|
2014-11-12 18:13:51, szerda
|
| |
| |
Kohut Katalin: Karácsonyi vándor
,,Amikor az embernek igazi karácsonyfa áll az otthonában, alatta az ajándékokkal, semmi se tűnik túl szomorúnak vagy túl keménynek. Valahogy azt sugallja, hogy a világban mindig marad fény és remény. Szerencsés, akinek van valakije, akivel megoszthatja ezt az élményt."
Nora Roberts
Semmi sem lehet olyan tökéletes, mint a karácsony este. Ez az egyetlen nap az évben, amire mindannyian készülünk, lesve egymás titkos kívánságát, mert az örömszerzés is a szeretet lényege.
Hajnalban hófehér pelyhecskék örvendeztettek meg minket. Nem sokkal utána már befedte a tiszta hó az utcákat, tereket, háztetőket, fákat. Még a fenyők is felöltötték magukra a tél csodáját.
Már a fenyőfát egyedül feldíszítettem. Nehezen ment a tartóba való becsavarása, de szerencsére egyenesen állt, mint a cövek.
A férjemet reggel elhívták a munkahelyére, még egy sürgős dolog volt, amit el kellett intéznie. A gyerekek a szobájukban számítógépeztek, nem lehetett onnan kirobbantani őket.
Ismét egyedül! - sóhajtottam, s erőtlenül indultam a konyhába elkészíteni az ünnepi vacsorát. Magányosnak éreztem magamat. Emlékeztem gyermekkori karácsonyaimra, amikor szüleim a legnagyobb titokban készültek vilia estére, mi gyerekek az udvarról lestük a szobánkat, vajon jár-e már Jézuska, izgalommal készültünk az ajándékozásra. A karácsony előtti várakozás hosszú hónapokig tartott, volt időnk felkészülni rá, s az utolsó nap ment általában leglassabban, messzinek tűnt az este.
Szomorúan gondoltam arra, hogy a Danit egyáltalán nem érdekli az ünnep, Tina meg sem hallgatja, amikor néha a szeretet fontosságáról kezdek el beszélni neki. Igen, a szeretetről nem prédikálni kell, ezzel tisztában voltam, hanem figyelmességben, törődésben, gondoskodásban nyilvánul meg elsősorban, no meg az ölelés biztonságában. Már ők ezt is elhárították maguktól, nem tudni, miért. Gondolkoztam, mit rontottam el.
Kinéztem a konyha ablakon és megláttam egy idegen férfit hátizsákkal. Felkeltette a kiváncsiságomat.
- Vajon ki lehet és miért jár egyedül karácsony előestéjén, hová tart ebben a sötétben?
Akkor elindult a házunk felé, hallottam a határozott kopogást. Kimentem ajtót nyitni és szembe nézett velem egy tiszta, boldog kék szempár.
- Elnézést kérek - szólt szelíd hangon -, csak egy pohár vizet szeretnék kérni Öntől.
- Fáradjon beljebb! - invitáltam be a hivatlan vendéget törölgetve közben kezeimet a kötényemben.
- Hová tart ilyen hidegben egyedül?
És mesélni kezdett:
- Tudja asszonyom, nincsen senkim a világon, sem házam, sem autóm. Egyedül járom az országokat, gyönyörködöm a természet minden csodájában. Vannak olyanok a földön, akiknek nincsen igazi hazájuk, mert a haza ott van, ahol a szeretet lakozik, ahová a szívünk köt minket.
Odaadtam neki a pohár vizet és mérhetetlen nyugalom árasztotta el testemet, elfelejtkeztem a gyerekek közömbösségéről is. Ekkor megérkezett a férjem, a két férfi bemutatkozott egymásnak, s mintha mindig ismerték volna egymást, jó barátként folytatták a velem megkezdett beszélgetést. Közben leültettük, megengedtük, hogy kissé rendbe is szedje magát.
Folytattam a konyhai munkámat. Dénes és az ismeretlen nagyon jól megértették egymást, minden témában egy véleményen voltak. Dani és Tina kiváncsian csatlakozott a két férfihez. Megbeszélték az iskolai dolgokat, a számítógépes szokásaikat, s érdekes módon, amikor a szeretetre terelődött a szó, elmondták véleményüket, mit tartanak róla, mit jelent nekik ez a szó valójában. Úgy éreztem, a békesség költözött a családba, a megértés átvette fontos szerepét az egymásra való odafigyeléssel együtt. Jól tudtam, hogy így kellene élni az év minden napján, hogy naponta érezzük a szeretet csodáját egymással és minden hozzánk hasonló emberrel.
Asztalhoz invitáltam a családot az ünnepi ruhák felöltése után. A karácsonyi vándor szíve áhitatos rendet sugárzott. Elfogyasztottuk az ünnepi vacsorát és a desszertet, majd a szoba ajtajában énekeltük A zöld fenyőfán kigyúltak a gyertyák kezdetű ének mellett az összes általunk ismert szép szeretet-dalt. A gyerekek szemében könny csillogott, férjem meghatottan állt mellettem és átadtuk egymásnak a meglepetés ajándékainkat. Hosszan öleltük egymást a csillogó fenyőfa alatt.
A vándor nem tartott velünk, nem is tudtam hirtelen, mit is adhatnék neki ajándékba, olyat, ami szívből jön, ami egyedi és felejthetetlen, aminek igazán örülne. Ekkor kiszaladtam a konyhába, hogy készítsek neki elemózsiát, s megkérjem, töltse nálunk a karácsony éjszakát, de már hűlt helyét találtam.
Gyorsan összepakoltam egy csomagot, kiszaladtam az utcára, egy darabig követtem léptei nyomát a hóban a sarki fenyőig, s ott vége volt. Mintha a föld nyelte volna el. Ekkor értettem meg, hogy a karácsony vándora volt az igazi ajándékunk.
2014. november 12.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
