|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
|
|
2012-07-18 23:04:50, szerda
|
| |
| |
Tiborca története V. f. 2. rész
Majd, ismét a kunszentmiklósi tanyán töltöttem a vakációt - mint minden év nyarát - egészen addig...
Igaz, ekkor már nem élt nagypapa és nagymama beköltözött a városi házába Bóna Piroska nénikémmel együtt, akit ,,Borika" nénikémnek neveztem el a Tiborcában.
Ezt a vakációt beárnyékolta, hogy készülőben volt valamilyen nagy társadalmi robbanás... Olyan igazi vihar előtti csönd volt a tanyán... Így írok erről a Tiborca története I. f., 4. rész, amit elküldtem a lev. listámra 2009.11.26-án.
,,...Nem jött; és levél sem. Legalábbis attól nem, akitől annyira vártam és nem nekem. Posta és "üzenet" azon a nyáron az égből jött. Pontosabban: amint a mezőn legeltettem az állatokat, halk motorzúgáshoz hasonló zaj után bálák, vagy bála-szerű csomagok hullottak a földre, meg rengeteg papír. Ezek a papírok tőlem elég távol keringtek a levegőben. Ott kellett hagynom az állatokat, hogy egyet elkapjak. Alig kezdtem el silabizálni a szöveget, ott termettek ángyikáék és erővel elvették tőlem a "röplapot", mondván:
- "Ez nem gyeröknek való!"."
Eddig az idézet és amint ősszel megkezdődött a tanítás az 5. osztályban, nem is volt különösebb gond egészen október 23-áig.
Egészen 1995-ig azon töprengtem, hogyan tehették meg ezek a repülőgépek, hogy csak úgy röpködtek szabadon a Kunságban és szórhatták a röplapokat? 1995-ben egy társaságban erről beszélgettünk és megszólalt egy katolikus pap, mondván:
- Én akkoriban voltam kiskatona és a Honvédség tudtával történt mindez. Szükség volt egy ,,forradalom" nevezetű ürügyre, hogy az Ausztriában állomásozó szovjet hadsereg kivonulva onnan, bevonulhasson Magyarországra."
- MIÉRT EZ A NAGY HALLGATÁS A MAI NAPIG MINDERRŐL? - kérdeztem döbbenten - akkor és azóta is - mindhiába, mert nincs válasz!!!!
Erről az időszakról is pontos leírást adtam közre a Tiborca I. fejezet, 6. részben 2009.11.28-án, a lev.listára elküldött részben.
Íme a részlet:
,,Apa, Ferenc nevű testvére, aki - miután letöltötte sorköteles katonai szolgálatát - Pestre költözött. Hamarosan megszerette és feleségül vette a szemközti szomszédunkban lakó egyedülálló hölgyet..."
,,Október 23-án szaladt át hozzánk, hogy:
- "Gyerökök, zűr van! Alig tudtam hazajönni, mert bent Pestön az utcákon özönlik a nép. Mindenki azt kiabálja, hogy le Rákosival, meg Gerővel és ki a ruszkikkal!"
A hír hallatán izgatott tanácskozásba kezdtek élelemről; lisztről, cukorról, krumpliról, téli tüzelőről, meg arról, hogy mi lesz a kisbabával, akit "éppen ekkor rendeltek meg..."
,,...Azt a tizenhárom napot az 1848-as ifjak hevületével éltem meg, majd amikor leverték a forradalmat, nagyon nehezen törődtem bele...
Vagy talán sohasem tudtam igazán elfogadni azt az "égbekiáltó igazságtalanságot", ami akkor hazámat érte! (Akkor még 'mit sem tudtam Trianonról!) Elkeseredésem határtalan volt és ismét nem volt egyetlen ember sem a környezetemben, akivel mindezt megoszthattam volna, mert Apa ismét nagy szótlanságba burkolódzott!..."
Anyu ,,szanatórumba" került és a neki írott levelemre is rárajzoltam a Kossuth címert és megírtam neki milyen nagyon tiltakoztunk az ellen, hogy ismét kötelezővé tették az orosz nyelv oktatását.
