Regisztráció  Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
A felnőttképzésről... 2.
  2014-03-27 12:48:11, csütörtök
 
  FELNŐTTKÉPZÉSRŐL FÓRUMOZTAM ORBÁN VIKTOR VENDÉGKÖNYVÉBEN
2. rész

El lehet képzelni milyen nagyon elkeserített ez az egész helyzet, amikor arról olvastam, hogy 1999-től Bauer Béla volt az Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkárának szakértője.

Az a Bauer Béla, aki - az alábbi újságcikk tanúsága szerint (megjelent a SZÁMALK-ban, a Karrier-Munkaerő c. rovatban, 2001. január 24-én) - elnyerte akkoriban az ,,ÉV EMBERE" kitüntető címet.

Az a Bauer Béla, aki az egész Felnőttképzési Atlasz létrejöttében ügyködött a Német Népfőiskolai Szövetséggel. http://furaila.xfree.hu/248314

Hogy miért lett agyonhallgatva az egész ,,projekt", azt nem tudhatjuk meg talán soha. Végül is nem hinném, hogy történt valami érdemleges, valami olyan, aminek jótékony hatását megérezte volna az akkori ifjúság? Pedig Bauer érdemeit is hosszan sorolják a mellékelt újságcikkben. (Pont, mint a Nemzeti Konzultációs Testület tudós konzulenseiét az internetes wikipédiában.)
Amikor, pedig 2001-ben valakitől kölcsönkaptam az ,,IFJÚSÁG 2000 GYORSJELENTÉS" című kiadványt és abban megláttam Bauer Béla nevét, mint az egyik szerkesztőjéét
- már tudtam, hogy VÉGÉRVÉNYESEN LEÍRTÁK EGÉSZ NEMZEDÉKEMET;
- azt is megsejtettem, hogy minket, vagyis korosztályom maradékait magára hagyta és fogja hagyni a jövőben is akár a magát baloldalinak, vagy akár jobboldalinak valló politikai ,,elit"!!!!
- Ekkor értettem meg azt is, hogy miért volt a főiskolán olyan szálka a személyem Bauer Bélának, Hidy Péternek és Agárdi Péternek. Ekkor értettem meg mindazt a negatív megkülönböztetést (diszkriminációt) amivel igyekeztek a főiskoláról kiebrudalni. Lehetőleg úgy, hogy szerintük: a ,,továbbtanulási alkalmatlanság"-om bebizonyosodjon... Én meg kitartóan küzdöttem... miközben magánéleti tragédiák sorát kellett átélnem. Egy valamivel nem számoltak, mégpedig azzal a szellemi tőkével, amivel felvérteződtem, mire végre felvételt nyertem az egyetem főiskolai karának levelező tagozatára! Nekem, szinte minden témából már ,,kész" dolgozataim voltak és csak fel kellett azokat frissíteni az új ismeretekkel.

-.-.-.-.
Visszatérve a Felnőttképzési Atlaszra, még az is eszembe jutott, hogy talán azért vágtak bele a ,,projektbe" - eleinte belevéve engem is - mert én választottam ezt a szakdolgozati témát 1997 októberében. Hiszen, én voltam az, aki Dr. Csoma Gyula andragógia professzornak átadtam a kézzel megírt témaválasztásomat - felkérve őt ezzel arra, hogy legyen a konzulensem... Tiszteltem őt, egész életművéért. Úgy voltam vele is, mint Pozsgayval. Nem érdekelt a politikai irányultsága, mert azt néztem, hogy milyen, mint EMBER. Nekem ők rokonszenvesek voltak emberileg és kész.
De, hogy mi történhetett azután, hogy átadtam Csoma Gyulának a szakdolgozati témaválasztásomról írott feljegyzést, azt már megint csak találgathatom. Mert NEM ő lett a konzulensem.
Talán, felháborította Agárdit és társait a témaválasztásom?
Talán, mert féltek - a magukat szocialistának meg liberális-demokratának propagáló főiskolai oktatók - hogy még majd a szakdolgozatomban majd LELEPLEZEM őket? Mármint azt, hogy ők voltak az elsők, akik PIACOSÍTOTTÁK az oktatást és a kultúrát - KIREKESZTVE ezzel pont azt a réteget a kulturálódásból és az oktatásból, felnőttképzésből, amelyiket ,,munkás-paraszt" státuszban ért a rendszerváltozás.!

Itt szeretnék visszautalni Hoffmann Rózsára, a Nemzeti Konzultációs Testület egyik tagjára, aki szintén az oktatás piacosításának szükségességéről cikkezett a rendszerváltozásban. http://hu.wikipedia.org/wiki/Hoffmann_R%C3%B3zsa

Ők: a '80-as évek munkásai MÁR az un. szocializmus idején, a társadalom peremére lettek kontra-szelektálva.
Mert, arra senki nem akar emlékezni, hogy az 1980-as évek MUNKÁS-PARASZTJA NEM AZONOS AZOKKAL, AKIK 1945 UTÁN MEGVALÓSÍTOTTÁK A PROLETÁRDIKTATÚRÁT! Hanem, bizony, sokkal inkább AZONOSAK AZOKKAL AKIKEN MGVALÓSULT az!


Hiszen, a fényes-szelek munkás-paraszt nemzedékének felemelésével egy-időben megtörtént azok ,,felhozása" is, akik többnyire nem véletlenül voltak ,,alul". Belőlük, a ,,felhozottakból" lett az a gátlástalan - politikailag teljesen elvtelen módon - a hatalmat feltétel nélkül kiszolgáló réteg, amelyik segítségével diktatúrává lehetett változtatni a szocializmust. Ennek a politikai diktatúrának volt ,,köszönhető" az a helycserés támadás, amivel 1945 utáni, de legfőképpen 1956 utáni évtizedekben helyet cserélt a munkás-parasztsággal.

Hogy ez mekkora probléma, valóságos paradoxon volt, bizonyítja, hogy a szocialisták rendszerváltozás utáni, egyik oktatási minisztere: Báthory Zoltán is ezt a problémát taglalja a "Tanulók, iskolák, különbségek (Egy differenciális tanuláselmélet vázlata)" című könyvében. Megjelent: 1992-ben a Tankönyv Kiadónál.
Báthory Zoltán olyan statisztikai adatokra hivatkozik ebben, a mások munkáját is összegző könyvében, melyek azt bizonyítják, hogy az 1980-as évek szakmunkás rétegének gyermekei teljesítenek a legrosszabbul az iskolákban. A továbbtanulási arányuk egyre kisebb... Az okokat "kutatva" megállapítják a szerzők: a szegénységgel, az egzisztenciálisan halmozott hátrányos helyzettel magyarázhatók az "alul teljesítések" (vagyis: képességeik szerint többre lennének képesek).
Ez a tény egy másik, politikai ellentmondásra hívta fel a figyelmet, ami miatt - több írásomban is - fel kellett tennem régi-új kompetenséknek a nagy KÉRDÉST:
- ,,Hogyan lehetséges, hogy a Magyar Népköztársaságban, az uralkodó osztálynak kikiáltott munkásosztályhoz tartozó népesség volt az 1980-as években a legszegényebb?"



Erre az ellentmondásra is kaptam részleges magyarázatot a főiskolán, az egyik kultúraközvetítés elmélete c. szakirodalmi jegyzetből.

A szerző, egyetemi tanár az "értelmiségi" fogalmára és "funkciójára" keresett és talált magyarázatot, Szelényi Iván:
,,Az értelmiség az államszocialista társadalmak osztályszerkezetében" című műve alapján:.
"... a kelet-európai értelmiség nyilvánvalóan nem osztály. Nemcsak hatalmának osztályjellegét nem ismeri fel, de az osztálynélküliség és a megegyezés ideológiáját pártolja, s - ami még nagyobb paradoxon - azt állítja, hogy a hatalom, amelyet az értelmiségiek gyakorolnak, voltaképpen a proletariátus hatalma."


Ezen ismeretek birtokában, talán érthetőbb, hogy miért fórumoztam Orbán Viktor Vendégkönyvében úgy, ahogy.

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A felnőttképzésről... 1.
  2014-03-26 23:51:24, szerda
 
  A FELNŐTTKÉPZÉSRŐL FÓRUMOZTAM ORBÁN VIKTOR VENDÉGKÖNYVÉBEN
1. rész

Orbán Viktor Vendégkönyvében, ahogy kezdtem megismerni az évek óta kialakult szokásrendet, úgy jöttem rá arra, hogy teljesen felesleges őt megszólítani. Teljesen felesleges személy szerint neki írni, mert a Vendégkönyv ,,tulajdonosa" helyett - amolyan törzsbeíróknak álcázott moderátorok - véleményezik a beírók gondolatait.

A szocializmusnak nevezett időszakban megszokott sémákban való gondolkodástól sajnos ők sem tudtak még megszabadulni. Szerintük, aki nemzeti az többnyire jobbos, meg konzervatív lehet. A balos meg csakis ,,komcsi" és ehhez hasonlók...
Egyben megegyeztünk: bíztunk Orbán Viktorban, akiben az össz-magyarság miniszterelnökét láttuk. Bizakodtunk, függetlenül attól, hogy a 2002-es választásokon nem a Fidesz alakíthatott kormányt. Sokunknak nagy csalódás volt ez, amit azóta sem tudtunk kiheverni. Én is, mint MDF-es kampányoltam a Fidesznek, mert választási szövetséget kötött a két párt. De bizony olyan sok rossz tapasztalatot szereztem, hogy már előre rettegtem, ha nem hajlandók változtatni a kommunikáción, akkor ismét és ismét veszíteni fog(unk).
Akkor még azért, abban is reménykedtem titokban, hogy közben, majd a személyes szabadulásomat is ki fogom tudni végre vívni...

Azt hittem teljes naivsággal, hogy azért nem tudják megfelelően megszólítani a másik szekértáborhoz tartozókat, mert nem tudják hogyan kell. Én, pedig elkezdtem magyarázni nekik, hogy milyen is az a ,,munkás-paraszt", aki állítólag 1990-ig hatalmon volt és milyen ,,nagyon jó dolga" is volt a kádári időkben...

