|
 2/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 35
|
|
|
|
|
|
2016-05-21 21:00:13, szombat
|
| |
| |
FARKAS ÁRPÁD
Farkas Árpád (Siménfalva, 1944. április 3. -) erdélyi magyar író, költő, műfordító. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005).
>"
ANYÁM
Esengett:maradjak.Útra kellett kelnem.
Hagyott egy darabka kéklő eget bennem.
Kifeszítettem és merre vitt az utam,
jó hazai földből belé Földet gyúrtam.
Benépesítettem tájakkal,arcokkal,
csikó tekintetű szomjas csillagokkal,
áldottak hitekkel,álmokkal az esték,
néha elringattak,néha vérem vették,
s megtértem csikorgó bolygómmal végtére,
görgetem,pörgetem:derüljön a fényre,
anyám is hadd lássa...
S szólítja is fiát:
"Eredj,lelkem,hozz egy ölnyi aprított fát."
BALLADÁCSKA
Havasi szép, fehér alkony,
szürkülődő gyermekasszony
szoknyáján kuporgó
csibe-csillagok.
Felsüt a hold, átvilágít
kicsi ingén, idelátszik:
kilenc gyémánt veseköve
felragyog.
Jobbra hajlik: kökényágra.
Balra hajlik: zuhanásba,
temető a férfi ágya
már neki.
Ő szüli a csillagokat,
makk héjából bölcsőt farag,
s rengeti.
Érte esők esedeznek,
lombos erdők fenyvesednek,
nincsen álma, nincs hazája,
csak ez a kis balladácska.
BORDAL
Esztelneken csurog a must,
vörösén hatvan évem átdereng,
oly direkttermőn éltem én,
megpattant belé halánték, szem.
Hatvan esztendőm folyik el
szakállán vén időnek, falunak,
aláfolynak bíbor pörök,
szemét csípdesik vadludak.
Halottak napja. Sír a tök
s a berbécs alatt a parázs.
Megremegnek a temetők,
jönnek a mustra holt anyák.
Ne igyál, fiam, mi iszunk
mustot most, az angyalát!
Halottak táncolják körül
az udvart és a vén szobát.
Anyánk, nagyapánk, eleink
fénye egy szőlőszemben felragyog,
s hatalmas időprés alatt
folyik a most s a must.
S megjön az ezredes. Inni a lét.
Szőlőszemek villogásán
látni, hogy hatalmas
tét volt a lét.
Hatvan esztendő. Elszelelt.
Csurog a must.
Anyámhoz, asszonyomhoz bújnék.
Most. De most.
DÚDOLÓ
Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek.
Havazás lennék, mintha volna
kedvem és pénzem annyi hóra,
mellyel ember ily hitvány bőrben
havazhat egész esztendőben.
Lassún, mint akit nem is kérnek,
lennék Föld felett lengő ének,
egy szál ingben is elringatnám,
elmúlásommal sem ríkatnám.
Lennék mindenség ingecskéje,
öltözködnék a szegénységre,
ne üssön át az éjszakákon
vacogó lélek, fázó álom.
Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
csitítgató is ott, hol láz van.
Méltóságos a pusztulásban.
EGYSZERŰ
Mert kebledre betegen mentem,
s találtalak még betegebben,
megvirradt lázban égő orcád,
óvlak hát, kicsiny Magyarország.
Mennyi bigottság, s mennyi átkot
ont abroszodra külkocsmátok,
hol lumpol, rabol, vagy csak szájt tát
csökött néped, kis Magyarország.
A nagy Söntésben sokan állnak,
s tán szíved sorsán muzsikálnak,
de ginre, koncra les a zsebrák,
szánlak, ó, kicsiny Magyarország.
S kik éldelnek csak csirkelábon,
azok lesik, fönn merre álom-
kószál a jövő-menő jószág.
Gyötörlek, árva Magyarország.
Ha éhes voltam, ennem adtál,
ha fáztam, kínnal betakartál,
de takarómat elloptátok,
s majdnem e kis Magyarországot.
Erdélyi volnék, malomkő van
nyakamban, úszni így tanultam,
s világtengeren vérem átráng
véled, te tutaj-Magyarország.
(1992).
ERDÉLYI ASSZONYOK
Az erdélyi asszonyokban török vér van
s némi tatár. Ha csókolnak, legalább százötven év
behódolást kérnek s vért.
Drága Báthory Annák, Bethlen Katák,
honnan hadban elvesző férfiben ennyi élet,
ha már széltörte napraforgószártól is
megrendül, s keres - ezredvégen -
szívzuhatagos költőket százötven éves
kukoricásokban?
Annák, borissza férfiaké,
Tündérkertünk s Kelet minden fűszer-
számával fűtötte konyhátok vérünk;
Zsuzsannák, Katák, Erzsébetek, könnyű
véretek hevíté kandallóit Erdély
rideg kővárainak, tárt szellemóvó szárnyat
elpárolgó melege fölé.
S ontotta méhetek Kárpát-medencébe a magyart!
De most már elég.
Ezeréves vén vagyok, nevemben némi
Árpád-házi kondenzcsíkkal, esengve kérlek,
hagyjatok megpihennem.
Legalább száz esztendőre előre
megtermékenyítettelek benneteket,
szüljetek szorgalmasan,
s neveljétek föl a kis bitangokat!
Ha Nap-korszak jő, hőelszívóakká,
ha jégkorszak, jég hátán is megélhetőekké!
Asszonyaim, erdélyi asszonyok,
cigány szeretők, örök fél-, negyed-
zsidók, örmények, szászok, románok, magyar
utódokat szülő székely-magyar asszonyok,
hódoltam eleget, időtök eljöve!
Hüvelyklábujjamon lyukas a zokni,
lehúzom, kitérdelt nadrágom levetem,
borítsa mezítelenségemet barna, vörös, szőke
vízesészuhatag hajatok, s legyenek áldottak
lassú, kereső útra induló ujjbegyeitek,
míg ezerévek húrjain játszva
örökkévalóvá zendítik a pillanatot.
Asszonyok, drága, Kárpát-medencét benépesítő
erdélyi asszonyok,
a világ öt égtájáról ideér,
borzongat csókotok -
De ezer év, százötven, sőt már ötvenöt év is sok.
Annyi vész után hódítanék még,
de már csak néktek hódolok
FARKAS UTCA
Kőbölcsője e földnek,
Százados szellem
árva
csecsemőágya,
(Bélelni hűssé páfrány
susogott a diákban,
midőn álmokat ringatni
idejártam.)
Mezőség, Szilágy, hős Hunyad
S a távol
Székelyföld innen hajolt ki,
mint inggallér kabátból --
s körül terem
-- kőmarokkal szórt meg --
a történelem.
Bővül a voltak árnya;
nagy Bethlen-hófúvások,
Apáczai-tüzekkel
lobogó telek.
Hűvösen néz a Bástya
a mohó Házsongárdra --
mi győzött néha itt,
túl eltemettetett.
Jövök néha, hogy lenne,
ki György vitéz lovának
tenyérből cukrot ad.
Ideje volna végre
már kapni lándzsavégre,
s nemcsak bűvölgetni
ama sárkányokat!
körül tág jövőt renget,
türelmet, töredelmet
a Bölcső
s fölnő
új s új mene tekel --
(Esélyem bár ha volna,
hogy engem majdan róla
nevezzenek el!)
HATÁRÁTKELÉS
Fut a vonat vélem loppal,
s az árdéli teleholddal
gurul anyám rozskenyere
borpirosra kerekedve
utánunk a tűzszikrákat
apám szórja: ceruzámat
hegyzi éppen halbicskával:
világítsunk a világgal!
Jácint-szemű kisleányom
hintázik a holdvilágon,
sírdogáló kiskendőjét
én asszonyom lengeti.
Fut a vonat, krumpliföldek
partján ringó kicsi őzek,
bokrok, dombok, fenyves-ország,
piros-pettyes-csipros-orcák
tejet ivó szuszogása,
kétmillió arcnak ránca,
sorsnak konca - és kölönce
jő velem a bal zsebemben
dohányporral elkeverten,
anyaföldem - minden kincsem
és koloncom - menekítem:
nosza rajta, ha tudjátok,
vámoljátok, vámosok!
SIMOGATÁS
Ha a szavak bennünk néha elégnek,
tovább süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
Halk áramlásban nyugalom lakik.
Kibontja ujjaim -
tenyerem szirmait,
s míg arcodat puhán
átlengi valami virág -
átveszi kezem minden hangulatát.
Az eddig tapintott dolgok
most bőröm alatt égnek,
az eddig simogatott arcok
most arcodhoz érnek,
s mert eddig embert is bántott már e kéz,
- most arcodhoz ér, s önmagába néz.
Ha már a szavak bennünk néha elégnek,
nagyon kell érezd,
hogy süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
SZEMPILLAERDŐ
Tisztásaidon én nyugszom meg,
én alszom itt, fáradt, minden
hadakból megtérő királyfi,
míg őzeid halántékomat nyalogatják,
vállamra szállnak madaraid,
hozzám szelídülnek vadjaid,
legyen hát áldott e rejtegető,
parányi derű,
és árnyat ne vess énrám,
susogj, lélegezz fölöttem,
és simogass új ébredésre. hadra,
szempillaerdő.
SZÍVÜNK SZÉP SZERELME
Hevült a nyár már Esztelneken,
mikor én kedves asztalnokom
szólott: egyél, igyál, mert kihűl az elme
e nagy melegben, s szívünk szép szerelme.
S én faltam. Környező hegyek karéját,
szerelmek bensejét és hántott héját
tábortűzön sütöttem tovább, és lángok melege
suttogta: nő még szívem szép szerelme.
Elfogyhatatlanul, mert nő, csak nő,
lángszoknyája támad a forgatagban,
hamu alatti parázsnak is lelke,
szikrát onnan szór szívünk szép szerelme.
Férfit, nőt elveszni annyit láttam
alkalmi szerelmek nagy ájulatában,
hogyha kis patakán átkél, nem is olyan szende,
mégiscsak ő lett szívem szép szerelme.
Mert bordám s bokám is érte törtem,
s azt, mi kissé bennebb dobban,
törni nem hagytam, érti elme:
ő lett a szívem szép szerelme.
Van néki biztos olyan inge,
melybe szívem is beleférne,
ingtépő engedetlen lázban
lüktetnénk együtt a szívdobogásban,
hasogatván magunkról gúnyát, kelmét,
kitakarva szívünk szép szerelmét.
ÚJÉVKÖSZÖNTŐ
Szép vagy, mint a fehér fenyő,
hótól tiszta, fátyolos,
szép menyasszony, újesztendő,
békét, békességet hozz.
Ne légy te arannyal zengő,
ezüst fénytől mámoros,
búvópatak, újesztendő,
békét, békességet hozz.
Bolyhos, szelíd bárányfelhő,
mint a búza, mint a rozs,
kenyerünkhöz, újesztendő,
békét, békességet hozz.
Jöjjön hozzánk el az erdő,
mikor hideg záporoz,
pásztortüzes újesztendő,
békét, békességet hozz.
Krumpliföldünk áldja eső,
fű se legyen árva, rossz,
a házunkba, újesztendő,
békét, békességet hozz.
Tisztaság légy és levegő,
áldott hó álmainkhoz,
légy a hazánk, újesztendő,
s békét, békességet hozz!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-05-21 19:30:14, szombat
|
| |
| |
MEGHALT A VILÁG LEGIDŐSEBB OLIMPIAI BAJNOKA, TARICS SÁNDOR
Életének 103. évében hajnalban elhunyt Tarics Sándor, a világ legidősebb olimpiai bajnoka.
A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapján jelentette be, meghalt a világ legidősebb olimpiai bajnoka, az 1936-ban győztes magyar vízilabda csapat tagja, Tarics Sándor. A tehetségét Komjádi Béla fedezte fel, aki a 32-ben győztes válogatott kapitánya is volt.
"Különös kíváncsiság van most bennem. Nem tudom, hová megyek. Azt sem tudtam, honnan jöttem a születésemkor, most sem tudom, mi van előttem. Mi lesz velem az élet után. Mert a 102 év eltelt. Megéltem becsülettel.
Jól élek, és jól éltem. Bár már egyre nehezebben megy a felállás"
- mondta élete utolsó interjújában Tarics Sándor, amit az Indexnek adott.
Akkor arra panaszkodott, hogy kétszer is elesett márciusban.
100 évesen még autót vezetett, 99 évesen még megnézte a magyar vízilabda csapat mérkőzését a londoni olimpián.
Imádta a sportágat, magyar bajnok sohasem volt, ezért Varga Dániel nekiadta az egyik bajnoki aranyát.
És hogy indult a pályája? Az Árpád Gimnázium tanulójaként játszott egy másik gimnázium ellen. A kapus picikét ügyetlen volt, és nem tudta megfogni úgy a labdát, hogy ne lehessen kiütni a kezéből.
"Biztosan ismeri ezt a jelenetet, amikor makrancoskodik a labda. Pimasz voltam és merész, ráúsztam, kisodortam a kezéből a labdát, ami a gólvonal mögé jutott. Ekkor rám kiáltott Komjádi, hogy várjam meg a meccs után. Első hallásra megijedtem, mert azt hittem valami nagy disznóságot követtem el, szabálytalanul játszom. Ám ehelyett meglepetésemre a szemfülességemet, egyúttal a csibészségemet emelte ki" - emlékezett vissza.
Komjádi ebédjegyet adott a nagy szegénységben félárvaként felnövő fiúnak, a kapitány pótolta az apját. Felment a Pacsirtamező utcai lakásba, megvizsgálta a fekhelyét, hogy a kemény edzések után képes-e kipihenni magát.
173 centi és 74 kiló volt, de gyengébbik kezével, ballal is tudott gólt lőni, amivel megelőzte a korát. Mivel a háború miatt két olimpia elmaradt, nem folytatta a sportot, a műegyetemen kezdett el dolgozni. "Ideiglenes munkaerő úrnak" - ezt írták a hivatalos értesítőben.
Tarics világhírű mérnök lett Amerikában, miután 1948-ban elhagyta Magyarországot a kommunista diktatúra elől menekülve.
Akkor Magyarországon, 1948-ban már kezdtek eltünedezni az emberek. Végigfutott az agyamon, mi van, ha egyszer engem is megvádolnak. Hogyan fogok védekezni? Mit mondok majd? Mit tudok bizonyítani a rosszindulattal szemben? Akkoriban nem számított, ha valaki ártatlan, meghurcolták. Elvitték.
Tagja volt például az ENSZ földrengésügyi bizottságának is. Szabadalmát, a rugós alapra épített felhőkarcolókat szerte a világban használták, ezer milliárd dollár értékű beruházásánál használták fel.
A szabadalom: ruganyos alapra, gumis-fémes pogácsákra helyezte a magas épületeket, ez volt a találmány - mindig hangsúlyozza, nem egyedül találta ki -, amit a Dobos-torta réteges szerkezete és felépítése ihletett, mert így az épületek nincsenek kapcsolatban a talajjal. Ha pedig mozognak, a réteges szerkezet elnyeli a szeizmikus hullámokat.
A referenciája jobban nem is sikerülhetett volna, mert Los Angeles egyik részén, a Szent András törésvonal mentén, San Bernardinóban volt egy négyes - kisebbnek mondható - erősségű rengés. Az általa megálmodott épült sértetlen maradt, míg a többi összedőlt.
A saját házát is ő tervezte, az is jól sikerült, mert amikor volt egy rengés, a lámpák leestek a falról vagy az asztalról, de a ház meg sem rendült. A Golden Gate-re vezető utakat is ezzel a technológiával látták el.
A világ legidősebb olimpiai bajnoka
Tarics Sándor 1913. szeptember 23-án született Budapesten. 1936-ban olimpiai bajnok.
Pályafutását az Óbudai TE-ben kezdte, 1931-től 1940-ig a MAC játékosa.
Főiskolai világbajnok: 1933, 1935 és 1937
Háromszor volt magyar bajnoki ezüstérmes és háromszor magyar bajnoki bronzérmes.
2011. augusztus másodika óta volt ő a világ legidősebb olimpiai bajnoka.
A Budapesti Műszaki Egyetem gyémánt és rubindiplomáját is megkapta.
Építészeti munkásságát a Goethals emlékéremmel, és a Toulins medállal ismerték el, az amerikai építészek díját is kiérdemelte.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Sport |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-05-19 22:30:17, csütörtök
|
| |
| |
Aranyosi Ervin: 
MADÁR-, ÉS FA-SIRATÓ
Mit szólnál Te, ember, ha letaposnák fészked,
úgy érne el téged is a végítélet,
rajtad, s családodon lánckerék taposna,
felkelő nap többé hajnalt sose hozna.
Lelkiismereted Júdás-pénzre váltod?
Nem hiszem, hogy ettől gazdagabb családod.
Betonbörtönt építsz csak saját magadnak,
s amikor madarak és fák sem maradnak,
akkor visszasírod, amit leromboltál,
s éhezve látod be, hogy mily balga voltál.
Aki igaz ember,
együtt sír a fákkal, 
s hiányzik szívének a szépséges madárdal.
Tehetetlen dühe egyre csak növekszik,
látva kősivatag, betondzsungel lesz itt.
Sivár jövő készül, elvakult tervekkel,
holt kincsekért mindent elpusztít az ember!
Hiszi Ő uralja, s igázza a Földet,
pedig csak most varrja beton szemfedődet.
