|
2010-02-04 17:35:38, csütörtök
|
| |
| |
|
|
| |
Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966
Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató
Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."
Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)
...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).
Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.
Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.
Tihenharmadik fejezet Visszatérés Egyiptomból
Egy nyugalomba vonult alexandriai iskolamester, aki néha egénybe vette József szolgálatait, megkedvelte Jézust, és önként elvállalta oktatását. Simonnak hívták a magányosan éldegélő tudós öreget. Mint mondotta, egy egész csoport tanítására már nem futja erejéből, de szívesen foglalkozik Jézussal, aki az átlagosnál nagyobb tehetséget árul el. Simon nem Leontopoliszban lakott, hanem a néhány mérföldre fekvő Matarie községben, amely híres volt szép fügefáiról.
József örömmel fogadta az ajánlatot, és elhatározta, hogy műhelyét átrendezi Matariéba, ahol egy kis zsinagóga is volt. Amikor megtudta, hogy Simonnak nemrégiben meghalt a felesége, felajánlotta: lakjon náluk. Így aztán közös fedél alatt éltek, Jézus Simonnal tanult napkeltétől késő délelőttig, a nap többi részét pedig József műhelyében töltötte, csak a hűsítő alkonyatban pihent meg egy órácskára. Simontól három év alatt annyit tanult, amennyit tíz esztendő alatt is csak kevesen sajátítanak el azok közül, akik nyilvános iskolába járnak. Egy nagy létszámú csoportban ugyanis mindig az történik, hogy a buta fiúk visszaélnének azzal a nyájassággal, amely csak a jó magaviseletűekkel szemben helyénvaló. Kénytelen minden tanítványának egyforma figyelmet szentelni és valamennyivel egyforma szigorral bánni,ha el akarja kerülni, hogy féltékenyebb szülők részrehajlással vádolják. De olyan csoportban, amely egyetlen lelkes tanítványból áll, csodával határos eredményeket tud elérni.
Simon igen egyéni módszerrel tanított. Nem mondta például: ,,Ennek a szövegnek ez meg ez a jelentése. Hanem azt mondta: ,,Ezt a szöveget a szadduceusok így meg így értelmezik, viszont a Sammáj rabbi iskolájához tartozó farizeusok szerint ez meg ez az értelme, Hillél rabbi iskolájának követői megint másként magyarázzák, így meg így, az esszénusok pedig azt mondják, hogy..."
Mivel József nem bírta úgy a munkát, mint azelőtt, Jézus egyre többet vállalt magára a műhely gondjaiból. De munka közben mindig ott volt a keze ügyében a Szentírás valamelyik fejezete, hogy tanulmányozza, vagy betűről betűre emlékezetébe vésse. Megbízhatóan dolgozott, és formás munkadarabok kerültek ki a keze alól, csupán a jármok és ekék finomabb hajlatait bízta József színlőgyalujára és ráspolyára, mert az ilyen görbületek szakszerű megmunkálásához csak az a mester ért igazán, aki sok-sok évet töltött el a gyalupad mellett.
Boldog évek voltak ezek Mária számára. Szívesen ott maradt volna egész életére kedves kis házacskában Józseffel, Jézussal, meg Simonnal. Igaz, néha bántotta az a gondolat, hogy József miatta hagyta ott a családját. Valamiképpen módot kellene találnia arra, hogy férje legalább még egyszer viszontláthassa övéit, mielőtt meghal - mondogatta magában. József azonban szemmel láthatóan nem nagyon nélkülözte fiait, és nemegyszer hangoztatta, hogy életének ezek az utolsó évei a legboldogabbak. De Jézus... Jézussal merőben másként áll a dolog. Neki teljesítenie kell királyi küldetését. Ő maga is készül rá. Egy napon elhagyja Egyiptomot, és visszatér Jeruzsálembe, a Városba, amely Mária szemében a világ központja. Jézus csak egyszer volt ott, csecsemőkorában, amikor anyja magával vitte a Templomba, hogy a szerencsés szülés után lerója a szokásos hálaáldozatokat, és akkor megmutatta Annának, Fánuel leányának is.
Egy délután, amikor Jézus nem tartózkodott a közelben, Simon így szólt Máriához:
- Jó gyerek, nagyon jó gyerek a fiad. Szerény, jámbor lelkű, bátor, hallatlanul szorgalmas és értelmes. De van egy súlyos hibája.
- Ugyan, Simon, miféle hiba lehet az? - kérdezte meglepődve Mária. Ő tökéletesnek hitte a fiát.
- Végtelen jószívűsége mindig arrafelé hajtja, ahol lelke a legtöbb sebet kapja.
- És az hiba?
- Tudod-e, hol jár esténként munkája végeztével?
- Jak, mit titkol anyja és apja előtt? - kiáltott fel Mária szorongó aggodalommal.
- Minden este kimegy arra a helyre, amelyet Izrael Szégyenének, vagy másként az Elveszett Lelkek Táborának neveznek.
- Nem tudom elhinni!
Mária már hallott erről a táborról, egy csomó undorítóan mocskos viskóból állott a sivatag szélén. Olyan emberek laktak bennük, akiket a leontopoliszi meg a környékbeli zsidó közösségek kitaszítottak magukból - tolvajok, koldusok, őrültek, elnyűtt prostituáltak, szégyenérzetükből kivetkőzött férfiak és nők. Mindenféle undorító betegségben szenvedtek, varjakkal, patkányokkal, gyíkokkal táplálkoznak, és puszta létezésük is bántó volt, mert ha zsidók buknak el, mélyebbre sülyednek a mocsárba, mint bármely más nép fiai - gondolom azért, mert előzőleg magasabban álltak.
