|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
|
|
2007-07-28 23:02:24, szombat
|
| |
| |
Interjú Harót Jánossal az ESMTKról
2007-07-27 22:59:17 elnök
-Gratulálunk, hogy az NBII-be jutott a csapat!
Mi kellett a sikerhez?
- Az, hogy 1907-ben megalakuljon a klub, valamint hogy az elődök továbbörökítsék a hagyományokat.
- Milyen volt a régi sportélet Erzsébeten?
- Annak idején a háromszáz sportegyesület közül Budapest tizenhat kiemelt egyesületében foglalt helyet az ESMTK. Régen tizenkét szakosztály volt ezerháromszáz sportolóval, és minden állami vállalatnak kötelező volt a sportot támogatnia.
- Ezzel szemben milyen a sportélet most az ESMTK-ban?
- Összesen, a működő négy szakosztályban négyszáz gyerek sportol. Sajnos üzletszerűvé tették a sportot, így ma a pénz dominál, ezért nagyon nehéz felvenni a versenyt a régi idők színvonalas oktatásával, hiszen míg anno az államnak érdeke volt a sport finanszírozása, addig ma nem fűződik gazdasági előnye ehhez. Szerintem a futball a társadalom tükörképe.
- Miért tartja mégis fontosnak e nehéz anyagi lét közepette a sportra való nevelés tevékenységet?
- Erőt adnak, és mindig továbblendítenek a sikerek. Ugyanakkor fontosnak vélem, hogy egy olyan generációt neveljünk fel, amely reményeink szerint megállja majd a helyét a világban. A sport kitartást, erőt ad, közösségi szellemet teremt. Azok a gyerekek, akik hetente akár több alkalommal is lejárnak focizni, úszni, dzsúdózni, vagy birkózni, azok biztos, hogy nem csellengnek szabad idejükben. A klub minden gyerek előtt nyitva áll, aki hozzánk csatlakozik, sportolás közben megtanulhatja a tisztességes versenyszellemet is. Én elsősorban a gyerekek nevelését tartom szem előtt, ha aztán az ESMTKból kinőve feljuthatnak, plusz siker.
- Ha az elmúlt száz év előtt fejet hajtanánk, kinek mondana köszönetet?
- Az elődöknek és Erzsébeten élőknek. Nélkülük, az ő anyagi, lelki,sportrajongói támogatásuk nélkül ma biztos nem lehetnénk büszke százévesek.
http://www.fideszbp20.hu/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-28 22:55:23, szombat
|
| |
| |
Szerencsejátékba kezd a XVIII. kerületi önkormányzat
2007-07-26 02:05:03 elnök
Index cikke.
Játéktermek indításával kíván többletforrásokat bevonni az óvodák és iskolák üzemeltetésébe a XVIII. kerületi önkormányzat.
Az alpolgármester szerint így évi 40 millió forinttal többet fordíthatnak az oktatásra.
Pénznyerő automaták telepítésére jogosult céget alapított a Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzat vagyonkezelő cége, közölte az Infó rádióval a XVIII. Kerületi alpolgármestere.
Az így befolyt, évi akár 40 milliós osztalékot az óvodák és az iskolák fejlesztésére kívánják fordítani, mondta Sándor László.
A lépéshez az is kellett, hogy az önkormányzt képviselőtestülete módosítsa a kerület városépítészeti szabályzatát, ami eddig tiltotta pénznyerő automaták elhelyezését.
Most már a bevásárlóközpontokban is lehet automatákat üzemeltetni
http://www.fideszbp20.hu/
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-28 20:55:55, szombat
|
| |
| |
"AZ IGAZI KÖLTŐ NEM TETSZENI, HANEM HASZNÁLNI AKAR."
Eötvös József
(1813-1871)
Író, publicista, politikus, a reformkor haladó társadalmi mozgalmainak egyik vezetője, a magyar realista regény megteremtője, a magyar oktatásügy és közművelődés legnagyobb 19. sz-i alakja.
Anyai nagyapja ercsi birtokán nőtt föl. Nyilvános gimnáziumba járva végezte tanulmányait Budán. Szakított családjával, hagyományaikkal és élete ettől kezdve haláláig az értelmiségi polgáré, semmint az arisztokratáé volt. Egyetemi évei alatt kapcsolatba került - saját írói tevékenysége (versek, színművek, aforizmák) révén - a Kazinczy-Kölcsey-féle iránnyal. Kölcseyt mindvégig emberi, politikai példaképének tekintette. (A falu jegyzőjében Völgyesy alakja.) Barátai Szalay László történész, Trefort Ágoston. Velük együtt fordult a francia liberális polgári történetírás és közírás, jog- és államtudomány felé. (V. Hugot föl is kereste.)
A három réteg:
- a német klasszicizmus - főképp a prózaíró Goethe,
- Kazinczy-Kölcsey-féle irányzat,
- s a francia liberalizmus ötvöződik kultúrafelfogásában.
Eötvös a harmincas évek második felében tevékenyen bekapcsolódik a közéletbe.