-.-.-.-.-

Bóna Mária Ilona 2005-10-06 09:51:13

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ismét szeretném egyik SZÍVÜGYEMET megosztani Önnel. Ez a felnőttképzés helyzete. 1998-ban, német segítséggel és szervezéssel elkészült Magyarország első Felnőttképzési Atlasza. Ebben, mint fővárosi, végzős főiskolás, az egyik peremkerület "feltérképezését" kaptam feladatul. Amiért semmilyen felnőttek oktatásával, képzésével nem találkoztam, kitettek a "projektből". Mintha én tehetnék róla! Mintha én végeztem volna rosszul a munkámat! Diplomamunkámat azért elkészítettem, mert "feltérképeztem" oktatási és kulturális helyzetét: minden intézményt számbavéve. Tettem ezt annak ellenére, hogy az adatgyűjtés során senki kompetens nem akart velem szóbaállni. Az egyik egészségügyi intézmény vezetője azt mondta, amikor elmondtam jövetelem célját: "Mi a csuda az az andragógia? ...településen nagyon egészséges lelkű, vállalkozó szellemű emberek élnek. Nincs szükségük semmilyen felnőttképzési hókusz-pókuszra!" Nahát, ebben a kerületben tartja magát a legmasszívabban a ballibearális politika!

-.-.-.-


Az alábbi, a 43. sz. oldalon, a harmadik bekezdésben írok arról a pulmonológus főorvosról, akivel a soroksári szakorvosi rendelőben találkoztam, és aki kioktatott arról, hogy:
- ,,Egészséges lelkű, vállalkozó szellemű emberek élnek Soroksáron, akiknek nincs szükségük semmiféle felnőttképzési (andragógiai) hókuszpókuszra!"

Engem ez az egész hozzáállás olyannyira fölháborított, hogy akkor a Német Népfőiskola számára elkészített ,,VIZSGÁLÓDÁS"-hoz hozzá kellett fűznöm azt a nagyon határozott és még ma is aktuális véleményemet, hogy: ,,...csak arról feledkezik meg, hogy a németországi- ausztriai ,,sógor" számítógépen követi üzleti és ipari vállalkozásának minden változását. Hol vagyunk mi még ettől?
Nem felelőtlenség a rendszerváltoztatás nyolcadik évében elvárni az emberektől, hogy minden eszköz - tudás, termelőeszköz, induló tőke, valódi kárpótlás - nélkül meg tudjon felelni az új viszonyoknak, követelményeknek?"


A szakdolgozatban sem hallgattam el mindezt és végül belevettem az összegzésbe:

,,Vizsgálódásom célpontja Soroksár, Bp. XXIII. Kerületének általános és kulturális, a politikai és a szakmai felnőttképzés vagy továbbképzés területei:
- különböző kamarák,
- a szakszervezet és a gazdasági oktatási intézményei,
- magán felnőttképzési és továbbképző intézmények,
- népfőiskolák,
- TIT egyesületek,
- szakiskolák és főiskolák,
- egyházak által fenntartott továbbképzési intézmények,
- üzemi továbbképző intézmények
működésének feltérképezése volt.
E munka eredménye ez a szakdolgozat.
Készítése során újra és újra Soroksárra indultam és mindig Pesterzsébeten ,,kötöttem ki". Hogy miért?
A válasz remélem megtalálható majd a dolgozatban!
Soroksár 1997-ben még egyenlőre igazi ,,fehér lap" (tabula ráza) - nagyon sok ígéretes lehetőséggel - a felnőttképzés és továbbképzés szempontjából. A jövő művelődésszervezőjének, kulturális animátorának, andragógusának valódi kincsesbánya!"


Nos, ennek is már (most, hogy e sorokat írom) tizenöt éve! Azóta, pedig hogy bemásoltam a Vendégkönyvbe, hét év telt el mostanáig.

Sajnos, a vendégkönyvi bejegyzésemre sem kaptam véleményt, pedig a Fidesz azzal a szlogennel kampányolt, hogy: ,,Szavazz a VÁLTOZÁSRA!"

Akkor sem és azóta sem árulta el nekem senki, hogyan a csudában szavazzon bárki egy elképzelhetetlenül ISMERETLEN VÁLTOZÁSRA?

Ami még ennél is fontosabb: hogyan változzon szegény kis magyar átlagpolgár, ha a ,,hogyan"-ról, még a vezetőinek sincs semmiféle határozott elképzelése? Azokról meg nem is beszélve, kiknek évtizedekig - a kádári időkben - az volt az egyetlen érdemük, hogy ,,mertek kicsik lenni"! Mint ahogy azt Kovács László (emeszempés, majd 1990 után) emeszpés ogy. majd EU-parlamenti képviselő tanácsolta- valósággal megparancsolta választópolgárainak.

(folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Állásinterjú
  2014-03-25 04:37:01, kedd
 
  Tele voltam kétséggel. Úgy vergődtem, mint egy partra vetett hal... Nem tudtam kihez is fordulhattam volna, hiszen nem volt egy fillérem sem. Nem mehettem sehova, mert még a metróra sem volt jegyre pénzem! Amikor kellett valamire, akkor kérnem kellett a Tartótól... Kaptam én, miután elmondtam neki, hogy minek, meg mire... De én nem akartam vele semmit megbeszélni, mert már nem bíztam benne! Becsapott folyamatosan és átengedett az ellenségeinknek...
Elképzelni sem tudom, hogy mivel tudták ezt nála elérni!

Nem tudtam elhelyezkedni, mert mindenki úgy tudta, hogy az ő felesége vagyok... és senki nem akart egy ilyennek a nakáját a nyakába venni!
iszonyatos helyzetekbe kerültem. Olyan megalázó állásinterjúkon voltam túl, hogy legjobb lenne végre örökre elfelejteni!

De nem lehet, mert még most is a Tartó ellenőrzöttségében vergődök.

Volt, amikor megbeszéltem telefonon az állásinterjú időpontját. Majd másnap fölhívott valaki a cég nevében, hogy mégsem akkor, hanem máskor menjek be az állásügyben...
Én meg arra a másik időpontra mentem oda, ami egy nappal később volt és értetlenül néztek rám, mert közben lezajlottak előző nap az interjúk és sikerült megtalálni a megfelelő embert a meghirdetett munkára.
Volt, aki elkezdett személyeskedni, hogy miért akarom én elvenni mások elől a munkát, amikor nekem van, aki gondoskodjon rólam?!
Volt, amikor meg a ,,Tartó" szerzett nekem állást és végig-csináltam az egészségügyi alkalmassági vizsgálatot... És amikor már majdnem fölvettek például a rendőrszakközépiskola könyvtárába, akkor a személyzetis addig húzta az időt, mígnem a pszichológusnő elment szabadságra. És, egy nyugdíjas kádári pszichiáter valósággal keresztre feszített... a kihallgatás-szerű keresztkérdéseivel.
Ez az egész egyébként olyan volt, mintha csak az aláírásomat akarták volna megszerezni valamihez.
Az történt ugyanis, hogy: ,,Vernerné", a személyzetis - irodájában aláírtam kitöltetlen nyomtatványokat, amelyekkel "hozzájárultam" ahhoz, hogy legközelebbi hozzátartozóimról adatokat gyűjthetnek és otthagytam a Munkakönyvemet, a géppel írott önéletrajzom egy példányát.. Majd egy fiatal ügyintéző elkísért az orvosi rendelőbe. Ott megkaptam az "Egészségi alkalmassági vizsgálatot kérő lap"-ot, amelynek "Kérdőív"-i részét nekem kellett otthon kitölteni, és amellyel ezt követően a BM Központi Kórház Rendelőjét fel kellett keresnem. (Erre 1999.02.16-án került sor.) Megállapodtunk abban is, hogy március 1-én már munkába is állhatok a könyvtárban, ha addig mindent elintézek: visszahozok egy személyi adatlapot (saját- apám, anyám, férjem, gyermekeim, testvérem neve, szül. hely, év,hó,nap; foglalkozás, munkahely, lakcím) kitöltve, aláírva, majd megírok egy részletes önéletrajzot kézzel és mellékelek az egészhez 2 db 4x4-es igazolványképet magamról."
Amikor mindezt átnyújtottam Vernernének, elküldött egy utolsó vizsgálatra a ,,cég" pszichiáteréhez, aki gyomráig kigombolt ingben ült az íróasztala mögött nagy terpeszülésben hátradőve. Nekem meg azt sem mondta, hogy üljön le! Én meg ott álltam nagykabátban egyik lábamról a másikra, miközben feltette a lehetelen provokatív kérdéseit. Ezekből már értettem, hogy eldöntötte: el fog utasítani... Éppen ezért, már egyáltalán nem értettem, hogy még mindig miért faggat ezt követően. Szerencsére kimondta végre, amit pontosan egy órával korábban, a beszélgetés kezdetekor is gondolt, hogy:
- "Nem alkalmas fegyveres testületben végzendő munkára egy olyan személy, aki olyan fölfokozott idegrendszeri aktivitásban él, hogy 53 évesen ennyi mindenbe belefog és továbbtanul! Kezeltetnie kell magát! Jót akarok magának, mert ez a szakterületem és ennyi beszélgetés után meg tudom állapítani, hogy maga hipoaktív, vagyis kóros aktivitásban szenvedő beteg ember, akinek nyugtatókra van szüksége!"
- "Talán, már a hiperaktivitás is betegség?"
- "Maga nem hiperaktív, az egészen mást jelent. Maga hipoaktív! Meg egyáltalán ismeri maga a rendőrséget?"
- kérdezte. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit válaszoljak. Eszembe jutott, amit tanultam róla történelemből.
- Az állam védelmét szolgáló fegyveres- vagyis erőszak szervezet.
- ,,Nem erre gondoltam. Nem úgy, hanem belülről? Tudja maga, hogy milyenek a rendőrök? Ha magát meghallják a könyvtárban beszélni, menten előveszik a fegyverüket és lelövik! Hálás lesz még maga nekem ezért, hogy most nem javaslom a felvételét! Egyáltalán, hogy jutott eszébe, hogy pont ide jelentkezzen? Ki ajánlotta magának ezt az állást?"
- kérdezte sorban értetlenkedve. Tudhatta, hogy oda nem lehet jelentkezni csak úgy az utcáról. Nekem a Tartóm ajánlotta, neki meg a BM-es főnöke - gondoltam döbbenten, de nem mertem elárulni. Csak néztem, mint a moziban. Már kezdtem félni és tényleg alig vártam, hogy az épületen kívül legyek végre.