- Pedig úgy van, ahogy mondom. Tegnap este utána mentem.
- De hát mondd, Simon, miért jár oda, arra az iszonyatos helyre?
- Meg akarja győzni az elveszett lelkeket, hogy az Úr irgalma még ott is rájuk találhat. Egyik kezében Szentírás-tekercset tart, a másikban botot. Egy homokbucka tetejéről prédikál nekik, és ők figyelnek rá, ámbár egyedül az Úr a megmondhatója, mit értenek meg a beszédéből. Tegnap este kimerészkedtem oda, hogy meglessem őt. Elbújtam egy faomladék mögött. A rongyos, bűnös tömeg félkört formált körülötte, ő meg felolvasott nekik Jób Könyvéből. Olyan Jézus állt ott, akit eddig nem ismertem. Minden jólelkűsége ellenére nem vigasztalta őket szelíd szavakkal, hanem a Rám-nemzetségből való Elihut idézve, keményen rájuk olvasta, hogy konok és megátalkodott szívűek. Felszólította őket, hogy könnyes bűnbánattal térjenek vissza Teremtőjükhöz, amíg nem késő. Azok hunyorogva pislogtak fel rá, némelyik dühödten, némelyik félelemmel, volt, aki fenyegetéseket morgott, volt, aki istánkáromló szavakkal köpködött, volt, a ki oda sem figyelve alamizsnáért vinnyogott. De mindegyiküket ott tartotta valamilyen erő, amely Jézusból áradt, s amelynek a természetével magam sem vagyok tisztában. Amint prédikált, hirtelen egy őrült ugrott neki, ő azonban a fejére ütött a bottal, mire a mániákus borzalmas üvöltésbe kezdett, és eltántorgott onnan. Jézus könnyezett, de folytatta a prédikálást. Én pedig megnyugodva jöttem el arról a helyről.
- Aggódom érte. Tudom, hogy nincs rá oko, mégis félek, nem tehetek róla.
- Megértem. A fiú még nagyon fiatal ahhoz, hogy ilyen nagy lelki terheket vegyen magára.
- Megmondtad neki, hogy az Elveszett Lelkek Tábora nem neki való hely?
- Ma reggel megmondtam neki, mire azt kérdezte: ,,Vajon a Rám-nemzetségbeli Elihu hibát követett el, amikor odaállt vitatkozni az istenkáromló szavakat kiáltozó, kelevényekkel borított Jóbbal?" ,,Elihu felnőtt ember volt, te pedig gyermek vagy - feleltem. Még azt a kort sem érted el, amikor a Tövény megengedi a fiúgyermeknek, hogy atyja távollégében elmondhassa az előírt imákat, és te arra vállakozol, hogy azoknak a farkasoknak meg hiénáknak prédikálj?" Azt mondta erre: ,,Ha önteltségből vétkeztem, bocsáttassék meg nekem. S hacsak meg nem tiltod, továbbra is végzem a magam elé tűzött feladatot, mivel más leontopoliszizsidó nem hajlandó azt vállani." Nem tilthattam meg neki, hogy eljárjon arra a helyre. Úgy éreztem, szavaiban megérdemelt szemrehányás rejlik. Mert bizony, az Úr bocsássa meg nekem, Izrael Szégyenének prédikálni olyan efladat, amelytől magam is visszaborzadok.
Amikor Jézus tizenkét esztendős volt, József egy reggel, amint felébredt álmából, így szólt:
- Egyszer, Emmauszban, mielőtt elutaztunk Betlehembe, azt álmodta, ohgy egy pap Mózes Második Könyvében kibontott tekercsét tartja elém. Csak annyit olvashattam el: ,,Eredj, térj vissza Egyiptomba..." A többit eltakarta a pap ujja. Most éjjel álmomban ugyanazt a erset láttam, de ezúttal a pap ujja az elejét takarta le, úgyhogy most a folytatást olvashattam el: ,,... mert meghaltak mindazok a férfiak, akik téged halálra kerestek ala." Bizonyos vagyok benne, hoegy hamarosan híreket hallunk.
Néhány nap elteltével valóban megjött a hír. Igaz, nem Arkhelaosz haláláról szólt - az álmok nem mindig pontosak -, hanem arról, hogy Arkhelaoszt a császár letette hivataláról, és Judea Szamariával római császári provincia lett. Arkhelaosz rosszul választott, amikor testvérével megosztozott Heródes királyságán. Judea helyett meg kellett volna elégednie azzal a résszel, amelyet Philipposznak adott: a Jordánon túli terület északi részével. Philipposznak ott nem kellett olyan bonyolult politikai problémákkal viaskodnia, mint Arkhelaosznak Judeában. Judeát ugyanis évente háromszor idegenből jött zarándokok hadai lepték el, köztük szilaj és büszke edomiták meg lobbanékony természetű peraeai és galileai törzsek fiai, akik kést rejtegettek köntösük ujjaiban. Ezekben a napokban egész Judea megtelt nyugtalansággal, és olyan lett, akár egy fortyogó fazék. Philipposz tetrarkhiájában viszont a görögök és szírek száma jóval meghaladta a zsidókét, és Philipposz meg azt is megengedhette magának, hogy saját arcképével díszített aprópénzt veressen.
