|
2010-12-06 17:38:14, hétfő
|
| |
| |
A KOMMUNIZMUS TERMÉSZETRAJZÁRÓL
A kommunizmus természetrajzáról beszélve a legegyszerűbb lenne számokat sorolni. Felcsapni A kommunizmus fekete könyvét, szembesülni Stéphane Courtoisbevezetőjének megrázó adataival: ,,Szovjetunió - 20 millió halott, Kína - 65 millió halott, Vietnam - 1 millió halott, Észak-Korea - 2 millió halott, Kambodzsa - 2 millió halott, Kelet-Európa - 1 millió halott, Latin-Amerika - 150 ezer halott, Afrika - 1,7 millió halott, Afganisztán - 1,5 millió halott, a nemzetközi kommunista mozgalom és a hatalmon nem lévő kommunista pártok áldozatainak száma - körülbelül tízezer halott. Ez összesen megközelíti a százmillió halottat."
Ha tudjuk, hogy természetrajz szavunk a historia naturalis kifejezés magyar fordítása, s tisztában vagyunk azzal is, hogy a historia fogalmán az ókorban elsősorban nem a múlt feltárását értették, hanem az ismeretek leírását, a múlt fontos jelenségeinek tanulmányozását, az egyedi dolgok, események megismerését, akkor inkább azon kell elgondolkoznunk, hogy mit váltanak ki belőlünk az előbb felsorolt számok. Pontosabban inkább annak kellene utánajárnunk, hogy kiket érdekel mindez, s hogy vajon része-e a posztkommunista társadalmak kollektív emlékezetének ez a kimondhatatlannak tűnő, a megszólaló száját összehúzó, nyelvét megcsavaró, égető fizikai fájdalmat okozó adathalmaz. A kommunizmus természetrajzáról beszélve a jelenség megismerése, a vizsgálat tárgyának megértése szempontjából a számoknál is fontosabb annak felismerése, hogy ma ezek az adatok szinte senkit sem érdekelnek, a társadalom közönyösen siklik el a kérdés felett, nem akar, nem is tud vele foglalkozni.
Éppen ezért a kommunizmus természetrajzának azzal kellene foglalkoznia, ami utána jött, mert az utóélet szép lassan egybefolyik az élettel, a kísértő szellemek valóságosabbnak tűnnek az egykori, az emlékezet által jóságos öregemberekké maszkírozott gyilkosoknál. A kommunizmus természetrajzának azzal kellene foglalkoznia, ami velünk történt és történik most is, azzal, ami észrevétlenül belénk ivódott, alattomos, lassú méregként színezte át a bőrünket, szívta ki belőlünk az erőt, a lelket, a kitartást, a hazaszeretetet, még azokból is, akik csak a rendszer haláltusája után születtek. Kiirthatatlanul, kigyomlálhatatlanul a részünkké vált a kommunizmus logikája, miként Illyés versében a zsarnokság, ami ,,minden célban ott van, / ott van a holnapodban, / gondolatodban, / minden mozdulatodban".
A kommunizmus természetrajzát akkor tudjuk hitelesen felvázolni, ha azt akarjuk megérteni, miért kell a diktatúra állítólagos bukása után lassan két évtizeddel egy régi márványtáblát visszahelyezni, amit egyszer levertek, széttörtek, igyekeztek végképp eltörölni. Egy táblát levertek, annak szellemében, ahogyan a békéért fegyverrel harcoltak, a szabadságot pedig nem a másik méltósága, az egyes emberek polgári alkotmányos jogai nevében, hanem egy elvileg független nemzetállamban megfoghatatlan fogalom, a nép szabadsága nevében korlátoztak.