Ó, de sokat gondoltam erre a kijelentésére annak a pszichiáternek a 2006-os rendőrterror alkalmával...!!!

Közben - mintha végszóra tenné - visszajött az egyik asszisztens, aki segített az "orvosnak" adminisztratíve "rendezni" az ügyet. Az "orvos" ugyanis késlekedett az alkalmatlanságomat a fentebb jelzett lap rubrikájába beírni, mert:
- "A BM Kórházban már látta idegorvos és ő nem talált semmi kórosat nála."
Az asszisztens letépte a Kérdőív kitöltendő részét, az "orvos" kezébe adta és megmondta neki hol, mit kell írni, aláírni és lepecsételni, majd a kezembe nyomta a papírdarabot.
A kétoldalas kérdőív és alkalmassági vizsgálatok - ideggyógyászat, sebészet, fül-orr-gégészet, szemészet, bőrgyógyászat, nőgyógyászat, EKG, labor (vizelet+ül., Wa. 1) eredményét tartalmazó részt beletette egy borítékba, amit leragasztva az asztalára helyezett, közölve velem, hogy:
- ,,Ez itt marad és a kezében lévő cetlivel visszamegy a Zsuzsikához!"
"Zsuzsika", Vernerné szemlátomást elégedetten konstatálta a cédula tartalmát:
- ,,Hát erről van szó Márti!"
Mondta, szemlátomást megkönnyebbülve és gyors sietséggel összeszedegette az önéletrajzaimat, amit előzőleg fénymásolóval lemásolt, de nekem csak az eredetit adta vissza. A munkakönyvemet és az arról készült fénymásolatokat, a betegbiztosítási könyvemet és a róla készült fénymásolatokat, az erkölcsi bizonyítványom eredeti példányát, a géppel írott önéletrajzom eredeti példányát is visszaadta, majd az első oldalon említett ,,nyomozási hozzájárulásaimat" kétfelé hasítva, az aláírásommal sértetlenül az asztalára tette.
- Nem vagyok Márti, Mária vagyok! Mondtam, miután már semmit sem veszíthettem ezzel a megjegyzésemmel.
- ,,Jaj, nem is tudom, hogy miért mondok mindig Mártit?"
- Talán a közismert meteorológus miatt, akinek a neve hasonló az enyémhez, merthogy én meg Bóna Mária vagyok.
- ,,Látod, az lehet."
Válaszolta, és ezzel a kéthetes ,,ismeretségünk" alatt először kialakult már-már párbeszéddel elköszöntünk egymástól.

Igen, mindent aláírtam, amit csak elém tettek! Bármit, mert már annyira akartam dolgozni! De én még így sem kellettem a munkaadóknak! (Ma, már ezen sem csodálkozom, hiszen sütött rólam az önállósággal együttjáró öntudat.)
Arról meg fogalmam sem volt, hogy mi is az a hipoaktivitás. Hiába is kérdeztem a családorvost, ő sem mondott semmit. Csak csóválta a fejét és sóhajtozva sajnálkozott, amiért nem sikerült ez az állás sem.

Csak mostanában sikerült rátalálnom az interneten a hipoaktivitás magyarázatára! Mégpedig arra, hogy a karrierista, munkamániás emberekben csökken, vagy teljesen kialszik a nemi vágy és alkalmatlanok az egészséges szexuális életre.
Feltételezte rólam az a pszichiáter, hogy én egy karrierista, érzéketlen nőszemély vagyok!
Nem igaz, hogy ne tudta volna az igazat, hiszen valójában a BM volt a felettes szervezete a rendőrszakközépiskolának is! Még azért is engem tettek felelőssé, amiről valójában a Tartót kellett volna!
-.-.-


(Részlet, a Vendégkönyv c. regényből)

Bóna Mária Ilona
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Elképzeltem
  2014-03-16 17:50:05, vasárnap
 
  Mielőtt leírnám életem történetét arról, hogyan is képzeltem el a kezdetektől fogva, idéznék egy olyan műből, aminek TITOK a címe és Neale Donald Walsch írta. Akkor kaptam meg, amikor elkezdtem a TVN-es furaila blogomba - a http://furaila.xfree.hu -ra, 2006. decemberétől - bemásolni részletekben a TIBORCA TÖRTÉNETÉT. Akitől kaptam ezt a pozitív életérzésre való törekvési elgondolást, úgy gondolta, hogy nem arra összpontosítok, amire vágyom, hanem mindig a múlton rágódok és a jelen félelmein... Neki írtam válaszul ezt a pár oldalas kivonatát Tiborca története c. regényemnek.

Az érthetőség kedvéért álljon itt az elején egy kis idézet a TITOK című pozitív blogikából:

,,Tudod, sokan azt gondolják magukról, hogy áldozatok és gyakran mutogatnak a múlt eseményeire. Lehet, hogy bántalmazták őket a szüleik, nem működő családban nőttek fel.
Ehhez hozzátenném, hogy a pszichológusok többsége azt vallja, hogy a családok majd 85% nem jól működik. Most aztán váratlanul a te eseted nem is olyan egyedi.

Amikor az emberek arra koncentrálnak, amit akarnak, akkor amit nem akarnak, az eltávolodik tőlük. Az egyik oldal kitágul, a másik oldal elsorvad."
,,..."
,,Úgy teremthetünk, ahogy akarjuk a Vonzás Törvényével.
Kiszabadíthatod magad az örökletes viselkedési mintákból, a kulturális kódokból, a társadalmi hitrendszerből, és bebizonyíthatod, egyszer és mindenkorra, hogy az energia, ami benned van nagyobb, mint a világban megtalálható energia. Néhányan azt gondolhatják,
"jó, ez mind nagyon szép, de én nem vagyok erre képes". vagy "a feleségem ezt nem engedi" vagy "a férjem soha nem megy ebbe bele", vagy "nincs elég pénzem, hogy ezt megtehessem"
vagy " nem vagyok ehhez elég erős", vagy "nem vagyok elég gazdag", vagy "nem vagyok..."
Nem vagyok...nem vagyok...nem vagyok...Minden egyes "nem vagyok" egy teremtés.

"Ha azt gondolod, képes vagy rá, ha azt, hogy nem, mindenképpen igazad van."
Ford

Van ami ennek korlátot szab? Semmi. Határtalan lények vagyunk. Nincs plafon. A képességeink és a tehetségünk, a zsenialitásunk és az erőnk ami belül van, a Föld minden egyes embere esetében határtalan. Nincs egy tábla az égen, amire az Isten felírta a célodat, az életfeladatodat. Nincs ilyen tábla az égen, amire ez van írva: Neale Donald Walsch,
kedves ember, aki a 21. sz. elején él, aki.., és azután csak annyit kell tennem -
ahhoz, hogy megértsem, mit is keresek itt, mi a célom - hogy megtaláljam a táblát, és rájöjjek, hogy Isten mit is gondolt velem kapcsolatban. Ez a tábla nem létezik. Így a célod az, amiről azt állítod, hogy a célod. A küldetésed az, amit magadnak adsz. Az életed olyan lesz, amilyennek megteremted, és senki nem mond róla ítéletet sem most sem soha. Sok évembe került mire felismertem, mivel abban a gondolkodásban nőttem fel, hogyan valami, amit tennem kéne, és ha nem azt teszem akkor "Isten nem örül majd nekem". Amit megértettem, az volt, hogy az elsődleges célom, hogy örömöt érezzek és tapasztaljak az életemben. Elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amik örömet okoztak. Van egy mondás,"ha nem tetszik, ne csináld". Öröm, szeretet, szabadság, boldogság, nevetés erről van szó."
(Részlet, Neale Donald Walsch, Titok c. írásából.)

Arról szól ez az önámítós internetes blogika, hogy képzeld el, amit szeretnél és megvalósul...
Merthogy, akik most gazdagok nálunk Magyarországon, mind-mind elképzelték, hittek benne és megcsinálták...

Igen, ők megcsinálhatták, mert náluk volt a HATALOM!!! A fizikai és politikai hatalom. Amivel KIIRTHATTÁK GAZDAGABB ELŐDEINKET, TEHETSÉGESEBB ŐSEINKET ÉS LEIGÁZHATTÁK UTÓDAIKAT.

Igen ők megcsinálták, mert ha kellett tankokkal tiporták el legszebb álmainkat és még a tetemeinket is feldarálhatták a Műszaki Egyetemen konstruált húsdarálóval. (Utalás Usztics Mátyás által- 2004-ben, a Katakomba Színházban bemutatott A daráló c. színdarabra.)

Eltiporhattak, kilőhettek. Megverhettek és megverethetnek büntetlenül a mai napig - minket álmodozókat...

Éppen hogy vége lett a háborúnak és édesanyám önfeledt boldogsággal ölelkezett SZERELMÉVEL, mert elképzelte a BÉKÉT. Azt a BÉKÉT, amelyikben gyereket lehet csinálni, szülni, nevelni...
És akkor derült égből jött a csapás, elhurcolták málenkíj robotra szerelmét az én édesapámat.

