|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
|
|
2008-03-23 08:37:29, vasárnap
|
| |
| |
(Részlet)
"Az átlag magyar olyan tájékozatlan mindenben, hogy az félelmetes.
Nem tudnak ezek semmiről semmit, nem lát a legtöbbje tovább a napi kajánál, piánál, meg esetleg hova megy nyaralni, de a világról, a saját országában történő dolgokról, meg úgy általában általános és magyar műveltségből úgy el van maradva, hogy az hihetetlen.
Mikor az embereket kérdezik bármiről szinte, semmit nem tudnak.
Keverik a 1848-as és az 1956-os szabadságharcot, ha megkérded, hogy mi volt, mikor volt, semmiről semmit nem tudnak.
Ez a nagy baj.
Nem ismerik a saját történelmüket, irodalmukat, nem ismerik a most élő művészeket, írókat, tudományos munkával foglalkozókat, semmit.
Olyan szellemi nihil van, hogy én sokszor ájuldozok.
Tudom az okait, de egy ilyen néppel kell most valamit kezdeni, és ezzel megértetni, hogy te vagy valaki, nem ...
HIába tudom, hogy miért van így, ez most egy nagy gát előttünk.
Persze, hogy így akarták, jó taktika, amit most is folytatnak a komcsik. Ha volna nyugodt húsz évünk, hogy dolgozzunk okítsunk, az általános iskolától kezdve, sőt, még a tévé előtt ülő kisebbeket is, már ahogy a szülőkkel nézik a tévét, szinte észrevétlenül a megfelelő érdekes műsorokkal, akkor lenne v
alami eredmény.
...
Igen, a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Ebben egyetértek, de csak akkor, ha az embert nem borítják el a problémák, mert ha mindenütt körülvesznek a gondok, az egzisztenciális biztonság is kétséges, meg az is, ami fontos ügyben rengeteg energiát fektetsz be és mégsem sikerül, ez megviseli az embert, ...
Azt szokták mondani az okosok, hogy tudni kell, hogy mit mikor kell csinálni és mikor abbahagyni, és másra váltani, ez a jó üzleti érzék titka szerintük, én nem tudom, bár értenék hozzá, nem itt nyavalyognék.
Szerintük ez a nehéz az mellett, hogy meg kell érezni, mikor mi megy, meg kell érezni a jó időpontot, amikor még fut a szekér, de már nem annyira, és váltani kell, méghozzá erre már eleve készülni kell, tartalékolni a majd egyszer bekövetk
ező váltásra. Na ja, ha van miből, és ment valaha is jól az üzlet.
Lehet, hogy vannak spiclik, akik olvassák a blogodat, de szerintem elég, ha egy emberre egyet állítanak, nem hiszem, hogy több száz egyszerre pont téged figyel, ki a fene fogja figyelni akkor a többit. Azért az ő számuk is véges.
Miért ne érdkekelhetne ennyi embert, hiszen jókat írsz, érthetően és izgalmasan.
Én mindig is pártoltalak, hogy írj, és terjeszd akár a blogon. Most is csak biztatni tudlak.
Ma már az internet egyre több embernek majdnem a legfontosabb tájékozódási helye, terepe. Nézd, fizetem a netet, akkor minek vegyem meg az újságot, amit elolvashaotk online is, és meddig tart levenni, a legfontosabbakat elolvasom, nem kell naponta több száz forintot mondjuk kiadni. Mi is az itteni Magyar Szó-t így olvassuk, a neten, és csak a heti műsorújság miatt vesszük meg csütörtökön és a hét
végi számot, abban van sok keresztrejtvény és mégis, az ember lapozzon is valamit, hetente egyszer.
Nagyon drágák az újságok, ezért féltelek benneteket, mert ha hiába belefeccelitek a pénzeteket, és nem jön be, akkor a pénz nem jön vissza, és lehet, hogy majd kellene az a pénz a megélhetésre, ...
