|
2023-05-02 19:30:45, kedd
|
| |
| |
JOLIE TAYLOR VERSEI . . . . . . . . . . . . . 
" Hazamegyek, mert hazavárnak
Nem cserélem el hazámat
Az élet bármi szépet ígérhet
Hazámban is lehet szép az élet "
ADD TOVÁBB . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
Add tovább a fényt,
mely utunkon elkísér.
Az új évet fénnyel szőjük át,
s minden perc majd visszanevet ránk.
Add tovább a fényt,
mely utunkon elkísér
Adj tovább mindent ami jó,
utadon segíts a másikon.
Az új esztendőben
utunkat áldás kísérje.
Higgyük, hogy Isten figyel ránk
s áldást küld majd reánk.
Fényben fürödjön a lélek,
űzzük el a sötétséget.
Gyermekeink boldogságban éljenek,
könnyek, fájdalmak ne szülessenek.
Legyen ez a nap egy kicsit más!
Szívünkben ott legyen a jóság!
Éjfél után jó kedvvel kiáltsd,
Isten hozott boldogság!
Add tovább a fényt, s a mosolyod!
Teremtsünk egy boldogabb holnapot!
A fény himnuszától zengjen az ég,
ébredjen fel bennünk az emberség!
AJÁNDÉK LEGYEN MINDEN PERC
Hófehér hópelyhekkel mosoly száll közénk.
Tova tűnt emlékek rohannak felém.
Amikor gyermekként vártam a csodát,
kis szobánkba a szeretet angyala szállt.
Átélem újra a gyermekkor meghitt pillanatát.
Szent karácsony éjszakán lobbanjon a láng,
azokért kik angyalként vigyáznak már ránk.
Szeretet napján mondjunk el értük egy imát.
Szent karácsony éjszakán,
tárjuk ki szívünk kapuját.
Kéz a kézben eggyé válva,
szívünkben szóljon a szeretet muzsikája.
Karácsony éjjelén a szeretet ünnepel,
bár emlékeinkben sebeket szakít fel
ajándék legyen minden perc,
mit egymással együtt tölthetünk el.
Ha egyszer majd végleg elmegyünk,
egymásra így, szeretettel emlékezhetünk.
Öltözzön hát ünneplőbe minden lélek!
Örüljünk együtt a karácsonyi fénynek!
Egy boldogabb világról álmodom,
hol nem gurul könnycsepp az arcokon,
hol jó szó öleli a lelket,
hol a szeretet boldogan ünnepelhet!
A KIS VIRÁG UTAT TÖR
Magyar földön, magyar láb
sárban, mocsárban jár.
Az útmentén elhervadt már
minden kis virág.
Pedig úgy élt volna tovább,
de a nagyurak eltaposták!
Oh mily ostobák, hisz nem tudják
a kis virág utat tör, s nyílik tovább!
Korrupció, ármány, luxus utazás!
Miért hiszik, hogy ez nekik jár?
Eltaposott virág már halmokban áll.
Vér áztatta őket századokon át.
Jajkiáltás visszhangzik már!
Nem tűrjük tovább a rabigát!
Porszemeken nem tiportok tovább.
Mert, ha a porszem összeáll,
erősebb lesz, mint a sziklavár!
Az igazság ajtaján már csikordul a zár!
A nagyurak ideje lejárt.
Nem lesznek több könnyes éjszakák.
Az útmentén virágba borulnak a fák.
Unokák és gyermekek!
Ígérjük nem leszünk porszemek!
Az úton, mi előttetek áll,
nem lesz több mocsár és sár.
A NAPFÉNYT KERESEM
Hol van a boldog gyermekkor.
Hol minden igaz volt.
A szót nem fonta be méreg.
Amikor még hittünk a mesékben.
Ahogy múlnak az évek,
sötétedik az élet.
Megállnék a napos oldalon,
hol nincs fájdalom.
Ez a világ, nem az én hitem.
A napfényt keresem.
Magamba szívom a nyár illatát.
Elhagyom a múlt fájdalmát.
Megsebzett lélek, be nem heged.
Útjában állnak az emlékek.
Az élet átírja a meséket.
Hitünk ad menedéket.
Vágyunk lehet meseszép.
Boldogságod magadtól reméld.
Sok ember az idővel versenyez.
Az élet szépségét sose látja meg.
A lét ahhoz nagyon rövid,
hogy mindig a mesékben higgy.
Ha a valóság tükre megkarcol,
Te csak a hitedért harcolj!
ANYUKÁM
Ma éjjel veled álmodtam.
Kis virág voltam álmomban.
Te voltál a Napsugár,
fényeddel rám ragyogtál!
Anyukám, édesanyám!
Úgy fáj, hogy itt hagytál!
Ha felhőkbe borul a napom,
kis virágként rólad álmodom.
Nincs másom csak a szó,
hogy elmondjam
Te vagy ki felkarolsz,
ha már mindenki elhagyott.
Ha sötétbe borul a világ,
Te akkor is vigyázol reám
Édes jó anyám, anyukám.
Ma érted borul virágba a világ!
Angyalok közt Angyal vagy!
Már nem hallhatom hangodat,
testedet ellepte a hant,
de a lelked az velem van.
Lennék most kismadár,
mely sírodra száll,
de inkább kis virágként
álmodom veled tovább!
ANYU! MÉG EGYSZER VIGYÉL HAZA!
Anyu! Még egyszer vigyél haza!
Nélküled csak sodor a sötét éjszaka.
Kérlek, szólj hozzám egyszer még,
utamon legyél újra a fény!
Szavad legyen gyógyító erőm.
Szólj, s bánat többé nem gyötör.
Tudom, gyermekként nem hallgattam rád.
Szavad, mint buborék, mellettem elszállt.
Hidd el megbántam mindent már,
s visszasírom léted minden pillanatát.
Két kezed, ha újra megcsókolhatnám,
reszkető kézzel, tested magamhoz vonnám.
Anyu! Szólj hozzám kérlek!
Örüljünk együtt újra a létnek!
Figyeld megint, hogy merre lépek,
fürdess meg tested melegében.
Anyu! Még egyszer vigyél haza!
Igen, a régi otthonunkba!
Hol elszálltak a röpke évek,
hol már hiába kereslek téged.
Már csak emlék őrzi lábad nyomát.
Minden ami szép volt, emlékké vált.
Könnyeimet elfojtva nyelem,
nem nyújtod felém már két kezed.
APU MESÉLD EL NEKEM
Apu meséld el nekem
Milyen az élet odafent?
Hallgattok e szép zenéket?
Ott is sír e vajon a lélek?
Testvéreid s nagymamám,
vártak e már odaát?
Odafent is van e álom?
Sírodon, látod e a sok virágot?
Apu meséld el nekem,
odafent milyen a csend?
Fájt e a lelked,
mikor tested örökre megpihent?
Apu meséld el nekem,
van e ott is szerelem?
Egymáshoz bújik e a lélek,
születnek e ott is nemzedékek?
Apu meséld el, milyen a halál?
Tényleg csillagként ragyogsz már reánk?
Ha lelked más testébe száll,
akkor is gondolsz e reánk?
Apu mesélj, van e élet a halál után?
Tényleg az angyalok vigyáznak e ránk?
Mesélj milyen az idő odafent?
Kell e kabát, mint idelent?
Apu meséld el nekem
Odafent van e szeretet?
Vannak e ott is gonosz lelkek?
Vagy ők tényleg a pokolba mennek?
Mondd, milyen a tél, az ősz a nyár?
Tavasszal ragyog e ott is a napsugár?
Mikor a lelked a mennybe szállt,
várt e ott rád a boldogság?
Apu meséld el nekem,
ül e könnycsepp neked is a lelkeden?
Mondd, hogy csak álmodom
Nevetünk mi még ezen a bús dalon
Apu mesélj kérlek,
odafent kell e majd félnem?
Vagy ott is vigyázol reánk,
ahogy azt tetted, egykor hajdanán?
Jolie Taylor: Apu meséld el nekem - Videó
https://www.youtube.com/watch?v=MeJ68uSIHOs
AZ IDŐ VÁNDORA
Az idő vándora tovább áll.
Hold fényénél röpke táncot jár.
Zúzmarás tájban tündérek repkednek,
Boldog új évet kívánva nektek.
Kívánság kosarak gyorsan megtelnek.
Higgyük, hogy kapunk egy szebb életet!
Sok pillanat a múlté lesz már,
s ránk újabb remény, s álom vár.
Az óév csendesen lépeget,
kívánok mindenkinek sok szeretetet, 
csodából, szerencséből rengeteget!
Hiányból, bánatból kevesebbet!
Tik-tak, tik-tak közeledik az új esztendő.
Kezet fog egymással, múlt s a jövő.
Idő vándorai kalapot emelnek,
s az új év reménnyel viszi tovább a terhet.
Emeljük poharunk egy szebb évre.
Kívánjuk, hogy béke szálljon a Földre.
Kívánjatok egy szebb világot,
ha a Himnusz hangját meghalljátok!
