|
2016-07-18 22:30:29, hétfő
|
| |
| |
SZABÓ ÉVA
Szabó Éva / Hódmezővásárhely/ tanár újságíró, műsorvezető, riporter, szerkesztő, dramaturg, költő.
Tanári pályáját derékba törte az 1956-os forradalom. Október 31-én tagja lett a helyi pedagógusok forradalmi bizottságának, cikkeket írt a nemzeti újságban, és jelen volt a december 10-i János téri tüntetésen is.1957 márciusában diákjai előtt tartoztatták le. Ezután hat év szilencium következett.1964-től a Magyar rádió munkatársa lett; szerkesztő, riporter , műsorvezető és dramaturg volt.Ezzel párhuzamosan 1991 és 1994 között a Magyar Televízió szerkesztő-riportereként is dolgozott. Írásaival, verseivel 1953-tól jelen volta helyi napi lapban, a Viharsarokban, de a Délszigetben, a Vásárhelyi szóban , a Jelenkorban és az Alföldben is jelennek meg írásai.Számos nyelvművelő és szépirodalmi gyermekkönyv szerzője, szerkesztője, közreműködője volt.
Szabó Éva élete évtizedeken át volt egy a magyar rádió hangjával. Verseit olvasva szinte újra halljuk a Nyitnikék, az Óh-óh nagymami vagy a Vendég a háznál című rádióműsort. Verseiben jelen van a szerelem, az elmúlás, a találkozás, az útkeresés, a megérkezés, a csoda.
Szabó Éva 2001. október 29-én, autó balesetben hunyt el. 1965 óta volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, dramaturgja. Évtizedekig készített gyermekműsorokat, egyebek között a Nyitnikék, a Diákfélóra és az Iskolarádió adása fűződik a nevéhez. Évekig munkatársa volt a Vendég a háznál műsorának. Nyugdíjas éveiben a Petőfi rádió éjszakai műsorait szerkesztette és vezette. Több könyve és lemeze jelent meg, ezek egyike a több mint negyven év verseit tartalmazó, 1994-ben a Pencil Kiadó gondozásában napvilágot látott Szög és kereszt. 1995-ben Aranytollal tüntették ki. 69 éves volt.
"Mire a szívem szárnyat bontott,
elrabolták a horizontot"
Szabó Éva - Szög és kereszt - Verscsokor
Link
ÁHITAT
Ruhátlan ez a szerelem
mint a lét
még magán érzi
isten ujjhegyét
nincs bűntudata
nincs benne szégyen
átmenekül a mindenségen
egymásba kulcsolt kezünkből
emel szívünk fölé katedrálist
kijátssza a halált is
BOLDOGSÁG VERS
Ha majd mezítláb elmegyek
felhőingben a tér felett,
Az óbudai fák alatt ha
megfordul az út velem,
S lábam alá, mint fű
simul a tejúton a végtelen,
Hogy odaát is jó legyen,
Ne szánjatok, hogy ennyi volt
hogy csak ez volt az életem.
Láttam fázni egy csillagot
és boldognak a gyöngyvirágot.
CSAK BÍRD KI SZÍVEM
Szürke az ég
a csend
az ág
szürkék az árnyak
emberek
arcomon elhamvad a láz
nem szítják fel új reggelek
halkabb a fény
a gondolat
és meddő minden szerelem
elcsatangolt az álom is
egyik holdtalan éjjelen
nincs bennem kétség
sem harag
már fájdalom is alig
s ez így lesz egész télen át
csak bírd ki szívem holnapig.
ENNYI
Menekülsz önmagadtól
tíz körömmel vájt résen
és néha azt álmodod
hogy szabad vagy egészen
FELEDÉKENYSÉG
A szemüvegemet mindig elhagyom,
de a fényt,
amely bejön az ablakon reggelent,
a megül a csészém fölött,
mindig gondosan elrakom.
HA A NYÁR UJJHEGYÉRE VETT
Gyermekkoromban csillag voltam
szénaillat az esti réteken
ha a töltésen elaludtam
vigyázott rám a lombos végtelen
hétpettyes álmaim kigyúltak
ha a nyár ujjhegyére vett
és csápoló csöpp ösztönökkel
lengtem a valóság felett -
HÉT CSODA
Tudod, mi volt a hét csoda?
egy újszülött kis homloka,
egy falevélen az az ér,
amely a gyökerekig ér,
egy szó, mely idejében jött,
egy darab ég a csönd fölött,
egy kéz, mely utánad nyúlt,
mikor csillagod földre hullt,
télen egy jó meleg szoba,
s ha szépen érkezel... Oda.
161 o.