Azokhoz csatlakozik, akik nemcsak a kormánnyal és a konzervatívokkal, hanem Széchenyivel is szemben álltak, de Kossuthtal sem értettek teljesen egyet, mert nem a nemzeti függetlenség, hanem a központosított polgári állam és rend megteremtése állt eszmeviláguknak s törekvéseiknek középpontjában. (Az avult megyerendszer ellen küzdő centralista csoport.)
Utazásai során rájött a nyugati- kapitalista világ hibáira, főleg a francia gondolkodók révén.
Ugyanakkor tudta, hogy a kapitalizmus elől nem lehet és nem is szabad kitérni.
E feloldhatatlannak látszó kettősség hatására írta az A karthausi c. első, igazán jelentős társadalmi regényt (1839-41).
A 40-es évektől a centralista csoport hírlapi cikkekben, tanulmányokban tisztázta álláspontját; Eötvös ebből kifolyólag (Kossuth oldalán) vitába keveredik Széchenyi Kelet Népével.
A centralisták a parlamentáris forma jogi vonatkozásait, a városi polgárság jogait, státuszát akarták meghatározni. A műveletlen középnemesi közvélemény ezért a "doktiner" jelzővel illette őket.
Eötvös történelmi műveltsége, humanizmusa révén megérezte, hogy a feudális elmaradottság, az embertelen viszonyok (paraszt)forradalmat érlelnek.
Erről a Reform c. kötetben megírt cikksorozatával akarta figyelmeztetni a nemzetet (Lipcse, 1846).
A falu jegyzője (1845) c. regényében is az előbbi elmélet szerint zúzza tönkre
"a megye" segítségével konzervált feudális jogok védelmezőinek érveit, valamint fölcsillantja a reményt, hogy az új nemzedék összefogva, győzelmesen folytatja a harcot e "rend" ellen.
"Irányregény" mondták rá ellenfelei.
Eötvös válasza: "Az igazi költő nem tetszeni, hanem használni akar."
(Hugo nyomán...)
Valóban, Petőfiig s Petőfin kivül senki sem tett annyit irodalmunkban a népért, mint Eötvös e regényével. Az elkövetkező forradalom látomásában született a Magyarország 1514-ben c. történelmi regénye, melyben a Dózsa-felkelés történetét dolgozta föl.
A forradalomtól való félelme egyre távolabb sodorta Kossuthtól, egyre közelebb Széchenyihez. A 48-as kormányban elvállalta a kultuszminiszteri tárcát, s hatalmas lendülettel kezdte a népoktatás rendszerét kiépíteni. Apácai Csere Jánost és a Ratio Educationist követően ő foglalta rendszerbe a modern állami oktatásügy feladatait törvénytervezetében. Azonban, majd csak 1868-ban, újra miniszterként tett előterjesztése alapján emelkedett törvényerőre.
Lamberg megölése után - féltve a családját - Bajorországba menekült.
Menekülésében közrejátszott az a felfogása is, hogy Magyarországot nem szabad a Habsburg-birodalomból kiszakítani, mert csak azzal együtt állhat ellen a cári orosz terjeszkedés veszélyének.
Állambölcseleti munkájában (A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, 1851-53), melyet elméleti útmutatásul szánt a birodalom jövendő polgári-liberális berendezkedéséhez - alaptétele egyfelől: az egyéni szabadság és az egyenlőség eszméjének szembeállítása; másfelől: az "ókori" állameszménynek, az állam mindenhatóságának s a "keresztény" társadalmi eszménynek, a szabad egyéniségnek polgári-liberális szembefordítása.
Ez utóbbi mellett érvelt azzal, hogy a társadalom intézményeinek legfőbb feladatát abban látta, hogy megvédjék az egyéni szabadságot az államhatalom elnyomásától.
Így megengesztelődve a "megyék" iránt, belátta, hogy az önkormányzatoknak nagy szerepük lehet e védelemben.
Az 1848 utáni korszakának emlékbeszédei, melyeket (pl Szalay László fölött, Kazinczyra emlékezve) mondott - haladó, értékes elemet tartalmaznak.
Solferino után részben megváltoztatta álláspontját; részben Deák és Kemény vezette, a kiegyezést előkészítő csoporttal újra utat talált magának a közéletbe. Az Andrássy-kormányban újra kultuszminiszter lett.
Az általa létrehozott iskolarendszer az alapja a magyar oktatásügynek, minden változás ellenére. Eötvös igen éles viták, sőt politikai harcok közepette érvelt a népiskolai törvénytervezet mellett. Kultúra- és művelődésfogalma, az oktatáspolitikai elképzeléseket megalapozó jogfilozófiai és politológiai fejtegetései feltűnőek, főleg az 1870-es Jelentésben.
Felfogása következtében egyre inkább magára marad.
A nővérek címmel (1857) pedagógiai regénynek nevezett művében azt tanítja, hogy az igazi boldogság a dolgos és munkával jólétet teremtő vagyonos parasztság körében található meg.
A molnárleány c., amelyben ugyancsak a módos parasztság mellett foglalt állást, de ugyanakkor felfigyelt a parasztélet szociális visszásságaira.
Utolsó évtizedében újra éberen kezdte látni korát. (A XIX. század bárói c. regényterve realizmuskísérlete.)