Sírt APÁM után és soha nem szűnő SZERELEMMEL várta vissza. Csakhogy én ott belül, a szíve alatt fejlődésnek indultam. Templomba járó, Istenben hívő lélek volt, talán ezért - és a körülményei ellenére úgy várta születésemet, mint Isten ajándékát., vagy, mint jutalmát. ,,...az anyaméh gyümölcse jutalom." Zsoltárok 127:3
Aztán kiderült, hogy béke helyett egy újfajta békétlenség szakadt Magyarországra, az ideológiák diktatúrája. Kiderült egyik napról a másikra, hogy a templomba járás is bűn, meg a saját földön való gazdálkodás is, meg a honvédelmi katonáskodás is. Ezért, megfosztották egész családját a megélhetését szolgáló földtől, minden jószágától. Mehetett ki, merre látott. Az édesapja agyvérzést kapott, amikor a jövő évi vetőmagot is lesöpörték a padlásról...
Ő, pedig, szegénykém, rábízta a neveltetésemet a testvérbátyjára, aki már több, mint tíz éve a fővárosban élt, mint szövőmester. Csakhogy őt is beterelték egy gyárba, összetörték a saját kis plüss szövödéről szőtt álmait és dolgozhatott 3 műszakban még 40 évig éhbérért!!!!

A háború alatt sorkötelezettként a frontra vezérelt másik bátyja nem jött haza a frontról, de halálhírét sem kapták, ezért nagymama kerestette, pedig akkor már ez is felért egy bűnnel, mert olyan emberek kerültek a HATALOMBA, akik fasisztának kiáltották ki ezeket a ,,honvédő" katonákat! Még beszélni sem volt róluk szabad!!! Pedig, nagymamám minden nap azzal ébredt és kezdte a napot, hogy ELKÉPZELTE, amint HAZATÉR a fronton eltűnt FIA!!!
Hiszen, sorra szállingózni kezdtek haza a fia bajtársai, akik fogságba estek és akiket a hazája ott ,,FELEJTETT" idegenben!!!
A más országok katonáit felkutatta és hazaszállíttatta hazája. Csak a MAGYAROKAT NEM, mert addigra olyan embertelen, de magát EMBERSÉGESNEK HAZUDÓ BOLSEVISTA HATALOM VOLT URALMON, amelyik ELKÉPZELTE, hogy mindenki ELLENSÉG Magyarországon, aki addig tehetségével, két kezének szorgalmas munkájával valamilyen ingó- vagy ingatlan vagyont birtokol...
Ezeket az embereket, családokat megfosztottak mindenétől és földönfutóvá tették őket.

Közben, kisiskolás lettem és akkor már úgy kezeltek nagybátyámék, mint saját gyereküket. Ugyanis, a HATALOM azt is kitalálta, hogy akinek nem születik gyereke, az a kommunistának hazudott rendszer ELLENSÉGE... Ők belekényszerültek abba a rettenetes helyzetbe, hogy azt hazudják, az ő gyermekük vagyok!!!
Persze, a négy fal között mindig éreztették velem, hogy iszonyú nyűg vagyok a két egymáshoz láncolt érdekházasságban vergődő ember számára. Ugyanis, nagybátyám, hogy mentse a család molnár (malomtulajdonos) barátjának egyetlen lánya életét, feleségül vette. Arra gondolván, hogy majd a háború és a zsidóüldözés után elválhatnak.

Mert nevelőapám-nagybátyám ELKÉPZELTE SZÍVSZERELMÉVEL, MINT EGYETLEN SZERELMETES TÁRSÁVAL AZ ÉLETÉT és összeszorította a fogát, egy szó nélkül robotolt a gyárban, 3 műszakban, éhbérért és eljátszotta a boldog szocialista családot a még nálánál is boldogtalanabb ,,feleségével" és velem, az állítólagos gyerekével...

Közben hazavergődött édesapám a gulágból csontsoványan, élő halottként. De összeszedte magát. A családja felöltöztette az akkori divat szerint és megkeresett engem Pesten. Amikor megtalált nagymama elvitt a boltba és az utcán egy ismeretlen férfira hagyott, hogy magához ölelhessen. Én meg megrémültem az ismeretlen férfitól és keservesen sírtam még akkor is, amikor nagymamával hazamentünk. Nagybátyám-apám kiszedte belőlem a sírás okát és bizony megütötte a nagymamát, miközben azt ordította, hogy: ,,akasztófára akar juttatni?"

ÉDES ISMTENEM! Hogy mennyire vágyom azóta is arra az ölelésre!!!

Hogy egész életemben nem vágytam soha semmire annyira, mint arra az ÉDESAPAI ÖLELÉSRE!!! Hányszor-de hányszor ELKÉPZELTEM édesapámat, meg édesanyámat együtt, boldog szeretetben!!! Igen ELKÉPZELTEM egy ideális családot magamnak azok helyett akik nekem erre kényszerítve lettek!!! A VÉR SZAVA mindig is húzott vér szerinti szüleimhez és olyan erővel ELKÉPZELTEM ŐKET ÉS olyan erővel vágyakoztam utánuk, hogy biztos voltam az elképzelt családi boldogság megvalósulásában!!!

Talán ezért, mit sem sejtve lelkesen tanultam az iskolában, mert elhittem, hogy a ,,TUDÁS HATALOM..." és én nem akartam olyan örökösen síró-rívó-boldogtalan vesztesként leélni az életemet, mint az állítólagos szüleim... Csakhogy nekem semmit nem meséltek arról, hogy ők tulajdonképpen a hatalom által üldözött (negatívan diszkriminált) emberek, és én is az vagyok, mint gyermekük...!!!
Gyanútlanul terveztem a jövőmet...

Mint szeretetre hiába vágyakozó kisgyermek elhatároztam, hogy én csakis a szerelmemhez, az IGAZI-hoz fogok hozzámenni feleségül... és lesz legalább 4 gyermekünk. Két fiú és két lány... Ősanya-kotlóstyúk természetemet a tanyán kiélhettem kislányként. Ezért tudtam elképzelni magamat egy népes családban, anyaként...Azonban, kitört a forradalom és apát-anyát ismét BIZAKODÓNAK LÁTTAM. Mindketten abban bíztak, hogy ki-ki visszatérhet SZÍVSZERELMÉHEZ. Sajnos, csak 13 napig tartott ez a BOLDOG-BIZAKODÓ állapot, mert a forradalmat leverték. Mostoha anyámat elkapták a határon és ,,szanatóriumba" került. Nagybátyám-apám, pedig el-eltűnt, meg bíróságokra járt és megtörten, de újra járhatott a gyárba három műszakba teljesítménybérben dolgozni.

Az iskolámban meg hirtelen eltűntek az addig megszokott kedves tanáraim és nem voltunk mások ettől fogva, mint kültelki ,,CSÜRHE-BANDA"!!! Ugye ismerős a CSÜRHE kifejezés??? Pedig még úttörő is lehettem és, mint ilyen, táborozni mehettem az iskola úttörő csapatával... Csak azt nem értettem, hogy az anyámhelyett-anyám-nagynéném miért félt és féltett ettől olyannyira ott vidéken???

Hogy, hiába minden szépnek és jónak az ELKÉPZELÉSE, mi sem bizonyítja jobban, első szerelmem történte. Bizony, közben én is nagylánnyá serdültem és megismertem az IGAZ SZERELMET... Magabiztosan KÉSZÜLTEM A FELNŐTT-BOLDOG ÉLETRE.
Tanítónő szerettem volna lenni. Az általános iskola elvégzése után nem értettem, hogy miért nem tanulhatok nappali gimnáziumban tovább? Miért ordította nagybátyám-apám azt, hogy: ,,Tanulj egy szakmát! Tartsd el magad és azután azt csinálsz, amit akarsz! Felőlem akár tanulhatsz is!"
Szerelmem, viszont nappalin továbbtanulva élte a gimnazisták viszonylag gondtalan DIÁK életét... Én meg reggeltől estig, 14, azaz tizennégy évesen, egy varroda műhelyében dolgozva tölthettem el három évet. Szerelmemmel alig tudtam találkozni és soha nem tudtam vele az ő iskolájával és baráti társaságával együtt lenni. Ha mégis sikerült, akkor kisebbrendűségi érzésem volt, mert annyira elfelejtettem még beszélni is a 3 év alatt. Ugyanis, tilos volt a műhelyben a beszélgetés. Aki mégis megszegte annak fizetnie kellett minden megszólalásért 1 forintot. Nos, még soha nem éheztem annyit, mint akkoriban, amikor a legintenzívebben fejlődik az ifjúvá érés küszöbén az ember gyereke...
Én - ennek ellenére - ELKÉPZELTEM MAGAMAT, MINT TANÍTÓNÉNIT és amikor megtudtam, hogy Krausz Anna varró-tanulótársam esti gimibe jár, én is felkerestem a lakóhelyem szerinti - lánygimnáziumba kihelyezett - dolgozók esti gimnáziumát a JELENTKEZÉSI LAPÉRT. A műhelyfőnök, azonban nem járult hozzá a továbbtanulásomhoz, mondván: ,,NINCS SZÜKSÉGEM ÉRETTSÉGIZETT VARRÓNŐRE!". Azonban, amiért olyannyira ELKÉPZELTEM MÁR MAGAMAT, mint GIMNAZISTÁT, visszamentem a gimibe és elsírtam bánatomat az akkori igazgatónak. A jóságos bácsi külsejű igazgató erre azt mondta: ,,AKI ENNYIRE AKAR TANULNI, NEM SZABAD TŐLE MEGTAGADNI!". Így lettem 17 évesen első osztályos gimnazista...
Amikor a munkahelyemen, a varrodában kitudódott, hogy mégis továbbtanulok, mindent elkövettek - szakmai oktatónk vezetésével - hogy iskolanapokon beosszanak munka után műhelyt takarítani.
És otthon is eltiltottak gimnazista szerelmemtől. Pedig én CSAKIS ŐT TUDTAM ELKÉPZELNI ÉLETEM PÁRJÁNAK!!!

Ezért, mint nevelőapám is: összeszorított fogakkal dolgoztam a műhelyben, majd heti három alkalommal rohantam a gimnáziumba..., ahova ugyanúgy házi feladatok sorával kellett készülni minden alkalommal, mint a nappalin tanulóknak.
Aztán, SZERELMEM ÉRETTSÉGI ELŐTT megkérte a kezemet és megkérdezte tőlem, hogy tudnám-e szeretni, ha ő katona tiszti fősulira jelentkezne, mert repülős-pilóta szeretne lenni.
Hát, persze-hogy TUDNÁLAK SZERETNI ÉS CSAKIS TÉGED...- mondtam mit sem sejtve...