A kommunizmus természetrajzának felvázolásakor nem az a cél, hogy antikommunista érveinket alátámasztandó egy zsidó származású baloldali, polgári radikális értelmiségitől rángassunk elő akár antiszemitának is minősíthető gondolattöredékeket a kommunizmus erőteljes bírálatáról, hanem éppen azzal jutunk közelebb a célunkhoz, ha megpróbáljuk megérteni, miért nem kerülhetett be az 1982-ben a Magvető Kiadó gondozásában megjelent, majdnem hatszáz oldalas Jászi Oszkár-válogatáskötetbe egy sor, egy gondolat sem A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja című, mára már egyesek által agyoncitált munkából. De A bolsevizmus erkölcsi válságához vagy az Adalék az ifjú bolsevizáló lélek pszichológiájához, valamint az Újabb adalék a bolsevizáló lélek természetrajzához című Jászi-írások is csak az egy évvel később, 1983-ban Párizsban, a Magyar Füzetek gondozásában kiadott Marxizmus vagy liberális szocializmus című kötetben jelenhettek meg.
Elsősorban azt kell felismernünk, hogy a gondolkodó emberek hiába tudták már a bolsevizmus embrionális szakaszában is azt, amit Jászi 1919-ben papírra vetett, vagyis hogy ,,a szocializmus válsága erkölcsi válság", ez ellen, azaz a szocializmus kiépülése és lelket átformáló hatása ellen éppen erkölcsi válság jellege miatt nem lehetett semmit sem tenni. Az erkölcsi megfontolások zárójelbe tételének következménye az a máig ható lelki torzulás, amiről szintén Jászi írja 1930-ban, hogy a ,,bolsevizáló lélek nem disztingvál", méghozzá azért nem, mert céljai elérése végett bizonyos kellemetlen, kényelmetlen szempontokat figyelmen kívül kell hagynia. Egyértelműek a főideológus, Trockij 1920-as mondatai: ,,Egészen nyilvánvaló, hogy ha azt a feladatot tűzzük ki magunk elé, hogy eltöröljük a termelőeszközök magántulajdonát, nem tudjuk másképpen elérni, csak úgy, ha minden államhatalmat a proletariátus kezében összpontosítunk, ha rendkívüli állapotot teremtünk egy átmeneti időre. [...] Nélkülözhetetlen a diktatúra, mert nem részleges változásokra, hanem a burzsoázia teljes megsemmisítésére törekszünk. Nincs egyezkedés ilyen alapon, csak az erő dönti el a kérdést. [...] Aki a célt akarja, nem utasíthatja el az eszközt."
Trockijt olvasva rá kell jönnünk, hogy a kommunizmus legnagyobb bűne a nyelv kisajátítása s a nyelven keresztül a gondolkodásunk vészes átformálása volt. Az, amit nem veszünk észre, amit nem tudunk madártávlatból szemlélni, mert a nyelv a megértés eszköze, aminek a segítségével a nyelvben, a nyelvhasználatban végbement változásokat is fel kellene tudni fognunk. Igaza van tehát A kommunizmus fekete könyvének utószavában Stéphane Courtois-nak abban is, hogy éppen a ,,nyelv kiforgatásában, a valóság és a kifejezésére való szavak szétválasztásában, valami elvont látomásban" rejlik a trockizmus, a leninizmus, a sztálinizmus, a kádárizmus, azaz a létezett/létező szocialista diktatúra legfontosabb vonása. Ebben a nyelvi kiforgatásban ,,teljesen elveszíti hús-vér mivoltát a társadalom és az ember, és akkor már csak parányi alkatrész lesz egy történelmi és társadalmi kirakós-összerakós játékban. Ez az elvontság, amely szoros kapcsolatban van az ideológia eljárásaival, a rémuralom egyik eleme: nem embereket végeznek ki, hanem "burzsujokat", "kapitalistákat", "a nép ellenségeit", [...] "a vérszopókat", a heréket, a tetveket..."