A levélborítékról valaki letépte a bélyeget, miközben kitépett a benne lévő levélből is egy darabkát. Az is lehet, hogy így ,,ellenőrizték" a spiclik a levelet...
A ,,szénszünet" miatt csak márciusban osztották ki a félévi bizonyítványt 1957-ben és bizony az enyémben ott éktelenkedett az elégtelen földrajzból.
Nagyon sírtam amikor apunak megmutattam... Ki kellett menni hozzá a galambházba, mert örökösen ott volt, ha megjött a gyárból és éppen nem aludt amikor éjszakás volt azon a héten.
A tanév végére sikerült ,,kijavítani" az elégtelent, mert kihívott az új földrajz tanár és felszólított, hogy mutassam meg a három részre szakadt Magyarország területeit. Én meg álltam ott a kis-Magyarország térképe előtt és annak határain belül keresgéltem Erdélyt...
,,- Na, szerencséje van apádnak, hogy nem tudod megmutatni..." - mondta elégedetten.
Nekem meg fogalmam nem volt arról, hogy miért is mondhatta ezt és másról sem. Ezt a nyarat, viszont Kiskunhalason töltöttem apa Ilona nevű barátnőjénél, vagyis a szülei házában.
Így írok erről a Tiborca I. fejezet 6. részében: (elküldtem a lev.listára: 2009.nov. 28-án)
,,Forradalmi hevületem ott is csak akkor csitult el, amikor éjszakánként nem lehetett a szovjet harckocsik rettenetes zajától aludni, mert szűnni nem akaró áradatként vonultak (demonstráltak) az alföldi utakon. Másnap félelmetes barázdák és kátyúk árulkodtak még az aszfaltozott részeken is!
Ez a demonstráció olyan félelemmel töltött el, hogy lassan-lassan kihunyt lelkemben a harci kedv, a "szabadság" utáni vágyakozás."
Ilonával még Pesten is gyakran találkoztunk amikor anyu a ,,szanatóriumban" volt. Egy ilyen alkalomkor készült ez a kép rólunk:
Pár évvel ezelőtt előadást tartott az egyik képkiállítás megnyitóján - a Magyarok Házában - az akkori kiskunhalasi alpolgármester és megkértem őt segítsen nekem megtalálni ezt az Ilonát! Adott egy névjegykártyát és megígérte, hogy segít, ha leírom és elküldöm neki a történetet részletesen. Talán nem is kéne mondanom, hogy az elküldött levelemre semmit nem válaszolt. Az is lehet, hogy meg sem kapta... Elakadt a titkosszolgálatok levélbontójában...
Vége az V. fejezet, 2. részének.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-07-18 22:49:02, szerda
|
| |
| |
TIBORCA története V. fejezet, 1. rész
1956 és mindaz, ami miatt a mai napig rettegek a hajléktalanságtól
A facebookos oldalamon nyomon követhetem (már, amikor létre tudom hozni az internetes kapcsolatot és ,,nem fagy le" közben a számítógépem) bizonyos ,,civil" és nem civil csoportosulások és személyek tevékenységét.
A sok közül a Koppány nevét viselő Otthonvédők tevékenysége - a kilakoltatásokat megakadályozandó harcuk - a legtorokszorítóbb számomra. Számtalan videó készült mostanában ezekről, melyeket a YouTube-on meg lehet nézni.
Évek óta, látva a hajléktalanná váló- elesett embereket, ismét és ismét rettegve gondolok Bóna Rezső (Rudira), aki szintén hajléktalanként végezte.
Ha valaki nem tudná, hogy ki volt Bóna ,,Rudi", annak itt leírnám, hogy Mansfeld Péter 1956-os ,,pesti srácok" szabadságharcos csapatához tartozott, mint a legjobb barátja... Alább idéznék Szemenyei-Kiss Tamás, 1956 DIDERGŐ LÁNGJAI című könyvéből, vagyis abból a fejezetből, amelyikben Bóna ,,Rudi" történetét írja le:
,,13 év múltán az összes ajtó bezárult körülötte..., szó szerint és átvitt értelemben is. Soha többé nem állt talpra, hátralevő éveiben mindinkább hanyatló erővel viaskodott a börtönben szerzett betegségével - az alkoholmámorral és azzal a nyomorral, melyhez foghatót csak társai némelyike szenvedtek el Kádár alkirálysága idején.