HÚSVÉT ELŐTT
Nekem a nagyhét ma is nehéz,
a feltámadás ma sem látszik,
csak a fájdalmas út
virágvasárnaptól a golgotáig
Én ma is látom azt a kis gidát,
akivel együtt sírtam gyerekkoromban,
amikor ott az udvaron
nagyapám kése villant
Nekem a nagyhét ma is nehéz,
incselkedik egy kérdés velem,
miért a latroké azóta is
kereszt helyett a kegyelem
Én ma is látom Jézus szemét
csak találgatom,hogy mit is érzett,
amikor ott a régi kertben
nagypéntek este visszanézett
INDULÁS ELŐTT
Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy ,,megérte"
egy ,,hinni kell"
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja
ISTEN HEG ÉN
Jól megvagyunk együtt
az isten meg én,
mint ház előtti alkonyi padon,
lábam lóbázva ülök tenyerén,
mindketten egyről hallgatunk,
de nem félem a jelt,
rég homlokomra írta,
tudom s tudja: leejt...
KÉRDEZTED - E ?
Akartál szeretőnek,
hozzád méltónak,
ki állja, tudja a csatát,
a nőstények alázatát.
Akartál anyának,
föld-türelműnek,
hogy magamba fogadjalak,
és csöndemben kihordjalak.
Akartál társnak,
szép homlokúnak,
kit szárnya is visz, hogyha kell,
de más csillag ne hívja el.
Csodálod, hogy ennyi kötésben
mégis szabad maradtam?
Mondd, kérdezted-e egyszer is,
Magamat minek akartam?
Kérdezted-e?
KÉZFOGÁS
Elindul egymás felé
két gyanakvás nélküli
szelíd tenyér
felér
egy értelmetlen jóra
szövetkező kötéssel
kemény
mint a fák törvénye
ágain kihajt a remény.
KÍSÉRJ VÉGIG
Rám szólt a szívem,hogy a játék
azt sem védi ki szépen játszik,
és nem segíthet a varázslat,
ha az út vége idelátszik.
Álmom a csillagokra mértem,
időm a földön érik,
egy kicsit maradj még velem
kísérj végig.
KIRÁNDULÁS
Egy hátizsák a vállamon,
sorsom van benne. Vállalom.
Tudom, mindennek ára van,
azt is, ami még hátravan.
LEHETETT VOLNA SZERELEM
Behálózni a másikat
hány szeretkező szó akadt,
hogy kérlelt, hogy sírt,
hogy dalolt,
adtad magad, ha átkarolt,
micsoda forró szája volt,
ha egyik a másikra forrt,
csak amitől a csodát vártuk,
csak azt az egyet nem találtuk,
két gondolatjel közt
- elveszett -
mi lesz velem,
mi lesz veled,
MAGAM VAGYOK
Reggel indultam,
egyszál ingben,
mezitláb.
Semmim sincsen.
Hazamennék,
de nincs hova,
nincsen kihez,
az éjszaka
sötét, sűrű,
hideg a hold is,
a csillagok vakok.
Magam vagyok.
MÁR MOST TUDOM
Még csak tavasz van.
Micsoda tavasz!
Mennyire más
és mégis ugyanaz
ez a mámoros újulás.
Én már most tudom,
ha jön a tél
fekete varjakkal,
téged ír zenébe
az ágak kristály
vonalrendszerére
kottázott
madarakkal
a délutáni csend
az ablakom alatt.
MÁR ÚGY SZERETNÉM...
Már úgy szeretném, hogy ne kelljen
törvényt tisztelni magam ellen,
ott hol a törvényt én szabom
nekem ne mondja senki meg,
hogy mit gondolok, s mit hiszek.
Tőlem nem kérje senki számon
hétszer- hét-lángú ifjúságom.
Istenfélő én sose voltam
s ha a szerelmet pazaroltam
fizettem érte, s megbocsátom...
MESE MAGAMRÓL
Voltam a legkisebb fiú,
ki sárkányt álmában látott,
de hétszer is elindult
legyőzni a világot.
Csak mentem, mendegéltem,
mintha igaz se lenne,
a kincs, amit találtam,
befér a két szemembe.
Elmaradt a csoda,
nem tudtam hős se lenni,
hogy életben maradtam,
ezt kell még megfizetni.
MONOLÓG
Kő voltál:
vizem nyugalmát felkavartad.
Ár voltál:
széthordtad biztonságát a partnak.
SZél voltál:
csöndemnek titkát elfecsegted.
Árny voltál:
megloptad Napját a két szememnek.
Víz vagyok:
kő-nehéz a múlt bennem.
Part vagyok:
magam tartom a medrem.
Csönd vagyok:
kagylóhéj hallgatásom.
Nap vagyok.
mindig más láthatáron.
