|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 15
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 23:01:16, vasárnap
|
| |
| |
Ez történt péntek, szombaton az MSZP-ben. Elemzés
2008-03-30 00:50:53 elnök
Gyurcsánnyal 2010-ben nem lehet nyerni: a miniszterelnök és az MSZP hitelességét egyszerre nem lehet helyreállítani - e nyilvánosan még ki nem mondott gondolatok jelentik az alapját a szocialista párton és a koalíción belüli vitáknak.
A stop.hu elemzése.
Gyurcsány Ferenc nem meglepő módon pártjában is bizalmi válságot érez maga körül, ezért előremenekülve előrehozott tisztújításon szerezne legitimitást a vezérkarral szemben, és a koalíciós partnerrel elleni averziók élére állva erősítené meg a helyzetét - ahhoz viszont az SZDSZ megosztott volta és háttéralkuk is kellenek.
A tét nem is a győzelem, hanem a megsemmisítő vereség elkerülése; Boross Péter ugyanakkor senki nem akar lenni.
A felszín következik, ingyen.
A miniszterelnök a koalíciós partnerrel provokált konfliktussal próbálja korrigálni saját maga és pártja kilátástalannak tűnő helyzetét: Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztését, és az egészségbiztosítási törvény újabb módosítását kezdeményezte az MSZP szombati, "stratégiai helyzetértékelő" pártértekezletén.
Gyurcsány Ferenc - a STOP információi szerint - szombat reggel erről egyeztetett Kóka János SZDSZ-elnökkel és a menesztendő miniszterrel is. Ennek dacára a liberalista párt közleményben, majd Horn Gábor koalíciós államtitkár és Molnár Lajos volt szakminiszter nyilatkozatban utasította el az ötletet.
"A kormányfő égő gyertyával ment a lőporraktárba" - jellemezte a mintegy 2000 MSZP-vezető és -aktivista előtt elhangzott, szórványos taps fogadta fölvetést egy magasrangú, a STOP-ot név nélkül informáló szocialista politikus.
Ezzel arra a hatórásra nyúlt pénteki elnökségi értekezletre utalt, amelyen éles vita robbant ki a pártelit és Gyurcsány között.
A kormányfő az ülés zárszavában - legalábbis ami akkor még zárszónak tűnt - párton belüli tisztújítást sürgetett annak érdekében, hogy derüljön ki, mekkora a támogatása a személyének.
Maga is bizalmi válságnak nevezte az elhangzott felszólalásokból kirajzolódó összképet, ám információink szerint a befolyásos politikusok zöme, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Hiller István kultusz-, Kiss Péter kancellária és Szekeres Imre honvédelmi miniszter is elutasította az előrehozott belső választást - zsarolásnak, fenyegetőzésnek nevezve a felvetést. A vita végén a vezérkarban kisebbségben maradt Gyurcsány szavazás nélkül napolta el a dolgot.
Gyurcsány ellentmondásosan nyilatkozik?
Az ötlettel ugyanakkor nem szakított: a szombati pártértekezleten szintén utalást tett a kongresszusra, és általános értékelés szerint gyakorlatilag elindította az elnöki kampányát. Amellett, hogy megjegyzéseket tett az értelmiségiekre (külön kiemelve a Hollywood-elemzőket és a csak a felszínt látó újságírókat), nekiugrott a pártbázis által leginkább ellenségnek tekintett Fidesznek és SZDSZ-nek is.
Az előbbivel kapcsolatban a progresszió és a populizmus ellentétét emlegette, utóbbinak meg olyanképpen üzent, hogy szálljon le a magas lóról, szakítson a reformgőggel és -blablával, illetve nyilvánosan kezdeményezte az egészségügyi miniszter menesztését is.
Gyurcsány mindamellett ezúttal csak homályosan (a közös jelölés kifejezést használva) utalt arra, hogy a minisztercsere egyúttal jelent-e tárcacserét is, miközben a vezérkar előtt még ezt a szándékát tette nyilvánvalóvá. (A miniszterelnök ugyanakkor - kivált pénteken - élesen bírálta a korábban szintén a koalíciós kontraktus fölülvizsgálatát - inkluzíve a tárcacserét - sürgető Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettest, éppen a már említett gyertya-raktár metaforával.)
A miniszterelnök az SZDSZ nyíltszíni bírálatával látszólag koalíciós válságot generált, ám ennyire nem egyértelmű a helyzet. Kóka pártelnök és a hozzá kötődő kör ugyan azonnal elutasította a tervet, az ügyben tárgyalásokat szorgalmazó Hornról érdemes tudni, hogy tavaly ősszel a szabaddemokraták számára rossz kompromisszumokkal terhelt egészségügyi tárca cseréjét szorgalmazta.
A STOP korábban beszámolt arról, hogy Kóka két hete, az SZDSZ ügyvivői testületének ülésén undorítónak és ízléstelennek (más lapok szerint árulónak) nevezte a tárcacseréről akár csak gondolkodni merészelőket (mivel Eörsi Mátyás a sebzett gnúhoz hasonlította a minisztérium és vezetőjének helyzetét).
Múlt hétfőn a pártelnök-frakcióvezető háromszor is megszavaztatta az ügyvivőket és a képviselőket az egészségbiztosításba beengedendő magántőke, a szaktárca és a miniszter melletti kiállás ügyében, és ennek folytán nem tekinthető felhatalmazás nélkülinek a minisztercsere felvetésének elutasítása.
Ennek ellenére hétfő estére újabb együttes ülést kellett összehívnia a helyzet értékelésére. Ennek okát firtató érdeklődésünkre egy liberalista forrásunk emlékeztetett arra, hogy a pártelnököt kihívni kívánó Fodor Gábor Eörsi mellett állt ki Kókával és Magyar Bálinttal szemben: a zöldminiszter táborában nem evidencia, hogy ragaszkodniuk kellene az egészségügyhöz, a párt túlélése érdekében kevésbé konszenzusos, az alapértékeket jobban megjelenítő területeket szeretnének, mint a kül- vagy az igazságügy.
Gyurcsány szombati beszédében minden bizonnyal egy esetleges háttéralkura utalt azzal a megjegyzésével, hogy aki párhuzamot von a 2004-es és az idei történések között, az ne vegye föl az elemzésért járó tiszteletdíjat. (Medgyessy Péter menesztésekor az a bonmot futott, hogy ha nem akar miniszterelnök lenni, nyomja meg a Csillag-gombot - a kormányfő direkt módon az akkori gazdasági miniszter menesztésének szándékába bukott bele.)
Ha ez nem is várna utódjára, az mindenképpen figyelemreméltó, hogy az MSZP vezetésében élesebbek (de legalábbis láthatóbbak) az ellentétek, mint négy éve: a Gyurcsánnyal már akkor is szembenálló, de vele egy időben kiegyező (és jórészt ugyanazokból álló) pártelit alig-alig palástolva gondolja azt, hogy vele nem lehet nyerni 2010-ben.
Az éles bírálatokat a párt erős emberei még pénteken kiadták magukból, szombaton az a Juhász Ferenc fogalmazott a legkeményebben, aki kihagyta az előző napi találkozót. A vezérkar összefogását szorgalmazó pártelnökhelyettes figyelemreméltó módon arról beszélt, hogy hiába mondják a miniszterelnöknek, igazad van, Feri, a temetők tele vannak olyanokkal, akiknek szintén igazuk volt, a politikát viszont a túlélők csinálják.
Leplezetlenül Gyurcsánynak üzent Juhász azzal is, hogy aki vezért vagy táltost akar, az keresse egy másik pártban (ti. a Fideszben).
A pártelit egyik befolyásos tagja a STOP-nak a belső ellenéteket gyakorlatilag megerősítve azt mondta, "a miniszterelnök és az MSZP hitelességét egyszerre már nem lehet helyreállítani", de nem sürgetik a leváltását, nem érdekük egy idő előtti miniszterelnök-csere, mert az utód egyelőre csak egy újabb Boross Péter lehetne, aki a ciklus hátralévő részét levezényelve, tehetetlenül belevinné a pártot egy komoly választási vereségbe, mint történt az 1994-ben az MDF-fel.
A pártvezetésből mások ugyanakkor éppen emiatt állnak ki a tisztújító kongresszus mellett: ha van arra szándék és erő, hogy megbuktassák Gyurcsányt, akkor csak tessék, máskülönben béna kacsa marad a kormányzat.
