Regisztráció  Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Magyar Himnusz
  2014-06-28 02:47:01, szombat
 
  Magyar Himnusz Kr. u. 410-ből



Nagyon ajánlom ezt a kultúrkincsünket, mindenkinek meg kell ismerni.
Ugye hogy hasonlít a Miatyánk-hoz?

Így már talán kitalálható, hogy kiknek volt érdekük titokban tartani a 410-ben keletkezett imádságot, mint ahogy őseink származását, nyelvét, hitét és Kárpát-medencei ősiségünket is.


- Tényleg nagyon szép.



URUNK ISTENÜNK


Kr. u. 410-460 körül keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva: a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött Hun övvereten, szíjvégen lévő rovásírásos ima gyönyörű. Nem tudom, hogy tudtok-e róla, hogy a szíjvégen talált rovásírásos szövegmegfejtésére Magyar rovásírás szakértőt-nyelvészt kértek fel!!! Előlünk, mégis mindenáron eltitkolták, amíg lehetett.


Istennek hála ma már nem lehet szinte semmit titokban tartani!


Érdekesség, hogy az 1960-as évek elején szintén KIJEVBEN (amiről ma már tudjuk, hogy Árpád nagyapja, Álmos őse, ÜGYEK fejedelem, alapította, építette szabír-magyar-Várost, híres szabír kovácsiparával. Ott készültek a csodálatos Magyar szablyák. Régészeti feltárás során a Magyar hegyen találtak 9000 darab rovásírással teleírt pergamenpapírt tökéletes állapotban!!!!


A kutató régész Armatov akadémikus az egészet elküldte futárral a Magyar Tudományos Akadémiának, úgy gondolván, hogy mi vagyunk a megfejtésében illetékesek!!! Őt száműzték Szibériába!! A 9000 darab pergament pedig szőrén, szálán eltűnt!!! Mai napig semmit nem tudni róla!


A finnugristák hallgatnak (vagy lapítanak, mint az a bizonyos a fűben). Ma már kideríthetetlen, hogy megsemmisítették, vagy csak eltüntették, nem tudni. Vajon, kinek, illetve kiknek állt az érdekében???? Óriási, pótolhatatlan veszteség, mert minden bizonnyal, hatalmas és teljesen autentikus információs tömeg állna rendelkezésünkre.


A HAZATÉRÉS vagy HON előlünk?


Visszatérve az imához: gyönyörű!!! Nemhiába, mondták a GÖRÖGÖK, hogy a szkíták- hunok - magyarok tudnak a legszebben imádkozni ISTENÜKHÖZ!!!!



URUNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED,
TÖRVÉNY AKARATOD.



MINDEN NAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET, MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.



TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT, S
LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.



TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Rajtunk, az egyes emberen múlik hogyan alakítjuk sorsunkat?
  2014-06-26 10:56:13, csütörtök
 
  Azzal bosszantanak mindenhol és mindenkor mostanában, hogy csakis rajtam múlik hogyan alakítom az életemet!
Mindez a szabad országban, szabad állampolgárként élő szabad emberekre vonatkozik! Elkerülte a figyelmét mindenkinek, hogy évtizedek óta folytatott küzdelmem ellenére (vagy éppen azért!) sem vagyok szabad ember! Küzdelmem írott változata itt is olvasható a facén.

https://www.facebook.com/notes/b%C3%B3na-m%C3%A1ria-ilona/01-neh%C3%A9z-sors%C3%B As%C3%A1g-keresztje-a-m%C3%BAltban-%C3%A9s-a-jelenben/700963086606357 NEHÉZ-SORSÚSÁG KERESZTJE A MÚLTBAN ÉS A JELENBEN 1 RÉSZ.
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=128978&n=furaila&blog
Negatívdiszkriminációk sora ért minket már (egész nemzedékemet) születésünk óta
Képek: http://furaila.xfree.hu/259949

NEHÉZ-SORSÚSÁG KERESZTJE A MÚLTBAN ÉS A JELENBEN (Oknyomozati leírás) 1-34 részek. Ebből a 34. itt olvasható: https://www.facebook.com/notes/b%C3%B3na-m%C3%A1ria-ilona/34-oknyomozati-le%C3%AD r%C3%A1s-neh%C3%A9z-sors%C3%BAs%C3%A1g/709694029066596

Miből gondolja bárki is, hogy pont rám, a törvényen kívülire lenne szüksége a szervezkedéséhez? Nem inkább nekem kellene esdve kérni önöket, hogy segítsenek nekem végre kiszabadulni abból a házi őrizetből, amivé tehette életemet, otthonomat egy a mindenkori hatalmat kiszolgáló titkos-szolga? Csak szabad ember küzdhet mások, vagy bárki szabadulásáért!!!



MI MINDENT TETTEM EDDIG A SZABADULÁSUNKÉRT?

1996-ban írtam egy szociográfiát Tudósítás Magyarországról (1946-1996) az elmúlt ötven év társadalmi történéseiről egy család életével illusztrálva... 1996-ban - mint ahogy a mellékelt képen is látható: III. díjat nyertem a több, mint 2000 pályamunka közül. Kérdem én ki tud róla? Senki a világon!!! És tudja miért, mert én már akkor megkíséreltem a lehetetlent: megírni az IGAZSÁGOT a "szocializmusról" és arról a szörnyűségről, ami utána következett "rendszerváltozás" címen!
A Tudósítás Magyarországról-t megígérte a Magyar Írószövetség, hogy megjelenteti! Sőt, a díjnyertes pályamunkák első közlési jogát is fönntartotta magának!!! Majd, a titkos szolgálat elintézte, hogy ne jelenhessen meg a Magyar Írószövetség folyóirata, a Magyar Napló három hónapig!!! Végül is 17, azaz tizenhét év múlva megjelentettem álnéven: de nincs benne köszönet, mert a forgalmazást minden létező módon akadályozzák! Ugyan a neten minden könyvesboltban kapható lenne, de... a kiadó olyan árat állapított meg, hogy nincs az az elkötelezett aki megfizetné egy szociográfiáért azt a pénzt! A Líra Könyvesboltban, pedig nem lehet a polcokon megtalálni, mert a raktárban rejtegetik, vagy, ha mégis kiteszik a polcra, akkor légmentesen befóliázva!!! Hogy még véletlenül se lehessen belelapozni! http://furaila.xfree.hu/252531
-.-.-.-.-.-.-


Ez a Vendégkönyv, pedig a második könyvem, melynek nyomdai megjelentetését is szigorúan TITKOSAN intéztem... iszonyatos szorongások és félelmek közepette.
http://furaila.xfree.hu/261354

-.-.-.-.-.-.-.-

Ja, és volt 2003-ban egy kunszentmiklósi néprajzi pályázat, amire szintén küldtem egy pályamunkát képekkel. Ezzel is sikerült díjat nyerni, majd ez is le lett ,,árnyékolva" azóta is!!! Bődi Szabolcs a Városházán a ruhatár egyik szegletében nyomta a kezembe a borítékot!!! Miközben, a többi nyertesnek nagy ünnepséget rendeztek 9 órakor, még a testületi ülés előtt. Engem meg odarendeltek du. 2, azaz tizennégy órára!!!
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=130291&n=furaila&blog
http://furaila.xfree.hu/33600
https://www.facebook.com/notes/b%C3%B3na-m%C3%A1ria-ilona/helyt%C3%B6rt%C3%A9neti -n%C3%A9prajzi-hagyom%C3%A1nyok-kunszentmikl%C3%B3son-%C3%A9s-pesterzs%C3%A9beten -bpxxker/712767808759218


Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Helytörténeti-néprajzi hagyományok
  2014-06-26 10:02:07, csütörtök
 
  Helytörténeti-néprajzi hagyományok Kunszentmiklóson, a második világháború előtti- években és az utáni öt-hat évben...

(Konti Józsefné sz. Hollinger Mária-pályázat)



Jelige: "TIBORCA"



Készült: Kunszentmiklós Város Képviselő-testület felhívására,
2003. decemberében.



A háború utáni első "békeévben" születtem. Kisgyermekkoromban az állandóságot és az otthon biztonságát nekem egy, a tassi határban lévő, kunszentmiklósi tanyai ház és a körülötte lévő gazdaság jelentette.


http://furaila.xfree.hu/33600

A családot, pedig egy fekete fejkendős, sudár magas, idős néni és egy ősz hajú, kackiás bajuszú, alacsony, szikár öregember, meg a "nénnye" képviselte. Nénnyét a két idős ember Piroskának szólította, aki pedig "édősanyámnak" és "édősapámnak" őket.