Meghal a természet, mi hol fogunk élni?
Pusztító elméktől mikor kezdünk félni?
Fogod majd Te, ember saját sírod ásni,
s hatalom foga fog csepp pénzedre vásni,
ma még madarakat és fákat temettél,
elárulom ezzel a hóhérod lettél.
Önnön kezed által gyilkolod le léted,
s hozod világunkra a végső sötétet!
Madár, és fa sirató
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-05-18 21:00:20, szerda
|
| |
| |
HATOS MÁRTA
ADDIG ÉLSZ...
Mondj bármi bolondot
Akarj vad kalandot
Játssz gyermeki hévvel
Igaz szenvedéllyel
Tomboló életed
Fékezd meg énvelem
Vigyél pusztulásba
Semmi nincs hiába
Most üvölts az éjbe
Kongass egy harangot
Kérj még vagy parancsolj
Fájó titkot regélj
Úgyis csak addig élsz,
Míg vad dalt zúg a vér.
Szeretni holdasodj
Lelkem éjjelére,
Úgyis csak addig élsz,
Míg örök vágyat adsz,
Míg örök vágyban égsz,
Addig élsz, míg remélsz.
AKARTAM
Akartam lenni én
a pokol ördöge,
máskor meg egy csillag
a fénynek üstöke.
Voltam már angyal is
jóságnak hirnöke,
lázadban hűs szellő,
bánatodban vigasz,
könnyeid letörlő
szertelen kis kamasz,
a mámort is rejtő
hideg és büszke nő,
álltam én viharban,
mint egy ős sziklakő.
Megtörten vártam még
egyetlen kis jelet,
mondatlan szavakkal,
hogy a szíved szeret,
de másért élsz már te
és másért élek én,
ez a nap most mégis,
csak így lehet miénk...
S ha jő éjre hajnal,
lelkemben pirkadat,
nem fogom veszteni,
miattad magamat.
AZÉRT
Ami csak szépség vágyban dalban,
Mind azért van, hogy Neked adjam.
Ami keserv a kínban, jajban,
Azért, hogy Érted eltagadjam.
Ami tűz ég, lázong a vérben,
Azért, hogy véget még ne érjen.
Ami mámor a szenvedélyben,
Téged akar, vad, forró hévben.
Ami könny van a lemondásban,
Érted sír örök, gyötrő gyászban.
S ami reménység indul Érted,
Azért van, hogy Te összetépjed.
CSAK ENNYI
Ha nem lehetek színpompás nyarad,
tavaszodból adj néhány sugarat
Ha nem lehetek csillogó napod,
tán´ árnyékodnak megmaradhatok.
S ha őrjitő vágyad nem lehetek én,
csak folt legyek a szíved közepén...
És hétköznapod hadd legyek, ha nem
lehetek sorsod vasárnapja sem,
S ha nem lehetek izzó lámpa én,
talán lehetnék sápadt gyertyafény.
Csak pisla mécses, gyorsan elfogyó,
egyetlen éj alatt ellobbanó...
Szeretnék lenni olyan mécses,
Kinek olaja örök, cserepe véges.
CSENDES ŐSZI ESŐ
Bús szavaim
halk esőcseppjei
verik a lelked
bezárt ablakát
és nem érted meg
te sem soha,
e szürke gyöngyök
szomorú dalát.
Lágyan peregnek a
bús csendes cseppek
végig csókolják
a hideg üveget, de
résre lelni, lelkedig
hatolni az én szavamnak
soha nem lehet.
Csendes őszi eső,
semmibe hulló könny
az én szavam,
bús álmot álmodó
nehéz szürke felhő
vagyok magam.
Kacagó napsugár
a mások nevetése
én neked csak
könnyeket adok...
simogatják
a hideg, csukott ablakot.
CSILLOGÓ ILLÚZIÓ
Néhány szóban
Csillogó illúzió
Egy rebbenő pillanat...
Minden holnappal
Becsapom magam.
Láttam könnyű szó mögött
Fel-felvillanó reményt...
Lehunyt két szemed
Simítottam én.
Égő testem ringattam
Remegő szíved felett...
Hitetlen hittem
Mindez jó neked.
Adtad biztató szavad
Félve moccant az idő...
Játék volt tudom,
Vízbe dobott kő.
Szép szavak hullámain
Percekbe zárt szerelem... 
Minden ami volt
Örök rejtelem.
Nem kell kegyes hazugság
Rideg valóság helyett
Egy kedves mosoly,
Melyben eltemetsz,
Egyetlen őszinte szó,
Tudnod kell, most többet ér
Mint fáradt szívnek
Az áramló vér.
EGYEDÜL
Egyedül állva magamban
A tünékeny valóra gondolok,
Nincs akarat, ami marasztalna,
Szívem egy darabját itt hagyom.
Nem űztem illúziókat,
Megismertem már az életet,
Találtam és vesztettem barátot,
Lángoló lelkemből hamu lett.
Nem lankadtam a jóságban,
Virrasztottam emberi szónak éjeken,
Megremegett a föld alattam
Mégsem - mint egy hű kutya -
Nem nyalok kezet.
Megtörten bús-büszkén megyek,
Betűim sem szántanak kínokat,
Csak egy kis "fűzfapoéta" voltam,
Adott és megcsalt a kacér pillanat.
Már nem nézek csillogó,
Sem hamis szemekbe,
Sírni és örülni fértem a szívekbe.
Pilláim lecsukva a csillagokig láttam,
S most mind-mind megkövez,
Kikben hinni vágytam.
- Rossz vagyok. Makacs, konok, hűtelen... -
Én a holdfénytől tanultam ölelni,
Az érzés bennem mindig végtelen.
Az én gondom nem gond a világban,
Én porszem vagyok, Ti érző emberek.
Járjatok az úton, formáló létben,
- az ember élni született -
Még ha minden percben meg is hal a jelen.
EGY SZÓ
Ne menj el így! Fordulj még egyszer vissza!
Meg akarom fogni a kezed!
A kezedet, mely két kezem fészkében
Vágytól aléltan meg-megremegett.
Ne menj el így! Fordulj még egyszer vissza!
A szemed még nézni akarom!
A szemedet, mely - alig hogy megláttam -
Égő napom lett, fénylő csillagom.
Ne menj el így! Fordulj még egyszer vissza!
Hagyjon itt még egy búcsúszót a szád,
Egy szót, melyet ha elmentél, a lelkem
Vak csöndjében majd visszhangoz tovább.
Ne menj el így! Fordulj még egyszer vissza!
Egy szó engem is kínoz, fojtogat!
Valamit én is mondani szeretnék!
Valamit még... bár lehet, nem sokat.
Nem baj, hogy köztünk nagyra nőtt az árnyék,
A bánat bennem szebb, mint az öröm...
Ezt a szenvedélyes, télen nyílt szerelmet
Köszönöm neked... én is köszönöm.
ELÉGVE
Egy halk sóhaj vágtat az éjen át,
érinti ajkad telt vonalát...
Erős karod ölel, nem enged el,
A magány pirulva tűnik el.
Ébren álmodjuk az élet álmát
Lecsókoljuk rabságunk láncát.
Szíved riadtan, vadul ver, dobol,
Forró testem véd, hozzád simul,
Megszűnik idő, eltűnik a tér,
Csalfa útra indul a remény.
A tenger is csókol ha partot ér,
Szoríts szorosan szíved fölé.
Karodba ájulva a fény kigyúl,
Nesztelen omló sziklához simul,
Ah, végtelen idők gyötrő Ura!
Égő fényeden siklok tova,
Belőled születek halok meg én,
Lobbanó lángod egekig ér.
Rejtve csobban szívünk, míg csókolunk
Szilaj hullámon lovagolunk.
Jelet hasítunk fekete égre,
Izzón égve hullunk a mélybe.
ELVESZTÜNK
Szemem a szemedet
hajam a hajadat
ajkam az ajkadat
idézi némán.
Vagyok, mert Te is vagy!
Nyújtanám karomat
hogy idevonjalak -
lehullik bénán.
Mennék, de nem lehet.
Fogod a szívemet
fogom a szívedet -
vergődünk némán.
Elveszel, elveszek.
Nem kapunk kegyelmet.
Sóhajtva kérdezem:
Mi vár még énrám?
ÉBREDJ!
Őrült gondolat peremén,
Mélybe zuhanva a lelkem,
Harcot vív veled, elesten.
Égető csókkal dajkáltál,
Majd semmibe lökve játsztál,
Te sem tudtad már, mit teszel.
Emeltél karodba lágyan,
Képzeleted én vigyáztam,
Imádtál - és elhibáztam.
Volt egy álmom valóságos,
Nem éreztem, hogy halálos
Elvesztünk és jössz velem.
A káprázat tengerében
Már azt hittem ez a végzet,
Egy gondolat megigézett.
Sosem vársz és én sem várlak,
Mégis van mi összezárhat,
A szavad hív, megalázhat,
Mindent tűrni, mégsem lenni,
Egy kicsit kell még szeretni,
S hiszed, hogy már nem fog fájni.
Magamra hagysz, én nem hagylak,
Kiálts ki hát most zsarnoknak,
Így kellesz még, így akarlak.
A végtelen gyilkos éjben
Itt vagy velem és nem félek,
Látod: semmiséget kérek.
Így akarlak ilyen lágyan,
Vagy érzéket zaboláztan,
Csak még szeress, nincs más vágyam.
Rólam "képet festesz" bátran,
Nálad lesz keretbe zártan,
Én csak az álmunk őrizem.
Ennyit kértem, s ennnyit adhatsz,
Álmodban még itt marasztalsz...
Ébredj! - az álmod megtagadtam!
ÉG VELED
Hangod, mint vihar vad tombolása
mikor szakít felleget,
hasítja éjszakám magányát
és a rideg csendben
visszaidézi a dermedt perceket...
Nem hívlak már,
egyszer mindennek vége van
- halálos volt minden pillanat
amikor vártalak-
ég veled, álmom ne háborítsd,
felejts el minden átkozott szavam,
égő, esztelen éjszakák
buja szerelem nyomát,
száműzött nappalok
koldus nyomorát.
Te menj tovább, légy erős,
félni ne legyen időd,
hagyd veszni
aki a sorból már kidőlt.
ÉRZÉKEK
Látom a szemed,
Benne vagyok.
Hallom a szíved,
nekem dobog.
Érzem az ajkad,
csókot adok.
Érintem tested,
vágyam lobog.
Hiszem, hogy mindig
neked vagyok
FÁJDALOM
Nem vagy apám, sem istenem,
ordítanék, de nem teszem!
Sár és mocsok van bennem,
fürdess meg szerelemben.
üres szívembe jőjj lakni,
minden zugát fogom adni,
lelkem megdermedt, fagyos,
csókom tavaszt hoz, napost,
testem kietlen, száraz pusztaság,
vesd be, öntözd be, jöjjön aratás!
Nem vagy apám, sem istenem,
a megtestesült fájdalom vagy,
- más semmisem! -
FELELET
Azt kérdezed, van-e lelkem?
Van-e szívem, kristálytiszta,
hogy a fellegeket járjam?
Van-e kincsem, olyan,
ami másnak nincsen?
Mert csak így hozod a lelked,
hogy örökre nekem adjad?
Kell, hogy tudjad,
kell, hogy érezd!
Nem lehet, hogy kétkedj benne,
hogy az ami rád vár most itt,
valóságos kincs ne lenne!
De ha mégis kételkednél,
fogd fel egyszer hulló könnyem,
s meglátod, hogy valamennyi
mélyből hozott igazgyöngyszem.
FÉLELEM
Valami nincs rendben ebben a
világban,
Hol úgy kell örömöt lopni a mába.
Nem tudunk szeretni és
sodródunk az árral,
Megölettük magunkat az elveink
által.
Hasadt tudat minden pillanat,
Nincsenek szabályok, van vad
indulat,
Van játék, éhség, a szerelem
nem érték,
A szívekbe költözött a nagy
rendezetlenség.
Állati kínokat dédelget testünk,
Ösztönök gyarló követői lettünk.
Valami nincs rendben a lelkekben
odabenn,
A jeges félelem a szívembe
toppan....
HA JÖNNÉL MOST...
Ha jönnél most halvány holdsugáron,
hullámzó éjben, ezüst szálakon,
vagy langyos széltől sodrott pókfonálon,
vagy illat könnyű szárnyán szótlanon...
Most: hogy százéves fák alatt várlak árván.
Most: hogy az áradó folyót nézem csendesen.
Most: hogy szívem már teljesen kitártam.
Most: mikor lelked már eggyé vált velem.
Most, ha jönnél, a hullámzó éjben...
Most...
Szótlanul Szeretnélek Szeretni.
HALK SÓHAJ
Becézem bánatom,
Halk sóhaj benne,
Magamba zártan,
Öröm is lehetne.
Lehetne gyönyör,
Őrült szenvedély,
Mámorral átszövött éj.
Vad zsongás és
Halk zümmögés,
Amikor szívünk összeér.
Becézem bánatom
Halk sóhaj benne,
Gördülő könnyem,
A kezed törölte.
IMA
Uram, már csak egyet kérek:
ha csendben nyugovóra térek,
engedd, hogy öledbe essem,
szelíd nyírerdő temessen,
soha senki meg ne keressen;
ne gyűlöljön és ne szeressen,
csak feküdjek a puha csendben,
és ne legyen semmi a szívemben,
se vágy, se tűz, se könny, se álom,
legyen békés a halálom;
és amit eddig csak kerestem
találjam meg lágy öledben.
A csendet és a szelíd békét,
az égnek békés, tiszta kékjét,
és ne kelljen mást soha tenni;
Uram, segíts mindent elfeledni.
ITT VAGY
Itt vagy a reggelben,
Nyitod a szemem,
Itt vagy a delemben,
Fogod a kezem,
Itt vagy az estémben,
Érinted szívem,
Itt vagy az éjjelben,
Vad-vágy, fénysugár,
Megsebzett őrültség,
Nincs kezdete, vége már.
Szívemre szorítod két kezed,
Csókkal borítod testemet,
Fülemben suttogásod
Messzi végtelenbe téved,
Míg játék öleléssel
Pezsdíted fel vérem.
Nem kérsz és nem kérek,
Csak mit Isten adhat,
Egy másik létben
Téged akarlak.
Minden leszek majd,
Mégsem leszek semmi,
Holnap virradatra
megtanulok sírni.
KARÁCSONYI GONDOLAT
Csengettyűk szólnak Karácsony estén,
Csillog ilyenkor az egész világ,
Szívekben ég láng, áldott szeretet
Halkan szóló harangok zengenek.
Ha még egyszer születnél erre a világra,
Te aki megjártad már a Golgotát,
Látnál itt a földön sok szenvedő embert
Kik nem ismernek semmilyen "csodát".
Adjál nekünk újra mindennapi áldást,
Égesd lelkünkbe a '' Hiszek egyet''
Ne tegyél sok csodát, csak még egyet:
Minden szívbe adj soha el nem múló
S z e r e t e t e t
Jézus jön közénk ezen az estén
Hogy beragyogja mindenki életét...
Jézus jön közénk ezen az estén
Nem tudva még, kikért áldozza vérét.
KIÁLTOK UTÁNAD
Kiáltok utánad - de már nem talállak.
Nem mentél el, én mégis visszavárlak.
Addig is szívembe rejtve őrizlek Téged,
S mindazt, mi nem volt, - mégis úgy éget.
A gyémánt is rejtve ragyog a szénben...
Kiáltok Érted - gyere vissza! Kérlek. Félek.
KÖSZÖNÖM
Perceim áradók
és fénylők, mint a víz;
elfogadom a jót,
vele a rosszat is.
Megköszönöm a vad
hajnalt, a lágy delet,
Megköszönöm a szád,
s két tündöklő szemed.
Mindig csak így legyen,
hintsék be csókjaid
megszegett életem
elfolyó napjait.
A teled telem,
a nyarad nyaram
és boldog leszek,
ha mindig így marad.
Mosolyod sugarát
ha már nem ihatom,
találjak újra Rád,
egy másik csillagon.
LÁNGOK KÖZÖTT
Ma veled szerettem volna lenni
Egy napot, egy éjszakát
Remegve-rejtve beszélgetni át,
Csendben a szemedbe nézve
Megfogni két kezed,
Átölelni és füledbe súgni:
Még... még kicsit maradj velem...
Hajnalban tűzforrón hozzád simulni,
˝Farkasokkal táncolni˝ délben
S csodálni a teli Holdat éjjel.
Ma veled szerettem volna lenni...
Nem tudni, hogy minden elmúlik egyszer.
Szárnyaink szélesre tárva
Repülni fel... felhőkön át a magasba,
S zuhanva, testünk összeforrva
Meritkezne elfutó habokba...
Ma veled szerettem volna lenni,
A melledre hajtani fejem,
Érezni a vad lüktető szívdobbanásban
Gyönyörre nyújtózó feltámadt hited,
Mint banánra a héj forrni köréd
S utad vigyázni, melyen célba érsz.
Ma veled szerettem volna lenni,
S nélküled magamban-veled vagyok.
A mélykék égen bámulok egy fénylő csillagot...
Ó, én ostoba! Arcul csapott a Sors,
Kegyetlen ostora most szántja végig az eget!
Lelkemben fényre vak félelem vibrál
Öncsalásom csillaga lehull
Lángolva hasít ketté gyanútlan felleget!
