Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 76 
Nekem senki ne kívánjon BUÉKot
  2008-12-31 09:31:50, szerda
 
  Ki kérem magamnak még a feltételezését is, hogy...

Nekem senki ne kívánjon boldog új évet! Mert még a feltételezését is
ki kérem magamnak, hogy én ilyen körülmények között, amilyenben hazám
és a benne élők közül legalább 3 milliónyian olyan rettenetes
helyzetben vannak, hogy RABok és HAJLÉKTALANok a saját hazájukban -
képes vagyok a boldogságra!

Igen, foglyai vagyunk a hatalomnak és azoknak a szavazati joggal
rendelkező honfitársainknak, akik túszul ejthetnek továbbra is
bennünket, mert a HAZUGSÁGÁRADATOT hiszik IGAZNAK és újra és újra arra
szavaznak!!!

Ugyanakkor, itt, azok között is folyik a kirekesztősdi minden
formája...akik szeretnék leleplezni végre azt a tenger-sok hazugságot,
amivel valósággal elárasztja a lakájmédia-had honfitársainkat! Ezzel a
kirekesztősdivel csak azt érik el, hogy még véletlenül se jöhessen
létre legalább közöttünk, a valódi ÖSSZEFOGÁS!!!

Miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy KÖZVETÍTSEK az önhibájukon
kívül nehézsorsúakká váló embertársaim és a még mindig un.
középosztálybéli, magukat nemzeti gondolkodásúnak vallók között,
minden oldalról össztűz alá vesznek... Minden módját megtalálva az
áskálódásnak azok ellen, akik már megtisztelnek bizalmukkal!
Amiért egész eddigi hosszú életem során mindig is ez történt velem és
körülöttem, egészen biztosra vehetem, hogy ez fog történni az
elkövetkezendő években is.

Ezért, ismételten és nyomatékosan kérek mindenkit, hogy nekem csak az
kívánjon boldog új évet, aki - az én hátamnak támasztva a sajátját,
megduplázva ezzel mindkettőnk erejét - ezzel az egymást erősítő
szándékkal akar velem ,,ÖSSZEFOGVA" a hazamentésen és a benne élőkön
segíteni az elkövetkezendő jövőben!!!

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A hazug álmodozás
  2008-12-30 23:00:20, kedd
 
  Lásd az életet
Sétálj az utcán,
Ne csak a plazzát szeresd.
Járj közöttük
Kapualj, parkpad,
Kis erdős bokor
Alatta, benne
Elesett emberek.

Hamburger-Cola
Modern életek
Plazza-kockát megélheted
Járj közöttük.
Hideg kövek,
Jeges falak
Alatta-benne
Elesett emberek.

Plazza fiúk-cicák
TV-fejűek.
Védik őket,
Kell a pénzük.
De koszos utcán
Beteg nyugdíjas hempereg.
Drogos fiú halál csókkal,
És elesett emberek.

TL
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Attila halála
  2008-12-29 14:02:14, hétfő
 
