|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
|
|
2007-05-02 22:48:21, szerda
|
| |
| |
Wass Albert: Arról, ami megfertőzi körülötted a levegőt ...
Találkoztál már valaha az erdőn bomló állati hullával?
Amin férgek ezrei nyüzsögnek?
Aminek nehéz, bűzös szaga széles körben megfertőzte körülötted a levegőt,
hogy csak lélegzetvisszafojtva tudtál mellette elhaladni?
Ugye siettél, hogy elkerülj undorító közelségéből?
A gyűlölet közeléből mért nem sietsz el éppen olyan undorral?
Még fertőzőbb a párája, mint bomló állati hullának.
Valakinek sebet kap a lelke.
Aki adta, nem is tud róla talán.
Aki kapta, alig rezzent meg belé.
De a seb marad és nem heged be.
Vannak emberek, akiknek a sebei nem hegednek be soha.
Valami belécseppent talán az ilyen sebbe,
valami fertőző baktérium,
vagy a léleknek valami mérges váladéka.
Nem lehet tudni.
Ezt már a babonás rontó hatalmak teszik
Valakinek sebet kapott a lelke és a seb nem heged be.
Gennyezni kezd.
Az ember töpreng és rágódik azon, ami vele történt.
Ez a lelki sebek gennyezése.
Fájó érzések gyűlnek meg a seb körül.
Gonosz sajgás támad.
A seb gyulladásba jön.
A gyulladás terjed.
Láz keletkezik és egyre nő.
Már nincs segítség:
a méreg benne van a lélek vérkeringésében.
A lélek elpusztul.
Hulláját ellepik a férgek, zöldhátú legyek szállanak rá és hordják szét a fertőző csírákat.
A halott lélek körül széles körben fertőzött a levegő.
Aki ebbe a körbe bekerül,
elég, ha csak karcolást hordoz a lelkén valahol, a seb megfertőződik
Ne üss sebet embertársaid lelkén!
Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki,
ne csinálj belőle nagy ügyet.
Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb.
Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait:
vedd elő az akarat kését,
izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt.
Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal,
bármennyire is csíp és éget.
Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között,
mint akivel semmi sem történt
Kerüld el a fertőzötteket.
Könnyen megismered őket,
mert a lázas ember félrebeszél.
Akit a napsütésben is ráz a hideg,
aki nem látja meg az útszéli virágokat,
nem hallja meg a hajnalban ébredő rigót:
az olyan ember közelében ne tartózkodj,
mert gyanús, hogy ragályhordozó.
Óvakodj azoktól,
akik leszegett fejjel járnak Isten szabad ege alatt.
Akik langyos és puha nyári estéken is csak arról akarnak beszélni,
hogy mi az, ami rossz ezen a világon.
Akik el akarják hitetni Veled,
hogy élni nem érdemes,
a világ csúnya és az ember bűnben fogantatott
Kerüld, messzire kerüld el azokat,
akik aszerint ítélik meg az embert,
hogy milyen nyelven beszél.
Vagy milyen templomban imádkozik,
vagy milyen jelvényt visel a gomblyukában.
Az ilyen ember lelke bomlik már,
mint az állati hulla,
és gyűlölettel fertőzi meg maga körül a levegőt.
És végül fuss,
menekülj az okos gyűlölet közeléből.
Ez a legveszedelmesebb és nincs ellene orvosságos szer.
A tárgyilagosságba bújtatott gyűlölet.
A megfontolt gyűlölet.
Az emberségesnek látszó, a megértő gyűlölet.
Amelyik így kezdi:
igaz, hogy ők is emberek, de...
Ha ilyennel találkozol, fuss,
mintha szemedet vették volna.
A szent gyűlölködők gyújtják föl mindig a világot
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-02 08:38:12, szerda
|
| |
| |
"Pesti vagányok", avagy a nyomor szabadsága
(vagy a szabadság nyomora?)
Nemrég, egy téli nap reggelén az egyik budapesti pályaudvaron, vonatra várva fül- és szemtanúja voltam egy jelenetnek.
Egy olyan szociális munkás-féle beszédbe elegyedett a hajléktalanok egy csoportjával.
