|
2020-09-30 19:00:39, szerda
|
| |
| |
DSIDA JENŐ - IDÉZETEK
Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. - Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.
Dsida Jenő 1907-ben született Szatmárnémetiben. Gyermekkorában átélte az első világháborút, majd a román megszállást. Budapesten, Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.
Benedek Elek indította el költői pályáján. Tizenhat éves korától húszéves koráig, a Cimbora című folyóiratban jelentek meg a versei és a műfordításai. Szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak.
Dsida Jenő versei az emberi élet négy nagy, ősi élményforrásából táplálkoznak: az emlékezésből, a szerelemből, a természetből, a halállal testközelségben élő ember szorongásából. Verseinek lágy hegedűhangja a leselkedő halál közelségéből fakad az elmúlás szomorúságáról, az élet millió virágú szépségéről: "csigák s iszonyú nagy füvek közt, / a sárga holdvilág alatt."
“Dsida gyönyörködtet, ezt azonban a legművészibb színvonalon, mindig édes gyönyörűséget szerezve olvasóinak. Úgy vélem, Dsida Jenőt szeretni kell, és nehéz is elképzelni olyan versolvasó embert, aki őt ismervén, ne zárná szívébe, és ne érezné jó barátjának az élet oly sok jót és oly sok rosszat kínáló kalandjai közt."
Az ifjúkorától kezdve szívbeteg Dsida Jenő 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én csendben meghalt. A házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.
Forrás: Citátum
Aranycselló mély húrjain zenélt
a végtelen magány. Akkor megálltam
kinyújtott karral, mint világtalan
kéregető s utánad tapogattam.
Milyen voltál és milyen volt a hangod?
hogyan néztél rám és hogyan szerettél?
- jaj, elfeledtem.
Dsida Jenő: Laterna magica
Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,
Immár tudom, hogy nem maradnak itt,
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, -
Az élet erre lassan megtanít.
Dsida Jenő: Az én kérésem
A bús felejtés diadalt arat
az ember legszebb álmain s szerelmén
s mit emlékünkbe könny és vér marat,
fakul a Szín az évek sárga selymén.
Dsida Jenő: Tükör előtt
Csak rólad villan elmosódó
rajz: még látni, fogni akarom,
de elmosódom vele én is
és lehull és elvész a karom.
Dsida Jenő: Bujdosás és keresés
Csend van, amikor megállsz,
csendje hótömbnek, jéglemeznek.
Tisztán hallod, amint most
üvegszívem szirmai töredeznek.
Dsida Jenő: Túl jégmezőkön
Csöndbe merülsz, hallgatag vagy,
nem akar a könny fakadni,
sem a szó könnyen szakadni,
mind nagyobb a néma sejtés,
mindig több a mélyre-rejtés,
minden nappal, amit élsz,
több, amiről nem beszélsz.
Dsida Jenő: Pasztell c. vers
De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz
csak gyönge, nagyon gyönge.
Dsida Jenő: A gyöngék imája
Egy drága nő, egy asszony, kit szerettem!
Fák sírjatok, virágok sírjatok!
Hogy elfeledtem, hogyan is hihettem?
Füvek ti, sírjon minden sarjatok,
füvek, akiken ágyamat vetettem
s ahol most már egyedül alhatok!
Könnyfürdőben szépüljön égi lénye
s haljon meg egy nagy szerelem regénye.
Dsida Jenő: Az első csók
Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.
Dsida Jenő: Sírfelirat c. vers
Emléke visszacsillog,
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Dsida Jenő: Tavalyi szerelem
Epévé változék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus
Ezentúl immár célja van, hogy élj:
Hirdesd testvéreidnek messzehangzó
igével, hogy csak az marad alul,
ki önmagát elejti és lehull.
Dsida Jenő: Tükör előtt
Én magamról nem is beszélek.
Hiszen, hiszen tudom régóta már,
hogy patakzó, nyílt sebe vagyok
a szívenszúrt, a nyomorult világnak.
Dsida Jenő: Circumdederunt me... /Reménytelenség/
Én vagyok a Te távoli
társad és örökös barátod,
kinek kezét sose fogod meg
s igazi arcát sose látod.
Dsida Jenő: Tíz parancsolat
És igy pályádat, hogyha megfutottad,
Nem jő el érted csontkezű halál:
Ágyad mellett a boldog végórádban
Mosolygó arcú, fényes angyal áll;
Karjába ölel... égbe úgy repültök...
