|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2010-06-02 22:13:59, szerda
|
| |
| |
Ábrányi Emil: ÉL A MAGYAR...
Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszú gyászról,
Mély sülyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentül hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető a múlt!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irtották szörnyen... ámde a levágott
Törzsek helyén még szebb erdő virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált minden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Szükség van arra nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát -
Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szívedtől
Új lángra gyullad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!
Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket ül!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenül:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!
ÁBRÁNYI EMIL - ÉL A MAGYAR
Link
ÁBRÁNYI EMIL - ÉL A MAGYAR - AZ EGÉSZ VERS - TOMANEK GÁBOR ELŐADÁSÁBAN
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ábrányi Emil |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-06-02 22:10:59, szerda
|
| |
| |
TRIANON ÜZENETE - a választásokra, a választóknak
Ifj. Tompó László - HunHír.Hu
Nem éltünk a lehetőségekkel, noha 1991-ben megkezdődött - Jugoszlávia szétesésével - a trianoni rendszer felbomlása. Nemzetünk atomjaira való szétesése, a maradék magyarság millióinak totális tudati leépülése, vagy ahogyan Balczó András fogalmaz, ,,zsidó gyarmattá" süllyedése következtében az igazi tragédia 90 év távlatából valójában nem az, ami akkor történt, hanem ami azóta, az, hogy 1945 óta még a megmaradt 93 ezer négyzetkilométernyi csonka országot sem vagyunk képesek testben és lélekben megtartani.
Tengernyi irodalma van annak, mi történt Trianonban és miatta, de kevés írásmű foglalkozik valódi okaival. Ezért elengedhetetlen a kilencven évvel ezelőtt történtek miértjeire való válaszkeresésünk.
A kiegyezéstől Szarajevóig terjedő időszakra kell visszanyúlnunk. Ezeket az évtizedeket a kommunista és liberális történészek haladó, ,,felfelé ívelő" korszakként értékelik, materialistákként a történelemben csak a gazdasági, kereskedelmi folyamatokat értékelve. A nemzeti elkötelezettségű értelmiségiek azonban Szabó Dezsővel értenek egyet, aki ,,végzetes évtizedek"-nek tekintette az ,,ólevendula illatú" Ferenc József-korszakot. A liberalizmus, majd a népek, nemzetek közötti tényleges és végzetes különbségeket lekicsinylő vagy egyenesen letagadó, világpolgárságot hirdető szemlélet magyarok millióit tette már akkor is agymosottá. Ha az ember ezen évtizedek irodalmát tanulmányozza, méltán döbben meg és háborodik fel azon, mennyire idegen szokások terjedtek el hazánkban már akkor is. A gazdasági és kulturális élet irányítói között egyre kevesebb lett a magyar. A törvényhozásban meddő közjogi kérdésekről folyt a vita. A közszellem elzsidósodott. A vallási élet is pangott, legalábbis Prohászka Ottokár fellépéséig. A század végén katolikus papok egy csoportja egyenesen Judapestnek nevezte fővárosunkat, amiért a galíciai zsidók új Jeruzsáleme lett. Szekfű Gyula, a kor kitűnő ismerője, ,,Három nemzedék és ami utána következik" című elemzésében nem véletlenül tekintette a magyarságra károsnak, sőt veszedelmesnek a zsidóság világtörténelmileg páratlan térfoglalását, amely legkézzelfoghatóbban a gazdasági, kereskedelmi életben nyilvánult meg. ,,Egész Magyarország ipari és kereskedelmi élete egyetlen szervezet láthatatlan, jól elrejtett akaratának volt alárendelve, a Rotschild-érdekeltségnek." (Halla Aurél-Dobrovics Károly: Magyarország története különös tekintettel iparra és kereskedelemre. Bp. 1936. Monopol Könyvkiadó Vállalat. II. köt. 311. old.) Mi sem jellemzőbb a korra, mint amit Bangha Béla jezsuita atya ír (Összegyűjtött munkái, 30. köt., 265. old.): ,,plébános is csak az lehetett a fővárosban, aki előbb végig kilincselte a nagyrészt zsidó városatyák lakásait s nem egyszer szinte kézcsókra kellett görnyednie zsidó asszonyok előtt, hogy katolikus plébános lehessen".
Az első, Trianont előidéző belső okot legtalálóbban a nemzet gerinctörésének nevezhetjük, amely a magyar szellem fokozatos feladásához vezetett, és sokkal súlyosabb következményekkel járt az idegen országok zsákmányszerzéseinél, hiszen egy nemzet számára csak az vész el, amiről önként lemond.
A második, a külső ok a nemzetiségi és nagyhatalmi erőtényezőkben leledzik. Tény, hogy a tizenkilencedik század végére viszonylag önállóvá váló, kapcsolatait a franciákkal kereső Románia a dákóromán elmélet jegyében a Monarchia feldarabolására törekedett, Erdély elfoglalására. A szintén aránylag önálló Szerbia még nagyobb veszélyt jelentett: Oroszországgal kereste a kapcsolatot, hogy az északi és déli szlávokat egyesítse egy nagy birodalomban, ami a Monarchia szétverésével volt megvalósítható. Leigázásunkról szőtt korántsem oly délibábos terveiket leghathatósabban a zsidó szervezetek és a szabadkőműves páholyok támogatták. Tény, hogy az Alliance Israelitée Universelle már 1910-ben felhívásban fordult tagjaihoz, hogy fogjanak össze Galícia és ,,Ausztria-Magyarország" elfoglalásáért. Ha hazánk akkori statisztikai mutatóit megvizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy az e felhívásban meghirdetett törekvés már az 1870-es években is létezett, és hogy milyen sokat tettek megvalósulásáért, leginkább Kovács Alajos tanulmánya adatolja (A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Bp. 1922.). Legerősebb fegyverük ehhez a szabadkőművesség lett. A magyar értelmiség, a kereskedelmi, ipari- és sajtóélet igen sok vezető és vezetett tagja valamilyen szinten vakolt a páholyokban, nemcsak Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban is. Sok naiv ember csatlakozott hozzá (például a Székelyföld legjobb ismerői közül Benedek Elek, Orbán Balázs és Szádeczky Kardoss Lajos), mert '48-as, ellenzéki, hazafias hangokkal próbálták becserkészni a közállapotokkal elégedetlenkedő honfitársainkat. Igazi vezetői azonban többnyire gyökértelen, gyakran még a magyar nyelvet is csak törve beszélő és író zsidók voltak. Huszár Károly miniszterelnök1920-ban és Palatinus József 1938-ban közzétett statisztikája szerint 5000 szabadkőműves testvér dolgozott hazánkban az említett, 1910-ben közzétett célért. Vezetőik nem is rejtették véka alá valódi céljaikat, így például Weiszfeld (Vázsonyi) Vilmos országgyűlési képviselő a századfordulón élesen bírálta a történelemtankönyveket, amiért katonai erényeinket dicsőítik, és javasolta, hogy legyünk pacifisták.
A harmadik ok a kifejtettekből egyértelműen következő önfeladás volt. Kétségbeejtően közönyöseknek bizonyultak - tisztelet néhány kivételnek - politikusaink. A korabeli történelmi forrásokat, naplókat, visszaemlékezéseket, a hivatalos diplomáciai okiratokat tanulmányozva megállapítható, hogy világtörténelmileg páratlan közöny uralkodott politikai életünkben. A pánszláv, pángermán, zsidó, szabadkőműves aknamunkáról mintha a Parlament, a közélet tudomást sem vett volna. Ezt alaposan ki is használták a Kárpátokon túl. Például egy brit újságíró, Seaton Watson (álnevén Scotus Viator) szemrebbenés nélkül uszított: az első világháború előtti évtizedben többször ellátogatott a Felvidékre, majd hazájában kiadott könyveiben gyalázta Magyarországot, azt sulykolva olvasóiba, hogy elnyomjuk a szlovákokat. Ő persze tudta, hogy ez nem igaz, de a gyanútlan brit és európai közvéleményt így akarta ,,megdolgozni", és bizony az antanthatalmak első világháború végi tárgyalásain Clemenceau, Lloyd George, Wilson hallgattak rá. Nem volt viszont felelős magyar reagálás, diplomáciai ellenlépés - ha más nem, legalább az, hogy felvilágosító ellenkönyveket írunk vagy irattatunk idegen nyelveken. Történészeink közül Szilágyi Sándor már 1875-ben figyelmeztetett a román törekvésekkel kapcsolatban arra, hogy ezek ,,nem tréfa dolgok", de hol, melyik vezető politikusunk hallgatott rá? Az erdélyi románság honfoglalásának nem volt akadálya, így ,,hárommillió hold földet vásárolt össze a magyar, székely és szász birtokállományból", miután az erdélyi román bankok ,,olcsó kölcsöneikkel magukhoz csalták a magyar és székely birtokosaikat: földjét irgalom nélkül elárvereztetik s román kézre juttatják". (Kovalovszky Miklós-Solt Andor: Gróf Károlyi Sándor élete és alkotásai. Bp. 1942. 51., 52. old. A román birtokfoglalást részletezi Tokaji László könyve: Eladó ország. Kolozsvár, 1913.) Cseres Tibor pedig a ,,Vízaknai csaták" című regényében leírja, hogy gróf Tisza István 1916-ban sem akarta még komolyan venni a román fenyegetéseket.
Politikusainkat nem érdekelte továbbá az sem, hogy Párizsban már 1903-ban a Francia Nagypáholy nemzetközi konferenciát tartott arról, miként lehetne Ausztria-Magyarországot feldarabolni, akár háború kirobbantásával is. E céljuk megvalósítása érdekében 1917. június 27-e és 30-a között ismét összeültek Párizsban, és itt már a részletekben is megállapodtak. Csak az alkalmas pillanatra vártak még. Mivel az antanthatalmak katonai ereje 1917-re már katasztrofálisan megcsappant, hazánk feldarabolására sem a pánszláv törekvések, sem az azokat kísérő nemzetiségi villongások, sem maga a szabadkőművesség nem volt önmagában elegendő, ezért népünk bolsevizáltatására tettek kísérletet. Ami meg is történt 1919-ben: a 133 napos, ízig-vérig talmudista patkánylázadásnak a trianoni döntés mértékének megállapításában való kulcsszerepe aligha kétséges. Enélkül is megcsonkítottak volna ugyan bennünket, de nem ennyire.
Szabó Dezső elhíresült mondatával ragadható meg az önfeladás lényege: ,,A magyar az állatvilág legképtelenebb fajtája." Miért? Válaszolt is rá: ,,Gyalázatosan rosszak propagandisztikus képességeink."
