Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 76 
Nagyot estek a gabonaárak???
  2015-01-29 18:15:14, csütörtök
 
 




Napi hír

"NAGYOT ESTEK A GABONAÁRAK"


Csongrád megye - Elkeserítően alacsonynak tartják a kukorica - és búzaárakat a termelők. A sok eső miatt ugyanis a kelleténél több kukorica és gyatra minőségű búza lett.

- Aki bérelte a földjét, és azon kukoricát termelt, az tavaly csak kedvtelésből dolgozott - mondta Bagi Ádám őstermelő. - Kiemelkedően jó termést takarítottunk be 2014-ben, ez az oka annak, hogy lement a kukorica ára, még most is csak 38-39 ezer forintot adnak érte tonnánként. Másfél hónapja ennél alacsonyabb áron adtam el a kukoricámból, ami megmaradt, azzal még kivárok.

Kukoricánál egy hektár beművelése 200-240 ezer forintba kerül: 6-7 tonnás átlagterméssel éppen csak kijön az az összeg, amennyit valaki ráfordított. Ha a termelő a saját földjén gazdálkodott, és megkapta az uniós földalapú támogatást, akkor volt haszna, ha bérelte a területét, ,,elment" a támogatás összege.

A búza kifejezetten rossz évet zárt tavaly: az az eső, amelyik kedvezett a kukoricának, rontotta a gabona minőségét. - Sok takarmánynak való, silányabb minőségű gabonát takarítottak be a gazdaságok, emiatt a búza átlagára is esett - magyarázta Stadler Ferenc, a Mezőgazdasági Termelők Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szövetségének titkára.

- A takarmánygabona aránya elérte a 70 százalékot. A malmi minőségért 54 ezer forintot is megadnak tonnánként, míg a takarmánynak való 38 ezer forint. Ez az év is rosszul indult: sok eső esett, az elvetett gabona víz és nyomás alatt áll. Már látszik, hogy ezeken a részeken nem terem.

Átlagosan 19 százalékkal esett a gabonafélék ára 2013 és 2014 decembere között - írta meg a magro.hu. Számításaik szerint a kukorica ára 21 százalékkal lett olcsóbb, decemberben 38-39 ezer forintot fizettek egy tonnáért. A másik vesztes az árpa, mintegy 16 százalékot veszített az árából: decemberben 39 ezer 693 forintos átlagáron kelt el tonnája. A búzapiac kisebb ármozgásokkal vészelte át az elmúlt évet, csak 0,5 százalékkal lett olcsóbb: 2014 végén a malmi búzáért például 49 ezer forintot adtak tonnánként.

Az elkövetkező időszakban mindegyik gabonafélénél drágulásra látnak esélyt az elemzők. A malmi búza tonnája 54 ezer forint, a takarmánybúzáé 48 ezer, a kukoricáé 45 ezer forint is lehet. A lapunknak nyilatkozók szerint a malmi búza tonnája máris elérte azt az árat, amit az elemzők későbbre jósoltak. Az egyik Csongrád megyei malom vezetője - aki nem kívánt névvel nyilatkozni - a vevő szemüvegén keresztül látja a folyamatokat: míg a termelő átlagárban számol, összeadja a takarmány- és a malmi minőségű búzáért kapott pénzt, a feldolgozó sokallja a mostani búzaárakat. A vezető, aki a legjobb búzát szeretné megvenni, úgy látja, sokan tartalékolnak: várják, hogy ennek a kevésnek még följebb menjen az ára."

Forrás: delmagyar.hu

Kivonat az Értékálló Aranykorona mezőgazdasági szaklapból /2014.10. december-január/:

"A kalászos gabonafélék felemás aratási eredményei után, mondhatni kiugróan jó, a magyar gazdálkodók mérlegében sokat nyomó napraforgó és kiváltképpen a kukoricarmés. Utóbbi termésmennyisége kedvező feltételek esetén akár a 9 millió tonnát is meghaladhatja az idén, ami egyharmaddal több a korábbi évek átlagánál, s egy hazánkban is kiugró, mintegy 7,6 tonnás termésátlagot jelentett."

Most akkor ki hazudik valójában, miről is beszélünk? Ha ilyen jó volt a tavaly termésátlag, miért az újabb sirám? Miért kevés a 40-50.000 közötti ár, mikor a korábbi években kisebb termésátlagnál közel hasonló volt az átvételi ár is? Vagy a piac törvényei kis hazánkban fordítva működ/het/nek?








 
 
0 komment , kategória:  Média  
Lámpaláz
  2015-01-29 15:15:47, csütörtök
 
 




Az első mise - LÁMPALÁZ az első misén


A fiatal pap nagyon izgult az első miséje előtt, a püspök észrevette, azt tanácsolta neki - mielőtt megkezdi a misét - tegyen,egy kis vodkát a vizespohárba - hogy megnyugodjon. Nagyon jól sikerült az első mise, de amikor hazaért, egy levelet talált a püspöktől:

Kedves Fiam!

Gratulálok misédhez és örülök hogy megfogadtad tanácsomat, van azonban néhány megjegyzésem:

- Abból a pohárból kis kortyokat kell inni, nem egyszerre felhajtani.

- Abba a vizespohárba nem teszünk se jégkockát, se citromszeletet. Ja és azt mondtam - hogy tegyél egy kis vodkát a vízbe és nem fordítva.

- A Bibliát nem használjuk pohártartónak.

- Tíz parancsolat van, nem pedig tizenkettő.

- Tizenkét Apostol van, nem pedig tíz.

- Amikor a keresztről beszélsz - nem mondhatod hogy; Az a nagy T az oltáron.

- Amikor Jézusról beszélsz, nem mondhatod hogy: A fiú és bandája!

- Dávid egy parittyával és egy kővel győzte le Góliátot, nem lőtte szitává a rohadt seggét.

- A kígyó tekergett az almafán és nem Isten f**a.

- Nem utalunk Júdásra, mint "f**fej"-re.

- Az Atya, Fiú, Szentlélek... nem az Öreg, a Srác és a Szellem!

- Júdás 30 aranypénzen adta el Jézust és nem két fillérért, ráadásul az olajfák hegyén és nem a kínai piacon.

- Nem szép a Pápát Keresztatyának hívni.

- A Fáraó száműzte a zsidókat, nem küldte őket a picsába.

- Mária Magdolna bűnös volt, de nem kurva.

- Az ötlet, hogy kérted a hívőket, hogy tapsoljanak jó volt, viszont túloztál, amikor megkérted őket, táncolják a szambát és Daniella nővért sztriptízre hívtad.

- A szentelt vizet áldásra használjuk, nem arra hogy a tarkód lehűtsd vele.

- Keresztelő Jánost nem a lábáztatók avatták szentté.

- Az a kis ház nem budi, hanem a gyóntatószék

- Aki a kereszten van, az Jézus - nem Che Guevara.

- Krisztussal a keresztet vitették - nem akart a hegyre költözni.

- A padban mocorgóknak nem kell mondanod, hogy óvszert használjanak.

- A hívők adománya nem piti aprópénz.

- A közös-ülés jelentése nem dugás, hanem ÁHITAT.

- A harang valóban nem szép hangú - de nem is repedt fazékra emlékeztet.

- Az ostya gyártója nem harácsoló vállalkozó, hanem PÉK.