Az 1990. esztendő számára már túlságosan későn érkezett meg. - Volt egy délelőtt, amikor fél órán át fontosnak látszott egykori zárkatársa számára, Göncz Árpád tűzte kopottas zakójára a boldog-boldogtalannak osztogatott érdemérmet, de az a tűzfényes csillagóra is elmúlt, jöttek a légszomjas órák, az éhezés hónapjai és az elfeledés, ahová Őt az ünneplők lökték.
A II. kerületi Török u. 2 sz. alatti lakásán egyetlenegyszer felkereste Őt Fónay Jenő, aki nem segíteni jött, csak aláírását kérte: igazolni azt, hogy ő, a POFOSZ akkori vezetője a forradalom résztvevője, valódi szabadságharcos volt a Széna téren. - Rudi csak nézte, nézte a börtönből ismerős arcot..., nem írt alá, nem igazolt semmit..., hangtalanul kifordult az ajtón, saját lakásában egyedül hagyta a hívatlan vendéget. Ott, a Török utcai lakásban, amely 1996 tavaszáig még az övé volt, nem élt egyedül. Együtt vegetált, morzsolgatta napjait Hidegkuti Anikóval, az Aranycsapat csodacsatára másik gyermekével - kettejüket gyakran látták együtt a Duna-parti Fény presszó elé kitett asztalok mellett ülve, ahol sohasem beszélgettek, csak bámultak maguk elé, a semmibe.
Az 1956-os szabadságharc negyvenedik évfordulója úgy múlt el, hogy környezetükből, a legendás időkre emlékező ünnepségekből nem érzékeltek semmit..., őket sem kereste senki. A házban lakók mesélték (és a minden szempontból későn érkezett egykori bajtársak), hogy Bóna Rudi élettársa, Anikó holtteste hetekig ott volt a lakásban, bejelentést senki sem tett, a hullát már erősen bomlott állapotban szállították el a lakásnak alig-alig nevezhető sötét odúból.
Bóna Rezső magyar állampolgárnak, a Köztársasági Érdemrend tulajdonosának két héttel később már nem volt hova hazatérni. Az önkormányzati hatóságok elvették az utolsó menedékét is - ezt követően az emberi ronccsá vált egykori szabadságharcos budai és pesti kapualjakban húzta meg magát éjszakánként, vagy a parkokban a többi csavargó között."
Egész eddigi életemben nekem is Bóna Rudiéhoz hasonló negatív megkülönböztetésben volt részem, de úgy, hogy szinte napjainkig nem tudhattam meg a VALÓDI OKÁT. Csak azt tudom, hogy még családon belül is örökösen úgy kezeltek, mint akitől az élethez való jogot is elvitatják... Mint akit a puszta létezése miatt is ,,büntetni kell". Emiatt is úrrá lesz rajtam az a rettenetes szorongás, amivel leéltem egész eddigi életemet és amivel együtt kell élnem a mai napig...
Mert, bizony bármikor megismétlődhetne az, ami megtörtént velem serdülő lány koromban... Amikor is a ,,saját anyám" kizárt a házból, mert hol az esti gimnáziumból- hol meg a délutáni műszakból - este 10 óra után mentem haza... Megírtam a Tiborca történetében... (I. f., 13.r.) de azt hiszem, hogy hiába... A lev.listámra is elküldtem 2009.12.06-án. Azért írom, hogy hiába, mert levelező társaim közönnyel, vagy leginkább megvetéssel - egy szó nélkül - esetleg: hitetlenkedve fogadták.
Azért, én újra és újra (mint most is) próbálkozom a múlt történéseivel való szembesítéssel... Főleg ilyenkor, amikor mindaz tömegessé kezd válni, amit nekem, nekünk: a társadalom peremére száműzött nehézsorsú, sokadrangú állampolgároknak már a Kádár-korszakban is el kellett szenvednünk... Mondhatnám azt is, hogy ,,én előre láttam, hogy így lesz..." ... ,,én már a Tiborcában is megírtam és számos szociográfiámban... évtizedekkel ezelőtt!".