Szociális munkás:
- "Srácok! Mi a f...t kínlódtok itt? Üljetek föl az első vonatra, szálljatok ki az első faluban és kocogjatok be egy portára! Garantáltan találtok legalább egy olyan özvegyasszonyt, aki szállást, tiszta ruhát, meleg ételt, még "piát" is ad, ha cserébe fát vágtok, behordjátok a téli tüzelőt, rendbe teszitek a portát!"
Hajléktalan:
- "Menj a p...ba! Mit képzelsz rólunk? Mi világ életünkben pesti vagányok voltunk! Nem fogunk egy asszony szoknyája mellett cikiskedni!"
Hogyan lehet eljutni az ilyen "életfelfogáshoz"?
Feltételezés l./:
Az italbolt volt, szinte az egyetlen hely évtizedekig, ahol munka után együtt lehettek a férfiak, ha úgy "barátin" el akartak egymással beszélgetni. Sajnos ott, viszont az volt a "jó vendég", aki fizetett, mint a "Jani"! Ki nem akart "Jani" lenni, legalább a kocsmában?
Volt, aki két helyen is dolgozott /a kötelező munkahelyen, meg a fusiban) és most pedig az utcán él!
Ma már köztudott, hogy a teljesítménnyel együtt járó feszültséget oldani kell valahogy. A kicsi, lakótelepi lakásokban nem lehetett kulturáltan kvaterkázni.
Maradt a késő éjszakáig nyitva tartó kocsma, ahol illett fogyasztani (legalább egy kört a társaság minden tagjának). Így azután az is hamarosan holtrészeg lett, aki egyébként nem akart berúgni. Az ilyen állapotban hazatámolygó férj- apa bizony a vétleneken demonstrálta férfiúi "erejét", meg azt is "illett" megmutatni, hogy ki az úr a háznál!
Az ilyen családokban az anya, feleség nyakába szakadt minden, előbb-utóbb a megélhetéshez szükséges pénz előteremtése is.
Ekkor már nemigen maradt más megoldás, mint a részeges, garázda férj, apa kirekesztése.
Mivel a magyar lakásviszonyok évtizedek óta olyanok - a lakások olyan kicsik, hogy a válás után nem lehet azokat megosztani - a lakás odaítélése a gyermekekről gondoskodó félnek, többnyire az anyának történt...
Feltételezés 2./:
Ma sokan emlegetik nosztalgiával azokat az évtizedeket, amikor futószalagon épültek a házgyári panelekből a lakások. Szinte gombamód emelkedtek a magasba az átlag 50 négyzetméteres összkomfortos betonkalodákkal a toronyházak.
Miért nem válhattak igazi otthonná ezek a lakások?
Azért, mert az igazi család hiányzott belőlük! Pedig a GYES (gyermekgondozási segély) intézménye is növelte a "szülési kedvet"...
Miért nem alakulhatott ki egy újfajta családkultusz?
Feltételezés 3./:
Akkoriban - a második világháborút követő második demográfiai csúcs idején, az 1970-es években - az ember értéke kimerült a munkahelyén betöltött státuszának értékében. Nem csoda hát, ha a gyermeket vállaló nők valóságos száműzöttek, a társadalmi munkamegosztásból kirekesztettek lettek a ",,gyes"-re menéssel. (A közgondolkodás szerint: aki segélyen él, az "ingyenélő".)
Tehát: a kismamák le voltak kötelezve a segéllyel az államnak és intézményeinek. Ugyanakkor, a segélyből nem lehetett megélni, pláne nem gyerekkel, gyerekekkel.
Így válhattak kiszolgáltatottakká férjeik számára is. Ezzel szemben a férfiak nem voltak büszkék arra, hogy feleségük, gyermekeik, azaz: családjuk van, akiről képesek gondoskodni.
Miért?
Feltételezés 4./:
Azért nem voltak büszkék a férfiak családjukra, mert nekik sem volt a főállásukban annyi jövedelmük, melyből lehetséges lett volna egy 2-3 gyerekes család megélhetése, a "betondobozok" törlesztő-részletének fizetése...
A vállalati GMK-k (gazdasági munkaközösségek, valójában: vállalat a vállalatban...) létrehozása, ahol másodállásban - a családtól elvett "szabadidőben"- hozzá lehetett jutni a feleség hiányzó jövedelmének pótlásához, vagy a fusizással keresett pénzek sem oldották meg a problémát.