  WASS ALBERT: ATTILA HALÁLA

Fehérvárott a vezéri tábor ünnepre készülődött. A díszsátrak előtt hatalmas
tábortüzek égtek. Az odavezető utakat sok nyelven beszélő rabszolgasereg
takarította és öntözte. Legények lovat és szerszámot tisztítottak.
Asszonyok elővették kincses ládáikból ünnepi díszruháikat.
Attila Úr lakodalmára készülődött Fehérvár.
A tábor nyüzsgött a vidámságtól és izgalomtól. Még Attila száz asszonya
is kíváncsi várakozással tekintett az ünnepség elé. Az ő lakodalmuk
annak idején sokkal egyszerűbben zajlott le, de hiszen Attila akkor még
csak a hunok vezére volt, nem a világ ura. Réka, a főasszony, tréfálkozva
említette meg, hogy a valóságban őket túszként adták annak idején
Atillának, hogy általuk biztosítsák a békét saját kis törzseik és a félelmetes
hunok között.
De az érkező új királyné, Mikolt távol-keleti hercegnő volt, akit kimondottan
Attila számára neveltek. Rangjához illő fogadtatás járt neki.
Már kora reggel megjelentek a kék égbolt alján a füstjelek, hírül adva
Mikolt érkezését.
A palotás-sátrat fehér csipke borította. Fehér lenvásznat terítettek le
az útra. Fehéren ragyogott az egész tábor. Díszbe öltözött mindenki.
Asszonyok ékszerein csillogott a sok drágakő és gyöngy. Suhogott a selyem
és a bársony. Cobolyprémes kucsmákon, párducbőrös kacagányokon,
kardok arany markolatán hanyatt esett a napfény.
Felsorakoztak a főpapok is a fogadtatásra. Táltosok, Bonák, Sámánok
talpig fehérben, kucsmáikon ezüstcsengőkkel, agancsokkal, összegyűltek
a térség közepén. Magosan járt már a nap, amikor a fejedelmi sátorszekér
feltűnt a Tisza hajlatánál. Hat hatalmas, hófehér ökör vonta a szekeret,
hosszú szarvaik vörösre festve, igáik teleaggatva arany sújtásokkal,
bojtokkal.
A tábor felől száz fehérbe öltözött szűz ment ki Mikolt fogadtatására.
Magosan a fejeik fölött vitték a hosszú, fehér fátyolt, mely lassan kigöngyölődve
valóságos tetőt képezett a sátorszekér és Attila sátra között. A
fátyol alatt, magosra tartott fejjel lépkedett Réka, Attila főasszonya az új
menyasszony fogadására.
- Isten hozott hunok táborában, Attila úr sátrában, Mikolt hercegnő!
- köszöntötte hangos szóval Réka az érkezőt, és felnyújtotta kezét a szekérsátor
fehér bársonyajtajához, hogy lesegítse Mikoltot.
Gyönyörűszép, karcsú leány ugrott alá a hatökrös sátorszekérről.
Aranyos-barnán tündöklött a bőre, barnán ragyogtak a szemei is.
- Nézzétek - futott körbe a suttogás a figyelő tömegen -, látni lehet
rajta, hogy Magor leszármazottja!
Dobok pergése mellett kezénél fogva vezette Réka az új menyasszonyt
a száz fehérruhás szűz által magosra emelt fehér fátyol alatt a
szekértől Attila sátráig.
Üdvrivalgás szakadt föl a tömegből, amikor Attila, sátrából kilépve a
magosra emelt fátyol túlsó végében átvette szép menyasszonyát Réka
főasszony kezéből. Attila fiai odavezették apjuk fekete harci ménjét,
gyémántos nyereggel, aranyos takaróval. Attila nyeregbe szökött, s
nyergébe emelte Mikoltot is. Négy római rableány aranyasztalkát nyújtott
fel hozzájok, az aranyasztalkán aranykupában forrásvizet s aranytányéron
sót és kenyeret. Mindketten ittak a vízből, s ettek a sóból és
kenyérből. Majd odalépett a legöregebb táltos és megáldotta őket.
- Egy tányérból ettetek, s egy kupából ittatok az Úr-Isten és a nemzet
színe előtt. Attila és Mikolt, csupán a halál választhat el benneteket egymástól!
A tágas, nagy palotás-sátorban hosszú, megrakott asztalok várták az
ünneplő hun törzsek fejeit. Száz hűbéres-király szolgálta föl aranytálakon
a lakomát, száz királylány töltötte aranykupákba a bort. Odakint
ezer ökör sült nyárson a nép számára, és amikor lehullt az éjszaka, ezer
máglya tüze világított föl a magos égig.
Éjfélkor száz válogatott hun legény sorfala között vezette át új asszonyát
Attila a nász-sátorba, majd égő fáklyákkal valóságos tűzfalakat képeztek
a sátor körül, hogy távol tartsák Ármányt.
Mégis hiába volt. Közel volt már a hajnal, amikor az éjszaka csöndjét
hirtelen Mikolt kétségbeesett sikoltozása törte meg. Az őrök berohantak
a sátorba, és Atillát, a hunok királyát és a világ urát halva találták. Ezer
csata hősét, kin nem fogott sem kard, sem nyíl, orrvérzés ölte meg, álmában.
Napkeltekor megszólalt a RABONBÁN kürtje:
- Áldozatra hozzatok száz töretlen, fehér mént! Sírjatok véres
könnyeket, szaggassátok meg orcátokat, hunok! Attila meghalt!
Nappal a füstjelek, éjszaka a dobok pergése adta tovább a rettenetes
hírt a Tiszától a Volgáig, Budától a Kínai Falig: Attila meghalt!
Fehérbe öltözve gyászolt a nemzet. A sámánok bebalzsamozták a világ
urának testét, míg a táltos az ég jeleit kutatta. Végül remegő hangon
kiolvasta a csillagokból ISTEN-ÚR akaratát.
- Temessétek Atillát, ti hunok, napsugárba, holdsugárba és az éjszaka
sötétjébe. Temessétek föld alá és víz alá. Temessétek el úgy, hogy soha
emberfia meg ne lelje, s meg ne zavarja a világ urának álmát, míg világ
a világ!
Így szólt a táltos és a gyászoló hun törzsek fejei negyven napig tanakodtak
rajta, míg végül is megfejtették a rejtélyt.
Aranykoporsóba fektették Atillát. Az aranykoporsót ezüstkoporsóba
tették, s az ezüstkoporsót fekete vaskoporsóba. Míg a táltos száz fehér
mén vérével áldozatot mutatott be a Hadak Urának, addig valahol, titkos
helyen, a rabszolgák ezrei hatalmas gátat emeltek, és eltérítették
medréből a folyót. Az üres mederben hatalmas sírgödröt ástak, s kibélelték
bársonnyal, selyemmel, drága prémekkel. Az éjszaka sötétjében
Attila gyermekkori pajtásai elvitték uruk testét őrző hármas koporsót a
titkos temetőhelyre. Aláeresztették a selyemmel, bársonnyal s prémekkel
kibélelt gödörbe, súlyos sziklákat gördítettek föléje, behantolták,
majd leromboltatták a gátat, és visszaengedték a folyót régi medrébe.
Végül lenyilazták az összes rabszolgákat s valamennyi hun, aki részt
vett a temetésben, kardjába dőlve, önkezével vetett véget életének, így
követve urát a halálba.
Nem maradt élő ember, ki megmondhatta volna, hogy melyik folyó
medrében, s hol alussza örök álmát a világ ura, hunok királya, Isten ostora,
Attila. Hiába keresik azóta is.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Benedek Elek: Honszerző Árpád
  2008-12-29 14:00:32, hétfő
 
  CSABA KIRÁLYFI

(5. folytatás)

Hajh, Attila, hajh, ha te meg nem halsz időnek előtte! Bizonnyal állandó hazája lesz a Duna-Tisza köze a hunnak, rég állandó hazája volna a magyarnak is.