Éppen erre való tekintettel kénytelen vagyok arra a végkövetkeztetésre jutni, hogy 1920 óta nem a Trianont előidézők változtak meg - ó, nem, ők örök ifjak, akár Párizsban, Moszkvában, Washingtonban vagy Tel-Avivban élnek -, hanem mi. Akkor még áldozatok voltunk, saját balekségünk és idegen étvágyak áldozatai, most viszont már bűnösök vagyunk. 1920-ban - minden belső és külső megtöretés ellenére - még hivatkozhattunk arra, milyen galád volt velünk Clemenceau, Lloyd George, Wilson, de ma már nem. Eltelt 90 év. 1938 és 1941 között visszavettünk ugyan elrablott területeinkből egy keveset, de azóta mi történt?
Nem éltünk a lehetőségekkel, noha 1991-ben megkezdődött - Jugoszlávia szétesésével - a trianoni rendszer felbomlása. Nemzetünk atomjaira való szétesése, a maradék magyarság millióinak totális tudati leépülése, vagy ahogyan Balczó András fogalmaz, ,,zsidó gyarmattá" süllyedése következtében az igazi tragédia 90 év távlatából valójában nem az, ami akkor történt, hanem ami azóta, az, hogy 1945 óta még a megmaradt 93 ezer négyzetkilométernyi csonka országot sem vagyunk képesek testben és lélekben megtartani.
Link
Link
Link
Link
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-06-02 22:06:55, szerda
|
| |
| |
TRIANONI DOKUMENTUM
Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme
Ezt mindenkinek tudni kell.
Következő hasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a ,,független" magyar sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés eredményeként!
Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész
ENSZ Háborús Törvényszéke New York
Hága
Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára
Excellenciád!
Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál.
Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független. Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit.
Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi
petíciót
terjesztem elő:
Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.
A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.
Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.
Indoklás:
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.
A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság
területe 325.411km2 volt,
lakosainak száma 20.886.000 fő.
A Békeszerződés következményeként
az ország területe 92.863 km2-re, míg
lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.
A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól.
Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték.
Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.
A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:
- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)
- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)
- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)
Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%)
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:
Oroszország részére 200 millió USD,
Jugoszláviának 50 millió USD,
Csehszlovákiának 50 millió USD.
A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.
A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el.
Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).
A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is.
A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:
- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.
A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.
A Békeszerződések következtében Magyarországot - többek között - az alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:
- hadihajó 60.000 kg színarany
- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
- hadikikötői felszerelések 10.000 kg
- 801 db hajó 80.000 kg
- Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
- Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
- összesen 974.085 kg színarany-érték.
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)
További veszteségek:
- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdők 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók.
Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.
A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: ,,a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt."
A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól.
Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint ,,a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett."
Robert Cecil angol delegátus szerint ,,a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy ,,időről időre határrevíziót eszközöljön."
Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: ,,Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe."
Az angol diplomata ,,Peacemaking" című könyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: ,,az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná."
Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.
A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: ,,Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását."
Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: ,,nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük."
A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy ,,a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.
A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.
A közelmúlt - de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem.
Záradék:
A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.
Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el.
Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg.
A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A tény feltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom, amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.
E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok keretében konkrétan igazolják.
Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát.
A körülmények megváltoztak.
Az ENSZ-nek most lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét.
Tisztelettel: Prof. Ludwig von Lang főtitkár
Link
Link
Trianon-felulvizsgalata-talan-megkezdodhet
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-06-02 22:02:11, szerda
|
| |
| |
TRIANON EGY AMERIKAI SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL
Az alábbi írás 1938 nyarán keletkezett, mely bizonyítja, hogy Trianonban Magyarországot az akkor érvényes nemzetközi jog figyelmen kívül hagyásával, hamis vádak alapján, hatalmi érdekek érvényesítése miatt tették tönkre.
Titkos Megegyezések az I Világháború előtt
(részlet egy angol nyelvű könyvből)
Azt már korábban kimutattuk, hogy Franciaország és Oroszország tervet szőttek és kiprovokálták a Világháborút (1) és Szerbiát eszközként használták, hogy olyan feltételt teremtsen amely elkerülhetetlenné teszi a háborút. A kétség árnyéka nélkül bizonyított, hogy Franciaország és Oroszország voltak az aktuális agresszorok és hogy Anglia bátorította őket tervükben, hogy Európát egy öngyilkos háborúba sodorják. A bizonyíték egyértelmű és meggyőző, hogy francia és orosz politikusok megvesztegetés és korrupció segítségével félrevezették népüket és még az angol kormány is csalással és megtévesztéssel vezette népét arra, hogy a háborút válassza. Nincs kétség afelől sem, hogy az amerikai népet a háborúra rászedték azzal a jelszóval, hogy "tegyük a világot biztonságossá a demokráciának".
Megvizsgálva Európa történelmét, a hivatalos dokumentumokat, felelős európai államférfiak állásfoglalásait és kijelentéseit - mindez azt mutatta, hogy a Világháború alapvető célkitűzése nem az volt, hogy "tegyük a világot biztonságossá a demokráciának", hanem Németország és Ausztria-Magyarország legyőzése, hogy gazdaságilag megsebezzük őket és hogy tönkretegyük a Berlin-Bagdad vasútvonalat.
Most előrébb haladva további tényeket vizsgálunk meg melyek világossá teszik, hogy miként és kik tervezték Németország, Ausztria-Magyarország és a Berlin-Bagdad vasútvonal tönkretételét.
1915 április 26-án, alig nyolc hónappal a a Világháború kitörése után, egy titkos konferencia volt Londonban, melyet Anglia szövetségeseink képviselői vettek részt. Ezen a konferencián
Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország területeit osztották fel Anglia szövetségesei között.
US szenátor Nye 1936 január 13.-án szenátusi beszédében sok értékes információt tárt fel a londoni titkos egyezményről (2), és elmondta, hogy Page római követ jelentett az USA
külügyminisztériumának arról, hogy 1915 április 30.-án Anglia, Franciaország és Oroszország Olaszországnak ígérte "Ausztria területének egy nagy részét", amit Szerbia magának igényelt. Ennek ára az volt, hogy Olaszország lépjen be a világháborúba Anglia, Franciaország és Oroszország oldalán. Ezután remélhetőleg Roumania is csatlakozni fog Angliához és szövetségeseihez a háborúban.
Page követ azt is jelentette az US Külügyminisztériumának, hogy Oroszországnak a Dardaneállákat igérték, feltéve, hogy nem fog különbékét kötni.
Nye szenátor több mint elégséges bizonyítékkal szolgált arra nézve, hogy az US Külügyminisztériumának teljes információja volt a londoni konferenciáról jóval azelőtt, mielőtt az USA belépett a Világháborúba. Ezért hivatalos tudomásunk van arról a tényről, hogy a világháborút nem azért harcolták, hogy "tegyük a világot biztonságossá a demokráciának". Más szavakkal: nemcsak Európa népeit, hanem Amerika népét is megcsalták, becsapták, félrevezették és lelketlenül elárulták.
Valaki Angliában Lloyd George miniszterelnöktől ilyesmit kérdezett:
"Miniszterelnök Úr, angol anyák milliói küldik fiaikat, angol asszonyok küldik férjeiket ebbe a mészárló háborúba, és milliónyi angol kedvesnek vérzik a szíve a világháború kegyetlensége miatt. A jó angol anyáknak, hitveseknek és kedveseknek vérzik a szíve, Angliának vérzik a szíve. Nekünk azt mondják, hogy a Világháborút azért harcolják, hogy a világ biztos helye legyen a demokráciának. Egy asszonyi szív képtelen megérteni, hogy miért szükséges a világot benépesítő népeket kiirtani melyet a "demokrácia számára akarnak biztonságos hellyé tenni". Vajon "demokrácia" nem egy humán intézmény?, vajon "demokrácia" nem az emberiség javára, prosperitására és boldogulására van- e? Vajon milyen jó célt tud a "demokrácia" szolgálni, ha az emberiséget kiirtották? Vajon miféle lehetséges jót tud a "demokrácia" szolgálni demokraták nélkül? Miniszterelnök Úr! lenne olyan szíves elmagyarázni Anglia népének, hogy ez háború miért van?".
Ez jó kérdés volt, mert Lloyd George 1917 tavaszán összehívta az angol kormányt és felszólította Lord Balfourt, a külügyminisztert, hogy adjon egy hivatalos válasz arra, hogy miért van ez a háború.
Lloyd George azt mondogatta az angol népnek hogy ő "felakasztja a német császárt". Nem kétséges, hogy ő maga is tudni akarta, hogy miért szerette volna, hogy a német császár "lógjon".
Lord Balfour a háborúnak valóságos okait adta, azonban, ezeket Lloyd George nem tette politikai kirakatába.
Balfour ezt mondta:
"Véleményem szerint ezt a háborút elég pontosan úgy írták le, mint amely Németország világuralma ellen van"...majd hozzátette: "De úgy gondolom, hogy Németország nem akarja a világuralmat egyszerre és minden irányba megszerezni", s hogy: "Kétségtelenül a Török Birodalom gyakorlati megsemmisítése egyike azoknak a céloknak amit elkívánunk érni".
Emlékeznünk kell itt arra, hogy a Berlin-Bagdad vasútvonal Törökországon át volt tervezve. Ennek lerombolása miatt Törökországot is le kellett rombolni. S mivel ez a vasútvonal Ausztria-Magyarországon át futott volna, ezeket az országokat is le kellett rombolni - amint Balfour mondta kollégáinak.
Lord Balfour titkos jelentésének egy példánya az US Külügyminisztériumában van 1917 május 18. óta a 763.72/5/51623 1/2 szám alatt. Ezt a titkos dokumentumot elrejtették az amerikai nép elől, melynek pedig tulajdona. Nekünk kellett a háború költségeit viselni, vérezni és meghalni egy olyan háborúban melyben sem személyi sem nemzeti érdekünk sohasem volt. A mi washingtoni hivatalnokaink torkuk szakadtából ordítozták, hogy fegyvert ragadva rohannunk kell Franciaországba, hogy a világot a "demokrácia" számára biztonságos hellyé tegyük.
"Az International News Service" megszerezte Balfour titkos jelentését és 1937 november 17.-én több amerikai újságban közölték. Ez a hivatalos dokument azt mutatja, hogy Anglia leült szövetségeseivel és egy tollvonással feldarabolta más népek országait - régi országokat és birodalmakat, és felosztotta őket amint tolvajok és rablók osztják fel a zsákmányt, és ugyanakkor azt mondják népüknek az amerikai újságokon át, hogy ugyanazok az országok melyek 1914-ben a nemzetközi tolvajlások és lopások legalján álltak, most elvannak foglalva az "európai demokrácia megmentésével"és hogy mi rohanjunk ezeknek segítségére.
