Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Tobai Rózsa: Fény az életedbe - Nevetnék...
  2012-01-10 22:08:10, kedd
 
 




Tobai Rózsa: FÉNY AZ ÉLETEDBE


Fényt szeretnék vinni az életedbe,
Hogy örökre belevéss az emlékezetedbe.
Lehetnék néked reggel az első napsugarad,
Mely egész napra, a szobádba bennmarad.

Szeretném, ha folyton engem látnál,
S, ha örökké csak napsugárra vágynál.
Bárcsak én lehetnék a lenyugvó napod,
S éjjel lehetnék a Te őrangyalod.

Szeretném, ha örökké vidám s boldog lennél,
Nem kellene nekem szebb érzés ennél.
Szeretném, ha álmod valóra válna,
S teljesülhetne ezzel, mindkettőnk álma.

Szeretnék még veled sok mindent átélni,
Az, hogy így lesz, csak merem remélni.
Minden ébredésnél szeretném látni arcodat,
De tudom ezért meg kell vívnom, saját harcomat.

Én szeretnék a Te csillagod is lenni,
S bárhol leszel éjjel, mindig utánad menni.
Szeretném, ha álmaink valóra válnának,
S bárhol legyél én mindig megtalálnálak.

Tobai Rózsa 2011.08.01.







Tobai Rózsa: NEVETNÉK....


Könnyekkel küszködöm, melyektől szenvedek,
Erősnek látszom, de sokszor remegek.
Nevetni akarok, s kicsit boldog lenni,
Felhőkön szállni és onnan nevetni.

Szeretném feledni a hulló könnyeket,
Míg előttem életem, gyorsan lepereg.
Szeretném, ha könnyeim virággá válnának,
S a felhők fölött is mosolyok szállnának.

Elfeledném a búmat, s nyomorom,
S feléd szállhatna kedves mosolyom.
Mosolyogni szeretnék és nem búsulni,
S szeretnék örökre, fényárba borulni.

Tobai Rózsa 2011.05.24.







 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Várnai Zseni: ÁLMODNI PUSZTA FÖLDÖN
  2012-01-10 18:02:25, kedd
 
 




Várnai Zseni: ÁLMODNI PUSZTA FÖLDÖN


Ne zúgolódj, rosszabb lehetne még,
Gondold csak el, vakok is élnek itt,
örülj, hogy fényt isznak a szemeid
és nem vagy sánta, béna, rút beteg,
az arcodon nem nyílanak sebhelyek,
és nem cipelsz púpot a hátadon,
ha sejtenéd csak, hogy mily fájdalom
görnyedni ily nehéz teher alatt.
Süket sem vagy és hallasz hangokat,
azt is, akár fűszál, ha szélbe leng,
és szólani tudsz, szabad zenéje zeng,
hisz nem vagy néma és az illatot
mély sóhajjal szívedre szívhatod,
nem ténferegsz, mint leprás, egyedül,
akitől fut és messze menekül
mind, aki él, mert rothadást lehel,
ne zúgolódj, mert akkor vétkezel!

Gondold meg, látsz! Szemed mint óriás
tengertükör, oly parttalan ragyog,
beleférnek a nap, a csillagok,
a hold, a felhők s minden életek.
Füledben olykor csodás énekek
csengője csendül s ajkad is dalol
és néha egy szellemszárny fölkarol
s repül veled oly régiókba fel,
hogy isteni, nagy mámort érezel,
termékenyülsz, vajúdsz szüntelenül
s szíved alatt az élet úgy feszül,
hogy szinte fáj és szenvedsz boldogan,
örülj, hogy nem vagy meddő, mint sokan
és pelyvaként a szél nem verhet el,
ne zúgolódj, mert akkor vétkezel!

Mit akarsz még? Szegény vagy, mondd mi az?
a pénz hitvány bogáncs csak, földi gaz
s ahhoz tapad csupán, ki gazba lép.
Meredek úton más a flórakép,
ahol te jársz s ha lábad feltörik
s vércsöppjeid a követ öntözik,
virág nő ott is, színes és remek,
minőt lapályok sosem termenek.

Mit akarsz hát? Látod, hogy mily mesés
gazdag vagy? Hozzád Dárius szegény,
Az fáj talán, hogy vánkosod kemény?
Álmodni puszta földön is lehet
s aranyban fölmérni a kincsedet
nincs arra mód, mert oly nagy véka nincs.
Vakokra és némákra tekints
s azokra, akik lelki koldusok
s szívedből, ha a jóság fölbugyog,
két kézzel adjál, annál több marad,
amint,hogy nem homályosul a nap,
hevét hogy ontja, s szórja pazarul,
tűzglóriája még fénylőbbre gyúl.







Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni, olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet és a holnap álmai.



Ron Cristian
/az Evannescence énekesnője Amy Lee énekli/

Merj álmodni! /Ron Cristan/

Link











 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni   
Megfeszítve
  2012-01-10 16:43:30, kedd
 
 




Megfeszítve - Molnár Tamás válasza Florian Geyernek

Előzmény: Illúziók és impressziók az új korszak hajnalán - válaszféle Molnár Tamásnak

Szeretettel


Támad a világ! A kontinens szívében Magyarország lett Európa Iránja. Egyre erősebb szorítással ölel körül bennünket a könyörtelen gyűlölet. Nap mint nap leminősítés, kirekesztés, megvetés, bosszúállás, politikai és gazdasági fenyegetések és ármánykodások hullámai záporoznak felénk. Ámen helyett ómen árad minden szegletből. Felfakadt régi stigmáktól vérzik ismét ez a kicsinyke Magyarország. A nemzetközivé dagadt gazság és aljasság már régen nem Orbánról, a kormányról, a rendszerről szól, hanem rólunk, magyarokról. Itt már régóta egy egész bűnösnek nevezett nép van útjában az összeomló nyugati világnak.

Ez a mai hanyatló világszellem egykor végleg legyűrte és betemette a görög-római állami ethoszt, aztán ez a sötét talmudi isten fokozatosan felőrölte a kereszténységet, majd kegyetlenül megtorolta a faji alapokon újraszerveződő germán hadisten feleszmélését. Ennek az örök felforgató, ,,haladó" és földbe süllyedt istennek a nacionalista, nemzeti kapitalizmus sem tetszett, gyorsan eltakarította az útból a hagyományőrző monarchiákat és a mediterrán fasizmusokat. Aztán később, jóval később a bolsevik despotizmus kollektivista antitézisét is leváltotta. Nem tetszett neki, nem volt ínyére sem a nemzeti, sem a nemzetközi szocializmus önjárósága. Aztán a szabad versengésre felesküdött, ám végsőkig monopolizált cionista világrend mindenhol elburjánzott. Miheztartás végett azért megalkotott egy kötelezően követendő példaképet. Létrehozta a világ legnacionalistább centrumát és etalonját, az Egyesült Államokat, majd ezt a gyökértelenül szintetizált és mesterségesen klónozott világot genetikailag és szellemileg megfertőzte a zsidó fajelmélettel. Már nem sokáig ugyan, de ma még ez az élősködő, rombolásra teremtett, torz hibrid uralja a világot.

A második világháborút követően az Egyesült Államok megszállta Európát, majd a hidegháborús győzelmét követően a Gólem kiterjesztette hatalmi befolyását az egész övezetre. Ma nem történik más, mint az amerikai jólét oltárán feláldozzák a bóvlivá silányított Európát. Először a keleti és déli provinciákat, aztán majd a többieket. A szellemében megroppantott Vén Kontinens pedig tétlenül szemléli, ahogyan nemzetei nyakára idegen behajtókat ültetnek. Látható, ahogyan az amerikai mintára majmolt jóléti hedonizmusnak mindenkorra vége szakad. Az amerikai álom hamarosan összeomlik az európai gyarmatok nélkül, és nyilván Európa nyugati fele is összeroskad a külső, szegényebb régiók bukásával. Az élősködések láncolatának eljön a végideje! Mohamed próféta bölcs tanítása szerint minden emberi lény születése pillanatában egy hegynyi étket kap ajándékba istenétől. Aki mohó. és gyorsan befalja a rá kiszabott ételmennyiséget, az előbb, aki puritán és önmegtartóztató módon él, az később hal bele az életébe. A nyugati világ idejekorán és mohón felfalta a reá kimért fejadagot.

A mohóvá tett, ateista Magyarország sorstragédiája sem most kezdődött. Folyamatos birodalmi behódolásainknak beérett a vetése. Több száz éve alig akad valódi, bölcs és megfontolt államférfi a magyar közéletben. Az elmúlt húsz esztendő közszereplői is mind kádár köpönyegéből bújtak elő. Kádár is függetlenségről hazudott, aztán a távoli rendcsinálás fedezékében megtagadta cimboráit, és behívta az oroszokat, majd orvul saját népére rontott. (Lásd Gyurcsányt is!) Orbán is nemzeti függetlenségről papolt, aztán a rendcsinálás érdekében most behívja az IMF-et. (Lehet, hogy ez volt a végső titkos terv a Nagy Káosz előidézésére?) Polgárháborúról nincs még szó, de a cél szentesítheti az eszközt... Ha kapitulálunk a végrehajtók előtt lassan, ha sikertelenek lesznek a megadásról szóló tárgyalások, gyorsan elvérzünk. Be kellene látni végre, hogy birodalmi érdekek mentén, a birodalom által adoptált politikusokkal számunkra nincs esély, nincs jó megoldás! A jelenlegi miniszterelnök is ebből az eltorzult világból vétetett, de hatalmasat tévedett, amikor gőgösen elhitte, hogy erővel összegányolt, önjáró pártkapitalizmusát eltűri és benyeli majd az agonizáló világ.

