Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Csak egyszerűen
  2013-05-01 21:57:12, szerda
 
  ,,Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen..."
(Zsoltárok 27:11)

,,Mai világunk teli van ellentmondásokkal. Nagyobb kényelemben élünk, mégis kevesebb az időnk. Több diplománk van, de gyengébb a józan eszünk. Nagyobb a tudomány, de rosszabb az ítélőképességünk. Ma sok mindent feltalálunk, de egyre kevésbé találjuk az igazi megoldásokat. Rengeteg vagyont halmoztunk fel, értékrendünk viszont válságban van. Megtanultuk, hogyan kell megélni, de már nem tudjuk, hogy hogyan kell élni Már eljutottunk a Holdra, de szomszédainkat még nem ismerjük. Már meghódítottuk a világűrt, de a bennünk lévő űrt még tudtuk betölteni. Megtisztítjuk a világot, de beszennyezzük saját lelkünket. Ma a nagy ember világát éljük, lealacsonyodott jellemmel; aki rendkívüli profitot elér, de kapcsolatai sekélyesek; egy olyan időszak ez, mint amikor teli van a kirakat, de a raktáron semmi sincs." Ma, ha ki akarsz lépni a taposómalomból, és ott akarod hagyni azt a zűrzavart, ami csak rohanással és sivársággal tölti meg az életed, figyelj fel Jézusra. Ő saját napirendjét követte, és bocsánatkérés nélkül megvédte értékrendjét. Ő megtartotta az egyensúlyt a munka és a pihenés között, az Istennel töltött idő, és az emberek szolgálata között. Senkitől sem kért engedélyt arra, hogy időt tölthessen egyedül. Nem engedte, hogy mellékvágányra térítsék őt azok a lehetőségek, amelyek idejét hasztalanul emésztették volna fel. Miért? Mert Ő Isten szolgája volt, nem azoké, akik körülötte éltek! Gondolkozz ezen!
 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató  
Szeretetről gondolatok
  2013-05-01 21:28:17, szerda
 
 
,,Szeretni jó: mert a szeretet nehéz. Szeretet ember és ember közt: talán a legnehezebb feladatunk, a végső, legnagyobb próbatétel, vizsga, munka, amelyre minden más munka csak előkészület."
/Rilke/

,,A szeretet olyan szentség, melyet térdepelve kell befogadnunk."
/Wilde/

" legkiválóbb is tartson nyitva egy ajtót a barátságnak, a segítség fog belépni rajta."
/Grancián/

,,Az emberi élet szebb és teljesebb ezáltal, hogy a különböző temperamentumok kiegészítik egymást, és hatással vannak egymásra."
/Ole Hallesby/

,, A szeretet értéke nem csak abban van, amit ad, hanem abban is, ahogyan adja."
/Dr. Sarkadi Nagy Pál/

,,A világ összes anyagai között a szeretetnek van legerősebb kötőképessége és a legnagyobb teherbíró ereje."
/Spurgeon/
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek,szép mondások  
Hitvallás
  2013-05-01 21:25:51, szerda
 
  -21. rész


A nagysikerű avatási ceremónia után, vidám táncos mulatsággal folytatódott az este. A lakók fáradt, dagadt lábaikkal inkább csak toporogtak-, mint ropták a táncot. Pár villanásnyira visszatért összevissza kalimpáló megfáradt szívükbe, a boldog ifjúság varázsa, szép emlékékek kíséretében.

Hazaérve, pihenni térve Ilonkát sem a régi Hungária fényes termébe, - első bálja helyszínére -, vagy Dankó Pista letört hegedűjének közelébe repítette álommanó, hanem a folyó menti város klinikájának szülőszobájába.

A város fölé érkező pirkadó hajnal után arany köntösbe bújt az ébredő nappal. A szőke Tisza partján, felsírt egy kislány. Egy víztükörbe fésülködő felhő bekukkantott hozzá az ablakon, köszöntette a gyermeket.