Piroska nénnye és én: a "kis Marika", olyan elválaszthatatlanok voltunk, "mint a borsó meg a héja", mint Konrád Lorenz és az ő szárnyasai... Azt hiszem nálam is működött az imrinting(1.). Hogyne működött volna, amikor ott, a tanyán, mindig és mindennek megvolt a felelőse, gazdája(6). Ott nem maradhatott senki és semmi gondozó nélkül - éppen ezért, feladat nélkül - egyetlen pillanatra sem.




Hagyományos munkák a baromfi-udvarban,
és - az önállóság felelőssége

Piroska nénikém feladata volt a baromfiak körüli munkák elvégzése is. Én, pedig mindig ott voltam, ahol ő és így korán megtanulva a dolgok csínját-bínját, "belenyőhettem" ezekbe a feladatokba.
Az első ilyen alkalomra visszagondolva, elmesélem: hogyan tanultam meg a tyúkok "elültetését".
Három-négy éves lehettem, amikor felfigyeltem arra, hogy egyik-másik tyúk elkezdett kotyogni és minden átmenet nélkül le-leült a puszta földre és még az eléje szórt eleséggel sem lehetett onnan elcsalogatni. Nénikém csak annyit mondott erre a furcsa, számomra ijesztő "rendellenességre", hogy:
- "Itt az ideje, hogy elültessük!".
Ettől ijedtem meg csak igazán, mert azt hittem, hogy azt úgy kell majd csinálni, mint a palántázást. Sehogy nem tudtam elképzelni szegény tyúkot - élve elásva - a földben. Azután, hogy fölvitt néném a tyúkkal és egy zsák szalmával a padlásra, kezdtem megkönnyebbülni. Nekem is kezembe nyomott egy "nyaláb" illatos szénát, nehogy haszontalannak érezzem magamat.
Ott, már sorakoztak az óriási kosarak. Egy alul, és fölé rakva - szájával lefelé fordítva - a másik.
Egy ilyen üres kosarat tettünk be a sorba, tisztes távolságra a másiktól, hogy a kotlósok ne zavarják egymást. Nénikém megtöltötte szalmával a kosarat és a nálam lévő szénát közösen, fészek-szerűen elrendeztük a tetején, majd az előre odakészített szakajtóból előszámolt fennhangon 10-16 db tojást és óvatosan berakta a fészekbe. (Én még ekkor nem tudtam számolni, de már felfigyeltem a módjára.) Erre nagyon óvatosan ráültette a tyúkot, "aki" úgy helyezkedett el a tojásokon - csőrével egyenként görgetve rajtuk, miközben úgy forgolódott, hogy még véletlenül sem lépett rá lábaival egyikre sem - mintha így köszöntötte volna mindegyiket. Olyan nagyra borzolta tollazatát, hogy teste melegéből minden egyes tojásnak jusson, majd végre, nagyon gyengéden ráereszkedve "elült" rajtuk.
Ettől fogva Piroska nénikémmel minden etetéskor fölmehettem a padlásra. Az előzőleg elültetett tyúkok alól sorban keltek ki a pulykák, kacsák és libák. Nem győztem csodálkozni ezen a leleményességen és azon, amilyen hűséggel(!) követték (szinte igazolva az "imprinting-elméletet") a különböző fészekalja apróságok a kotyogó kotlósmamát. Láthattam, amint a kotlósok megmutatták apróságaiknak a tanyaudvar-, később a mező világát; kapirgálni-, csipegetni valóit.
A kislibás és kiskacsás kotlósok akkor kerültek először bajba, amikor a mezőn rátaláltak a vályogos gödörben összegyülemlett vízre. Soha nem felejtem el a kotlósok kétségbe esett kárálását és futkosását a parton, ahogy meg akarták akadályozni kicsinyeik vízbeesését. A kiskacsák és kislibák, viszont engedelmeskedve a velük született ösztöneiknek, vízbe pottyanva, azon nyomban úgy úsztak, lubickoltak, mintha tanulták volna.

Amikor eljött a "mi" kotlósunk csibéinek kikelési ideje, nénikém kesztyűt húzva, nagyon óvatosan leemelte a csőrével és szárnyával védelmezőn csapkodó kotlóst a csibékről. A méltatlan bánásmód a lábak összekötözésével folytatódott. Ezt követően, segíthettem az éktelenül csipogó apróságokat egy ládába átrakni, miközben nénikém fennhangon megszámolta őket. Az eredményt beírta a köténye zsebéből elővett "kalengyáriumba", majd hóna alá kapta a tyúkot. A ládát együtt megfogtuk és lehoztuk, majd útjára bocsátottuk a kotlóst csibéstől.
(Örömöm határtalan volt, amint láttam az elől haladó, örökké kotyogó kotlóst és az utána botladozó, csipogó, sárga-pihés kiscsibe-gombócokat. Ekkor megsejtettem valamit abból, mi végre is vagyok a világon, mert először sejlett fel lelkemben a vágy arra, hogy minél előbb felnőjek. Felnőjek, hogy nekem is lehessenek kicsinyeim...)
Igen ám, de ennyi apró-jószágot nem lehet a réten, meg az udvaron való kapirgálás során talált élelemmel felnevelni!
Nénikém alig győzte darával, meg apróra vágott lucernával az apróságok etetését. Hamar elfogyott az a morzsolt kukorica, amit még a téli estéken morzsoltak nagyapával. Ezért, aztán a kukoricagóréból kellett "vételezni" az újabb morzsolni valót. Ilyenkor a szecskavágót átállítottuk morzsolásra. A morzsolás után következett a darálás, melynek szintén voltak fokozatai. A már korábban kikelt kisbaromfiak számára már egész nagy-szeműre kellett állítani, a kisebbeknek egészen apró szeműre. Ugyanezt az eljárást alkalmaztuk a lucerna aprításánál is. Nénikém nekem is adott egy csomót, amit egy deszkán olyan apróra vágtunk a késsel, mint amilyenre a petrezselyem zöldjét szokás az emberi étel ízesítéséhez. Ezt a kétféle anyagot azután összekevertük egy-egy vödörben és kis etetővályúkban elosztottuk. Mire késő délután bejöttek, már várta őket a terített "asztal" a belső udvarban!
Később, amint annyira felnőttek a pulykák, hogy már nem hallgattak a kotlósmamáikra, összetereltük őket és az én felügyeletemmel mehettek ki a mezőre. Nem volt könnyű feladat együtt tartani őket, mert a pulykák kedvenc csemegéje volt a szöcske. A szöcskékről, pedig köztudott, hogy szabadon ugrándozva élnek a széles határban. A pulykák, pedig vadászva követték őket a szélrózsa minden irányába. Én, pedig úgy futkároztam, terelgetve igyekezve egyben tartani őket, mint egy nyájat őrző pulikutya.

Ekkor tanultam meg az önállóság felelősségét!

Egy életre szólón belém ivódott, hogy vannak munkák, amelyeket soha nem lehet elhalasztani, mert az állatokat el kellett látni ünnepnap is. Már ekkor tudtam, amit később, a TSZ-ek vezetői sem, hogy a legeltetést nem lehet munkaidőhöz, munkarendhez igazítani.
Nyáron például délben, amikor "magason állt a nap", betereltük az őrzött állatokat az "enyhelbe", itatni és delelni. Közben, nagymama elkészítette az ebédet és mi: a pásztorok is megebédeltünk és deleltünk, vagy szundítottunk egyet, vagy összeszedtük az öregebb - koratermő - gyümölcsfák elhullajtott gyümölcsét. Ebből aztán nagymama nagyon finom pitéket sütött a kemencében.

A kemencét is föl kellett fűteni valamivel. Többnyire - még az előző évi napraforgó szüret után visszamaradt napraforgószárral, vagyis - a "tutyéllaszárral". Ott, a tanyán azt is megtanultam, hogy semmi nem mehet veszendőbe, mert "...minden földi javunk Istentől való", ezért mindent "újrahasznosítottunk"!

A délutáni, 3 órás vonat érkezésekor hajtottuk ki az állatokat ismét.

Amint látható, a tanyán nem volt munkarend, meg munkaköri leírás és mégis, az egész család egy jól bevált családi munkamegosztásban(2.) dolgozott.

Esténként, amikor "elültek" óljaikban a pulykák, nénikém megszámolta őket és nagyon büszke voltam magamra minden alkalommal, mert híja nélkül megvolt, mind a százöt!