Ha kicsit közelebb kerülünk a kommunizmus természetrajzához, akkor észre kell vennünk azt is, hogy a rendszerváltásnak csúfolt sunyi hatalomátmentésben nem az a legfájóbb, hogy a régi-új gazdasági és politikai elit a saját politikai táborát is kihasználva és kisemmizve maradt, illetve vált a Nyugat és a Kelet hatalmasai szemében is legitim politikai tényezővé, hanem hogy megnyerte a fordulat éveinek nyelvi háborúját is. Nekünk nem sikerült a valóságot és a kifejezésére való szavakat újra egybeforrasztanunk, s ezért ebben a speciális, a globalista pénzvilág hazugságaiból szőtt selyemfátyollal is beborított nyelvi térben kell megküzdenünk szavaink jelentéséért, valamennyiünk közös igazságáért - ha még létezhet ilyen egy ennyire atomizálódott társadalomban.
A kommunizmus természetrajzához a humor is hozzátartozott, főleg nálunk, az állítólagos legvidámabb barakkban. A humor a túlélés eszköze; a diktatúrában valójában pszichológiai szelep volt, egy szint felett a rendszer által is támogatottan. A hétköznapi valóságban gyakran az (ön)ironikus viccekben argumentálódtak az egyébként kimondhatatlan gondolatok, érzések. Azaz a humor által is alkalmazott virágnyelv esetében is a szavak tényleges jelentésének átalakulását élhettük meg, még ha itt legalább örömet, pillanatnyi vidámságot fakasztóan is. Valószínűleg a nemzetet és becsületet mindennél fontosabbnak tartó gróf Károlyi József is azonnal megértette volna az itt következő egykori viccet:
Amikor Isten megteremtette a nemzeteket, minden népnek két-két tulajdonságot adott. Sok lett a nép, elhúzódott a munka, a magyarokra csak késő este került sor. Amikor a Mindenható megteremtett bennünket, így szólt:
- A magyaroknak az okosságot meg a becsületet adom, és azt, hogy a kommunistákra kell szavazniuk.
- Elnézést, Uram! - szólt ekkor Gábriel arkangyal. - Ha jól számolom, a magyaroknak három tulajdonságot adtál.
- Ejnye - mondta az Úr -, ezt aztán jól elnéztem, de most már vissza nem vonhatom. Hát most mit csináljunk?
Rövid tanakodás után úgy döntött az Úr, hogy a magyaroknak adott három tulajdonság közül egy emberre csak kettő lehet igaz, a harmadik nem, s maguknak kell választaniuk az alábbiak szerint:
- Ha egy magyar okos, és a kommunistákra szavaz - mondá az Úr -, akkor nem lehet becsületes.
- Ha becsületes, és a kommunistákra szavaz, akkor nem lehet okos.
- Ha pedig okos és becsületes, akkor nem szavazhat a kommunistákra.
Forrás: Kortárs
L. Simon László
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Politika |
|
|
|
Címkék: kilátástalansága, válogatáskötetbe, nélkülözhetetlen, megsemmisítésére, posztkommunista, valóságosabbnak, selyemfátyollal, magántulajdonát, kiirthatatlanul, összpontosítunk, természetrajzát, termelőeszközök, tanulmányozását, elgondolkoznunk, argumentálódtak, visszahelyezni, kapitalistákat, megfoghatatlan, hazaszeretetet, gondolkodásunk, madártávlatból, kiforgatásában, alátámasztandó, antikommunista, hozzátartozott, értelmiségitől, antiszemitának, kimondhatatlan, felvázolásakor, nemzetállamban, szempontjából, államhatalmat, kommunistákra, megfontolások, proletariátus, természetrajz, kommunizmus természetrajzáról, legegyszerűbb lenne, kommunizmus fekete, nemzetközi kommunista, százmillió halottat, historia naturalis, historia fogalmán, ókorban elsősorban, múlt feltárását, ismeretek leírását, múlt fontos, egyedi dolgok, előbb felsorolt, posztkommunista társadalmak, kimondhatatlannak tűnő, megszólaló száját, KOMMUNIZMUS TERMÉSZETRAJZÁRÓL, Felcsapni, Stéphane Courtoisbevezetőjének, Magvető Kiadó, Jászi Oszkár-válogatáskötetbe, Magyar Füzetek, Stéphane Courtois-nak, Károlyi József, Amikor Isten, Simon László,
|
|
Offline