Arkhelaosz számára minden balul ütött ki már kezdettől fogva: először zavargások törtek ki húsvétkor Jeruzsálemben, azután megmérgezték szamáriai származású anyját, majd, mialatt Rómába igyekezett megvásárolni a vezető szenátoroknak, császári titkároknak és Lívia udvarhölgyeinek jóindulatát, s a legnagyobb alázatossággal próbálta megnyerni a császárné támogatását, lázadás robbant ki az egész országban. A zendüléseket közvetlenül az a h ír váltotta ki, hogy a főtörvényszék üres kézzel tért haza Rómából - javaslatukat Augustus elutasította. Varus előre látta, hogy bajok lesznek, ezért Antiochiából hadsereget irányított Judeába. Sajnos, a sereg parancsnoka olyan erőszakos módszerekkel akarta megfélemlíteni a polgári lakosságot, amelyek más, közvetlenül római kormányzás alatt álló provinciákban megengedettek voltak: kifosztotta a középületeket, s pár hét leforgása alatt hatalmas értékeket halmozott össze, Pünkösdkor, amelyet ötven nappal húsvét után ünnepelnek, teljesen váratlanul három nagy fegyveres csoport támadta meg a jeruzsálemi római helyőrséget. Ezek a fegyveresek, akik a provinciákból jött zarándokokból toborozódtak, körülzárták a rómaiak által megszállt Fázael-erődöt, amely a Heródes-palotához tartozott. Jeruzsálem lakói közül csak kevesen vettek részt a felkelésben, mivel nekik több okuk volt a megtorlástól félni, mint a zarándokoknak. A római katonák azonban nem tettek különbséget fővárosi meg provinciabeli zsidók között, és valaháhányszor ki-kitörtek az erődből, igen sok ártatlan embert megöltek. A Templom kincstárából is óriási összeget zsákmányoltak - ezer tálantumot vagy még többet -, és ez csak olaj volt a tűzre, mert a felkelők úgy vélekedtek, hogy a rómaiak magát Jehovát rabolták meg. Azok a dúsan aranyozott, gyönyörű fedett árkádok, amelyek a templom külső pitvarait ölelték körül, porig égtek, és igen sok zsidó a lángok martaléka lett.
Heródes egykori magánhadserege átállt a rómaiakhoz. Háromezren a királyi palotába vették be magukat, megosztva ezzel a felkelők erőit, úgyhogy mind a rómaiak, mind a heródiánusok ki tudtak tartani, amíg megérkezett Varus Antiochiából két reguláris osztaggal és nagy látszámú segédcsapatokkal. Útközben két lázadást fojtott el: az egyiket a galileai Szepphoriszban - a várost a harcok során lerombolták -, a másikat a Jeruzsálemtől nyugatra húzódó judeai dombvidéken. Mire Varus előőrsei elérték a fővárost, a judeai felkelők tábort bontottak és elmenekültek. A rómaiak üldözőbe vették őket, és sokat elfogtak közülük. Varus mintegy kétezer foglyot keresztre feszíttetett. Csapatai, amelyeknek túlnyomó többsége bérütoszi szírekből és görögökből, valamint a keleti sivatagban lakó arabokból állott, rendkívül barbár módon és fegyelmezetlenül viselkedtek, tucatszámra perzselték fel és rabolták ki a falvakat, tanyákat. Varust utálattal töltötte el a csürhe népség, s mihely lehetett, feloszlatta ezeket az irreguláris alakulatokat.
Amikor Akrhelaosz visszatért ethnarkhiájába, valóságos káoszt talált ott. A római katonák nemcsak a templomi kincstárt rabolták ki, hanem Heródes több kincstárát is - Heródes ugyanis hatalmas vagyonát ládákba csomagoltatta és különböző erődjeiben őriztette. Ami pénz megmaradt, abból Arkhelaosz kifizette a hagyatékot Augustusnak, Líiának, Salóménak meg a többi örökösnek. Neki jóformán semmi sem maradt. Ráadásul palotái részben romokban hevertek, részben megrongálódtak, magánhadserege fellázadt, féltestvérével, Antipasszal ellenséges viszonyba került, a zsidók gyűlölték., Judeában majdnem minden hegyi falut haramiák tartottak megszállva, s a banditák némelyike jelentős erőkkel rendelkezett. A legtöbb zavart egy Simon nevű, Jordánon túli zsidó okozta, Heródes egykori helyőrségének tagja, aki merészségében odáig ment, hogy a zsidók királyának koronáztatta magát. Pár hónapig tartotta magát, míg végül egy portyázó római lovassági alakulat katonái rajtaütöttek, és megölték. Egy Anthongész nevű zsidó pásztor, aki a Makkabeusok szűkebb hazájának, Modeinnak a közelében lakott, szintén királlyá koronáztatta magát. Anthrongész még Simonnál is veszedelmesebb volt, mivel Messiásnak, Dávid Fiának adta ki magát. Nem lehetett rábizonyítani, hogy nem Dávid nemzetségéből való, mert a betlehemi vérfürdő idején Arkhelaosz a vendégfogadó udvarán máglyát rakatott a Dávid-ház lajtstromaiból meg egyéb okmányaiból, amelyet a családfők vittek magukkal. Ezt persze most már nagyon sajnálta. Athrongész meg a fivérei három vagy négy évig teljesen hatalmukban tartották a Jeruzsálemtől nyugatra elterülő dombvidék nagy részét, vámot szedtek minden keresztül szállított áruból, és leöldösték az idegeneket. Több alkalommal sikeres csatározást folytattak a rómaiakkal, és ha jámbor, művelt emberek lettek volna, talán az egész népet egyesíthették volna zászlaik alatt, miként az valamikor a négy Makkabeus-fivérnek sikerült. De csak közönséges rablók voltak, és Arkhelaoszt nem annyira vallási, mint inkább katonai jellegű probléma elé állították.