Igen, ha tudnánk, hogy ki az igazi jóakarónk, sokszor nem az, aki annak mutatja magát, és csak idővel jövünk rá, hát, ez az élet nagy rizikója, csak sajnos van, aki nagyon megszenvedi. Egy kisebb tévedés, ha nem teszi tönkre az egész életünket, még úgymond belefér, de mikor valaki egy embertől függ egész életében, aki tönkreteszi, hát, én azt nem fogadom el az élet velejárójának, hogy van jobb és rosszabb időszak, ilyennek nem kéne lenni. De hát, van, ezen a világon sok minden van, aminek nem kéne lenni. Több a rossz, mint a jó, sajnos.
...
Nehéz most eltalálni, mi lenne a nyerő dolog. Hogy ki fog itt végül valamit csinálni, azt most nem tudod megmondani, lehet, hogy olyasmi lesz, amit nem is képzelünk.
...
Nem is tudom, már, hogy mit is kéne. A viták most feleslegesek. Az ún. ultra radikálisok v. annak látszók nem azok, csak közönséges provokátorok. ... tud-e egyáltalán valamit lépni, nem tudom.
...
A G... is fontos, nem azért, mert ezek valami nagy vitézek és olyan létszámúak lesznek, hogy az valami igazi sereggé teszi őket, de a katonásabb, kicsit militánsabb gondolkodást nem árt bevinni a köztudatba. Jó értelemben értem, vagyis fegyelmezettség, bátorság, kiállás egymásért, egy jó csapatért, önbizalom és hogy cselekedni és magát felvállalni merje. Ha kapnak esetleg valakitől kis katonai kiképzést, az nem árt, nincs katonaság, a mai fiataloknak egy nagy élettapasztalat marad ki ezzel. Persze csak ha nem arról szól a katonaság, hogy hülyítik őket és s
zivatják a tisztek, vagyis nagyon ki kell tudni szűrni a nem odavalókat, mert a katonaság vonzza az aberráltakat, szadistákat is.
Mivel hatalomról és mások élete fölötti rendelkezési lehetőségről szól. Nincs meg a régi jó Ludovikás katonai képzés. Azok olyan képzést kaptak, hogy igazi európai műveltséget kaptak, nyelvtudást, és általános és természettudományos műveltséget
is, nem csak parancsot teljesítő ostoba robotokat képeztek, és mellette szigorú fegyelmet és emberséget. Lásd Nemeskürtyt, ő jó példája, hogy milyen képzést kaptak.
A magyar katonai hagyományok jók voltak. A magyarra eleve nem is volt jellemző a kegyetlenkedés, embertelenség, rablóbandákba verődés és semmi hasonló.
A szabadságharcban sem, pedig Ausztriában és ki tudja hol kaptak kiképzést, de a magyar nép soha nem volt vérengző, soviniszta, nem volt idegengyűlölő, ez nem alaptermészete, ha csak nem ferdítik és butítják el. Felesleges kegyetlenség nem volt a szabadságharcban magyar részről, kivéve az áruló azonnali elítélése, ez természetes ilyen helyzetben, 56-ban a nép nem tört-zúzott, el nem vett semmit a betört kirakatokból, aki megpróbált még gyerekként, azt is pofon vágták és hazazavarták, nem tűnt el a pénz az utcán, ahol gyűjtötték. Ehhez a szellemiséghez kell visszavezetni a népet, felhozni minél többször, hogy látjátok, ilyenek vagytok ti, akkor tudtatok ilyenek lenni, most is ilyenek vagytok, legbelül.
Szóval megerősíteni a jót és nem ostorozni mindenért. Talán ez a pozitív hozzáállás segíthetne a jót kihozni az emberekből. Az összefogást és hogy büszkék legyenek magukra, hogy igen, ők iiyen nagyszerűek. Most nem lehet széthúzni, nem tudom, hány felé, ilyen utas, olyan utas politika, itt csak egy irány lehet, és semmi több, mert így is gyengék vagyunk, ha még megosztjuk ezt is, akkor végünk.
Miniszterelnöknek hiszem, hogy Orbán a legalkalmasabb. Igen, nem olyan, és nem tesz talán meg mindent, amit mi szeretnénk és akkor, amikor mi szeretnénk, de ő sem él befolyás nélkül, azt teszi, amit tehet, a realitások talaján kell maradnia...