Ezen a képen látható, hogy öt évesen, már kétéves kishúgomra is vigyáztam és, hogy az a bizonyos felelősségem nemcsak formális volt, közben megtanultam 105-ig számolni!
http://furaila.xfree.hu/33600


A kiscsibéinkről nem lehetett ugyanezt elmondani, mert a héja le-lecsapott időnként rájuk. Pedig úgy kiabáltam, hogy: "kurhéjja!", ahogy a torkomon kifért. Nénikém még a kendőjét is lekapta és azt lengetve próbálta a ragadozó vadorzót elijeszteni. Többnyire sikertelenül.



A növény-palántázással kapcsolatos feladatok
és népi bölcsességek

Ekkorra, a tavasszal elültetett paprika- és paradicsompalánták már virágoztak. Soha nem felejtem el, hogy milyen fontos dolgokat tanultam palántaültetés közben az ÉLETRŐL is. Például: nénikém képes volt a legnagyobbat is egyszerűen kidobni, ha nem volt elég erős gyökérzete.
Megkérdeztem, hogy nem sajnálja-e? Azt mondta:
- "Nem tud megeredni, termést hozni gyökerek nélkül. Csak nyújtózkodik világnak, elvéve a fényt a többitől."
Nemcsak azt tanultam meg, hogy az elültetett palántákat később, folyamatosan gondozni kell, hogy sok termést hozzon, hanem megtanultam például kapálni és közben megtanultam megkülönböztetni a GAZt, a HASZONnövénytől!



Az Úr napjához fűződő szokások

De nemcsak dolgoztunk azon a tanyán, hanem pihentünk is, méghozzá legtöbbet az Úr napján, vasárnap.
Onnan lehetett tudni, hogy közeledik a vasárnap, hogy előtte való nap már a készülődés jegyében telt.
Bent a házban, nagymama mosta, vasalta az ünneplő ruhákat.
Amelyik ételt lehetett, megfőzte- megsütötte előre, hogy semmi akadálya ne legyen a vasárnapi templomba menésnek.
Nagyapa tiszta almot hordott a jószágok alá és bekészítette az istálló szénatartójába a szálas takarmányt, hogy másnap reggel csak a jászolba át lehessen rakni az állatok elé. Majd szép fényesre csutakolta a lovakat és felsöpörte vesszősöprűvel a tanyaudvart.
Nagymama, és nénikém a házban és a ház előtti kertben rendezkedett a cirokseprűvel. A szemétlapátra seprésénél az én feladatom volt a lapát igazgatása és megtartása úgy, hogy a lehető legtöbb szemetet lehessen felseperni egyetlen lendülettel. Ezzel megtanultam odafigyelni nemcsak arra, amit csinálok, hanem a másik emberre is, akivel együtt dolgozom!
Közben, megforrósodott az üstben a hajmosáshoz és a fürdéshez is a víz. Nagymama őszülő haját két copfba fonva a fejetetejére tekert kontyban hordta. Ezt, a korona formájú frizurát külön szertartás volt kikefélni, megmosni, megfésülni és kontyba rendezni. Egy fehér damaszt vállkendőt terített a vállára fésülködés közben, majd a hajtűket, fésűket is egy kiterített kendőre rakta ki, szép sorban. Az én dolgom volt, hogy kézbe adhattam, olyan sorrendben, ahogy nagymama kérte. Ilyenkor csak mi ketten voltunk bent a "fürdőkamrában". Nagymama még ekkor sem vette le a szolid csipkével szegélyezett, lábszárközépig érő, fehér vászoningét. Egyébként minden ruhadarabja sötét színű volt.
Ma sem értem, hogy miért kellett olyan nagy műgonddal fésülködnie, ha azután bekötötte a fejét a fejkendővel? De ezt is valóságos szertartással, hosszas igazgatással tette. Sokszor, két tükröt is használt hozzá, hogy lássa, hátul is jól áll-e a redő, vagy lokni a kendőn?
(Olyan csomót kötött az álla alá, amilyet később, nekem kellett a kisdobos nyakkendőn kötni. Mondanom sem kell, hamarabb ráállt a kezem a csomókötésre, mint pesti társaimnak, akiknek nem volt fejkendős nagymamájuk.)
Ezután következett az én hajmosásom és fürdetésem. Ezt nénikém segítségével végeztük. A hajamat is ő mosta, fonta és szárította. Majd a lefekvés következett. Míg, mi a fürdőben voltunk, nagymama megágyazott nekünk. Nénikém mellém ült az ágy szélére és két kezébe vette összekulcsolt kicsi kezemet és együtt mondtuk el az Úr imádságát, a "Mi Atyánk!"-ot.
Másnap, többnyire napsütéses időre virradtunk. A reggeli készülődés izgalmában sem türelmetlenkedett senki körülöttem.
Azóta sem értem azokat az embereket, akikkel később összehozott a sors, hogy miért olyan türelmetlenek a gyerekekkel, ha útra kelnek? Talán, mert nem ismerték azt a nyugalmi forrást, ami nagypapáét táplálta.?
Ő és övéi, ugyanis olyan Isten-hívő emberek voltak, akik fennen hirdették: "Istentől van minden földi javunk." (Zsoltárok 127.) Még a gyermek is: "...az Úrnak öröksége: a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom." (Zsoltárok 127:3.)
A GYERMEKre, vagyis rám is úgy tekintett, olyan türelmes szeretettel viszonyult hozzám, mint "Isten jutalmára". Ez engem, méltó viselkedésre ösztönzött. (De sokszor gondoltam erre felnőtt koromban, amikor pedagógiából az ösztönzőkről, a "motivációkról" tanultam!)

A szép, tiszta ruhámban vártam, míg nagyapa befogott a "parádésra", vagyis utazáshoz átalakított szekérbe(3.) és az "ünneplős" lószerszámot(4.) ráadta a lovakra. Azután, ha egy kicsit is hűvös volt, bebugyoláltak szúrós pokrócba. A nagysuba(5.) nagyapáé volt. Útközben nénikém oltalma alatt álltam, pontosabban ültem és rácsodálkozhattam a Kunság száz természeti csodájára. Mert csodaként éltem meg a távoli tocsogóban méltóságteljesen lépegető nagy, fehér-fekete gólyamadár látványát; a kis, mozgó pontra lecsapó és áldozatával egy pillanat alatt felröppenő héja szívszorító, ragadozó vadászatát. Ilyenkor, még kisebb koromban, rémülten bújtam nénikémhez, aki nagy nyugalommal mondta, hogy: - "Ez az élet röndje."
Ezzel megtapasztaltam azt, hogy az is az élet rendje, ha félek: odabújhatok egy biztonságot sugárzó fölnőtthöz!
A tanyán ezt az igényemet is teljességgel kiélhettem anélkül, hogy kényeztettek volna.
Amikor megérkeztünk a városba, "leparkoltunk" a templom közelében lévő piactéren. A lovak kaptak egy-egy teli abrakos tarisznyát, hogy közben ők se unatkozzanak.


Az utazáshoz átalakított szekér és "kocsisa": egyik Bóna-nagybátyám http://furaila.xfree.hu/33600


Amikor úgy mentünk, hogy nagymama nem jött velünk, akkor egy olyan templomba mentünk, ahol mindig ugyanoda - sárga(réz) táblával megjelölt helyre ült nagyapa és nagy megtiszteltetés volt, hogy - lány létemre - mellé ülhettem.
Itt lehetett érteni, hogy mit prédikál a pap és mit énekelnek a hívek. A falak hófehérek voltak. Alig vártam, hogy megszólaljon az orgona. Gyönyörűséggel hallgattam. Nagyapa, ahogy megrezegtette a hangszálait, vele rezgett a bajusza is. Meghatódom, ahogy visszagondolok ezekre az énekekre, mert először találkoztam a figyelmesség szép gesztusával is. Ugyanis, előfordult, hogy a másik oldalamon ülő, elém tartotta a zsoltáros könyvét, mert azt hitte, hogy csak azért nem énekelek, mert nincs miből... Ott ülve közöttük, azon bánkódtam, hogy nem lehetek igazán részese az együtténeklés örömének, mert nem ismerem a szöveget. Akkor erősödött meg bennem a vágy arra, hogy tudjak írni, olvasni, ezért aztán alig vártam, hogy iskolás legyek!
Az istentisztelet szertartása után, a templomból kifelé menet és a templom előtt üdvözölték az emberek (a férfiak süveget, kalapot emelve) egymást: - "Áldás, békesség!" - "Hogy vagy sógor, vagy ángyika?", vagy kinek mi dukált.
Elő- előfordult, hogy megkérdezték:
- "Hát ez a szép, fekete szemű kislány melyiké?"
Ilyenkor suttogóra fogták a hangjukat, ezért nem értettem, hogy mit mondanak.
(Akkor nem értettem, hogy miért sugdolóznak, miközben arra tanítottak, hogy illetlenség mások jelenlétében sugdolózni! Ma már tudom, hogy ezen "illetlenségre" biztonsági okokból kényszerültek. Ugyanis, az 1950-es években jártunk és az én apukámról nem volt szabad beszélni... Ettől fogva örökre(!) elkísért ez a titkolódzás, sugdosódás személyemmel kapcsolatban. Amikor végre érthetővé vált számomra az a családi viszonyrendszer, amiben fölnőttem, mindig összekuszálódott az egész, egy-egy újabb információval. Ez nekem nagyon fájt. Pontosabban megéreztem, hogy a puszta létem miatt, mintha hazudozásra kényszerülnének azok az emberek, akiket szerettem és engem az igazmondásra neveltek! Ezért, azután, - ha lehetett - nem kérdezősködtem, mert nem akartam, hogy hazudozzanak nekem. De a kielégületlen kíváncsiság ott bujkált bennem egész életemben!)
Majd szó esett időjárásról, termésről, vásárról és hazakocsiztak, hazakocsiztunk, ki-ki a maga portájára.

