|
2021-04-15 21:30:22, csütörtök
|
| |
| |
ELIZABETH BARRETT BROWNING 
Elizabeth Barrett Browning (leánykori neve Elizabeth Barrett Moulton-Barrett) (Coxhoe Hall, 1806. március 6. - Firenze, 1861. június 29.), angol költőnő, romantikus verseivel szerzett helyet magának a világirodalom nagyjai között. Élete szintén lányregénybe illőre sikeredett. Volt benne tragikus betegségben töltött gyermekkor, szigorú apa, szerelem, lányszöktetés, boldog végkifejlet. Későbbi férjével, Robert Browninggal 1845-ben találkozott . Ekkoriban keletkezett Elizabeth Barrett Browning leghíresebb, magyarul is olvasható műve az 1845 - 1846 körül írt Portugál szonettek. Életét két kiváló regény is feldolgozta.
Ahol tilos a szerelem - Elizabeth Barrett-Browning, akinek mégis megadatott
Link
A szerelem és költészet magasiskolája
Link
CSUPÁN A SZERELEM - X. szonett
Csupán a szerelem mi tiszta-szép,
s vágyni érdemes. Bár csodás a láng,
ha gyúl oltári fény, vagy lenfonál,
lobbantja gaz, cédruság, mind csak ég:
ám szívem lángol, s bátran vallom én
szeretlek... Én!... szeretlek - nézz reám,
elébed új, dicsőült lényem áll,
lelkemben tűz a vágy, s varázs a fény,
mely véled egybezár. Nem gyöngíthet,
ha gyöngébbet szeretsz: hisz' Isten is
megáldja mind, a benne híveket.
S érzem ezt, orcám szégyellt ívein,
mit fényébe rejt e láng-szerelem,
mely felemel és hozzád nemesít.
FLUSH
Nézd ezt a kutyát... Tegnap este, árván
s ügyet se vetve rá, a néma csöndben
elábrándoztam; megeredt a könnyem;
s ekkor nedves arcom mellett a párnán
egy faunfej tűnt föl, egy szőrős szatírfő
szinte hozzáért! Csillogó tekintet
tűzött szemembe sóváran s lecsüngő
bodros félfüle arcomon legyintett.
Én felszökkentem: mint a nimfa rebben,
ha szatír tör rá a görög ligetben:
egy faun? - Dehogy! Flush volt!
S míg puha gyapja
szivárgó könnyeimet fölitatta,
téged dicsért mosolygó énekem:
Pán, állatirhás égi szerelem!
HA ÉRTED... - Portugál szonettek 35
Ha érted mindent elhagyok, leszel
cserébe mindenem? Meghitt szavak,
áldások, csókok rám is hullanak
családi körben? S nem rémülök el,
ha szemem új falakra vetve fel,
otthonom helyett új otthon fogad?
s emlékemben te állsz oda magad
holt, szelíd szemek helyére? Felelj!
Nagy próba vágyakat igázni, ládd,
de bút igázni nagyobb feladat:
mert minden búban benne van a vágy.
És búm, jaj, elriasztja vágyadat.
Mégis: szeress - Jó? Szíved tágra tárd,
s öleld be ázott galambszárnyamat.
Fordította - Kardos László
HALÁLMADÁR
Éjszaka volt, a szívem zakatolt!
A Hold hidegen nézett le rám:
Nem tudsz aludni talán?
Egy árny suhant el az ablakom előtt,
Hatalmas szárnya szelte a levegőt.
Testemet jeges fuvallat járta át,
Tudom ő volt az, a Halálmadár.
Vészjósló éneke füleknek hallhatatlan,
Csak a lelkek reszketnek riadtan,
Ők hallják fájdalmas sikolyát már,
Tudják ő volt az, a Halálmadár!
A sötét éj leple alatt jár rabolni,
Éles karmait a húsodba ereszti,
Zsákmánya nem szabadul, vár!
Tudja ezt jól a Halálmadár!
Éjszaka van! Szívem utoljára dobban!
A Hold gúnyosan néz le rám:
Vársz valakit talán?
S tudom, ma eljön értem a Halálmadár!
HALLJÁTOK-E A GYERMEK JAJSZAVÁT?
Ó jaj, milyen szörnyű gyermekélet,
melyben már csupán halálra várnak ők!
Tört szívükre gyógyító kötésnek
áhítják a síri szemfedőt...
Gyermekek, hát fussatok ki a szabadba!