Arkhelaosz helyzetén csupán két körülmény könnyített: a szamaritánusok mindvégig nyugton maradtak, és Augustus a Heródestől örökölt hatalmas kincs tememes részét nagylelkűen neki ajándékozta, a többit Antiposz és Philipposz tartotta kapta. Katonai igazgatás alá helyezte egész Judeát, és ily módon több mint kilenc évig úgy-ahogy fenn tudta tartani uralmát. Akkor azonban elkövette azt az oktalanságot, hogy ujjat húzott a főtörvényszékkel. A főtörvényszék ugyanis jóváhagyta a templomőrség parancsnokának utasítását, amely szerint Arkhelaoszt nem szabad beengedni a Templomba, mivel feleségül vette fivére, Alexandrosz özvegyét, Glaphürát, s ezáltal rituális értelemben tisztátalanná vált. Ez a házasság a levirátus-törvény alapján kötelessége lett volna, ha Alexandrosz gyermektelenül halt volna meg. Csakhogy Glaphüra gyermekeket szült neki, miáltal az új házasság vérfertőzésnek minősült. Arkhelaosz nem volt hajlandó elválni, s ennek meglepő hatása lett: a zsidók meg a szamaritánusok átmenetileg összefogtak ellene. Közös küldöttséget menesztettek Rómába, és éppen e követség megjelenése adta az ösztönzést Augustusnak, hogy Arkhelaoszt száműzze. Megfogadta Lívia intelmét: ha a zsidók meg a szamaritánusok ugyanazt akarják, akkor a zsidókérdéssel már nagy bajok vannak.
Arkhelaoszt a császár a galileai Viennába száműzte. József azonban még ekkor sem tartotta biztonságosnak a Judeába való visszatérést. Menekültektől megtudta, hogy emmanuszi bortoka egy rablóbanda tanyája lett, és a rómaiak amikor kifüstölték onnan a zsiványokat, porig égették az épületeket,kivágták a gyümölcsfákat, kiirtották a szőlőtőkéket, összetörték a ciszternákat, betemették a kutakat. József azt remélte, hogy két fiának sikerült elmenekülnie, valószínűleg Galileába mentek, másik két testvérükhöz. Úgy gondolta, hogy valamennyit együtt találja egységben, egészségben a galileiai Kánában, ahol a családi fűrésztelep volt.
Simont is hívta, hogy tartson velük Galileába, ő azonban sajnálkozva elhárította a szíves ajánlatot: túlságosan öreg már ahhoz, meg aztán - ahogy mondani szokás -új bor nem való öreg tömlőcbe.
- Nélkületek nagyon magányos leszek, drága barátaim. De majd elmegyek a Holt-tenger mellé, Kallirrhoéba, az esszénusok közé, vezetőjük régi ismerősöm. Tagja leszek annak az istenfélő gyülekezetnek, ott barátokra lelek, akik majd lezárják a szemem, ha meghalok.
József előnyösen eladta műhelyét, és a család elbúcsúzott a barátoktól, szomszédoktól. Amikor Jézus utoljára végigjárta a községet, hogy behajtsa szerény összegű követeléseiket, és kifizesse ugyancsak szerény tartozásaikat, minden háznál ugyanazt mondták neki:
- Talán még találkozunk. Aki egyszer ivott a Nílus vizéből, visszavágyik...
Valóban. Egyiptom olyan királynőhöz hasonlított, akinek szépsége mindenkit lenyűgöz. A pusztában vándorló izraeliek is epekedve gondoltak vissza a viruló kertekre, ahol oly pompás póréhagyma, uborka, fokhagyma terem, és közben megfeledkeznek arról, hogy az egyiptomi munkafelügyelők milyen kegyetlenül sanyargatták őket.
Bárkán utaztak Alexandriáig, onnan postagályán akarták folytatni útjukat. A gálya egy hét múlva indult Türoszba, és útba ejtett minden közbeeső tengeri kikötőt, hogy lerakja az oda irányított postaküldeményeket. József úgy vélekedett, hogy a tengeri utazás nem lesz annyira fárasztó, emellett nem kerül többe, mint ha szárazföldön utaznának, és így magukkal vihetik a szerszámokat, ruhaneműket, könyveket, háztartási eszközöket, amelyeket igazán kár lenne elkótyavetyélni. Azonkívül célszerűnek tartotta, ha nem mind judeai menekült, hanem mint egyiptomi zsidó bevándorló lép Antiposz fejedelemségének területére. Mindenesetre bátor elhatározás volt, mivel a zsidók, akárcsak az egyiptomiak, ösztönösen rettegtek a tengertől. A legtöbben inkább vállalkoznak ötszáz mérföldes útra homokviharban vagy őserdőn keresztül, mint hogy ötven mérföldet hajózzanak, akármilyen derült is az idő. A tengert örök ellenségnek tekintik, és a hajózást szinte a legmegvetettebb foglalkozásnak tartják. Ennek azonban az az oka, hogy a zsidók a Nagy Istennő erotikus alakjával, Ráhábbal, a Szajhával társítják gondolatban a tengert - Ráháb viszont nem más, mint Ioppéban, Bérütoszban, Askalonban tisztelt Halfarkú Aphrodité.