Második minisztersége alatt egyre magányosabb lett.
A magas klérus és a soviniszta nemesi közgondolkodás gáncsolta, hajszát indított ellene közéleti munkássága miatt.
Utolsó nagyobb művét, a Gondolatok (1864) c. aforisztikus elmélkedés-gyűjteményt pl, amelyben egész világosan mutatkozott meg felekezethez nem kötött, felvilágosodott deizmusa, a klérus ellenségesen, a sajtó sértő közönnyel fogadta.
Fiához Lorándhoz, a későbbi nagy fizikushoz írott leveleiben mutatkozik meg, hogy csalódottsága ellenére sem veszítette el a hitét az emberiség jövőjében s az érte való munkálkodás egyedül értékes voltában.
"Eötvös József szintézis és kilátópont Azóta is"
Az 1868-i népoktatási törvény lényege és történelmi környezete:
Az iskolákat, az egész oktatásügyet állami felügyelet alá helyezte, elrendelte az állami tanítóképző intézetek felállítását.
Kimondta, hogy "minden növendéket anyanyelvén kell oktatni".
Rendelkezett a tankötelezettségről (6-12, ill. 15 év); a népoktatási tanintézetek köréről és állíttatásáról; a hitfelekezetek által felállított népoktatási tanintézetekről, a tanítási módszer szabadságáról, a fiú- és lánytanulók "elkülönzéséről"; a népiskolákban tanítandó tantárgyakról (hit- és erkölcstan, olvasás és írás, fejbeli és jegyekkel való számolás és a hazai mértékek ismerete, nyelvtan, természettan és természetrajz elemei, figyelemmel az életmódra és vidékre, melyhez a gyermekek nagyobb részének szülői tartoznak, hazai földleírás és történet,gyakorlati útmutatások a mezei gazdaság és különösen a kertészet köréből, a polgári jogok és kötelességek rövid ismertetése, ének testgyakorlat, tekintettel a katonai gyakorlatra);
a tanítás tárgyi feltételeiről; a "szorgalmi időről" (falun 8, városon 9 hónap); tisztiorvosi, iskolaszéki teendőkről; szülők és gyámok jogairól, kötelezettségeiről; vizsgakötelezettségről; statisztikai adatszolgáltatásról; magán- és társulati iskolák elveiről és szabályairól; községi népoktatási tanintézetekről (legalább 30 gyerek); a tanárok, tanítók díjazásáról; a szegény gyerekek ingyen tankönyvhöz juttatásáról; a községi közteherviselésről az iskolák fenntartását illetően (iskolai alap létrehozása, 5 %-os adó); tandíjról és tandíjmentességről.
A következő iskolaszerkezetben tervezte meg az oktatást:
A/ Elemi népiskolák: 6 évig tartó mindennapi, és 3 évre terjedő ismétlő iskolai tanítás.
B/ Felsőbb népiskolák: a fiúk számára 3, a lányok számára 2 év.
C/ Polgári iskolák: fiúk számára 6 év, leányoknak 4 év.
Minden községben az állam által állíttatott népoktatási tanintézetet a legalább 9 tagból álló iskolai szék irányítja.
Statisztikai adatgyűjtést folytatott és az adatok elemzését az Országgyűlés elé terjesztette 1870-ben. Összehasonlító elemzésben tárta a közvélemény elé a tankötelezettek és az oktatásban ténylegesen résztvevők számát, arányát., valamint az egész országra kiterjedő adatok elemzését. Pl:
a./ "szorosan Magyarországban" a 11.126.143 lakosból tankötelezett 17,33 %,
b./ Erdélyben a 2.101.538 " " 16,94 %,
c./ az egész országban a 13.227.681 " " 17,27 %.
Majd elkészített egy hiánylistát "a haladásnak legnagyobb akadályai"-ról.
Többek között ezekkel a szavakkal terjesztette elő nagyformátumú munkáját, az 1868-i közoktatási törvényt:
"És csaknem lehetetlennek tartom, hogy most, midőn a népnevelés ügye a közfigyelmet magára vonta, valaki azon összeköttetést nem látná át, melyben ezen ügy anyagi jólétünkkel, a polgári szabadsággal, sőt az ország biztosságával áll."
BMI
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-28 20:31:50, szombat
|
| |
| |
Kedves I...!
Olvasom az Enyedi Béla által megzenésített versek szövegeit és hozzáképzelem a dallamot. Hozzáképzelem azt a hangulatot, amit teremtett Enyedi Béla éneke, a gitár-zene és az érzelem-gazdag versek szövege. A háttérben Simon M. Veronika képei... Idilli kép. Köszönöm, hogy megosztottad velem.
Olvasom A HÍD Mellékletében megjelent Enyedi Béla - Simon M. Veronika Kossuth-antológiájának bevezető szövegét. Szívemből írta.
Mert engem is bánt, hogy a politika ,,rátelepszik" a magánéletünkre, kultúránkra és az élet minden területére. Zavar, hogy ,,pártelkötelezettség" alapján vélekednek olyan történelmi személyiségekről, akiket eddig egyaránt szerettünk és tiszteltünk.