- A frigyszekrényre ne mondd hogy bárszekrény.

- Amikor a bűnösök meghalnak, pokolba mennek, nem az anyjukba.

- Mindig legyen rajtad alsógatya, pláne ha a csuháddal legyezed magad.

- A ministránsokat ne ölelgesd, Ők az én kedveseim.

- A zsinat nem a vén buzik gyűlése.

Emlékeztetlek, hogy a mise kb. egy óráig tart, nem 2x45 perces, és az, aki melletted ült és piros-szoknyás transzvesztitának hívtad, én voltam.

Hát - ezenkívül minden rendben volt. Áldásom Rád.








 
 
0 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
Váci Mihály: Végül
  2015-01-27 21:30:40, kedd
 
 







Váci Mihály: VÉGÜL


Végül nem bán már az ember semmit,
semmit, csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire,hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék.
Úgy menekül, kapaszkodik.
Csak az kell, hogy legalább a szive tessék!
Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri,
hogy a szive ne is tessék.
Megszelidül a magánytól, s annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?


Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget,
csapásokat, ezüstös karácsony estét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,
azt, ami van és azt, ami lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sir csak,
hogy valakit szeressen még, szeressen még.
Legye, aki megengedje:
rá gondolva tölthessen el egy estét.


Váczy Mihály: Végül

Link












 
 
0 komment , kategória:  Váci Mihály   
Kormos István: Kerek esztendő
  2015-01-27 21:00:22, kedd
 
 







Kormos István: KEREK ESZTENDŐ


Az év kisöccse Január -
Fázós bokájú cinke száll,
s ha hull a hó, sírón csicseg,
de sírását ki érti meg?
Fagy csöndül, mint a citera,
kéne egy bögre jó tea,
vagy messze elhajítva kucsmánk,
naplángos Afrikában futnánk!

Szaladoz a szánkó,
hóba nyomot szántó.
Kismalac a szánkás -
Fején piros svájcisapka,
hetykén a búbjára csapta.
Szól a szánkó: ,,Csöpp gyermekem!
Ne villámolj vadul velem!
Minek ez az ide-oda rántás?"

Február fagyot hegedül -
Magasan suhogva repül
a jégcsillámos tó felett,
hajtván hideg hófelleget.
Vacogva muzsikálja szét
utoljára a tél dühét.
Aztán gyöngyözve harsan ének,
búcsúzót zendítve a télnek.

Róka, róka, róka!
Sebesen futóka!
Fut a fagyon bokázva,
meg ne fázzon a lába.
Hátán kisnyúl lovagol,
farkán egy madár -
Szusszantani valahol
talán csak megáll.

Zöld ruhás kislány Március -
Ne állj meg, kislány, futva fuss!
Aranykaput nyiss, édesem!
Füttyöt fuvints a réteken!
Az égen tűzpiros kalap,
nem is kalap, mert az a Nap.
Táncold körül hát hujjogatván,
szökkenj magasba, gyere, kislány!

Két nyulacska elindult
játszani.
Szeretnének a fűben
látszani.
Tulipánra találtak,
tanakodni megálltak,
kiált mind a kettő:
,,Hazavisszük anyánknak!"

Április! Esőt érlelő
Mindig felhőből bújsz elő!
Te is felhő vagy, csupa víz:
ázik rigó, fürj, fecske, csíz,
a rét s réten a kiscsikó -
Szeszélyedben nincs semmi jó.
Fejünkre zuhogsz záporozva,
aj, Április, tavasz bolondja!

Haragos egekből
ömlik szakadatlan,
felleget kísérve
egy-egy villám csattan.
Kutyamája felhők!
Két kismadár ázik.
Ernyő alatt futnak
az esőn hazáig.

Ha Május betoppan, a zöld:
csupádon-csupa fütty a föld.
Dolgára indul nagy sereg,
a munka, mint az üst, pezseg.
Fejét a búza fölveti,
orrunk virágszaggal teli.
Elfeledjük a téli álmot,
fölszippantanánk a világot!

Csiperke csámpás kicsi mackó,
mindig a réten járó.
Bocsok között is csuda-apró,
mancsában mégis háló!
Vadászni indult lopakodva,
lepkéket űzni a réten.
Kiált Csiperke: ,,Haja-hoppla!
Elszállt! Ez aztán szégyen!"

Június lassan érkezik,
sok gyerek várja őt pedig,
mert véget ér az iskola,
fürgén szabadba hát, nosza!
Ahány gyerek, mind napra fut,
játékra csábít minden út,
hívogatón libeg a lepke,
eztán eltűnik az egekbe.

Aj, de ici-pici tó!
Kiskacsákat ringató.
Aj, de ici-pici ház!
Két csöpp fának magyaráz.
De a két fa
nem felel!
A háznak a pici tóból
kiskacsaháp felesel.

Június almát gurigál,
az alma gyerekkézbe száll,
gyerekfog jót beleharap -
Nevetőn bámulja a Nap.
Mert az almát ő érleli,
héja a fényével teli.
Herseg az alma, íze édes,
nemcsak az eszi, aki éhes.

Nagyfülű Balambér
megy vakációra,
fölpattan egy ócska
öreg autóra.
Megy a Balatonra,
döcög Aligáig,
de hiába nézdel,
még semmi se látszik.

Augusztus egy igen merész
oroszlánfejű tengerész.
Pipája kukoricaszár,
boglyos szakálla napsugár.
Két karja kaszálva suhint,
nagy szája tűzcsóvát fuvint,
hogy forrván fölforr a tavacska,
úsztában megsül a halacska.

Kiskacsa úszik,
medvebocs vele,
alattuk a tó fenékig
vízzel van tele!
Ha víz nem volna,
nem lenne a tó,
ami hosszába-keresztbe
átalúszható.

A körte már Szeptemberé -
Hulldos a levél lefelé,


a nyár búcsúzva integet,
maradna még, de nem lehet.
Sziszegő csöpp szél születik,
eső jön, s nyakunkba esik,
harcol a Nap még, de nem győzi,
mivelhogy az ereje őszi.

Zene, zene, víg zene!
Ez szeptember elseje!
Ahány iskola: nyílik,
s gyerekzsivajjal tele.
Zene, zene, víg zene!
Víg a gyerekek élete:
hoppsza, egyre! hoppsza, kettőre!
Feje tudással tele.

Október lilaingesen
bukdácsol kinn a földeken,
vágyik az őszi kertekig,
odáig elsettenkedik.
A körmét fújja vacogón,
nem töpreng a tavalyi hón,
mert már az újat érzi bőre -
Köszöntget a gazégetőkre.

Micsináltál, róka?
Szőlőt loptál?
Szüretelők zsivajából
eliszkoltál?
Edd meg a szőlőt,
fussál messze!
Hogyha elérnek,
kapsz a fejedre!

November madarat ijeszt -
Ha egy felé száll, félni kezd,
mert kitárt karján rongy lobog.
Csak a kisfecskék boldogok,
hogy délre mentek, messzire,
majdnem a világ végire.
Gólya, seregély s más is elment,
hadd lássanak egy kicsit tengert.

Vetett puha ágyban
mackó aluszik.
Föl ne ébresszétek
jövő tavaszig.
Álmában egy rocska
mézzel van teli,
száját nyalogatva
nyeli, csak nyeli!

