|
2014-09-14 21:20:21, vasárnap
|
| |
| |
Ezen a csodálatos ünnepen, midőn megemlékezünk Jézus Krisztus Keresztjéről, arról a csodáról, amit értünk emberekért tett, egy szó nem hagy nyugodni. Ez a szó varázserejű szó. Így hangzik: hála.
Nem tudom meghálálni soha azt, amit a drága Jézus értem tett, de törekedhetem rá, élhetek ezzel a lelkülettel.
Amikor Jézus kereszthordozásáról beszélünk, azonnal a saját keresztünk jut eszünkbe. Hogy is vagyunk mi ezzel? Hálásan elfogadjuk - e mindazt a jót és rosszat, amit egy adott napon kapunk? Vagy lázadunk, magyarázkodunk, elégedetlenkedünk.
A problémás emberek közé tartozunk, vagy a megoldások emberei közé?
Van-e bennünk dinamizmus, vagy csak engedelmes kis háziállathoz hasonlóan hagyjuk, hogy leteljék valahogy az életünk?
Az elkövetkezendő vasárnapokon részleteket emelek ki Ferenc pápa Evangelii Gaudium c. apostoli buzdításából, olyanokat, amelyek valamilyen szinten összhangban vannak az evangéliummal. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányan olvasták el közületek, de nem baj. Érthető, hiszen sok más feladat is van. Ezért vagyok itt én, mint lelkipásztor. Majd én segítek. Azt a luxust ugyanis egyetlen katolikus ember sem engedheti meg magának, hogy ne ismerje valamilyen szinten Róma püspökének tanítását. Az olyan emberekkel pedig kerüljétek a kommunikációt, aki bírál, véleményt mond olyan dolgokról, amelyet nem olvasott.
81. Amikor egyre inkább szükségünk van a missziós dinamizmusra, mely sót és világosságot hoz a világnak, sok világi fél attól, hogy meghívják valamilyen apostoli feladatra, és így megpróbálnak kitérni mindenféle megbízás elől, mely elvenné tőlük szabadidejüket. Ma például nem könnyű az egyházközségekben olyan felkészült katekétákat találni, akik éveken át kitartanának feladatukban. Valami hasonló történik a papok esetében is, akik szinte megszállottan védelmezik a szabadidejüket.
Ez gyakran abból következik, hogy az emberek kikerülhetetlen szükségét érzik annak, hogy személyes szabadságukat megőrizzék, mintha az evangelizáló feladat veszedelmes méreg, nem pedig örömteli válasz volna Isten szeretetére, aki a misszióra hív minket egybe, és teljessé s termékennyé tesz bennünket. Egyesek ellenállnak annak, hogy teljes mélységében megízleljék a missziót, s így a bénító lustaság rabjai maradnak.
82. A probléma nem mindig a túlzott aktivitás, sokkal inkább a rosszul megélt aktivitások, amelyekben nincs jelen megfelelő motiváció, lelkiség, amely átjárná a cselekvést és kívánatossá tenné azt. Ebből adódik, hogy a kötelességek jobban kifárasztanak, mint kellene, és olykor megbetegítenek. Nem a békés fáradtságról, hanem a feszült, megterhelő, kielégületlen és lényegében el nem fogadott fáradtságról van szó. Ennek a lelkipásztori lustaságnak különböző okai lehetnek.
Egyesek azért esnek bele, mert megvalósíthatatlan terveket szőnek, és nem elégednek meg azzal, amit még ésszerű határok között meg lehetne tenni. Mások azért, mert nem fogadják el a folyamatok lassú kibontakozását, és azt akarják, hogy minden az égből hulljon alá. Megint mások olyan tervekhez vagy a siker olyan álmaihoz kötődnek, amelyeket hiúságuk táplált. Ismét mások elveszítették valós kapcsolatukat a néppel, a lelkipásztorkodás olyan elszemélytelenedésével, mely nagyobb figyelmet fordít a szervezésre, mint a személyekre, úgyhogy jobban lelkesíti őket az ,,ütemterv", mint maga a haladás. Ismét mások ellustulnak, mert képtelenek várni, és uralkodni akarnak az élet ritmusán. Napjaink közvetlen sikerekre való törekvése azt eredményezi, hogy a lelkipásztorkodásban munkálkodók nehezen tűrnek bárminemű ellentmondást, látszólagos sikertelenséget, kritikát, keresztet.
Krisztus keresztje figyelmeztet bennünket egyfajta magatartás kerülésére, amely fenyegetésként jelenik meg napjainkban.
83. Így ölt formát a legnagyobb fenyegetés, ,,az Egyház mindennapi életének szürke pragmatizmusa, melyben látszólag minden normálisan zajlik, valójában azonban a hit elszegényedve sorvad és eltorzul." Kialakul egyfajta temetői lelkiállapot, amely lassanként múzeumi múmiákká formálja a keresztényeket. Kiábrándulva a valóságból, az Egyházból vagy önmagukból, szüntelenül átélik annak a kísértését, hogy valamiféle édeskés szomorúsághoz kapcsolódjanak, amely úgy eluralkodik a szívben, mint ,,az ördög egyik legdrágább elixírje". Akik arra hivatottak, hogy megvilágosítsanak és életet adjanak át, végül hagyják, hogy olyan dolgok bűvöljék el őket, melyek belső sötétséget és fáradtságot eredményeznek, és elgyöngítik az apostoli dinamizmust. Mindezért ismétlem: ne hagyjuk elrabolni magunktól az evangelizáció örömét!