...hogy leszakadjon a türelmetlenebb, de mivel kevesebb vesztenivalója van, mivel nem az ún. középréteghez a polgári réteghez tartozik, tevékenyebb, és bátrabb, őszintébb, szükség van rájuk, és nekik is ránk, mert magukban meg kevesen vannak, csak együtt érünk el valamit. Ezért akarták a komcsik az összeugrasztást a Gárdával.
...
Érik a helyzet, de ha egymással vagyunk elfoglalva, akkor nem tudunk reagálni a körülöttünk történőkre. Legkönnyebb valakit bírálni, tudod, az egyik kifogja, a másik kifogásolja nagy igazság, jól írta Sütő András. De ha felelősen gondolkodunk, és a véráldoatot el akarjuk kerülni, akkor nehéz dolgunk van. Véráldozattal lehetne már régen valamit kezdeni, de kit áldozzunk fel, mert amíg más életéről van szó, nem a miénkről, ugye könnyen mondunk ítéletet, de úgy kell kérdezni, hogy te odaállnál-e a fegyverek elé? Hányan válaszolnának erre igennel? Ez a kérdés. Így kell nézni a csapatodat, hogy mire képes, hányan vannak és milyenek a tagjai. A mai világ már nem a hősiesség diadaláról szól, mindenki maga akar boldogulni, saját magát és a családját látja de nem mást, nem a közügyekért küzdés a jellemző. Vannak ilyenek, de kevés, és kevés ember az kevés ember. Minden hadvezér több katonát akarna, bármennyije is van, ez már alap dolog, de fontos kérdés. Ha egy ország vezetését komolyan gondolja valaki, akkor így kell gondolkodnia.
Még a szavazásra elmenés is nehezükre esik még a jobboldaliaknak is, akkor mit várjak. Ha igazi elszántség lenne és igazi hit, akkor nem ennyien szavaztak volna, hanem még sokkal többen, ezt te is tudod, én is, meg mindenki aki őszintén végiggon
dolja.
Ezért írtam ...nek, hogy igen, a radikálisabb, gyorsabb út is járható lenne, de ahhoz egy más mentalitású nép kellene. Azt nem csinálhatunk és nem egy év alatt.
(Sz. I.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-23 07:01:33, vasárnap
|
| |
| |
A húsvét
Húsvét vasárnap a húsvét első napja. Reformátusoknál a Feltámadott Krisztus megtapasztalása.
Legnagyobb ünnepünk jelképei, szokásai közül
- a zászlós bárány, a magyar református egyház címerképe.
Ő, mint ,,Isten báránya", magára vette a világ bűneit. A bárány által tartott keresztes zászló, a golgotai győzelmét jelenti.
Ezen a vasárnapon tyúkhúsleves, kalács, béles fordul elő leggyakrabban, - a katolikusok ekkor inkább disznóhúst esznek. A sonkát megszentelik és még az ünnepeken meg is eszik. A húsvéti bárány fogyasztása csak újabban terjedt el.
- Több templomunk tornyán ott a kakas, hirdetve:
,,Meg ne tagadjuk Jézust!".
- A pelikán erdélyi szószékek dísze, amelyről a régiek azt tartották, hogy éhínség idején szíve vérével táplálja fiait.
- A húsvéti tojás általában az élet és a termékenység jelképe, a benne rejtező életcsíra, amely a maga idejében kitör a tojás mészburkából, jelképezi a sziklasírból új életre támadó Jézust. Azért piros többnyire, mert vérével áldozott a győzelme előtt. Szokás: locsolóknak adni.
- A húsvéti nyúl szintén a termékenység szimbóluma, valamint az örök éberségre, (örök életre) utal; ugyanakkor emlékeztet arra, hogy húsvét reggelén Péter és János versenyt szaladtak az üres sírhoz.
Szokás ajándékba adni, vagy a húsvéti ajándékozást neki tulajdonítani.
Húsvét hétfő az ünnep második napja.
-A húsvéti locsolás a katekhumenusok keresztelésének emlékére elmaradhatatlan népszokássá vált.
Régebben vederrel a kútnál történt. A lányok, ha nem mentek maguk, akkor a legények erőszakkal odacipelték őket.