De Jézus számára a tenger, amelyet akkor látott életében először, gyönyörű élmény volt. Jobban lenyűgözte, mint Alexandria valamennyi csodája. Pedig abban az időben Róma után Alexandria volt a világ legelső városa. Jézus megtekintette a kikötőket, a Királyi Könyvtárat, a filozófusok oszlopcsarnokat, figyelte a hippodronból kiözönlő roppant tömeget, amely tüstént vad verekedésbe kezdett - a kékpártiak és a zöldpártiak követtek meg bunkósbottal támadtak egymásra. Véletlenül összeakadtak Józsefnek egy régi üzletfelével, s az kieszközölte, hogy Jézus felmehessen a Pharosz szigetén épült világítótoronyba. Még látható volt benne Ktészibiosz híres találmánya, bár már nem használták. A torony felső részében megcsodálta azt az optikai eszközt, amely lehetővé tette, hogy a figyelők már húsz mérföld távolságról is pontosan láthassák a hajókat. Mindez valóban csodálatos és nagyszerű volt. De a tenger, a sós víz maga, a napnyugta a vizek fölött, amelyről úgy vélte, fenségesebb színekben pompázik, mint a sivatagi naplemente, a hirtelen támadó parti szél, amikor kigyúlnak a csillagok, a nyugati égbolton tündöklő Vénusz planéta - mindez rendkívüli módon felbolygatta a lelkét.
A szél feléjük sodorta a város zaját, fehér taréjú hullámok fodroztak a zátonyok körül, az égbolt ragyogása elenyészett, majd a vizekből lassan kiemelkedett a Hold. Jézus halkan idézte azt a zsoltárt, amelyben Dávid magasztalja Istent,a miért megteremtette a végtelen tengert - amelynek mélyében a halak sokasága él, felszínén pedig büszke hajók és bálnák úszkálnak. Kinyújtotta kezét Mária felé, és abban a pillanatban mindketten pontosan tudták, hogy ugyanazt gondolják: ,,A tenger a mi anyánk. A világ teremtésekor úgy született meg a föld a tengerből, mint ahogyan a gyermek születik meg az anyaméhből. Milyen gyönyörű a mi anyánk arca!"
De az öreg József szorosabbra vonta köpönyegét, és borzongva nézte a kietlen víztömeget.
Másnap reggel szálltak hajóra, derűs, felhőtlen időben.
- Nemsokára megpillantjuk az Ígéret Földjét - mondta József. - Úgy, ahogyan Mózes láthatta a Piszga hegyéről.
Egyenlőre azonban a Delta közelében maradtak, s olyan tengerszakaszokon hajóztak át, amelyeket zavarossá tett a nílusi iszap, mivel a folyam áradása már megkezdődött. Egymás után maradt el mögöttük a Nílus hét fő torkolata: a kanóbuszi, a bolhitiméi, a szebenmütoszi, a phatniküszoszi, a mendeszi, a tániszi, a péluszioni. Azon a zestén horgonyt vetetttek Péluszionban, korábbi nevén Avariszban. Ez a város volt Egyiptom kapuja, Izrael fiai is innen indultak el Mózes vezetésével az Ígéret Földje felé. Másnap, miután a rakodómunkások nyersvászon-hálákat cipeltek fel a hajóra, tovább haladtak egy keskeny földnyelv mellett, amely a Nádas-tengert választotta el a tengertől. Ott akadtak el a Mózesi üldöző egyiptomiak, amikor egy hirtelen támadt északkeleti szél következtében víz alá került az út. Sokakat pedig eltemetett a futóhomok, amely még ma is uralkodik a vidéken.
Azután az evezősök léptek munkába, mert veszedelmes szakasz következett: alacsony, homokos partvonulat mentén kellett óvatosan menőverezni, mert sok zátony lappangott a víz színe alatt. A fehér homokdombok között messze, délkeleti irányban látni lehetett a Szeirt, Edom nagy hegyét, majd menetirányban feltűnt a judeai dombok-hegyek kékes párába burkolt hosszú karcolata. Estére kikötöttek Rhinokolura mellett. ,,Egyiptom Folyóvizének" torkolatánál, ez a folyó a határ Kánaán és Egyiptom között, de csak télen meg tavasszal van benne víz. Jézus engedélyt kért, hogy kiúszhasson a partra, és életében először atyái földjére léphessen. Józsua Könyvének tizenötödik része ugyanis ezt a folyót említi Judea déli határaként. A kapitány megengedte, Jézus a partra úszott, ott imádkozott, majd ágacskát szakított egy rozmaringbokorról, s visszament a hajóhoz, a rozmaringágacskát odaadta anyjának.
Másnap a kapitány partra vitette a Gázába címzett postaküldeményeket. A hajóról nem lehetett látni a várost, amelynek kapuit egykor Sámson kiemelte sarkaiból, és elvitte. Én-Rimmon és Beérseba a parttól mindössze egynapi járásra volt. Azután elhajóztak Philiseae termékeny síksága mellett. Mintegy tíz mérfölddel beljebb falvakkal telehintett szolid lankák emelkedtek. Hamarosan elérték Askalont, a Heródesek korábbi székhelyét. Ez a görög stílusban épült szép város olyan volt, mint egy óriási színház, amely a tenger felé lejt, a félkör két vége meredek sziklafalakhoz kapcsolódott, a tengerparton két pompás templom állott: az egyik Aphrodité istennőjé, a másik Héraklész - Melkart istené (ennek volt a papja Heródes nagyapja). A következő napon elérték az erős falakkal övezett kúp alakú dombon épült Ioppét, amely szintén Aphoridité és Héraklész kultuszhelye volt. A példabeszéd szerint itt szállt hajóra Jónás, aki Tarsisba akart utazni, de végül egy cethal gyomrában találta magát. Ioppe volt a Jeruzsálemhez legközelebb fekvő kikötőváros. A hajóról tisztán lehetett látni Micpá hegyének csúcsát. A hegy négy mérföldre fekszik Jeruzsálemtől, északi irányban. Csak nagy üggyel-bajjal tudtak itt kikötni, az erős hullámzás miatt. Majd tovább menve elhaladtak a Sáron-síkságot határoló vörös szikklák mellett, amelyek mögött az efraimi hegyek emelkedtek. József megmutatta Ebál meg Garizim hegyét:
- E kettő között fekszik Sekhem.