AZT HITTEM
Azt hittem játék az egész,
de eljött az éj, s gyengéden átöleltél.
Rólad mesélt az éj,
de egyszer minden álom véget ér.
Azt hittem az ég mindig kék,
hogy szembe sosem fúj a szél.
Gyermekként hittem minden meseszép,
egyszer minden mese véget ér.
Azt hittem a miniszterek,
értünk mindent megtesznek!
A népet sújtja a tehetetlenség,
de egyszer minden véget ér!
Azt hittem, hogy jók az emberek,
hogy érdek nélkül fognak kezet,
De az érdek bizony zsebre megy.
Úgy tűnik, lyukas minden zseb!
A nép egyre csak kesereg.
Bocsánatért senki sem esedez.
Az érdek délcegen előre lép,
de sejti már, élete lassan véget ér!
Ha majd megfordul a szél.
Újra kék lesz az ég!
Igaz lesz mit jó anyám mesélt,
AZ UTCÁN SOK SZEMÉT HEVER
Az utcán sok szemét hever,
de rálépni egy ember sem mer.
Sok ember szemét,
szúrja már a sok szemét.
Szemetek mindig résen legyen!
Szemetekben, ne keresd a helyed.
A sok szemét a főkukásra vár,
aki a sok szeméttől már semmit sem lát.
A melós szemétben guberál.
Olykor azt hiszi kincset talált.
Örömében tapsol egyet,
elhitt mindent a szemeteknek.
Egy napon ráeszmélt,
míg ő a törvénynek él
a sok szemét kötözgeti a nép szemét.
Míg a sok szemét, törvényt szegve él.
Az utcán sok szemét hever.
Mellettük sok ember térdepel.
Szemetek mind fényesednek,
míg hiszel a szemeteknek.
BOLDOG ÚJ ÉVET NEMZETEM
Jobb sorsért áhítoznak a szegények,
míg az éjszakában vakítanak a fények.
Nagyurak hangjától hangos az éj,
miközben sír az elhagyatott nép.
Összeomolni látszik minden,
minden, miben hittek.
Mulatozik nemzetünk elitje,
miközben folyik a pénz zsebükbe.
Állj talpra magyar, hisz nem erre születtél!
Segítséget csakis magadtól remélj!
Reménnyel nézz jövőd elé,
s hited, meglásd célba ér!
Arcodat ne temesd tenyeredbe.
Nézz bátran a nagyurak szemébe!
Mert hol szelektív a hallás,
ott hiábavaló a sírás.
Ha céljaidért mindent megtettél,
hidd el, leszakíthatod hitednek gyümölcsét.
S a nagyurak futnak majd reszketve,
s ellenségként néznek majd egymás szemébe.
Boldog új évet Nemzetem!
Add áldásod rá Istenem!
Béke s boldogság legyen veletek!
Magyar, a magyarnak ellensége ne legyen!
CSODA SZÉP ÁLOM
Volt egy álmom, csodaszép!
Álmodtam: szabadok leszünk mi még!
Nem irányìtanak minket elmebeteg emberek,
kikből hiányzik a becsület!
Akarsz e szabadságot? : mondd Igen!
Akarsz e igazságot? : mondd Igen!
Akarsz e boldogságot? : mondd Igen!
Akarsz e mindenféle jót? : mondd Igen!
Akarsz e virágok közt élni a földön? : mondd Igen!
Akarsz e megélni még sok-sok őszt? : mondd Igen!
Akarod e megélni az élet minden boldog pillanatát?
Akarod e látni, hogy gyermeked felnőtté váll?
Akarod e érezni szabadon a mezők illatát?
Akarsz e még hosszú útra kelni, s az utat emberként meglépni?
Akarsz e gyermekszívvel élni, tiszta szívvel őszintén nézni?
Akarsz e ölelés nélkül élni? : mondd Nem!
Akarsz e félelemben élni? : mondd Nem!
Akarsz e bezárva élni? : mondd Nem
Akarsz e gazságban élni? : mondd Nem!
Akarsz e néma lenni? : mondd Nem!
Akarsz e sárba lépni? : mondd Nem!
Akarsz e hazug szavakat,
lebonthatatlannak tűnő falakat?
Akarod e, hogy aki a fény útját elállja,
Isten haragja sújtson reája?
Mert én igen akarom,
ne játsszon velünk tovább a hatalom!
EGY RÉGI NYÁR
Egy régi nyár,
emlékeimben folyton visszajár,
hol az idő oly sokszor megállt,
az esti szél langyosan fújdogált.
Esti fényben fürdött a világ.
Míg lestük egymás mosolyát,
az évek ballagtak tovább.
Az a nyár, emlékeimben folyton visszajár.
Egy régi nyár, búcsút intett végleg már.
Az arcotok oly halovány,
mégis lehunyt szemmel elképzelem,
hogy újra itt vagytok velem.
Vajon gondoltok - e még reám?
Vagy elszökött már az a nyár,
ahol futottunk az álmaink után?
Régi jó barátok, ugye rég volt már?
A hosszú évek során elcsitult a vágy.
Búcsút intett a sok játszótárs ...
Lehunyt szemmel hiszem, hogy vártok rám,
s átéljük újra, a régi nyár mosolyát.
Gyermekfejjel olyan más volt az élet.
Lassan lépkedtünk az idő örvényében.
De az idő oly gyorsan előre haladt
s a régi nyárból visszasírom, mindig ugyanazt.
EGY JÓ ASSZONY VIGYÁZTA LÉPTEM
Mikor megszülettem én,
körülöttem oly sok boldog ember élt.
Azt kívánták: sokáig élj, s boldog legyél!
Utamon kísérjen mindig a fény!
Lágyan simogatott a napsugár,
s nekem énekelt minden csalogány.
Virágok virulva vártak,
öröme lettem Édesanyámnak.
Bölcsőm ma már a múlté,
s nincs kitől megkérdezném.
Ki ölelt magához, ha féltem?
Ki adott enni, ha kértem?
Ki vigyázta léptemet?
Ki törölte le könnyemet?
Kit illet vajon az érdem,
azért, mit az életben elértem?
Lelkemet ki tisztogatta újra s újra?
Ki terelt az igaz útra?
Ki volt az, ki értem harcba szállt?
Ha beteg voltam, ki vigyázott rám?
Egy jó asszony vigyázta léptem.
Őt illet minden érdem,
mit életemben eddig elértem.
Hisz neki köszönhetem létem.
Édes imába foglalom jó anyám nevét.
Hisz oly sokszor értem ontotta könnyét.
Többre is képes lehettem volna,
ha hallgattam volna a jó szóra.
Lelkét sokszor őrölték keserű percek.
Hisz oly sokszor voltam engedetlen.
Gyermekként gyorsan felnőtté akartam válni.
Ma már, a múltban szeretnék hálni.
Régi szép emlékeim nem kallódnak semerre.
Olykor könnyeket csalnak szemembe.
Gyermeki létem, ha felidézem,
emlékvirágok kísérik léptem.
ELLOPOM CSODÁJÁT A TÉLNEK
Ellopom csodáját a télnek!
Most nincs helye a keserűségnek.
Lábam alatt ropog a friss hó.
Csodákon lépni, jaj de jó!
Forog a világ velem.
Ezt a csodát el nem engedem!
Hófelhők csodálkozva néznek rám.
Ilyen boldog embert régen láttak már.
Ellopom csodáját a télnek!
Többé nem hajtok fejet a keserűségnek!
Ámulva néznek a csupasz fák,
hópihék ünnepi köntöst adnak reá.
Lassan ránk borul az alkony.
S boldogság ragyog minden arcon.
Hópihék játszanak a szélben.
Ott érzem magam Isten tenyerében.
Lopd el csodáját Te is a télnek!
Érezd magad Te is Isten tenyerében!
Égjen bennünk a szeretet, mint a fáklya!
Ez legyen a tél legszebb csodája!
ELMENT EGY JÓ BARÁT
Elment egy jó barát,
hiába keresem már mosolyát.
Remélem a lehetetlent,
hogy újra itt lesz velem.
Egy csillag vagy már a magas égen.
Kialudt földi léted fénye.
Számodra megszűnt a fájdalom,
nincsenek mázsás súlyok a válladon.
Minden érzés most feléd száll,
úgy teszek mintha itt volnál.
Kérdések kínozzák lelkemet,
mit szavakkal kifejezni nem lehet.
Kínjában sikoltozik a csend,
egy jó ember teste örökre megpihent.
Odafentről vigyázol már reánk,
utunkat így egyengeted tovább.
Átléptél a mennyország kapuján.
Lelked, csillagok közt él tovább.
Isten magához szólított,
őszi szél magával vitte utolsó sohajod.
Elment egy jó barát,
ránk hagyva az élet fájdalmát.
Nappal felhőkön ülve vigyázza utunk nyomát.
Éjjel fényes csillagként ragyog reánk.
ESIK AZ ESŐ
Esik az eső, s egyre hull.
A sok régi emlék rám borul.
Nyár volt, s az eső esett,
mikor téged megismertelek.