Batsányi János szavaival (részlet Simon M. Veronika Antológiájából):
,,Lesznek majd olyanok a magyar hazában,
Kik reánk ismérnek érdem templomában,
S ha már enyészünk is ciprus árnyékában,
Jó hazafiaknak neveznek számában!"
A három nagyságról (Kossuth, Széchenyi, Deák) jut eszembe Eötvös József munkássága és oktatáspolitikája. 2003-ban volt 290 éve, hogy megszületett a későbbi ,,kiváló író, költő és politikus. A Batthány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, majd 1867-ben újra miniszter. A magyar kritikai realizmus nagy alakja."
Azt hiszem, pártpolitika ,,áldozatává" vált ő is, mert bizony ,,agyonhallgatják".
A főiskolai tanulmányaim során készítettem róla, munkásságáról egy vázlatos áttekintést ,,Kiegyezés a kultúrában" címmel. Küldök belőle egy példányt (két és fél oldal). Oktatáspolitikai, kulturális munkássága miatt hozzám ő áll a legközelebb Kossuth kortársai közül. Talán ezért bánt, hogy szó nem esett róla 2003-ban - és azóta sem - a médiában.
A másik, ami miatt bánkódom az a hiba, amivel megjelent írásom a Pásztói Hírlapban. Ez, pedig a következő: A Gályázók című verséből idéztem egy versszakot. Ebben, a második sor végén, az igás szó helyett az ,,ingás" szerepel! EZ NAGYON NAGY HIBA!!! Arra kérlek, hogy Zsiga Lajosnak fejezd ki sajnálatomat helyettem. Egyébként az Immánuel elején, a bemutatkozó írásnál is találtam egy hibát(?), mely szerint: születési helyéül ,,Érdekvadkert" szerepel - Érsekvadkert helyett. Akkor nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, mert azt hittem, hogy költői szójáték és nem a ,,technika ördöge", mint az igás szó ,,eltévesztésének" esetében!
Én is ,,Külkertesnek" nevezem írásaimban Pesterzsébetet... Jó lenne ezeket a ,,szakmai" dolgokat élőben megbeszélni a költővel! Simon M. Veronika könyvét sem szeretném a mostani postára rábízni!
Küldtem SMS-t, amikor Á. elhozta a PH-t. Nem tudom, hogy megkaptad-e?
Furcsa dolgokat tapasztaltam a héten a mobil-telefonomon is...
Azt hittem, hogy könnyebb lesz a ,,kivonulásom" a politikai életből!
Pedig, az elhatározásom végleges! Rájöttem, hogy vannak (mint a ti polgármesteretek is) rátermettebb emberek a FELADATRA! Drága Barátnőm! Köszönöm, hogy elküldted azt az újságot!
Itt: ,,Tavasz van! Gyönyörű!" Gondolom, ott nálatok még gyönyörűbb!
Ui.: a családi ,,fax" egy számítógép, amit a faxoláskor be kell állítani a fogadásra. Ezért fontos hogy mielőtt küldesz valamit ideszólj nekem, hogy mindent beállíthassak! Köszönöm!
Üdv. Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-28 20:26:34, szombat
|
| |
| |
Tisztelt Főszerkesztő Úr! Kedves S. B.!
Az ősz folyamán - már nem tudom, hogy pontosan mikor - hallottam hírét a Kossuth Rádióban a Kunszentmiklós-pártiak Lapjáról. Különösen a "Bakér"-szó hallatán figyeltem föl mindarra, amit Kunszentmiklósról és erről az újságról tudósítottak.
Már akkor, azonnal szerettem volna kocsiba ülni és felkeresni a szerkesztőséget. Sajnos nyakig voltunk (vagyunk) egy építkezésben és ettől nem tudtam kimozdulni itthonról. Az internetről, a "MÉDIA" címszó alatt azonban rátaláltam a címükre. Ekkor döntöttem a levélírás mellett. Miért lett olyan fontos valakinek, vagyis nekem, itt Pesten olyan hirtelen ez a kapcsolatfelvétel?
Négy okot említhetek:
1) Életem első hat évét és azt követően, iskolás-korom nyarait Kunszentmiklóson, illetve a tassi határban lévő tanyán töltöttem. Az itt szerzett élettapasztalat, az élmények gazdagsága, a természet közelsége egy életre meghatározó útravalót jelentett számomra.
Később, felnőtt koromban - úgy hozta sorsom, hogy egy lakótelepi lakásra tudtunk előfizetni férjemmel és ide születtek gyermekeink. Ezért, aztán van összehasonlítási alapom az én gyerekkorom és gyermekeim gyermekkorának "ingerszegény" környezete között.
Kilenc év után, 1981 nyarán sikerült visszaköltözni gyermekkorom másik színhelyére, egy dél-pesti kül-(kert)városi kerületbe. Oda, ahol van egy kis kert, ahol szabadon játszhattak gyermekeim, miközben levegőztek. Oda, ahova eljut a kunsági szél, friss tavasz- tél- nyár- ősz-illatot hozva. Oda, ahol eső után a földnek olyan az illata, amilyen a tanyán volt... Oda, ahol jó volt iskolába járni. Oda, ahol tudtam, hogy milyenek az emberek, az iskolák, a tanítók, a követelmények. Oda, ahova, ha kimentem az utcára és megállítottak az ismerősök, illett a "Hogy tetszik lenni?" kérdésre részletesen válaszolni!