Testvérei közt az öreg
December - fagy nem töri meg!
Ha hull a hó, vígan repes:
,,Hóembert gyúrni érdemes!"
Répa az orra, szeme szén,
és mi a kalap a fején?
Piros fazék, csáléra álló,
hát kedve mindig csicsonkázó.

Három napja hull a hó,
sítalpat köt Télapó!
Munkát vállalt, jó sokat:
fenyőfákat válogat.
Lerázza a havat róla,
és cukorral cicomázza.
Körbejárja a világot,
mert igen sok gyerek várja.


Boney M. - January, February, March... (The Calendar Song) - 1979


Link

Link










...... ......




 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Kifizették
  2015-01-27 20:15:37, kedd
 
 




KIFIZETTÉK

Még valamikor a századforduló tájékán egykor a nyári zöldár után boldogult N. F. kötelesmester lement Beckébe, hogy föltekintse, mekkora kárt is tett a víz odalent a gyümölcsösében. Ahogy ott nézelődik, látja, hogy két asszony közeledik a Réten által Adorján felől. Megismerte őket: dohánnyal kofálkodó zentai menyecskék voltak. Tilos portékával megpakolva jöttek a vizes Réten
keresztül, gondolva, hogy ott bizonyosan nem fogják őket kecerni a mindig vizslató, nyomukat szaglászó fináncok.

A töltés lábánál kiterjedt víztükör állta az asszonyok útját, de a vállalkozó kedvű menyecskék annak is nekivágtak bátran. Lépésről lépésre haladva keresték, tapogatták lábbal a gázlót, miközben előbb térdig, majd combközepéig, s aztán - ahogy mélyült a víz - még följebb emelték magukon a vászonpöndölt, hogy el ne ázzon.

Nézte őket az öreg köteles, gyönyörködött az ingyen panorámában, aztán pedig lekiáltott az elöl járó menyecskéhez, akiről tudta, hogy a dohányon kívül egyebet is szívesen árusított az arra ácsingózóknak:

- Mi az, Maris, tán szomjas a Manci?

Csak ekkor vették észre az öreget a dohánykofák. Nem jöttek zavarba - ők csak a finánctól féltek -, sőt a megszólított, szájra markos menyecske még választ is adott az öreg kötelesnek:

- Szomjas ám, ördög b'on a szeme világába! De nyilván keed is az lenne, ha annyi kóbászt megevett vóna, mint az én "Mancim".








 
 
0 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
Ablak a múltra
  2015-01-26 21:50:56, hétfő
 
 




ABLAK A MÚLTRA


Egy magyar fotós csodálatos felvételei


Kerényi Zoltán fotóművész múltbéli fotókat ötvöz napjainkban készült képekkel. Lenyűgöző időutazásnak lehetünk így részesei, érdemes az apró részleteket megfigyelni, mennyit változott az adott helyszín a hosszú évtizedek alatt.







Link





















 
 
0 komment , kategória:  Művészet  
Kihalt szakmák
  2015-01-26 18:00:28, hétfő
 
 




KIHALT SZAKMÁK


Van pár szakma, amely nevében és olvasmányélményeink alapján még benne van a köztudatban, de az elmúlt évtizedekben teljesen és maradéktalanul kihaltak, eltűntek. Ezekből adok most egy csokorra valót.


Villamoskalauz

Akárcsak a vasúton, hajdanában a BKV villamosain és autóbuszain is kalauzok utaztak, akiktől a felszállók jegyet válthattak.

felekine-gaspar-anni-futtyos-kalauzno.jpg




A villamoskalauzról még csasztuskát is írtak:

Kazal László - Kalauz Jutka
Link



1969 június 1-én mégis leparancsolták a kalauzokat a BKV járműveiről. A hivatalos indoklás szerint "szocialista társadalmunk már oly mértékben öntudatos, hogy tagjai efajta ellenőrizgetés nélkül is megváltják majd és kilyukasztják jegyüket".


Pákász

Pákásznak nevezték azokat a lápvidék környékén élő embereket, akik kimondottan a rétből, mocsárvidékből szerezték jövedelmüket. Földműveléssel, iparral egyáltalán nem foglalkoztak, de ezen kívül mindennel.

Ha a pákászra gondolunk, sokunk szeme előtt Matula bácsi jelenik meg a Tüskevárból




A halat szigonnyal, varsával, hurokkal fogták meg. A vízimadarakat is különböző maguk készítette hurkokkal ejtették el. A nagyvadaknak, mint például a farkas, csapdát készítettek, vermet ástak, a repülő madarakat íjjal, hajítófával próbálták elejteni. Vadméhek mézét, ehető- és gyógynövényeket, orvosi piócákat, szóval mindent begyűjtöttek, amit csak találtak, majd amikor "kiélték" a területet (ez kb. 5-6 hét volt) továbbálltak.

A lápok lecsapolása után eltűnt az ezerszínű vízi világ, az ötvenes évek végére ez az ősi foglalkozás teljesen kihalt.


Töltőtollas

Ez a rövid életű szakma a húszas években született. A magyar töltőtollas kisiparosok többnyire Mittenwaldból hozták a szebbnél szebb, gyöngyházas, mintás műanyag rudakat és a legfinomabb amerikai tollhegyeket. Kis műhelyükben a tolltesteket kiesztergálták, menetelték, réz gyűrűkkel, csíptetővel, szivattyúval látták el, majd pedig az elkészült tollat eladták.

Magyar, kisipari gyártású töltőtollak (a szerző gyűjteményéből)




A harmincas-negyvenes-ötvenes években a töltőtoll, csakúgy mint a zsebóra vagy a szemüveg, nagy becsben tartott személyes használati tárgynak számított. Tulajdonosaik többször javíttatták őket, és évtizedekig is használtak egy-egy darabot. A tárgy személyes jellegét mi sem mutatja meg jobban, minthogy sok darabba a tulajdonos nevét is belegravíroztatták. (Egy ilyen, jelölt toll esetében nyilvánvaló, hogy tulajdonosának nem állt szándékában belátható időn belül megválni a tőle.)

Egy ideig még a golyóstollak is hasonló becsben voltak, de a hatvanas évek végére elterjedtek az olcsó, eldobható darabok, és ezzel a tollas ipar kihalásra ítéltetett. Budapest utolsó töltőtoll készítő manufaktúrája a Kiskörúton állt, a Babaklinika mellett. A tulajdonos Marosán József, egy jócskán nyolcvanon túl járó bácsika volt. A fekete celluloid töltőtollat 1000 Ft-ért, az ezüst csíkost 3500 Ft-ért árulta. Az elromlott szivattyúk javítása pár száz forintba került. Valamikor az ezredforduló környékén számolták fel az üzletet.

Ezután már csak a Tollklinika nevű javító műhely maradt, ahol új tollak ugyan nem készültek, de a még közkézen forgó darabokat szervizelték. 2012 karácsonyáig működött a Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkánál. Amióta bezárt, ez a mesterség - életre hívása után alig három emberöltőnyivel - hivatalosan is kihaltnak nyilvánítható.

Kár, mert igazán szépen (és gyorsan) csakis töltőtollal lehet írni, és e téren a magyar kisipar csakugyan ott volt a világ élmezőnyében, Azt a minőséget, amelyet a magyar kisiparosok töltőtollai képviseltek, ma már a legdrágább presztízsmárkák sem érik el.