Nem tudtam ugyanis, hogy az ő ősei az 1956-os forradalomban az ellenkező oldalon ,,harcoltak", mint ávh-sok. Nem tudtam, hogy az én nevelőapám meg nemzetőr volt és a családból az egyik unokatestvéremet (Bóna Zsigmondot) ki is végezték, a másik meg (Bóna Rudi) aki Mansfeld Péternek volt a legjobb barátja, tíz év börtönre ítélték...

Hát, én mit sem sejtve ragaszkodtam SZÍVSZERELMEMHEZ. Nem értettem, hogy miért beszélnek róla úgy, mint egy bűnözőről??? Pedig, ő volt az egyetlen emberi lény a környezetemben, akit érdekelt, hogy mit csinálok, hogy mi az aminek örülni tudok, és mi az, ami bánt. Könyveket adott kölcsön, amit, ha kiolvastam, megbeszéltünk, mert érdekelte, hogy mit gondolok a történetről, a hősökről...
És akkor, végső érvként azt hozták föl ellene, hogy ,,VÖRÖS" ő is, meg az apja is! Csakhogy ez nem volt igaz, mert az apukájának ősz volt a haja, SZERELMEMÉ, meg igazi szőke...Ó, de gyönyörű volt a haja, mindene!!! Még most is fel tudom idézni egész lényét, mert annyira EGGYÉ VÁLTAM VELE!!! Még most is itt van előttem a nézése, a hangja, a járása, az arca, a szelíd tekintete, egész termete...
Nekem ő volt az ,,ARANYEMBEREM", akivel ELKÉPZELTEM AZ ÉLETEMET MÉG ÉVTIZEDEK MÚLTÁN IS...(Jókai Mór, Az aranyember c. regényhősére való utalás.)
Ez a szerelem adott nekem erőt, hogy újra és újra továbbtanuljak, mert újra és újra ELKÉPZELTEM a boldog családi életet vele. Ő, mint repülős én meg, mint tanítónő...
Csakhogy, nekem senki nem beszélt arról, hogy akkoriban KÁDERLAPOK KÖTHETTEK KÁDERLAPPAL HÁZASSÁGOT !!!! Senki nem mondta, hogy nekem soha nem lesz elég jó a káderlapom szerelmeméhez, hiába tanulok tovább a hatalom akarata ellenére!!!

Bemutattak engem mindenféle ,,jófiúnak", akivel még az édes szüleim is passzolónak találták a káderlapomat ott vidéken... Csakhogy én nem akartam férjhez menni senki máshoz, mert senkivel NEM TUDTAM ELKÉPZELNI MAGAMAT ASSZONYKÉNT, CSAKIS SZÍVSZERELMEMMEL...Aki ekkor már bizony elvette feleségül azt a lányt, akivel még a gimnáziumban együtt járt táncklubba, miközben én ott kuporodtam a varrodában a hokedlin, szorgalmasan varrva éppen az aktuális munkadarabot. Majd szakmunkásvizsgát tettem és beosztottak - a két műszakban üzemelő műhelybe -teljesítménybérben dolgozó VASALÓnak.
Lőttek a gimnáziumnak is, mert ettől fogva minden második héten, heti három alkalommal összesen 15-18 órákat hiányozva, hamar elértem azt a hiányzási óraszámot ami miatt évismétlésre kényszerítettek, ezzel kitessékelve a gimnáziumból!!!

Aztán, amiért kijelentettem, hogy azért is tanítónő leszek és megvárom míg az EGYETLEN SZERELMEM RÁJÖN, HOGY Ő SEM TUD NÉLKÜLEM ÉLNI...- örökösen ELKÉPZELTEM, amint az ő asszonyaként élek egy szép lakásban, amit közösen rendezünk be...és a szívem alatt hordom közös gyermekünket. ELKÉPZELTEM, AMINT VÁRJUK HAZA KICSI FIAMMAL és boldogan ülünk együtt asztalhoz...
A szüleimnek hitt embereknek meg egyre kínosabb kezdett lenni ez az én ELKÉPZELÉSEM és kerítettek egy vidéki srácot, aki akkor már évek óta itt lakott albérletben Pesten és kitanulta a lakatos szakmát is. Mint karbantartó- vállalati lakatosnak nagyon jó volt a fizetése. Szinte mindene megvolt a saját lakáson kívül...Amiért ő is ELKÉPZELT MAGÁNAK EGY SAJÁT LAKÁST, és amiért csak családosoknak válhatott valóra ezen ELKÉPZELÉSE, kerítettek neki egy hölgyikét, egy varrónőt és az így összepasszoló káderlapok mögött lévő EMBEREKET KELLETT volna még összepasszítani. Amiért én voltam az a ,,kis hölgy", azért nagy problémát jelentett a kerítőknek, hogy visszautasítottam a fiút. Ezért még az erőszaktól sem riadtak vissza. Valószínű, hogy ők is elképzelték, amint beletörődve sorsomba, külön családot alapítva megszabadulhatnak végre tőlem.

ELKÉPZELTÉK, hogy elválhatnak végre, mert már nem kell rólam is ,,gondoskodniuk". Áttestáltak közvetve a HATALOMNAK és közvetlen egy erőszakra is képes, gátlástalan fiatalembernek, akivel elhitették, hogy csak így tudja bebizonyítani környezetének, hogy méltó a kommunista párt bizalmára, hogy lakáshoz juthasson... Nem kellett mást tennie, mint engem elcsalni egy kerthelyiségbe és megitatni velem valamilyen üdítőt, amibe óvatlan pillanatban beletett valamit, amitől elveszítettem az eszméletemet és elvonszolhatott egy kies helyen lévő grundra, ahol kedvére megerőszakolhatott...

De én még ezek után is elképzeltem magamnak egy emberibb életet és szorgalmasan dolgoztam - ekkor már három műszakban - és elvégeztem önköltséges alapon egy dolgozók gyors és gépíró iskoláját.
Nem volt könnyű, de újra és ÚJRA ELKÉPZELTEM MAGAMAT, AMINT IRODÁN DOLGOZOM ÁLLANDÓ EGY-MŰSZAKBAN FIX-FIZETÉSSEL ÉS KÖZBEN ZAVARTALANUL JÁRHATOK MAJD A DOLGOZÓK ESTI GIMNÁZIUMÁBA...

Végiggondoltam és - mint nevelőapám - összeszorított fogakkal jártam dolgozni a három műszakban üzemelő Fonalkikészítőgyárba. Közben, délutános héten heti két alkalommal átkértem magamat a délelőttös műszakba, hogy el tudjak menni délután a gyors- és gépíró iskolába.

NA, NEM RÉSZLETEZEM TOVÁBB, MERT ELÉG KALANDOS MÓDON, DE MÉGISCSAK MEGSZEREZTEM AZ ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNYT is. Természetesen a vele járó tudással. Igaz, nem gimnáziumban, hanem közgazdasági szakközép iskolában. Így a már meglévő két szakmám (szabó-varró, gyors-gépíró) szereztem még 3-ról szaktudást és szakérettségi bizonyítványt. Így lettem akaratom ellenére is képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus.

Csakhogy, én még mindig ELKÉPZELTEM MAGAMAT,. MINT NÉPSZERŰ TANÍTÓ NÉNIT, SOK SZERETNIVALÓ KICSI GYEREK KÖZÖTT...
ELKÉPZELTEM, amint igaz szerelmem is tudomást szerez minderről és újra megkéri a kezemet és lesz közös otthonunk, meg sok kicsi gyerekünk...
Egy álomvilágban éltem, miközben sokat szenvedtem, mert naponta megtapasztaltam, hogy milyen egy alkoholista skizofrén embernek a ,,feleségének" lenni. Aztán, amikor már élő halottként vergődtem ebben a házasság nevezetű pokolban...Amikor mínusz fokok idején, a hóba fagyba -kirugdosott a részeg férjem - egyszál hálóingben a lakásból - és a szomszédok szedtek össze, akkor valaki visszaköltöztetett az állítólagos szüleimhez.
Aztán, csak nem sikerült ÉLETEM EGYETLEN-IGAZ-SZERELMÉVEL ÖSSZETALÁLKOZNOM és védelmet kérni tőle...

Megint kerestek és találtak nekem egy jó ,,káderlapot"... Most meg egy szobafestő- mázolónak a káderlapjával passzították össze az enyémet és így a vidéki fiatalember előtt megcsillant a pesti letelepedés lehetősége. Mondták neki, hogy ugyan már egyszer volt férjnél a hölgy, akit el kell vennie, de ahogy már egyszer visszaköltözött a szüleihez, majd úgy vissza fog költözni ismét és neked ott marad a lakás...
Mert, akkoriban nem fizethetett be lakásra vidéki, csak ha fel tudta mutatni, hogy a házastársának van a fővárosban legalább öt éves állandóra bejelentett lakcíme!!!

*-*

Egy nagyot ugorva térjünk a legközelebbi múltba, amikor-is közölte velem ez a közben három diplomás családapává vált ember, hogy tönkretettem az életét, mert ott maradtam a nyakán és ráadásul még megspékeltem három gyerekkel is...

Aztán, amikor rájöttem, hogy pont a nőiségem az akadálya annak, hogy férj és családapaként jól érezze magát ebben a névleges házasságban, házon belül külön költöztem tőle. Erre akkor szántam el magamat amikor a 30. házassági évfordulónkon közölte velem, hogy ,,Tönkretetted az életemet.".
ELKÉPZELTEM magamat egy igazi férfiember oldalán, aki szereti a nőiségemet- az anyaságomat és olyannak fogad el, amilyen vagyok...és elhatároztam, hogy el fogok törvényesen is válni.