Majd kolosszális férfiszobor tűnt a szemükbe az északi parton, lábánál épületek fehérlettek. Mária némán könnyezett, amikor megtudta, hogy az a város ott Caesaea, ahol Antipatrosz királyt elfogták, amikor Rómából visszatért. Elhajóztak a Manasse-törzs ősi területe mellett, és kirajzolódott a Kármel nagy táblahegysége. József a hegység délkeleti csúcsára mutatott:
- Illés csúcsa. Ott győzte le Baál prófétáit.
Nem sokkal később horgonyt vetettek Szikmona kikötőiben, nem messze a Kison-patak torkolatánál. József kifizette az útiszámlát, majd partra szálltak, vásároltak egy szamarat meg egy kordét, felrakták a poggyászukat, és a dúsan termő gránátalma ligeteken keresztül keleti irányban folytatták az útjukat.
Felső Galilea tulajdonképpen széles hegyvonulat, amely a Libanonból nyúlik ki dél felé. Alsó-Galilea ugyanennek a hegyvonulatnak a folytatása, a lakosság mégis megkülönbözteti a kettőt, mivel Felső-Galileában megterem az egyiptomi fügefa, a szikomórfa, és olajbogyói jobb minőségűek. De hát az olajfának olyan a természete, hogy a nem köves, kövér talajon buján nő, viszont csak kevés olajat ad, a szikomórfügét pedig zamatát illetően nem lehet az igazi fügéhez mérni. Felső-Galileának azonban nincs más egyebe, amivel dicsekedhetne, hacsak még az nem, hogy igen gazdag a vadállománya. Az öreg Heródes éppen azért szerettte Felső-Galileát, mert keleti részeinek csipkézett hegyei és mély szurdokai kitűnő vadászterepnek bizonyultak, Gerellyel és íjjal rengeteg vadat ejtett el - párducot, leopárdot, medvét, farkast, sakált, hiénát, vaddisznót és gazellát. A hegyvonulat tetején egyenetlen fennsík húzódik, e dús legelő valaha a kénitáké volt, de vagy ezeer éve Nafthali törzse elvette tőlük. Áser olajfában gazdag földjétől nyugatra a hegység leereszkedik, ott terül el az Akra-síkság, azon keresztül igyekezett most József, családjával, Alsó-Galilea felé.
Alsó-Galilea magyal tölggyel borított hegyei lankásan lejtenek, és tágas völgyeiben jó minőségű búza terem. Jézus, aki Egyiptomban a piramisoknál nagyobb magasságokat nem látott, eleinte felhőknek nézte a távoli magas hegyeket, eltartott egy idei, mire szeme megszokta a látványt, s felismerte a roppant föld- és sziklatömegeket. Az erdőségek is csodálkozásra késztették, hiszen addig csak emberkéz ültette fákat, ligeteket látott, alig-alig tudta elhinni Józsefnek, hogy ezeket a sűrű erdőségeket egyedül Isten keze ültette.
Rátértek egy forgalmas útra, amely a húsz mérföldnyire fekvő Szepphorisz felé vezetett. Ezt a várost annak idején Varus feldúlta, de azóta újjáépült, és szebb lett, mint valaha. Képletesen szólva, bízvást el lehetett mondani, hogy ,,tejjel-mézzel folyó", áldott bőségű tájon jártak. A Kison-völgy rétjein kövér marhák legelésztek, s teraszosan kiképzett lejtőkön szőlők virultak, hosszú mérföldeken át. Egy ízben épületfával megrakott szekérkaravánnal találkoztak, amely éppen pihenőt tartott az út szélén. Szóba elegyedtek a szállítmányt kísérő kereskedővel, akiről kiderült, hogy ismeri József fiait. Elmondta, hogy Júda és Simon eladták a kánai fűrészmalmot, és hogy az Emmauszból elmenekült két másik testvér náluk keresett menedéket. A kereskedő utoljára hat hónapja tallálkozott velük, akkor Gergeszában laktak, Philipposz fejedelemségének területén.
Tovább mentek az úton,amely a legfontosabb közlekedési vonal volt Egyiptom és Damaszkusz között. Egyszerre egy szűk szurdokon keresztül hegyek közé értek. Az egyiken állt a Hattin nevű ősi erőd, amely a környék fölé magasodott. Mária és József itt pillantotta meg életében először a nagy, édesvízű galileai tengert vagy Genezáret tavát, amelyen a Jordán keresztülfolyik. A tó nyugati partján húzódó lejtők éppolyl sűrűn lakottak,mint a Nápolyi-öböl partjai, és még azoknál is termékenyebbek. Egymsást érik a városok, és némelyik falu oly nagy, mint a kevésbé gazdag tartományok fővárosa. Ez a körzet, amelyet Galilea Kertjének szoktak mondani, soha nincs gyümölcs nélkül: abban a két hónapban, amikor nem lehet fügét szüretelni, éppen beérik a gránátalma. Nagy igazság van ebben a mondásban: ,,Egy hold judeai föld el tud tartani egy gyermeket, de egy hold galileai föld el tud tartani egy egész ezred katonát."