Rákász

A folyami rák vagy nemes rák a felsőbbrendű rákok osztályának a tízlábú rákok (Decapoda) rendjéhez, ezen belül az Astacidae családjához tartozó faj.





A parasztok úgy tartották, hogy az volt a legbátrabb ember, aki a rákot először megette. Maguk nem is nagyon fogyasztották, hisz nem volt rajta mit falni. A rákleves viszont az urak asztalán gyakori és kedvelt csemege volt. Már a XVI. század elején keletkezett Szent Margit legendában is említés történik róla, és még Krúdy Gyula korában is általánosan elterjedt volt a rákfogyasztás szokása.

A rákászok egyes vidékeken puszta kézzel dolgoztak, de a legelterjedtebb eljárás az volt, hogy kissé megbüdösödött májjal csalták hálójukba az ollós jószágot, majd a hálóval együtt emelték ki.





Vizeink rák állománya a múlt század elejére jelentősen megfogyatkozott, így rákászat, mint foglalkozás teljesen kiveszett


Kalapos

Nem kell részletezni. Ugyan ki hord manapság kalapot? Már a nők sem. Inkább nézzetek meg egy riportot:

Velem megszűnik ez a kalapos dinasztia
Link



Vándorüveges





Amikor még az üveggyárak még nem nagyon tudtak 60 x 80 centisnél nagyobb üvegtáblát csinálni, vándorló üvegesek jártak faluról falura, és a hátukon cipelt táblákból kivágott darabokkal beüvegezték a parasztházak kitört vagy frissen készült ablakait. Akadt köztük, akik befőttes üvegeket, ivópoharakat, üvegkancsókat és palackokat is árult, utóbbi portéka általában a csehországi üveggyárak kissé szépséghibás, másodosztályú darabjai közül került ki.

A II. világháború után faluhelyen is divatba jöttek a bauhaus stílusú, három szárnyas ablaktáblák, és mivel ekkora üveglapokat hátizsákban cipelni lehetetlen, ez a vándoripar ellehetetlenült.

De még most, bő 50 évvel az utolsó vándorüveges eltűnése után is mondogatjuk ha baj ér: "Úgy kellett ez nékem, mint üveges tótnak a hanyatt esés!"


Teknővájó





Jellemzően cigányok űzték e foglalkozást. Hatalmas farönkből fateknőt, kisebb darabokból mosogatótálakat vájtak. Ezekben mostak, mosogattak a parasztasszonyok. Az iparilag előállított bádog- és lemezkádak, vájdlingok elterjedése óta kihalt szakmának számít.


Szénégető

Legtöbben már csak a Süsü a sárkány c. bábfilmsorozatból ismerjük ezt az ipart. Kik is voltak ők?

Erdei emberek, akik a lapos tisztásokon dolgoztak. A hosszú hasábokra darabolt bükk- és tölgyfát szabályos rendben egymás mellé és egymásra állítgatták. Ez volt a boksa, amit lehullott falevelekkel, majd földdel betakartak. Belsejében üreget hagytak, melyet gyúlékonyabb anyaggal (forgács, fahulladék) töltöttek ki. A boksát a tetején keresztül gyújtották meg.





A boksa lassan, füst nélkül, gőzölögve 8-12 napig izzott. Ezután a földet lehúzták róla, és szénporral betakarták, hogy teljesen kialudjon. A faszenet kis zsákokba csomagolták. A szenesemberek faluról-falura jártak szekerükkel, árujukat a szenes vasalókhoz és a kovácstűzhelyek fűtéséhez vásárolták.

A dissous gázzal működő hegesztőapparátok valamint a villanyvasalók elterjedése óta ez a szakma is kihalt.


Vándorköszörűs





Általában zöldségpiacok közelében volt megtalálható a köszörűs kisiparos, aki - míg a háziasszony a tojásra alkudott - élesre kifente a konyhakéseit, ollóit. Utoljára a Lehel téri metróállomás északi kijáratánál láttam dolgozni ilyen köszörűs bácsit, még a kilencvenes évek közepén.

A piacok plázává átépítése, és a hiánygazdaságból fogyasztói társadalommá való átalakulás miatt erre a szolgáltatásra ma már nincs komoly igény.


Különféle rideg pásztorok

Kondás, juhász, gulyás, csikós... Szent György napján a parasztok rájuk bízták jószágukat, kinek amennyi volt, s ők kihajtották az összeset a végtelen pusztákra. Feladatuk nem annyira a jószág felvigyázása volt, sokkal inkább az ellátása. Ők voltak azok, akik órák hosszat, fáradhatatlanul húzták a vizet a gémeskutakból, hogy megitassák a jószágot, majd másnap továbbhajtották őket a következő kúthoz, mert hát nem volt az a kút, amelynek oly bő vízhozama lett volna, hogy minden nap meg lehessen itatni belőle egy ménest vagy gulyát.

Késő ősszel, "amikor a jószág hátán már megmaradt a hó" (vagyis Márton nap környékén) állatseregletüket visszahajtották a falvakba, városokba. A számadó pásztor visszaadta kinek-kinek a maga állatát ("elszámolt velük"), a községi bíró pedig megfizette egész nyári munkájuk bérét. A telet a jószágok tulajdonosuk istállójában, a pásztorok pedig falusi házukban, családjukkal töltötték.

Hortobágyi csikós nóniusz lovon, valamikor a húszas években




A pásztorélet végét a hatvanas évek elejének téeszesítése hozta el. A nagyüzemi gazdaságok ridegtartásra alkalmatlan, nyugati állatfajtákat honosítottak meg és istállós állattartásra tértek át.


Kerékgyártó





Külön mesterség volt a lovaskocsik kerekének elkészítése. Egykoron minden faluban dolgozott egy-egy kerékgyártó, mert ez volt a lovaskocsik egyik legjobban igénybe vett, leggyakrabban meghibásodó alkatrésze, amelyet éppoly gyakran kellett cserélni, mint a mai automobilokon a gumiabroncsokat. (Szóval nem túl gyakran, de azért belátható időn belül.)

A kerékgyártóknak majdnem sikerült átmenteniük mesterségüket, a húszas évek közepéig még az automobilok is fakerekeken gördültek. Azonban ahogy az utazási sebesség növekedni kezdett, szükségessé vált az erősebb kerekek készítése, megszületett a lemezből sajtolt, ponthegesztett kocsikerék, amely még maguknál az automobiloknál sokkalta tartósabbnak bizonyult, így a levitézlett automobilok, utánfutók és traktorok kerekei idővel fölszereltettek a szekerekre. A kerékgyártók a hatvanas években tűntek el, ma már nagyon nehéz ehhez értő iparost találni, és még nehezebb megfizetni a tudását.


Szemfelszedő, műstoppoló





Ezen kisiparosok a textilnemű javításával foglalkoztak.

A hatvanas években nejlonharisnyát venni csak ritka alkalmakkor, általában üzérektől (tipikusan kamionosoktól) lehetett, ezért aki hozzájutott egy-két párhoz, az nagyon megbecsülte. Ám ha egy óvatlan pillanatban a harisnya beakadt valamibe, "leszaladt a szem" rajta. Ekkor került képbe a szemfelszedő kisiparos, aki a kiszakadt harisnyát olyan szépen meg tudta javítani, hogy csak egészen közelről lehetett észrevenni, hogy sérült.