Az egykori kislány azóta megöregedett, és vallja, nem a születéskor-, hanem a fogantatás pillanatában dől el az ember sorsa. Számára billogot hozott. Nem a homlokára, vagy a kezére ütötték, kitörölhetetlenül a lelkébe vésték, és az anyakönyvébe írták...

Bűnös szülők gyermekeként látta meg a felkelő napot, azon a nyári hajnalon. Az angyalok kórusa néma maradt, könnyeiket hullatták, siratták a burzsuj gyermeket. A szülők bűne egy belvárosi hentes üzlet-, a ház, amiben laktak-, és egy oldalkocsis motorkerékpár volt. Államosítás után a folyosó végében lévő pár négyzetméteres mosókonyhájukba vihették haza az újszülöttet. Házukat, bútoraikat mások bitorolták.

Az édesapa évekig nem kapott munkát, - a munkásosztály ellenségének-, az államosított ,,kapitalistának" nem járt. Alkalmi munkából tartotta el a családot. Műkövesnél és kőművesnél volt segédmunkás. Hajtott lovas kocsit, fát rakott, szenet hordott és vagont pakolt.

Kihasználva reménytelen helyzetüket, és szegénységünket, az apát többször megkeresték a hatalom emberei. Egy ,,kis szívességért" jobb életet-, gyerekének szép jövőt ígértek. Barátairól, ismerőseiről információt, és ,,hangulatjelentést" kértek volna cserébe.

Nem vállalta. Hogyan tette volna? Tiszta kézzel, becsülettel, egyenes gerinccel alkalmatlan az ilyen ember, effélékre. A visszautasítást nem vették jó néven, hamarosan őt figyelték meg! A megbízhatatlant, az osztályidegent, az ellenséget...

Évekkel később, rájuk mosolygott a szerencse. Egy tsz-ben végre dolgozhatott. Isten ajándékának vélte. Üldözött szerzetessel, volt katonatiszttel, hármasban alkottak brigádot. Nagy egyetértésben teltek a napok, amíg hízott a jég munkát és kenyeret adott. Amikor egyiküknek fogyott az ereje, segített a másik, hogy meglegyen a munkaegység. Naponta kérték a Teremtőt, tartsa meg a fagyot, hizlalja a jeget, amíg csak egyetlen szál nád van a tavon. Téli zimankóban a munka mezején kötött barátságuk egy életen át tartott. Együtt gondozták a nemzeti értékeket. A történelem igazságmagjait elvetették, hogy gyümölcsét az utódok szüretelhessék...

Az emlékek vetítőjének első kockáján drótkerítés látható, rajta sok csigával, és óriás udvarral. Hallani véli a villamos álmos csilingelését, bőrén érzi a hajnali hideg fuvallatát, de a gyári bölcsőde többi részletei elmosódtak.

Az édesanya kereskedelmi érettségivel, segédmunkát végzett.

A következő életkép kristálytisztán ragyogott az emlékezetének tükrében. Alföldi mezőváros rövid kis utcájában, mázas tetős, frissen meszelt fehér házikó tündökölt a napfényben. Két kis ablakszemeivel kíváncsian kacsingatott a keskeny utcára. Lábazatára szürke kis csizmát festettek, amivel pár centire a szűk járdára lépett. Robusztus, fekete szurokkal mázolt tölgykapu, őrizte a házbelsőt. A vitézek utcájának nevezték a helybéliek. Az anyai nagyapa háza abban különbözött a többitől, hogy a bejárata fölött cégtábla hirdette, itt lakik a szerszámkészítő kovács-, és reszelő-vágó mester, Vitéz M. János. A takaros kis ház álompalotává nőtte ki magát a gyermek emlékezetében.