Búba merülten állapodik meg lelke Attila hármas koporsója mellett. Hallja a hun asszonyok egetverő sírását, látja a hun férfiak komor arcát, hallja a gyászéneket s lassan, halkan, reszkető hangon elzümmögi a csendes éjszakában:

Aattila, Attila hunok nagy királya,
Mundzuk sarjadéka, híres maradvája!
Te ura, királya szittyák s germánoknak,
Valál hódítója a rómnaiaknak:
Napnyugotiaknak, napkeletieknek,
Valál rémülete, valál iszonyata
Te minden népeknek!
De ha könyörögtek, megengesztelődtél,
Adófizetéssel te megelégödtél.
Mindez nagy dolgokat te megcseleködted,
Ez világnak hódítását mind te véghezvitted,
S sebezetlen maradtál!
Ármányság, árulás meg is meg nem ejtett,
Sűrű sok ellenség el sem is veszejtett,
Haj, mégis meghalál!
Valál vigasságban, fekvél nyoszolyádban,
Puha nyoszolyádban, tornyos palotádban,
meglepett a halál a te mély álmodban,
hunok nagy királya,
Mundzuk maradvája!
Haj! Ki mondja azt halálnak,
Az orozva járó álmat!
Halál, halál, csendes halál!
Rajtad bosszút nem állhatunk,
Beléd kardot nem márthatunk!
Halál, halál, csendes halál,
Nem vangy te igazi halál!

- Halál, halál, csendes halál, nem vagy te igazi halál - suttogja újra s könnybe borul a szeme. Az vár énreám is. Meghalok csendes halállal, soha meg nem látva Attila földjét... Óh, ha megláthatnám, csak egy pillantásra. Ha megmutathatnám népemnek: ihol Attila földje, magyarok. Eredjetek, kövessétek fiamat, a vitézek vitézét, a bölcsek bölcsét, velem ne törődjetek. Fektessetek le Attila földjébe. Hadd vegyüljön össze porom az ő porával...
Lehunyja szemét, de nem jő álom reá. Rettenetes bús képek kavarognak: gyász, siralom, romlás, pusztulás, vérözön, testvér testvérnek ontja vérét. Hah! A vasfejű Detre! Még ott van homlokában Mundzuk nyílvesszeje - emlékeztetőnek. Barátságot színlel, úgy lopja be magát Attila fiainak szívébe. Minden szava méreg. Az a lehelete is. Gonosz szíve fenekére temeti gonosz szándékát, simándi szóval bujtja, tüzeli Aladárt, világverő Attila idősebbik fiát:
- Téged illet a királyság, téged, te vagy az idősebb. S mikor méreggel megitatta, megy Csaba sátrába:
- Te vagy a vitézebb, téged illet a királyság. Vedd a kezedbe Isten kardját, s ha nem enged bátyád, öld meg!

S hajh, két táborra szakadtak a hunok. Testvér testvér ellen. Isten kardjával öli meg bátyját Csaba. Óh te szerencsétlen, mit cselekedtél! Testvéred vére szennyezé be Isten kardját - vége a hunok világverő hatalmának, vége. Ez a kard nem öl embert többé. Utolsó szikrája lobbant el Aladár vérével. Nézd, hogy rohannak rád elleneid, kiket apád ezzel a karddal földre vert, megalázott. Nézd, hogy hullanak el oldalad mellől legjobb vitézeid, hogy bár a te életed maradjon meg! A világverő rengeteg sereg hová lett? Maréknyi had maradott, gyászos hírmondónak.
Megfogyva, törve, megalázva takarodik ki Attila földjéről a maréknyi had - vissza az őshazába.
- Óh jaj, mit cselekedtem! - jajong Csaba.
- Megöltem a testvéremet. Meggyaláztam Isten kardját, apámnak nevét, emlékét, jaj!
Iszonyattal nézi testvére vérét. Megáll Olt vize mellet, belemártja a véres kardot: vajon lemossa-e ezt a vért? Lemossa, le. Megkönnyebbedetten tekint az égre. És felkiált: Halljad, hatalmas Isten, halljad! Lemostam kardodról testvéremnek vérét. Visszaviszem az őshazába. És elhívom az én magyar testvéreimet. Visszaszerezzük apám földjét, vissza! Halljátok, vitézek, halljátok! Úgy-e visszaszerezzük?
- Visszaszerezzük, vissza! Egy részünk itt marad. Várunk reátok, várunk!