Rátértek a Genezáret tava mentén vezető északi útra, keresztülmentek Kapernaum és Korazin városán, majd egy gázlóhelyen átkeltek a Jordánon, Philipposz területére, ahol vámszedő állomás volt. Genezáret tavának keleti oldalán a hegyek meredekek, és azon a tájon gyérebben helyezkednek el a falvak. József Gergeszában megtalálta Júdát és Simont. Fiai nagyon meglepődtek, hiszen apjuk tizenkét év óta egyetlen sort sem írt nekik, de úgy ment el, hogy a még szokásos atyai áldást sem adta rájuk. Azt hitték, már nem is él. Szegényebbek voltak, mint József várta, mert nemrégiben a legnagyobb faraktáruk tűzvész martaléka lett. Tisztelettel, de nem valami nagy szívélyességgel fogadták. Úgy látszik - gondolta József -, nem örülnek annak a gondolatnak, hogy befogadják hármójukat, főleg azért nem,mert akkor Mária vezetné a háztartást, hiszen a mostohaanyjuk. Talán az is bántja őket, hogy most majd Jézussal is osztozkodniuk kell, pedig ők már maguk között felosztották az apai örökséget.
Erről azonban természetesen nem beszéltek. Csupán annyit mondtak,hogy nemrég nagy költségekbe verték magukat, önállósították két másik testvérüket, Jószét és Jakabot, akik támogatásukkal önálló vállalkozásba kezdtek Betlehemben. A kevéssé ismert galileai Betlehemről van szó, amely néhány mérföldnyire fekszik a szepphoriszi országúttól délre.
József megnyugtatta őket, hogy csak rövid ideig marad náluk Gergeszában. Majd elmegy Betlehembe, ott próbál lakást szerezni, Jézus ügyesen forgatja a szerszámokat, ők ketten szépen elboldogulnak, hiszen már Egyiptomban is együtt dolgoztak. Ami az örökséget illeti, Jézusra csak azt a kevéske pénzt fogja hagyni, amit a vagyon felosztása óta kuporgatott össze, és ha majd örökre lehunyja a szemét, abban a megnyugtató tudatban tér meg atyáihoz, hogy Jézus gondját viseli anyjának.
Miután Jézus körülnézett Galilea kertjében, amelynek lakossága zsidókból, görögökből, föníciaiakból, arabokból, szírekből, perzsákból és babilóniakból álló keveréknép, Józseffel és Máriával visszatért nyugatra, Betlehem városába. Betlehemről azt szokták mondani, hogy ott csak a halottak laknak kőházakban. A mondás találó, mert a betlehemi házakat mind fából építik, betapasztják, a tetőt pedig náddal fedik be. De a hegy nyugati részén néhány régi kősír áll. Az egyikbe temették el Ibsánt, a híres zsidó törvénytudót, aki bevezette azt az újítást, hogy a családi vagyont a fiúk örököljék, ne a leányok.
József fiai egy tölgyerdő közepén levő kis tisztáson éltek. Jószé és Jakab favágással foglalkoztak, a fákat gerendává faragták, és eladták a szepphoriszi építkezési vállalkozóknak. Kedvesebben fogadták apjukat, mint másik két testvérük, József mégsem akart a terhükre lenni, mert látta, mennyire szegények. A fiúk tudtak egy eladó házat Názáretben, öt mérföldre keleti irányban, mögötte van egy barlang, az jól megfelelne pincének meg raktárnak. József megvette a házat - elég olcsón jutott hozzá -, és két héttel később már az új műhelyben dolgozott Jézussa.
Jézust később úgy emlegették, mint Názáret szülöttét. Elmondom, mi volt ennek az oka. Quirinus, Szíria új főkormányzója, abban az évben népszámlálást rendelt el, és Jézust nem sokkal a család letelepedése után így jegyezték be az összeírási lajtsromba: ,,Lakóhelye Názárat, a galileai Betlehem kerületében, a szintén ott lakó József ács fia, született Betlehemben, jelenleg tizenkét éves." Az összeírást végző hivatalnokok természetesen úgy hitték, hogy a két Betlehem azonos, és így Jézust nem judeainak, hanem galileinak tüntették fel. Ez a népszámlálás egyébiránt arról emlékezetes, hogy meglehetősen nagy zűrzavart okozott. A galileai parasztság hevesen ellenszegült - nem annyira azért, mert csekély összegű fejadó kivetésével járt, hanem inkább azért, mert egy régi zsidó babona szerint a zsidók összeírása balszerencsét hoz, ha azt nem maga Jehova rendeli el. Fel van jegyezve - mondogatták -, hogy amikor Isten Ellenségének provikációjára Dávid király a tizenkét törzs összeírására adott parancsot a vonakodó Joábnak, Jehova haragra gerjedt, és hetvenezer embert pusztított el, döghalált bocsátva rájuk. A názáreti zsinagóga előljárói felkeresték Józsefet, és arra kérték, ne jelenjen meg az összeíró bizottság előtt, mint ahogy ők maguk sem szándékoznak eleget tenni az idézésnek. József válasza így hangzott: ha az összeírásnak az lenne a célja, hogy számba vegye a világon élő összes zsidót, de csakis a zsidókat, akkor kötelességének tartaná a távolmaradást, mivel azonban csupán Szíria lakóinak összeírásáról van szó, zsidóknak és pogányoknak együtt, és az összeírás nem érinti azokat a zsidókat, akik a római birodalmon kívül, Babilóniában és másutt élnek, nem gondolja, hogy bármiféle baj származhatna belőle. A zsinagóga előljáróit bosszantotta József érvelése, de nem tagadhatták, hogy logikusan hangzik. Úgy határoztak, hogy nem szerveznek ugyan fegyveres ellenállást,de igyekeznek minél nagyobb mértékben félrevezetni az összeíró bizottságot.
