|
|
|
2008-10-04 12:54:19, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
Az utazók
Amint az közismert, az 1990-es változás után a kommunisták hirtelen kikiáltották magukat pótolhatatlan "szakemberek"-ké, és így igyekeztek, sajnos, többnyire sikerrel, birtokolt vezető pozícióikat megőrizni. Nagyrészt ugyanez a "szakértő"-i önreklámozás vezetett az 1994.-es választási sikerükhöz is. Vizsgáljuk meg, mi adott erre alapot?
1. A szakemberek
( Az értelmiség)
A vezető pártelit mindig is tudta, amit az ókori fáraók papjai óta minden elnyomó csoport ismert és alkalmazott, hogy a valódi hatalom a tudás, az információ. Akiknek a kezében ez összpontosul, azok rendelkeznek a társadalom tényleges irányításának - manipulálásának - minden eszközével. Ezért volt olyan fontos a magyar bolsevistáknak is, hogy elsőként képezzék ki és állítsák saját szolgálatukba az értelmiség ama csoportját, amely hajlandó volt az információkat oly módon rendszerezni, válogatni, s ha kell, szemérmetlenül meghamisítani, hogy azok uralkodó csoportjuk hatalmának szükségszerűségét, elkerülhetetlenségét, egyedül helyes voltát igazolják és bizonyítsák. A hírközlő eszközök vezetői, az újságírók, az írók és előadóművészek után az első, nagy népességű társadalmi réteg itt a tanítók, tanárok, népművelők voltak, akiknek hatalom által megszabott feladata volt, hogy az emberiség felhalmozott tudáskincsét a következő generációk számára olyan szelektív szűrőn, torzító prizmán át továbbítsák, amely a hatalomelosztás, a társadalmi berendezkedés kommunista módját tünteti fel az egyedül természetesnek, jövőt szolgálónak, "haladó"-nak, míg minden mást elutasít, mégpedig úgy, hogy azoknak eleve csak a torz, meghamisított változatát ismerteti. A bolsevik oktatás és publicisztika egyik kedvelt fogása volt, hogy a számukra nem kívánatos ismeretanyagot eleve meghamisítva, torzkép formájában ismertette, majd ezt igen meggyőzően megcáfolta, s ezzel az eredeti elv vagy elmélet megsemmisítő vereségének látszatát keltette. - A hatalom birtokosainak számára mindig is az információval sáfárkodók rétege, vagyis az értelmiség volt a legfontosabb. Ez a réteg képezte ugyanis a hatalomgyakorlás eszközét, míg a nép pusztán tárgya volt annak. A "munkásosztály vezető szerepé"-nek, a "dolgozó nép hatalmá"-nak unásig történő hangoztatása e társadalomban ugyanolyan, az alsóbb tömegek számára és fogyasztására kiagyalt eszme-maszlag volt csupán, mint a "nálunk a legfőbb érték az ember!" jelszó ott, ahol a rendszer időarányosan minden más rendszerekhez képest a legtöbb emberélet kioltásáért, s még több tönkresilányításáért volt felelős. - Azt, hogy ki kerülhetett be az értelmiség különféle csoportjaiba, az ide áramlók pártszempontok szerinti bevallott és be nem vallott válogatásával döntötték el. A bevallott szelekció értelmében a kommunisták évtizedeken át a fiatalokat származásuk alapján büntették, vagy jutalmazták már a felsőbb iskolai felvételek során. ("Osztály hovatartozás" szerinti válogatás, szűrés). Nyíltan be sohasem vallott, de a tapasztalatból jól kikövetkeztethető módon a vörös ideológusok az értelmiséget, mint egészet, saját szempontjukból három fontossági csoportba osztották. Az első, legfontosabb csoportba nyertek besorolást azok, akik véleményükkel, önmagukon keresztül szűrve torzított, majd továbbított gondolataikkal az egész társadalmat nap mint nap befolyásolták: Rádió- és Televízió műsorszerkesztők, újságírók, színpadi