Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
Kohut Katalin: A mosónők korán halnak
  2012-11-28 19:37:39, szerda
 
  A mosónők korán halnak

A mosónők korán halnak,
Csúfoltak engem sokan,
Mostam kétszer egy nap,
Vizet kútról hordtam.

Osztálytársam - később tudtam -
Szerepét rám osztották,
Megmentett lett, én harcoltam,
Cipeltem Ildi sorsát.

Őt kímélte férje, s orvosok,
Házimunkát sem végzett,
Karmikus volt - egyetlen ok,
Csodás életet élhet.

Születéssel adott sorsot
Kikerülte lelkesen,
Én húztam az igát - s borsot
Törtek nekem szüntelen.

Egyik baj után a másik,
Végtelen lett a terhem,
Megmentett nép nem vitázik,
Övék a múlt és jelen.

2012. november 28.
 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Illés-rock-szekere nem az égbe rohan
  2012-11-26 08:15:33, hétfő
 
  Egy politikai lépés volt a Táncdalfesztiválba tenni az Illést, külön kiemelni a rock-szekerét a Főnix gálya éjszakája népének. Minden beállított együttes fémjelez egy politikai akciót, mivel az Illés régi történelmet dolgozott fel, elpörölést régi Istenektől is végrehajtottak, Unió, Bizottság és többi képviseletével beállították azokat a neveket, népeket velük, akik közössen az emberek megáldozásában vettek részt a rájuk kiszabott "világ végét" végtelen apokalipszissá húzni, mint a menhely népe, amelyek 666-tal az élen az összes könyvet is végrehajtották emberi családokon, pszichózist végrehajtva, ők emelték a jelenlegi jobbikokat is, akiknek a személyisége helyett áthúzott fotóval ábrázoltan emberi személyiséget szüntettek meg.

Mára a népes megmentett seregek közé nemcsak a bábkirályok tartoznak, melyek miatt a KFT vezetője jutalomban részesült, szintén Táncdalfesztiválos politikaiként került beállításra a többi elmeosztályi teremtményével a Vörös Oroszlánnak, Időjeleknek, Pszichografológiának, Mici mackós és egyéb megjelent könyvek főszereplőinek.

Mára megmenttek lettek az Orvosok , az Ufók és az Elmeosztály, így csatlakozott hozzájuk, mint Főnix népéhez, születésem óta emelkednek azok a cigányok, akik ismétlik a történelmet, mint a Fekete vonat borsodi képviseletei. A Nyomorultak 1967-ben indult izraeli szerződéssel, közülük való Boross, amelyik a pszichgrafológiai Bumeráng műsort vezette Gábor, kiválasztott társával, amelyik fordítva vette fel a tornanadrágot gyerekkorában, emiatt is az embereket támadta meg az elmeosztálya.

Az elmeosztályok megfizettetik 1997 óta a kávéjukat és cigijüket, ember mérgezéssel szokva le káros szenvedélyükről, hatalmas erővel vannak jelen lakásokban. 1990 óta ismétlik a világ történelmét, innen emelve az amerikai elmeosztályokat, vallásokat hozva létre. Népeikkel, harcosaikkal csak kesztyűs kézzel lehet bánni, s minden deformációjuk miatt, akár a karmikus terheltek, támadnak.
Még a Csillagok háborúját is ismételték a kilencvenes évek elején, melyet közülük Csiszárék képviselnek.

A szirmabesenyői kék szemű üveges mondata szerint valamennyi bábkirály börtön vasrácsos Krisztusi feszülete után egy hatalmas feszülettel feszítenek engem emberként az ég felé. Aki nem volt vallásos, mint én, nem értheti ezt a politikai túlélést, közös áldozást, mely a kelet népeinek és cigányoknak egyetlen felemelkedési lehetőségként lett megírva.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kohut Katalin: Tavaszi szél vizet áraszt
  2012-11-22 08:19:50, csütörtök
 
  Kohut Katalin: Tavaszi szél vizet áraszt

A víz népeket jelent, melyek felülemelkednek törvényeken, áthágják az emberiességi törvényeket. Most fordítva is igaz volt a Petőfi vers, mégpedig szóról szóra, fölül volt a gálya, Főnix éjszakája fekete serege, ők irányították, osztották be az előre kiszabott szerepeket szerte az országban, s ennek megfelelően a bűnözők helyezték az ország politikusait megfelelő helyükre. Végtelen játék volt ez, visszamenve időben a kezdetekig, melynek egyik szimbóluma a Tavaszi szél volt, a hollófekete hajú hajadon.
A magyar nép eredetileg is sötét hajúként, sötét bőrűként lett megírva, mogorva, Halak-uras megjelenéssel.
Nem véletlenül került be a politikába a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dal sem.

