Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Isten ajándékai
  2014-07-20 22:09:08, vasárnap
 
  Csilingelő gyermekkacaj töltötte be a derűs reggelt. Két kislány az étkezőasztalnál, édesapjuk által készített vajas zsemlyét majszolgatta, matricás bögréjükben illatos kakaó gőzölgött. A gyerekek felváltva kérdezgették édesapjukat, aki két falat között válaszolt nekik. Így készültek az ikrek mostanság reggelente az óvodába. Az asztal végén kényelmes etetőszékben aranyhajú, göndör fürtös kisfiút etetett az édesanyja.
A falon csillogó fényjátékkal incselkedett a napsugár, a gyerekek szórakoztatására. Békés harmóniában a szeretet sátra alatt készülődött a család a szorgos hétköznapokra. Alig egy éve költöztek a társasházi lakásba, ideiglenes otthonukba.
Barátsággal próbálkoztak a szomszédok közelébe férkőzni, azonban csak a köszönésig jutottak el, mivel mindkét oldalról becsukódott az ajtó, amikor megnyílt az övék. Nem értették, mi lehet az oka, miért nem akarják őket megismerni? Egy vasárnap délután, aztán meg tőrt a csend, csöngetett a szomszéd olyan hosszan, mintha a csengőhöz ragadt volna a keze. Pihenni szeretne, zavarja a rögtönzött koncert ordítozta.
- Milyen hangversenyre tetszik gondolni? -kérdezte tágra nyílt szemmel, higgadtan az édesapa.
- Ne játssza meg magát, a zenebonáról beszélek. - folytatta a férfi.
- Értem, talán a két fuvola hangjára tetszik gondolni. Átmegyünk a másik szobába, ahonnan biztosan nem fog áthallatszani, és elnézést kérek - válaszolta mosolyogva, majd szívélyesen megkérte a dühtől vörösödő fejű vendéget, tisztelje meg őket a látogatásával.
- Nem érek én rá magukkal kokettálni, vegye tudomásul, ha még egyszer hangoskodnak, szólok a tulajdonosnak, úgy kipenderíti az egész bagázst, hogy a lábuk sem éri a földet! - sziszegte fenyegetőzve.
Alig pár nappal később, a másik szomszéddal való találkozás döbbentette meg, amikor a lányokkal hazafelé tartott az oviból.
- Jól láttam, a felesége megint terhes?
- Nem tetszett jól látni. - válaszolt a férfi csendben, a gúnyos megjegyzésre.
- A feleségem nem terhes, Ő áldott állapotban van, Isten ajándékát hordja a szíve alatt.
- Mai világban ennyi gyereket világra pottyantani. Hm, biztosan a családi pótlék miatt, dolgozni sem akarnak, csak főállású anyaként lébecolni... -vetette feléjük fogai között, de jól hallhatóan az öregasszony.
- Isten áldja asszonyom. - volt a válasz.
A gyerekek illedelmesen ,,kezit-csókolommal" köszöntek el, a még mindig motyogó asszonytól.

Boldog várakozással teltek a napok, hetek, hónapok Mindenórás lett a kismama. A családfő is szabadságát töltötte, ha menni kell a kórházba, a gyerekek mellett helyt tudjon állni. A kicsik anyukájuk pocakját simogatták, beszéltek a kistestvérhez, kérték, siessen már, itt az idő, ne várassa őket tovább. Éppen a reggelinél tartottak, amikor megszólalt a telefon. Az édesapának indulni kellett szolgálatba, helyettesítőjét infarktus gyanújával kórházba szállították. Nem tehetett mást öltözködni kezdett. Az ő feladatát más nem végezheti. Talán abban a pár órában nem történik semmi. De, ha mégis? Futott át asz agyán. Egy barátot, barátnőt lehetne megkérni, de kit? Ilyenkor már mindenki dolgozik. Az aggodalom befészkelte magát a gondolataiba. A lányok is izgatottak lettek, nehezen indultak az oviba. Hiába nyugtatta a kismama őket, nem lesz semmi baj, nincsenek jósló fájásai, megvárja a baba, még hazaérnek. Az apa látszólag megnyugodott, de ahogy az ajtót becsukta maga mögött, nyugodtsága rögvest elszállt.
Szemben jött velük a szomszédasszony, a férfi udvariasan megkérdezte tőle.
- Nem kérhetném meg, legyen szíves becsengetni két óra múlva a feleségemhez, megkérdezni, minden rendben van-e?
Igen sután hangzott a kérés, de nem bánta, hiszen segítséget remélt.
- Miért, már annyira van, akkor miért hagyja magára? -kérdezte
gúnyosan.
Magyarázkodni kezdett, de az idős hölgy meg sem hallgatta, rávágta azonnal.
- Nem, nem érek rá semmire, a barátnőmet várom.
Ellentmondást nem tűrő hangon zárta le a beszélgetést, és ott hagyta őket.
Ólomlábakon ballagtak az órák, a férfi minden szirénahangra összerezzent. Amint volt pár perce, azonnal hazatelefonált. Szolgálat után igen csak szaporázta a lépteit. Időben érkeztek. Este megkezdődtek a fájások, éjfélre megszületett a kisfiú, kicsattanó egészségben.