A Balfour titkos jelentés egyebek között feltárja a következőket:
1. "Olaszországnak ígérték az Ausztriával határos, olaszok által túlsúlyban lakott részeket, és Dalmáciának Ausztria Földközi-tengeri partvidékét tengerészeti bázisnak.
2. "Roumániának ígérték Magyarország nagy Transzilván provinciáját (Magyarország New England-ját), egy részt Szerbiának, hogy 'kijárása' legyen az Adriára.
3. "Serbiának (most Jugoszlávia) ígérték az osztrák-magyar Bosznia és Hercegovina provinciákat is, hogy 'kijárata' legyen az Adriára.
4. "Franciaország visszakapja korábbi provinciáját Elszász-Lotharingiát. Anglia úgy értelmezte, hogy így megfosztják Németországot Lotharingia gazdag vasérclelő helyétől, annak ellenére, hogy Franciaország kész enélkül is elfogadni egy 'becsületes békét',
5. "Tervek készülnek, hogy biztosítsák Lengyelország függetlenségét, valamint hogy Német és Osztrák területdarabokat kapjon, s ezáltal megelőzzék osztrák sereg küldését a németek
segítségére.
6. "A Szövetségesek elhatározták, hogy egy új nemzetet teremtenek Bohémiából osztrák területekkel. Ez végül is Csehszlovákiát szülte meg.
A Szövetségesek szintén megígérték a "Török Birodalom gyakorlati megsemmisítését" területének nagymérvű elcsatolása révén. Balfour egyszerűen kijelentette, hogy Britania nem a demokráciáért harcol, vagy hogy a világot "biztonságossá tegye a demokráciának", sem nem azért, hogy "véget vessen minden háborúnak", hanem főleg azért, hogy megszabaduljon hatalmas kereskedelmi riválisától Németországtól.
Ezeknek az ígéreteknek egy fő célja volt, amint Balfour körvonalazta, hogy tönkretegye a német kereskedelmi ütőeret Berlintől Bagdadig, nevezetesen a Berlin-Bagdad vasútvonalat.
"Ez a dokument" - írta a "Chichago Herald and Examiner", "bizonyítja, hogy a Versailles-i Szerződések valójában nem békeszerződések voltak, hanem a háború zsákmányának ratifikálása, felosztva a Szövetségesek által már előzetesen, a háború befejezése előtt két teljes évvel 1917 tavaszán tett titkos paktum szerint. Versailles-ben a Szövetséges diplomaták csupán "gumibélyegzővel látták el" a nyilvánosság előtt azt amit egymásnak titkon évekkel előbb megígértek.
Az alábbi nehány idézet Balfour titkos jelentéséből van. Emlékezni kell, hogy ezt a jelentést Balfour akkor tette, amikor Anglia, Franciaország és Oroszország arra kérte Amerikát, hogy lépjen be a háborúba az ő oldalukon, hogy "a világ biztonságos helye legyen a demokráciának" és hogy "véget vessünk minden háborúnak". Ezt mondja Balfour titkos jelentésében:
"Szerződést kötöttünk Olaszországgal, Roumániával és Szerbiával amely Ausztria területét érinti.
"Olaszország, mely belépett a háborúba áprilisban, azt hiszem 1915-ben, nagyra nyitotta száját; ami olasz szokás, és megszerezte a Szövetségesek ígéretét nemcsak az olasz területi igények teljesítésére, hogy a határai mellett levő olasz származású, olaszul beszélő és olasz kultúrájú népeket megkapja, hanem Dalmácia részeit is kérte, amely sem etnológiailag sem semmi más valós ok alapján nem tekinthetők Olaszország természetes részének.
"Szerbiának Boszniát és Hercegovinát ígértük (Ausztria területe) és kijáratot az Adriai tengerre.
"Roumániának azt ígértük, ha csatlakozik, átadjuk Roumániának Magyarország egy részét amely túlnyomólag román fajilag és nyelvileg. Tagadhatatlan, hogy amikor átadjuk Magyarország romániai részét Roumániának, nevezetesen Transzilvániát (amely sohasem volt a románoké) ezzel széttörtjük a történelmi Magyarországot. Ez a történelmi Magyar Királyságot érinti".
Balfour ezután Bohémiát tárgyalta. Ő már eddig is a Magyar Királyságnak több mint felét ígérte Szerbiának és Roumániának; de ő még további részt akart kihasítani és Bohémiához adni. Igy szólt:
"Ha minden jelentés igaz, Bohémia gyűlöli a Német civilizációt. Valamiféle autonómiát kell adni Bohémiának az Osztrák Birodalom belül".
Más szavakkal, ha bizonyítani lehet, hogy a bohémiai nép "gyűlöli a német civilizációt", akkor egy szép szeletet kapnak a történelmi Magyarországból. Ezzel kapcsolatban az kell állítani, hogy a bohémiai (most cseh) nép nem gyűlölte a német civilizációt és egyáltalán nincs
bizonyíték arra, hogy valaha is gyűlölte volna. Csupán néhány vérszopó állitotta férevezetően, akik maguk nem voltak a Bohémiai faj tagjai, hogy a Bohém nép "gyűlölte a német civilizációt". Továbbá, Bohémia népe sohasem hatalmazott fel senkit, hogy reprezentálja őket mint a német civilizáció gyűlölőit, mivel valószínüleg a legtöbbje beszélte a német nyelvet és a német civilizáció része volt. Annak sincs semmi bizonyítéka sehol, hogy Bohémia népe valaha is kérte volna Angliát, hogy vegyen el osztrák és magyar területet s adja azt Bohémiának. És ha a bohémiai népnek meg lett volna a lehetősége, hogy szavazzon erről szabadon és az önjelölt vezetői molesztálása nélkül, akik nem tagjai a bohémiai fajnak, akkor a bohémiaiak túlnyomó többsége az ellen a nagyszabású rablás ellen szavazott volna, amelyet Balfour jelzett titkos jelentésében. Mindez 1938 május 20.-án 6,45-kor délután íródott és teljes bizalommal és hittel állitja, hogy ha a Bohémia népnek megadatott volna ez a lehetőség elutasították volna Ausztria és Magyarország területének megcsonkítását.
Pontosan megrajzolt térképet sokszorosítottak sok ezer számban, mely azt mutatta, hogy Németország, Ausztria, Magyarország és Törökország miképpen lesz feldarabolva és a Szövetségesek közt szétosztva. Amikor a háborúzás lelkülete alábbhagyott Németországban és Ausztria-Magyarországon, szövetséges (Angol és Francia) repülők berepültek Németország fölé és e térkép ezreit szórták a német népre, felhíva figyelmüket arra, hogy országaik és szövetségeik országai miként lesznek feldarabolva és szétosztva más országok között, felhíva őket, hogy menjenek a frontra lőni az angol, francia és orosz katonákat - vagy azoktól meglövetettni.
Így a németeket, osztrákokat, magyarokat és törököket Anglia és Franciaország figyelmeztette, hogy harcoljanak országukért, otthonaikért, asszonyaikért, gyermekeikért és tűzhelyeikért. Azok a férfiak akik vonakodnak harcolni országukért, otthonukért, asszonyaikért és gyermekeiért becstelenek. Lehet-e valami kétség afelől, hogy az amerikai nép mit tenne, ha megtudná, hogy nehány idegen hatalom azt tervezi, hogy felossza országunkat és szétosztaná idegeneknek? Az istentagadó kommunista Moszkva és ágensei nemrégen már festettek egy "fekete csíkot" Amerikán át, s most állítólag Trotskij elvtárs, aki Mexikóban időzik, egy amerikai inváziós terven dolgozik. Amikor és ha ez az inváziós terv valóra válna, az amerikai nép készen lesz feleletével, éppen úgy mint a németek, osztrákok, magyarok és törökök voltak amikor kihívást kapta, hogy megvédjék országukat.
Sokan emlékeznek még arra, hogy amikor Anglia és szövetségesei Németország, Magyarország, Ausztria és Törökország feldarabolását és az elszakított részek szövetségesei között való szétosztását tervezték, amerikai újságok ragyogó címszó alatt részletezték, hogy Németország miként akarja földarabolni a világot, és amerikai mozikban olyan filmeket mutattak amelyekben a német császár mint nagy, kövér hentes volt ábrázolva amint feltrancsírozza a világot és szétoszztja fiai között. Mindez akkor történt amikor a londoni titkos jelentés az USA külügyminisztériumban már iktatva volt! Csoda-e, hogy Pierre Renaudel, a Francia parlament tagja, keserűen kiáltott föl: "Szegény ördögök, hiszen a háború nem gentlemen's agreement!" És John H. Hylan, New York város polgármestere egy kiadott állásfoglalásban azt mondta:
"Ez a gazdag ember háborúja és a szegény ember harca".
A Világháború egy jól fizető vállalkozás volt Angliának és Franciaországnak és szimpatizánsainak. Ponsoby, az Angol parlament tagja könyvében azt állítja, hogy Anglia 1,415,929 négyzetmérföldnyi területet kapott, ami csak kicsivel kevesebb mint az Egyesült Államok fele. Franciaország területe 207,054 és 212,659 négyzetmérföld között növekedett. Jugoszlávinak, Roumániának és Csehoszlovákiának Magyarország területének több mint kétharmadát adták és Ausztriának egy nagy darabját. Mi, az amerikai nép mit kaptunk? Nos, 126,000 fiunkat ölték meg, 234,000 sebesült meg, vagy maradt nyomorék egész életében; 60 billió dollárt költöttünk pénzünkből, 12 billió dollárt kölcsönöztünk szövetségeseinknek, melyet hanyagolnak megadni; gazdasági életünk struktúrája összeomlott; 13 millió amerikai férfi és nő munkanélküli; körülbelül az amerikai nép fele él közel a szegénységi vonalhoz; és ha Ön történetesen elérte a 40.-ik életévét, azt mondják, hogy ebben a leggazdagabb országban itt már kevés földi haszna van! Mindezen áldozathozatal mellé egy nemes angol Lord Northcliffe azt mondja, hogy mi, az amerikai nép egy repülőn utazunk kínaiakkal!
A nemes angol Lord és hozzá hasonlók lehet, hogy viccelnek velünk és a kínai néppel, de mi tudjuk,hogy a kínai nép jóllehet szegény födi javakban, de becsületes. Ez, sajnos azt kell mondanunk, nem mondható el azokról az emberekről és kormányokról melyek elárulták saját népüket, félrevezették az amerikai népet, és leírhatatlan tragédiát okoztak a szenvedő emberiségnek!
