|
2021-04-11 20:00:25, vasárnap
|
| |
| |
125 ÉVE SZEREZTÜK MEG AZ ELSŐ OLIMPIAI ARANYUNK
Hajós Alfréd (Budapest, 1878. február 1. - Budapest, 1955. november 12.) magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok. A sportsajtó által adományozott beceneve a ,,Magyar delfin".
Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1896. április 11-én szerezte meg Hajós Alfréd hazánk első aranyérmét.
Hajós Alfréd úszó 100 méteres gyorsúszásban megszerezte az első magyar olimpiai aranyérmet.
Az 1896. évi nyári olimpiai játékokon (az első újkori olimpián) Athénban a 13 °C-os tengervízben megrendezett versenyen megnyerte mind a 100 m-es (1:22,2) - vízből indulva -, mind pedig az 1200 m-es (18:22,1) - hajóról a partra úszva - gyorsúszószámot, ezzel ő szerezte a magyar sport első és második olimpiai győzelmét (nem aranyérmét, hiszen akkor még ezüstérem járt a győzteseknek). Hajós Alfréd két győzelmet is ünnepelhetett ezen a napon.
Hazaérkezésekor százak várták a pályaudvaron. Ő azonban hamarosan az egyetemre sietett, hogy tanulmányi elmaradását bepótolja. Közben a BTC játékosaként az első magyar futballválogatottnak is tagja lett, valamint érmeket szerzett síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is.
1924-ben a párizsi olimpia szellemi versenyén építészet kategóriában Lauber Dezsővel közösen készített terve ezüstérmet nyert a budapesti Stadion tervével. (Aranyérmet nem osztottak ki.) Mivel ma már nem rendeznek szellemi vetélkedőket az olimpiákon, ma is ő az egyetlen magyar, aki művészeti és sport kategóriában is olimpiai érmet szerzett.
A húszas évektől kezdve egyre népszerűbbé vált a nagy terek építészetében a vasbeton alkalmazása. Ezt nyilvánvalóan felismerte Hajós Alfréd is, ami legismertebb sportépületében, a róla elnevezett Sportuszodában öltött testet. A fedett uszoda vasbeton szerkezete a belépőt fogadó látvány legmeghatározóbb eleme. A medence és a mennyezet között 14 méter a távolság, így impozáns, tágas belső tér született. Mire ehhez az épülethez ért pályáján, Hajós már a szecesszió és az eklektika stílusai után jóval letisztultabb formavilágú, modern épületeket tervezett - haladva a korral, jól ráérezve az építészet legfrissebb változásaira. Az új versenyuszoda külföldön is nagy sikert aratott: a L'Architecutre d'Aujourd'hui részletesen számolt be róla. Az uszodát 1937-ben, majd 2005-2006-ban is bővítették, de a főbejárat ma is az eredeti helyen van. A csarnokot 1999-ben felújították, így ma is fényesen ragyog a fehér falakon a medencék vizének tükörképe.
1955. november 12-én hunyt el. Sírja a Kozma utcai temetőben található. 2010-ben posztumusz Ybl-díjban részesült. Elért eredményei az olimpiai emlékkönyvekben és a megépült remekművekben ma is élnek.
Több iskola viseli nevét. Hajós Alfréd Társaság is alakult, a bajnok emlékének ápolására.
AZ ARANYÉRMEK TÖRTÉNETE
1896 Hajós Alfréd 100m gyors - Szále László írása
Hajós Alfréd nem akart olimpiai bajnok lenni. Azt sem tudta jóformán, mi az. Legfeljebb halvány iskolai előképei lehettek az ókorból, amikor a bajnokoknak babérkoszorút adtak, és nagy becsben tartották őket.
Mindenesetre, amit ma mi gondolunk az olimpiai bajnokokról, azt ő nem gondolta. Nem gondolhatta, hiszen előtte nem voltak ilyen játékok, ilyen bajnokok, s nem tudhatta, hogy az olimpiai eszme ekkora karriert fut majd be. S azt sem, hogy a szigorú amatőrizmus, a szent lelkesedés helyett a bajnokok egykor több milliós állami hálában részesülnek - ha szerencséjük van, sok milliós reklámszerződéseket kaphatnak - s öreg korukra járadékot.