A műstoppoló pedig a vastagabb anyagokat tudta kijavítani oly módon, hogy a szivarral kiégetett vagy moly által kirágott szövetet hasonló színű és vastagságú fonallal, kézi munkával beszőtte. Húsz évvel ezelőtt velem is megesett, hogy vadonatúj öltönyömben hasra estem, és a nadrágom térdénél körömnyi kis lyuk keletkezett, amelyet egy öreg nénivel bestoppoltattam. Elmondhatom, hogy csak egy egészen minimális árnyalatbeli eltérés látszott közelről megnézve, éppen csak annyi, mint egy halovány pecsét. Azt az öltönyt még évekig hordtam utána.

Igazándiból ezek a szolgáltatások még nincsenek teljesen kihalva, de manapság már lámpással kell keresni szemfelszedő vagy műstoppoló kisiparost, és nincs kétségem a felől, hogy néhány éven belül ők is végleg el fognak süllyedni a Thomas Mann-i kútban.


Ószeres, handlé

Jellemzően vándor zsidók, akik mindenféle hasznavehetetlen dolgot gyűjtöttek: ócska ruhákat, hulladék nyersanyagokat, bőrt, tollat, rongyot, csontot stb. Cserébe fémedényeket, pipákat, borotvát, törülközőket, csizmákat, gyerekjátékokat adtak.






Kintornás

Semmi köze sem Torquemada-hoz, sem Schubert Norbihoz. A kintornás olyan személy, aki énekszóval, hangszerrel, vagy automatával kéretlenül és hívatlanul szórakoztatta a körfolyosós bérházak lakóit, akik cserébe papírosba göngyölt aprópénzt dobtak neki a gangról. Tipikus megélhetési forrása volt ez az olasz-osztrák háborúkban megrokkant katonáknak, akik állami támogatást kaptak a verkli megvételére. (A hadiözvegyekről, akiktől nem volt elvárható, hogy a nehéz verklit cipeljék, trafikjogokkal gondoskodott Ferenc József).

Sokáig a dalszínházon és a hétvégenként játszó tűzoltózenekarokon kívül a kintornás jelentette a zenehallgatás egyetlen módját. Azonban a húszas-harmincas évekre a gramofonok és rádiók annyira elterjedtek, hogy a korábban szívesen fogadott kintornások érkeztével a lakók inkább becsukták az ablakot, ne is zavarja őket a kéretlen muzsika.

Az utolsó kintornások a hatvanas évek végén tűntek el az utcákról. Az 1969-es táncdalfesztiválon még téma volt:

Németh József - Az utolsó kintornás pesten-1969
Link



Sorompóőr, bakter

Közismerten kihalt mesterség, csak a teljesség kedvéért említem meg,

A sorompóőr olyan személy volt, akinek semmi egyéb dolga-gondja nem volt az életben, minthogy a szintbeli vasúti keresztezéseknél menetrend szerint leeressze a sorompót, majd amikor a vonat elhaladt, ismét felkurblizza azt. Mindezért havi fix fizetés, szolgálati lakás, és nyugdíjjogosultság járt neki, úgyhogy aki bakter lett a MÁV-nál, elmondhatta magáról, hogy megfogta az Isten lábát.





Az ötvenes években faluhelyen is kiépült az elektromos hálózat, ez lehetővé tette a biztosító berendezések gépi erővel való működtetését, és a bakterek munka nélkül maradtak.

"Én utoljára a Kaposvár-Fonyód közötti vasútvonalon Várdánál - ahol a főutat keresztezi a vasút - láttam utoljára kézzel tekert sorompót, kb. 7-8 éve." -Jtom


Drótostót








A drótostót a törött fazekakat, porcelánokat javította meg. Mivel akkoriban megfelelően szilárd ragasztók nem voltak, az edényeket kívülről dróthálóval befonta, hogy a beléjük töltött anyag szét ne feszítse őket.

Az öntöttvas, majd később a lemezfazekak elterjedésével a drótozásra többé már nem volt szükség, és a drótostótok egyéb mesterségekre, általában épület bádogozásra nyergeltek át.


Tutajos





A milleniumi újjáépítés során Budapestnek rengeteg épületfára volt szüksége. Ezek szállításának legolcsóbb módja volt a kidöntött fatörzsekből tutajt összeróni, és a Dunán a városba úsztatni. Rendesen 8-10 tutaj úszott egymás után, lécekkel, deszkával, zsindellyel megrakva, egy ilyen tutajcsoport tett ki egy szállítmányt. A tutajosok a fakereskedő alkalmazottai voltak, de minden szállítmány egy-egy ún. faktorra volt bízva, vagyis olyan értelmesebb és módosabb gazdára, aki vagyonával felelt a megérkezéséért.

Bár a szállítás e módja olcsó volt, de kockázatos, ráadásul az átázott faanyagot még sokáig kellett szárogatni felhasználás előtt. A 19. század végére a vasúti szállítás kiszorította.


Vándormozis

Risavi Ernő bácsi, a beledi vándormozis és a Tertasound vetítőgép, amivel egykor dolgozott




Az ötvenes években a kisebb falvakba, tanyavilágba hetente egyszer elment a vándormozis, és a kultúrházban, vagy az iskolában levetítette maroknyi közönségének a filmhíradót, rövidfilmet és egy éppen akkoriban sikeres mozifilmet. 16 mm-es vetítőgépeket használtak, amelyet oldalkocsis motorkerékpárral, télidőben lovas szánnal szállítottak a helyszínre. A MOKÉP a vándorüzemen szeretett fukarkodni, rengeteg színes filmet fekete-fehérben másoltattak "jó lesz vidékre, parasztnak" felkiáltással. Így járt egyebek közt a Két férfi a városban vagy a Csillagok Háborúja is, amit a tanyasiaknak fekete-fehérben, felirattal mutattak be.

"Ezt nem mondod komolyan, hogy a Csillagok háborúját is!! Azt '79 nyarán mutatták be nálunk. Akkor még képesek voltak fekete-fehérben levetíteni valahol?" - Jtom

A hetvenes évekre kiépült országos televízióhálózat erősen megcsappantotta az érdeklődést a vándormozi iránt, a kegyelemdöfést pedig a képmagnók elterjedése adta be az iparnak. Az utolsó 16mm-es méretben is forgalmazott film a Rémálom az Elm utcában 2. volt, melyet a Vico adott ki 1992-ben.

Pár évig még matinéztak a vándormozisok, de amikor a filmek játszási jogai lejártak, a szakma végleg kihalt.


Jeges





A régi időkben is hidegen kellett tartani valahogy bizonyos romlandó élelmiszereket. Jobb ötlet híján eleink télen jeget gyűjtöttek a folyamokból, tavakból és elvermelték. (Ennek emlékét őrzi a hasonlat: "hűvös mint a jégverem.")

Egy tipikus jégverem metszete




A jeget a nyári hajnalokon kocsira rakták, a városba vitték, és kimérték a háziasszonyoknak.




A háziasszonyok otthon ilyesféle bádoggal bélelt fa szekrénykébe, un. jégszekrénybe tették:




Másnapra a jég persze elolvadt, az olvadékvizet le kellett ereszteni az ajtó melletti csapon át, és új jeget venni beléje.