Az ár amit fizettünk és még mindig fizetünk a Világháborúba való lépésünkért és részvételünkért nagyszerű kifejezést talál abban a kis versben amit Florence E. Marshall írt versekönyvébe, ezzel a címmel
'A Csend Sárga", s amit a "Nautilis Magazin" 1938 áprilisi száma idézett a 9. oldalon:
"Egy csinos pennyt fizettünk a háborúért! Valljuk be becsületesen;
45,000,000,000 dollárt költöttünk
És mi kaptunk mindezért?
A depressziót!"
Balfour titkos jelentése bűnösnek bizonyítja Angliát, Oroszországot, Franciaországot és szövetségeseiket csalásban, félrevezetésben, hamisításban és nagyarányú rablásban.
Anglia és Franciaország elárulta és elárulja az orosz népet abban, hogy Anglia és Franciaország támogatja és fenntartja Oroszországban az istentelen kommunista kormányt, melyet főleg nem-oroszok vezetnek. Ezenfelül Franciaország és Anglia megtagadta és megtagadja Oroszországnak adni a Dardanellákat, ehelyett ezek bátorítják az orosz nép könyörtelen elnyomását és gyötrését idegenektől akiknek egyetlen célja az, hogy annak kincseit elvadásszák amely az orosz népet illeti meg.
Az orosz kommunista rezsimet Anglia és Franciaország azért támogatja, hogy ameddig az istentelen kommunista rezsim marad, senki nem fogja kérni az orosz nép nevében az egész évben nyitott tengeri kikötőt melyre Oroszországnak szüksége van s amelyet birtokolnia kellene. Azok a kormányok amelyek bűnösek árulásban, kettős játékban, becsapásban és megtévesztésben levethetnék álarcaikat és nem neveznék magukat keresztényeknek! Minden igaz keresztény jókat kíván az orosz keresztényeknek és buzgón imádkozik, hogy megszabaduljanak a szadista idegeneik uralmától akik elnyomják és gyötrik őket. Tudott dolog, hogy "fantom tengeralattjárókat" melyek a Spanyol polgárháborúval vannak kapcsolatban legújabban terrorizálják a Földközi tenger hajózását és angol tengerészeket küldenek a hideg hullámsírba, orosz tengerészek üzemeltetik, akik Csehszolvák útlevéllel rendelkeznek. Ezeket egy Görög hajóról látják el és ez viszi őket szabadságolásukra egy Oránban levő titkos tengeralattjáró bázisra, mely tudvalevően francia felségterület. Fontos megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy Oroszország, Csehszlovákia, Görögország és Franciaország Anglia szövetségesei, s ennek ellenére titokban együttműködnek a földközi-tengeri angol hajózás terrorizálásában és határozottan azt terjesztik, hogy ezek a "fantom tengeralattjárók" olasz vagy német hajók. Tovább érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy amikor ez a nemzetközi árulás történt Leon Blum volt a francia miniszterelnök és Sir Antony Eden volt Anglia külügyminisztere, akiről azt mondják, hogy sógora az orosz Külügyi Komisszárnak Litvinovnak (Finkelstein). Az angol, francia, olasz és német nép szerencséjére, ezek a "fantom tengeralattjárók" nem robbantottak ki háborút. (5)
* "The Chicago Herald and Examiner," November 14, 1937.
1 John Bass's "The Peace Tangle," p. 14; Birinyi's "The Tragedy of Hungary," pp. 143-6.
2 Congressional Record, January 17, 1936, p. 557, et seq. [sic; no ref. in text]
3 "The Peace Tangle," pp. 20-22.
4 "The Tragedy of Hungary," pp. 147-153; U. S. Senate Document, "Justice for Hungary," No. 346, 1923, p. 17.
5 This Communistic Russian treachery was exposed by this writer in the "Cleveland News," June 15, 1938, and in the "Bridgeport," June 17, 1938. Subsequent to that exposure, the Russian government indicated a better international behavior and the French government closed the French borders to the shipping of arms and ammunition to the Communist
forces in Spain.
A Szövetségesek bűnösök
A továbbiakban összegezzük a bizonyítékokat, az államjog alkalmazását és kimondjuk ítéletünket. Ha emlékszik a fenti evidenciákra, s hogy a függöny mögött miként keverték a kártyákat lelkiismeretlen politikusok és diplomaták, és hogyan vezettek félre népeket megvesztegetett és korrupt újságok, akkor képes lesz megérteni a napi híreket amint ezeket meglehetős pontossággal közlik az újságok. Tovább emlékezzen arra, hogy két jól meghatározható része van az emberiségnek, nevezetesen az a csoport mely magában foglalja az alkotókat és az építőket, és az a csoport amelyben a piócák és a paraziták vannak, és hogy e két csoport közti küzdelem olyan régi mint Kain és Ábel története, azaz, hogy a piócák és a paraziták csak akkor sikeresek ha megtudják vesztegetni a korrupt politikusokat, diplomatákat az újság tulajdonosokat és szerkesztőket; és hogy a két csoport közti harc és küzdelem ott van a szomszédságában éppen úgy mint a világban - ha ezeket szem előtt tartja akkor olyan lesz mint egy professzor, aki a napi hírekből kiolvassa azokat a tényeket melyeket azok próbálnak elrejteni...
Az előadott érvek kétségtelenül bizonyítják, hogy Anglia irigy volt Németország ipari és gazdasági növekedésére és úgy vélte, hogy a Berlin-Bagdad vasút külünösen ellentétes a maga pénzügyi és kereskedelmi érdekeivel; hogy Oroszország a Dardnellákat akarta: egy kijáratot a Fekete tengertől a Földközi tengerre; hogy Franciaország elakarta venni Németországtól Elszász-Lotharingiát, hogy megbénítsa Németország vasérc és szén utánpótlását, hogy összehangolt tervet készített Franciaország, Oroszország és Anglia Németország megtámadására, hogy legyőzzék és megsemmisítsék a Berlin-Bagdad vasútvonalat, hogy a "Pánszláv" mozgalmat Franciaország, Oroszország és Anglia mintegy ügynökséget arra használta, hogy a Balkán országait Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia ellen izgassa azzal a speciális céllal és leplezetlen szándékkal, hogy a Balkán országai háborút kezdjenek Ausztria-Magyarország ellen; hogy a francia kormány tagjait politikusait és sajtóját megvesztegették orosz pénzzel, azzal a szándékkal, hogy félrevezessék a francia népet és olyan francia közvéleményt teremtsenek mely ellenséges Németország és Ausztria-Magyarország iránt; hogy Szerbiát mintegy fészket Németország és Ausztria-Magyarország ellenes agitációra használták; hogy a szerbiai Fekete Kéz társaságot Franciaországból és Oroszországból pénzelték és irányították, hogy annak tagjai erőszakos terrorcselekményeket hajtsanak végre Magyarország és Ausztria ellen; hogy az Osztrák trónörököst és nejét a szerbiai Fekete Kéz társaság tagjai gyilkolták meg, akiket pénzeltek, képeztek, pisztolyokkal és gránátokkal fegyvereztek fel a szerbiai hadsereg raktáraiból; hogy a Szerb kormány, sőt a Szerb uralkodóház tagjai is tudtak az osztrák trónörökös meggyilkolásának tervéről; és hogy az az Ausztria-Magyarország elleni merénylet magának a kettős monarchiának a létét veszélyezteti.
A dokumentek azt is bizonyítják továbbá, hogy közvetlenül az osztrák trónörökös meggyilkolása után, az Osztrák-Magyar kormány, követve a diplomácia útját, egy diplomáciai iratot küldött a Szerb kormánynak, követelve, hogy az Ausztria- Magyarország ellen agitációt szüntessék be, s hogy a gyilkosokat és kapcsolataikat fogják el, állítsák bíróság elé és büntessék meg a szerb törvények szerint; hogy a szerb kormányt Francia és Oroszország arra biztatta,hogy ne engedjenek; hogy Szerbia egy késlekedő és ki-nem elégítő választ küldött Ausztria-Magyarországnak és mielőtt ezt elküldte volna elrendelte az egész Szerb hadsereg titkos mobilizálását Ausztria-Magyarország ellen; hogy Magyarország megpróbálta elkerülni a fenyegető konfliktust, de Francia és Oroszország magatartása miatt ez nem sikerült; hogy Franciaország a háború mellett döntött és Oroszország elrendelte hadserege és tengeri ereje mozgósítását Ausztria- Magyarország és Németország ellen¸ és hogy nem maradt más út Németország és Ausztria-Magyarország számára minthogy elrendeljék a mobilizációt hadseregük és tengeri erejük számára.
Igaz, hogy először Ausztria-Magyarország deklarált háborút Szerbia ellen és Németország Oroszország és Franciaország ellen; de az éppen úgy igaz, hogy az adott körülmények között a nemzetközi jog szabályai és elvei szerint joga és kötelessége volt ezt tenni. Mellesleg, Ausztria-Magyarország és Németország háború deklarálásáak nem volt más érelme mintha azt mondták volna: "Tudjuk, hogy jöttök és mi jeleztük, hogy mi megyünk, hogy találkozzunk veletek". A Szerb hadsereg már mozgásban volt Ausztria-Magyarország ellen, és az Orosz haditengerészet és szárazföldi erő már mozgásban volt Németország és Ausztria-Magyarország felé, ugyanakkor a Francia hadsereget már mozgósították és akcióra készen volt.
Ausztria-Magyarországnak és Németországnak teljességgel joga volt, s valóban kötelessége volt, hogy megmozduljon, méghozzá gyorsan területének és népének védelmére. Nem kell ahhoz diplomatának lenni, hogy megértsük: ez örökölt és elidegeníthetetlen joga egy nemzetnek.
Ha, mondjuk, a hétköznapokban önt aki munkáját végzi, két-három személy veszi körül, akik fenyegetően lépnek fel, és elég okot szolgáltatnak arra, hogy megtámadják, személyét megsebesítik, s kifosztják, akkor az teljesen rendben van és jogos, hogy ön megfelelő erőt alkalmazzon, hogy elhárítsa a készülő támadást, még akkor is ha meg kell verni, netán megölni támadóit önmaga és tulajdona védelmében.
Ezt hívják önvédelmi és túlélési jognak. Nemzeteknek megvan ugyanez a joga, melyet a nemzetközi jog deklarál.