Szemeim könny borítja s szívemben veled
A lángok közé kacagom magam... Ég Veled!
MEGBÉKÜLÉS
Sikongó szívvel csodákat lestem,
Álmodva jártam sugaras estben,
Néztem a vágytól ittasult szembe,
Könnyes szemekkel, zord sírverembe,
Igét kerestem: fájdalmas-lágyat
Mellyel a holt szó élővé válhat,
Derengő ködben láthatárt, mélyet,
Hová a lelkem sohasem érhet;
Fáknak odvában elrejtett kincset
Melyből szeretet gyémántja inthet,
Megújult fénnyel, csiszoltan, tisztán,
Vérvörös lángom fehérre szítván...
Oromról lávák völgyében jártam,
Tisztító lázban elégni vágytam.
Könnyek tengerét gázoltam térdig,
Könnyek tengerén szívem csak vérzik...
Feledés írja maradna végül,
Mellyel a lelkem szelídre békül,
Higgadtra, miként megkopott kövön:
Nem látszik bánat, nem látszik öröm,
Nem érzi kínját dermesztő télnek,
Nem érzi hevét tavaszi fénynek.
Nyár tüze érje, jeges tél kérge,
Hűvösen, bölcsen mered az égre.
MEGÉRINTETTELEK...
Éreztem, szíved vadul dobog,
kicsit még vergődött...
Nem bírta el az ostromot,
aztán csendesen megpihent.
Vágyad egy vágyat ringatott,
két karom forrón átkarolt.
Hallgattunk... a szívünk dalolt,
hatalmas forró éneket.
Mellemre ráhajolt fejed
és szeretett... szeretett.
Köröttünk meghalt a világ,
egymásra talált két vadvirág...
S forró szívem szíved felett...
lázasan-izzón, eggyé vált veled...
MEGHALT A SZERELEM
Fájdalomtól megtörten irok most Neked.
Tegnap éjjel csendesen, meghalt a Szerelem.
Halálos volt már régen, talán már születése idején, egyedül az volt csak kétséges, ő hal meg előbb, vagy én. Gyilkos kór támadta meg: sorvasztotta az epedés; kínból sok jutott neki, örömből nagyon kevés. Gyötörték vágyak, csókodnak hiánya, szellő szárnyán szálló szavaid varázsa, kínozta messzeség, tépte az idő vasfoga, nem volt rá gyógymód, s el sem mondhatta soha:
A képzelet míg enyhítette lázát, lágy érintésed csak korbácsolta vágyát. álmait sem fékezhette semmi, ott akart a napjaidban lenni. Vágtázva járni be a tájat, hol a szívek egymásra találnak. éjjelente utazni a Holdra és megremegni minden egyes csókra. Várta a gyógyulást, a végtelenbe olvadást, ha lángolt és szomjazott könnyeket hullatott, táncolt és kacagott, hitte, hogy akarod. Pőrére vetkőzte a lelkét, kergette a Tejúton a lepkét. Válladra csókjával hintett boldogságot, szerette veled a parázna játékot.
Tegnap éjjel mikor meghalt, megsirattam keservesen.
Sirasd meg, te is sírj, hiszen te ölted meg őt, kedvesem.
Ezer gyönyört igértél még és kéjt tengernyit - csak hogy éljen! -
Megszegted igéreted... Elárultad... Meghalt a Szerelem...
Gyötrő kínok között... Egyetlen hang nélkül... éhen.
MEGŐRIZLEK
Enyém a
pillanat, a bőröd, a vállad,
Enyém vagy
mikor csókra kínálod szádat,
Enyém most
hangod remegő varázsa
Enyém ma
kezednek érintő lágysága,
Enyém a
lelked szárnyaló világa
Enyém a
szavad: ˝imádlak drága˝!
Enyém a
jöttöd, ahogyan akkor vártalak,
Enyém a
perc melyben ringattam álmodat
Enyém az
ölelés, még ölemben érezve vágyadat.
Enyém a
létben a röpke fény, a nyár és az éj,
Enyém a
sóhajod, a lángod, a szemed és a kéj,
Enyém lett
a titkod, hogy őrizzem én...
Enyém... 
a szív, mely érted dobban és megszakad,
Enyém
az elme mely meghasad, ha megtagad!
MÉG KELL A JÁTÉK... (MÉG NEM ELÉG...)
Még nem elég a
szívnek megszakadni,
kell még könny és
kell a csalfa szó,
még nem elég a játék,
még kell, hogy ölelj,
s hevesebben lökj el,
mikor más örömmel
díszíted napjaid.
Még kell a testem
kell a lelkem is,
még kell hogy érezd
szívem ritmusát,
s mámorító pillanatban
elfelejtsd a mát.
Még kell a játék...
még kellenek
gyilkos csaták...
még játszol tovább...
- Ne szaladj!
Megsimogatlak...
Játékosan kaplak el
Arcom fúrom
Hasadnak selymébe
Nyelvem huncutul
Köldököd kelyhébe
Karomba kaplak
Megharaplak
Uralkodj rajtam
Így akarlak!
Szoríts magadhoz marj belém
Forró tested ha érzem én
Megszűnik minden gondolat
Felejtem maró kínomat
Még!
Még nem elég!
Most még a vad hímed vagyok
Kényeztetem minden hajlatod,
Apró csókokkal haladok
Lángoló tested akarom,
S ha karcsú lábad rám fonod
Öledbe fúródva meghalok.
Még,
lihegj, nyüszíts,
nyíló virágod akarom,
Ne félj... a lelked meghagyom! -
...
Még kell a játék
még kellenek
gyilkos csaták,
s ha meguntál,
hát dobj sarokba,
mint egy rongybabát.
...... ....... ...... ....... ...... ....... ...... ........MITŐL ÉLEK
...... ....... ...... ....... ...... ....... ...... ...... .....Már nem
...... ....... ...... ....... ...... ....... ...... .....Tudom, mitől élek,
...... ....... ...... ....... ...... .........ha szeretlek, vagy elveszítelek,
...... ....... ...... ....... ...... .....Megtagadlak vagy szívembe rejtelek.
...... ....... ...... ....... .......Pengeélen táncol most minden gondolat,
...... ....... ...... ....... .......Nem szerelemből, fájdalomból faragtalak.
...... ....... ...... ....... ..Nemléted gyötrő végtelen, hiányod is egy velem.
...... ....... ...... ....... ......Megmarsz és megfogsz, nevetsz és eldobsz,
...... ....... .......Titkokat rejtesz belém, s alámerülsz álmatlan éjem tengerén.
...... ...... ...... .......Amíg bennem kutatsz, csendben elvesztem önmagam,
...... ...... ...... .......teremteni erőtlen vagyok, magamhoz vonni bizonytalan.
...... ...... ...... ...... .....Felbukkansz újra és újra, játszva ölelni tárod karjaid,
...... ...... .....Szólítasz álmomban, hívlak az álmodban, menni nincsenek lábaink.
...... ...... ...... ...... .....Őrjöngő vággyal rázzuk egy másik dimenzió rácsait.
...... ...... ...... .........Vonzol és taszítasz, fuldoklom, ha érintem hullámaid.
...... ...... ...... ....Örülsz-Örülök. Szenvedsz-Szenvedek. Megölsz-Megöllek.
...... ...... ...... ...... ......Megidézlek, hogy itt légy csillaghulló jövőmnek.
...... ...... ...... ...... .......Magammal sem vagyok már millió lélek között,
...... ...... ...... ...... .....Rám simul a hófödte lét, árnyékom visszaköszön.
...... ...... ...... ...... ...... .....A Hold rejtve lopódzik a csillagtalan égre,
...... ...... ...... ...... ...... .......Nesztelen suhan a fázó lelkeket féltve.
...... ...... ...... ...... ...... .........Már nem tudom, mitől élek szebben,
...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... .....Ha megtagadlak, vagy ha
...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...... ...Még szeretlek.
MÚLNAK AZ ÉVEK
Á lmaim hiú ábránd-fonalát
L égbe emelve röpíti a szél,
M enekülnék, mennék utána,
O ly vakítóan sugárzik a fény.
K egyes halál a sötétség, megvéd.
R eményeim emeltek várakat,
E rdőre, rétre hintettek sugarat,
M ögöttem a bánat mohával takart.
É bren az álmaim esdekelve hívtam,
Ny íló virágból koszorúkat fontam,
E mbernek, nőnek lenni tanultam,
K étségek tengerén hánykolódtam.
I gaz hittel, tisztán éltem egykoron,
S nem tudtam még, ez sárba nyom.
T iszta tükrű szemeket kerestem közöttetek,
E zernyi közönytől nem védett semmi meg.
N em vágyom többé a földieket.
V étkem, ha volt, megbűnhődtem,
E lfáradt vándor lett belőlem.
L ebbenő lepkék az álmaim,
E ltemettem már a vágyaim.
T örvényen kívül a tüzet mi szítja?
E ltűnt már a fénylő hajnal pírja.
K ésőre jár. Egy hang az éjszakát hívja.
MEGYEK... ÉG VELED!
Vadul tombolnak rejtett érzékeim
véred zúgó morajlását érzem
hosszú sóhajod fülemben
kísérget a néma éjben
A vágyak izzók, s az őrületbe űznek
tévelygőn suttogó minden szavam,
fogaid őrlik csontjaim
tíz körmöm a válladba mar.
Dalok tépnek szívünkön fájó sebet
a távolba ível egy égi híd
indulnánk felé szüntelen:
dermedten állnak lábaink.
Álmaink -látod- semmivé enyésznek
a sírom felett sem áll majd kereszt,
húsomba lángok karma váj,
testem por, hamu lesz.
S míg magányom könnyekben lassan csitul
lelkemen a Hold fénye ködlik át,
lebegtet halott játékunk...
ölelkeztünk órákon át.
Zord életem oly gyorsan bealkonyul
az éjek lángja nem feltámadás,
homlokomra ráncok ülnek,
züllött nyugalom omlik rám...
Életen kívül, ha van más állapot
Gyötrelmeim megnyugvást találnak.
Vad vihar nem tép rideg világban.
Emlékem sem lesz életed korbácsa.
Legyőzve a halált egy halvány mosollyal
Elmegyek szépen, ne gondolj rám búval
Didergő éjen, kábán-szomorúan.
NINCS IRGALOM?
A könnyem pereg...
arcomon
rút barázdát szánt
a fájdalom,
szívemben
hasító penge,
lelkemben
karmolt
sebek láza
a gondolat
mi idézi csókodat.
A hajónk vesztegel.
Játszik élet és halál.
Hagyod, hagyom...
I r g a l o m!
Az érintésed él,
szép és egész,
érzem
eggyé válsz velem
s a pillanattal
visszatérsz:
itt vagy a fűben,
a fákban
a holdtöltében
és a napnyugtában
a langy' esti szélben,
az éjben,
a kávé illatában
itt leszel minden
vízcsobbanásban.
A hajónk vesztegel.
Játszik élet és halál.
Hagyod, hagyom...
I r g a l o m!
A szó visszatalál
keresi mit eldobott,
féli a holnapot
várja önmagát
s néma vád
borul a csendre,
sodor az ár
létünk medre
örvénylőn
magába zár
-szerettünk-
nagyon fáj
A hajónk vesztegel.
Játszik élet és halál.
Hagyod, hagyom...
I r g a l o m!
ŐRZÖM
Őrzöm az arcod lelkembe zárva,
Mint kalitban fogoly madarat,
Őrzöm vidám nevetésed,
Mint telihold a sugarat.
Őrzöm szemeid csillanását,
Mint kelő napfényt a reggel,
Őrzöm egy bús tekinteted,
Mint csillagokat az éjjel.
Őrzöm elveszett szerelmedet,
Mint kőtáblák az ősi jeleket.
SORSOM
Kezedre hulltam kis levélként,
Melyet letéptek zord viharok,
Engedd, hogy megpihenjek nálad!
Pihenni, pihenni akarok.
De jó érezni kezed melegét...
Ne küldj el még a futó széllel,
Egy szót sem szólok, csendes leszek,
Mint a csillagtalan éjjel.
Panasz, sóhaj nem száll ajkamról,
Halk szavakkal sem zavarlak én;
Könny, bánat már elmaradt tőlem
Éjbevesző rónák peremén.
Minden megfakult, színtelen lett.
Régi hangot sehol sem lelek,
De most jó megpihenni nálad,
Mielőtt újra útra kelek.
Mert az a sorsom, hogy menni kell.
De most még pihenni akarok.
Aztán... küldj a száguldó széllel...
És engedd, tépjenek a viharok.
SZAVAK
Kedves - de könnyű, kicsi szó,
akár a lepke, úgy libeg,
és mégis, mégis sírhatnak,
fájhatnak tőle a szívek.
Örökre - súlyos, mint a kő
és mindig olyan hasztalan,
mert örökre -az nincs soha,
és a soha - már veszve van.
Sohasem - lázad, esküszik
és lángja fel az égig ér,
nagyon tüzes! Úgy ellobog,
és olyan hamar véget ér!
Szeretlek - mint a hárfahang,
édes, szelíden remegő.
De sokszor repül sebesen...
és megüt néha - mint a kő.
SZELÍDEN
Perceim áradók
és fénylők, mint a víz;
elfogadom a jót,
vele a rosszat is.
Megköszönöm a vad
hajnalt, a lágy delet,
Megköszönöm a szád,
s két tündöklő szemed.
Mindig csak így legyen,
hintsék be csókjaid
megszegett életem
elfolyó napjait.
A teled telem,
a nyarad nyaram
és boldog leszek,
ha mindig így marad.
Mosolyod sugarát
ha már nem ihatom,
találjak újra Rád,
egy másik csillagon.
SZIPORKÁZÓ MIÉRTEK
Miért siettem merész álmokat élni,
Ha ébredéskor már nem lehet remélni?
Miért bukdácsoltam göröngyökön kábán,
Mikor szállhattam volna felhőknek szárnyán?
Miért izzottam vágyban, láztól hevülve,
Jó már nem lehetek, csak hidegre hűtve?
Miért oly˝ őrült és ostoba az ember,
Mikor szerethetne, már szeretni sem mer!?
TALÁN
Talán üzensz majd egy hulló falevéllel,
Csak még kacérkodsz kicsit a széllel.
Talán szívedben sajog sok bánat,
Csak én látlak mindig vidámnak,
Talán a múlton elmerengsz néha,
Csak nekem számít a szó még ma,
Talán álmodozol csendes, nyári éjen
Csak én vagyok, ki álmaidat féltem,
Talán lángolsz és perzselő vágyat érzel,
Csak én vesztettem el a reményem.
Talán messzire sodort téged is az élet,
Csak én kereslek örökkön téged,
Talán egy kő vagy az áramló időben,
Csak én érzem, hogy szíved összetörtem.
VÁRNI
Várni kell örökké valami csodára,
hogy ebben az ingoványban
ne lépjünk puhára.
Várni kell örökké valami csodára,
ne tévesszen meg senki
ravasz mosolygása.
Várni kell örökké valami csodára,
várni kell szép csendben
lassú elmúlásra.
VÁLTOZATOK
Az ember képes darabokra törni,
Száraz levélként a földre lehullni.
Kellene néha egy odúnyi hely,
Ahol a szíve megnyugvásra lel.
A fejét lehajtva pihenne árván,
Nem állna többé múltnak árnyán,
Magába zárva ezer szépséget,
Révedezve hinné a meséket.
Az ember képes mindent elfeledni,
Kezét tördelve többé nem szeretni.
Kellene néha egy tenyérnyi hely,
Ahol a szíve is gyökeret ver.
Vad lejtőkön is meg tudna már állni,
Viharban a derűs égre várni,
Cudar keservét eldobva bátran,
Harcolni végre életre váltan.
Az ember képes oly nagyon szeretni,
Lelkét kitárva adni, de nem venni.
Kellene néha egy nyugalmas hely,
Ahol az eszét használnia kell.
Szemét is kinyitva állni a talpán,
Jövőbe nézni már másra nem várván,
De mert ˝az ember egy léha senki˝,
Minden érzésbe bele tud halni.
VÁRAKOZÁS
Tudjátok mi, az várni valakit,
Aki nekünk oly' drága a világon?
Lesni az idő lusta szárnyait,
Szívszaggatottan, lázban sóváran?
Felugrani, százszor futni elé,
Türelmetlen kinézni az útra,
Bekémlelni napfénybe, éjbe,
Minden pillanatban újra meg újra.
Lélegzet visszafojtva hallgatni
Valami neszt: ez az ő lépte volt!
És csalódottan rájönni, hogy csak
A mi bolond szívünk zakatolt.
S ha végre ismert érintés alatt
Megcsörren ajtónknak zára,
Minden vérünk a szívünkbe szalad,
Túlfeszül idegünk minden szála.
Arcunk kigyúl, szemünk lobogva ég,
Eljött végre Ő, ő a Szerelem!
Tárt karokkal fogadjuk, s ő elénk lép
Közömbös arccal - némán - hidegen!
VÁGY
A gyarló lélek a végtelenbe száll...
Most sólyom lehet, szabad madár.
Vigyázz, minden élet, ha szeretsz,
Kínokból sokat, örömből ad keveset!
Reggeli röpke fény vidám dalokat,
A sötét éj gondjaidnak álmot ad.
Ha egy szilaj villám a földbe vág,
Felperzsel mindent, mint a láng.
Vágyva karodba e bús alkonyon,
A legtöbbet, amim van, neked adom.