Férjem és gyermekeim ekkor jöttek arra rá, hogy létezik egy másik feleség és anyuka is...
A hazatérők boldogságával éltem(tük) meg ezt a nyarat, mert biztos voltam benne, hogy itt majd a kunszentmiklósi rokonok is gyakrabban fognak meglátogatni. Azonban ez nem így történt... A magányosság, az elszigeteltség elleni küzdelem részeként kitaláltam az "anyumeséket".
2) Sajnos gyermekeim is, mint annyian mások, gyakran mondják a negatív emberi tulajdonságokra, megnyílvánulásokra, hogy: - "paraszt"! Nekem ez nagyon fáj és amiért nem győzöm bizonygatni, hogy a paraszti lét nem jár-, illetve nem járt együtt a butasággal, a bunkósággal, megírtam visszaemlékezéseimet. Ebből küldök most mellékelten a "BAKÉR-MENTE"-nek egy-két epizódot, hálám jeléül: amiért olyan csodálatos körülmények között élhettem meg életem első hat évét.
3) Azt is megírtam, hogy hogyan alakult a fővárosba szakadt földijeik élet-sorsa 1938-tól napjainkig - a különböző, ma már történelmivé váló korszakokban. Tudom, hogy Kunszentmiklós is város, és az ott élő emberek életmódjára is inkább a -városi jellemző. Ennek ellenére, meggyőződésem, hogy a "gyökereink" közösek. Ezért, ha igény van rá, megküldhetem az erről szóló történeteket is.
4) Szeretném megrendelni utólag, a BAKÉR-MENTE 2002. decemberi számát, illetve szeretnék előfizetni a 2003. évre.
Tisztelettel: Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-28 20:22:48, szombat
|
| |
| |
A. S.-nak,
az A. Kiadó igazgatójának!
Kedves A. S.!
Szeretném a MIÉRT? című kéziratot átadni Önnek, azzal a kéréssel, hogy tiszteljen meg figyelmével! Teszem ezt annak ellenére, hogy minden alkalommal türelmetlen türelemmel megyek el akár Lakitelekre, akár a Kossuth Klubban megtartott rendezvényekre, hátha lesz alkalmunk egy kis beszélgetésre!
Sajnos erre soha nem került sor, azonban már nem is bánom, mert közben "elkészültem" egy komoly munkával. Ennek egy korábbi változatát átadtam Bíró Zoltánnak, abban a reményben, hogy szakértői tanácsaival segítségemre lesz. Ebbéli reménységem is szertefoszlott, de mostmár ezt sem bánom, mert:
1) először is rájöttem arra, hibát követtem el azzal, hogy fiktív családnévként használtam egy régi, "történelmi" családnevet. Ráadásul a régies (Joó) írásmóddal, és azóta azt is megtudtam, hogy ehhez csak a család tagjainak van joguk. Ebbe akkor gondoltam jobban bele, amikor olvastam Bíró Zoltán "Elhervadt forradalom" című írását és abban döbbenten ismertem rá egy azonos nevű rendszerváltoztató személyiségre. Nagyon kellemetlenül éreztem magam és amilyen gyorsan csak lehetett megváltoztattam a hősök nevét.
2) Ehhez újra kellett olvasni az egész kéziratot és bizony, olvasás közben sok stiláris hibát fedeztem föl, amit többé kevésbé kijavítottam.
3) Oknyomozásom eredményeként információ-morzsákat tudtam csak begyűjteni. Ezért, sok helyütt, a pontos információt kénytelen voltam következtetésekkel pótolni. Amiért saját családom (amelyikben fölnőttem) története ez a "történet-leírás", kénytelen voltam fiktív helységneveket és személyneveket kitalálni. Így lett Kunszentmiklósból "Kiskunpuszta"; Tasskertesből "Kunkertes"; Budapest, Pesterzsébet nevezetű (kert)-külvárosi részéből "Külkertes". A Bóna családot, pedig Tiborca családra "kereszteltem". Ez valóban az én kitalációm, ezért bízom benne, hogy ilyen családnév nincsen egész kis- és nagy-Magyarország területén! Szeretném hinni, hogy ez jó névválasztás volt, mert mindenki ismeri - az idegen elnyomástól és kiskirálykodó uraiktól szenvedő magyar nép szomorú sorsát panaszoló - Tiborcot a Bánk bán-ból. Amiért én egy nőalakkal mondatom el a "nép panaszát", azért, az -a képzővel "Tiborca"-ra nőiesítettem a Tiborc nevet.
Továbbgondolva a névadást: főhősöm árva-voltát hangsúlyozva, az Ilona mellett döntöttem - a János vitéz árva Iluskájára utalva. Így lett a teljes neve: Tiborca Ilona (Ilonka, Ilus, Iluska).
