|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
|
|
2007-07-25 15:11:43, szerda
|
| |
| |
SZERETNÉM, HA LELEPLEZŐDNÉNEK A GYILKOS SPIONOK!!!
Hát, megtörtént az, amitől annyira tartottam: ,,eredménytelen lett a 2004. december 5-i népszavazás"!
Most ismét egy népszavazás előtt állunk, amire azt mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hogy még soha nem látott költségű ellenkampánnyal fogja megtorpedózni!!!
Miért nem figyelt és figyel rám senki a ,,mieink" közül? Bezzeg, az ellenfelek nagyon is figyeltek és figyelnek!
Figyeltek és árgus szemekkel követték minden lépésemet!
Majd, szorgalmasan jelentettek és - minden létező eszközt igénybe véve - intézkedtek!
Valószínű, hogy ilyen ,,intézkedés" következtében halt meg Csengey Dénes? Hiszen, nem is olyan régen, a Panoráma Világklub első, alakuló összejövetelén azt mondta nekem az egyik ismerősöm a Hagyományőrző Nyugdíjasok Egyesületétől (az MDF-en belül) hogy: - ,,Csak nehogy úgy járj, mint Csengey Dénes!".
Ezt, az után mondta, hogy visszaadta a Nemzet és anyanyelv c. írásom akkori első öt oldalát, miután elolvasta.
Nem sokkal később, amikor kiléptem az MDF-ből, a helyi alapszervezet akkori elnöknője közölte velem:
- ,,Ha nem hagyod abba a politizálást, meg az írást, akkor a Fidesz úgy el fog rabolni, hogy a családod soha az életben nem fog megtalálni! Volt már ilyen, nem te leszel az első!"
Itt következhetne azon ,,eltérítéses hadműveletek" sora is, amely arra irányult, hogy ne tudjak elhelyezkedni.
Itt, a telefoni beszélgetések lehallgatása alapján szerzett információkat arra használták, hogy ,,jóindulatúan" figyelmeztessék az illetőt, vagy az intézmény illetékesét arra a veszélyre, ami akkor érné őt és intézményét, ha engem alkalmazna.
Vagy, a megbeszélt időpontot valaki lemondta telefonban és áttette egy másik időpontra a cég nevében.
Majd, egy alkalommal elmentem az első időpontra is és akkor kiderült, hogy ők nem kértek meg arra senkit, hogy egy másik időpontra hívjanak be állásinterjúra...
A levélben megkeresett személyek, vagy intézmények sem jártak jobban, nehogy ,,nyilvánossághoz" juttathassanak!
Nyomdák és újságok függesztették fel tevékenységüket, majd amikor ,,elmúlt a veszély" - azzal, hogy beletörődőn sorsomba, visszavonultam - ismét kaptak (állami) anyagi támogatást a megjelenésükhöz és tevékenységükhöz! (Például: Gyermekünk, Színes Iránytű, Tisztesség, Magyar Napló, a Kráter Műhely ,,PoLiSz"-a...)
Nyomdák és kiadók tevékenységét bénította meg az, hogy feltörve és megbénítva számítógépes adatbázisukat, nem tudták határidőre kiadni a megjelenésre váró műveket. (Alterra, Antológia...)
Ha ez sem volt elég ahhoz, hogy elhatárolják magukat tőlem és írásaimtól, olyan ,,ellenőrzést" és felülvizsgálatot zúdítottak a nyakukba, hogy ideiglenesen (Lakitelek Alapítvány és Antológia Kiadó, stb...), vagy végleg fel kellett függeszteni tevékenységüket, mint például: a Magyar Újságírók Közössége által működtetett újságíró-iskolának. Így provokálták ki, hogy MÚK-tagságomat megszüntessem és a MÚK környékére se menjek...
A Demokrata újság V. ker. Sas utcai szerkesztősége is azt követően szűnt meg, amikor felkerestem őket a díjnyertes szociográfiámmal.
Az is ,,érdekes", hogy ebben az épületben kapott később helyet az a pécsi egyetem Budapestre ,,kihelyezett" konzultációs vizsgaközpontja, amelyikben továbbtanultam és a tanulmányaim befejezését igazoló okmányt, az indexemet ,,eltüntette", majd a diplomavédéshez nem adta ki az abszolutóriumot! (Agárdi Péter javaslatára.)
De, még a Friderikusz Produkció is felfüggesztette tevékenységét, amikor egy hosszú társadalombíráló írással jelentkeztem az 1997. február 23-án kelt ,,Túlterhelt anyák" c. tervezett műsorba!
Ilyen volt pl. még az Éjjeli Menedék c. műsor is, mert a megszüntetés sorsára jutott, amikor az egyik felhívásukra megküldtem egy szociográfia-részletemet. (Mit csináltam 1980-as években?) Ebben, leírtam azokat a negatív diszkriminációkat, amelyekkel a továbbtanulásomat megakadályozták.
Természetesen, nem hiszem azt, hogy kizárólag miattam érte ezen intézményeket a negatív diszkrimináció, hanem, mint elgondolkodtató egybeeséseket említem ezeket a történéseket
Voltak olyan személyek, akik meghaltak, miután kapcsolatba kerültek velem és írásaimmal!
Ilyen személy O. Kovács Attila, aki a Napi Magyarország on-line kiadásának főszerkesztő helyettese volt, amikor autóbalesetben meghalt.
Ő, ezt megelőzően a XX.-XXIII. kerületi PE-SO (Pesterzsébet-Soroksár) nevezetű, helyi- önkormányzati újságnak volt a főszerkesztője, míg a fideszes polgármester mellé MSZP-s kulturális alpolgármestert nem ,,ültetett" a megtévesztett népakarat.