Két hónappal később, talpig feketében megjelent a szomszédasszony az irodában. A templomba sógornőjével érkezett, testvére temetésére gyászszertartást rendeltek.
Amint felismerte a lelkipásztort a szomszédjában, zavart magyarázkodásba kezdett.
- Nem tudtam, hogy..., nem járok istentiszteletre, szegény uram nem volt vallásos, aztán elszoktunk, most a testvérem kívánságát teljesítjük, nézett az özvegyre, aki csak bólogatott.
- Nincs semmi baj asszonyom, nem értem miért magyarázkodik. Az elhunyt kívánságát alázattal kell fogadni, és alázattal kell teljesíteni. Mikor lesz a temetés? -kérdezte, és már is témát váltott.

Félévvel később dobozoltak, a lelkészlakás felújítása elkészült, híre ment, hogy költöznek. Egyik kora este csengettek, a baloldali szomszéd férfi toporgott az ajtó előtt, kezében egy csokor virággal, és pár tábla jó minőségű csokoládéval, mögötte szorosan az öregasszony egy tányér, gőzölgő, fahéjillatú almás rétessel a kezében, babalátogatóba, és egyben elköszönni érkeztek.

Először az öregasszony szólalt meg, látva a csöppséget, amint jóllakottan, boldogan alussza álmát, melyet testvérei őriznek. A gyerekek suttogva beszéltek, ne hogy kis öccsük felébredjen.

- Tényleg Isten ajándékai. - jegyezte meg békésen az asszony.
- Igen, azok, szép család, és milyen szépen fuvoláznak a lányok. Kár, hogy elmennek, már úgy megszoktam a gyerekhangot, és a hangszer varázsát. - hajtotta le a fejét szégyenlősen a másik vendég.

Lélek Sándorné
  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Matató csendben
  2014-07-20 22:03:31, vasárnap
 
  Délelőttbe fordult a reggel, ideje lenne felkelni, de nincs hozzá kedve. Nehéznek tűnő végtagjait nem tudja mozdítani ma is ágyban marad. Szemeivel hunyorog és dühös a beáramló fényre amely a redőny résein át beszűrődve, arany csíkokat fest a szoba falára. Csendre és sötétségre vágyik. A fenébe! Megint korog a gyomra, pedig nem éhes rágondolni sem tud a falatra. Szájában keserű ízt érez ami undort kelt benne, tegnap is így volt torkában mintha gombóc nőne.
Ugyan minek az élet, ha nincs jövőkép és fájó a múlt? Ismét megjelennek, nem hagyják békén futnak a képek a csukott pillái mögött s vágnak, szúrnak a szavak, majd jön a zuhanás, a sötét verem, a film elszakad. Vége! Harminc év szolgálat után menni kellett csak úgy ki a semmibe. Ötven körül, ugyan kinek kell olyan munkaerő, akinek fáj a térde, ha jön a front, és migrénje lesz egy nehéz hét után...