Nagymama és nagypapa, az utazásra átalakított szekéren. http://furaila.xfree.hu/33600

Amikor nagymama is velünk volt, akkor sokkal díszesebb templomba mentünk. A falakra színes képek voltak festve és a napsugár is színes üvegablakokon próbált besütni. Itt nem értettem, hogy mit beszél a pap, de az orgonaszó ugyanúgy zengett és ugyanolyan gyönyörűséggel töltött el. Énekelni is csak a pap és egy másik bácsi: a kántor énekelt nagyon szépen, de érthetetlen nyelven. Távozóban "Dicsértessék!"-kel köszöntek el egymástól az emberek. Itt nem illett a "Hogy tetszik lenni?" kérdésre részletesen válaszolni.

Ezeken a templomos vasárnapokon is találkozhattam egyfajta szépséggel. Gyönyörködhettem a színes freskók és festett üvegablakok mitikus alakjaiban, az orgona- és zengő énekszóban. De, legfőképpen az EGYÜTTLÉT - Isten házában Vele és a Benne-hívőkben - MEGTAPASZTALÁSA jelentett nagyon sokat. Ma már tudom, hogy minden "világi" "közösség"-ben ezt az Együttlétet és Szépséget kerestem, mindhiába!!! Azt is tudom, hogy ezeken a templomos vasárnapokon szerzett élmények érzelmi patronként(7.) működtek bennem életem válságos időszakaiban.




A beszolgáltatás(10.)
és a betakarítás ,,szokásai"


A nagy idillt egyre gyakrabban zavarták meg a tanyán megjelenő idegen emberek, akiket nagyapa eleinte be sem akart engedni a házba...

1952 nyarán sok baja támadt az egyik hízóval, amit be kellett szolgáltatni. Az oktondi állat még el sem érte a szerződésben előírt súlyát, már abbahagyta a hízást, nem volt hajlandó enni. Nagyapa szekérre rakta és bekocsizott vele a városba.
Nyár volt, kánikula. A gabonának több, mint a felét learatták. A cséplőgép már a szomszédos tanyákon dolgozott.
Szükség volt minden munkabíró férfira, dolgos kézre! A városi ismerősök és rokonok is mind kijöttek segíteni. Ekkor már tilos volt napszámost fogadni, vagyis pénzt fizetni a munkáért. Ezért, aztán dolgozott nálunk - az iparengedélyét bevont kunszentmiklósi - órásmester, cipészmester, meg még nem tudom, hogy ki...
"Apuka" is kivette a pesti gyárban a szabadságát és lehozta "Anyukát" és a kis"húgomat" is a tanyára. Apuka, miután készített rólunk, meg a tanyáról egypár felvételt, (mert nagyon szeretett fényképezni), átöltözött, kaszát vett a kezébe és ő is beállt aratni. Piroska nénnye volt a marokszedője is, meg a kévekötője, én, pedig a "segítője". Anyukát kímélték az ilyen "durva" munkától.

Apuka, mielőtt beállt volna aratni, készített egy-pár felvételt rólunk és a tanyáról... Mert nagyon szeretett fényképezni. http://furaila.xfree.hu/33600

Délben, terített asztalok várták az aratókat. Az asztalon ott illatozott a birkapaprikás. Idősebbik nagybátyám is előkerült valahonnan és ő vágta le, majd dolgozta föl a birkát a paprikáshoz.
Nagymama hokedlikra készített lavórokban langyos vízzel, törölközőkkel a karján várta a munkásokat. Mosdás után a felnőttek asztalhoz ültek és akkor jött a csalódás, mert nekünk a húgommal, csak a hokedli mellé készített fejős-széken jutott hely. Vigasztalódtunk aztán, mert a húsleves után - a kedvencünket: a mákosnudlit - tette nagymama, egy mázas cseréptálban elénk.
Nagypapa mérgelődött, hogy: neki meg "ezzel a disznóval köll bajlódni". "Törvény, az törvény!" Mondogatta, és elindult a renitens hízóval a városban lévő Beszolgáltató Minisztérium hivatalos helyiségébe. Ott megmázsálták a gutaütés környékezte jószágot és amiért 1-2 kg híja volt, azt mondták:
- "Na papa, hizlalja még egy kicsit, és majd akkor jöjjön vele vissza, ha annyi lösz a súlya, amennyinek a passzus szerint lönni köll!" Hiába mondta, hogy: - "Már napok óta nem öszik szögény pára!" A Hivatal emberei hajthatatlanok voltak.
Nagyapa az esti szürkületben, az állatorvossal együtt tért vissza. Valamit belekevertek a disznó ennivalójába, meg kapott injekciót is és így kihúzta még egy hétig.
Közben, befejeződött az aratás. A cséplőgép is nálunk dolgozott. A kicsépelt gabonát sorra hordták föl a gazdasági épület padlására. A szalmát óriási asztagokba rakták. Ezeket az asztagokat később szekérre rakva behordták a tanyaudvarba, vagy a közelébe.


Ezen a képeken látható, hogy a kis szekérre egy egész asztag gabonát föl lehetett - szakszerűen - rakni. http://furaila.xfree.hu/33600



Nagymama a házban óriási csomagokat állított össze a nálunk dolgozó ismerősöknek, rokonoknak. Volt, akinek nem is fért föl egyszerre a bicikli csomagtartójára a zsák liszt, a zacskó mák, a dió, a szárazbab, a téli vágásból maradt füstölt- kolbász és csülök... Mondta is a kilenc gyerekes, Orgonás-mester: - "Nem baj, majd inkább tolom hazáig!" (Hét kilométerre volt az a bizonyos "hazáig".)
Volt, akinek két, összekötött lábú, rikácsoló, vágni való jércét kötöztek a csomagtartóhoz. Hogy elcsendesítsék a jércéket, kiselejtezett harisnyát húztak a fejükre. Volt, akinek kacsa hápogott a csomagtartóra szíjazott fonott kosárban. Neki egy szakadt nagykendő jutott elcsendesítés céljából. (Miért volt szükség erre az ,,elcsendesítésre"? Csak évtizedekkel később jöttem rá arra, hogy - akkoriban - az ilyen ,,illegális" módon élelemhez jutottakat ,,feketézés" címén, bizony előállították a rendőr őrszobákon.) Volt, akinek egy zsák zsenge zöldbab és friss zöldség jutott...