Egy alkalommal elpanaszoltam Skribek Péternek - aki, akkor a kerületi MDF-nek volt az elnöke és tagja az önkormányzati képviselő testületnek - hogy nem válaszolnak a megkeresésemre olyan újságíró szerkesztők, akiket megkerestem az írásaimmal. Ilyen volt szegény O. Kovács Attila is, aki még ahhoz is hozzájárult - igaz, nagyon közvetve, hogy megírjam (minden gáncsoskodás ellenére) és határidőre leadjam 1998. március 31-én a ,,Felnőttképzés (oktatás), művelődés Budapest XXIII. kerületében" című szakdolgozatomat.
Ugyanis, 1998-ig olyan hitelesen tudósított az O. Kovács Attila főszerkesztésével megjelent PE-SO=Pesterzsébet-Soroksár, majd (Soroksár különválását követően) Pesterzsébet c. folyóirat, hogy anyaggyűjtés céljára tökéletes információkkal szolgált a fenti téma megírásához! Így, még időm sem volt arra, hogy azon szomorkodjak: hogy volt kollégám (Nyír u. Általános Iskola, Soroksár-Újtelep) az újsütetű szoci. kulturális alpolgármestere megtagadta tőlem a segítséget, amikor felkerestem adatgyűjtés céljából!
Ugyanígy járt el a soroksári illetőségű oktatási bizottság vezetője is, miután telefoni beszélgetésünkkor megígérte a segítséget. Ezért, nem volt más választásom, mint elővenni a gondosan megőrzött újságokat és kiírni belőlük az információkat. Természetesen, mint lokálpatriótának és, mint az oktatásban dolgozónak, tapasztalati ismereteim is voltak az ,,adattáramban".
Amiért ez az elszigeteltség, mint diszkrimináció már az 1956-os forradalom leverését követően - tíz éves koromtól tart - folyamatosan (mint most is) leírtam tapasztalataimat, gondolataimat.
1998-ban nem kellett mást tennem, mint elővenni ezeket az írásokat és újraszerkesztve beilleszteni a dolgozatba!
Lehet, hogy Skribek Péter a Polgárőrség parancsnoka (Boross Péter bizalmasa) azt hitte, hogy O. Kovács Attila közvetlen segített nekem?
Lehet, hogy volt osztálytársam: Fa (Faludi) Miklós (aki első szerelmemnek, Horváth Józsefnek, a székesfehérvári honvédségi alakulat alezredesének, valamint a nagy hajós Fa Nándornak is unokatestvére volt) azért halt meg, mert kitüntetett figyelmével és barátságával?
Horváth József is még a rendszerváltozás nevezetű felfordulás elején meghalt.
Talán, mert az apja népi ülnök volt azon a tárgyaláson, ahol halálra ítélték Mansfeld Pétert és életfogytiglanra Bóna Rezső (Rudit)?
Persze, még a feltételezések is abszurdak egy kívülálló számára, de Horváth Józsefnek örökké fájt a feje apja múltja miatt. Végül is agyi ödémában halt meg 1991-ben, a Honvéd Kórházban.
Faludi Miklós a ,,halálba itta magát", miközben azon a pszichiátrián kezelték, mint szenvedélybeteget, amelyiknek fiatal vezető orvosát a hűvösvölgyi erdőben találták meg, holtan! Ez az orvos kezelte epilepsziás rohamai miatt egyik rokonomat. (Ez, a Dél-Pesti Jahn Ferenc Kórházban történt és lehet, hogy a mostani halott-eltüntetős botrányt azért pattantották ki, hogy a vizsgálódást elérve, hozzájussanak olyan információk dokumentumaihoz is, amelyekben a történések közötti összefüggésekre fény derülhetne! A Csepeli Kórház - melyben ,,Anyuka" és ,,Apuka" titokzatos combnyak- illetve combcsonttörését operálták - dokumentációjában való kutakodást az is ellehetetlenítheti, hogy a kórház bezárása után beolvasztották" a Jahn Ferenc Kórházba!)
,,Anyuka" ,,barátja", Kovács László, aki 1957-től ,,kísérte figyelemmel" a Bóna-család sorsát, sokkal sikeresebben tudta megbízatását teljesíteni! Ő, évtizedekig ,,jelentett" rólunk, életünk legintimebb történéseiről.
Ez az ember, 1998-ban Anyuka halálát is arra használhatta, hogy egy ,,utolsót" alázzon rajtam!
Ugyanis, apának nem volt annyi pénze, hogy eltemettesse feleségét.
Nekem kellett ,,kölcsönért" kuncsorogni ennél a spionnál!
Kovács László az az ember, aki felötlött emlékezetemben 2004. október 23-án.
Ekkor végignéztem az MTV-1-en azt a filmfelvételt, amit egy angol újságíró készített és vágatlanul kijuttatott az országból 1956 karácsonya után. A kommentátor angolul beszélt, miközben olvasni lehetett a magyar feliratot. Azért nem tudtam kellő pontossággal megfigyelni azt, amikor a Köztársaság téri kazamatáknál hallgatóznak a felkelő forradalmárok, mert a feliratra koncentráltam, vagyis arra, hogy kellő gyorsasággal el tudjam olvasni.
Ezt követően azonban, a HÍR Tv-n megismételték ugyanezt a filmriportot, magyarul kommentálva az eseményeket. Pontosan meg tudtam figyelni, hogy amikor az aknába hajló ember csendre inti a tömeget, akkor a mikrofonba behallatszó zaj, ami a föld alól jött, egy működő géphez, vagy darálóhoz volt hasonló. ű
Ekkor a levegőbe lőtt valaki, aki látszatra a lenti raboknak akart jelezni.