Elképzeltem magamat, mint főiskolást 50 évesen, és felvételiztem a JPTE Bölcsész Karán működő levelező tagozatos művelődésszervező szakos képzésre.
Fölvettek és teljesen lesújtó élményeket szereztem arról, hogy ellenem még mindig érvényben van és háborítatlanul gyakorolhatják a negatív diszkriminációt - és ugyanazok, akik a rendszerváltozásnak hazudott felfordulás előtt is megtehették! Bizony, még 1990 utáni években is minden egyes szigorlat, vagy kollokvium előtt és alatt megaláztatások sorozatát kellett elszenvednem. Például, eltűnt az indexem két szemeszter között és ezért nem iratkozhattam be az újabbra. Hiába bizonygattam, hogy én meg sem kapva az indexemet tettem le az előző vizsgáimat... Hogy végig ott volt bent a tanulmányi osztályon egy kartondobozban a többivel együtt...Akkor, az írásbeli dolgozataim rendre eltűntek és nem engedtek addig szóbelizni, míg be nem bizonyítottam, hogy átvette az éppen betegszabadságon lévő tanulmányi előadó... Vagy, előfordult rendszeresen, hogy föladtam ajánlottan postán és hónapokig leveleztem - kérve az eltűnt küldeményemnek a megtalálását a postától, vagy annak igazolását, hogy tényleg föladtam - mert a pecsétes feladóvevényt nem fogadták el, mint igazolást. Hiába vittem magammal a másodpéldányokat és még a dolgozatot tartalmazó floppyt is!!!

És ekkoriban ápoltam haldokló mostohaanyámat és neveltem a közben középiskolássá váló három gyermekemet...

IGEN IS ELKÉPZELTEM, amint szervezem a tanfolyamokat azokról az ISMERETEKRŐL, AMELYEKKEL KÖNNYEBB LETT VOLNA (rendszert) VÁLTANI EMBER- ÉS SOSRSTÁRSAIMNAK... a hozzám hasonló nehézsorsúaknak.

KÖZBEN NEM MONDTAM LE A MAGÁNÉLETI BOLDOGSÁGRÓL SEM, pedig ekkor már mindenkim meghalt, akiket valaha is szerettem...és akik kitüntettek szeretetükkel, figyelmükkel.

MOST IS ELKÉPZELEM, amint - VÉGRE - SZABADON DOLGOZHATOK. (Hathatok, alkothatok gyarapíthatok mások javára és magam örömére...)

Csakhogy, az életem be lett falazva egy családi háznak látszó helyre, ahonnan nincs szabadulás...Közben, eltelt az egész életem, amiből így kifelé menvén már nem szeretnék SEMMIT ELKÉPZELNI, mert mindaz összeomlana, amit eddig sikerült megalkotnom...Ugyanis ez a családnak látszó kis közösség, akiket az én fizikai jelenlétem tart még mindig egyben... én vagyok a tartóoszlopa, amit már évekkel ezelőtt szerettem volna áttestálni a közben felnőtté váló gyermekeimre...
ELKÉPZELTEM, hogy legyenek ők a maguk alkotta új családnak a tartóoszlopai... De nem lehet, mert olyan POLITIKAI ERŐ kezébe kerül újra és újra a HATALOM, amelyik nem tesz semmit az elmúlt hatvan év SORSÜLDÖZÖTTEIÉRT.

Ne kapacitáljon engem senki többé arra, hogy én vagyok a saját életemnek kovácsa, mert ez a legnagyobb önámítós hazugság a világnak ezen a féltekén, ahol a politikai diktatúra évtizedekig rátelepedhetett és rátelepszik korosztályom magánéletére is!

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Átpingált március
  2014-03-15 11:42:58, szombat
 
  Döbrentei Kornél: ÁTPINGÁLT MÁRCIUS

Uramisten, mennyi csapodár kokárda,
nemzeti színre játszik a régi gárda,
s míg jó szokás szerint
törvényt tisztelni int
cinkelt pakliból oszt, nem veszhet a parti,
minden gesztenyét magának kapar ki,
meghamisul s tisztátalan lesz az ünnep,
hogy cafrangos hazafiként előtűnnek:
renegát hontiprók,
sorsunkba rondítók,
a vörösen fújtató, demokratikus
terrorlegények, meghitt jelszavuk a kuss,
tegnapi kardlapozók, a halállisták
ihletői, és a lárpurlár szadisták,
az ultrabal lator,
s vadbarom vallató,
testvércsiszár, spicli, magyarkodnak bátran
és más gonosztevők, bírói talárban.

Egy ünnep sem az engedélytől nemzeti,
a hatalom kegye csak lezülleszti,
nagy hazugság, kis nép,
felkelésünk dicsét
most haynau-utódok kezdik zengeni,
s a húsos kondért köréből nem engedi
a kiváltságban dús, exkluzív csőcselék,
népet hergel, szárazon tartva lőszerét
s abban is biztos ám,
marad hitbizomány
ez a 301-es parcella-ország,
átfestett frázisaik körülhordozzák,
mint véres kardot, mely egy táborba várna,
inkább a tűzharc Jan Pallah főnix-lángja -
maszlag és gumibot,
mi nékünk kijutott,
a végső kenetet trágyadombon várva,
Uramisten, mennyi csapodár kokárda.

1989. március

http://www.musicsense.org/1114062video16427214-%C3%81tping%C3%A1lt-M%C3%A1rcius-D %C3%B6brentei-Korn%C3%A9l-.htm


Döbrentei Kornél 1989-ben írta az Átpingált március c. versét. Számomra olyan, mintha ma írta volna! Ez csakis úgy lehetséges, hogy 25 évet elsikkasztottak az életemből, egész nemzedékem életéből!!!! Ezért, az 1989 előtti hatalommal PAKTUMOT kötő és azt betartató Boross Péter által elindított titkos szolgálatok MEGBÍZÓI felelősek!!! ELSZÁMOLTATÁST KELL KÖVETELNÜNK az 1989 előtti diktatúráért és az utána demokráciának hazudott pártokráciáért, ami nem más, mint parlamentáris diktatúra!!! Ezzel a PAKTUMMAL volt lehetséges a rendszerváltozás ELSIKKASZTÁSA és ennek "köszönhetően" egy egész MUNKÁS nemzedéket LIKVIDÁLTAK, vagyis küldtek a TEMETŐBE, vagy kontraszelektáltak a társadalom peremére!!!!

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Üzenet a kampányoló pártok jelöltjeinek
  2014-03-10 13:55:09, hétfő
 
  ÜZENET a kampányoló pártok jelöltjeinek és a mindenféle tüntetést szervezőknek

Miért lenne az Orbán-kormány az egyetlen ellensége Magyarországnak és a benne élőknek? Nem is értem ezt az egész agyamentséget, hiszen a Fidesznek is az az egyetlen, de ALAPVETŐ bűne, hogy ELHALLGATJA azt az alapvető IGAZSÁGOT, hogy 1989-re teljesen csődbe vitte az MSZMP a magyar pártállamot és ennek elfedésére - egy önpuccsal - kikiáltották a III. Magyar Köztársaságot. Ahelyett, hogy nyilvánosságra hozták volna az 1989-es MSZMP KB jegyzőkönyveinek tartalmát!!! Helyette megkötötték velük a paktumot és lehetővé vált az összes UTÓDPÁRT (MSZP, MDF, SZDSZ...) számára, hogy felszámolják az OSZTÁLYTÁRSADALMAT és LIKVIDÁLJÁK a MUNKÁSOSZTÁLY-hoz tartozó munkásságot és parasztságot!!!

Betuszkolták Magyarországot a NATO-ba, majd az EU-ba, hogy mindezért az osztály- és NEMZETÁRULÁSÉRT még véletlenül se kerülhessen SOHA SOR AZ ELSZÁMOLTATÁSRA!!!

Az alapvető probléma az a NEMZET-TRAGÉDIA, hogy minden folytatódott tovább, kiterjesztve az összmagyarságra. Míg 1989 előtt a szocialistának hazudott rendszer ellenségének kikiáltottakat diszkriminálta a hatalom negatívan, 1990-től KITERJESZTETTE az összmagyarság munkavállalóira és kiprivatizálták a gyárakat, üzemeket a munkásság alól - többnyire magánvagyonokat képezve a magát azóta is baloldaliként becéző pártok hatalmi képviselői... Tovább növelték az ország és a benne élők eladósítását... életterét és életlehetőségeiket pedig fokozatosan, de biztosan MEGSZÜNTETTÉK ÉS FÖLSZÁMOLTÁK!!!

Elhallgatják a mai napig azt az ALAPVETŐ IGAZSÁGOT, hogy ezzel egy-időben, saját létjogosultsága is MEGSZŰNT mindazon pártoknak, akik ehhez asszisztálva PAKTUMOT kötöttek.. Ezek közé tartozik MINDEN: eddigi párt, akik akár jobboldalinak, vagy baloldalinak hazudják magukat!!!! Az ÖSSZMAGYARSÁG VALÓDI ÉRDEKÉT ugyanis, csakis azok a helyi sikeres túlélők fogják tudni képviselni a jövőben, akik el tudják érni Magyarország függetlenségét. Ez csakis NATO és EU-tagság megszüntetésével lenne lehetséges. Ugyanis, ezen tagságaink miatt semmi nem valósítható meg azon programokból, amelyeket itt Török Lajos is felvázol. Sajnos, ez érvényes az összes, 2014-es szavazáson induló pártok jelöltjeire is. Hiszen, egyik pártprogram sem valósítható meg a NATO és az EU jóváhagyása nélkül!

Ez az egész választásnak hazudott szavazásdi mind csak a POLITIKAI ÜZLETBEN ÉRDEKELTEK számára hoz bármiféle hasznot. Már eleve a kampányra fordítható pénzek elköltésének FELELŐTLEN és IGAZSÁGTALAN volta kizárja annak a lehetőségét, hogy valódi "VÁLASZTÁS" legyen április 6-án!!!

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=126194&n=furaila&blog

http://furaila.xfree.hu/257851

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Amit soha nem lehet megbocsájtani
  2014-03-07 00:10:19, péntek
 
  http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=121290&n=furaila&blog
_cim=Lelkem vészharangja újra és újra megkondul...


