|
2012-08-18 11:29:16, szombat
|
| |
| |
Időnként belehallgatok- és, ha tetszik akkor végig is hallgatom a Magyar Rádió Kossuth Adóján a Rádiószínház adásait. Most is ez történt, amikor belehallgattam a János vitézbe. Nem tudtam abbahagyni. Alig vártam a következő napi epizódot. Nagy élmény Petőfi csodálatos nyelvi fordulatait, szellemesen elkanyarított gondolatait - olyan szép beszédhangon hallani, mint amilyen Básti Lajos gyönyörű férfi-zöngéjű hangja!
Aztán, amikor odaért a történet ahhoz a részhez, amikor Jancsi - sok-sok akadályt legyőzve - visszatér szívszerelméhez ILUSKÁJÁHOZ, és őt már akkor nem taláélja az élők sorában...
És, ez az, amiről írni szeretnék, hogyan gondolok erre most, felnőtt- sőt, idősödő fejjel.
Számomra mindenképpen az a tanulsága a történetnek, hogy ha valaki megtalálja azt, akit IGAZÁN szeret, az az ő duálpárja, testének-lekének jobbik fele. Ha ez a kegyelmi állapot bekövetkezik, attól fogva SOHA TÖBBÉ NEM SZABAD ELENGEDNI, SEM ELHAGYNI ŐT, mert könnyen elveszhet örökre és akkor az olyan, mintha a saját jobbik énjét is elveszítené az ember!!!
Az IGAZIT HA MEGTALÁLTAD fogd meg erősen mindkét kezét és mindent együtt-közösen éljetek meg, vagy át! Közösen: jóban-rosszban... és akkor TELJES LESZ AZ ÉLETED!
Mai Jancsik és János vitézek!
Ha szerettek valakit úgy igazán, akkor fogjátok meg a kezét, mondjátok a szemébe és attól fogva el ne engedjétek, mert fél ember az ember az IGAZI társa nélkül és csak félig oldhat meg bármit az életében... Erről a hajléktalanok és a hajléktalan lélekkel élők tudnának igazán sokat beszélni!!
Bóna Mária Ilona |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