Gyurcsány szombati beszédében ismerte el először nyilvánosan, hogy a kormány vesztésre áll. Rajta kívül azonban már a pártvezetésből kevesen gondolják a folyamatot megfordíthatónak, de a félelem oka sokkal inkább az, hogy az evidenciaként kezelt 2010-es választási vereségtől függetlenül az MSZP a momentán kétharmados győzelemre álló Fidesszel szemben elveszti a váltópárti státuszát is.
http://www.fideszbp20.hu/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 13:03:14, vasárnap
|
| |
| |
ÁRPÁD Birodalma
ÁRPÁD-ágbeli őseink a mai Ópusztaszer vidékén vívták utolsó csatájukat, s ezzel a Dunántúl kivételével birtokba vették a Kárpát-medencét.
ÁRPÁD vezetésével itt gyűltek össze az első nemzetgyűlésre a nemzetek horkái és a nemzetségfők, hogy új gyulát válasszanak, Kurszánt. Utána megvitatták, lefektették az új haza rendjét és törvényeit. Hálát adtak a magyarok Istenének, amiért visszasegítette őket őseik földjére. A vérszerződés értelmében felosztották maguk között az országot. Ezen események emlékére épült az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark.
Az országgyűlésről hazatérő vezetők letelepítették népüket a végleges helyükre, és hozzáfogtak a termeléshez és a kereskedelem kiépítéséhez. Úgy tűnik, hogy ez gyorsan meg is történt, mert már 899-ben mint Arnulf császár szövetségesei hadat indítottak Berengár, Itália hercege ellen. Ez nem nézte jó szemmel, hogy Arnulf a római császár címre is kezdett igényt tartani. Berengár, a későbbi király szintén római császár szeretett volna lenni.
Arnulf, a vetélytárs azonban 900-ban meghalt és utóda, Gyermek Lajos és tanácsadói nem újították meg a szövetséget elődeinkkel és a velejáró adófizetést. Enek következtében ÁRPÁD elfoglalta a Dunántúlt, és megtámadta Bajorországot. Majd szövetséget kötött Berengéárral, hogy megakadályozza Gyermek Lajos Itália felé való terjeszkedését, aki szintén római császári címre vágyott.
ÁRPÁD tehát a magyarság érdekeit védve hatásosan beleszólt Európa politikai életébe.
ÁRPÁD ezen lépései következtében ellenségessé vált a magyarok és bajorok közötti viszony, ami egymás elleni sorozatos támadásokhoz vezetett. Amikor 904-ben Kurszán gyula Bajorországba ment béketárgyalásokra, a bajorok a küldöttség minden tagját becstelenül meggyilkolták.
907-ben Gyermek Lajos nagy támadást indított Magyarország ellen a Dunántúl visszahódításáért.
A magyarok háromnapos kemény küzdelem után visszaverték a támadást, és súlyos vereséget mértek Lajos seregeire. Luitpold herceg, Salzburg érseke, két püspök, három apát és tizenkilenc gróf vesztette életét. Lajos király Passau várába menekült.
Őseink elfoglalták a bécsi medencét, és a magyar birodalom határát az Ens folyóig terjesztették.
Eltérnek a vélemények ÁRPÁD halálának idejét illetően. Vannak, akik úgy vélik, hogy a nagyfejedelem halálának híre bátorította fel a bajorokat a 907-es támadásra, mert az uralkodóváltás győzelemmel kecsegtetett.
Mások szerint viszont ÁRPÁD a harcok alatt vagy azok befejezte után kapott súlyos sebet, amibe röviddelazután bele is halt.
Az sem zárható ki, hogy a független és szabadsághoz szokott horkák némelyike kiszolgáltatottnak érezhette magát az erőskezű nagyfejedelemmel szemben, s a harcok végeztével még egy jól irányzott lövéssel halálos sebet ejtett ÁRPÁDon.
Ez mind csak feltevés és csak annyi bizonyos, hogy ÁRPÁD halála után a központi hatalom hanyatlásnak indult. A későbbi nagyfejedelmek vagy nem voltak jó szervezők, vagy hiányzott belőlük a feladatuk betöltéséhez szükséges határozottság és keménység.
Mindenek ellenére a 907-es győzelem bizonyságot tett a magyarság hatalmas hadi erejéről, harci képességéről, és a magyar birodalom határainak sérthetetlenségéről. A magyarok tisztában voltak a veszélyekkel, de látták a nyugati társadalmak tagoltságát is. Ezt úgy igyekeztek kihasználni, hogy előnyös szövetségeket kötöttek. Rendszerint a gyengébb hercegek, ,,kiskirályok" hívták őket saját vetélytársaik ellen. Őseink készségesen elfogadták az ilyen felkérést, kiváltképpen ha a támadás olyan uralkodó ellen irányult, aki egy erős királyság létrehozásán dolgozott. Még X. Leó pápa is igénybe vette őseink segítségét az ellene lázadók leverésére. Eleink józanul felmérték Európa társadalmi és politikai viszonyait, és nem késlekedtek a beavatkozással, amikor azt a nemzeti érdek megkövetelte.
Bízvást leszögezhetjük, hogy nem csak kemény harcosok, hanem kiváló éleslátású politikusok is voltak. Ehhez hozzátehetjük, hogy a ,,kalandozásoknak" nevezett hadjáratokat a nemzet érdekében és annak jövőjéért politikai megfontolásból indították, tervszerűen és szövetségben hajtották végre. Az ország és a nemzet bizonyságát szolgáló háborúkat nem hazai, hanem idegen földön vívták meg.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 13:02:11, vasárnap
|
| |
| |
A ,,HONFOGLALÁS"
Nincsen hiteles adatunk arról, hogy ÁLMOS nagyfejedelem melyik évben halt meg. Biztosak lehetünk abban, hogy Álmos volt a nemzetszövetség létrehozója és a ,,honfoglalás" előkészítője.
Halála közvetlen a hadműveletek megkezdése előtt vagy röviddel utána következett be, mert azok befejezése már ÁRPÁD nevéhez kötődik. Neki, mint gyulának egyébként is feladata volt a hadak vezetése.
ÁLMOS halála inkább a nemzetszövetség vezetésében hozott változást, mert ÁRPÁD lett a nagyfejedelem, legidősebb fia, Levente pedig a Nyék nemzet horkája és valószínűleg a nemzetszövetség gyulája.
A KÁRPÁT-MEDENCE birtokbavételét nem csak katonailag, hanem diplomáciailag is elő kellett készíteni. A Dunántúlt ez idő tájban a hanyatlóban lévő frank császárság uralta, ahol kisebb szláv vezérek kezdték bontogatni szárnyaikat. Megrendszabályozásukra 892-ben Arnulf, frank császár, ÁLMOS szövetségét kereste. Ajánlatát a nagyfejedelem el is fogadta. Őseink még ugyanebben az évben szerettek volna szövetséget kötni Bizánccal, de Leó császár ezt visszautasította. Két évvel később, 894-ben viszont Leó Álmossal akart szövetkezni a bolgárok ellen, amit a nagyfejedelem nyomban el is fogadott.
Az történt ugyanis, hogy a fiatal és tetterős Simeon lett a bolgár cár, és zaklatni kezdte a bizánci határokat.
ÁRPÁD-ágbeli őseink tehát szövetségben álltak az akkori világ két nagyhatalmával, s csak azután fogtak a nagy terv katonai megvalósításához. Ennek előkészítéséhez évekre volt szükség. Gondoskodni kellett, hogy a szekerek jó állapotban legyenek a hosszú útra. Be kellett szerezni az élelmiszereket, feldolgozni a nagy mennyiségű vasat, amely kellett a szerszámokhoz, a harcosok nyílcsúcsaihoz, és így tovább.
A nagy vállalkozás sikerének kulcsa a bolgár hadak kettészakítása volt. E feladat megoldása Levente vezetésével a Nyék és Jenő nemzet támadó alakulataira hárult. Bizánci hajók szállították a csapatokat az Al-Duna vidékére, ahol megütköztek, és kemény harcokat vívtak a bolgárokkal.