Nem az fáj leginkább, ami mostanában történik, hiszen ezt minden józan ember előre láthatta. Nem a csalódás fáj, az, hogy közel egy évtizednyi ellenzéki töprengés és bujkálás után mindössze erre a kapkodó, széthulló, megosztó, pancser és dilettáns kormányzásra képes csak a kereszténynek hazudott fideszes jobboldal. Nem az fáj, hogy Orbán, a karizmatikus hazudozó, a kegyetlen pártszervező és a nagyratörő hatalomtechnikus igazából csapnivalóan rossz kormányfő, aki magára haragította a fél országot és az egész világot. Sokkal inkább fáj, hogy Orbán évtizedekre előrevetítve, jóvátehetetlen károkat okozott az egész magyarságnak. Uralma két dologban egységesítette a nemzetet: a megosztottságban és a mélyszegénységben.

Az fáj igazán, hogy mindezt még a végzet előszobájában sem látják be, ismerik fel a hatalmas, fanatizált tömegek. A politikai placebó fáj leginkább, igazán! Megint nem gyógyszert kaptunk a bajainkra, csak álságos fedést és takarást. Ismét, sokadszorra becsaptak bennünket, hátha meggyógyulunk és felépülünk majd a kézrátéttől és a szómágiától! A felajzott tömeg évtizedek óta messiást vár és rendre Barabást talál. A csalódás mérhetetlen! Pedig egy igazi bölcs államférfinak tudnia kellett volna, hogy testileg és lelkileg milyen szánalmas, siralmas és kivéreztetett állapotban vagyunk mi, magyarok. Aki tudja ezt, az legfőképp a szellem erejével harcol. Aki tudja ezt, nem nyit egyszerre több frontot, hanem észrevétlenül és ravaszul behatol az ellenség sáncai mögé. Nem beszél feleslegesen, hanem csendben, nemzete javára cselekszik! Nem ül meg egy lovat két csupasz fenékkel!

A nyers erő - különösen, ha nem társul kellő bölcsességgel - mit sem ér. Egy valódi nemzeti kormánynak nyitnia kellett volna az egész megsértett nemzete felé. Új alkotmány? Igen, de nem pártjogászok, hanem alkotmányozó nemzetgyűlés által! Új médiatörvény? Igen, de nem pártcenzorok, hanem szabad, független, nyílt szívű nemzeti médiamunkások által! Új munkatörvénykönyv? Igen, de nem a kiszolgáltatott munkavállalók rovására! Új egyházi törvény? Igen, de nem a vallásszabadság kárára! Új adótörvény? Igen, de nem a legszegényebb dolgozók ellenében! Új nyugdíjrendszer? Igen, de nem gátlástalan szabadrablással! Új egészségügyi és oktatási törvény? Igen, de nem az orvosok és a tanárok ellenében! Az Orbán-kabinettel nem csak az a baj, amit és ahogyan csinált, hanem a legfőbb baj az, amit, nem mert mindeddig megtenni! Egy szegény országban nem sarcolom végletekig a szegényeket, miközben a kiváltságosok zsíros kasztját dorbézolni hagyom. A nyomorúság kellős közepén látványos és hathatós politikai puritanizmussal kellett volna kampányolni, nem eltitkolt vagyonbevallással! Nyugodtan kimondhatjuk a végső következtetést: Magyarország a látszatdemokrácia, az uralkodó kleptokrácia és az áldatlan pártoskodás áldozatává lett! Elfelejtettük, hogy nemzetet csak közös akarattal és hittel lehet felépíteni! (A követendő példa adott: a kicsinyke Izland ezt már megcsinálta!)