1971-ben vették észre a tompalátásomat, ekkor jártak az Időjelek új bekezdés népeinek egyikénél, a tompalátóként megrajzolt testenyészet megszületésénél. Már 1954-ben is az Időjelek ratkós népét emelték, ekkor lett Ratkós Anna is miniszter. Ezek az új népek egy hatalmas zöld tollal ábrázolt teremtő által születtek meg, léptek be a látható világba, csupa fekete árnyékvilággal körülvéve. Költőik saját bevallásaik szerint eladták a lelküket megmaradásuk, túlélésük érdekében. Kelet sorozatokat írtak és gyártottak, emelték a Pszichografológiában megrajzolt egykori népeknek megfelelő új árnyékvilágot, tanították a falvakat alkoholos állapotban Íziszes általuk kitalált elméletekre. Így valóban soha nem jön el az ismételt, s félt világ vége, ha az Időjelek megadóinak életét folyamatosan hosszabbítják, indigós és fekete tintás világot is létrehozva, mert az apokalipszis régen írógéppel íródott, s az írógépekbe a papírokat általában fekete, később stencilezett, vagy lila indigóval írták.

1971-ben már négy esztendeje éheztünk, mi lettünk a nyomorultak, senki sem törődött velünk. Hidegben voltunk, a bolhák ugráltak az ágyainkban, mert anyám beengedte a macskákat a házba. Ebben az évben hunyt el nagymama három infarktusban, a jóság és szeretet képviselője.
Melinda, az osztálytársam elhívott a boltba egy szatyorral, mutatta, hogy a nagybátyja, aki akkor jött ki a börtönből, zárt táskával szokott lopni. Beletett a táskába egy bonbont. A pénztáros fizetéskor közölte:
- Gyertek csak be a raktárba!
Sírtam, fel akartak jelenteni az iskolában. Melinda anyja jött, aki a Borbarlangban dolgozott és kifizette a bonbon árát, elsimította az ügyet. Melinda otthon azt mondta, én csaltam el lopni.
Eltiltottak tőle.

Egész nyáron nem találkoztunk, majd elhívott magukhoz, közölte, vegyem fel a szemüvegemet, mert akkor intellektuálisnak fogok látszani. Mai napig bánt a vád, nem tudtam neki a lopással együtt megbocsátani.

Nyár volt, anyám elzavart dolgozni a virágkertészetbe, így lett tizenhárom éves koromban munkakönyvem. Naponta jártam oda kapálni, gyomlálni elegáns ruhában, miniszoknyában. El bírom képzelni a látványt, amikor lehajoltam egy-egy dudváért. A többiek melegítőben voltak, piszkos ruhákban. Ekkor először ment el a hangom. Két hétig nem tudtam beszélni, csak mutogattam. Mai napig nem értem, mi történt, egyik reggel akartam beszélni, s nem voltam képes hangokat képezni. Egyik álmom szerint egy kéz rámutatott a torkomra és azt mondta, te nem vagy olyan, mint a többiek, neked elmegy a hangod. A cserepeim végig kísérik az életemet születésemtől fogva. Az egyiken sas, vagy inkább sólyom kinézetű madár látható, nyakával szemben egy nyíl, mely a torkának van szegezve.

Megjött Beáta, Melinda unokanővére Pestről, s meghívtak bennünket a város végén lévő Sörkertbe az akkor Hajdúböszörményből odaköltözött sánta Évával és Jánossal, a bátyjával. Oda csak tizennyolc éven felülieket engedtek be, minket is közöttük. A Táncdalfesztivál után érkeztem haza, anyám visítozva és ütlegekkel fogadott.
A Táncdalfesztivál résztvevői és a számok mind a politikát jelentették, így került közéjük a Hogyha egyszer Illés számot énekelő együttes - rám hasonlító énekesnővel, több ezer éves szerelmi történettel -, a Bábu vagy a bábkirályokkal, a Napóleonos kártyának megfelelő Nem vagyok teljesen őrült számmal, Majláthy Júlia Toldys számával, hogy emberhez méltó sors az övék. Még a szlovákiai orosz bevonulás, határ lezárás is a Táncdalfesztivál egyik dala alapján történt.

Elérkezett 1972, a Rákóczi térre kerültünk mostohaapához. Egyik nap rám törte a spájz ajtót, ahol mosakodtam és beleharapott a mellembe.
Osztályfőnök faggatott, mi történt, mitől lettem szomorú, miért nem tudok készülni az órákra, de szégyelltem neki elmondani a történteket, pedig azt szerettem volna, ha inkább menhelybe küldenének. Anyám a ballagásom előtt odalökött nekem egy gesztenyebarna hajú babát, amivel ballagtam, elneveztem Sárinak. A ballagásomra egyedül a nagynéném jött el egy csokor virággal.

Előtte volt az Országos Népdalfesztivál, amikor ismét elment a hangom. Miután Julika néni, az énektanárnő bejelentette, hogy az iskola legjobb tanulója következik, csak rekedt nyikorgás hagyta el a torkomat. A Kádár Katát akartam előadni.
Az általam mélyen tisztelt magyar tanár megvetően szólt rám az utcán, mit keresek Melindával, csavargunk? kérdést szegezve felém.

Nyáron kellett menni a gimnáziumba beiratkozni. Anyám bezárt a lakásba, azt kiabálta, ő nem fog négy évig eltartani. Kiszöktem az ablakon, kértem kölcsön osztálytársam anyjától ötven forintot biztosításra, beiratkoztam a gimibe, majd felmentem a nagynénémhez. Anyám a mostohaapámmal karöltve jött értem, azt ígérték, nem fognak megverni, csak menjek velük, de szeptemberben nem tudtam elmenni a gimnáziumba, sem ruhám nem volt 1967 óta, sem ennivalóm. Apa vett nekem egy szürke nadrágot kevés rokkantnyugdíjából.