előadóművészek. Ezután a második, ám alig kevésbé fontos, immár sokkal népesebb réteget alkották az ifjúság nevelésének letéteményesei: a pedagógusok, a népművelők, a könyvtárosok és mindenki, aki oktatással, neveléssel, a közvélemény formálásával foglalkozott. E két "kör" tagjainak folyamatosan, mindig újra és újra bizonyítania kellett rendszerhűségüket, a "kommunista eszmeiségben" való elmélyültségüket és továbbképzettségüket. Aki ezt nem tette, az könnyen kicsöppenhetett e csoportból, vagy legalább is a perifériára sodródott. Végül a harmadik , a hatalom által a legkisebb szigorral kezelt és válogatott értelmiségi csoport a reál- és "szolgáltató" tudományok művelői voltak: mivel egy hidat, egy gépet megtervezni, egy gyógyszert elkészíteni nehéz lett volna úgy, hogy annak egyben antikommunista kicsengése legyen, egy mérnök, vagy egy gyógyszerész (szigorúan a magánéletben!) lehetett akár vallásos is. - Mindezek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően tekinthessünk a mai magyar értelmiségre - vagyis a "szakemberek"-re. - "A tudás - hatalom!" - volt feltüntetve minden iskolafüzet fedőlapján az ötvenes években. A kommunista oktatásügy nem is habozott visszaélni a tudás forrását birtokló hatalmával. Minden egyetemi vezetőnek "felülről" volt százalékosan megszabva, mennyi "munkás-paraszt" származású fiatalt kell, mennyi értelmiségi családból érkezőt szabad felvennie. Ám fontossági sorrend (lásd előbb) szerint is folyt a válogatás: bizonyos helyekre ("második csoport") eleve nem juthatott be klerikális reakciós szülők gyermeke - és ezt a "besorolást" megkapta minden vallását gyakorló, hitét megvalló szülő! - és "értelmiségi" származású is csak kis százalékban, elvétve, míg az "első csoport"-ba csak egészen kiváló ajánlólevéllel (értsd: káderlappal) rendelkezők kerülhettek be továbbtanulás céljából. Bezárult viszont minden felsőoktatási intézmény kapuja az "osztályidegen" és "egyéb" származásúak előtt. (Arisztokrata, csendőr, rendőr, katonatiszt, magasabb beosztású köztisztviselő, "kulák"- vagyis közép- vagy kisbirtokos gazdálkodó paraszt). Még megbecsülni is nehéz, hogy vérlázító, - mert visszamenőlegesen büntető! - kirekesztéssel hány tehetséges fiatal előtt csapták be véglegesen a tudáshoz vezető ajtót épp azok, akik ma magukat álszent módon, szemérmetlenül a "kirekesztés elleni harc" legfőbb bajnokainak tüntetik fel! Ezek a fiatalok aztán vagy külföldre "tántorogtak ki", tehetségükkel idegen országok szellemi kincsestárát gyarapítva, vagy itthon kallódtak el. Bizony, nagyon szükséges volna napjainkban újra élénken emlékezni és emlékeztetni arra, hogy nem is leplezett politikai prekoncepció következményeként hányan jutottak méltatlanul a szakemberré válás lehetőségéhez, s ami talán még fontosabb: hány igazi tehetség veszett el! Az már soha sem tudható meg, hogy belőlük nem lettek volna-e a ma ismerteknél százszor különb szakemberek, ez csak gyanítható abból, hogy akik épp e méltatlan, és józan ésszel alig felfogható kirekesztettség miatt elhagyták az országot, többségük azóta nagy ívű karriert futott be olyan országokban, ahol az előrejutáshoz ténylegesen a tehetség és a rátermettség kell. - Az tehát, hogy nálunk a szakemberek azok, akik, és olyanok, amilyenek, a negyvenéves kommunista szellemi dúlás és tarolás eredménye. Csak népünk tehetségének és életképességének bizonyítéka, hogy, - mindezek ellenére - vannak tehetséges, magyarul érző, jó szakembereink is!