A történet innentől kezdve egyre gyorsabban folytatódik. Orbán akár az ország pusztulása árán is, de véghezviszi fanatikus terveit. Ha már minden kötél elszakad, inkább összeáll majd szocialista és liberális ellenfeleivel, nehogy egy minden ízében nemzeti kormány kerülhessen hatalomra. (Ennél még egy kézivezérelt janicsár is elfogadhatóbb a Fidesznek!) Ám tanulságos lecke lesz ez a Jobbik számára is! Most láthatják igazán, mit képes ez a szétrohadt világ egy félszívű, magányos akarnokkal és egy végletekig megosztott nemzettel szemben elkövetni. Most nem kell félni és kapkodni, az idő nekünk dolgozik! A türelem a bölcsesség egyik sarokköve. Felkészülten, okosan, belülről építkezve meg kell várni ennek a tragikus történetnek legvégét. Az emberi történelem örök tanulsága szerint a fény mindig a legsötétebb pillanatokban sejlik elő. Ha viszont Isten gondviselése helyett csalfa reményeinknek hiszünk, akkor becsukott szemeinken keresztül láthatjuk azt a közeli és boldognak tűnő pillanatot, amikor végre hatalomra kerül a nemzet. Láthatjuk, amint ott repülnek felettünk a birodalmi F-16-osok, melyek végleg balkánná bombáznak bennünket. Ezt kellene most elkerülnünk. Ne siettessük a sors beteljesülését, mert hamarosan eljön a pillanat. A hormuszi szorosban ott vannak már a cirkálók. Az Armageddon hamarosan elkezdődik.

További részletek: http://kuruc.info/r/7/90540/#ixzz1j4QbnFFk




 
 
0 komment , kategória:  Média  
Honfogalaló patkányok lázadása
  2012-01-10 15:52:22, kedd
 
 







Wass Albert: A PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA

Tanulságos mese fiataloknak


Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.

Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol a vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak, éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk-gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: - Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.





- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. - És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebből lett csak az igazán nagy felháborodás a patkányok között. - Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! - És föllázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, fáknak, az állatoknak és a madaraknak - még a virágoknak is - hogy a ház nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!


Wass Albert - A patkányok honfoglalása
Előadja: Pregitzer Fruzsina





Link

















Alföldi Géza : A PATKÁNYOK DALA


Éljen a halál! Éljen a pusztulás!
Éljen a szenny, a mocsok, a szemét!
Piszokról, bűzről zengjen most dalunk,
Mert mi vagyunk a kiválasztott nép:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Ahol rothad, erjed, gennyed, ami szép,
S csatornákban szennyvíz possadoz,-
Vidám dalunkkal odarohanunk,
Hol dögöket az ár hulláma hoz:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Megrágjuk mi az élőt is, hogyha rab,
Ha védelemre nincs már ereje.
A rothadásnak hű színt mi adunk,
Mert mi vagyunk a vége s kezdete:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Hogyha új hajót épít a szorgalom,
Ki elsőnek ver benne új tanyát,
Mi vagyunk! Mi! Mind rája rohanunk,
S a korhadásig szétrágjuk falát:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

S ha málló roncs, mert szétrágta fogunk,
A süllyedést mi tudjuk legelébb,
El is hagyjuk, haj, futva rohanunk,
- míg életet remél a kerge nép,-
- mert mi a híres patkányok vagyunk!

Ahová egyszer betettük a lábunk,
Minden szépet és jót szétrombolunk,-
Erre rendelt a sors, Dicső Fajunk!-
Nincs, amit szét nem rág fogunk:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Szétrágunk mi Istent, templomot, hazát,
Családot és a szent becsületet,
Szennyes a bőrünk, szagunk és szavunk,-
Mégis urak e nagy világ felett:-
Mert mi a híres patkányok vagyunk!


Átkoz, sároz, mocskol, hej a balga nép,
Kiirtana, de ki nem irtható.
Csak gyarapszunk, de ki nem halhatunk,
-A tisztaság is hiábavaló,-
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

S míg a világ világ, mi csak leszünk!
Rombolunk, irtunk, rágunk, szennyezünk.
Mindig a világ réme maradunk,
Mert a sátán, a bűn, a szenny velünk,
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Te hülye, ki szebb jövőről álmodol,
Vedd le előttünk gyűrött kalapod,
Tedd Istenné rút, utált alakunk,
S tőlünk a hírt, a fényt is megkapod,
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

Mert Isten nélkül felépülhet a világ,
De patkány nélkül nem élet a lét,
S mi kegyelmet az égnek sem adunk,
Dalold hát hittel fajunk szent nevét:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!

A szobrunk álljon minden utcasarkon,
Költő csak rólunk zengjen éneket!
Az ég üvöltse dicsérő dalunk,
Mert úr lettünk az ég s a föld felett:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!






 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2011.12 2012. Január 2012.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 53 db bejegyzés
e év: 340 db bejegyzés
Összes: 4845 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4897
  • e Hét: 18992
  • e Hónap: 58813
  • e Év: 236688
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.