Szénagyűjtés

A nyár vége-felé ugyanazzal a módszerrel, mint a szalmát - hordták be a téli takarmánynak való szénát. Volt a legelőnek mindig egy olyan része, ahol nem legeltettünk azon a nyáron.
Ez, többnyire a Bakér partján és környékén volt. Itt, bizonyos rendszerességgel - attól függ mekkora volt a szárazság - lekaszálták- és szép rendbe, majd kazalba hordták a füvet.
Ez volt csak izgalmas mozzanata gyerekkoromnak! Csodálatos volt megtapasztalni, hogy micsoda nyüzsgő élet költözött ezekbe a száradó rendekbe! Éppen ezért, nagyon óvatosak voltak a szénahordók - nehogy szétdúljanak egy-egy madárfészket, vagy még időben szóljanak a macskának, ha egérfészekre bukkantak. Gyönyörű gyíkokat láttam villámgyorsan elszaladni, amint a biztonságos búvóhelyül szolgáló széna hirtelen eltűnt felőlük. Láttam "félelmetes" sikló sietős, kígyózó tovasiklását.
Ilyenkor mindig megnyugtattak, hogy: - "Nem kell félni, mert nem bánt! Ez nem kígyó, hanem sikló! Jobban fél tűled, szőgény, mint té tüle!"
Láttam fészkéről felröppenő madárszülőket, "akik" halált megvető bátorsággal, zuhanórepüléses fejcsippentéssel próbálták elüldözni a "betolakodókat". Ezek körül a fészkek körül mindig hagytunk egy kis szénát, mondván: - "Ezek a madarak és majd a felnövekvő fiókáik szödik össze a sok férget a gyümölcsfákról, így segítve az embernek. Isten Édenkertjében minden élőlénynek mögvan a maga dolga..."

Akkor még nem tudtam, hogy egy életre szólón magamba szívhattam azokat az illatokat. Lelkem láthatatlan "fényképezőgépével" rögzíthettem a méh- és rovarzümmögéses, színes pillangós rétet; a kék égen úszó bárányfelhőket; a hirtelen kitörő nyári záporesőket, amint a szikes talajon, a repedésbe befolyó víztől pillantok alatt életre kelt a természet. Láttam a Bakérban kikelő ebihalakat és azt: hogyan lesz belőlük béka. Láttam a víz fölött szálló csodálatos szitakötőket, a víz felszínén úszkáló rovarokat, vízipókokat...
Soha nem felejtem el, amint nagyapa egyre gondterheltebben meg-megállt munka közben. Előttem van, amint egy alkalommal letörölte a verejtéket homlokáról és azt mondta, miközben felnézett a magasban trillázó pacsirtára:
- "Ez is csak fönt a magosban, az Úr szabad egiben mondja a magáét!"
Ekkor vált számomra a "magasságos égen" trillázó pacsirta a szabadság szimbólumává.
Évekkel később tudtam meg, hogy amiért az a bizonyos beszolgáltatni való disznó belepusztult a herce-hurcába, még a jövő évi termést is lesöpörték a padlásról. Nagypapát, pedig előállították, mondván: - "...a zsugori kulák(13.) sajnálja a disznót a városi munkásságtól, a dolgozó néptől"!
Ez az ősz volt az utolsó, amit együtt töltöttem nagyszüleimmel a Bóna-tanyán. Apuka összepakolt és felutazott velem Pestre, mert kezdődött az iskola...

Nagyapa beteg lett és 1952. november tizenötödikén, hetvenhat éves korában, agyvérzésben meghalt. Legkisebb fia ekkor töltötte sorköteles katonai szolgálatát. Még csak nem is adták át neki a halotti értesítőt! Úgy temették el nagyapát, hogy Apuka is azon gyötrődött, hogy elmenjen-e egy ,,kuláknak" a temetésére, mert:
- "Mi lesz, ha a gyárban megtudják? Nem fognak-e racizni(9.) miatta?"




A pesti iskolakezdés ,,szokásai" 1952-ben

Azt hiszem ezzel véget is ért a gyerekkorom. Azzal, hogy egy olyan családba kerültem, ahol a puszta létezésem is gondot okozott, nem számíthattam soha senki másra, csak gyereknyi önmagamra. No, meg a jó Istenre.
Eleinte éltem is a "lehetőséggel", mert amikor Anyuka és Apuka közös igyekezettel, de mindegyik a maga módján, megpróbálta "kiverni" belőlem a Tanyát, meg mindent, ami odakötött: kiálltam az udvar közepére és sírva, kiabálva elpanaszoltam a jó Istennek az összes méltánytalanságot, ami engem ért.
Tettem mindezt 1952-ben, amikor még a csapból is az folyt víz helyett, hogy: "... a városi munkásság alulfizetettségéért, az élelemhiányért", minden létező rosszért "a zsírosparaszt nagygazdák, a kulák-burzsuj parasztjai felelősek"!


A társadalmi élet ,,szokásai" Kunszentmiklóson az
1930-as, majd az 1945 utáni években Pesten

Anyukának és Apukának ezek nélkül a gyermeki óbégatások nélkül is volt elég bajuk!
Anyuka, a kunszentmiklósi születésű Bálint Zsófika "szépreményű úrleány" - a konfirmációs "Emlékfénykép" tanúsága szerint http://furaila.xfree.hu/33600
- sokadmagával együtt konfirmált Kunszentmiklóson, 1936. május 21-én.
A másik fénykép http://furaila.xfree.hu/33600
hátulján olvasható a dátum: 1938.
Mellette látható a Kollos Tánciskola és Polgári Kör pecsétje. Vagyis, Bálint Zsófika tagja volt akkor egy (ma, a polgárosodást gátló politikusok által PÖCS-nek nevezett) polgári öntevékeny csoportnak! (Ebből következik, hogy nem a ,,Gonosz" találmánya volt a polgári körök létrehozása 2002-ben, hanem egy régi hagyomány újjáélesztése!)

Bálint Zsófika úrleány, 1942. novemberétől ifj. Bóna Gáborné lett, és találhatott ki újabb ,,történeteket" az eddigiek mellé! Mire be tudta bizonyítani "árja magyar" származását, addigra már nem számítottak a papírok semmit.
1945-ben, a háború befejeztével az ármánykodást ott kellett folytatni, ahol a háború után abbamaradt, csak éppenséggel minden ellenkező előjelet kapott! Olyan politikai erők kerültek hatalomra, melyek mindenre, ami addig "szent" volt, - ami összekovácsolta még az ellenségeskedő családokat is - azt állította: beleüvöltötte, beleverte az emberekbe, hogy rossz, ártalmas, "eltaposni", megtagadni való! Akit nem lehetett megtéveszteni, mehetett az átnevelő táborokba, gulágokba. Aki tudott, elmenekült Nyugatra, aki maradt, az kitalált egy "kádertörténetet" önéletrajz címén, amellyel még "karriert" is csinálhatott. Ezek közé tartozott Apuka, ifj. Bóna Gábor is.
Apuka hónapokig azzal kínozott, hogy: tagadjam le a tanyát és felejtsem el a nagyszüleimet, nénikémet, meg mindent, ami odakötött.
Mire megkezdődött az iskola, olyan szorongó kisgyerek lettem, hogy nem is akartam már iskolába menni. (Én, aki nyáron még alig vártam, hogy megtanuljak írni, olvasni!)

Egész további életemben nem győztem csodálkozni a sok hazugságon, amivel környezetemben lépten-nyomon szembesültem!
Olyan mértékű félelemérzettel szuggerálták(11.) ezeket a hazugságokat, hogy megtanultam, legalább úgy tenni, mintha mindent elhinnék... Ez, egyfajta önvédelmi reflexként(12.) működött bennem, ami miatt a mai napig bűntudatom van.



,,Polgárosodás" 1936-ban és 1996-ban

Amikor 1996-ban rám maradt Anyuka és Apuka istápolása, elhatároztam, hogy - még utoljára - "megtanítom" őket az igazságra emlékezni. Sajnos, ez nem sikerült.
Azt hiszem, olyan hosszú idő telt el a hazugságok jegyében, hogy már nem is emlékeztek másra!
1998-ban bekövetkezett haláluk óta - az általuk féltve őrzött családi "archívumban" kutatva - találtam meg ezeket a fényképeket. Egybevetve, a lelkem "képtárában" őrzött emlékképekkel, született ez a visszaemlékezés.
Azért adom közre, mert - a fotók tanúsága szerint - a Kunszentmiklósi Református Egyházközség gyülekezetépítő munkája, vallási közösséghez tartozás ereje olyan erős volt, hogy 1936. május 21-én ötvenöten(!) részesültek a konfirmáció sakramentumában.

Konfirmációs emlékfénykép Kunszentmiklóson, 1936. május 21-én.

http://furaila.xfree.hu/33600


A Kunszentmiklósi "Polgári Kör" Kollos Tánciskolájának tablóján legalább 50 ifjú polgár(!) látható 1938-ban. Vajon hányan élték túl közülük a II. világháború- és az utána következő politikai diktatúra borzalmait?
http://furaila.xfree.hu/33600

http://furaila.xfree.hu/33600
Ifj. Bóna Gábor és kedves barátai, amikor sikeres szakvizsgát tettek és elhatározták, hogy ,,mesterembörök" lesznek.