Nagynéném elküldött Hollóházára unokatestvéréhez, Béla bácsihoz, hogy majd ő segít elhelyezni a tanműhelyben festő növendéknek. Melinda is jött velem.
Tárgyaim már nincsenek meg. Vásároltam pár forintért mókuskát, zöld pisztrángot, Csigás Petit, két Tavaszi szélt, melyeknek aljára pingáltam égetés előtt a monogrammomat, Seherezádét, kecsegét, arany szárnyú angyalkát, keszeget. Melinda járt az egyik iparművészhez modellt állni. Engem nem engedtek be, nem tudtam semmit, nem beszélt róla.
Egyszer elmentek Rozikához a károlyfalvasi Annival, ott berúgtak. Laci, aki rám vetett szemet segített tisztába tenni az éppen menstruáló, magát összevizelő Melindát.

Voltunk szarvasbőgést hallgatni a sötét erdőben, Laci fogta a kezemet végig. Nem tehettem róla, hogy nem lettem belé szerelmes. Később azt beszélték, hogy eltűnt Svájcban, ahová egyik barátnőjével ment.
Én már akkor a város nőfalójába, Konyiba voltam halálosan szerelmes, alig vártam, hogy hétvégén láthassam.

Albérletben laktunk, ahol régi parázsvasalóval lehetett csak vasalni. Nem volt kabátom, vékonyka nyári keki színű maxi kabátot tudtam csak venni az ösztöndíjamból, bár anyám kapta utánam a gyerektartást és családi pótlékot. Csizmám sem volt, egy nyári barna antilopbőr cipőben jártam a nagy hóban. Nem tellett ennivalóra, a tüzelőt és albérletet is fizetni kellett. Delikát levest ettünk naponta, vízben főzve meg a port üresen. Korgott a gyomrom egész nap.

Szerelmes lett belém a falu jóképű alkoholistája. Éppen a KISZ klub előtt álltunk, amikor belém kötött, visszaszóltam neki, erre megütött. Az egész falu a botrányt tárgyalta, kitiltották a KISZ klubból, ahová melegedni és filmeket nézni jártunk.

Guszti megtanította, hogyan kell kifesteni a szemünket. Ő női fodrászként dolgozott azelőtt, de idejött megtanulni a porcelánfestést. Élveztem a tanműhelyben Laci bácsi irányítása alatt a napokat, de a virágszirmokat sehogyan sem sikerült egyformára megfestenem, sem a porcelánnippek női formáinál a szemöldököt, szemet egyformára kihúznom. Eljött a három éves festödei munka szerződésének aláírásának napja. Elmentünk az irodaházba és beadtuk a felmondásunkat. Nem tudtam elképzelni, hogy minőségi munkát tudjak végezni napi nyolc órán keresztül. Az iparművészet más, ott fotó, vagy rajz alapján terveznek saját alkotásokat, melyek, ha megtetszenek a gyárnak, elkészítik nagy mennyiségben.

A népek már ekkor iskolába mentek tovább tanulni, készülődött a jövő népe, mely elméleteket, zenéket, filmeket ismételt és hajtott végre. Persze erről csak a beavatottak tudtak, egyetlen mozgatórugójuk a világ képének megváltoztatása, saját arcukra formálása, az emberek túlélése volt.

2012. november 22.

 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: A főmérnök, a párttitkár és a sánta
  2012-11-21 07:15:27, szerda
 
  A főmérnök, a párttitkár és a sánta

Nyolcvanban a pártbizottságra kerültem munkatársnak. Előtte végeztem két országos versenyes oklevéllel a gyors-gépíró iskolában. Bár eljárni nem tudtam, otthon tanultam önszorgalomból, néha bementem megkérdezni, hol járnak az anyagban, én lettem a legjobb tanuló. A vizsgánál körbeültek a gyengébbek, megkérve, hogy segítsek nekik. Lediktálták először a szöveget, melyet gyorsírással kellett lejegyzetelni, majd tíz percet adtak arra, hogy a gyorsírást gépírással megírjuk, vagyis áttegyük végleges formába. Én gépelés közben diktáltam, mit írjanak úgy, hogy legalább hármast kapjanak, majd mikor végeztem, elvéve a gyorsíró füzeteiket, megírtam gyorsan úgy is a szöveget, persze, hibákat is hagyva benne.
Gyűlöltek továbbra is, miután sikeresen átmentek, megkapták a bizonyítványukat. Nem vártam hálát, de minden dolgozatnál, melyre ötöst kaptam, áradt belőlük a számomra ismeretlen érzés, s még azért is megszóltak, hogy dolgozatíráshoz vittem a két gyermekemet beültetve őket a hátsó padba játékokkal, elemózsiával.