Öröm, boldogság véget ott nem ér...
Az Úr keblére tűz, mint kis virágot,
Mert az maradtál, tiszta, hófehér!
Dsida Jenő: Húgomhoz
Fakó fényképpel nézek egyre szembe,
ahogy az íróasztalnál ülök.
Mi minden jut egy képről az eszembe,
láttán borongok és felderülök.
Dsida Jenő: Előre való beszéd
... Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!...
Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus/
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.
(...)
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.
Dsida Jenő: Tavalyi szerelem
Ha ketten, hárman néha összejönnek,
Miről is folyhat köztük a szó-beszéd?
Egy másik ember lesz az áldozatjuk,
Kínozzák, szúrják, gyilkolják szegényt.
Midőn ezt hallod, fuss, szaladj el onnan,
A szó mielőtt még lelkedhez ér: -
Rágalmat szóró, pletykázó világban,
Lelked maradjon mindig hófehér!
Dsida Jenő: Kívánságom
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az Édesanyámat!
Dsida Jenő: Hálaadás
Ha most jönnél, kezem csak így maradna,
ahogyan itt a térdemen henyél.
S azt mondanám:
Pirosodik a vadszőlő-levél.
Dsida Jenő: Szeptember
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.
Dsida Jenő: Tekintet nélkül
Ha van még szív a földön,
És van még szeretet,
Úgy ma üljön a világ
Örömünnepet!
Dsida Jenő: Születésnapi köszöntő édesanyámnak
Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi
az új semminél, mely valaminek
tudja magát?
Miért kellett bágyadt mosolygásainknak
önmagukra ébredniök az élet ágyán?
Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten
olyan kapút, melynek csak egyik pántja
sok ezer fekete mérföld?
Dsida Jenő: Megint csupa kérdés
A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.
Dsida Jenő: December
Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony
Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsuzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!
Dsida Jenő: Tavaszi rózsatőhöz
Ki madarat kínoz és bogarat öl, minden ízével engem átkoz
s aki tébolyultan harmatos virágot csókol: engem ölel magához.
Dsida Jenő: Ének az egész világnak
Kis vendéglő a nagy hegyek között.
Minden békesség ideköltözött.
Dsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Dsida Jenő: Hálaadás
Közeledsz a mély síkon. Közeledsz.
Vidáman jössz a kigyúlt smaragd-mezőn.
Pici vagy,
pici tündér, mint a meséskönyvek rajza.
Dsida Jenő: Aranyhídon
A legáldottabb kéz a földön
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet! -
Némán, nagy, forró áhitattal,
Csókolom meg a kezedet!
Dsida Jenő: Édesanyám keze
A lelkemben sok melódia
csak felhangoló kézre vár.
Mennyi színes szép szimfónia,
eljátszatlanul hagyni kár.
Dsida Jenő: A dal
Ma iszonyú nagy hit van bennem,
hogy a kóválygó felhőknek is útja van
s minden léptem után nyomot hagyok.
Dsida Jenő: Nyitva áll az aranykapú
Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.
Dsida Jenő: Sírfelirat
Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. (...)
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!
Dsida Jenő: Menni kellene házról házra
Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan.
Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett
Mert lüktetve fáj a fejem, szívemre
nyirkos kétkedés nehezül. Mi célja,
mondd, mi célja van szerelemnek itt és
másfelé bárhol?
Dsida Jenő: Kettétört óda a szerelemhez
Miért nincs más rajtad kivül
szememben ebből a világból,
mely elsötétül és kihül?
Dsida Jenő: Száraz ág
Mért van, hogy a szívem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.
Dsida Jenő: Ősz
Mindenki így jár,
ködbeburkoltan, árván, hangtalan,
nem látjuk,
nem értjük egymást:
mert, jaj, mindenkinek más világa van!
Dsida Jenő: Bolygó lélek
Mit csináljak? Két szemem
álmatlan sötétbe néz.
Sírva mondom: Édesem!
S bénán visszahull a kéz.
Dsida Jenő: Egyedül maradtam
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus (Magyar Zsoltár)
Olyan jó hozzád dörgölődni
a szomorúságommal,
beleszédülni lelked melegébe
s édesen szundikálni.
Dsida Jenő: Jó álom
Ordítok, mint a vad
mindenki elhalad,
nem veszik észre.
...Símulok, hallgatok,
kinyúlok, meghalok...
Nem veszik észre.
Dsida Jenő: Drótok között
Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.