Ifj. Bóna Gábort ábrázolja a portré. A felvétel 1941-ben készült, abból az alkalomból, hogy eredményes mestervizsgát tett szövő szakmából a későbbi "nincstelen zsellér"(8.). (Ez is azok közé a hazugságok közé tartozott, amelynek köszönhette, hogy túlélte az 50-es éveket.)

http://furaila.xfree.hu/33600




Utószó

Ezen írással ,,Anyám", ,,Apám" nemzedékének szerettem volna emléket állítani. E nemzedék képviselői még itt élnek közöttünk. Igaz, már öregek, betegek és sokan eltemették ,,vágott-virág" rövid életű, 1945 után született gyermekeiket is...
Ők azok, akik soha nem meséltek gyerekkorukról, szüleikről, családi múltjukról, vagyis: elhallgatták családi gyökereiket utódaik elől. Ez az elhallgatás a leghatékonyabb módja a hagyományok- a nemzeti- és nemzetiségi kultúra gyökeres kihalásának. Ők azok, akik számára a politikai változás még elhozhatja az öregkor méltóságát! Hogyan? Ennek megválaszolására, pontokba szedve leírtam egy-két ötletet.

1.) Tudomásul kell vennünk, hogy a világ nemzetállamaiban - évszázadok óta -úgy élik meg az emberek hovatartozásukat, történelmüket, hogy - többnyire -
ISMERIK CSALÁDI ŐSEIK TÖRTÉNETÉT,
TÖRTÉNELMÉT, vagyis: ÉLETÜK GYÖKEREIT.
2.) El kellene érni, hogy ezek az egyéni sorsok - a család, a munka, a jövő szempontjából - megismerhetők legyenek a családokban!
3.) Tudatosítani kellene, hogy az egyéni sorsok, történetek, maga a történelem, a család történelme!
4.) Hazánk történelme, viszont a családi történelmek összessége!
5.) Jó, hogy van Terrorháza Múzeum, de az ott látottak, a fiatalabbak számára - úgymond: ,,lógnak a levegőben". Miért? Azért, mert az oda látogató ifjú honpolgárnak fogalma sincs arról, hogy saját családján belül kije-kije hogyan élte túl, vagy halt bele az egyik, vagy a másik terrorizmusba! Addig, bizony ezek az ismeretek - borzalmasságuk miatt - csak még jobban elidegenítik utódaikat saját, családi történelmüktől! Azt a hamis illúziót kelti bennük, hogy: ,,NEKEM EHHEZ SEMMI KÖZÖM!"
6.) Az ösztönzők sokaságát kellene kitalálni, hogy az utánunk születettekben is felébredjen a vágy a családi múlt, a családi történelem megismerésére!
7.) Alapvető igény kellene, hogy legyen - most, a génkutatások óriási eredményeinek elérésekor különösképpen - saját, genealógiai múltunk ismerete! Egyszerűbben fogalmazva: szükségesnek tartom, hogy mindenki képes legyen - felnőtt korára, legalább dédszülőkig visszamenőleg - a saját családfáját megrajzolni! Még egyszerűbben fogalmazva: jó lenne tudni, hogy ki fia-borja is az ember valójában! (A rabszolgatartó társadalmak rabszolgái sem ismerték genealógiai múltjukat.)
8.) A ,,TUDÁS" birtokában aztán nem élhetnénk ,,csak úgy" felelőtlenül bele a világba, vagyis az Európai Unióba, mert a MÚLT KÖTELEZ!
KIT ARRA, HOGY ŐSEI HIBÁIBÓL OKULVA
ALAKÍTSA KI CSALÁDI ÉLETPROGRAMJÁT,
ÉLETSTRATÉGIÁJÁT - KIT ARRA, HOGY
MÉLTÓ UTÓDJA LEHESSEN ELŐDEINEK!
9.) Ezek: maguktól értetődőek a világ nemzetállamaiban.. Ebből következik, hogy akkor leszünk igazán (genealógiai múltunk ismerete által is) egyenrangú polgárai saját hazánknak és csakis ezután bármilyen más nemzetállamok közösségének!

Bizony, akkor még az is előfordulhat, hogy a ,,tudás" birtokában felelősséggel tudnánk
v á l a s z-t a n i!

Pesterzsébet, 2003.


Bóna Mária Ilona




H i v a t k o z á s o k, m e g h a t á r o z á s o k
A kunszentmiklósi hagyományok c. néprajzi íráshoz

1.: Imprinting: követéselmélet. Konrad Lorenz - osztrák zoológus, aki különböző állatok viselkedését tanulmányozta - követéselmélete. Lorenz, a begyűjtött vadliba-tojásokat mesterséges keltetőben kikeltette. A tojásból kikelő kislibák őt pillantották meg elsőnek és ettől fogva, úgy követték mindenhova, mintha a vadliba mamájuk lett volna. Még repülni is neki kellett megtanítani őket, hogy még időben el tudjanak repülni délre. (Az asszisztensével fehér lepedőt kötöttek a karjukra és a szárnycsapkodásokat imitálva futkároztak a mezőn, míg a libák rá nem jöttek a repülés technikájára...) (National Geographic Channel/1993.)

2.: Munkamegosztás: társadalmi munkamegosztás: a termelő és egyéb emberi tevékenységek, munkák különböző foglalkozási ágakká való szétválása, elkülönülése... (Közgazd. kislexikon, Kossuth Kiadó/1977.)
Családi munkamegosztás: u.a., mint a társadalmi, csak a családi élet működőképességének fenntartását szolgáló funkciók- feladatok családtagonkénti szétosztása és elvégzése. (Háztartás, gyermeknevelés, stb: H. Sas Judit: Nőies nők és férfias férfiak 126. old., Akadémia Kiadó, Bp/1984.)

3.: Parádés kocsi: a lovas szekér díszes, emberi utazásra alkalmas változata. (Balasa-Ortutay: Magyar néprajz 262. old., Corvina/1982.)

4.: Lószerszám: a lóbefogáshoz szükséges fölszerelés. Magyar néprajz.

5.: Suba: kiterítve kör alakú, melyben az egyes juhbőrök háromszögben helyezkednek el. A legegyszerűbbeket, melyek mindössze 3-4 db-ból álltak, maguk a pásztorok szabták és varrták. De az igazán szép, ünnepi subát 12-15 bőrből a magyar szűcs állította össze... (Magyar néprajz 314. old. Corvina/1982.)

6.: Gazda: "...szinte kivétel nélkül a család legszélesebb ismeretekkel rendelkező tagja volt. Ismereteit általában a családja számára igyekezett átadni." (Magyar néprajz 48-50. old.)

7.: Érzelmi patron: mély, tartós pozitív érzelmi élmény elraktározása és felidézése. (Szülők kislexikona: Kossuth/1974., David A. Statt: Pszichológiai kisenciklopédia: Kossuth/1994., Szülőknek nevelésről: Ifjúkor..., Művészetre nevelés a családban: Kossuth/1978.)

8.: Zsellér: föld nélküli mezőgazdasági munkás. (Értelmező kéziszótár)

9.: "Racizás", racionálás: áthelyezés, elbocsátás...

10.: Beszolgáltatás: ,,1951-ben bevezették a cukor- és lisztjegyet. Az ellátási nehézségekért falun a gazdákat tették felelőssé." (A magyarok krónikája: Officina Nova/1995.)
"...veszélyes mértéket ér el a parlagon hagyott földek aránya. A begyűjtéshez egyre gyakrabban vesznek igénybe karhatalmat, hogy szó szerint: lesöpörjék a padlást." "...a következő évre félretett vetőmagot is elvitték a paraszti portát földúló rendőrök." (A XX. század krónikája: Officina Nova/1994.)

11.: Szuggerálta: befolyásolta: "...A gyermek befolyásolhatósága hatalmas erejű eszköz a nevelő kezében, ..."(!) (Szülők kislexikona, Kossuth/1974.)

12.: Önvédelmi reflex:=énvédelem=elhárító mechanizmus: D. A. Statt: Pszichológiai kisenciklopédia 50. old.)