Gondolatom legyen tiéd, száll tova,
Te vagy egyetlen fénylő csillaga.
Gondolatban érezz ezen az éjjelen,
Hozzád bújva a vágy is megpihen.
Símítva fáradt arcod és szemed,
Csókommal törlöm a könnyedet.
Gondolatom száll feléd, ott vagyok,
Tárd ki lelkedet, mondd el bánatod.
Csókolj vadul és lágyan símogass,
Ölelő karom most fonja át nyakad
Csak a gondolat tiéd, fogadd el hát.
Egy csodás éj messzi tűnő varázsa ez,
Csak mámor, csak őrült vágyakozás,
- Semmi más! -
VELED
Szeretnék felhők közt szállni veled,
Érintve téged, s a fodrozó eget.
Éjszakánként figyelnék veled a Holdra,
Ahogy csillagokat terel az égboltra.
Szeretném táplálni szerelmedet,
Ahogy a föld élteti a tengereket.
Karodban szeretnék megsemmisülni,
A vad gyötrelemmel egyesülni.
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Hatos Márta |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-05-16 20:31:43, hétfő
|
| |
| |
KAMENITZKY ANTAL
Kamenitzky Antal (Borszék 1947. július 17 - 2015. október 8. Marosvásárhely), iskoláit a marosvásárhelyi zene- és képzőművészeti líceumban végezte. Szülővárosában él. Verseit a hazai magyar lapok közölték.
ÁLDOZAT VAGY SEMMI SEM
Leszállt a köd, fészkén fehér madár,
a fészke téli zuzmorás határ.
Az őszutón jött, hozzánk költözött,
fehéren fészkel kis folyók fölött.
Elment a fecske, ő velünk maradt.
Az alvó erdő: eltűnt akarat,
ott volt a déli domboldal mögött.
Legyint a táj, a kocsma felköhög.
Tört pápaszem a tócsák fél szemén,
rálép a ló, a ballagó tehén.
Sötéten hallgat láb alatt a föld.
Felejt az ember, részeg s újra tölt.
A tél kemény markával megragad,
a kedv törik, a hajnal elhasad.
Az ablakokra szórva jégvirág,
káromkodást cifráznak így s imát.
Könnyű vagyok, felcsippent már a pap,
szent ostyaként fehéren felmutat.
Az élet áldozat vagy semmi sem.
A munkás elfárad, majd megpihen.
(2003. november 26.)
ÁRNYAK KÖNTÖSÉBEN
Helyet cserélek már a porral
keréknyomon a láb alatt,
melyen egykedvűen taposnak
s a szél játéka felkavar.
Eső után a völgy ölében
fehér pólyában köd vagyok.
A fák tövéről fák hegyére
vonszolnak ázott angyalok.
Barlangok ölén éjszakázom,
ruhám s nevem barlangsötét.
Belém hasítnak fáklyalángok
rámgyújtva árnyak köntösét.
Fáj az élet helye bennem.
Az ifjúság, a munkakedv
elhagytak s róluk már letett
és messze elkerül a tett.
Nem kondultam, harang, ha voltam.
Bűnöm sincs, mégis meglakoltam.
(2005. május 20.)
AZ ÉGRE ÍRVA
Időnként fát teszek a húnyó tűzre,
mint az öregség keserű a füstje.
(A reménynek is füstszagú a szárnya,
nem is hasonlít semmilyen madárra.)
Magasra száll, mert jó magas a kémény.
Szószólóm lehet ő a magas égnél.
Úgy tűnik már a csillagokkal játszik,
eljut talán a legfelsőbb világig.
Lobog a láng, halvánnyá kékül füstje,
az ég, mint lelket, fogadja örökbe.
Míg lángom volt, az égre írta füstjét:
a tűnő verset, szomorút, a büszkét.
2o13. szeptember 2o.
HAVAS NOVEMBER
Hóbuckákra kék árnyék tapad.
Fény a hóval néz farkasszemet.
Körfűrész fényfűrészport havaz
s fényt hasít pergő fűrészlemez.
Késő őszben téli alkalom
Gruzda páter máris festené.
Téli kép az őszi ablakon,
tájképfestő, csendes Istené.
Új november, nagyfejedelem,
fél kézzel havas fenyőt kidönt!
Délutánom ágyba fektetem,
délig tart téli félidőnk.
Este jön, pokróca rámhever.
Kis fotelben csendben görnyedek.
Ötletek rugója felteker
és magányom verssé pörgetem.
FEKETE VERS
Szemembe szúrták, mint egy nagy szeget
az álmoktól szikrázó éjszakát.
Mint kárhozott, ha Istent emleget,
betörném mind a mennyek ablakát.
Kint fekete hó hull, a kerteken
nem hagyhatok halványkék lábnyomot,
rámdől az éj fala, ha felkelek
és halott emberekkel álmodok.
Ki lesz öröm nekem, ha érkezem?
Kinek szívén remeg várakozás?
Isten milyen világát éhezem?
A túlvilág sem végső állomás?
Későn ér haza, aki messze jár.
A kulcsos angyal álmos és kizár.
2o13. szeptember 4.
A KÖD
A táj fején köd, szürke kucsma
mélyen behúzva homlokába.
Úgy néz az őrség, mintha látna,
hiába áll, inkább aludna.
Erdélyország sok régi őre
most mélyen alszik, ők vigyázták
a ,,két pogány között" az Árvát.
A váraik már romba dőltek.
Sötét van Transylvániában
és nő a köd a fény határán.
Kufárkodnak most itt javában,
adnak, vesznek s mit kapnak árán:
a koldus népnek minden átkát,
de számításuk megtalálják.
(2004. január 2.)
LEHAJLÓ FŰZFAÁG
Lehajló fűzfaág a derekad.
Feküdtem lent a hosszúszálú fűben.
Levélkék érintették arcomat,
az illatod ott bujkált minden rügyben.
Feletted felhők szálltak messzire,
mint vándorútra készülő hegyormok.
Itt nincsen senkinek már senkije
megállítni sok száz futóbolondot.
Lehajló árnyék, emléklombú ág,
hajolj fölém, míg fekszem itt az ágyon.
Friss illat, karcsú testű ifjúság,
hajolj fölém, érintésedre vágyom.
Kinek futásra sincs már ereje,
hősként hever a rozzant, régi ágyon.
Öreg, beteg, mit kezdjenek vele
kint Pesten vagy kintebb a Hortobágyon?
Kettétört ág meghajló derekad.
A lombod helyén húsz veréb tanyázik.
Egy hosszú élet telt el, messze vagy.
Itt nyirkos minden és penész virágzik.
A MINDENSÉG PORA
Sötét pányvát hajít reánk az ég,
esténk gerince görbül éjszakába.
A végtelen ma éjjel egy marék
s a csendnek hajnalig alig van ára.
A mindenség porát hintik körénk,
egy lassú csillag ráfagyott az égre
és nem tudom mindez miénk, övék,
mert nincsenek saját mércénkkel mérve.
Alázva, sértődötten, Istenem,
nekünk lázad csak lázasan az elménk,
hogy rajtunk kívül ott a végtelen.
Örök halált vagy életet keresnénk
s bizonyságot egyikre sem kapunk.
Álmunkban is csak vendégek vagyunk.
NE MÁZOLJ HOMLOKÁRA CSILLAGOT
Ha csillagkondát, mint kanász terelgetsz
s ezüst patájuk peng a kék jegen
a körmöd fújva verseket fejelgess
egy kis meleg, hogy lelkeden legyen!
Ha jársz csapásán álmod asszonyának
és egyetlen nyom sem vezet feléd,
szűkítsd körük, tereld be rímkutyákkal,
de meg ne lesd a céljuk semmiképp!
Vagy hagyj fel verssel, kedves öncsalással
és prózát küldjél női útitársnak,
ne mázolj homlokára csillagot,
az jobban illik szárnyas paripához,
ha holdon áll s igézi a napot.
A céda asszony esküszik vagy átkoz.
(2008. február 13.)
NEM LEHET
Lehet egy csókban mindig megmaradni
s a gondot végre máshoz férjhez adni,
pár szóval más lelkében megremegni
lehet-e versnél nőt jobban szeretni?
Hihetni, mit remény súg sima szájjal
és elpirulni szál tavaszsugárban,
lehet megifjodni késő szerelemben,
farkassá válni mély farkasveremben?
Nem lehet. Jó, ha szavad szót fogad
és szádból nem hiányzik sok fogad.
Örülj, hogy nem vett sodrába a semmi
s majdnem mint csikó tudsz füvön heverni.
Kössél nyakába csengőt, el ne vesszen versed,
ha elcsatangol, tudjad hol keresd meg.
(2008. március 24.)
NINCSEN...
Nincsen vége télnek, helye nincsen nyárnak,
régen hullt havakra havasok vigyáznak.
Vágyaink vöröse vénül, nem virágzik,
puszta lelkünk mélyén nincs örömoázis.
Kétely küzd a hittel, és mindig lebírja.
Zendül egy utolsót földre ejtett líra.
Gyapjas felleg alján téli tűz melenget,
hajnalban szavunkon látszik a lehelet.
Fecske helyett villám nyilall át az égen,
villámát a lélek nem találja mégsem.
Elszántott telkünkről másnak gyűl a haszna,
gazdagságunk másnak egy kisebb Alaszka.
Bálványok, keresztek minket meg nem óvnak,
nincsen helye földjén székely-eszkimónak.
SAKKJÁTSZMA
Az Úrnak célja volt veled:
egy sakkjátszmára félretett,
mint egy fehér futót,
de már a játszma véget ért,
dobozba zárja emberét,
a mindig elbukót.
2o13. november 8.
SZERETNÉLEK
Nem kell tavasz, ne kínálj már vele,
megkedveltek a szürke, halk telek.
Nem kell a vér, a vér futó pirosa,
az ifjúság s a nő sem, aki hozza.
Már fáj, ha robban ágakon a rügy,
a fény, mint durcás lány, kezemre üt
és arcul csap az áprilisi szél,
a szó, a kedves, engem nem kímél.
Pedig még drágán venném meg a szád,
ha a szemed szép, ráadásnak adnád,
a mély zenét, a hangod dallamát,
ha a hajad még megsimítni hagynád.
Tavaszvirágot nyitnék friss nyomodban.
Szeretnélek, mint Jézus kiskorodban.
SZONETT A VÉGSŐ TÉTLENSÉGRŐL
A lélek bennem nyugtot nem talál,
mint huzalon a billegő madár .
Kitartását nem kéri érdemül,
még ing a dróton, aztán elrepül.
Kinek tükröz a kék szem majd eget,
ha két szememnek látni nem lehet?
Teremthetnek sok működő csodát,
megjátszom végleg majd az ostobát.
Cserben hagyom a hű rímpárokat,
a múzsám máris máshoz látogat.
Sokallnom nem kell hozzánk költözőt
s bámulnom, ki vadhajtást öntözött.
Nincs hollóposta s hír, amit vihet.
Hitetnem nem kell régen nincs hitet.
(2007. július 1.)
TÁVOZÓBAN
Reménye vesztett, széthullt nemzetem
Úgy távozol, mint én majd-vesztesen
S a sírokat, hol elsüllyedt hazád
Felhagyja, elszármazva unokád.
Nevet változtat, nyelveket tanul
S a gyermekéhez nem szól magyarul.
Virágcsokor e nyelv-vágott virág
Elhull a szirma, rá bárhogy vigyázz
Elvágtad annak már a gyökerét.
Lopott nyelven őszinte a beszéd?
Szólhatsz álmodban anyanyelveden
Vagy mormolsz régi nótát csendesen
Ha ébren honvágy hivogat haza
S lassan kiégett izzó parazsa.
Vesztes maradsz, ha nyersz is a cserén,
Csak szolga vagy, ha gazdag is, szegény.
Kamenitzky Antal: TÁVOZÓBAN - MIHI 2014 / Zene: Brahms - Hungarian Dance No. 1 - Part 1_9/
Link
TISZTA
Legyél a csípős, tiszta, téli hajnal,
mint égi lélek, tisztán megmaradj;
tisztává égj, mint perzselő harag,
ne légy a foltja friss, meszelt falaknak!
Légy könnyű vers, mely gyermekhangon szólal,
csak dallam, amit szó nem ront, ha szól,
harangszó légy, visszhang az ég alól,
halott nagyanyám száján altatódal!
Te légy a messzeség örök heroldja,
kinek a hangja fészekalj-puha,
ki a világom mérgeit feloldja,
jövőmnek légy a fényképalbuma!
Legyél javamra elállított mérleg,
maradj meg soknak, de sosem elégnek!
TÖRVÉNYES ALAPON
A világ eletelt önmagával
nem színezi az őszutó,
a gyermeksírás vagy madárdal,
lehetsz mágnás, földönfutó.
Berágtuk magunk, mint a fába:
az írószú így hagy jelet.
Zászlót tűzünk a ház falára
s mellünkre érdemrendeket.
Egymást írtjuk, mint vegyszerekkel
mindig törvényes alapon.
Jogászok jogviszonyt teremtnek,
kezükre jár a hatalom.
Árnyékában a józan észnek
van rágalom és intrika,
helyén az elfakult erénynek
a rókalelkű taktika.
Télen, nyáron templomba járunk
s a jó szándék lehet komoly,
ha képmutatás honol nálunk,
mint szentek száján a mosoly.
2o13. december 2o.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kamenitzky Antal |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-05-15 20:30:22, vasárnap
|
| |
| |
JÖJJ SZENTLÉLEK, JÖJJ 
A MÉLYBŐL HOZZÁD SZÁLL SZAVAM
A mélyből Hozzád száll szavam,
Uram irgalmazz!
A bajban lelkem társtalan,
Uram irgalmazz!
Segíts! (Segíts!)
Ne hagyj! (Ne hagyj) !
Nézd, ránk tör a bűn már.
Te adj (Te adj) erőt, (erőt)
Krisztus kegyelmezz!
Ha ajkam vétett ellened,
Krisztus kegyelmezz!
A jó hírt zengjem csak Veled, 
Krisztus kegyelmezz!
Segíts! (Segíts!)
Ne hagyj! (Ne hagyj) !
Nézd, ránk tör a bűn már.
Te adj (Te adj) erőt, (erőt)
Krisztus kegyelmezz!
Ha arcod fényét elfedem,
Uram irgalmazz!
Te újból hívjál Istenem,
Uram irgalmazz!
Segíts! (Segíts!)
Ne hagyj! (Ne hagyj) !
Nézd, ránk tör a bűn már.
Te adj (Te adj) erőt, (erőt)
Krisztus kegyelmezz!
Szerző: spirituálé, fordította : Cselényi I. Gábor
A mélyből Hozzád száll szavam
Link
Jöjj Szentlélek, jöjj 
Link
Nem lesz egyedül.
Link
|
|
| |
|
3 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-05-14 20:00:29, szombat
|
| |
| |
PÜNKÖSDI VERSEK
Pünkösd a húsvét utáni 50. napon kezdődik. Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele utána Szentlélek leszállt az apostolokra. A pünkösdölés ősidők óta a tavasz ünnepe. Pünkösd az egyház születésnapja is.
A Pünkösd arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus ígéretei beteljesültek. Akik Jézust szeretik, ajándékba kapják a Szentlelket! Nem lankadnak meg az imádkozásban. Betöltekeznek Szentlélekkel! Tovább adják azt, amit Jézussal átéltek!
Ady Endre: SZENT LÉLEK ÜNNEPÉRE
Mikor a basa-rózsák voltak itt
Fejedelmi virágok,
Loptunk idegen kertekből is
A templomért,
Hogy a templomban virágosan
Lássuk egymást,
Leányok, fiuk, nyugtalanok,
Mert csak a templomban
Ének, ima és beszéd mellett
Láttuk igazán egymást.
Hajh, Szent Lélek,
Be ifjú lehettél akkor
S az ákácok is ifjak lehettek:
Micsoda Pünkösdök voltak akkor.
Dehogy, a mai Pünkösdök
A szépek és igaziak.
Nem kell templom, minden templom
S ugy kiván a pünkösdi király,
Hogy tudja, mire vágyik,
Hogy tudja, zavarosból
Gyönyörűen kibontva,
Ki az, akit meztelenítve
Ujféle virágokkal
Tele és teleszór. 
És sokkal szebb azóta
Az élet, a vágy és a lemondás is,
Mióta templom minden
S nem a pöf basa-rózsák,
Akácok, rózsák, semmik
Az igazi virágok,
Fejedelmi virágok.
Minden, minden és minden,
Templom, templom és templom,
Lyányok, lyányok és lyányok,
Szeretlek és szeretlek és szeretlek.
Arany János: AZ ÜNNEPRONTÓK (részlet)
Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
Menny-föld tele volna;
E napot fent s lent megűlik.
E nap oly ragyogva nyílik;
Mint hajnali rózsa.
Áprily Lajos: RAPSONNÉ ERDEJÉBEN (részlet)
Pünkösd másodnapján
gyönyörű a hajnal,
hangos pünkösdölők
indulnak a dallal:
"A pünkösdi rózsa
kihajlott az útra,
gyere bé, viloja,
szakassz egyet róla..."
Megindultunk mi is
frissen, kora reggel,
csilingelő szavú,
cifra gyermekekkel.
Százszor mondják a dalt,
soha el se vétik,
elkísértek vele
a falu végéig.
Balassi Bálint: BORIVÓKNAK VALÓ (részlet)
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.
Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.
Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.
Benedek Elek: PÜNKÖSDI HARANGOK
Olyan szépen cseng a harang,
Mindha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág
Imádságos szava szólna.
Piros pünkösd vasárnapján
Piros rózsa nyil a kertben, 
Kis szivünkben tiszta öröm
Imádsága énekeljen.
Piros pünkösd vasárnapján
Szálljon reánk a szentlélek,
S térde hullva mondjunk hálát
A mindenség Istenének.
Dsida Jenő - PÜNKÖSDI VÁRAKOZÁS
Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idő! 
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!...
És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva...
És nagy szavát az Úr - kimondja!
Füle Lajos: PÜNKÖSD FÉNYÉBEN
Pünkösd... Fényedben élek,
teremtő égi LÉLEK,
erőd gerjeszti lelkem.
Felfogni szent csodádat
nem tudhatom, de áldlak
megújult életemmel.
Az Ige, mint zsarátnok,
hűlt szívemben lángot
lobbantott, hála érte!
Követségében járok,
ahogy a tanítványok,
rajtam a KRISZTUS vére.
Dicsőítsd ŐT ma bennem,
KI nem vetett el engem,
illesse hála, hála,
KI - érte mit se várván -
megváltott vére árán
ISTENNEK, az ATYÁNAK
Gerő Sándor: MILYEN EGYSZERŰ!
Milyen egyszerű,
csak egy kattanás
és fényben úszik
az egész lakás.
Rejtett huzalon
áramló erő
egy kis lámpából
tündöklik elő. 
Szakadatlanul
árad a Lélek,
hol nem gátolják
rút szenvedélyek.
Milyen egyszerű:
csak hit és remény
legyen szívünkben,
s átölel a fény.
Gerzsenyi Sándor: JÖJJ SZENTLÉLEK!
Szólít a dallam, jöjj, égi Tűz!
Hintsd ránk a fényt, ami bűnt elűz.
Úgy kell ma nékünk a drága Láng!
Bajverte híveid szánva-szánd.
Jöjj, drága Szentlélek, adj új erőt,
Nélküled bűs és szegény a föld.
Szólít az ének, szállj, szent Galamb!
Elnémul most minden földi hang.
Tárt szívvel várunk, költözz belénk,
Add vissza nékünk a szép reményt.
Tenélküled létünk a porba hull.
Általad győzünk. Te légy az Úr
József Attila: PÜNKÖSD ELŐTT
Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,
Mint jóllakott túzok, magadba hullva
Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat
Cibálja, tépi vének irigy ujja.
Hiszen tudod már mi a Végtelenség:
A Végtelenség az a magyar bánat
S hiába vergődsz haló hattyúként,
Szomorúbb lélek búsul majd utánad.
Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak,
E végtelen vízen büszkébben ússzál
S csudáljanak, hogy méltóbban repül
Zilált szárnyad az égi Sziriusznál.
Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség,
Mint vadludat rozsdás vessző találja,
Ne sírj, dalold el híres éneked,
Hogy nyögve várjanak újabb csodára!
Juhászné Bérces Anikó: ERDÉLY 2010
Virágbontó május újra itt van végre,
Félreteszem gondom, s indulok Erdélybe.
Hívogat Csíksomlyó lassan már egy éve,
Több százezer magyart Pünkösd ünnepére.
Száguldó az idő, az út futószalag,
Gödrös hátán kocsink zötykölődve halad.
Lenyűgöz a látvány a látóhatáron,
Amikor a hegyek vonulatát látom.
Csodás Királyhágó fenséges magasa,
megfáradt lelkemet emeli magasra.
Sas szeretnék lenni, szárnyalni végtelen,
Hogy a messzeséget felülről kémleljem.
Távolból integet Torda hasadéka,
Látogass meg, nemzet kicsi maradéka.
Zúgó Maros vize messzire elkísér,
Kanyargó medrében velünk versenyre kél.
Zöld remény vetések minden árnyalata
A viruló tájat csíkosra szabdalta.
Székelyföld kenyerét a föld itt neveli,
A Csíki-medencét Hargita öleli.
Fekete földjének szorgos munkálója
Keze nyomán kikel és nő a pityóka.
Mosolyog már a Nap, s a virágzó rétek
Százszínű pompával üdvözölnek téged.
Ezer jázmin csillag, bódító orgonák
Juttatják eszembe édesapám dalát.
Kárpátok gyöngyszeme a mesés Hargita
Fenyvese suttogja, ami e föld titka.
Büszke székely népét nem töri meg semmi,
S mert a hite erős, nem győzi le senki.
Feltűnik Somlyó-hegy, megkondul a harang,
Nincs senki szívében ilyenkor már harag.
Bár nemzetünk fáját vad vihar szétvágta,
Gyökere ép maradt, és nő új hajtása.
Juhászné Bérces Anikó: PÜNKÖSDI RÓZSA
Kerek bokron kerek bimbók
nyújtóznak a fényben,
a mosolygó napsugártól
gömbölyödnek szépen.
Szirommal telt labda bimbók
pattannak serényen,
tündökölnek, Pünkösdünket
köszöntve szerényen.
Selymes fényük az ünnepét
tükrözni akarja,
ezért bontja ki a szirmát
Pünkösdvasárnapra.
A hatalmas virágfejek
szelíd főhajtása
a Szentlélek eljöttének
méltó fogadása.
Püspöklila vagy rózsaszín
engem elvarázsol,
fehér színű bokor körül
illatfelhő táncol.
Belélegzem, s elsimítja
lelkemen a ráncot,
alig várom, láthassam
e gyönyörű virágot!
Kárász Izabella: ÍGY TÖRTÉNT
Lukács 24:36-52/a
ELŐSZÖR: megjelent
békességet kívánva
s a régi tizenegy
hódolattal imádta.
Első rémületük:
- valami lelket látnak -
eltűnt, mikor szemük
hitt már a nagy csodának.
Lábait, kezeit
sebeinek helyével
megmutatta nekik
s ők hallal, lépesmézzel
megkínálták Uruk,
Aki elébük tárta
saját útját, utuk, -
készülve búcsúzásra.
A nagy parancsot is
hogy majd tanúi lesznek
vértanú papjai
a győzelmes keresztnek.
Saját maga helyett
Szentlelkét megígérte,
AZTÁN azt a helyet
velük elhagyva, ére
szelíd Betánia
szeretett határába.
VÉGÜL áldania
kezeit amint tárta
hirtelen elszakadt
a földtől. Sehol nem volt.
Kéklő felhő alatt
átölelte a mennybolt.
Ők néztek utána.
A megnyílt égben látták
Atyja jobbján állva -
s hódolttal imádták.
Kosztolányi Dezső: PÜNKÖSD
Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
Az éj meleg s már perzselő a reggel,
Bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
S ritkán találunk hűvös árnyra már.
Az ég fakó, az éj is rövid,
Alig bújik el a nap egy bokorba,
Aztán ragyogva új erőbe forrva
Kiszáll az égre lánguszályt röpít.
A róna várja a hűsfényű holdat,
Leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,
Leszáll a boldogság a másvilágról.
A néma csillagok reánk hajolnak,
És álmodó, fáradt fejünk körül
Színes, aranyló lepkeraj örül.
Kókay István: PIROS PÜNKÖSD NAPJÁN /Kalmár Magda/
Dalszöveg
Piros pünkösd napján imádkoztam érted,
Piros pünkösd napján vártam visszatérted.
Tele volt a határ nyíló vadvirággal,
Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával.
Mindhiába vártam, ősz is lett azóta,
Elhervadt már régen a pünkösdi rózsa. 
/:Kacagó kis párom többé sosem hívlak,
Hisz a késő, fagyos télben jégvirágok nyílnak.:/
Ugye kicsi párom, mégis visszajöttél,
Nem a tavasz hozott, hanem a hideg tél.
/:Itt maradsz már nálam, s tavasz elmúltával,
Teleszórom az utadat, pünkösdirózsával.
Piros pünkösd napján
Link
L. Horváth Zsuzsa: PÜNKÖSD HAVA
Májusi ég hullatta záporát
hova tűntél, pünkösdi királyság?
Vetések lágyan ringó selymén
hullám-bodrokat rajzol a szél,
ezüst kalászon rebben a fény.
Pipacsok égnek, mint jelzőtüzek,
(vérszínükkel jelezve az ünnepet)
ahogy a lélek vihara közeleg.
Május fűszeres sóhaja kél
jázminok illatát terítve szét,
(szállongó szirmoktól fehérlő lég)
pünkösdi rózsákra ejti bársony leplét,
akác ringatja borzas fürtjeit
megcsillantva felhők könnyeit.
S míg égi gyémántot szárít a Nap
ragyog mindenütt zöld fényű smaragd.
MI VAN MA, MI VAN MA: PIROS PÜNKÖSD NAPJA
(Népköltészet)
Mi van ma, mi van ma?
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz
a második napja.
Királyné pálcája.
szálljon a házára,
ha nem a házára, az úr asztalára.
Lányok ülnek a toronyba,
arany koszorúba,
arra mennek a legények,
sárga sarkantyúba.
Levenném a süvegemet,
annak örülnétek.
Királyné pálcája,
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára.
Mi van ma
Link
Ölbey Irén: PÜNKÖSDI LÉLEK
Szárnyaljon bennem ének:
Legyek pünkösdi lélek.
A nemesben, a jóban
örömmel munkálkodjam.
S a célom itt a földön
az Isten felé törjön.
Mértéken túli mérték,
szépségen túli szépség:
a szeretet csodája
üssön át, mint a dárda
s hevítsen, lelkesítsen.
Éljek reményben s hitben,
s a fénylő igazságnak
igaz ösvényén járjak
s mindig ihletben égjek.
Jöjj el, jöjj el, Szentlélek!
Pecznyík Pál: BÉKEGALAMB
Békegalamb köröz,
ősi Bolygónk felett,
Leszállásra nem lel
sehol, egy kis teret.
Sokfelé haragtól
torzult az emberarc,
múló hatalomért,
régóta dúl a harc.
Egymásmellet élő,
békét valló népek,
már kicsi bántásért,
szembeszállni készek.
Közöttük: - mint üveg -
törékeny a béke,
pedig az lehetne,
népek legszebb éke!
Békegalamb várj még, 
nem kell soká várnod,
lesz béke a földön,
rá lehet majd szállnod.
Ha Jézus megkezdi
béke - királyságát,
betölti a béke,
föld minden országát!
Ezer évig nem lesz
háború, a földön,
béke lesz városban,
pusztán, hegyen - völgyön.
Pecznyík Pál: PÜNKÖSD NAPJÁN
Feltámadott Urunk Jézus,
meny honába költözött,
Pünkösd napján: lángnyelvekben
hozzánk ismét földre jött.
Bűnbánókhoz, bűnbocsátó
szeretettel érkezik,
meg ígérte: velünk marad,
amíg a Föld létezik.
Lelke által, bennünk lakik,
így mi Véle járhatunk,
s utunk végén felragyog majd,
dicsőséges új napunk!
Piován Győző: PÜNKÖSDKOR
Piros pünkösd napján,
mikor gyümölcs érik
életed kalászát
angyalszemek nézik.
Ezüstös harmatot
csorgatnak tövére,
hogy termése nőjön
S vihar ki ne tépje.
Piros pünkösd napján
az Úr keres téged
zúgó szelek szárnyán
Lelkét küldi néked.
Fogadd szeretettel
a mennyei lángot,
növeljen szívedben
hitet, boldogságot.
Pósa Lajos: PIROS PÜNKÖSD NAPJÁN
Kivirított a rózsafa
Piros Pünkösd hajnalán,
Falu végén fehér kis ház,
Ott lakott az én anyám!
Falu végén fehér kis ház,
Fecskemadár, gyer oda!
Százszorta szebb, majd meglátod,
Mint a legszebb palota.
Én Istenem, áldó kezed
Tartsd azon a kis házon!
Eresz alatt villásfarkú
Vidám fecske tanyázzon!
Csókolgassa a födelét
Zöld leveles akácfa,
Hajoljon be az ablakán
Piros Pünkösd virága!
Reményik Sándor: PÜNKÖSDI SZOMORÚSÁG
A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több, mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén 
Szomorún zendül egyetlen igém:
"Hogy születhetik újjá, aki vén?"...
Reviczky Gyula: PÜNKÖSD
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.
Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
Reviczky Gyula: PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon, 
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
SÍK SÁNDOR: RÓZSAKOSZORÚ
Minden ige már betellett.
Az elgördült szikla mellett
Két fehér angyal lebeg.
És felelvén egy a másnak,
Énekelnek és hárfáznak
Szép angyali éneket.
"Jaj, hogy hullott drága vére
Gethsemáne friss füvére!
Keresztények sírjatok!"
"Szél a felhőt szerte fújja.
Él a Krisztus! Allelúja!
Emberek! Feltámadott!"
"Véres ajkán ostoroknak
Izzó gyöngyszemek csorognak,
Forró vére földre hull."
"Fényben fürdik fönn a Tábor,
Zeng az ég és zúg a távol:
Fényes felhőn száll az Úr."
"Vérzi főjét ráfonódva
Sebző tüskék szörnyű csókja.
Szánjátok meg, emberek!"
"Szeretetét ránklehelte:
Ég a pünkösd izzó Lelke,
Zúgnak élő nagy szelek."
"Nézd a véres nagy keresztet!
Jaj, sebes két térde reszket,
Jaj, le kell roskadnia."
"Rózsaszínű fellegekben
A mosolygó mennybe lebben
Asszonyunk szűz Mária."
"Föld megindul, holt megéled.
Jaj, kereszten függ az élet!
Minden elvégeztetett."
"Énekelnek allelúját,
Boldogasszony koszorúját
Szép angyali seregek."
Így dalolt az angyalének,
És mindenek figyelének,
Fű, fa, virág hallgatott.
Minden hívek koszorúja
Énekelje: Allelúja!
Él az Úr! Feltámadott!
Somogyi Imre: JÖJJ EL, SZENTLÉLEK!
Fájó emberszívbe, mint gyógyító balzsam,
Lázongó lélekbe, mint hódító dallam,
Zokogó sírásra, mint öröm harangja,
Életnek, tavasznak hívogató hangja:
Jöjj el, Szentlélek!
Gyenge női szívbe, mint az erő lángja,
Kereső lélekbe, mint lobogó fáklya,
Kedvesség és jóság langyos fuvalmával,
A szelíd Megváltó gyöngéd uralmával:
Jöjj el, Szentlélek!
Kis gyermeki szívbe, mint a csengő ének,
Ártatlan lélekbe, mint a vidám élet,
Ezüstkacagással, angyalseregekkel,
Atyai mosollyal, igaz szeretettel
Jöjj el, Szentlélek!
Családi tűzhelyre, mint a hit szikrája,
- Békesség, boldogság borulván így rája, - 
Magas palotáknak fényes nagytermébe,
Kicsi házikóknak virágos csendjébe
Jöjj el, Szentlélek!
Szomorú özvegyhez, mint a remény napja,
Éhező árvákhoz, mint az árvák atyja,
Könnyek törlésére, orvosság-adásra,
Testvéri szent csókra és vigasztalásra
Jöjj el, Szentlélek!
Bűnnek tengerében hánykódó habokra,
Minden nemzetekre, kicsikre-nagyokra,
Hitnek sugarával, Jézus szerelmével,
Az örök Atyának örök kegyelmével
Jöjj el, Szentlélek!
Somogyi Imre: PÜNKÖSD NAPJA
Aki nem tud a hit szárnyán
A magasba szállni, 
Nem is tud a Megváltónak
Szentlelkére várni.
Ó, emberek! Krisztus nélkül
Mit ér ünnepléstek?
Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás,
Ahol nincs Szentlélek.
Azért tehát Őt várjátok!
Őt várjátok, - eljő
Hittel égő lelketekbe,
Mint a nyári szellő...
Eljön Krisztus szeretettel,
Eljön Szentlelkével,
Ha várjátok s imádjátok
Pünkösdi reménnyel!
Megtelik a szív és lélek
Nemes indulattal,
Ha bevonul oda Krisztus
Teljes diadallal.
Csak úgy lehet pünkösd napja
Áldás, öröm, béke -
A győzelmes, igaz hitnek
Gyönyörű pecsétje!
Szuhanics Albert: A PÜNKÖSDI RÓZSA
A pünkösdi rózsa
kinyílott tenálad,
mégis inkább nézem
két rózsás orcádat.
Május éje csodás,
pünkösd lángja járja,
árva, bús szívemnek
szerelem a járma.
Szent az Isten lelke,
kettős tüzes láng jő,
hej, páros a szív is,
mint két piros felhő.
A pünkösdi rózsát
leszakítnám nálad,
ám ha nemet mondasz,
elemészt a bánat!
Tamáska Gyula: SZENTLÉLEK, JÖJJ!
Szentlélek, jöjj, úgy vár a lelkem Téged!
Gyújts fel szívem, oly sok, benne a vétek.
Cseréld fel erőddel erőtlenségem;
Jöjj és szentelj meg, csak ez a kérésem.
Szentlélek, jöjj, úgy vár a lelkem téged!
Oly sokat szeretnék megvallani néked,
Hogy mindennap gúzsbaköt ellenségem;
De szentelj meg mégis: ez a kérésem.
Szentlélek, jöjj, úgy vár a lelkem téged!
Segíts, hogy eszközöd lehessek néked.