Amikre rá is vannak szorulva, hiszen az élsport ma már teljes embert kíván, dolgozni - egyesek szerint tanulni - sem lehet mellette: aki bajnok, annak sínen van az élete, aki nem, annak könnyen zsákutcába futhat. Ezért a sportolók nagy része vállalja az embertelenül sok munkát és akár az egészségkárosodást vagy a lebukás kockázatát a doppingellenőrzésen.
Hajós Alfréd minderről semmit sem tudott. A tizennyolc éves egészséges, tehetséges, kedves fiú kicsit csodálkozva, de boldogan állt a győzelmi emelvényen (ha volt), eszébe sem jutott, hogy történelmi tettet hajtott végre, hogy örökre beírta a nevét a magyar sport nagykönyvébe, csak arra gondolt - mint Beke Kata 1990-ben - uramisten, győztem.
Őszinte örömet érzett, s nem zavarta különösebben, hogy a zenekar, tévedésből az osztrák himnuszt kezdte játszani, végül is dualista monarchiában éltünk, az osztrák császár volt a magyar király, s az azért mégsem várható el egy görög zenekartól, hogy naprakész legyen ilyen bonyolult közép-európai státusügyekben. S ha a himnusz nem is szólt, magyar zászló azért lengett. A küldöttségnek ugyan nem volt hivatalos zászlója - minek, csak szégyent hoznak rá, destruált a sajtó -, szerencsére Stobbe Ferenc, a Sport-Világ főszerkesztője lopott egyet egy avatásra váró házról, s benyújtotta az induló vonat ablakán - hátha mégis szükség lesz rá. Szükség lett.
Pedig, hogy akkor ott, a Zea-öböl hullámzó vízében mire lesz képes Hajós Alfréd, nem tudta senki. Itthon általában megnyerte a versenyeket, párszor Bécsben is legyőzte riválisait, de hogy ez mire lesz elég a világ legjobbjai ellen, sejteni sem lehetett. Nem is ismerte a versenytársakat, az eredményeiket se, nem voltak még olimpiai csúcsok, hisz nem voltak olimpiák sem.
Amikor Hajós Alfréd végigúszta a 100 métert a borzalmasan hideg, 12 fokos tengervízben, nem csapott öklével a levegőbe, mert fogalma sem volt róla, hogy győzött. Csak később tudta meg, hogy 82,2 másodperces eredményével olimpiai bajnok lett. Magyarországnak az első.
Aztán vérszemet kapott, s a biztonság kedvéért megnyerte az 1200 méteres hosszútávot is, így a magyarok két aranyérméből kettőt nyert, s ehhez jött még Dáni Nándor ezüstje 800 méteres síkfutásban, Szokoly Alajos bronza 100 méteren, Kellner Gyuláé a maratonin, illetve Tapavicza Momcsillóé teniszben (itt a 3-4. helyért nem játszottak.)
Gyönyörű, szép eredmény ez a kis magyar küldöttségtől, amely minimális állami támogatással (3000 forint helyett csak 1000-et kaptak az utazásra), és a sajtó állandó fanyalgása közepette indult útnak.
Itthon éppen folytak a millenniumi ünnepségek, Magyarország belefeledkezett a múltjába, éppen nagynak, dicsőnek és legyőzhetetlennek érezte magát, s a hangadók attól tartottak, hogy Athénban leégnek a magyarok, mert felkészületlenek, a vert mezőnyben végeznek mind, rossz hírét keltve az országnak - mint ahogy a mindenkori ellenzék szokta manapság.
Mi lehetett Hajós Alfréd meglepő sikerének a titka? Szemtelen fiatalsága? A sokoldalú tehetsége? A mindig tökéletesre törekvése - az úszástól, a focin át az épülettervezésig? Vagy talán az úgynevezett magyar tempó, melynek stílusát a tengerészektől leste el, s ezt kombinálta delfinszerű lábmunkával? Esetleg belejátszott az is, hogy itthon sokat úszott az Országház előtti, dunai uszodában, melynek vizét a folyóból kerítették el, s éppúgy nem volt feszített víztükre, mint a Zea-öbölnek? Mindegy már.
"Az ember nekimegy a meredeknek, s nem néz máshová, csak oda, ahova lépni szándékozik" - írta Hajós Alfréd 1956-ban megjelent, ,,Így lettem olimpiai bajnok" című könyvében.