Az évszakok jöttek, mentek,
de azt az esőt sosem feledtem.
Ma már máshol jársz,
nem ölel már senki sem át.
Azóta egyfolytában hull az eső.
Hisz az a nyár, el nem felejthető.
Nem akar javulni az a fránya idő.
Egyre csak hull, hull az eső.
A szívem, mint egy kődarab,
ami olykor megszakad.
Nem láthatom már arcodat,
s nem hallhatom hangodat.
Az idő feletted elszállt.
Hosszú útra indultál.
Hiába jön már a nyár.
Hiába virágzik már a táj.
Egyre csak hull, hull az eső.
Az a nyár, el nem felejthető.
Esik az eső, s egyre hull,
emléked újra, s újra rám borul.
EZ A VILÁG NEM AZ ENYÉM
Ha szeretni nem mertek, hát csak gyűlöljetek.
Én akkor is szeretlek benneteket.
Szívnek sok mindent ki kell bírni.
Megtanultam, a lelkemmel sírni.
Szavakkal néha kardozom,
oly nagy bennem a fájdalom.
Börtönbe zárnám lelkemet.
Felejteném az emlékeket.
Ha megszűnik majd életem,
könnycseppként szállok az égbe fel.
Odafent lesz ki letörölje könnyemet.
Ha szeretni nem mertek, hát csak gyűlöljetek.
Kegyetlen az élet,
nem adott mást csak szürkeséget.
Van egy ház, ahol élni szeretnék,
ahol nem talál rám a tél.
Ez a világ nem az enyém.
Sose lesz olyan amit szeretnék.
Elűznék minden bánatot,
de lelkemben a szomorúság kopog.
Miért kell ahhoz holtnak lenni,
hogy kimondjuk, tudtalak volna szeretni!
Remegő kézzel írom e sorokat,
valaki szemébe tán könnyet csalogat.
Ha szeretni nem mertek, hát csak gyűlöljetek.
Én akkor is szeretlek benneteket.
De mi lesz veletek, ha elmegyek,
honnan visszajönni nem lehet?
ÉLETÚT
Utunkon mindig van remény,
bár a harc, sokszor kemény.
Küzdelmes, mégis oly csodás.
S néha titkoljuk, ha valami fáj.
Bölcsőnktől, oly hosszú az út.
A bánat, sokszor hajunkba túr.
Az élet örömére szült jó anyánk,
szomorúság, olykor mégis ránk talált.
Öröm poharát is emelgetjük néha.
Olykor légvárakat karolva.
S ha az álmok szertefoszlanak,
másszuk tovább, a lépcsőfokokat.
Utunkon műveljük életünk kertjét.
Amibe olykor belekap a viharos szél.
Ifjúként még tombol a nyár.
Hisszük, ránk oly sok élmény vár.
Ásó, kapa, nagyharang után,
gyermekeddel indulsz tovább.
Vívod életeddel a mindennapi csatát,
míg egy napon rád mosolyog, az unokád.
Utadon, a pillanat végig kísér.
Benne a sok szép, csodás emlék.
Arcunkon gyűlnek a mosolyráncok,
s kísérnek még, a különös álmok.
A FÉNY ÚTJÁN
A rossz napoknak lassan vége lesz,
s követem a fényt, majd amerre vezet.
Balsorsom oly sokszor utolért.
Pedig az élet, sok kincset ígért.
Valahol mindig láttam a fényt,
miközben kerestem az élet értelmét.
Voltam a mélyben és voltam fent.
Sokszor hadakoztam balsorsom ellen.
A fény útján majd szellő leszek!
Utamon letörlöm a bús könnyeket.
A gonosz szavak helyett,
a szeretet szavát hirdetem.
A fény útján, remény virága leszek!
Minden ember kezébe egy szálat teszek.
Hisz oly sok ember feladta már,
gyűlik a redő, bús homlokán.
A fény útján majd idő leszek!
Örömbe zárom a perceket.
Tiszták leszünk és jók,
egymásnak örömöt hozók.
A fény útján csend leszek,
melyben írom a verseket!
A csendben mindig ott leszek veletek,
s tovább adom hitemet.
Egyszer eljön majd az idő,
mikor már csak a csend beszél.
Egyszer félbemarad majd a vers,
s már nem hadakozom balsorsom ellen.
GYERMEKEM
Gyermekem, mikor megszülettél,
legdrágább kincsem lettél.
Méhem volt az otthonod,
míg a sors, egy csodás gyermekkel megajándékozott.
Csodás teher voltál nekem!
Szíved dobbanását is éreztem.
Születésed megtörte a csendet,
ennél szebbet, anya nem érezhet.
Együtt kergettük az időt.
Úgy akartad, hogy nagyra nőj!
Az időt úgy megfordítanám,
próbálnám újra, a kinőtt kis ruhád. 
Gyermekem, mikor először felsírtál,
két karom gyengéden magába zárt.
Az első lépések után,
holnap Te vezetsz az úton át.
Életem alkonyán,
két karoddal majd rám találj.
Megváltoznak a szerepek,
anyád helyett gyermeked leszek.
Öleld magadhoz megfáradt testemet.
Ringass el, mint egy gyermeket.
Míg szívem utolsót dobban,
tarts meg két karodban.
GYERMEKEIM, HA MÁR NEM LESZEK
Gyermekeim, ha már nem leszek,
fekete földbe engem ne temessetek!
Hamvaimat szórjátok majd szét,
ott ahol, lelketek békében él.
Ha lehunyom két szemem,
ott leszek, majd jó helyen.
Hamvamból nyíló virág leszek,
nyíljon rám majd szép szemetek!
Beszéljetek hozzám, ha nem láttok már,
hisz köztünk sosem lesz távolság.
Ha szerettetek fogadjatok szót,
ez a könnycsepp legyen az utolsó!
Gyermekeim, ha már nem leszek,
rám mosolyogva emlékezzetek.
Könnyet értem ne ejtsetek,
a lelkem mindig itt lesz veletek.
Utolsó utamon csak egyet kérek,
legyen köztetek mindig béke!
Az élet nélkülem megy majd tovább,
nekem már az út másik oldalán.
Szívetekben élek majd tovább,
ott nem fog fájni a magány.
De amíg lélegzem,
amíg még lát két szemem,
addig öleljetek s kacagjatok velem!
HAGYJATOK ÉLNI
Hagyjatok élni, ne csak remélni!
Hagyjatok a fény útjára lépni!
Hátam mögött sírnak az évek,
most kell a fény felé lépnem!
Híd leszek lélek és fény között!
Kinél a szeretet s a hit romba dölt,
a fény útjára terelem,
fényruhába öltöztetem.
Átvezetem őket a hídon át.
Hagyom, hogy hulljon rám is a fénysugár.
Megköszönöm a fénynek, hogy híd lehetek,
fénnyel telve bírnom kell a terheket.
Örül a lelkem mikor mosolyognak rám,
hisz lelkükre rátalált a fénysugár.
Ha életed hittel s szeretettel éled,
léted nem gyötrik kétségek!
Mondjunk egymásnak szerető szavakat,
meglásd arcunkon újra mosoly fakad!
Szívünkön is nyissunk kaput,
csak így nyerhetünk háborút!
Hagyjatok élni, ne csak remélni!
Hagyjatok a fény útjára lépni!
Ha mosolyért, mosolyt kapsz cserébe,
hidd el úton van már a béke!
HA LENNE MÉG EGY ÉLETEM
Ha lenne még egy életem,
azt mondanám :
Köszönöm, ez az egy is elég nekem,
a szeretetet benne nem lelem.
Az élet kegyetlen játék.
Bár azt mondják, sorstól ajándék.
Születés, halál nem egyszerű,
mindkettőnél levegőért kell küzdenünk.
Az élet bölcsőjét sosem hagyjuk el.
Ringat, altat, igaz útra terel.
Lelkünk megírja sorsunk könyvét.
Sokunknak bizony ez nem dicsőség.
Hát minek nekem még egy élet,
ha csak álmodom a szépet.
Inkább lennék réten fűszál,
kire gondtalan élet vár.
Nyáron friss üde zöld,
tavasszal új életet ölt.
Lábainál tücsök ciripel,
gondjaiban sosem merül el.
Nem tudom, hogy ki vagyok.
Azt sem, hogy mit akarok.
Lelkem tükrét összetöröm.
A világ elöl elrejtőzöm.
Ha lenne még egy életem,
azt mondanám :
Köszönöm, ez az egy is elég nekem.
Hiba volt álmodni, hogy a szeretet végtelen.
HÁROM ISTENI ERÉNY
Domboldalon áll egy ház,
arra tart három jóbarát.
Három isteni erény,
az úton minden házba betér.
A házakban gyertyák égnek.
Ajtót nyitnak a Reménynek.
Hirdetik, ha reménnyel ébredsz fel,
a hajnallal új életre kelsz.
A Szeretet is bebocsátást kér,
karácsony szent éjjelén.
Hol elhalt már a szeretet,
ott behálózza a lelkeket.