Vezesse szent kezed minden lépésem;
Szentelj meg, Uram... és nincs több kérésem.
Téglás-Hajós Éva: PÜNKÖSDI SZONETT
Ott ülnek ők, magukra hagyottan,
a csüggedt-gyáván összebújók,
az arcukra titkon kámzsát húzók,
vacogó félelembe fagyottan,
legott rohanó szél vad erejétől
zúgva hasad fel a menyei kárpit,
s lángnyelvek ragyogó tüze válik
férfi-merészség védpajzsává. Hevétől
olvad a dermedt szó, hittel hirdetik
- útjukat fehér galambok követik - 
száz nép nyelvén a Mester tanát...
Kellenének most is láng-szemű fények,
hogy Földünkön értse milliárd lélek
a tűz-áldotta Béke szavát
Tóth Juli: PÜNKÖSD
Égen kéklő fénysugárban,
Földön, május illatában,
Vigasztaló tiszta láng
Add a kezed Jó Atyánk!
Hogy enyhüljön mind a kín
Szenvedésünk sebein
Szomjazzuk a gyógyulást,
Édes, lélekújulást!
Túrmezei Erzsébet: PÜNKÖSD UTÁN
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!
Aztán - boldog pünkösd utánba érni!
S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,
pünkösd után - Lélekkel telítetten.
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni.
Krisztusnak élni és másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!
Végh Tamás: PÜNKÖSDI IMA
Uram!
Köszönöm néked a naponta újraéledő reményt,
Az erőt, mely átsegít a hétköznapi közönyön,
A lelkedet, mely lelkemet az őrülettől menti meg,
Őrizvén bennem a szellem, s a szív vigasztaló szavait.
Köszönöm a nyugalom pillanatait, amikor idebenn
Épülhet a rend, és az értelem rendezheti sorait,
S kicsinyes dühök nem festik homállyal a fény ablakait.
Köszönöm a társakat is, kikkel együtt visz a sors,
Óvd életük, hisz maga van mind, mint a levél,
Melyet a szél sodor.
Uram!
Én csak dolgozni szeretnék, s épebben élni kicsinyég.
Látszatok változhatnak kívül, de logikád mélyen belül,
Hiszem Uram, hogy mindenkoron érvényesül.
Ámen.
Vida József: PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG
Pünkösdi királynét
Választ a leányság,
Virágkoronával
Meg is koszorúzzák;
Felültetik aztán
Mennyezetes trónra
S egy sereg leányka
Lesz alattvalója.
Felséges királyné,
Figyelmezz szavamra,
Nem is bánom én azt,
Ha Isten is hallja:
Fogadd hódolásom,
S nem egy esztendőig,
Híved maradok én
A sírom széléig.
CSÍKSOMLYÓ ÉNEKE
Ki az édes Szűzanyát szívből szereti,
Szent örömmel siessen őt köszönteni.
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Ki a székely nép földjében kivirágoztál.
Örömében sír bennünk a szív és lélek,
Hogy mi itt köszönthetünk, jó Anyánk téged
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Ki a székely nép szívében kivirágoztál.
Nyitva áll előttünk a somlyói templom,
Ahol eltűnik minden bú és fájdalom.
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki Erdély hős földjében kivirágoztál.
Itt örömgyönggyé válik a bánat könnye,
Lecsendesül a kebel zajló tengere.
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki Csíksomlyó kertjében kivirágoztál.
Átvesszük üzenetedet Csíksomlyói Szűz,
Katolikus hitünkhöz a szeretet fűz!
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki a magyar lelkekben kivirágoztál.
A csíksomlyói búcsú
A csíksomlyói búcsút hagyományosan pünkösdkor tartják, a székelyek nagy ünnepe. Messzi földről érkeznek a zarándokok a kegytemplomhoz, Máriát dicsőíteni. Története 1567-re nyúlik vissza, amikor is a székelyek legyőzték János Zsigmond seregeit a Hargita Tolvaj-hágójánál. Ennek a győzelemnek az emlékére kezdtek el a hívek a kegyhelyre járni, hogy pünkösd napján együtt várják a szentlélek eljövetelét. Manapság több ezer hívő is eljön a világ minden tájáról. A csángók, a székelyek, a magyarok együtt imádkoznak a Szűz Anyához, sokan nyírfaágat tartanak a kezükben, amit Mária szimbólumnak tartanak.
Ahol egyszerre dobban minden magyar szív
Aki már volt azért érzi szívében és egész testében a bizsergést, aki még nem élte át az élményt kíváncsisága miatt vágyik a csíksomlyói búcsúba. Nem sokkal dél után megkezdődött a Csíkszereda mellett fekvő Kis Somlyó és Nagy Somlyó hegy közötti nyeregben a csíksomlyói pünkösdi búcsú és zarándoklat szertartása.
A csíksomlyói pünkösdszombati búcsúra idén is több százezer gyalogos zarándok indult. A magyarság legnagyobb vallásos, ugyanakkor a hit mellett közösséget is erősítő ünnepére az egész világból jönnek, legtöbben a Kárpát-medencéből, Székelyföldről érkeznek, és a Somlyó-nyeregbe idősnek, fiatalnak, betegnek és egészségesnek egyaránt fel kell kapaszkodnia. Ez a minimális zarándoklat megkerülhetetlen, a test és lélek próbája.
,,A fizikai út, amely elvezet a kegyhelyre, olyan lelki úttá válik, amelyen megtalálod az irgalmas Atyához visszavezető utat, megízleled az elmélyült imádság gyümölcsét, felfedezed életed értelmét."
Csíksomlyó ÜZENETE
"És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad."
Wass Albert
PÜNKÖSD köszöntő 2016 ban
/Egy csokor virággal, főként pünkösdi rózsával és Mozattal - A Varázsfuvola egy részletével - köszöntsük 2016-ban a Pünkösdöt/
Link
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Húsvét - Pünkösd |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-05-12 19:00:49, csütörtök
|
| |
| |
CSOÓRI SÁNDOR
Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. -) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
ANYÁM FEKETE RÓZSA
Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét -
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.
Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtől
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.
Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.
Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
Anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
,,segítek, azért jöttem".
Anyámnak fáj a feje -
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi -
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.
Csoóri Sándor - Anyám fekete rózsa - a költő előadásában
Link
ANYÁM SZAVAI
Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.
Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.
Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.
Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.
Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilus tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.
BÚCSÚVERS
Te távolodsz?
Vagy én távolodom?
Futnak a vonatok észak felé és dél felé
s erdők nyomulnak közénk,
szigorú vadvizek.
A tanyák fölött hosszan köröz,
levegőt sarabol egy vércse,
mintha a veled összekötő
hajszáldrótokat kaszabolná.
Voltál valaha valakim,
voltam én is világjáró árnyékod neked,
most egy röghözkötött, csonka szélmalom
árnyéka lehetnék csak a perjefűben.
Fürjek, fácánok futkorásznak
közel a töltés mellett,
ezüstnyárfa levele remeg -
Látsz-e még valahol szikrázó, zöld levélfényt,
mely szökésemben is utolérhet?
Látsz-e sást, szitakötőt s gyászoló kutyát
az én szememmel?
Múltadnak múltja leszek,
búcsúzó világtűz
e kiüresedő délutánon.
Ha nem kifosztott testtel halnék meg én is,
talán bűnösnek érezném magam
megrabolt életedért,
de így csak lesütöm szemem
és szökevény homlokomat a szélbe tartom.
Amit elveszek tőled,
visszaadom most gyorsan
árokpartnak és fasoroknak,
vissza az elmaradó nyári síkságoknak: ragyogjanak.
Legyen határtalan újra, amit kezdetben
annak hittünk,
legyen határtalan, de most már nélkülem.
CARMINA BURANA
Hányfelé, élek, istenem!
a házam itt van, ott a kenyerem,
asztalom holdsütésben, székem fagyban,
szemem sajduló gyászban hagytam.
Csellengő napok pásztora -
vagyok a Mindig, vagyok a Soha,
szakadt estéken nő alszik velem,
vagy a gyöngyöződő, kifáradt végtelen.
Budán vagy Pécsett, egyre megy -
ott gyúlok föl, hol kedvem tönkre megy,
ott éledek, hol mások föllazulnak,
borért és bánatért vagy altatókért nyúlnak.
Talán ha volna otthonom
s körülmoházna gyöngéd oltalom,
ez a világ mézesen rámtalálna
s mint édesfiát, jóízűn fölzabálna.
Hát élek, ahogy élhetek,
avas deákként mondok éneket,
torkom reszel, hangszálam sodrott birkahúr -
nem leszek soha pártfő, se tisztes gondnok úr!
CSAK NAPOK VANNAK
Vissza, vissza, de hova vissza?
Nincs többé nyár az évszakok közt,
se tél, se lomb-világ, se szép, macskaszemű ősz,
csak napok vannak: delek és esték,
egybemosódó, züllött reggelek,
amikor a fejem s a távoli tengerek is darabokban.
Vissza, vissza, de hova vissza?
Otthon a kertben Hold röntgenezi éjszakánkint
a nyúlánk mákot és remegő, zöld
televíziós-fényben várakoznak az almafák is.
Minden átfésült hely már idegen hely ott,
minden fémhátú bogár szentjánosbogárnak látszik.
Vissza, vissza, de hova vissza?
Szavakhoz? Csöndhöz? Nyelv-magányhoz? Már csak egészen kevés
szó maradt, amely ragaszkodik még saját hitéhez,
egészen kevés remény a megroskadt Isten
árnyához közel, hogy ajtóról ajtóra és országról
országra járjon, mint süvöltő, félnótás szentek.
Vissza, vissza, de hova vissza?
Az elrabolt s a megbecstelenített idő
a város falai közé már nem szül új időt nekem
és nem szül új múltat a völgyben kitakaródzó szerelem sem.
Haragos diólevél teng-leng fölötte, csapdos égre,
pedig a felhők is üresek már, mint kifosztott, régi királysírok.
DERENGÉSBEN
Hajnal van, arcodra ébredek megint.
Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta.
Azt akarom: maradjon minden így,
derengésben, ahogy az ég akarja.
EKKORA SZERELEM ELŐTT
Ekkora szerelem előtt
egész testemmel becsukódom.
Elalszom, mint idegbeteg,
kivel máklevet itattak;
a lábam kő, a fejem ólom.
Ekkora szerelem elől elbujdosom,
hogy el ne pusztíts.
Hal leszek, tenger, lángoló fa,
bőröd ébresztő, ostoros víz,
kezed tükre, meggy íz a szádon,-
apránkint fald föl árvaságom!
Ekkora szerelem elől
a temetők is égre úsznak,
mentik lakóik szégyenét,
hogy csak alusznak, elalusznak.
ELENGEDNÉLEK, VISSZAHÍVNÁLAK
Elengednélek,
visszahívnálak,
nagy vízben vetnék neked ágyat
s fáradhatatlan tengerészed,
kezemmel körülhajóználak.
Amerre mennél,
mennék utánad.
Nyár van,
kiköltözöm az ég alá
szerelmed nomádjának:
süssön a Nap, mint a végzet -
egész testemmel
égjek!
Erőt az elérhetetlen jövő ad
s holnapi romlása a vágynak -
Darazsak golyózápora
luggatná át a koponyámat,
venné a világ véremet,
de én csak mosolygok,
mert látlak.
Elengednélek -
visszahívnálak -
hangya-gyászmenet hömpölyög,
előle eltaszítanálak.
Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék s a világot
elsötétíteném
hajaddal.
EZ A NAP
Egy nap veled,
egy nap megint az őrület:
szobád és tested félhomálya,
csöndje és határtalansága.
Kitakart szád és semmi más -
ott kint vadszőlő villogás:
az égen véraláfutás.
Vakmerő remény így szeretni,
melledért, szádért megszületni,
földdel, egekkel keveredni.
A nyár, mint a vér, megalvad,
összeomlik, mint birodalmak:
virág-romok,
levél-halottak
gyűlnek körénk gyöngéd mocsoknak.
Ne félj, nem félek, ez a nap
bebalzsamozza ágyadat,
kezedet, hallgatásodat
s fekszem melletted akkor is,
mikor az álom hazavisz,
mikor már nem lesz több szavam,
csak ennyi:
szél van,
este van.
EZ VOLTÁL
Voltál márványon elalvó arc,
voltál a hűtlenség sebe,
álmomban szél, meztelen próbabábu,
s végül: nem voltál semmi se.
ÉJJELI UTAZÁS
Siklott a gyors a süket tájon
s dohogva hagyott mindent hátra:
a jegenyék, mint kuglibábuk
dőltek bele az éjszakába.
Ablaknál álltam s émelyegve
ki-kilestem a sötétségbe:
jön-e a Hold és jön-e véle
kígyózó csillag-szerelvénye.
S jött, jött a Hold az égi pályán:
tündöklő érc, rakéta-mozdony,
felhőnyi füstje szakadozva
készülődött, hogy lecsapódjon.
Lassan álmosság-pernye hullt rám
s a bőrülésben hátradűltem-
ottfönn villóztak már az űrben.
ÉNEKEK ÉNEKE
Ez itt a csípőd, a tomporod, a hátad.
Páros szép melled, mint két tüzérségi állás.
Ez itt a szád, a szemed völgye,épp egy
üstökös csóva-fénye siet át rajta.
Ez itt elárulhatatlan hajad, ékesszólásra ingerel
az elgazosodott temetők közelében.
Nem is tudom: szeretlek-e, vagy csak
hódolok neked kalandos ujjaimmal?
Kezem egy elsötétített városban
évek múlva is rádtalálna.
FALUSI DÉLUTÁN
Jaj, ez a sárga nyár engem halálra untat.
Pihegni látom rokkant, elnehezült falunkat.
A csönd, a csönd fölötte világnagy liliom,
szárán a Nap-bogár mászik hallgatagon.
Ásít a körtefa, elejti zöld gyümölcsét,
totyog egy kacsa érte, csattogtatja a csőrét.
A kertben kutya jár? - rebbennek a tyúkok,
széttört csillag a lábuk, a tolluk elpotyog.
Por száll az úton s nézd csak! egy vad tehén szalad,
szeméből rémület leng, hosszúkás vér-szalag,
farkával bőszen csapkod, eldobná a fejét,
a csordán egy tinó szúrta ki a szemét.
Megáll a postás, nézi, de aztán megy tovább,
újságot nyújt a korhadt, becsukott kapun át,
van abban épp elég lelket borzongató:
rossz hír, gond, háború, nem embernek való.
Sár lesz a vérből, gondból: örök a csönd marad,
a kasza-kapa munka fullasztó nap alatt.
A faluvégi Krisztus, ki halt kereszthalált
példaként fonnyad el, mint megfeszített virág.
Határba aki ballag, határból aki jön,
látja pléh-vonaglását s már nem szól, nem köszön.
De néha nyers kölyök, ki kószál egymaga,
megáll előtte, nézi, bennreked a szava,
zúgnak fejében bűnök, félelmek, ősmesék
és mint ki az egészből egyetlen szót sem ért,
követ ragad a földről, a Szenvedőhöz vágja
s elszalad, elszalad, de hallja hét napig:
valaki nagyon jajgat a sárga csöndű nyárban.
A FEKETE-TENGER PARTJÁN
Elmúlik ez a nap is nélküled, Magyarország.
Hiába gázolok tengerhomokba s hiába lépek
a víz hideg csapdáiba, nem érzem közelséged;
földed a messzeség nagy fái eltakarják.
Nyár van; virágok lobbannak föl a parton, mint a
magnézium: vakító sárgák, hanyatló lilák -
s ha nő lép zöld erkélyekre, az üveg-szállodák
is gyönyörű pusztulással röppennének magasba.
Ki tanított örülni engem nyárnak, nőnek
s fölényes pusztulásnak? Te, kis folyam-melletti ország?
Benned sebeztek föl először nők? nagymérgű rózsák?
s azóta hurcolnám magam, bejárva minden földet,
hogy fölvérzett kezem hűsítő tengervizében,
kék tájakban s kék fellegekben megmerítsem?
FÖLDRE SZÁLLT FÁK
Már rég nem egymást szerettük,
csak a szerelmet együtt;
a fákat, melyek, mint Grécó megnyúlt angyalai,
hajnalonkint
a földre szálltak;
folyók fémdrótjait,
mert gyerekesen elbotlottak.
De a víz alatt már
becsukott szemmel feküdtünk -
Külön országa volt már a hajadnak,
külön ágya a mosolyodnak.
Már rég nem egymást szerettük,
csak a szerelmet együtt.
Menny dörgött? Rá mondtuk:
a fal vakolata serceg,
vagy a padlórések kis tüzérei
ágyúzzák szét a csendet.
Hazudtunk és nevettünk.
Tudtuk: a jövőnk árulás lehet csak,
de mint az árulók, féltünk:
ittuk az időt, akár a rumot
s egymás gyalázatában hittünk.
Már rég nem egymást szerettük,
csak a szerelmet együtt;
veszteségünket, mely mint a belső vérzés,
elárasztotta testünk,
átszivárgott a bordák közén,
az ingek hajnalát beszennyezte
s terjedt tovább kenyérre, sóra,
földre száll fákra, reggelekre.
HA ENNYI VOLT AZ ÉLET
Megmelegszem kicsit ebben a versben,
ha már a szemetekben is tél van, hófúvás
és a fölburogatott asztalokon is jégcsap.