Vakációk idején örök karácsonyt varázsolt nagyapó, csillagszóró délutánokon. Keskeny, hosszú műhelyében, szalvétányi ablak előtt, bőrkötényében ülve, a beszűrődő nap aranysugarának fényénél vágta saját készítésű reszelőit, a sötétszürke csillogó acélforgács szőnyegen elterülő üllőn. Műhelye végében ívelt lábú parányi asztalkán, hosszú kecses üvegvázában, kis nemzeti zászló köszöntötte az érkezőt.

A mester messze földön híres volt munkájáról. Készen vásárolt ráspolyokkal nem lehetett sokáig dolgozni, élük megkopott. Munkája elfogyhatatlan volt, felváltva tevékenykedett a kovácsműhely, és a vágó között. A gyermek követte őt, bárhol is időzött. Rácsodálkozott a különböző nagyságú fogas kerekeket összetartó széles bőrszíj körtáncára, a bőrből készült fújtatóra, és a vörösen izzó acél hajlékonyságára. Örömmel múlatta az időt tatájával, a műhelyben képes újságokat nézegetve. Olvasni nem tudott, de kérdezni igen. Cserfes gyerekként minden érdekelte. Hiába kutat az emlékeiben, ma sem lel benne válasz nélkül hagyott kérdést...

Izgatottan várta a nap fénypontját. A pillanatot, mikor öregapja munkáját bevégezve, bőrkötényét a fogasra akasztotta. Újságpapírt sodort, az acélszőnyeget megkaparta, kis dobozba töltötte a forgácsot. Pár lépésnyire a sarokba mentek, és meggyújtották a fáklyát. A dobozból kipöckölt acélreszelék csillagszóróként szórta ezernyi sugarát, ünnepi fénybe öltöztetve az asztalkát, és rajta a kicsi zászlót.

A nagyapa sváb származású ember volt. Az I. világháborút telefonistaként, a tűzvonalban harcolta végig. Súlyos sérüléseiből felépülve, többször önként tért vissza a csatatérre. Hazaszeretetét, bátorságát, vitézzé avatással honorálta a kormányzó 1922-ben...

Nevét egy rendelet értelmében a vitézzé avatáshoz magyarosították.

Büszke volt hazájára, és vitézségére! Négy gyermekkel áldotta meg az Úr a házasságukat. Lányaikat társalgási szinten megtanították németül, de otthon kizárólag magyarul beszéltek. Álmában biztosan sétált a Fekete-erdőben, ősei nyelvén szólva, de erről soha nem beszélt. Esténként fehér lepedőre diafilmet vetített, magyar népmeséket olvasott az unokáinak.

A kislány, a haza földjének illatával, édesapjával sétálva ismerkedett. Az apa elmondta gyermekének azt is, áldott földünk azért oly zsíros, és bőtermő, mert őseink vérével van megöntözve. Sétájuk során megmutatta, hogyan ringatja Földanya bölcsőjében az aranyló búzamezőt. Hallgatták a vérvörös ruhácskában öltözött pipacsok kórusát, kik arról énekeltek: soha ne feledjük a múltunkat, mert ki a múltját feledi, a jövőt nem illeti. No, meg aztán, járt itt török és tatár, de mi itthon vagyunk, ez a hazánk!

Álmában sokszor látja ma is édesapja csillogó kék szemét, hallja halk szavát, ahogyan az örök igazságra megtanította:

- Alázattal meghajol a teli kalász, csak az üres ágaskodik felfelé törve, értéktelenül...

A meghajlott kalászban duzzadt búzaszemen is együtt fedezték fel a Krisztus fejet.

Nemzeti imánkat akkor megtanulta, amikor még nem volt minden betű tisztán formálva az ajkán. A Himnuszt, asztalt körbeállva énekelte a család ünnepnapokon. Oly természetes volt ez náluk, mint a mindennapi asztali áldás. Hiába kérdezte a felnőtteket, miért sírnak, ha énekelnek? A válasz elmaradt, megsimogatták szőke copfos fejét, miközben a könnyeiket nyelték.