MIKULÁS
Gyermekkoromban láttam őt
- már este volt- a ház előtt
egy szánon, ott ült a bakon,
és benézett az ablakon,
kényesen lépdelt a lova,
ködöt habzott a tompora,
úgy járt a szikrázó havon
mintha lépkedne csillagon,
nappal soha, csak este jött,
aztán eltűnt a kert mögött,
de visszavárom minden évben
a gyerekkori hóesésben,
abban a boldog piros lázban,
amelyben mindig mikulás van,
s a jégvirágon át belop
kis cipőmbe egy csillagot.
NEM VAGY ITT
Átfutsz rajtam
mint szél a vízen
vagy mint a víz
ha átoson
medre peremén
s ringatózik
a délutáni partokon
nem vagy itt
szavak nélkül
beszélgetek veled
s hallgatom
mit zakatoltak
mikor elmentél
a vonatkerekek
neked
NYÁRVÉGE
Lekísérlek az állomásra,
elmegy az utolsó vonat veled,
állok és nézem, míg a nyárfa
utánad küld egy sárgult levelet.
Távolból, hol elhajlik az út,
a lila alkony még visszalobog,
fölöttem az ég észrevétlen
a csöndbe ejt egy hullócsillagot.
OTTHON
Lent Vásárhelyen méz ízű a reggel
Az esték ágán ért gyümölcs a hold
A tejút mentén kikirÍcsek nyílnak
A nyár telt testén ruhát sose hord
Mezítláb jár a rét füvén a hajnal
Hajuk bontják a reggeli füzek
És az almafák pirulva mutatják
A részeg napnak duzzadt mellüket
Rakott szekéren érkezik az alkony
A tiszamenti fák alól haza
Lőcsére akasztva lámpaként világol
Az augusztusi éj hullócsillaga.
SZEMÉLYI SZÁM
2 19 10 05 XXXX
ennyi voltál.
Az hogy találkoztál valakivel
még nem volt találkozás
Az hogy barátkoztál valakivel
még nem volt barátság.
Az hogy beírtak az anyakönyvbe
kaptál egy szakszervezeti beutalót
a munkaérdemrend aranyfokozatát
és saját halottjuknak tekintettek
még semmire sem bizonyíték.
Voltál-e egyszer is CSILLAG
valakinek a tenyerében?...
SZEPTEMBER
Szedelőzködik már a nyár
beszövi fehér bikanyál,
mint festő vásznán a festék,
elcsorognak kéken az esték
Van még egy őszöd, aztán a tél,
de ott már minden hófehér,
nincs több tavasz, az már a másé,
a te időd az elmúlásé,
Süt még a nap ,de nem ragyog,
hóba fagynak a csillagok.
SZÉTESETT VILÁG
Szétesett világén most összeraklak,
szilánkjaidbólnem kérek magamnak.
Új kertet formázokúj betűt vetek,
újból és újra az Égből merítek.
Merítek magasból vetni való magot
Magas Égi fáról földre hulló valót,
Kerek esztendőben Vízöntő jegyében
Magyarország helye Világ közepében.
Születni, születni Világ közepében,
Csendesen jönni Teremtő kedvére.
Felnőni, felnőni életvizet inni,
Sötétség hatalmát erővel legyőzni.
Szétesett világ, én most összeraklak,
Szilánkjaidból nem kérek magamnak!
Új hitet formázok, új betűt vetek,
Újból és újból az Égből merítek.
SZÜLETÉSNAPOMRA
Megnőttek a fák.
Nagyok.
Velük élek együtt.
Vagyok.
Hogy-hogy nem megszülettem.
Valami végre.
Lettem...
Nem én akartam.
Különös parancsra tettem.
De a kockázat enyém.
Okozat vagyok,
el én számolok.
A SZERELEM IS HASZTALAN...
Az ember milyen nyugtalan
ha egy-egy napra nyugta van
mert ha álmokat nem terem
akkor a csönd is gyötrelem
és ha a szándék magtalan
a szerelem is hasztalan
TENYÉRJÓSLÁS
Tenyeremen nyárfák nyíltak
mindkettőbe sorsot írtak
csukom: nem tudom rejteni
ha kinyitom: megfejteni
pedig tudja minden nyárfa
mi van magányba zárva
beleírva két tenyerem
sok-sok kusza vonalába
IDÉZETEK
"Tudom, már nem akarni,
már csak kibírni kell,
ami még hátravan."
(Már tudom)
"- ha szemedben
nappal is látszik
a MÁSIK
( Szerelem)
"mikor a lélek halni készül
az elmúlással összebékül"
(Végül)
Egy ponton
ahol megfordul az út
a kanyarban
mindig eltűnik valaki...
(Utak)
Megélek vízen és kenyéren,
nem ugrom ki az ablakon,
egy csillagon is ellakom,
ha végső őszömet megérem.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila |
|
|
|
|
|
Online