Hét hónapja mondták ki az felette az ítéletet nincs szükség a munkájára. Zavaros magyarázatból készítettek szózuhatagot, amelyből annyit jegyzett meg, átszervezés, átalakítás, leépítés, és az angol nyelvismeret hiánya.
Azóta egyfolytában járta a hivatalos utat, munkát keresve, semmi tényleges, csak ígéret, az is óvatosan. Odáig jutott akár a ,,szürkével" is próbálkozna, de a ,,feketének" is örülne, csak lenne valami annak ellenére, hogy mindig törvénytisztelő polgárként élte az életét.
Megrettent nem csoda, hiszen jöttek a csekkek a tartalék fogyott a végkielégítésből ennyire futott. Kiürült a pénztárca, a speiz és a fiola. Minden üressé vált, a levegő megállt, megfagyott a remény.
A kétségbeesés elől menekülve megpillantotta az egyetlen nyugalmat, ígérő helyet, az elterülő francia ágyat. Hány éve birtokolja egyedül a páros fekhelyet? Hasított belé a felismerés. Valaha forró ölelések, hajnalig tartó beszélgetések színhelye a boldogságuk bölcsője volt, ma már fekvő alkalmatossággá silányulva kínálta magát. Pedig ebben heverészve, tervek születtek vidám kacagással, ezt irigyelte el tőle a halál, mikor elrabolta a másik felét, a párját.
Átvirrasztott könnyes éjszakákon csak a csend ölelte át, de az életnek mennie kellett tovább, mikor felderengett a hajnal csörgött az óra jelezve, a munka várja.
Az idő gyógyír lesz vigasztalták sokan, nem hitte, de bízott benne, hogy a fájdalom ott legbelül, egyszer enyhülni kezd. Évekkel később magányát a félelem váltotta fel a rohanó idő sűrű barázdát szántott a szeme köré, és meggyötörte testét, lelkét. Mi lesz vele egyedül, ha baj éri, egy pohár vízért kinek kiált?
Voltak körülötte sokan kik többre vágytak egy baráti szónál, de mindenkit elutasított. Egy valaki nem tágított és a bajban lett támasza, kísérője, így esett meg, hogy egy új kapcsolatba belement.
Keresve, kutatva az ölelésekben a régit, nem lehetett boldog. Egy ideig vágyta a másik közelségét, bőrének érintését, remélte hátha egy mozdulatban szikrát gyújt és a mindent elsöprő vágy tüzét fellobbantja. Később feladta. Elfogadta az életben mindaz amit a párjától megkapott, csak egyszer adatott meg az életében. Kihűlt szikrából nem lett tűz soha így egyedül maradt. Munkába ölte felesleges energiáját, biztosra ment így abban a legjobb lett. Ívelt a pályája fölfelé az elismerés sem maradt el jöttek a kitüntetések, a neve mindenhol elhangzott, hol számított a szakma. Kritikáját mindig magával kezdte, így tekintélye soha nem csorbult. Beosztottait nem különböztette meg nem volt kedves és kedvesebb, csak jó munkás, vagy fejlődni képes így hívta azokat, akiket még segítenie kellett, hogy teljesítsenek. Számítani lehetett rá nem csak a munkában, emberségében is. Kiállt a gyengék mellett biztatta őket, nevelt és oktatott, még mindenki fel nem zárkózott.

Nem nézte jó szemmel az éles szemű, de gyenge képességű új főnöke kinek a sorrend, másképpen állíttatott. Kiváló számára az lehet ki behízelgő, képmutató, munkáját hangoztató, elveit a helyzethez igazító beosztott. Érdekellentétek feszültek kettejük között az eltérő értékrend miatt és komoly ellentét kezdődött. Jutalom osztási vitájuk a karrierjét kettétörte.