Apai nagyanyjától hallott először Kodályról. A nagymama gyönyörű hangján sok népdalt énekelt az unokáinak. A hagyományok őrzőjeként ismerték, és elképesztőn sok mesét tudott. A nagymama játszva tanított, olyan ajándékot adott az unokáinak, amit kevés gyermek kapott meg akkoriban. Látott, halottat háznál ravatalozva, hallották a sirató asszonyok kántálását, búcsúkon, körmenetekben vettek részt. Múzeumba hamarabb eljutottak, mint a bábszínházba.

A nagyanyó, halála előtt érgörcsöt kapott, félig eszméletlen állapotában szláv nyelven imádkozott. Ekkor tudatosult a gyerekben, hogy más volt az anyanyelve... Honnan is tudta volna, hiszen a mellkasában neki is magyar szív dobogott...

A gyermek a kapott örökség magjaiból erős gyökeret eresztett, olyan fa fejlődött a gyökér felett, ami minden viharnak ellenállt, és hitvallássá terebélyesedett...

Lehet a vére kevert annak, aki szívében és lelkében magyar! Mária országában, a Szent Korona védelmében vállalja a sorsát. Élete legyen szép, vagy mostoha, hazáját, népét, soha el nem hagyja, meg nem tagadja! És, ha eljön majd az óra, lelkét az Úr elé viszi, hogy tettét megítélje, de testét a Szent Haza földjének adja vissza!

folyt köv...

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Isten ajándéka
  2013-05-01 21:20:11, szerda
 
 
Mért bántjuk, gyűlöljük egymást, mi emberek,
szavaink olyanok, mint sebző fegyverek.
Pedig van mindenünk: kenyér, víz, levegő,
fényt áraszt ránk a Nap, az égen lebegő.
Gyűlölet nyomán nő, fájó könny, vérpatak,
torzít el oly sokszor, hamvas szép arcokat.
A gyűlölet sarkal embert, ember ellen,
jaj, ha táptalajjá válik a szívekben.
Aki vándorútját, ily teherrel rója,
gyűlölet lángjának vétkes hordozója!
És amíg szívében, gyűlölet viharzik,
a gyűlölet lángja, addig ki nem alszik.
Vad gyűlölet pusztít családot, nemzetet,
aki nem békül meg, örökre elveszett!

Hála, életünknek van két fényes éke,
Isten ajándéka, szeretet és béke.
Menny honából Jézus, hozta le a földre,
midőn kis pólyásként pihent, anyaölbe.
Lényéből, szívéből, csak szeretet áradt,
attól beteg gyógyult, felüdült a fáradt.
Szeretetet, békét szomjaz, a mi lelkünk,
Urunk, mind a kettő, Te magad légy bennünk!
Szeretetet, békét Te sugározz szerte,
ezért fohászkodik, híveidnek lelke!
Ha megtelne sok szív, égi szeretettel,
vele: a gyűlölet lángját, oltaná el!
Megváltónk Te győztél, a gyűlölet felett,
így vesztes, ki gyűlöl, nyertes az, ki szeret!

Pecznyík Pál

Celldömölk,
2011. II. 28.
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Három év múlva
  2013-05-01 21:18:02, szerda
 
  - 20. rész


Künn a faluszélen, gyermekrendőrök irányították a forgalmat. Sok vendég érkezett, már kora délelőtt megteltek a környező utcák parkoló autókkal. Az intézmény cégtáblája soha nem látott fényben csillogva hirdette az összefogás erejét. Messze földről érkeztek látogatók, állítólag a CCN tudósítója is megbújt a sorok között, inkognitóban. Maga a miniszterelnök vágja át a nemzeti szalagot.

Hófehér felhőcsoport tornyosult a csillagként elterülő épületsor fölött. Az előre ment barátok sziluettjét ismerték fel, akiket magához rendelt a Teremtő.