Leó császár azonban békét kötött Simeonnal, még mielőtt a harcok befejeződtek volna. Nem tudjuk, hogy milyen megfontolás vezérelte a császárt, de valószínű ekkor ismerte fel őseink tervét, ami megdöbbentethette. Vagy úgy gondolta, amíg a két ellenség egymást pusztítja, addig békén hagyják Bizáncot. E váratlan fordulat nehéz helyzetbe hozta Leventét, de különösen a Duna déli oldalán harcoló Jenő nemzet csapatait. Súlyos veszteségek árán ugyan, de feladatukat teljesítették. A Kárpátokon belüli bolgárokkal a keleti szorosokon bevonuló harcosok küzdöttek meg. Az utolsó győztes csatájukat Szernél, a mai Ópusztaszernél vívták meg.
Miután a hadműveletek sikeresnek mutatkoztak, megindult a szekérkaravánok végeláthatatlan menete az asszonyokkal, gyermekekkel és öregekkel. Ezek védelméről, élelmezéséről és a betegek ápolásáról szintén gondoskodni kellett. Úgyszintén több milliónyi állatállományról. E vállalkozás nagysága akkor érthető teljes valóságában, ha tudjuk, hogy átlagban ezer kilométert, de az Etelköz legkeletibb vidékéről elindulóknak 1500 kilométeres utat kellett megtenniük, öt nagy folyamot átúszniuk, és végül a Kárpátok szorosain átvergődniük. Megérkezésük után rendben le kellett telepíteni a népességet, és a következő tél folyamára is biztosítani élelmezésüket.
Bárhogy is vizsgáljuk az eseményeket, ez mindenképpen óriási teljesítmény volt.
Ha tekintetbe vesszük a felsoroltakat, akkor kitűnik, hogy a ,,honfoglalásnak" nevezett hatalmas vállalkozásnak a világtörténelemben sem néi, sem hadászati vonatkozásaiban nincs párja.
Önteltség nélkül mondhatjuk, hogy ÁLMOS és ÁRPÁD nagyfejedelmek a világtörténelem legkiválóbb szervezői és hadvezérei közé sorolhatók. A Kárpát-medence birtokba vétele, és az ott élő népek megszervezése lett az alapja a magyar birodalomnak, amely az elkövetkező 630 évben döntően befolyásolta Európa történelmének alakulását, és erre méltán büszkék lehetünk.
(folyt.köv.) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 12:53:24, vasárnap
|
| |
| |
Honszerző Árpád
(6. folytatás)
És vágtatnak sebes szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben, vissza Attila földjére. Haj, mi tenger ellenség! Száz is jut egyre. De ím újra szikrát vet Isten kardja, lobogó lángban ég, s szalad az ellenség eszeveszetten.
- Huj, huj! - kiáltja Álmos. - Üssed, vágjad, tiporjad!
Aztán lecsillapodik harci kedve, újra ott van a hazatérő hunok kis hadában, megy, mendegél szép csendesen, hegyre fel, völgybe le, simogatja, becézgeti fehér paripáját. De nézzetek csak ide, mi történt! Meghorkannak a paripák, ágaskodnak, hiába sarkantyúzzák, forognak maguk körül, mint a forgó szél.
- Vissza, vissza, bajban van a székely! Nem látjátok, nem halljátok? Folyó vize megdagadott, zúgva bőgve csap ki a medréből s mind azt zúgja, mind azt bőgi: vissza, vissza, bajban a székely!
És vágtatnak vissza, hétnapi járót egy nap, nem ér nyomukba sebes szél s haj, de jókor érkeznek! Tenger sok nép fogta körül a székelyt.
- Üssed, vágjad, tiporjad! - mennydörgi Csaba.
- - Üssed, vágjad tiporjad! - visszhangzik Álmos lelkében a csatakiáltás, s reszkető karja megacélosodik, belevág a levegőbe...
Volt ellenség, nincs ellenség. Mintha föld nyelte volna, árvíz seperte volna el. És indul harmadízben is Csaba, mennek, mendegélnek hegyeken, völgyeken, folyóvizeken át. - Állj meg Csaba, állj meg! - riad fel Álmos. - Nem hallod, hogy zúg, búg a fergeteg? Nem látod-e, mint döndölnek a földre büszke tölgyek? Nem hallod-e, hogy sír a szél? Vissza, vissza, bajban van a székely! Mind ezt búgja, mint ezt sírja a fergeteg: vissza, vissza! Hol vagy madár, ki sebesebben repülsz, mint a hun vitézek? Hol vagy szél, ki megelőzöd őket? Hát ti hová lettetek, merre tűntetek, székelyek ellenei? Föld nyelt-e el, árvíz sepert-e el? Vaj' ki áll ellent, ha Isten kardja lobogó lánggal ég?
Most már indulhatsz, Csaba, sem tűz, sem víz, sem föld, sem levegő nem térít meg többet. Eredj, eredj, vezesd megfogyott népedet vissza az őshazába. Mert már elfértek ott... haj de sokan indultatok, és de kevesen jövétek vissza!
Könnybe borul Álmos szeme, ébren álmodja át a bús találkozást. Szegény Csaba királyfi! Apád földjét nem látod meg többet. Élve nem. Hiába regéled apád földjének szépségét, gazdagságát, lám, a fiatalok mennének veled, arcuk, szemük lángban ég, harci kedvben tombolt a szívük, de az öregek lecsendesítik: várjatok. Ne mozduljatok, míg Isten az indulás idejét meg nem jelenti.
És várják, várják a megjelenés idejét... Ím, már őszbe borult Csaba göndör fekete haja. Háta meggörnyedett. Már ássák is a sírt neki. Már búg csendesen hármas koporsaja felett a gyászének. Ennek is ez a vége:
Halál, halál, csendes halál,
Nem vagy te igazi halál!
- Nem vagy, nem! Dobbant Álmos. - Nem halt meg Csaba! Ki mondja, hogy meghalt? Nézzetek az égre! Száz esztendő borult százra s még akkor élt Csaba: onnét vigyázta székely testvéreit. Ott, ott, a hadak útján, ott vágtatott vissza, a székelyek földjére, hogy még egyszer poklok fenekére űzze a székelyek elleneit. Mikor sem föld, sem víz, sem levegő meg nem jelenté, ím megjelenté a tűz, égő csillag tüze: bajban van a székely! Haj, nézzétek, haj, hogy robog, hogy vágtat, hogy repül Csaba fehér paripáján, s utána mind a vitézek, hófehér paripán, hófehér ruhában, végig a csillagos ég boltján, s ott, ott, ahol az ég ráhajlik a földre, leszállanak: hajrá! Huj! Huj! Tűzbe borul ég, föld, kicsapnak megrükből a folyók, lángtenger zúgva hömpölyög s elnyeli, sepri a cudarokat, kik a székelyre támadtanak.
- - Vissza az égbe, vitézek! - csendül Csaba hangja, hogy ég, föld zeng belé. S ím felszállanak mind az ég boltjára, visszaszáguldanak azon az úton, amerről jövének. Ragyogó fehér út verődik a paripák lábanyomán. Ott van, ott a fehér út, fehérebb a tejnél, fehérebb a hónál. Ott is marad örökkön-örökké! Hallod-e hangomat, Csaba? Én szólok tehozzád, Ügek fia, Álmos! Nem kell többet leszállnod az égből. Készül a magyar, készül! Árpád vezeti, az én nagy fiam. Minden magyarok közt a legnagyobb. Megjelenté Isten az én anyámnak, Emesének, álomban jelenté meg, hogy az ő nemzetsége szerzi meg Attila földjét. Nem halok meg, míg e földet meg nem csókolám! Nem, nem! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 12:51:53, vasárnap
|
| |
| |
Honszerző Árpád
(5. folytatás)
Hajh, Attila, hajh, ha te meg nem halsz időnek előtte! Bizonnyal állandó hazája lesz a Duna-Tisza köze a hunnak, rég állandó hazája volna a magyarnak is.
Búba merülten állapodik meg lelke Attila hármas koporsója mellett. Hallja a hun asszonyok egetverő sírását, látja a hun férfiak komor arcát, hallja a gyászéneket s lassan, halkan, reszkető hangon elzümmögi a csendes éjszakában:
Aattila, Attila hunok nagy királya,
Mundzuk sarjadéka, híres maradvája!
Te ura, királya szittyák s germánoknak,
Valál hódítója a rómnaiaknak:
Napnyugotiaknak, napkeletieknek,
Valál rémülete, valál iszonyata
Te minden népeknek!