A párttitkár egy primitív ötven körüli asszony volt, a népből emelték ki, valahonnan a város végéből először női tanács vezetőjének. A nép gyermeke, aki nem ismert tisztességet döntött nők és gyermekek életéről együtt a gyámüggyel ezt követően. Elvégezte a pártfőiskolát, egyből kinevezték párttitkárrá, ekkor a hatalom átvette a zsidók által alapított ruházati szövetkezet fölött a hatalmat, sőt ketten élesen szemben álltak egymással, amiből látni lehetett, hogy ezek a jellemtelen párttitkárok már nem azokból kerültek ki, akik egykor a zsidók megsegítése miatt alakultak, jöttek őket megmenteni. Még felfoghatatlanabb volt az a felismerés, hogy a fontosabb hivatalokat zsidók töltötték be, együtt haladva a mindenkori pártpolitikai hatalommal, ezért furcsálltam ekkor a szövetkezet feletti hatalom átvételt. A szövetkezeti elnök fia, Péter és Marika, a párttitkár üzengettek egymásnak, melyik fogja a másikat ,,kicsinálni".

1980 karácsonya és szilvesztere között is dolgoznom kellett, mert a párttitkárok bejártak inni a pártirodába, miközben vezettem állandóan a jegyzőkönyveket, s tettem át gépbe, intéztem a hivatalos ügyeket, be kellett szereznem a konyakot is a kávéval együtt. Éppen leltároztak a Ktsz-ben, volt férjemet behívták a vasalóterembe. Már kinevezték csoportvezetőnek, mert elvégezte Miskolcon végig mulatva, eladósodva a pártiskolát. Egy napra elvittem a gyerekeket az összevont óvodába. Délben jött az óvónő, ne ijedjek meg, de a nagyobbik gyereket viszi a mentő Miskolcra a kórházba, mert leforrázták több, mint száz fokos gulyáslevessel. Éppen jött a volt férjem, ő ment a mentővel a kórházba, nekem ott kellett maradnom a fontos megbizatásomat végezni, utána mentem a kicsiért az óvodába. - Bettiért nem megyünk? - kérdezte a kicsi, s nekem könnybe lábadt a szemem.
Táppénzre kellett mennem, amire Marika, a párttitkár úgy reagált, hogy azt mondta nekem, vegyem tudomásul, hogy a munkahely az első és utána jön a többi. Kétnaponta kötözésre hordtam a gyereket hazahozatala után két hónapig. Harmadfokú égést szenvedett, örökre megjelölték az óvodában, vadhús nőtt ki az égés helyén, melyet leműttettem később, de a hatalmas folt ott maradt, még egy szépségműtétbe a gyerek nem egyezett bele.
Átcserélt Marika egy gátlástalan természetű velem gyorsíróba járó idősebb asszonnyal, neki is Marika volt a neve. A rendész barátja ekkor azt mondta: - Éppen ideje, hogy Marika is emelkedjen! Hatalmas fizetésekkel mentek el jóval később nyugdíjba, mert miután a szövetkezet elnöke elhunyt, a párttitkárnőt kinevezték elnöknek, ekkor a pártbizottság végleg átvette a hatalmat, győzött.

Az üzemfenntartási osztályra helyeztek Sándor, Budapestről leköltözött főmérnök úr kezei alá ügyintézőnek. Az első fél évem nehezen telt. Mondták, nézegessem a dossziékat, de nekem semmit sem mondtak a gépszerződések, megrendelések, beruházások, levelek.
Sándor megírta a levelet a hátam mögött Marikának, a párttitkárból lett elnöknek, hogy kéri a kicserélésemet. Megtaláltam véletlenül a dossziéban, s úgy éreztem, hogy én egy élettelen tárgy vagyok, akit bárkire át lehet cserélni bármikor. A mérnök nem értett semmihez, piszkos ügyekbe bonyolódott. Ha kért tőlem iratot, elvitte magával, s eltűnt, majd számon kérte rajtam, amikor nem találtam. Felmentem a szintén jellemtelennek látszó főkönyvelőhöz, elmondtam neki, azt válaszolta, hogy írassam alá vele, átvette az iratokat, hogy tudjam bizonyítani. Munkatársaim szinte alig dolgoztak, rám hárult az összes munka. Körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy mindent tisztán átlássak, s kezemben tartsam az összes beruházást, a könyvelést, számvitelt, s minden karbantartó csoport irányítását, de addigra Sándornak mennie kellett, mert tűz ütött ki a raktárban, s nem adott ki előtte hegesztési engedélyt, vagyis őt tették meg felelőssé a hegesztést végzővel együtt.
Levele miatt, melyben átcserélésemet kértem, soha többé nem kaptam fizetésemelést, hiába végeztem három ember munkáját végig, amíg ott dolgoztam, amire a későbbi sánta vezető azt mondta, hagytam, hogy kihasználjanak.