Ez a szokás termékenységvarázsláshoz is kapcsolódik.
A locsolók később ,,szagosvízzel" öntöztek, de éppen úgy kaptak színes és díszített tojást, mint korábban.
Elterjedtek a korszakonként és tájanként változó locsolóversek.
Például:
"Vízbevető hetfű nekünk is ugy tetszik:
Látjuk az utcákon, hogy egymást öntözik.
Öntünk gazdát, asszonyt kedves leányával;
Várunk piros tojást, de azt is párjával.
Ha párjával adják, meg fogjuk köszönni,
Ha párral nem adják, nem fogjuk elvenni."
(Kézdimárkosfalva, Háromszék megye)
A húsvétot követő un fehérvasárnapon, küldik a komatálat (bor, néhány piros tojás és perec) színes kendővel letakarva, a keresztszülők keresztgyermekeiknek; a kisebb leányok annak, akit barátnőnek akarnak fogadni.
A következő versikét mondják:
"Komatálat kaptam,
Fel is aranyoztam.
Koma küldi komának,
Koma váltsa magának." (Somogy m.)
Áldozócsütörtök, Jézus mennybemenetelének napja.
Ekkor ér véget a húsvéti kötelező áldozás időszaka, a húsvéti ünnepkör záró alkalma.
A határban lévő keresztekhez zarándokolnak a hívek, miközben azért könyörögnek, hogy az elemi csapások kerüljék el őket.
BMI |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-23 06:48:08, vasárnap
|
| |
| |
Van nekem egy olyan asztali képem, ami olyasmire ösztönöz (inspirál), amiért még
egyáltalán életben vagyok. És ez nem más, minthogy tudósítsak arról az időszakáról életünknek, amelyiket oly gyökértelenül kellett megélnünk. Sokféle módon és műfajban megírtam már, de talán a leghitelesebben a Tudósítás Magyarországról című szociográfiámban, mellyel díjat nyertem 1998-ban.
A szociográfiára kapott díj emléklapja itt látható:
http://furaila.xfree.hu/55534
Az egész szociográfiát bemásoltam a blogomba
http://furaila.blog.xfree.hu
-ra, még valamikor 2006-ban, azután, hogy megnyitottam...októberben.
Csakhogy, akkor olyan események voltak és vannak azóta is napirenden,
hogy teljesen elvonja az energiáimat az írástól és a magánélettől.
Mert bizony, nekem még most sem lehet magánéletem és ettől szenvedek
annyira, hogy nagyon!
Ezért próbálom megértetni mindazokkal, kiknek sikerült megteremteni azt a magánéleti háétországot, ahova vissza tud vonulni töltődni..., hogy élnek ebben az országban olyan sorsüldözöttek, kiktől elvették - hatalmi erőnek erejével - még a lehetőségét is a magánéleti boldogság megteremtését.
Nekem ilyen nincs és nem is volt soha. A családot hittem annak.
Egy házat, ahol OTTHON érezheti magát az ember a hazájában...
De, rájöttem valamire, méghozzá arra a nagyon fontos tényre, hogy nem
egy "HÁZ" kell hozzá, hanem egy másik EMBER, akinek OTTHON lehetnék a
LELKÉBEN.
Erre egy kaliforniai költő - Zas Lóránt - tanított meg úgy, hogy nem is tud róla.
Ugyanis, ő egészen belakta Amerikát, sőt szinte az egész világon
otthonosan mozog.
És tudod kedves Olvasó, hogy miért?
Azért, mert egy olyan asszonnyal él boldog családi életet, akinek otthon
érezheti magát a lelkében. És, hogy ez kölcsönös, ezért nem kell neki
olyan HAJLÉKTALAN LÉLEKKEL leélnie az életét, mint például nekem... és
még oly sok boldogtalan kor- és sorstársamnak!
Bp.2008. március 23.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-23 06:24:00, vasárnap
|
| |
| |
Az elsodort erdélyi híd példája
(Részlet a Tudósítás Magyarországról c. szopciográfiából)
Nem számolt még egy nagyon meghatározó problémával: a testének, lelkének idegen lakótelepi életmóddal. Mint elsőgenerációs panellakónak, semmilyen tapasztalata nem volt arról, hogyan kell gyereket nevelni ilyen körülmények között.