De ha könyörögtek, megengesztelődtél,
Adófizetéssel te megelégödtél.
Mindez nagy dolgokat te megcseleködted,
Ez világnak hódítását mind te véghezvitted,
S sebezetlen maradtál!
Ármányság, árulás meg is meg nem ejtett,
Sűrű sok ellenség el sem is veszejtett,
Haj, mégis meghalál!
Valál vigasságban, fekvél nyoszolyádban,
Puha nyoszolyádban, tornyos palotádban,
meglepett a halál a te mély álmodban,
hunok nagy királya,
Mundzuk maradvája!
Haj! Ki mondja azt halálnak,
Az orozva járó álmat!
Halál, halál, csendes halál!
Rajtad bosszút nem állhatunk,
Beléd kardot nem márthatunk!
Halál, halál, csendes halál,
Nem vangy te igazi halál!
- Halál, halál, csendes halál, nem vagy te igazi halál - suttogja újra s könnybe borul a szeme. Az vár énreám is. Meghalok csendes halállal, soha meg nem látva Attila földjét... Óh, ha megláthatnám, csak egy pillantásra. Ha megmutathatnám népemnek: ihol Attila földje, magyarok. Eredjetek, kövessétek fiamat, a vitézek vitézét, a bölcsek bölcsét, velem ne törődjetek. Fektessetek le Attila földjébe. Hadd vegyüljön össze porom az ő porával...
Lehunyja szemét, de nem jő álom reá. Rettenetes bús képek kavarognak: gyász, siralom, romlás, pusztulás, vérözön, testvér testvérnek ontja vérét. Hah! A vasfejű Detre! Még ott van homlokában Mundzuk nyílvesszeje - emlékeztetőnek. Barátságot színlel, úgy lopja be magát Attila fiainak szívébe. Minden szava méreg. Az a lehelete is. Gonosz szíve fenekére temeti gonosz szándékát, simándi szóval bujtja, tüzeli Aladárt, világverő Attila idősebbik fiát:
- Téged illet a királyság, téged, te vagy az idősebb. S mikor méreggel megitatta, megy Csaba sátrába:
- Te vagy a vitézebb, téged illet a királyság. Vedd a kezedbe Isten kardját, s ha nem enged bátyád, öld meg!
S hajh, két táborra szakadtak a hunok. Testvér testvér ellen. Isten kardjával öli meg bátyját Csaba. Óh te szerencsétlen, mit cselekedtél! Testvéred vére szennyezé be Isten kardját - vége a hunok világverő hatalmának, vége. Ez a kard nem öl embert többé. Utolsó szikrája lobbant el Aladár vérével. Nézd, hogy rohannak rád elleneid, kiket apád ezzel a karddal földre vert, megalázott. Nézd, hogy hullanak el oldalad mellől legjobb vitézeid, hogy bár a te életed maradjon meg! A világverő rengeteg sereg hová lett? Maréknyi had maradott, gyászos hírmondónak.
Megfogyva, törve, megalázva takarodik ki Attila földjéről a maréknyi had - vissza az őshazába.
- Óh jaj, mit cselekedtem! - jajong Csaba.
- Megöltem a testvéremet. Meggyaláztam Isten kardját, apámnak nevét, emlékét, jaj!
Iszonyattal nézi testvére vérét. Megáll Olt vize mellet, belemártja a véres kardot: vajon lemossa-e ezt a vért? Lemossa, le. Megkönnyebbedetten tekint az égre. És felkiált: Halljad, hatalmas Isten, halljad! Lemostam kardodról testvéremnek vérét. Visszaviszem az őshazába. És elhívom az én magyar testvéreimet. Visszaszerezzük apám földjét, vissza! Halljátok, vitézek, halljátok! Úgy-e visszaszerezzük?
- Visszaszerezzük, vissza! Egy részünk itt marad. Várunk reátok, várunk!
És szakadt két részre a maréknyi had. Hazamegy az egyik, itt marad a másik. Megtartani bár csak egy dombocskát Attila földjéből. És áldoznak a tűznek, áldoznak a víznek, áldoznak a levegőnek s áldoznak a földnek. És megesküsznek mind a visszatérő vitézek, hogy még a világ végéről is visszatérnek, ha ellenség támadná az itt maradottakat. Hírül hozza nékik azt a tűz; ha az nem, a víz; ha a víz nem, a levegő; ha az sem: a föld.
Indulnak Csaba vitézei, száll velük Álmos lelke hegyeken, völgyeken, erdőkön át. Hallga, hallga! Reng a föld! De szomorúan hajladoznak, integetnek a fák! Mi történt? Mit jelent e földindulás? Nem látjátok, nem halljátok? - Vissza, vissza, bajba' van a székely testvér! A fűszál is feltámadott ellene!
- Vissza! Vissza! . csendül Csaba hangja.
- Utánam, vitézek!
(folyt.köv.) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 12:50:17, vasárnap
|
| |
| |
Honszerző Árpád
(4. folytatás)
A szarvas eltűnt, de ím elvezette Hunort és Magyart egy szépséges szép szigetre. Itt, ezen a szigeten kalandozik most az agg Álmos lelke. Érzi az övig érő, buja füvek, tarka virágok illatát. Látván látja a faóriásokat, amint meggörnyednek tenger gyümölcsnek terhe alatt. Belemerül lelke a csendes folyó vizek tükrébe, s gyönyörködik a nagy és apró halak ezreiben. Hallja a madarak énekét: mintha égből szállana minden hang. És ezen a tündéri szép szigeten napi járókra nincs ember, senki lélek nem lakja. Talán ez a paradicsom, honnét Isten angyala száműzte Ádámot és Évát? Hallga, hallga, megálljatok, figyeljetek. Nem halljátok? Madáréneknél szebb ének hangzik amonnan a liget felől. Óriás szádogfák, piros gyümölcsű berkenyék, rezgő nyárfák, szárnyas levelű iharok közt széles selyempázsit, annak közepén csorgós kút, csorgós kút körül, nézzétek, nézzétek! - tündérek táncolnak, lejtenek karikába-körbe, szépen összefogódzva; kör közepén két tündér-királykisasszony, olyan szép, olyan gyönyörű, hogy a napra lehet nézni, de rájok nem. Megbűvölten áll meg Hunor és Magyar, mögöttük a vitézek.
- Rajta, rajta! - biztatja Álmos a megbűvölt daliákat.
- Isten rendelte számotokra. Úgy, úgy - suttogja tovább, s arca, szeme lázban ég.
Már ott vannak a daliák a selyemfüves tisztáson. Nagy hirtelen közrefogják a táncoló, daloló leányokat, mindahányan vannak, felkapnak egyet a nyeregbe, s elvágtatnak sebes szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben. Velük vágtat Álmos lelke is. Átöleli lelke Hunort és Magyart s a keblükön pihenő, remegő két leányt, a nagy hun és magyar nemzetség ükeit. Isten vezérelte a csodaszarvast, nyomába Hunort és Magyart, ő áldotta és termékenyíté meg Hunor és Magyar vérét s ama száz vitézét. Ő akarta, hogy megsokasodjék Hunor és Magyar nemzetsége. Úgy sokasodjék, hogy ne lehessen maradása a csudaszép szigeten. Erdő vadja, víznek hala, földnek kenyere nem volt elég a megsokasodott nemzetségeknek. Tovább, tovább, nagyobb tartományba! S ím fölkerekedtek Hunor és Magyar maradvái, vándoroltak erdőkön, mezőkön, hegyeken, völgyeken át, és megérkezének Szittyaországba.
- Szittyaország! Te drága, minden földek között a legszebb, az én nemzetségemnek bölcseke! Kicsiny valál hunnajk és magyarnak, ó mért nem terülhetett ki határod messze, messze, hogy élhet val itt, a te drága földeden mindétig, örökkön-örökké Hunor és Magyar népe! De lám, az én népemnek sem vala elég. Meg volt írva a csillagokban, hogy Hunor és Magyar vére száz meg száz esztendőkön át vándoroljon országról orszűgra... mikor elégeled meg e nép vándorlását, Isten, magyarok Istene? Mért kellett elszakadni Hunor és Magyar maradváinak, holott ők egy szívről szakdtak?