Ezt követően a zaj megszűnt és akkor arra gondoltam, hogy a lövés, akár a zajkeltőt is figyelmeztethette?
Nem tudom, hogy miért, azonnal felötlött bennem egyik gyerekkori emlékképem. Kislánykoromat nagyszüleim tanyáján töltöttem és hirtelen a szecskavágó - amit kukorica-morzsolásra is át lehetett állítani - jutott eszembe.
Már akkor kezdtem érezni, hogy nagy bajban vagyok, amikor a rádió Vasárnapi Újság c. műsorában hallottam A HÚSDARÁLÓ c. színdarabról készült riportot!
Eszembe jutott a TIBORCA (Adjátok vissza a gyökereimet!) c. regényem III. fejezetében az epizód, amelyikben leírom 1994. év őszének azon történetét, amikor a Pesti Feketedoboz a pincebörtönökről készített filmsorozatát vetítették a TV-ben, az 1-esen.
Pontosabban, a Köztársaság téri pincében forgattak, amikor váratlanul felbukkant ,,Laci bácsi"(Kovács László) és kijelentette, hogy:
,,A szóban-forgó épület alatti pincerendszerben soha, semmiféle rabokat nem tartottak..."
És, az is elgondolkodtató, hogy már ettől az épülettől is meg akarnak szabadulni az MSZMP jogutódai!!!
És még mindig nincs vége ennek az egész borzalomnak!
Mintha egy ,,halálosztó" járna a nyomomban...
Például, megbeszéltük Rakovszky Józseffel, a SZÓZAT főszerkesztőjével, hogy megjelenteti az újságban Makkai Sándorról írt monográfiámat. Zokog a lelkem, mert azóta Rakovszky József is meghalt autóbalesetben!
Nem különben nagyon rossz érzésem van (túl a gyászon, a közelmúltban, szintén autóbalesetet szenvedett) Bubik István miatt is. Hozzá csak annyi közöm volt, hogy itt lakott a kerületben és évekig telekszomszédja volt a XX. ker. Szent Imre herceg utcában Bóna Ferenc nagybátyámnak.
A művész halála előtt, látva a Hír Tv-beni riportot, elhatároztam: személyesen megkeresem az írásaimmal. Ezt, sajnos elmondtam otthon, pedig gyanítottam, hogy lehallgatnak bennünket! Nagyon felkavart azon kijelentése, hogy ,,hallgatni kellene az írókra, költőkre, mert ők előre látják a jövőt"!
- Bizony, én is ilyen író-ember lennék!! Mondtam a családomnak sajnálkozva. Még nagybátyám - aki visszaköltözött ide a közelbe, az Ábrahám Géza utcába - megszakította a kapcsolatot velem, mert fél! Ezt a menyétől tudom.
- Bubik István ugyanúgy ,,bogaras" volt, mint a XX. kerületi MSZP-s polgármester. Talán, még az autószerelőjük is megegyezett.
- Szabados Ákos polgármesterrel keresztezte sorsunk egymást háromszor is. Először, amikor egy iskolában dolgoztunk és az akkori napközis csoportom tanulóinak osztályfőnöknője - a vele való intim kapcsolatnak köszönhetően(?) - hatévi meddő házasság után áldott állapotba került és egy kislánynak adott életet.
Én erről a kapcsolatról említést teszek a TIBORCA (Adjátok vissza a gyökereimet!) c. regényemben, de úgy, hogy még utalást sem teszek a kapcsolat intimitására. Csak példaként leírtam azt a karácsonyi történetet, amikor köszöntötték egymást és önfeledten táncoltak. Majd a ,,gyerekek átölelték őket és úgy táncoltak együtt, mint ahogy otthon: anya-apa és fürtökben a gyerekek". Akkor még nem is tudtam, hogy már babát vár a volt kolléganőm. (Emlékezzünk csak arra, ahogyan felháborodtak az MSZP-ek és hogyan gúnyolódtak D. Tamáson, amikor felvállalta házasságon kívül született gyermekét!!!
- Majd, másodszorra a szakdolgozatom kapcsán, és harmadszor, 2000-ben, a millenniumi országzászló átadáskor.
- Egyébként, Sz. Ákossal akárhányszor találkoztam a pesterzsébeti rendezvényeken, mindig elfehéredett, mint akinek kimegy a vér a fejéből és még a köszönésemet sem fogadta! Éreztem, ,,szemtanú" vagyok a szemében.
Egy másik életének a ,,szemtanúja"!
*2005. november 27-én meghalt Szüle Zsolt újságíró, aki a 80-as évek elején - közvetlen azután, hogy az Allende parki KISZ-lakótelepről visszaköltöztettem a családomat Bp. XX. kerületébe - becsöngetett hozzánk, hogy szeretne fényképeket készíteni gyermekeimről.
Amiért átépítettük az öreg házat, nem volt pénzünk és szerettem volna lemondani.
De ő nem tágított és azt sem mondta meg, honnan vette az ötletet, hogy pont minket fényképezzen?
Aztán, mégis megbeszéltünk egy időpontot, és amiért családi fotózást szerettem volna, vártuk férjemet haza. Órákig ott ült nálunk és hiába mondtam neki, hogy menjen el, mert nem szeretném az idejét igénybe venni...
Az volt az érzésem, hogy ő ,,mindent" (még olyasmit is, amit én a mai napig nem(!) tud rólunk, de nagyon hallgatag volt. Csak mosolygott és fotózta a gyerekeket.
Amikor 2005. szeptemberében elkezdtem internetezni és feliratkoztam a polg.körös hírlevélre örömmel fedeztem föl a XVIII. Ker. polg körök valamelyik rendezvényén Szüle Zsolt nevét.