2. Munkások, mesteremberek
A kommunizmus egyéniséget nem tűrő, minden személyiséget egyen-vörössé átgyúrni igyekvő nagy szellemi offenzívája után alapvető formációkat kell újjáépíteni. Kikerülve a meddő, nosztalgikus múltba-fordulás veszélyeit, sajátos nemzeti, társadalmi alakzatainkat úgy kell újjáteremteni, hogy ezeket közben állandóan csatlakoztassuk a világ fél évszázados fejlődéséhez, a "sajátosan nemzeti" és a "nemzetközileg bevált, sikeres" között megteremtve a lehető legtöbb csatlakozási pontot. - Ahogy a régi iparosok a nagy tekintélyű Ipartestületbe tömörültek, és maguk oldották meg ügyeiket, így a legfontosabbat: az utánpótlás felnevelését, a szakképzést is, a vörös gyalu ezt is letarolta. Megszűnt a jónevű mester keze alól kikerülő, annak minden szakmai tudását, szakmaszeretetét, ügy-és ügyféltiszteletét magába szívott szakmunkás képzés, ehelyett bolsevik mintára egyen-iskolák egyen-tanműhelyei ontották az egyéni kreativitás nélküli egyen-munkásokat, akik aztán legfeljebb a "szocialista nagyüzemek munkásosztályába" voltak képesek beleszürkülni, s most, e gigantomán mammutok csendes kimúlása idején nem tudnak magukkal mit kezdeni, azt sem igen értik, hogy mit vár el ma a társadalom egy munkásembertől. Számukra valószínűleg az az adat sem mond semmit, hogy egy árútermelő, "jóléti" társadalomban, - és nemcsak Nyugaton, de például Mr. Lee Szingapúrjában is - a munkások több, mint 50%-a a minőségi, lakossági szolgáltatásokban találja meg a megélhetését, míg ez nálunk, és a hozzánk hasonló "létezett szocializmus utáni" társadalmakban az elképesztően alacsony 7-9% körül mozog. Csak hát eme tájakon a szolgáltatásoknak még olyan "eszmei" akadályai is vannak, mint a több évtizeden át sulykolt hamis öntudat: nem szeretjük "szolgálni" embertársunkat, ha személy szerint is tudjuk, hogy ki az. Itt nemcsak a krisztusi általános "szolgálattételi parancs" semmibevételéről van szó, de egy sajátos tudati elferdülésről is, ami az elvont, ideologikus "közösségnek való szolgálat" egyedüliségének hirdetése következtében egyfajta torz gőgbe torkollt. S mindeközben tökéletesen elsikkadt az a tény, hogy - akár tetszik ez nekünk, akár nem - a modern társadalom: az egymásra utaltak társadalma. Munkahelyünkön mindig kiszolgálunk valakiket, függetlenül attól, hogy személyesen ismerjük-e őket, vagy sem, míg az élet ezernyi más területén mi szorulunk rá, hogy mások kiszolgáljanak. A modern ember specializálódása révén egyre kevésbé képes önálló létformára, egyre több síkon és szempontból szorul rá a társadalom szolgálataira, vagyis: a szolgáltatásokra. Ez a fejlődés irányának természetes velejárója. Ám a kommunista társadalmak egyént semmibe vevő ideológiája visszájára fordította a fejlődést itt is. - Miután pedig a modern társadalmak másik velejárója a nagyüzemi termelés, az itt dolgozó munkások utánpótlásának képzésében sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a világelső japán gyakorlatnak, annál is inkább, mivel az úgy tud korszerű lenni, hogy közben kellően egyénre szabott is. Ilyenformán felfogásában rendkívül közel áll a korábban vázolt, magyar múltból merített példához. A hasonlóság szembeötlő, csupán az "aranykezű mestert" a világhírű gyár helyettesíti, amely egyben természetes színhelye a szakmunkásképzésnek is, akár csak a régi, nagynevű mester műhelye volt. A japán gyárak ugyanúgy, mint a benne dolgozók egyenesen büszkék rá, hogy falaik között munkás-dinasztiák dolgoznak, ahol jó esetben az édesapa vezeti be fiát a szakma rejtelmeibe. A társadalom pedig valódi rangnak fogadja el, ha valaki egy ilyen gyár kollektívájához tartozik. Ennek egyik szép jele a fiatal munkások felvételének ceremóniája. Ezen úgy a gyár tulajdonosa és vezetői, mint a frissen felveendők ünneplő ruhában jelennek meg, a szinte soha, semmiért fenn nem akadó termelés néhány emelkedett órára leáll, a s felvétel külsőségei, ünnepélyessége vetekszik egy bármilyen európai klubba, vagy zártkörű elit társaságba való befogadás formaságaival. Bizony, ez valami egészen más, mint a mi fluktuáló, állandó létbizonytalanságban élő munkásságunk! Így hát van mit, de szerencsére, ha akarunk, van is honnan tanulni.