Sok kis gyertya versenyre kél,
mikor a házba, a Hit is betér.
Túléléshez mindig van esély,
csak mindig hittel ébredjél!
Ha lelked mélyén könnyezel,
s úgy érzed elveszel,
keresd a három isteni erényt,
szent karácsony éjjelén.
Ha rád köszön majd a reggel,
hittel, reménnyel s szeretettel kelj fel.
Tanulj meg örülni a nap fényének,
és minden apró érintésnek.
HIÁNYZIK A RÉGI ÉNEM
Hiányzik a régi énem,
hol sokszor magamban nevetgéltem.
Széttört kapcsok hevernek szanaszét,
melytől emlékek súlya hasítanak belém.
Jó lenne újra szabad lenni,
s nem könnyeimmel kergetőzni.
Megtépázott lelkem csak hasad, hasad,
Maradék időm csak szalad, szalad.
Hiányzik a hitem,
mit mindig magammal vittem.
Ma már csak suttogom,
hogy miről is álmodom.
Vágyom vissza a megunt dolgokhoz,
mely a múló idővel egyre jobban vonz.
Fényemet karcolja az elmúlás,
Megtisztított múltamat nem ölelhetem soha már.
Összegyűrt emlékek közt fekszem,
bizonytalan holnapokat vállamon cipelem.
Mindenki rohan, szalad,
szívére bilincset rak.
Hiányzik a régi énem,
hiányoznak a szívverések.
Hiányoznak a régi arcok,
szorítsatok magatokhoz angyalok!
HISZIK E MÉG?
Mesélj nekem idegen.
Milyen az élet, hol megszülettem?
Milyen az élete, a magyar népnek?
Milyen az íze, a magyar kenyérnek?
Járnak e még talpig feketében?
Villámok morajlanak e még az égen?
Virágok remegnek e még az utakon?
Emberek arcán láttál e már mosolyt?
Rügy a fán, mikor lesz vidám?
Lesz e még jó ízű gyümölcs a fán?
Az emberek hiszik e még?
Van kiért és van miért?
Hiszik e még,
hogy zászlajuk piros, fehér, zöld? 
Hiszik e még,
hogy egyszer eljön a mi időnk?
Hiszik e még,
hogy zászlajukkal nem játszhat a szél?
Hiszik e még,
hogy egyszer elcsendesül a viharos ég?
Hiszik e még,
hogy a tükörben lesz még mosoly és fény?
Hiszik e még,
hogy egy szebb világban hajtja álomra fejét?
HOL VAN?
Hol van már az új világ,
hol ránk virrad a boldogság?
Hol van már, a sok kéz,
mely az új világban összeér?
Hol vannak az imák,
hol van már a szebb világ,
hol nem lesznek katonák,
hol nem álom, a boldogság?
Hol van már az igaz szó,
hol van már minden ami jó,
hol van már a szeretet,
hol megbecsülik egymást az emberek?
Imánk legyen egy más világ,
hol gyümölcsöt érlelnek a fák,
hol pénz helyett többet ér a becsület,
hol a bűnök örökre elvesznek!
Száradunk mint a falevél,
pedig higgyétek el van remény.
Sárguló zászlónkon ott az üzenet,
utunkon egyszerre induljunk el, amíg lehet!
Szeretni jöttünk e világra,
hintsünk fényt az alvó lángra,
nincs helyünk e zord világba,
ez legyen minden magyar ember álma!
HULL A HÓ . . . . . . . . 
Hull a hó,
ellep mindent a hótakaró.
Felnőtt s gyerek együtt számol,
hány nap van még a naptárból?
Karácsony oly kedves nekem.
Minden szépre emlékezem.
Bár jó anyám e szép napon elhagyott,
az angyalokkal eltávozott.
Jézuska őrzi álmát,
szívem élteti emléke lángját.
Hull a hó,
ellep mindent a hótakaró.
Odakint nagy a csend.
Hűvös téli táj megpihen.
Szerelmes szívek egymásra találnak,
múlté lesz már a bánat.
Meleg szobákban sok szerető szív dobol.
Lelkekben nyugalom honol.
Hull a hó,
ellep mindent a hótakaró.
A karácsonyt mindenki várja,
hisz ez az év legszebb csodája.
Asztalon sok finomság,
körbe üli a család.
Gyertyafényes szentestén,
öröm legyen a vendég.
Béke és szeretet,
járja át a szíveket.
Hull a hó,
ellep mindent a hótakaró.
Magam előtt látlak,
ahogy díszíted piciny fádat.
Bárcsak ott lehetnék veled,
e meghitt ünnepen.
Tudom, az idő még nem jött el.
Az én kis fámat reménnyel díszítem fel.
Hull a hó,
ellep mindent a hótakaró.
E szép napon gondolj rám is,
akkor is, ha fáj is!
Tudjunk bízni, remélni,
s ha szívünk megérti,
lesz még közös ünnepünk,
a jónak utat engedjünk.
Minden nap új hittel ébredj,
ez a titka a létezésnek!
JÓ ÉJT MINDENKINEK
Jó éjt mindenkinek!
Pihe - puha párnán pihen a fej,
miközben idő és tér, lassan eltűnnek.
Míg másnap, új napra ébredsz.
Végre szabadon élhetsz,
elfelejtve minden keserűséget.
A hegyek porrá omlanak,
s elfelejted a gondokat.
Bársony takarót terít rád az éj,
a valóság lassan homályba vész.
Elindulsz, hogy megkeresd a nyugalom szigetét,
hol a megfáradt lelked pihentető álmot kér.
Jó éjt mindenkinek!
Felejtsünk el minden félelmet.
Bár odakint hűvös szél fújdogál,
Te indulsz tovább az álomparipán.
Telihold simogatja megfáradt szemedet,
angyalok szitálnak rád aranypor permetet.
Tücskök játszanak az álom húrjain,
s Te vágtatsz tovább az álom útjain.
Örző angyalok szobádba betérnek,
s egy szebb jövőt ígérnek,
majd füledbe súgják, hogy jó éjszakát!
Amíg álmodsz, mi vigyázunk rád!
JÖNNIE KELL EGY OLY VILÁGNAK!
Hosszú éveken át, csak az árnyékomat láttam.
Megesett, hogy hátat fordítottam a nagyvilágnak.
Úgy akartam élni, ahogy apám s anyám mondta rég.
Mégsem jutott az asztalra olykor friss kenyér.
Verejtékemtől ázott az anyaföld.
A sorsom oly sokszor meggyötört.
Istentől nem kértem mást,
csak egy nyugodt hazát.
A lelkem porba hullott virágként ordított.
Isten sorsomnak mégis hátat fordított.
Ki az élet nehéz sorsát nem élte át,
nem értheti meg lelkem bánatát.
Apámmal s anyámmal álmodtam ma éjjel.
Kérték, hogy nézzek a nagyvilágban széjjel.
Sorsodért ne Istent hibáztasd,
mert becsületet, ő minden embernek egyformán ad!
Emberként élni nem nehéz dolog.
De amíg lesznek szegények és gazdagok,
ereinkben hiába folyik ugyanaz a vér
a pénz sokunknál, a becsületnél is többet ér!
Milliók dalát hallgatja a világ.
Várják a napfényt s ragyogást.
Sok megfáradt vándor nézi a hegyeket,
s kérdi, hazája merre lehet?
Egy a hazám egy a vérem,
idegen földön is magyar nyelven beszélek.
Becsület nélkül itt sem ér az élet semmit.
Becstelen élet itt is sok embert eltérít.
Jönnie kell egy oly világnak,
hol vége lesz a sok hazugságnak,
hol a vándornak nem kell a hegyeket nézni,
hol a hazákban Emberként lehet majd élni!
KARÁCSONY KÖZELEG
Karácsony közeleg,
szeretettel várd a legszebb ünnepet.
Ölelj át mindent mit lehet,
fényben fürödjön a szeretet.
Kit egymástól elsodort a szél,
ki egymástól távol él,
ha leszáll a csendes éj,
lelkük a csendben összeér.
Gyújtsunk gyertyát a szeretet ünnepén!
Lelkünket járja át a fény!
Ha az angyalok hangja száll felénk,
fogjuk meg egymás kezét.
A szeretet ünnepén,
a hitnek adj reményt!
Öleld át gyermeked,
így várd a legszebb ünnepet.
Békesség szálljon minden házra!
Ez legyen minden ember álma.
Ne hagyd kialudni a fényt,
örüljön a szív, amíg él!
KARÁCSONY KÖZELEG
Karácsony közeleg
gyűlölet s harag kantárát félre tedd.
Sok kis angyal úton van már felénk,
gyertyafény villan szobánk közepén.
Az emberek háborúban állnak.
Nem tudják, emberré csak szeretve válnak!
Gyertyák fényében lebbennek a szárnyak.
Szeretet angyalai szállnak a világban.
Szívünkben felgyúl a parázs,
lelkünket szeretet járja át.
Vannak kik áznak és fáznak,
lelkünk legyen dísze, a fenyőágnak.
Lassan ünneplőbe öltözik a táj.