A szakirodalomban ideális körülmények szolgáltak mintául. (Kertes ház, segítkező rokonság, nagymamák stb.) Neki már csak azt kellett kitalálnia, hogy hogyan lehet gyereket nevelni ezek nélkül az "ideális" feltételek nélkül.
Azért volt egy-két dolog amiből nem engedett. Pl, hogy gyermekeit minden nap levigye levegőzni. Azt gondolta, hogy erős fizikumú gyereket nem lehet a négy fal között, szobafogságban tartani. A levegőztetést akkor sem volt hajlandó kihagyni, ha éppen - ritka alkalom - látogatóba jöttek hozzájuk. Pedig, ha levegőztetni indult: minden nap úgy össze kellett magukat készíteni, mint amikor elutazik az ember otthonról. Az utcán való levegőztetést megpróbálta egybekötni a könyvtárba menéssel, bevásárlással. Minden kísérlete azzal a felfedezéssel járt, hogy: bizony úgy lettek ezek az épületek megtervezve és megépítve, hogy a gyereknek nincs helye benne!
A babakocsi nem fért be a könyvtárba; a közért előtt is kint kellett hagynia, míg vásárolt. Egy alkalommal egy hatalmas kutya nyaldosta a gyerek arcát, amikor kijött a közértből. Máskor meg mire nagy nehezen, hason fekve álomba sétáltatta hasfájós csecsemőjét, "jó szándékú" járókelők megfordították, hogy "nehogy megfulladjon"! Ha meg mégis bement a boltba a síró-rívó gyerekkel, bizony előfordult, hogy rászóltak:
- "Miért nem hagyja otthon! Azt hiszi, hogy talán így soron kívül kiszolgálják? Nagyon téved! Hogyisne, mikor csak otthon unatkoznak egész nap!"
És mit láttak ebből a környéken élő "őslakosok"? Azt, hogy: - "Ezek a kismamák hogy ráérnek egész nap sétifikálni!" Meg, hogy: "ezek a lakótelepiek is rakásra szülik a gyerekeket a lakásért, és cserébe itthon mereszthetik p.....jukat és még pénzt is kapnak érte(!)".
A babakocsit egy piszkos, "közös tároló" nevezetű helyiségben kellett hagynia, mert a lépcsőn nem lehetett fölvinni a harmadik emeletre. (A négyemeletes házakba nem építettek liftet.) Amikor kivette a gyereket a kocsiból egyik karjában tartva a csecsemőt, a másikra előtte fölfűzte a bevásárló szatyrot a tejjel, kenyérrel, krumplival, hagymával, stb... és kellett volna egy harmadik kéz is amelyikkel zárta, nyitotta volna az ajtókat.
Ehhez, neki is állandó jó erőnlétre volt szüksége. Nem engedhette meg magának, hogy beteg legyen, mert akkor ezt a mutatványt bizony nem tudta volna nap-mint-nap végrehajtani! Mit csinált egy újabb terhesség idején? Próbálkozott és miután nem ment a dolog kórházba került és egy hónapig le sem szállhatott az ágyról, hogy megmaradjon a gyereke. Majd ezt a próbát is kiállva megszülte második gyermekét: Andriskát. Kezdődött minden elölről, csak most már két különböző korú és bioritmusú gyerekkel.
Az erkélyt azért nem tudta használni, mert számtalanszor rossz tapasztalattal végződött az is amikor kitette a pici babát levegőzni. Hamarosan egész arca, szeme, szája tele volt mindenféle helyekről származó emberi szőrszállal, porral, piszokkal, mert porszívózás helyett még mindig a kiporolás technológiáját alkalmazták szomszédai.