Könnybe borul Álmos szeme pillája, a könnyeken át látja a bús képet, amint két testvérnép kettészakad: megy a hun nyugatnak, a magyar meg itt marad. Hadban edzett férfiak sírva borulnak egymás nyakába, asszonyok, gyermekek sírása felhat az égig: testvér testvértől szakad el s többé egymást vaj' látja e?
Már indul a hun rengeteg hada. Népének élén az öreg Mundzuk s két oldalán két hős fia: Attila és Buda.
- Utánam, hunok! - mennydörög Mundzuk szava.
- - Több könnyet ne lássak!
S letörli hófehér szempillájáról az utolsó könnycseppet. Mintha tenger csapott volna ki medréből, sepri maga előtt a népeket a hunok rengeteg áradata. Az ég is elsötétül, amerre a népek e tengersokasága elhalad, dübörög, reng a föld, recsegnek-ropognak a fák, megdagadnak a folyóvizek: ellentálló népek vérétől dagadnak meg. Már nem Mundzuk, hanem Attila vezeti e rettentő áradatot. Őreá tapad minden tekintet szörnyű félelemmel s nagy bizodalommal.
- Ihol a világ legszebb földje! - zúgja Attila, s ég, föld megzendül szava zúgásától.
A Duna s a Tisza földje volt ez. Óh, mennyit regélt erről Csaba vezér, midőn visszatért az őshazába megmaradt hunjaival! Ezzel a regével altatta el Álmost is az édesanyja Emese. Sohasem látta s íme, ismeri minden halmát, völgyét, pusztáját a Duna-Tisza közének. Ha ő ezt a földet megláthatná! Ha ő ezt a földet megcsókolhatná! De édes lenne utána a halál!
Látja a szörnyű harcot, ő maga is ott van a hun sereg élén, amint összeroppan a vasfejű Detre rengeteg hadával. Hallja sivítását a nyílvesszőnek, mely az agg Mundzuk íjából röppen ki s repül egyenest a vasfejű Detre homlokának. Látja, mint szakítja ki Detre a nyilat s roppantja ketté. És hallja az átkozódó fenyegetést: megállj, Mundzuk, kutyahitű Mundzuk! A hetedik nemzetséged is megkeserüli ezt!
Megkeserülte, meg... nem volt neked elég, Attila, az apád szerzeménye. Telhetetlen valál, s ím nagy világhódításodnak mi lett a vége? Elveszték fiaid apád szerzeményét is. Vajon okul-e példádon a magyar?
De lassanként lecsöndesül lelke háborgása, arca szeme fellángol, egész valóját megbűvöli Attilának, a hősök hősének fenséges alakja. Látja a nagy királyt, ki szeme pillantásával népeket igazgat s kényszerít hódolatara. Látja, amint fapalotája nagy termében tűnődve jár, fonja-szövi világhódító terveit. Hallja, amint elémondja az álomfejtőknek, a jövendőlátó táltosoknak az ő csudálatos álmát. Ősz öreg ember szállott le hozzá a magas levegőégből és ragyogó, szikrázó kardot kötött az ő oldalára. Aztán kerekedett sebes forgószél, az felkapta őt s vitte erdők, hegyek, tengerek, végtelen rónaságok, rengeteg nagy városok felett. S amint repült, repült, szállott a magas levegőégben, le-lesújtott kardjával, folyók és tengerek kétfelé nyíltak, a városok lángba borultak, hamuvá lettek. És látja az ősz Tordát, a legvénebb táltost, mélyen meghajol a nagy király előtt s mondja, amint következik: az a kard, amelyet az ősz öregember kötött az oldalára, Isten kardja volt. Isten küldötte számodra. Meglásd, imetten is kezedbe kerül az a kard, vele meghódíthatod az egész világot.
S ím, csakugyan ebben a szempillantásban nagy lelkendezve szalad feléjük egy pásztorfiú s mondja Attilának: felséges királyom, a pusztán egy kardot találtam, ihol, fogadd el nétőlem.
Nézi Attila a kardot, megforgatja, villogtatja s ég, föld megzendül belé, akkorát kiált nagy örömében: ez az Isten kardja, emberek! És fordul a pásztorfiúnak s kérdi: hol találtad ezt a kardot, fiam?
Mondja a pásztorfiú: amint a nyáj után mendegéltem, láttam, hogy egy tavalyi üsző sajnálja a lábát, sántítva lépeget. Nézem, mi baja lehet, s hát vértől virágzik az utóbal lába. Tűnődtem magamban: ugyan mi vérezheté meg, mikor gyenge hajlós fűnél nincs egyéb a pusztán. Nézek erre, nézek arra, s ihol egy kard hegyét pillantom meg a földben. Megfogom, hogy kihúzzam, s hát abban a szempillantásban láng csap ki a kard hegyéből. Megijedtem, elszaladtam, de visszanéztem s látom, hogy a kard csak kipattan a földből s forog, forog, mintha szél forgatná. Egyszerre csak ellobban a lángja s elterül a földön. Nekibátoraodtam, visszamentem s fölvettem a kardot.
- Az Isten kardja ez! - kiált Attila. És megforgatja a kardot s háromszor vág bele a négy anyaszélnek, hogy csak úgy zúg belé.
- Az volt, az, az Isten kardja - suttogja Álmos.
- Azzal hódítás meg a világot. A világot meghódítás hajh, ebből a rengeteg nagy világból egy darabocska föld maradott meg... Még mindig őrzik a székelyek, várnak minket...
(folyt.köv.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 12:48:02, vasárnap
|
| |
| |
Honszerző Árpád
(3. folytatás)
Akkor este a király látta, amint nyugvóra tér leánya, s másnap reggel rettentő lármára ébredett: volt királykisasszony, nincs királykisasszony. Nem rabolták el: önként ment Árpád sátrába. Mondotta neki:
- Ne fáradj apámhoz sem magad, sem nemzetséged eleit ne fáraszd hozzá az én kezemért. Ha adná sem adná jó szívvel, talán meg is bántaná a te büszke lelkedet. Íme, eljöttem önként, tied vagyok. Követlek, amerre a szerencse vezet téged. Elfogadsz-e hitvesednek?
Mondotta árpád:
- Önként hogy jöttél, jobban esik szívemnek. Lám a kabar testvérek is önként jőnek velem. A szeretet erősebb minden földi hatalomnál. Erősebb a halálnál is. Téged Isten vezérelt az én sátramba. Ez órától fogvást te vagy ennek a sátornak asszonya. A sátor földje változik, ma itt verjük fel, holnap ott, de asszonya te maradsz halálig!
Mikor pirkadott a hajnal, hívatá Árpád Tordát, a vén főpapot s megáldatá a frigyet Isten szabad ege alatt. És felkerekedék Árpád az ő népével. És megszállták Etelközt. És teltek, múltak az esztendők. Éltek a vándor magyarok sok esztendőkön által nyugodalomban. Sokasodtak, szaporodtak a nemzetségek. Újabb meg újabb ágakat hajtottak a törzsek. És születék az első esztendőben Árpádnak fia, kinek Levente lett a neve. Aztán telt, múlt az idő, három esztendő múltán születék a második fiú: Tarkacs. Ismét három esztendő telék el, születék a harmadik fiú: Jelekh. S mintha meg akarta volna mutatni Isten, hogy az igazi nemes fának csak nagy időközben terem gyümölcse: már dali fiú volt Levente, növendék legényecske Tarkacs és Jelekh, mikor a negyedik fiú született, akinek Jutócs lett a neve.
Aludj kicsi Jutócs, aludj, vigyáz reád a te édesanyád szeme. Mind a te arcodat nézi, a te vonásidat lesi: vajon apád képét viseled-e?
- Apja képét viseli - mondja Özséb - de - és ezt mondván, szelíden mosolyog - az én képemet is látom...- S gyöngéd csókot lehel a gyermek homlokára.
Ím, a földről már felszállottak a csillagok az égre.
Hamvadoznak a tüzek. Mély csend borul a pusztaságra. A rengeteg gulyák, ménesek szerteszét, nagy tömegekben szenderegve heverésznek, s csak ritkán kondul meg egy-egy kolomp, csendül meg egy-egy csengő. Békesség, csendesség, nagy nyugalom mindenütt: aki látja, nem gondolja, hogy vándornépnek szállóföldje ez. Mintha itt élne ez a nép sok száz esztendő óta, olyan békén alszik, a férfinép a hamvadó tüzek körül, az asszony- a gyermeknép, a gyermeknépnek is a legapraja az esőtartó, széltartó sátrak alatt.