"Mintegy utolsó lehetőség az államoknak majdnem minden kötelessége alá van vetve a fennmaradás jogának"
A Versailles-i Szerződések és a Trianon-i Szerződés kinyilvánítja, hogy az agresszor a bűnös fél és hogy az agresszornak jóvátételt kell fizetni azért a veszteségért és kárért amit a Világháború okozott. A nemzetközi jog kinyilvánítja, hogy agresszor az aki az önvédelmet szükségessé teszi.
"Az igazi agresszor nem az aki először alkalmaz erőt, hanem az aki az erő alkalmazását szükségessé teszi."
Láttuk, hogy a Francia Kormány elismerte azt az elvet, hogy:
"Agresszor az aki elsőként mozgósít a háborúra".
Az 1893-a Francia-Orosz katonai egyezmény hangsúlyozottan állítja, hogy:
"Azt kell agresszornak tartani aki először mozgósít háborúra és az általános mozgósítás (már) háború".
Adatok világosan bizonyítják, hogy Szerbia, Oroszország és Franciaország mozgósított először, és Gurkó tábornok, az orosz katonai szakértő kinyilvánította, hogy:
"Az orosz mozgósítás Németország részére azt jelentette, hogy szükséges a hadüzenet, mely egy napot sem várhat".
Olvastuk a történelmi igazságot, hogy:
"Az oroszok voltak az elsők akik olyan lépéseket tettek melyről tudták, hogy háborúhoz vezet". (6)
És hogy: "Franciaország volt az első ország az európai krízisben mely hivatalosan kinyilvánitotta a háború melletti döntését". Más szavakkal "A Franciák voltak az elsők, akik diplomáciai úton kinyilvánították hogy háború mellett döntöttek".
És hogy.
"Az egyenes és közvetlen felelősség az általános háborúért Európában Oroszországra és Franciaországra esik".
És mivel Anglia barátságban volt Orosz- és Franciaországgal, ítéletünk az kell legyen, hogy Franciaország, Oroszország és Anglia voltak az agresszorok.
Abban a helyzetben amiben Ausztria-Magyarország találta magát és amikor az alapvető egzisztenciájuk volt veszélyben, a nemzetközi jog önmegmaradási szakasza szint joguk volt Szerbiába avatkozni és megbüntetni a bűnösöket, gengsztereket és gyilkosokat akik
Ausztria-Magyarország életét aláásták. Ugyanennek alapján volt joga az Egyesült Államoknak expediciós haderőt küldeni Mexikóba (1912-ben), hogy Pancho Villa és bandáját üldözzék. A törvény ez:
"A megmaradásának joga nehány esetben igazolja erőszakos cselekmények megindítását akár barátságos, akár semleges állam ellen amikor annak álláspontja és forrásai lehetővé tehetik azoknak felhasználását egy ellenség részéről, amikor szándéka ismert, hogy használni is fogja azokat, s ha ezeket nem előzik meg, majdnem bizonyos, hogy megtörténik, egyrészt az ország tehetetlensége vagy annak egyik pártja cselszövése miatt".
Azaz, ha pld. Oroszország azt tervezné, hogy megtámadja az USA-t Mexikón keresztül és ha mexikói kormány vagy képtelen lenne távol tartani az oroszokat, vagy velük együtt tervezne megtámadni minket, nekünk jogunkban állna megtámadni Mexikót és így megelőzni Oroszországot, hogy megtámadjon minket.
E klauzula alapján Németországnak jogában állt Belgiumon keresztülmenni, hogy meggátolja az Angol és Francia hadseregeket Németország megtámadásától.
A bizonyíték világos és döntő, hogy Szerbia bűnös abban, hogy segítette, sürgette és felfegyverezte a szerbiai gangsztereket és gyilkosokat, hogy felháboritsák Ausztria Magyarországot az ausztriai főherceg és neje meggyilkolásával. A nemzetközi jog világosan kimondja, hogy ilyen helyzetben a megsértett kormánynak jogában állhat a vétkes kormány területére hatolni és büntetést vagy jóvátételt kiszabni vagy mindkettőt. A törvény kijelenti:
"Amikor egy kormány sértést vagy igazságtalanságot követett el, hiábavaló bírósághoz fordulni; az ilyen vagy hasonló esetekben, amelyekben a kormány cselekedetei tetten érhetők, a jog természetesen követel azonnali jóvátételt olyan eszközökkel melyek megfelelőek".
Ha egy állam kormánya, melyben olyan állapotok uralkodnak melyek veszélyeztetik egy szomszédos ország biztonságát és békéjét, képtelen rendet tartani, akkor a megsértett államnak jogában áll annak az országnak területére masírozni, mely vagy képtelen megszüntetni a sérelmezett bűnt, vagy az a kormány együttműködik a bűnözőkkel, mint a Szerb kormány tagjai együttműködtek a Fekete Kéz Társasággal. Az a megsértett állam joga, hogy közbelépjen, más szavakkal, hogy behatoljon a vétkes kormány területére és rendet teremtsen, mint az USA kormánya is tette amikor amerikai expediciós sereget küldött Mexikóba Panco Villa és banditái üldözésére.A nemzetközi jog kijelenti, hogy:
"A nemzetközi jog jelenleg kétségtelenül úgy tekint a beavatkozásra, hogy az megengedhető akkor amikor az elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a beavatkozó állam megőrizze az élethez való jogát, jóllehet ez ellentmond egy másik állam függetlenségéhez való jogának".
A nemzetközi jog elismeri egy államnak a nyugalomhoz és békéhez való jogát; másképpen, egy államnak sincs joga arra, hogy egy szomszédállamot háborgasson. Amikor ezt a jogot megsértik, az a panaszos ország joga, hogy úgy cselekdjen ami megfelelő és eredményes. A törvény kimondja, hogy:
"A nemzetközi jognak bizonyos általános elvek megtartásán kell nyugodnia. Szélsőséges esetekben szükséges lehet a beavatkozás azért, hogy ezeket az elveket tiszteletben tartsák bizonyos államok más államokkal való viszonyukban melyek, jóllehet gyengébben fizikai erőben, mégis egyenlőek a nemzetközi jog előtt".
Szerb, Orosz és Francia erőkkel körülvéve Ausztria-Magyarország és Németország a nemzetközi jog teljes felhatalmazásával pontosan azt tették amit tenniök kellett a saját maguk védelmére. A törvény ez:
"Az egzisztenciát fenyegető aktuális és azonnali veszedelmekkel teli helyzettel szemben egy állam hozhat olyan intézkedéseket melyek szükségesek az önvédelemre, még ha azokat a nemzetközi jog nem is szankcionálta".
A nemzetek joga az, hogy amikor egy szomszédos állam megsért egy államot, a megsértett államnak joga az, hogy elégtételt vegyen, ha a rendes diplomáciai úton ez nem vezet eredményre.
Ausztria-Magyarországot Szerbia mélységesen megsértette és Szerbia vonakodott elégtételt adni. Ausztria-Magyarországnak jogában állt katonai expediciós haderőt küldeni Szerbiába, amint az USA küldött egy ilyet Mexikóba, hogy megbüntesse bűnösöket, terroristákat és
gyilkosokat. A törvény erre nézve:
"Egy államot, melyet megsértett egy másik államot, a nemzetközi jog felhatalmazza, hogy jegyzék és az előírt megfelelő lépések után, inervenciót alkalmazzon a vétkes állam ellen megfelelő erő alkalmazásával, azért, hogy az abbahagyja sértő magatartását és tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot".
Ugyanez áll a nemzetközi jog szerint a "kellemetlenkedő" klauzula alatt...
Ami Ausztria-Magyarország és Németország háborús deklarációját és a német hadsereg Belgiumba történt belépését illeti, a nemzetközi jog világos és érthetővé teszi, hogy ha egy állam a megtámadás veszélyébe került nem kell várnia amíg az aktuális támadás megindul
ellene. A törvény kimondja:
"Az államoknak nem kötelességük addig várniok, amíg jogaikat aktuálisan meg is sértik".
És azt is:
"Szükség igazolja egy idegen terület invázióját azért, hogy megfékezze a várt támadót".
Azaz, egy államnak nem kell addig várnia míg ellensége megtámadja. Németország abban a veszélyben volt, hogy a Francia és Angol hadsereg Belgiumon keresztül megtámadja. Ebben a helyzetben Németországnak joga volt Belgiumon keresztül menve ellenállni a területe elleni támadásnak. A törvény kimondja:
"Beavatkozás hogy megelőzzön egy ellenséges cselekményt, amikor a veszély azonnali, ma elfogadott elvileg és gyakorlatilag".
Erről a témáról Lord Bacon ezt mondja:
Még a szaktekintélyek sem mondják azt, hogy egy háborút nem lehet jogosan indítani csak ha valami provokáció vagy súlyos sértés történik, még ha csapás nem is történt, de egy azonnali veszélytől való igazi félelem már törvényes ok a háborúra". Más szavakkal, nem az első csapás, hanem a csapásra való készülés a háború oka. Másként fogalmazva, az agresszor nem az aki háborút üzen, hanem az aki a háború üzenését kiváltotta.
"Az igazságos háború első oka olyan súlyos sértés amit ugyan még nem követtek el de amely veszélyezteti az életet és a javakat."
Sir Edward Gracey kimondta a helyesen megfogalmazott elvet, amely szerint Ausztria-Magyarország és Németország jogosan védte meg magát a szándékolt támadással szemben:
"Egy állam joga a biztonságra nem csak azt jelenti, hogy megvédje magát egy aktuális közvetlen támadás ellen, hanem joga van megőrizni magát sértés ellen egy feltétezett támadás esetében, akkor ha az a támadás nyilvánvalóan szándékolt, és az ilyen támadást semmiféle békés eszközzel nem lehet megelőzni, mely nem foglal magában önmegalázkodást és a nemzeti méltóság elvesztését. Ilyen esetekben valódi agresszor nem az aki először alkalmaz erőt, hanem az aki az erő alkalmazását szükségessé teszi".
És végül:
A fent előadott tényekből és a bizonyítékokból, valamint az alkalmazott nemzetközi jog elveiből, a megkerülhetetlen következtetés az, hogy Franciaország, Oroszország és Anglia a bűnös a világháború provokálásában és kirobbantásában. Az ítélet tehát az, hogy Ausztria,
Magyarország és Németország ártatlan az ellene felhozott vádakban amelyek a Versailles-i és a Trianon-i szerződésekben foglaltattak.
Ebből következik tehát, hogy a Versailles-i és a Trianon-i szerződések csaláson alapultak, ezért ezek mivel nem a jogon alapultak semmisek.