Ünnep illata már köztünk jár.
A békesség lángja,
lassan kigyúl minden házban.
Nyíljon mosolyra minden száj!
Teljesüljön minden vágy!
Fogjuk meg egymás kezét!
A földön, a szeretet így körbe ér.
Szívünkbe ültessünk virágot,
tegyük szebbé a világot.
Varázsoljon el a karácsony szelleme,
hintsünk békét a szívekre.
Ha minden nap karácsony lehetne,
menedéket senki nem keresne.
Gyűlölet s harag el lenne temetve,
meleg fény költözhetne a szívekbe.
KARÁCSONYRA MIT IS KÉRHETNÉK?
Raboljon el minket a szeretet,
s maradjon velünk amìg csak lehet.
Hisz karácsony közeleg,
így várjuk a legszebb ünnepet!
Imádkozzunk most mindenkiért,
az év legszebb ünnepén!
Felejtsünk el minden rosszat.
Szívünkben, csak a szép és jó maradhat.
Öleljünk át minden embert,
olykor könnyes szemmel.
Vége lesz egy hosszú évnek,
eljött az idő az ébredésnek!
Ragyogjon ránk a szeretet fénye,
öleljen át minket a béke!
Tápláljuk a szeretet lángját,
szépítsük meg a Föld zord világát.
Szívünkben legyen a szeretet kincse,
mert hol szeretet, ott harag nincsen.
Romboljuk le a szenvedés falait!
Nyissuk meg, örömtől teli valóság ablakait.
Lelkem karácsonyra csak egyet remél,
lássam a szemeket sokáig ragyogni még.
Szavak helyett a tett beszéljen,
s mártózzunk meg a szeretet fényében!
KI GONDOL MAJD RÁM
Ki gondol majd rám,
ha már nem hallom a világ zaját?
Ha a hópelyhet nem látom földre hullni,
ha minden érzés el fog múlni?
Ha körülöttem minden csendesül,
ha érző szívek nem vesznek már körül?
Ha rügyeznek majd a fák,
vajon ki gondol majd rám?
Ha egy fényes csillag jó éjt kíván,
ha az élet nagyon fáj,
ha esőcseppben fürdik a szivárvány,
vajon, ki gondol majd rám?
Az emlékekkel kivel élek még tovább?
Kinek szívében leszek nyíló virág?
Ha könnyezik a zöldülő táj,
vajon ki gondol majd rám?
Síromhoz ne gyertek majd,
hisz már nem ébredek a hajnalokkal.
Hallgassátok a természet dalát,
mert ott élek majd tovább!
KÖLTŐ CSAK ÍR ÉS NEM BESZÉL
Költő csak ír és nem beszél.
Olykor lehunyja két szemét,
keresve a szavak értelmét,
hisz értelmetlen a sok fecsegés.
Előtte papír, s kezében ott toll,
mert ő, a szavakkal harcol.
Gondolatban meglengeti hazája zászlaját,
s papírra veti gondolatát.
Ajkán olykor ott a mosoly,
de van úgy, hogy bús komor.
Álmaiban oly sokszor hazatér,
s átöleli rég nem látott gyermekét.
A költő csak ír és remél.
Hiszi, hogy boldogabb élet veszi kezdetét.
Küszöbön áll már a változás,
szerencse talán, őrá is rátalál.
Költő csak ír és nem beszél.
A gondolat mi benne él,
hazájában megszűntetne minden csüggedést.
Hisz oly sok ember a bűnre tért.
A költő csak ír és nem beszél,
s vigaszt nyújt feléd.
Várja, hogy a felkelő nap hazájára ragyogjon.
A magyar nép, többé ne szomorkodjon!
Költő imára kulcsolja két kezét.
Imáival felolvasztja, a jégbe zárt reményt.
Hallgatja a sikoltó szeleket,
mely minden magyart egyszer hazavezet.
LASSAN KIALSZANAK A FÉNYEK
Lassan kialszanak a fények,
az álmok lassan hazatérnek.
A hajnal már nem köszön reánk,
nem toporzékol már az ifjúság.
Lassan kialszanak a fények,
a gyertyák csonkig égnek.
Remegő kézzel fogjuk egymás kezét.
Lázas ifjúság helyébe lép az emlékezés.
Szívem húrján egy régi dallam szól.
Könnycseppek közt némán hallgatom.
Feldereng megannyi fájdalom,
lelkem olyan, mint egy tövises csokor.
Néha úgy fáj az álmodozás,
de az elfelejtett dallam lassan összeáll.
Gondolatban átölellek még,
bár elszállt már minden szép remény.
Lassan kialszanak a fények,
az álmok lassan hazatérnek.
Magamban dúdolom, a fájdalom dalát.
Nem hintem másra lelkem bánatát.
Lassan kialszanak a fények,
száműznek az elmúlás szigetére.
Remegő kézzel arcom betemetem,
sóhajtva mondom, szeretlek.
Úgy szárnyalnék még magasan az égen!
Ragyognék, mint víztükör az esti fényben!
De elmúltak a lázas ifjú évek,
utolsó utunkon megmártózunk az Isteni fényben.
LASSÍTS, NE ROHANJ KÉRLEK
Lassíts, ne rohanj kérlek!
Vedd észre magad körül a szépet.
Csak futsz és meg nem állsz,
élvezd a pillanat nyugalmát!
Hagyd ünnepi díszbe öltözni a lelked.
Régi szép idők attól voltak szebbek.
Ne suhanjunk el egymás mellett,
mitől a lélek, egyre jobban szenved.
Közeledik karácsony éjszakája.
Legyen ismét az ünnepek csodája!
Szóljunk egymáshoz mint régen,
kedves meghitt estéken.
Karácsony nyugalma itassa át a lelkeket.
Legyünk ismét gyermekek.
Felejtsük el a megfáradt világot.
Szeretetben mondjuk el a Miatyánkot.
Lassíts, ne rohanj kérlek!
Eljött az idő, hogy megpihenj végre.
Nézz fel a szeretet csillagára.
Ez legyen minden ember titkos álma.
Hegesszük be a fájó sebeket.
Szeressük egymást emberek.
Tegyük méltóvá az ünnepet,
a béke legyen veletek!
LEGYEN MÁR VÉGE
Isten szívében hitet adjatok nekem.
Mivel, a sok korrupt csalót elűzhetem.
Gyermeki álmom volt a boldogság,
de mára már minden köddé vált.
Mi lett belőled szép hazám?
Hova lett a sok honfitárs?
Hova lettek a tehetséges emberek?
Lépteik miért némák és csendesek?
A sok párt egymásra mutat.
Miközben herdálják vagyonunkat.
Oly sok család tönkrement már,
s nem tudják, mi a boldogság.
Börtönben élni magyar földön!
A sok pártnak ez miért öröm?
Miért van az, hogy jobb és bal?
Hisz a szép lélek csak jót akar!
Oly sok éve már, hogy sanyarog a nép!
A politikusok miért nem felelnek bűneikért?
Rabszolgává teszik az embereket.
Mit számít ez, hisz nem ők éheznek!
Tisztességes élet álommá vált.
Idegen érdek irányítja a politikát.
Szabadság helyett börtönt adnak,
de a magyar nép, nem született rabnak!
Egy a vérünk, egy a hazánk.
Nem kérünk több korrupt politikát.
Hogy mondjuk el, hogy megértsétek;
Legyen már vége, a sok törvénytelenségnek!
Mit ér a népnek, a karácsony,
ha szegénység lóg a fákon?
Ha majd megindul a sok ember,
ereje akkora lesz, mint a tenger!
Nagyurak! Akkor majd mit csináltok?
Mi lesz, ha a nép vádol?
Remegni fogtok, mint a kocsonya?
Nem lesz ám több elökelő lakoma!
Megtanuljátok a matek leckét,
ha a nép írja majd a törvényt!
S ki nem értené a matek lényegét,
bátran emelje fel két kezét!
Beavatunk a számolás rejtekébe,
zsebeitekben rendet téve.
Nem lesz több elégedett kézdörzsölés.
Isten, a béke angyalát küldi felénk!
LELKEMBE SENKI SEM LÁT
Lelkem, mint egy torz tükör.
Mi szép volt, az is összetört.
Kiket szerettem elengedték két kezem.
Könnyeimet némán nyelem.
Gond párnájára hajtom fejem.
Nincs senki, ki megossza velem.
Rám csukták a szeretet ajtaját.
Hiszékeny lelkem, jobb sorsért kiált.
Miért nem kérdik, téged mi bánt?
Lelkembe senki sem lát.
Bárcsak elmondhatnám bánatom,
hogy az élet miért fáj nagyon!
Hajnali fénnyel útra kelek.
Reménnyel itatom bús lelkemet.
A falakon túl, tán valaki vár,
ki meghallgatja lelkem bánatát.
Felépítem hát a remény templomát.
Hisz sorsomat, csak én építhetem át.
Ahogy a föld várja az esőt,
úgy várom én is a szebb jövőt!
LELKEM ÜVÖLTVE SZÓL
Lelkem üvöltve szól,
húzzuk meg most a harangot!