Igen, a földről felszállottak a csillagok az égre. Vakító fehéren ragyog a Hadak útja, s ez a hosszú, széles fehér út, melyen egykor, réges-régen Csaba vezér s halott vitézei visszaszáguldoztak Attila földjére... az agg Álmos szemlére nem jön álom. Tekintete a Hadak útjára tapad, s lelke szárnyat öltve száll vissza a réges-régi időkre, az őshazába, hol a hunok és magyarok bölcseje ringott. Látja az öreg Nimródot s két oldalán két deli fiát: Hunort és Magyart, amint versenyt repülnek paripáikon a széllel, űzve, hajtva a végtelen puszta vadjait. És száll a lelke, nyomon kíséri Hunort és Magyart, kik ötven-ötven vitézzel felkerekedének s vitte vadászkedvök rengeteg erdőkön, végtelen rónaságon át, mígnem egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy messze elhagyták apjuk országának határát. Az volt csak a szép, gazdag tartomány! Mi tenger vad a rengeteg erdőségekben, a rónaságokon! Csordákban legeltek a bölények, szarvasok, őzek. De ím egyszerre külön, a csordáktól távol, felugrott előttük egy szarvas. Azóta sem látott ehhez hasonlatos szépet emberi szem. A két ágas-bogas szarva össze volt fonódva s lebegett a feje fölött, mint egy koszorú. A két szeme feketéllett, ragyogott, mint a fekete gyémánt. A dereka karcsú, hajlékony, mint a lengó nádszál. A lába vékony, s szaladván, nem látszott érinteni a földet.
- Utána! - kiáltotta egyszerre Hunor és Magyar.
- Utána! Utána! - suttogja az agg Álmos, s öreg teste megfiatalodik egy pillanatra.
Együtt vágtat Hunorral és Magyarral tisztásról sűrűbe, sűrűből tisztásra, hegyeken fel, völgyeken, folyóvizeken át. A csodaszarvas meg hol eltűnt, hol felbukkant: csalta, csalogatta Hunort és Magyart. A paripák habba keveredtek, de Hunor és Magyar vágtattak utána: elevenen akarták elfogni a csodaszarvast.
- Utána! Utána! Suttogja Álmos.
,De hajh, leszállt a nap, esteledett, alkonyodott, s a csodaszép szarvas eltűnt az ingoványban, sűrű nádas rejtekében.
(folyt.köv.) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 12:45:52, vasárnap
|
| |
| |
Honszerző Árpád
(2. folytatás)
A sátor mélyéből csecsemő gyermek sírása hallatszott ki.- A legkisebb unoka - motyogta Álmos, s szeme megtelik könnyel. Hatalmas fája újabb meg újabb ágakat hajt.
Míg Árpád az új hazát járta, született a negyedik fiú. Hej, mely nagy öröm vár reá, midőn országló útjáról hazatér. Hogy repülne haza szelek szárnyán, ha a csillagok megjelentenék: fiad született, Árpád! De csillagok nem jelentik, eltitkolják, hadd járja végig Árpád az öt folyó országát; hadd lássa, ismerje meg az új haza minden hegylét, völgyét, vizét, forrását, erdejét: az ő népének való-e ez a föld?
A csecsemő már nem sír. Elszenderült az édesanya puha kebelén. A hatalmas kozár király leánya gyönyörködve nézi szívéről szakadt fiacskáját. Nézi, nézi s keresi arcán Árpádnak, a világ legdaliásabb, legvitézebb s legbölcsebb emberének vonásait. Növendék leány volt Özséb, a nagy kozár birodalom királyának egyetlen leánya, mikor Árpádot a hét vezér pajzsára emelte. Ő látta a felséges jelenetet: mint tapadt a magyarok szeme büszkén, áhítattal, reménységgel Álmos fiára. És találkozott az ő szeme Árpád komoly tekintetével. Összevillant a két szempár, s ez az összevillanás egész életre jegyzett el két szívet.
- Enyém leszel - mondotta Árpád nyugodt tekintete - mert nekem születtél.
- Tied leszek - felelte a leány tekintete - mert te vagy az első minden elsők közt. Az volnál, ha nem is volnál fejedelem.
A növendék leány a szerelmes szív ösztönével érezte meg, hogy ez a férfi, kit a magyar vezérek pajzsukra emeltek, nagyobb erősebb, eszesebb mindazoknál akiket eddig apja udvarában látott. Hogy fejedelem az, igazi fejedelem, nagyobb lesz, hatalmasabb lesz királyoknál, császároknál. Hogy ez a férfi senkinek sem lesz, még az ő apjának sem lesz alattvalója - pedig de nagy a hatalma, de nagy az országa az ő apjának! És jöttek a kozár király udvarába keletről, délről, északról hatalmas királyok fiai, vetekedtek Özséb kezéért: hiába!
- Hát mit akarsz? Kit akarsz? - förmedt rá apja, midőn a királyfiaknak sorban ajtót mutatott.
- Árpád lesz az uram, senki más - felelte a leány.
- Árpád! Az én alattvalóm?
- A te alattvalód? Nem volt ő s nem is lesz a te alattvalód apám! Ő a magyarok fejedelme. Ne nézd őt Lebediásnak, aki csak egy nemzetségnek volt a vajdája, s megelégedett egy atyádfiával. Hét törzsnek fejedelme ő, s meglásd, apám, hozzászegődnek a kabarok is. Mert Árpádot minden népek szeretik.
- A kabarok, az én népeim? Ki mondta ezt néked, leány? Az én alattvalóim legyenek egy alattvalómnak alattvalói?
Mondta Özséb:
- Ne felejtsd, apám, hogy a kabarok közelebb atyafiai a magyaroknak, mint a kozároknak. Szinte egy nyelvet beszél magyar és kabar. Egy tőnek a hajtásai. Csuda-e, ha összefonódnak, s tőled, merthogy egy kicsit mostoha is valál a kabarokhoz, elszakadnak?
- - Hát szakadjanak! Üvöltött a király. - S szakadj el velük te is! Mostan jelenték a hírhozók, hogy újra rátörnek kedves magyarjaidra a besenyők. Hadd törjenek. Ujjamat se mozdítom védelmükre. Majd meglátom, mire megy a magyar nálam nélkül?
- Apám, apám, ne káromold Istent. A magyarok híven segítettek téged hadakozásaidban, de te gyengén viszonoztad az ő hűségüket, ha bajba kerültek. Ők testvéreidnek tartották magukat, úgy is viselkedtek, te meg alattvalónak nézted őket. Azért ösztökélted Lebediást is, Álmost is, hogy egyesítsék a hét törzset, mert gondoltad: nagyobb erővel támogatnak téged. Hát - egyesültek. Megfogadták a tanácsodat. Úgy egyesültek, hogy még a kabarokat is viszik magukkal. Jöhetnek a besenyők, nem állnak ki több csatára velök. Nem azért nem állnak, minthogyha félnének. De ki nem unta volna meg azt a sok vége-hossza nincs betörést? Itt sohase lenne nyugodalma a magyarnak. Itt ők csak szállók. Mennek tovább, addig mennek míg megtalálják s visszaszerzik Attila földjét. Oda törjenek be a besenyők!
- Hm - dörmögött a király - de jól tudod minden dolgát a magyaroknak.
Felelt a leány s nyugodtan nézett apja szemébe:
- A fejedelemnek, az én jövendőre-lévendőmnek nincs titka előttem.
- Ej de bölcs ember a te jövendőre-lévendőd! Fehérnépre bízza a titkait!
- Az igaz, de ez a fehérnép király leánya, a te leányod, apám!
- Apja lánya - dörmögte magában a király, s bús, büszke érzéssel nézett a leány után, ki, mélyen meghajolva apja előtt, kiegyenesedve s büszkén, boldogan távozott a sátorból.