Készültem arra, hogy elmegyek a programra, amikor olvastam a Magyar Nemzetben a hírt hirtelen haláláról.
Szeretném, ha ez a felsorolás véget érne!
Szeretném, ha lelepleződnének a gyilkos spionok! Szeretném, ha tanúvédelmet kapnék, mint az elmúlt évtizedek társadalmi bűneseteit elszenvedő történések ,,Szemtanúja"!
Szeretném, ha megszűnne az a fajta fenyegetettség, amiben felneveltem gyermekeimet, és amivel a mai napig együtt élek, élünk!!!
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-25 14:52:21, szerda
|
| |
| |
SORSÜLDÖZÖTTek balodalisága
* (Erről eszembe jut TIBORCA c. életregényemnek az a fejezete, amikor 1990-ben jajveszékelve szétszaggattam a ruhámat magamon és kisöpörtem a szekrényből, majd megtapostam írásaimat. "Nándi" (Miklóska) akkor tizenhárom éves volt. Ő, akkor felnőtt(!) férfiként - koravénen - reagált, mert erősen leszorította az önmagamat ütlegelő kezemet. Addig tartott így, míg ki nem ment belőlem a szörnyű, önpusztító indulat.
Az is egy rendkívüli, ma már szintén történelminek számító, rendszerváltozás nevezetű korszaka volt életünknek. Ezt a rendkívüli korszakot megelőzte olyan negyvenhat év, melyben az emberi méltóságomtól fosztottak meg folyamatosan. Nekem is egy láthatatlan bélyeggel, - amit nem kívül kellett hordanom a ruhámon (mint a regénybéli "Köves György"-nek és sorstársainak a sárga csillagot) hanem beleégve a lelkembe - kellett felnőnöm.
Az én tragédiám az: a mai napig nem tudom, hogy miért nem ismerhettem meg a rokonaimat, a családom múltját, egész viszonyrendszerét, ami miatt - állítólag nekem bűnhődnöm kell!?
Ami miatt még 1998-ban is a "Tiltom"-listán lévőkkel szembeni negatív diszkriminációt kellett elszenvednem a főiskolán (JPT FEEFI művelődésszervező szak) Agárdi Péter "professzor úr"-tól a kultúraközvetítés elmélete c. szigorlaton? MIÉRT? Miért, hiszen rendszerváltozás van? Tettem fel és teszem fel azóta is a kérdést kompetenséknek, de választ senkitől nem kapok!
Azért viselkedtem és viselkedek olyan kétségbe esetten, mert nekem ugyanis nem volt családom, mert tőlem - a születésem pillanatától, 1946-tól - elvették az édesanyámat, édesapámat, miután mindenükből kiforgatták, kifosztották őket! Még a szabadságuktól is megfosztva tengethették életüket, átengedve gyermeküket a HATALMAT KISZOLGÁLÓKNAK! Nem volt átjátszható üzletem..., aki, vagy ami valaha is megerősíthetett volna emberi méltóságomban.
Nekem az intellektualitásomon kívül soha nem volt semmim és ezzel, a szellemi tőkének hitt valamivel próbáltam társadalmi elfogadhatóságomat megalapozni - legalább a rendszerváltozásban!
Ezt utasította vissza 1990-ben az MDF-es képviselőjelölt: dr. Vizy Béla. Mondván: ,,...maguknak ott vannak a baloldali pártok!".
- ,,Csakhogy, ez a munkásság - akihez én is tartozom - nem az a munkásság, amelyik megvalósította a proletárdiktatúrát, hanem az, amelyiken megvalósult az!"
Válaszoltam és mondom mindenkinek, akiről feltételezem, hogy megérti - tizenhat éve mindhiába! Kertész Imre hőse, - aki ő maga - legalább tudta, hogy zsidó származása miatt kellett elszenvednie a gettóban és a lágerben egy éven keresztül a sok, emberhez méltatlan élethelyzetet...
Nekem 60 évről kellene elszámolnom gyermekeimnek, akik ehhez az élethez asszisztálva és ezt átörökölve nőttek föl, úgy látszik koravénen...)
Bóna Mária Ilona |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-25 14:47:14, szerda
|
| |
| |
SORSTALANSÁG
Nehéz olvasmány lesz, gondoltam magamban, amikor túl voltam az első két fejezeten.
Miért? Vetődik fel a jogos kérdés. A választ nehéz megfogalmazni.
Talán azért, mert Kertész Imre gondolatvilága, egész lelki habitusa pont ellentéte az enyémnek. (Mi emberek, köztük én is, könnyebben értjük meg a hozzánk hasonlót.)
De nemcsak ez nehezíti a mű olvasmányosságát, hanem a nyelvezete. Erről két dolog jut azon nyomban az eszembe.
1.) Kertész Imre valószínű először megírta németül a regényt - mert azt a nyelvet irodalmi módon ismeri. Majd azt lefordította magyarra. Így fordulhatott elő egy kézcsók ilyetén megfogalmazása: "...elvégezte kézcsókját rajta...". A magyar nyelvben a kis- és nagydolgát végzi az ember a klozeton, vagy a WC-n, vagy a toaletten... stb.
2.) De, valahogy olyan bántó kívülállóként kezdi a kamasz fiú visszaemlékezését, hogy az már a lelketlenség határát súrolja. Pl.: "...Mostohaanyám kinyitotta a táskáját, féltem, megint a zsebkendő miatt...". "...Azután többen engem is megöleltek, és szájak tapadós nyomát éreztem az arcomon..."
1.
Apja családi búcsúztatását a munkaszolgálatba vonulása előtt, családi összejövetel előzte meg. A rokonok megérkezésekor, mindenkiről külön-külön rövid és nagyon találó leírást készít. Az egész nagyon képszerű életképben jelenik meg a regényben.