Szóljon mindenkiért,
hisz erre vágyunk rég.
Szóljon a harang mindenkiért,
ki magyar földön él.
Segítse nemzetünk, s a hazát!
Komor lélek térj nyugovóra már.
Süket, ki nem hallja meg a jajszavát!
Vak, ki nem látja, korhad a világ!
Háborog a lelkem, mint a tenger,
a jobb létért már megszenvedtem.
Bennünk van a Minden, a szikra!
Lelkünket szörnyű vihar kavarja.
Hátunkon ott lesz a teher súlya,
míg nem kap lángra, a szikra.
Konduljon a harang hát,
mely lelkünk szavára vár!
S ha szavunk visszhangra talál,
hazám, egy szebb úton lépj tovább!
A MAGYAR, A VIHARBAN IS TALPRA ÁLL
A magyar, a viharban is talpra áll!
A nép ereje, mint tengerár!
Gyermekeiért mindenki harcba száll,
s büszkén lengeti majd, hazája zászlaját!
Igazságra szomjas a nép!
Hisz a törvény, oly sokszor félrelép.
Miért a nép szenved mindenért?
Miért halnak oly sokan, a semmiért?
A magyar, a viharban is talpra áll!
Ne bántson minket senki már!
Egy szebb hazáról álmodunk,
hol van otthonunk, hol élhetünk és halhatunk.
Elég volt már a sok sarcból!
A haszonra éhes, nagyurakból!
Vérünket nem szívhatják már tovább!
Nyissuk ki együtt, a változás kapuját.
Gyermekeink, ha majd visszanéznek ránk,
lelkünket elönti a boldogság.
Oly hazában élhetnek szabadon,
hol nem ül hazugság a szavakon.
Felírjuk majd a magyar égre,
élünk szépen, békességben.
Nem sír többé már a költő.
Verselhet már, a szebb jövőről.
Hiszek a Magyar Köztársaságban!
Három színű lobogójában!
Nem kell nekünk meseország,
csupán, egy élhetőbb Magyarország!
MÁR NEM CSILLAN ÚGY A SZEM
Már nem csillan úgy a szem,
a világ szinte színtelen.
Lelkembe költözött a csend.
Mi megmaradt, az emlékezet.
Kövezett volt az út,
melyen lábam egykor elindult.
Volt úgy, hogy sokszor féltem,
elvesztem a könnyek tengerében.
Az idő gyűri homlokom,
lassan már nem lesz mit mondanom.
Míg lelkem csodákra várt,
némán hallgattam a szép emlékek szavát.
Rózsák szirma hullik sorsom ölében,
s én mosolygok rajtuk szerényen.
Hegyeken, tengereken jártam,
álmaim mégis köddé váltak.
Már nem csillan úgy a szem,
sós könnyekkel áztatott homokszemek,
lassan elpusztítják virágokkal teli lelkemet.
Még egy utolsó üzenet: Szeressétek egymást emberek!
MIÉRT NEM HITTÉTEK EL NEKEM
Miért nem hittétek el nekem,
a nagyurak jót nem akarnak neked!
Elvesznek mindent amit lehet,
míg nyögve nyögöd a hiteled!
Miért nem hittétek el nekem,
hogy szart se fog érni a jövedelem,
hogy Te leszel hibás mindenért,
s két kézzel kapkodsz a semmiért!
Egymás után zárják be a gyárakat!
Eladják alólad a házadat!
Tapsolnak hozzá míg a szart nyeled,
erőtlenül sunyít hozzá a szakszervezet!
Hiába mondtátok, ezek nem ilyenek.
Ma mégis a cipőjüket törlik veled!
Azt mondod mindez csak károgás?
Ha megtapasztalod, az lesz majd a szopás!
Miért nem hittétek el nekem?
Mondtátok, ennél rosszabb már nem lehet.
Mégis emelt fővel halnak el emberek.
Jó emberek, ébredjetek!
MI OTTHONOM VOLT
Mi otthonom volt köddé vállt.
Ami szép volt, álmodom már csupán.
Mit rám hagyott jó anyám,
minden a múlté már.
Hittem nincs nálam boldogabb,
a lelkem most mégis megszakad.
Álom és valóság,
közted miért oly végtelen a távolság?
Hittem, hogy az otthon vár,
de a látvány könnycseppé vállt.
Bánat szele ismerősen kezet ráz,
s ölében ringat a magány.
Kezemben elszívott cigarettavég.
Lelkem áradó folyó medrébe lép.
Álmaimat így viszem tovább.
Hiszem, hogy rám talál a megnyugvás.
Az otthon emlékét magammal viszem,
s a hullámokkal én is könnyezem.
A szürkeségben némán várakozom,
miközben az otthonomról álmodozom.
Mi otthonom volt, köddé vállt.
Ott állt, az út bal oldalán.
Őszi szélben könnycsepp gurul ablakán.
Várja a napfényt, s csillogást.
MONDJUNK EL EGY IMÁT
Sírok között egyedül sétálok
Némelyikre teszek koszorút vagy virágot
Lelkemben fájdalommal teli emlékek
Melyek egykor örömként éltek.
Könnycsepp szökik szemembe,
ha rágondolok eltávozott szeretteimre
Fájdalmat nem éreznek már
Az csak nekünk élőknek jár.
Testük már föld alatt pihen
Feltépve behegedt sebeinket
Lelkük a csillagok közt jár
Mai napon miénk a gyász.
Ma mindenkiért égjen a gyertyaláng
Élőkért s holtakért egyaránt
A lelkünk ma összeér
Benne az emlék életre kél.
Temetőben a magány még jobban fáj
A megfáradt lélek békére vár
Itt már nincs más csak az emlékezet
Bocsánatot kérni már nem lehet.
Mondjunk el egy imát mindenkiért
Emlékezzünk azokra, ki már nem él
Végtelen csendben megpihentek már
Fájdalmában értük sír az őszi táj.
NE SÍRJ KÉRLEK
Anya! Ha hallanád amit én,
könnyeidtől reszket az ég
Könyörgöm, ne sírj kérlek,
hogy életem ily korán ért véget
Anya! A fájdalmam elmúlt már
Odafent várt reám a mennyország
Ha hiányzom hunyd le két szemed,
s újra ott leszek veled
Ne várjatok már haza,
ez volt Isten akarata
Az Úr magához rendeltetett
Angyalként törlöm már könnyeteket
Anya! Könyörgöm ne sírj,
előttünk nyitva áll a lélekhíd
Azon szabadon járhatunk, kelhetünk
Bár nem érintheti már egymást két kezünk
Utolsó könnyeimet értetek ontom
Ki tudja miért, így volt megírva sorsom
Szemetekben gyöngyszemmé váltam,
mely utolsó utamon rám találtak
NŐNAP
Köszöntöm magamat
és minden nőtársamat!
Nélkülünk nem létezhet a világ.
Bolond, aki ránk nem vigyáz!
Mi vagyunk az Isten fénye,
gyermekeink mindensége.
Legyünk büszkék, hogy nők vagyunk,
bár olykor bánatos szavunk.
Mi vagyunk az élet zenéje,
férfi nélkülünk nem születhetne.
Valaki talán rólunk álmodik,
nekünk adná rejtett titkait.
Nők s anyák vagyunk egyben,
családban nélkülözhetetlen.
Pelenkát mosunk s vasalunk,
asztalra friss ételt adunk.
Vállainkon cipeljük a terhet.
Van úgy, hogy a szívünk is szenved. 
Mégis mi vagyunk a tavasz csodája.
Hát legyünk egy kicsit büszkék reája.
Egy nő szeret s megbocsájt,
ha arcán látod bánatát,
meglehet, hogy szeretetre vár,
két karoddal vigasztalón öleld át.
Szép szavaktól kinyílunk mint a rózsa,
ezért vágyakozunk a jó szóra.
Érző lelkünket meg ne bántsd,
mert elhervadunk, mint egy virágszál.
Köszöntöm magamat
és minden nőtársamat!
Egy napra dobjuk el a terheket.
Szeretettel töltsük meg a szíveket.
ODAFENT, EGY MÁSIK HELYEN
Kerested mindig a szivárványt.
Lelkedben ott égett a tiszta láng.
Mikor átléptél a nagybetűs élet kapuján,
ott két út várt reád.
Te az egyenes úton mentél tovább.
Kerested mindig a szivárványt.
Arcodra mosolyt csaltál a naptól,
erőt merítettél a napsugarakból.
Gondolatban lepkeként repültél.
Megízlelted a virágok édes ízét.
Mikor eldobtad lelked bánatát,
kortyoltad a mező, örömtől telt harmatát.
Lelked gyöngyeire jól vigyáztál.
Csiszoltad őket, egy életen át.
De életed elhamvadt mint a parázs,
odafent csillagként ragyogsz reánk.
Még egy utolsó sóhajtás,
s az elmúlással minden tovaszáll.
Könnyeink, lelked gyöngyszeme,
s Te fényként tündökölsz benne.