Kétségbe esetten sürgetem az ELSZÁMOLTATÁST, mert rettegve félek attól, hogy lányommal, menyeimmel mindez megismétlődhet, ami a csatolt történetben szereplő kismamával megtörtént!
Vagy akár velem is, ha kórházba kerülnék. Igaz, már nem szülés okán, hanem esetleg valamilyen kóros elváltozás miatt. Mint ahogy az meg is történt 2011-ben, amikor mellgyulladás miatt került sor egy műtétre. Bizony mondom, olyan mértékben elhanyagoltak a műtétet követően, hogy egy másik kórházban több, mint egy hónapig tartó kezeléssel tudták elérni a gyógyulást... Egy olyan kórházban, ahova már nem érhetett el a titkos szolgálatok gyilkos-mocskos keze! Olyan kórházban, ahova családorvosunk utalt be engem és egy olyan orvosra bízott, akiben ő is megbízott! (Erre nem számítottak a rohadékok!) Ezt követően, viszont a családorvos is célkeresztbe került és féltem őt... Ennek már csak akkor lesz vége, ha leleplezzük azt a titkos szolgálati MEGBÍZÓT, aki a magyarság lepusztításán ügyködik évtizedek óta. Mert ugye nem gondolja senki komolyan, hogy csak az 1993-ban újjászervezett magyar- állami titkosszolgálat működik Magyarországon! Működik az IDEGEN érdekeket kiszolgáló is, méghozzá ezerrel - bújtatott (fedő) állásokban, családokban elhelyezve MEGBÍZOTTait, akik valamilyen mocskos bűn miatt zsarolhatók és rávehetők a legaljasabb módszerek alkalmazására is!!!!
Ez a történet csak egy a sok közül, mellyel el lehetett pusztítani egy ártatlan - még meg sem született életet! Egy élet a hat millió ,,kaparék" közül, akikért lelkem vészharangja újra és újra megkondul! Talán meghallja végre valaki, aki nem csak a jó fizetésért vállalta a képviselőséget és Magyarország kormányzásában a részvételt!

Bóna Mária Ilona



TIBORCA története
II. f., 3.r.
ADJÁTOK VISSZA A GYÖKEREIMET!

Az a kicsi élet reggel még ott lüktetett bennem

Mint a holdkóros, úgy botorkáltam vissza a kórterembe. Ott nagy hangzavar volt éppen, mert a csecsemős nővér összeszidta a fekete hajú nőt, amiért nem akarta megszoptatni a kisbabáját.
- Miért nem vetette el, még időben, ha egyszer tudta, hogy nem kell magának ez a gyerek!
- Annyira mondogatják, hogy kell a gyerek, mert ki fognak pusztulni...
- Kell a gyerek, valóban, de nem az ilyeneké!
Szakadt ki az őszinteség a nővérből, aki már a mellettem fekvő kismamát tanította szoptatni, meg fejni. Az ő kicsinye is ott sírt keservesen, mert annyira feszült anyja melle a tejtől, hogy a mellbimbót nem tudta bevenni a kis szájába.

Hirtelen felkelt a fekete hajú és otthagyva a síró kisbabáját, kiment a kórteremből.
- Cigány az istenadta. Mondta az egyik, idősebb ,,kismama".
Ezt hallva, nagyot sóhajtottam és arra gondoltam: ,,De jó, hogy én nem vagyok cigány! De hiszen, nekem is fekete a hajam! Mi van akkor, ha engem is annak néznek és azért bánnak velem ilyen mostohán?"

Gyorsan bebújtam a paplan alá és hátat fordítottam a kórteremnek. Szerettem volna mindenkinek elmondani életem történetét, hogy megtudják nem olyan ,,rossz fajtájú"- rossz ember vagyok, amilyennek gondolnak!
,,Én: igaz, magyar ember vagyok!" Vigasztaltam magamat. Hogy létezik az, hogy ezt senki nem látja rajtam? Összeszorult a szívem és őszintén szánni kezdtem azt az asszonyt, aki nem tudja vállalni a gyermekét, még akkor is, ha az ,,csak" egy cigány! Szerettem volna utána menni és megvigasztalni, mert éreztem, hogy most éppen sír valahol...
Ekkor azonban a férjem nevét szólította valaki. Felnéztem és megláttam az ágy végében az osztályos nővért. Csinos, barna hajú, baba-arcú, formás testű nő volt. Olyan, akire ,,buknak" a férfiak. Valószínű tudta ezt, mert nagyon magabiztosan jött-ment, rendezkedett a szülészeti osztályon.
- Farkasné! Ne hisztizzen nekem itt, mert levitetem a pszichiátriára!
- Én csak sírok...
,,Ez, az én esetemben teljesen normális." - Gondoltam elámulva. ,,Hiszen most tudtam meg, hogy negatív lett a terhességi tesztem. Neki ezt tudnia kellene, hogy nem könnyű feldolgozni. Nekem még sírni sem szabad?" Hökkentem meg. Mert, akkor azonnal visznek a pszichiátriára? Hát ezért nem ment apu soha orvoshoz? Inkább meghalt volna! De anyu állandóan betegeskedett és ő tényleg hisztizett. Hogy létezik az: - neki elnézték. Sőt! Állandóan szanatóriumokban pihente ki az ,,élet terheit"!
- Erről van szó. A főorvos úr mondta, hogy meg kell ismételni. Ezért még legalább egy napig itt kell a kórteremben tartani. Itt szülőnők vannak, és nem szeretném, ha pánikot keltene közöttük! Itt a pohár, amibe holnap reggel, az első vizeletet bele kell tenni.
Lecsapta az üvegpoharat az ágy melletti éjjeli szekrényre és energikus lendülettel kiment az ajtón. Ott hagyott a kételyek közötti vergődésemben.
*

Ekkor még gyanútlan-ártatlanul semmit nem vettem észre abból, a valóságból, ami a látszat mögött rejtőzött.
Botladozva kerestem a helyem abban a világban, amelyikben könyvekből szerzett információkkal próbáltam eligazodni.
A cigány kismama körül kialakult konfliktusról - és arról a félelemről, hogy engem is cigánynak nézhetnek - eszembe jutott Arthur Miller: Gyújtópont* /Focus/ című regényének hőse. A történet közvetlen, a II. világháború után játszódik Amerikában. Egy Manhattan-közeli kertvárosban élő tisztviselőről szól, akinek teljesen tönkretette az életét az, amikor szemüveges lett. Mr. Newmannek ugyanis teljesen ,,zsidóssá változtatta" az arcát a szemüveg viselése. Jellemét, pedig az a rettegés, hogy esetleg zsidónak nézik... Annyi szenvedésen: testi- lelki- egzisztenciális megaláztatáson ment keresztül Mr. Newman, hogy azt hittem bele fog roppanni.
De nem így történt. A regény végére rájött a megoldásra és a válaszra: *,,...szíve mélyéből kívánta, hogy csapjon le a mennydörgős mennykő, és sistergő tüzével pusztítsa el az embereket különféle csoportokba osztályozó korlátokat, vagy változtassa meg a felfogásukat oly módon, hogy senkit se érdekeljen, milyen származású a másik." (Megjelent a Kossuth Könyvkiadónál, 1961-ben, Budapesten, Szinnai Tivadar fordításában.)
Szomorúan gondoltam akkor arra, hogy megvalósulhat-e ez a kívánság valaha? Hiszen, a II. világháború óta eltelt harminc év alatt semmit nem változtak az emberek. Semmit nem tanultak a sok szenvedésből. Mindenki ott folytatja, ahol bizony, régen abba kellett volna hagyni!

*

Aznap látogatási nap volt a kórházban. Öt óra után felkeltem az ágyból, mert kínosan érintett az, ahogy a látogatók ünnepelve körülállták a kórteremben fekvő kismamákat.
Felkeltem és kisétáltam az előtérbe. Reménykedve gondoltam arra, hátha kihagy Nándi egy napot az iskolában. Bejön a kórházba megnézni, hogy vajon mi van a feleségével. Nem jött. Már letelt a hivatalos látogatási idő, amikor észrevettem, hogy a lengőajtón belép ismerős alakja.
Annyira megörültem neki, hogy semmit nem mondtam el abból a sok kellemetlenségből, ami történt velem, és amivel valósággal megfenyegettek.
Kedves voltam és vidám, mert valóban örültem a látogatásának. Nem akartam a sok rosszal elijeszteni...

Másnap reggel nagy műgonddal ,,tettem bele" az első vizeletemet a pohárba. Tudtam, hogy legalább 24 órára van szükség ahhoz, hogy elvégezzék a tesztet. Aznap látogatás sem volt. Pihenésre, erőgyűjtésre használtam ezt a napot.
A következő napon azonban arra ébredtem, hogy a főnővér felvezeti a kartonomra az eredményt. Amikor elment, felkeltem és gyorsan megnéztem. ,,Negatív!" - Olvasom. Megszédültem. Alig tudtam visszamenni, hogy visszafeküdjek. Eldőltem, mint egy krumpliszsák. Nem volt erőm arra sem, hogy betakarjam magamat.
Kár, hogy akkor még nem tudtam imádkozni. Egyre csak olyan embereket keresgéltem az emlékezetemben, akihez lehetett, vagy lehetne a bajban fordulni. Senki nem jutott eszembe.
Akkor már tudtam, hogy senki nem tudja megmenteni a bennem fejlődő kicsi életet attól, hogy megöljék.
Nem kaptam reggelit. Ebből tudtam, hogy a műtétet végre fogják hajtani. A nagyvizit alatt úgy elmentek az ágyam előtt, hogy rám sem néztek és egy szót sem szóltak. Ott maradtam a nagy bizonytalanságban.

Már tudtam a műszak programját. Tudtam: mikor tartanak konzíliumot; mikor van ,,nagyüzem" a műtőben...