A főnök kedvence készen állt hátába tőrt döfött a helyére pályázott. Maga köré gyűjtötte a gyenge jellemeket, státuszt ígért nekik, kinevezést és fizetésemelést, így a falka bővült támadásba lendült. Az álnok, teliholdas éjszaka randevúra hívta a vezért. Megbabonázta kéjes üvöltésével a falkába csalta. Mire a fogyó hold kifliformát öltött vicsorgó fogakkal, tépő körömmel az áldozatukra lecsaptak.
Égő sebei fájnak, sajognak a lelke összetört cserepei apró darabokba hullva szétterülnek a reménytelenség, kilátástalanság zsákutcájának térképe előtt. Nem tudja, mit tegyen, hova induljon. Haja kócos, szeme karikás kezét emelni nem tudja, nincs miért, kiért, már imára sem kulcsolja napok óta.
Csak azt a kaparást ne hallaná az ajtó felől! Még idegesebb lett, mi vagy ki lehet az, aki halálvágyas semmittevését zavarni meri? Matató csend? Hiszen a csendnek az a feladata, hogy néma legyen, mégis megtörni, hogy meri? Nem kel fel, minek is tenné, nem rá tartozik, milyen zaj honol az ajtón kívül. Aludni próbál, nem megy, már nyúlna, a gyógyszere után kezével tapogat, az üvegcsét leveri, rettentő dühös lesz magára, mégis fel kell kelni meg kell tenni, de nem akarja. Telnek a percek, megpróbálja hason fekve elérni a pirulát, egy centi és övé a győzelem nyújtózkodik tovább, a poharat leveri, a hideg víz a nyakába borul. Káromkodik. Megdöbben, most hallja először a saját szájából ezt a hangot, ez nem lehet, mi ez, hát már idáig süllyedt?
Nem gondolja tovább kikecmereg. Lesötétített szobában a szétdobált cipőjébe botlik, majdnem elesik, kitámolyog a mosdóba a tenyerében szorosan fogja féltve őrzött kincsét, az utolsó szem tablettát. Beveszi.
A bejárati ajtó felől már nem csak kaparást-matatást hall, hanem olyan nyüszítés félét. Na, most aztán elég nem hallgatja tovább, azonnal véget vet ennek, kóvályog tovább. Ahogy közeledik a bejárathoz a hangok erősödnek. Kinyitja az ajtót, semmit nem érzékel a betóduló napfény elvakítja áll egy pillanatig a szemét dörzsöli, nem lát semmit. Az ajtót ismét magára zárja. Menne vissza az ágyba, de egy szőrmók útját állja. Nézi bambán, majd lassan felismeri a kiskutyát, aki lábára hajtja fejét és apró puha nyelvecskéjével jelzi köszönetét a befogadásért. Villanyt gyújt, az állatot felemeli, belenéz szomorú barna szemébe, segítségkérést olvas ki belőle. Gyorsan felöltözik, lemegy a boltba. Kutyaeledelt vásárol a legjobb fajtából. Ha már a boltban van magának is vesz harapni valót. Hirtelen éhség tőr rá ismét korog a gyomra. Végül tele lesz a kosár. Gondolataiban már állatorvost keresi, kivel a védőoltásokat beadatja.
Mire visszatér, a kiskutya békésen alszik az előszoba fogas alatt levetett papucsán. Óvatosan lépdel, nehogy felébressze, keres két tálat, egyikbe a konzervből tesz, a másikba vizet és a sarokba teszi. Kávét főz, jó erőset fel kell ébrednie, sietni kell nyakörvre, szíjra van szükség, mert sétáltatni abban lehet, aztán irány az orvos.
Nem olcsó mulatság ma egy kutya jól tudja, neki is kevés van, de azt megosztja, majd csak meglesznek valahogy.
Ha dolgozni jár újra, reggel sétálnak nagyot, napközben jó időben ellesz a kis udvaron. Vége a pihenésnek, feladatot kapott, ha már befogadta felelősséggel tartozik iránta.
Melegség járja át a szívét, lefetyelést hall az előszoba felől, amint odatekint, elmosolyogja magát hosszú hónapok óta először. Két nagy fület látott a tál mellett és egy fekete szőrgombócot, meg is kapta a nevét rögtön Füles.
Nem kereste ki tette be a házba, az is lehet, hogy az Úr küldte.