Mint vidám rigófiókák, énekeljetek,
tarka réten gyermekláncfüvet szakasztva,
s húzzátok az ujjatokra gyűrűnek!
Ám ők szólanak: A rét virága,
ugye, az is olyan, mint a gyom?
Jobb nekünk már itt a mélyárnyékú bánya;
a hímes rét messze van nagyon.
Mert a lelkünk, testünk elcsigázott;
ugrándozni, futni nem kíván.
Arra jó nekünk csupán a réti pázsit,
hogy ledőljünk és álom szálljon reánk.
Térdünk már az állástól is reszket,
s arcra bukunk, ha elindulunk.
Fáradt szempilláink mögött nekünk a legszebb
rózsa színe is csak szürke, unt.
Mert rabmunka terhe húz a földre,
földalatti szénporos rögön.
Forgunk egész nap egy érckeréknek dőlve,
gyárak mélyén, végtelen körön.
Az a kerék folyton zúg és csattog,
szélörvénye az arcunkba csap;
s már szívünkbe, már agyunkba mar egy vasfog,
és velünk együtt keringnek vad falak.
Rácsos ablakok mögött kering az ég is,
nyirkos tűzfalon kering a légy is...
és minden kering süvöltve, feketén,
mert az érckerék zúg, mint az átok,
és sírásunk néha felszakad
fuldokolva: Ó, kerekek, miért nem, álltok
forgásotokban meg egyetlen napra csak?
Ránk tekintenek, soványka, sápadt arccal,
szemük mélyén ül a rettenet;
azt hiszik, előttük áll a bosszú-angyal,
s tört szavakkal ostromolják az eget:
Meddig, ó meddig tapos gyermekszívekre
irgalmatlan ez a nemzet itt?
Meddig kell nekünk roskadni még lihegve,
vérrel hintve egy kufár trón lépcseit?
Ettől vállnak bíbor színre a palástok,
és amerre mennek, véres nyom marad,
mert a gyermeksírás jobban sújtó átok,
mint a férfiakban a kemény harag.
HA MÁR SZERETSZ
Ha már szeretsz, csak a szerelemért
szeress, és semmi másért. És ne mondd:
"Mosolyát... szemét szeretem... s ha zsong
szelíd szava... s mozgékony kellemét
derülten érzem, bár a nap borong." -
Mindez mulandó - vagy fakulva kong
füledbe majd. - S te, Kedves, ne reméld,
hogy mindig egy a vágy. És szánva se
szeress, könnyeim szárogatva csak -
elfelejt sírni, ki soká a te
enyhedben élt - s így vágyad elapad!
A szerelemért szeress: sohase
hűlsz úgy ki, vágyad örök foglya vagy.
HOGY SZERETLEK?
Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire
csak hatolni bír föl s le s szerteszét
a lelkem, mikor kiröppen a lét
és az eszmény végső egeibe.
Szeretlek a köznap szükséglete
fokáig; s ha nap süt, s ha gyertya ég;
nyíltan, ahogy férfi küzd a jogért;
tisztán, ahogy a hiúak sose.
Szeretlek, oly szenvedéllyel, ahogy
kínom lángolt, rég, s lánykori imám:
vesztett szentjeim szerelme lobog
benne, - könnyem ez, s mosolyom, s talán
egész életem! - s isten adja, hogy
még nagyobb legyen a halál után.
(ford:Szabó Lőrinc)
KÖLTŐM, A VOLT ÉS LESZ KÖZT
Költőm a Volt és Lesz közt te az úr
minden jegyeit megtapinthatod,
s a tiszta légben dallá ringatod
robogó bolygók szétcsapó s vadul
döngő dühét. Fülünkre zene hull,
s e dallam balzsamával nyugtatod
az embert, akit mélyre buktatott
a sorsa. Téged Isten orvosul
küldött, és szolgádnak születtem én.
Mi legyek, Édes? Boldog és bolond
remény, mi fölbúg? Méla tünemény,
emlék, amely zenéden átborong?
Árnyék, hogy pálmákról zengj hűvösén?
Sír - rajta némán megpihenni? Mondd!
(Kardos László fordítása)
MENNYIRE SZERETLEK / 43 szonett 
1.
Mennyire szeretlek? Had' mondom el,
szerelmem mily végtelen, mindenség
érzés lelkemen, láthatatlan-szép,
maga a tiszta földi kegyelem.