Csak őt nem értem..., vagyis, ahogy viszonyul mindenkihez. Pl.: "...S akkor én is búcsút vettem apámtól. ...Anyámat is megemlítette: úgy vélte, ő most talán megpróbál majd engem magához csábítani hazulról ... Ők ketten ugyanis sokáig tusakodtak egymással a birtoklásom ügyében..." Édesapja, miközben elbúcsúzik fiától, rábízza mostohaanyját és az üzletet is a tizenöt éves fiúra. Ez akkora bizalom megelőlegezését jelenti, amekkorára csak rendkívüli élethelyzetekben lehet szükség. Olyan felemelően teszi ezt az édesapja, hogy nem is értem a fiú közönyét.*
Azt, ahogy a fiú búcsúzkodó apja érzelemnyilvánítását fogadja: "...A következő percben azonban egyszerre csak a karjai közt találtam magam, s a szorítása váratlanul és valahogy fölkészületlenül ért...Nem tudom, ettől eredtek-e meg a könnyeim, ... mert mostohaanyám legelső, reggeli figyelmeztetése óta készültem rá valahogyan, hogy ebben a bizonyos pillanatban föltétlenül el kell hogy eredjenek: de bármiért is, mégiscsak jó, hogy így történt, s úgy éreztem, apámnak is jólesett, hogy láthatta."
Talán egy olyan lelki folyamatról van itt szó, amit a pedagógia-pszichológiában ellenazonosulásnak neveznek? Hiszen meg kellett keményíteni ennek a fiúnak a szívét-lelkét ahhoz, hogy a sárga csillaggal a mellén jöjjön-menjen Budapest utcáin. És vásároljon olyan péktől, aki "...a kenyeret mérte. Nem is felelt a köszönésemre, mivel a környéken köztudott dolog róla, hogy nem szíveli a zsidókat. Ezért is lökött oda pár dekával kevesebb kenyeret...abban a percben egyszerre meg is értettem a gondolatmenete igazságát, amiért nem is lehet szívelnie a zsidókat: akkor ugyanis az a kellemetlen érzése lehetne, hogy becsapja őket. Így azonban a meggyőződése szerint jár el, s egy eszme igazsága kormányozza cselekvését, ami már viszont - beláttam - egészen másvalami lehet persze."
Egyébként, gyakran fejezi be a mondatait így: "persze", "természetesen", "gondolom", "mint rendesen". Érdekes, mert ezzel a stílussal nem találkoztam eddigi olvasmányaim során. Lehet, hogy ettől "kertészies", vagyis egyedi, csakis rá jellemző?
2.
A második részben megtudhatjuk, hogy két hónap telt el apja elbúcsúztatása óta és, hogy azóta "... magam is dolgozni tartozom." Munkahelye, a csepeli "Shell Kőolajfinomító Művek". A hadiüzem parancsnokának pecsétjével ellátott igazolványt kapott, mellyel átléphette a csepeli "vámhatárt". Kőművesek mellett segédkezhetett, tizennyolcad magával, hasonlóan tizenöt év körüli fiúkkal.
Itt, ismét az következik, ahogy népes családja fogadta a "hadiszükségű hasznot hajtok a gyáriparban..." tényét. Érzékletes leírása következik annak, ahogy mostohaanyja nővére sopánkodott a dolog fölött: "...könnybe lábadó szemmel kérdezte: ezért jártam-e gimnáziumba?" Vagy, ahogy Isten-hívő Lajos bácsi atyáskodó intelmét - "...ne feledjem, hogy a munkahelyen nem csupán magamat, hanem a "zsidók egész közösségét" is képviselem,..." - fogadta. "De hát beláttam, persze igaza lehet."
A racionálisabb rokon, "Vili bácsi meg arról biztosított: most már amúgy is csak "egy rövid, átmeneti időszakot" kell még valahogy kihúznunk,..." írja Kertész Imre.
Amiért életbe lépett egy olyan intézkedés, miszerint mostohaanyja "...nem űzhet kereskedést, akinek nem tiszta a vére.", egy Sűtő úr nevezetű embernek átjátszották az üzletet, aki minden héten "...pontos volt, és takaros összeget számlált az asztalunkra, úgy láttam." Sütő úrnak "feszélyezett volt az arca", miközben "Egy csomagot vett ki az irattáskájából." ... "Gyanítom, a feketepiacról hozhatta, talán mert ... zsidó személyeknek ezentúl kisebb adagokkal kell beérniök az élelemellátás területén."
Ebben a részben megismerhetjük édesanyját, mert leírja találkozásukat, beszélgetésüket. "...mert őszerinte meg egyedül csakis az én akaratom a fontos, meg az, hogy szeretem-e őt. Mondtam neki: hogyne szeretném! De anyám elmagyarázta, szeretni annyit tesz, hogy "ragaszkodunk valakihez", márpedig ő úgy látja, mostohaanyámhoz ragaszkodom. Próbáltam vele megértetni, tévesen látja, hisz elvégre nem én ragaszkodom hozzá, hanem, mint ő is tudja, apám döntött rólam így..."
Hosszasan leírja, milyen módon reagált a család minden tagja a csepeli munkára. Mindenki ellátta - a közlekedéshez a legmegfelelőbb útvonal elmagyarázásával is - jó tanáccsal ezzel kapcsolatban.