Jöttök-mentek, siettek, a forgóajtók
szűk rekeszében ott esetlenkedik
közöttetek a halál, de ti már őt se
veszitek észre, mint akik eladták
szembogarukat valamelyik balkáni piacon.
Volt idő, amikor még fázni is tudtunk
együtt. Mind a húsz körmünk
kint éjszakázott a hortobágyi hóban.
Forgott a felvevőgép, sötét berlinerkendők
bojtjai lobogtak a tanyák közt zúzmarásan
s háttal az éjszakának, zúzos tarkónkkal
tudtuk: mögöttünk ott a végtelenség.
Volt-nincs világ. A szívek azóta reumásak.
A bőr alatt mélyen sérült szavak és sérült
forradalmak hevernek temetetlenül -
S márcsak a kutyák zabálhatják föl őket.
Ha ennyi volt az élet, jó, hát belenyugszom.
De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás
fényébe kellett volna odaállnunk
egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal
csak úgy arrébb kullogtunk? Ki ráz meg minket
ezért? S kicsoda szakítja szét mellünkön
a színváltó, bécsi inget? Ülök, didergek,
próbálok átmelegedni a versben. Hiába. Sok kicsi űrt
hordok magamban, mintha várakozó sebek volnának
bennem. Várakozó és gyógyíthatatlan sebek.
HA MEGÉRINTLEK
Mért írjak verset,
ha veled lehetek?
Csak azért,
hogy az időt kicifrázzam
és szaporítsam a szót?
Kézbe kapom inkább a Napot,
mint a kugligolyót
s a láthatár erdeit
döntögetem a kedvedért
halomba,
egy rakásra.
Mért írjak verset,
ha veled lehetek?
Szebb a te melled, mint a legváratlanabb hasonlatok
és a szád, mint a legmeztelenebb rím.
Nyár van,
kézfejed éget, mint a nagyítóüveg,
a hasadtól meg átforrósodik
a tóparti homok.
Madarak járnak feléd
s vonatok.
Egy-egy pillanatra, ha fölöltöztet a füst,
szemem kapkodva levetkőztet -
Nem is tudom, mért akarlak folyton látni?
Ha nádas volnál: a nádast nézném
Nem is tudom, mért akarlak folyton látni?
Ha nádas volnál: a nádast nézném
s ha föld: a földet.
Mért írjak verset,
ha veled lehetek?
A szavak kiüresednek, mint ősszel a nyaralók,
meghalnak, mint az emberek,
de ha megérintlek,
az érintés halhatatlan marad:
nem akar jövővé változni,
se emlékezetté -
Mért írjak verset,
ha mindenestül a tied lehetek?
A lábadé,
a kezedé,
a leheletedé!
A HARMADIK NAP ESNI KEZDETT A HÓ
Az első nap arra volt jó,
hogy mindent elfelejtsek;
a második arra, hogy
mindenre emlékezzek.
S a harmadik nap esni kezdett a hó
és megszületett a sejtelem,
hogy mostmár mindig esni fog,
homlokodtól a szádig,
szádtól az ágyékodig,
végig a tested hosszán,
végig az életemen.
Havazni fog a mennyezet,
a telefonkagyló, ha fölemelem,
az elmosódó gyerekkori ég,
ha hátranézek.
Megrekedt fák és
megrekedt kazlak közt is
csak a hó kísértete kószál,
az elsötétített földeken megül,
a háborús menekülőket megkoronázza.
És tudtam már,
hogy nem leszek egyedül,
elkísér ez a hóesés,
ahova megyek,
leül mellém a vonatba,
átkel velem a tengeren,
füstölgő autógumik
s levegőtlen városok
éjszakájában.
Megszólít anyanyelvemen
s országot hódít nekem,
mert országot hódítani te akartál.
S ha már hazám se lesz,
mert nem lesz erőm vallani róla,
bezárkózom ebbe a havazásba,
mint aki fehér inget vesz föl,
fehér inget az utolsó napon.
HOMLOKOD HOMÁLYÁBÓL
Kiszolgáltatsz a boldogságnak,
s már nem is tiltakozhatok.
Elmentél s nyomodban esni kezdett a hó,
hogy itt maradjon belőled valami.
És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből
attól piros a képem:
járok azóta hömpölygő huzatban,
utcákat fölsebző zenében.
S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket
ahol velem szerettél volna járni-
A hajad, a hajad fészket kereső fecske,
a Napba akar szállni.
Elképzelem a szerelmet is, de csalódom:
jobban szeretsz te, jobban:
Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék
hazátlan pillanatokban.
A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben.
Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok.
A nyár ideszalad, a tavasz itt topog
S homlokod homályából csapkod felém egy lepke.
HÓHULLÁSBAN
Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
fehér körökben keringőzve,
szempilláidra zuhannak,
elalélnak és meghalnak.
Nézem a pillád lágy ívét,
mint gyönge virágkerítést,
s mögötte azt a kertet,
mely télben is melenget.
Csendes az este, menjél be,
hullongó álom hintsen be,
öröm száll a pelyheken;
hóhullás a szerelem.
IDEGSZÁLAIVAL A SZÉL
Itt kékül meg a kezed
s cintányér-arcod itt csattan a földhöz.
Nincs másik idő, mely befogadna,
másik ország, mely nevet adna:
ideköt
idegszálaival a szél,
pamutszálaival a köd
s a végső türelem is ideötvöz.
Elsüllyedt szekértengelyek
forgatják ezt a földet
tavaszba,
nyárba.
A szőlőkarókkal kivert hegy:
Szent István ittmaradt koronája.
Hallgasd,
a tolongó űri zaj:
csikónyerítés, patadobaj.
S a cseréptányérok repedése, mint a csontoké.
Ezer esztendő törik szét velük:
Hunyadi László nyakszirtje, válla -
Futhatsz a szeplőtelen Notre Dame elé,
vonagló sátán-torkaiból is az ömlik, az a szennylé
földed nyomorúsága.
Mint húsban vándorló szilánkot,
hordod magadban romjait;
s ha már sebesülésed ideköt,
ideköt gyógyulásod is.
Feküdj bele a sárba,
borona-rücskös tüske-ágyba,
nevess vagy vicsorogj -
Ölelni másutt is ölelhetsz,
de ölni csak itt maradt jogod.
ÍGY LÁSSON, AKI LÁTNI AKAR
Hagyom megráncosodni
szépen ezt az arcot,
ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét
s nem taposták le durva póklábak közönyösen.
Hadd lásson, aki látni akar
a gesztenyelombok emlékezetéből
kikopni csöndben
s ebből a városból is,
amely taszigált, ölelt, ámított, lebegtetett.
Szemem a szobrok arcáról
ma is a tornyokéra vándorol,
aztán az égre s vissza, kialudt tüzeket lát
az elüszkösödött királyi várban,
és vérben vonagló tömeget az Országház körül.
Hadd lásson így, aki látni akar
tonnás halántékcsonttal
ballagni a mindennapi sötétség felé,
mielőtt még a lámpák mint emlék-mécsek, kigyúlnának.
Lehettem volna léha szökevény itt,
szemfüles világ-tanú,
de szavak, hóförgetegek és botorkáló esők
barátja lettem inkább,
aki hátracsavart fejjel is
a maga megtéríthetetlen álmát
álmodja végig:
a félresiklatott remény évszázadában
az erőtlen szabadokét.
Még jönnek évek, talán még jönnek,
de aki látni akar engem,
így lásson majd gyöngén is erősnek,
az ég sátorponyvája alól kilépni végleg.
Megőrzött arcomon a ráncok,
mint költők összegyűjtött versei,
távozásommal hódítsanak!
Megáll még tán egyszer a gőgös város is,
bevallhatatlan gyászát elrejteni.
KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS
Azt mondják holnap lesz karácsony -
Tornyos fenyőfám fölcicomázom
csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
tulipán-szívű csengőkkel
s alárakom a kerék Földet,
ajándékként ígért jövőnket, 
kicsomagolt vad álmainkat,
értünk vérző hatottainkat,
lemondásaink jaj-nyugalmát,
mint horpadt, sápadt aranyalmát.
Aztán majd én is alá állok
és míg a Borzas fényesség lobog,
gajdolgatok, mint kancsal pásztorok.
KÉK HÓ, KÉK MADÁR
Kék a hajnali hó,
kék a hajnali szél,
kék a nők szeme alján
a patkós hold-karéj.
Bujkál a villamos,
kék barlang most az utca,
ha szállna száz madár,
gyöngy-villámként suhanna.
A hólapátolók
körmüket fújják fázva,
mert kék az is, mint széthullt
csillagok kék szilánkja.
Megyek munkába reggel,
nincs semmi vígaszom,
csak a hó katonazenéje
a csontkemény hídon.
Asszonyom fölkel, mosdik,
csipogó vize kékes -
kintről ibolya árnyak
hajolnak a szeméhez.
Megáll és rámgondolván
egy percre meg is retten:
nem keresem-e sorsomat
ibolyakék szemekben?
Aztán egy nagyot sóhajt,
továbblép s tűnődően
dúdol egy kék madárról,
ki sétál kék mezőben.
KIFELÉ A NYÁRBÓL
Ebből a nyárból se marad más,
csak a tegnap esti barbár kicsapongás
emléke: a dombot szétrugó mozdulat.
Már viszi is a korai vonat
a hantokat s a fényes romokat
a tájról: hajad szétzilált rakományát,
csípődet, széna-ágyadat;
a birkacsapások sár-göröngyeit,
a fűben kinnfelejtett könyveinket,
tollászkodó énem sötét árnyékait
a fák alól. A szombatokat, vasárnapokat.
Viszi, viszi a virágok nevét
az űrbe, föl a vakvilágba,
vagy még azon is túlabb-túlra,
hol csak most hűl ki egy-egy bolygó
és még se bűn, se csoda nem virágzik.
Nyitva az ősz országhatára, tárva, nyitva.
A hegyek tetején búcsúpohár.
Megállok egy fa mögött s nézem,
mintha a sárga erdő felé te rohannál.
LASSÚ, MÁJUSI ESŐ
Esik, esik, csak úgy magának.
Két órája kopog a tetőm.
A karcsú akácfürtök,
mint bőrig ázott, első áldozós leányok
összebújnak a magasban. Szemérmük
szép rejtekhelye is látszik.
Elsistereg egy-egy villám is néha.
Veszett fejjel a halálba rohan.
A féltékenykedéseim cikáztak
rajtam át így, még ifjan
s bután, amikor minden szerelemben
a világ elvesztésétől féltem.
Ma már nem féltek semmit és
nem félek semmitől. Túl sok
háború volt az életemben, túl sok
álmatlan év és töredék-szerelem.
Fonnyadoztak köröttem Budapest fái,
de én az erdők tüdejével lélegeztem.
Ha múltamra gondolok, hány ilyen
eső szakad! Hány apró láncszem
Isten ujjai közül! S nemcsak a
tetőmön kopognak, hanem a csontomon is.
Halottaim fényes homlokán, amelyek
mint a megállt órák, számonkérően néznek.
Esik, esik, csak úgy magának.
Két órája kopog a tetőm.
A karcsú akácfürtök,
mint bőrig ázott, első áldozós leányok
összebújnak a magasban. Szemérmük
szép rejtekhelye is idelátszik.
MÁR CSAK A HAJADNAK KELL
Mit hallok újra? Szélfújt éneket?
Vagy csak suhanó, könnyű szavakat?
Bokor-beszédet a sziklák alól?
Vércse-jajdulást Isten közeléből?
Azt mondod: legszebb szálloda az erdő:
az ég felé is sok ablaka van.
Kinyitni csak te tudnád sorban őket,
kilincs se kell, elég a szemed hozzá.
Talpunk alatt ág roppan, madárcsontváz,
özvegyen maradt vén kövek nézik:
kik is vagyunk és hova kaptatunk?
Derékig érő hajad válaszol nekik.
A völgyben lent forgószél toporzékol,
jönne utánunk, nézd csak már jön is,
Száll vele holtak pora s isteni zúgás,
Már csak hajadnak kell égre csapódnia.
MENEKÜLÉS A MAGÁNYBÓL 
Házakat emelt körém a sötétség -
s a házakban nem lakik senki.
Fákat ültet körém a képzelődés -
s a fáknak nem támaszkodik senki.
Gyerekkoromból egy fekete kutya
szaglászgat erre, habos a szája széle,
fölnéz az égre
s üres az ég, akár egy kinyalt kutyatányér.
*
Nevetnem kell ezen a buta magányon,
mint egy kitalált állatfajon,
nem ezért születtem én a világra,
nevetnem kell hát magamon.
Egyetlen titkom van csak: szeretek élni!
s nem takargathatom tovább, mert elmúlik az élet.
A képzelt fák közé tévedjen be a Nap
éles fejszével és sikoltó körfűrésszel.
*
Szükségem van az ifjúságra,
mint útlevélre az utazónak;
szükségem van a kezetekre,
hogy minden magányt leromboljak;
a szátokra, hogy a megromlott
igazságokat porba köpjem -
elvész a föld, ha nem élhetek
boldogítóan s vakmerően.
*
Utak röppennek el szemem előtt,
mint éjjel fénycsóvás bogárkák.
El kell indulni minden útra,
az embert minden úton várják.
Nincs halálos érv a maradásra,
csak a találkozásra s a kalandra -
Jegenyék, zöld, zöld szökőkútjaim,
záporozzatok tavaszt a magasba!
MENNYI JÁTÉK ÉS MENNYI FÖRTELEM!
Csonka szonett
Mennyi játék és mennyi förtelem!
Itt toll-labda száll, amott borzas aknák
Roncs autók közt tangóznak a kurvák.
Nekik a temető is táncterem.
S mindegy, hogy hétköznap vagy lángos ünnep
Dante szíve helyén szilva kéklik.
Nem ránt föl többé istenkéz az égig.
A pokol szeret minket s az is bűntet.
Hőskölteményt ha ma írnál, barátom
a férfinőről írj, ki kuncorogva
megy el vizelni minden zöld bokorba,
bár jól tudja, hogy több élete nem lesz.
A holttér hőse ő, önmagával is játszik,
s nevetve sír, míg bevérzik a torka.
MIT IRIGYELTEK TŐLEM
Mit irigyeltek tőlem, állatok:
ablakom alatt parázsló kutyák,
kocsirúd mellett homályló lovak?
Szög-orrú cipőmet, gyöngyház inggombomat?
Nyakkendőmet, mely mint egy hosszú, nyári délelőtt,
áttüzesíti a krétapor-időt?
Mit irigyeltek, maszatos dögök:
faluvégi sárkocsmák töltelékei?
Az ágyamat, melyben majd meghalok?
Folyóba rakott kövek a csillagok -
ugrálok rajtuk,
hátha elérek valami túlsó partot.
E mindennapi szökdelést irigylitek?
Vagy hogy fölfalhatlak benneteket?
Véretek mocska; szentkép a falon.
Nyögéstek, sivítástok: kivégző zene -
Mit irigyeltek tőlem, állatok?
A szerelmet, mert kettéhasított
s a város kapujára kiszegelt?
A jóságot?
a bűnt?
a bemeszelt
emberarcok körém épülő kerítését?
S a legfőbb rosszat, hogy magamtól is félhetek?
Ezt a verset?
ezeket a kölcsön-szavakat,
melyek, akár egy tankhadosztály, földörögnek
s visznek lappangó háborúkba?
A test fenyegető csöndjét,
mellyel a vihart fölruházza?
A végtelenség szálkáját
s a véges himnuszokat agyamban?
sejtjeim utolsó érvét,
melyet, mint bádog-kést, emelhetek a halálra?
MILYEN ORSZÁG EZ?
Milyen ország ez? Ringy-rongyok a fákon.
Vértanuk helyett részegek a falnál.
Egyikük dúdol, vezényel magának,
másikuk alszik fakó cementzsákon.
Velük a családjuk is: négy borosüveg.
Alig férnek el a szük kapualjban.
Bedobhatták volna őket a Dunába,
de jó, ha az embernek valamilye csak van.
A nagy, izzó rügyek most ébredeznek
a kertben, s autó autó után rohan.
Elkezdi Isten söpörni a várost.
Jó reggelt! Jót! - köszön az embereknek.
A zsákon alvó nem tudja, hogy hol van.
Alszik tovább a hajnali mocsokban.
NAPOT IGÉRTÉL
csonka szonett
Napot ígértél nekem, Istenem!
Meleg tengert és forró homokot,
amelyben ropogósra sül meg a remény
és halálaimból is föltámadhatok.
Mi lett a lázas ígéretből? Semmi!
A tengerből éles borotvapengék
röpülnek ki a partra s összevérzik
a térdem, lábfejem, mint amikor rég
a réti folyó sásrengetege közt
naphalaidat hajszoltam vadul,
hogy csodáidból jusson nekem is.
Jutott, jutott, de egy sincs már sehol.
A tengerből egy bika lép a partra.
Lehet, hogy ezt egy más Isten akarja.
NEKEM MOST ELÉG, HOGY SÜT A NAP
Nekem most elég, hogy süt a Nap.
A nyár agyagedényéről lepattognak a virágok.
Nekem most elég, hogy a fák mozdulatain túl
a mozdulatlan hegyekig látok.
Tökéletes a messzeség és a magasság,
mint a tenger vagy mint egy viharzó női test:
szemem vonzáskörében itt remegnek
s bizonytalanságukkal boldogítanak.
Nekem most elég, hogy süt a Nap.