A szeretetbank a világ legsikeresebb vállalkozása lett. A harmadik faluból-, de még a városból is idejárnak befektetni, hitelezni. A mesterek új cégért készítettek, mert igen nagy megtiszteltetésnek számít a bankhoz tartozni. Van, itt kérem minden, ami lélekben mérhető. Gyermekmegőrzés, kutyasétáltatás, ebédhordás, takarítás, zeneoktatás, matek korrepetálás, bevásárlás, no meg, fodrász, kozmetika, manikűr, pedikűr, kozmetika, gyógytorna és talpmasszás. A szolgáltatások mesteri szinten zajlanak, nem ám csak a fizetésig tartó garanciával működnek. A mesterek szaktudása, pontossága, embersége és kézfogása felér egy váltóval! Napról napra bővül a kínálat. Éppen a napokban szállította a műbútorasztalos a kenneleket, a kutyapanzióhoz. Az Ezüstszekér tábora, és befektetői köre egyre bővül.

A házaspárok két új szárnyba költözhettek, túl sok a jelentkező, már a harmadik épülettömb alapjait ássák a közmunkások. A látogatók és vendégek is szívesen időznek a szomszéd panzióban, kitűnő helyi étel különlegességekkel vendégelik meg a betérőt.

Az intézet konyhája nyerte meg a pályázatot a közétkeztetéshez. A falu apraja nagyja részesülhet abból, amit a helyi gazdák megtermelnek. Azt suttogják mostanság, hogy a szomszédos régi katonai repteret készítik elő a gépek fogadására, mire a fürdőbázis kiépül.

Közben óriási buli van a játszóházban, messze elhallatszik a lurkók zsivaja. István mellett két kis csemete csetlik, botlik. Összekuszált lábacskáikkal igyekeznek a dédihez.. Ilonka tárt karokkal várja a tündéri ikreket. Emese és Levente fent a rögtönzött, ácsolt színpadon szervezi az ünnepséget. A férfi titokban megsimogatja asszonya gömbölyödő pocakját. Isten áldása nem szűkölködik, ismét bővül a család...

A zalai asszonykórus a deszkák szélén bevetésre készen áll, őket a híres népi táncosok követik majd.

Az út végéről hangos tapsvihar jelzi, a miniszterelnök úr népes családjával megérkezett. Amint az emelvényre lépett, az éljenzés, és üdvözlés kezdetét vette, de kezét felemelve csendre intett. Akkor elhangzott a nemzeti imánk. A Himnusz alatt egyenes gerinccel álltak vigyázzban, és messze szállt az ének. A szemek elé könnyfátylat emelt a múlt szenvedése, és a jövő reménye, a Szent Hazánk szeretete.

A szónok kiemelte, példaértékű, és követendő, amit látnak, amit ez a kis közösség saját akaratából elért. Induló tőkéjük az alázat, az istenbe vetett hit, a haza szeretete, az egymásért érzett felelősség volt csupán. Ebből hoztak létre olyan fundamentumot, amire kősziklából, akár égig érő hegyet is álmodhattak volna. De ők nem a hegyet választották, hanem a nemzettestvéreknek biztonságot, és boldogulást. A csoda abban rejlik, hogy képesek voltak olyan társadalmi erőt kovácsolni a tőkéjükből, a nemzeti öntudatból, ami ezt a felbecsülhetetlen értéket megteremtette. Van-e annál jobb zamatú gyümölcs, amit maguk termelnek meg abban a földben, ahol élnek. Van-e annál jobb ízű bor, ami azon a tőkén terem, amit ők ültetnek, kacsoznak, kötöznek, kapálnak, és a termését is maguk szüretelik? Ez a titka, hölgyeim, és uraim annak a csodának, amit a szemükkel itt látnak! Ez a kis közösség felismerte, hogy az ember mire képes, ha összekapaszkodik, és cselekedni kész! Isten áldása kísérje továbbra is Önöket! - Fejezte be beszédét a miniszterelnök.

Mindenki értette miről beszélt...