A szakma sorsát az első elektromos hűtőszekrények megjelenése már a harmincas években megpecsételte, de a háború és az azt követő jóvátételezési kötelezettség miatt még további 25-30 esztendeig tartott, mire a "fridzsiderek" általánosan elterjedtek.

A hatvanas évek végén eltűntek a jegesek az magyar utcákról.


Írógép és pénztárgép műszerész

Egykoron nagyon megbecsült, elit szakmának számított az írógépek és mechanikus pénztárgépek javításával foglalkozó kisiparos. Eredeti szakmájára nézve Kádár János is irodagép műszerész volt. :)

Egészen a nyolcvanas évek közepéig még napi használatban voltak a mechanikus írógépek, és a Közértekben is efféle, lengyel gyártmányú mechanikus pénztárgépek csattogtak:





Nem túl gyakran romlottak el (közel sem oly gyakran, mint egy modern kompjuter :)), de ha egyszer mégis elromlottak, akkor bizony alaposan bele lehetett veszni a fogaskerekek és emeltyűk kusza halmazába.

A nyolcvanas évek végén az elektronikus berendezések átvették a helyüket. Kevés műszerésznek sikerült átképeznie magát a fogaskerekek világából a kompjuterek javítására, ez inkább a rádió és televízió műszerészek játéktere lett. A szakma eredeti formájában kihaltnak tekinthető.


Fényképész

Két fajtája létezett, a saját műteremmel bíró úri-, valamint a vándor fotográfus, aki többnyire a parasztvásárokban praktizált. A jó ízlésen kívül komplex műszaki és kémiai ismeretek is kellettek az iparhoz, hiszen kezdetben még a fotográfus maga készítette el a fényképezőgépét, maga öntötte az emulziót az üveglemezekre, s maga keverte az előhívó vegyszereit is.





A századfordulón az Eastman-Kodak Company piacra dobta a 6 cm széles filmre 12 képet készítő, olcsó, könnyen kezelhető amatőr kameráját, amihez előhívó szolgálatot is biztosított. A fényképezőgép táskában hordozhatóvá vált, az egyre rövidülő expoziciós idők miatt elmaradtak a nehézkes állványok, s a képek előhívásával sem kellett többé pepecselni, elég volt berakni a tekercset egy borítékba, és postafordultával jött vissza kidolgozva, készen.

Az első világháború után nálunk is népszerűvé vált az amatőr fényképezés, de a fényképészek még sokáig tartani tudták állásaikat a műtermi, retusált képek készítésével. A szocialista korszakban ezen a természetellenes fotografiák kimentek a divatból, helyüket a spontán, amatőr képek vették át. A fényképészek kínjukban már amatőr filmek kidolgozását is elvállalták, de a kilencvenes évek közepén megjelenő automata minilaborok és igazolványkép-automaták ezektől a bevételeiktől is megfosztották őket. 10-15 éve kihalt iparnak számít.


Vándorórás

A 19. század közepén kezdtek általános elterjedni hazánkban az órák. A parasztházak pitvarában schwarzwaldi faórák pöcsögdögéltek, és a módosabb gazdák már cilinderjáratú zsebórákat is vettek.

Ébresztős schwarzwaldi faóra (a feketeerdei parasztok tucatjával fabrikálták őket télidőben)




"Brauswetter János Szegeden" - hirdeti e zsebóra számlapja. Nevezett 1847-től 1903-ig működtette órásműhelyét a hírös városban




Ezeket a szerkezeteket 2-3 évenként szét kellett szedni, alkatrészeiket elmosni, és friss olajjal összerakni ahhoz, hogy megbízhatóan működjenek. Néhány száz fős falvakban nem élt meg az órás, ahhoz túlontúl ritkán volt szükség a szolgálataira, ezért a ritkán lakott régiókban az iparosok faluról-falura vándoroltak, megjavították azt az egy-két órát, ami éppen rosszan állt, majd továbbutaztak.

Az nagyipari óragyártás beindulása és a szabad gátszerkezetek elterjedése sokkal megbízhatóbbá tette az órákat. Ezzel párhuzamosan létrejött a személy- és teherszállítási infrastruktúra, és a 20. század elején már nagyon kevés olyan világtól elzárt falu volt, ahol ne akadt volna hétről-hétre valaki, akinek a városba kellett utaznia, és akivel el lehetett volna küldeni az elromlott órát a városi órásmesterhez. A vándorórások lassan eltűntek.


Lámpagyújtogató





Budán 1777-ben, Pesten 1790-ben kezdték el kiépíteni a közvilágítást. Ekkoriban természetesen még szó sem lehetett villanylámpáról, legfeljebb olajmécsesről. Ezeket pedig valakinek meg kellett gyújtania este és el kellett oltania reggel.

A 19. század közepén az olajmécseseket gázégők és petróleumlámpák váltották fel, de a villamos lámpákkal csak 1909-ben kezdtek kísérletezni, és azok igazándiból elterjedni csak az első világháború utolsó éveiben tudtak, amikor a városi gáz gyártásához való, kokszolható szenet mind nehezebb lett beszerezni. (Villamos energia a hazai szénnel is fejleszthető volt.) A lámpagyújtogatók azonban még több, mint tíz évig rótták az utcákat és kapcsolgatták egyesével vagy utcánként a villanylámpákat, míg végül 1931-ben kiépítették a közvilágítás távkapcsolásához szükséges berendezéseket.

A szakma emlékét Nat Simon sanzonja őrzi, amit Magyarországon Fényes Kató előadásában ismerünk:
Link



Írnok

Mária Terézia bevezettette a népoktatást, és szép eredményeket ért el az analfabetizmus felszámolásában, az írnokok mégis még kb. száz évig hivatalban maradtak. Ennek két fő oka volt: először is írásképük a csak néha-néha ceruzát ragadó paraszténál sokkalta szebb volt, így hivatalos leveleket illő volt írnokkal tisztáztatni, a másik pedig az, hogy egészen a XIX. század végéig a nyomdai eljárásokon kívül semmiféle sokszorosítási eljárás nem létezett. Hivatalos levelezéshez, szerződéskötésekhez stb tehát kellettek az írnokok, akik a másod- és harmadpéldányokat kézzel lemásolták.

Kézzel írott hivatalos levél egy talált sarkantyú tárgyában. Érdemes kisilabizálni. ;-)




A szakma a mechanikus írógépek, indigópapír és a stencilmásoló megjelenésével a századforduló környékén kihalt.

Sokszorosítás stencilgéppel (oly egyszerű, hogy akár nőkre is rá lehet bízni! )





Gépírónő

Könnyű fizikai munka. A titkár urak által piszkozatban átadott, vagy fonográfhengerre diktált leveleket, iratokat gépbe írta. Előfordult, hogy a főnökök közvetlenül a gépírónőnek diktáltak, de ritkán közvetlenül a gépbe, ilyen esetben a hölgynek gyorsírással kellett feljegyeznie a diktátumot, majd visszavonulni egy külön helyiségbe, ahol zajos gépén letisztázta.