13.: Kulák-paraszt: ,,A kulák (kulaks) a 19. sz. végén és a 20. sz. elején az orosz parasztság legtehetősebb rétege. A jobbágyfelszabadítás után jelentek meg, s tőkés mezőgazdasági termeléssel és vállalkozói tevékenységgel foglalkoztak. A mezőgazdaságban a 30-as években folyó kollektivizálás során Sztálin a kulákokat, mint osztályt "likvidálta". (Cambridge Encikl./Maecenas Kiadó/Bp./1992.)
A kulaks magyar megfelelője: kulák/nagygazda, "zsírosparaszt" (per.)/. Rákosi az 50-es évek elején - szovjet mintára - az egyéni (saját földjét művelő és állattartással is foglalkozó) parasztokat, az ellehetetlenítés minden módszerét /teljesíthetetlen beszolgáltatási követelmények/ alkalmazva akarta TSZ-ekbe kényszeríteni. Az erőszakos kollektivizálás alól a II. világháború utáni földosztáskor földhözjutottak sem voltak kivételek. (A magyarok krónikája/Officina Nova/1995/Bp, nyomán:B.M.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Újra és újra az ÁLDOZATNAK köll magyarázkodni...
  2014-06-16 12:26:27, hétfő
 
  Újra és újra az ,,áldozatnak" köll ebben az országban magyarázkodnia...



Megértem és elfogadom, hogy az 1960-as években születettek korosztályának jobb volt a Kádár-rendszerben, mint az enyémnek. Ugyanis, ők még nem is éltek 1956-ban ,vagy még csak kisbabák voltak...

Azok, akik 1945 után születtek, akkor már kiskamaszok voltak és rájuk rettenetes szigorral lecsapott a rendszer és főleg azokra, akik szülei, rokonai között volt 1956-os szabadságharcos - Bóna Rudi - akit el is ítéltek, vagy meghalt (Bóna Zsigmond) valamelyik kazamata kínzókamrában...

Én 1956-ban már 10 éves kislány voltam... Ráadásul, már a születésemtől fogva osztályidegenként jöttem világra, mert kulák-vitéz- magán-szövőműhellyel rendelkező szövőmester volt az apám. Nagyapám belehalt a beszolgáltatásba... azon a Kunszentmiklóson lévő bösztöri tanyán ahol pusztafesztiváloznak a Magyarok Szövetségének tagjai. Ami ellen nincs semmi kifogásom, mert valóságos népfőiskolai kurzusokkal ér fel már évek óta az a 3 nap, 2008 óta! Ezért küzdök, ezért tanultam 50 évesen felvételizve a JPTE BTK művelődésszervező szak, levelező tagozatára...


Az történt, hogy én is kétségbe esve tapasztaltam az 1990-et követő években, hogy mennyire az akkori munkásokkal és parasztokkal vitetik el a rendszerváltozás nevezetű "balhét" és ugyanazok, akik eladósították az országot és elárulták azt a "dolgozó népet" amelyik nevében gyakorolták és gyakorolják a hatalmat.


Valójában az történt, hogy az 1945 utáni politika kőkeményen diktatórikus módszerekkel majd 1956.ot követően abszolút, szociális piacgazdaságot létrehozva az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmussal (amit az én nemzedékem valósított meg) puhított a diktatúra módszerein. Viszont, 1990-re KITERMELTE EGY HELYCSERÉS TÁMADÁSSAL A MAGA ELITJÉT ÉS AZT A MUNKÁS-PARASZT "OSZTÁLYT", AMELYIKEN IMÍGYEN MEGVALÓSULT A PROLETÁRDIKTATÚRA!!!!

Nem tudom, hogy érted-e? Az történt, hogy a kontraszelekcióval - főleg az 1945-ben a fgényes szelek nemzedékének akkori szegény ifjú munkása és a nincstelen zsellérek ... továbbtanulhattak és kiemelkedhettek. Voltak, akik pár hónapos tanfolyamon DIPLOMÁT KAPTAK!!! De, hogy ennek mekkora ára volt, azt egy egész nemzedékkel fizettették meg, mert az 1956-os forradalom mégis kitört, mert valahol eldöntötték, hogy ki kell neki törni... hogy legyen ürügy az oroszoknak arra, hogy megszállják az országot... Tiborca története I. fejezet 4. részben írok erről... Csatolom ismét már vagy századszor. Azt hiszem, hogy feleslegesen ismét és ismmét... Ezért, ide másolom:

,,...Posta és "üzenet" azon a nyáron az égből jött. Pontosabban: amint a mezőn legeltettem az állatokat, halk motorzúgáshoz hasonló zaj után bálák, vagy bála-szerű csomagok hullottak a földre, meg rengeteg papír. Ezek a papírok tőlem elég távol keringtek a levegőben. Ott kellett hagynom az állatokat, hogy egyet elkapjak. Alig kezdtem el silabizálni a szöveget, ott termettek ángyikáék és erővel elvették tőlem a "röplapot", mondván:
- "Ez nem gyeröknek való!".


Felmerül a kérdés, hogy a kőkemény diktatúrában hogyan tehette meg a magyarnak mondott néphadsereg azt, hogy repülőgépekről rendszerellenes röplapokat dobálnak le a magyar pusztákra? Oda, ahova kitelepítették a polgárságot, a saját műhellyel rendelkező kézműveseket...


Tovább folytatnám hogyan éltem át 1956-ot Pesten, a szüleimnek hittek házában.

Ezt is megírtam a Tiborcában... I. f. 6. részben...

Ide másolom azt a részletet, ami miatt egész életemben a kommunista numerus clausus=Tiltom listájára kerültem...


A lényeg, hogy 1963-ban az amnesztiát követően (akkor szakmunkásvizsgáztam) átírták a Munkatörvénykönyvét és attól fogva már NEM JÁRT semmi alanyi jogon, hanem "ADHATÓ" volt... Vagyis, 1957-től kiépített titkosszolgálati hálózat embereivel megvalósult az a suttyom terror, aminek köszönhetően nagyon is jól tudták, hogy kinek a továbbtanulását kell tűzzel-vassal meggátolni és kik azok az ártatlanok, az utánunk jövő nemzedékek tagjai közül, akik igen is tanulhattak... Tőlük már nem kellett félni...



Aztán, eljött az 1990.-es fordulat és én kétségbe esve láttam, hogy ugyanazok valósítják meg a vadkapitalizmust, akik olyan nagy szorgalommal hazudták a szocializmust...

Kétségbe esetten tapasztaltam, hogy az akkor - 1990-ben - éppen munkás státuszban lévők mennyire megszívják, mert ők NEM rendelkeztek a változáshoz szükséges ismereti, kapcsolati- és anyagi tőkével! Hiszen, köztudott volt, hogy pont az a munkás-"osztály" volt a legszegényebb, akik nevében hazudták a hatalom gyakorlását...

Ez a MUNKÁSSÁG azonban, NEM VOLT AZONOS AZOKKAL, AKIK 1945-ÖT KÖVETŐEN MEGVALÓSÍTOTTÁK A PROLETÁRDIKTATÚRÁT, hanem RAJTUK VALÓSULT MEG VALÓJÁBAN ÉS EZZEL EGY EGÉSZ GENERÁCIÓT IRTOTTAK KI !!!

Hiszen, 1990-et követően pont ők kerültek tömegével az utcára és az ő fejük fölül privatizálták ki - ugyanazok - a gyárat magánvagyonukat gyarapítva, akik a szocializmusban rátelepedtek a gyárra, mint függetlenített kisz- párt szakszervezeti vezetők!!! Nem véletlen, hogy 80 éves nénikék és bácsikák temették 40-es-50-es fiaikat lányaikat!!! Nálunk volt a legmagasabb az öngyilkosok száma az egész szoc. táboron belül!

AZ TÖRTÉNT, HOGY AZ ÍRMAGJA SEM MARADT HORTHY-RENDSZERÉNEK TISZTES PARASZTJAIBÓL ÉS MUNKÁSAIBÓL!!!

Nem részletezem!

A lényeg: olyanoknak magyarázom, hogy egy egész generációt irtottak ki 1945 után és akik megmaradtak és képesek voltak túlélni egyfajta önellátó háztartásvezetéssel azt a diktatúrát, amelyik ellenségként törvényen kívül helyzete, azokat a rendszerváltozásban végképp a padlóra küldték. Pontosabban, a temetőbe...

Azok, akik zöld utat kaptak és tanulhattak, kiválthatták az ipart és maszekolhattak úgy, hogy nem kellett adózniuk... azoknak persze, hogy rosszabb lett...


Én, pedig feltettem rá az egész életemet, hogy kiharcoljam ennek a nemzedéknek és utódaiknak, hogy nekik már könnyebb legyen. Sajnos, nem tudtam elérni semmit!!! Varrónőként mentem nyugdíjba. Soha egyetlen percig nem dolgozhattam... másként, mint esetleg gyors- és gépíró...
Rosszkor születtem magyarnak...
Már 1957-ben lecsapott rám az iskola földrajz tanára és megbuktatott azért, mert nem találtam a kis-Magyarország határain belül a 3-részre szakadt Magyarország térképén Erdélyt.