Az ünnepzáró Szózatot, az Erdélyi himnusz követte. Olyan méltóságteljesen ért véget az ünnepély, ahogyan elkezdődött. Amikor felnéztek az égre, a felhők elégedetten suhantak tova a végtelen Fénybe.

folyt köv..
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Anyai szeretet
  2013-05-01 21:16:17, szerda
 
  Anyai szeretet - Anyák Napjára !

A falu végén vályogból épült, nádfedeles házikóban élt egy szegény házaspár. A férj beteges volt, hol dolgozott, hol nem. Sokszor a betevő falatjukat alig tudta megkeresni Felesége mosni, takarítani járt, miközben sorra születtek gyermekeik egyik kicsi, másik pici így az édesanya egyre ritkábban tudott munkát vállalni, hisz annyi munka akadt a sok gyermek után hogy azt alig győzte. Lassan múltak az évek egyre nagyobb szegénységben nevelgették gyermekeiket. Az évek múlása sok gyászt hozott a falu széli kis házban lakó családra. Egy járványos betegség sírba vitte két kis gyermeküket. Az édesapa egyre betegebb lett a fájdalom elgyengítette és ő is meghalt. Telt múlt az idő az özvegyen maradt édesanya éjt nappallá téve dolgozott hogy megkereshesse mindennapi betevő falatjuk árát és gyermekeit tisztességgel felnevelhesse. A csonka kis család nagy szeretetben élt édesanyjuk rajongásig szerette őket, mindent megtett gyermekeiért. Boldog volt szegény asszony, mikor gyermekeit maga körül látta, ilyenkor minden fájdalmát, fáradtságát elfelejtett. Hálásak is voltak a gyermekek édesanyjuk iránt, kivéve a legnagyobbik leányt, aki igen sok bánatot okozott édesanyjának. Szófogadatlan, lusta leány volt. édesanyja hasztalan kérte a jóra, nem fogott rajta a szép szó. Ahogy nőt egyre engedetlenebb lett, mikor felnőtt, akkor az úgynevezett jó barátok között még gonoszabb lett. Nem akart dolgozni, mindig csak henyélt. Egy szomorú napon a lány barátaitól haza hazatérve, azzal állt édesanyja elé, hogy neki sürgősen pénz kell. Szegény édesanyja, aki nem sokkal azelőtt ért haza fáradságos munkájából, s bizony csak annyit keresett, amennyivel egy darab kenyeret tudott venni a gyermekeknek. elcsukló hangon csak annyit mondott:
- Honnan adjak édes gyermekem neked pénzt, hiszen alig tudtam egy darab kenyeret venni, okosabban tennéd, ha munka után néznél s nem henyélnél egész nap - A lány tovább követelőzött, s mert édesanyja nem tudta teljesíteni kérését, kezet emelt rá, de, mikor édesanyja könnyes két szemébe nézett, megtorpant és kirohant a házból. Az évek teltek - múltak a szegény asszony feje felett. Az áldott édesanya sok keserves munkával, sok átsírt álmatlan éjszaka árán, becsülettel felnevelte a gyermekeit, mindannyian becsületes munkás emberek lettek. De a szegény asszony öröme azonban nem volt teljes, mindennap hazavárta az eltévelyedett leányát, s mert nem jött napról napra többet szomorkodott miatta. Lassan-lassan a nehéz élet felőrölte a szegény asszony egészségét és egyik nap aztán ágyhoz verte a betegség, erőtlen volt, keze reszketett s beszélni is alig bírt már. Gyermekei könnyes szemekkel ültek körülötte betegágyán. Lázas ajkai még akkor is ezt suttogták:
- Nézzetek csak ki, gyermekeim, hogy nem jön-e az én lányom az úton? Várta, szünet nélkül, megtévedt gyermekét, azzal az erős hittel, mellyel csak egy édesanya képese. És nemhiába várta, Isten meghallgatta a haldokló édesanya imáját. mert eljött az édesanya halálos ágyához a hálátlan leány. meggyötörve az élet csapásaitól, megöregedve, fájó szívvel, bűnbánóan borult édesanyja dolgos két kezére s sírástól fuldokló hangon könyörgött bocsánatért. A haldokló édesanya magához ölelte a megtért leányát de már nem hallotta, mert lelke már fent járt a fehér felhők felett halkan szálló angyalok vitték oda, ahová azok juthatnak csak be kik bűntelen fehér lélekkel halnak meg. És mikor eltemették az édesanyát, ágyában a párnája alatt egy csomagot találtak. Tele volt pénzzel, amit hosszú éveken át keserves, nehéz munkával keresett és szájától megvonva a falatokat, gyűjtötte össze.
Mellette egy papírdarabkára ez volt írva: - Ha meghalok, ezt a pénz adjátok át eltévelyedet, leányomnak mind, mert neki gyűjtöttem szegénynek. A leány megrendülve vette tudomásul édesanyja üzenetét, s e pénzből - semmit el nem véve- állíttatta a fehér márványtömböt édesanyja sírjára, ezzel a felirattal: ,,Itt nyugszik a Szeretet." Az anyai szeretet nem kell kiérdemelni, nem kell küzdeni érte, minden gyermek számára megadatott.
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
A cetli
  2013-05-01 21:13:13, szerda
 