Amióta az irodai munka zömmel számítógépeken végeztetik, és az iratok egy gombnyomással papírra vettetnek, a gépírónő is kihalt szakmának számít. (Megjegyzem érdekes, hogy ahhoz képest, hogy ma már szinte mindenki kompjutereken dolgozik, igencsak kevesen tudnak tíz ujjal, vakon gépelni, mint az egykori gépírónők.)


Nyomdai szedő

Az ő feladata volt a kicsiny ólombetűkből a sajtó kalodájába szedni a kinyomtatandó szöveget, s egyben a végső helyesírás ellenőrzést is ő végezte el.





Noha a századfordulón több próbálkozás is volt a lassú folyamat gépesítésére, hazánkban még a hetvenes években is volt kézi szedés, pl. az Autó-Motor magazin is így készült.

Szedőgép, amely írógépszerű klaviatúrájába begépelt szövegből öntőformát készített, a formába egy-egy sort automatikusan leöntött. Ezek a sorok kerültek a sajtóba. Sajtolás után a sorokat újra fölolvasztották a gépben.




A kilencvenes évek elején a kézi szedést teljesen kiszorította az offszet nyomás, amelynek nyomólemezeit lézergravírozó géppel ugyanolyan könnyű elkészíteni, mint otthon egy oldalt kinyomtatni, és már viheti is a gépész, és teheti is a hengerre.


Telefonközpont kezelő





Noha a számtárcsával távvezérelhető, elektromechanikus telefonközpont szabadalmát Almon Brown Strowger temetkezési vállalkozó már 1891-ben, alig két évvel Puskás Tivadar első, párizsi telefonközpontjának üzembe helyezése után bejegyeztette, az első ilyet mégis csak 1915 januárjában állították fel New Jersey-ben. Addig is és még azután jó sokáig postáskisasszonyok ültek a központokban, akiknek élőszóval kellett elmondani, melyik állomással kér kapcsolatot a hívó. (Sokhelyütt vakokat és gyengén látókat foglalkoztattak e munkakörökben.)

Magyarországon az első automata telefonközpontot 1928-ban avatták Budapesten. Az utolsó kézi kapcsolású telefonközpontok Olcsvaapátiban és Kömörőn 1996-ig működtek, megszüntetésükkel a telefonközpontos hivatalosan is kihalt szakmává vált.














 
 
0 komment , kategória:  Életmód   
Egy tehén is lehetett kulák
  2015-01-26 17:30:39, hétfő
 
 




EGY TEHÉN IS LEHETETT KULÁK


Mondvacsinált ürüggyel bárkiből kulák lehetett az 1950-es években, ha nemkívánatossá vált a kommunisták számára. Sőt bármiből: amikor nem tudták rábizonyítani egy volt csendőrre, hogy kulák lenne, akkor a tehenét minősítette - első és másodfokon is - annak a bíróság.

A kuláküldözés áldozatainak napjává nyilvánította hétfőn a parlament június 29-ét, Péter-Pál napját, amely régi hagyomány szerint a betakarítás kezdetének napja, a parasztság ünnepe volt. Kik voltak a kulákok és miért támadták őket a kommunista rendszer idején, azon belül is az ötvenes évek legsötétebb esztendeiben?

Parasztnyúzó intézkedések

"Támaszkodj a szegényparasztra, harcolj a kulák ellen és szövetkezz a középparaszttal!" - ez a lenini hármas jelszó nagyon jól megragadja az 1950-es évek hazai agrárpolitikájának a lényegét. Az orosz nyelvből átvett kulák szó a paraszti társadalom legfelső részét takarta, akiket neveztek nagygazdának vagy zsírosparasztnak is. A pártállam a kizsákmányoló, kapitalista rendszer utolsó maradványként tekintett az egyéni gazdálkodást folytató paraszti rétegekre, így a kommunista rendszer mellőzhetetlen vonása, vagyis az állandó ellenségkeresés egyik fő bázisává, egyúttal áldozatává vált e társadalmi csoport.







Bár a "kulákká nyilvánításnak" elvileg rendeletileg megszabott keretei voltak, mondvacsinált ürüggyel is bárkiből kulák válhatott, amennyiben a rendszer szemében az adott személy valamilyen okból nemkívánatos elemnek tűnt - mondta Tóth Judit agrártörténész, a Pest Megyei Levéltár munkatársa az [origo]-nak. A kulákok elleni harc legsúlyosabb intézkedéseit az 1948-1952 közötti időszakban hozták meg.

A "parasztnyúzó intézkedéseknek", a magas adóterheknek, a beszolgáltatás egyre növekvő mértékének következtében 1952-53 telén, a nagy padlássöprések idején 800 ezer gazdának nem maradt elég vetőmagja, vagy háztartásában nem tudta magát élelmiszerrel megfelelően ellátni. Mindeközben négyszázezer embert közellátás elleni bűncselekmények miatt ítéltek el - mondta Tóth Judit. Nagy Imre 1953-as miniszterelnöki kinevezése enyhített valamennyit a "kulákprésen", de nem szüntette meg teljesen és véglegesen e társadalmi csoport üldözését. (Gyarmati György történész közlése szerint 1953 februárjában 83 ezren szerepeltek a belügyminisztériumi kuláklistán, amit Nagy Imre pár hónap múlva törölt el.)

Harcolj a kulák ellen!

Az ötvenes években, amikor a tanácsokat szervezték, és kijelölték a helyi párttitkárokat, a kommunisták sokszor írni-olvasni sem tudó embereket igyekeztek kiválasztani a falvak legfontosabb posztjaira - erről szintén Gyarmati György ír A Rákosi-korszak című könyvében.

Hogy miért volt fontos a kulákok üldözése, illetve a megtermelt termények elvonása, a beszolgáltatás? Tóth Judit szerint elsősorban a tervgazdaság, illetve a korabeli állampárt politikájának logikáját kell ehhez megértenünk. "A tervgazdálkodás kereteibe illesztett beszolgáltatási rendszer több volt, mint készletgyűjtés és elvonási kényszer, hiszen erősen áthatotta a politikum. Az állam a parasztság terheinek növelésével az egyéni gazdálkodás ellehetetlenítését célozta, és ezáltal igyekezett a gazdákat a szocialista szektorba terelni" - magyarázta a levéltáros.

"A hatalom szándéka tehát egyértelmű volt, hiszen jól kirajzolódik a hármas cél, aminek érdekében a beszolgáltatást felhasználni kívánták. Amellett ugyanis, hogy az állami készletek jelentős része az elvonás ezen módjából származott, alkalmas volt a párt agrárpolitikai céljainak megvalósítására, vagyis a kollektivizálás előmozdítására, illetve a kuláknak s ezáltal ellenségnek minősített társadalmi csoporttal való leszámolásra."

Nem véletlen, hogy Tóth szűkebb vizsgálati területén, még a mezőgazdasági munkaversenyek szervezésekor is azt tapasztalta: nem engedték a kulákokat részt venni a mozgalomban, mert azt gondolták a kommunista párt vezetői, hogy ha ott sikeresebbek lennének a piacon amúgy is versenyképesebb kulákok, akkor még a szocialista munkaversenyekkel is a kapitalizmust erősítenék vidéken.