A mindennap vágyával szeretlek
csöndesen, nappal, s húnyt gyertyafényben,
szeretlek tisztán, nyíltan, egészen,
és cserébe nem várok semmit el.
Oly nagyon, oly erősen szeretlek
egykor volt búmmal, gyermek hitemmel,
elveszettnek hitt, s meglelt szerelmes
szívemmel, minden lélegzetemmel,
te vagy az élet, öröm és könnyek,
szerelem, mi holtommal se vész el.
(Bencze Marianna fordítása)
2.
Mennyire szeretlek? Hadd számolj csak!
Magosában, hosszában s széltében szeretlek.
A térnek hova lelkem elér, ha száll s felkél
a lét határa az Úrhoz, ki elvesz s ad.
Szeretlek halk vágyában a köznapoknak,
mikor a nap ragyog s a gyertya ég.
Szeretlek lángra gyúló szenvedéllyel,
bánatom erejével, gyermekkorom hitével.
Szeretlek lélegzetemmel, mosolyommal s könnyemmel,
szeretlek elveszett szentjeim helyett
Ennél jobban csak az Úr kegyelmével,
halálom órája után szerethetlek.
MONDD ÚJRA - 21. Portugál szonett
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
Babits Mihály fordítása
*
Mondd, újra mondd, és még egyszer - s megint,
Mondd, hogy szeretsz, mondd, mondd!
Bár minden újra mondott szó emlékeztet a kakukkra,
Gondold meg, hogy az új Tavasz se hint
Kakukkszó nélkül zöldes selymű színt
Mezőre, dombra, erdőkoszorúkra.
Én, Kedvesem, a mély sötétbe bukva
Jajongok kételkedve, nyögve, mint
Bús kísértet: "Mondd újra..." Az se sok,
Hogy mennyünknek millió mécse van,
S a rét ezernyi virággal ragyog!
Szeretsz, szeretsz ... mondd .... Zengd ezüst-arany
Trillákkal! - S ne feledd el soha, hogy
A lelkeddel is szeress - szótalan.
Fordította - Kardos László
PORTUGÁL SZONETT
Theokritosra gondoltam, s az Ének,
ős-édes évek dala fájt fel újra,
dús éveké, melyeknek mézes ujja
osztotta kincsét fiatalnak, vénnek, -
s így ringva habján antik ütemének,
könnyemen át egy látomás borúja,
múlt életem édesbús koszorúja,
a lassú léptü, szép, szomoru évek
dobtak rám árnyat. S éreztem, megáll
mögöttem egy misztikus Idegen,
s hajamnál fogva hátra ránt-cibál:
,,Szólj, ki vagyok?" - s én halkan felelem
zord zengésű szavára: ,,A Halál."
S ezüst hang cseng rá: ,,Nem. A Szerelem".
(Kardos László fordítása)
PORTUGÁL SZONETTEK IX
Érdemes adni, amit én adok?
Hogy sós könnyeim záporában ülj,
s hallgasd lemondó ajkaim körül
éveim sóhaját gyér mosolyok
fényén, melyek nem élnek, bár konok
szavad csak biztat? Jaj, engem legyűr
a félelem: nem érdemes! Hevül
szívünk, s egyrangú véled nem vagyok;
s fáj, hogy aki, mint én, csak annyit ád,
fösvénynek számít. Jaj, jaj, vége! De
nem szennyezem be lelked bíborát,
szép tükrödet mérgem ne fussa be -
lásd, adni-méltót nem talál a vágy -
csak szeretlek! De ne törődj vele.
Ford: Kardos László
33. PORTUGÁL SZONETT 
Szólíts becézve így! Oly jó, ha cseng
A régi név - Hogy rohantam, ha szólt,
Hagytam játékos, kankalin-csokort,
S gyermekszemem csillant a drága-szent
Szólongatóra. Elmúlt... Odafent
Búg már a hang, mely mély és tiszta volt,
A mennyei zenében, s azt a szót
Nem mondja többé. Ravatali csend...
S én Istent hívom! Örököse légy
Azoknak, kiknek teste néma por.
Végsőnek vedd az első vágy hevét,
Észak s dél szirma legyen egy csokor.
Szólíts becézve, így - Szavamba még
A régi gyermek szíve válaszol.
(Kardos László fordítása)
RÁD GONDOLOK!
Rád gondolok! - Úgy indázlak körül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
(Fordította: Kardos László)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Világirodalom |
|
|
|
|
|
Offline