Lélek Sándorné
  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ekpafat - a lélek nevem
  2014-07-20 22:03:28, vasárnap
 
  Volt egy kislány, Gizella Erzsébetnek keresztelték. A családban Gizikének, Gizusnak szólították azonban egy kedves hang néha Ekpafatnak nevezte. Keresztnevem ellen akkortájt egyre jobban tiltakoztam, aminek hangot is adtam.
- Nem Gizike vagyok, hanem Ekpafat. -kiáltottam.
Édesanyám megkérdezte, honnan veszek ilyen butaságot, hiszen ilyen név nem is létezik. Elmeséltem neki van egy néni valahol, aki engem így szólít, de nem látom csak a hangját hallom. Anyám rettentő dühös lett -ma is jól emlékszem minden szavára.
- Soha többé ne mondd senkinek, hogy te Ekpafat vagy és ne beszélj erről, mert kinevetnek, a barátaid s ki közösítenek, hazugnak tartanak, nem játszanak veled és barátok nélkül maradsz. Neked az a neved, amit születésedkor tőlünk kaptál. Senkinek sincs más neve. Te okos kislány vagy megérted. Mi soha nem hazudtunk, neked sem szabad.
Ezek után többé nem mondtam senkinek, hogy Ekpafat vagyok. Néha mikor megjelent a hang, neki elmondtam, hogy nem lehetek Ekpafat.
A gyerekek valóban kigúnyoltak.
- Mi van, már nem vagy Ekpafat? -kérdezték gúnyosan.
Igyekeztem kerülni annak is a lehetőségét, hogy szóba kerüljön a ,,másik" nevem. Később elmaradt az ,,idegen" és gyermekként nem hallottam többet. Felnőttként, amikor eszembe jutott, már én is gyerekkori képzelgésnek tulajdonítottam az egészet.

Évtizedek teltek el. 1992 óta kutatom, tanulom és tanítom a lélek és a szellem csodáját. Tanfolyamok keretében többször hallottam a léleknévről. Nekem mindig az jutott eszembe, én megkaptam gyermekkoromban. Felnőttként, erről csak a férjemnek beszéltem erről. Sokszor kibeszéltük.
Érdekes kapcsolata van a létező másik világgal. Hívő emberként nem utasítja el, sőt gyakran maga is részese a másik világból jövő élményeknek, mindezek ellenére szigorúan a földön jár, és csak a lélek örökkévalóságát ismeri el.
Egy tanfolyamra készülve, Csiky Ildikó: ,,Sorsunk a számokban" című könyvét ajánlották, kézikönyvnek. Ebben találkoztam először a betűk kozmikus jelentésével. Elsőnek az Ekpafat jutott eszembe elemzésre. Megdöbbentő felismerésben volt részem a betűk jelentése alapján, a teljes életutamat vetítette elém. Sokáig néztem az elemzést, nem tudtam tovább lépni újra és újra elolvastam. Akkor felidéztem, vagy ismét hallottam a hangot ma már nem tudom, de tisztán hallottam újra a léleknevem. Elmélkedéseim során sokszor kérdeztem rá az Ekpafat névre és mindig pozitív visszajelzést kaptam. Utoljára a Szegeden élő idős jezsuita Atyától kaptam megerősítést. Az Atya szüleim lelki segítője, gyóntatója volt. Első megjelent könyvem nyomdaszagú mintapéldányát neki küldtem el az egyházi otthonba, melyen írói névként Ekpafat szerepelt. A borítón elhelyezett léleknevem magyarázatáról ezt írta, köszönő levelében.

,,Nevével kapcsolatban, bizonyára többet meg fogok tudni. Az Ekpafat név számomra egyiptomi tartalmat, jelentést hordoz. Nem tudom, hogy a kopt keresztényeknek van-e ilyen nevű szentje. Egy biztos számomra, hogy Testvért ilyen életre hívta meg Isten családjával."

Kardos Mihály Atya nyolcvan év fölött járt akkor. Számomra épp oly hiteles volt minden szava, mint egykor a családom számára.

Írói névként ma is léleknevem használom. Könyveimben szerzőként a borítón ez látható, a belső oldalon azonban megjelenik a teljes hivatalos nevem.