A 42. oldalon olvashatunk az első csók élményéről. "Langyos, nedves, némileg tapadós érintés elmosódott élménye maradt meg bennem." Annamária ugyanis a légiriadó alatt, a légópincében rémületében a fiúba kapaszkodott. Másnap, a lépcsőházban újra találkoztak és "...akkor tanultam meg tőle, miképpen tehetjük maradandóbb emlékezetűvé az élményt, annak révén, hogy a nyelvünket is hozzájuttatjuk ilyenkor egy bizonyos szerephez." Érdekesen alakul Annamáriával a kapcsolata. Annamária egy házban lakott vele, az emeleten nagybácsikájánál, Steineréknél, mert válófélben voltak a szülei. Azelőtt nevelőintézetben volt.
Steiner bácsiék fölött laktak Fleismannék két hasonló korú lányukkal. A családok is és gyermekeik is barátságban éltek a házban. Annamária barátnőihez, a Fleismann-nővérekhez hívta főhősünket römizni. Egy alkalommal, amikor a nagyobbik nővérnek nem volt kedve kártyázni, mert nagyon bántotta, hogy amióta a sárga csillagot viseli, az emberek gyűlölik őt. "Szerette volna megtudni: mi hogyan állunk a magunk különbözőségével, s kérdezte, mi vajon büszkék vagyunk rá, vagy hogy inkább szégyeljük-e." Amiért főhősünk "...bosszantónak" érezte a témát, "azonkívül szerettem is volna én győzni a vitában, természetesen..." példaképpen elmesélte a koldus és királyfi történetét. "Mondtam a lánynak, próbálja magáról is elképzelni a dolgot." A hatás meglepte, mert a lány sírva fakadt. Ezzel az érzelem-nyilvánítással tejesen összezavarta a serdülő ifjú érzéseit. Próbálta megnyugtatni, "De ő elkeseredetten s mindegyre elcsukló hangon olyasfélét kiáltott, hogyha a magunk tulajdonságának semmi része benne, akkor mindez csak puszta véletlenség...és az egésznek semmi értelme...ez olyan gondolat, amit őszerinte nem lehet elviselni..." Közben Annamária és a másik lány nem vett részt a vitában. Annamária az ősi Nő szerepében azonmód megbántódott, mert ösztönével megérezte, hogy a fiú intellektuális érdeklődését egy másik lány kötötte le. Máris kialakulóban - az első szerelemmel - az első szerelmi háromszög. Állítólag "mindig a "NŐ" választ". Választ és birtokolva kizárólagosságra törekszik...
3.
Még a nyár folyamán, egyik reggel, munkába menet, a Csepel szigetére vezető úton rendőr állította meg a munkásokkal tömött buszt. Amint elhangzott a rendőri fölszólítás, hogy: "amennyiben tartózkodik a kocsin zsidó utas, szálljon le", "Köves György, előképzős ifjú" is leszállt, gondolván: csak a papírosokat ellenőrzik. Gyanútlanul felmutatta a vámhatár átlépését engedélyező igazolványt. Meglepve tapasztalta, hogy ennek ellenére nem engedték visszaszállni a buszra. Mihelyt a busz kiment a megállóból, előjöttek a töltésoldal mögül azok a fiatalok, akiket az előző járműről szállított le a rendőr.
Ismét érzékletes - külső- belső tulajdonságok leírásával - bemutatása következik azoknak a fiataloknak, akikkel együtt dolgozott az olajfinomítóban és szintén zsidó származásuk miatt sorban le kellett szállniuk a munkába menő buszról. Amikor mind együtt voltak, a rendőr megkérdezte: "Most mihez kezdjek magukkal?" Köves György úgy látta, hogy "Gondterheltnek látszott, s az volt valahogy az érzésem, tulajdonképpen ő is csak oly kevéssé volt fölkészülve miránk, mint mi őrá." Végül egy kopottas, magában álló, földszintes építményhez vezette őket. Ez volt a vámház épülete. Ezután a rendőr telefonált valahova és magukra hagyta a fiúkat. Amikor elment, odakintről bezárta az ajtót. Ezt nem is bánták különösebben, mert: "...kellemesebb itt a hűsön, mint a munkában verítékezni." - írja Kertész Imre. Miközben a fiúk olyan játékkal, énekeléssel töltötték az időt, ami elvárható volt "ilyen értelmes gyerekektől", újabb, felnőtt korú embereket gyűjtött be a rendőr.
Hiába próbálta azonban megfejteni a rendőr eljárásának az okát... Ez a "késleltető" leírása az eseményeknek, fokozza az olvasó kíváncsiságát.
Addig is, míg megismerjük az események ok-okozati összefüggését, emberi sorsokat, típusokat ismerhetünk meg. Ismételten, olyan érzékletesen írja le külső, belső tulajdonságaikat, hogy könnyű magunk elé képzelni a szereplőket. Például, az egyik "utasról", sárga vihar kabátban, aki keresztbe vetett lábbal könyvet olvasott, így ír: "...borostás arcában két mély, rosszkedvűen ható redő közti, éles vonású szájjal...". A másikról, aki "szakértőnek" mondta magát ezt írja: "Egy jó külsejű, valamelyest már korosabb, ezüsthalántékú és kopasz fejtetős emberre már mindjárt az érkeztekor - úgy jó délelőtt tájban - fölfigyeltem: igen méltatlankodott ugyanis, miközben a rendőr betessékelte.""...úgy néztem, nagyjából-egészében a miénkéhez hasonlíthatott a felfogása, annyi eltéréssel, hogy őt inkább sérteni látszott a föltartóztatása. Megfigyeltem, hogy a rendőrről mindig csak lekicsinylően, s egy bizonyos semmibevevéssel nyilatkozott."
