Steph McCrieff - Steph McCrieff,Halász István,BESZÉLŐ KEZEK,CSENDES SZERELEM,ÉHEZŐ MAGÁNY,ÉNEKEK ÉNEKE,FŰSZÁL ÉNEKE,Steph McGrieff,HUSZONÖT ÉV UTÁN,KESERŰ EMLÉKEZÉS,REMÉNY KÖRFORGÁSA,Csak Mi,VALÓDI KÖLTŐ,VOLT IDŐ, - menusgabor Blogja

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Steph McCrieff

2016-05-05 19:00:17, csütörtök

	Steph McCrieff Steph McCrieff /Valódi név: Halász István/, Győr, 1970-06-12 - Az igaz szó tiszta forrásvíz a szomjazónak és táplálék az éhező léleknek... /Steph/ Link ÁLDOZAT Lefelé tartok a semmi ormairól, fent az oltáron már hamvába hullt a láng A pernyét elfújja a viharos szél, mely marón, s kíméletlen az arcomba vág Utolsó égő áldozatként szívem lett a tűz martaléka, s vele együtt egy álom A kárhozat ösvényén járok, lábamat kövek sebzik, de már ezt sem bánom A hiábavalóság fájdalmához mérten a testi kín csak szánalmas gyengeség Gyötrőbb kérdés a merre tovább, de nem felel senki, hallgat a messzeség Szavam erőtlen, nem ér el Hozzád, a kétely bástyái, mint égig érő hegyek Szárnyaltam, amíg engedted, félisten voltam, s most megint halandó leszek Perceket tán kaphatnék, de már nem kérek, ne csupán szánalomból szeress Voltam, vagyok, leszek. Ha kellek még önmagamért, tudni fogod, hol keress BESZÉLŐ KEZEK Nincs szebb hangszer, mint a lélek, és a legnagyobb művész a képzelet A muzsikus dallamokban szárnyal a festő eszköze vászon, és az ecset A szobrász vésője dermedt anyag formáiban kutatja az örök ihletet Ám a poéta, toll és papír virtuóza mindnek méltó vetélytársa lehet Szavak tengerén átgázolva, akár a pillangót, űzi a tűnő gondolatot Szépséges vajúdásban fűzi eggyé, így teszi örökké a múló pillanatot Faragott rímekbe álmodja a csodát, tollvonásban kapnak hangot a jelek És rezegve megszólalnak a lélek húrjai, ha érintik a beszélő kezek CSENDES SZERELEM... Ha akarod, csenddel szeretlek, nem messze csengő vallomással, titkom nem osztom senki mással, féltett kincseim között elrejtlek. Nem versenyzek vihar morajával, szavam némán szárnyal a széllel, mégis hallani fogod minden éjjel, ha hold ölelkezik a suttogó fákkal. Szótlan árnyékod leszek csupán és hűen vigyázom minden lépted, őrzöm álmod, nem is kell kérned, örömmel teszem nap-nap után. Az őszinte szív csendesen szeret, mint nap melegét a fagyos kövek, dús televényt a pazar rózsatövek, s meghálál minden percnyi életet. CSILLAGSZONETT Létezésed bűvös, szikrázó gyémánt lelkemen. Szelíd, sejtelmes zene, mely ha árad - mit járnom kellene - sejlik az út és elmerengek némán. Másik égbolt, másik világegyetem: érinthetetlen csillagként ragyogsz. Csak révült, ábrándos pillanatok hevén nagyít valósággá képzetem, szemeim mégis vonzza e tünde fény, sóhajom Tenálad kering vágyón. Halkan lüktet egy élhetetlen remény, mit a vak szürkeség lassan eltemet, s fázom, mint dermedt levél az ágon, mikor könnyeznek fent a hűs fellegek. ÉHEZŐ MAGÁNY Esteledik, felhőfodrok közt csillagok bújócskáznak a sápadt holdvilággal Szívemben szelíden muzsikál a vágy, sóvárgó dallama messzire szárnyal Gondolataim halk, lopakodó árnyak, most is, mint mindig, Tenálad járnak S úgy vágyom érintésed, mint harmat cseppjének csókját mezőn a fűszálak Nélküled csendes minden. Árnyékok zárják színtelen buborékba a világot Testem, mint egy viaszba fúlt gyertya, kezedre vár, hogy felélessze a lángot Ha jönnél, csillogó gyöngyöt fűznék hajadba, s lennél szemem fényessége Hangod - mint éteri szózat - űzné el magányom a visszatérhetetlenségbe Ölelnélek, ahogy előtted még senkit soha, éhező és szótlan szenvedéllyel Sikolyod izzítaná forrásig vérem, és Benned csitulnék el a beteljesedéssel ÉNEKEK ÉNEKE Oly szép Vagy szerelmesem, akár a kéklő égen úszó fehér fellegek Nézd látásodra fejüket meghajtják s lábad elé omolnak a zord hegyek. Kebled szemem gyönyöre, járásod kecses, mint a könnyű léptű őznek Combod íve gondolataim fészke, mik galambként folyvást Nálad időznek. Jöjj most velem én gyönyörűséges mátkám, vár a természet szentélye Smaragd lomb lészen majd sátrunk frigyünk tanúja az erdő hűs mélye Illatos füvek pázsitján, falevélből vetett nyoszolya lesz puha ágyunk Takarónk a csillagos égbolt, éteri csend őrzi teljesült, titkos vágyunk Amikor eloszlik az éji sötét, immár asszonyként köszönt ránk a hajnal S miként zsivajgó madarak énekével a táj, szívem is úgy telik meg dallal Ébredj hát Kedvesem, házamba jer velem, Te leszel hajlékom ékessége szívem kertjének, közepében őrizlek majd, hogy maradj örök fényessége "Énekek éneke" /Kicsit várni kell, míg a vers feltöltődik/ Link A FŰSZÁL ÉNEKE Árva fűszál vagyok a sivatagban régóta nem számolom az éveket Viharos szelek tépáznak, gyilkos nap heve égeti törékeny testemet. Mi éltet itt mégis, ahol ur a halál? Hitemet talán nem érti senki sem Létem pillanat az örökkévalóban, De amig élek, addig reménykedem. Mert a forró nappalt hűs éjszaka váltja, végtelen csend a vánkosom S az ég bársonyos takarójától ölelve, minden éjjel az esőről álmodom. Steph McGrieff: A fűszál éneke /Kicsit várni kell, míg a vers feltöltödik/ Link A HATALMASOKHOZ Kicsit várni kell, míg a vers feltöltődik Link