És szakadt két részre a maréknyi had. Hazamegy az egyik, itt marad a másik. Megtartani bár csak egy dombocskát Attila földjéből. És áldoznak a tűznek, áldoznak a víznek, áldoznak a levegőnek s áldoznak a földnek. És megesküsznek mind a visszatérő vitézek, hogy még a világ végéről is visszatérnek, ha ellenség támadná az itt maradottakat. Hírül hozza nékik azt a tűz; ha az nem, a víz; ha a víz nem, a levegő; ha az sem: a föld.

Indulnak Csaba vitézei, száll velük Álmos lelke hegyeken, völgyeken, erdőkön át. Hallga, hallga! Reng a föld! De szomorúan hajladoznak, integetnek a fák! Mi történt? Mit jelent e földindulás? Nem látjátok, nem halljátok? - Vissza, vissza, bajba' van a székely testvér! A fűszál is feltámadott ellene!

- Vissza! Vissza! . csendül Csaba hangja.
- Utánam, vitézek!

És vágtatnak sebes szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben, vissza Attila földjére. Haj, mi tenger ellenség! Száz is jut egyre. De ím újra szikrát vet Isten kardja, lobogó lángban ég, s szalad az ellenség eszeveszetten.
- Huj, huj! - kiáltja Álmos. - Üssed, vágjad, tiporjad!

Aztán lecsillapodik harci kedve, újra ott van a hazatérő hunok kis hadában, megy, mendegél szép csendesen, hegyre fel, völgybe le, simogatja, becézgeti fehér paripáját. De nézzetek csak ide, mi történt! Meghorkannak a paripák, ágaskodnak, hiába sarkantyúzzák, forognak maguk körül, mint a forgó szél.
- Vissza, vissza, bajban van a székely! Nem látjátok, nem halljátok? Folyó vize megdagadott, zúgva bőgve csap ki a medréből s mind azt zúgja, mind azt bőgi: vissza, vissza, bajban a székely!

És vágtatnak vissza, hétnapi járót egy nap, nem ér nyomukba sebes szél s haj, de jókor érkeznek! Tenger sok nép fogta körül a székelyt.
- Üssed, vágjad, tiporjad! - mennydörgi Csaba.
- - Üssed, vágjad tiporjad! - visszhangzik Álmos lelkében a csatakiáltás, s reszkető karja megacélosodik, belevág a levegőbe...

Volt ellenség, nincs ellenség. Mintha föld nyelte volna, árvíz seperte volna el.
És indul harmadízben is Csaba, mennek, mendegélnek hegyeken, völgyeken, folyóvizeken át.
- Állj meg Csaba, állj meg! - riad fel Álmos. - Nem hallod, hogy zúg, búg a fergeteg? Nem látod-e, mint döndölnek a földre büszke tölgyek? Nem hallod-e, hogy sír a szél? Vissza, vissza, bajban van a székely! Mind ezt búgja, mint ezt sírja a fergeteg: vissza, vissza! Hol vagy madár, ki sebesebben repülsz, mint a hun vitézek? Hol vagy szél, ki megelőzöd őket? Hát ti hová lettetek, merre tűntetek, székelyek ellenei? Föld nyelt-e el, árvíz sepert-e el? Vaj' ki áll ellent, ha Isten kardja lobogó lánggal ég?

Most már indulhatsz, Csaba, sem tűz, sem víz, sem föld, sem levegő nem térít meg többet. Eredj, eredj, vezesd megfogyott népedet vissza az őshazába. Mert már elfértek ott... haj de sokan indultatok, és de kevesen jövétek vissza!

Könnybe borul Álmos szeme, ébren álmodja át a bús találkozást. Szegény Csaba királyfi! Apád földjét nem látod meg többet. Élve nem. Hiába regéled apád földjének szépségét, gazdagságát, lám, a fiatalok mennének veled, arcuk, szemük lángban ég, harci kedvben tombolt a szívük, de az öregek lecsendesítik: várjatok. Ne mozduljatok, míg Isten az indulás idejét meg nem jelenti.
És várják, várják a megjelenés idejét... Ím, már őszbe borult Csaba göndör fekete haja. Háta meggörnyedett. Már ássák is a sírt neki. Már búg csendesen hármas koporsaja felett a gyászének. Ennek is ez a vége:

Halál, halál, csendes halál,
Nem vagy te igazi halál!