Szép életfilozófia: mindig följebb és mindig a következő feladatra koncentrálva. Legfeljebb az zavaró benne kissé, hogy a mindig vízszintesen úszó bajnok miért függőleges szimbólumot választott magának.
1896. Hajós Alfréd 1200m gyors - Gallov Rezső írása
Az első újkori olimpiai játékok atlétikai versenyei 1896. április 10-én a maratoni versennyel zárultak. Másnap rendezték az úszás küzdelmeit. Az utókor végtére is szerencsés, hogy a nevezetes napról, amelyhez az első két olimpiai bajnokságunk fűződik, részletes, változatos és többféle beszámolót olvashat. Kertész Róbert (később kultuszminisztériumi államtitkárnak nevezték ki), a Pesti Hírlapnak küldte tudósításait, s a maratoni versenyt követően - ahol Kellner Gyula remekelt óvás után elért harmadik helyével - másnap már Pireuszban tűnt fel. Ott volt a Zea-öböl partján. Visszaemlékezései között írt továbbá a sporttörténeti küzdelmekről, többek, Kemény Ferenc, a NOB magyar alapító tagja, sőt maga Hajós Alfréd, a főszereplő is írásba foglalta később élményeit.
A jeles nap, április 11. Kemény emlékezete szerint - aki földalattival ment ki a fővárosból Pireuszba - feltűnően hűvös, barátságtalan, szeles reggel köszöntött be (mindössze 12 fok volt). Érdekes és ugyanakkor persze egyáltalában nem rendkívüli, hogy bár élményeik ugyanahhoz az eseményhez kötődnek, mégis, főként a részleteket illetően, egymástól eltérő megállapításokat tesznek. A tengeröböl vizének hőmérsékletét illetően például, amit egyáltalán nem mellékes körülményként kellett figyelembe venni az indulóknak, főként a harmadik, az utolsó, s egyben a leghosszabb szám, az 1200 méteres verseny előtt. Kertész Róbert 12-13 fokról ír, Kemény 14-ről tesz említést, Keresztényi József sporttörténész mindössze 10-ről. Hajós nem méricskélt, később sem számszerűsített, egyszerűen dermesztőnek érezte a tengert már az első vízbeszállás alkalmával is, pedig hát a küzdelem ekkor alig tartott tovább egy röpke percnél.
A 100 és 1200 méteres verseny között iktatták programba az 500 méteres számot, amelyet az osztrák Paul Neumann nyert meg, ám a kellő felmelegedésre már nem maradhatott elég ideje az utolsó erőpróba előtt... Hajós ugyanakkor kihagyta az 500-at. Pontosabban szólva nem vártak rá - jóllehet itthon előzőleg erre is benevezték - mert hosszasan és talán egy kissé túl akkurátusan is készülődött, teljesen belefeledkezett a ,,bemelegítésbe", s elvétette az időt. Később Lauber Dezső, barátja, kollégája, maga is sokoldalú sportember utalt egy beszélgetésükre, ahol Hajós állítólag célzott arra, hogy a kegyetlen hideg miatt úgy döntött - lekési a rajtot, s összpontosít a hosszabb távra... Mindenesetre nem panaszkodott, a rendezőknél nem emelt kifogást, nem csinált ügyet a dologból, kész tényként vette tudomásul a történteket. Először is a mellét kellett ápolnia, mert még a 100 m gyors rajtja előtti felsorakozáskor az erre a célra kihúzott erős hajókötél jócskán lehorzsolta a bőrét, s a sós víz végig csípte is a sprintverseny közben. Ujjnyi faggyúval kente be azután gondosan minden porcikáját a már megtapasztalt, kegyetlenül hideg víz elleni védekezés gyanánt. Az öbölből három kis gőzösön vitték ki a nyílt tengerre a bátor résztvevőket - egyes források szerint 12, mások szerint 15 úszót, majd a rajtpisztoly dörrenésére ugrottak az alkalmatosságokról a vízbe, s kezdték meg küzdelmüket a rettenetes hideggel, széllel, két-háromméteres hullámokkal és - egymással. A rajt után, a zord körülmények közepette, Hajóst hamarosan nem csak magányosság érzése, hanem leginkább a veszély tudata kerítette hatalmába: mi történik velem, ha netán görcsöt kapok, s tehetetlenné válok?! - gondolta. A kis hajók eltűntek, visszaindultak a kikötőbe, sorsukra hagyták a versenyzőket, hogy hírül vigyék a sikeres rajtot.