Az "Apuka" neve Gábor volt a valóságban és amiért nem született "csak" egy leánygyeremeke, ezért őt Gabriellának keresztelték. (A történet Önnek átadott változatában Viktor és Viktória.) Amiért ezt sem éreztem hitelesnek, kerestem egy olyan férfi utónevet, melynek van női megfelelője is. Így találtam rá a "György"-re, vagyis a "Györgyi"-re. (Abban is éreztem némi sorsszerűséget, hogy képzetemben azonnal megjelent Toldi Miklós testvére, vagyis "rókalelkű bátya", az "álnok" György...) "Anyukát" Bálint Zsófiáról "Győri Lídia"-ra "kereszteltem".
4) A Bálint családhoz "Anyuka" csak névleg tartozott, mert az "nyilt titok" volt, hogy Bálint Benjáminnak és Szűcs Eszternek húsz évi házasságuk alatt sem született gyermekük. Bálint Benő emiatt nagyon boldogtalan volt és ivásnak adta a fejét.
Már kikezdte egészségét a májzsugor, amikor felesége, negyvenkét éves korában leánygyermeket szült. Mondta is a malomtulajdonos, jómódú polgár, hogy "Nem az az érdekes, hogy kinek a kakasa csinálta, hanem az a fontos, hogy az én tyúkom tojta!" Anyuka azonban csak nyolc éves koráig élvezhette a jómódú polgári lét minden előnyét, mert Bálint Benőt hamar sírba vitte a májzsugor. Amikor vér szerinti apja is megözvegyült, elvette feleségül Bálint Benő özvegyét, így lett Eszti néni Pusztai Jánosné (Rónai Jánosné) és édes-"mustohája" a három félárva Pusztai-(Rónai-)gyereknek. Valószínű ez is komoly torzulást okozott Lídia személyiségfejlődésében, mert nemcsak a társadalmi státuszában lépett nagyot vissza az édesanyja, hanem gondoskodó szeretetét is két ember helyett, öt felé kellett osztania.
Elképzelhető min ment a serdülő kislány keresztül. Erre, ráadásként jött a háború, a zsidóüldözéssel és minden más szörnyűségével. Talán még ezt is kiheverte volna, ha 1945 után nem kellett volna mindennek pont az ellenkezőjét bizonygatni!
Talán, ha el tudott volna válni - a változásokat szintén követni sem tudó vitéz-nagygazda (Tiborca György) fiától - akkor elrendeződhettek volna lelki dolgai. Ha lett volna mellette egy olyan férfiember, aki éleslátásával, tisztalelkűségével és hűségével támasza lett volna...
De nem volt, ezért ösztönével megérezte: elpusztul, ha nem fogadja el a "Bálintok", vagyis a "Győrik" felkaroló mecénatúráját. Még kis cselédet is (Iluskát) kerítettek számára, ami azért volt nagy dolog, mert 1952-ben már nem tarthatott senki cselédet...
Tiborca Iluska azonban úgy tudta, hogy neki szülője "Tiborca György" és felesége "Tiborcáné", "Lidi"-asszony. Gyermeküket: "Györgyit", pedig testvérének hitte.
Tiborca Györgytől sem tellett több, minthogy 1945 után kitalált egy kádertörténetet, amit addig bizonygatott mindenkinek, hogy a végén olyan nagyon elfelejtette a valóságot, hogy a hazugságot hitte igaznak. Úgy is halt meg.
Tiborca Györgyit beavatta édesanyja a valódi családi viszonyrendszerek titkába. Vagyis ő a valóság mögött rejtőző igazságot is ismerte. Nem úgy, mint Tiborca Ilona(!), mert a testvérének hitt Györgyi - szülei halála után - éles tőrként vágta hátába az igazságot!
Tiborca Ilona, ezzel a tőrrel (igazsággal) a hátában - múltidéző- és értékelő visszaemlékezésre kényszerült. Erről a gyötrelmes átértékelésről szól ez a történet.
Amiért Tiborca Ilonával semmi olyan nem történt, ami velem is meg ne történt volna - és az sok, környezetemben élő embert kompromittálna - ezért jó lenne, ha a történet közreadója is Tiborca Ilona volna.
Végül is, írás közben a saját személyiségemet kellett újra felépítenem és az már inkább azonos Tiborca Ilonával, mint Bóna Máriával. (Akár írói álnevem is lehetne?! )
Végezetül: szeretném megkérni arra - ha mégsem tudna bokros teendői között a MIÉRT? elolvasására sort keríteni, úgy azt is közölje velem! Nagyon fontos lenne, hogy ne reménykedjek hiába! Akkor, ugyanis máshol kopogtatok, mert meggyőződésem, hogy szükség van az együtt gondolkodásra a legközelebbi múltunkkal kapcsolatban!
Az is meggyőződésem, hogy kevés a legújabb történelmi korról szóló történet-leírás! Olyan, amely a társadalmi néprajz hitelességével tudósít a megszenvedett, átélt valóságról és a sokszor mögötte rejtőző igazságról!
Üdvözlettel: Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-07-28 20:18:05, szombat
|
| |
| |
A. KIADÓ ÉS NYOMDA KFT.
A. S.-nak, a Kiadó vezetőjének
Tisztelt A. S. úr!