Odafent, egy másik helyen,
megszűnik minden félelem.
A szivárványt többé már nem kergeted.
Neked nem árthat már semmi sem.
OTT LESZEK
Ha majd egyszer nem leszek
Nem búcsúzom tőletek
A csend karjában ringatom magam
Ott élek majd boldogan
Ott leszek, ott legbelül
Hol a szeretet, olykor elszenderül
Bánatomban, a csendhez fordulok
S a szeretet hangján megszólalok
Én leszek a Nap, mely rátok nevet
Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet
Én leszek, a vidám könnyetek
A csend karjában, mindig ott leszek veletek
Ott leszek, a madarak dalában
Ott leszek, a mezők illatában
Ott leszek, a zúgó patakokban
Ott leszek, minden pillanatban
Ott leszek, az alvó fákban
Ott leszek, a világ minden zugában
Ott leszek, az ünnepek hangulatában
Ott leszek, a csend karjában
Ha majd egyszer nem leszek
Nem búcsúzom tőletek
Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet
Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet
Jolie Taylor: Ott leszek - Videó
Link
ŐRIZD AZ ÁLMOT
Őrizd az álmot!
Őrizd a lángot!
Mit feléd sodor a csendes éj
Szent karácsony éjjelén
A szeretet csodákra képes
Nézd, hogy harcol érted
Ha elcsendesül a csendes éj
Fordulj a fény felé
Szent karácsony éjjelén
Újra éled, hit és remény
Rád talál majd a varázs
Csak mindig a fényt lásd
Egy új élet kezdődik el,
ha mindig a fényre figyelsz
Minden nap úgy múljon el,
hogy karácsonyt ünnepelsz
Békés, boldog ünnepeket
Léptünk kísérje szeretet
Kívánjunk egy boldogabb életet
Angyalok szálljanak házunk felett
Őrizd az álmot
Őrizd a lángot
Békesség s öröm reánk szálljon
Merj álmodni egy szebb világot.
SÍRNÉK, DE NEM TESZEM
Jó lenne tudni a jövő szavát!
Jó lenne tudni, mi vár még reám?
Rám talál - e még a napsugár,
vagy sodor tovább az ár?
Körülöttem összetört virágcserepek,
melyeket összerakni nem lehet.
A múltból ellopom az emlékeket,
s újra itt vagytok velem.
Hófehér lepkékről álmodom.
Boldogság dalát már csak dúdolom.
Nem csábítanak el már csodák,
emlékekkel telnek meg szobám.
Hófehér lepkékről álmodom.
Szállok az emlékekkel szabadon.
Hiába kapaszkodom a múltba,
lelkemben hópelyhek hullnak.
Érzem, hogy közelít a viharos szél.
Bánat tövise szívemig ér!
Jó lenne még egy utolsó ölelés,
egy utolsó mosollyal látni még.
Vállamon nyugszik a csend.
Sírnék, de nem teszem.
Imát mormolok az éjben,
s utamon tovább megyek.
SIMOGASD AMÍG LEHET
Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
Hisz ők neveltek fel téged
Oly sokat fáradoztak érted
Ne engedd el két kezét
Simogasd meg őszülő fejét
Hisz Te voltál neki a mindenség
Húzd magadhoz megfáradt kezét
Most szeresd amíg lehet,
ma még megteheted
Tőlük kaptad az életet
Ott volt veled, míg lehetett
Keblére szorította kócos fejedet
Mindentől óvott, védelmezett
Tiéd volt szívében a dobbanás
Mosoly voltál az ajakán
Ha ráborulnak a hideg éjszakák
Soha meg ne bántsd
Szívedben ő legyen a dobbanás
Hisz te érted sírt, oly sok éjszakán
Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
Ha tudatuk nem a régi már
Te akkor is szeretettel tápláld
Öregedő ráncos kezek
Remegve keresik a szeretetet
Türelemmel kísérd sorsukat,
mert egyszer az életük kettészakad
Akkor már nem tudsz hazamenni
Szülői háznál nem vár már senki
Hiába mondod, hogy szerettelek
Síron túl, már nem hallják meg
Hát most szeresd, amíg él
Öleld magadhoz megfáradt testét
Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
SORSOM ELŐTT TÉRDEN ÁLLOK
Sorsom előtt térden állok,
s arra kérem, utamon gyújtson lángot.
Falevélként ne játszadozzon velem a szélben,
ne fürösszön a szürkeségben.
Utamon színeket bontson a reménysugár!
Szivárvány szőnyegen vigyen tovább!
Gyermekeim arcára mosolyt csaljon,
bánat többé ne ostorozzon.
Megéltem már mindent amit lehet,
halált s szerelmes könnyeket.
Kitárom elé fájó lelkemet,
hol a boldogság csak szendereg.
Sötét napjaimat váltsa fel a fény!
Karjába zárjon hit s remény!
Napfény ragyogjon utam alkonyán,
életem ne legyen összeomlott kártyavár.
Titkos álmom valóra váltsd!
Ne okozz soha csalódást!
Öröm kísérje minden léptemet,
utamat ne szennyezze gyűlölet.
Tudom elszaladt a csintalan nyár,
maradék időm őszben jár.
Hát ne bánts már tovább,
hisz az életemet bíztam rád!
SZÁLLNAK AZ ÉVEK, MINT A MADARAK
Szállnak az évek, mint a madarak.
Táncos lábunk egyre lassabban halad.
Ahogy a felhő, úgy az élet is beborul.
Van, hogy a boldogság nyakadba hull.
Szállnak az évek, mint a madarak.
Észre sem veszed úgy elillannak.
Derengő emlékektől kivirul az élet.
Mennénk tovább, de elfogynak az évek.
Szállnak az évek, mint a madarak.
Álmainkból olykor látomást faragnak.
Hallgatjuk együtt az élet dallamát.
Ki nem hallja nyissa meg szíve kapuját.
Szaladtunk, rohantunk az élet árjával.
Kedvesünk édes mosolyával.
Homokórán, a homok lassan lepergett.
Megfordítanám, de nem lehet.
Szállnak az évek, mint a madarak.
Göröngyös úton előre haladnak.
Csontjaink az út végén mankót kapnak.
Ifjúságunk bizony elszaladt.
Elszálltak az évek, mint a madarak.
Sok barát pihen már a föld alatt.
Arcomat feléd fordítom, remegő hangon súgom :
Szeretlek nagyon.
Elszálltak az évek, mint a madarak.
Hajunkba sok - sok ezüstöt fontak.
Egy utolsó érintés, utolsó pillanat.
Elszállunk, mint az éji madarak.
SZERETNÉK MÉG EGYSZER
Szeretnék még egyszer ölelni, úgy ahogy rég!
Szeretnék még egyszer kapni egy utolsó mosolyt s nevetést!
Lobbantson lángba még egyszer a nyár,
maradék időm boldogságra vár.
Harangok, még ne konduljatok!
Az álmaimmal még szárnyalni akarok.
Homokórán a szemek rám nevetnek,
találgatom, vajon még hányan lehetnek?
Jó lenne hinni a szavaknak még!
Átölelni utoljára mindent ami szép!
Ábrándozva hinni, hogy táncolok ismét!
Hinni, hogy a földi lét felém nyújtja két kezét.
Hallgatom az őszi szél édes dalát.
Hallgatom, ahogy suttognak a fák.
Egy nap eljő mikor a szív megáll,
s örökre elnémul az őszi táj.
SZÍVEDBEN ŐRIZD A GYERMEKKORT
Rég nem látott gyermekem,
most hozzád írom levelem.
Hisz oly sok éve már,
hogy lábam tőled messze jár.
Bizony elmúltak azok az idők,
mikor gondtalanul járt a kis cipőd.
Anya ölében már nem alszol, mint a tej.
Esténként, a holnap gondja ringat el.
A napokat nem számolod már,
a télapó, bizony nem téged vár.
Nem kérded már egymás után, hogy miért?
S nem lesz belőled már hős vitéz.
A pocsolyákat is kikerülöd már.
Gyermekedet inted, cipődre jól vigyázz!
A képzelet, az talán még megmaradt,
de már nem rajzolod össze a falakat.
Kora reggel Te is lábujjhegyen jársz.
Féltve őrzöd családod álmát.
Kócos fejjel kortyolgatod a kávét,
s arra gondolsz, de jó lenne gyermek lenni még.
A gyermekkor sajnos messze szállt.
A betűk értelmet nyertek mára már.
Összement bizony az óriási fürdőkád.
Úgy mint régen, anyuhoz sem szaladgálsz.
Egy pár jó tanácsot fogadj még tőlem el.
Barátodként számoljad a múló éveket.
Ősz hajszálakat büszkén viseljed,
ha megtörten is, nevetve élned kell.
Gerinced legyen mindig egyenes,
csalódásokat kinevesd.
Reményt, szíved mélyére zárd.
A becsülettel, soha se bújócskázz!
Szívedben őrizd a gyermekkort,
hisz akkor voltál boldog álmodozó.
Gyönyörű álomban éld az életet,
s maradj gyermek, amíg csak lehet!