1 W. E. Hall, "A Treatise on International Law," p. 110.
2 Greacy, p. 150.
3 Supra, Chapter 7: "Die Kriegsschuldfrage;" Nov. 1928.
4 Supra, Chapter 7.
5 Supra, Chapter 7.
6 Supra, Chapter 7.
7 Hall, "A Treatise on International Law," p. 110.
8 Ibid, p. 352.
9 G. G. Wilson, "International Law," 8th ed., p. 89.
10 Ibid, p. 89.
11 Ibid, p. 81.
12 E. C. Stonewell, "International Law," p. 308.
13 Ibid, p. 313.
14 Quincy Wright, "Control of America's Foreign Policy," p. 152.
15 J. Q. Adams's, Mem. IV:113.
16 W. E. Lingelbach, "The Doctrine and Practices of Intervention in Europe," in "Annals of American Academy of Political and Social Sciences," July 16, 1920.
17 Ibid, p. 112.
18 Grotius, Ibid, p. 112.
19 Greacy, p. 150.
20 Holland, "Elements of Jurisprudence," 13th ed., p. 397.
Forditotta: Dr. Pungur József
a Kárpáti Harsona munkatársa
TRIANON EGY ANGOL SZEMÉVEL
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-06-02 21:21:48, szerda
|
| |
| |
APPONYI ALBERT TRIANONI VÉDŐBESZÉDE
Igen tisztelt Elnök úr, Uraim!
Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az elettünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez el ott hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet, és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek.
A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
Szerencsére még nem tartunk ilyen messze. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele el ott átnyújtani. Meg vagyunk győződve róla, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert nem áll szándékunkban sem ma, sem későbben érzelmeinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédelmezni. A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése.
Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit. Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható.
A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak.
Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem két harmadrészét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől, ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet el ott állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben?
Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben?
Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondottak egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyezteti feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, maidon a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.
Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg és egyformán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.
Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, olyan új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés eredményezte a kérdés ily módon való megoldását.
Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó 11.000.000 léleknek 35%-a magyar, amely három és félmilliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre legkedvezetlenebb számítást vesszük is alapul. Elszakítanak még a békefeltételek körülbelül egy és egynegyed millió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát - ami tol távol állok -, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhat, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek.
Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy faji szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva, mint az egykori Magyarország.
Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.
Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ezáltal a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak. Következtetésem igazolására egy pár számadatot idézek.
A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot.
Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amely Franciaországban a baccalaureat-nak felel meg, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek, vagy az érettséginek megfelelő képzettséget érték el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népesség 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a.
Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a művelt népek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan.
Nézetem szerint a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik területünk egy részére törnek, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében ugyan joguk lett volna ezeknek a területeknek katonai megszállására, de ők kisajátították a kormányzás egész gépezetét is. Ennek látjuk már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanák, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek a helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósokból álló bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a tanári karok, amelyeknek történelme a messze múltba visszanyúlik és amelyek most megsemmisíttettek, helyettesíthetők legyenek a megszálló nemzetek szellemi erőtartalékaiból. Ezek a nagy kulturális intézmények belátható időben nem pótolhatók.
Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezetnél és a tanítótestület mindegyik fokánál. Csupán a román megszállott területeken több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak és pótolni őket nem bírják.
Uraim!
Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.
Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényéből. Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit.
Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?
Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegen nyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül.
Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz csatoltatnak és akikről feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, minthogy az előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.
Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.
A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely végső fokon hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak a sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. "Magyarország a maga részéről lemond, amennyiben számot tarthatna..."; ezek körülbelül a békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.
Maga az eszme kívánja, hogy ezt a követelésünket a Békekonferencia elé terjesszük. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzük meg az érdekelt népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek. Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete alá bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?
Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak.
Ez alkalommal nem akarok védőbeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és előnyökben birtokában lennének, amellyel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírtak.
Erre a kérdésre lesz alkalmunk még visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája még annál is rosszabb lett volna, mint azt elkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.
Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház vezetői erősítik meg, mégsem kívánjuk - nem kívánhatjuk -, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert hiszen szavaink ellentétben állanak más oldalról származó nyilatkozatokkal. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínen a történteket, küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínére szakemberekből álló bizottságot, hogy meggyőződhessenek azokról a tényekről, amelyek az említett területen végbemennek.
Egyedül mi követeljük Uram, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk olyan döntésekre, amelyek a kérdés helyes ismeretéből fakadnak. Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha terület-változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe vett biztosítékok elégtelenek. Erősebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegen ajkú lakosokkal szemben mi is készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben ismeretes. A múlt tanulságai is kényszerítenek bennünket arra a feltevésre, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk és amelyet kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetőleg, ha ok ezen idegen uralom alá kerülnének.
Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számbajöhetnek és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indító okait kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták őket?
Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne.
Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak ettől a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai főfészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. A történelmi fejlődésnek azonban gátat vetett a Balkán-félszigeten a török hódítás és így az egyensúly ott nem állott helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg és amelyek bennünket már több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.
A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes fölrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóink és völgyeink rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.
A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanulságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem a véletlen, hanem a természet szavai beszélnek itt. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott egyedül Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt élőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse a felsőbbség önkéntes elismerését és a morális egybeolvadást egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiséggel szemben, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.
Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék.
Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyermekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterkélt rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövi veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.
Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlődést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. E területek alacsonyabb kultúrájú nép alacsonyabb fokú adminisztrációja alá rendelve, elszakítva ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel kapcsolatban újból virágzásnak indulhatnának, a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.
Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják, mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalataiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mind annak, ami meggyöngítené a nemzeti érzést és előidézte a munkanélküliség nyomorát. Ha Európának ebben a részében, amely még mindig közel áll a bolsevizmus égő fészkéhez, megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a munka újból való megkezdését, ezáltal csak a társadalmi béke veszélyei nyernek újabb tápot. Védővonalak tehetetlenek a járványok, különösen a morális járványok ellen.
Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják, mint döntő tényezőt, a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak, és amelyekben megjelölték a háború céljait.
Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nagylelkű törekvéseknek előörse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, amely a politikai szabadságok szülőanyja volt, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek a bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt az erkölcsi fölényt, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg, míg amaz megmarad.
Bízva ezeknek az eszméknek az erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk azoknak az eszméknek az őszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a győztes fegyvereknek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsősége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák.
Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg megjegyezni.
Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném hívni azonban figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül sürgős.
Mindenekelőtt a humanizmusnak egyik kérdése, a hadifoglyoknak kérdése áll előttünk.
A békeszerződés szavai szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja után történik meg. Kérem Önöket, Uraim, ne vegyenek tekintetbe egy formalizmust, amely miatt annyi ártatlan család szenvedhetne.
A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek a megoldásánál hivatkozom az Önök emberies érzésére; oly érzések ezek, amelyeknek még háborús időben is fölötte kell állnia a politikának.
Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi határozatokra vonatkozólag.
Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román megszállást kellett átélnie. Ilyen körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában - amint ezt a javaslat kimondja - felmondhatók lesznek, ez a fizetőképtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a győztes hatalmak is éreznék. Elismerem, hogy sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk időt engedélyeznek, de nem lesznek visszafizethetők, ha azonnal követelik azokat tőlünk.
Azt követelik továbbá tőlünk - és ez is igazolja, hogy mennyire célravezetőbb lett volna bennünket előzőleg meghallgatni -, hogy mi Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni. Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.
Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már az Önök képviselői részünkre kilátásba helyeztek.
Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték!
Néhány szót szólnék még olaszul is, hogy kimutassam mélységes tiszteletünket az olasz nemzet iránt. A magyar vér és az olasz vér nem ömlött mindig szemben álló táborokban: sokszor ömlött olyan harcmezőkön is, ahol a két nemzet közösen küzdött régi jogtalanságok ellen, a szabadságért.
Én ezeknek az emlékeknek védelme alá helyezem magamat avégett, hogy Olaszország olyan támogatásban részesítse jogos észrevételeinket - ha azok jogosaknak találtatnak -, aminőt az igazságosság elvei és Európa érdekei kívánatossá tesznek.
Elhangzott: 1920. január 16.
(Forrás: Wikipédia)
1.2.3. rész
Link
Link
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-06-02 21:14:28, szerda
|
| |
| |
TRIANON
1920. június 4. Magyarország történelmének legnagyobb tragédiája, a világ történelme szégyeneinek az egyik legnagyobbika.
A tatárdúlás, a törökvész, a Habsburg-uralom nem tudott olyan kárt okozni ennek a csodálatos népnek, mint amit Trianon okozott.
Az említett és nem említett, minket ért tragédiák valahol megmagyarázhatóak, Trianon nem. Hogy ott mi történt és miért történt, pontosan tudni nem lehet.
A végeredmény: megbüntettek egy olyan népet, amely az összes között a legártatlanabb volt. Olyan büntetést szabtak ki, amelyet sem előtte, sem utána nem alkalmaztak ilyen mértékben, szétszedték az országot, területeinek nagy részét olyan népek kapták meg, mint a köpönyeg-forgató Románia.
Az ügy előzményeihez tartozik a Honfoglalás-kori Magyarország, mert itt ismeretlen fogalom volt az alá-fölé rendeltség. Az akkori, hűbéri Európának ez nem tetszett és - az ő szemszögükből nézve, érthető módon - ezt mindenképpen el akarta pusztítani. A jó példa ragadós és senkinek sem hiányzott a szolgák lázadása, akik ugyanilyen jogokat próbáltak maguknak kivívni.
I. István megnyitotta az ország határait a nemzetiségek előtt, mert úgy érezte, hogy ez adja a nemzet erejét. Jöttek hát szépen a különböző nációk, csak a testvér népek nem jöhettek, mert az egyház őket ,,pogánynak" minősítette. I. István adómentességet adott az idegen népeknek, miközben a magyarokat jól megadóztatta. Kérem, ha érzéki csalódást éreznek és hirtelen azt hiszik, hogy a mostani időkről írok, leszögezem: nem! I. István idejéről van szó.
1241-ben tragikus események történtek. A tatárok meg akarták hódítani Európát és ehhez IV. Béla segítségét kérték, magyarul szövetséget ajánlottak, mint testvér népnek.
IV. Béla ezt visszautasította, a végeredmény ismert. 1241. Muhi puszta. A Magyar nép egyik legnagyobb tragédiája. A szövetség helyett védtük Európát.
1526-ban ez a felhígult, de még mindig csodás nép nem engedte a törököket átvonulni az országon, pedig ők csak ezt kérték. Nem. Mi védtük nyugatot. A törökök háborúja nem ellenünk, hanem a Habsburgok ellen irányult.