Nem a terméketlen pesszimizmusra
84. Az evangélium örömét soha semmi és senki nem veheti el tőlünk.
Feladataink és buzgóságunk csökkenésére nem jelenthetnek mentséget világunk - és az Egyház - bajai. Úgy tekintsünk rájuk, mint növekedésre serkentő kihívásokra.
A hívő látás képes felismerni a fényt, melyet a Szentlélek mindig áraszt a sötétségben, anélkül hogy elfelejtenénk: ,,ahol elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem" (Róm 5,20).
Vannak testvérek, akik Krisztus kereszthalálát vereségként élik meg.
Ezek a szerencsétlen, anyagelvű testvérek nem képesek spirituális szinten élni, ezért nem értenek szinte semmit abból, hogy a Kereszt a Szeretet győzelme a Világ Fejedelme felett. Hallgassuk csak Francescó atyánkat!
85. A buzgóságot és a bátorságot megfojtó egyik legsúlyosabb kísértés a vereségérzés, mely elégedetlen pesszimistákká és sötét arcú kiábrándultakká alakít át bennünket. Senki nem vállalkozhat csatára, ha nem bízik teljesen a győzelemben. Aki bizalom nélkül indul neki, már előre elvesztette a csata felét, s elássa talentumait. Jóllehet törékenységünk fájdalmas tudatával kell előrehaladnunk, nem szabad feladnunk, és emlékeznünk kell arra, amit az Úr Szent Pálnak mondott: ,,Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében" (2Kor 12,9).
A keresztény győzelem mindig kereszt, ám olyan kereszt, mely egyidejűleg győzelmi zászló is, amit harcos gyengédséggel hordozunk a gonosszal vívott ütközetben. A vereség rossz szelleme annak a kísértésnek a testvére, hogy idő előtt különítsük el a búzát a konkolytól, mely az önző és szorongó bizalmatlanság termése.
Azzal a lelkülettel induljunk, és éljük katolikus életünket, amivel a Gyűrűk Urába Gimli, a törp vezér indult a döntő csatába: ,,Teljesen reménytelen? Semmi esélyünk sincs? Biztos vereség? Akkor mire várunk? Gyerünk!"
Mi neki tudunk vágni ilyen lélekkel, mert folytonosan visszhangzik szívünkben az áldott szó: ,,Én veletek vagyok a világ végezetéig".
86. Nyilvánvaló, hogy egyes helyeken spirituális ,,elsivatagosodás" játszódott le azoknak a társadalmi projekteknek az eredményeként, melyeket Isten nélkül akarnak felépíteni, vagy amelyek szétrombolják keresztény gyökereiket. Ott ,,a keresztény világ terméketlenné válik, kiürül, mint a kizsákmányolt föld, mely homokká válik".
Más országokban a kereszténységgel szembeni erőszak arra kényszeríti a keresztényeket, hogy rejtetten éljék meg hitüket szeretett hazájukban. Ez a puszta másik, nagyon fájdalmas formája. A saját család vagy a munkahely is lehet az a kiszáradt környezet, ahol őrizni kell a hitet és keresni kisugárzásának módját.
Azonban ,,éppen ennek a sivatagnak, ennek az űrnek a megtapasztalásából kiindulva fedezhetjük fel ismét a hit örömét, életbe vágó fontosságát a mai emberek számára, férfiaknak és nőknek egyaránt. A pusztában fedezhetjük fel újra azokat az értékékeket, amelyek lényegesek az élethez. Napjainkban számtalan jele van az Isten, az élet végső értelme utáni szomjúságnak. Ezek a jelek gyakran burkolt vagy negatív formában nyilvánulnak meg. A sivatagban főként olyan hívő emberekre van szükség, akik saját életükkel mutatják meg az Ígéret földje felé vezető utat, és így ébren tartják a reményt." Mindenesetre ilyen körülmények között arra vagyunk hivatva, hogy amfora-emberek legyünk: adjunk inni másoknak. Olykor az amfora súlyos keresztté válik, de az Úr éppen a kereszten átszúrva lett számunkra az élő víz forrása. Ne hagyjuk, hogy elrabolják tőlünk a reményt!
Kerüld a nyafogást, panaszkodást, a másokra mutogatást, a bűnbak - keresést! Méltatlan dolgok ezek egy keresztény emberhez!
Vállalj felelősséget életedért, döntéseidért, tévedéseidért. Amennyiben hibázol, vétkezel kérj azonnal bocsánatot és menj tovább emelt fővel a Remény útján.
Mert a Szent Kereszt nem más, mint az Örök Remény kiapadhatatlan, Élő Forrása!
Amen! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lelkipásztori elmélkedés |
|
|
|
|
|
Offline