(folyt.köv.) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 12:42:33, vasárnap
|
| |
| |
Honszerző Árpád
A Dnyeszter menti végtelen síkságon tüzesen sütött vissza a lemenő nap. Ennek a végtelen síkságnak közepe táján, szelíd emelkedésű dombon állott a fejedelem hatalmas nagy sátra, melynek arannyal, ezüsttel szőtt selyme bíborpiros fényben látszott égni a nap ráverődő sugaraitól. A színarany oszlopok, melyeken a sátor pihent, szemet kápráztatóan ragyogtak, s az oszlopok tetején az óriási aranyalmák, mintha pótolni akarták volna a lemenő nap világát: messze bevilágítottak a végtelen, csendes pusztaságba. Nyugat felől gyenge szél kerekedett s megmelengeté a turulmadaras zászlót, mely uralkodni látszott a síkságon meghúzódó nagyobb és kisebb sátrak tengersokasága felett.
Árpád népe készülődött az éjjeli pihenőre. A sátrak előtt lobogott a tűz, s a fejedelem sátrától nézve úgy tetszett, mintha az égnek minden csillaga leszállott volna, hogy itt megpihenve, újra visszaszálljanak az égre s őrködő szemükkel vigyázzanak majd a pihenő, alvó magyar népre. Az agg Álmos egyedül ült a fejedelemi sátor előtt s gyönyörűséggel pihent meg lelke a felséges képen. Az alkonyat csendjében ide hullámzott a tüzek mellől a hosszú, tikkasztó nyári nap után egyszerre megelevenült élet zsibongó morajlása. Asszonyok, leányok forgolódtak a tüzek körül, kipirult arcú fiúk forgatták nagy serényen a nyársra húzott vadpecsenyét a csillogó parázson, míg a férfiak, akik most kerültek haza vadászatról, a tűz mellé heveredve beszélték vadászkalandjaikat. Öregebb rendű asszonyok a sátrak mellett csendesen kérődző tehenek és bivalyok tejét fejték nagy sajtárokba, s a feszült tőgyekből csorgó tej zubogása, mint távoli csendes eső zúgása jutott el a fejedelem sátrához... Az apró, egyszálinges gyermekek settenkedve lesték, mikor telnek meg édes, meleg tejjel a sajtárok, s egyszerre hárman-négyen tartották oda fakannájukat: töltse meg, nannyó! Nekem is, nannyó! Ide is loccsintson egy cseppet, nannyámasszony!
A legtöbb sátor mellett kancák is állottak. Szépen, nyugodtan álltak s tűrték, hogy az asszonynép utolsó cseppig kifejje tőgyükből a forró, meleg, méznél édesebb tejet. Az öregebb rendű emberek, kik kancatejen nevelkedtek fel, többre becsülték azt a tehén, meg a bivaly tejénél. Azt mondták s tartották, hogy a kancatejből lesz az igazi vér. Tüzes álltnak tüzes a teje. Kancatejet ivott Attila, az Isten ostora; azt ittak a vitézei. Bezzeg meg is hódították az egész világot... De lám, hogy csendes vérű tehénnek s bivalynak is issza a magyar, mindenféle népek belekötnek, nincs maradása sehol, örökös vándorlás a magyar élete...
Fel-felkapott egy-egy szót a szél s vitte szárnyán a fejedelmi sátor felé. De a sátor előtt most csak Álmos ült, az agg Álmos, egyedül.
- A kancatej tűzzé-vérré válik - mondotta egy erős hang - a tehén- s a bivalytejből savó lesz. Én mondom ezt nektek, a farkas khán. Hej, ha én!...
Tovább nem mondotta, úgy látszik, bölcsebbnek találta, ha nem folytatja, fűzi szóval a gondolatját.
De az agg Álmos így is eleget hallott. Elkomorodva tekintett a farkas khán sátra felé, mely egy nyíllövésnyire volt a fejedelem sátrától.
- Ihatsz te akármiféle tejet - dörmögte magában Álmos- a véred baskír vér marad. Hűtlen szívvel elhagytad véreidet, te farkasfejű, farkaslelkű cudar, merthogy főkhánnak nem fogadtak el. Hozzánk szegődtél cselédjeiddel s azt szeretnéd, hogy nemzetségszámba vegyünk maréknyi népedet. Mindig fúrsz, faragsz, virrongást szítsz a magyar nemzetségek közt nagy alattomban. Bárcsak a hazádban vesztél volna, kutyalelkű, kutyafejű khán!
Az utolsó szavakat fennhangon mondta az agg vezér, csak úgy zihált a hófehér szakáll alatt. De lelke háborgásának senki tanúja nem volt. Lent a domb aljában óriási máglyatűz körül forgolódtak a férfi s asszonycselédek. A fejedelem legnagyobb fiával, Leventével s a nemzetségek főbbjeivel már három hónapja járja az etelközi új hazát, hadd lássa színről színre az ő népét, melyet Lebediából az öt folyó közé vezetett. Vajon ez lesz-e az álladó haza? Vagy csakugyan az van írva a csillagokban, hogy a magyarnak nem lesz addig állandó hazája míg meg nem szerzi Attila földjét?...
(folyt.köv.) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-30 12:33:30, vasárnap
|
| |
| |
Kedves Stoffán György!
Hagy válaszoljak a Nemzeti Hírhálón megjelent, és nekem címzett nyílt leveledre, már csak azért is, hogy elébe menjek mások hasonló felvetéseinek.
Mindenek előtt tisztázzuk, mi nem részesítettük semmilyen cirkuszban az országot, a politikai elit csinált cirkuszt abból, ami történt!
Én a rendszerváltás kezdete óta járok politikai nagygyűlésekre, van némi tapasztalatom (színpadról is volt már sokszor szerencsém tömeget látni), a március 15-i FIDESZ rendezvényen nem volt félmillió ember! A rendőrség 30.000 embert mondott - én azt azért alábecsültnek érzem - de jóindulattal a duplája lehetett (nagyok voltak a hézagok a tömegben, nehéz volt pontosan megítélni). És ez egyáltalán nem lényegtelen kérdés. Orbán Viktor a 2002 áprilisi választások első fordulója utáni szombaton megjelent - valóban '89 óta nem látott - óriási Kossuth téri tömeget folyamatosan "fogyasztja". Ez bizony jelzés értékű kellene legyen az ő számára!
Látom a mai politikai elit megítélésében nem nagyon tér el a véleményünk, ezért ezt a témát nem is taglalom. De a helyzetmegítélésed - mint oly sok "hangadónak" - sok szempontból hibás. És bizony az ilyen hibás helyzetmegítélésekből fakadó rossz következtetések nyilvános hangoztatása már rengeteget ártott ideáig is az igazi rendszerváltás ügyének.
1848-ban ugyanúgy voltak "rendszerváltó" politikai körök, az új elképzeléseket megszülő műhelyek, és voltak a hazafias hevülettől fűtött fiatalok, akik ezeket az elképzeléseket tettekre váltották, csak akkor valahogy nagyobb volt köztük az összhang, és az idősebb generáció nem gáncsolta őket állandóan féltékenykedve.
Az meg, hogy a mai viszonyok rosszabbak lennének, mint a Habsburgok idején, mert ma nagyobb a terror, meg Gyurcsány már a Bach korszakot jelentené, hát ne haragudj, de ez egyszerűen nevetséges, és minden realitást nélkülöz. Akkoriban a forradalom előtti időkben, hosszú börtönbüntetésekre ítéltek politikai foglyokat, és nem ilyen körülmények között ültek, mint ma! Akkor nemhogy volt még halálbüntetés, hanem azt elég könnyen ki is mérték az emberre. Hol van ma ilyen? Még a legádázabb TV ostromló is szabadon van, és én is, aki az "alkotmányos rendet akarom megdönteni", "vígan élek". A "beépített emberek hadáról" meg annyit, hogy tucatszám jelenek meg a fényképeik a hazafias honlapokon, olyan könnyű őket kiszúrni.
Pont az a hihetetlenül nagy lehetőség a jelenlegi helyzetben, hogy a hatalom gyenge, a fosztogatásban maga alatt is elvágta a fát. A jogszabályok puhák - ezért virágzik itt a bűnözés is -, az emberei fásultak és kevesen vannak. A legnagyobb stratégiai hiba ez a cselekvésképtelen tökölés, amit itt a különböző "nagy rendszerváltó útkeresők", meg "ellenzékiek" csinálnak, köztük lehet te is. Pont ez adhat lehetőséget a gazember hatalomnak a felkészülésre, bár úgy tűnik szerencsére már ez sem lesz neki elég.