Látom az elhagyott folyókat; keresik egymást,
látom az arcod a délutáni álom tenyerében
s a babafejű rózsák körmenetét körülötted.
Nem akarok semmire emlékezni,
csak arra, ami ezután lesz, ami ezután lehet.
Fejet hajtok jövendő létem előtt,
mert az még nem én vagyok, az még a mindenség maga.
Nekem most elég, hogy süt a Nap,
hogy érezhetem az érzéketlen kövek melegét is -
Érlelem magamban a csodálkozást számotokra,
hogy annak örömét hagyjam rátok a koponyám helyett.
NEM FÉLTEM SOHA SEMMITŐL
Nem féltem soha semmitől, csak a
gyáva halál lohasztó cselvetéseitől.
Folyton itt ólálkodik most is körülöttem,
mint egykori besúgóim. Jön, megy, szimatol, vizslat,
rákönyököl egy falevélre, egy kapudúcra,
s onnan figyeli, hányszor lélegzem félpercenként.
Talán a három világhírű tenorista hangszálain is
o futkorászik föl-alá, hogy szájukból
láng csapjon ki s emésszen meg engem mindenestől,
legyek a gyönyörködés
és a földöntúli szabadság martaléka.
Az o zsákmánya lehetne bármi a földön:
a bazalt, a kő, a tenger sóhaja, az augusztusi éj
barokkos kupolája, göndör angyalkahaj, angyalkalábujj,
övé a Szahara minden homokszeme,
a lópokrócról világgá ugró szöcskék,
de láthatóan neki én kellek csak: a vérem, a húsom,
Ady rám hullott haja szála, amelyen úgy ülnek
sorban a szerelmek, évek és sötét planéták,
mint villanydróton a fecskék.
Tél jön megint. Mocsok és köd. Isten vidám szeme
büdös kukába hullik, szétrohadt paplanok
és szétázott platánlevelek közé.
Néhány pillanatig még látom, ahogy kihuny.
Megállnék fölötte, mint hátára esett szarvasbogár
teteme fölött, de máris odafurakszik mellém
a Nagy Jelenlévő, s a nyirkosság szolgájaként megérint.
Egész a csontomig nyomja ujját.
Álmodom talán? Megcsap a szél. Nem álmodom.
NYÁRI DÉL
Miféle álom úszkál a szilvafák alatt,
hová a nyár taszít?
Arany csordában járnak a darazsak
inni a vályuig.
A pajta hűs terem, elhagyott ócska színház,
kellékekkel tele.
Kaszák s cséphadarók közé egy paraszt-Hamlet
éppen beillene.
Vakít az ól, falára lovat vés egy gyerek
s a lóra katonát.
Galamb-álarcban múzsa röppen a földre le
s elvezeti lovát.
Egyszerű nyári dél, sárgulsz akár a tök,
szérűkön fölpúpozva -
aranykor-végi fényed odaégeti testem
árnyát a kertkapukra.
Lehetne vad e föld, játéktalan, borús,
homok- vagy kő-világ,
s be jó, hogy mégsem az! Isten helyett rigók
szállnak a kerten át.
ÖRDÖGPILLE
Ha mégy a lépcsőn lefelé,
ne nézz vissza a fordulónál,
ne áruld el, hogy visszajössz
s ha szólnék - visszaszólnál.
Piros homály csapkod utánad,
mint ördögpille piros szárnya,
bújj el mögé, hogy így lehess
szemeim részeg látomása.
Ha mégy a lépcsőn lefelé,
ne tudjam soha, hova készülsz,
milyen utcákba jársz, milyen
tükrök csendjébe szédülsz.
Lábad alatt muzsika ébred -
ne tudjam soha, kinek szánod
sejtelmes sürgésed és kényes
énekesmadár topogásod.
Futottam én valaha tőled,
büntettelek nyíltan, titokban:
add vissza most a büntetést,
míg van öröm a fájdalomban.
Ha mégy a lépcsőn lefelé,
eszembejut egy búcsuzásod:
lépdelsz, s mögötted fal zuhan,
piros homály, szerelem-átok.
PIHENÉS A PATAKPARTON
Mint kerek betonkeverő,
forog ottfönn a nyári Nap,
dőlnek belőle remegő,
finom szemcséjű sugarak.
Egy patak partján hűsölök,
árnyékot vet a parti sás.
Szemembe piros derű gyűl:
katicabogár-villogás.
Dél van, kábító június,
delelni ledől a világ,
csupán az erdő fekszik ki
a dombra, süttetni magát.
Ritkás széliben rózsaszín
csorda ácsorog - s tehenek
lelógó farka meg-meging,
mint lusta harangkötelek.
Pihen, hever a pásztor is,
újságot forgat álmosan.
Kutyája vízben lefetyel,
tűzpipacs nyelve lázban van.
Boldog vagyok, mert szép a nyár
s végre nyűg nélkül lehetek.
Ahhoz se kell most értenem,
mit a világból megvetek.
Csak hang, csak szín, csak mozdulat
férkőzik hozzám - épp elég,
hogy én dúdoljam nektek el
a pompázó nyár énekét.
Kotyog a patak, hallgatom,
vízében kölökgólya áll,
lábát csiklandja liliom
s átfonja selymes békanyál.
ROSSZ ÉGLAKÓ LENNÉL
Nem látok mást
csak a testedet látom
birodalomnyi hajadat
szélben és betegágyon;
nem ismerek mást, csak
amit te szerethetsz
amit a gyors napokból
magadhoz közelengedsz.
Üvegcserép a dombon
a sár fölé téged vetít
lekicsinyített égben jársz
sétáltatod a szemeid
madár- és felhő-forgalomban.
Sutább vagy, mint a Nagykörúton.
Rossz églakó lennél
s ezt én már régen tudom.
Bokádhoz vadfű illik
vadmályva, mátrai gyom
kőfolyás, vízfolyás
parázna bazsalikom
földön fetrengő harangszó
nem amely szélbe temet.
Ágyadba tudsz te csalni katicabogarat
s csipkézett tölgylevelet.
Nincs nálad nekemvalóbb
nőneműbb test, nőneműbb mosoly
nomád maradtál, mint a szél
s nászéjszakázó kökénybokor;
ha meztéláb holnap fűre lépsz
bársonyos leszek belül
s mit bánom én, hogy a világ
szálkásodik vagy ércesül.
Háború készül újra
mozdulnak már a jövendő romok.
Sötét szemüveget visel az ég is
mint a puccsista tábornokok
de ha golyókkal kell is együtthálnunk
ott leszel velem
ott virraszt majd a kezem
lüktető nyakereden.
SÉTA PÁRIZSBAN
Tolong, tolong a nép az utcán,
tolong a napfény.
Párizs, ma olyan vagy nekem,
mint ragyogó lábszárcsont a Szaharában,
melyet ellepnek épp a hangyák.
Badar beszéd ez, tudom,
nappali álom-locsogás,
de jólesik nekem.
A sok halálkapu és diadalkapu előtt is
úgy lépkedek el,
szabadon csapongó ingben,
mint aki Napóleon kalapját látja
keresztülhömpörödni a Concorde téren.
Ó, az a sok vér,
mely a halálnak itt adott találkát,
merre bolyonghat ma, ezen a délutánon?
Fönt napozik talán a vén paloták
vörös cserepein?
Vagy itt kóvályog bennem izgatottan?
A lábamban? A halántékomban?
A szív meredek szajnapartján?
Párizs, ne engedd meg, hogy csupa múlt legyek,
sétáló embermúzeum utcáidon:
halott fények és győztes csontvázak háza,
honnan liliomaidat
és a szerelmet is kitaszítják.
Ha személytelen vagy is, mint az istenek,
dudorássz nekem holnapig,
s küldd utánam Saint-Merry muzsikusát:
hátha egy új asszonysereg
indul meg velünk az este elé.
A SZÁZLÁBÚ PALACSINTA
Kis széltolóm, csalafinta,
hová tűnt a palacsinta?
Az előbb még itt gőzölgött
a sótartó s a tál között.
Tán a torkos macska járt bent
s ő mondott rá boldog áment?
Ő falta föl üttyre-füttyre?
Föl is kötöm, föl a füstre.
Vagy tebeléd mászott titkon
a százlábú palacsinta?
És te nem is vetted észre,
hogy ő volt a csalafinta?
Mennyi vész les egy gyerekre,
ha magára marad néha!
Csak azt tudnám, hogy a füled,
mért vöröslik, mint a cékla?
SZEPTEMBERI NŐK
Megint túl sok nő kószál az utcán,
megint túl sok nő kószál szívemben -
Kövek közül néznek rám a rózsák
világvégi nagy ijedelemben.
Aranyszájú szeptember a dombon,
kiáltani kéne most a nőknek:
vessék le a felhőket magukról,
rúgják le a kígyóbőr cipőket:
hűl ki a Nap, vakrozsdás birsalma,
hideglelős reggelek zörögnek -
mezítelen talpuk parazsával
forrósítsák újra át a földet:
melegítse Afrika-csípőjük,
hogy hózuzmó soha ne borítsa
s ne ússzon a világ, ez a bolygó,
vacogtató korszakokba vissza.
Városok, mint fecskék gyülekeznek,
csattognak a tetők: bádog szárnyak -
Nők: páráló, nyári világrészek,
ami csak él, tifelétek árad,
hazán-túli hazák, másvilágok -
arcotokba diólevél csattan,
őszi pofon, de ti tovább mentek
súlyos porban, nehéz sugarakban.
TEMPLOMI CSÖND
Megfeketedett, züllő templomok,
már csak a belső csöndetek tetszik nekem.
Kint szakad a hó és elbitangolódott fejek
zuhognak le az égből,
mintha elromlott automatából
ezüst forintok zuhognának.
Nyögés? Csörömpölés? Koponya-karambolok?
Minden lehalkul itt
a megfüstölődött falak között,
hol mészkőoszlopok tövén
kereszt virágzik barnán
és golgotai árnyék.
A padsorok hosszúak, mint a lövészárkok,
hosszúak, mint az elkeskenyített tömegsírok,
de szétbomló testek támadó bűze helyett
itt mindig friss tömjén
s vakmerő muskátli szag
tágítja orrlikamat.
És szemem is csak az Egyetlen Test,
az Egyetlen Áldozat soha-be-nem-gyógyuló,
feneketlen sebeit látja
s nem azét a száz és százmillióét a földön,
amelyektől, mint véres naplementétől
éjszakáimban ordítozni szoktam.
Jó napot, kóbor Isten, jó napot neked,
ki nélkülem is be szoktál térni ide!
Ne kívánd többé,
hogy hozzád imádkozzam itt a hosszú padsorok között.
Életem túsza vagyok magam is, akárcsak te.
Legjobb talán, ha magunkhoz fohászkodunk.
TÖRTET A JÖVŐ
Törtet a jövő árkokon-bokrokon át;
nagy halak
hibátlan csontváza között.
Még a városokat is megremegteti.
Ilyenkor jó behúzódni a házba
s levenni egy-egy álmot
a könyvespolcról,
mintha a Bibliát emelnéd le:
Jézus még kisgyermek, most tanul
Járni a vizek fölött,
Billeg, imbolyog, megtámasztja
egy-egy napsugár,
nevet, ahogy érdemes nevetni.
A halászok észre se veszik,
hogy valami elkezdődött.
Komorak, mint a hegyek.
A lúdbőrös vidékek szívdobogása
egyre vadabb.
Törtetni kezd a jövő
árkokon-bokrokon át.
TŰZ . . . . . . . 
Kis dombon áll az Anna-templom,
karcsú, magas a tornya.
Ablakából messzire látni,
egész a zöld Bakonyra.
Egy régi nyáron tűzőr voltam
s fentről lestem a tájra:
nem robban-e ki valahol
mezőtűz lázadása.
Láttam én mindent, csak tüzet nem...
Hanem egy napon mégis
azt hittem, kigyúl a világ
s elégek benne én is.
A templomtövi kertes házban
álmos fák hűse alól
előlépett egy fiatal nő,
nyújtózva, álmatagon.
S megállt az édes ég alatt,
szembe velem s a nappal;
ledobta kék fürdőzőjét
egyetlen mozdulattal,
s minthogyha testi szerelem
aléltatná el éppen:
napozni kezdett meztelen
a fények édenében.
Lehúnyott szemmel napozott
s megadó mellét, combját
égből suhanó nap-tüzek
gyönyörrel körülfolyták.
Kigyúlt az asszony; nagy haja
hulló, fekete láng volt,
csókos nyakán a szerelem
fehér lángokkal lángolt.
Égett az asszony... távcsövem
bűvös körében égett,
egy karnyujtásnyi messziről
éreztem, holttá éget.
Mit bántam volna én, világ,
bágyadt rét, búzatábla,
ha akkor szédültök bele
örvényes, gonosz lángba.
Kamasz szememmel én csak őt,
az égő asszonyt láttam,
s szívem, mint tűzjelző harang,
örjöngött egymagában.
UTOLSÓ CSILLAGIG
Hogyan szeresselek,
ha félsz tőlem s ha nem vagy szabad;
ha elbújsz égő falevél mögé
s füstbe,
húsodba falazod magad:
homályos hazugságba,
jégpincébe,
mikor egyetlen szó elég,
hogy átrepüljük szakadékainkat,
a föld minden övezetét?
Akit nem véd a szerelem,
hiába védi az magát;
dereka körül égő erdő lehet szeméremöv,
koszorú-lánc - elfogy a levegője, nyomora,
csöndje
s nézi csak: hogy kopik
fölüle el az ég
utolsó csillagig.
VALAKI SÚGJA
Valaki súgja, menj oda,
szánkón, repülő kövön érj oda,
fölkantározott késen érj oda
s ha nincs út: te légy az út oda,
mert nélküled csak bűn van ott s csoda,
elfajzott pincefényben átmetszett torkú fa,
zabáló, nyári istenek helyén a gyönyör romhalmaza,
sebhely-királyság, csönd, rémisztő hidrogén hava,
sejtrobbanás az agyban, a szív-Hirosima
fölötti űrben cementláng pernyéje, pora,
valaki súgja, menj oda,
szánkón, repülő kövön érj oda.
VÉGÜL IS
Nincs kihez beszéljek, mégis mondom:
végül is a szerencse fia voltam:
kezem, mint fáradt világutazó,
arcodon és combodon pihenhetett
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Csoóri Sándor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-05-12 17:00:20, csütörtök
|
| |
| |
MEGDÖBBENTŐ, MI MINDENRE JÓ AZ ECET A KERTBEN IS
Az ecet nagy segítség a takarításban, de a kertben is hasznunkra lehet. Működik gyomirtóként és javíthatjuk vele a talaj PH-értékét, de egyéb trükkökre is képes lehetsz vele.
Nézd, mennyi mindenre használhatod a kertben!
Csigák ellen 
Az ecet kiválóan alkalmazható csupasz csigák ellen. Azokon a területeken, ahol a legtöbbet látsz belőlük, locsolj egy kis ecetet, vagy hígítsuk egy kis vízzel, a hatás biztosan nem marad el.
Gyomirtóként 
Az ecet, mint sav, alkalmas lehet a gyomok irtására is. Az ecetsav ugyanis elszárítja a gyomok föld felett lévő részét, sok esetben még gyorsabban is hat, mint a glifosat hatóanyagú gyom irtószerek többsége. Vigyázni kell azonban, mivel az évelő növényekre is veszélyt jelent, ezért csak olyan területen alkalmazd, ahol nincsen kultúrnövény, kerüld a virágokkal való érintkezését.
Hangyák ellen 
Az ecet az egyik legjobb megoldás lehet a hangyák ellen. Nincs más dolgunk, mint az ismert vonulási területeket, ajtókat, ablakokat bepermetezni ecettel, és már meg is oldottuk a hangyakérdést.
Szerszámok karbantartása 
Rozsdás lett az ásó vagy a lapát? Ne ijedj meg, az ecet erre is kiváló megoldást jelent. Igaz, hogy más maró hatású szer is ideális lehet, de az ecetnél olcsóbbat biztosan nem fogsz találni! Nincs más teendő, mint egy éjszakára ecetbe áztatod a szerszámokat, reggelre meg fogsz lepődni, olyanok lesznek, mint újkorukban.
Permetezés 
Lemosó permetezésre is lehet használni az ecetet, nagyjából 20 liter vízhez keverj 5 dl liter 20 százalékos ecetet, a rovarkártevők ellen kifejezetten hatásos. Rengetegen kipróbálták már és bevált, de azért ajánlatos egy próbapermetezést végezni.
Macska távoltartására 
Hígítsd fel vízzel, majd locsold körbe azt a területet, amit védeni szeretnél. Ezzel a trükkel a homokozótól is távol tarthatod a macskát.
Vágott virág frissen tartása 
Szereted a friss virágot az asztalon, de sajnálod, mert olyan hamar elpusztul? Egy liter vízhez adj 2 evőkanál ecetet és 1 teáskanál cukrot. Tedd ebbe a virágokat, sokkal tovább gyönyörködhetsz majd bennük.
Ház körüli praktikák - klf
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kertünk - házunk - otthonunk |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 35
|
|
|
|
2016. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
35 db bejegyzés |
| e év: |
415 db bejegyzés |
| Összes: |
4845 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (21)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (0)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (151)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (146)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (71)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Ö (0)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 2775
- e Hét: 16870
- e Hónap: 56691
- e Év: 234566
|
|
|
Offline