Elvesztvén szeme elől az ellenfeleit - bajnokunk később bevallotta - eljutott a feladás gondolatáig, ellenben egyszerűen nem talált a láthatáron csónakot, amely felvehette volna. Az életösztön erősebbnek bizonyult benne a győzni akarásnál is, s úgy döntött, előbb jut ki, s éli túl az egészet, ha minél gyorsabban a célnak veszi az irányt. A tőle némileg leszakadó, s egyetlen fenyegető ellenfelét, a görcsökkel küszködő osztrák Paul Neumannt szinte az utolsó pillanatokban mentették ki a kísérők, akik az öböl bejáratától aztán végre visszafordultak a szerencsétlen versenyzők irányába, s egymás után halászták ki a remény- és erővesztett úszókat.
Hajós végre akkor kezdett kissé megnyugodni, amikor átúszott az öböl kapuján, s bár éles késszúrásokként érezte minden ízében a hideg víz verését és a szél ostorcsapásait, valamelyest könnyebbé vált a helyzete, mert a hullámok fokozatosan veszítettek erejükből, s fel-feltűntek mind gyakrabban a versenybírák hajói is a közelében. Ellenfelet ellenben egyetlenegyet sem látott, s már egész elbizonytalanodott, amikor mind erőteljesebben hordta felé a szél a parton összesereglett hatalmas tömeg ujjongását. Őt ünnepelték, a legyőzhetetlen ,,Magyar Delfint", aki messze-messze megelőzte még a hazai vizeken versenyző görögöket is. Érdekesség, hogy a krónikák 100 méteren csak és kizárólag a győztes idejét őrizték meg, a helyezettek időeredményei feledésbe merültek. Viszont az 1200 méteren nyilván bőségesen maradt idejük a kalkulálásra. Hajós 18:22.1 nyert. A külföldiek sehol, őt a hazai vizeken küzdő két görög úszó követte. A második Andreou Ioannisz lett 21:03,4-gyel. A különbséget pontosan átszámítani méterre szinte lehetetlen, de óvatos becslések szerint Hajós legalább nyolcvan métert vert rá az utána következőre.
Első, s mindjárt kettős olimpiai bajnokunk zseniális építészmérnökké vált - világhírű tervező lett. Az ő elképzelései szerint alapján épült annak idején, a harmincas évek elején, az immár az ő nevét viselő és műemléki védettséget élvező patinás Margitszigeti Nemzeti Sportuszoda, a Megyeri úti stadion, a pápai, miskolci, kaposvári, a MÁV-, a BTC-, a Millenáris sporttelepek, a Császár-uszoda, a miskolci, a győri, szegedi, kisvárdai uszodák. Fedett uszoda tervével 1928-ban állami nagy aranyérmet nyert, de előtte, az 1924-es párizsi ötkarikás játékok szellemi olimpiai versenyén - a kolléga, Lauber Dezső társaságában - stadiontervével a legjobb lett. Az első díjat nem adták ki, övék lett ellenben az ezüstérem. Aranydiplomával 1949-ben tüntették ki. S végül, de egyáltalában nem utolsósorban: az 1955-ben elhunyt kivételes testi, szellemi és erkölcsi értékeket megtestesítő, rendkívüli emberben, remek tollú újságírót is tisztelhettünk: 1903-1904-ben a Sportvilág szerkesztője volt, majd 1904-től 1908-ig a Pesti Napló Sportrovatának vezetőjeként munkálkodott.
2005-ben, halálának ötvenéves évfordulóján tisztelettel adózva emlékeztünk meg róla.
MI, MAGYAROK - A ,,magyar delfin" - Hajós Alfréd
Link
Halálfélelmében nyerte meg az olimpiát
Link
Hajós Alfréd emléke
Link
Az 1896-os olimpia magyar csapata (fent, balról) Kellner Gyula, Kakas Gyula, Szokoly Alajos, Dáni Nándor. (ülnek) Hajós Alfréd, Wein Dezső.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Sport |
|
|
|
|
|
Offline