A kuláklista születése

1948-ban kormányrendelet mondta ki: azok a gazdák, akik 15 holdnál nagyobb olyan birtokkal rendelkeznek, amelynek kataszteri tiszta jövedelme meghaladta a 150 aranykoronát, mezőgazdasági fejlesztési járulékot kell hogy fizessenek. (Később, 1949-ben 25 holdra és 350 aranykoronára módosították a határokat.) Ez a viszonylag kedvező, 1948-as termés után kivetett mezőgazdasági fejlesztési járulék később nagy jelentőségűvé vált. Akit ez érintett, súlyosan fizetett - és nemcsak pénzben.

Ez az adókötelezettség képezte ugyanis utóbb a "kuláklisták" alapját (amelyeket 1948-49 fordulóján állítottak össze.) Az a 65-70 ezer ember, akit 1949-ben a "büntetőadóval" megterheltek, felkerült a listára, amelyről akkor sem lehetett lekerülni, ha az illető gazda csökkentette a földje nagyságát - ezt Varga Zsuzsanna, az ELTE agrártörténésze állapította meg egy korábbi írásában.

Ottlik esete a kuláklistával

A kuláknak minősített személyek elleni intézkedéseket jól jellemzi, hogy az akkor frissen alakult ÁVH-nál Kádár János belügyminiszter utasítására 1948-ban szervezték meg az első kulákverő csoportokat. Ugyanebben az évben Ottlik Géza író 67 hold földet örökölt. Azonnal felajánlotta a területet az államnak "térítés nélkül" megvételre, mégis eljárás indult ellene, mert az örökléssel automatikusan kuláklistára került. Az eljárást csak minisztertanácsi utasításra, 1953-ban állítja le a Pest Megyei Tanács - mindkét esetről Gyarmati György ír.

Ottlik esete nem volt példa nélküli, és ő még viszonylag jól járt. Tóth Judit levéltári kutatásai során megtalálta egy Pest megyei párttitkár egyik írását. 1953-ban Nagy Imre miniszterelnöksége idején ugyanis elvileg eltörölték a kuláklistát, de például számos büntetőper és eljárás tovább folytatódott, és a párttitkárok a "politikai harcot" tovább folytatták a kulákok ellen vidéken. Rákosi Mátyás, a kommunista párt vezére pedig nem sokkal később kijelentette: a kulák "lista nélkül" is kulák marad.

A kulák tehén elítélése

A kulákokat a büntetőügyekben is hátrányosan különböztették meg. A bíróságok ugyanis a vádlottak "osztályhelyzetét" is mérlegelhették. Az üldözés abszurditását mi sem jellemzi jobban, mint amikor nem tudták rábizonyítani egy volt csendőrre, hogy kulák volna, akkor a tehenét minősítette - első- és másodfokon is! - a büntetőeljárásban kuláknak a bíróság - erről Tóth Judit számolt be doktori disszertációjában.

A rendszer a kulákok ellen irányuló intézkedések sokaságával próbált példát statuálni, félelmet kelteni. Az olykor az egész házat feldúló padlássöprésnek nevezett elszámoltatások, a bírósági perek sokasága, az esetleges internálások, kitelepítések mind azt igyekeztek prezentálni, hogy az egyéni gazdálkodásnak nincs perspektívája, és a parasztság számára a kollektivizálás marad az egyetlen járható út.

A szankciók kevésbé ismert formája volt, hogy a sorozásra behívott fiatalokat C-legényeknek minősítették, ami azt jelentette, osztályhelyzetük miatt nem sorkatonai szolgálatra küldték, hanem egyfajta munkaszolgálatra, építkezésekre, nagyberuházásokra osztották be, vagy bányákban dolgoztatták őket. Számuk Tóth Judit megjegyzése szerint mintegy 20 ezerre tehető.







Az iparba menekültek

Az egyre növekvő kötelezettségtől szabadulva a gazdák jelentős része azonban a tsz-be való belépés helyett a hagyományos életformájától teljesen megválva az iparban keresett megélhetést. Így elmondható, hogy a parasztságot - különösen pedig a kulákságot - sújtó rendelkezések mind-mind a hagyományos paraszti társadalom felbomlását katalizálták.

Romsics Ignác akadémikus megemlíti, felmerült a kulákok esetleges külön falvakba költöztetése is az ötvenes években - ez azonban nem történt meg ebben a formában. A kitelepítések azonban kulákokat is érintettek az évtized elején. Az e kategóriába sorolt személyek nagyobb gépeit viszont bizonyosan elvették, de köztudomású, hogy például gyermekeik nem járhattak egyetemre, olykor még középiskolába sem.

A lenini jelszó harmadik része

Az ötvenes évek végének, a hatvanas évek elejének kollektivizálása már valóban a "szövetkezz a középparaszttal" jegyében történt, vagyis a lenini hármas jelszó harmadik része került előtérbe, amikor egy-egy korábbi kuláknak minősített személy is bekerülhetett akár a tsz vezetésébe is - fejtette ki Tóth Judit. De ekkorra már a hatalom megmutatta: még ezt is megengedheti magának.

Ugyanakkor a falu legszegényebb rétegei helyett immár sokszor a középrétegeket vonta be az ügyek intézésébe a Kádár-kori kommunista vezetés, ami nemcsak ügyesebb, hanem hatékonyabb agrárpolitikát is jelentett a hatvanas évektől kezdve.







 
 
0 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
Pajzán Népdalok
  2015-01-26 17:05:20, hétfő
 
 




PAJZÁN NÉPDALOK


Nem kuriózum, s nem polgárpukkasztás... örökség, arany morzsa.

Link



Részletek

Bonchidai menyecskék,
Ugrálnak, mint a kecskék.
Szeretőjük mindig más,
Az uruk csak ráadás.

Bonchidai menyecskék,
Ugrálnak, mint a kecskék.
Hazajönnek vizesen,
Csókot adnak szívesen.

Bonchidai híd alatt
Lányok sütik a halat.
Papírosba takarják,
A legénynek úgy adják.

Bonchidai hegy alatt
Leány a legény alatt.
Azért mászott alája,
Viszketett a ...



Ezeknek a legényeknek
Kell valami szegényeknek,
De én biza nem adok,
Inkább lejány maradok!

Előre hát legények,
Ne a szoknyát lessétek!

Ez a legény picike,
Nem fér rá a bilire.
Széket tesznek alája,
Úgy mászik fel a lányra.

Rezeg nagyon a bokor,
Csipke látszik legalól.
Rugdosódik ott négy láb,
Ajaj, mi lesz ezután?

Bonchidai menyecskék,
Ugrálnak, mint a kecskék,
Szeretőjük mindig más,
Az uruk csak ráadás.







Pajzán tündérek/ boncidai menyecskék

Link



Pajzán mulatós - Elment a Lidi néni a sexboltba

Link



"Ropog már az ágy deszkája ..."

Link



Azt a kutya mindenit a világnak

Link



Palya Bea - Korhatáros pajzán gyimesi nóta (+18!)

Link



Csángó csujogató

Link








 
 
1 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
Tóth Árpád: Jó éjszakát
  2015-01-26 15:20:21, hétfő
 
 







Tóth Árpád: JÓ ÉJSZAKÁT


Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!


Jó éjt

Link











 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 76 
2014.12 2015. Január 2015.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 76 db bejegyzés
e év: 505 db bejegyzés
Összes: 3853 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 393
  • e Hét: 6827
  • e Hónap: 21124
  • e Év: 340299
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.