Semmit nem értetek meg abból, amit itt évek óta próbálok bebizonyítani. Én arra jöttem rá, hogy ez az egész vérszívó elit Óz a nagy varázsló módon működik. Ugye ott volt a "varázsgép", aminek segítségével elhitette az a mérnök a Smaragdváros lakóival, hogy ő hatalmas és legyőzhetetlen, aztán odasétált Dorothy, elhúzta függönyt, és kiderült a turpisság. Ezeknek a média a varázsgépük (a teljes, nem csak a baloldali), és sajnos ti is rendre elhiszitek, amit láttatnak veletek, mert nem néztek a dolgok mögé a saját szemetekkel. Elhiszitek, hogy március 15-e, vagy október 22-e estéje arról szólt, hogy "újságírókat, fotósokat vertek, autókat gyújtottak fel, csuklyában randalíroztak...". Úgy súlyozzátok a dolgokat, amint a varázsgép kínálja nektek. Ezek az alkalmak nem erről szóltak. Arról szóltak, hogy van végre olyan hazafias nemzeti ellenállás, amelyet ez a rabló, nemzetünket a vesztébe taszító hatalom nem tud semmilyen eszközzel sem megfélemlíteni, sem megállítani. Ennek kell örülni, és ezt az ellenállást kell "hizlalni". Oda kell állni előre, példát mutatni, jobban csinálni, és nem a háttérből nyavalyogni! És akkor nagyon hamar el fog jönni a sokatok által is hőn áhított igazi változás, mert ennek a "rettenetes terrorhatalomnak" annyi ereje sincs, hogy kétezer hazafit megfékezzen, nemhogy azt, ha végre megmozdul mondjuk húszezer elszánt ember! Ezt értsétek már meg végre! És ne egy-két égő kukával meg autóval foglalkozzatok, hanem nyissátok ki szemeteket, és nézzétek nyugatra, és lássátok meg, hogy ott, ahol ez a liberális demokrácia már "előrehaladottabb" állapotban van, ott folyamatosan égnek a kukák meg az autók! És nem egy-kettő, hanem ezerszám, és nem a nemzeti ellenállók miatt, hanem felszaporodott idegen élősködő söpredék gyújtogat sokszor csak úgy. Addig akartok totojázni, hogy itt is ezzel kelljen vesződni? Mert jó úton haladunk efelé.
A fotósok meg azért kapnak (de ez is százszor el lett már magyarázva), mert odajönnek, belevillogtatnak az arcokba, aztán a rendőrség első szavára átadják a képeket, és lehet is körözni néhány hazafit, sőt újabban már a rendőrség is alkalmaz "beépített fotóriportereket".
A másik agyrém: "tapasztalatom szerint sokan belőve". Mi az, hogy "belőve"? Részegen? És mi az, hogy "sokan"? Mondjuk a kétezer ember harmada? Mert az mondjuk "sokan". És honnan van a tapasztalatod? Végig ellenőrizted a vonuló tömeget? Hagyjuk már ezt a szintén a varázsgép által adagolt dumát. Nem veszitek észre, hogy tavaly október 22-én még ez nem ment? Pedig akkor is volt koncert a Szabadság téren, akkor is voltak söröző fiatalok, mégsem ez volt a téma, mert a varázsgépnek ez a lejáratás, egyszerűen akkor még nem jutott eszébe. Nézzetek meg egy szocialista majálist, ott milyen lumpen társaság verődik össze. És akkor ti néhány besörözött fiataltól "irtóztok", akik sajnos még valóban nem értették meg az ellenállás igazi lényegét, de legalább itt vannak, nem ott? Amíg a tökéletes megoldást tervezgetitek, meg a forradalom méltóságát keresgélitek (micsoda baromság, a forradalmat nem a méltóságos urak szokták vívni, hanem az egyszerű nép, az meg tudjuk milyen), addig elszáll a történelmi lehetőség, vegyétek észre, hogy erről szól a rendszerváltás óta eltelt idő! Az elszalasztott lehetőségekről.
Érdekes, március 15-e estéje óta valahogy mindenkire rájött a nyilatkozattevési, meg nyíltlevélírási kényszer. Most, hogy hirtelen látótávolságba került, hogy esetleg győzni is lehet, hogy vannak, akik az eddig felvonultatott legelképesztőbb rendőrségi arzenáltól sem rettennek vissza, valahogy sokan megijedtek a lehetőségtől. De akkor miről szövegeltek eddig? Vagy a "győzzük le Gyurcsányt a szeretet erejével" című számítógépes játékot akarják a végtelenségig játszani? Ennél már csak egy nagyobb marhaság van, hogy ne csináljunk semmit, csak imádkozzunk és várjuk a megváltást.
Mit gondoltok, miért hangsúlyozom az ősi magyar kultúra fontosságát folyton? Nem csak azért, mert az szép és jó, hanem főleg azért, mert ezen túlmenően fogódzókat ad az életben való eligazodáshoz. A népmesékbe pl. az ősök évezredes tapasztalatokat és útmutatásokat fektettek le, azért oda, mert azokban jobban megőrződik, mint a történelemkönyvekben (azokat folyton átírják az aktuálpolitika szájíze szerint), csak tudni kell őket értelmezni. Az egyik legfontosabb alapelv, hogy csak az győzhet, aki halált megvető bátorsággal következetesen, megalkuvásmentesen végigmegy a kijelölt úton. A legkisebb királyfi, vagy a legkisebb szegénylegény (és azért a legkisebb, mert ő legfiatalabbként még a legtisztább, a legkevésbé megrontott /itt a fiatalság szerepe a változtatásban/) azért éri el a célját végül, mert semmilyen körülmények közt nem hátrál meg, "nem köt kompromisszumot", még a legkilátástalanabb feladatoknak is nekifog (még akkor is, ha nem tudja, hogy mi lesz a vége, csak annyit tud, hogy a cél eléréséhez meg kell vele birkózni), és elpusztítja (és nem kegyelmez meg nekik, nem egyezkedik velük, hogy üljenek be ellenzékbe) az összes ellenséget, így tisztítva meg terepet az igazi tartós felemelkedéshez. És ez nem viccből van ezekben leírva, hanem azért mert évezredek alatt rájöttek, hogy csak ez működik. És akik letérnek erről az útról, az idősebb testvérek, akiket elcsábít a boszorkány által kínált egyszerűbb út (az erő sötét oldala, hogy modernebb hivatkozást is mondjak), akik túl korán akarják a megoldást, "kompromisszumot kötnek", azok elpusztulnak, kővé válnak stb. Rosszabb esetben nincs is tovább szó róluk, jobb esetben a győzedelmes legkisebb végül megmenti őket. De ők a rossz példák mindig. Pont ez a megalkuvás a mai politika legnagyobb baja, hogy megelégszik a félmegoldásokkal "realitásnak" nevezve azokat, hogy bátortalan, mindig a látszólag könnyebb utat válassza, és megfutamodik az igazi kihívások elől.
Ha azt akarjuk, hogy legyen magyar jövő, ahhoz a mai fiatalokban ebben a kilátástalan helyzetben hitet kell ébreszteni eziránt a jövő iránt. Ehhez új példaképek, új hősök kellenek. Ahhoz hogy megértsék a régi hősök nagyságát, és hogy miért harcoltak, meg kell találniuk a saját harcukat, végig kell menjenek a saját útjukon. Ha mi nem mutatunk utat nekik, majd a liberalizmus fog, és lehetnek - mint a nyugati megbolondított társaik - anarchisták, homokosok jogvédői, a rasszizmus-ellenesség élharcosai, vagy egyéb céltévesztetten bolyongók. A te harmadik utad - amit nem sikerült leveledből megismernünk - tud-e bennük olyan lelkesedést szítani vajon, hogy itthon lehessen tartani őket, hogy ne hagyják el a hazájukat, hogy vállaljanak gyerekeket?
Ne az ellenség varázsgépéből tájékozódj, olvasd el a hazafias honlapokat, mint a kuruc.info vagy a szentkoronaradio.com, nézd meg a fórumokon lelkesedő fiatal hazafiak hozzászólásait, és meg fogod érteni miről szólt március 15-e.
Budaházy György
Olvasható még itt:
magyarnemzetertmozgalom.hu
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 15
|
|
|
|
2008. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
282 db bejegyzés |
| e év: |
2154 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 996
- e Hét: 4524
- e Hónap: 13128
- e Év: 49069
|
|
|
Offline