3. A parasztság
Gyökér, törzsökös őserő. A nemzet egyetlen olyan csoportja, amely számára a hazaszeretet több, mint bármely magasztos, bármely tiszteletreméltó elvont fogalom. Hiszen e Haza földjének egy darabkája neki tulajdona, nemcsak megélhetésének forrása, napi munkájának tárgya, eszköze, de élete értelme, minden vagyona is egyben. S ki ne szeretné, védené, oltalmazná saját tulajdonát, amit verejtékével gyarapított, gyermekei részére örökül hagyandóan gyűjtött? Számára a nemzeti múlt - saját ősei munkájának gyümölcse - megbecsülése, a nemzetben való gondolkozás olyan kézenfekvő evidencia, mint a napfelkelte mindennapos, megszokott csodája. A parasztember foglalkozásának ezernyi mesterfogását a családban, mint alapvető szeretet- élet- és munkaközösségben felcseperedve szívta magába, ahol a pozitív demográfiai trendet nem kacifántos szociológiai magyarázatok, de a munkaerő szükséglet szava diktálta, ahol nem biztos, hogy tudták e szó jelentését: polihisztor, de ahonnan minden gyermek e sokrétű szakma gyakorló ezermestereként került ki, a tudás gazdag tárházát szüleitől hagyományként átvéve, s ilyenformán minden hagyományt természetes módon tanult meg tisztelni; ahol talán a kreativitás szó hallatán is nagyot csodálkoztak volna, de közben a természetes alkotókészség és találékonyság a gyermekkel együtt növekedett és fejlődött ki. Így lett a parasztság évszázadokon át a nemzet törzse, ősmasszívum, amin minden nyugszik, gyökér, ahonnan minden pótlódik és táplálkozik. Ezt érezte meg, és ezért támadt olyan feneketlen, acsargó dühhel a Rákosi-kommunizmus a kis- és középbirtokos parasztságra, mert jól tudta: ha ezt a réteget "ki tudja tépni" az anyaföldből, a nemzet megtartója és támasza vész el. Ezért volt nemzeti tragédia a szovjet mintájú kolhozosítás, a "gazdák" rétegének, vagyis a birtokos parasztságnak (amerikai fogalomra átvetítve: a magyar farmereknek) a teljes szétverése, szétszórattatása és elűzetése. Ez sokkal több volt, mint egyének, családok szörnyű drámája, hiszen az egy életen át alkotóan és szorgalmasan dolgozó parasztember kigúnyolva, fenyegetve, le-"kulák"-ozva, üldöztetve menekülni kényszerült - minden javait hátrahagyva - természetes közegéből, a falujából, vagy a tanyájáról, hogy aztán bérmunkásként, "ingázó"-ként tengesse le hátralévő éveit "szocialista nagyiparunk" valamely eszement "fellegvárában", és siettetett halálával vele enyésszen el egész nemzetfenntartó, -megtartó életformája. Egy emberöltő elmúltával több évszázados láncolat szakadt meg itt: a fiak elszéledtek, a tapasztalatok átadásának és a hagyományok folytatásának ezernyi szála a semmibe enyészett. - A falunak új népe lett, a bolsevisták parasztideálja: a tulajdont sosem ismert, semmihez nem kötődő, gyökértelen "Tsz-parasz", voltaképpen agrárproletár, akinek a gazdálkodás egészéről soha áttekintése nem volt, de hát az nem is érdekelte, számára elég volt tudni a következő hét tennivalóit, azt meg úgyis elmondta a hétfői eligazításon az "agronómus elvtárs". Szomorú mái cselédség, akiknek eszében a gazdálkodás tudnivalóinak ezernyi színű kaleidoszkópja helyén többnyire két, a valódi magyar parasztember számára ismeretlen fogalom honolt: munkabér és munkaidő. Ezek ismeretében el is hihető, hogy ha ennek a mai parasztságnak e félresikeredett "kárpótlás" során netán földtulajdon "szakadt a nyakába", (a gazdálkodás elemi anyagi és eszközbeli feltételeinek is híján) tanácstalanul tib-lábolt előtte, és előbb-utóbb a legrosszabb, de egyetlen elérhető helyre fordult segítségért és tanácsért: volt Tsz-uraságaihoz. Akik, persze, mindezt készséggel adták, magukból új földesurakat kreálva, és ismét csak - már ki tudja, hányadszor?! - becsapva a föld népét.
*
Az eddigiekből végül is leszűrhető tehát, hogy a féktelen liberalizmus és torzszülött gyermeke: a kommunizmus négy-hét évtizedes földi uralma, regnálása után nemcsak a társadalom építménye, de ennek építőelemei, az alapvető társadalmi formák, alakulatok is szétroncsolódtak, romokban hevernek. Ha tehát mi építkezni, újjáépíteni akarunk - márpedig azt akarunk! - akkor először is a legalapvetőbb "építőkövet": az egyént kell testileg-lelkileg egészségessé, újjáformálni. Ez történhet - és kezdetben nem is lehet másként - tudatos önnevelés, felkészülés útján az igazságvágytól és tudásszomjtól hajtott megismeréssel, kutatással. Aztán majd az újraépült egyéniségek hozzák létre a társadalom legősibb, sziklaszilárd egységét: a családot. Csakis a keresztény erkölcs kötőanyagával kőkemény falú fészekké, s ha kell, végvárrá kiépülni tudó családokban képesek felnövekedni azok az utódok, akik már tiszták, romlatlanok, nem hordják magukban a múlt sérüléseinek pusztító csíráit. Ugyanakkor az ilyen családok összessége lesz az alapja annak a nem kevésbé történelmi formációnak, amit úgy hívunk: nemzet.