Azt mondta, hogy:

"...Apádnak szerencséje van, hogy nem tudod, de téged nem ment meg semmi a bukástól!".


Anyut elkapták a határon decemberben, amikor disszidálni akart. Ezt követően sokszor volt "szanatóriumban". ami valójában börtön volt... Oda is írtam levelet és gondosan lerajzoltam a dátum mellé a Kossuth címert. Azt hiszem, hogy ezzel megpecsételtem a sorsomat...

Tavaly, amikor kórházban voltam, a kórteremben csupa hozzád hasonlóan gondolkodó női személlyel hozott össze a sors. Állandóan provokáltak és 1956-ról azt mondták, kiabálták, hogy

- "ellenforradalom" volt és vissza akarták szerezni a gazdagok a vagyonaikat... Azért folyt a harc...

Hiába bizonygattam, hogy szó nem volt erről!

Én például azt szerettem volna,
1. ha nem sír állandóan a nagymamám, mert még csak beszélni sem volt szabad a II. világháborúban eltűnt fiáról, nemhogy kerestetni!!!
2. Én azt szerettem volna, ha nénikém vőlegénye megjőve a málenkíj robotról, elveszi őt feleségül és boldogan élnek, míg meg nem halnak...


Nem sorolom. Minden benne van a NEHÉZ-SORSÚSÁGRÓL írott oknyomazti leírásomban, amit teljesen feleslegesen írtam meg és tettem föl a furaila tvn-es blogomba!!!!
Már úgyis kezd okafogyottá válni minden - az elmúlt 24 évben leírt gondolatom, mert bekövetkezett az a tragédia, amit szerettem volna megelőzni!!!
Mert, közben megtelnek honfitársainkkal a magyar temetők; hajléktalanokkal pedig az elhagyatott területek...

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Félelem szülte békediktátum
  2014-06-04 21:29:33, szerda
 
  A "VÖRÖS VESZEDELEM" TERJEDÉSE MIATT BÜNTETTÉK
A MAGYAR NEMZETET TRIANONBAN


A ,,vörös veszedelem" terjedésétől való félelem szülte ,,békediktátum"


NEM 1920. JÚNIUS 4-én és nem is TRIANONBAN KEZDŐDÖTT, valójában a magyar nemzet szétszaggattatása.
Az uralkodói parancs a háború kitörésekor a Monarchia egész területén 19-42 évben határozta meg a HADKÖTELEZETTSÉGET! Ezzel szemben a magyar törvények 1912-ben 18-50 év közötti férfiak számára írt elő hadkötelezettséget.

1916 január 21-én 50 évről 55 évre emelték fel a Monarchia egész területén a korhatárt.
Ebben az esetben valóban igazságtalan a ,,KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG" elve alapján büntetni az egész magyar nemzetet, hiszen nyilvánvaló hogy vezetői kényszerítették a fent említett HADRAFOGHATÓSÁGGAL a háborúban való részvételre.
Ezért sem évülhet el soha a Trianonban, 1920. június 4-én született békediktátum FELÜLVIZSGÁLATA!

Szó nem volt a kollektív bűnösségről!!!

A hadkötelezettségnek eleget téve - a történelmi Magyarország területéről - kb. 3,4 millióan vettek részt az első világháborúban Ebből, több, mint félmillió elesett, 833 ezer fogságba esett, másfél millió megsebesült.


Csakhogy...

Talán, menjünk vissza az 1917 októberéig, amikor Magyarország területéről közel 1 millió ember, közöttük 500-600 ezer magyar nemzetiségű esett orosz hadifogságba.

Az ország 18-40 év közötti, fegyverfogásra alkalmas korosztályainak több, mint harmada fogolyként élte át az orosz forradalmat és polgárháborút.
A hadifoglyok legnagyobb részét Szibériában és Turkesztániában, több tízezer főt befogadó táborokban őrizték. Közülük néhányban, így Omszkban, Tomszkban és Szamarkandban, a magyarok aránya elérte a 30-50 %-ot!
1916-tól mind nagyobb számban alkalmazták a foglyokat az iparban, a bányászatban és a mezőgazdasáégban. A táborokban 1917-ben szocialista csoportokat alakítottak, elsősorban azok az értelmiségiek, akik részt vettek a hazai munkás- és polgári radikális mozgalmakban, tartalékos tisztként a harctérre, majd fogságba kerültek. Ezek a csoportok kapcsolatokat építettek ki a bolsevik szervezetekkel.

Az 1917. októberi forradalomban kb 40 városban több ezer magyar hadifogoly vett részt.
A hatalomátvétel után, amikor a hadifoglyok visszanyerték személyes szabadságukat, ún. internacionalista katonai alakulatokat szerveztek, amelyeket a Vörös Hadsereg kötelékében minden fronton bevetettek. A magyarok aránya az internacionalista alakulatokban felülmúlta bármely más nemzetét. Összlétszámuk 100 ezer főre tehető, ebből kb. 30 ezren elestek....

Új fegyveres erők 1918-ban

,,A frontról hazaözönlött és leszerelt katonák száma 1918 decemberéig elérte az 1,2 milliót.
November 9-én a hadsereg újraszervezése nagy erőkkel kezdődött el. November 13-án rendelet jelent meg a nemzetőrség , a polgárőrség és a hadsereg létesítéséről.
A hadsereg alapját az 5 legfiatalabb korosztály visszatartása, illetve behívása képezte volna.

Az ütőképes haderő gyors megszervezése illúzió maradt. Oka: pénzszűke, az ország peremvidékeinek leválása, illetve megszállása; a háborús fáradtság, a pacifista (mindenfajta háborút, fegyveres harcot ellenző) tömeghangulat; belső feszültségek a minisztérium és a Pogány József vezette katonatanácsok, a hadsereg és a nemzetőrségek között; a nyílt lázadásokig vezető zsoldos-kérdés.

Károlyi 1919 februárjában aktív ellenállás szükségességét hirdeti. Az akkori hadügyminiszter, Böhm Vilmos, és államtitkára Stromfeld Aurél a szociáldemokrata pártban és szakszervezetekben szervezett munkásságra kívánt támaszkodni a hadsereg megújításában.

A Magyar Nemzeti Tanács mellett 1918 okt. 23-án megalakult a diáktanács.


A forradalom éjszakáján Csernák Imre vezette Katonatanács.

Ez utóbbi fegyveres akcióival kész tényeket teremtett. A győzelem után a kormány megállapodott a Nemzeti Tanács Intéző Bizottságaival. A katonatanácsban választott bizalmiak képviselték az egyes zászlóaljak tisztikarát, illetve legénységét.
A katonatanács részt kívánt venni az ország politikájának alakításában.
A kormány és a munkás- ill. katonatanácsok viszonyát nov. 4-i rendeletben szabályozták:

"a kormány ellenőrző orgánumai, a propaganda szervei,. De nem intézkedési jogával felruházott kormányzó hatóságok".


,,1919. március 21-én a Magyarországi Szocialist Párt megvalósítja a proletárdiktatúrát.

Létrehozza hadseregét és szövetségre lép Szovjet-Oroszországgal.
1919. május 2-án a Budapesti Központi Ötszázas Forradalmi Munkás- és Katonatanács, majd a Forradalmi Kormányzótanács határozatot hoz a munkásosztály mozgósításáról és fölfegyverzéséről!

Május 3-4re 44 ezer ember áll be a Vörös Hadsereg soraiba és az üzemi dolgozók tízezrei jelentkeznek tartalék munkásszázadokba."
(Magyarok krónikája/OfficinaNova/1995.)



Ezen adatok ismeretében, viszont már egyértelmű a bolsevik-fasiszta részvétel miatti felelősség. Csakhogy, itt sem beszélhetünk valódi önkéntességről, mert a fogolytáborokban toborzott szerencsétlen hadifoglyok a szabadulás és a hazajutás reményében álltak be ezekbe az álságos félkatonai alakulatokba!!!

Nem kellene ezt a tragikus tényt sem elhallgatni az értetlen utókor előtt??!!


A múltat be kellene végre vallani, hogy a kommunizmus kísérlete miatt veszítettük el újra és újra Magyarország kétharmadát és az elszakított területeken élő nemzettestvéreinket!!!

Bóna Mária ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2014.05 2014. Június 2014.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 5 db bejegyzés
e év: 136 db bejegyzés
Összes: 7252 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1169
  • e Hét: 3899
  • e Hónap: 16679
  • e Év: 416948
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.