  -19. rész


Emese ablakából kiszűrődő fény bevilágította a szemközti épületet, ahol a garzonok sorakoztak. Rég elütötte éjfélt az óra, amikor felállt a gép mellől. Torkában gombócot, a gyomrában remegést érzett. A vízsugarak simogatása sem csillapította le háborgó elméjét. Hol a múlt ostorozása csattant fáradt testén, hol a jövőbe vetett remény simogatta meg lágyan, gondoskodó szeretettel. Zavarta a kettősség. Szeretne hinni a tiszta szerelemben, és a család értékmegőrző erejében. Mielőtt kikapcsolta a telefonját, még egyszer elolvasta az üzenetet: ,,Jó éjszakát kedves, pihend ki magad, holnap hívlak."

Épphogy az álompor szempilláját betakarta, megdöbbentő képet látott. Álommanó kézen fogva egy üres hombárhoz vezette. A girbegörbe lécek között beszűrődő fénysávban, megpillantotta a tépett papírlapok fölött játszadozó szellőgyerekeket. Az egyik fecnin egy névre lett figyelmes. A névre! Akit áldott, és gyűlölt, akiben feltétel nélkül megbízott, és aki galádul becsapta, elárulta őt. Megborzongott az emlékekek felkorbácsolták lelkének nyugalmát.

Körbejárta a különös építményt, ajtót keresett, hogy megszerezze a tépett bilétát. Sehol egy rés, hol bejuthat. Szellőcskéknek hiába kiabált, elmerültek a fogócskában, meg sem hallhatták a szavát. Segítséget remélve végigpásztázta a közeli tájat. A bírtok üresnek, és kihaltnak tűnt, dolgos emberi kéznek sehol nem volt nyoma. Egyetlen, életet mutató vén eperfa bólogatott a ház előtt elterülve. Alatta, korhadt, - valamikor szebb időket megélt-, öreg pad kínálta magát. A nap, éltető sugaraival féltve ölelte körbe az egyetlen fát. A régi ház zsalugátereinek meleg barna színére, csak a megkopott festék foltokból lehetett következtetni. Valaha hófehérre meszelt ház, piszkos szürke ruháját is kikezdte az idő, mállott a vakolata, jócskán ráférne a foltozás. Indulni készült, amikor az egyik szellőgyerek pajkosan megsimogatta az arcát, és lába elé sodorta az áhított cédulát. Szeméhez emelte, sehogy sem értette, mit keres a név mellet egy szó: "karma".