Örömmel tudatom Önnel, hogy ez év elején a Magyar Naplóban meghirdetett: "A magyar társadalom önképe az ezredfordulón" című pályázatán, "az önálló egzisztenciateremtés lehetőségei" témakörben beküldött pályamunkámmal sikerült az egyik "középdíj"-at elnyerni.
Pályamunkám mottója Mikes Kelemen, a törökországi fiktív leveleinek egyikében megfogalmazott gondolata volt:
"... jól oktatni a lányokat olyan szükséges, valamint a férfiakot, és az egyike olyan hasznos az országnak, valamint a másika. ...egy jól nevelt, jól oktatott eszes leány asszonnyá változván, a fiát mind jól tudja nevelni, oktatni, és tanítani, és aztot az ország szolgálatjára alkalmatossá tenni..."
Főhősöm: Bízó Katalin egész életét e gondolat jegyében tervezte meg eszerint próbált élni, miközben egészen más elvárásoknak, "követelményeknek" kellett megfelelni.
Hogyan, milyen áron lehetett ezeket összeegyeztetni és teljesíteni?
Ebből a szempontból fogalmaztam meg a magyar társadalom elmúlt ötven évében nővé serdült, családot alapító, otthont teremtő(?), majd gyermekeket nevelő ember küzdelmes életét.
Szeretettel küldök egy "karácsonyi történetet", mint részletet az írásbó
Üdvözlettel:
Bóna Mária Ilona
Részlet a Tudósítás Magyarországról című írásból, ezen belül:
A gyermeknevelés színterei az 1972-1989 közötti időszakban,
"Értelmiségi kényszerpályák Külkertesen" című fejezetből:
"...mint egy nagy család: anya- apa és fürtökben a gyerekek..."
"A következő tanév elején, ahogy délben a tanáriból ment a folyosón napközis csoportjához, nagy-nagy gyereksírásra lett figyelmes. Az alagsorba vezető lépcsőn lenézve látta, amint tíz- tizenöt kisgyerek kétségbe esve, sírva-visítva összekapaszkodik. (Azonnal az Érintés hatalma című film kísérleti alanyai jutottak eszébe.) Emlékképei alapján megindult benne a segítségnyújtás ösztöne és lement megnézni, hogy mi az oka a nagy sírás-rívásnak. Amint leért, vette csak észre a betegnek látszó tanítónőt, amint karbafont kézzel, eltökélt hallgatással nézte őket.
- Jaj, Katikám, de jó hogy jössz, mert én már nem tudok mit kezdeni velük! Hiába mondom nekik, hogy: "Nem kell az oltástól félni!" Minél jobban nyugtatom őket, annál jobban ordítanak! Már majd szétmegy a fejem ettől a szörnyű visítástól!
Katalin lehajolt a kicsi, éppenhogy az óvodából kikerült elsősökhöz és óvónénis-anyás stílusban elkezdett beszélni hozzájuk. Miközben bemutatkozott, elővett egy-két papírzsebkendőt, megtörölgette a könnytől maszatos kis arcokat és kérdezgetett, hogy: "Ki fél a legjobban és, hogy miért?" Gyanakvón néztek a saját tanító nénijükre, de azért jelezték egy páran, hogy ők bizony félnek. Míg hagyta őket beszélni, észre sem vették, hogy megfeledkeztek a sírásról...
Harmadik, egész további életét meghatározó élménye az egyik iskolai osztálykarácsonyhoz fűződik. Az előbbi tanítónő kórházba került és Katalin elvállalta a helyettesítését. Egyébként is már december elejétől egyfolytában helyettesített, mert a sok, családos tanár- és tanítónő csak úgy vehette ki az "anyanapjait" (kisgyerekes anyáknak járó nevelési szabadnapjait), ha "kerített" valakit aki vállalja a helyettesítést.
A képesítés nélküli főiskolásoknak ekkor már megkezdődött a vizsgaidőszak, mint Katalin napközisei osztályfőnökének is. Így nemcsak az általa tanított tantárgycsoportban helyettesített, hanem az osztályfőnöki teendőket is át kellett vállalnia.
Ráadásul a kis elsősöknél is fel kellett készülni az iskolai karácsonyra. Beteg kolléganője megírta és a kórházból elküldte Katalinnak a karácsonyi jelenetek szövegeit - megjelölve, hogy melyiket kivel kell bataníttatni. A fenyődíszeket technika órákon készítették el színes papírból, filcből, fenyőtobozokból és más, csonthéjas termésekből...
Az akkor negyedikes napköziseivel és az osztály nem napközis tagjaival már komolyabban készültek a karácsonyra. A tantermet kitakarították (ablakpucolás, padlemosás, stb) és feldíszítették a saját készítésű díszekkel. Összeállított a gyerekekkel közösen egy műsorprogramot, majd otthon előkészült hozzá. Jelmezeket varrt a jelenetekhez, szöveget másolt és sokszorosított... Behordta a magnóját; táncot, éneket, szöveget tanított...