- Nem vagy, nem! Dobbant Álmos. - Nem halt meg Csaba! Ki mondja, hogy meghalt? Nézzetek az égre! Száz esztendő borult százra s még akkor élt Csaba: onnét vigyázta székely testvéreit. Ott, ott, a hadak útján, ott vágtatott vissza, a székelyek földjére, hogy még egyszer poklok fenekére űzze a székelyek elleneit. Mikor sem föld, sem víz, sem levegő meg nem jelenté, ím megjelenté a tűz, égő csillag tüze: bajban van a székely! Haj, nézzétek, haj, hogy robog, hogy vágtat, hogy repül Csaba fehér paripáján, s utána mind a vitézek, hófehér paripán, hófehér ruhában, végig a csillagos ég boltján, s ott, ott, ahol az ég ráhajlik a földre, leszállanak: hajrá! Huj! Huj! Tűzbe borul ég, föld, kicsapnak medrükből a folyók, lángtenger zúgva hömpölyög s elnyeli, sepri a cudarokat, kik a székelyre támadtanak.
- - Vissza az égbe, vitézek! - csendül Csaba hangja, hogy ég, föld zeng belé. S ím felszállanak mind az ég boltjára, visszaszáguldanak azon az úton, amerről jövének. Ragyogó fehér út verődik a paripák lábanyomán. Ott van, ott a fehér út, fehérebb a tejnél, fehérebb a hónál. Ott is marad örökkön-örökké! Hallod-e hangomat, Csaba? Én szólok tehozzád, Ügek fia, Álmos! Nem kell többet leszállnod az égből. Készül a magyar, készül! Árpád vezeti, az én nagy fiam. Minden magyarok közt a legnagyobb. Megjelenté Isten az én anyámnak, Emesének, álomban jelenté meg, hogy az ő nemzetsége szerzi meg Attila földjét. Nem halok meg, míg e földet meg nem csókolám! Nem, nem!

A részletet BENEDEK ELEK: HONSZERZŐ ÁRPÁD című regényéből másoltam.

(Bóna Mária Ilona)

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Emese álma
  2008-12-29 13:58:53, hétfő
 
  HŐSÖK ÉS KIRÁLYOK
Mesék, mondák a magyarság történetéből

Emese álma

Valamikor réges-régen élt a kék vizű tó mellett, a magyarok régi hazájában egy öregember. Ögyek (Ügek) volt a neve, a feleségét pedig Emesének hívták.
Egyszer Emese elaludt a sátrában, és igen szépet álmodott.

Azt álmodta, hogy leszállott fejére egy turulmadár, a csőrével megérintette szépen, gyöngéden az ajkát; s abban a pillanatban ezüstpatak eredt meg Emese kebléből, de olyan szép patak, hogy gyönyörűség volt nézni. Az ezüstpatak folyt... folyt... nőttön-nőtt, ide-oda kígyózott, s végre valóságos folyam lett belőle. Mind arra folyt, merre a nap nyugszik le...

Ezt álmodta Emese.
Egy öreg, fehér szakállú ember eljött Ögyekhez, (Ügekhez), mintha csak az Isten küldötte volna. Emese elmondotta az álmát, s kérte, hogy fejtse meg neki, mit jelent.

Hát az öregember nagyon csodálatos dolgokat mondott.
- Azt jelenti az álmod, édes leányom - mondotta a bölcs öregember - hogy neked egy fiacskád fog születni, s az fölkerekedik a magyarokkal, s mint az ezüstpatak, megy napnyugat felé. Azért megy, hogy új hazát keressen a magyaroknak. Az új haza szebb lesz, mint ez a mostani. A patakból folyam lett, úgy álmodtad, leányom; a kis magyar seregből pedig, mire az új hazába ér a fiad, erős, nagy nemzet lesz... Áldjon meg az isten téged ezért a szép álomért!...

Emese csaknem sírt örömében, amint ezeket a szavakat hallotta.
És az öregember igazat mondott. Emesének fia született, s ezt a fiút elnevezték Álmosnak. Szép, bátor fiú volt, erős vitéz lett belőle, s mikor férfiúkort ért el, összegyűjtöte a magyarokat, és ezt mondta nekik:
- Halljátok, magyarok! Minket a jó Isten nem arra teremtett, hogy örökké csak halásszunk és vadásszunk. Mi erősek vagyunk, nekünk van kardunk, nyilunk, van paripánk, és van bátorság a szívünkben. Induljunk el új hazát karesni. Ne féljünk senkitől!
Addig megyünk napnyugat felé, amíg a legeslegszebb országot megtaláljuk. Ott
szépen megtelepedünk, s jaja annak, aki reánk támad!
Tetszett ez a beszéd a magyar vitézeknek. Százan, de ezren is kiáltozták:
- Vezess, Álmos, te légy a mi vezérünk!

Így történt, nem másképp, hogy a magyarok lóra ültek, s elindultak a kék vizű tó partjától nyugat felé. Új hazát akartak keresni, s az új hazában hősök akartak lenni.
Ha a kis ezüstpatakból nagy folyam lett, miért ne lehetne a magyarokból majd híres, nagy nemzet?

Álmos vezette őket országokon át, hol erős várak és városok, büszke királyok és fejedelmek voltak. A büszke királyok kicsúfolták a magyarokat, meg is támadták, hogy visszakergessék őket oda, ahonnan jöttek. Csakhogy nem kergették ám vissza!
Erős legények voltak a magyarok, s a büszke királyok elvesztek a csatákban, a magyarok pedig nem foglalták el az országukat, hanem mentek tovább napnyugat felé, hogy még szebb országot, a legeslegszebbet keressék meg.

Évek teltek, évek múltak. Álmos haja is megfehéredett, de az új hazát még nem találták meg.
- Addig nem halok meg, amíg azt a szép hazát nem látom! - mondotta Álmos.