Sokat nevettünk Sándoron, amikor leveleket fogalmazott munkaidő után, s összeírta nekem a többoldalnyi elintéznivalót, mert munkaidőben mindig eltűnt, a sánta lábú üzemvezetővé tett felettese miatt valószínűleg, aki állandóan számon kérni akarta, de egyébként is László egy gátlástalan, rossz természet volt, nem véletlenül lett Marika után ő a szövetkezet elnöke. Taposott, lehordott eligazításon mindenkit üvöltve a sárga földig. A sánták karmikus szülöttek, s mint minden külsőben is megnyilvánuló beteg, lelki terhét másokra vetette.
Később ugyanígy bánt Jánossal, akit Sándor javasolt két diplomával a helyére, akit én tanítottam be a főmérnöki munkára. János minden nap tűzpirosan jött ki az eligazításról. Nem bírta a diplomatikusságot, az intelligenciát a sánta vezető elviselni, megalázta a nálánál különbeket.
János már hiába javasolt fizetésemelésre, csak a pénzügyi osztály vezetőjének felesége kaphatott, aki naponta két-három fogyóeszköz változást könyvelt le, egész nap a tükörben nézegette magát, beszélgetett, szórakozott.
Ott volt az alkoholista energetikus is velem egy irodában, akinek a munkáját első pillanattól én végeztem, mert állandóan másnapos volt. A sánta bérszámfejtőben dolgozó anyja miatt vették fel a Miskolcról hazaköltöző fiatalembert, Gábort.
Odakerült a lecsúszott műszerésznek nevezett István, kiemelték a műszerészek közül.

Jókat derültünk eltávozása előtt a főmérnökön, Sándoron.
Leveleit úgy írta, hogy az idegen szavak szótárából kereste ki a magyar szavaknak megfelelő idegen hangzású szavakat, dicsekedett tudásával.
Amikor olyan embert hallok beszélni, aki hangzatosan használja a számomra ismeretlen szavakat, melyeknek megvannak a magyar megfelelőik mindenki számára közérthetően, mindig Sándor jut az eszembe róla. Nekem ez butaság, a buta emberek kérkedését jelenti, hogy magasabbrendűbbnek látszódjanak.

Ekkor derült ki, hogy Sándor minden munkálkodása csalás volt, mert éveken keresztül leveleit úgy írta alá, hogy főmérnöknek adta ki magát. Csak technikumi végzettsége volt.

János hiába próbált segíteni, hiába tett meg mindent az érdekemben, mint nemcsak két diplomás, hanem műveltségével kitűnő ember, akivel mindenben egyetértettem, semmit sem tudott tenni elismerésem érdekében. Egyetlen emlékem maradt abból az időből, amikor a jellemtelen, a törvető, az irigy, a rosszindulatú, a hazug, a képmutató, a gátlástalan, a megalázó felemelkedett pozícióban és hatalomban. Jánost én próbáltam védeni a sánta üzemvezetőtől, finoman megmondtam a véleményemet Lászlónak, hogy megalázza a nálánál különbet, de ez csak olaj volt a tűzre, elértem, hogy felhívjam magamra a figyelmet, amolyan különös fajtaként tekintett rám, akit még nem ismert, de beteg lelkével meg akar kaparintani. Felkért, legyek a titkárnője, de elutasítottam munkahely változtatásra hivatkozva, mert az elnöknő nem egyezett bele jogi egyetemen történő továbbtanulásomhoz. Miután visszautasítottam, behivatta munkatársnőmet, aki fogyóeszköz nyilvántartóként nem végzett szinte semmilyen munkát, majd kitárgyaltak ketten. Ők ketten régen egy szalagban dolgoztak, Erzsikét onnan emelte ki a férje irodába.
Kijött Lászlótól munkatársnőm, majd közölte velem: - Jobban jársz, ha eltirhulsz innen minél hamarabb!

2012. november 21.
 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Az utolsó idők
  2012-11-20 18:50:55, kedd
 
  Kohut Katalin: Az utolsó idők

Az utolsó időket hullámzó lelkiállapotban élem. Hol felülkerekedem fájdalmaimon rövidke időre, néha napokra is, ilyenkor ugyanolyan vagyok, mint régen, segítőkész és kedves mindenkivel. Néha elég egy jellemtelenség, s napokra kiüt egy jól irányzott ütéssel, mely eltalál egy tüskét, vagy egy rég berozsdásodott szöget testemen, vagy szívemen. Emlékek halmazai, melyeket feldolgozni képtelenség és értelme sincs, hiszen a legtöbb úgy ért, mint égből a villámcsapás, óvatlanul, semmiről sem tudóan, védekezésre képtelen állapotban.
Ma is ember csömöröm van. Elég volt az, hogy az egyik pletykába kevert, a másik rám akarta kényszeríteni erőszakos természetével azt, ami ellenkezik igazságérzetemmel, s már lemerülök, elvész az akaraterőm, ami az egyetlen életerőként munkál bennem. Nincs energia utánpótlásom, az emberek ereje a szívéből áradó szeretetben gyökeredzik.
Már nem tudok tűrni, mint egykor régen oktalanul bámulva a közönségest, hagyni, hogy megalázzon. Nem akarok robbanni miattuk, mert ha nagyfeszültségbe kerülök, rázkódik minden idegszálam. Megszámoltam tegnapelőtt, az utóbbi öt évvel kezdődő betegségek sorozatában hányféle karmikus bajt kaptam. Hatalmas bűneim lehetnek, ha ezt mind megérdemeltem!
Csak emlékezem a szépség harmóniájára, mely kívül-belül megnyilvánult. Mennyien irigykedtek rám! De a legnagyobb ellenségeskedést az emberséggel, a másoknak való tiszteletadással szereztem. Nagyon sok irigy, rosszindulatú él ebben a kis országban, s még a számomra eddig ismeretlen kárörvendőkről nem is beszéltem. Ezek a vallásosoknál még nem halálos bűnök, de én már egy szívet sértő szót is régen oda soroltam be, mert a szavakkal ölni lehet, meg lehet alázni, el lehet venni az emberi tartást, hiszen ez a szándékuk a szavak elindítóinak is.