HUSZONÖT ÉV UTÁN... Vajh' mit ér ma az emlékezet, közös perceink illanó varázsa, és egy dőre szív csalóka álma, hogy nem feledted emlékemet? De miért is őriznél? Sóhajod voltam, pillangó szárnyú jelen csak, gyenge, s életképtelen, mert Te nem akartál holnapot. Védtelen vetettél oda a télnek, szikránként hunyt ki a remény, hangom is rideg lett, kemény- dacosan csendül a régi ének. Ajkad másról és másnak dalol, utad nem lehetett közös velem, csupán az érzés maradt nekem, jeltelen sírban, az úton valahol KESERŰ EMLÉKEZÉS 1848-RA Messze tűnt ama fényességes csillag, több, mint másfél száz év telt el azóta Hazafias dalokat illene zengenem, de ajkamon megkeseredett a büszke nóta Dicső ősök az égi honban, orcátok ne tekintsen reánk, mert méltatlan e nép A súlyos lánc, amit egykoron karddal törtetek, ma újra a nemzet húsába tép Csalók, tolvajok sisera-hada lepte el szép hazánkat, nincs érték, csak érdek S oly kevés az igazlátó, ki sorolhatná, gyarló vétkeink száma mily temérdek Keserűn emlékezem mostan, s idézem fel hősi tetteitek dicsőséges korszakát S buzgón imádkozom, hogy jöjjön egy új tavaszi vihar, amely letöri a rabigát NEM TÖBB... Mint a távoli tűz sejtelmes igézete, Érted rezzenő, halk szívdobbanás Titkon elsuttogott, lángoló szavak, kimondatlanul kimondott vallomás Egy fojtott sóhaj, dallam, mely az éjek bársonyos csendjében remeg Szívedet tárd ki, ha érteni akarod, mert a füled sosem hallhatja meg Vándor lelkem sóvárgó vágyódása, gyönyör és egyben gyötrő fájdalom Egy álmodozó minden haszontalan kincse, ám ha akarod, Neked adom A REMÉNY KÖRFORGÁSA Szeretni valakit és szeretve lenni, bár ilyen egyszerű lenne a képlet Ám sokszor kell vágyakat temetni, ha más utat járni rendel a végzet Amíg lehet, féltőn óvjuk a lángot, bár a holnap nem ígér új tavaszt Homokra ültetünk zsenge virágot, tudva, a zord idő elhervasztja azt A tűnő percek, mint súlyos kövek omlanak, elfedik a tegnapi fényt Az út szélén elszáradt rózsatövek, de a szív dobog, s védi a reményt Bármily esendő e halódó világot megőrizni, másként nem tehetünk Könnyezve siratjuk a holt virágot, s helyette mindegyre újat ültetünk TAVASZ Dér helyett harmatot hint a hajnal, már érezni, ahogy a tavasz közeleg Ébred álmából a természet, lassan buja zöldbe öltözteti az éltető meleg Nem vártam jöttét, féltem, hogy téli álmaim messzire sodorja az áradat Rettegés vert bilincsbe, s bocsájtott kétkedő lelkemre fenyegető árnyakat Mintha vaksággal vert volna a sors, látásom elhomályosította az értelem A távolt fürkésztem hangod keresve, pedig Te mindvégig itt voltál velem Már tudom, tévedésem mily esendő volt, a cinikus ész tévutakon vezetett Csillagom voltál, s maradsz, fényed elűzte szívemről a komor fellegeket Nekünk nincs soha és örökké, bár a vágyunk nem léphet át a valóságba Csak Mi létezünk és az érzés, mely beleszövődött a múlhatatlanságba ÚGY... Miként vándor madarak lármája, lassan csendesültél el szívemben - ám csak valóságod veszítettem, Te lettél létem hangtalan árnya. Kísérsz és nem adlak feledésnek, bársony emlékszirmokkal takarlak, bár álmommal egyedül maradtam, sose múlsz, bennem rejtőzöl mélyen. S néha-néha, éjfél bús idején, mikor égig nyújtóznak a hegyek, láztalan testem és mégis remeg, ahogyan nyárfán rezdül a levél. Hiányod szelíd sóhajjal rebben, már nem kínoz viharok vak dühe, lángjaid sem égetnek. Halk tüzed fénye, őrlángként lobog felettem. /Napvilág 2015/ AZ UTAZÓ /ARS POETICA/ Örök vándor vagyok, az idők hajnalán születtem Az évezredek, mint röpke percek múltak el felettem Csupán lelkem halhatatlan, a testem gyenge és esendő Mégis bennem forr egésszé a múlt, jelen és a jövendő Számtalan lét emlékét őrzöm, s utam kezdetét homály fedi Lényem minden születésében a megfejthetetlen titkot keresi Szüntelen, ősi kényszer hajt meg nem állíthat semmi sem Talán újabb ezer év telik el míg az Utazó végre megpihen Az utazó /Kicsit várni kell, míg a vers feltöltődik/ Link A VALÓDI KÖLTŐ... Végletek vándora, pokolra száll alá, vagy a mennyekig emelkedik A fény élteti, de a világ dolgairól csendes félhomályban elmélkedik Ha kell, kemény szónok, látnok, vagy éppen lágy hangú trubadúr Mit alkot, annak ereje, súlya van s nem holmi tetszetős szó-bravúr Szava nem üres szólam, lelkéből hasít, mikor másnak nyújt vigaszt Szinte maga is belehal, hisz nem csupán látja a kínt, de át is éli azt Alaposan fontolja meg döntését, ki sorsát a poézis szekeréhez köti Mert önnön súlyos keresztje mellé embertársai terhét is vállára veszi VOLT IDŐ... Mikor még csak a csillagok jósolták jöttöd, hosszú éjszakákon át vártalak A magány sóvár éhsége űzött messzi tájak felé, hogy Téged megtaláljalak Voltak illúziók, megannyi - valóság igézetével kecsegtető - csalóka fény S voltak csüggedten sötét napok, de szívemben sosem halt meg a remény Bár hajamba ezüstöt szőtt az idő, ím' a csillagok mégsem hazudtak nekem Itt Vagy végre, s a sorstól nem kérek mást, csak élhessen e késői szerelem Végéhez ért vándorutam, keserűsége semmivé lett, mint egy kósza pillanat Elmúlt, s szertefoszlott, akárcsak az éj komor sötétje, amikor jő a virradat