Ha elfogadjuk a szabad átvonulást , nincs 150 éves török uralom és nincs többszáz éves Habsburg elnyomás. Igazán hálásak voltak a Habsburgok. Mi is nekik, mert a jelen időkben is világsztárokként kezeljük őket, mintha a legnagyobb jót tették volna velünk.
Érdekes nép vagyunk, az biztos.
Persze a betelepítés I. István halála után sem szűnt meg és tartott 1920-ig, sőt tart még azóta is. Amint láthatjuk, vendégszeretőek is vagyunk.
Ezek a vendégek anyaországi segítséggel a legkülönbözőbb hazugságokat terjesztették rólunk, a nacionalista, soviniszta jelző ezek közül az élen járt. A rágalmazási hadjárat ellen sem a Habsburgok, sem a ,,magyar" király nem lépett fel.
1920-ban Ausztria egy 900 éves egyezményt szegett meg mikor az Őrséget /jelenleg Burgerland/ magának követelte. I. István felesége a német - római császár lánya, Giesel, úgy szerepel az okmányokban, mint kezesség, biztosíték, annak a biztosítéka, hogy cserébe a bécsi medencéért a németek ellenünk soha, semmilyen területi követeléssel nem lépnek fel. Ausztria ezt az egyezményt szegte meg, amikor szövetségese ellen fordult ezzel a területi követeléssel.
De hát ez csak egy csepp a tengerben, mert a területi követelések nagyobb része nem függ össze az osztrákokkal.
Mi vezetett hát Trianonhoz?
Nagy-Magyarországot szoros gyűrűbe fogta a lengyel, cseh, morva, osztrák, német, délszláv népek özöne. A magyar terület kettéosztja a szlávokat és megakadályozza egy egységes és hatalmas birodalommá válását. Ezért hát a nagy gyűlölet.
Aztán Trianonnál megalakul Csehszlovákia de a tótok és csehek közötti hatalmas ellentétet soha nem sikerül megoldani, hiába köti össze őket a pánszlávizmus eszméje.
A végeredményt tudjuk, 1992-ben szétesett az egész, a többi, kényszerrel összeboronált országgal együtt, mint pld. Jugoszlávia.
A cseheknek óriási szerepük volt a Trianoni tragédiában, mert Masaryk és Benes nélkül talán ez soha nem történt volna meg. Masaryk egyetemi, Benes pedig gimnáziumi tanár volt. Kramal Karel, elismert cseh politikus szerint: ,,Benes olyan eszközöket használ a politikában, amelyeket minden erkölcsös ember a legélesebben elutasít."
Politikájuk lényege az volt, hogy a közép-európai népeket egyesíteni kell, cseh vezetéssel. Ebben az egyesült közép-Európában Magyarország nem létezik...
Ki döntött Trianonban ? - ez a legfogósabb kérdés. Miért tűrték el a legnagyobb hazugságokat is, szemrebbenés nélkül? Miért változtatta meg Wilson elnök két évvel korábban tett kijelentéseit, melynek lényege, hogy a háborúnak nincsenek győztesei és vesztesei és a hovatartozást népszavazással kell eldönteni.
Miért nem fogadták el 1917-ben az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójának különbéke ajánlatát? Nem volt szabad elfogadni? Lehet, hogy a végső cél magának a Monarchiának a felszámolása volt?
Nem hiszem. Ha valaki olvasott az Illuminátusokról, akkor egyértelművé válik, hogy az ő céljuk minden esetben a háború /háborúk/ elhúzódása volt és az a mai napig is így van. / Vetés füzetek 1. 1995 január. Az Illuminátusokról szóló eredeti művet a Christian Defense League - Keresztény Védekezési Liga adta ki. Címük: P.O.Box 449. Arabi,LA 70032 USA./ Tekintve, hogy megalakulásuk óta nem titkolt céljuk egy világkormány megteremtése, ennek érdekében semmitől sem riadnak vissza. Pénzügyi hátterük biztosított, hiszen a Rothschild Ház áll mögöttük és az áldozatok nagysága és száma nem számít. Ők pénzelték és szervezték meg a Francia forradalmat. Érdekük volt, hogy mozgásban tartsák a gyarmati háborúkat, hogy ezek gyengítsék a Brit Birodalmat.
1789-re, az Illuminátus-rend megszervezője, Adam Weisshaupt /neve alapján a származását nem nehéz kitalálni / megparancsolta, hogy szervezzék meg a francia forradalmat is. Ezt még az sem akadályozta meg, hogy 1784-ben egy Zwack nevű német író kiadott egy könyvet az Illuminátusokról, melyben részletesen leírta a forradalom kirobbantatásának a tervét és azt futárral elküldte a francia illuminátusok főnökének, Robespierre-nek, akit Weisshaupt a forradalom tüzének a szításával bízott meg.
A futárt, aki a könyvet vitte, villámcsapás érte, amikor Párizs felé vágtatott. A rendőrség megtalálta nála a felforgató jellegű írást és azt átadta a hatóságoknak. Az anyag tanulmányozása után a rendőrség parancsba kapta, hogy tartsanak házkutatásokat Weisshaupt újonnan szervezett Grand Orient páholyainak hivatalaiban és a tagok lakásain. Itt újabb bizonyítékok kerültek elő, melyek lényege a háborúk és forradalmak létrehozása, a világkormány megalakításáért és ennek feje maga Rothschild lenne.
1785-ben a bavariai kormány betiltatta az összes Grand Orient páholy hivatalát, az illuminátusok működését és 1786-ban közzétették az összeesküvés tervét: ,,Az Illuminátus Rend és a szekta eredeti írásai" címmel. Ezt megküldték az Európai kormányoknak és a vallási vezetőknek, de a Rothschildok hatalma akkora volt, hogy senki sem vette ezt komolyan. Sajnos a helyzet a mai napig sem változott.
Ha a kommunista szót hallja valaki, mindenre gondol, csak arra nem ami valójában történt. Az 1850-es évek elején egy Angliából érkezett illuminátus , Right, New Yorkban arról beszélt, hogy a nihilistákat, ateistákat és más felforgató csoportokat egy közös táborba fogják szervezni, akiket majd kommunistákként fog megismerni a világ!!!
Marx és Engels az illuminátusok pénzéből megírták ,,A tőké"-t és a Kommunista Kiáltványt az angliai Sohoban. A kommunizmus nem ideológiai alapon szerveződött, hanem az illuminátusok megrendelésére, félelemkeltésre.
Időközben Karl Ritter német egyetemi professzorral megíratták az ,,Antitézis"-t. Úgy gondolták, hogy az egymással ellentétes ideológia az embereket két táborba osztja, akik majd egymással harcolva önmagukat semmisítik meg. Karl Ritter munkáját - annak halála után - Nietzsche folytatta, amelyből kifejlődött a fasizmus és később a nácizmus.
A folytatás nyilván mindenkinek ismerős, az első és második világháború.
A Franciaországban történt futárbaleset után természetesen kénytelenek voltak az Illuminátusok egy kicsit óvatosabbá válni és újabb neveket kitalálva folytatták tevékenységüket. Az egyik ilyen szárny a szabadkőműves páholy lett. Az illuminátusok egyértelműen keresztény-ellenesek voltak, ugyanez nem mondható el általánosságban a szabadkőművesekről, de egyes ágairól viszont igen. Ezekbe az ágakba tömörültek a szabadkőművesek.
1859 és 1871 között az illuminátusok akkori vezetője Albert Pike kidolgozott egy katonai tervet három világháborúról, forradalmakról, mert meg volt arról győződve, hogy ez közelebb viszi az illuminátusokat végső céljuk eléréséhez, az ,, egy világkormányhoz".
A kártyát nagyon jól keverték, mert látszólag össze nem függő események, mint pld. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, ki tudott kirobbantani egy világháborút.
Semmi más nem kell hozzá, csak a kommunizmus, nácizmus, cionizmus eszmeisége, melyek önmagukban is mind zavarkeltőek és úgy táplálják a háborúkat, forradalmakat, mint az anyatej.
Az első világháború célja a cárizmus elpusztítása volt Oroszországban. Amennyiben itt a kommunizmus győz, azt fel lehet használni a többi kormány megdöntésére. A kommunizmus viszont ragyogó alkalom a kereszténység felszámolásához.
Hát így érkeztünk el Trianonhoz.
Az leírtak függvényében már nem is olyan nehéz egy kicsit kombinálni, hogy rájöhessünk arra, miért is változott meg Wilson elnök véleménye 2 év alatt.
Amikor az Amerikai Egyesült Államok belépett az I. Világháborúba, annak rögtön vége is lett, hiszen a már említett ígéretek szerint nincs győztes és vesztes, népszavazáson kell eldönteni a hovatartozást.
Ehhez képest népszavazást soha nem tartottak, a legszemenszedettebb hazugságokat is szemrebbenés nélkül hallgatták. Ezután már nem számított semmi, hiába tette közzé elképzeléseit korábban Wilson elnök 14 pontban.
A legnagyobb hazudozó Bratianu volt, aki a Négyek Tanácsa előtt olyanokat mondott, amit valószínűleg ő sem hitt el. De a történet itt már egész másról szólt.
1918. november 3-án a tűzszünet megköttetett Weber tábornok /monarchia/ és Diaz tábornok /Szövetségesek/ aláírásával és ez Magyarország részéről a háború befejezését jelentette.
A tűzszünet után a szerb hadsereg megszállta a Szerémséget, a cseh katonaság pedig számos felvidéki Magyar várost foglalt el. December 17-én a románok engedélyt kaptak az Antant-tól, hogy a demarkációs vonalat észak felé átléphessék. A Károlyi- kormány hiába tiltakozott. Ennyit ért egy tűzszüneti egyezmény.
Maga Trianon pedig a leírtak szellemében talán már nem is akkora talány.
Wilson elnök szabadkőműves volt és nyilván fontosabb volt alávetnie magát a Szabadkőműves Kongresszus határozatainak, mint kiállnia elvei mellett.
Ha az illuminátusok működését nézzük, akkor Trianon törvényszerű volt.
Nemcsak a Magyar Nép, hanem Isten ellen is egy olyan bűntettet vittek véghez, amelyik megtorlatlanul nem maradhat. / Nem visszavágásra, erőszakra gondolok!/
Isteni segítség nélkül ezt ma már helyrehozni lehetetlen.
De hát a céljuk is ez volt. Amíg ez az állapot fennáll, nem lesz igazi béke a szívekben.
