, várta a fiait. Rosszul érezte magát, majd nem összecsuklott, leült a hideg padra. Nem tudja mennyi idő telt el, mikor a fiúk megérkeztek. Az orvos megengedte, hogy együtt menjenek be pár percre.
Nehezen teltek a percek, azon vette észre magát, hogy imádkozik. Megszakítás nélkül mondja a Miatyánkot. Gyermekkora óta nem imádkozott, mégis szó szerint tudja. Mikor a végére ért, kicsit meg könnyebbült. Ott állt mellette a két fia, kérdőn néztek rá, tőle várták mondjon valamit. Apátok meg fog gyógyulni, jelentette ki határozottan. Maga is meglepődött saját hangján.
Az éjszaka nehezen telt, semmi nem kötötte le, hajnalodott, amikor összekulcsolta a kezét és ismét imádkozni kezdett. Egymás után számolatlanul, úgy aludt el. Reggel a telefon riasztására ébredt, összerezzent, majd kikapcsolta az ébresztő programot, beszólt a titkárnőnek, szabadságot vesz ki. Nem részletezte miért, ismerte Hajnikát, félóra múlva már mindenki tudná az okát.
Próbálta rendbe szedni a gondolatait. Telefonált az osztályra. Az ügyeletes közölte, éjfél körül sikerült stabilizálni a beteg állapota, a krízisen túl van, de még napok kellenek a kardiogén sokk kivédéséhez.
Azonnal a fia szobájába sietett, közölni a jó hírt. A fiú rá mosolygott és azt mondta, tudtam, mert Te tegnap megmondtad, hogy Apa meggyógyul. Jól esett neki, hogy ennyire bíznak benne a gyerekei. Gyorsan elkészült, és indult a kórházba. Amikor a szomszéd kapuhoz ért, megállt és becsöngetett. Megköszönte a szívességet, a segítséget, elnézést kért, ha előző nap megfeledkezett volna. Marasztalták, be akarták hívni, de neki menni kellett. Megígérte, majd legközelebb.
Az osztályra érve, hiába csengetett, nem mehetett be, kintről hallotta, nagy a sürgés-forgás, gépeket húznak, vagy tolnak. Udvariasan közölték, várnia kell, talán egy óra múlva jöjjön vissza. Rosszat sejtett, nem mozdult. Félóra elteltével egy ápoló jött ki az ajtón, tőle érdeklődött, de az udvariasan hárított, betegről csak orvos adhat felvilágosítást. Rosszat sejtett, remegni kezdett.
Egyszer csak csend lett. Az idő ólomlábakra váltott, dideregve ült a hideg padon. Elhatározta, nem megy el, még nem látja a férjét.
Délkörül járt, amikor kijött egy orvos, oda lépett hozzá, és bemutatkozott. A fiatal orvos mélyen a szemébe nézett és azt mondta, az újraélesztés eredményes, a keringése kompenzált, a sokkot nem tudták kivédeni. Ezt a csatát megnyerték, azonban még napok kellenek, hogy győzzenek. Bemehet, de csak pár szóra. Betartotta az orvos utasítását. Az ágy melletti gép most egyenletes, ritmusos halk csipogással jelezte, az életet.
A férfi ismét beszélni szeretett volna, de Klári nem engedte, hiába mondta, hogy nagyon fontos.
Egész úton azon gondolkodott, vajon mit akar annyira elmondani Zoltán. Reggel óta fáj a gyomra, megpróbált valamit magába tömni, de alig ment le pár falat. Soha nem érezte magát ennyire kiszolgáltatottnak, bizonytalannak. Édesanyja jutott az eszébe, hányszor mondta, amikor az édesapja meghalt, ha az ember elveszíti a párját, félember lesz belőle.

(folytatás következik)

Lélek Sándorné
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2014.05 2014. Június 2014.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 188 db bejegyzés
e év: 1742 db bejegyzés
Összes: 8746 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1459
  • e Hét: 7149
  • e Hónap: 13521
  • e Év: 64312
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.