1 komment , kategória: Steph McGrieff

Címkék: elhomályosította, múlhatatlanságba, megfejthetetlen, beteljesedéssel, emlékszirmokkal, csillagszonett, szertefoszlott, gyönyörűséges, kimondatlanul, megkeseredett, megtaláljalak, beleszövődött, szenvedéllyel, hatalmasokhoz, érinthetetlen, örökkévalóban, tollvonásban, holdvilággal, félhomályban, csendesültél, megszólalnak, elhervasztja, bújócskáznak, szívdobbanás, hiábavalóság, születésében, világegyetem, életképtelen, fájdalmához, áldozatként, csillagként, gondolataim, asszonyként, takarójától, feltöltödik, vetélytársa, éhező léleknek, semmi ormairól, pernyét elfújja, viharos szél, kárhozat ösvényén, hiábavalóság fájdalmához, merre tovább, legnagyobb művész, muzsikus dallamokban, festő eszköze, szobrász vésője, örök ihletet, tűnő gondolatot, múló pillanatot, beszélő kezek, suttogó fákkal, Steph McCrieff, Halász István, BESZÉLŐ KEZEK, CSENDES SZERELEM, ÉHEZŐ MAGÁNY, ÉNEKEK ÉNEKE, FŰSZÁL ÉNEKE, Steph McGrieff, HUSZONÖT ÉV UTÁN, KESERŰ EMLÉKEZÉS, REMÉNY KÖRFORGÁSA, Csak Mi, VALÓDI KÖLTŐ, VOLT IDŐ,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]