Egy másik emberről - történetével megismertetve, így ír többek között: "...szomorú, csapdába esett rágcsálóhoz hasonlított kissé.". Nem fukarkodik a hasonlatokkal egy "fókaarcú ember" leírásakor sem. "...végül is csak kívülről matatott, futkosott és kaparászott egy ideig a melle táján a keze, ritkás szőrzetű nagy pók, vagy még inkább amolyan kisebb tengeri szörny módján,..." A másik ember megvesztegetésekor kotorásznak így a pénz után, a mellényzsebük táján az emberek. A tengeri szörny-hasonlat azért vetődhetett föl a fiúban (az íróban), mert valószínű ez a magatartás ellenszenves volt számára.
Amint eltelt a nap nagyobbik fele, úgy négy óra tájban, hármas sorokba rendeződve, mindenütt a kocsiúton - olyan utcákon utakon, amelyeket nem nagyon ismert György - meneteltek a külvároson keresztül. Minden nagyobb útkereszteződésnél újabb, sárga csillagos emberekből álló csoportokat és az őket kísérő egy-két rendőrt csatlakoztattak a menethez. Már olyan nagy volt a menetoszlop, hogy az egyik nagy forgalmú úton villamos ékelődött a menetbe. Kihasználva a helyzetet, a villamos takarásában aztán a sárga vihar kabátos "utas" - egy hosszú szökkenéssel - kivált a mentből és eltűnt a forgatagban. Őt, még "egy-két vállalkozó" nekiiramodva követte. Ezt látva, György "jókedvű meglepődést" érzett és még volt ideje végiggondolni, hogy kövesse-e, vagy sem őket. Mire a "becsület érzése bizonyult" benne erősebbnek, a rendőrök intézkedtek és a sor ismét összezárult.
Hamarosan elérkeztek egy szürke kaszárnya-szerű épülethez, ahol a rendőrök helyét a menet vezetésében csendőrök vették át. Egy magas, szép arcú, lovaglópálcás, választékos külsejű ember - hozzá nem méltó, recsegő hangon megparancsolta, hogy a holnapi vizsgálatig zárják "az egész zsidó bandát" a lóistállóba éjszakára. A parancsot követő kavalkádban, zavarodottságában kitört a fiún a kényszernevetés, mert "átsuhant" képzetében, hogy milyen arcot vághat majd mostohaanyja, ha este hiába számít rá a vacsorával.
4.
A negyedik részt már a Németországba vezető út leírásával kezdi. A szomjúság fokozatairól folyik a társalgás, meg arról, hogy a "Zsidótanács" szerint előbb-utóbb mindenkit Németországba telepítenek a téglagyárból. Ugyanis a kaszárnyából ("Andrássy csendőrlaktanyából") a "Budakalászi Téglagyárba" kerültek. Itt már minden zugot "dugig találtunk emberekkel" - írja. Voltak köztük nők, gyermekek, öregek.
Úgy gondolták sokan: "...az önként vállalkozó legelsőknek jobb hely, továbbá az a kedvezés is jut osztályrészül, hogy mindössze hatvanával utazhatnak egy kocsiban,..."
Az ott töltött öt napból arra emlékszik, hogy a fiúk - "Rozi", a "Selyemfiú", a "Bőrdíszműves", a dohányzó fiú, Moskovics s valamennyien ott voltak körülötte. Innen üzeneteket, leveleket lehetett kijuttatni a kerítés túloldalán őrködő rendőrökön keresztül. "...még szökés terén is nyílt a révükön egy-egy..." lehetőség. Erről jutott eszébe, hogy az ő rendőrük "becsületes volt", mert a fókaarcú embert többször látta a gyárudvarban.
Belül azonban csendőrök "vigyázták" őket. A vizsgálat délelőttjén főhősünknek is a csendőrök elé kellett rakni minden "kincsét" (órát, bicskát, pénzt, minden egyebet). Még meg is motozták tetőtől talpig.
A Németországba-menetel ellen nem volt semmi kifogása, mert a gimnáziumban németül is tanult és úgy érezte ennek végre hasznát veheti majd, meg aztán azt hitte, hogy "az itteninél értelmesebb és kedvemre valóbb életmódot remélhetek..." "S igazat szólva, ha az utóbbi napok egynémely eseményére ... az igazságra gondoltam, a hazám szeretete se igen marasztott...". Volt, aki - "...mint egykor Lajos bácsi, azt tartotta, hogy "elhagytuk az Urat", s ez a magyarázata a bennünket sújtó csapásoknak ... S így tehát ... hinnünk kell az Ő végső irgalmának eljövetelében..., mert "...reményt egyedül csak a hitből meríthetünk..."
A "balszerencsés embert" is viszontlátta, hol az egyik csoportnál, hol a másiknál, amint véraláfutásos(?) szemmel, kezét tördelve tudakolta, hogy szintén utaznak-e?
A téglagyári napok alatt egy másik vámházbeli ismerőst, a "Szakértőt" is egész embergyűrű faggatta véleményéről. Neki - "egy német tiszttel volt módjában beszélnie." Igen felháborodottnak látszott, mert hiába bizonygatta a csendőrparancsnokságon, hogy a "hadiüzeme... s a gyártás vezetése őnélküle elképzelhetetlen", mert mégis "megfosztották" minden, erről szóló okmányoktól. A német tiszt azonban meghallgatta, hogy mérnök és "perfekt német" "...dolgozni szeretnék" - mondta. Válaszul a tiszt azt mondta: "iratkozzon föl a többi közé". Ezt olyan "józannak, mérsékeltnek és minden tekintetben kifogástalan" modorúnak találta, hogy ellentétbe állította a csendőrök "otrombaságával".
Nem lehet azon csodálkozni, hogy főhősünk: Köves György, előképzős ifjú, sokadmagával, önként jelentkezett a német útra - gondolván: "... - a németek tiszta, becsületes, rend-, pontosság- és dologszerető emberek, akik másoknál is megbecsülik, ha ugyanezekkel a jellemvonásokkal találkoznak...".