Hogy is lehetne letenni ezt a megrontott testet és örökre eltávozni innen? Ilyenkor elgondolom, mivel lehetne véget vetni életemnek, hogy ne kerüljek kórházba, biztosan meghaljak, nekem az jelentené a szabadulást börtönömből.
De nem, a halál elfut tőlem, innen tudom, hogy a börtönőrök nem a halált sürgetik, csak betegségeim számát növelik, a tönkremenésben, csúfságban, a deformációban gyönyörködnek.

Minden iszonyatot megkaptam, akadályok tornyosultak minden célom, szándékom, pályám elé, s ezek nem hatalmas kövek, hanem ismeretlen eredetű óriási hatalommal bíró erők, melyek életemet végigkísérték.
Meg lehet birkózni az árral, a széllel, a tűzzel, a vadállatokkal, de van, ami ellen nincs védelem, mert lehetetlen önvédelmet folytatni az ellen, ami ismeretlen, nem látom, csak érzem állandó jelenlétét, óriási fullasztó, tűzben járó erejét.

Egyesek sajnálnak, már ezt is elértem, de a sajnálkozásuk olyan érzéssel párosul, hogy szegény bűnös lélek, megérdemelte ezt a szenvedő sorsot, neki ezt osztották, biztosan előző karmikus életében sok rosszat követett el mások ellen.

Még megfázva sem voltam sohasem, egészségem tökéletes volt. Egy kávét sem ittam meg soha, a tiszta oxigéndús levegő volt az éltetőm és a kristálytiszta forrásvíz. Erre szívesen emlékszem, tudom, milyen tisztán élni az életet.

Már mindegy! - legyintek, s várom, hogy a halál megtaláljon, magához vegye testemet, de nem tart igényt rá, neki sem kellek, különben sincs még vége a szenvedés sorozatomnak, még szörnyűséges rémségként is közlekednem kell majd mindenki szeme láttára. Nem akarok öreg lenni. Az öregség áldás a családnak, nagymamák, kik segítenek az unokáknak, kiknél összegyűlnek hétvégente, várják a családot finom házi süteménnyel. Nekem nincs pénzem vendéglátásra, csak a legolcsóbbakra, még az unokáim is lenéznek, mint általában mindenki. Ezt az alárendeltséget hoztam anyámtól születésem óta, minket nem szabad volt szeretnie, míg a karmikus népek a legnagyobb szeretetben nőttek fel. Fordított világot éltünk, az emberi szív szenvedett, a lelki betegek csodálatos életet éltek.

Néha erőt vesz rajtam a türelmetlenség, győzedelmeskedik fölöttem a beteg ember életuntsága, lemondása, pesszimizmusa. Álmaim szertefoszlott apró virágmagokként hulltak szét a világmindenségben, talán fészket raknak majd valakik gondolataiban, talán megfogan belőle egyszer egy hozzám hasonló kisleány, aki elkápráztatja énekével, kedvességével majd a hazáját, akinek örülni fognak, büszkék lesznek rá, s óvják majd, mint a szemük fényét.

Mikor megcsömörlök az emberektől, nem kívánok velük egy közösségben, társaságban lenni. Nincs olyan érzése az embereknek, amelyet ne éreztem volna, nincs olyan gondolat, melyet ne gondoltam volna, nincs olyan tett, melyet ne ismernék, s minden megnyilvánulásuk leplezi előttem önmagát. Talán ezt nevezik tapasztalatnak, melyet a szeretetben eltöltött egészséges öregkor végén éreznek az emberek, amikor előszedik a fényképeket, előjönnek a régmúlt emlékei. Ilyenkor már távozni készülnek. Én így készülök naponta, de minden reggel szembe kell néznem a valósággal, hogy ezt a napot is végig kell szenvednem, piti ügyek miatt bosszankodnom, végzem monoton házi munkámat, mely már nyolc esztendeje egyáltalán nem érdekel. Most már csak szükséges rossznak könyvelem el én, aki addig nem feküdtem le soha, míg minden rendben nem volt a házban, képes voltam késő éjszakáig fenn maradni, annyira ügyeltem a patyolat rendre, tisztaságra. Nagyon ritkán tudok megvenni egy-egy drága tisztítószert. A napi monotonság, a garasoskodás hozzátartozik adott életemhez.

Tizennégy esztendeig tartott életben a remény, a csodavárás, ma már csak a halálom idejét sürgetem, ha hallja, jöjjön el, szabadítson meg a további betegségtől.