De leginkább az az ellenségesség volt a legelviselhetetlenebb amellyel az őslakosok fogadták a "lakótelepi betolakodókat". Mintha ők tehettek volna arról, hogy mindenki aki "kiérdemelte" a lakáshoz jutás, lakásvásárlás lehetőségét az eredeti lakóhelyétől a lehetséges legtávolabbi(17.) lakótelepen juthatott hozzá álmai netovábbjához a lakáshoz! És hogy ez nem véletlen volt, hanem igen is a magyar identitástudat módszeres kiirtására való törekvés része, semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ezzel a módszerrel találkozhatunk - főleg Erdélyben a határainkon túli magyarok lakta településeken is.
http://furaila.xfree.hu/51563
Az Erdélyi-középhegységben, a lezúduló hóolvadék áradó folyóvá duzzasztva a kis hegyipatak vizét, elsodorta az erősnek látszó hidat, de az ott honos fák erős gyökerükkel megkapaszkodva, szálegyenesen, zöldellve megmaradtak!
Aki már látta a csakis arra a településre jellemző hagyományokat tükröző építkezési stílusú házakat, annak összeszorul a szíve a helyére épített betonkalodákat tartalmazó épületblokkok láttán.
Olyanok ezek a betonmonstrumok, bennük az eredeti lakhelyükről "kiszanált őslakos" magyarokkal, mint távoli idegenben épült lakótelepre telepített, gyökér nélkül tengődő élőlények gettója.
Összehasonlítva a kétféle életteret: nyilvánvaló, hogy mindez mementója egy újfajta genocídiumnak, ami évtizedek óta folyik a magyarság ellen - határainkon innen és túl!
Katalin érezte, hogy képtelen "az idegen talajban gyökeret ereszteni" és ha neki nem sikerül, akkor hogyan tudja gyermekeit megtanítani rá? Megtanulta a tanyán, hogy a satnya gyökerű, vagy gyökér nélküli palánta életképtelen.
- "Csak nyújtózkodik világnak, de megkapaszkodni, sok termést hozni nem fog!"
Mondta anyja-helyett-anyja-nagynénje, miközben a szép, mutatós szárú levelű, de satnya gyökerűt egyszerűen kidobta.
Erkölcsi érzéke azt diktálta, hogy: ha már, mint veszélyeztetett terhes "kikényszerített" két gyereket ettől az élettől, be kell bizonyítania életképességüket.
Soha nem vágyódott úgy vissza gyermekkora színhelyére - abba a pesti városrészbe ahol, ha kiment az utcára mindenki ismerős volt akivel csak találkozott - mint akkor!
Oda vágyódott, de nagyon ahol nem volt illetlenség a "Hogy tetszik lenni?" kérdésre őszintén és részletesen válaszolni!
Oda, ahova elért, ismerős illatokat hozva a kunsági tavaszi szél.
Oda, ahol eső után a földnek hasonló illata van, mint a tanyán volt.
Oda, ahol a hó olyan sokáig tiszta fehér marad, hogy csak ki kell menni az utcára, és máris lehet szánkózni, hógolyózni, a letaposott részeken még korcsolyázni is!
Ezek azonban megszokható identitásbéli lelki problémák. Meg lehet tanulni velük együtt élni.
Az azonban igazi tragédiát okozott, amikor "egykeresővé" vált a család. András - mióta kiemelték és technikusként dolgozott - a besorolás szerinti kezdő adminisztratív fizetéséből nem tudtak megélni. (Kifizették az OTP-nek a havi törlesztő részletet és a közüzemi díjakat, ami maradt Kati 800 forint gyese osztva 30 nappal, az eredmény: napi 26,- Ft költőpénz élelemre, ruházkodásra, kultúrára. Igaz, ekkor még 3 Ft volt l kg kenyér és u.a. l liter tej...)
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt mindkettőjüknek szakmájuk. Kati vállalhatott otthon, varrást, vagy gépelést. Ez azonban nem jelenthetett hosszú távon megoldást, mert nappalait kitöltötték a gyerekek és a háztartás körüli feladatok. Nem tudott máskor varrni, csak éjszakánként. Ezért, mint csendháborítót föl akarta a fölötte lakó szomszédja jelenteni.
(Ezekből az épületekből kispórolták a szintek közötti hő- és hangszigetelő anyagot, ezzel is olcsóbbá téve a lakásokat.)
És rendelet is tiltotta akkor még, hogy gyermekgondozási segélyen lévő kismama munkát vállaljon!