A fiúkkal egy vagonba került, hatvanad magával, meg a karszalagos emberekkel és az útravaló rakománnyal. Kora reggel, "ragyogó nyáridőben" indult el a vonat. Itt részletes leírása következik a hosszú út kényelmetlenségeinek és annak, ki hogyan viszonyult a mostoha körülményekhez. Több napi, sok vesztegléssel elérkeztek a magyar határhoz. A csendőr, bevilágítva a vagonba kérte, hogy adják át a még náluk maradt értékeiket, mondván: "Ahová ti mentek...ott többé már nem lesz szükségetek értékekre..." Az útitársak közül, valaki vízért cserébe ezt meg is tette volna. A csere azonban nem jött létre és a csendőr azt mondta: "Büdös zsidók, még a legszentebb kérdésből is üzletet csinálnátok! ... Akkor dögöljetek csak szomjan!" Ez be is következett, mert a második napot követően elterjedt a híre, hogy a mögöttük lévő vagonban szomjan halt egy "öregasszony".
A negyedik napon megérkeztek Auschwitz-Birkenauba. Álmában érte "a szirénák esztelen visongása". Amint kinézhetett a szűk kis ablakon, szépséges, nyári- mezőillatú hajnalpirkadást látott és érzett. Ennek leírása olyan, hogy eszembe jutottak azok, az 1943 húsvétján készült fényképek, melyeken "Anyuka", mint boldogan mosolygó, ifjú kismama, szépen domborodó hassal, keresztlányát(?) tartja a pólyában a virágba borult gyümölcsfák előtt.
A mai ismereteinkkel - a háborúról - annyira valószínűtlen, hogy a természet minden pompájával elhalmozta az arra teljességgel méltatlannak bizonyuló, a háborús pusztításban tobzódó embereket is.
Az áldozatul kiszemeltek, - mint főhősünk és útitársai - gyanútlanul "...máris szedelőzködni, gombolkozni, némelyek, kivált a nők között, hevenyészve tisztálkodni, szépítkezni, fésülködni kezdtek."
SORSÜLDÖZÖTTSÉG
* (Erről eszembe jut TIBORCA c. életregényemnek az a fejezete, amikor 1990-ben jajveszékelve szétszaggattam a ruhámat magamon és kisöpörtem a szekrényből, majd megtapostam írásaimat. "Nándi" (Miklóska) akkor tizenhárom éves volt. Ő, akkor felnőtt(!) férfiként - koravénen - reagált, mert erősen leszorította az önmagamat ütlegelő kezemet. Addig tartott így, míg ki nem ment belőlem a szörnyű, önpusztító indulat.
Az is egy rendkívüli, ma már szintén történelminek számító, rendszerváltozás nevezetű korszaka volt életünknek. Ezt a rendkívüli korszakot megelőzte olyan negyvenhat év, melyben az emberi méltóságomtól fosztottak meg folyamatosan. Nekem is egy láthatatlan bélyeggel, - amit nem kívül kellett hordanom a ruhámon (mint a regénybéli "Köves György"-nek és sorstársainak a sárga csillagot) hanem beleégve a lelkembe - kellett felnőnöm. Az én tragédiám az: a mai napig nem tudom, hogy miért nem ismerhettem meg a rokonaimat, a családom múltját, egész viszonyrendszerét, ami miatt - állítólag nekem bűnhődnöm kell!? Ami miatt még 1998-ban is a "Tiltom"-listán lévőkkel szembeni negatív diszkriminációt kellett elszenvednem a főiskolán (JPT FEEFI művelődésszervező szak) Agárdi Péter "professzor úr"-tól a kultúraközvetítés elmélete c. szigorlaton? MIÉRT? Miért, hiszen rendszerváltozás van? Tettem fel és teszem fel azóta is a kérdést kompetenséknek, de választ senkitől nem kapok! Azért viselkedtem és viselkedek olyan kétségbe esetten, mert nekem ugyanis nem volt családom, mert tőlem - a születésem pillanatától, 1946-tól - elvették az édesanyámat, édesapámat, miután mindenükből kiforgatták, kifosztották őket! Még a szabadságuktól is megfosztva tengethették életüket, átengedve gyermeküket a HATALMAT KISZOLGÁLÓKNAK! Nem volt átjátszható üzletem..., aki, vagy ami valaha is megerősíthetett volna emberi méltóságomban. Nekem az intellektualitásomon kívül soha nem volt semmim és ezzel, a szellemi tőkének hitt valamivel próbáltam társadalmi elfogadhatóságomat megalapozni - legalább a rendszerváltozásban! Ezt utasította vissza 1990-ben az MDF-es képviselőjelölt: dr. Vizy Béla. Mondván: ,,...maguknak ott vannak a baloldali pártok!".
- ,,Csakhogy, ez a munkásság - akihez én is tartozom - nem az a munkásság, amelyik megvalósította a proletárdiktatúrát, hanem az, amelyiken megvalósult az!"
Válaszoltam és mondom mindenkinek, akiről feltételezem, hogy megérti - tizenhat éve mindhiába! Kertész Imre hőse, - aki ő maga - legalább tudta, hogy zsidó származása miatt kellett elszenvednie a gettóban és a lágerben egy éven keresztül a sok, emberhez méltatlan élethelyzetet... Nekem 60 évről kellene elszámolnom gyermekeimnek, akik ehhez az élethez asszisztálva és ezt átörökölve nőttek föl, úgy látszik koravénen...)
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
2007. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
265 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 547
- e Hét: 4075
- e Hónap: 12679
- e Év: 48620
|
|
|
Offline