Igazság szerint az Internet tart életben, ez adja az erőt ahhoz, hogy érdemes felkelnem, várnak rám, fontos vagyok valahol valakinek, aki még nem ismer.
Kezdetben minden jól megy, amíg meg nem ismerjük egymást, míg el nem árulom, hogy beteg lettem. Ez a szó egyenlő a cserbenhagyásos baleset esetével, néha ott maradnak, de csak jelképesen, éreztetve fensőbbrendűségüket az egészség és jólét képviselői. Már nem álmodom a szerelemről, nem várok arra, hogy bekopog az ajtómon. Azelőtt sem tettem, mert a válásom után Mici mackós önbizalomhiányom lett, de a külső megjelenésem mindezt leplezte, meg a tartásom, aminek maradványaiból csemegézem.
Más dolgom nincs, mint nyomot hagyni magam után, de nem olyat, amilyet a repülő hagy az égen és eloszlik a felhők fölött pár perc múlva. Nekem ez maradt, az igazság elbeszélése. Már nem tudok szépen mesélni, nem színezek történeteket, nem gyönyörködöm a harmonikus szavakban csak időnként, amikor mástól olvasom őket. Rájuk csodálkozom, s tudom, mit jelent boldogként élni a világban. Fiatalabb koromban ilyenkor könnybe lábadt a szemem és magamban kérdeztem: nekik jár, nekem miért nem?

Vonszolom egyre nehezebben gyalázatossá tett testemet, már senki sem ismer fel, s akik most léptek be életembe nem véletlenül, azoknak én egy olyan személy vagyok, aki elhanyagolja a sportolást, aki már nem jár kosztümökben, elegánsan a boltba is, aki nem tipeg tűsarkú cipőben, vagyis elhagyja magát. Nemrég Icus, a klubvezető beállított a tükör elé, nézzem meg magam, hogy szép arcom van. Nem érti, hogy ez nem én vagyok, ez egy meghízott arc felpuffadt testtel, mely óriási fájdalommal járó szenvedés reggeltől addig, míg el nem alszom. Ha nem veszem be a nyugtatómat, hatalmasra duzzadok. Furcsa betegségem ez is, hogy erőszakkal kell nyugtatót bevennem, különben megdagadok.
Van, amit leírni sem lehet, magamban titkon gondolok rá, amikor mások szemrehányását hallgatom, még a saját lányomét is: - Egyik sem halálos betegség, csak elhagyod magadat! Nem is tudom, melyik a rosszabb, fájdalmasabb, ülni, vagy feküdni összegörnyedve, melleimet féltőn óvó kezekkel.

Az EKG vonal cikk-cakkban mutatkozik, mérni lehet, van még megbénult szívemben valahol nagyon mélyen élet, a hullámzás az óceánra emlékeztet, melyet soha nem állt módomban megpillantani, hallgatni a mélység erejének nyugtató zúgását. Kőbe zárt világban élek elevenen befalazva, tégladarabokkal körberakva, magas erők állják el utamat, kitörni belőle lehetetlenség. Ma is él még magos Déva vára legendája, mindig ismétli magát a történelem, nem akar elszakadni a múlttól a jelen.

2012. november 20.
 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Hontalan
  2012-11-20 16:38:32, kedd
 
  Hontalan

Otthonomat a család jelentette,
fél szeretetet apa éreztette,
s ahol az otthon, ott van a haza,
szükséges az igaz embernek a szava.

Ahol nincs igazság, nem lehet béke,
törvénytelenségnek csak gazság a vége,
a haza védelmét soha nem élveztem,
gondoskodó kezét eddig sem éreztem.

A betegség arat, fáj az ember halál,
siralom-ház haza engem meg nem talál,
hontalanként éltem egyetlen életem,
melyik ország fogad be a gyász-ünnepen?

Egyetlen országot a mennyben igérik,
de csak annak, aki a lélekben bízik,
nekem otthonom régen összetört álom,
sokszor megtaláltam, mára csupán lom.

Hagytak elveszni, rám senki sem nézett,
vagy tán túl sok akadt, aki megigézett?
Nincsen hazám, nem volt soha, hol keressem?
Néha szépet álmodom, talán ott meglelem.

Könnyeimet jelenti ez az ország nekem,
óceánt is megtelít, mennyit sírt a szemem,
titokban, hogy ne lássa senki az arcomat,
búskomorságban éltem le fiatalságomat.

A hontalannak nincsen országa, nemzete,
nincsen népe, faja, nincsen reménysége,
csak egyetlen útja van, halál rég a neve,
reménysége élteti és a csoda-hite.

Nem éltem én soha gazul, hazugságban,
mégis árva lettem széles e világban,
összetörten állok, nézem tükörképem,
mindent elvettek már, oda a szépségem.

A szív, mely játszott, zenét ünnepelt
nem dalol többé, nem ád több éneket,
pedig szívből szól a tiszta hang,
de nem neki kong a déli harang.

Volt egyszer egy világ, rég elmenekült,
másvilágba, aranyországba került
minden tiszta lénye ennek az országnak,
nem volt oly' idő, mikor élni hagytak

igaz embert, ósöket, bármely nemzetet,
hatalmasságok törik fel a kérges kezet,
itt csak megalázzák a szorgalmat, becsületet,
ráteszik az emberre a Krisztus-feszületet.

Szíve tövises, sok sebből vérzik,
lábait, kezeit szegezik, s kivégzik.
Kinek nem volt hite, ezt nem érthette,
vasrácsos börtönök karmája hogy lelte,

hogyan élhette meg a végzetes éltet,
miért ismerte meg a betegséget?
Tanácsadók vannak, nekik van hazájuk,
Teremtőjük népe vigyáz itt reájuk.