TÁNCOLNI KELL 
De jó lenne még égni,
s nem gyertyaként elégni.
Olykor mosolygó gyermekkorról álmodozom,
hol minden oly szép volt.
De hiába minden, szalad az idő,
s vele együtt kopik az erő.
Bár fejem felett elrohantak az évek,
bennem él még a gyermeki lélek.
Futni szeretnék még az élettel tovább,
hisz bennem él még a gyermeki vágy.
Táncolni kell egy életen át,
míg elalszik az utolsó gyertyaláng.
Táncolni, a nappal mámorában! 
Táncolni, az élet viharában!
Táncolni, a sötét éjszakában!
Táncolni, ha mögötted árny van!
Táncolni, ha bánat ér!
Táncolni, a boldog könnyekért!
Táncolni, ha senki meg nem ért!
Táncolni, a szebb holnapokért!
Táncolni kell, porban, sárban!
Táncolni kell, a magányban!
Táncolni kell, a fényben!
Táncolni kell, sorsod erdejében!
Mert tánc nélkül nincsen élet.
Őszülő fejjel lassulnak már a lépések.
S dúdolgatjuk: de jó lenne még lépni,
s nem gyertyaként elégni.
TUDJUK MI MÁSKÉPP
Tudjuk mi másképp, s nem állunk meg.
Közösen átlépünk minden rossz felett.
Győzelemhez képzeljük el,
más lesz az élet, neked s nekem.
Ma még fényről álmodunk,
s a fény útján elindulunk.
Hiába kérik higgyük, mit nem hiszünk.
Mi más világot képzelünk.
Rémálmunkból, ha egyszer felébredünk,
újra ölelkezhetünk.
A vágy, mi bennünk él,
szabadon fogni egymás kezét.
Tudjuk mi másképp, de nem állunk meg!
Közösen átlépünk minden rossz felett.
A vágy, mi minket érlel,
küzdjünk együtt a széllel.
Ledobjuk egyszer a rabláncokat.
Szívek, lelkek hadd lángoljanak.
Szeretet lángját nem hagyjuk kialudni.
Vigyázva hagyjuk lobogni!
Tudjuk mi másképp, s nem állunk meg!
Ha átlépünk majd minden rossz felett.
Csendben, halkan elsuttogjuk:
Csodálatos világ megérkezett!
UGYANÚGY
Ugyanúgy lesz születés és elmúlás.
Ugyanúgy lesz az égen napsugár.
Ugyanúgy lesz sírás és nevetés.
Ugyanúgy lesz taszítás és ölelés.
Ugyanúgy lesznek barátok és ellenségek.
Ugyanúgy lesznek örömök és szenvedések.
Ugyanúgy lesznek szócsaták és békülések.
Ugyanúgy lesznek dicséretek és büntetések.
Ugyanúgy lesz hazugság és igazság.
Ugyanúgy lesz álmodás és csalódás.
Ugyanúgy lesz betegség és egészség.
Ugyanúgy lesz jólét és éhezés.
Ugyanúgy lesz éjszaka és nappal.
Ugyanúgy lesz est és hajnal.
Ugyanúgy lesz sötét és fény.
Ugyanúgy lesz gazdagság és szegénység.
Ugyanúgy nem lesz már semmi sem,
ha örök álomra hajtom fejem.
Sírom mellett már hiába állsz,
virágjaidat sem láthatom már.
Bocsánatot már hiába kérsz,
éltemben kellett volna, hogy szeressél.
VAJON...
Vajon merre lehet a szeretet,
vajon hol jár a béke?
Vajon miről álmodik sok nemzet,
vajon terhüktől meddig görnyedeznek?
Vajon miért rohan vesztébe a világ?
Vajon a sok kíntól meddig dagadnak még a pénztárcák?
Vajon melyik úton lesz menedék?
Vajon meddig lesz az emberek közt ellentét?
Vajon mikor kacag ránk már a nyár?
Vajon mikor lesz hangos énekünktől a határ?
Vajon Isten látja ezt a világot?
Vajon meddig tűri ezt a véres harcot?
Vajon vétkes kéz meddig ünnepel?
Vajon a szeretet s a béke mikor űzi el?
Vajon mikor kulcsoljuk imára két kezünk?
Vajon egymást szeretve mikor leszünk?
Vajon a piros gombra mikor csap a kéz?
Vajon mikor pusztul el az emberiség?
Vajon miért nem becsülik az ember életét?
Vajon a reményt miért tépik folyton szét?
VAJON MEDDIG
Vajon meddig hordozom még Isten bélyegét?
Vajon meddig zongorázom még a hazugságok szigetén?
Hisz ahogy a madár éhezik a szárnyra,
úgy éhezem én is az igazságra.
Erkölcsökkel érvel az erkölcstelen,
miközben nincs benne semmi érzelem.
De egyszer eljön az idő mikor lelkem ajtaját becsukom,
mert sokáig cipelni ezt a terhet nem tudom.
Hiába szólok, éljetek már a valóság talaján!
Lehet sok bennük a szürkeállomány?
Találgatom mi történhetett az imént?
Már- már elhiszem én vagyok bolond, ő meg skizofrén.
VALAHOL EURÓPÁBAN
Valahol Európában,
egy csodás kis országban.
Ott tanultam meg járni,
s a szavakkal bánni.
Ott ringatott bölcsőben drága jó anyám.
Ott ölelt magához drága jó apám.
Ők voltak szívemben a láng,
ma már fényes csillagként ragyognak reám.
Ők voltak, kik imádkoztak értem.
Mesét mondtak hosszú téli estéken.
Két szemükön sokszor ült a fátyol.
Lelkükben a féltés gyakran fellángolt.
Valahol Európában,
egy csodás kis országban.
Gyermekből felnőtté váltam,
új álmokkal háltam.
Szívem ma már megfáradva dobban.
Gyermeki lelkem újra fellobban.
Ha lehetne, az útról visszafordulnék.
Hallgatnám újra, a hosszú tél esti mesét.
Lennék ott, hol gyermek voltam rég.
Gyermeki lélekkel újra szállnék még!
Őszülő hajjal megint játszanék,
mondanám újra, anya mesélj!
VALAKIK HIÁNYOZNI FOGNAK
Valakik hiányozni fognak,
kik ránk már nem mosolyognak.
Egyik szemünk sír, a másik nevet.
Így várjuk, a meghitt ünnepet.
Gyertyát gyújtunk, a hideg téli estében.
Vacsorázunk, a karácsonyi fényben.
Arcunkról lassan eltűnik minden könnycsepp.
S örülünk, minden ölelésnek.
Bár valakik hiányozni fognak.
Asztalnál, velünk már nem falatoznak.
Fentről néznek már reánk.
Értük is ég, majd a gyertyaláng.
Karácsonykor sok lélekangyal a földre száll.
Mindegyik megkeresi elhagyott otthonát.
Melegséggel töltik be a szobát.
Csendes éjben, sok lélek egymásra talál.
Valakik hiányozni fognak.
Emlékük szívünkig hatolnak.
Üvegdíszben csillan a könnycsepp.
Ők velünk, már nem ünnepelnek.
VEZESS CSILLAGOM
Az álmaimat, ma még ringatom.
Tudom, ez így van jól,
de van egy csillagom,
az vezet majd utamon.
Vezess, vezess csillagom!
Légy a társam, ha elindulok!
Amerre mész én arra megyek,
a tiszta fényben téged követlek.
Ne áztassa könny már arcomat.
Lennék már sokkal boldogabb!
Álmaim közt ne legyen fényév távolság,
kerüljön el minden bánat már.
Egy más helyre vágyom,
hol a lélek, tiszta mint a hó!
Hol a mosoly nem fakó,
hol igaz minden szó!
Hallgatnám a tiszta utcák zaját.
Élném a csodát, egy életen át.
Virágokkal diszíteném fel a világot,
mit még senki sem látott.
Ma még dübörögnek a fegyverek.
Az álmom lehet még csak képzelet.
Hiú remény gyötri lelkemet,
de hiszem, hogy a holnap szebb lehet.
VIHARMADÁR
Viharmadár lelkembe szállt.
Ami szép volt, az is rossz emlék ma már.
Karjába vesz, onnan nem ereszt.
Magasba hág, felhők fölé emel.
Oly mindegy, hogy merre szállsz.
Lelkemet hagyd nyugodni már.
Háborgó lelkem nyugalomra vár.
A múltat magam mögött hagynám.
Ezt akarom igazán, de valami bánt.
Az emlékek kútját betemetném már.
Szívemben él még egy hazug vallomás.
Az emlék mi itt maradt, ma még nagyon fáj.
Lelkemben fényed még itt ragyog.
Csendben megöl a fájdalom.
Szállj magasra, ne lássa senki bánatom.
Űzd el minden gondolatom.
Viharmadár lelkembe szállt.
Lelkem nyugalomra vár.
Vigasztalj hát, bontsd ki szárnyaid.
Fagyott lelkemet testeddel melegítsd.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jolie Taylor |
|
|
|
|
|
Online