Jézus minden reggel felkapaszkodott a názáreti mészkőhegy csúcsára, hogy friss forrásvizet vigyen haza. Tavasszal nagyon messzire el lehetett látni onnan. Déli irányban terült el Eszdraedon nagy síksága, mögötte húzódtak a szamáriai hegyek, kelet felé, talán hat mérföldnyire, Tábor szent hegyének roppant tömege magasodott, északra Szepphorisz házai és templomai fehérlettek, s a városon túl a messzi távolban a Hermón hóborította csúcsai csillogtak. Jézus csak itt, Názáretben kezdte megérteni a Szentírás bizonyos részeit, amelyek Leontopoliszban felfoghatatlanok maradtak előtte. Mert Egyiptom a kezdet és az elmúlás lapos földje, de ez itt az élet és szerelem hegyes-völgyes országa. Itt nem lehet végigdöcögni a sima homokon, itt mindig vaegy felfelé kell kapaszkodni, vagy lefelé kell ereszkedni. Jézus lábizmai eleinte bizony nagyon sajogtak, de még egy esztendő sem telt bele, könnyedén futott lefelé, szikláról sziklára szökkenve, akár a vadkecske.
Most is szívós buzgalommal tanulmányozta a Szentírást, de sok mindent új megvilágításban látott. Mintha a környező táj magyarázó kommentátorokat fűzött volna a szent szövegekhez. Jézus ellátogatott a harósethi csatatérre, ahl Sisera harckocsijai elakadtak a Kison-völgyben, majd egy hirtelen áradás elsöpörte valamennyit, felkereste Gilboát, ahol Saul király megütközött a filiszteusokkal, járt Jezréelben (vagy Eszdraelonban), ahol Akháb palotája állott, megtekintette Nábót szőlejét, amelyet Akháb megkívánt, s ahol a bitorló Jéhu találkozott Jézabellel, Akháb kicicomázott özvegyével.
Szeretett volna felmenni a Tábor-hegyre is, amelyet a görögök Atabürionnak neveznek, de anyja még bátyjaival sem engedte el.
- Veszedelmes hely - mondta. - Veszedelmes azoknak, akik nem félnek a vadállatoktól, és azoknak is, akik félnek.
- Mi van a tetején?
- Egy város, amelyet el kell kerülni, csupasz sziklák, gonosz szellemek, meg egy ingó szikla, amelyet Szegeletkőnek neveznek.
- Miért nevezik Szegeletkőnek?
- Nem gyermekeknek való történet!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A sánta Jézus -Edom Talmud |
|
|
|
Címkék: fejedelemségének, felfoghatatlanok, világítótoronyba, fegyelmezetlenül, segédcsapatokkal, szekérkaravánnal, főtörvényszékkel, kommentátorokat, színlőgyalujára, felkapaszkodott, hálaáldozatokat, filiszteusokkal, legmegvetettebb, leontopoliszban, elkótyavetyélni, megkülönbözteti, megmunkálásához, udvarhölgyeinek, tetrarkhiájában, sziklatömegeket, nyugtalansággal, oszlopcsarnokat, munkafelügyelők, keresztülmentek, csecsemőkorában, viszontláthassa, szívélyességgel, megvilágításban, keresztülfolyik, részrehajlással, szamaritánusok, phatniküszoszi, vállalkozóknak, rakodómunkások, ethnarkhiájába, vadászterepnek, halál uralma, szemérem köntösén, nőstény viszonyában, húsvét előestéjén, nyugalomba vonult, magányosan éldegélő, egész csoport, átlagosnál nagyobb, néhány mérföldre, hűsítő alkonyatban, nagy létszámú, buta fiúk, esszénusok pedig, műhely gondjaiból, keze ügyében, keze alól, Visszatérés Egyiptomból, Robert Graves, King Jesus, Cassel-London Seventh Edition Januáry, Terényi István, Gondolat Kiadó Budapest, Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Magyar Népköztársaság, Madách Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, Zrinyi Nyomda, Bolgár Imre, Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom, Alexandriai Kelemen, Kommentátorok Edom, Pontius Pilátus, Lexicon Talmudicum, Talmud Zanhedrin, Jézus Simonnal, Mivel József, Izrael Szégyenének, Elveszett Lelkek Táborának, Olyan Jézus, Elveszett Lelkek Tábora, Rám-nemzetségbeli Elihu, Amikor Jézus, Mózes Második Könyvében, Judea Szamariával, Arkhelaosznak Judeában, Varus Antiochiából, Mire Varus, Amikor Akrhelaosz, Dávid Fiának, Csakhogy Glaphüra, Megfogadta Lívia, Nagy Istennő, Halfarkú Aphrodité, Királyi Könyvtárat, Ígéret Földjét, Ígéret Földje, Egyiptom Folyóvizének”, Józsua Könyvének, Felső Galilea, Galilea Kertjének, József Gergeszában, Miután Jézus, Lakóhelye Názárat, Isten Ellenségének, Mert Egyiptom,
|
|
Offline