Igen, ez óriási feladat. Ám csak a lélekben törpéket és a kicsinyhitűeket csüggeszti el a tennivalók sokasága. Mi Arra tekintsünk, Aki hozzánk is szólt, mikor így intette tanítványait: "... mit féltek, kicsinyhitűek?!...",s akkor hittel, akarattal és munkával sziklára építhetünk házat s Hazát, amely szilárdan megáll, és bizton dacol a történelem viharaival!
1998. január 01.
Hegedüs Endre
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: szétroncsolódtak, elmélyültségüket, szakmaszeretetét, szétszórattatása, munkaközösségben, tiszteletreméltó, hatalomgyakorlás, munkásosztályába, műsorszerkesztők, semmibevételéről, szolgáltatásokra, specializálódása, életképességének, egyedüliségének, foglalkozásának, nemzetfenntartó, manipulálásának, ezermestereként, kicsöppenhetett, kollektívájához, kicsinyhitűeket, szolgálattételi, csatlakoztassuk, kirekesztettség, hatalomelosztás, félresikeredett, elengedhetetlen, ipartestületbe, szemérmetlenül, bolsevistáknak, gondolataikkal, szempontjukból, kirekesztéssel, köztisztviselő, tapasztalatból, letéteményesei, 1990-es változás, kommunisták hirtelen, vezető pártelit, ókori fáraók, valódi hatalom, társadalom tényleges, magyar bolsevistáknak, hírközlő eszközök, emberiség felhalmozott, következő generációk, társadalmi berendezkedés, egyedül természetesnek, bolsevik oktatás, hatalom birtokosainak, információval sáfárkodók, értelmiség volt, Hegedüs Endre,
|
|
|
|
|
|
| 1990-es változás, kommunisták hirtelen, vezető pártelit, ókori fáraók, valódi hatalom, társadalom tényleges, magyar bolsevistáknak, hírközlő eszközök, emberiség felhalmozott, következő generációk, társadalmi berendezkedés, egyedül természetesnek, bolsevik oktatás, hatalom birtokosainak, információval sáfárkodók, értelmiség volt, réteg képezte, hatalomgyakorlás eszközét, alsóbb tömegek, legfőbb érték, rendszer időarányosan, legtöbb emberélet, értelmiség különféle, bevallott szelekció, kommunisták évtizedeken, fiatalokat származásuk, felsőbb iskolai, vörös ideológusok, egész társadalmat, ifjúság nevelésének, közvélemény formálásával, könnyen kicsöppenhetett, perifériára sodródott, hatalom által, legkisebb szigorral, gépet megtervezni, gyógyszert elkészíteni, ötvenes években, kommunista oktatásügy, tudás forrását, tudáshoz vezető, fiatalok aztán, szakemberré válás, előrejutáshoz ténylegesen, rátermettség kell, szakemberek azok, negyvenéves kommunista, kommunizmus egyéniséget, lehető legtöbb, régi iparosok, nagy tekintélyű, utánpótlás felnevelését, vörös gyalu, jónevű mester, egyéni kreativitás, munkások több, hozzánk hasonló, elképesztően alacsony, több évtizeden, krisztusi általános, sajátos tudati, modern társadalom, egymásra utaltak, élet ezernyi, modern ember, társadalom szolgálataira, fejlődés irányának, kommunista társadalmak, modern társadalmak, nagyüzemi termelés, világelső japán, korábban vázolt, hasonlóság szembeötlő, világhírű gyár, japán gyárak, benne dolgozók, édesapa vezeti, szakma rejtelmeibe, társadalom pedig, ilyen gyár, fiatal munkások, gyár tulajdonosa, frissen felveendők, szinte soha, bármilyen európai, nemzet egyetlen, hazaszeretet több, darabkája neki, nemzeti múlt, nemzetben való, napfelkelte mindennapos, parasztember foglalkozásának, pozitív demográfiai, munkaerő szükséglet, tudás gazdag, természetes alkotókészség, gyermekkel együtt, parasztság évszázadokon, nemzet törzse, nemzet megtartója, szovjet mintájú, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1626
- e Hét: 5154
- e Hónap: 13758
- e Év: 49699
|
|
|
Offline