A bitorlók nagyon jól tudják, mit követtek el, a félelem mindig ott ül a szívükben.
Nem véletlen, hogy azóta is minden miniszterelnökünk kijelentette, hogy tiszteletben tartja a határok sérthetetlenségét. Mindig nyugtatni kell azokat , akik elrabolták földjeinket, megnyomorították népünket, szolgaságba taszították, lassú kínhalálra ítélték.
És természetesen azokat is, akik ennek létrejöttében döntő szerepet vállaltak.
Ezek után érthető, hogy miért van olyan csend e témában. A Holocaustot naponta emlegetjük, naponta hivatkozunk rá, de Trianonról mélységes csend van. Azok, akik a főszerepet játszották, hallgatnak, mintha a legmélyebb igazság vezérelte volna őket a döntés meghozatalában. Biztos vagyok abban, hogy Amerikában a legszélesebb néptömegeknek halvány elképzelésük sincs Trianonról és Wilson elnöknek abban játszott szerepéről. Óvatosan fogalmazva, az amerikai nép nem tartozik a kedvenceim közé, de végigolvasva az illuminátusok tevékenységét, a nagy néptömegek közelebb kerültek a szívemhez, mert ők is csak áldozatok.
A pénz - hatalom. Akinek a kezében van, az a világ ura lehet, ha ügyesen csinálja.
A történelem ismert. Az I. Világhaborút követte a második, a világ azóta is forrong.
De hát ez a cél. Az ENSZ megalakult, a szálak kezdenek rendeződni. A világkormány ideája elérhető közelségbe került. Még szítani kell az ellentéteket, állandó forrongásban tartani a világot és a terv megvalósul - ha hagyjuk.
Ez az anyag - melyből az Illuminátus Rend tevékenységét feldolgoztam - 1995 januárjában jelent meg. Azóta történt egy olyan dolog, amelyik nemcsak Amerikát, de világot is megrendítette. 2001. szeptember 11-e, az ikertornyok, a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadás. Jelenleg, miközben ezeket a sorokat írom - a világ tiltakozása ellenére - közel kerültünk az Irak elleni támadáshoz.
Kérem gondolják végig, hogy a leírtak alapján mi lehet a mozgató-rugó.
Végezetül tisztáznunk kell, hogy mi várható Trianonnal kapcsolatban. A napokban néztem a TV-t /2003. februárja van/ és láttam egy műsort, amelyben a volt MDF kormány miniszterelnöke beszélt. Trianonnal kapcsolatban azt mondta, hogy a békeszerződés felülvizsgálata most nem időszerű!!!
Hát akkor mikor? - kérdezem én. Az elmúlt 82 évben soha sem volt időszerű, most sem az, akkor mikor? 5 év múlva, 10 év múlva?
Ha így állunk hozzá, akkor lássuk be - sohasem!
Egyszer el kell kezdeni, mert ha nem, akkor tényleg azt kell mondani, hogy sohasem.
Hála Istennek, úgy érzékelem, hogy egyre nagyobb a tábora azoknak, akik változtatni szeretnének. Ezt a gyalázatot meg kell szüntetni és ehhez, amint említettem Isteni segítség kell. De ne felejtsük el, hogy a Jó Isten csak akkor segít, ha mi a saját részünket hozzátesszük!
A remény hal meg utoljára, szokták mondani.
Nostradamus jóslata ezzel kapcsolatban így hangzik:
Az Erdőn túl él az ország jobbja,
de számában kisebbik része,
földjét az erősebb elrabolja,
ezeregyszázból NYOLCVAN évre.
Már csupán nyelvében él, de él még,
s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak,
az ő küzdelmük hozza el a békét
és egységet minden magyaroknak.
/Nostradamus Hungaricus, 90.sz. jóslat./
Bizonyára Önöknek is feltűnt, hogy a nyolcvan év letelt.
Semmi más dolgunk nincs, mint beteljesíteni a jóslatot.
Segíts magadon, az Isten is megsegít!
Mindenkinek el kellene olvasni sorról-sorra mindazt, ami Trianonnál történt, mert meggyőződésem, hogy mi, Magyarok sem ismerjük pontosan az eseményeket, márpedig ma nemcsak az iskolai tananyagban olvasható, leegyszerűsített, nesze semmi, fogd meg jól érhető utól, hanem a teljes igazság!
Kristóff Zoltán
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-06-02 21:03:00, szerda
|
| |
| |
TRIANON - EGY GYALÁZATOS DIKTÁTUM
VESSZEN TRIANON!
Emlékezés Trianonra, 1920 június 4-re, Magyarország keresztre feszítésének napjára
írta: Dr. Padányi Viktor: Megjelent: Egyetlen menekvés c. Könyve 143. oldalán
"A békediktátum vezetői az aláírás időpontját június 4-én délelőtt 10 órára tűzték ki.
Az ország hangulata nyomasztó volt, a sajtó hangja levert, rezignált,drámai. E sorok írója soha nem fogja elfelejteni a mindenből viccet csináló, mindent kigúnyoló pesti humor jellemző produktumát, a Borszem Jankó vicclapot, amelynek június 3-i száma az első oldalon egy egész oldalas rajzot hozott. A rajzon lehajtott emberfők ezreinek tömege, az előtérben egy asztal, rajta egy papírlap s azon egy tollat tartó kéz. A kép aláírása ez volt: "Aláírjuk-e?" Vicclap karton soha még patakzó könnyekben ilyen sikert nem aratott.
A kormány június 4-én katonai készültséget rendelt el az összes csapattesteknél, csendőr összpontosítások történtek és a városokban a rendőr őrszemeket megkettőzték.
Rádió akkor még nem volt. Párizzsal állandó telefon összeköttetésben állt Budapest. A nagy lapok kiadóhivatalai előtt tömegek lesték a kirakatban időnként megjelenő hírközleményeket. Az utcák reggel óta valami furcsa nyugtalansággal voltak tele. Minden arcon szorongás, a tekintetek fáradtak, üresek, mint a halottasházaknál virrasztás után. Még a szokott utcazaj is tompább volt, mint máskor.
Tíz óra után egy-két perccel jött a végzetes hír, és akkor megkondultak a harangok, előbb Pesten, majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hoszat tartó harangozással temették múltjukat és jövőjüket.
Budapest percek alatt feketébe öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak, gyerekek mentek az az utcán patakzó könnyekkel, nem egyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég felé, hangosan átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta:
Az utcákon ismeretlen , egymást soha nem látott emberek borultak egymás nyakába, a terek padjain zokogókat vettek körül vigasztaló emberek és az állandó és szakadatlan harangzúgásban rohant bele a gyászba és kétségbeesésbe ezer pesti rikkancs. A lapok gyászkeretben, mindenki mohón olvasta, amit úgyis tudott, mindenkiben fellángolt a tehetetlen düh, csoportokban vezércikkeket olvastak fel hangosan... A Múzeum-téren elkezdték a himnuszt énekelni... és a harangok kongtak, kongtak szakadatlanul, szinte elviselhetetlenül.
A templomok gyorsan megteltek síró emberekkel, hisz a kétségbeesés mélyén mindnyájan Istenbe próbáltunk kapaszkodni, papok mentek fel a szószékre megkísérelni a lehetetlent, vigasztalni ott, ahol nem volt vigasztalás
A vidéken ugyanez volt a kép. Harangkongás, gyász és kétségbeesés mindenütt. Néhány ökölcsapáson, kisebb verekedésen kívül rendzavarások nem fordultak elő, hiszen az összes italmérések zárva voltak és minden közbiztonsági intézkedés megtörtént. Csak a harangok kongtak 10 órától kezdve mindenütt, minden városban és minden faluban két órán keresztül.
E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig.... és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt:, és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kivülrôl behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott:
Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.
Nagymagyarország keresztre feszítésének napja volt: 1920. június 4."
A történelem e tragikus eseményét, Trianont ne kapcsoljuk össze a gyásszal, mert a könnyek sehová sem vezetnek, a kesergés nem segít. Helyette az összetartozás tudatát hívjuk elő önmagunkból. Azt a nemes érzést, amely segít egymásnak túlélni, meghaladni a nemzet bánatát. Trianon összeköt bennünket. Utolsó közös emléke a nemzetnek.
Együtt vagyunk június 4-én is, emlékezve a trianoni békediktátumra.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-06-02 20:39:57, szerda
|
| |
| |
TRIANON
Szomorú és egyben tragikus, hogy 90 évvel a trianoni békediktátum kényszerű aláírása után még mindig nincsen konszenzus Trianon kérdésében. A jobboldalisággal egyáltalán nem vádolható Illyés Gyula fogalmazta meg, hogy "magyar az, akinek fáj Trianon". Egyetlen nemzet sem törődne bele abba, ha elcsatolnák területének 71,4%-át, lakosságának és különböző javainak döntő részét. Minden erőnkkel küzdeni kell a határon kívül rekedt magyarságért, kettős állampolgárásgukért, területi autonómiájukért (Székelyföld, Dél-Felvidék, Délvidék stb.) Nem szabad relativizálnunk Károlyi, Linder és a többi polgári demokrata nemzetrontó szerepét, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egyesek piedesztálra emelik őket. Még kevésbé kell a szlovákok, románok, szerbek etc. "érzékenységének" primátust élveznie a magyar nemzeti érdekekkel szemben. Mi már akkor is lesütjük a szemünket, ha szóba kerül az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, őrvidéki magyarság, a szlovákok pedig lovas bohócnak titulálják Szent Istvánt, az egekig magasztalják Ján Slota szélsőségesen soviniszta szlovák pártvezért, Kolozsvárott évekig polgármester lehetett Funar, Fico évezredes szlovák állami impériumról értekezhet, a mesterségesen kreált kisantant utódállamok prominensei kényük-kedvük szerint hamisítják meg a történelmet, minden rendelkezésre álló nemtelen eszközzel támogatják a tősgyökeres, ám kisebbségi létbe szakadt magyarság elméleti és gyakorlati jogfosztását, emberi mivoltuk ellehetetlenítését - és nekünk ehhez még csak egy szavunk sem lehet?!
Negyven év masszív internacionalizmus és 19 év kozmopolitizmus után végre rá kell világítanunk a magyar igazságra.
"Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás."
/Declassé/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2010. Június
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | |
| 28 | 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
56 db bejegyzés |
| e év: |
449 db bejegyzés |
| Összes: |
4845 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (21)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (0)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (151)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (146)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (71)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Ö (0)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 4068
- e Hét: 18163
- e Hónap: 57984
- e Év: 235859
|
|
|
Offline