Haza csak ott van, ahol a szabadság,
jog és paragrafus, írott szó a vadság,
ki a törvényt magában nem leli,
az nem ember, csak örömét éli.

2012. november 19.



 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Nősülő málinkó
  2012-11-17 13:42:40, szombat
 
  Kohut Katalin: Nősülő málinkó

Gyors volt az aranymálinkó,
Afrikából hazajött,
nősülne a huncut bíró,
verekedős kedve nőtt.

Meglátott egy nőstény rigót,
vetekedett lázasan,
természete olyan bigott,
egyszer élhet házasan.

Meg is lelte, szép az új nej,
fűből fészket is rakott,
csüngött kosárként a lakhely,
tojásokra vigyázott.

Kis madarak ki is keltek,
gyümölcs és pondró evők,
gondoskodtak róluk kertek,
rettegtek a kártevők.

Próbálgatták szárnyaikat
a kis rigó-fiókák,
hangjuk szállt a lombok alatt,
útra kész lett a család.

Megérkezett az ősz lassan,
vándorok elindultak,
meleg várja Afrikában
észrevétlen madarat.


2012, november 17.
 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Egy lobbanás az életünk
  2012-11-14 10:02:32, szerda
 
  Kohut Katalin: Egy lobbanás az életünk

Nemzedékről nemzedékre
emlékezünk a hősökre,
mi voltunk itt a túlélők,
a múltunkat felépítők.

Letűnt idők történelme
Mint gyertyaláng ellobban,
Megbomlott a világ rendje,
Káoszban utazunk a hóban.

Vitte a vándor nyarunkat,
A hóesés sziszegő láng,
Kitörölték a múltunkat,
Égig ér az utolsó tánc.

A zenészeknek a pokla
Ember-világot érintett,
Zsoldos fúvósok diadala
Fogukra szél nem legyintett.

Illés szekerén biztonság,
Hattyúdalként dalolnak,
Végtelen lett a szabadság,
Emberek nekik csápolnak.

Új jövőként gyermekhangok
Szállnak messze fel az égbe,
Végítélet pokol harcok
Nem vonulnak menedékbe.

Harsona szól, trombita zsold,
S téglás itt minden túlélő,
Némán néz a kiárult Hold,
Jég, s kőkorszaké az idő.

2012. november 14.
 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Hol a megmentő?
  2012-11-14 09:02:34, szerda
 
  Hol a megmentő?

Képzelet-tóra utazom.
Vízből áll az egész világ,
Meglelem kívánság-hajóm,
Hiába éget engem láng.

Csillag-kapuk átvezetnek
Robotokat, égi népet,
Halál-hidegségtől félek,
Űrhajójuktól a kíséret.

A víz nem képes oltani
A lángban járó médiát,
Sátán kénkőves seregi
Tűzben járnak, égetni vágy.

A parabrutális, s bestia
Fénye, ha egyszer átölel,
Csak búcsúzom, mondom szia,
Terelgetnek paratesttel.

Sípszóra gyűlnek látatlanban,
Eljárnak házat és tetőt,
Libasorban lépnek hóban
Az embereket temetők.

A csillagok háborúja
Feltámadt rég, s játszották,
Hörög Starver égi hangja,
A technikát is elhozták.

A jó mindig rossz kézben van,
Így van ez több évezrede,
És elektromos autóban
Világ ellenesek népe.

Fertelmeseké a jövő,
Fajtalankodók hada
Kísért régen az új Idő,
Pók termékenység java.

Zöld Medeia rég horror itt,
Már kidobta zöld köntösét,
Csak mossa Ágnes szennyesit,
A borzalom lepedőjét.

Minden szerep egy más élet,
Míg ünnepelnek a túlélők,
Senki sem érti, hogy lehet,
Felfogás kevés, rettentők.

Emberhez méltó sorsukat,
Végzetüket hosszabbítják,
Emberre tett karmájukat
Holtodiglan el-elhúzzák.

Béke lángja ég kezemben,
Megdagadtak az ujjaim,
Kívánságom és szerelmem
Nem mutatják meg útjaim.

Víz és tűz ha találkozik,
Kioltja a lángot talán,
A megmentő hol lakozik,
Nem tudhatom, vár e reám.

2012. november 14.




 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Választ várok
  2012-11-13 23:16:22, kedd
 
  Választ várok

Ki mondja meg, miért élek,
miért lettem, milyen célból?
Választ talán tudom, s félek,
eltértem rég a sorsomtól.

Minden esti nyugalomban
megvizsgálom szívem tettét,
bármikor ha a vég robban,
elszámolni kész lehetnék.

Ha bűn az ábránd és remény,
várni egész életen át,
akkor mindig vétkezem én,
érzem a terheknek súlyát.

Valakitől választ várok,
Az Akik az égben járnak,
csontvázra épült hús vagyok,
talán válaszra méltatnak.

2012. november 13.
 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
2012.10 2012. November 2012.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 29 db bejegyzés
e év: 229 db bejegyzés
Összes: 7228 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 223
  • e Hét: 494
  • e Hónap: 3336
  • e Év: 42337
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.