Volt pedig Álmosnak egy hős fia. Árpádnak hívták. Ebben a fiúban telt Álmosnak a legnagyobb gyönyörűsége. Mert Árpád szép, erős, bátor és egyenes lelkű fiú volt. A csatában mindig elöl harcolt, akire lesújtott a kardjával, az többé nem kelt fel a földről. Szerették is Árpádot a magyarok.

Mikor Álmos már kiöregedett a harcból, Árpádot tették meg vezérnek.
Fölemelték őt a pajzsukra, és körülhordozták. A hét főember között úgy tették őt a legfőbb emberré.
Előhoztak egy aranyserleget, s azt egy kőoltárra tették. Aztán a főemberek karddal meghasították a karjukat, a kiömlő piros vért belecsorgatták az aranyserlegbe mind a heten. A hetedik pedig maga Árpád volt.
Szólott ekkor a legöregebb a vezérek körül:
- Ebben az aranyserlegben összekeveredett a vérünk, s ebből a vérből egy cseppet iszunk, és megesküszünk, hogy hűséges vitézei leszünk Árpádnak, a mi fejedelmünknek. Szót fogadunk neki, s amerre visz, oda megyünk mind. ...
És a hét magyar vezér egy-egy cseppet ivott az aranyserlegből, aztán megesküdött a magyarok Istenére, hogy Árpádnak hűséges vitézei lesznek.

Így indult el Árpád, hogy azt az új hazát, amelyet Álmos hiába keresett, megtalálja, abbizony, hogy megtalálja és elfoglalja.
(Gaál Mózes)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Karácsonyi jelképek és szokáso
  2008-12-25 13:38:58, csütörtök
 
  Karácsonyi népszokások és jelképek

A népi szokásokban egyik leggazdagabb ünnepkör a karácsony. Időpontja: december 24-e ,,Szent este", valamint 25-e és 26-a. vagyis,

Az egyház ezeknek a szokásoknak egynémelyikét egyenesen megszentelte és a vallás ünnepei közé beiktatta, másokat hallgatólagosan elnézett, ismerve fontos funkciójukat a nép életében.

Az óegyház döntése óta a karácsony hangulatban, jelképekben, népszokásokban, egyént, családot, társadalmat átjáró ihletésben egyre gazdagodott.


Karácsonyi jelképek

A betlehemi csillag (dec. 24-e)
A jelképek élén a betlehemi csillagot kell mondanunk, amely ott ragyog, hívogat és utat mutat a magyar református templomtornyokon.

Az alma,amely az ókori szimbolikában Isten hozzánk hajló szerelmének, magának a Kisdednek a jelképe: "A kis Jézus arany alma," "Boldogságos Szűz az Anyja."


A dió is ősi Krisztus-jelkép: a Megváltó anyja méhében, majd a sziklasírban rejtőzött, hogy utána az embereknek karácsonyi üdvössége, majd húsvéti eledele és öröme lehessen.

A karácsonyfa mai formájában német-protestáns eredetű és a legelterjedtebb karácsonyi jelkép.
A karácsonyfa magát Krisztus Urunkat jelképezi:
- gyertyái arra emlékeztetnek, hogy a halál árnyékának völgyében fény ragyogott fel jövetelével;
- édességei arra, hogy elhozta számunkra a bűnbocsánatot; örökzöld levelei pedig arra, hogy örök életet ajándékoz.


A magyar karácsony (dec. 25-e) hangulatához hozzátartozik, hogy a karácsonyfán legyen szaloncukor és karácsonykor legyen hó, legyen fehér a karácsony.


A már említett karácsonyi szokásokon kívül még számosat lejegyeztek jeles néprajzkutatóink. Például Bálint Sándor (1904-80), aki egy életen át kutatta a keresztyén ünnepek néprajzát. Szerinte ez a gondolat, hogy: "az élet forrása megnyílt ez éjjel" a karácsony lényegére utaló hasonlat.

Ez a forrás nem más, mint a kútból, forrásból karácsony éjjelén frissen merített víz. Ehhez kapcsolódó népszokás legősibb (legarchaikusabb) formáit találhatjuk pl. a Bereg megyei Fornoson, ahol a falun kívüli kúthoz mentek a fonóban gyülekező leányok és legények éjféltájban. Fenyőkoszorúkkal díszítették a kutat. Aki éjfél után elsőnek oldotta föl a guzsvesszőt, az merítette azt az aranyvizet, "amelyben Jézus fürdött".
Tornyospálcán karácsony éjfelén viszik az eladó lányok a jó kútról az aranyvizet, hogy reggel abban mosdván, szépek legyenek. Kissárréten azt tartják, hogy éjjel 11 és 1 óra között aranyos víz folyik a Kőrösön. Ha ebből iszik a jószág, "nem áll beléjük nyavalya".
Az őrségi Kercavidék reformátusai is fenyőágakkal díszítik a kutat, s karácsony és újév reggelén olyan vizet isznak, amelyet éjfélkor merítettek.
Úgyszintén ősi szokás szalmát helyezni az asztal alá. Ez a betlehemi istálló idézése, noha a kutatók szerint ősi pogány vegetációs vonatkozása van.