Sőt!
Pénzkereső robottá degradálta őket. Nem csoda, ha - mint valami szenvedő ember-áldozatok élték meg életük legnagyszerűbb lehetőségét: a gyermekáldást!
("Ember nem alkothat nagyobbat, mint embert!" Ez a gondolat egy általam elfelejtett nevű görög filozófus(?)tól való.)
Sajnos ez a nemzedék nem volt képes lélekben is fölnőni a feladathoz, inkább elvált és újra házasodott, meg megint elvált...
Feltételezés 5./:
Miért nem alakulhatott ki végre egy újfajta családkultusz?
Nemcsak az anyagiak hiánya, a lelkiélet, a lelkierő hiánya, hanem egy több évszázados előítélet is fellelhető a kutakodó számára.
Hiszen voltak kismamák, akik úgy számoltak be ezekről az évekről (GYES), mint életük legcsodálatosabb időszakáról:
"Kénytelen voltam - anyagi okokból - visszatérni az ősi, önellátó háztartás-vezetéshez. Szinte mindent magam csináltam. Szabtam, varrtam, cipőt suszteroltam, az elromlott dolgokat, játékokat megjavítottam, felújítottam, fodrászkodtam. Akkor nagyon sajnáltam magam, mert közben évek teltek úgy el, hogy úgy éreztem: elmegy mellettem az élet, mert szinte semmi másra nem maradt időm!
Ma már úgy gondolok vissza a fodrászolásra is, mint életem legboldogabb időszakára.
Ilyenkor ugyanis kettesben lehettem gyermekemmel, a kicsi lakás kicsi fürdőszobájában, majdnem olyan meghitten, mint amikor még én fürdettem őt. Azok voltak csak igazán a csodálatos idők!
Napról-napra látni a szépen fejlődő, egészséges testüket: ahogy örülni tudtak a finom, meleg fürdőnek, a simogató anyai kéznek, a gyengéd becézgetésnek; maga volt a boldogság!
Ó, hogy mennyire tudom sajnálni nemzedékem apáit, mert kimaradtak mindebből!
Részben azért, mert úgy gondolták, hogy az ilyen "gyerek-pátyolgatás az anyjuk dolga", másrészt hangoztatott volt az a felfogás, hogy a gyesen lévő anya "nem dolgozik", "a legkevesebb, ha ezektől az asszony-dolgoktól megkímélik férjuraikat"!
A társadalmi közgondolkodás is ezt sugallta, így azután valósággal kirekesztették a férfiakat a családi életből.
Mi maradt a férfiaknak azokra az évekre, míg az asszony a "kölkökkel vacakolt"?
Maradt: az italbolt, ahol - miután mindenki fizetett egy-egy kört, nagyon jól meg lehetett a "világ folyását tárgyalni", miközben el lehetett jutni a külvilágot (ilyen-olyan diktatúrát, munkahelyi kitolásokat, asszonyi praktikákat, kölyöknyávogást) kirekesztő részegségig..."
Az "eredmény": szó szerint az utcán hever.
Van-e megoldás? Azt is nemrég hallottam, hogy: "ideológiai válságban van az emberiség, már mindent kipróbált".
Azt meg én teszem hozzá, hogy: ...csak az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta megoldani.
Pedig csak körül kellene egy kicsit nézni az élővilágban, addig, amíg példát találhatunk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást!
Budapest, 1997. április 28.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-02 07:46:50, szerda
|
| |
| |
inforadio.hu jelenti:
"Budapesten és környékén télen mintegy kétszáz, nyáron pedig ezernél is több hajléktalan húzza meg magát a zöldövezetekben.
Mint mondta, már többször megpróbálták kiköltöztetni az erdőből a hajléktalanokat, de eddig mindez szélmalomharcnak bizonyult.
Először egy szociális munkás kereste fel az embereket, és felajánlotta nekik, hogy szállásra menjenek. Ezután egy-két hetet adtak a hajléktalanoknak, hogy személyes holmijukat elvigyék, majd az erdészet munkatársai kiköltöztették őket."
http://l88.hu/cikk.php?t=1493
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
2007. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
344 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1186
- e Hét: 4714
- e Hónap: 13318
- e Év: 49259
|
|
|
Offline