Férjemtől legszebb ajándékként a gyönyörű nevét kaptam, így lettem Lélek Sándorné, melyet örömmel viselek.		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
A mezsgyén 1. rész
  2014-07-20 22:02:05, vasárnap
 
  Az asszony épphogy befordult az utcába, rögtön észrevette a feléje integető szomszédot. Szaporázni kezdte a lépteit, arra gondolt biztosan segítségre van szükségük. Pár lépés választotta el a férfitől, mikor felismerte a férfi kezében a férje kulcstartóját. Heves szívdobogás figyelmeztette a veszélyre. Köszönésen kívül nem tudott megszólalni. A férfi zavartan közölte, a mentőtiszt adta át a kulcsot neki, a férje megbízásából. Annyit üzent, valószínű infarktus.
Klári érezte, elsápad, a hang, amit ezután hallott, foszlányokká vált a tudatában. Nem tudja, hogyan köszönt el, és mit mondott. Arra eszmélt, ott ül a konyha közepén, kezében a mobilja. Hívja a kórházat, kicseng, majd a központos, kapcsol. Zenét hall, nem ismeri fel, zakatol a feje, kavarognak a gondolatai, dühös. Percek telnek el, mire valaki megszólal. Az intenzív osztály orvosa jelentkezett. Először pontosította a beteggel való kapcsolatát, majd közölte, a férje állapotát még nem tudták stabilizálni. Keresse fel az osztályt, vagy érdeklődjön később.
40 éves házasok lesznek a nyáron, van két diplomás gyerekük. Az egyik sikeres ügyvéd, a másik munkakereső két éve, saját képességeivel akar érvényesülni, minden protektori kísérletet visszautasított. Egy pályakezdőnek nehéz munkát találni. Most éppen korrepetál. Az órákért nem kér pénzt, de elfogadja, amit adnak neki, így jut egy kis zsebpénzhez.
Azonnal értesíteni kell a gyerekeit, suhant át az agyán. Már lenyomta a telefon gombját, mikor meggondolta magát. Át kell gondolnia, mit tegyen. Ilyenkor a kapkodás, árthat.
Meg kell várni, mit mond az orvos. Nem rohanhat ajtóstól a házba. Minden esetre be kell bemennie a kórházba, most azonnal.
Úgy érezte, összeroppan a tehetetlenség súlya alatt. Kabátját magára vette, és elindult. A kórházhoz vezető úton, mintha filmet nézve, peregtek előtte az események, az elmúlt évtizedek kockái. Új lakásba költözés, a gyerekek óvodai, iskolai ballagásai, diplomaosztók, házépítés, költözés, nyaralás, közös víkendezések sátorban és tengerparti nyaralások. Nehézségek és sikerek. Hullámvölgyek és csúcsok.
Nem lehet vége, még annyi minden vár rájuk. Az unokák megérkezésének öröme mindenkinek kijár. Istenem segíts! - hallotta saját hangját. Nem volt gyakorló hívő, az ő beosztásában nem nézték jó szemmel, de egyébként is, szülői minta sem volt előtte. Ateista szülők megkeresztelt gyermekeként nevelkedett. Keresztvíz alá is azért tartották, mert falun éltek a nagyszülők, ők ragaszkodtak a keresztséghez. Imádkozni, a nagymamájától tanult, aki elvitte a vasárnapi misére, ha náluk nyaralt. Mindig hitt egy felsőbb hatalomban, a teremtésben, de nem mélyedt el a vallások megismerésében. Most mégis érezte, a segítség csak fentről jöhet.
A kórházhoz érve lassította a lépteit, késleltetni szeretette volna az időt. A liftre várni kellett. Elővette a telefonját, és felhívta a fiát, elmondta, hol van, kérte, szóljon a bátyjának, és jöjjenek utána.
Az osztályon, beöltöztették, egyszer használatos zöld fityula, maszk és köpeny, nejlon cipővédő. Csak így léphetett az U alakú kórterembe, ahol paravánok választották el a betegeket. Mindenhol gépek, csövek. Soha nem még látott ilyet. A férje ágyához vezették. Megijedt, viaszsárga arcát, verejtékező homlokát látva, orrába csöveken keresztül kapta az oxigént. Vékony huzalokkal volt összekötve gépekkel. Megfogta a hűvös, verejtéktől nedves kezét, és beszélt a gyógyulásról, a nem sokáról..., a meglátod milyen jó lesz...-ről.
Mit mondhat ilyenkor egy aggódó ember a társának, csak azt, amiben maga is hisz. A reményt nyújthat szóban, gondolatban.