Karácsony másodnapján, Szent István (dec. 26.) napjához kapcsolódik az egyik legnagyobb múltú magyar szokás, a regelés, regölés. A nyelvtudomány megállapítása szerint a regek a középkorban királyi, főúri mulatságok lehettek, melyeken a regősök mulattatták uraikat. A szó maga összefügg a sámán révülését jelentő szóval, így feltételezhetően, legalábbis részben a honfoglalás előtti időkig követhető, míg másik oldalról a különféle európai alakoskodó játékokkal tart kapcsolatot.
A regölés szokását a Dunántúlon, főleg annak nyugati felében, továbbá Székelyföld egyes részein a múlt században még csaknem kétszáz községben ismerték. Gyerekek, fiatal legények főleg állatbőrbe öltözve járták a falut. Félelmetesen hangzó láncos botjukat rázták, s köcsögdudájukkal nagy zajt csaptak és házról házra járva ilyen szöveggel köszöntöttek:
"Megjöttünk Szent István szolgái, hideg, havas országból, elfagyott kinek a füle, kinek a lába, a kendtek adományából akarjuk meggyógyítani. Mondjuk-e, vagy nyomjuk?"
Ha a mondásra engedélyt kaptak a ház gazdájától, akkor kezdenek bele az énekbe, amely hűen tükrözi az ősmagyarság őskeresztyéni voltát. Tehát, előbb voltunk keresztények, mint, ahogy Szent István király megszervezte keresztényi államiságunk.)
"Itt is keletkezik,
Egy csodató,
Aztat körülveszik
csodatevő szarvasok.
Ezer ága boga,
Ezer misegyertya
Gyulladva gyulladjék,
Altatva aludjék
Az új esztendőben!
Adjon az Isten ennek a gazdának
Egy hold földön száz mérő buzát!
Régi rejtem, régi rejtem
Sej, regü rejtem!...!" (Nyögér, Vas m.)


A második részben a legények és leányok kerülnek sorra, akiket összepárosítanak: összeregölnek. Akikre így sor kerül, azokról azt tartják, hogy a következő farsang után összeházasodnak.
Az aprószentek-napi (dec. 28.) korbácsolás a régi egyházi eredetű szokások közé tartozik, egészen az ókorig követhetjük nyomát. Ilyenkor a gyerekeket megvesszőzték, annak emlékére, hogy Heródes király a kisdedeket megölette. Egy XVIII. századi feljegyzés írja Erdélyből: "Ezen a napon gyermekecskéket jó reggel vesszővel megütögetik az Atyák vagy mások, annak emlékezetére, hogy gyermekek szenvedtek a Krisztusért..."

(A régi magyarok az újévet kiskarácsonynak nevezték. Az óegyház a karácsony nyolcadába emléknapokat iktatott: dec. 26. István diakónus emlékezete, harmadnapra János evangélista emléknapját, negyednapra az Aprószentek ünnepét.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A karácsony lehetőség...
  2008-12-23 22:50:45, kedd
 
  Boldogabb Új Évben bízva
2008-12-23 13:55:26 elnök

Zolyomi Mátyás a Fidelitas koordinátorának köszöntője: 2008 nem Magyarország és nem az országban élők éve volt. Rosszul indult az egészségügyi privatizációval és egy újabb -ezúttal a szüleinket, nagyszüleinket sanyargató- megszorító költségvetés elfogadásával még rosszabbul zárult.
Nekünk fiataloknak, egyértéelművé vált az, hogy a kormány a jövőnket teszi kockára saját politikai túlélése érdekében. Az emberek folyamatosan kételyek között vannak, mert a mindennapokat is elérte a válság, pedig azt gondoltuk, hogy március 9. után valami változni fog.

Az emberek győztek, Nemet mondtak az értelmetlen megszorításokra és Igent a szolidaritáson alapuló egészségügyre. A hatalmon lévők erről nem vettek tudomást, bár reménykedtünk egy kicsit- kár volt! Ahogy tel az idő a nyár folyamán, úgy gyülekeztek a felhők az ország felett, ami aztán október elejére válsággá vált. A következményeket már láthatjuk gyárak, állások szűntek, meg és emberek tízezrei kerültek utcára, miközben a kormány újabb megszorításokkal- ezúttal a nyugdíjasok tárcájában kutatva igyekszik pénz kivenni, és magára költeni - pedig nem erre kapott felhatalmazást. A kormány feléli a fiatalok jövőjét.

A kormányzó szocialisták intézkedései és tettei nem csupán a pénztárcát ürítették ki, de lelkeket is kezdik összetörni, de csupán az idősekét, ha nem az fiatalabb korosztályokért is.
A hétköznapokban a létért folytatott küzdelemben kiábrándult és hitüket vesztett emberekkel lehet egyre nagyobb számban találkozni, akik már feladták, hogy itt valami változás történjen, miközben egyre érzékenyebben reagálnak a környezetükben lévő minden, gondra, feszültségre és problémára.
Az agresszív viselkedés a mindennapokban, valamint a növekvő bűnözés, rég nem látott apátiába és elkeshedettségbe kergette országunk lakosságának jelentős részét, amin egyelőre talán csak a decemberi ünnepnapok tudnak enyhíteni
A karácsony lehetőség a háborgó lelkek megnyugtatására és egy kis szeretet átadásra, egymás iránti megbocsátásra. Rohanó világunkban sokat számít egy kedves gesztus, egy kis figyelmesség, odafigyelés vagy egy mosoly. A kereszténység születésnapja a kis Jézus megszületése mindig várakozással teli éljük meg, bizakodva, hogy a jövő év mégse lesz olyan nehéz, mint az idei volt.