Abban a minutumban csikorgást hallott, egy pillantást vetett a hang felé fordulva. Az egyik zsalugáter résnyire megnyílt, és egy férfi nézett vele farkasszemet. Alig ismerte meg, viasszerű arcából, a beesett szemgödre emlékeztette... Mindig rendezett dús haja semmivé lett, megkopaszodott. Érezte, tudta, bajban van, segíteni kell! Ahogy a nevét kimondta, az ablak becsukódott. Az ajtóhoz rohant, dörömbölt, zörgött. Hiába! Várt ott egy darabig, hogy mennyi ideig, nem tudja, az időt nem érzékelte. A nap már jócskán nyugat felé tartott, amikor végre maga mögött hagyva mindent, elindult.

Minél messzebb jutott a félelmetes háztól, annál szebb lett a táj. Bokrok, virágok, fák nőttek az útja során. Egyszer csak fura morajra lett figyelmes. Balra nem látott semmit, jobbra nézett, és mit ád' Isten, egy kis patak futott mellette. Kristálytiszta vízében aranyhalak bukfenceztek, mindkét partján rózsabokrok bólogattak. Az út végén megpillantotta az Ezüst szekér kápolnáját, a kupolájára csillogó aranyfény palástot terített a lenyugvó nap.

*

Hajnalhasadás váltotta fel az éjszakát, álommanó is továbbállt vele, átadta helyét a pirkadatnak, és a reggeli kakasszónak.

Emese ébredése után kinyitotta a kezét a cetlit keresve. A tenyere üres volt. Nem volt mit elégetni...

Meggyújtott egy gyertyát, és elmondott a múltért egy imát...

Megértette az álom üzenetét. Türelmetlenül várta az alkalmas időt, amikor illik hívást kezdeményezni. Félt az érzéseitől, egyszer megégette magát, nehezen gyógyulnak a sebei, a hegek pedig emlékeztetnek. A lélek cserepeit nem lehet összeragasztani láthatatlanul, a csorbák megmaradnak. Két éve csak a munkájának él. Azt hitte soha többé nem találja el Ámor nyila, s nem érinti meg a szerelem fuvallata, és lám jött valaki, aki vihart kavart lappangó szívében. De, létezhet-e még olyan szenvedély és vágy, ami képes elsöpörni a múlt fájdalmát? Lelkében válasz gyanánt megnyugvást érzett, nem tudta természetes ez, vagy csak a vihar előtti csend? Szeretett volna mindenre azonnal választ kapni. Milyen jó lenne, ha élne az édesanyja, tanácsot adna. A testvére nem járatos az effélékben, az öregapjától még sem kérhet tanácsot. Egy valakihez fordulhatna, Ilonka nénihez, de Ő sem lehet elfogulatlan, hiszen Levente az unokája... Egyedül maradt a bimbódzó szerelem érzésével, a csalódástól való félelmével, és a titokzatos jövőképpel.

Reggeli után felhívta a fiút, és elmesélte milyen nagyszerű tervvel állt elő a nagymamája. Egy egész pályázatot lehet az ötletére felépíteni. Rákérdezett számíthatnak-e segítségére, a kivitelezéshez. A férfi hangjából őszinteség, határozottság és mérhetetlen öröm tükröződött. Egy szóval sem említette, hogy részleteiben ismeri a tervet. Azt viszont megjegyezte, ekkora horderejű dolog, nem tűr halasztást, és hosszan tartó személyes megbeszélést igényel, úgy, hogy délután, ismét találkoznak, és összedugják a fejüket.

Levente érkezésére készen állt egy lista, nevekkel, és a potenciális tőke feltüntetésével. Amennyiben mindenki beleadja, amije van, csodájára járnak a banknak, és kezdődhet a munka...

folyt.köv
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2013.04 2013. Május 2013.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 96 db bejegyzés
e év: 1531 db bejegyzés
Összes: 8746 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1576
  • e Hét: 7266
  • e Hónap: 13638
  • e Év: 64429
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.