Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Mese az erdőről
  2015-02-15 20:00:33, vasárnap
 
 










Wass Albert: MESE AZ ERDŐRŐL . . . .




Tudnod kell, kedvesem, hogy amikor a Jóisten a világot megteremtette, és már mindennel készen volt, összehívta négy legkedvesebb angyalát, hogy szétossza közöttük a világ kincseit. Az igazi kincseket.
Egyiknek a jóságot adta, hogy szálljon vele az emberek közé, és mindenkinek a szívébe tegyen egy kis darabkát.
A másodiknak a szeretetet adta, s a harmadiknak a békességet. Az angyalok pedig leszálltak a kincsekkel a földre.





Odamentek sorra minden emberhez. Az emberek azonban lezárták szíveiket nagy, súlyos lakatokkal. Gyűlölet, irigység, rosszindulat, kapzsiság őrizték a lakatokat. Isten angyalai hiába mentek egyiktől a másikig, a szívek nem nyíltak meg, s ők nem tehették beléjük a Jóisten ajándékait. A Jóisten pedig, aki mindent lát, látta ezt is és nagyon elszomorodott. Mert tudta, hogy baj lesz ebből. Háborúság, nyomor és pusztulás. Gyűlölet lakozik majd az emberek házaiban és jajgatástól lesz hangos a föld.





S ahogy a Jóisten ott szomorkodott, egyszerre csak elébe lépett a negyedik angyal, akiről bizony meg is feledkezett volt, és ezt mondta:
Hallgass meg engem, édes, jó Istenem! Lám, odaadtad angyaltársaimnak a jóságot, meg a szeretetet, meg a békességet, de ők bizony nem érnek velük semmit, amíg az emberek szíve zárva marad. Add nekem az erdőket, és én majd megnyitom velük az emberek szívét!





A Jóisten rácsodálkozott a kicsi angyalra, de aztán elmosolyodott, és ez a mosolygás olyan volt, mint amikor a nap fénye átragyog a felhőkön.
Próbáld meg, lelkecském, - mondta kedvesen a Jóisten, ahogy kívánod, neked adom az erdőket.





Azon a régi napon tehát Isten angyala lejött, hogy megszépítse az erdőt.
Kacagtak a fák, a virágok és a rétek. Kacagtak a manók és a tündérek, és fent a szikla tetején.
Csak öreg Csönd bácsi nem kacagott, hanem megrázta bosszúsan hosszú zuzmószakállát, úgy, hogy a kicsi csigák alig tudtak megkapaszkodni benne. Összehúzta köpenyét és messzire elhúzódott onnan, be az erdők legsötétebb mélyébe, mohos fák és még mohosabb sziklák közé.
Így na, - mondotta elégedetten az angyal, mert tetszett neki, hogy az erdő megéledt. Így na, most már rendben van minden.





Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy most is él. A szellő, akit ruhája ráncaiból rázott elő az angyal, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Úgy mint ma is, éppen úgy. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat mindarra, amit tudni jó és hasznos. Mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy tündérke lakott, hogy minden madár idejében megtanulja a maga dallamát, és senki az erdőben mérges bogyót ne egyék. Énekeltek, fütyörésztek, csiviteltek a madarak, mesélt a forrás. A Visszhang pedig ült a sziklán halványkék ruhában, és lógatta a lábát. Akárcsak ma, éppen úgy.





Az angyal pedig látta, hogy szép az erdő, és elindult, hogy megkeresse három társát: a Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát.
Gyertek, - mondta nekik, az erdő majd megnyitja az emberek szívét, és ti elhelyezhetitek benne a magatok kincseit.
Bevitte őket az erdő mélyébe, ott a legszebb tisztásra, amit azóta is Angyalok Tisztásának neveznek. Ott megpihentek és várták az embereket.





Jött az első. De hiába daloltak a madarak, hiába virágoztak a virágok, hiába suttogtak a fák, és hiába mesélte legszebb meséit a forrás, az ember nem látott és nem hallott meg mindebből semmit. Fejszét fogott, levágott egy fát, és elment vele. Szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra se. Rontó-ember volt.
Az angyalok nagyon elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó-ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment zárt szívvel, hidegen. Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.
Aztán jött a második ember. Jött, de ő se látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán az élő, csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő-ember volt, közönyös ember. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt a második harmat az erdőn. A hajnali harmat.





Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén, és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a szellő, a virágok, a tündérek a virágokban. A patak is sírt, a csönd is sírt.





És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:
Istenem, milyen szép...
És abban a pillanatban lehullt a szívéről egy nagy, rozsdás lakat.





Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikókon nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, csillogtak a fűszálak. Egy sárgarigó felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat, nagyot füttyentett.
És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok, és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetettek örömükben a manók. A szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang.
Milyen szép! - mondta még egyszer az ember.





Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe beletették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan, fönt az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga. És alámosolygott a földre.





Így volt ez bizony, lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted egy rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt is az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniük kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen rád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.
Csönd bácsi, az öreg, ő csak a fák közül, vagy egy szikla mögül les reád.





Kacagsz vagy énekelsz? A napsütötte sziklacsúcson egy kék ruhás lányka ül, lábait lógatja, és hangodra vidáman visszakacag. Te már ismered őt is ebből a meséből. Csönd bácsi nagyobbik leánya, Visszhang a neve.
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdő közé. A fák alatt láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi embernek zárva marad a szíve a szép előtt.





De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruhájukat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha, és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról-ágra. A mókusok, a nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép,





És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára teremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.





Te minderről semmit nem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek, körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül és jóságosan alámosolyog.
Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszok hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon. Csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.

(Erdők könyve)








Wass Albert: Erdők könyve

Link


Wass Albert: Mese az Erdőről

Link






















  
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Igaz mese a vadászról
  2015-02-15 18:00:42, vasárnap
 
 




IGAZ MESE A VADÁSZTÓL


Pikáns mesék

Egyszer réges-régen élt egy özvegyasszony - na jó, elvált volt, de ilyen opció a mesékben nem szok' lenni. Elhagyta az ura, és a szegény asszony - nevezzük így, mert az ura elvitte majd minden vagyonát - ott maradt a két kis hercegnőjével egymagában az elvarázsolt kastélyban.

Sokáig emésztette a bánat a szegény asszonyt, de egyszer csak megjelent álmában egy jó tündér és ezt súgta neki: ,,Ne búslakodjál te szegény asszony! Az élet olyan rövid bammeg, hogy nincs erre idő, már 35 is elmúltál, nemsoká nyakadon a klimax meg a reuma, eriggy aztán keressé' magadnak egy jóféle férfiállatot!

Amikor felébredt álmából az asszony, dörzsölte a szemét, dörzsölte, de nem látta sehol a jó tündért a szobában, viszont nem feledte a szavait, így elhatározta, hogy megfogadja a tanácsát.

Na, de hol keresse ő azt a férfiállatot? - jött az elméjébe a gondolat, hisz a két hisztis hercegnőcske lefoglalta minden egyes percét, meg aztán ez egy modern mese és dógozni is kellett neki. Akkoriban született a nagy varázslat, amit internetnek hívtak, és a szegény asszony gondolt egyet, és elindult (virtuális) világot látni...

Látott is csodát, nem egyet... mindenféle társkereső oldalakon megfordult, mindenféle jött-mentekkel találkozott, csókolgatta a békákat sorra, de a királyfi csak nem akart megérkezni az ő életébe.

,,Nem kell nekem szőke herceg fehér lovon - sóhajtotta a szegény asszony, - elég, ha lófarka lesz... ;-)

Ment mendegélt a virtuális térben, míg egyszer csak összefutott a vadásszal.
Szép szál ember volt ez a vadász,


magas, izmos, daliás. Kicsit mán öregecske volt, mert vagy 12 évvel is öregebb volt a szegény asszonynál, de jófajta volt, és olyan dumát nyomott le a szegény asszonynak, hogy konkrétan ledumálta róla a bugyit. Egy kicsi testi hibája volt mindössze ennek a vadásznak, nevezetesen, hogy nős ember vala. De elgondolkodott az asszony és azt mondta: ,,Amíg az igazit keresem, miért is ne játszadozhatnék kicsit az esélyesekkel is, nemde bár? ;-)

Így hát a szép szál vadász jött, látott és győzött,s meghívta az asszonyt a kerek erdő közepén található luxus vadászházába.