Ezért, nem maradt más megoldás, mint Andrásnak fölvenni a kapcsolatot volt szakmunkás munkatársaival egy kis hétvégi "fusi-munka" kedvéért.
Előfordult egy ilyen hétvégi munka során, hogy a "fusi"-brigád vezetője a munkahelyi pártalapszervezet titkára volt és bevették szolidaritásból a KISZ-titkárt is (Andrást) és ez az összetételű csapat templomot tatarozott...
Nesze neked identitás!
Képzeljük el Andrást és bátyját: apjuk halála után ahogy a falu plébánosa felkarolta őket és - mint ministráns-gyerekeknek ezzel az állandó "szem előtt levéssel" - egyfajta tartást adott nekik!
Miután eltelt tíz-tizenöt év, András csak így juthatott el a templomba(!)... (Mert amiért az "állam taníttatta, kiemelte": igényt tartott az egész személyiségére, minden idejére.)
Pedig a jó "lelkipásztor" még a fővárosi lakótelepre is utánament elkódorgó bárányának, felajánlva a visszatérés lehetőségét, születendő gyermekének megkeresztelésével.
Andrásnak nem sokáig okozott lelkiismereti kérdést ez a keresztelős probléma, mert végül is nem kellett állást foglalnia, döntenie, mert Kati más felekezetű és már egyszer férjnél lévő, elvált asszony volt amikor összeházasodtak. Így nem vehették föl gyermekeik András hitében a keresztséget. Nem maradt más, mint Kati hitében megkeresztelni őket.
Katalin sorra vette hát a lehetséges keresztszülőket.
Húga - férjhez menése előtt - reverzálist kötött, ezzel ő is más felekezetűvé vált, mint
Kati., így csak anyjára számíthatott volna a keresztelő megszervezésében.
Anyja azonban a nagymamai szereppel semmilyen módon nem tudott azonosulni, ezért Katalin nem tudta a módot megtalálni, amellyel ebbe a problémájába őt be tudta volna vonni. Ráadásul anyja kései (negyvenkét éves korában szülte a nagymama), egyke gyerek volt. Mire fölnőtt és elkerült szülőhelyéről, nem voltak rokonai sem.
Aki Katit, mint "keresztszülő" a keresztvíz alá tartotta - titokzatos körülmények között - már régen megszakította a kapcsolatot a családdal.
Nem volt egy nagynéni, nagybácsi, aki segíthetett volna!
Ez a jelenség: a szülés idejének halogatása és kitolása a 40-es életévekre - azzal járhat együtt, hogy az utódokat rokonok nélküli életre kárhoztatjuk! Erre többször fölhívták a figyelmet a zsidó-holocaustot túlélők!
Apja, mint hitehagyott, az 1956 utáni "puha diktatúrában" egészen konszolidált körülmények közé kerülhetett ezzel a magatartással.
Így állhatott elő mostanra az a paradoxon, hogy míg az országban a csecsemőkorukban megkereszteltek kereszténynek, vagy keresztyénnek számítanak, még akkor is, ha már régen hitehagyottan élik az életüket, ellentétben a keresztény-keresztyén kultúrán és tanokon, a Szentíráson nevelkedettekkel, de valamilyen okból nem megkereszteltekkel, akik "pogánynak" számítanak!
Ez egy tipikus teológiai-jogi probléma ebben a régióban, amire feltétlen megoldást kellene találni, addig, amíg nem késő!
Katalin férjének mindezt már ezerszer elmondta, mindhiába.
Úgyhogy a házasságuk szinte működésképtelenné vált a rájuk telepedő, közgondolkodásbéli- társadalmi problémák miatt, mert mit tud András tenni?
Ki figyel oda két olyan emberre, aki semmilyen "jogosítvánnyal" nem rendelkezik ahhoz, hogy teológiai, jogi, vagy a politikai- hatalmi életbe beleszóljon?
Bp. 1996. augusztus
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
2008. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
282 db bejegyzés |
| e év: |
2154 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 85
- e Hét: 5593
- e Hónap: 14197
- e Év: 50138
|
|
|
Offline