Íme az a részlet, amelyik olyan rettenettel tölt el még most is:
,,Egy alkalommal kizártak a lakásból, amikor a délutános műszakból csak éjjel fél tizenkettő körül villamosoztam ,,haza" Pacsirta telepre. Valami rendőrségi kiszállás és kihallgatás volt a műhelyben - állítólagos lopás miatt. Teljesen felforgatták a műhely megszokott rendjét. Műszak végén, este tízkor, egyesével megmotoztak és csak utána engedtek be minket az öltözőbe...
Bemásztam a kapun, miután a kulcsommal nem tudtam kinyitni. Sajnos, a lakásajtó is zárva volt és a kulcsommal azt sem tudtam kizárni. Síri csönd és sötétség ült a házon. Rögtön tudtam, hogy apu elment éjszakai műszakba dolgozni.
Györgyi és anyu nem tudom, hogy hol voltak. Csöngettem, de hiába. Az előkertben összekuporodva meghúztam magamat az orgonabokor tövében."
Ezen a képen látható Kovács László, aki ,,házibarát"-ként befurakodott a családunkba és 1957-től jelentett rólunk..., mint szigorúan titkos ügynök (főhadnagy). A kép a szülőinek hitt ház kertjében készült és látható az az orgona bokor, amelyik alatt meghúztam magamat amikor kizártak a házból. Dézsy Zoltán Pincebörtönökről forgatott filmjében ő az a nyugdíjas, aki váratlanul előugrott (59. percben) és határozottan kijelentette, hogy: ,,itt az életben ,,soha" semmiféle kazamaták nem voltak!".
http://www.youtube.com/watch?v=BJ13KhbqniA&feature=related
Folytatva a történetet:
,,Egy idő után nagyon fáztam. Ezért, visszamásztam az utcára és elindultam. Róttam a köröket. Nagyon féltem, mert abban az időben hamar bevitték az utcán grasszáló lányokat a rendőrségre és eljárást indítottak ellenük, ,,üzletszerű kéjelgésre való felbujtás gyanújával". Mellettem is lassított egy rendőrautó az Előd utcában, amikor éppen ki akartam fordulni a sarkon a Török Flóris utcára. Kiszállt belőle egy rendőr ruhás férfi, aki elkérte a személyi igazolványomat. Akkoriban olyan személyik voltak, amelyikben ,,minden", még az aktuális munkahely is be volt írva. Ez volt a szerencsém, hogy volt - egyenlőre - munkahelyem és állandó lakáscímem.
- ,,Menjen haza és máskor ne sétálgasson az utcán éjszaka!" - mondta a férfi, aki visszaült a kocsiba és elhajtott.
Végig rettegtem az ifjúságomat, nehogy elveszítsem a munkahelyemet és nehogy végleg kizárjanak a szüleimnek hitt emberek a házukból...
Éppen ezért, bármit megtettem volna azért, hogy elfogadjanak otthon és a munkahelyemen. Minden igyekezetem azonban kudarccal végződött - főleg az 1956-os forradalom leverését követően. Már előtte is gyanús voltam - apám után - a kuláknak mondott kunszentmiklósi nagyszüleim miatt... Aput is - mármint, akinek a nevét viselve felnőttem - hetente raportra hívták a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár ÜB irodájára, mert nem volt elég megfelelő az életrajza, amit újra kellett ilyenkor írnia. Egészen addig, míg azt nem írta, hogy: ,,Szüleim nincstelen zsellérek voltak...". De már ezt is leírtam a Tiborcában...
Majd bekövetkezett az 1956-os év, amikor már negyedik osztályos voltam és a bizonyítványom jeles volt.
Vége az V. f. 1. résznek.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
2012. Július
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | |
| 30 | 31 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
11 db bejegyzés |
| e év: |
104 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 184
- e Hét: 5692
- e Hónap: 14296
- e Év: 50237
|
|
|
Offline