Dsida Jenő: Valami eltörött
Szerettem volna adni,
de nem volt: mit. -
Szerettem volna kapni,
de nem volt: kitől.
Dsida Jenő: Ki érti?
Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port hintettem égszínkék szemedbe?
(...)
Víz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben?
Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vetődtem?
Dsida Jenő: Megbocsátod-é
Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás,
hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal
kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény
zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön,
könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján,
jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!
Dsida Jenő: Kóborló délután kedves kutyámmal
Tavasz borít virágba? Rág a fagy?
Fakóra perzsel július heve,
vagy benned zsong az ősz gyümölcsleve?
Te élsz s az élő fának ága vagy.
Dsida Jenő: Vers egy ághoz
"Társai, sárga, hullt szerelmek,
halomban hevernek alul
s éreztem, jaj, ez is lehull,
ha szavaim most rálehelnek,
nem bírja ki e halk, finom lény,
ha holdsugárnál tömörebben
csak egy hang is feléje rebben...
És én hallgattam, mint a holdfény."
Dsida Jenő: Most elmondom...
Tegnap a pacsirták is hazajöttek.
Elég volt már a szenvedés.
Az élet lassan fölém takarja
a csöndes napok sátorát.
Dsida Jenő: Zarándokút
A tegnap is elment, a holnap is elmegy,
az öröm is elment, a bánat is elmegy -
Udvarunkon a cseresznyefa
minden tavasszal kivirágzik.
Dsida Jenő: Sárba zuhan a nap
Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet...
Dsida Jenő: Közeleg az emberfia
Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
Román nyelven:
"Peste-a nopţii feerie
Se ridică mândra lună,
Totu-i vis şi armonie -
Noapte bună!"
Mihai Eminescu: Jó éjszakát - Fordította: Dsida Jenő
A tücsök cirregve fölneszel.
testem hűs álmokat iszik.
Apró, csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.
Dsida Jenő: Tündérmenet
Úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága,
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.
Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal...
Valahová el akartam utazni tegnap,
egy kis felfrissült lélekremegésre,
Nápolyba, vagy nem tudom hová,
ahová egy életben csak egyszer megy vonat.
Dsida Jenő: Miért vagyok kedvetlen?
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a mezők felett,
elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás
a boldogság után.
Dsida Jenő: Olvadó jégvirág
Valami volt.
Mint mikor megakad az óra
s tovább ketyeg,
egy szomorú angyal szivárványra mosolyog
és újra pityereg.
Dsida Jenő: Egy fecske átsuhan
Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.
A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.
Dsida Jenő: Pillanatfelvételek az életből
Virág vagyok a zordon, ében-
fekete idők belsejében,
fekete álmok erdejében
virág, csak egy a millió közt,
százezer álomból egy álom,
melynek értelmét nem találod,
melynek értelmét nem találom.
Dsida Jenő: Tíz parancsolat
Végezetül hadd búcsúzzak Dsida Jenő talán egyik legszebb versével. Kívánok én is Mindenkinek további nagyon szép estét és jó éjszakát!
JÓ ÉJSZAKÁT! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat! 
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
Jó éjszakát Mindenkinek!
. . . . . . . . . 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
Címkék: mosolygásainknak, szatmárnémetiben, élményforrásából, összeházasodtak, szomorúságommal, testközelségben, szomorúságáról, kapcsolatuknak, gyermekkorában, eljátszatlanul, reménytelenség, lélekremegésre, ködbeburkoltan, circumdederunt, visszacsillog, gyönyörködtet, testvéreidnek, eszeveszetten, tündérpompájú, könnyfürdőben, szorongásából, szatmárnémeti, legkönnyesebb, gyönyörűséget, holdsugárnál, becsületesen, műfordításai, cseresznyefa, születésnapi, édesanyámnak, mindenségnek, hegedűhangja, íróasztalnál, közelségéből, beleszédülni, legművészibb, első világháborút, román megszállást, kolozsvári egyetem, emberi élet, halállal testközelségben, leselkedő halál, elmúlás szomorúságáról, élet millió, sárga holdvilág, legművészibb színvonalon, ifjúkorától kezdve, kolozsvári kórházban, házsongárdi temetőben, szertartást Márton, végtelen magány, élet erre, Dsida Jenő, DSIDA JENŐ, Benedek Elek, Imbery Melindát, Dsida Jenőt, Márton Áron, Psalmus Hungaricus, Köszönöm Istenem, Magyar Zsoltár, Mihai Eminescu,
|
|
Offline