Próbáltam kitalálni, hogy mikor kerül rám a sor. Futószalagon jöttek-mentek a terhesség-megszakításosok a kórterem és a műtő között. Készenlétben voltam órákon keresztül. Aztán délben ebédet sem kaptam. Nagyon éhes voltam. Olyan, rohamszerű éhségérzet tört rám, mint az elmúlt három hónap alatt általában, amikor nem ettem legalább négyóránként. Lezajlott az egy-órai szoptatás is, ami elől a fekete hajú nő már előre elmenekült. Kisbabáját vissza is vitték a csecsemő osztályra. Úgy elkértem volna! Úgy megszoptattam volna!

*

Kettőtől négyig csendes-pihenő volt az osztályon. Ilyenkor én is aludtam egyet. Most is megpróbáltam, de annyira hangosan dobogott a szívem, hogy nem tudtam tőle, meg a mardosó gyomornedvektől sem elaludni.

Úgy, fél három körül bejött egy fiatalember, orvos-gyakornok, és megkérdezte a nevemet, meg ettem- ittam-e? Mondtam, hogy nem. Erre beadott egy injekciót. Körülbelül húsz perc múlva megjelent egy hordággyal, amire átrakott. Nem értettem miért bánnak úgy velem, mint egy beteggel. Magam is át tudtam volna feküdni. Lehet, hogy attól tartott: meg fogom tagadni az engedelmességet? Minden esetre ez bejött...
Csendes-pihenőben egyébként sem zavartam volna meg a kismamák nyugalmát!
- Ölelje át a nyakamat!
Mondta, miközben nagyon gyengéden, de határozottan felnyalábolva áttett a hordágyra. A folyóson végigtolt, majd a liften eggyel lentebb, vagy fentebb mentünk. Nem tudtam követni. Majd betolt egy kis műtőbe.
Ott már várt az osztályos orvos. Az elmúlt napok során őt találtam a legrokonszenvesebbnek az egész orvosi karban. Magas, jóképű, már egy kicsit deresedő hajú férfi volt. Nálam, körülbelül tíz évvel lehetett idősebb. Csendes, merengő típus. Olyan, akinek szívesen lettem volna a t á r s a akár a munkában, akár a magánéletben. Olyan, akire ,,fel tudtam volna nézni"!
A fiatalember át akart rakni egy olyan műtőasztalra, amelyiken megláttam azt a bizonyos lábtartó szerkezetet és előtte ott volt a vödör, amiben benne felejtették az előző véres ,,kaparékot".
Ettől a látványtól feltámadt az életösztönöm és leugrottam a hordágyról. Két kezemmel belekapaszkodtam az ajtókeretbe.
- Nem engedem, hogy kikaparják a kisbabámat! Nem engedem, hogy ,,kaparékot" csináljanak belőle! Már érzem a mozgását! Teljesen panaszmentes vagyok harmadik napja! Haza akarok menni!
Ekkor, egy melegséghullám öntötte el az egész testemet, majd rohamszerű, szülési fájást éreztem a méhem tájékán. Kivert a verejték. Valami meleg csorgott végig a combomon és a lábam szárán.

,,Az injekció!" - Hasított belém a felismerés.
Összeomlottam.
Elengedtem az ajtókeretet és hagytam, hogy a fiatalember karjaiba vegyen. Végig ott ült mellettem, és amikor nagyon görcsöltem, simogatta a hasamat, fogta a kezemet, s egy vizes ruhával törölgette a homlokomat.
Beszélt hozzám, hogy
- ,,már nem fog sokáig tartani".
De bizony sokáig tartott! Azzal magyarázták, hogy:
- ez kicsit hosszadalmasabb, de az injekció segít kitágulni, ettől érzi a görcsöket. Ez nem károsítja annyira a méhet és a méhszájat, mint a műszeres tágítás.
Sokáig tartott a tágítás. Közben, szülési fájásaim voltak. Majd éreztem a kaparókanál körkörös munkálkodását a méhem belső falán. Nagy, meleg darabok buggyantak ki belőlem és csobbantak bele a vödörbe.
A fiatalember elengedte a kezemet és felemelkedve előrehajolt, hogy megnézze. Elkaptam a pillantásukat, amint aggódva egymásra néztek.
- Nagyon vérzett?
- Nem egyáltalán nem véreztem!
- Mert teljesen üres a méhe...
Felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézzek az orvosnak, aki annyira nyilvánvalóan hazudik.
A fiatalember gyengéden visszanyomta a fejemet. Visszaült és szinte vigasztalón simogatott. Láttam a szemében az őszinte szánalmat. És még valamit...

Amikor vége lett az egésznek, a fájásokkal együtt elmúlt a szorongásom is. Elmúlt, mert ismét ,,csak" önmagamért voltam felelős.
Megszűnt a ,,vemhes nőstény"-ekre jellemző - az állapotukkal együtt járó - kiszolgáltatottság érzése!
- Le tud szállni, vagy leemeljem?
Kérdezte a fiatalember. Köszönöm, nem kell. Megy ez nekem, hiszen világ életemben sportoltam.
Amint - könnyedséget színlelve - leszökkentem a kínpadról, odaálltam az orvos elé, hogy átadjam neki a hálapénzt. Már egyáltalán nem szerettem volna, ha ,,ilyen" társam lenne. Felnézni sem tudtam rá, hiába volt sokkal magasabb, mint én.
És a hálapénzzel is inkább meg akartam alázni.

A leeresztett reluxás ablak előtt állt, háttal a szobának. Remegő kézzel éppen rágyújtott. A köntösöm zsebéből elővettem a borítékot és oda akartam neki adni.
- Főorvos úr! Köszönöm!
- Szó sem lehet róla! Tegye csak el majd arra az esetre, amikor szülni fog!
- Miért? Lehet nekem egyáltalán gyerekem? Ez volt a harmadik, aki meghalt, mielőtt megszületett volna...
Ránéztem és kerestem a tekintetét, mert látni akartam mit érez! Akkor vettem csak észre, hogy mennyire sápadt, szinte fehéres-szürke az arca. És, olyan szomorúság sugárzott a szeméből, mint annak a katonának, akinek először kellett, parancsszóra embert ölnie.
- Lehet, amennyit csak akar. De, most legalább két évig pihennie kell, hogy testileg, lelkileg fel tudjon készülni egy gyermek kihordására és a szülésre!

Amikor visszavittek a kórterembe, majd éhen haltam... Szóltam az egyik ,,kisnővérnek", hogy nem tudna-e nekem valahonnan ennivalót keríteni. Nem tudott.
Aznap látogatási idő volt. Felhívtam férjemet a munkahelyén az előtérben lévő telefonon. Megkértem, hogy jöjjön be mindenképp, és hozzon nekem ennivalót.
Meg is érkezett már öt órakor az elsők között. Téliszalámis zsemlét hozott. Pillanatok alatt megettem, és csak utána kezdtem neki elmesélni, hogy:
- Kikapartak. Most, legalább két évig nem szabad teherbe esni.
Szomorúságnak nyomát sem láttam rajta. Mintha megkönnyebbült volna. Sőt! Megcsillant a szemében az a fény, amit akkor lehet a férfiak tekintetében meglátni, amikor eszükbe jut a szex. Ki is használtam az alkalmat. Odabújtam hozzá és provokáltam. Gyengédségre vágytam és ilyenkor, a szexuális vágy megjelenésével - bíztam benne - hogy megkapom.
Amikor visszamentem a kórterembe, már ott volt az éjjeli szekrénykén a vacsorám. Azt is megettem és azt terveztem, hogy lezuhanyozok.
Közben, elérkezett az esti, hét-órási szoptatás ideje. Behozták a kisbabákat. A kis feketepihés-fejűt letették az anyja mellé, aki csak nézte konokul, majd hátat fordított a picinek.

Soha nem tapasztalt bizsergést éreztem a mellemben.
Ezzel egy időben iszonyú görcsös, alhasi fájdalmaim lettek. A gyógyszeres nővértől kértem fájdalomcsillapítót.
- Milye fáj?
- A hasam.
Megnézte a kórlapom, és azt mondta:
- ,,Spontán vetélés" utáni méhösszehúzódásai vannak. Ezt nem lehet csillapítani, mert akkor nem tud a méhe visszahúzódni...

,,Tehát, igazam volt. Mégis terhes voltam!"

Hideg verejtéktől nedves testtel, a fájdalomtól elgyötörten, letettem a zuhanyozási szándékomról. Néztem a kisbabákat, főleg a kis fekete hajút és, mint két búvópatak megindult a könnyem...

Az egyik anyuka észrevette, hogy sírok és próbált vigasztalni. Erre, a kreol nő felém fordult és először a négy nap alatt megszólalt:
- Örüljön neki, hogy elment a gyereke! Bárcsak az enyém is elment volna!
Mondta, majd egy másik kismama legorombította:
- Hogy mondhat ilyet! Ne magából induljon ki!
Legszívesebben felkeltem volna és a mellemre vettem volna a kicsi fiút, hogy megszoptassam. Ahogy ezt végig gondoltam, valami nedvesség elárasztotta az egész hálóingemet. Megnéztem, hogy mi lehet az.
Hát, akkor látom, hogy ,,megindult" a tejem! Beindult a tejelválasztás! Lehet, hogy több voltam, mint három hónapos? Jól éreztem, hogy már mozog! Ekkor jutott el a tudatomig, hogy az a kicsi élet, aki reggel még ott lüktetett bennem, most ott van széttrancsírozva valahol a többi ,,kaparék" között. Majd megfulladtam az elfojtott sírástól. Olyan köhögési rohamot kaptam, azt hittem megfulladok. Egész éjjel annyira fulladtam, hogy nem tudtam aludni. Asztmás rohamom volt, amit önhipnózissal próbáltam elmulasztani, hiszen én nem kérhettem segítséget - nehogy elvigyenek a pszichiátriára. Azzal biztatgattam magamat hogy csinos és fiatal vagyok és a lelkem mélyén éreztem, hogy az orvos igazat mondott: lehet még gyerekem!

Bóna Mária Ilona
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2014.02 2014. Március 2014.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 7 db bejegyzés
e év: 136 db bejegyzés
Összes: 7252 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1335
  • e Hét: 5536
  • e Hónap: 18316
  • e Év: 418585
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.