Reménykedni, pedig kell, és nekünk fiataloknak különösképpen fontos a szerepünk, mert az elkövetkezendő évek sikere rajtunk is múlik. Sokan vagyunk, akik tenni szeretnénk kicsi országunkért, mert egy olyan jövőben, bízunk, ahol a tudás, a szeretet és az összefogás révén, tehetünk egy jobb Magyarországért. Én egy ilyen ország hiszek...

Zólyomi Mátyás 29. választókerület Fideltitas koordinátora
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Üzenet minden magyarnak
  2008-12-22 12:13:38, hétfő
 
  Üzenet minden Magyarnak!
Ne félj, Testvér, jön a Karácsony.....

Magad vagy? Fázol? Nem kell a JÁSZOL?
Beborult Feletted az ég?
Szíveden burkot képzett a jég?


Ne félj, Testvér, jön a Karácsony,
Csillagok gyúlnak az égi tisztáson,
Szikrát szór a jégcsap az ágon,
Zendül a Csend az egész világon.

Ne félj, Testvér, jöjj a tisztásra,
Hó borul most a gyászos irtásra.
Ma csak azt nézd, hogy magas az Égbolt.
A bajra, a gyászra mondd azt, hogy rég volt...

Itt a Megváltó, fogja a kezed!
Párás ajkáról hallod a neved...
Fontos vagy Neki, eljött hát Hozzád.
Nézd csak? Fázik... Add Néki ruhád.

Nem vagy egyedül! E néphez tartozol!
Magyar Karácsony, te igaz dalt hozol.
Fuldoklik a Nép a keresztek alatt,
Hó alatt üzenet suhanva halad:

"Bírd ki, Testvér, bírd ki ezt a telet,
Tavaszt ígér a krisztusi üzenet!
Burkold be a lelked csillagtakaróval,
Öleld a Megváltót IGAZ MAGYAR SZÓVAL"
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Szent este
  2008-12-22 12:12:18, hétfő
 
  SZENT ESTE


Lehetne minden szavunk akár egy fénylő csillag,
mit vándorló szakadt felhők hiába takarnak,
így esztendő végén, világló ünnep idején
súgja a csend újra, holnap a Kisded közelít.

Mond, Uram! Mi lesz velünk? Lesz-e erőnk Igédhez?
Magad is testben jártál köztünk, jöttél, mint gyermek,
s a világ egyetlen kincsét, mit a Fénybe írtál,
évezredek múlva is csak a gyertyák hordozzák.

Oly piciny az első láng! Alig mutat alakot,
mégis tárulnak felé jégvirágos ablakok.
S mind sorban, ahogy múlnak a titokkal telt hetek,
Jössz közibénk azért is egyre lejjebb, közelebb.

Díszített asztalunkhoz most illatok tánca hív,
hogy feledjük nincseink, hogy véget ér a sötét,
gyerekkorunk lélekcsengetyűi visszhangoznak,
halvány emlékek ringatnak illanó csodákat.

A győzhetetlen szó, mi imára kulcsol kezet,
minek meghajolnak a jászol előtt a térdek,
átvezet lágyan a szenvedésben, éjszakában.
Kezünkbe rejt mirhát, tömjént, csillogó aranyat,

fejünkre szégyen ne hulljon, még Ő ajándékoz.
Mert, lásd, Uram, mit is adhatnánk földi vándorok?
Itt porban, éhesen, szomjasan, fázva darócban,
Hitben éltetőnknek mára szavaid maradtak.

Tisztelj meg minket újra, Uram, hirdesd a békét,
hogy a Szent, az egyetlen parancs eljöve közénk
vegye el kezünkből kockán szaggatott köntösünk,
tövisből font koronánk végtére letehessük.

Már nem kell csillaggal vezetni, érkezz titokban!
Megtaláljuk a jászolt, és mutatjuk világnak.
Íme! Nézzétek! Hozzá könyörögtünk, őt vártuk.
Térdelj Ember! Örvendezz ma éjjel és imádkozz!


Budapest, 2008. december 22.

Lengyel Károly
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A korlátoltságról
  2008-12-22 12:01:56, hétfő
 
  "Ami az embereket illeti, azok mindig borzalommal néznek arra, aki az átlagtól, a megszokottól eltér, s nem bírja vállalni a korlátoltságot, de a szellem korlátozottságát sem.
Ezzel azonban nem kell sokat törődnünk, mert a korlátoltság rendszerint gyógyíthatatlan betegség, menthetetlen állapot."
(Féja Géza)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 76 
2008.11 2008. December 2009.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 76 db bejegyzés
e év: 2154 db bejegyzés
Összes: 7719 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 78
  • e Hét: 237
  • e Hónap: 2482
  • e Év: 34212
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.