Egy napon terepjáró állt meg a ház előtt, és a mi asszonyunk hoppsz, bepattant, s elindultak a mesebeli házikó felé. Mentek mendegéltek a hetes számú főközlekedési úton, majd egyszer csak egy jobbra ívelő éles kanyarban befordultak egy erdei útra... s csak mentek, mentek... Kezdett beparázni a szegény asszony, az út végeláthatatlannak tűnt, sehol egy ház, csak
a sűrű sötét erdő.



,,Uram atyám" - gondolta magában a szegény asszony, - ,,Hova visz ez engem? Nem lehet, hogy a Hófehérke féle vadász ez és az én mostohám is a szívemet akarja általa?" Gondolatban lezajlott előtte mindenféle perverz gondoat, s fohászkodott az úrhoz, hogy nehogy valami bérgyilkos legyen újdonsült lovagja.

Gyorsan elővette a telefonját írt egy sms-t a barátnőjének, hogy hányas kilométerkőnél van, s ha nem jelentkezne záros határidőn belül, akkor tudják, hol keressék, talán ez a perverz vadász megöli őt és elássa az erdőben. Ekkor kapott teljesen új megvilágítást a barátság fogalma a szegény asszony olvasatában, mert a barátnőtől kapott válasz sms-ben ez állt: ,,Ne aggódj! Nem fog elásni! Túl nagy gödör kell hozzá!" :-)

Ebben a pillanatban azonban egy tisztásra értek és megállt az autó. A tisztáson gyönyörű vadászház állt vala, udvarában úszómedence, s minden luxus, mi szem-szájnak ingere, s ahol, ha nem a szegény asszonyt dugja a vadász, akkor gazdag külföldi turisták szállnak meg. Körbemutogatta a kacsalábon forgó palotát, majd a legbenső, hetvenhetedik szobában álló hatalmas franciaágyra vetette az asszonyt, s elővette a fegyverét. Teljesen átlagos fegyver volt, így nem kerekedett ki az asszony szeme, legalábbis addig nem, míg a sokat próbált vadászunk be nem vetette francia nyelvtudását. Akkor azonban még a szava is elakadt a mi szegény asszonyunknak és átadta magát a férfiállat kényeztetésének, aki a francia szavak mestere volt, s a fegyverét is igen jól forgatta, jó sok töltény volt a tárában, mondhatni olyan hatlövetű volt.

Tetszett a dolog a vadásznak is, tetszett a szegény asszonynak is...
így hát sűrűn járkált ide az erdőbe,


mondhatni természetrajongó lett.

Nagyon kedves ember volt a vadász, hol szarvas kolbásszal várta újdonsült ágyasát, hol erdei gombával, amit szintén kétkedve fogadott az asszony. Volt, hogy őzmájból készült lakomával fogadta kedvesét, és olyan is volt, hogy elvitte magával éjszakai lesre. Hónapokig tartó szenvedélyes vadászélmények után a szegény asszony találkozott egy újabb esélyessel, aki miatt elhagyta a vadászt...

De a vadász nem adta fel, őt nem olyan fából faragták, és néha-néha újra bepróbálkozott. Legutóbb épp tán fél éve , amikor is a szegény asszonynak már nem hogy megint férje volt, hanem amellett szeretője is, méghozzá a szeretők között az igazi, vagy legalábbis annak hitt. Pedig mindig szíve csücske volt a vadász, mert egy kedves, nagy, bohém, vidám mackó volt, és nem utolsó sorban jó szerető...

A szegény asszony nagyon sajnálja, hogy nem találkozott vele legalább egy kávéra, egy beszélgetésre, s talán örökké bánni fogja... Mert a vadász, a kedves, nagy mackó, a mosolygós bohém, a Férfiállat, a hatalmas szívű Casanova pár hónappal ezelőtt ismeretlen okból egy elmebeteg pillanatában maga ellen fordította a fegyverét, s azon nyomban meghalt! Isten nyugosztalja!

Link
















  
 
0 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
A pásztor és a bojtár meséje
  2015-02-15 11:30:54, vasárnap
 
 







A PÁSZTOR ÉS A BOJTÁR MESÉJE


Élt valamikor a Hargita és a Csíki-havasok közötti területen három ember. Mindhárman kecske és juh terelgetésébe kezdtek, miután a Hargitán túli üvegpaloták ablakai betöredeztek a gazdasági válság viharában. A három ember tudomására jutott, hogy a jószágokra megélhetést biztosító állami szubvenció kérhető az államtól. Terelgették is nyájukat északról délre és keletről nyugatra, míg egyszer csak össze nem találkoztak. Beszélgettek is egyet, aztán újra terelgették a nyájaikat hol keletre, hol délre.