A férje válaszolni akart, de látszott nehezére esik minden szó, és szusszanat, Klára a szájához emelte két ujját, jelezve, hogy ne beszéljen.
Az orvos pár percet engedélyezett.
Alig tudta legyőzni a könnyeit. Meg törölte párja gyöngyöző homlokát, végigsimította a kezét és elköszönt.
A folyosóra érve megszabadult alkalmi öltözékétől, kiment a csapóajtón, várta a fiait. Rosszul érezte magát, majd nem összecsuklott, leült a hideg padra. Nem tudja mennyi idő telt el, mikor a fiúk megérkeztek. Az orvos megengedte, hogy együtt menjenek be pár percre.
Nehezen teltek a percek, azon vette észre magát, hogy imádkozik. Megszakítás nélkül mondja a Miatyánkot. Gyermekkora óta nem imádkozott, mégis szó szerint tudja. Mikor a végére ért, kicsit meg könnyebbült. Ott állt mellette a két fia, kérdőn néztek rá, tőle várták mondjon valamit. Apátok meg fog gyógyulni, jelentette ki határozottan. Maga is meglepődött saját hangján.
Az éjszaka nehezen telt, semmi nem kötötte le, hajnalodott, amikor összekulcsolta a kezét és ismét imádkozni kezdett. Egymás után számolatlanul, úgy aludt el. Reggel a telefon riasztására ébredt, összerezzent, majd kikapcsolta az ébresztő programot, beszólt a titkárnőnek, szabadságot vesz ki. Nem részletezte miért, ismerte Hajnikát, félóra múlva már mindenki tudná az okát.
Próbálta rendbe szedni a gondolatait. Telefonált az osztályra. Az ügyeletes közölte, éjfél körül sikerült stabilizálni a beteg állapota, a krízisen túl van, de még napok kellenek a kardiogén sokk kivédéséhez.
Azonnal a fia szobájába sietett, közölni a jó hírt. A fiú rá mosolygott és azt mondta, tudtam, mert Te tegnap megmondtad, hogy Apa meggyógyul. Jól esett neki, hogy ennyire bíznak benne a gyerekei. Gyorsan elkészült, és indult a kórházba. Amikor a szomszéd kapuhoz ért, megállt és becsöngetett. Megköszönte a szívességet, a segítséget, elnézést kért, ha előző nap megfeledkezett volna. Marasztalták, be akarták hívni, de neki menni kellett. Megígérte, majd legközelebb.
Az osztályra érve, hiába csengetett, nem mehetett be, kintről hallotta, nagy a sürgés-forgás, gépeket húznak, vagy tolnak. Udvariasan közölték, várnia kell, talán egy óra múlva jöjjön vissza. Rosszat sejtett, nem mozdult. Félóra elteltével egy ápoló jött ki az ajtón, tőle érdeklődött, de az udvariasan hárított, betegről csak orvos adhat felvilágosítást. Rosszat sejtett, remegni kezdett.
Egyszer csak csend lett. Az idő ólomlábakra váltott, dideregve ült a hideg padon. Elhatározta, nem megy el, MÍG nem látja a férjét.
Délkörül járt, amikor kijött egy orvos, oda lépett hozzá, és bemutatkozott. A fiatal orvos mélyen a szemébe nézett és azt mondta, az újraélesztés eredményes, a keringése kompenzált, a sokkot nem tudták kivédeni. Ezt a csatát megnyerték, azonban még napok kellenek, hogy győzzenek. Bemehet, de csak pár szóra. Betartotta az orvos utasítását. Az ágy melletti gép most egyenletes, ritmusos halk csipogással jelezte, az életet.
A férfi ismét beszélni szeretett volna, de Klári nem engedte, hiába mondta, hogy nagyon fontos.
Egész úton azon gondolkodott, vajon mit akar annyira elmondani Zoltán. Reggel óta fáj a gyomra, megpróbált valamit magába tömni, de alig ment le pár falat. Soha nem érezte magát ennyire kiszolgáltatottnak, bizonytalannak. Édesanyja jutott az eszébe, hányszor mondta, amikor az édesapja meghalt, ha az ember elveszíti a párját, félember lesz belőle



(folytatás következik)

Lélek Sándorné		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2014.06 2014. Július 2014.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 115 db bejegyzés
e év: 1742 db bejegyzés
Összes: 8747 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 709
  • e Hét: 9354
  • e Hónap: 15726
  • e Év: 66517
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.