Honnan volt minderre energiája? Talán onnan, hogy mióta megszületett első gyermeke, minden advent-kezdettel - egész lényében szétáradó, örömteli, igazi ünnepi várakozással készült a karácsonyrta otthon is. Ilyen ünneplőbe szerette volna minden környezetében élőnek öltöztetni a lelkét.
(Az ünnepi hangulatot megzavarta az a magánéleti problémája, hogy ezen a télen a penész ismét annyira "kivirágzott" lakásuk falán, hogy gyerekeinek kiújult asztmás rohamaitól mozgalmas éjszakai virrasztások után ment reggelente az iskolába dolgozni. Igyekezett leplezni hajszoltságát. A fizikai kimerültségtől azonban az árulkodó, kövér verejtékcseppeket nem tudta eltakarni, letagadni.)
Eljött a nagy nap: a téli szünet előtti utolsó tanítási nap. Úgy érezte: sikerült elérnie, hogy ünneplő lélekkel (nemcsak ünneplőbe öltözve) jöttek aznap iskolába kis tanítványai.
Az egyik gyerek anyukája már délelőtt behozta a fenyőfát, amiből igazi karácsonyfát varázsoltak. Délután, a műsorra megérkezett fiatal, csinos osztályfőnökük is, akinek nagyon örültek tanítványai.
Miután ellenőrizte, hogy rendben van-e minden, segített a műsor rendezésében. Átalakították a tantermet a nagy, polgári házak nappali szobáihoz hasonlatossá. Két padot szembefordítottak, majd letakarták terítővel. Az ilyen módon asztallá varázsolt padokat feldíszítették, mint ahogy otthon az ünnepi asztalt "szokás".
Eljött a várva-várt pillanat. Már csak a gyertyák lángja világított, mindenki köszöntötte azt akit megajándékozott, majd elénekelték az ismert karácsonyi dalokat, még a Mennyből az angyal kezdetűt is!
Amikor kezdett az ünnepi hangulat buli-szerűvé válni, a Zi-Zi Labor nyugati sláger-feldolgozását hallgatva, táncra bíztatták a fiúkat. Katalin megmutatta nekik, hogy hogyan illik fölkérni egy lányt. Bizony nem volt kedvük az ilyen "ódivatú" viselkedéshez. Gondolt egyet és felsorakoztatta maga mögé a gyerekeket és elindult a veresegyházi asszonykórustól látott népitánc-lépésben a zene ritmusára. Ez már tetszett nekik, mert közösen csináltak valamit. "Csak semmi egyénieskedés(!)" semmi olyan helyzet, ahol föl kell vállalnia önmagát szegény kis embergyereknek! Gondolta, amikor megérkezett köszönteni kolléganőjét az ismert kolléga.
Katalin örült is, meg nem is. Kicsit fájt neki, hogy őt mégcsak udvariasságból sem üdvözölte, mintha ott sem lett volna. Másfelöl örült annak, hogy - amúgy indirekt módon "demonstrálva lett" a gyerekek számára az a meghittség, ahogy a két ember átölelte egymást és táncoltak.
És akkor megtörtént a CSODA! A gyerekek átölelték őket és úgy táncoltak együtt, mint egy nagy család: anya-apa és fürtökben a gyerekek! Katalin pedig ott állt zavarával küszködve, elárvulva...
(Ugyanezt érezte otthon is, amikor a gyes alatt varrást vállalt - illegális bedolgozás formájában; vagy amikor gyerekei óvodások lettek ő pedig visszament dolgozni. Hiába látta el őket "munkája" mellett anyai gondossággal; hiába dolgozott férje is két (fő- és másod-) állásban egyszerre, ha a legfontosabbat, a meghitt együttlétet nem volt(voltak) képes(ek) nyújtani, mert minden energiáját (energiájukat) felemésztette
az otthonteremtés, a gyermeknevelés alapvető feltételeinek előteremtése!)
Katalin akkor megérezte, hogy ez az utolsó karácsonya, mint tanítónak, mert ő már valami nagyon fontosat soha nem lesz képes nyújtani tanítványainak! Mégpedig azt az egészséges derűt, nyugalmat, ami áradt a két fiatal tanárból! Mert ő hiába tesz úgy, mintha nem agyonhajszoltan, átizzadt ruhában (és "sminkkel" az arcán) rohanna közéjük minden nap! Úgyis megérzik a látható, nyílvánvaló valóságot; megérzik azt a negatív kisugárzást, amit az átvirrasztott éjszakák, az otthoni egészségtelen körülmények okoznak. Megérzik azt az iszonyatos kimerültséget, amit - mint a mellékelt példa mutatja - a szeretet sem képes elfedni! Megérzik és becsukódnak. Becsukódnak és az ismereteket is sokkal nehezebben fogadják be az ilyen közvetítőtől...
Ezt a karácsonyt úgy élte meg, mint az a játékos, aki mindent feltesz egy lapra és egyetlen pillanat alatt mindenét elveszíti."
-----------------------------------Vége a részletnek. ------------------------------------------
Bóna Mária Ilona
"történettulajdonos"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
2007. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
265 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1626
- e Hét: 5154
- e Hónap: 13758
- e Év: 49699
|
|
|
Offline