Közben számolgattak-írogattak, míg egy szép nap újra össze nem találkoztak. Szó szót hozott, számítás számítást eredményezett, s végül úgy döntöttek, hogy érdekeik itthon és uniós szinten is azt kívánják, hogy dolgozzanak össze. Terelgették a nyájat - immár közös erővel - előre a víz irányába, aztán fordítva. Egy szép napon újra szóba elegyednek, szó szót hozott, számítás számítást, és ki is egyeztek: egyik napon az egyik hajtja a sereget, másik napon meg a másik, s minden közbeeső napon egyikük pihen. Vagy huszonnégyszer fel is kelt, és le is bukott a Nap az égről, gond egy szál sem akadt. Aztán egy szép nap az egyik pásztor odaszól a másiknak, s a másik is visszaszól. Addig-addig aprították a szavakat, míg nagy bonyodalom kerekedett. Meghallotta ezt a harmadik pásztor, aki addig csak távolról figyelte a történteket, s gondolta, lesz ami lesz, megpróbál igazságot szolgáltatni a két pásztor között. Odaér a nagy nyájhoz és annak két pásztorához. Aztán nagy tárgyalásba kezdenek: beszéd beszédet hoz, számítás újabb számítást, s addig forgatják a szavakat, míg a harmadik pásztor is a másik kettőhöz nem csatlakozik teljes seregével.

Aztán újabb huszonnégy nap békés terelgetés következett. Mígnem az utoljára csatlakozott pásztor a következővel áll elő. Pásztorok-pásztorok, talán mégiscsak túl nagyra gyarapodott így ez a nyáj, egyikünk sem tudja már átlátni egyedül az egész sereg baját. Bólogat egyik is, másik is - de újabb tárgyalásba nem szívesen kezdenének, mígnem az egyik kiböki, főpásztort kellene választani. Meg is választják a főpásztort, majd újabb hónap után visszaválasztják. Többszöri visszaválasztás után a főpásztor bejelentette: mától én vagyok a pásztor, ti meg a bojtárok, aki megérti ezt, velem terelgetheti nyáját, aki nem, annak le is út, fel is út. Teltek-múltak a napok, a dolog egyre jobban fúrta az egyik bojtár oldalát. Gondolta, farkasbőrbe bújik s próbára teszi a pásztort. Mit ad Isten - aznap többször is farkasok támadták meg az addig békésen legelésző nyájat. A kutyák azt sem tudták, merre meneküljenek, amikor meglátták a farkasbőrbe bújt bojtárt. Este azonban nem csak a kutyák, de a főpásztor is szagot fogott. Gondolta, nem baj, másnap ő is farkasbőrbe bújik, s úgy várja a farkas érkezését. Na, aztán hiába várta: farkasok se jobbról, se balról nem érkeztek, mi több, időközben rájött, hogy a korábbi támadó nem más volt, mint az egyik bojtár. Dühében aztán uzsgyi, le sem vetette az álcát, úgy farkasként támadott a bojtárra. Az meglepettségében szóhoz sem jutott, csak nézte, amint a farkasbőrbe bújt pásztor egy-két mozdulattal kiborítja a székéből. Miután a bojtár vagy háromszor fordult át nyaka körül, a farkasbőrbe bújt pásztor letépte magáról az álcát, most már emberként, de még mindig farkastorokból ordította: örökre jegyezzétek meg, ki itt a pásztor. Akinek ez nem tetszik, az velem egy nyájat ne akarjon terelgetni se keletre, se nyugatra, se délre, se északra.







A bojtár azóta is tudja, ki a pásztor. Vagy tizenkét nyár óta már nem bújt farkasbőrbe, de azért reméli, egyszer még megérheti, hogy igazi farkas tépi le a pásztor bőrét és akkor... a mese folytatódik.







  
 
0 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2015.01 2015. Február 2015.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 41 db bejegyzés
e év: 469 db bejegyzés
Összes: 4845 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5184
  • e Hét: 19279
  • e Hónap: 59100
  • e Év: 236975
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.